Címke: bálványimádás

Isten Anyja: Nektek imádkoznotok kell minden magas pozícióban lévő emberért, akiknek hatalmuk van nemzetetek fölött

Igazság Könyve:

Gyermekem, nektek most minden imát a lelkek megmentéséért kell felajánlanotok, azokért az elveszett lelkekért, akik nem fogják Isten Létezését elismerni.Szétszóródva a világban, ezek a szegény lelkek olyan időket élnek, amelyben hazugságokkal kínozzák őket. Ezeket a hazugságokat a csaló ültette a szívükbe. Isten Fénye nélkül a szívükben nincs semmi, aminek örülhetnének. Ők nem tisztelik Istent, így tehát helyette megpróbálnak találni valami mást, ami pótolja Őt. Ez a pótlás általában a bálványimádás formáját ölti magára, más emberek vagy az anyagi javak iránt. Mindaz, amit a béke keresésében a végén kapnak, csak a nyugtalanság és az összezavarodottság. Isten szeretete nélkül ők sohasem fognak békére találni.

Szeretett Atyám Fia, Jézus Krisztus Irgalmassága által kiárasztja Fényét és Szeretetét az ilyen lelkekre. Ők nem fogadják el ezeket a Kegyelmeket, és hátat fordítanak annak az egyetlen útnak, amely az örök béke és boldogság eléréséhez a rendelkezésükre áll.

Nektek imádkoznotok kell minden magas pozícióban lévő emberért, akinek hatalma van nemzetetek fölött, mivel ők nagyon szenvednek. Ők naponta a gonosz célpontjai, hogy eszközként felhasználhassa őket annak érdekében, hogy nehézségeket okozzanak Isten gyermekeinek. Azon tervük, hogy nemzetük életéből, melyet ellenőriznek, Isten minden nyomát elpusztítsák, most már időszerű. Amint felfedik valódi szándékukat, ők szintén áldozatokká válnak, valamint azok a lelkek is, akik kormányrendszerük alatt szenvedni fognak.

Íme, egy ima, a Keresztes Imahadjárat imája, melyet imádkoznotok kell, hogy kormányaitok megvilágosodjanak úgy, hogy Isten Kegyelme beboríthassa a világ vezetőit.

Ó, Áldott Édesanyám, Üdvösség Anyja, légy szíves kérd meg Szent Fiadat, hogy árassza Kegyelmeit és Szeretetét azokra a vezetőkre, akik a világot ellenőrzik.

Imádkozz, hogy Isten Fénye meggyógyítsa őket vakságukból, és megnyissa kővé dermedt szívüket.

Akadályozd meg őket abban, hogy üldözzék az ártatlan embereket.

Kérlek, imádkozz, hogy Jézus vezesse majd őket, és állítsa meg azon tevékenységüket, amivel akadályozzák Tanításai Igazságának terjedését a nemzetek között. Ámen.

Szeretett Édesanyátok,
Az Üdvösség Anyja”

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/isten-anyja-nektek-imadkoznotok-kell-minden-magas-pozicioban-levo-emberert-akiknek-hatalmuk-van-nemzetetek-folott/

—–
Római katolikus:
” Miután a frigyszekrényt átvitték az új templomba, Salamon király Izrael egész gyülekezete előtt odalépett az Úr oltára elé. Kezét kitárta az ég felé, és így imádkozott:
„Uram, Izrael Istene! Nincs hozzád hasonló Isten sem fenn az égben, sem lenn a földön. Te megtartod szövetségedet és irgalmasságodat szolgáid iránt, akik őszinte szívvel járnak előtted.
farizeusok és írástudók tehát megkérdezték: „Miért nem követik tanítványaid az ősök hagyományait, miért étkeznek tisztátalan kézzel?”
Ezt a választ adta nekik: „Képmutatók! Találóan jövendölt rólatok Izajás, amint írva van:
Ez a nép ajkával tisztel engem, ám a szíve távol van tőlem.
Hamisan tisztelnek, olyan tanokat tanítván, amelyek csak emberi parancsok.
Az Isten parancsait nem tartjátok meg, de az emberi hagyományokhoz ragaszkodtok
.”
Azután így folytatta: „Ügyesen kijátsszátok Isten parancsait, hogy a magatok hagyományait megtarthassátok. Mózes azt hirdette: Tiszteld atyádat és anyádat, és aki atyját vagy anyját átkozza, halállal bűnhődjék! Ti ellenben azt tanítjátok: Ha valaki azt mondja atyjának vagy anyjának: amivel segíthetnélek téged, az »korbán« vagyis Istennek szentelt áldozati adomány, annak nem engeditek meg, hogy bármit is tegyen apja vagy anyja érdekében. Így a magatok hagyományával kijátsszátok Isten parancsát, és még sok más ehhez hasonlót tesztek.”
Ezek az evangélium igéi.
Mk 7,1-13 “
——
Görög katolikus: 

15 Aki gyűlöli a testvérét, az embergyilkos; azt pedig tudjátok, hogy az embergyilkosnak nincs örök élete.

16 Abból ismerjük a szeretetet, hogy ő az életet adta értünk; ezért mi is tartozunk azzal, hogy életünket adjuk testvéreinkért.

18 és amikor asztalhoz telepedtek és ettek, ezt mondta Jézus: “Bizony, mondom néktek, közületek egy, aki együtt eszik velem, el fog árulni engem.

19 Erre elszomorodtak, és egyik a másik után kezdte tőle kérdezni: “Talán én?”

20 Mire ő ezt mondta nekik: “Egy a tizenkettő közül, aki velem együtt mártogat a tálba.

21 Mert az Emberfia elmegy ugyan, amint meg van írva róla, de jaj annak az embernek, aki az Emberfiát elárulja: jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik.” “

——-
—–
—–
Tóra:
” 22 Ott jelenek meg neked, és beszélek veled a födélről, a két kerúb közül, amelyek a bizonyság ládáján vannak. Beszélek veled mindarról, amit majd általad parancsolok Izráel fiainak. …”
—–
—-