Lucifer megfogadta, hogy az utolsó napig harcolni fog, csakhogy az embert Teremtője ellen fordítsa.

Igazság Könyve:

Nem kerülhet sor Második Eljövetelemre addig, míg a bűn szennyeződése gyökerestől ki nem lesz tépve

  1. augusztus 21. szerda, 18:05

Drága, szeretett leányom, mivel az Én Időm egyre csak közeledik, ezért a Föld megújítása és megtisztítása most már elkezdődött. Nem kerülhet sor Második Eljövetelemre addig, amíg a bűn szennyeződése a megtisztulás által gyökerestől ki nem lesz tépve, mely szükséges ezen a Földön.

Mivel a Föld meg fog tisztulni, ezért minden lélek, bármely hitvalláshoz is tartozó, el fog merülni a lélek magújulásában, és sokan egy szörnyű lelki harcot fognak elszenvedni. Ők nem fogják megérteni, hogy mi az, amit elszenvednek, de Irgalmasságomnak köszönhetően meg fogom azt engedni. Annak érdekében, hogy képesek legyenek megállni Előttem, és hogy megkaphassák az Örök Életet az Új Paradicsomban, a lelkeknek először meg kell tisztulniuk. Ez a megtisztulás a Földön fog megtörténni azok számára, akik át fogják élni az Antikrisztus üldöztetését, valamint azok számára, akik az Új Paradicsomba való átmenetet fogják átélni. Ugyanakkor a Föld is megkezdi saját megújulását, és fokozatosan minden gonosz ki lesz selejtezve.

Legyetek hálásak, hogy Atyám nem vesztette el Türelmét, és hogy nem a bűnök súlyosságának mértéke szerint bünteti gyermekeit. Legyetek hálásak azért is, hogy Ő most nem fordít hátat csak úgy, és nem csak azokat a lelkeket viszi egyszerűen magával erről a Földről – amelynek romlottsága undort kelt Benne -, akik valóban szertik Őt.

Atyám állhatatosan kitart, mert gyermekei az Ő teremtményei, és nem fogja megengedni a Sátánnak, hogy elvigye őket. Annyira féltékeny volt Lucifer, hogy amikor Atyám megteremtette az embert a Saját Képmására, megfogadta, hogy az utolsó napig harcolni fog, csakhogy az embert Teremtője ellen fordítsa.

Atyám Szeretetből fog beavatkozni annak érdekében, hogy a Sátán erejét hatástalanná tegye. Minden kísérlet, amit a Sátán a Szentháromság utánzására tesz, melyet a hamis próféta, az antikrisztus és a gonosz szelleme alkot, kudarcba fog fulladni. Ez a csata szörnyű és igazságtalan lesz sok lélek számára, akik túl gyengék lesznek ahhoz, hogy kiverekedjék magukat a gonosz szorításából, de a Mindenható Isten ezt a csatát meg fogja nyerni.

Nektek, mindnyájatoknak Atyámhoz kell fordulnotok és Hozzá kell könyörögnötök, hogy mentse meg a lelketeket, és védjen meg benneteket attól, hogy a fenevadat kövessétek a kárhozat felé vezető úton.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/nem-kerulhet-sor-masodik-eljovetelemre-addig-mig-bun-szennyezodese-gyokerestol-ki-nem-lesz-tepve

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/08/21

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-08-21

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Gondoskodni fogok arról, hogy milliókkal többen hallják meg Szavamat

Igazság Könyve:

Gondoskodni fogok arról, hogy milliókkal többen hallják meg Szavamat

  1. augusztus 20, kedd, 19:20

Drága, szeretett leányom, minden bűnös iránti Szeretetem és Együttérzésem azt jelenti, hogy lelkek milliárdjait részesítem nagy Irgalmasságomban. A mai naptól kezdve meg fogom nyitni szemüket az emberiség számára adott Üzeneteimre. Gondoskodni fogok arról, hogy milliókkal többen hallják meg Szavamat, hogy így még több elveszett lelket vihessek az Új Paradicsomba. Mindazok a lelkek, akik makacsságuk miatt sohasem lennének hajlandók elfogadni ezeket az Üzeneteket, most úgy fogják azokat látni, mint amik azok valójában: a Részemről való Irgalmassági Cselekedet, hogy megmenthessem a lelküket.

A papok, akik elutasították Üzeneteimet és azt állították, hogy ezek az ördög szavai, megtagadván így a lelkektől a lehetőséget, hogy hallgassanak Mennyei Hangomra, addigra felismerik azt a szörnyű hibát, amit elkövettek.

A hitetlenek, akik azért küzdöttek, hogy békére találjanak, most vonzódni fognak Üzeneteimhez, és hamarosan Nálam fognak vigaszt keresni. Én várni fogok rájuk, és amint Felém indulnak, egy olyan vágyakozással töltöm el őket Szeretetem iránt, hogy képtelenek lesznek figyelmen kívül hagyni Engem.

Azok, akik hisznek a Mindenható Atyában, de nem fogadnak el Engem, az Ő szeretett Fiát, egyfajta felpezsdülést fognak érezni a lelkükben. Ők az Igazságért fognak kiáltani, amikor látni fogják, hogy a világ a felismerhetetlenségig megváltozott.

Aztán azokat, akik szeretnek Engem és szilárdak maradnak a hitükben, de akik még nem ismernek fel Engem, amikor a lelküket szólítom, a végső felismerés fogja legyőzni, amikor Isteni Jelenlétem ismertté válik számukra. Örvendeni fogok, amikor ezek a Követőim megengedik Nekem, hogy az utolsó útszakaszon a megfelelő módon vezessem őket.

Azért adom ezeket az Ajándékokat a világnak, mert mindenkit szeretek. Várjatok szeretettel és hálával erre az Ajándékra.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/gondoskodni-fogok-arrol-hogy-milliokkal-tobben-halljak-meg-szavamat

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/08/20

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-08-20

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Isten Szavának két tanúja: az igaz Keresztény Egyház és Izrael Háza ki fogja állni az idők próbáját.

Igazság Könyve:

Üdvösség Anyja: Gyermekeim, a világ minden táján hallgatnotok kell Rám, Szeretet Édesanyátokra, a bánat ezen idejében

  1. augusztus 19. hétfő, 18:28

Gyermekeim, a világ minden táján hallgatnotok kell Rám, Szeretet Édesanyátokra, a bánat ezen idejében. Különösen azokat hívom közületek, akik mély tisztelettel vannak Irántam, Isten Anyja iránt, mert Én megvigasztallak benneteket a nagy hitehagyás ezen idejében. Jó szívvel kell fogadnotok ezt a Mennyei Beavatkozást, és legyetek hálásak, hogy szeretett Atyám nagy Szeretetének köszönhetően megadatott nektek ez a nagy Ajándék.

Amikor úgy vélitek, hogy ez a fenyegető pogány hullám, mely hamarosan elnyeli majd világszerte Fiam Egyházát, már elviselhetetlen, akkor kérnetek kell közbenjárásomat. Bármi is történjék, ha hűek maradtok Fiamhoz, minden rendben lesz, habár mindent meg fognak próbálni annak érdekében, hogy eltereljék figyelmeteket. Soha ne érezzétek, hogy reménytelen, mert Fiam nagy Dicsősége és Isten Akarata hamarosan feltárul.

Független attól, hogy az Egyházon belül hány embert vezetnek súlyos tévedésbe, Isten Szava futótűzként fog terjedni. Isten Szavának két tanúja: az igaz Keresztény Egyház és Izrael Háza ki fogja állni az idők próbáját. Tűz fog áradni a szájukból a Szentlélek alakját öltve.

Idővel, miután a pusztító utálat nyilvánosságra került, az Igazsághoz hűek felemelkednek, és övék lesz Krisztus Királysága. A hazugságok mindig kiderülnek, bár az elején, közületek azok, akik el vannak telve a Szentlélek Ajándékával, sokat fognak szenvedni, amikor tanúi lesznek Fiam Egyháza szörnyű megszentségtelenítésének. Látható lesz az Igazság, és mindazok, akiket kezdetben félrevezettek, meg fogják végül érteni a gonoszságot, amelyet elébük helyeztek.

E gyötrelmes út alatt csakis Fiamban kell bíznotok, miközben úgy fognak bánni veletek, mint a bűnözőkkel, mert ragaszkodtok ahhoz, hogy hűek maradjatok Isten Szavához. Kérlek, emlékezzetek Fiam Kálvária felé vezető útjára. Fogadjátok el ezt a keresztet szeretettel és méltósággal, mert nagyon kedvesek vagytok Fiam előtt, amikor az Ő terhét hordozzátok. Áldozatotok és szenvedésetek által Ő még a legméltatlanabb lelkeket is meg fogja menteni, és akkor egyesíteni tudja Isten minden gyermekét.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-gyermekeim-vilag-minden-tajan-hallgatnotok-kell-ram-szeretet-edesanyatokra-banat-ezen

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/08/19

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-08-19

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Arra fogják őket kérni, hogy egy új esküvel ígérjenek hűséget, hogy továbbra is hűek maradnak az Egyházhoz

BKP: Európa püspökei, lássátok át és szegüljetek szembe!

vkpatriarhat.org/hu/europa-puspokei-2/

Igazság Könyve:

Arra fogják őket kérni, hogy egy új esküvel ígérjenek hűséget, hogy továbbra is hűek maradnak az Egyházhoz

  1. augusztus 18. vasárnap, 17:45

Drága, szeretett leányom, a hamis próféta terve, hogy megtévessze a világ papságát, elkezdődött.

A Katolikus Egyház megújításának és újjászületésének leple alatt, az Egyház minden papját lelkigyakorlatra fogják küldeni, hogy az új apostolkodás elfogadására ösztönözzék őket. Ez széles körben el fog terjedni, és sokaknak azt fogják mondani, hogy a cél az, hogy az igazságosság nevében a világon mindenkit egyesíteni kell. Ez az új küldetés – fogják mondani – fel fogja karolni a világ szegényeit, és arra fog törekedni, hogy egységet hozzon létre. Arra fogják őket kérni, hogy egy új esküvel ígérjenek hűséget, hogy továbbra is hűek maradnak az Egyházhoz. Nem fogják kérni tőlük, hogy Bennem vagy Szent Szavamban higgyenek. Ehelyett ők azoknak az új önjelölt vezetőknek fognak hűséget esküdni, akik átvették Péter Székét.

Ne essetek tévedésbe: Azoktól, akik a Pappá szentelés Ajándékával vannak megajándékozva, azt fogják kérni, hogy vegyenek részt egy csalásban, ahol nem Én, Jézus Krisztus leszek előtérben, bár ez úgy fog tűnni, mintha az lenne a helyzet. A pénz lesz a hajtóerő: egy új pénzügyi szervezetet fognak majd létrehozni, hogy ellenőrizzék a pénzügyi alapok hasznosítását annak biztosítására, hogy azt valóban a szegények javára fordítsák.

Ha a Pappá szenteltségeteken bármilyen változtatást is alkalmaztok, és aztán olyan valakinek ajánljátok fel életeteket, aki minden kapcsolatot megszakít Velem, akkor már nem lesztek alkalmasak szolgálni Engem. Minden úgy fog tűnni, hogy csak le van egyszerűsítve Isten Szemében. A terv az lesz, hogy meggyőzzék felszentelt szolgáimat, hogy önként vegyenek részt az utálatban, mely össze fogja kapcsolni a társadalmi és a szekuláris világot azzal az egyházzal, melyet Én, Jézus Krisztus alapítottam.

Így fognak megsérteni Engem. A hitetlenek meg fognak tapsolni minden arra tett erőfeszítést, mely felkarolja a szekularizmust, és ezt egy jó dolognak fogják tartani az új, úgynevezett mai modern társadalom számára.

Hamarosan furcsának fog tűnni a Keresztények számára, amikor majd azt látják, hogy a szekuláris világ tagjai milyen lelkesen ölelik át a Katolikus Egyházat. De sokan félre fogják seperni kétségeiket, és elvetik aggodalmaikat, mivel elesnek majd a nagy csalás miatt. Az Egyház forradalmasítására hozott e terv magjában az Irántam való gyűlölet rejlik, és mindaz iránt, amit Én az Egyháznak adtam. Az elkövetkezendő napokban mindent meg kell kérdőjeleznetek. Kérjetek magyarázatot, amikor megváltoztatják Tanításaimat, és elferdítik azokat csak azért, hogy az megfeleljen a pogányoknak. Egyetlen Általam kiválasztott tanítványnak sem adható meg soha az a hatalom, hogy ezt megtegye, mert az egy istenkáromlással érne fel.

Jaj, azoknak, akik megengedik, hogy Szent Szavamat meghamisítsák, és teret engednek a változtatásnak csak azért, hogy tiszteletet mutassanak azok iránt, akik letagadnak Engem.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/arra-fogjak-oket-kerni-hogy-egy-uj-eskuvel-igerjenek-huseget-hogy-tovabbra-huek-maradnak-az

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/08/18

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-08-18

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Üdvösség Anyja: Nekik menedékhelyeket kell majd találniuk, hogy biztosítani tudják a napi Szentmisék bemutatását és a Szent Eukarisztia kiosztását

Igazság Könyve:

Üdvösség Anyja: Nekik menedékhelyeket kell majd találniuk, hogy biztosítani tudják a napi Szentmisék bemutatását és a Szent Eukarisztia kiosztását

  1. augusztus 17., szombat, 16:45

Ó, drága gyermekeim, mennyire szomorú a Szívem azon szenvedésekért, amelyekkel a papoknak hamarosan szembe kell nézniük a Katolikus Egyházon belül.

Fiam oly sok értékes szolgája, akiknek egyetlen vágya, hogy Istent szolgálják, és a lelkeket az üdvösséghez vezető helyes útra tereljék, olyan nagyságú megpróbáltatások felé haladnak, hogy sokan félelmükben hűtlenné fognak válni. Sokan vakok lesznek az Igazságra, és el fogják fogadni az Egyházban hozott nagy változásokat, és abban a téves hitben fogják azokat üdvözölni, hogy e változtatások mindenki javát szolgálják. Azok, akik fel fogják ismerni a megtévesztést, amelyet majd a katolikusoknak bemutatnak, el fognak futni. Annyira féltik majd sorsukat, hogy el fogják hagyni az Egyházat, mert túl gyengék lesznek ahhoz, hogy kiálljanak az ilyen gonoszsággal szemben.

Azokat a papokat, akik elutasítják a hamis tanok elfogadását, eretnekséggel fogják vádolni, sokakat pedig nyilvánosan meg fognak fedni, mert nem engedelmeskednek feletteseiknek. Sokakat ki fognak közösíteni. Mások vértanúhalált fognak halni. Aztán lesznek olyanok is, akik titokban vezetni fogják az Egyházat, amelyet Fiam adott a világnak.

Nekik menedékhelyeket kell majd találniuk, hogy biztosítani tudják a napi Szentmisék bemutatását és a Szent Eukarisztia kiosztását. Őket a Szentlélek fogja vezetni, és Fiam Maradék Egyháza követni fogja őket, mely szenvedélyesen hűséges marad Fiam Tanításaihoz és Szentségeihez egészen az utolsó napig.

Ha bármiféle kétségetek támadna eme figyelmeztetések valódisága felől, akkor tudnotok kell, hogy Engem, Krisztus Anyját arra fognak felhasználni, hogy elrejtsék azoknak az erőknek a valódi szándékát, akik beléptek Fiam földi Egyházába. Engem az Egyház „bábujaként” fognak felhasználni, hogy eltereljék az emberek figyelmét e gonosz csoportnak a valódi szándékáról. Isten gyermekeinek arról való meggyőzése érdekében, hogy ők hűségesek maradjanak Isten Igaz Szavához és a Katolikus Egyház hagyományaihoz, olyan szertartásokat fognak bevezetni, melyekről azt fogják mondani, hogy azokkal Engem tisztelnek. Fatima próféciáit arra fogják felhasználni, hogy egy nagy csalás bemutatása által a világnak Rólam alkotott képet megszentségtelenítsék. Engem arra fognak felhasználni, hogy bemocskolják Fiam Egyházát, és mindent fordítva fognak tenni, a gonosz igényeinek megfelelően.

Azt a benyomást keltve, hogy ők tisztelik Isten Anyját, sok Katolikust vezetnek a hamis biztonság érzésébe. Ez azt fogja jelenteni, hogy minden kétség azonnal el lesz felejtve, amelyet egyébként éreznének, amikor tanúi lesznek a Szentmise és a Szentségek furcsa, új módosításának. Milyen nagy bánatot okoz ez Nekem! A Rólam alkotott képet szándékosan arra fogják felhasználni, hogy megsértsék Fiamat.

A Sátán megvet Engem. Ugyanakkor fél is tőlem. Csakhogy megbántsa Fiamat, a végletekig elmegy az általa befolyásolt lelkeken keresztül, hogy a Rólam alkotott képet sok titkos rituálén és fekete miséken bemocskolja. Szobromat sátáni szimbólumokkal fogják díszíteni, és sok helyen meg fognak gyalázni Engem  a szabadkőműves csoportok ott, ahol átvették az uralmat.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok naponta erőért, hogy bátran szembe tudjatok nézni ezzel a gonoszsággal. Ne féljetek tőle. Fogadjátok el, hogy a Sátán hadserege most sok nemzetet irányít világszerte. Ha ezt elfogadjátok, megkaphatjátok a számotokra szükséges erőt és elszántságot. Amikor a Keresztes Imahadjárat imáin keresztül kéritek ezeket a kegyelmeket, akkor segíteni tudtok és fogtok e gonoszság enyhítésében.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-nekik-menedekhelyeket-kell-majd-talalniuk-hogy-biztositani-tudjak-napi-szentmisek

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/08/17

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-08-17

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Nekik meg kell őrizniük a Szent Misekönyveket, a miseruhákat, a Szent Bibliát és a Szent Kereszteket. Ezeket mind le fogják cserélni.

Igazság Könyve:

Nekik meg kell őrizniük a Szent Misekönyveket, a miseruhákat, a Szent Bibliát és a Szent Kereszteket. Ezeket mind le fogják cserélni.

  1. augusztus 17. szombat, 11:50

Drága, szeretett leányom, sokan azok közül, akik erős hittel és az Irántam, Jézus Krisztus iránt való szeretettel vannak megáldva, végre kezdték felismerni a Hangomat, miközben Én ezen Üzeneteken keresztül beszélek a világhoz.

Azoknak, akik az életüket azzal töltik, hogy szolgai módon szolgálják a kígyót, tudniuk kell, hogy Én vagyok az, Aki beszél. És így elkezdődik a csata, egyrészt azért, hogy megvalósuljon Szent Akaratom, másrészt pedig, hogy teljesedjen Isten ellenségeinek az a vágya, hogy megküzdjenek Velem.

Azok, akik azt tervezik, hogy szenvedést okozzanak az emberiségnek a fenevaddal kötött szövetség részeként, óvatosak lesznek, hogy ne kifogásolják feltűnő módon ezeket az Üzeneteket, mert ha ezt megtennék, akkor az emberek hitelt adnának az üzeneteknek. Ehelyett az Ellenem irányuló gyűlöletet más módon fogják terjeszteni, kezdve az Egyházam belső tagjai hitének a megsemmisítésével. Ők, azok szívét, akik szeretnek Engem, a keresztény testvéreik ellen fogják fordítani. Ők inkább a pogányságot, a New Age boszorkányait és a fenevad imádóit fogják felkarolni, mintsem azokat a Keresztényeket, akik ellenezni fogják a gonosz pogány rítusokat, melyeket a Katolikus Templomokban és később más Keresztény Templomokban fognak végezni.

Ezek az események még előttetek vannak. Kérlek benneteket, ne gondoljátok, hogy a jelenlegi Szentmiséket vagy Szentségeket már megváltoztatták, bár hamarosan meg fogják tenni. Amikor ezt megteszik, akkor nektek hátat kell fordítanotok, és meg kell védenetek Engem.

Az elmúlt néhány évben földi Egyházamban sok változás tervezésére került sor a gonosz szabadkőművesség által. Most terveik, amelyeket már az egyházak magas rangú személyeivel megismertettek, bejelentésre fognak kerülni. Ezeket azzal a bejelentéssel fogják nyilvánosságra hozni, hogy a Katolikus Egyházat modernizálni kell, hogy a mai új, széles látókörű, liberális társadalomban helytálló lehessen. A Katolikus Egyház azt fogja mondani, hogy már lezárta a múltat, és aztán pedig azt, hogy a mottója szerint minden vallást fel kell karolni, megmutatván, hogy az Egyház nem szűk látókörű. Ezt a bejelentést az egész világon ünnepelni fogják, és a média ezt a nagyszerű hírt a címlapokon fogja közölni, miközben azelőtt undorral tekintett a Katolikus Egyházra.

A Sátán magja szétszóródik, és az új szertartásokban, ahol a Szentmise formáját visszafelé fogják bemutatni, a Passiómmal kapcsolatos minden helyes mondatot értelmetlen, üres szavakkal, üres vázakkal, üres Tabernákulumokkal fognak felcserélni. Az összes keresztemet az okkult titkos jelképeivel fogják helyettesíteni.

Erről a pusztításról beszélt Dániel próféta. Ez sok helyen a Szent Eukarisztiám megszüntetését jelenti, és az általatok ismert Szentmisének a megszüntetését. De az Én szeretett, hűséges szolgáim most előkészítik a Szent Ostya gyártását. Nekik meg kell őrizniük a Szent Misekönyveket, a miseruhákat, a Szent Bibliát és a Szent Kereszteket. Ezeket mind le fogják cserélni.

Nektek most össze kell gyűlnötök és terveznetek kell, mert nem lesz számotokra megengedve, hogy a Misét Akaratom szerint mondjátok.

Amikor eljön az ideje, Én vezetni foglak benneteket, Szent Szolgáim. Azoknak a Keresztényeknek mondom, akik azt gondolják, hogy ez az utálat csak a Katolikus Egyházban lesz látható: tudnotok kell, hogy ez minden Keresztény egyházat érinteni fog, egészen addig, míg minden Rólam tett említést és jelet elűznek. Idővel szigorúan meg fognak benneteket büntetni a Nevem említéséért.

Meg lesztek döbbenve, hogy a látszólag ártatlan, megújult, de beszennyezett Egyház milyen gyorsan el fog süllyedni a gonosz kultuszba. Ők a végső határokig el fognak menni azért, hogy megbüntessék azokat, akik ellenszegülnek majd az ember által csinált pogány, új világvallásnak.

A Keresztények és a Zsidók lesznek a gyűlölet fő célpontjai, és a vallásuk miatt üldözni fogják őket. Ahelyett, hogy félnétek, arra hívlak benneteket, hogy legyetek készek harcolni a Nevemért. Sose feledjétek, hogy még mindig mennyire gyűlölnek Engem. Tudnotok kell, hogy ha ezekben az előttetek álló időkben követni fogtok Engem, a ti keresztetek sokkal nehezebb lesz, mint azoké volt, akik előttetek jártak.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/nekik-meg-kell-orizniuk-szent-misekonyveket-miseruhakat-szent-bibliat-es-szent-kereszteket-ezeket

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/08/16

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-08-16

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Ha ti a fenevadnak adóztok tisztelettel, akkor ő meg fog benneteket fertőzni, és idővel sokan válnak rabszolgákká.

The Mark of AI: 2030 – ∞ Future Timeline of The Beast & ASI

https://www.youtube.com/watch?v=W-jCQck3dII

Igazság Könyve:

Az Első Ítélet közel van, és Én a gonoszokat félre fogom dobni

  1. augusztus 15. csütörtök, 21:57

Drága, szeretett leányom, felszólítom minden Tanítványomat, akik ismerik az Igazságot, hogy mutassanak bátorságot az emberiség eme nehéz idejében.

Az az idő, amikor háborúk fognak kitörni egyidejűleg sok nemzetben, közel van. Amikor hallani fogtok ezekről a háborúkról, és szemtanúi lesztek az elnyomók merő kegyetlenségeinek, akik vállvetve csatlakozván egymáshoz okozói ezeknek a háborúknak, akkor tudni fogjátok, hogy Második Eljövetelem ideje közel van.

Közületek többen is fel fogják ismerni az Igazságot, melyet János Könyve tartalmaz – a Jelenések Könyve –, mivel az most feltárul számotokra. Ne féljetek, mert mindezeknek a dolgoknak meg kell történniük. Sokan, akik nem fogadják el ezeket az Üzeneteket, nagy hibát követnek el, mert az Igazság Könyve egyszerűen azokból a részletekből és titkokból áll, melyeket a Jelenések Könyve tartalmaz. Én, az Isten Báránya vagyok az egyetlen Felhatalmazott – csak Nekem van engedélyem Atyámtól -, hogy felnyissam a benne lévő Pecséteket.

Ha nem hisztek az Igazság Könyvében, akkor nem hisztek a Jelenések Könyvében sem. Figyelmeztetlek benneteket: Azok, akik elutasítják a Jelenések Könyvét, lemondanak Irgalmamról. De az Igazság meg lesz nekik mutatva a Nagyfigyelmeztetés isteni beavatkozása által, mert különben sokan sohasem ismernének meg Engem, és nem értenék meg Nagy Irgalmasságomat, amelyet a világnak hozok. Nektek sohasem szabad a Jelenések Könyvéhez bármit is hozzáadnotok, megpróbálnotok értelmezni azt, vagy elvenni belőle, csak azért, hogy az megfeleljen saját vágyaitoknak, mert akkor ti ezért szenvedni fogtok. Ha megteszitek ezeket a dolgokat, akkor meghamisítjátok Isten Szavát. Ez a Könyv meg volt nektek ígérve. Isten elküldte az Ő hetedik hírnökét, hogy feltárja az Igazságot. Fogadjátok ezt el Irántam való Bizalommal, különben egyedül fogtok járni a szörnyű megtévesztés tudatlanságában, ami azokat fogja érni, akik elutasítják Isten Szavát.

Sok-sok változás fog most a világban bekövetkezni, mely változásokat senki sem fogja figyelmen kívül hagyni. A vallások értelmetlenné válnak, mivel milliók fognak pogány vallásokat követni, amelyekről azt fogják majd nekik mondani, hogy azok arra szolgálnak, hogy tiszteljék Istent. A szegények iránti alázat és szeretet – ezt fogják nektek mondani – lesznek azok az okok, melyek miatt a megújult és felvilágosult Egyháznak egy új kezdetét hirdetik ki. Mint bárányokat a vágóhídra, úgy fognak benneteket a tüzes tóba vezetni. Amikorra megértitek a szörnyű utálatot, amibe belerángatnak majd benneteket, lehet, hogy már túl késő lesz. Ha ti a fenevadnak adóztok tisztelettel, akkor ő meg fog benneteket fertőzni, és idővel sokan válnak rabszolgákká.

A politikai világ és a média nagy változásai nagy megosztottságot fognak eredményezni. Azok, akik mindabban hűségesek Istenhez, amit Én, Jézus Krisztus adtam a világnak, élni fognak. Azonban nem lesz életük azoknak, akik elutasítanak Engem, mert ők képtelenek lesznek Irgalmasságomat elfogadni. Bár a Szívem ezek miatt ketté lesz vágva, mégis megkeményítem, és Igazságosságom érvényre jut.

Az első Ítélet közel van, és Én a gonoszokat félre fogom dobni, mivel az Új Ég és Új Föld csak azokat fogja üdvözölni, akik elfogadták Irgalmamat. Sokan azt fogják mondani: „Isten Irgalmas. Ő nem lenne soha ilyen kegyetlen”. A válaszom a következő: A Föld, ahogyan azt most ismeritek, nem lesz többé. Ehelyett egy megújult Föld fog megjelenni – sokkal nagyobb és nagyszerűbb, mint korábban, ahol tizenkét nemzet fog lakni egymás mellett, szeretetteljes harmóniában. Csak azok fognak belépni a kapuin, akik hűségesek maradnak Hozzám, és azok is, akik ugyan nem ismernek Engem, de elfogadják Kezemet, amikor a Nagyfigyelmeztetéskor bebizonyítom az Igazságot. Azután bezárom a kapukat. Senki sem fog belépni többé, mert Ítéletem végbement. Minden szomorúság el lesz felejtve, és a gonoszok pedig a Pokolba lesznek dobva, ahol örökké fognak szenvedni. Az embernek sohasem szabad alábecsülnie Nagy Szeretetemet, Irgalmamat és Könyörületességemet. De ugyanakkor félhet Büntetésemtől, mert az végleges lesz, amikor az Úr Nagy napján megszólal az utolsó harsona.

És akkor mindennek vége lesz.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/az-elso-itelet-kozel-van-es-en-gonoszokat-felre-fogom-dobni

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/08/15

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-08-15

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Amikor Édesanyámat tisztelitek, akkor meg kell látogatnotok Kegyhelyeit, és ott adózzatok tisztelettel neki

Igazság Könyve:

Amikor Édesanyámat tisztelitek, akkor meg kell látogatnotok Kegyhelyeit, és ott adózzatok tisztelettel neki

  1. augusztus 14. szerda, 15:15

Drága, szeretett leányom, egy élő ember sem képes teljesen megérteni, hogy milyen ravasz a Sátán. Tudnotok kell, hogy azok, akiket megfertőz, sohasem fogják a gonosz benyomását kelteni. Éppen ellenkezőleg, amikor felfedik számotokra bűnös útjaikat, ők nagyon vonzóak, humorosak, nagyon határozottak és meggyőzőek lesznek, olyannyira, hogy ti el fogjátok fogadni csalásaikat.

Azok, akik Egyházamban a gonoszt tisztelik, és szolgai módon követik utasításait, „szent” viselkedésükkel nagyon meg fognak benneteket téveszteni.

Közületek sokakat meg fognak nyerni maguknak, mivel úgy fog tűnni számotokra, hogy ők valóban tisztelnek Engem és szeretett Édesanyámat. De tudnotok kell, hogy minden szentnek tűnő kézmozdulat és cselekedet egy sértést fog álcázni az oltárok előtt, melyeknek az a rendeltetése, hogy Szent Nevemet tiszteljék.

Tudnotok kell, hogy amikor ők a fenevadat tisztelik, azt oly módon fogják tenni, hogy az előtettek szent cselekedetnek tűnjön fel, de az pontosan az ellenkezője lesz. Szándékaik a legszentebbnek és a legtisztességesebbnek fognak tűnni – de ne hagyjátok magatokat megtéveszteni.

Amikor Édesanyámat tisztelitek, akkor meg kell látogatnotok Kegyhelyeit, és ott adózzatok tisztelettel neki. Azok, akik szeretnek Engem, el fognak menni hozzá. Soha nem szabad nekik elfogadniuk azt, hogy Édesanyámat oda lehet parancsolni Egyházam ellenségeinek bírósága elé.

A többi jel, melyek elfogadását kérni fogják a világtól, és amelyek úgy fognak tűnni, mintha tisztelnék a Szentháromságot, Édesanyámat és a szenteket, a jó látszatát fogják kelteni.

De ezeket Isten ellenségei mindig különböző módon fogják nektek bemutatni. Amikor a nem várt jel bemutatásra kerül, tudnotok kell, hogy ez a fenevad egyik nagy jele, aki bolonddá fogja tenni a világot, elhitetvén vele, hogy ő és a serege szentek.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/amikor-edesanyamat-tisztelitek-akkor-meg-kell-latogatnotok-kegyhelyeit-es-ott-adozzatok-tisztelettel

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/08/14

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-08-14

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Hamarosan a templomokat kereskedelmi célokra fogják használni, és hogy hasznot húzzanak belőle

Igazság Könyve:

Hamarosan a templomokat kereskedelmi célokra fogják használni, és hogy hasznot húzzanak belőle

  1. augusztus 13. kedd, 15:00

Drága szeretett leányom, milyen szenvedést fognak érezni a katolikusok és a Keresztények szerte a világon, amikor látják, hogy templomaikat és az istentiszteleti helyeiket szórakozóhelyekké fogják átalakítani.

Számos rendezvényt fognak a templomokban tartani, amelyek által azt szeretnék kifejezni, hogy Engem tisztelnek, de ezek megsértik a Nevemet. Hamarosan a templomokat kereskedelmi célokra fogják használni, és hogy hasznot húzzanak belőle. Mindezek a dolgok már közelegnek, és azok, akik szeretnek Engem, nagy bánatukban sírni fognak. Mennyire fognak ezek a lelkek szenvedni, amikor ilyen istenkáromlással szemben kell küzdeniük. Az eretnekség, amelyet rájuk kényszerítenek, azt fogja jelenteni, hogy a számos rítus és szertartás folyamán, amelyek sértőek lesznek Istennel szemben, kevés tiszteletet fognak tanúsítani az ilyen lelkek iránt. Lesz ott ének, nevetés, hangoskodás és mesemondás, amiknek semmi közük sincs Hozzám. Mégis, mindezeket a gonosz cselekedeteket el fogják követni Egyházamban, méghozzá Előttem.

Leányom, figyelj most Ígéretemre. Én a Föld végső határáig is el fogok menni, hogy minden bűnöst megmentsek. De a lelkek annyira fertőzöttekké fognak válni, hogy bármit teszek értük, soha nem fogják Irgalmamat elfogadni, még haláluk pillanatában sem, jóllehet tudják, hogy a Pokol fog várni rájuk.

