idő kategória bejegyzései

A Nagyfigyelmeztetés ideje szinte elérkezett, és nektek türelmesnek kell lennetek

Friss hírek a linkek menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/linkek/

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

„A világ örökre meg fog változni

2011. november 24., csütörtök, 9:00

Drága, szeretett leányom, ne félj attól az időtől, mely már szinte elérkezett számodra, és az egész világ számára.

Ez az utazás ilyen rövid idő alatt intenzív volt számodra, leányom.

Te már kezdettől fogva alávetetted magad Szent Akaratomnak, bár voltak kétségeid. Annak ellenére, hogy bizonyos körökben kigúnyolnak téged, különösen azok, akik azt vallják, hogy az Én és szeretett Édesanyám szent tanítványai, mégsem tétováztál soha, hogy Szent Szavamat megoszd a világgal. Hagyd figyelmen kívül ezt a fájdalmat, mert ez már a múlté.

Most, amint nagy Irgalmassággal jövök, minden gyermekem igaz hittel az alázatos hálaadás állapotába fog kerülni, hogy köszöntsön Engem, és elfogadja Irgalmamat. Az Igazság most lesz felfedve.

Álljatok fel mindannyian, és örömmel várjátok érkezésemet. A világ örökre meg fog változni.

Ne feledjétek, hogy ez azért van, mert Én a mindnyájatok iránti mély szeretettel jövök, beleértve azokat is, akik kigúnyolják Szent Szavamat, vagy elutasítanak Engem, hogy még egyszer megmentselek benneteket.

Megváltótok és Megmentőtök, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/vilag-orokre-meg-fog-valtozni

„Én dátumokat nem nyilvánítok ki

2011. november 27., vasárnap, 3:00

Drága, szeretett leányom, maradjatok nyugodtak és higgadtak, és hagyatkozzatok Rám teljes bizalommal.

A Nagyfigyelmeztetés ideje szinte elérkezett, és nektek türelmesnek kell lennetek. Imádkozzatok, leányom, hogy Ajándékom által az egész emberiséget meg tudjam menteni.

Kérlek, ne találgassatok dátumokat, hiszen már oly sokszor megmondtam, hogy Én nem fogok dátumokat kinyilvánítani.

Ezeket nektek nem kell tudnotok. Legyetek türelmesek. A Nagyfigyelmeztetés ideje Szent Akaratomnak megfelelően fog bekövetkezni.

Hagyatkozzatok Rám teljes bizalommal, és bízzatok mindent Szent Kezeimre.

Szeretett Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/en-datumokat-nem-nyilvanitok-ki

„Jézus előre jelzi a halálát és feltámadását

31 Azután Jézus félrehívta tizenkét tanítványát, és ezt mondta nekik: „Figyeljetek rám! Most felmegyünk Jeruzsálembe, és ott minden be fog teljesedni, amit a próféták az Emberfiáról megírtak. 32 Az Emberfiát kiszolgáltatják a többi nemzeteknek. Kigúnyolják, meggyalázzák, leköpik, 33 megverik, s végül megölik, három nappal később azonban fel fog támadni.” 34 A tanítványok azonban nem értették, hogy miről beszél, mert az el volt rejtve előlük.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hebrews%209:1-7;%20%20%20%20%20Luke%2010:38-42;%2011:27-28;%20%20%20%20%201%20Thessalonians%202:9-14;%20%20%20%20%20Luke%2018:31-34&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/11/25

Mellettem haladtok és ezért le fognak köpni benneteket

2011. november 28., hétfő, 20:00

Drága, szeretett leányom, nem szabad elfelejtened, hogy amikor nekem szolgálsz, akkor az életed mindig egy tövissel tele ággyá változik.

Semmi sem lesz könnyű, de tudnod kell, hogyha egy kiválasztott lélek vagy, akkor az áldozat is hozzá tartozik. Ezen az utazáson te vállaltad, hogy mellettem haladsz, ezért, amikor a legkevésbé számítasz rá, le fognak téged köpni, elgáncsolnak, kigúnyolnak, beléd rúgnak és meggyötörnek. Mindazok, akik nyíltan hirdetik Szent Szavamat, azonos megaláztatást fognak elszenvedni.

Azonban, amikor elhatározzátok, hogy nekem dolgoztok, de ezeket a megaláztatásokat és megpróbáltatásokat mégsem annak fogadjátok el, mint azon kereszt részét, amelyet hordoztok, akkor a lelki tökéletességre nem fogtok megérni, amelyet elvárnak tőletek.

Leányom, fogadd el a megaláztatást, a fájdalmat és a szenvedést, amelyet az utadba gördítenek. Bizonyára most már te is, mint minden szeretett katonám elfogadjátok legszentebb Utasításaimat ezen Üzenetek által, mert már tudnotok kell, hogy Én Vagyok az, Aki mellettetek halad.

Szeretett Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/mellettem-haladtok-es-ezert-le-fognak-kopni-benneteket

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

“A Szent Sátor rendje

9 A Régi Szövetség is rendelkezett Isten tiszteletének módjáról és annak földi szent helyéről, 2 a Szent Sátorról. Ennek első részében volt a hétágú mécses-tartó, és az Istennek felajánlott szent kenyerek asztala. Ezt a helyet Szentélynek nevezték. 3 A második függöny mögött volt a Szentek Szentje.[a] 4 Ebben volt az arany illatáldozati oltár és a Szövetségláda[b], amelyet kívül-belül arany borított. A ládában volt egy mannával teli aranykorsó, azután Áron botja, amely egyszer kivirágzott, és itt voltak a Szövetség kőtáblái. 5 A láda fölött pedig ott voltak a dicsőséges kérubok, akik beárnyékolták a kegyelem helyét.[c] Ezeket azonban most nem részletezzük.

6 A Szent Sátor tehát így volt elrendezve. A papok naponta bementek az első sátorba, hogy ott imádják Istent, és hogy a papi szolgálatukat végezzék. 7 A második sátorba azonban egyedül a főpap mehetett be, ő is csak évente egyszer. Akkor is csak úgy, ha magával vitte az áldozat vérét, amelyet a saját bűneiért és a nép bűneiért kellett felajánlania Istennek — azokért a bűnökért, amelyek észrevétlenek maradtak. „

 

 

„Mária és Márta

38 Útközben Jézus egy faluba érkezett, ahol egy Márta nevű asszony látta vendégül. 39 Mártának volt egy testvére — Mária —, aki leült az Úr lábához, és úgy hallgatta a szavait. 40 Mártát eközben a sok munka teljesen lefoglalta. Odament Jézushoz, és ezt mondta: „Uram, nem törődsz vele, hogy a testvérem magamra hagyott a munkában? Szólj neki, hogy segítsen nekem!”

41 De az Úr így felelt: „Márta, Márta! Túl sokat vállalsz magadra, és sokat aggodalmaskodsz! 42 Pedig csak kevés dolog van, amely igazán fontos, sőt valójában csak egyetlen egy. Mária jól választott! Ezt soha el nem vehetik tőle.””

 

 

„Kik az igazán boldogok?

27 Amíg Jézus ezekről beszélt, a tömegből egy asszony felkiáltott: „Milyen boldog és áldott lehet az édesanyád, hogy ő szült és szoptatott téged!”

28 De Jézus így válaszolt: „Sokkal áldottabbak, akik hallják Isten beszédét, és engedelmeskednek neki!””

 

 

„9 Emlékezzetek csak vissza, testvéreim, milyen keményen dolgoztunk, amikor nálatok voltunk! Éjjel-nappal a saját kezünkkel dolgoztunk, hogy ne legyünk terhetekre, és hogy ne nektek kelljen gondoskodnotok rólunk. Így adtuk át nektek az Istentől származó örömhírt.

10 Ti vagytok a tanúink és Isten is, hogy milyen becsületesen, igazságosan és ártatlanul éltünk közöttetek, hívők között. 11 Úgy bántunk veletek, mint az apa a gyermekeivel: egyenként vigasztaltunk és bátorítottunk benneteket. 12 Kértük, hogy Isten tetszésére éljetek, aki a Királyságába és dicsőségébe hív titeket.

13 Azért is mindig hálát adunk Istennek, hogy befogadtátok az üzenetét, amelyet átadtunk nektek. Nem úgy fogadtátok, mintha csak emberek beszéde lenne, hanem úgy, mint Isten szavát — mint ahogy valóban az is. Isten beszéde pedig hatékonyan működik bennetek, akik hisztek benne.

14 Testvéreim, ti is sorstársaivá lettetek Isten Júdeában élő, Krisztusban hívő gyülekezeteinek. Ti is ugyanúgy szenvedtetek a saját honfitársaitoktól, mint ahogy ők a hitetlen júdeaiaktól, „

 

 

 

„Jézus előre jelzi a halálát és feltámadását

31 Azután Jézus félrehívta tizenkét tanítványát, és ezt mondta nekik: „Figyeljetek rám! Most felmegyünk Jeruzsálembe, és ott minden be fog teljesedni, amit a próféták az Emberfiáról megírtak. 32 Az Emberfiát kiszolgáltatják a többi nemzeteknek. Kigúnyolják, meggyalázzák, leköpik, 33 megverik, s végül megölik, három nappal később azonban fel fog támadni.” 34 A tanítványok azonban nem értették, hogy miről beszél, mert az el volt rejtve előlük.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hebrews%209:1-7;%20%20%20%20%20Luke%2010:38-42;%2011:27-28;%20%20%20%20%201%20Thessalonians%202:9-14;%20%20%20%20%20Luke%2018:31-34&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/11/25

Mellettem haladtok és ezért le fognak köpni benneteket

2011. november 28., hétfő, 20:00

Drága, szeretett leányom, nem szabad elfelejtened, hogy amikor nekem szolgálsz, akkor az életed mindig egy tövissel tele ággyá változik.

Semmi sem lesz könnyű, de tudnod kell, hogyha egy kiválasztott lélek vagy, akkor az áldozat is hozzá tartozik. Ezen az utazáson te vállaltad, hogy mellettem haladsz, ezért, amikor a legkevésbé számítasz rá, le fognak téged köpni, elgáncsolnak, kigúnyolnak, beléd rúgnak és meggyötörnek. Mindazok, akik nyíltan hirdetik Szent Szavamat, azonos megaláztatást fognak elszenvedni.

Azonban, amikor elhatározzátok, hogy nekem dolgoztok, de ezeket a megaláztatásokat és megpróbáltatásokat mégsem annak fogadjátok el, mint azon kereszt részét, amelyet hordoztok, akkor a lelki tökéletességre nem fogtok megérni, amelyet elvárnak tőletek.

Leányom, fogadd el a megaláztatást, a fájdalmat és a szenvedést, amelyet az utadba gördítenek. Bizonyára most már te is, mint minden szeretett katonám elfogadjátok legszentebb Utasításaimat ezen Üzenetek által, mert már tudnotok kell, hogy Én Vagyok az, Aki mellettetek halad.

Szeretett Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/mellettem-haladtok-es-ezert-le-fognak-kopni-benneteket

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-11-25

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

Ez egyike a hozzátok intézett utolsó felhívásoknak, – az új korszak a közeljövőben válik valósággá.

Glory Dicsőítő Zenekar – A béke napja közel
https://www.youtube.com/watch?v=KXP_SzehPJQ

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

„A béke korszaka már nincs messze

2011. október 4. kedd; 15:30

Drága, szeretett leányom, az új korszak a közeljövőben válik valósággá.

A Béke Korszakát minden követőm élvezni fogja. Ez a szeretet, a boldogság és a béke időszaka lesz. Többé nem lesz betegség, fájdalom, pénzügyi gondok, mert minden, amire szükségetek lesz, Általam lesz számotokra biztosítva. Nektek, gyermekeim, semmire sem lesz szükségetek, mert az Új Paradicsomomban táplálni és ölelni foglak benneteket, mint egy szülő, aki csecsemőjét táplálja. Ezt üdvözölnötök kell, gyermekeim. Ez az a cél, amire törekednetek kell.

Semmit sem ér, ha várakoztok a felkészülésben, ahhoz, hogy beléphessetek az Új Paradicsomom békéjébe, mert lehet, hogy akkor túl későre hagynátok. Már ma kezdjetek el tervezni, mert úgysem fogjátok tudni, hogy ez mikor fog bekövetkezni. Tulajdonképpen ez olyan gyorsan és hirtelen fog történni, hogy ti, követőim egy szempillantás alatt csak ott fogjátok találni magatokat. Ezért már most el kell kezdenetek a lelketek felkészítését, mert majd oda csak a tiszta lelkek léphetnek be.

Az idő sürget. Ez, gyermekeim, egyike a hozzátok intézett utolsó felhívásoknak, hogy még a Nagyfigyelmeztetés előtt megváltoztathassátok az életeteket. Készüljetek fel minden egyes nap, és hagyatkozzatok Isteni Szavamra, amikor azt az utasítást kapjátok, hogy kérésemnek eleget téve lelkeket mentsetek.

A Béke Korszaka most már nincs messze, és Én sürgősen arra kérlek benneteket, hogy készítsétek fel családjaitokat úgy, hogy új Királyságomban eggyé váljatok.

Isteni Megváltótok,

Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/beke-korszaka-mar-nincs-messze

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

„28 Ti pedig, testvéreim, Izsák módjára az ígéret gyermekei vagytok.

29 De amint akkor a test szerint született üldözte a Lélek szerintit, úgy van ez most is.

30 De mit mond az Írás? “Űzd el a rabszolganőt és a fiát, mert nem örökölhet együtt a rabszolganő fia a szabad asszony fiával.”

31 Ezért tehát testvéreim: mi nem a rabszolganő, hanem a szabad asszony gyermekei vagyunk.

Az igazi szabadság a szeretetben való szolgálat

5.1 Krisztus szabadságra szabadított meg minket, álljatok meg tehát szilárdan, és ne engedjétek magatokat újra a szolgaság igájába fogni.

2 Íme, én, Pál, mondom nektek, hogy ha körülmetélkedtek: Krisztus semmit sem használ nektek.

3 De ismét bizonyságot teszek minden embernek, hogy aki körülmetélkedik, köteles az egész törvényt megtartani.

4 Akik törvény által akartok megigazulni, elszakadtatok a Krisztustól, a kegyelemből pedig kiestek.

5 Mi ugyanis a Lélek által, hitből várjuk az igazság reménységét.

6 Mert Krisztus Jézusban nem számít sem a körülmetélkedés, sem a körülmetéletlenség, csak a szeretet által munkálkodó hit.

7 Eddig jól futottatok: ki akadályozott meg titeket abban, hogy az igazságnak engedelmeskedjetek?

8 Ez a félrevezetés nem attól van, aki hív titeket.

9 Egy kevés kovász az egész tésztát megkeleszti.

10 Én bizalommal vagyok irántatok az Úrban, hogy egyáltalán nem fogtok másképp gondolkodni; de aki megzavar titeket, el fogja venni büntetését, bárki legyen is az.”

 

 

 

„24 “De jaj nektek, gazdagok, mert megkaptátok vigasztalástokat!

25 Jaj nektek, akik most jóllaktatok, mert éhezni fogtok! Jaj, akik most nevettek, mert gyászolni és sírni fogtok!

26 Jaj, amikor jót mond rólatok minden ember, mert ugyanezt tették atyáik a hamis prófétákkal!”

Az ellenség szeretete

27 “Nektek azonban, akik hallgattok engem, ezt mondom: szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket;

28 áldjátok azokat, akik átkoznak, és imádkozzatok azokért, akik bántalmaznak titeket.

29 Aki arcul üt, annak tartsd oda a másik arcodat is, és aki elveszi felsőruhádat, attól alsóruhádat se tagadd meg.

30 Mindenkinek, aki kér tőled, adj, és attól, aki elveszi a tiedet, ne követeld vissza.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians%204:28-5:10;%20%20%20%20%20Luke%206:24-30&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/10/04

 

———-

Római katolikus:

2021-10-04

27. évközi hét hétfő

OLVASMÁNY Jónás próféta könyvéből
Hiába menekül Jónás az Úr akaratának teljesítése elől, mégis oda kerül, ahová az Úr irányította őt.
Jónás prófétához így szólt az Úr: „Kelj fel, és menj Ninivébe, a nagy városba!
Hirdesd, hogy gonoszságuk már az égig ér!”
Jónás el is indult, de csak azért, meneküljön az Úr színe elől.
Lement Joppéba, ott talált is egy Tarziszba tartó hajót: megfizette az útiköltséget, és beszállt, hogy Tarziszba utazzék velük az Úr színe elől.
De az Úr szelet bocsátott rájuk, és nagy vihar támadt a tengeren.
Hajójuk majdhogy össze nem tört, oly erős volt már a vész.
Megrémültek erre a hajósok, és mindegyikük a saját istenéhez kiáltott.
Tengerbe dobta mindegyik a hajón lévő holmiját, hogy azzal is könnyítsenek a hajón.
Jónás eközben lement a hajó aljába, és mély álomba merült.
A kormányos felrázta őt, és rákiáltott: „Miért alszol oly mélyen, kelj fel, és te is hívd Istenedet, hát hogyha éppen az az Isten gondol majd reánk, és nem pusztulunk el!”
Majd így beszéltek a hajósok: „Gyertek, vessünk sorsot, hogy megtudjuk, ki miatt ért minket ez a veszedelem.”
Sorsot vetettek, és a sors Jónásra esett.
Erre megkérdezték tőle: „Mondd nekünk, miért zúdul ránk e csapás?
Mi a foglalkozásod és honnét jössz?
Hol a hazád? Melyik néphez tartozol?”
Ő így felelt: „Héber vagyok. Az Úr az Istenem, aki a tengert és a földet teremtette.”
Megrémült erre mindegyik, és sorra kérdezgették: „Hogyan tehetted ezt?”
Elmondta ugyanis, hogy ő az Úr elől menekül.
Megkérdezték: „Most mit tegyünk veled, hogy megszűnjék a tenger háborgása ellenünk?”
A tenger ugyanis egyre jobban háborgott.
Ő így szólt: „Fogjatok meg, dobjatok a tengerbe!
Így a tenger háborgása biztosan elcsitul körülöttetek.
Mert jól tudom, hogy miattam szakadt rátok ez a nagy vihar.”
A férfiak megpróbáltak úgy evezni, hogy partra jussanak, de mindhiába, mert a tenger csak egyre jobban háborgott.
Ekkor az Úrhoz kiáltottak: „Kérünk, Urunk, hallgass meg!
Ne vesszünk el emiatt az ember miatt!
Ne háríts ránk ártatlan vért!
Mert te, Uram, azt tetted, amit tenni akartál!”
Azzal Jónást a vízbe dobták, és a tenger lecsendesült.
Erre félelemmel telt el mindenki az Úr iránt: áldozatokat mutattak be az Úrnak, és fogadalmakat tettek.
Az Úr pedig egy nagy halat rendelt oda, hogy az Jónást elnyelje.
Három napot, három éjjelt töltött Jónás a hal sötét gyomrában.
Akkor az Úr parancsára Jónást a hal kivetette a partra.
Ez az Isten igéje.
Jón 1,1–2,1.11

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-04

Egyes emberek túl gyorsan másszák meg ezeket a lépcsőfokokat. De te tudod, hogy ez hiba lenne.

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

https://masodikeljovetel.hu/milyen-nehez-paradicsomhoz-vezeto-lepcsokon-felmenni

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az új EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

Pál nem önmagát prédikálja

4.1 Ezért tehát, mivel ilyen szolgálatban állunk, minthogy irgalmat nyertünk, nem csüggedünk el,

2 hanem elvetjük a szégyenletes titkos bűnöket; nem járunk ravaszságban, nem is hamisítjuk meg az Isten igéjét, hanem az igazság nyílt hirdetésével ajánljuk magunkat minden ember lelkiismeretének az Isten előtt.

3 Ha pedig nem elég világos a mi evangéliumunk, csak azok számára nem világos, akik elvesznek.

4 Ezeknek a gondolkozását e világ istene megvakította, mert hitetlenek, és így nem látják meg a Krisztus dicsőségéről szóló evangélium világosságát, aki az Isten képmása.

5 Mert nem önmagunkat hirdetjük, hanem Krisztus Jézust, az Urat, önmagunkat pedig mint szolgáitokat Jézusért.

6 Isten ugyanis, aki ezt mondta: “Sötétségből világosság ragyogjon fel”, ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán.”

 

„ Milyen nehéz a Paradicsomhoz vezető lépcsőkön felmenni

2011. szept. 3. 23:50

Drága, szeretett leányom, ne legyenek semmiféle illúzióid azzal kapcsolatosan, hogy a csaló elfordította volna a fejedet Tőlem ezekben az utolsó napokban. Te ezt annak a ténynek tulajdonítod, hogy túl elfoglalt voltál, ami nem teljesen igaz. Ő olyan ravasz, hogy idődnek minden egyes percét szándékosan zavarta meg. Ez alatt az idő alatt te tudatában voltál annak, hogy nem szántál Rám elegendő időt, nem igaz? Érezted, hogy figyelmed el van terelve, hogy elveszett vagy, és aztán felismerted, hogy Nélkülem lelkileg üres lettél. Bár Én az egész idő alatt veled voltam, mégis megengedtem, hogy úgy érezd, mintha elhagytalak volna. Így most te is megtapasztalhattad azt a kétségbeesést, amelyet azok a lelkek éreznek, akiket a bűneik miatt visszautasítok.

Mindez elengedhetetlen lelki fejlődésed érdekében. Bár értelmetlennek látszik, hogy mindezt jóváhagyom, mégis ez a szentté válás kiképzésének az egyik része, amelyet elvárok és meg is követelek tőled. Te, gyermekem, időről időre érezni fogod az elhagyatottság egy bizonyos formáját, amit sok lélek is érez, akik ezen az ösvényen haladnak.

A lelki tökéletesség lépcsője nagyon hosszú. A lelkek, még mielőtt egy lépést Felém tennének, előbb egy, két, vagy több lépést hátrafelé lépnek. Kérlek, leányom, mondd meg minden követőmnek, gondosan készüljenek fel erre a lépcsőre, amely nagyon fontos, még mielőtt a legfelső fokot elérnék. 2010. november 24-ei Üzenetemben, amikor először beszéltem neked erről a lépcsőről, akkor elmagyaráztam, hogy egyes emberek túl gyorsan másszák meg ezeket a lépcsőfokokat. De te tudod, hogy ez hiba lenne. Légy tudatában annak, hogy Én vagyok az, aki minden időben vezetni fog téged lépéseid során.

Gyermekeim, nektek most minden lépésetekkel a lelki lépcsőt kell megmásznotok, mielőtt elérnétek a legfelső fokot a Paradicsom ajtajához. Legyetek türelmesek. Ne legyetek csalódottak, ha visszaestek. Egyszerűen álljatok ismét fel, és kezdjétek újra az út megmászását.

Gyermekeim, Én fogni fogom a kezeteket és a csúcsra vezetlek benneteket, ha ezt megengeditek Nekem.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/milyen-nehez-paradicsomhoz-vezeto-lepcsokon-felmenni

 

 

 

„ Milyen nehéz a Paradicsomhoz vezető lépcsőkön felmenni

2011. szept. 3. 23:50

Drága, szeretett leányom, ne legyenek semmiféle illúzióid azzal kapcsolatosan, hogy a csaló elfordította volna a fejedet Tőlem ezekben az utolsó napokban. Te ezt annak a ténynek tulajdonítod, hogy túl elfoglalt voltál, ami nem teljesen igaz. Ő olyan ravasz, hogy idődnek minden egyes percét szándékosan zavarta meg. Ez alatt az idő alatt te tudatában voltál annak, hogy nem szántál Rám elegendő időt, nem igaz? Érezted, hogy figyelmed el van terelve, hogy elveszett vagy, és aztán felismerted, hogy Nélkülem lelkileg üres lettél. Bár Én az egész idő alatt veled voltam, mégis megengedtem, hogy úgy érezd, mintha elhagytalak volna. Így most te is megtapasztalhattad azt a kétségbeesést, amelyet azok a lelkek éreznek, akiket a bűneik miatt visszautasítok.

2010. november 24-ei Üzenetemben, amikor először beszéltem neked erről a lépcsőről, akkor elmagyaráztam, hogy egyes emberek túl gyorsan másszák meg ezeket a lépcsőfokokat. De te tudod, hogy ez hiba lenne. Légy tudatában annak, hogy Én vagyok az, aki minden időben vezetni fog téged lépéseid során. …”

13 De aki mindvégig kitart, az üdvözül.

14 Isten országának ezt az evangéliumát pedig hirdetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jön el a vég.”

15 “Amikor pedig meglátjátok a pusztító utálatosságot, ahogy Dániel próféta megmondta, ott állni a szent helyen – aki olvassa, értse meg! -,

16 akkor azok, akik Júdeában vannak, meneküljenek a hegyekbe,

17 aki a ház tetején van, ne szálljon le, hogy kihozzon valamit,

18 és aki a mezőn van, ne térjen vissza, hogy elhozza felsőruháját.

19 Jaj a terhes és a szoptató anyáknak azokban a napokban!

20 Imádkozzatok, hogy ne kelljen télen, sem szombaton menekülnötök.

21 Mert olyan nagy nyomorúság lesz akkor, amilyen nem volt a világ kezdete óta mostanáig, és nem is lesz soha.

22 Ha nem rövidülnének meg azok a napok, nem menekülne meg egyetlen halandó sem, de a választottakért megrövidülnek azok a napok.”

Az Emberfia eljövetele

23 “Akkor, ha valaki ezt mondja nektek: Íme, itt a Krisztus, vagy amott: ne higgyétek!

24 Mert hamis krisztusok és hamis próféták állnak majd elő, jeleket és csodákat tesznek, hogy megtévesszék – ha lehet – a választottakat is.

25 Íme, előre megmondtam nektek!

26 Ha tehát azt mondják nektek: Íme, a pusztában van, ne menjetek ki! Íme, a belső szobákban, ne higgyétek!

27 Mert ahogyan a villámlás keletről támad, és ellátszik nyugatig, úgy lesz az Emberfiának az eljövetele is.

28 Ahol a tetem, oda gyűlnek a saskeselyűk.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Corinthians+4%3A1-6%3B+++++Matthew+24%3A13-28&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/09/02

 

———-

Római katolikus:

2021-09-02

22. évközi hét csütörtök

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a kolosszeiekhez írt leveléből
Isten kiszabadított minket a gonoszság hatalmából, és helyet adott nekünk szeretett Fia országában.
Testvéreim!
Amióta hallottunk rólatok, szüntelenül imádkozunk és könyörgünk Istenhez, hogy akaratát mindjobban megismerjétek: nagy bölcsességgel és lelki megértéssel. Így éltek méltón az Úrhoz, egészen az ő tetszése szerint; és Isten ismeretében gyarapodva minden jó cselekedetben gyümölcsöt hoztok.
Erősítsen meg benneteket fölséges hatalmával és nagy erejével az Úr, hogy mindvégig kitartsatok, és állhatatosak legyetek!
Örömmel adjatok hálát az Atyának, aki arra méltatott benneteket, hogy részetek legyen a szentek örökségében, a világosságban. Kiragadott minket a sötétség hatalmából, és helyet adott szeretett Fia országában. Benne nyertük el a megváltást, bűneink bocsánatát.
Ez az Isten igéje.
Kol 1,9-14

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Megmutatta az Úr nékünk * üdvözítő jóságát. 2a. vers.
Előénekes: Az Úr megmutatta szabadító erejét, * igazságosságát feltárta a népek előtt.
Emlékezetébe idézte jóságát és hűségét * Izrael népe iránt.
Hívek: Megmutatta az Úr nékünk * üdvözítő jóságát.
E: Meglátta a föld minden határa, * szabadulást Istenünk hozott nékünk.
Minden földek, zengjetek az Úrnak öröméneket, * ujjongjatok és zsoltárt mondjatok.
H: Megmutatta az Úr nékünk * üdvözítő jóságát.
E: Daloljatok az Úrnak citerával, * citerával és zsoltárok hangjával.
Harsonákkal és zengő kürtökkel * ujjongjatok az Úr és Király előtt.
H: Megmutatta az Úr nékünk * üdvözítő jóságát.
Zsolt 97,2-6

ALLELUJA
Kövessetek engem, mondja az Úr, * és én emberek halászává teszlek titeket! Mt 4,19 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Az első négy tanítvány meghívása a csodálatos halfogás után.
Amikor Jézus egyszer a Genezáret tavánál állt, nagy tömeg sereglett köréje, hogy hallgassa az Isten szavát. Jézus látta, hogy a tó partján két bárka vesztegel. A halászok kiszálltak, és a hálóikat mosták. Beszállt hát az egyik bárkába, amelyik Simoné volt, s megkérte, hogy vigye kissé beljebb a parttól. Aztán leült, és a bárkából tanította a népet.
Amikor befejezte a tanítást, így szólt Simonhoz: „Evezz a mélyre, és vessétek ki a hálótokat halfogásra.” „Mester – válaszolta Simon –, egész éjszaka fáradoztunk, s nem fogtunk semmit, de a te szavadra, kivetem a hálót.” Meg is tette, s annyi halat fogtak, hogy szakadozni kezdett a háló. Intettek a másik bárkában levő társaiknak, hogy jöjjenek és segítsenek. Azok odamentek, és úgy megtöltötték mind a két bárkát, hogy majdnem elsüllyedt.
Ennek láttán Simon Péter Jézus lábához borult, és e szavakra fakadt: „Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok.” A szerencsés halfogás láttán ugyanis társaival együtt félelem töltötte el. Hasonlóképpen Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, Simon társait. De Jézus bátorságot öntött Simonba: „Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel.”
Erre partra vonták hajóikat, és mindenüket elhagyva követték Jézust.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 5,1-11

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-09-02

Az eseményt követően nem fognak időt kapni, hogy lehetőségük legyen megemészteni ezeket az Üzeneteket. Mert több idő nem lesz

PROPHETIC DREAM/VISION: “Big Waves are Coming” Now Word body of Christ

https://www.youtube.com/watch?v=IDp8lmrBFXk&t=435s

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

https://masodikeljovetel.hu/uzenet-az-klerusnak-ne-engedjetek-hogy-vilagi-tarsadalmak-megfelemlitsenek-benneteket

———-

Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

A TI SZÍVETEKBEN FOGOM ÚJJÁÉPÍTENI EGYHÁZAM EGYSÉGÉT

1991. május 2.
Üzenet egy lélek számára:
Béke legyen veled! Országom eljövetele hamarosan bekövetkezik, és akaratom is teljesülni fog a Földön éppúgy, ahogy a mennyben 1 , és a ti szívetekben fogom újjáépíteni Egyházam egységét.

Nem várok tovább emberi jóváhagyásra, és menyasszonyomat újból ragyogó dicsőségbe öltöztetem.

Fel fogják oldani a megosztottság átkát. …

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum617.html

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

Címzés, üdvözlés

1 Pál, Isten akaratából Krisztus Jézus apostola, és Timóteus, a testvér: Isten gyülekezetének, amely Korinthusban van, és mindazoknak a szenteknek, akik Akhájában vannak:

2 Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól.

Hálaadás a vigasztalásért

3 Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene,

4 aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban, azzal a vigasztalással, amellyel az Isten vigasztal minket.

5 Mert amilyen bőséggel részünk van a Krisztus szenvedéseiben, Krisztus által olyan bőséges a mi vigasztalásunk is.

6 Ha szorongattatunk, ez a ti vigasztalásotokért és üdvösségetekért van, ha vigasztaltatunk, az a ti vigasztalásotokért van, amely elég erős ugyanazoknak a szenvedéseknek az elhordozására, amelyeket mi is szenvedünk.

7 A mi reménységünk bizonyos felőletek, mert tudjuk, hogy amiképpen részestársak vagytok a szenvedésekben, ugyanúgy a vigasztalásban is.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Corinthians+1%3A1-7%3B+++++Matthew+21%3A43-46&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

 

 

„ Üzenet az Klérusnak: ne engedjétek, hogy a világi társadalmak megfélemlítsenek benneteket

2011. augusztus 27. szombat

Leányom, ha egyre több pap, és a Keresztény Egyház még több tagja nyitná meg elméjét, és elfogadná, hogy ezen Üzenetek által most Én szólok a világhoz, akkor könnyebb lenne a Szívem.

Az Én jámbor követőim azok, akik a gyertya fényét tovább viszik, miközben figyelmeztetéseimet terjesztik a világban, hogy gyermekeimet a megtérésre bátorítsák. Ó, mennyire elszomorít, amikor azt kell látnom, hogy Felszentelt Szolgáim bezárják az elméjüket, miközben azt vallják, hogy Szavamat, Tanításaimat adják át a világnak. Annyira megkeményedett a szívük, hogy összetörik a Szívemet.

Tanításaim azt a tényt támasztják alá, hogy Isteni kinyilatkoztatások vannak és voltak, az idők kezdetétől. Azt gondolták, hogy az Én Anyám vagy Én nem fogunk gyermekeimmel évszázadokon keresztül kommunikálni? Örömmel szentelnek figyelmet a rég eltávozott szentek szavának, jóval azt követően, hogy üzeneteik eljutottak a világba. De nem úgy a maiaknak. A különbség most az, hogy az eseményt követően nem fognak időt kapni, hogy lehetőségük legyen megemészteni ezeket az Üzeneteket. Mert több idő nem lesz, amint azt már tudjátok. (1) …”

https://masodikeljovetel.hu/uzenet-az-klerusnak-ne-engedjetek-hogy-vilagi-tarsadalmak-megfelemlitsenek-benneteket

(1) vö.:

Nem lesz több haladék!

https://www.biblegateway.com/passage/?search=revelation+10%3A5-10&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

43 Ezért mondom nektek, hogy elvétetik tőletek az Isten országa, és olyan népnek adatik, amely megtermi annak gyümölcsét.

44 És aki erre a kőre esik, összezúzza magát, akire pedig ez a kő ráesik, azt szétmorzsolja.”

45 Amikor a főpapok hallották példázatait, megértették, hogy róluk beszél.

46 Szerették volna elfogni, de féltek a sokaságtól, mert az prófétának tartotta.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Corinthians+1%3A1-7%3B+++++Matthew+21%3A43-46&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/08/26

 

———-

Római katolikus:

2021-08-26

21. évközi hét csütörtök

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a tesszaloniki hívekhez írt első leveléből
Az Úr mindnyájunkat gyarapítson és gazdagítson szeretetben, egymás és mindenki iránt!
Testvéreim!
Minden bajban és szenvedésben megvigasztal minket a ti hitetek. Most is erőt ad az a tudat, hogy hűségesek vagytok az Úrhoz. Hogyan is róhatnánk le hálánkat Istennek azért a nagy örömért, amellyel örvendezünk miattatok Isten előtt? Éjjel-nappal buzgón imádkozunk, hogy szemtől szembe láthassunk titeket, és megerősíthessünk benneteket a hitben.
Isten, a mi Atyánk, és Urunk Jézus Krisztus vezesse hozzátok utunkat! Titeket pedig gyarapítson és gazdagítson az Úr a szeretetben egymás és mindenki iránt, mint ahogy mi is szeretünk titeket. Tegye állhatatossá szíveteket, hogy feddhetetlen szentségben állhassatok Istenünk és Atyánk elé, amikor Urunk, Jézus majd eljön, összes szentjének kíséretében.
Ez az Isten igéje.
1Tessz 3,7-13

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Uram, menedékünk lettél * nemzedékről nemzedékre. 1. vers.
Előénekes: Te a halandót ismét porrá teszed, * így szólsz: „Térjetek vissza, emberek fiai!”
A te szemedben ezer év, akár a tegnap, * úgy tűnik tova, mint egy őrállás éjszaka.
Hívek: Uram, menedékünk lettél * nemzedékről nemzedékre.
E: Taníts meg számot vetni napjaink sorával, * hogy bölcsességre neveljük szívünket.
Térj hozzánk, Urunk, meddig vársz még? * Légy könyörületes szolgáidhoz!
H: Uram, menedékünk lettél * nemzedékről nemzedékre.
E: Áraszd ránk irgalmadat, * hogy mindenkor örvendjünk és ujjongjunk!
Ragyogjon fölöttünk Urunknak, Istenünknek jósága, † áldott legyen kezünk minden műve, * kísérje áldásod kezünk munkáját!
H: Uram, menedékünk lettél * nemzedékről nemzedékre.
Zsolt 89,3-4.12-13.14 és 17

ALLELUJA
Virrasszatok és álljatok készen, * mert nem tudjátok, hogy az Emberfia mikor érkezik! Mt 24,42a és 44 – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Krisztus váratlanul jön el az ítéletre.
Vigyázzunk, hogy készen találjon minket!

Amikor Jézus a világ végéről beszélt, így szólt tanítványaihoz:
Virrasszatok, mert nem tudhatjátok, mely napon jön el a ti Uratok! Mert nyilvánvaló, hogy ha a ház gazdája tudná, hogy melyik órában jön a tolvaj, fenn virrasztana, és nem hagyná, hogy betörjenek a házba. Legyetek tehát ti is készen, mert az Emberfia abban az órában jön el, amikor nem is gondoljátok.
Mit gondoltok? Ki a hű és okos szolga, akit gazdája háza népe fölé rendelt, hogy kellő időben élelmet adjon nekik? Boldog az a szolga, akit hazatérő ura ebben a munkában talál. Bizony, mondom nektek: rábízza egész vagyonát.
Ha azonban az a szolga gonosz, és azt mondja magában: „Késik a gazdám!”, aztán verni kezdi szolgatársait, és együtt eszik-iszik a részegeskedőkkel; s megjön ennek a szolgának ura azon a napon, amikor nem várja, és abban az órában, amikor nem is sejti, – ura kegyetlenül megbünteti, és a képmutatók sorsára juttatja. Ott aztán sírás és fogcsikorgatás lesz.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 24,42-51

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-08-26

Ha ezt elfogadjátok, akkor a büntetés elmarad. Ha visszautasítjátok, akkor egyedül csak az Én követőim menekülhetnek meg. A többieknek közületek már túl késő lesz.

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

„ A Nagyfigyelmeztetés alatt az Én gyermekeim, látni fogják Arcomat

2011. jún. 20. Hétfő; 11:45

Szeretett leányom, most készítsd fel gyermekeimet, mert nagyon közel az idő, amikor teljes Dicsőségem és Irgalmasságom Színe elé fognak kerülni. Meg fogom Magam mutatni minden férfinak, nőnek és minden értelmes korú gyermeknek, és ez nagyon közel van.

Mindenkinek köszöntenie kell ezt a csodálatos napot, amikor Irgalmasságom által megmutatom Magam, ami pontosan az ellentéte igazságszolgáltatásomnak. Örvendjetek, mert mindenki első alkalommal fogja látni az Arcomat, egyenként mindenki.

Ennek köszönhetően sok ember el fog telni majd szeretettel és boldogsággal, olyan csodálatos lesz ez az egyesülés. Lesznek, akik félni fognak. De nincs mitől félnetek, mert Én mindnyájatokat szeretlek. A bűn az egyetlen elválasztó ok, de ha megbánjátok azokat, és belátjátok azt az Igazságot, hogy Engem és az Örök Atyát megbántottatok, akkor valóban felismeritek majd azt a csodálatos Irgalmasságot, amit akkor adni fogok nektek. Azoknak, akik félni fognak azt mondom: a félelmet a bűnre lehet visszavezetni. Ha bűn van a lelketekben, el fogtok távolodni Tőlem. Ismerjétek el bűneiteket annak, amik azok valójában: emberi gyengeségnek. Aztán nézzetek Rám, és Én az Örök Életre és az Igazságra vezetlek benneteket.

Nagy Irgalmasságom csodálatos üzentet hoz

Nagy Irgalmasságom csodálatos üzenetet hoz gyermekeimnek az egész világon, mert amikor a Nagyfigyelmeztetés bekövetkezik, akkor esélyt kaptok arra, hogy jóra változtassátok életeteket. Amikor Létezésem Igazsága megnyilvánul, akkor nagymértékű megtérések fognak bekövetkezni.

Akkor, és csakis akkor, amikor már a Nagyfigyelmeztetés bekövetkezett, lesz lehetséges a nagy büntetést elviselni, ami biztos, hogy be fog következni, ha a bűnösök tömegesen meg nem bánják bűneiket. Ha nem így fog történni, akkor Atyám Keze azokra fog mindenhol lesújtani, akik nem akarják meghallani az Igazságot, vagy azokra, akik elhanyagolják az Irántam és testvéreik iránti szeretetüket. Akkor már bűnös életetek nem lesz elfogadható. Ez lenne nektek az utolsó szalmaszál. A sátán erős befolyása nem engedi majd meg, hogy gonosz szorítása megenyhüljön az emberek fölött, azok fölött, akik konokul követik a gonoszhoz vezető ösvényt, és akik gyermekeimet üldözni fogják, de ennek véget fogok vetni.

A nagy büntetés

Az Örök Atya egy olyan nagy büntetést fog a világra szabadítani, amilyet még senki sem látott Noé ideje óta. Azok a követőim, akik talán azt mondják, hogy Jézus nem beszélhet ilyen módon, feltehetik a következő kérdést: ha Jézus Irgalmassággal van tele, akkor miért hagyná jóvá Ő, vagy az Isten, az Atya, hogy a sátán hadserege tovább terrorizálja a gyermekeit? Isten, a gyermekei iránti szeretetből hagyja jóvá ezt a nagy büntetést. Mind bánjátok meg bűneiteket. Utasítsátok el a sátán üres ígéreteit. Utasítsátok el azt a hamis életet, amelyet ő kínál fel számotokra. Fogadjátok el azt a tényt, amikor azt halljátok, hogy ma a világon az Én Nevem már elutasításra került, mert ezt a sátán fogja befolyásolni. Ameddig gyermekeim nem fordulnak el tőle, addig nem lehet béke ebben a világban.

Úgy fogadjátok el ezt a Figyelmeztetést, mint a Tiszta Szeretet Üzenetét. Azoknak, akik hatalmon vannak, a következőket mondom: utasítsátok vissza a hazugságokat, amelyre hűséget esküdtetek, vagy el kell szenvednetek a következményeket.

A legnagyobb Irgalom, melyet a Nagyfigyelmeztetés ideje alatt fogok mutatni, az a megoldás lesz, ami a Béke Új Korszakához fog vezetni. Ha ezt elfogadjátok, akkor a büntetés elmarad. Ha visszautasítjátok, akkor egyedül csak az Én követőim menekülhetnek meg. A többieknek közületek már túl késő lesz.

Szerető Megváltótok és Igazságos Bírátok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/nagyfigyelmeztetes-alatt-az-en-gyermekeim-latni-fogjak-arcomat

———-

Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

A TI SZÍVETEKBEN FOGOM ÚJJÁÉPÍTENI EGYHÁZAM EGYSÉGÉT

1991. május 2.
Üzenet egy lélek számára:
Béke legyen veled! Országom eljövetele hamarosan bekövetkezik, és akaratom is teljesülni fog a Földön éppúgy, ahogy a mennyben 1 , és a ti szívetekben fogom újjáépíteni Egyházam egységét.

Nem várok tovább emberi jóváhagyásra, és menyasszonyomat újból ragyogó dicsőségbe öltöztetem.

Fel fogják oldani a megosztottság átkát. …

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum617.html

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

„Címzés, üdvözlés

1 Júdás, Jézus Krisztus szolgája, Jakabnak pedig testvére, köszöntését küldi az elhívottaknak, akiket az Atya Isten szeretett, és a Jézus Krisztus megtartott:

2 irgalom, békesség és szeretet adassék nektek bőségesen.

A hamis tanítók tévelygései

3 Szeretteim, miközben teljes igyekezettel azon fáradoztam, hogy közös üdvösségünkről írjak nektek, szükségesnek láttam, hogy ezt az intést megírjam: küzdjetek a hitért, amely egyszer s mindenkorra a szentekre bízatott.

4 Mert belopóztak közétek bizonyos emberek, akik régóta elő vannak jegyezve erre az ítéletre: istentelenek, akik a mi Istenünk kegyelmét kicsapongásra használják, és a mi egyedüli uralkodónkat és Urunkat, Jézus Krisztust megtagadják.

5 Emlékeztetni akarlak pedig titeket arra, jóllehet minderről tudtok, hogy amikor az Úr a népet egykor kiszabadította Egyiptom földjéről, azokat, akik nem hittek, később elpusztította.

6 Azokat az angyalokat is, akik nem becsülték meg a maguk fejedelemségét, hanem elhagyták saját lakóhelyüket, örökkévaló bilincsekben és sötétségben tartja fogva annak a nagy napnak az ítéletére.

7 Ugyanígy Sodoma és Gomora, meg a körülöttük levő városok, amelyek ezekhez hasonló módon paráználkodtak, és idegen test utáni kívánság hajtotta őket, például szolgálnak, amikor az örök tűz büntetését szenvedik.

8 De mindezek ellenére ezek az álmodozók is ugyanúgy beszennyezik a testüket, megvetik Isten felségét, és káromolják a mennyei hatalmasságokat.

9 Pedig még Mihály angyal sem mert káromló ítéletet kimondani, amikor az ördöggel vitatkozva küzdött Mózes testéért, hanem azt mondta: “Dorgáljon meg téged az Úr!”

10 Ezek viszont káromolnak mindent, azt is, amit nem ismernek; amit pedig oktalan állatok módjára ösztönösen ismernek, abba belepusztulnak.

 

11 Jaj nekik, mert Kain útján indultak el, pénzért Bálám tévelygésére adták a fejüket, és Kóré lázadása szerint vesznek el.

