Csak az egyszerűek, azok az emberek lesznek hűek Hozzám, akik olyanok, mint a kisgyermekek

Igazság Könyve:

Szavam, amint azt mondani fogják, oly sok megbotránkoztatást okoz; és politikailag helytelennek fogják azt tartani

  1. augusztus 7. csütörtök 23:40

Drága, szeretett leányom, ha nem lennék Türelmes, Büntetésem most azokat az igazságtalanokat sújtaná, akik Földi Egyházamat ostorozzák.

A Kereszténység elleni gyűlölet háromféle módon sújt benneteket. Az első a világméretű hitehagyás, amelyet bosszúállóim okoztak, akik abba a megtévesztésbe vezetik a világot, hogy utasítsanak el mindent, ami Tőlem származik, Engem pedig dobjanak egy kietlen vidékre, hogy az enyészet martaléka legyek. A második a racionalizmus és az ember által Szavamra gyakorolt zavaró beavatkozás miatt jött létre, melyet Szavam tudósai terjesztenek, akik nem az Igazság Lelkével vannak eltelve, hanem saját önelégültségükkel, amelyet a gőg táplál. Mivel ők annyira jártasnak hiszik magukat, új értelmezéseket fognak adni Tanításaimnak, és át fogják alakítani mindazt, amit tanítottam, hogy saját önző igényeiket kielégítsék. És aztán ott vannak azok, akiknek kőből van a szíve – hideg, érzéketlen, s tele Irántam való mély és heves gyűlölettel, és mindazok iránt, akik Keresztény voltukat nyíltan gyakorolják.

Az ördög hatása olyan sokféleképpen nyilvánul meg, hogy az ember egyedül képtelen lesz ellenállni azoknak a követeléseknek, amelyeket ez a három csoport vele szemben támaszt, akik megpróbálják megállítani őt Isten Igazságának a hirdetésében. Szavam, amint azt mondani fogják, oly sok megbotránkoztatást okoz; és politikailag helytelennek fogják azt tartani, és így elsődleges okként ez lesz megnevezve, hogy gyökeresen megváltoztassák a Kereszténység arculatát.

Csak az egyszerűek, azok az emberek lesznek hűek Hozzám, akik olyanok, mint a kisgyermekek, mert a többiek túlságosan el lesznek foglalva azzal, hogy végrehajtsák az Igém értelmezésére vonatkozó változásokat.

És ez idő alatt a papok, akiket arra hívtam, hogy tanúságot tegyenek az Igazságról, előkészületeket fognak tenni az Igazság megőrzése érdekében.

Az Igazság elrejtése rettenetes sötétséget fog hozni: annak megváltoztatása, Keresztre feszítésem megcsúfolása. Az Igazság egy új helyettesítőjének a bemutatása, az Engem való teljes megtagadás. Mégis, a legnagyobb bűnösök, akik ennek az elkövetői lesznek azok, akik a Rólam való ismeretükkel büszkélkednek: az ő maszkjuk a hamis szentség, éppen ezért a szavaik és tetteik soha nem fognak Hozzám vonzani benneteket, mert a Szentlélek nem lesz jelen a lelkükben. Amikor a Szentlélek nincs jelen, akkor ők –Szavamnak ezek az árulói – másokat a sötétségbe fognak vezetni, akik hazugságaikat lelkesen át fogják ölelni. Mindezek a hamisságok a gonosz jelét fogják magukon viselni – a gőg jelét –, mely a sivatag kapuja. Amint ez a kapu kinyílik, minden más gonoszság át fog áramlani rajta, és mindazok lelke, akik megadják magukat az eretnekségnek, sivárrá fog válni.

Az Igazság nélkül egy olyan világban fogtok élni, ahol semmi olyat nem fogtok hallani, ami békét hozna nektek. Jelenlétem Fénye nélkül a nap nem fog ragyogni, eltompul és elbágyad, és aztán köddé válik, mígcsak a halandó ember keze el nem hozza a fényt úgy, hogy azok, akiknek szemük van, de nem hajlandók látni, többé már nem fognak látni, míg azok, akik láttak és elfogadták Isten Lelkét, továbbra is látni fognak.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/szavam-amint-azt-mondani-fogjak-oly-sok-megbotrankoztatast-okoz-es-politikailag-helytelennek-fogjak

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/08/07

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-08-07

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

ők nagyon gondosan a szentség álarca mögé rejtőzködjenek

Igazság Könyve:

Üdvösség Anyja: Fiam senkit sem küldött, hogy elvonjon benneteket ezektől az Üzenetektől

  1. augusztus 6. szerda, 13:00

Drága gyermekeim, figyeljetek azokra, akik Fiam, Jézus Krisztus Nevében üldöznek benneteket, mivel ők nagyon gondosan a szentség álarca mögé rejtőzködjenek. A gonosz soha nem fogja magát annak mutatni, aki ő valójában, mivelhogy túl ravasz. Ehelyett a szeretet látszatával fog közeledni hozzátok az általa befolyásolt lelkeken keresztül, és sokan áldozatul fognak esni ennek a csalásnak. Az általa használt szavak nyugtatónak és csábítónak tűnhetnek, de egy kellemetlen érzést fognak a lelketekben hagyni.

Amikor Örök Atyám parancsára Üzenetek adatnak a világnak, azok soha nem fognak követeléseket támasztani veletek szemben. Ezek (az üzenetek) soha nem fognak egyetlen embert sem felhatalmazni arra, hogy fölöttetek hatalmat gyakoroljanak, vagy hogy bármelyik élő személy iránti hűségesküre ösztönözzenek benneteket. Minden Dicsőség az Istené kell, hogy legyen.

Egyetlen ember sem ígérhet nektek üdvösséget, mivel az egyedül csak Istentől jöhet. Felkészíthetitek a lelketeket, ahogyan azt Fiam, Jézus Krisztus tanította nektek, és a Szentségekhez járulhattok. Megkaphatjátok a Kegyelem Ajándékait, amelyek általam, a Szeplőtelen Szűz Mária által adatnak nektek, de nincs szükségetek senki engedélyére ahhoz, hogy méltókká váljatok Fiamat szolgálni ebben, vagy bármelyik más küldetésben, amelyek a Mennyország jóváhagyásával történnek.

Fiam ellenségei – mivel mindenütt ott vannak – ravasz módon megtesznek minden tőlük telhetőt, hogy elvakítsák az emberiséget Fiam Megígért Igazságára, hogy újból eljön. Ő hamarosan vissza fog térni, és akkor az Igazság ismertté fog válni, és mindaz, amit megígért, napvilágra fog kerülni. Az Úr nagy Napjáig nektek egyedül csak Fiamra kell összpontosítanotok, és minden bizalmatokat Belé kell helyeznetek.

Fiam senkit sem küldött, hogy elvonjon benneteket ezektől az Üzenetektől, amelyek a maguk nemében az utolsók; és bárki, aki az ellenkezőjét állítaná, az nem Tőle jön.

Bízzatok, bízzatok, bízzatok Fiam Irgalmában. Hallgassatok arra, amit tanított nektek – minden benne van a Szent Bibliában. Szavai egyszerűek, nem bonyolultak. Csak kövessétek Tanításait, amelyek már több mint kétezer évesek, s aztán békére fogtok találni.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-fiam-senkit-sem-kuldott-hogy-elvonjon-benneteket-ezektol-az-uzenetektol

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/08/06

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-08-06

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Maradékom nőni fog és megsokszorozódik, akárcsak ellenségeim

Igazság Könyve:

Sok ember Kereszténynek vallja magát, de nem szeret Engem

  1. augusztus 5. hétfő, 14:16

Drága, szeretett leányom, most, hogy elterjedt az Igazság arról, aminek be kell következnie, a Hozzám való megtérés követi azt mindenhol, ahol imádkozzák az Én Imáimat az emberiségért. Maradékom nőni fog és megsokszorozódik, akárcsak ellenségeim. Ahova Hadseregem megy, e Munka ellenségei is könyörtelenül követni fogják. Küzdelem, rúgás, méreg köpése – a gonoszságról fogjátok felismerni őket, amelyeket a szájukon köpnek ki. Arról a bánásmódról fogjátok felismerni az Enyéimet, ahogyan őket az Én Nevemben rágalmazni fogják.

Soha nem szabad elveszítenetek a bátorságotokat a gyűlölet arcával szemben. Meg kell értenetek, hogy az ilyen esetekben ki az, aki a (háttérben) dolgozik, és egyáltalán ne legyetek elismeréssel iránta, mert azzal egyszerűen felhatalmazzátok őt.  A gonosz befolyása, amelyet Isten gyermekeire gyakorol, nyilvánvaló és látható a megosztottságokban, melyek elválasztják egymástól a nemzeteket: a gyilkosságok, az üldöztetés, és a Kereszténység eltörlésére tett kísérletek.

Sok ember Kereszténynek vallja magát, de valójában nem szeretnek Engem. Ők megbántanak Engem, és nagy szégyent hoznak Rám. Másokat keményen elítélnek, és nem érzik bűnösnek magukat; lelkiismeret furdalást sem éreznek, amikor másokat rágalmaznak, csak egy égető vágyat arra, hogy a gyűlöletet támogassák. Gyávák mindazok, akik a jámborság vallásos fátyla mögé bújnak, és azt merik állítani, hogy más ember nem alkalmas arra, hogy szolgáljon Engem.

Bátorkodnak előírni másoknak azt a módot, ahogyan azt ők gondolják, hogy mit jelent Kereszténynek lenni, miközben annyira tele vannak Irántam való gyűlölettel. Soha nem szabad olyan emberrel foglalkoznotok, akinek gyűlölet van a szívében, s közben azt mondja, hogy az Én Nevemben beszél. Hagyjátok őt figyelmen kívül. Imádkozzatok érte. Mert ha ti igazán szerettek Engem, akkor mindenki iránt együttérzéssel fogtok viseltetni.

Ti nem fogtok soha másokat elítélni, rágalmazni, vagy másokról hazugságokat terjeszteni, majd pedig vakmerően azt mondani, hogy Tőlem valók vagytok. Távozzatok Tőlem. Hamarosan a Színem elé fogtok állni, és arra lesztek felszólítva, hogy adjatok számot cselekedeteitekről.

A Kereszténység az az életerő, amely fenntartja a világot. Én Vagyok a Fény, mely elválasztja az éjt a nappaltól, Nélkülem a sötétségben bukdácsolnátok. Jöjjetek Hozzám úgy, ahogyan azt Én kérem tőletek, vagy egyáltalán ne jöjjetek.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/sok-ember-keresztenynek-vallja-magat-de-nem-szeret-engem

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/08/05

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-08-05