Azok, akik az Élő Isten Pecsétjével rendelkeznek, csak akkor fognak megkönnyebbülést kapni szenvedéseikben

Igazság Könyve:

Fel fogom fegyverezni Angyalaimat és választottaimat, hogy harcoljanak azok ellen, akik elárulnak Engem

  1. augusztus 23. szombat, 20:00

 

Drága, szeretett leányom, amint a kiválasztott lelkek száma megnövekszik, hogy segítsenek Nekem földi Királyságom visszakövetelésében, két jel fog hamarosan nyilvánvalóvá válni. Az első, a lelkek felfuvalkodottságára vonatkozik földi Egyházamban, ahol az emberi értelem, intelligencia és ambíció el fogja pusztítani felszentelt szolgáim igaz hitét. A büszkeség és az arrogancia azzal a veleszületett vággyal párosulva, hogy megtapasztaljanak egy mélyebb hitet, mely minden esetben elérhetetlen lesz számukra, a sötétség hamis egyházát fogja eredményezni. Ebből egy fennkölt hierarchia fog kialakulni, mely hazugságokat és egy meddő hitet fog szülni.

A második jel az alacsonyabb rendű testrészekre vonatkozik, amikor az emberi testet – mely Isten szent Ajándéka – ennek a világnak puszta eszközévé és díszévé fogják lealacsonyítani, és semmiféle tiszteletet sem fognak iránta mutatni. Az erkölcsiség hiánya az emberi test iránti tisztelet hiányát fogja eredményezni, beleértve a testtel való visszaélést is, amelyet mint eszközt arra fognak használni, hogy a legsúlyosabb testi bűnöket elkövessék. Az emberi élet iránti tisztelet hiánya még azt fogja eredményezni, hogy a gyilkosságok olyannyira gyakoriak lesznek, hogy végül sokan érzéketlenné fognak válni a gonosz emberek keze által elkövetett rémtettekkel szemben.

Az ember megtisztítása folytatódik, de a (választott) lelkek önként vállalt szenvedése nélkül sokan elvesznének. Azok, akik az Élő Isten Pecsétjével rendelkeznek, csak akkor fognak megkönnyebbülést kapni szenvedéseikben, amelyek az emberiséget sújtják, mint például a bűn, a háborúk, az éhínség és a betegségek, amikor az már elviselhetetlennek tűnik a számukra. Soha nem szabad figyelmen kívül hagynotok a háborúkat, bármilyen kisméretűek legyenek is azok, mert ezek ki fognak szélesedni. Soha ne hagyjátok figyelmen kívül az igaz hit hiányát Egyházamban, mert az szintén terjedni fog. Soha ne hagyjátok figyelmen kívül a nemzetek közötti gyűlöletet, amelyek a vallást, mint eszközt arra használják, hogy rémtetteket okozzanak az ellenségeiknek, mert ez szintén terjedni fog, hogy felfalja azok lelkét, akik szeretnek Engem. Soha ne hagyjátok figyelmen kívül az Isten látnokai vagy választott prófétái iránti gyűlöletet, mert amikor ezeket a lelkeket gyűlölik, akkor Engem gyűlölnek.

Nem szabad megengednetek nekik, hogy gonosz nyelvükkel a hozzájuk való csatlakozásról győzzenek meg benneteket azért, hogy elfojtsák Hangom csengését. Ha ezt megteszitek, ti is olyan fertőzöttek lesztek, mint ők.

És miközben ezek a zavargások zajlanak, fel fogom fegyverezni Angyalaimat és választottaimat, hogy harcoljanak azok ellen, akik elárulnak Engem. Aztán, ahogy a világ elveszíti minden csepp méltóságát – ahogyan az ismert az ember számára -, a fenevad meg fogja nyitni a mélységet, és Isten minden ellensége el fogja özönleni Egyházamat. Ezt követően az ember akaratán fog múlni, hogy eltűri ezeket az igazságtalanságokat, vagy sem.

Akik felállnak, és megvédik Isten Akaratát, nagy Kegyelmekkel lesznek eltöltve, és – hitüknek köszönhetően – vezekelni fognak azok bűneiért, akik túl önfejűek és félénkek ahhoz, hogy ellenálljanak mindannak, ami ellentmond Isten Igéjének. Amikor a gonosz rémtettek növekedni fognak, és az ember rájön arra, hogy nem képes ezekkel a gonoszságokkal megbirkózni, sem pedig ellenőrzése alatt tartani, akkor Hozzám kell fordulnia, mondván:

„Jézus, szabadíts meg minket, tehetetlen bűnösöket, ellenségeidtől.”

Csak ezt követően tudok majd közbelépni, hogy enyhítsem az ember bűne által okozott erőszak, gyilkosság, gyűlölet és háborúk erejét. Forduljatok minden nap Hozzám, és kiáltsatok Irgalmamért. Én soha nem fogom elhagyni azokat, akik Felém nyújtják a kezüket.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/fel-fogom-fegyverezni-angyalaimat-es-valasztottaimat-hogy-harcoljanak-azok-ellen-akik-elarulnak

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/08/23

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-08-23

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat