A tízszarvú fenevad maga Európa

Igazság Könyve:

A Római Birodalmon belül fog a nagy förtelem felemelkedni Ellenem

2013-06-15 16:48

 

Drága, szeretett leányom, ahogyan Én egyedül tettem meg a lassú és fájdalmas utat a Kálvária hegyére, éppúgy fogja Maradék Hadseregem is azt megtenni.

Amikor ezen a gyötrelmes dombon kapaszkodtam fölfelé, több száz Római katonával voltam körülvéve, akik megakadályozták az út mentén levőket abban, hogy vigaszt nyújtsanak Nekem. Bár nem lett volna szükség arra, hogy egy embert ilyen sok katona őrizzen, jelenlétük mégis azért volt, hogy számos dolgot szemléltessen. Meg akarták mutatni Követőimnek, vagy bárki másnak, akik megpróbálták Tanításaim Igazságát terjeszteni, hogy kik azok, akik parancsolnak. Azért volt ez az agresszív cselekedet, hogy megfélemlítsék és megfenyegessék azokat, akik ki merték mutatni Irántam való hűségüket.

A zsidók megtagadtak, aztán elárultak Engem. A Rómaiak keresztre feszítettek Engem, és ezért volt Róma az a hely, ahol szeretett Péter apostolom arra kapott utasítást, hogy megalakítsa Egyházamat a Földön, mert arra vágytam, hogy Egyházam azok között alakuljon meg, akik üldöztek Engem.

Miközben hamarosan sor kerül Második Eljövetelemre és feltárul azon Végső Küldetésem, hogy eljövök elhozni a megígért végső üdvösséget az emberiség számára, a történelem meg fogja ismételni önmagát. A zsidók még mindig tagadni fognak Engem a Nagyfigyelmeztetés bekövetkeztéig. Isten ellenségei mindenhol fel fognak lázadni Ellenem. Azok, akik szeretnek Engem, és akik azt mondják, hogy Engem képviselnek, el fognak árulni Engem.

A Római Birodalmon belül fog a nagy förtelem felemelkedni Ellenem. Babilon, a Római Birodalom hazája, ahol azok a nemzetek találhatók, akik a hamis istenek javára elhagyták Istent, lesz az a székhely, ahonnan továbbra is köpködni fognak minden hazugságot.

A tízszarvú fenevad maga Európa, és Rómában egy hadsereg fog felemelkedni Ellenem. A Nagy Nap előtti keresztre feszítésért ismét ők lesznek a felelősek. Ők fogják a végső sértést is elkövetni, amikor keresztre feszítik és elpusztítják Misztikus Testemet a Földön. Az Én Testem maga az Egyházam. Azok, akik az új tanok követését választják, eltávolodnak Testemtől, el fognak árulni Engem, és mégis felmernek majd állni, és azt mondani, hogy Tőlem jönnek.

Azon a napon, amikor az Egy-világvallást megismertetik, melyet egy Katolikus Egyházon belüli csoport fog támogatni – amint az meg volt jövendölve -, az Ég elsötétül, és egy nagy mennydörgés fog lesújtani a Földre. Ez olyan lesz, mint az a pillanat, amikor az utolsó lélegzetet vettem a Kereszten, amikor Atyám Haragja lesújtott a Kálvária Dombjára. Amikor ez megtörténik, és amikor a jel bekövetkezik, miszerint az Egy Igaz Egyházat megszüntetik, és egy pogány utálattal cserélik fel, tudnotok kell a következőket: Ez akkor lesz, amikor az emberi nemre mindenhol záporozni fognak a büntetések.

Minden jel meg lesz adva a Mennyből, hogy figyelmeztesse azokat, akik a Hamis Próféta és a jövőbeli cinkosa, az Antikrisztus oldalán állnak, hogy napjaik meg vannak számlálva. Meg lesz mutatva Nekik, hogy milyen lenne Atyám haragját megtapasztalni. Sok püspök és pap fel fogja ismerni az Igazságot ebben a szakaszban, és harcolni fognak a gonoszság ellen. Ők nem fognak elhagyni Engem, és továbbra is vezetni fogják Igaz Egyházamat a Földön. Sajnos sokaknak nem lesz bátorságuk ahhoz, hogy ezt megtegyék, és ők olyanok lesznek, mint a vágóhídra húrcolt bárányok, de meg lesznek vigasztalva azzal a tudattal, hogy Én sohasem fogom elhagyni őket. Sok segítséget fogok küldeni nekik, és Maradék Hadseregem fel fog emelkedni és terjeszteni fogja az Evangéliumot, mivel azt már mindenütt félretolták. Ők félelmet nem ismerve, a világ minden sarkában fognak prédikálni. Az Irántam való szeretetük meghiúsítja majd az Antikrisztus munkálkodását. Irántam való engedelmességük és a Keresztes Imahadjáratom imáira adott válaszuk a lelkek milliárdjait fogja megmenteni.

És aztán Tervem beteljesedik.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/romai-birodalmon-belul-fog-nagy-fortelem-felemelkedni-ellenem

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

Ábrahám az ígéretben bízó hit példája

13 Mert Ábrahám vagy az utóda nem a törvény, hanem a hitből való igazsága alapján részesült abban az ígéretben, hogy örökölni fogja a világot.

14 Hiszen ha a törvény emberei az örökösök, akkor üressé lett a hit, és valóra válthatatlan az ígéret;

15 mivel a törvény csak büntetést eredményezhet. Ahol azonban nincs törvény, ott nincs törvényszegés.

16 Azért adatott tehát az ígéret a hit alapján, hogy kegyelemből legyen, és így bizonyos legyen az ígéret Ábrahám minden utóda számára: nem csak a törvény alatt élőknek, hanem az Ábrahám hitét követőknek is. Ő mindnyájunk atyja

17 Isten színe előtt, ahogyan meg van írva: “Sok nép atyjává tettelek.” Mert hitte, hogy Isten megeleveníti a holtakat, és létre hívja a nem létezőket.

18 Reménység ellenére is reménykedve hitte, hogy sok nép atyjává lesz, ahogyan megmondatott: “Ennyi lesz a te magod!”

19 Mert hitében nem gyengült meg, amikor arra gondolt, hogy százesztendős lévén, elhalt már saját teste, és Sára méhe is elhalt.

20 Isten ígéretét sem vonta kétségbe hitetlenül, sőt megerősödött a hitben dicsőséget adva Istennek,

21 és teljesen bizonyos volt afelől, hogy amit Isten ígér, azt meg is tudja tenni.

22 Ezért Isten ezt “be is számította neki igazságul”.

23 De az, hogy “beszámította neki igazságul”, nem egyedül érte van megírva,

24 hanem értünk is, akiknek majd beszámítja, ha hiszünk abban, aki feltámasztotta a halottak közül Jézust, a mi Urunkat;

25 aki halálra adatott bűneinkért, és feltámasztatott megigazulásunkért.

 

 

 

Isten akaratának cselekvése

21 “Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.

22 Sokan mondják majd nekem ama napon: Uram, Uram, nem a te nevedben prófétáltunk-e, nem a te nevedben űztünk-e ki ördögöket, és nem a te nevedben tettünk-e sok csodát?

23 És akkor kijelentem nekik: Sohasem ismertelek titeket, távozzatok tőlem, ti gonosztevők!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Romans%204:13-25;%20%20%20%20%20Matthew%207:21-23&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

 

https://www.oca.org/readings/daily/2023/06/14

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-06-14

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat