Igazság Könyve:
A hűség fogadalma Isten, az Atya Isteni Akaratának
- június 13., szerda, 4:00
Drága, szeretett leányom, ahogy Örök Atyám örökségül hagyta az Ő Pecsétjének nagy ajándékát az emberiség számára, úgy Gyermekeinek szintén hűséget kell fogadniuk az Ő Isteni Akaratának.
Felkérem Isten minden gyermekét, akik továbbra is menetelni fognak az Ő hadseregében, segítvén Isten valamennyi gyermeke lelkének megmentését, beleértve a megrögzött bűnösökét is, hogy tegyék le ezt a fogadalmat:
A Keresztes Imahadjárat 59. imája: A hűség fogadalma az Isteni Akarathoz
„Ó, Magasságos Isten, Mennyei Atya, erőteljesen hűséget fogadok neked, Téged tisztelvén, és mindenben engedelmeskedvén Neked, egyesülve a Te Isteni Akaratoddal a Földön. Egyetlen szeretett Fiad, az Igaz Messiás Szent Vére által felajánlom Neked elmémet, testemet és lelkemet, minden lélek nevében, hogy egyként egyesülve bebocsátást nyerjünk Mennyei Királyságodba, hogy ezáltal teljesedjen Isteni Akaratod, amint a Mennyben, úgy a Földön is. Ámen.”
Nektek oda kell ígérnetek a lelketeket a Mennyei Atyának, hűségetek jeléül és Kereszthalálom emlékére, úgy, hogy mindnyájan ihassatok az Üdvösség Kelyhéből.
Jézusotok”
https://masodikeljovetel.hu/huseg-fogadalma-isten-az-atya-isteni-akaratanak
———-
Igaz élet Istenben:
Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:
https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/
„Keletről jön el a hajnal
- augusztus 20.
… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”
Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20
————
Ortodox (Görög keleti):
https://www.oca.org/readings/daily/2022/06/13
———-
Római katolikus:
https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-06-13
„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „
https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30
———-
Tóra: