Alábecsülték azt a Nagy Áldozatot, hogy életet adjak nekik, és megszabadítsam őket a gonosz rabszolgaságából.

Igazság Könyve:

Isten, az Atya: Nincs olyan dolog, amit Én meg ne tennék gyermekeimért. Nem létezik olyan nagy áldozat.

  1. február 9. vasárnap, 19:00

Drága leányom, nincs olyan dolog, amit Én meg ne tennék gyermekeimért. Nem létezik olyan nagy áldozat. Én lealacsonyítom Magam, hogy Szívemet a lábaik elé tehessem, viszont ők továbbra is taposni fognak azon. Megalázom Magam, hogy ezen Üzenetek által hívjam őket, ők viszont kigúnyolnak és megvetnek Engem.

Megengedtem nekik, hogy megostorozzák és megöljék Fiamat, és ők alábecsülték azt a Nagy Áldozatot, amit értük hoztam, hogy életet adjak nekik, és megszabadítsam őket a gonosz rabszolgaságából.

Könyörögtem hozzájuk, hogy változtassák meg útjaikat, és ők figyelmen kívül hagytak Engem. Kiválasztott lelkeket küldtem hozzájuk, hogy beszéljenek velük és hirdessék Igémet, és ők az arcukba köptek.

Büntetéseket küldtem rájuk, de ők nem tanultak azokból. Ehelyett azt állították, hogy azok csupán a sors iróniái voltak, és nem volt semmi közük Hozzám.

Elküldtem nekik Szeretetemet a látnokoknak, a szenteknek és a prófétáknak adott csodás Ajándékok által, és csak néhányan éltek azokkal. Most jól jegyezzétek meg Szavaimat: Az Igazság Könyve a legnagyobb Ajándék, amelyet Én adtam a világnak azóta, hogy megváltásotokra elküldtem egyetlen Fiamat. Én rátok hagyom most ezt az értékes Ajándékot, hogy megnyissa a szíveteket, hogy kiszabadítsa lelketeket a gonosz kísértéseinek a fogságából, és hogy segítsen felkészíteni benneteket Királyságomra.

Az Én Erőteljes Beavatkozásom ez alkalommal azt jelenti, hogy az a sebesség, amellyel és ahogyan mától fogva Szavam terjedni fog, sokakat meg fog döbbenti, és meg fog lepni. Amikor minden nyelven beszélni halljátok Szavamat ott, ahol az emberi kéznek csak kevés szervezésben van része, akkor ezzel bizonyítékot fogtok kapni a Szentlélek erejéről.

Gondoskodni fogok arról, hogy Munkám továbbra is fennálljon. Át fogok lépni mindazokon, akik megpróbálják megállítani Kezemet. Félre fogom tolni azokat, akiket a gonosz szelleme vezet, és elfojtom szánalmas hangjukat.

Egyetlen kézmozdulattal elhallgattatom azokat, akik megpróbálnak megállítani Engem, mikor Én csupán csak arra vágyom, hogy megmentsek minden egyes lelket. Eltökélt szándékom, hogy nem engedem meg, hogy ezt a Munkát figyelmen kívül hagyják, mert ha Én egyszer ilyen Hatalmat adok egy Küldetésnek, mint ennek, akkor biztosak lehettek abban, hogy az ember hatalma semmi ehhez képest.

Legyetek nyugodtak, drága gyermekek, és bízzatok Bennem, szeretett Atyátokban. Az Én Szeretetem olyan nagy, hogy azt nem lehet meggyengíteni, független attól, hogy milyen súlyosan vétkeztek. Megengedem ezeket a megpróbáltatásokat és gyötrelmeket, és azokat a gonosz terveket, hogy Fiam Nyomát eltöröljék, de csak egy rövid időre.

Soha ne féljetek a Terveimtől, mert azoknak céljuk van, éspedig az, hogy eltöröljön minden gonoszságot, és Szent Akaratomnak megfelelően elhozza mindnyájatoknak a Dicsőséges életet. Sok mindennek örülhettek. Csak annyit kérek, hogy imádkozzatok, és kövessétek mindazt, amit ebben az időben ezen a Szent Küldetésemen keresztül adtam nektek, hogy egy végleges és felbecsülhetetlen Ajándékot hozzon mindnyájatok számára, amelyet nektek teremtettem az Új Égben és az Új Földön: az Új Paradicsomot, ugyanolyat, mint amilyen akkor volt, amikor Ádámot és Évát megteremtettem.

Amikor gyengének és sebezhetőnek érzitek magatokat, mindig gondoljatok a Szeretetemre, amelyet mindnyájatok iránt érzek, mert az olyan nagy, hogy meghaladja felfogóképességeteket.

Szeretett Atyátok,

A Legmagasságosabb Isten

https://masodikeljovetel.hu/isten-az-atya-nincs-olyan-dolog-amit-en-meg-ne-tennek-gyermekeimert-nem-letezik-olyan-nagy-aldozat

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/02/09

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-02-09

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Az ember többé már nem mondhatja, hogy az áradások, a földrengések, a szökőárak, a vulkánkitörések és a hurrikánok azért történnek, mert az ember elhanyagolja a Földet.

Igazság Könyve:

Üdvösség Anyja: Atyám meg fogja rázni a világot, úgy fizikailag, mint lelkileg

  1. február 8. szombat, 16:00

Drága gyermekem, ahogy a Szentlélek, Isten Ajándéka, leszállt Fiam apostolaira, úgy fog kiáradni ezekben az időkben is mindazokra, akik szeretik Fiamat.

Atyámnak sok terve van, melyeket meg fog valósítani, hogy megmentse minden egyes gyermekét. Ezek a tervek számos csodás eseményt foglalnak magukba, beleértve a különleges Kegyelmi kiáradást, azokat a kinyilatkoztatásokat, amelyek ezeken az Üzeneteken keresztül adatnak, és még sok más egyéb beavatkozást, hogy Isten gyermekei, rossz utat követvén, el ne tévedjenek. Néhány ezekből a beavatkozásokból ökológiai büntetések formájában fog megnyilvánulni. Amikor ezek rendszeressé válnak, az ember többé már nem mondhatja, hogy az áradások, a földrengések, a szökőárak, a vulkánkitörések és a hurrikánok azért történnek, mert az ember elhanyagolja a Földet.

A Föld Isten irányítása alatt van, mert azt Ő teremtette. Ő fog dönteni a sorsáról – senki más –, mert az Övé minden Hatalom.

Atyám meg fogja rázni a világot, úgy fizikailag, mint lelkileg, miközben a gonosz tervei és cselekedetei minden nemzetben virágzanak. Minden Isten ellen elkövetett megszentségtelenítést az Ő megtorlásai fogják követni, amelyek elviselhetetlen fenyítést fognak előidézni. Atyám heves küzdelmet fog folytatni az ember bűne ellen; az embernek sohasem szabad alábecsülnie Isten Hatalmát.

Isten Szeretetét sohasem szabad magától értetődőnek tekinteni. Őt sosem szabad gyengének tekinteni, csak azért, mert gyermekei iránti Szeretete kifürkészhetetlen. Az Ő Irgalma nagy, és mindazok, akik szeretik Istent, a megpróbáltatások alatt meg lesznek kímélve, amelyek azért szabadulnak az emberiségre, mert a hamis istenek és az emberiség megszállottsága javára félredobták Istent.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, mert minden megjövendölt dolog Fiam Második Eljövetelének előkészítésében most fog elkezdődni. Az események lefolyása gyors lesz, és a Sátán hadserege olyan kimért léptekkel fogja megrohamozni Fiam Egyházát, hogy azt csak kevesen fogják észrevenni. Ezután pedig már semmivel sem fognak törődni, mert nem sokkal később már olyan sokan lesznek megtévesztve, és oly sokan lesznek a karmaik között, hogy valódi szándékaikat többé már nem kell rejtegetniük.

Nektek, drága gyermekeim, most fel kell készülnötök, maradjatok nyugodtak, tegyetek meg mindent, amire utasítást kaptatok, és imádkozzatok. Maradjatok együtt. Vigyétek el az Igazságot más lelkekhez is; imádkozzatok kitartóan azok megtéréséért, akik nem hisznek Istenben, és mindazokért, akik megsértik Fiam, Jézus Krisztus emlékét.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-atyam-meg-fogja-razni-vilagot-ugy-fizikailag-mint-lelkileg

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/02/08

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-02-08

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Az Üdvösség Érme, védelemben fog részesíteni benneteket az antikrisztus erejével szemben

vö.:
Én nem fogok soha többé újra testben járni

  1. december 3. kedd, 19:45

https://masodikeljovetel.hu/en-nem-fogok-soha-tobbe-ujra-testben-jarni

„Mondjátok, hogy Jézus Krisztus forradalmár volt, de sikertelen. Mondjátok, hogy az igazi Krisztus hamarosan eljön. „

Szabadkőműves terv a katolikus Egyház tönkretételére

http://www.katolikus-honlap.hu/0904/szabad.htm

Igazság Könyve:

Üdvösség Anyja: Sokan azt fogják hinni, hogy az antikrisztus egy nagyon szent ember

  1. február 7. péntek, 15:50

Gyermekem, ha Fiam, Jézus Krisztus a Földön járna, ebben az időben Őt újból meggyilkolnák. Egyetlen hivatalos személy sem ismerné el Őt Egyházában. Nevetség tárgyává tennék, aztán félnének Tőle, és annyira megvetnék, hogy – éppen úgy, mint annakidején – Keresztre feszítenék.

Ez alkalommal Fiam kizárólag Lélekben fog eljönni, és Atyám Parancsára nem úgy fog megjelenni a Földön, mint egy ember, testben. Arra sürgetlek benneteket, hogy ezt az Üzenetet tegyétek világossá mindenki számára, mert sokan fognak jönni az Ő Nevében, de egy közülük prominens személlyé fog emelkedik, és azt fogja mondani, hogy ő az Én Fiam, azonban ez egy hazugság lesz.

Az antikrisztus fel fog emelkedni, és olyan erőteljessé fog válni, hogy az arcképét mindenütt látni lehet majd. Szobrokat fognak készíteni az ő képmására, és az arcképe folyamatosan meg fog jelenni világszerte a televízió képernyőjén. A legnagyobb hatalommal rendelkező politikai vezetők meg fogják őt tapsolni, de mindez nem fog megtörténni addig, amíg őt nyilvánosan nem üdvözlik, és a hamis próféta jóvá nem hagyja, hogy az emberiségre tett befolyását valóban gyakorolni tudja.

Ha most Fiam újból ismertté tenné Magát testben, és figyelmet parancsolna, elpusztítanák. Azonban az antikrisztust üdvözölni fogják a világban, és össze fogják téveszteni Jézus Krisztussal.

A Biblia minden szavát, mely Fiam Második Eljövetelére vonatkozik, meg fogják változtatni, és el fogják ferdíteni, csakhogy meggyőzzék a világot, hogy az most szemtanúja a visszatérő Jézus Krisztusnak. Fiam ellenségei, akik elvegyülnek az Ő ártatlan szolgáival Fiam Egyházában mindenütt a világon, az Egyházat súlyos tévedésbe fogják vezetni. Vezetőik át fogják ölelni az antikrisztust, és arra fogják ösztönözni a lelkeket, hogy bálványozzák őt. Befolyása sokakat meg fog rémíteni, akik továbbra is hűségesek maradnak Istenhez, és éppen ezért fontos, hogy védjétek a lelketeket az ő hipnotikus vonzerejével szemben.

Az Üdvösség Érme, ha azt magatokon hordjátok, védelemben fog részesíteni benneteket – a többi megígért Kegyelmekkel együtt – az antikrisztus erejével szemben. Félreértés ne essék, az antikrisztus sokakat le fog nyűgözni, és úgy fogják őt tekinteni, mint minden idők legerősebb, legnépszerűbb, legkarizmatikusabb és legbefolyásosabb vezetőjét. Sokan azt fogják hinni, hogy az antikrisztus egy nagyon szent ember, és a Fiam Egyházával való összeköttetései által emberek milliói lesznek hívei annak, amit ők Igazságnak fognak hirdetni. Ez a látszólagos szentség örömkönnyeket fog csalni mindazok szemébe, akiknek eddigi életük során nem volt bizalmuk, és nem is hittek Istenben. Ők ezt az embert dicsérettel fogják elhalmozni, és lelkük megmentését az ő érdemének fogják tulajdonítani.

Mindenekelőtt az antikrisztust egy nagy vezérnek fogják tekinteni, aki egy megnyerő, elbűvölő és szeretetreméltó vonzóerővel rendelkezik. Aztán idővel elkezdi bemutatni gyógyító erejét, és sok ember fog jelentkezni, akik tanúsítani fogják, hogy általa gyógyultak meg. S aztán sokan azt is fogják állítani, hogy csodáknak voltak a szemtanúi az ő jelenlétében. Aztán egy sor hamis jelenés fog mindenhol nyilvánosságra kerülni, melynek során egy kép lesz látható a Szentlélek jeléről. A média egy istenhez hasonlatos képet fog alkotni róla, és csak nagyon kevesen mernek majd nyilvánosan szemrehányást tenni neki. Mivel ő sok nyelv ismeretével rendelkezik, ezért nagyon rövid időn belül milliókat fog elbolondítani. Aztán elkezdődnek a pletykák, hogy Jézus Krisztus eljött egy második alkalommal is. Ezeket a kósza híreket azok fogják táplálni, hazugságokat terjesztvén, akik fáradhatatlanul az antikrisztusnak dolgoznak, míg végül Fiammal fogják őt összetéveszteni. Mindezek az események most túlzásként hangzanak, de amikor ki fognak bontakozni előtettek, természetes eseménysorozatnak fognak tűnni, amelyek sokakat lelkesíteni fognak.

Aztán, mint minden gonosz hamisság, amit a Sátán – a sátáni rituálékon keresztül – fordítva mutat be a világnak, az antikrisztust látni lehet majd, amint felmegy a Mennybe.

Fiamat, az Ő visszajövetelekor, látni lehet majd, amint a felhőkön leereszkedik, éppen úgy, ahogyan azt megígérte – ami pontosan a Mennybe való felemelkedésének az ellenkezője.

Aztán az antikrisztus és mindazok, akik szolgai módon imádták őt, a tüzes tóba lesznek vetve – és a béke a tietek lesz, drága gyermekeim. Mert mindazok, akik hűségesek maradnak az Igazsághoz, egy szempillantás alatt elragadtatnak az Új Paradicsomba, amikor az Ég és a Föld eggyé válik.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-sokan-azt-fogjak-hinni-hogy-az-antikrisztus-egy-nagyon-szent-ember

Soha nem fogom figyelmen kívül hagyni azokat, akik magányosak, szomorúak, félnek, vagy bizonytalanok abban, hogy Isten Létezik-e vagy sem

  1. február 7. péntek, 23:38

Drága, szeretett leányom, miközben az Üzenetek terjednek, és felélesztik a szükségét annak, hogy sok embert arra bátorítsanak, hogy Hozzám forduljanak, sok csodáról lehet majd tanúskodni.

A hitetlenek, más hitfelekezethez tartozók, és azok, akik bűnös életük miatt elvágták magukat Tőlem, meg fognak térni. Ezt megígérem nektek. A csukott szemű embernek a szemei meg fognak nyílni. Azok, akiknek a szívükben gyűlölet van, örömkönnyeket fognak sírni, amikor terhük súlyától meg fognak szabadulni. Az az ember, aki egyáltalán nem ismer Engem, fel fog ismerni. Oly sokan jönnek majd, és hívni fognak Engem, és sokan fogják érezni a Szentlélek Jelenlétét, amikor végre elfogadják közbelépésemet, hogy minden bajtól megmentsem a lelküket.

Leányom, nyugtasd meg mindazokat, akik szomorúak a miatt, ahogyan Létezésemet ma a világban tagadják. Mondd el nekik, hogy bár minden Nyomom el fog tűnni, Isten Kegyelmével továbbra is meg fogom világítani azok lelkét, akik hívnak Engem. Soha nem fogom elhagyni az enyéimet. Soha nem fogom figyelmen kívül hagyni azokat, akik magányosak, szomorúak, félnek, vagy bizonytalanok abban, hogy Isten Létezik-e vagy sem. Azáltal, hogy egyszerűen félreteszik büszkeségüket és kérnek egy jelet Jelenlétemről, Én válaszolni fogok nekik. Még soha eddig nem avatkoztam be ilyen nagymértékben, mint ahogyan azt most teszem. És mert az a Vágyam, hogy megmentsem az egész emberiséget, mostantól azok szívébe fogok belehasítani, akik eddig megtagadtak Engem, feltéve, ha hívnak, és amikor hívnak Engem.

Várom a válaszotokat. Már alig várom azt a szeretetet és örömet, amellyel a megbékélés pillanatában el fogom tölteni a szíveteket és a lelketeket, mert ez a megtérésetek édessége. Ez lesz az az idő, amikor kinyitjátok a lelketeket, és lehetővé teszitek, hogy Isten Fénye elhozza számotokra a legnagyobb Ajándékot, amelyet el sem tudnátok képzelni: Az Örök Élet Ajándékát.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/soha-nem-fogom-figyelmen-kivul-hagyni-azokat-akik-maganyosak-szomoruak-felnek-vagy-bizonytalanok

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/02/07

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-02-07

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Szemtanúi lesznek a templomok fedelei alatt omladozó falaknak mindenütt a világon.

A szent és a bűnös Egyház

https://petersziklaja.hu/a-szent-es-a-bunos-egyhaz/#more-5611

ld még:

A Magyar Katolikus Püspöki Kar nemet mond a meleg párok megáldására

https://777blog.hu/2023/12/27/a-magyar-katolikus-puspoki-kar-nemet-mond-a-meleg-parok-megaldasara/

A szentmise profanizálásának folyamata

https://petersziklaja.hu/a-szentmise-profanizalasanak-folyama

A világszinódus csalárdsága

https://petersziklaja.hu/a-vilagzsinat-csalardsaga/#more-5584

Igazság Könyve:

Üdvösség Anyja: Amikor Fiam papjai szörnyű szorongással és az igazságszolgáltatás visszaélésével fognak szembesülni, hívniuk kell Engem (& 135.)

  1. február 6. csütörtök, 16:15

Gyermekem, amikor eljön annak az ideje, hogy Fiam papjai szörnyű szorongással és az igazságszolgáltatás visszaélésével fognak szembesülni, hívniuk kell Engem.

Nekem megadatott a Kegyelem, hogy meg tudjam nekik adni a bátorságot, amelyre szükségük lesz, hogy továbbra is szolgálják Fiamat. Különösképpen a Katolikus Egyház papjaira utalok, mert ők többet fognak szenvedni, mint Isten bármelyik más szolgája.

Amikor eljön az a nap, és felszólítják őket, hogy tegyenek le egy olyan esküt, amely megtagadja szeretett Fiam, Jézus Krisztus Istenségét, akkor sohasem szabad kételkedniük azok valódi szándékában, akik ezt elvárják tőlük. Amikor arra kérik őket, hogy tagadják meg a Szent Eucharisztia valódi jelentését, és fogadjanak el egy új értelmezést, akkor tudni fogják, hogy ütött az óra. Ez lesz az a nap, amikor majd elkezdődik a rothadás, és szemtanúi lesznek a templomok fedelei alatt omladozó falaknak mindenütt a világon.

Azt szeretném, hogy minden pap, akinek szembe kell néznie ezzel a szomorú megpróbáltatással, imádkozza a Keresztes Imahadjárat ezen (135.) imáját, hogy megvédje az Igazságot.

Ó, Üdvösségnek Szeretett Anyja, segíts nekem a szükség pillanatában. Imádkozz, hogy megáldassak azokkal az Ajándékokkal, amelyeket a Szentlélek Ereje áraszt ki méltatlan lelkemre, hogy mindenkor képes legyek megvédeni az Igazságot. Támogass engem minden olyan kellemetlen esemény alkalmával, amikor majd azt kérik tőlem, hogy tagadjam meg az Igazságot, Isten Igéjét és a Legszentebb Eucharisztiát.

Segíts nekem, hogy – felhasználván a kapott Kegyelmeket – megingathatatlan legyek a Sátán gonoszságaival szemben és mindazokkal a szegény lelkekkel szemben, akiket ő arra használ fel, hogy bemocskolja Fiadat, Jézus Krisztust.

Segíts nekem a szükség órájában. A lelkek érdekében add meg nekem azt a bátorságot, hogy Isten minden gyermeke számára kiszolgáltassam a Szentségeket, amikor lehet, hogy azt Isten ellenségei megtiltják majd nekem. Ámen.

Amikor ezek az idők kezdetüket veszik, akkor készen kell állnotok, hogy továbbra is folytassátok Isten Munkáját, lendülettel és méltósággal hordozzátok Keresztjét a saját és Isten minden gyermeke lelkének az érdekében.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-amikor-fiam-papjai-szornyu-szorongassal-es-az-igazsagszolgaltatas-visszaelesevel

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/02/06

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-02-06

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Akik egyszer megismerték Fiamat, és elvándoroltak Tőle, sokkal nehezebb visszatérniük Hozzá, mint azoknak, akik sohasem ismerték Őt.

Igazság Könyve:

Üdvösség Anyja: Ezekhez az imákhoz, drága gyermekeim, nagy Kegyelmek vannak társítva (& 133., 134.)

  1. február 5. szerda, 15:27

Gyermekem, azoknak a lelkeknek, akik egyszer megismerték Fiamat, és elvándoroltak Tőle, sokkal nehezebb visszatérniük Hozzá, mint azoknak, akik sohasem ismerték Őt.

Ha egyszer megtapasztaljátok Jézus Szeretetét, s aztán hátat fordítotok Neki, akkor az egy nagy űrt hagy az életetekben. Semmi sem helyettesítheti valaha is Jelenlétét. Tehát, amikor egy lélek megpróbál visszatérni Hozzá – bár Fiam mindig nagy Szeretettel és Türelemmel várja őket –, ez a személy még mindig bizonytalan abban, hogy hogyan kell megnyitnia a szívét.

Ha úgy érzitek, hogy elidegenedtetek Fiamtól, nem szabad félnetek soha attól, hogy hívjátok Őt. Nem szabad soha szégyenkeznetek amiatt, hogy a Színe elé kerüljetek, mert Ő Örökké Irgalmas és megbocsát minden bűnösnek, amikor egy bűnbánó lélek erre kéri Őt.

Ha hívni szeretnétek Fiamat, akkor csak egyszerűen hívjátok Őt, hogy Irgalmába vigyen benneteket, és a többit bízzátok Rá.

Íme, a Keresztes Imahadjárat egy különleges imája (133.) – Hívó kiáltás, hogy visszatérjünk Istenhez

Drága Jézus, bocsáss meg Nekem, egy elidegenedett léleknek, aki – mivel vak voltam – lemondott Rólad. Bocsáss meg nekem, hogy Szeretetedet haszontalan és értelmetlen dolgokkal cseréltem fel. Segíts nekem összeszednem bátorságomat, hogy Melletted járhassak, és hálával fogadjam Szeretetedet és Irgalmadat. Segíts nekem, hogy Szentséges Szíved közelében maradhassak, és soha ne vándoroljak el ismét Tőled. Ámen.

Azoknak, akik nem ismerik Fiamat, és akik azt szeretnék, hogy a Legmagasságosabb Isten Trónja elé kerüljenek, a Keresztes Imahadjárat ezen (134.) imáját kell imádkozniuk: Hogy higgyünk Isten Létezésében

Ó, Legmagasságosabb Isten, segíts nekem, hogy hinni tudjak Létezésedben. Dobd félre minden kétségemet. Nyisd meg a szemem annak az életnek az Igazságára, amely ezt a földi életet követi, és vezess engem az Örök Élet felé vezető úton. Kérlek, engedd, hogy érezzem Jelenlétedet, és még a halálom előtt, add meg nekem az igaz hit Ajándékát. Ámen.

Ezekhez az imákhoz, drága gyermekeim, nagy Kegyelmek vannak társítva, és azoknak, akik ezeket imádkozzák, az Igazság megmutatatásra kerül, és a lelkük olyan nagy szeretettel fog eltelni, amilyet a Földön eddig még sohasem tapasztaltak. Aztán a lelkük megtisztul.

Most menjetek abban a tudatban, hogy amikor közel vagytok Istenhez, akkor a nagy békesség Kegyelmével lesztek megáldva.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-ezekhez-az-imakhoz-draga-gyermekeim-nagy-kegyelmek-vannak-tarsitva-133-134

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/02/05

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-02-05

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Biztonságban elviszem őket a vég nélküli Világomba, nem lesz vége.

Igazság Könyve:

Isten, az Atya: Arra vágyom, hogy a szívetekben az Igazságot szeretettel és bizalommal fogadjátok, nem pedig kétséggel

  1. február 4. kedd, 15:00

Drága leányom, ma egy különleges nap van, mert végre megkaptam tőled azt az ajándékot, hogy teljesen elfogadod ezt a Küldetést.

Amikor Én megérintem egy lélek szívét, akit meghívok arra, hogy hirdesse Szavamat, akkor az egy nyomasztó érzést vált ki a kiválasztott lélekben. Jelenlétem megdöbbenti, de ugyanakkor meg is nyugtatja őt. Ez rettenetes megrázkódtatást okoz, mely teljes bizalmat követel a lélektől. Ez félelmetes mindazok számára, akik tanúi Beavatkozásomnak, mivel nagy megkülönböztető képességet követel, éppen az érzelmek konfliktusa miatt, amelyet az illető lélekben vált ki.

Az elején a lélek elgyengül a Szentlélek Jelenlétének puszta erejétől, és a test elnehezül. Az érzékek felélénkülnek, és az értelem eltompul. Nem sokkal ezután, fellép egy természetes vágy, hogy megkérdezze, mi történik, és kétségek támadhatnak benne. De a Szentlélek Jelenléte kifürkészhetetlen, és az is marad addig, amíg Akaratom be nem teljesül, mindaddig, amíg a lélek el nem fogadja, amit elvárnak tőle. Ezután a lélek tisztaság utáni vágya a megnyugvás óhajával együtt beborítja a lelket. És miközben a lélekvigasztalást és bátorságot keres, a Szentlélek Erejét nem lehet megállítani, megakadályozni vagy feltartóztatni.

Az, hogy a lélek hajlandó megengedni, hogy a Szentlélek eszközévé váljon annak érdekében, hogy az Igazságot hirdesse, azt jelenti, hogy képtelen Isten Szavát befolyásolni, meggátolni, vagy bármilyen módon meghamísítani.

Időről időre azonban az emberi értelem harcol ellene. Miközben a Szentlélek megnyugtatja a lelket, és a lélek már nem fél többé Tőle, mindig ott a remény, hogy amikor ez a Küldetés véget ér, az élete ugyanúgy fog folytatódni, mint korábban. De természetesen, ez nem mindig van így. Tehát e Küldetésemnek, melynek köszönhetően összegyűjtöm gyermekeimet, és biztonságban elviszem őket a vég nélküli Világomba, nem lesz vége. Ez a Küldetés fennmarad az utolsó Napig. Most, hogy elfogadtad ezt a tényt, és nem vágysz többé más alternatívára, végre békére találhatsz a szívedben, leányom.

Gyermekeim, csak akkor fogtok békére találni a szívetekben, ha elfogadjátok végre a világnak adott Ajándékomat: Az Igazság Könyvét. Csak akkor lesztek képesek teljesen megbízni Bennem, amikor elfogadjátok, hogy Én, a Legmagasságosabb Isten – Minden, ami Van, és ami Lesz – értekezem a világgal ebben az időben.

Arra vágyom, hogy a szívetekben az Igazságot szeretettel és bizalommal fogadjátok, nem pedig kétséggel. Ha ezt megteszitek, akkor az Én Békémmel és Szeretetemmel árasztalak el benneteket. Csak ekkor fogtok eltelni örömmel és boldogsággal. Csak ekkor lesztek szabadok.

Atyátok,

A Legmagasságosabb Isten

https://masodikeljovetel.hu/isten-az-atya-arra-vagyom-hogy-szivetekben-az-igazsagot-szeretettel-es-bizalommal-fogadjatok-nem

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/02/04

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-02-04

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

El kell viselnem a Sátán látványát, amint a trónon ül kecske fejjel

Igazság Könyve:

Miközben egyre csak növekszik azok száma, akik a Sátánt követik, ők olyan messzire el fognak menni, hogy az ördög iránti imádatukat nyilvánosan is bejelentik

  1. február 3. hétfő, 21:00

Drága, szeretett leányom, ti nem a hitükről fogjátok felismerni tanítványaimat, hanem a munkájukról. Hiába mondjátok, hogy szerettek Engem, hogyha nem élitek a hiteteket gondolataitokban, szavaitokban és cselekedeteitekben. Egyedül csak az általatok termett gyümölcsök miatt mondhatjátok, hogy ti valóban az Én odaadó tanítványaim vagytok. Ha azt mondjátok, hogy szerettek Engem, akkor nem utasíthatjátok el azokat, akik segítségért folyamodnak hozzátok – azokat, akiknek sürgősen szükségük van vigasztalásra. Ti nem tagadhatjátok meg a segítséget azoktól, akiket üldöznek, vagy akik fájdalomban tengődnek – ha ti valóban az Enyéim vagytok. Ti nem beszélhettek kegyetlenül és barátságtalanul a többi lélekről, ha hűségesek vagytok tanításaimhoz.

Másrészt ti képesek lesztek világosan felismerni azokat, pontosan a megtermett gyümölcseikről, akik tisztelettel vannak Irántam. Ők sohasem fognak félni attól, hogy Isten Igaz Szavát hirdessék. Ők mindig az Igazságot fogják mondani, sohasem fognak rosszat mondani másokról; és ők lesznek az elsők, akik vigasztalást fognak hozni a betegeknek, a rászorulóknak, és azoknak, akik az Igazságot keresik. Ők a mások szükségleteit mindig a saját szükségleteik elé fogják helyezni, türelmet fognak tanúsítani, amikor az Én Nevemben támadják őket, és az Irántam való hűségük miatt csendben fognak maradni, amikor üldöztetést kell elszenvedniük. Ők imádkozni fognak mindig mások lelkéért, és Irgalomért fognak könyörögni az egész emberiség számára. Amíg tehát Én nagy vigaszt és örömet találok az ilyen lelkekben, csak arra törekszem, hogy Irgalmamba vonzzam azokat a lelkeket, akiket a megtévesztés fátyla beborított, melyet a sátáni befolyás okozott az életükben.

Miközben a Nagy Napra várok, mely napon vissza fogom követelni Trónomat, el kell viselnem a kínszenvedését a fenevad, a Sátán látványának, amint a trónon ül, karját büszkén pihentetve, széttett lábakkal, és kecske fejjel fetreng a hízelgésben, amelyet azok mutatnak önként neki, akiket csapdába ejtett. A kecske az ő (a Sátán) fertőzésének a jelképe, mely által felfalja mindazok testét és lelkét, akiket a szexuális erkölcstelenség bűne révén birtokol. Az ő elsődleges célja, hogy bemocskolja az emberi testet, arra ösztönözvén a lelkeket, hogy az érzékiség által minden módon lealacsonyítsák önmagukat. Az ő befolyása mindenütt jelen van, és a kecske jelképe és annak szarvai minden kézmozdulatban láthatóak lesznek. Arroganciája hamarosan azon jelek által válik láthatóvá, amelyekkel követőit arra fogja ösztönözni, hogy kinyilvánítsák és bizonyítsák iránta való hűségüket az élet minden területén.

Miközben egyre csak növekszik azok száma, akik a Sátánt követik, ők olyan messzire el fognak menni, hogy az ördög iránti imádatukat nyilvánosan is bejelentik, és akik úgy gondolják, hogy ez ártalmatlan dolog, bölcs dolog lenne a részükről, ha most megállnának. Nekik könyörögniük kell Hozzám, Jézus Krisztushoz, hogy segítsek nekik a gonosz hatalom legyőzésében, amelyet a világban fognak alkalmazni azon hatalom miatt, amelyet a Sátán gyakorol majd ezekben az időkben.

Minden dacos cselekedetért, amelyet Egyházam ellen elkövetnek, Atyám meg fogja büntetni a tetteseket. Minden megszentségtelenítésért, amit Isten Szent Templomaiban végbevisznek, nagymértékben fognak szenvedni. De azon a napon, amikor megszentségtelenítik Testemet, a Szent Eukarisztiát, olyan nagy büntetés fogja érni ellenségeimet, amilyet korábban még sohasem tapasztaltak.

Könyörgök mindazokhoz, akik hisznek Bennem, szeretett Jézus Krisztusukban, hogy legyenek éberek a legnagyobb utálatot illetően, amelyet ebben az időben terveznek, hogy elpusztítsák Isten gyermekeit. Azt a gonosz tervet, mely Isten megtagadására csábítja a lelkeket, hogy testestől-lelkestől eladják magukat a fenevadnak, már ravaszul kivitelezték a rock zene, a filmek, a politika és a vallás világán keresztül.

Eljött az idő, hogy a világ számára ismertté váljon az Isten Templomában végbemenő fertőzés. Bár sok ember elutasítaná az ilyen utálatot, ha azt nyíltan tárnák eléjük, az igazság azonban az, hogy sokan közülük ettől még nem lennének okosabbak. De amikor a sátáni szimbólumokat elhelyezik a templomokban, akkor ők hatalmat fognak gyakorolni az ártatlanok fölött, és a ti imáitok, áldozataitok és szenvedéseitek nélkül, el fogják venni őket Tőlem.

Amikor eljön az az idő – a jövőben –, ezek a lelkek nem fognak hinni azoknak, akik ismerik az Igazságot. Aztán, amikor megtámadják Isten Jelenlétének magját a földi Egyházán keresztül, hatása érezhető lesz az egész Földön. Aztán Isten Fénye elhalványul, mivel Isten Jelenléte ki fog aludni. Csak sötétség fog szétáradni.

Arra kérlek benneteket, hűséges szolgáim, hogy tegyétek kötelességeteket, és maradjatok éberek minden olyan dologgal szemben, amelyekre már figyelmeztetve voltatok. Azoknak a felszentelt szolgáimnak, akik hamarosan világosan meg fogják érteni, ami a szemük előtt történik, a következőket mondom: Parancsom által foglak utasítani benneteket, hogy tegyetek eleget szent kötelességeiteknek, hogy annyi lelket mentsetek meg, amennyit csak tudtok, miközben hűségesek maradtok Szavamhoz, és tápláljátok Nyájamat, amíg Én ismertté nem teszem Magam a Nagy Napon.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/mikozben-egyre-csak-novekszik-azok-szama-akik-satant-kovetik-ok-olyan-messzire-el-fognak-menni-hogy

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/02/03

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-02-03

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Akik más hitfelekezetekhez tartoznak, szintén el kell kezdeniük imádkozni Szent Rózsafüzéremet

https://szeretetfoldje.hu/index.php/szeretetlang/12664-szeretetlang-unnep-februar-2-an

https://szeretetlang.hu/

Igazság Könyve:

Üdvösség Anyja: Mindazoknak, akik más hitfelekezetekhez tartoznak, szintén el kell kezdeniük imádkozni Szent Rózsafüzéremet, mert az mindenkinek nagy védelmet fog nyújtani

  1. február 2. vasárnap, 17:09

Drága gyermekeim, arra kérlek benneteket, hogy minden nap imádkozzátok Legszentebb Rózsafüzéremet, hogy ez a Küldetés védve legyen a sátáni támadásokkal szemben. Legszentebb Rózsafüzérem naponkénti imádkozása által meg fogjátok gyengíteni a Sátán gonoszságait, és azokat, akiket ő befolyásol, amikor megpróbálja távol tartani a lelkeket attól, hogy ezt a különleges Mennyei hívást kövessék.

Mindazoknak, akik más hitfelekezetekhez tartoznak, szintén el kell kezdeniük imádkozni Szent Rózsafüzéremet, mert az mindenkinek nagy védelmet fog nyújtani. A Legszentebb Rózsafüzér mindenki számára van, és főleg azok számára, akik részesülni szeretnének védelmemben, mely Ajándékot Istentől kaptam, hogy megvédjem a lelkeket a gonosztól.

Közületek sokakat gyötörni fognak, drága gyermekeim, ha nem fogtok engedni nekik. Ellenkező esetben pedig elvonnak majd benneteket ettől a Küldetéstől. Isten ellenségei minden lehetséges hatalmat fel fognak használni arra, hogy megállítsanak benneteket. Ők ráncigálni fognak benneteket, ordítozva gyalázó szavakkal fognak illetni benneteket, és gonosz dolgokkal fognak megvádolni benneteket. Hagyjátok mindezt figyelmen kívül, és engedjétek meg Nekem, szeretett Édesanyátoknak, az Üdvösség Anyjának, hogy vigaszt nyújtsak nektek, és megadjam nektek mindazt a védelmet, amelyre szükségetek van.

Fiamat földi Küldetése során nagyon sokféle módon árulták el. A falvakban vártak Rá, kövekkel a kezükben. Amikor Ő több száz követőjével együtt áthaladt ezeken a falvakon, leshelyekről kövekkel dobálták meg, így senki sem tudhatta, hogy kik voltak a kődobálók. Gyűlölték Őt; feljelentették az egyházi hatóságoknál; gonosz hazugságokat terjesztettek Róla és azt mondták, hogy gonosz nyelve van, és hogy káromolta Istent. Mégsem tudták elmagyarázni pontosan, hogy miként vétkezett ezekben a dolgokban. Sok időt fecséreltek tanítványai unszolására, hogy tagadják meg Őt. Sokan ezt meg is tették. Aztán a Farizeusok figyelmeztették mindazokat, akik a templomokban imádkoztak, hogy amennyiben továbbra is követik Fiamat, soha többé nem léphetnek be Isten Házába. És sokan közülük többé már nem követték Fiamat. Ugyanezek a lelkek keserűen jajveszékeltek, és szomorú könnyeket sírtak miután Fiamat Keresztre feszítették, mert csak akkor értették meg, hogy mennyire igazságtalanok voltak Vele szemben.

Ugyan ez fog történni ennek a Küldetésnek az esetében is, mely egyengeti az Úr útját és Fiam Második Eljövetelének Nagy Napját. Minden erőfeszítést meg fognak tenni annak érdekében, hogy meggyengítsék a Maradék Egyházat. Minden kísérletet meg fognak tenni azért, hogy meggyengítsenek benneteket elhatározásotokban. Mindent ki fognak tervelni, csakhogy arra ösztönözzenek benneteket, hogy fordítsatok hátat a saját és mások üdvösségének.

Soha nem szabad megengednetek a gonosznak, hogy megzavarja elméteket, meggyengítse a hiteteket, vagy hogy arra ösztönözzön titeket, hogy megtagadjátok Fiamat. Soha ne veszítsétek el Fiamba vetett bizalmatokat, vagy azon Ígéretében, hogy újra eljön, elhozván az Új Kezdetet az ember számára. Ő sohasem fog cserbenhagyni benneteket. Ő megérti azt, hogy mennyire nehéz mindnyájatoknak elviselni a fájdalmat, valamint azokat az áldozatokat, amelyeket Érte hoztok.

Ne feledjétek, hogy ti az Övéi vagytok, és ha valóban az Ő részei vagytok, és átadtátok magatokat Neki, akkor részesei lesztek Világosságának is. Isten Fénye, amely jelen van a lelkekben, kiszorítja azt a sötétséget, ami jelen van a többi lelkekben. Amikor a Sátán ilyen módon használja fel a lelkeket, akkor ismertté és érezhetővé fogja tenni haragját is. Amikor ezzel az Isten által megáldott Küldetéssel szemben kifogásokat emelnek, akkor azok az érvek soha nem lesznek ésszerűek vagy megfontoltak. A kimutatott dühöngés egyértelmű jele lesz annak, hogy a Sátán mennyire gyűlöli ezt a Küldetést. Íme, miért is van az, hogy mindnyájatoknak naponta imádkoznotok kell az Én Szent Rózsafüzéremet: hogy ez a Küldetés védve legyen.

Bízzatok mindig utasításaimban, mert Engem a Fiam bízott meg azzal, hogy segítsek nektek leküzdeni a rátok nehezedő nyomást, amelyet az Ő Nevében fogtok elviselni.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-mindazoknak-akik-mas-hitfelekezetekhez-tartoznak-szinten-el-kell-kezdeniuk-imadkozni

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/02/02

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-02-02