Ezért tehát el kell fogadnotok a tényt, hogy lelkek fognak elveszni számomra, mivel a gonoszság annyira beleivódott a lelkükbe, hogy semmilyen beavatkozás sem fogja már elválasztani őket a fenevadtól.

Amit el kell mondanom nektek az a következő: Ne hagyjátok, hogy azok, akiket a gonosz megfertőzött, hazugságaik által eltávolítsanak benneteket Tőlem. Ha elfogadjátok a hazugságokat, amelyeket azok diktálnak nektek, akik nem tisztelnek Engem, meggyengültök hitetekben – még akkor is, ha az csak egyetlen hazugság, mely csupán egyetlen nézőpontból érinti Tanításaimat. Ha csak egyetlen követelésnek engedtek is, melynek  eredményeképpen megváltoztatjátok értelmezéseteket arról, amit mondtam nektek, ez azt fogja jelenti, hogy megengeditek a gonosznak, hogy még nagyobb erővel kísértsen benneteket a rosszra, hogy eltávolítson titeket Tőlem.

Fogjátok be a fületeket a kezetekkel, amikor a fenevad szájából ömleni fognak a káromlások. Ne fogadjatok el semmi olyat, ami elárulná Szentségeimet vagy Tanításaimat. Fordítsatok nekik hátat, és kövessetek Engem, mert miután mindezek a dolgok elmúlnak, már csak egyetlen út lesz, amelyen járhattok. Ez az Én Utam lesz – az Igazság Útja. Csak a teljes Igazság fogadható el. Egy féligazság azt jelenti, hogy hazugság lesz belőle.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/hamarosan-templomokat-kereskedelmi-celokra-fogjak-hasznalni-es-hogy-hasznot-huzzanak-belole

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/08/13

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-08-13

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Az áradások mindennaposak lesznek, és ti tudni fogjátok, hogy Atyám a világ melyik részeire haragszik a legjobban

Debrecen úszott péntek délután!😮⛈️ Videó: Dennis Vekker | ViharVonal Viharvadász Csapat

https://www.facebook.com/watch/?v=823400332853270

Igazság Könyve:

Az áradások mindennaposak lesznek, és ti tudni fogjátok, hogy Atyám a világ melyik részeire haragszik a legjobban

  1. augusztus 12. hétfő, 3:00

Drága, szeretett leányom, követőim mindenütt – beleértve azokat is, akik nem tudnak ezekről az üzenetekről -, keresvén Engem, a Templomaimba fognak behúzódni. A Szentlélek által nekik adott Ajándékomnak köszönhetően, Szívem Menedékébe lesznek sodorva. Ők érzékelni fogják a világban lévő nyugtalanságot, és tudni fogják, hogy szükségük lesz a segítségemre ahhoz, hogy továbbra is szilárdak maradjanak a Tanításaimban.

Sokan érezni fogják a változást a levegőben, mivel Isten ellenségei kezdik megismertetni tervüket – a gyűlölet tervét -, hogy becsapják a világot, miközben aljas cselekedeteik, hogy a bűn minden formáját elnézzék, ismertté válnak. A világ a gyötrelem áradásába lesz sodorva, és sokan meg lesznek döbbenve a bűn bálványozására tett kísérletektől, melyeket mindenütt látni fognak.

A test bűneit meg fogják tapsolni. Hiúságot és egy megszállott önszeretetet lehet majd látni szerte a világon. A megszállott önimádatot olyan alapvető tulajdonságnak fogják tekinteni, mint még soha ezelőtt. Azokat, akik nem keresik az ilyen élvezeteket, félredobják, és a kitaszítottság érzését fogják bennük kelteni.

A gonosz bűneit dicsőíteni fogják, és miközben az ember beszippantva találja magát ebbe az őrületbe, a világra az árvizek dühe fog rászabadulni, mely által Atyám számos ország nagy részét elsöpri. Az áradások mindennaposak lesznek, és ti tudni fogjátok, hogy Atyám a világ melyik részeire haragszik a legjobban, amikor a vizek dühödten elárasztják a nemzeteket.

Minden gonosz nemzet első kézből fogja megtapasztalni azt, hogy a test bűnei hogyan lesznek megbüntetve.

Atyám meg fogja állítani a gonoszt abban, hogy megszerezze azok lelkét, akik ebben a bűnben vétkesek, megakadályozván így őket abban, hogy másokat is megfertőzzenek. Ők meg lesznek állítva. Nekik nem lesz többé megengedve, hogy folytassák fertőzésüket.

Ez a gonoszság orvosolva lesz, és az Isten Keze által történő isteni beavatkozásnak most tanúi lehetnek mindenütt a világon.

Imádkozzatok Irgalomért azok számára, akiket elérnek ezek a büntetések. Én megvédem azokat, akik Hozzám fordulnak védelemért.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/az-aradasok-mindennaposak-lesznek-es-ti-tudni-fogjatok-hogy-atyam-vilag-melyik-reszeire-haragszik

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/08/12

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-08-12