12 Ezek szennyfoltok szeretetvendégségeiteken, akik szemérmetlenül veletek lakmároznak és hizlalják magukat. Olyanok, mint a szél sodorta, víz nélkül való fellegek, mint az ősz végi gyümölcstelen fák, amelyek gyökerestül kiszakítva kétszer halnak meg;

13 mint a tenger megvadult hullámai, amelyek saját szégyenüket tajtékozzák, bolygócsillagok, akikre az örök sötétség homálya vár.

14 Ezekről is prófétált Énók, aki Ádámtól számítva a hetedik volt, amikor így szólt: “Íme, eljött az Úr szent seregeivel,

15 hogy ítéletet tartson mindenek felett, és megbüntessen minden istentelent minden istentelenségért, amelyet istentelenül elkövettek, és minden káromló szóért, amelyet istentelen bűnösökként ellene szóltak.”

16 Ezek zúgolódók, sorsuk ellen lázadók, vágyaik útján járnak, fölényesen jártatják a szájukat, és haszonlesésből embereket dicsőítenek.

 

 

„… Akkor, és csakis akkor, amikor már a Nagyfigyelmeztetés bekövetkezett, lesz lehetséges a nagy büntetést elviselni, ami biztos, hogy be fog következni, ha a bűnösök tömegesen meg nem bánják bűneiket. Ha nem így fog történni, akkor Atyám Keze azokra fog mindenhol lesújtani, akik nem akarják meghallani az Igazságot, vagy azokra, akik elhanyagolják az Irántam és testvéreik iránti szeretetüket. Akkor már bűnös életetek nem lesz elfogadható. Ez lenne nektek az utolsó szalmaszál. A sátán erős befolyása nem engedi majd meg, hogy gonosz szorítása megenyhüljön az emberek fölött, azok fölött, akik konokul követik a gonoszhoz vezető ösvényt, és akik gyermekeimet üldözni fogják, de ennek véget fogok vetni.

A nagy büntetés

Az Örök Atya egy olyan nagy büntetést fog a világra szabadítani, amilyet még senki sem látott Noé ideje óta. Azok a követőim, akik talán azt mondják, hogy Jézus nem beszélhet ilyen módon, feltehetik a következő kérdést: ha Jézus Irgalmassággal van tele, akkor miért hagyná jóvá Ő, vagy az Isten, az Atya, hogy a sátán hadserege tovább terrorizálja a gyermekeit? Isten, a gyermekei iránti szeretetből hagyja jóvá ezt a nagy büntetést. Mind bánjátok meg bűneiteket. Utasítsátok el a sátán üres ígéreteit. Utasítsátok el azt a hamis életet, amelyet ő kínál fel számotokra. Fogadjátok el azt a tényt, amikor azt halljátok, hogy ma a világon az Én Nevem már elutasításra került, mert ezt a sátán fogja befolyásolni. Ameddig gyermekeim nem fordulnak el tőle, addig nem lehet béke ebben a világban.

Úgy fogadjátok el ezt a Figyelmeztetést, mint a Tiszta Szeretet Üzenetét. Azoknak, akik hatalmon vannak, a következőket mondom: utasítsátok vissza a hazugságokat, amelyre hűséget esküdtetek, vagy el kell szenvednetek a következményeket. …”

 

 

 

 

17 Ti azonban, szeretteim, emlékezzetek meg azokról a beszédekről, amelyeket a mi Urunk Jézus Krisztus apostolai előre megmondtak.

18 Azt mondták ugyanis, hogy az utolsó időben csúfolódók támadnak, akik istentelen dolgokra irányuló szenvedélyeik szerint élnek.

19 Ezek szakadásokat támasztanak, testi emberek, akikben nincsen Szentlélek.

Befejező intés, Isten dicsőítése

20 Ti azonban, szeretteim, épüljetek szentséges hitetekben, imádkozzatok a Szentlélek által,

21 tartsátok meg magatokat Isten szeretetében, várván a mi Urunk Jézus Krisztusnak irgalmát az örök életre.

22 Könyörüljetek azokon, akik kételkednek,

23 mentsétek meg őket kiragadva a tűzből. Másokon is könyörüljetek, de félelemmel, utálva még a ruhát is, amelyet testük beszennyezett.

24 Annak pedig, aki megőrizhet titeket a botlástól, és dicsősége elé állíthat feddhetetlenségben, ujjongó örömmel:

25 az egyedül üdvözítő Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által: dicsőség, fenség, erő és hatalom öröktől fogva, most és mindörökké. Ámen.”

 

 

Szeretett leányom, most készítsd fel gyermekeimet, mert nagyon közel az idő, amikor teljes Dicsőségem és Irgalmasságom Színe elé fognak kerülni. Meg fogom Magam mutatni minden férfinak, nőnek és minden értelmes korú gyermeknek, és ez nagyon közel van.

Mindenkinek köszöntenie kell ezt a csodálatos napot, amikor Irgalmasságom által megmutatom Magam, ami pontosan az ellentéte igazságszolgáltatásomnak. Örvendjetek, mert mindenki első alkalommal fogja látni az Arcomat, egyenként mindenki.

Ennek köszönhetően sok ember el fog telni majd szeretettel és boldogsággal, olyan csodálatos lesz ez az egyesülés. Lesznek, akik félni fognak. De nincs mitől félnetek, mert Én mindnyájatokat szeretlek. A bűn az egyetlen elválasztó ok, de ha megbánjátok azokat, és belátjátok azt az Igazságot, hogy Engem és az Örök Atyát megbántottatok, akkor valóban felismeritek majd azt a csodálatos Irgalmasságot, amit akkor adni fogok nektek. Azoknak, akik félni fognak azt mondom: a félelmet a bűnre lehet visszavezetni. Ha bűn van a lelketekben, el fogtok távolodni Tőlem. Ismerjétek el bűneiteket annak, amik azok valójában: emberi gyengeségnek. Aztán nézzetek Rám, és Én az Örök Életre és az Igazságra vezetlek benneteket. …”

 

„Jézus kérdése Péterhez, Péter megbízatása

15 Miután ettek, így szólt Jézus Simon Péterhez: “Simon, Jóna fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” Ő pedig így felelt: “Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged!” Jézus ezt mondta neki: “Legeltesd az én bárányaimat!”

16 Másodszor is megszólította: “Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem?” Ő ismét így válaszolt: “Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged.” Jézus erre ezt mondta neki: “Őrizd az én juhaimat!”

17 Harmadszor is szólt hozzá: “Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem?” Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte tőle: szeretsz-e engem? Ezért ezt mondta neki: “Uram, te mindent tudsz; te tudod, hogy szeretlek téged.” Jézus ezt mondta neki: “Legeltesd az én juhaimat!

18 Bizony, bizony, mondom néked: amikor fiatalabb voltál, felövezted magadat, és oda mentél, ahova akartál; de amikor megöregszel, kinyújtod a kezedet, más övez fel téged, és oda visz, ahova nem akarod.”

19 Ezt azért mondta, hogy jelezze: milyen halállal dicsőíti meg majd Istent. Miután ezt mondta, így szólt hozzá: “Kövess engem!”

Jézus szava Péter és a szeretett tanítvány sorsáról

20 Péter ekkor megfordult, és látta, hogy követi az a tanítvány, akit Jézus szeretett, aki a vacsorán ráhajolt a keblére, és megkérdezte: “Uram, ki az, aki elárul téged?”

21 Őt látta tehát Péter, és megkérdezte Jézustól: “Uram, hát vele mi lesz?”

22 Jézus pedig így szólt hozzá: “Ha akarom, hogy ő megmaradjon, amíg eljövök, mit tartozik rád? Te kövess engem!”

23 Elterjedt tehát az atyafiak között az a mondás, hogy ez a tanítvány nem hal meg. Pedig Jézus nem azt mondta neki, hogy nem hal meg, hanem ezt: “Ha akarom, hogy megmaradjon, amíg eljövök, mit tartozik rád?”

Az evangélium írója Befejezés

24 Ez az a tanítvány, aki bizonyságot tesz ezekről, és megírta ezeket, és tudjuk, hogy igaz az ő bizonyságtétele.

25 De van sok egyéb is, amit Jézus tett, és ha azt mind megírnák egytől egyig, úgy vélem: maga a világ sem tudná befogadni a megírt könyveket.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Jude+1%3A1-10%3B++++Jude+11-16%3B+++++Jude+17-25%3B++++John+21%3A15-25&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

.

.

…”

https://www.oca.org/readings/daily/2021/06/19

———-

Római katolikus:

2021-06-19

11. évközi hét szombat

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt második leveléből
Az apostol örömest dicsekszik gyengeségeivel.
Testvéreim!
Ha dicsekedni kell, bár az semmit sem ér, rátérek a látomásokra és az Úr kinyilatkoztatásaira.
Tudok egy Krisztusban élő emberről, aki tizennégy évvel ezelőtt – testben-e, nem tudom, testen kívül-e, nem tudom, Isten a tudója – elragadtatott a harmadik égig. És tudom, hogy ez az ember – testben-e vagy testen kívül, nem tudom, Isten a tudója – elragadtatott a Paradicsomba, és titokzatos szavakat hallott, amelyeket az embernek nem szabad elmondania.
Az ilyesmivel dicsekszem, de magammal nem dicsekszem, hacsak gyöngeségeimmel nem. Pedig ha dicsekedni akarnék, nem volnék oktalan, hiszen igazat mondanék. Ám ettől óvakodom, hogy valaki többre ne becsüljön annál, mint amit rajtam lát, vagy tőlem hall.
Hogy azonban a rendkívüli kinyilatkoztatások önhitté ne tegyenek, tövist kaptam testembe, a sátán angyalát, hogy szüntelenül zaklasson, és el ne bízzam magamat. Háromszor kértem az Urat, hogy szűnjék meg (a zaklatás), de azt felelte: „Elég neked az én kegyelmem, mert az erő a te gyöngeségedben lesz teljessé.”
Örömest dicsekszem tehát gyengeségeimmel, hogy Krisztus ereje lakozzék bennem. Azért telik kedvem a Krisztusért való gyöngeségben, gyalázatban, nélkülözésben, üldöztetésben és szorongattatásban, mert amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős.
Ez az Isten igéje.
2Kor 12,1-10

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr! (9a. vers. – 4. g tónus)
Előénekes: Az Úr angyala minden istenfélőt körülsáncol, * és megszabadítja őt.
Ízleljétek és lássátok, milyen édes az Úr, * boldog az az ember, aki őbenne bízik.
Hívek: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr!
E: Féljétek az Urat, ti, szentjei, * mert semmit sem nélkülöznek az istenfélők.
A gazdagok nyomorognak és éheznek, * de akik az Urat keresik nem szűkölködnek.
H: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr!
E: Jertek, fiaim, és hallgassatok engem, * az Úr félelmére tanítlak titeket.
Ki az az ember, aki élni vágyik, * és szeretne jó napokat látni?
H: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr!
Zsolt 33,8-9.10-11.12-13

ALLELUJA
Jézus Krisztus vállalta a szegénységet, ámbár gazdag volt, * hogy gazdaggá tegyen titeket szegénysége által. 2Kor 8,9 – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Bízzunk a mennyei Atya gondviselő jóságában!
Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak:
Senki sem szolgálhat két úrnak: Vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy ragaszkodik az egyikhez, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok az Istennek is, a mammonnak is.
Ezért azt mondom nektek: Ne aggódjatok az életetek miatt, hogy mit esztek vagy mit isztok, sem testetek miatt, hogy mibe öltöztök. Nem több az élet az ételnél, és a test a ruhánál? Nézzétek az ég madarait! Nem vetnek, nem is aratnak, és magtárakba sem gyűjtenek, hanem a ti mennyei Atyátok táplálja őket. Nem értek ti sokkal többet azoknál? Ti aggodalmaskodók, melyiktek tudja életét egyetlen lépésnyivel is megtoldani?
És a ruházat miatt miért aggodalmaskodtok? Figyeljétek a mezők liliomait, hogyan nőnek, pedig nem fáradoznak és nem is szőnek. Mondom nektek: Salamon még dicsősége teljében sem öltözött úgy, mint egy ezek közül! Ha a mezei virágot, amely ma virul és holnap a kemencébe kerül, így öltözteti az Isten, akkor titeket nem sokkal inkább, kicsinyhitűek?
Ne aggodalmaskodjatok hát, hogy „Mit együnk?” vagy: „Mit igyunk?” vagy: „Mibe öltözzünk?”! Ezeket a pogányok keresik. Mert a ti mennyei Atyátok jól tudja, hogy minderre szükségetek van. Ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, és ezeket mind megkapjátok hozzá. Ne aggódjatok hát a holnap miatt! A holnap majd gondoskodik magáról! Elég a mának a maga baja.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 6,24-34

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-06-19

 

 

 

—–

Tóra:

„2 Bálák, Cippór fia látta mindazt, amit Izráel véghezvitt az emóriakkal.

3 Móáb nagyon megrémült a néptől, mert sokan voltak, és megrettent Móáb Izráel fiaitól.

4 Ezért ezt mondta Móáb népe Midján véneinek: Ez a tömeg úgy lelegel körülöttünk mindent, ahogyan a marha lelegeli a zöld mezőt. Abban az időben Bálák, Cippór fia volt Móáb királya.

5 Követeket küldött Bálámhoz, Beór fiához az Eufrátesz mellett levő Petórba, honfitársainak a földjére, hogy hívják meg és ezt mondják neki: Íme, egy nép jött ki Egyiptomból, és már ellepte a föld színét, és velem szemben telepedett le.

6 Ezért jöjj el, átkozd meg ezt a népet, mert erősebb nálam. Talán akkor meg tudom verni, és kiűzöm az országból. Jól tudom, hogy akit te megáldasz, áldott lesz, és akit te megátkozol, átkozott lesz.

7 Elmentek tehát Móáb és Midján vénei, és náluk volt a varázslás díja. Megérkezve Bálámhoz, elmondták neki Bálák üzenetét.

8 Ő ezt felelte nekik: Maradjatok itt éjszakára, és én beszámolok nektek arról, hogy mit mondott nekem az Úr. Móáb vezető emberei ott maradtak Bálámnál.

9 Isten pedig eljött Bálámhoz, és ezt mondta: Miféle férfiak vannak nálad?

10 Bálám ezt felelte Istennek: Bálák, Cippór fia, Móáb királya ezt üzente nekem:

11 Egy nép jött ki Egyiptomból, és ellepte a föld színét. Jöjj tehát és rontsd meg azt, talán akkor meg tudok vele küzdeni, és ki tudom űzni.

12 De Isten ezt mondta Bálámnak: Ne menj el velük, ne átkozd meg azt a népet, mert áldott az.

13 Fölkelt tehát Bálám reggel, és ezt mondta Bálák vezető embereinek: Menjetek vissza országotokba, mert nem engedi meg az Úr, hogy veletek menjek.

14 Móáb vezető emberei fölkeltek, visszamentek Bálákhoz, és azt mondták: Nem jött el velünk Bálám.

15 Akkor még több és azoknál tekintélyesebb vezető embert küldött Bálák.

16 Ezek megérkeztek Bálámhoz, és ezt mondták neki: Így szól Bálák, Cippór fia: Ne vonakodj eljönni hozzám!

17 Igen gazdagon megjutalmazlak, és megteszek mindent, amit mondasz nekem. Csak jöjj el és rontsd meg ezt a népet.

18 De Bálám ezt felelte Bálák szolgáinak: Ha nekem adja Bálák a házát tele ezüsttel és arannyal, akkor sem szeghetem meg Istenemnek, az Úrnak a parancsát, és nem tehetek ellene egyáltalán semmit.

19 De azért maradjatok csak itt ti is ezen az éjszakán, hogy megtudjam, akar-e még valamit beszélni az Úr?

20 Isten eljött Bálámhoz éjjel, és ezt mondta neki: Ha azért jöttek ezek a férfiak, hogy elhívjanak téged, kelj föl, menj el velük, de csak azt tedd, amit én parancsolok neked.

21 Fölkelt tehát Bálám reggel, megnyergelte a szamarát és elment Móáb vezető embereivel.

22 Isten azonban haragra gerjedt, amikor elment Bálám. Ezért odaállt az Úr angyala az útra, hogy feltartóztassa. Ő a szamarán ügetett, és vele volt két szolgája is.

23 De a szamár meglátta az Úr angyalát, ahogyan ott állt az úton kivont karddal a kezében, és letért a szamár az útról, és a mezőre ment. Bálám ütni kezdte a szamarat, hogy visszaterelje az útra.

24 Azután odaállt az Úr angyala a szőlők között egy mély útra, ahol innen is, onnan is fal volt.

25 Amikor meglátta a szamár az Úr angyalát, odalapult a kőfalhoz, és Bálám lábát is a falhoz lapította. Ekkor újból megverte.

26 Az Úr angyala továbbment, és ismét megállt egy szoros helyen, ahol nem lehetett kitérni sem jobbra, sem balra.

27 Amikor meglátta a szamár az Úr angyalát, lefeküdt Bálám alatt. Ekkor haragra gerjedt Bálám, és ütni kezdte botjával a szamarat.

28 De az Úr beszédre nyitotta a szamár száját, és az így szólt Bálámhoz: Mit vétettem ellened, hogy már harmadszor versz meg engem?

29 Bálám így felelt a szamárnak: Mert csúfot űztél belőlem. Lenne csak kard a kezemben, meg is ölnélek!

30 A szamár ezt mondta Bálámnak: A te szamarad vagyok. Rajtam jársz régtől fogva mindmáig. Szoktam-e ilyet tenni veled? Bálám azt felelte: Nem.

31 Ekkor az Úr megnyitotta Bálám szemét, aki meglátta az Úr angyalát, amint ott áll az úton kivont karddal a kezében. Bálám meghajolt, és arcra borult.

32 Az Úr angyala ezt mondta neki: Miért verted meg a szamaradat már háromszor? Azért jöttem, hogy feltartóztassalak, mert szerintem veszedelmes ez az út.

33 A szamár látott engem, azért tért ki előlem háromszor is. Ha nem tért volna ki előlem, téged meg is öltelek volna, azt pedig életben hagytam volna.

34 Bálám így felelt az Úr angyalának: Vétkeztem, nem tudtam, hogy te állsz velem szemben az úton. De ha nem tetszik neked, inkább visszatérek.

35 De az Úr angyala ezt felelte Bálámnak: Menj el ezekkel a férfiakkal, de csak azt mondd, amit én mondok neked. Bálám tehát elment Bálák vezető embereivel.

36 Amikor meghallotta Bálák, hogy jön Bálám, kiment eléje Ír-Móábig, amely az Arnón határvonalánál van, a határ legszélén.

37 Ezt mondta Bálák Bálámnak: Már többször is hívattalak téged, miért nem akartál jönni? Azt hitted, hogy nem tudlak megjutalmazni?

38 De Bálám ezt felelte Báláknak: Látod, hogy eljöttem hozzád! De nem szólhatok magamtól semmit, csak azt mondhatom, amit az Isten ad a számba.

39 Ezután továbbment Bálám Bálákkal, és megérkeztek Kirjat-Húcótba.

40 Ott marhákat és juhokat vágatott Bálák, és küldött belőle Bálámnak és a vezető embereknek is.

41 Reggel aztán magával vitte Bálák Bálámot, fölvezette Baal magaslatára, ahonnan láthatta Izráel népének egy részét.

Bálám megáldja Izráelt

.

.

…”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Numbers%2022:2-25:9%20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

6 Olyan lesz Jákób maradéka a többi nép között, mint az Úrtól jövő harmat, mint a fűre hulló zápor, mert nem emberben reménykedik, nem emberekben bízik.

7 Olyan lesz Jákób maradéka a nemzetek között, a többi nép között, mint az oroszlán az erdő vadjai közt, mint az oroszlánkölyök a juhnyájak közt: amerre jár, tipor és tép menthetetlenül.

8 Kezed ellenfeleidre nehezedik, minden ellenségedet kiirtod.

9 Azon a napon – így szól az Úr – kiirtom lovaidat, és elpusztítom a harci kocsikat.

10 Kiirtom országod városait, és lerombolom minden erődödet.

11 Kiirtom varázsszereidet a kezedből, nem lesznek többé jelmagyarázóid.

12 Kiirtom bálványszobraidat és szent oszlopaidat az országból. Nem borulsz le többé kezed csinálmánya előtt.

13 Kiszaggatom szent fáidat, és elpusztítom városaidat.

14 Az engedetlen népeken pedig lángoló haraggal állok majd bosszút!

A helyes istentisztelet

6.1 Hallgassátok meg, amit az Úr mond! Szállj perbe a hegyekkel, hadd hallják meg hangodat a halmok!

2 Halljátok meg, hegyek, az Úr perbeszédét, ti is, ősrégi alapjai a földnek! Mert pere van népével az Úrnak, törvénykezni akar Izráellel.

3 Én népem, mit vétettem ellened, mivel bántottalak? Felelj nekem!

4 Hiszen kihoztalak Egyiptom földjéről, kiváltottalak a szolgaság házából. Elküldtem Mózest, Áront és Mirjámot, hogy vezessenek.

5 Én népem, emlékezz csak! Mit tervezett Bálák, Móáb királya, mit válaszolt neki Bálám, Beór fia, és mi történt Sittímtől Gilgálig? Akkor megismered az Úr igaz tetteit!

6 Mivel járuljak az Úr elé? Hajlongjak-e a magasságos Isten előtt? Talán égőáldozattal járuljak elébe, esztendős borjakkal?

7 Talán kedvét leli az Úr a kosok ezreiben, vagy az olajpatakok tízezreiben? Talán elsőszülöttemet áldozzam bűnömért, drága gyermekemet vétkes életemért?

8 Ember, megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled az Úr! Csak azt, hogy élj törvény szerint, törekedj szeretetre, és légy alázatos Isteneddel szemben.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Micah+5%3A6+-+6%3A8+&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.hebcal.com/sedrot/balak-20210626

„… A nagy büntetés

Az Örök Atya egy olyan nagy büntetést fog a világra szabadítani, amilyet még senki sem látott Noé ideje óta. Azok a követőim, akik talán azt mondják, hogy Jézus nem beszélhet ilyen módon, feltehetik a következő kérdést: ha Jézus Irgalmassággal van tele, akkor miért hagyná jóvá Ő, vagy az Isten, az Atya, hogy a sátán hadserege tovább terrorizálja a gyermekeit? Isten, a gyermekei iránti szeretetből hagyja jóvá ezt a nagy büntetést. Mind bánjátok meg bűneiteket. Utasítsátok el a sátán üres ígéreteit. Utasítsátok el azt a hamis életet, amelyet ő kínál fel számotokra. Fogadjátok el azt a tényt, amikor azt halljátok, hogy ma a világon az Én Nevem már elutasításra került, mert ezt a sátán fogja befolyásolni. Ameddig gyermekeim nem fordulnak el tőle, addig nem lehet béke ebben a világban.

Úgy fogadjátok el ezt a Figyelmeztetést, mint a Tiszta Szeretet Üzenetét. Azoknak, akik hatalmon vannak, a következőket mondom: utasítsátok vissza a hazugságokat, amelyre hűséget esküdtetek, vagy el kell szenvednetek a következményeket.

A legnagyobb Irgalom, melyet a Nagyfigyelmeztetés ideje alatt fogok mutatni, az a megoldás lesz, ami a Béke Új Korszakához fog vezetni. Ha ezt elfogadjátok, akkor a büntetés elmarad. Ha visszautasítjátok, akkor egyedül csak az Én követőim menekülhetnek meg. A többieknek közületek már túl késő lesz.

Szerető Megváltótok és Igazságos Bírátok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/nagyfigyelmeztetes-alatt-az-en-gyermekeim-latni-fogjak-arcomat

Most, amikor a világ történelmének legnagyobb változása elé nézünk, Isten, az Örök Atya új prófétákat küldött a világba

Rakétatámadások és légicsapások a jeruzsálemi összecsapások nyomán

https://www.szabadeuropa.hu/a/raketatamadasok-es-legicsapasok-a-jeruzsalemi-osszecsapasok-nyoman/31248812.html

Rakétatámadások és légicsapások a jeruzsálemi összecsapások nyomán

https://hu.endoftimenews.com/news/raketatamadasok-es-legicsapasok-a-jeruzsalemi-osszecsapasok-nyoman?


Igazság Könyve:

„Miért küld Isten, az örök Atya, új prófétákat a világba?

2011. május 13., péntek; 22:45 óra

Szeretett leányom, a következőket a kételkedőknek szeretném mondani, különösen azoknak a felszentelt szolgáimnak, akik Igéimet elutasítják, amelyek ezeken az üzeneteken keresztül válnak ismertté: Erősítsétek meg a hiteteket azon felismerés által, hogy nemcsak akkor hirdettem Igéimet, amikor itt a Földön éltem, hanem azt követően is, a Szentlélek Ereje által.

A világ kezdete óta az Örök Atya próféták által kommunikált az emberiséggel. Az Igazság tanításai ilyen módon lettek ismeretesek az emberek előtt, hogy a hitük erős maradhasson. Az emberiség az Igazságról az apostolok által, vagy más jámbor tanítványaim, prófétáim és János Evangélista által is kapott próféciákat és tanításokat. Annak idején minden rendben volt, amikor az emberiség megkapta Tanításaimat, Igéimet és mindazt, amire megmenekülésükre szükségük volt. Most, amikor a világ történelmének legnagyobb változása elé nézünk, Isten, az Örök Atya új prófétákat küldött a világba. Ezek a próféták nem követnek el hibákat, nem új tanításokat hoznak nektek, mert erre nincs szükség. Ennek inkább három oka van.

Az első ok az, hogy az Igazságra figyelmeztesse az emberiséget, melyet a Jelenések Könyve is tartalmaz. A második ok, hogy arra az időre hívja fel az emberiség figyelmét, amelyben jelenleg élnek, úgy hogy hitük újra éledhessen. A harmadik ok az emberek megtéréséhez szükséges segítség, vagyis, hogy az Én követőim a legnagyobb hadsereget alkotva, lelkeket mentsenek. Közölni valómat ezen és más prófétámon keresztül adom, hogy Igéimet a világ minden sarkában hallhassák.

Gondoljatok az Én határtalan Szeretetemre és Együttérzésemre

Figyelmesen hallgassátok mindezeket az üzeneteket, amelyek nemcsak az Én Igéimet nyilvánítják ki, ahogyan azt ti már ismeritek, hanem a mindnyájatok iránti korlátlan szeretetemet és együttérzésemet is. Ne feledkezzetek meg az Én nagy Irgalmasságomról. Minden bűnös megbocsátásra talál, amint kérni fogják megváltásukat.

A Rózsafüzér és az Irgalmasság Rózsafüzér fontossága

Miközben természeti katasztrófák lesznek, ne feledjétek, hogy az ima segíteni fog sok katasztrófa elhárításában, különösen az Üdvösség Rózsafüzére és az Irgalmasság Rózsafüzére. Ne feledjétek, drága gyermekeim, hogy ti, akik Bennem és az Örök Atyában hisztek, és követitek utasításaimat, nincs mitől félnetek. Arra is szeretnélek emlékeztetni benneteket, hogy a két nagy Irgalmasság cselekedete – a Szentlélek Ajándéka, amely néhány napja az egész világra kiáradt, és a Nagyfigyelmeztetés – milliókat fog megtéríteni az Igazságra. Ez egyben egy nagy csoda is lesz, amely örömet hoz majd sok embernek.

Az üldöztetés a vörös sárkány által és azok által, akik nem Istentől valók

Noha a sátán az ő szegény tévútra tért hívei által ki fog emelkedni, azok által, akiket elvont Tőlem, az örök megváltás egyetlen reményétől, de ez csak egy rövid ideig fog tartani. Figyelmeztetnem kell benneteket, hogy ez egy félelmetes periódus lesz, az üldöztetés ideje, melyet a Vörös Sárkány vezet, és azok a politikai szervezetek, akik nem Istentől valók. Az ima és a Szentségek által megtaláljátok majd a szükséges erőt ahhoz, hogy ezeket a próbatételeket kiállhassátok. Mindezek az események előre meg voltak jövendölve, és meg is kell történniük, hogy végre a gonoszt ki lehessen irtani a világból. Ezért fontos, hogy a világ megtisztítása és a büntetések sorozata megtörténjen, mert csak ezután lesz felkészülve a világ az új Paradicsomra.

Hívásomat, sohase hagyjátok figyelmen kívül. Csak akkor fogjátok biztosan tudni, hogy valóban Én vagyok az, aki hozzátok szól, amikor látni fogjátok, hogy azok a próféciák, amelyeket kiválasztott hírnökeim közzé tettek, elkezdenek beteljesedni.

A ti Isteni Megváltótok, Jézus Krisztus

https://masodikeljovetel.hu/miert-kuld-isten-az-orok-atya-uj-profetakat-vilagba

———-

Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

A TI SZÍVETEKBEN FOGOM ÚJJÁÉPÍTENI EGYHÁZAM EGYSÉGÉT

1991. május 2.
Üzenet egy lélek számára:
Béke legyen veled! Országom eljövetele hamarosan bekövetkezik, és akaratom is teljesülni fog a Földön éppúgy, ahogy a mennyben 1 , és a ti szívetekben fogom újjáépíteni Egyházam egységét.

Nem várok tovább emberi jóváhagyásra, és menyasszonyomat újból ragyogó dicsőségbe öltöztetem.

Fel fogják oldani a megosztottság átkát. …

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum617.html

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

„Anániás és Szafira

5.1 Egy ember, név szerint Anániás, feleségével, Szafirával együtt eladott egy birtokot,

2 és árából feleségének tudtával félretett magának, egy részét pedig elvitte, és az apostolok lába elé tette.

3 Péter azonban így szólt: “Anániás, miért szállta meg a Sátán a szívedet, hogy hazudj a Szentléleknek, és félretegyél magadnak a föld árából?

4 Ha megmaradt volna, nem neked maradt volna-e meg, és miután eladtad, nem te rendelkeztél-e az árával? Mi indította szívedet ilyen cselekedetre? Nem embereknek hazudtál, hanem az Istennek.”

5 Amint meghallotta Anániás ezeket a szavakat, összeesett, és meghalt. Erre nagy félelem szállta meg mindazokat, akik ezt hallották.

6 Az ifjak pedig felálltak és betakarták őt, majd kivitték és eltemették.

7 Mintegy három óra múlva a felesége is bement, mit sem tudva a történtekről.

8 Péter megkérdezte tőle: “Mondd meg nekem, ennyiért adtátok-e el a földet?” Ő így felelt: “Úgy van, ennyiért.”

9 Péter erre így szólt hozzá: “Miért egyeztetek meg abban, hogy megkísértitek az Úr Lelkét? Íme, azok, akik a férjedet eltemették, az ajtó előtt állnak, és kivisznek téged.”

10 Az asszony pedig azonnal összeesett a lába előtt, és meghalt. Amikor bejöttek az ifjak, halva találták, kivitték őt is, és eltemették a férje mellé.

11 Erre nagy félelem szállta meg az egész gyülekezetet és mindazokat, akik hallották ezeket.”

 

 

 

30 Én önmagamtól nem tehetek semmit: ahogyan tőle hallom, úgy ítélek; és az én ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak az akaratát, aki elküldött engem.”

Jézusról tanúskodnak a cselekedetei, az Atya és az Írás

31 “Ha én magamról tennék bizonyságot, az én bizonyságtételem nem volna igaz.

32 Más az, aki bizonyságot tesz énrólam, és tudom, hogy igaz az a bizonyságtétel, amellyel rólam tanúskodik.

33 Ti elküldtetek Jánoshoz, és ő bizonyságot tett az igazságról.

34 Én azonban nem embertől kapom a bizonyságtételt, hanem azért mondom ezeket, hogy ti üdvözüljetek.

35 Ő volt az égő és világító fáklya, de ti csak egy ideig akartatok az ő világosságában örvendezni.

36 Nekem azonban Jánosénál nagyobb bizonyságtételem van. Mert a feladatok, amelyeket az Atya rám bízott, hogy teljesítsem azokat, tehát azok a cselekedetek, amelyeket elvégzek: maguk tesznek bizonyságot arról, hogy engem az Atya küldött el.

37 De az Atya is, aki elküldött engem, bizonyságot tett rólam. Az ő hangját nem hallottátok soha, arcát sem láttátok,

38 és az igéje sincs meg bennetek maradandóan, mert abban, akit ő elküldött, nem hisztek.

39 Ti azért kutatjátok az Írásokat, mert azt gondoljátok, hogy azokban van az örök életetek: pedig azok rólam tesznek bizonyságot,

40 és mégsem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen.

41 Én nem fogadok el dicsőséget emberektől,

42 rólatok viszont tudom, hogy nincs meg bennetek az Isten szeretete.

43 Én az Atyám nevében jöttem, mégsem fogadtatok be; ha más a maga nevében jön, azt befogadjátok.

44 Hogyan tudnátok hinni ti, akik egymástól fogadtok el dicsőséget, de azt a dicsőséget, amely az egy Istentől van, nem keresitek?

45 Ne gondoljátok, hogy én foglak vádolni benneteket az Atyánál. Van, aki vádol benneteket: Mózes, akiben ti reménykedtek.

46 Mert ha hinnétek Mózesnek, hinnétek nekem: mert énrólam írt ő.

47 Ha pedig az ő írásainak nem hisztek, akkor az én beszédeimnek hogyan hinnétek?”

Ötezer ember megvendégelése

6.1 Jézus ezután elment a Galileai-tengernek, a Tibériás tavának túlsó partjára.

2 Nagy sokaság követte őt, mert látták azokat a jeleket, amelyeket a betegeken tett.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+5%3A1-11%3B+++++John+5%3A30-6%3A2&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/05/14

 

„Miért küld Isten, az örök Atya, új prófétákat a világba?

2011. május 13., péntek; 22:45 óra

Szeretett leányom, a következőket a kételkedőknek szeretném mondani, különösen azoknak a felszentelt szolgáimnak, akik Igéimet elutasítják, amelyek ezeken az üzeneteken keresztül válnak ismertté: Erősítsétek meg a hiteteket azon felismerés által, hogy nemcsak akkor hirdettem Igéimet, amikor itt a Földön éltem, hanem azt követően is, a Szentlélek Ereje által.

A világ kezdete óta az Örök Atya próféták által kommunikált az emberiséggel. Az Igazság tanításai ilyen módon lettek ismeretesek az emberek előtt, hogy a hitük erős maradhasson. Az emberiség az Igazságról az apostolok által, vagy más jámbor tanítványaim, prófétáim és János Evangélista által is kapott próféciákat és tanításokat. Annak idején minden rendben volt, amikor az emberiség megkapta Tanításaimat, Igéimet és mindazt, amire megmenekülésükre szükségük volt. Most, amikor a világ történelmének legnagyobb változása elé nézünk, Isten, az Örök Atya új prófétákat küldött a világba. Ezek a próféták nem követnek el hibákat, nem új tanításokat hoznak nektek, mert erre nincs szükség. Ennek inkább három oka van.

Az első ok az, hogy az Igazságra figyelmeztesse az emberiséget, melyet a Jelenések Könyve is tartalmaz. A második ok, hogy arra az időre hívja fel az emberiség figyelmét, amelyben jelenleg élnek, úgy hogy hitük újra éledhessen. A harmadik ok az emberek megtéréséhez szükséges segítség, vagyis, hogy az Én követőim a legnagyobb hadsereget alkotva, lelkeket mentsenek. Közölni valómat ezen és más prófétámon keresztül adom, hogy Igéimet a világ minden sarkában hallhassák.

Gondoljatok az Én határtalan Szeretetemre és Együttérzésemre

Figyelmesen hallgassátok mindezeket az üzeneteket, amelyek nemcsak az Én Igéimet nyilvánítják ki, ahogyan azt ti már ismeritek, hanem a mindnyájatok iránti korlátlan szeretetemet és együttérzésemet is. Ne feledkezzetek meg az Én nagy Irgalmasságomról. Minden bűnös megbocsátásra talál, amint kérni fogják megváltásukat.

A Rózsafüzér és az Irgalmasság Rózsafüzér fontossága

Miközben természeti katasztrófák lesznek, ne feledjétek, hogy az ima segíteni fog sok katasztrófa elhárításában, különösen az Üdvösség Rózsafüzére és az Irgalmasság Rózsafüzére. Ne feledjétek, drága gyermekeim, hogy ti, akik Bennem és az Örök Atyában hisztek, és követitek utasításaimat, nincs mitől félnetek. Arra is szeretnélek emlékeztetni benneteket, hogy a két nagy Irgalmasság cselekedete – a Szentlélek Ajándéka, amely néhány napja az egész világra kiáradt, és a Nagyfigyelmeztetés – milliókat fog megtéríteni az Igazságra. Ez egyben egy nagy csoda is lesz, amely örömet hoz majd sok embernek.

Az üldöztetés a vörös sárkány által és azok által, akik nem Istentől valók

Noha a sátán az ő szegény tévútra tért hívei által ki fog emelkedni, azok által, akiket elvont Tőlem, az örök megváltás egyetlen reményétől, de ez csak egy rövid ideig fog tartani. Figyelmeztetnem kell benneteket, hogy ez egy félelmetes periódus lesz, az üldöztetés ideje, melyet a Vörös Sárkány vezet, és azok a politikai szervezetek, akik nem Istentől valók. Az ima és a Szentségek által megtaláljátok majd a szükséges erőt ahhoz, hogy ezeket a próbatételeket kiállhassátok. Mindezek az események előre meg voltak jövendölve, és meg is kell történniük, hogy végre a gonoszt ki lehessen irtani a világból. Ezért fontos, hogy a világ megtisztítása és a büntetések sorozata megtörténjen, mert csak ezután lesz felkészülve a világ az új Paradicsomra.

Hívásomat, sohase hagyjátok figyelmen kívül. Csak akkor fogjátok biztosan tudni, hogy valóban Én vagyok az, aki hozzátok szól, amikor látni fogjátok, hogy azok a próféciák, amelyeket kiválasztott hírnökeim közzé tettek, elkezdenek beteljesedni.

A ti Isteni Megváltótok, Jézus Krisztus

https://masodikeljovetel.hu/miert-kuld-isten-az-orok-atya-uj-profetakat-vilagba

A Szentlélek most már az egész világra kiáradt

2011. május 10. 16:00 óra

Leányom, mondd meg a világnak, hogy jelenleg a Szentlélek Irgalmasságom által kiáradt az egész világra, ez gyermekeim számára egyike a legnagyobb Ajándékoknak. Ez az Ajándék lényegében azért van, hogy segítsen az embereknek felkészülni a Nagyfigyelmeztetésre. A Szentlélek Ereje áthatja felszentelt szolgáimat és követőimet, és ezáltal az Irántam és az Örök Atya iránti szeretetük megerősödik.

Ez az életajándék új lendületet hoz fáradt, langyos lelketeknek, melyek megvilágosodásért kiáltanak. Mindez előre meg volt nektek mondva, és ez úgy nektek, mint a legnagyobb bűnösöknek is a javára fog válni.

Amint azt nektek már mondtam, az Én Irgalmasságomnak nincs határa. Most ti, követőim, szerte a világon, akik el vagytok telve a Lélek fényétől és szentségétől, legyetek bátrak, és hirdessétek Igéimet mindenkinek, akivel csak kapcsolatba kerültök. Ne törődjetek a gúnyolódással, amiben talán részetek lesz, mert most nagyon fontos, hogy a megtérésre vonatkozó kérésemet figyelembe vegyétek. …”

https://masodikeljovetel.hu/szentlelek-most-mar-az-egesz-vilagra-kiaradt

———-

Római katolikus:

2021-05-14

húsvét 6. hét péntek

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Pál apostolt az Úr bátorítja, hogy Korintusban sok hívet fog szerezni.
Amikor Pál apostol Korintusban tartózkodott, egy éjjel látomásban az Úr így szólt hozzá:
Ne félj, hanem beszélj, és ne hallgass, mert én veled vagyok. Senki sem fog hozzád nyúlni vagy ártani neked, nagyszámú népem lakik ugyanis ebben a városban.” Ott maradt tehát másfél évig, és ezalatt hirdette náluk az Isten igéjét. Amikor Gallió volt Ahája helytartója, a zsidók egy emberként Pálra támadtak, és a törvényszék elé hurcolták, és így vádolták: „Ez itt arra próbálja rábeszélni az embereket, hogy Mózes törvényével ellenkező módon tiszteljék az Istent.” Pál már éppen szólásra nyitotta ajkát, amikor Gallió a zsidókhoz fordult: „Emberek! Ha csakugyan valami törvénytelenségről vagy gaztettről volna szó, akkor meghallgatnálak benneteket türelemmel. Ha azonban valamely tanítással, személlyel vagy vallási törvényeitekkel kapcsolatban vetődik fel vitás kérdés, azt intézzétek el ti magatok! Ilyesmiben én nem akarok bíró lenni.” Ezzel elkergette őket a törvényszék elől.
Erre mindannyian nekiestek Szósztenésznek, a zsinagóga elöljárójának, és ütlegelni kezdték a törvényszék előtt. De Gallió mit sem törődött vele.

Pál még jó ideig Korintusban maradt, azután búcsút vett a testvérektől. Priszcilla és Akvilász társaságában áthajózott Szíriába. Előbb azonban Kenkreában lenyíratta a haját, mert fogadalmat tett.
Ez az Isten igéje.

ApCsel 18,9-18

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az egész világnak * az Úr a királya és Istene. (8a. vers. – 5. tónus)
Vagy: Alleluja. 5. szám.
Előénekes: Tapsoljatok, nemzetek, mindnyájan, * ujjongjatok Istennek dicsérő szóval,
mert félelmetes az Úr, a fölséges Isten; * nagy király az egész földön.
Hívek: Az egész világnak * az Úr a királya és Istene.
Vagy: Alleluja.
E: A népeket uralmunk alá vetette, * és a nemzeteket lábunkhoz alázta.
Örökséget választott nékünk, * dicsőséget Jákobnak, akit szeretett.
H: Az egész világnak * az Úr a királya és Istene.
Vagy: Alleluja.
E: Ujjongás közt ment föl Isten, * az Úr az égbe emelkedett harsonaszóval.
Zengjetek dalt Istenünknek, zengjetek, * zengjetek dalt királyunknak, zsoltárt zengjetek!
H: Az egész világnak * az Úr a királya és Istene.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 46,2-3.4-5.6-7

ALLELUJA
Krisztusnak szenvednie kellett, és feltámadnia a halálból, * hogy bemehessen dicső országába. Lk 24,46.26 – 3 a. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
A Jézustól kapott örömet senki sem veheti el a tanítványoktól.
Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz:
Bizony, bizony, mondom nektek: ti majd sírtok és jajgattok, a világ azonban örülni fog.
Ti szomorkodtok, de szomorúságtok örömre fordul.
Az asszony is, amikor szül, szomorkodik, mert
eljött az ő órája; de amikor megszülte gyermekét, már nem emlékszik gyötrelmeire, mert örül, hogy ember született a világra.
Így ti is most szomorkodtok ugyan, de majd viszontlátlak titeket. Akkor örülni fog szívetek, és örömeteket senki sem veszi el többé tőletek.
Azon a napon már nem lesz több kérdeznivalótok tőlem.
Ezek az evangélium igéi.

Jn 16,20-23a

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-05-14

Túl kevés idejük lesz azoknak a szeretett lelkeimnek, akik oly nagyon vágyakoznak megváltásukra

„Különleges kegyelmek ígérete, ha csak egy napra is meghívjuk Jézust

2011. április 14. csütörtök; 11:00

… Szeretett leányom, köszönöm neked, hogy több időt fordítasz erre a legszentebb munkára. Mindnyájatok számára eljött az idő, hogy megnyissátok szíveteket Felém – ha csak egy napra is -, hogy lehetővé tegyétek Számomra, hogy különleges kegyelmekkel töltselek el benneteket. Ezeket a kegyelmeket most azok fogják kapni közületek, akik elfelejtették, hogy Létezem, mivel Nagypéntek ideje közeledik.

Ahogy a hathatós Isteni Irgalmasság Kilencedének ideje közeledik, ez az idő arra lesz felhasználva, hogy lelketeket különleges ajándékokkal árasszam el. Most úgy cselekedjetek, amint azt Én mondom nektek, és ma a saját szavaitokkal imádkozzatok Hozzám. Azok a kegyelmek, amelyeket adni fogok nektek, nemcsak közelebb fognak hozni benneteket Szent Szívemhez, hanem még a Szentlélekkel is el fogtok telni. Imádkozzátok Nagypéntektől az Én kilencedemet (1), és annyi lelket foglaljatok bele az imába, amennyit csak lehetséges, és Én egyenként mindenkit meg fogok menteni. …”

https://masodikeljovetel.hu/kulonleges-kegyelmek-igerete-ha-csak-egy-napra-meghivjuk-jezust

„Ma fájdalmam még nagyobb, mint keresztre feszítésemkor volt

2011. április 13. szerda; 23:00

… Kérlek benneteket, a böjt ideje alatt emlékezzetek a Passiómra, áldozatomon elmélkedve, amelyet önként hoztam mindnyájatokért, hogy megmenekülhessetek. Majd értsétek meg, hogy a Nagyfigyelmeztetés, a lelkiismeret átvilágítása, az Én Irgalmasságom következő ajándéka az emberiség számára. Terjesszétek ki a megtérést mindenhol. Segítsetek legyőzni a csalót azáltal, hogy az Irgalmasság Rózsafüzérét (2) imádkozzátok a lelkek megmentésért. …”

https://masodikeljovetel.hu/ma-fajdalmam-meg-nagyobb-mint-keresztre-feszitesemkor-volt

(1) Isteni Irgalmasság kilenced

https://regi.katolikus.hu/lelkiseg.php?h=36

(2) Isteni Irgalmasság rózsafüzére
http://oratio.hu/r-atya4.php


Igazság Könyve:

„ Az Én Örök Atyám keze most fog lesújtani erre a hálátlan, vak világra

Nyomtatóbarát változat

2011. április 4. hétfő; 19:00

Szeretett leányom, az idő most nem a mi oldalunkon áll. Küldd, küldd ezeket az üzeneteket, olyan messzire, amilyen messze csak tudod. A Nagyfigyelmeztetés időpontja nagyon közel van. Mondd meg követőimnek, hogy hitük által segítsenek Nekem a hitetlenek megtérítésében, hogy felkészülhessenek a Nagyfigyelmeztetésre.

Leányom, miközben te ezeket az üzeneteket talán még mindig megkérdőjelezed, értékes időt veszítesz. Túl kevés idejük lesz azoknak a szeretett lelkeimnek, akik oly nagyon vágyakoznak megváltásukra. A bűn, leányom, féktelen és terjed, mint egy vírus, a világ minden sarkában. A sátán nagy pusztítást okoz az emberiségnek. Ő mindenhol jelen van. Ő ugyanúgy kínozza a jó lelkeket, mint azokat, akik Számomra már elvesztek. Őt meg kell állítani.

Az ima és Szavaim (Üzeneteim) terjesztése segíteni fog. Mondd meg követőimnek, hogy hogyan fertőzi meg a sátán az emberiséget. Ő nemcsak a globális nyugtalanságban van jelen, hanem még azokat is megfertőzi, akik azt hiszik, hogy az igazságosság érzete alapján cselekednek. Ő egyformán van jelen úgy a gondtalan fiatal társadalomban, mint a zenéjükben, és a hírességek kultúrájában.

Mentsetek most lelkeket azáltal, hogy az Irgalmasság Rózsafüzérét imádkozzátok. Úgy terjesszétek ezt az imát, mint legsürgetőbb dolgot. A pánik, a borzalom, a nyugtalanság és a keserű gyűlölet érzését, amely most a világot jellemzi, Én, az emberiség Isteni Megváltója, mélyen átérzem, Aki vég nélküli könnyeket sír ezekért az elveszett lelkekért.

Tényleg nem látja az emberiség a saját maga ellen keltett gyűlöletet, amely minden sarokban jelen van? Nem tudják, hogy ez maga a sátán, a csaló, aki munkálkodik? Ahogyan a gonosz gyűlölet és az undorító rémtettek terjednek, úgy fog most az Én Örök Atyám Keze is lesújtani erre a hálátlan, vak világra. Ahogyan az emberi rémtettek folytatódnak, amikor az emberek kölcsönösen terrorizálják és gyilkolják egymást, úgy fog megnőni a természeti katasztrófák száma is, mintegy büntetés, az embernek ember ellen elkövetett bűneiért. Ez a büntetés most fog bekövetkezni a világon.

A lelkek megmentéséért folytatott harc megkezdődött. Imádkozzatok kitartóan önmagatokért és családjaitokért, mert sok ártatlan lélek fog a csapások (szerencsétlenségek) fogságába kerülni. Ne féljetek, mert mindazok, akik Hozzám és az Én Örök Atyámhoz hűségesek maradnak, meg lesznek mentve. Ha az Én Örök Atyám most nem avatkozna közbe, akkor az ember egy olyan méretű népirtást okozna, hogy a világ népességének nagy része elpusztulna.

Az Isteni Irgalmasság

Tartsatok ki mindannyian a hitben, mert hit nélkül szenvedéseiteket nehéz lesz elviselni. Dicsőség legyen Atyámnak, aki Nekem adományozta az Isteni Irgalmasság ajándékát. Irgalmasságomnak nincs határa, és ez most be fog bizonyosodni mindnyájatok számára. Ez a tiszta és fel nem hígított Szeretet óceánja most minden gyermekemre ki fog áradni, hogy segítsen megmenteni benneteket a gyűlölettől és a gonosztól, amelyek a sátán által terjednek. Mossátok most meg lelketeket Szeretetemben az ima által, mert az idő közel van.

Ne feledjétek, Én mindnyájatokat szeretem. Irgalmasságom ajándéka mindnyájatoké, még azoké is, akik halálos bűnben vannak. Ők esélyt kapnak arra, hogy bűnbánatot tartsanak, hogy legyőzzék a sátánt, és hogy csatlakozzanak a Mindörökké Irgalmas Királyságomhoz, mely bekövetkezik.

Nézzetek fel az égre. Engedjétek, hogy mindnyájatokat Magamhoz vonzzam, és megöleljelek benneteket.

Szerető Megváltótok, Örökké Irgalmas Bírátok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/az-en-orok-atyam-keze-most-fog-lesujtani-erre-halatlan-vak-vilagra

Vö.:

Az Emberfia eljövetele

25 “És akkor jelek lesznek a napban, a holdban és a csillagokban, a földön pedig a tenger zúgása és háborgása miatt kétségbeesnek a népek tanácstalanságukban.

26 Az emberek megdermednek a félelemtől és annak sejtésétől, ami az egész földre vár, mert az egek tartóerői megrendülnek.

27 És akkor meglátják az Emberfiát eljönni a felhőben nagy hatalommal és dicsőséggel.

28 Amikor pedig ezek elkezdődnek, egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+21%3A25-28&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

 

———-

Igaz élet Istenben:

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

———-

Római katolikus:

2021-04-03

Húsvéti vigília, Urunk feltámadásának ünnepe

Hosszabb forma:
(1.) OLVASMÁNY Mózes első könyvéből
Isten látta, hogy nagyon jó mindaz, amit alkotott.
Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. A föld puszta volt és üres, sötétség borította a mélységeket, és Isten lelke lebegett a vizek fölött.
Isten szólt: „Legyen világosság”, és meglett a világosság. Isten látta, hogy a világosság jó. Isten elválasztotta a világosságot a sötétségtől. A világosságot nappalnak nevezte Isten, a sötétséget pedig éjszakának. Aztán este lett és reggel: az első nap.
Isten újra szólt: „A vizek közepén keletkezzék szilárd boltozat és alkosson válaszfalat a vizek között.” Úgy is lett. Isten megalkotta a szilárd boltozatot, és elválasztotta vele a boltozat fölötti és a boltozat alatti vizeket. Isten a boltozatot égnek nevezte. És este lett és reggel: második nap.
Isten ismét szólt: „Gyűljenek össze az ég alatti vizek egy helyre és emelkedjék ki a száraz.” Úgy is történt. Isten a szárazat földnek nevezte, az összefolyt vizeket pedig elnevezte tengernek. És Isten látta, hogy ez jó.
Akkor megint szólt Isten: „Teremjen a föld zöldellő növényeket, amelyek termést hoznak, fákat, amelyek magot rejtő gyümölcsöt teremnek a földön.” Úgy is lett. A föld zöldellő növényeket termett, amelyek termést hoznak fajuk szerint, és fákat, amelyek gyümölcsöt érlelnek, amelyekben magvak vannak a fajtának megfelelően. Isten látta, hogy ez jó. Este lett és reggel: a harmadik nap.
Akkor megint szólt Isten: „Legyenek világító testek az égbolton, s válasszák el a nappalt az éjszakától. Határozzák meg az ünnepeket, a napokat és az éveket. Fényeskedjenek az égbolton, s világítsák meg a földet.” Úgy is lett. Isten megteremtette a két nagy világítót. A nagyobbik világítót, hogy uralkodjék a nappalon, és a kisebbik világítót, hogy uralkodjék az éjszakán, s hozzá még a csillagokat. Isten az égboltra helyezte őket, hogy világítsák meg a földet, uralkodjanak a nappal és éjszaka fölött, s válasszák el a világosságot meg a sötétséget. Isten látta, hogy ez jó. Este lett és reggel: a negyedik nap.
Isten szólt: „A vizek teljenek meg élőlények sokaságával; az égen, a föld felett, az égbolt alatt pedig röpködjenek madarak.” Isten megteremtette fajtájuk szerint a nagy tengeri állatokat és mind az élőlényeket, amelyek mozognak vagy a vízben úszkálnak. És a röpködő madarakat is, ugyancsak fajtájuk szerint. Isten látta, hogy ez jó. Isten megáldotta őket, és így szólt: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a tengerek vizét, s a madarak is szaporodjanak a földön.” Este lett és reggel: az ötödik nap. Aztán szólt Isten: „Hozzon elő a föld élőlényeket fajuk szerint: háziállatokat, csúszómászókat és mezei vadakat fajuk szerint.” Úgy is történt. Isten megteremtette a mezei vadakat fajuk szerint, a háziállatokat fajuk szerint és az összes csúszómászót a földkerekségen, fajonként. Isten látta, hogy ez jó.
Isten újra szólt: „Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá. Ő uralkodjék a tenger halai, az ég madarai, a háziállatok, a mezei vadak és az összes csúszómászó fölött, amely a földön mozog.” Isten megteremtette az embert saját képmására: Isten képmására teremtette őt; férfinak és nőnek teremtette őket.
Isten megáldotta őket és ezt mondta nekik: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá. Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és minden állat fölött, amely a földön mozog.” Azután ezt mondta Isten: „Íme, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem, és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen. A mező vadjainak, az ég madarainak s mindennek, ami a földön mozog és lélegzik, minden növényt táplálékul adok.” Úgy is történt.
Isten látta, hogy nagyon jó mindaz, amit alkotott. Este lett és reggel: a hatodik nap.
Így készült el a föld, az ég, és minden, ami benne van. Isten a hetedik napon befejezte művét, amit alkotott. A hetedik napon megpihent munkája után, amit végzett.
Ez az Isten igéje.

A szertartás további összes olvasmánya az alábbi dokumentumban olvasható.
Ter 1,1-2,2

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Áraszd ránk lelkedet, Istenünk: * újítsd meg a föld színét. 8 G. tónus.
Előénekes: Mondj áldást, lelkem az Úrnak! * Nagy vagy nagyon, én Uram, Istenem.
Fenségbe és ékességbe öltözöl, * sugárzó fény a te köntösöd.
Hívek: Áraszd ránk lelkedet, Istenünk: * újítsd meg a föld színét.
E: Szilárd alapokra ágyaztad a földet, * nem fog soha meginogni.
Az őstenger köntösként takarta, * a hegyeket is vizek borították.
H: Áraszd ránk lelkedet, Istenünk: * újítsd meg a föld színét.
E: A forrásvizeket patakokba gyűjtöd, * ott csörgedeznek a hegyek között.
Az ég madarai partjukon fészkelnek, * az ágak közt zengik énekük.
H: Áraszd ránk lelkedet, Istenünk: * újítsd meg a föld színét.
E: Eged kamráiból öntözd a hegyeket, * a földet jóltartod javaid ségével.
Az állatoknak füvet sarjasztasz, † és növényeket az ember javára * hogy kenyeret nyerjen a földből.
H: Áraszd ránk lelkedet, Istenünk: * újítsd meg a föld színét.
E: Mily sokrétű a te műved, Uram! * bölcsességgel alkottál mindent.
Teremtményeid betöltik a földet, * mondj áldást, lelkem az Úrnak.
H: Áraszd ránk lelkedet, Istenünk: * újítsd meg a föld színét.
Zsolt 103,1-2a.5-6.10 és 12.13-14.24 és 35c

ALLELUJA
Előénekes: Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, * mivel irgalma örökké megmarad!
Mondja Izrael háza, hogy jó az Isten, * mivel irgalma örökké megmarad. – 6. tónus.

B évben
† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
A názáreti Jézus, akit keresztre feszítettek, feltámadt.
Amikor elmúlt a szombat, Mária Magdolna, Mária, Jakab anyja, és Szalóme drága keneteket vásároltak, és elmentek, hogy megkenjék Jézus holttestét. A hét első napján, kora reggel, amikor a nap felkelt, a sírhoz mentek.
Ezt mondták egymásnak: „Ki fogja nekünk elhengeríteni a követ a sír bejárata elől?” De amikor odanéztek, látták, hogy a kő el van hengerítve, pedig igen nagy volt.
Bementek a sírba, és egy fehér ruhába öltözött ifjút láttak, amint ott ült jobb felől. Megrémültek, de az megszólította őket: „Ne féljetek! Ti a keresztre feszített názáreti Jézust keresitek.
Feltámadt, nincs itt! Nézzétek, itt van a hely, ahová temették. Siessetek, és mondjátok meg tanítványainak és Péternek: Előttetek megy Galileába. Ott meglátjátok majd őt, amint megmondta nektek.”
Ezek az evangélium igéi.

B évben: Mk 16,1-7”

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-04-03

„… A lelkek megmentéséért folytatott harc megkezdődött. Imádkozzatok kitartóan önmagatokért és családjaitokért, mert sok ártatlan lélek fog a csapások (szerencsétlenségek) fogságába kerülni. Ne féljetek, mert mindazok, akik Hozzám és az Én Örök Atyámhoz hűségesek maradnak, meg lesznek mentve. Ha az Én Örök Atyám most nem avatkozna közbe, akkor az ember egy olyan méretű népirtást okozna, hogy a világ népességének nagy része elpusztulna. …”


————

Ortodox (Görög keleti):

Amikor az Úr visszajön

13 Tudjátok, hogy a hitetlenek, akiknek nincs miben reménykedniük, gyászolnak és szomorkodnak azok miatt, akik már meghaltak. Azt akarjuk, hogy ti ne bánkódjatok, és ne legyetek bizonytalanságban azoknak a testvéreinknek a sorsa felől, akik már meghaltak. 14 Mivel hisszük, hogy Jézus meghalt, azután pedig feltámadt a halálból, ezért abban is bizonyosak lehetünk, hogy Isten visszahozza azokat a testvéreinket Jézussal együtt, akik benne bízva haltak meg.

15 Ezt pedig úgy mondjuk nektek, mintha maga az Úr mondaná: mi, akik még akkor is élni fogunk, amikor az Úr visszajön, nem fogjuk megelőzni azokat a testvéreinket, akik már korábban meghaltak. 16 Akkor maga az Úr fog leszállni a Mennyből! Felhangzik egy hangos parancsszó, az angyalok fejedelmének hangja és Isten trombitajele. Akkor fel fognak támadni azok, akik úgy haltak meg, hogy hittek Krisztusban. Ők lesznek az elsők. 17 Ezután mi következünk, akik akkor még életben leszünk. Feltámadott testvéreinkkel együtt az Úr fölemel magához bennünket a felhőkön a magasságba. Együtt fogunk mindannyian szemtől-szembe találkozni az Úrral fönt, a levegőben. Ettől a pillanattól fogva pedig mindörökké együtt fogunk lakni Urunkkal!

 

 

 

 

 

 

24 Igazán mondom nektek: aki hallgat a szavamra, és hisz abban, aki elküldött engem, annak már örök élete van. Az ilyen ember nem kerül kárhoztató ítélet alá, mert már átment a halálból az örök életre. 25 Igazán mondom nektek, eljön az idő, sőt, már itt is van, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának hangját, és akik hallgatnak a szavára, örökké élni fognak. 26 Mert ahogyan az élet forrása az Atyában van, ugyanúgy a Fiúnak is megadta, hogy benne is az élet forrása legyen. 27 Sőt, arra is felhatalmazást adott neki, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. 28 Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az idő, amikor minden halott meghallja a sírokban a Fiú hangját, 29 és előjön. Akik életükben jót tettek, az örök életre támadnak fel, akik pedig gonosz dolgokat műveltek, azért támadnak fel, hogy ítéletre kerüljenek.”

Akik tanúskodnak Jézusról

30 „Önmagamban, az Atyától függetlenül semmit nem tehetek. Ahogyan az Atyától hallom, annak megfelelően ítélek és döntök. Nem a saját akaratom megvalósítására törekszem, hanem annak akaratát viszem véghez, aki elküldött engem, ezért igazságosak az ítéleteim.”

 

 

 

 

 

 

Ne veszítsd el a bátorságod és örömöd!

32 Emlékezzetek azokra az időkre, amikor először megismertétek az igazságot! Milyen sok szenvedést kellett elviselnetek, mégis kitartottatok. 33 Volt, hogy sokak előtt megszégyenítettek titeket, és gonoszul bántak veletek. Ti pedig segítettétek azokat, akik hasonlóan szenvedtek, 34 vagy, akiket börtönbe zártak, és együtt szenvedtetek velük. Még azt is jókedvvel viseltétek, amikor a vagyonotokat erőszakkal elvették tőletek, hiszen tudtátok, hogy sokkal értékesebb és örökkévaló kincsetek van.

35 Ezért hát őrizzétek meg ezt a bátorságot és hitet, mert nagy jutalom vár rátok! 36 Legyetek türelmesek és kitartók, mert miután mindent véghezvittetek, amit Isten akar, megkapjátok tőle, amit megígért! 37 Hiszen ő mondta:

Hamarosan megérkezik, akit várunk,
nem fog elkésni.

38 Szolgám, akit elfogadtam,
aki bízik és hisz bennem, örökké élni fog,

de ha meghátrál vagy visszafordul,
akkor nincs a kedvemre.”[a]”

 

 

„… Túl kevés idejük lesz azoknak a szeretett lelkeimnek, akik oly nagyon vágyakoznak megváltásukra. …”

https://masodikeljovetel.hu/az-en-orok-atyam-keze-most-fog-lesujtani-erre-halatlan-vak-vilagra

 

 

 

„14 Amikor onnan továbbment, meglátta Lévit, Alfeus fiát, aki a vámszedő helyen ült. „Kövess engem!” — mondta neki. Lévi ekkor felkelt, és csatlakozott hozzá.

15 Később Lévi vendégül látta Jézust és tanítványait a házában. Más vendégek is voltak ott, akikkel együtt vacsoráztak: vámszedők és mindenféle rosszhírű bűnösök, mert sokan mentek oda Jézussal együtt. 16 A farizeusok közül néhány törvénytanító látta, hogy Jézus együtt eszik a bűnösökkel és a vámszedőkkel. Megkérdezték hát a tanítványait: „Hogy lehet az, hogy ő vámszedőkkel és mindenféle bűnösökkel együtt vacsorázik?!”

17 Jézus meghallotta, és ő válaszolt nekik: „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat, hanem hogy a bűnösöket hívjam.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++1%20Thessalonians%204:13-17;%20%20%20%20%20John%205:24-30;%20%20%20%20Hebrews%2010:32-38;%20%20%20%20%20Mark%202:14-17&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/04/03

 

 

 

 

 

————–

Tóra:

„Áron és fiai első áldozata

9 A nyolcadik napon Mózes szólította Áront és fiait, meg Izráel vezetőit. 2 Ezt mondta Áronnak: „Válassz egy bikaborjút vétekáldozatnak, és egy kost égőáldozatnak. Mind a kettő ép és egészséges legyen. Ezeket áldozd föl az Örökkévalónak.

3 Szólj Izráel népének, hogy válasszanak ki egy kecskebakot a vétekáldozathoz, meg egy borjút és egy bárányt — mindegyik egy éves legyen — égőáldozatnak. Mindegyik áldozati állat ép és egészséges legyen. 4 Ezen kívül hozzanak egy bikát és egy kost hálaáldozatul az Örökkévalónak, meg lisztáldozatot, olívaolajjal keverve —, mert ma az Örökkévaló meg fog jelenni nektek.”

5 Ekkor az egész nép odagyűlt a Találkozás Sátora elé, hozták mindazt, amit Mózes parancsolt, és megálltak az Örökkévaló előtt. 6 Mózes azt mondta nekik: „Tegyétek meg, amit az Örökkévaló parancsolt, s akkor meg fogjátok látni az Örökkévaló dicsőségét!”

7 Áronnak pedig ezt mondta Mózes: „Menj oda az oltárhoz, és mutasd be a vétekáldozatot és az égőáldozatot — végezz engesztelést magadért és a népért. Azután mutasd be a nép áldozatát is, végezz engesztelést értük is. Mindent úgy tegyél, ahogy az Örökkévaló parancsolta.”

8 Akkor Áron odament az oltárhoz, és levágta a bikaborjút a saját vétekáldozatához. 9 Áron fiai felfogták a vért, és odanyújtották az edényt Áronnak, aki belemártotta ujját a vérbe, és megkente az oltár szarvait vele. A vér többi részét Áron az oltár tövéhez öntötte. 10 Majd a vétekáldozat zsíros részeit, a veséket és a máj zsíros részét elégette az oltár tüzén, ahogy az Örökkévaló parancsolta. 11 Az áldozati állat húsát és bőrét pedig elégette a táboron kívül.

12 Azután Áron levágta az égőáldozati kost, Áron fiai felfogták a vért, és odanyújtották az edényt Áronnak, aki a vért körös-körül az oltárra hintette. 13-14 Majd Áron fiai apjuk kezébe adogatták a részeire vágott áldozati állat fejét és többi részeit. Áron pedig előbb megmosta a belső részeket és a lábakat, majd sorra az oltárra helyezte azokat, és elégette a tűzben.

15 Ezután következett a nép áldozata. Áron levágta a népért a vétekáldozati bakot, és ugyanúgy feláldozta azt, mint a saját magáért bemutatott vétekáldozatot. 16 Feláldozta a népért a borjút és a bárányt is égőáldozatul, az Örökkévaló parancsa szerint.

17 Azután bemutatta a nép lisztáldozatát is. Kivett abból egy maroknyit és elégette az oltár tüzén. Ez az áldozat a szokásos reggeli égőáldozaton felül történt.

18 Bemutatta a nép hálaáldozatát is. Levágta Áron a bikát és a kost. Áron fiai felfogták a vért, és odanyújtották az edényt Áronnak, aki a vért körös-körül az oltárra hintette. 19 Áron az áldozati állatok zsíros részeit, a veséket, a májat és a kos zsíros farkát 20 ráhelyezte az állatok mellrészére, és az oltárhoz vitte. A zsíros részeket elégette az oltár tüzén, 21 a mellrészt pedig a hátsó jobb combokkal együtt felmutatta az Örökkévalónak, ahogy azt Mózes meghagyta — így lett az felmutatott áldozat az Örökkévalónak.

22 Amikor Áron elvégezte a vétekáldozat, az égőáldozat és a hálaáldozat bemutatását, fölemelte két kezét a nép fölé, és megáldotta őket. Azután lejött az oltártól.

23 Mózes és Áron ezután bement a Találkozás Sátorába. Miután kijöttek onnan, együtt megáldották a népet. Ekkor megjelent az Örökkévaló dicsősége az egész nép szeme láttára. 24 Akkor az Örökkévalótól tűz jött ki, és megemésztette az oltáron lévő égőáldozatot és zsíros részeket. Amikor ezt a nép látta, hangos ujjongásban tört ki, és mindenki arccal a földre borult.

Nádáb és Abíhú halála

…..

…”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++%20Leviticus%209:1-11:47&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

 

 

„Dávid Jeruzsálembe viteti a szövetség ládáját

6 Ezután összegyűjtötte Dávid Izráel egész ifjúságát, harmincezer embert.

2 Elindult és elment Dávid az egész hadinéppel Baalé-Jehúdába, hogy elhozza onnan az Isten ládáját, amelyet a rajta levő kerúbokon ülő Seregek Urának a nevéről neveztek el.

3 Az Isten ládáját egy új szekéren szállították, és elvitték Abinádáb házából, amely a dombon volt. Abinádáb fiai, Uzzá és Ahjó irányították az új szekeret.

4 Elvitték az Isten ládáját Abinádáb házából, amely a dombon volt. Ahjó ment a láda előtt.

5 Dávid és Izráel egész háza pedig szent táncot járt az Úr színe előtt mindenféle ciprusfa hangszernek, citerának, latnak, dobnak, csörgőnek és cintányérnak a kíséretével.

6 Amikor Nákón szérűjéhez értek, Uzzá az Isten ládájához kapott, és megfogta, mert megbotlottak az ökrök.

7 Ezért fellángolt az Úr haragja Uzzá ellen. Nyomban lesújtott rá meggondolatlanságáért az Isten, és meghalt ott, az Isten ládája mellett.

8 Dávid pedig megdöbbent attól, hogy az Úr összetörte Uzzát. Ezért nevezik azt a helyet Perec-Uzzának mindmáig.

9 Akkor félni kezdett Dávid az Úrtól, és ezt gondolta: Hogy jöhetne hozzám az Úr ládája?

10 És nem akarta Dávid magához vitetni az Úr ládáját Dávid városába, hanem elvitette a gáti Óbéd-Edóm házába.

11 Három hónapig volt az Úr ládája a gáti Óbéd-Edóm házában, és megáldotta az Úr Óbéd-Edómot és egész háza népét.

12 De jelentették Dávid királynak, hogy megáldotta az Úr Óbéd-Edóm háza népét és mindenét az Isten ládájáért. Elment Dávid, és örvendezve vitte az Isten ládáját Óbéd-Edóm házából Dávid városába.

13 Amikor hat lépést tettek azok, akik az Úr ládáját vitték, ő egy bikát és egy hízott borjút áldozott.

14 Dávid teljes erővel táncolt az Úr színe előtt, és gyolcs éfódot kötött magára Dávid.

15 Így vitte el Dávid és Izráel egész háza az Úr ládáját örömrivalgással és kürtzengéssel.

16 De Míkal, Saul leánya éppen akkor tekintett ki az ablakon, amikor az Úr ládája Dávid városába ért, és látta, hogy Dávid király ugrálva táncol az Úr színe előtt, ezért szívből megvetette őt.

17 Az Úr ládáját bevitték, és odatették a helyére, annak a sátornak a közepén, amelyet Dávid vont fel. Akkor Dávid égőáldozatokat és békeáldozatokat mutatott be az Úr előtt.

18 Miután Dávid befejezte az égőáldozat és a békeáldozat bemutatását, megáldotta a népet a Seregek Urának nevében.

19 Majd az egész népnek, Izráel egész sokaságának, minden férfinak és nőnek osztott egy-egy lepényt, préselt datolyát és aszúszőlőt. Azután az egész nép hazament.

20 Dávid is visszatért, hogy megáldja háza népét. De Míkal, Saul leánya kijött Dávid elé, és ezt mondta: Milyen dicső volt ma Izráel királya! Úgy mutogatta magát szolgáinak a szolgálói előtt, ahogyan csak féleszű ember szokta magát mutogatni!

21 Dávid ezt felelte Míkalnak: Az Úr színe előtt jártam szent táncot, aki engem választott apád helyett és egész háza népe helyett, és engem rendelt az Úr népének, Izráelnek a fejedelmévé. Igen, az Úr színe előtt!

22 És ha még ennél is jobban megalázkodom, és még alávalóbb leszek magam előtt, akkor is tisztelni fognak a szolgálók, akiket te emlegetsz.

23 Ezért nem lett gyermeke Míkalnak, Saul leányának holta napjáig.

Dávid templomot akar építeni

7 Amikor a király már a palotájában lakott, és az Úr mindenfelől nyugalmat adott neki ellenségeitől,

2 ezt mondta a király Nátán prófétának: Nézd, én cédruspalotában lakom, az Isten ládája pedig sátorlapok között lakik.

3 Nátán ezt mondta a királynak: Tedd meg mindazt, ami szándékodban van, mert veled van az Úr!

4 De még azon az éjszakán az történt, hogy így szólt az Úr igéje Nátánhoz:

5 Menj, és mondd meg szolgámnak, Dávidnak, hogy ezt mondja az Úr: Te házat akarsz nekem építeni, hogy abban lakjam?

6 Hiszen attól kezdve, hogy kihoztam Izráel fiait Egyiptomból, nem laktam házban mindmáig, hanem csak hajlékomban, a sátorban jártam.

7 Amíg csak együtt jártam Izráel fiaival, mondtam-e egy szóval is Izráel bármelyik törzsének, amikor azt parancsoltam, hogy pásztorolják népemet, Izráelt: Miért nem építettetek nekem cédrusházat?

Az Úr ígérete Dávidnak és házának

8 Most azért ezt mondd szolgámnak, Dávidnak: Ezt mondja a Seregek Ura: Én hoztalak el a legelőről, a juhnyáj mellől, hogy fejedelme légy népemnek, Izráelnek.

9 Veled voltam mindenütt, amerre csak jártál, kiirtottam előled minden ellenségedet. Olyan nagy nevet szereztem neked, amilyen neve csak a legnagyobbaknak van a földön.

10 Helyet készítettem népemnek, Izráelnek is, és úgy ültettem el ott, hogy a maga helyén lakhat. Nem kell többé rettegnie, és nem nyomorgatják többé a gonoszok, mint kezdetben,

11 attól a naptól fogva, hogy bírákat rendeltem népemnek, Izráelnek, és nyugalmat adtam összes ellenségedtől. Azt is kijelentette neked az Úr, hogy az Úr akarja a te házadat építeni.

12 Ha majd letelik az időd, és pihenni térsz őseidhez, fölemelem majd utódodat, aki a te véredből származik, és szilárddá teszem az ő királyságát.

13 Ő épít házat nevem tiszteletére, én pedig megerősítem királyi trónját örökre.

14 Atyja leszek, és ő a fiam lesz. Ha bűnt követ el, megfenyítem férfihoz illő bottal és embereknek kijáró csapásokkal.

15 De nem vonom meg tőle szeretetemet, ahogyan megvontam Saultól, akit eltávolítottam előled.

16 Így a te házad és királyságod örökre megmarad, és trónod örökre szilárd lesz.

17 Nátán pontosan e beszéd és látomás szerint beszélt Dáviddal.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++II%20Samuel%206:1%20-%207:17&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.hebcal.com/sedrot/shmini-20210410

Ó nemzedék! Rád borult a sötétség órája, és mivel beszálltál a halál csónakjába, a halálba visz téged. Csaknem tíz évvel ezelõtt kaptátok meg a vészjelet

Amazing Testimony with Passion of the Christ Actor!

https://www.youtube.com/watch?v=N8j3pErRa44


Igazság Könyve:

„Az ima jelentősége és ereje

2011. március 24. csütörtök; 23:00

Kedves, szeretett leányom, nagy öröm, hogy ma este újra egyesülhetek veled. Most már, hogy eltölt téged a megkülönböztetés kegyelme, egyértelmű számodra a helyes út, amelyet követned kell.

A Velem való egységre adtad át végre magad, és most szabad vagy. Nincsenek kétségeid, tiszta a lelkiismereted, erősebb vagy, mint valaha, és kész vagy arra, hogy felfedd a világnak az Én Ígéretemet. Szavam közvetíteni fogja sürgető szükségét annak, hogy nyitott szívvel készüljetek a pillanatra, amikor mindenkinek meg lesznek mutatva bűnei.

A felkészülés és a figyelmeztetés által sok sok lélek menekülhet meg. Minél nagyobb mértékű lesz a megtérés, annál enyhébb lesz majd az elkövetkező üldöztetés. Leányom, soha ne légy öntelt, sem félénk a jövőbeli események miatt. Minden elmúlik, átadva helyét egy boldogabb, szeretetteljesebb világnak.

Az üzenetek egyszerűen Isten létezésére akarnak figyelmeztetni

Mondd meg mindenhol népemnek, hogy ezek az üzenetek azért vannak, hogy Isten minden gyermekét egyszerűen az Ő Létezésére emlékeztessék. Arra is rá kell döbbenniük, hogy a lelkük a legfontosabb része emberi felépítésüknek. A lelkükre vigyázni létfontosságú, ha részesülni akarnak abban a csodálatos jövőben, amely mindenkire vár.

Az embereknek egyszerűen fel kell idézniük a Tízparancsolatot és figyelniük kell azok betartására. Ezek után már csak az Én Tanításimat kell követniük, és életüket úgy kell élniük, ahogyan azt megmondtam nekik.

Az oka annak, hogy próféciákat adok az, bizonyossá tegyem szeretett követőim előtt, hogy egy Isteni beavatkozásra kerül sor.

Az Isteni Szeretet Békét hoz

Sokan álhűséget mutatnak Tanításaim iránt. Mások számára ugyanez unalmas és fárasztó. Attól félnek, ha az Én példámat követik, nélkülözniük kell majd a jólétet, melyet hitük szerint az anyagi dolgok jelentenek az életükben. Nem értik, hogy az egyedüli igazi vigasztalás, melyet megtapasztalhatnak, nem más, mint az Isteni Szeretet. Ez a szeretet csak akkor jöhet be életetekbe, ha közelebb kerültök – egyszerű ima által – Hozzám és az Én Örök Atyámhoz. Amint egyszer megtapasztaljátok ezt a békét, felszabadultok az aggodalmaktól és a feszültségektől. Nincs az a hamis élénkítő (stimuláns), melynek hatása hasonlítható lenne ahhoz az örömérzéshez, melyet az Én Szívemhez közeledve éreztek. Ez a szeretet azon túl, hogy átjárja az egész testeteket, elméteket és lelketeket, lehetővé teszi számotokra, hogy szabadabb életet éljetek. Megtapasztaltok majd egy mély megelégedettséget, mely számotokra ismeretlen volt addig. Akkor majd meghökkentek azon, hogy mily kevéssé vonzó már az anyagi jólét világa. El fogjátok veszíteni az irántuk való érdeklődéseteket, és ez meg fog lepni benneteket.

Oh, gyermekeim, ha megpróbálnátok, hogy közelebb kerüljetek Hozzám, akkor végre szabadok lennétek.

Többé már nem fogtok üres kétségbeesést érezni a lelketekben. Ehelyett nyugodtabbak lesztek, nem siettek már, több időtök lesz arra, hogy másokkal törődjetek, és hogy elérjétek belső békéteket. Ezt fogjátok sugározni, és mások vonzódni fognak hozzátok. Csodálkoztok majd, hogy miért. Ne féljetek, mert ez Isten kegyelmének a munkája. Amikor tele vagytok kegyelemmel, akkor az fertőző és a szeretet által átterjed másokra is. Ezután a körforgás folytatódik.

Kérlek, gyermekeim, emlékezzetek ezért az ima jelentőségére. Az erőre és a sebességre, amellyel terjed, hogy beborítsa mindazokat a szerencsés lelkeket, akiket ez a szeretetfelhő magához vonz.

A sátán megtévesztésből font hálója félelmet kelt

Ahogyan az egymásért szóló ima és szeretet lendületre kap, ugyanúgy okádja a sátán gyűlöletet is. A csaló a hitetlen és sötét szellemi játékokkal foglalkozó embereken keresztül működve terjeszti megtévesztéseit. Az ő gyűlöletének hálója még a legtávolabbi körzetekben lévőket is csapdába ejti, akik úgy érzik, hogy viszonylag jó életet élnek. Ez a körmönfont háló bárkit megfog, aki nem eléggé óvatos.

Az egyetlen közös nevezője azoknak, akik csapdába esnek, a nyugtalanság, a szorongás, a kétségbeesés és a félelem. És ez a félelem nagyon hamar gyűlöletté alakul át.

Fussatok hozzám, mindannyian. Ne várjátok meg, amíg az életetek összeomlik a felesleges fájdalomtól. Én mindig itt vagyok, figyelek és várakozom abban a reményben, hogy hagyjátok a gőgötöket lehullani, hogy beléphessek és megölelhesselek benneteket. Menjetek be a templomaitokba és imádkozzatok Hozzám. Beszéljetek otthon is velem, vagy az úton a munkahelyeitek felé. Bárhol vagytok is, csak szóljatok Hozzám. Nagyon gyorsan megtapasztaljátok válaszomat.

Ébredjetek, gyermekeim. Értitek most már, hogy szükségetek van Rám? Mikor nyitjátok meg végre bezárt szíveteket, és engedtek be Engem? Ne vesztegessétek el az értékes időt a saját magatok és családjaitok érdekében. Én vagyok maga a Szeretet.

Szükségetek van a Szeretetemre, hogy csillapítsa a kiszáradt és alultáplált lelketeket. Ha megtapasztaljátok Szeretetemet, az majd felemeli lelketeket, és lehetővé teszi számotokra, hogy újra igazi szeretetet érezzetek. Ez a szeretet majd meg fogja nyitni elméteket az igazság előtt- az ígéretek előtt, amelyeket mindenkinek tettem, amikor a bűneitekért meghaltam a Kereszten.

Szeretlek benneteket, gyermekeim. Kérlek, hogy mutassátok azt a szeretetet Irántam, amelyért könyörgök hozzátok. Ne maradjatok elveszettek Számomra. Kevés az időtök már a visszatérésre. Ne késlekedjetek.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/az-ima-jelentosege-es-ereje

„… 13 Ezen a napon Nóé és a fiai: Sém, Hám és Jáfet, azután Nóé felesége és fiainak feleségei beszálltak a bárkába. 14-16 A bárkában ott voltak velük az állatok is: mindenféle kisebb és nagyobb szárazföldi vadállat, háziállat, madár és egyéb szárnyas állat — minden fajból páronként egy hím és egy nőstény. Mindezek az állatok, amelyekben az élet lehelete volt, Nóéval együtt bementek a bárkába, ahogyan Isten megparancsolta. Amikor már mindannyian belül voltak, az Örökkévaló bezárta Nóé mögött a bárka ajtaját.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Isaiah%209:9-10:4;%20%20%20%20%20Genesis%207:1-15;%20%20%20%20Proverbs%208:32-9:11&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/03/30

———-

Igaz élet Istenben:

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

NE CSÜGGEDJ EL, LEÁNYOM!

RÁTOK BORULT A SÖTÉTSÉG ÓRÁJA

1995. március 6.

Ó nemzedék! 9 Rád borult a sötétség órája, és mivel beszálltál a halál csónakjába, a halálba visz téged. Csaknem tíz évvel ezelõtt * kaptátok meg a vészjelet 10 Majdnem tíz évig visszhangzott fületekben, de ti elmenekültetek folytonosan mennydörgõ hangom elõl. Az idegenek figyelmesebbek és érzékenyebbek voltak hangomra, mint ti, ti, akik nap mint nap szólítjátok Nevemet és nap mint nap a magasba emeltek engem. …”

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum915.html#10

* A Szűzanya első üzenete

2o1o. nov. 8. hétfő, kb.15:30 óra, miután otthon befejeztem a rózsafűzért.

https://masodikeljovetel.hu/szuzanya-elso-uzenete

———-

Római katolikus:

2021-03-30

Nagykedd

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Az eljövendő Megváltó a nemzetek világossága és az egész világ ékessége lesz.
Prófétája által Megváltónk nevében így szól az Úr:
„Halljátok, szigetek, és
figyeljetek, távoli népek! Az Úr hívott meg, mielőtt még születtem; anyám méhétől fogva a nevemen szólított. Számat éles kardhoz tette hasonlóvá, s kezének árnyékával oltalmazott engem. Mint a hegyes nyíl, olyanná tett, és a tegzébe rejtett. S így szólt hozzám: »A szolgám vagy, Izrael, benned fogok megdicsőülni!« De én azt mondtam: »Hiába fáradtam, haszontalanul tékozoltam erőmet.« Ám igaz ügyem az Úr előtt van, és jutalmam Istenemnél. És most ezt mondja az Úr, aki már anyám méhétől fogva szolgájává tett, hogy visszavezessem hozzá Jákobot, és Izraelt köréje gyűjtsem, Így dicsővé lettem az Úr szemében, és Istenem lett az erőm.
És mondotta az Úr:
»Kevés az, hogy szolgám légy, s fölemeld Jákob törzseit, és visszatérítsd Izrael maradékát. A nemzetek világosságává teszlek, hogy üdvösségem eljusson a föld határáig.«”
Ez az Isten igéje.

Iz 49,1-6

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Ajkam hirdeti, * igazságodat, Uram. (Vö. 15ab. vers. – 2. tónus)
Előénekes: Te vagy, Uram, én reményem, * ne hagyj soha szégyent érnem.
Igazságodban ments meg, † szabadíts meg engem, * fordítsd felém füled, és siess segítségemre.
Hívek: Ajkam hirdeti, * igazságodat, Uram.
E: Légy megmentő sziklám és erős váram, * ahol oltalmat nyerjek.
Mert te vagy, Istenem, erősségem és menedékem, * ragadj ki a bűnösök kezéből.
H: Ajkam hirdeti, * igazságodat, Uram.
E: Te vagy reménységem, Istenem, * ifjúkorom óta, Uram, benned bízom.
Anyám méhétől te vagy támaszom, * anyám ölétől fogva védelmezőm.
H: Ajkam hirdeti, * igazságodat, Uram.
E: Igazságodat hirdeti ajkam, * és szabadító tetteidet egész nap.
Ifjúságom óta oktatsz engem, Istenem, * csodáidat mindmáig hirdetem.
H: Ajkam hirdeti, * igazságodat, Uram.
Zsolt 70,1-2.3-4a.5-6ab.15ab és 17

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Üdvöz légy, Királyunk! Engedelmes voltál Atyádnak: * megfeszíteni vittek, mint leölésre a szelíd bárányt. – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Jézus megjövendöli tanítványai hűtlenségét: az egyik elárulja, a másik megtagadja.
Az utolsó vacsorán Jézus mélyen megrendült lelkében, és újból kijelentette:
„Bizony, bizony, mondom nektek, egy közületek elárul engem.” Erre a tanítványok tanácstalanul egymásra néztek, mert nem tudták kiről mondta ezt.
A tanítványok közül az egyik, akit Jézus szeretett, a vacsora alatt Jézus mellett ült. Simon Péter intett neki: „Kérdezd meg, kiről beszél?” Ő Jézushoz fordult, és megkérdezte: „Uram, ki az?” Jézus így felelt: „Az, akinek a bemártott falatot adom.” Ezzel bemártotta a falatot (a tálba) és karióti Júdásnak, Simon fiának nyújtotta. A falat után mindjárt belé szállt a sátán. Jézus ennyit mondott neki: „Amit tenni akarsz, tedd meg mielőbb!”
Az asztalnál ülők közül senki sem értette, miért mondta ezt neki Jézus. Egyesek azt hitték, hogy – mivel Júdásnál volt a pénz – Jézus megbízta: „Vedd meg, amire szükségünk lesz az ünnepen!” Mások pedig (azt gondolták), hogy adjon valamit a szegényeknek. Miután Júdás átvette a falatot, azonnal kiment. Éjszaka volt.
Júdás távozása után Jézus ezeket mondta: „Most dicsőült meg az Emberfia, és az Isten is megdicsőült benne. Ha pedig az Isten megdicsőült benne, az Isten is meg fogja öt dicsőíteni önmagában, sőt hamarosan megdicsőíti. Gyermekeim, már csak rövid ideig vagyok veletek.
Keresni fogtok engem, de amint a zsidóknak megmondottam, most nektek is megmondom: ahová én megyek, oda ti nem jöhettek.”
Erre Simon Péter megkérdezte: „Uram, hová mégy?” Jézus így válaszolt: „Ahová én megyek, oda most nem jöhetsz velem, de később követni fogsz.” Péter azonban erősködött: „Uram, miért ne követhetnélek most? Az életemet is odaadom érted,” Jézus ezt felelte neki: „Életedet adod értem? Bizony bizony, mondom neked, mire a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem.”
Ezek az evangélium igéi.

Jn 13,21-33.36-38

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-03-30


————

Ortodox (Görög keleti):

„9 hogy megértse az egész nemzet,
még Efraim és Samária minden lakója is,
akik büszkén és gőgös szívvel mondják:
10 „Ha vályogházainkat lerombolták,
majd újakat építünk, de faragott kövekből!
A vadfüge-gerendák leestek,
de mi cédrus-gerendákkal pótoljuk!”
11 Ezért az Örökkévaló felhozza Izráel ellen
Arám seregét, Recín ellenségeit.
Ráküldi összes ellenfeleit:
12 jönnek az arámok keletről,
támadják a filiszteusok nyugatról,
mind tátott szájjal falják Izráelt.
Ezzel az Úr
haragja még nem csillapult le,
karja még felemelve marad!

13 A nép mégsem tért vissza
az Örökkévalóhoz, a Seregek Urához,
aki fenyítette őket,
nem keresték őt,
nem törődtek vele!
14 Ezért az Örökkévaló levágja Izráelről
mind a fejét, mind a farkát,
a magas pálma ágát,
és az alacsony sást egyaránt.
15 A fej: az idős vezetők, a tekintélyesek,
a farok: a hamis próféták.
16 Mert vezetői e népet tévútra vezették,
s akiket vezettek, elvesztek.
17 Ezért Uram nem leli örömét az ifjakban,
s nem könyörül sem az árvákon,
sem az özvegyeken,
hiszen istentelenek és gonoszok mindannyian,
s mindenki ostobaságot beszél.
Ezzel az Úr haragja még nem csillapult le,
karja még felemelve maradt!

18 A gonoszság, mint a tűz,
elégeti a tövises bozótot
és a tüskés gazt.
Meggyújtja a sűrű erdőt is,
gomolygó füstje magasra emelkedik.
19 Az Örökkévaló, a Seregek Ura haragjától
lángba borul a föld,
bizony, megég a nép e tűzben,
menthetetlenül!
Senki sem könyörül testvérén,
sem rokonán!
20 Jobb felé harap,
de nem lakik jól,
bal felől rabol,
azonmód felfalja,
mégsem elégszik meg,
mind egymást marják és emésztik.
21 Manassé Efraimra támad,
Efraim Manassét marja,
majd mindketten Júdának esnek.
Ezzel az Úr haragja még nem csillapult le,
karja még felemelve maradt!

10 Nézzétek őket,
milyen igazságtalan törvényeket hoznak,
milyen elnyomó rendeleteket írnak!
2 Nem szolgáltatnak igazságot a nincstelennek,
megfosztják jogaiktól népem szegényeit,
kirabolják az özvegyeket,
kifosztják az árvákat!
3 De mitévők lesznek majd a büntetés napján?
Mihez kezdenek, mikor rájuk zúdul
a messziről jövő, pusztító áradat?

Kihez fordulnak segítségért?
Hová rejtik el kincseiket?
4 Bizony, nem menekülhetnek!
Vagy a foglyok közé görnyednek,
vagy a holtak közé hullanak.
Ezzel az Úr haragja még nem csillapult le,
karja még felemelve maradt!”

 

 

 

 

 

 

 

„Az özönvíz kezdete

7 Azután az Örökkévaló szólt Nóénak: „Jöjj be a bárkába családoddal együtt, mert téged találtalak igazságosnak ebben a nemzedékben! 2 A tiszta állatok fajaiból hozz magaddal hét párt, a tisztátalan fajokból pedig egy-egy párt — hímet és nőstényét! 3 Az égi madarakból is hozz magaddal hét párt — hímet és nőstényét! Hozd be őket, hogy ezek a fajok ne pusztuljanak ki, hanem megmaradjanak a földön! 4 Mert hét nap múlva nagy esőt küldök a földre: negyven nap és negyven éjjel szüntelen zuhogni fog. Elpusztítok és eltörlök a föld színéről minden élőlényt, amelyet alkottam.”

5 Nóé mindent úgy tett, ahogy az Örökkévaló parancsolta.

6 Az özönvíz idején Nóé 600 éves volt. 7 A fiaival, feleségével és a fiai feleségeivel együtt bement a bárkába az özönvíz elől. 8-9 Nóé engedelmeskedett Isten parancsának, és magával vitt a bárkába a tiszta és tisztátalan állatok, a madarak és a kisebb szárazföldi állatok fajaiból is egy-egy párt — hímet és nőstényét.

10 Hét nap múlva az özönvíz valóban rátört a földre. 11 Nóé életének 600. évében, a második hónap 17. napján felhasadt a föld, és a nagy mélység vizei mindenhol feltörtek a föld méhéből. Ugyanekkor meghasadt az égboltozat is: 12 ettől kezdve negyven nap és negyven éjjel megállás nélkül zuhogott az eső.

13 Ezen a napon Nóé és a fiai: Sém, Hám és Jáfet, azután Nóé felesége és fiainak feleségei beszálltak a bárkába. 14-16 A bárkában ott voltak velük az állatok is: mindenféle kisebb és nagyobb szárazföldi vadállat, háziállat, madár és egyéb szárnyas állat — minden fajból páronként egy hím és egy nőstény. Mindezek az állatok, amelyekben az élet lehelete volt, Nóéval együtt bementek a bárkába, ahogyan Isten megparancsolta. Amikor már mindannyian belül voltak, az Örökkévaló bezárta mögött a bárka ajtaját.”

 

 

 

 

 

„32 Ezért hát, fiaim, hallgassatok rám,
hogy ti is boldogok legyetek:
kövessétek az én ösvényemet!
33 Bölcsek legyetek,
fogadjátok meg tanácsaimat,
ne utasítsatok el, ne vonakodjatok!
34 Boldog, aki hallgat rám,
s ajtóm előtt vár engem naponta,
aki rám vár kapuim előtt.
35 Mert aki megtalál engem,
életet talál, és az Örökkévaló jóindulatát.
36 De ha nem keres meg, magának árt vele.
Akik engem gyűlölnek, szeretik a halált!”

Bölcsesség vendégségbe hív

9.1 Felépítette házát a bölcsesség,
kifaragta mind a hét oszlopát.[a]
2 Mindent elkészített: ételeket, borokat,
asztalt terített vendégeinek.
3 Szolgáit kiküldte, hogy hívják vendégeit,
s hogy a város magaslatairól kiáltsanak:
4 „Jöjjetek mind, akik tanácsra szorultok!”
Hívja a tapasztalatlanokat is:
5 „Jöjjetek, legyetek vendégeim,
egyetek-igyatok asztalomnál,
6 hagyjátok el bolondságaitokat, hogy éljetek,
és járjatok az értelem ösvényein!”

7 Aki öntelt és büszke csúfolódót figyelmeztet,
csak bajt szerez magának.
Ha meginted a gonoszt,
megvádol téged, és neked támad.
8 Ne intsd meg a büszke és öntelt embert,
csak meggyűlöl érte,
intsd meg a bölcset,
és szeretni fog!
9 Tanítsd a bölcset,
és még bölcsebb lesz,
tanácsold azt, aki igazságos,
és tanul belőle!

10 A bölcsesség kezdete: tisztelni és félni az Örökkévalót.
A Szentet megismerni — az vezet értelemhez.
11 Bölcsesség szaporítja meg napjaidat,
éveket ad életed éveidhez.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Isaiah%209:9-10:4;%20%20%20%20%20Genesis%207:1-15;%20%20%20%20Proverbs%208:32-9:11&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/03/30

 

Nektek soha nem szabad más istent imádnotok a Szentháromságos Egy Istenen kívül (&157.)

Igazság Könyve:

„ Az ima jelentősége és ereje

2011. március 24. csütörtök; 23:00

Kedves, szeretett leányom, nagy öröm, hogy ma este újra egyesülhetek veled. Most már, hogy eltölt téged a megkülönböztetés kegyelme, egyértelmű számodra a helyes út, amelyet követned kell.

A Velem való egységre adtad át végre magad, és most szabad vagy. Nincsenek kétségeid, tiszta a lelkiismereted, erősebb vagy, mint valaha, és kész vagy arra, hogy felfedd a világnak az Én Ígéretemet. Szavam közvetíteni fogja sürgető szükségét annak, hogy nyitott szívvel készüljetek a pillanatra, amikor mindenkinek meg lesznek mutatva bűnei.

A felkészülés és a figyelmeztetés által sok sok lélek menekülhet meg. Minél nagyobb mértékű lesz a megtérés, annál enyhébb lesz majd az elkövetkező üldöztetés. Leányom, soha ne légy öntelt, sem félénk a jövőbeli események miatt. Minden elmúlik, átadva helyét egy boldogabb, szeretetteljesebb világnak.

Az üzenetek egyszerűen Isten létezésére akarnak figyelmeztetni

Mondd meg mindenhol népemnek, hogy ezek az üzenetek azért vannak, hogy Isten minden gyermekét egyszerűen az Ő Létezésére emlékeztessék. Arra is rá kell döbbenniük, hogy a lelkük a legfontosabb része emberi felépítésüknek. A lelkükre vigyázni létfontosságú, ha részesülni akarnak abban a csodálatos jövőben, amely mindenkire vár.

Az embereknek egyszerűen fel kell idézniük a Tízparancsolatot és figyelniük kell azok betartására. Ezek után már csak az Én Tanításimat kell követniük, és életüket úgy kell élniük, ahogyan azt megmondtam nekik.

Az oka annak, hogy próféciákat adok az, bizonyossá tegyem szeretett követőim előtt, hogy egy Isteni beavatkozásra kerül sor.

Az Isteni Szeretet Békét hoz

Sokan álhűséget mutatnak Tanításaim iránt. Mások számára ugyanez unalmas és fárasztó. Attól félnek, ha az Én példámat követik, nélkülözniük kell majd a jólétet, melyet hitük szerint az anyagi dolgok jelentenek az életükben. Nem értik, hogy az egyedüli igazi vigasztalás, melyet megtapasztalhatnak, nem más, mint az Isteni Szeretet. Ez a szeretet csak akkor jöhet be életetekbe, ha közelebb kerültök – egyszerű ima által – Hozzám és az Én Örök Atyámhoz. Amint egyszer megtapasztaljátok ezt a békét, felszabadultok az aggodalmaktól és a feszültségektől. Nincs az a hamis élénkítő (stimuláns), melynek hatása hasonlítható lenne ahhoz az örömérzéshez, melyet az Én Szívemhez közeledve éreztek. Ez a szeretet azon túl, hogy átjárja az egész testeteket, elméteket és lelketeket, lehetővé teszi számotokra, hogy szabadabb életet éljetek. Megtapasztaltok majd egy mély megelégedettséget, mely számotokra ismeretlen volt addig. Akkor majd meghökkentek azon, hogy mily kevéssé vonzó már az anyagi jólét világa. El fogjátok veszíteni az irántuk való érdeklődéseteket, és ez meg fog lepni benneteket.

Oh, gyermekeim, ha megpróbálnátok, hogy közelebb kerüljetek Hozzám, akkor végre szabadok lennétek.

Többé már nem fogtok üres kétségbeesést érezni a lelketekben. Ehelyett nyugodtabbak lesztek, nem siettek már, több időtök lesz arra, hogy másokkal törődjetek, és hogy elérjétek belső békéteket. Ezt fogjátok sugározni, és mások vonzódni fognak hozzátok. Csodálkoztok majd, hogy miért. Ne féljetek, mert ez Isten kegyelmének a munkája. Amikor tele vagytok kegyelemmel, akkor az fertőző és a szeretet által átterjed másokra is. Ezután a körforgás folytatódik.

Kérlek, gyermekeim, emlékezzetek ezért az ima jelentőségére. Az erőre és a sebességre, amellyel terjed, hogy beborítsa mindazokat a szerencsés lelkeket, akiket ez a szeretetfelhő magához vonz.

A sátán megtévesztésből font hálója félelmet kelt

Ahogyan az egymásért szóló ima és szeretet lendületre kap, ugyanúgy okádja a sátán gyűlöletet is. A csaló a hitetlen és sötét szellemi játékokkal foglalkozó embereken keresztül működve terjeszti megtévesztéseit. Az ő gyűlöletének hálója még a legtávolabbi körzetekben lévőket is csapdába ejti, akik úgy érzik, hogy viszonylag jó életet élnek. Ez a körmönfont háló bárkit megfog, aki nem eléggé óvatos.

Az egyetlen közös nevezője azoknak, akik csapdába esnek, a nyugtalanság, a szorongás, a kétségbeesés és a félelem. És ez a félelem nagyon hamar gyűlöletté alakul át.

Fussatok hozzám, mindannyian. Ne várjátok meg, amíg az életetek összeomlik a felesleges fájdalomtól. Én mindig itt vagyok, figyelek és várakozom abban a reményben, hogy hagyjátok a gőgötöket lehullani, hogy beléphessek és megölelhesselek benneteket. Menjetek be a templomaitokba és imádkozzatok Hozzám. Beszéljetek otthon is velem, vagy az úton a munkahelyeitek felé. Bárhol vagytok is, csak szóljatok Hozzám. Nagyon gyorsan megtapasztaljátok válaszomat.

Ébredjetek, gyermekeim. Értitek most már, hogy szükségetek van Rám? Mikor nyitjátok meg végre bezárt szíveteket, és engedtek be Engem? Ne vesztegessétek el az értékes időt a saját magatok és családjaitok érdekében. Én vagyok maga a Szeretet.

Szükségetek van a Szeretetemre, hogy csillapítsa a kiszáradt és alultáplált lelketeket. Ha megtapasztaljátok Szeretetemet, az majd felemeli lelketeket, és lehetővé teszi számotokra, hogy újra igazi szeretetet érezzetek. Ez a szeretet majd meg fogja nyitni elméteket az igazság előtt- az ígéretek előtt, amelyeket mindenkinek tettem, amikor a bűneitekért meghaltam a Kereszten.

Szeretlek benneteket, gyermekeim. Kérlek, hogy mutassátok azt a szeretetet Irántam, amelyért könyörgök hozzátok. Ne maradjatok elveszettek Számomra. Kevés az időtök már a visszatérésre. Ne késlekedjetek.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/az-ima-jelentosege-es-ereje

———-

Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

IMÁTOK MEG TUD DÖNTENI MINDEN GONOSZ BIRODALMAT

EBBEN A VILÁGBAN

1994. április 13.

Legyetek olyan éberek, mint még sohasem! Nem foglak elhagyni benneteket, veletek vagyok. Azért vagyok veletek, hogy erőt adjak, nehogy kihagyjon lélegzetetek. Veletek vagyok, én sarjaim, és csak arra várok, hogy kegyes lehessek hozzátok és átültethesselek benneteket gyönyörűségem kertjébe. Látjátok, magamra vállalom ügyeteket, megvédelek, nehogy elnyeljen benneteket az ellenség.
És te, leányom, engedd meg, hogy úgy használjalak, mint fegyveremet. Arra foglak használni, hogy legyőzzem e világ gonosz országait és azokat, akik kormányozzák. A Bölcsesség fog tanítani téged. Teljesítsd napi kötelességeidet! Én, Jahve, megáldalak. Atyád és Abbád a közeledben van. …”

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum839.html

———-

Római katolikus:

2021-03-24

5. nagyböjti hét szerda

OLVASMÁNY Dániel próféta könyvéből
Az Isten ellen lázadó ember mindig megszégyenül, bármilyen erősnek és hatalmasnak gondolja is magát.
A babiloni fogság idején Nabukodonozor király elé hurcoltak három ifjút, – Sidrák, Misák és Abdenágó volt a nevük – és a király kérdőre vonta őket:
„Igaz-e, hogy megvetitek isteneimet, és nem imádjátok az aranyszobrot, amelyet készítettem? Nos, hogyha fölharsan a kürt, a fuvola, és szól a hárfa, lant, koboz és citera, készek vagytok-e a szobor előtt leborulni és imádni azt? Mert hogyha nem, nyomban tüzes kemencébe vetlek titeket; és van-e olyan isten, aki kezemből megszabadít titeket?”
Sidrák, Misák és Abdenágó így felelt a királynak:
„Nem szükséges, ó, király, hogy erre válaszoljunk neked. A mi Istenünk, akit tisztelünk, ki tud szabadítani minket az égő tüzes kemencéből és a te kezedből. De ha nem akarná is, tudd meg, király, hogy isteneidet akkor sem tiszteljük, és az aranyszobrot, amelyet állítottál, nem imádjuk:”
Ekkor a király nagy haragra lobbant az ifjak ellen. Arca is elváltozott, és úgy rendelkezett, hogy a kemencét a szokásosnál hétszerte jobban fűtsék be. Majd meghagyta legerősebb katonáinak, hogy kötözzék meg Sidrákot, Misákot és Abdenágót, és vessék őket a tüzes kemencébe.
Így is történt, (Ők azonban sértetlenül jártak-keltek a lángok között; magasztalták Istent, aki Úr minden fölött.) Ekkor a király megdöbbent, sietve felállt, és így szólt főembereihez:
„Nemde, három megkötözött ifjút dobtunk a tűzbe?”
Azok azt felelték: „Úgy van, nagy király.”
Ekkor a király így folytatta: „Én azonban négy férfiút látok, és ezek kötelékeiktől megszabadulva, sértetlenül járnak-kelnek a lángokban. A negyedik éppen olyan, mint Isten angyala.”

Majd így fohászkodott: „Áldott legyen Sidrák, Misák és Abdenágó Istene, ki elküldötte angyalát hű szolgái
megmentésére. Ők csak benne bíztak egyedül, és nem hallgattak a király szavára. Kockára tették életüket, hogy az igaz Istenen kívül ne kelljen más istent imádniuk és szolgálniuk!”
Ez az Isten igéje.

Dán 3,14-20.91-92.95 …”

Nektek soha nem szabad más istent imádnotok a Szentháromságos Egy Istenen kívül (&157.)

2014. június 14. szombat, 12:40 …”

https://masodikeljovetel.hu/nektek-soha-nem-szabad-mas-istent-imadnotok-szentharomsagos-egy-istenen-kivul-157

„… VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: * Dicséretre méltó és magasztos örökkön örökké. (52b. vers. – 6. tónus)
Előénekes: Áldott vagy, Urunk, atyáink Istene. *
Hívek: * Dicséretre méltó és magasztos örökkön örökké.
E: Áldott a te dicsőséges szent neved. *
H: * Dicséretre méltó és magasztos örökkön örökké.
E: Áldott vagy templomodban, dicsőséged szent helyén, *
H: * Dicséretre méltó és magasztos örökkön örökké.
E: Áldott vagy királyi trónodon. *
H: * Dicséretre méltó és magasztos örökkön örökké.
E: Áldott vagy, aki mélységekbe tekintesz, † és a kerubok fölött trónolsz. *
H: * Dicséretre méltó és magasztos örökkön örökké.
E: Áldott vagy az égbolt fölött. *
H: * Dicséretre méltó és magasztos örökkön örökké.
Dán 3,52.53.54.55.56

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Boldogok, akik jószívvel fogadják Isten igéjét, * és állhatatosságukkal gyümölcsöt hoznak. Vö. Lk 8,15 – 12. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Akkor lesztek valóban szabadok, ha az Isten Fia szabaddá tesz benneteket.”
Egy alkalommal Jézus a benne hívő zsidókhoz fordult, és ezt mondta nekik: „
Ha megmaradtok tanításomban, akkor lesztek igazán tanítványaim: megismeritek az igazságot, és az igazság majd szabaddá tesz benneteket.” Ők erre tiltakoztak: „Ábrahám leszármazottjai vagyunk, és soha senkinek sem szolgáltunk. Hogy mondhatod tehát azt, hogy: »Szabadok lesztek?«”
Jézus így felelt: „Bizony, bizony, mondom nektek: mindaz, aki bűnt cselekszik, szolgája a bűnnek. A szolga nem marad mindig ura házában, de a fiú ottmarad mindvégig. Ha viszont (Isten) Fia szabaddá tesz titeket, akkor valóban szabadok lesztek. Tudom, hogy Ábrahám utódai vagytok, mégis az életemre törtök, mert tanításom nem fog rajtatok. Én azt hirdetem nektek, amit Atyámnál láttam; ti ellenben azt teszitek, amit a ti atyátoktól hallottatok.”
Erre közbevágtak a zsidók: „A mi atyánk Ábrahám!” Jézus így folytatta: „Ha Ábrahám gyermekei vagytok, tegyétek is azt, amit Ábrahám tett! De ti az
életemre törtök, bár azt az igazságot hirdetem, amit Istentől hallottam. Ábrahám ilyet nem tett. Ti azt teszitek, amit atyáitok tettek!” Ők azonban tovább erősködtek: „Mi nem vagyunk törvénytelen gyermekek, csak egy atyánk van: az Isten.”
Jézus azonban megállapította: „Ha Isten volna atyátok, szeretnétek engem, mert én Istentől vagyok, és tőle jöttem. Nem a magam nevében jöttem, hanem az Isten küldött engem.”
Ezek az evangélium igéi.

Jn 8,31-42

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-03-24

„ Az ima jelentősége és ereje

2011. március 24. csütörtök; 23:00

Ébredjetek, gyermekeim. Értitek most már, hogy szükségetek van Rám? Mikor nyitjátok meg végre bezárt szíveteket, és engedtek be Engem? Ne vesztegessétek el az értékes időt a saját magatok és családjaitok érdekében. Én vagyok maga a Szeretet.

Szükségetek van a Szeretetemre, hogy csillapítsa a kiszáradt és alultáplált lelketeket. Ha megtapasztaljátok Szeretetemet, az majd felemeli lelketeket, és lehetővé teszi számotokra, hogy újra igazi szeretetet érezzetek. Ez a szeretet majd meg fogja nyitni elméteket az igazság előtt- az ígéretek előtt, amelyeket mindenkinek tettem, amikor a bűneitekért meghaltam a Kereszten.

Szeretlek benneteket, gyermekeim. Kérlek, hogy mutassátok azt a szeretetet Irántam, amelyért könyörgök hozzátok. Ne maradjatok elveszettek Számomra. Kevés az időtök már a visszatérésre. Ne késlekedjetek.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/az-ima-jelentosege-es-ereje

„Imádkozzatok azokért, akik fájdalmat okoznak nektek

2011. március 21. hétfő, 23:00

Leányom, ne ítéld el azokat, akik fájdalmat okoznak neked. Imádkozz értük. Bocsáss meg nekik. De te már megtetted, nem? Most már érted Tanításaim Igazságát. Egyre erősebbé és erősebbé teszlek téged, leányom. Sohase félj. Ahogyan már mondtam, a csaló soha nem lophatja el lelkedet. Szorosan karjaimba ölellek, és megígérem, hogy ha eltévednél, Én mindig újra magamhoz vonlak.

Most erőt és bátorságot kell, hogy nyerj az Én Isteni Üzeneteim közléséhez az emberiség számára. Ezek az üzenetek sürgősek. Tudod, hogy mit kell tenned. A nap minden percében hívj be Engem a szívedbe. Szeretlek, Én bátor, drága leányom. Büszke vagyok rád, a nyugalmadra, mellyel véded az Igazságot, és nem tagadod ezeket a Szent Üzeneteket.

Mert most már tudod az Igazságot.

A Ti szeretett Megmentőtök, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/imadkozzatok-azokert-akik-fajdalmat-okoznak-nektek

„ Az ima jelentősége és ereje

2011. március 24. csütörtök; 23:00

Kedves, szeretett leányom, nagy öröm, hogy ma este újra egyesülhetek veled. Most már, hogy eltölt téged a megkülönböztetés kegyelme, egyértelmű számodra a helyes út, amelyet követned kell.

A Velem való egységre adtad át végre magad, és most szabad vagy. Nincsenek kétségeid, tiszta a lelkiismereted, erősebb vagy, mint valaha, és kész vagy arra, hogy felfedd a világnak az Én Ígéretemet. Szavam közvetíteni fogja sürgető szükségét annak, hogy nyitott szívvel készüljetek a pillanatra, amikor mindenkinek meg lesznek mutatva bűnei.

A felkészülés és a figyelmeztetés által sok sok lélek menekülhet meg. Minél nagyobb mértékű lesz a megtérés, annál enyhébb lesz majd az elkövetkező üldöztetés. Leányom, soha ne légy öntelt, sem félénk a jövőbeli események miatt. Minden elmúlik, átadva helyét egy boldogabb, szeretetteljesebb világnak. …”

https://masodikeljovetel.hu/az-ima-jelentosege-es-ereje


————

Ortodox (Görög keleti):

16 az Örökkévaló, a Seregek Ura előtt,
amikor ő
ítélkezik.
Isten, aki
Szent, igazságosan ítél.
Bizony, még az
ítéletben is szentnek bizonyul!
17 Az elhurcoltak helyén bárányok legelnek,
a gazdagok romos házaiban idegenek tanyáznak.

18 Nézzétek azokat,
akik semmittevéssel töltik napjaikat,
s úgy vonszolják maguk után bűneiket és vétkeiket,
mint kötélen a megrakott kocsit!
19 Akik gúnyolódva mondják:
„Lássuk hamar, megteszi-e Isten,
amit mondasz!
Ám tegye meg,
Izráel Szentje siessen vele!
Jöjjön mielőbb,
hadd lássuk, mi lesz belőle!”

20 Nézzétek azokat, akik jónak mondják a gonoszt,
és gonosznak a jót,
sötétségnek tartják a világosságot,
és világosnak a sötétet,
keserűnek állítják az édeset,
és édesnek a keserűt!
21 Nézzétek azokat,
akik bölcsnek képzelik magukat,
és azt hiszik,
hogy nagyon okosak!
22 Nézzétek azokat, akik hősök a borivásban,
és nagy vitézek az ivócimborák között!
23 Akik, ha lefizetik őket, igazolják a gonosztevőt,
és hamisan tanúskodnak az igazak ellen.
24 Emiatt úgy pusztulnak el, mint tarló a lángban,
mint polyva a tűzben.
Gyökerük elrothad, viráguk elszárad,
mert az Örökkévaló, a Seregek Ura tanítását[a] elutasították,
Izráel Szentjének szavait semmibe vették.

25 Emiatt zúdul az Örökkévaló haragja a népére:
oly súlyos csapásokkal
bünteti meg őket,
hogy még a hegyek is beleremegnek.
Mindenfelé halottak hevernek temetetlen,
mint szemét az utcán!

De haragja még nem csendesül le,
karja még felemelve marad!”

 

„ Készülőben vannak a globális megtérések

2011. febr. 6. vasárnap, 13:40 – 14:00 óra

Szeretett leányom, ez az üzenet egyike azoknak az utolsó üzeneteknek, amely a „Nagyfigyelmeztetés könyvében” még az első részhez tartozik.

Gyermekeim, a bekövetkező büntetések által nemsokára létezésem tudatossá fog válni számotokra. Nagyon közel van az az idő, amikor mindazokat megajándékozom, akik hisznek Istenben, a Mindenhatóban, de nemcsak őket, hanem az ateistákat is: Ez még az előtt a dicsőséges nap előtt fog bekövetkezni, amikor visszajövök, hogy megítéljem a világot. …”

https://masodikeljovetel.hu/keszuloben-vannak-globalis-megteresek

 

.

.

.

Jákób álma Bételben

10 Jákób tehát útnak indult Beérsebából Hárán felé. 11 Mikor beesteledett, keresett egy helyet, ahol eltöltheti az éjszakát. Lefeküdt, a feje alá tett egy követ, és elaludt. 12 Ekkor álmot látott: egy hosszú lépcsőt, amely a földről egészen a mennybe vezetett. A lépcsőn Isten angyalai jártak föl és alá. 13 A lépcső mellett maga az Örökkévaló állt, és ezt mondta neki: „Én vagyok az Örökkévaló, atyádnak[a], Ábrahámnak Istene, és Izsáknak Istene. Neked és leszármazottjaidnak adom a földet, amelyen fekszel. 14 Leszármazottjaid olyan sokan lesznek, mint a homokszemek a földön, és elterjednek nyugatra, keletre, északra és délre. Meg fogom áldani a föld minden nemzetségét általad és leszármazottjaid által. 15 Lásd meg, én veled vagyok, megőrizlek, és gondodat viselem akárhová mész, és visszahozlak erre a földre. Soha el nem hagylak, és mindazt beteljesítem, amit neked mondtam!”

16-17 Mikor másnap reggel Jákób fölébredt, megijedt. Azt mondta magában: „Bizony, itt van az Örökkévaló, és én nem is tudtam! Milyen félelmetes ez a hely: Isten háza és a menny kapuja!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Isaiah%205:16-25;%20%20%20%20Genesis%204:16-26;%20%20%20%20Proverbs%205:15-6:3;%20%20%20%20%20Genesis%2028:10-17&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

..

.

…”

https://www.oca.org/readings/daily/2021/03/24

 

„Minden keresztény engeszteljen, imádkozzatok a pápáért

2011. márc. 5. 10 óra

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, mert nektek gyermekeim, résen kell lennetek. Szükségetek van Rám, hogy vezesselek most benneteket, főleg akkor, amikor mindez beteljesedik. Legyetek erősek, fogadjátok el méltóságteljesen tanításaimat. Imádkozzatok csoportokban. Imádkozzátok a Rózsafüzért, hogy védelmet találjatok az ördög ellen. …

https://masodikeljovetel.hu/minden-kereszteny-engeszteljen-imadkozzatok-papaert

„Imádkozzatok azokért, akik fájdalmat okoznak nektek

2011. március 21. hétfő, 23:00

Leányom, ne ítéld el azokat, akik fájdalmat okoznak neked. Imádkozz értük. Bocsáss meg nekik. De te már megtetted, nem? Most már érted Tanításaim Igazságát. Egyre erősebbé és erősebbé teszlek téged, leányom. Sohase félj. Ahogyan már mondtam, a csaló soha nem lophatja el lelkedet. Szorosan karjaimba ölellek, és megígérem, hogy ha eltévednél, Én mindig újra magamhoz vonlak.

Most erőt és bátorságot kell, hogy nyerj az Én Isteni Üzeneteim közléséhez az emberiség számára. Ezek az üzenetek sürgősek. Tudod, hogy mit kell tenned. A nap minden percében hívj be Engem a szívedbe. Szeretlek, Én bátor, drága leányom. Büszke vagyok rád, a nyugalmadra, mellyel véded az Igazságot, és nem tagadod ezeket a Szent Üzeneteket.

Mert most már tudod az Igazságot.

A Ti szeretett Megmentőtök, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/imadkozzatok-azokert-akik-fajdalmat-okoznak-nektek

Nagyon közel van az az idő, amikor mindazokat megajándékozom, akik hisznek Istenben, a Mindenhatóban, de nemcsak őket, hanem az ateistákat is

Igazság Könyve:

„A szeretet a megváltáshoz vezető út

2011. február 5. 11:50

Szeretett leányom, ma nagyon különleges kegyelmekben részesültél, hogy közelebb hozhassalak Magamhoz téged, mert csak az Én közelemben fogod a békét, a szeretetet és az örömöt a szívedben megtapasztalni. Csak az ima által fogsz egyesülni Velem, és ha átadod Nekem gondjaidat. Ha átadod magad Nekem, leányom, és ha megbízol Bennem, akkor meg fogod érteni azt a szeretetet, amelyet Szívemben irántad érzek. És ha megteszed ezt, akkor Irántam való szereteted megerősödik. Csak akkor tudok gondoskodni aggodalmaidról, ha ezeket felajánlod, és a Kezeimbe helyezed.

Igaz szeretetet csak akkor tudsz adni másoknak, ha szeretsz Engem. A szeretet által részesülsz abban az ajándékban, hogy másokat az Én szívemen keresztül nézel, mely telve van szeretettel és együttérzéssel.

Csak akkor fog megváltozni az életed, ha igaz szeretetet mutatsz Irántam, és akkor mindennapi életedet az öröm fogja elárasztani. Sohase féljetek szeretetemtől, gyermekeim. Bőségesen jutna mindnyájatoknak, ha csak Hozzám fordulnátok, és kérnétek azt Tőlem. Amint megkaptátok ezt a szeretetet, legyetek vele nagylelkűek. Terjesszétek szeretetemet mindenhol, úgy hogy ti mind, különösen a langyos lelkek, megtérjetek. Ez az egyetlen út a megváltáshoz.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/szeretet-megvaltashoz-vezeto-ut

„ Készülőben vannak a globális megtérések

2011. febr. 6. vasárnap, 13:40 – 14:00 óra

Amint ez az esemény bekövetkezik, új hadseregem alakul a Földön, amelyhez nemcsak híveim, hanem mindazok is tartozni fognak, akik az Igazságot meg akarják ismerni. Közületek mindazok, akik bűneik láttán bocsánatért könyörögnek, arra fognak törekedni, hogy a lelki sötétségben élők között az Igazságot elterjesszék. …

https://masodikeljovetel.hu/keszuloben-vannak-globalis-megteresek

———-

Római katolikus:

2021-03-17

4. nagyböjti hét szerda

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
A választott nép hivatása, hogy megmutassa: milyen az Istennel kötött szövetség.
A szabadulásra váró népnek ezt mondja az Úr: „A kegyelem idején meghallgatlak, a szabadulás napján segítségedre leszek. Megőriztelek, és szövetséges néppé tettelek, hogy helyreállítsd az országot, és birtokodba vedd az elpusztított örökséget; hogy azt mondd a foglyoknak: »Menjetek!«, és a
sötétségben levőknek: »Jöjjetek a világosságra!« Minden út mentén legeltetnek majd, és minden kopár halmon legelőt találnak. Nem éheznek és nem szomjaznak, forró szél nem éri, és a nap heve nem égeti őket. Mert aki megkönyörült rajtuk, az vezeti, és vizek forrásaihoz tereli őket. Úttá teszem nekik a hegyeket, és járhatóvá az ösvényeket. Íme, ezek messze távolról jönnek, azok északról és a tenger felől, amazok pedig a déli országokból. Zengjetek dicséretet, egek, és ujjongj te, föld! Hegyek, daloljatok örömötökben, mert az Úr megvigasztalja népét, és megkönyörül szegényein. Így panaszkodott Sion: »Elhagyott az Úr! Megfeledkezett rólam!« De megfeledkezhet-e kisgyermekéről az asszony, és megtagadhatja-e szeretetét méhe szülöttétől? De még ha az megfeledkeznék is, én akkor sem feledkezem meg rólad.”
Ez az Isten igéje.

Iz 49,8-15

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve. (Vö. 8a. vers. – 5. tónus)
Előénekes: Irgalmas az Úr és kegyelmes, * nagy irgalmú és hosszan tűrő.
Az Úr mindenkihez jóságos, * és irgalmas minden művéhez.
Hívek: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve.

E: Hűséges az Úr minden szavában, * és tettei szentnek hirdetik.
Az Úr a botladozót fenntartja, * és fölemeli, akit megaláztak.
H: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve.
E: Igazságos az Úr minden útján, * és szent minden művében.
Közel az Úr mindazokhoz, akik őt hívják, * akik hozzá kiáltanak igaz szívvel.
H: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve.

Zsolt 144,8-9.13cd-14.17-18

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Jézus mondja: † „Én vagyok a feltámadás és az élet, * aki hisz énbennem, nem hal meg örökre.” Jn 11,25a és 26 – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Úgy kell tisztelnünk a Fiút, ahogyan a mennyei Atyát tiszteljük.
Egy alkalommal Jézus ezt mondta a zsidóknak: „Az én Atyám szüntelenül munkálkodik, ugyanúgy munkálkodom én is.”
E szavak hallatára a zsidók még inkább az életére törtek, mert nemcsak a szombati nyugalmat szegte meg, hanem Istent Atyjának mondta, és így egyenlővé tette magát Istennel.
Jézus azonban tovább hirdette: „Bizony, bizony, mondom nektek: a Fiú semmit sem tehet önmagától. Csak azt teheti, amit az Atyánál lát. Amit ugyanis az Atya cselekszik, azt cselekszi a Fiú is. Az Atya szereti a Fiút, és mindent megmutat neki, amit cselekszik. Sőt még nagyobb dolgokat is mutat majd neki, hogy csodálkozzatok rajta. Amint ugyanis az Atya halottakat támaszt föl és kelt életre, úgy a Fiú is életre kelti azokat, akiket akar.
Az Atya nem ítél meg senkit sem, hanem az ítéletet egészen a Fiúra bízta, hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, ahogyan az Atyát tiszteli. Aki a Fiút nem tiszteli, az nem tiszteli az Atyát sem, aki a Fiút küldte. Bizony, bizony, mondom nektek: aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert már átment a halálból az életre.
Bizony, bizony, mondom nektek: eljön az óra – sőt már itt is van –, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát. Meghallják, és életre támadnak. Amint ugyanis az Atyának élete van önmagában, a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában.
A Fiúnak hatalmat adott arra is, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. Ne csodálkozzatok ezen! Eljön az óra, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát, és előjönnek sírjukból. Akik jót cselekedtek, feltámadnak az életre; akik rosszat tettek, feltámadnak a kárhozatra.
Én önmagamtól semmit sem tehetek. Amint (Atyámtól) hallom, úgy ítélek; és az én ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki küldött engem.”
Ezek az evangélium igéi.

Jn 5,17-30

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-03-17

„ Készülőben vannak a globális megtérések

2011. febr. 6. vasárnap, 13:40 – 14:00 óra

Szeretett leányom, ez az üzenet egyike azoknak az utolsó üzeneteknek, amely a „Nagyfigyelmeztetés könyvében” még az első részhez tartozik.

Gyermekeim, a bekövetkező büntetések által nemsokára létezésem tudatossá fog válni számotokra. Nagyon közel van az az idő, amikor mindazokat megajándékozom, akik hisznek Istenben, a Mindenhatóban, de nemcsak őket, hanem az ateistákat is: Ez még az előtt a dicsőséges nap előtt fog bekövetkezni, amikor visszajövök, hogy megítéljem a világot. …”

https://masodikeljovetel.hu/keszuloben-vannak-globalis-megteresek

Utolsó üzenet a „Nagyfigyelmeztetés” könyvébe

2011. február 19. szombat; 15:00

A La Salette –i, a Fatimai és a garabandáli próféciák most teljesednek be

Minden eddigi prófécia, amelyeket az Áldott látnokok kaptak La Salette – ben, Fatimában és Garabandálban, most fognak beteljesedni, mindenki szeme láttára. Mert mindaz a sok ezer hívő, akik ismerik és elfogadják ezeket a próféciákat, tudják, hogy Én, a Megváltó szólítalak mindnyájatokat, hogy imádkozzatok minden ember lelkéért. Nyissátok meg még egyszer szíveteket ezek előtt az új üzenetek előtt: a maguk nemében ezek az utolsó üzenetek, amelyeket minden gyermekem számára adok, még mielőtt visszajönnék, hogy megítéljem őket. …”

https://masodikeljovetel.hu/utolso-uzenet-nagyfigyelmeztetes-konyvebe

„… Itt az ideje, hogy felkészítésetek lelketeket

Az idő elérkezett. Menjetek, gyermekeim, és kezdjétek el lelketek felkészítését. Kívánjátok lelketek megszentelődését, amelyhez a Szentségekre és kegyelemre van szükség. Aztán kérjetek meg Engem, hogy karjaimba vegyelek benneteket, és könyörögjetek a megmentésetekért. Szeretetem és együttérzésem fölülmúlja képzelő erőtöket. De örvendjetek a Nagyfigyelmeztetés bekövetkezésekor, amely az Utolsó Ítélet előtt a legkegyelemteljesebb ajándék lesz számotokra. Legyetek hálásak, hogy ilyen csodálatos Ajándékot fogtok kapni. Mert amikor a világ minden sarkában megtérések fognak bekövetkezni, akkor lesztek valóban készen arra, hogy részesei legyetek az új Égnek és Földnek, amelyek akkor eggyé fognak válni. Ez lesz az Én Paradicsomom, a dicsőséges Örökségem, amelyre ti is jogosak vagytok, ha ti is úgy akarjátok.

Most pedig gyermekeim, várjátok a Nagyfigyelmeztetést, mert az idő egyre közeledik.

A ti szerető Megváltótok, Igazságos Bírátok és Irgalmas Jézus Krisztusotok”

https://masodikeljovetel.hu/eltunik-demokracia-papokat-kinozni-fogjak


————

Ortodox (Görög keleti):

3 Tömegek özönlenek hozzá,
s így hívja egyik a másikat:
„Jöjjetek, menjünk fel az Örökkévaló hegyére,
Jákób Istenének házához,
hogy megtanítson bennünket
útjaira,
s hogy járhassunk
ösvényein!
Mert Sionból származik a tanítás,
Jeruzsálemből jön az Örökkévaló szava.”

4 Igazságosan ítél az Úr a nemzetek között,
és megfenyít sok népet,
hogy kardjukból ekét kovácsoljanak,
lándzsáikból pedig szőlőmetsző késeket.
Nép a népre többé kardot nem emel,
fiait harcra nem tanítja soha.

5 Jákób népe, jöjjetek,
járjunk az Örökkévaló világosságában!

Eljön a Seregek Urának napja!

6 Jákób királyi családja, elhagytad népedet,
ezért tele vannak keleti babonákkal,[a]
jövendőmondókhoz járnak, mint a filiszteusok,
idegenekkel szövetkeznek.
7 Tele van az ország ezüsttel-arannyal,
gazdagságuknak se szeri, se száma.
Tele van lovakkal,
harci szekereinek se szeri, se száma.
8 Tele van földjük bálványokkal,
kezük alkotásai előtt földig hajolnak,
saját műveiket imádják.
9 Meghajol bálványai előtt a közember,
hajlongnak a vezetők és gazdagok is.
Ne bocsáss meg nekik, Örökkévaló!

10 Meneküljetek a sziklák közé,
rejtőzzetek a föld alá az Örökkévaló rettentése elől,
dicsőségének félelmetes fensége elől!
11 Mert a büszke tekintetűek a földig hajolnak,
a gőgös szégyenkezve porig alázkodik.
Egyedül az Örökkévalót magasztalják fel azon a napon!

 

 

 

 

 

Hatodik nap

24 Azután ismét parancsolt Isten: „Hozzon elő a föld mindenfajta szárazföldi állatot[a]: háziállatokat, kisebb és nagyobb vadállatokat!” — és úgy is lett. 25 Így alkotott Isten mindenféle nagyobb vadállatot, háziállatot és kisebb állatot. Akkor Isten megvizsgálta, amit alkotott, és örömét lelte benne.

26 Szólt Isten: „Alkossunk embert[b], aki hasonló hozzánk, és olyan, mint mi. Uralkodjon a tenger halain, az ég madarain és a háziállatokon. Uralkodjon az egész földön[c] és a kisebb állatokon, amelyek a földön mozognak!” 27 Megteremtette hát Isten az embert, aki hasonlít hozzá. Úgy teremtette, hogy olyan legyen, mint ő. Férfinak és nőnek teremtette őket. 28 Azután megáldotta őket:

Legyetek termékenyek,
szaporodjatok, sokasodjatok,
népesítsétek be a földet,
és vegyétek birtokba!
Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain
és a többi állatokon,
amelyek a földön élnek és mozognak.”

29 Még azt is mondta nekik Isten: „Nézzétek! Nektek adok az egész földön minden magot termő növényt és minden gyümölcsfát, amelynek termésében mag van — ezek fognak táplálni benneteket. 30 A föld összes állatainak pedig a zöldellő növényeket adom táplálékul. A mezei vadaknak, az égi madaraknak, és minden egyéb szárazföldi állatnak, amelyben az élet lehelete van, odaadtam a föld összes zöld növényét, hogy azt egyék.” 31 Akkor Isten megvizsgált mindent, amit létrehozott, és nagyon jónak találta. Majd leszállt az este, azután felvirradt a reggel — ez volt a hatodik nap.

Hetedik nap

2 Elkészült tehát az ég és a föld, és minden, ami bennük van. 2 Isten a hatodik nap végére befejezte a teremtés minden munkáját, és a hetedik napon visszavonult[d] az alkotástól. 3 Mivel ezen a napon Isten visszavonult a teremtés minden munkájától, ezért megáldotta a hetedik napot, és különválasztotta azt a maga számára.

 

 

 

 

Hallgass a bölcsességre!

2 Fiam, fogadd meg szavamat,
jegyezd meg jól parancsaimat!
2 Ha figyelmesen hallgatsz a bölcsességre,
szívvel-lélekkel törekszel a megértésre,
3 ha Istenhez kiáltasz a helyes ítéletért,
hozzá könyörögsz értelemért,
4 ha keresed a bölcsességet, mint az ezüstöt,
kutatod, mint az elrejtett kincseket,
5 akkor majd igazán megérted,
hogy az Örökkévalót tisztelni és félni mit jelent.
Akkor igazán megismered Istent.

6 Mert az Örökkévaló a bölcsesség forrása,
szájából származik az értelem és tudás.
7 Az igazak számára bölcsességet tartogat,
amely megvédi azt, aki igazságosan él.
8 Megőrzi az igazak ösvényeit,
szemmel tartja és megóvja hűségeseinek lépéseit.
9 Ha őrá hallgatsz, megérted mi a helyes és igazságos,
ha őt követed, megtalálsz minden jó utat,
10 mert bölcsesség költözik szívedbe,
az ismeret
örömmel tölti meg lelkedet,
11 okos előrelátás őrködik feletted,
értelem védelmez téged.

12 Megőriz a gonoszoktól,
akik gonoszul beszélnek,
13 akik a becsület útjáról letértek,
hogy
sötét utakon járjanak,
14 akik örülnek, ha rosszat tehetnek,
élvezik, ami gonosz és megromlott,
15 akik görbe utakon járnak,
lopnak, csalnak és hazudnak.

16 Bölcsesség ment meg az idegen asszonytól, más feleségétől,
aki hízelgő szavakkal csábít,
17 aki férjéhez, ifjúsága társához, hűtlen,
s aki megtöri Istene szövetségét.
18 Ha ilyen asszony házába lépsz,
a halálba vezető útra térsz,
mert ösvényei a sírba vezetnek.
19 Akik hozzá bemennek, egy sem tér vissza,
az élet útját többé nem találják.

20 Bölcsesség vezet a jó úton,
hogy le ne térj az igazak ösvényéről.
21 Mert csak az igazak maradnak meg a földön,
csak az ártatlanok laknak rajta.

22 A gonoszokat mind kivágják,
a hűtleneket gyökerestül kiirtják róla!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Isaiah%202:3-11;%20%20%20%20Genesis%201:24-2:3;%20%20%20%20Proverbs%202:1-22&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/03/17

 

„Utolsó üzenet a „Nagyfigyelmeztetés” könyvébe

2011. február 19. szombat; 15:00

Szeretett leányom, te most nagyon igyekszel engedelmeskedni Utasításaimnak, azért, hogy megszentelődjön a lelked, és ez nagy öröm Számomra. Kérlek, szánj Rám egy teljes órát a napodból, amelyet csendességben Velem töltesz, és engedd, hogy közelebb hozhassalak Szent Szívemhez. …”

https://masodikeljovetel.hu/utolso-uzenet-nagyfigyelmeztetes-konyvebe

„ Eltűnik a demokrácia – a papokat kínozni fogják

2011. március 3. 23.00

Ó, szeretett leányom, ezen az estén örömmel köszöntelek figyelmességedért. Tudtam ugyan, hogy nemsokára ismét visszatérsz Hozzám, de elmaradásod kissé fájdalmas volt számomra. …”

https://masodikeljovetel.hu/eltunik-demokracia-papokat-kinozni-fogjak

„ Hirdessétek üzeneteimet az egész világon

2011. február 7. hétfő; 22:00

Öleld át ezt az ajándékot, leányom. Ne érezz ijedtséget vagy kiábrándultságot. Ez az emberiség számára egy ajándék. Ennek a hívásnak az elfogadása szenvedést hozott számodra, de nem olyan módon, ahogyan számítottál rá. Szenvedésed a kísértések miatt volt. Kétségeid visszatartottak téged attól, hogy lelkedben elfogadhasd a békét és az örömöt, amelyek a tieid lennének, ha megengednéd azt a szabadságot Nekem, hogy megfogjalak és vezesselek. Itt az ideje, leányom, hogy átadj mindent Nekem. Ajánld fel Nekem szabad akaratodat, mint ajándék, és Én az összes ajándék közül a legnagyobbat és a legédesebbet adom neked: a békét, az örömöt és Irántam való nagy Szeretetet, lényed minden részének. Gyere most, leányom. Légy az Enyém. Alkoss végre egységet Velem. Add át Nekem teljes szeretetedet, szenvedéseidet, gondjaidat és aggodalmaidat. Csak engedd el őket. Akkor és csakis akkor leszel igazán szabad, és szíved is megkönnyebbül. …”

https://masodikeljovetel.hu/hirdessetek-uzeneteimet-az-egesz-vilagon