Figyelmen kívül fogják hagyni azokat, akik válaszokat követelnek

Igazság Könyve:

A Keresztények jogainak követelése egyenlő lesz a törvény megszegésével

  1. március 10. hétfő, 15: 30

 

Drága, szeretett leányom, hamarosan számos csaló bejelentését fogod hallani, akik beszivárogtak földi Egyházamba. Az eretnekség dőlni fog a szájukból, és tetteik új törvényeket fognak eredményezni, melyek bemocskolják Isten Szavát, s melyeket mindazokra rá fognak kényszeríteni, akik hűségesek az Igéhez.

A Szentségeket alig fogják már kiszolgáltatni, és a Szentmisék számát lassan lecsökkentik, amíg azokat már csak ritkán fogják megtartani. Minden ürügyet kitalálnak majd, de ezek mindegyike el fogja takarni indítékuk valódi okát. Ti, szeretett követőim, tanúi vagytok mindannak, amit szeretett Édesanyám megjövendölt La Salette-ben és Fatimában. Meg kell értenetek, hogy a terv az, hogy Isten minden Templomát megszentségtelenítsék, még mielőtt az antikrisztus minden aljas dicsőségében elfoglalná a trónt Templomomban. Figyelmen kívül fogják hagyni azokat, akik válaszokat követelnek, és később nevetségessé teszik őket, mert meg merték kérdezni azokat, akik azt állítják, hogy földi Egyházamat vezetik.

Mindazt, ami Isten Szemében bűn, előbb-utóbb nem annak fogják tartani. Nemcsak, hogy nem tartják bűnnek, hanem azt annak minden gonosz formájában az Oltáromon be fogják mutatni. A bűn eltörlését látni lehet majd a gyermekek tanítása során az oktatásban. Különösképpen a gyermekeket fogják erőszakkal etetni az eretnekséggel. Azt fogják nekik mondani, hogy ha nem fogadják el ezeket a tanításokat, akkor vétkezni fognak azok kíméletlen elítélésével, akik azt állítják, hogy a bűn egy jó dolog. A gyermekeknek azt az utasítást fogják adni, hogy Isten Szavát soha ne hirdessék nyilvánosan mások jelenlétében, attól tartva, hogy megvádolják őket, hogy ezek a jogok emberellenesek.

Bármilyen módon próbálják a fiatalok körében támogatni az erkölcsöt, azt hevesen fogják ellenezni, és el fogják ítélni. A Keresztényeket és azokat, akik nyíltan állást foglalnak azon jogaik mellett, hogy megvalósítsák a Keresztény Tanításokat, elnyomják és elhallgattatják. Szavaik suttogássá válnak, és az emberek szégyellni fogják bevallani, hogy Keresztények. És miközben a nem Keresztények jogait fogják támogatni – melyek az ateisták jogai lesznek –, azt fogják bejelenteni, hogy azok rendkívül fontosak. Amint azt már mondtam nektek: a Keresztények elleni gyűlölet Egyházamon kívül növekedni fog. Aztán Egyházamat belülről darabonként szétszedik, amíg abból nem marad semmi, csak a külső váza. A tégla és a habarcs továbbra is a helyén marad, de földi Egyházam, ahogyan azt ismeritek, meg fog változni, meghaladván felfogóképességeteket.

Népemet, embereim fogják képezni: azok, akik Isten Szent Szavát fenn fogják tartani, és továbbra is a Szentségekhez fognak járulni, melyeket a bátor és merész felszentelt szolgáim fognak kiszolgáltatni, akik sohasem fognak elhagyni Engem.

Amikor halljátok, hogy Igémet – melyet a le írott Szó tartalmaz, és amelyet évszázadokon át továbbadtak Atyám Könyvében – megkérdőjelezik és elemzik, azzal a szándékkal, hogy újraírják Azt, akkor tudnotok kell a következőt: Én nem engedélyezek ilyen eretnekséget. Elítélem ezeket az árulókat, mert tévútra fogják vezetni a lelkeket. Nektek sem szabad soha azokra hallgatnotok, akik azt mondják nektek, hogy tagadjátok meg Szavamat.

Hamarosan látni fogjátok, hogy országotokban megváltoztatják a törvényeket, melyek üdvözölnek és törvényesítenek mindenféle bűnt. Mindkét törvényszöveg egybe fog olvadni, míg végül Isten Szaváról nem fognak beszélni, vagy nem fogják betartani azt. A Keresztények jogainak követelése egyenlő lesz a törvény megszegésével, és sokféleképpen fogják büntetni. Azoknak mondom közületek, akik nem hiszik, hogy ezek a dolgok lehetségesek: ti, sajnos, még életetek során tanúi lesztek ezeknek a dolgoknak, ahogyan az meg volt jövendölve.

Közületek hányan maradnak hűségesek az Igéhez, a Tanításaimhoz? Nem sokan. Mégis azok lesznek az elsők, akik hátat fognak fordítani az Igazságnak, akik azt mondják, hogy tisztelnek Engem, és akik elkötelezték magukat Egyházamnak.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/keresztenyek-jogainak-kovetelese-egyenlo-lesz-torveny-megszegesevel

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/03/10

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-03-10

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat