Igazság Könyve:
Üdvösség Anyja: Isten egy természetes rendet teremtett az emberiség számára
- december 5. péntek, 21:50
Drága gyermekeim, Isten a világot a maga teljes tökéletességében teremtette meg. Mivel a világ Istentől származik, ezért mindennek megvan a maga pontos és természetes rendje Isten Szent Akaratának megfelelően.
Az emberi törvényeket és a természet törvényeit Az alkotta, Aki minden dolog fölött áll. Éppen ezért minden dolognak meg kell maradnia a célnak megfelelően. Isten egy természetes rendet teremtett az emberiség számára: egy helyet, ahol élhet; élelmet, hogy táplálkozzon, és megadta a szabad akarat ajándékát. Minden, ami természetes, Istentől származik. Isten azért teremtette ezt a rendet, hogy az ember életben tudjon maradni. Amikor az ember felforgatja a világmindenség természetes rendjét: az élelmet, amivel táplálkoztok, az italt, amit isztok, és az emberi nem természetes szaporodását, akkor Isten minderre nagy büntetéssel fog válaszolni.
Nagyon sokan próbáltak már változtatni a világ rendjén, melyet Isten alkotott az emberiség számára. Szenvedni fognak emiatt, mert Isten el fogja hagyni azokat, akik Teremtése Igazságát hamis helyettesítőkre cserélték fel. Ha az ember továbbra is a saját önző érdekeit fogja szolgálni, Isten hagyni fogja, hogy az ember teljesen lealjasodjon, megengedvén neki, hogy felcserélje mindazt, ami természetes, mindenféle természetellenes dologgal.
A Sátán befolyása az oka annak, hogy az ember megváltoztatta Isten Törvényeit, és ez pusztuláshoz fog vezetni. Mindazt, ami Istentől származik, nem tekintik elég jónak, és az ember meg fogja próbálni megváltoztatni a természet törvényeit, csakhogy azok megfeleljenek bűnös élvezeteinek. Sőt még odáig is el fog menni, hogy megpróbálja tagadni a világmindenség teremtését, hamis dolgokat állítván annak származását illetően. Minden Istennel kezdődött, és minden Istennel végződik. Minden jó dolog véget fog érni, mert az ember dacolva szembeszállt Istennel. Amint a Teremtés Törvényeit meghamisítják, egy nagy büntetésnek lesznek tanúi a Földön. Bár Isten türelmes, de Ő mégsem fogja megengedni az embernek, hogy előírja Neki, miként uralkodjék Királyságában.
Amikor az ember egy ilyen alantas szintre lealjasítja önmagát, és többé már nem tiszteli az életet, az emberi testet, fivéreit, nővéreit vagy Isten Törvényeit, akkor nagy számban hetekig tartó, erős viharok fognak kitörni. Ezeknek a viharoknak robajai sok nemzetben érezhetőek lesznek. Amikor ennek tanúi lesztek, tudnotok kell, hogy Isten haragja szállt alá, hogy az embert megbüntesse a legnagyobb káromlás bűne miatt, amelyet Isten ellen valaha is elkövetett.
Édesanyátok,
Az Üdvösség Anyja
———-
Igaz élet Istenben:
Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:
https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/
„Keletről jön el a hajnal
- augusztus 20.
… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”
Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20
————
Ortodox (Görög keleti):
https://www.oca.org/readings/daily/2024/12/05
———-
Római katolikus:
https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-12-05
„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „
https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30
———-
Tóra: