Ez az Én időm. Ez az az időszak, melyet Atyám a megállapodás szerint meghatározott Számomra.

Igazság Könyve:

Csodákat fogok tenni a világ minden táján, hogy bebizonyítsam a kételkedőknek: Én, Jézus Krisztus vagyok az, aki elküldtem prófétámat, hogy felkészítsen benneteket Második Eljövetelemre

2013-06-07 23:45

 

Drága, szeretett leányom, mindazoknak, akik ismerik az Igazságot és elfogadják a próféciákat, amelyeket Atyám Könyve tartalmaz, el kell fogadniuk, hogy Ő a legnagyobb Irgalmasságot adta a világnak.

Most, hogy Második Eljövetelem ideje egyre csak közeledik, azoknak, akik felismerték a Hangomat és hallgatnak Rám, arra kell szentelniük az idejüket, hogy biztosítsák Szavam terjesztését, és hogy imádkozzanak fivéreik és nővéreik megmentéséért.

Szeretett Tanítványaim, Kegyelmeim kiáradnak rátok, és éppen ezért magabiztosnak kell lennetek, amikor másoknak segítetek, hogy ők is felkészüljenek Második Eljövetelemre. Még ha trágárságokat kiáltanak is rátok, nyugodtnak kell maradnotok. Ez a legmeggyalázottabb Küldetés Keresztre feszítésem óta. De ugyanakkor azt is tudnotok kell, hogy ez az a Küldetés, mely a lelkek milliárdjait menti meg.

Ez az Én időm. Ez az az időszak, melyet Atyám a megállapodás szerint meghatározott Számomra. Ez azon Uralkodásom időszaka, amikor az Új Ég és Új Föld eggyé fog olvadni. Ahogyan Atyám akarata beteljesül a Mennyben, úgy fog beteljesülni a Földön is. Minden eggyé fog válni. A gyűlölet, a szenvedés és a gonosz hatalma meg fog szűnni. Minden erőfeszítést meg fog érni, amit a lelketek megmentése érdekében tesztek, akárcsak a mások lelkének megmentéséért mondott imáitok is, független attól, hogy ez mennyire nehéz számotokra. Hadd ordítsanak rátok, hadd ócsároljanak vagy nevezzenek hazugnak benneteket, és bánjanak kegyetlenül veletek! Minél többet szenvedtek, annál több lelket hoztok Hozzám.

Ezt az utat Én faragtam ki, és a Mennyországban minden angyal őrizni fogja azt. Minden gonosz szellem zűrzavart fog okozni, akadályokat fognak létrehozni, és megpróbálnak megállítani benneteket abban, hogy Felém jöjjetek, de ez hiábavaló lesz. Ők nem tudnak megállítani Engem abban, hogy elérjelek benneteket, vagy, hogy közelebb vonzzalak Magamhoz titeket. Milliárdnyian lesztek. Azok, akik most nem hajlandók felkészülni, idővel meg fogják tenni. Nem szabad megengednetek nekik, hogy lelassítsanak benneteket, mert az idő rövid.

Maradék Hadseregemben mindenki különleges Kegyelmeket fog kapni, és csodákat fogok tenni a világ minden táján, hogy bebizonyítsam a kételkedőknek: Én, Jézus Krisztus vagyok az, aki elküldtem prófétámat, hogy Második Eljövetelemre felkészítsen benneteket.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/csodakat-fogok-tenni-vilag-minden-tajan-hogy-bebizonyitsam-ketelkedoknek-en-jezus-krisztus-vagyok-az

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/06/07

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-06-07

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat