Címke: elutasítottak

Az Igazság Könyve az ellentéte lesz az új, hamis könyvnek

Igazság Könyve:
“Az Igazság Könyve az ellentéte lesz az új, hamis könyvnek
2014. május 5. hétfő, 16:10

Drága, szeretett leányom, mindazok, akik ezeken az Üzeneteken keresztül követik a Hangomat, továbbra is nagy áldásokban fognak részesülni, s közben kitartásuk olyan módon lesz próbára téve, amilyet még soha nem tapasztaltak a Középkorban történt Keresztények szenvedése óta. Közülük egyenként mindenkit gúnyolni fog a gonosz, aki a gyenge és büszke lelkeket arra fogja felhasználni, hogy támadást indítson azon lelkek ellen, akik közel állnak Hozzám. Minden kísérletet – látható és láthatatlan módon – meg fognak tenni annak érdekében, hogy
rágalmakat szórjanak erre a nagy Munkámra.

Miközben az üldöztetés fokozódni fog, tudnotok kell, hogy a Sátán hatalma korlátozva lett, és mindaz, amit ő tenni fog, hogy továbbra is köveket dobál, hazugságokat terjeszt, és megpróbálja elszakítani Tőlem a lelkeket. Sikerülni fog neki, hogy különböző eszközök segítségével elvonszolja a lelkeket ettől a Küldetéstől. Ő arra fogja felhasználni a látnokokat, hogy megtámadják ezt a Küldetést, és ez nagy zűrzavart fog okozni.

Amikor az ember folyamatosan a vesztébe rohan, és Isten Szavát teljes egészében többé már 
nem fogadja el, akkor a Menny mindig közbe fog avatkozni. Bízzatok Bennem, amikor most ezt mondom nektek: ez az Én Küldetésem, és ha ezt nektek másképpen mondják, akkor biztosak lehettek abban, hogy félrevezetnek benneteket. Az Én Ígéretem az, hogy a végsőkig hűséges maradok Isten gyermekeihez, egészen addig a pillanatig, amíg a lélek teljes mértékben el nem utasítja Isten Kezét. Haladni fogok előre, és el foglak látni benneteket mindazokkal az Ajándékokkal, amelyeket azért hagyok rátok, hogy megvédjenek benneteket ellenségeimtől, akik báránybőrbe bújt farkasként jönnek hozzátok. Az Én Ajándékaim pontosan az ellentétei lesznek annak, amiket Isten ellenségei fognak adni a világnak. Az Igazság Könyve az ellentéte lesz az új, hamis könyvnek – tele ember csinálta téves tanokkal, amelyek a bűnt igazolják –, amelyet hamarosan rákényszerítenek a világra. Az Élő Isten Pecsétje a Fenevad Bélyegével szemben fog védelmet nyújtani nektek, az Üdvösség érme pedig az eretnekséggel szemben, mely dőlni fog ellenségeim szájából, akik földi Egyházamat hatalmukba fogják keríteni.
Természetesen, ezt a Küldetést a Sátán megveti, és még a jó lelkeket is fel fogja használni arra, hogy élesen kritizálják Szavamat, akik egyfajta elhibázott hűséggel adóznak azon felszentelt szolgáimnak, akik nem igazán szolgálnak Engem, mert már nem tudják, hogy miképpen tegyék azt.
Nem engedhetitek meg magatoknak azt, hogy meginogtok. Ne tegyetek úgy, mint azok, akik előttetek éltek, akik elutasítottak Engem, amikor a Földön jártam.

Én a Szavamat adom nektek, hogy hamarosan minden bizonyítékot megkaptok, amire vágytok. Én Ígérem nektek, hogy most csak azért jövök, hogy elhozzam nektek az Üdvösséget egy olyan időszakban, amikor ellenségeim minden kísérletet meg fognak tenni annak érdekében, hogy megtagadják tőletek, mint Isten gyermekeitől, az Isten adta jogotokat az Üdvösséghez.

Ne hagyjatok el Engem, amikor tudjátok a szívetekben, hogy
Én, Jézus Krisztus vagyok az, Aki most szólok hozzátok. Ne próbáljátok megkísérelni azt, hogy a lelkeket elszakítjátok Tőlem, ha bármilyen kétségetek lenne Kilétem felől. Ne bántsátok Isten prófétáit, mert különben nagyon fogtok szenvedni. Ne harcoljatok Atyám azon Terve ellen, amely Második Eljövetelemre készíti fel a világot, mert különben kihívjátok magatok ellen Atyám Haragját. Legyetek hálásak. Legyetek nagylelkűek, és fogadjátok szeretettel és örömmel a Beavatkozásnak ezt az Ajándékát, amely most kerül bemutatásra a világ számára – mert ez a ti javatokat és minden élő lélek javát szolgálja.
Jézusotok “

http://igazsag-konyve7.webnode.hu
—–
Római katolikus:

2019-05-05

Húsvét 3. vasárnapjaKezdőének:
Ujjongj az Úrnak, földkerekség, nevének fönségéről énekelj, zengj néki dicsőítő éneket, alleluja. (Zsolt 65,1-2)

Könyörgés:
Istenünk, te úgy akartad, hogy néped szüntelenül vigadozzék, mert visszaadtad lelke fiatalságát. Engedd, hogy akik most a fogadott fiúság dicsőségének örvendeznek, a biztos remény örömével várják a feltámadás napját. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből
Az apostolok a Szentlélek által tanúságot tesznek Krisztus mellett.
Azokban a napokban az apostolokat a jeruzsálemi főtanács elé állították:
A főpap kérdőre vonta őket: „Szigorúan megparancsoltuk nektek, hogy ne tanítsatok az ő nevében, és lám, egész Jeruzsálem tele van tanításotokkal. Ránk akarjátok hárítani annak az embernek a vérét.”
Péter és az apostolok így válaszoltak: „Inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint az embereknek. Atyáink Istene feltámasztotta Jézust, akit ti keresztfára feszítve megöltetek. Isten jobbja fejedelemmé és Megváltóvá emelte, hogy megtérítse Izraelt, és megbocsássa bűneit. Mi ezeknek a dolgoknak tanúi vagyunk a Szentlélekkel egyetemben, akit az Isten megadott azoknak, akik engedelmeskednek neki.”
Erre odahívatták az apostolokat, megvesszőztették őket, aztán rájuk parancsoltak, hogy Jézus nevében ne beszéljenek, azután szabadon engedték őket. Boldogan távoztak a főtanácsból, mert méltók lettek arra, hogy Jézus nevéért gyalázatot szenvedjenek.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 5,27b-32.40b-41

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Magasztallak, Uram, * mivel megmentettél engem. Vö. 2a. vers. (6. tónus)
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja. 6. szám.
Előénekes: Magasztallak, Uram, mivel megmentettél engem, * nem engedted, hogy ellenségeim ujjongjanak rajtam.
Uram, lelkemet kihoztad a halál országából, * életben tartottál, nehogy sírba szálljak.
Hívek: Magasztallak, Uram, * mivel megmentettél engem.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.
E: Zsoltárt zengjetek az Úrnak, ti az ő szentjei, * és dicsérjétek az ő szent nevét.
Mert haragja csak egy pillanat, * de jósága végigkísér egész életünkön.
H: Magasztallak, Uram, * mivel megmentettél engem.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.
E: Ha este meg is látogat a sírás, * reggelre az öröm visszatér.
Meghallgatott az Úr és megkönyörült rajtam, * az Úr lett az én segítségem.
H: Magasztallak, Uram, * mivel megmentettél engem.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.
E: Sírásomat örömre fordítottad, * Uram, Istenem, magasztallak mindörökké.
H: Magasztallak, Uram, * mivel megmentettél engem.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.
Zsolt 29,2 és 4.5-6.11 és 12a és 13b

SZENTLECKE a Jelenések könyvéből
Méltó a Bárány, akit megöltek, hogy övé legyen a hatalom és a dicsőség.
Én, János, amint látomásomban néztem a trónt, az élőlények és a vének körül angyalok seregének hangját hallottam. Számuk tízezerszer tízezerre és ezerszer ezerre rúgott. Harsányan zengték: „Méltó a Bárány, akit megöltek, hogy övé legyen a hatalom, a gazdagság, a bölcsesség, az erő, a tisztelet, a dicsőség és az áldás!” Majd hallottam, hogy minden teremtmény a mennyben, a földön, a föld alatt és a tengerben, az egész világmindenséggel egyetemben ezt harsogta: „A trónon ülőnek és a Báránynak áldás, tisztelet, dicsőség és hatalom örökkön-örökké!”
A négy élőlény így felelt: „Ámen”, a vének pedig leborultak és imádták.
Ez az Isten igéje.
Jel 5,11-14

ALLELUJA
Feltámadt Krisztus, ki mindeneket alkotott, * és megkönyörült az emberi nemen. – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Jézus fogta a kenyeret, és adott nekik. Ugyanígy halból is.
Feltámadása után Jézus egy alkalommal így jelent meg tanítványainak a Tibériás-tó partján:
Együtt voltak Simon Péter és Tamás, melléknevén Didimusz, továbbá a galileai Kávából való Natanael, Zebedeus fiai és még két másik tanítvány. Simon Péter így szólt hozzájuk: „Megyek halászni.” „Mi is veled megyünk” – felelték. Kimentek és bárkába szálltak. De azon az éjszakán nem fogtak semmit.
Amikor megvirradt, Jézus ott állt a parton. A tanítványok azonban nem ismerték fel, hogy Jézus az.
Jézus megszólította őket: „Fiaim, nincs valami ennivalótok?” „Nincs” – felelték. Erre azt mondta nekik: „Vessétek ki a hálót a bárka jobb oldalán, ott majd találtok.” Kivetették a hálót, s alig bírták visszahúzni a tömérdek haltól.
Erre az a tanítvány, akit Jézus szeretett, így szólt Péterhez: „Az Úr az!” Amint Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára öltötte köntösét – mert neki volt vetkőzve –, és beugrott a vízbe.
A többi tanítvány követte a bárkával. A hallal teli hálót is maguk után húzták. Nem voltak messze a parttól, csak mintegy kétszáz könyöknyire.
Amikor partot értek, izzó parazsat láttak, s rajta halat, mellette meg kenyeret. Jézus szólt nekik: „Hozzatok a halból, amit most fogtatok.” Péter visszament, és partra vonta a hálót, amely tele volt nagy hallal, szám szerint százötvenhárommal, s bár ennyi volt benne, nem szakadt el a háló.
Jézus hívta őket: „Gyertek, egyetek!” A tanítványok közül senki sem merte megkérdezni: „Ki vagy?” – hiszen tudták, hogy az Úr az. Jézus fogta a kenyeret, és adott nekik, Ugyanígy halból is.
Ez volt a harmadik eset, hogy a halálból való feltámadása után Jézus megjelent nekik.
*
Miután ettek, Jézus megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, János fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” Péter így szólt: „Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek.”
Erre Jézus azt mondta neki: „Legeltesd bárányaimat!” Aztán újra megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz te engem?” Ő azt felelte: „Igen, Uram, tudod, hogy szeretlek!” Erre azt mondta neki: „Legeltesd juhaimat!”
Majd harmadszor is megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz engem?” Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte: „Szeretsz engem?”, és ezt válaszolta: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek!” Jézus pedig ismét ezt mondta: „Legeltesd juhaimat!
Bizony, bizony, mondom neked: Amikor még fiatal voltál, felövezted magad, és oda mentél, ahova akartál. De ha majd megöregszel, kiterjeszted karjaidat. Más fog felövezni téged, és oda visz, ahova nem akarod.”
Azt jelezte e szavakkal, hogy (Péter) milyen halállal dicsőíti majd meg az Istent. Azután hozzátette:
„Kövess engem!”
Ezek az evangélium igéi.”

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-05-05

“Üdvösség Anyja: Isten soha nem engedné meg, hogy az Ő Igéjét megváltoztassák, vagy tévesen értelmezzék, hogy Az megfeleljen az embernek
2014. május 4. vasárnap, 16:23
Isten Szavát soha nem szabad figyelmen kívül hagyni. Isten Képét soha nem szabad felcserélni a próféták vagy a szentek képével, akik elnyerték az Ő Kegyeit. Kérhetitek a szenteket és a prófétákat, hogy járjanak közben értetek, de soha nem szabad dicsérettel elhalmoznotok őket, melyet egyedül Istennek kell fenntartanotok, minden olyan dolog Teremtőjének, ami a Mennyországhoz tartozik. Ugyanez érvényes napjaitokban is. Nektek elsősorban Istent kell tisztelnetek, és Őt minden elé kell helyeznetek. Ragaszkodnotok kell az Igéhez, amely már kezdetben meg volt határozva, és soha nem szabad eltérnetek attól, mert az soha nem fog megváltozni, és nem is változhat meg soha. Isten Igéje végleges. …”
——
Görög katolikus:

A feltámadt Jézus kiküldi tanítványait

16 Ezután a tizenegy tanítvány Galileába ment, arra a hegyre, ahová Jézus mondta nekik. 17 Amint meglátták Jézust, leborultak előtte és imádták őt — bár néhányan kételkedtek. 18 Jézus közel lépett hozzájuk, és ezt mondta: „Mennyei Atyám minden hatalmat nekem adott a Mennyben és a Földön. 19 Ezért menjetek el a nemzetekhez, és tegyetek tanítványommá minden embert az egész világon! Merítsétek be őket az Atya, a Fiú és a Szent Szellem nevébe! 20 Tanítsátok őket, hogy engedelmeskedjenek mindannak, amit én parancsoltam nektek! Biztosak lehettek benne, hogy állandóan veletek leszek. Igen, veletek maradok minden nap, amíg ez a korszak véget nem ér!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+28%3A16-20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Gyógyulások, jelek és csodák

12 Az apostolok sok jelet és csodát tettek a nép között. Mindannyian egy szívvel-lélekkel együtt voltak a Templom területén, a Salamon oszlopcsarnokában. 13 Akik nem hittek Jézusban, azok nem mertek hozzájuk csatlakozni, de az egész nép nagyra becsülte és dicsérte a hívőket. 14 Egyre többen hittek az Úrban, és csatlakoztak hozzájuk, férfiak és nők egyaránt. 15 Az utcára vitték a betegeket, hordágyakra és matracokra fektették őket, hogy amikor Péter arra megy, legalább az árnyéka essen rájuk. 16 A Jeruzsálem környéki városokból és falvakból is sokan összegyűltek, elhozták a betegeket és a gonosz szellemek miatt szenvedőket, és mindezek meggyógyultak.

Az apostolok kiszabadulnak a börtönből

17 A főpap azonban megtelt irígységgel, és vele együtt a szadduceusok csoportja is, akik támogatták őt. 18 Ezért letartóztatták az apostolokat, és a városi börtönbe zárták őket.

19 De az Úr egyik angyala megjelent éjjel, kinyitotta a börtön ajtaját, kivezette onnan az apostolokat, és azt mondta nekik: 20 „Menjetek a Templom udvarába, és továbbra is hirdessétek a népnek az örök életet!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+5:12-20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

Megjelenik a tanítványai között

19 Aznap este, a hét első napján, a tanítványok együtt voltak. De bezárták az ajtókat, mivel féltek a vallási vezetőktől. Jézus hirtelen megjelent közöttük, és köszönt: „Békesség!” 20 Miután ezt mondta, megmutatta nekik a két kezét és az oldalát. A tanítványok nagyon megörültek, hogy látják az Urat.

21 Ezután Jézus újra azt mondta nekik: „Békesség! Ahogyan engem elküldött az Atya, most én is úgy küldelek el titeket.” 22 Rájuk lehelt, és ezt mondta: „Fogadjátok be a Szent Szellemet! 23 Ha megbocsátjátok valakinek a bűneit, akkor azokra a bűnökre bocsánatot nyer. Ha pedig nem bocsátjátok meg, akkor azokra nem kap bocsánatot.”

Megjelenik Tamásnak is

24 Tamás, akit Ikernek is hívtak, a tizenkét tanítvány közé tartozott, de nem volt ott, amikor Jézus megjelent közöttük. 25 A többiek elmondták neki, hogy látták az Urat, de Tamás így válaszolt: „Csak akkor hiszem, ha a saját szememmel látom és megérintem Jézus kezén a szögek helyét, és ha a kezem az oldalára teszem!”

26 Nyolc nappal később a tanítványok újra összegyűltek, és akkor már Tamás is velük volt. Ekkor Jézus ismét megjelent közöttük, pedig az ajtók zárva voltak. „Békesség!” — köszönt nekik. 27 Azután Tamáshoz fordult: „Tedd ide az ujjadat, és nézd meg a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet, és tedd az oldalamra! Ne kételkedj többé, hanem higgy!”

28 Tamás ezt mondta: „Uram, Istenem!”

29 Jézus ezt kérdezte tőle: „Azért hiszel, mert látsz engem? Boldogok és áldottak, akik bár nem látnak engem, mégis hisznek bennem!”

Miért írta János ezt a könyvet?

30 Jézus nagyon sok csodát tett a tanítványai szeme láttára. Ezek közül azonban sok nincs leírva ebben a könyvben. 31 Amelyek viszont le vannak írva, azokat éppen azért jegyezték fel a számotokra, hogy higgyétek, hogy Jézus a Messiás, az Isten Fia, s hogy a benne való hit által életetek legyen a nevében.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+20%3A19-31&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/05/05
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–