Ők az Enyéim. Én az övék vagyok. Ez mindig így lesz. Én mindnyájukat szeretem. Ez ilyen egyszerű.

Igazság Könyve:

Ők az Enyéim. Én az övék vagyok. Ez mindig így lesz. Én mindnyájukat szeretem. Ez ilyen egyszerű.

  1. március 26. kedd, 14:52

 

Drága, szeretett leányom, felszólítom minden követőmet szerte a világon, hogy Bennem egyesülve imádkozzanak azok lelkéért, akik elszakadtak Tőlem. Én különösen Keresztes Imahadjáratom Csoportjait hívom a világ minden tájáról, és mindazokat, akik az Igazság Könyvén keresztül válaszoltak Hívásomra, hogy úgy szeressék egymást, ahogyan Én szeretlek benneteket. Tegyétek félre nézeteltéréseiteket, amennyiben ilyenek előfordulnak; hagyjátok figyelmen kívül a megosztottságot, amennyiben az felmerül; ne szenteljetek figyelmet a gyűlöletnek, amelyet a Sátán és azok a lelkek mutatnak, akiket ő megtévesztett, mert ez az Én utolsó Küldetésem Második Eljövetelem felkészítésére.

Nektek meg kell értenetek Tervem célját: hogy az Igazság Könyve által megváltsam a világot. Megmenteni világszerte minden lelket, független attól, hogy kicsodák ők, miben hisznek, milyen súlyosan vétkeznek, mit követnek el másokkal szemben, és milyen nézeteik vannak. Ők az Enyéim. Én az övék vagyok. Ez mindig így lesz. Én mindnyájukat szeretem. Ez ilyen egyszerű. Ez nem lehet másként.

Amikor az Én Nevemben üldöznek benneteket, ezen mindig felül kell emelkednetek, és imádkoznotok kell azokért a lelkekért, akik átkoznak benneteket, mert a Szívem megszakad értük. Én rettenetesen szenvedek az ilyen lelkek miatt. Hozzátok őket Hozzám, hogy megnyithassam Szívüket az irántuk való Szeretetemre. Segítsetek Nekem, hogy elérjem szomorú, megtört lelküket, és megkeményedett szívüket, mert Nélkülem és Beavatkozásom nélkül ellankadnának, és meghalnának. Ez pedig nem az, amire Én vágyom. Jöjjetek mindnyájan. Hívom mindazokat, akik Velem és Bennem vannak. Hívom mindazokat, akik nem ismernek Engem igazán, de azt gondolják, hogy ismernek. Hívom mindazokat, akik nem hűségesek Tanításaimhoz. Hívom mindazokat, akik ezt a Küldetést elutasítják és hamisnak vélik. Ne hagyjatok el Engem, mert Én nem hagytalak el benneteket. Ne féljetek Tőlem, mert Én nem vagyok a ti ellenségetek, Én csupán a lelketek után vágyom, hogy részem lehessetek, és akkor békére fogtok találni a szívetekben.

Ez most az Én Időm, hogy vezesselek benneteket, hogy megnyissam a szíveteket és emlékeztesselek benneteket Szavam Igazságára, mely sohasem változik. Második Eljövetelem ideje közel van, és éppen ezért fontos, hogy felkészítsétek a lelketeket és azok lelkét, akikkel kapcsolatba kerültök. Érkezésem váratlanul fog megtörténni, minden előzetes figyelmeztetés nélkül. Ne hanyagoljátok el a lelketeket, hiszen nektek készen kell állnotok arra, hogy meglássátok Arcom Fényét, és hogy Színem előtt állva maradhassatok, ha be szeretnétek lépni Királyságomba.

Én mindig szeretni foglak benneteket, ha teljes szívből szolgáltok Engem. Én mindig szeretni foglak benneteket: akkor is, ha elutasítotok Engem, ha megtagadjátok Küldetésemet, vagy amikor másokat az Én Nevemben rágalmaztok, mert ti nem tudjátok, hogy mit cselekedtek. Amikor elérkezik az a Nap, Én hívni foglak benneteket, egyiket a másik után, és Karjaimba veszlek titeket, hogy a számotokra szükséges vigaszba részesítselek benneteket. Mert Én azon a Napon egyesíteni fogom mindazokat, akik szeretnek Engem, és be fogom jelenteni a Kapuk megnyitását, hogy beengedjem Isten gyermekeit mindenhonnan a világból, beleértve azokat is, akik már meghaltak, és akik fel fognak támadni, egyesülvén Bennem. Akkor végre beteljesül Atyám Akarata.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/ok-az-enyeim-en-az-ovek-vagyok-ez-mindig-igy-lesz-en-mindnyajukat-szeretem-ez-ilyen-egyszeru

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/03/26

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-03-26

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat