Címke: benedek kereszt

Üdvösség Anyja: A Katolikus Egyház papjainak: Arra buzdítalak benneteket, hogy hordjátok magatoknál Legszentebb Rózsafüzéremet

Igazság Könyve:

“2013.10.14 15:30

Drága gyermekem, egy pillanatra se hidd, hogy közületek bárki is elég erős ahhoz, hogy egymaga ellenálljon azon kísértéseknek, amelyekkel szembesülni fogtok, hogy hátat fordítsatok az Igazságnak – Isten Igaz Szavának. Rendszeres imádság nélkül azt fogjátok tapasztalni, hogy nem lesztek képesek kiállni, és az Igazságot nyilatkozni, amikor hazugságokat mutatnak be nektek.

Valamennyien imádkoznotok kell a Keresztes Imahadjárat imáit, mivel a sötétség már elkezdett leereszkedni Fiam Földi Egyházára, és nektek erre minden pillanatban készen kell állnotok.

A Katolikus Egyház papjainak: Arra buzdítalak benneteket, hogy hordjátok mindig magatoknál Legszentebb Rózsafüzéremet és egy Benedek Keresztet. Imádkoznotok kell minden egyes nap a Szent Rózsafüzéremet, és egyben figyelnetek kell, hogy lássátok, kik azok a magas rangúak Egyházamban, akik a nyilvánosság előtt imádkozzák Szent Rózsafüzéremet. Amikor tisztelnek Engem, minden jelenlevőnek imádkoznia kell Előttem Szent Rózsafüzéremet. Ha azok, akik azt mondják, hogy a hívőket arra vezetik, hogy keressék a segítségemet Isten Trónja előtt, de nem tudják imádkozni Rózsafüzéremet, akkor nekik szükségük van imáitokra. A Rózsafüzér imádkozása nélkül értelmetlen Elém járulnotok, hogy keressétek segítségemet, hiszen ez hasonló lenne ahhoz a katonához, aki fegyver nélkül menne a csatába.

Rózsafüzérem a legerősebb imádság, és ha azt naponta imádkozzák, el fogja pusztítani a gonosz hatalmát. Azok, akiknek a lelke a Sátán miatt megsötétedett, fájdalmasnak fogják találni, hogy imádkozzák ezt az imát. Cselekedeteik révén tudni fogjátok, hogy kicsodák ők, és nektek kérnetek kell Istent, hogy Fiam, Jézus Krisztus Irgalma által segítse őket az Isten Fénye felé vonzani.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/udvosseg-anyja-a-katolikus-egyhaz-papjainak-arra-buzditalak-benneteket-hogy-hordjatok-magatoknal-legszentebb-rozsafuzeremet/

—–
Római katolikus:
2018-10-14

Évközi 28. vasárnapKezdőének:
Ha bűneinket, Uram, felrovod, Uram, ki az, aki előtted megállhat? De nálad mindig kész az irgalom, Istenünk! (Zsolt 129,3-4)

Könyörgés:
Urunk, Istenünk, kegyelmed mindenkor indítson és kísérjen minket, hogy figyelmünk szüntelenül a jótettekre irányuljon. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY a Bölcsesség könyvéből
Könyörögtem, és megkaptam az okosságot; esdekeltem, és leszállt rám a bölcsesség lelke. Többre becsültem a jogarnál és a trónnál, és hozzá mérten semminek tartottam a gazdagságot. A fölbecsülhetetlen drágakövet sem állítottam vele egy sorba, mert mellette minden arany csak egy marék homok, és vele összemérve az ezüst csak sárnak számít. Jobban szerettem az egészségnél és a szépségnél, és birtoklását a világosságnál is többre tartottam; mert a fény, amely belőle árad, nem alszik ki soha. De a bölcsességgel együtt a többi javak is mind hozzám jöttek, és mérhetetlen gazdagságot kaptam tőle.
Ez az Isten igéje.
Bölcs 7,7-11

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Áraszd ránk irgalmadat, Urunk, * hogy mindenkor ujjongjunk. 4g. tónus.
Előénekes: Taníts meg számot vetni napjaink sorával, * hogy bölcsességre neveljük szívünket.
Térj hozzánk, Urunk, meddig vársz még? * Légy könyörületes szolgáidhoz.
Hívek: Áraszd ránk irgalmadat, Urunk, * hogy mindenkor ujjongjunk.
E: Áraszd ránk irgalmadat, * hogy mindenkor örvendjünk és ujjongjunk!
Vidámíts fel a napokért, melyeken megaláztál minket, * az évekért, amikor sok bajt láttunk.
H: Áraszd ránk irgalmadat, Urunk, * hogy mindenkor ujjongjunk.
E: Lássák meg, amit szolgáidért műveltél, * dicsőséged tárd fel gyermekeik előtt.
Ragyogjon fölöttünk Urunknak, Istenünknek jósága, † áldott legyen kezünk minden műve, * kísérje áldásod kezünk minden munkáját!
H: Áraszd ránk irgalmadat, Urunk, * hogy mindenkor ujjongjunk.
Zsolt 89,12-13.14-15.16-17

SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből
Testvéreim!
Az Isten szava eleven, átható, és minden kétélű kardnál élesebb, behatol a lélek és a szellem, az íz és a velő gyökeréig, megítéli a szív gondolatait és érzéseit. Semmilyen teremtett dolog nem marad előtte rejtve. Minden föl van fedve és nyitva van az előtt, akinek számadással tartozunk.
Ez az Isten igéje.
Zsid 4,12-13

ALLELUJA
Boldogok, akik lélekben szegények, * mert övék a mennyek országa. Mt 5,3 – 4g. tónus.

Hosszabb forma:
† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Abban az időben amikor Jézus útnak indult, odasietett hozzá valaki, térdre borult előtte, és úgy kérdezte: „Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?”
Jézus megkérdezte: „Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak az Isten. Ismered a parancsokat: Ne ölj! Ne törj házasságot! Ne lopj! Ne tanúskodj hamisan! Ne csalj! Tiszteld apádat és anyádat!”
Ekkor az így válaszolt: „Mester, ezeket mind megtartottam kora ifjúságomtól fogva.”
Jézus ránézett és megkedvelte. Ezt mondta neki: „Valami hiányzik még belőled. Menj, add el, amid van, oszd szét a szegények közt, és így kincsed lesz az égben. Aztán gyere és kövess engem!”
Ennek hallatára ő elszomorodott, és leverten távozott, mert nagy vagyona volt.
Jézus ekkor körülnézett, és így szólt tanítványaihoz: „Milyen nehezen jut be a gazdag az Isten országába!” A tanítványok megdöbbentek szavain. Jézus azonban megismételte: „Fiaim, milyen nehéz bejutni a gazdagoknak az Isten országába! Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.”
Azok még jobban csodálkoztak, és kérdezgették egymást: „Hát akkor ki üdvözülhet?”
Jézus rájuk nézett és folytatta: „Embernek lehetetlen ez, de Istennek nem. Mert Istennek minden lehetséges.” *
Ekkor Péter megszólalt és ezt mondta neki: „Nézd, mi mindent elhagytunk, és követtünk téged.”
Jézus így válaszolt: „Bizony mondom nektek, mindenki, aki értem és az evangéliumért elhagyja otthonát, testvéreit, anyját, apját, gyermekeit vagy földjét, százannyit kap, most, ezen a világon otthont, testvért, anyát, apát, gyermeket és földet – bár üldözések közepette –, az eljövendő világban pedig örök életet.”
Ezek az evangélium igéi.

Vagy rövidebb forma: Mk 10,17-27 a *-ig
Mk 10,17-30″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-10-14


——
Görög katolikus:

14:14 

Abrám kiszabadítja Lótot

14 Amint Abrám meghallotta, hogy Lót fogságba esett, azonnal összehívta és felfegyverezte hűséges szolgáit, akik már az ő szolgálatában születtek és nevelkedtek föl: összesen 318-an voltak. Ezzel a csapattal indult az ellenség üldözésére. Egészen Dánig ment, ott érte utol őket. 15 Akkor Abrám kisebb csoportokra osztotta a csapatát, és éjszaka egyszerre több oldalról megtámadta és megfutamította az ellenséget. Majd tovább üldözte őket egészen Hóbáig, amely Damaszkusztól északra fekszik. 16 Visszavett az ellenségtől minden zsákmányt, kiszabadította és visszahozta Lótot, a családjával és minden vagyonával együtt, az asszonyokat, meg a többi foglyot is, akiket az ellenség elhurcolt.

17 Miután Abrám így legyőzte Kedorláómert és a vele szövetséges királyokat, hazafelé indult. Sodoma királya kivonult Abrám elé a Sávé-völgybe — más néven a Király-völgybe —, hogy köszöntse.

Abrám és Melkisédek találkozása

18 Melkisédek, Sálem királya, a Felséges Isten papja Abrám elé ment, kenyeret és bort hozott neki, 19 majd megáldotta:

„A Felséges Isten,
    aki az eget és földet teremtette[a],
áldjon meg téged, Abrám!
20 Áldott legyen a Felséges Isten,
    aki győzelmet adott neked, Abrám,
    ellenségeid fölött!”

Akkor Abrám Melkisédeknek adta a csatában szerzett zsákmánya tizedrészét.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis+14%3A14-20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


Megjelenik a tanítványai között

19 Aznap este, a hét első napján, a tanítványok együtt voltak. De bezárták az ajtókat, mivel féltek a vallási vezetőktől. Jézus hirtelen megjelent közöttük, és köszönt: „Békesség!” 20 Miután ezt mondta, megmutatta nekik a két kezét és az oldalát. A tanítványok nagyon megörültek, hogy látják az Urat.

21 Ezután Jézus újra azt mondta nekik: „Békesség! Ahogyan engem elküldött az Atya, most én is úgy küldelek el titeket.” 22 Rájuk lehelt, és ezt mondta: „Fogadjátok be a Szent Szellemet! 23 Ha megbocsátjátok valakinek a bűneit, akkor azokra a bűnökre bocsánatot nyer. Ha pedig nem bocsátjátok meg, akkor azokra nem kap bocsánatot.”

Megjelenik Tamásnak is

24 Tamás, akit Ikernek is hívtak, a tizenkét tanítvány közé tartozott, de nem volt ott, amikor Jézus megjelent közöttük. 25 A többiek elmondták neki, hogy látták az Urat, de Tamás így válaszolt: „Csak akkor hiszem, ha a saját szememmel látom és megérintem Jézus kezén a szögek helyét, és ha a kezem az oldalára teszem!”

26 Nyolc nappal később a tanítványok újra összegyűltek, és akkor már Tamás is velük volt. Ekkor Jézus ismét megjelent közöttük, pedig az ajtók zárva voltak. „Békesség!” — köszönt nekik. 27 Azután Tamáshoz fordult: „Tedd ide az ujjadat, és nézd meg a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet, és tedd az oldalamra! Ne kételkedj többé, hanem higgy!”

28 Tamás ezt mondta: „Uram, Istenem!”

29 Jézus ezt kérdezte tőle: „Azért hiszel, mert látsz engem? Boldogok és áldottak, akik bár nem látnak engem, mégis hisznek bennem!”

Miért írta János ezt a könyvet?

30 Jézus nagyon sok csodát tett a tanítványai szeme láttára. Ezek közül azonban sok nincs leírva ebben a könyvben. 31 Amelyek viszont le vannak írva, azokat éppen azért jegyezték fel a számotokra, hogy higgyétek, hogy Jézus a Messiás, az Isten Fia, s hogy a benne való hit által életetek legyen a nevében.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+20%3A19-31&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Ne feledkezzetek meg a vezetőitekről, mert ők tanítottak benneteket Isten szavára. Figyeljétek meg, hogyan élnek és halnak meg, és kövessétek a hitüket!

Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz!

Ne engedjétek, hogy különféle idegen tanításokkal félrevezessenek benneteket! Isten kegyelmével erősítsétek meg a szíveteket, ne különböző ételekre vonatkozó szabályok betartásával, mert azoknak semmi értelmük sincs!

10 Nekünk olyan oltárunk van, amelyről nem ehetnek azok, akik a Szent Sátorban szolgálnak. 11 Mert a főpap az áldozati állatok vérét beviszi a Szentek Szentjébe[a] bűnért való áldozatul, de azoknak az állatoknak a testét a táboron kívül kell elégetni. 12 Ugyanígy Jézus is a város kapuján kívül szenvedett. Azért halt meg, hogy a saját vérével szentelje meg a népét. 13 Menjünk ki hát vele együtt a táboron kívülre, és vállaljuk vele együtt a kirekesztést és a megaláztatást! 14 Mert itt a földön nincs örökkévaló városunk, hanem azt a várost várjuk, amely majd egyszer eljön. 15 Ezért Jézus által szüntelenül vigyük Isten elé áldozatunkat: dicsérjük őt szívvel-lélekkel, és hirdessük dicsőségét! 16 Ne feledkezzetek meg arról, hogy másokkal jót tegyetek, és adjatok azoknak, akik rászorulnak! Az ilyen áldozatok kedvesek Istennek.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hebrews+13%3A7-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


Jézus imádkozik a tanítványaiért

17.1 Miután Jézus ezeket mondta, felnézett az égre, és így szólt: „Atyám, eljött az idő! Dicsőítsd meg Fiadat, hogy ő is dicsőséget szerezzen neked! Hatalmat adtál Fiadnak minden ember fölött, hogy örök életet adjon mindazoknak, akiket neki ajándékoztál. Az örök élet pedig az, hogy egyre jobban megismerjenek téged, az egyetlen valóságos Istent, és a Messiás Jézust, akit elküldtél. Befejeztem a munkát, amellyel megbíztál, s ezzel dicsőséget szereztem neked itt a földön. Most pedig, Atyám, fogadj vissza dicsőségedbe és jelenlétedbe, abba a dicsőségbe, amelyben veled együtt laktam, mielőtt a világ létrejött volna.

Atyám, embereket ajándékoztál nekem ebből a világból. A tieid voltak, és nekem adtad őket, én pedig kézzelfoghatóan megmutattam nekik, hogy te milyen vagy. Ők azok, akik befogadták szavaidat, és engedelmeskedtek annak, amit mondtál. Ők már tudják, hogy minden, amit nekem adtál, tőled származik. Minden szót, amit tőled hallottam, továbbadtam nekik, ők pedig befogadták tanításodat. Felismerték, elfogadták, és meggyőződtek róla, hogy ezek a tanítások valóban tőled származnak, és azt is, hogy valóban te küldtél engem. Értük imádkozom most, és nem a hitetlenekért. Azokért imádkozom, akiket nekem adtál, mert hozzád tartoznak. 10 Mert mindazok, akik hozzám tartoznak, a tieid, és mindazok, akik hozzád tartoznak, az enyémek — és általuk mutatkozik meg dicsőségem mindenki számára.

11 Most már visszatérek hozzád, Atyám! Nem maradok tovább ezen a világon, de ők itt maradnak. Szent Atyám, őrizd meg őket neved hatalma által, amelyet nekem adtál! Őrizd meg őket, hogy ők is eljussanak arra az egységre, amelyben te és én élünk! 12 Amíg velük voltam, megőriztem őket neved hatalma által, amelyet nekem adtál. Vigyáztam rájuk, és nem veszett el közülük senki más, csak az az egy: a pusztulás fia. Így teljesedett be, amit az Írás róla mondott.

13 Atyám, most hozzád jövök, de amíg még ezen a világon vagyok, imádkozom azokért, akik hozzám tartoznak, hogy az örömöm egészen betöltse őket.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+17%3A1-13&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


Pál Istentől kapta a felhatalmazást

11 Testvéreim, szeretném, ha tudnátok, hogy az örömüzenet, amelyet nektek hirdettem, nem emberektől származik, 12 hiszen nem emberek tanítottak rá vagy adták át, hanem maga Jézus Krisztus jelentette ki nekem.

13 Ugye hallottátok, hogy életem korábbi szakaszában, amikor a zsidóság vallása szerint éltem, könyörtelenül üldöztem, sőt megpróbáltam elpusztítani Isten Eklézsiáját. 14 A zsidó vallás gyakorlásában sok kortársamat megelőzve, minden erőmmel igyekeztem követni őseim tanításait.

15 Isten azonban már a születésem előtt különválasztott engem a maga számára! Azután pedig kegyelme által megszólított, 16 és a Fiát kijelentette nekem, majd elküldött, hogy az Izráelen kívüli nemzeteknek hirdessem a Krisztusról szóló örömüzenetet. Attól kezdve senkitől sem kértem tanácsot, vagy segítséget. 17 Még azokat sem látogattam meg Jeruzsálemben, akik előbb voltak apostolok, mint én, hanem azonnal elmentem Arábiába, majd később visszatértem Damaszkuszba.

18 Csak három évvel később mentem fel Jeruzsálembe, hogy megismerkedjem Péterrel,[a] és nála is maradtam tizenöt napig. 19 De a többi apostollal nem találkoztam, csak Jakabbal, az Úr testvérével.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+1%3A11-19&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

5 „Egy földműves kiment a szántóföldjére vetni. Ahogy szórta a vetőmagot, néhány az útra esett. Ezeket az emberek eltaposták, a madarak pedig felcsipegették. Némelyik mag köves talajra esett, de amint kicsírázott, el is száradt, mert nem kapott elég nedvességet. Megint más magok tüskés gyomok közé hullottak, ahol kikeltek, de a felnövő gyomok elnyomták és megfojtották őket. Más magok viszont a jó földbe kerültek. Amikor megnőttek, bőséges termést hoztak: százszor annyit, mint amennyit a magvető elvetett.”Jézus hangosan kiáltva fejezte be a történetet: „Akinek van füle, hallja és értse meg, amit mondok!”

Tanítványai megkérdezték tőle, hogy mit jelent ez a történet.

10 Ő így felelt: „Ti megérthetitek Isten Királyságának titkos igazságait, de a többieknek csak jelképes történeteket mondok, hogy

»nézzenek, de ne lássanak,
    halljanak, de ne értsenek.«
[a]

A magvetés példázatának magyarázata

11 „Ennek a példázatnak a következő a jelentése: a mag Isten üzenete. 12 Az útra hullott magok esete azokat jelképezi, akik hallják ugyan Isten üzenetét, de a Sátán azonnal ellopja azt a szívükből, hogy ne jussanak hitre és ne üdvözüljenek. 13 A köves talajra hullott magok esete azokat jelképezi, akik hallják Isten üzenetét, és örömmel fogadják, de az nem tud meggyökerezni bennük. Ezek hisznek ugyan egy ideig, de amikor próbára teszik őket a nehézségek, elvesztik a hitüket, és elfordulnak Istentől. 14 A tüskés gyomok közé hullott magok esete azokat jelképezi, akik hallják Isten üzenetét, de ahogy múlik az idő, az élet gondjai, gazdagsága és élvezetei elnyomják bennük Isten üzenetét, és nem hoznak termést. 15 A jó föld esete pedig azokat jelképezi, akik Isten üzenetét jó és őszinte szívvel befogadják, megőrzik, és türelmes állhatatossággal jó gyümölcsöket teremnek.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+8%3A5-15&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/10/14
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–