Töltsétek a júniusi hónapot csendes elmélkedésben, szeretett Édesanyám utasítása szerint.

https://exmusulmanschretiens.fr/hu/

 


Igazság Könyve:

Töltsétek a júniusi hónapot csendes elmélkedésben, szeretett Édesanyám utasítása szerint

  1. június 3., vasárnap, 15:30

 

Drága, szeretett leányom, követőimnek a júniusi hónapot csendes elmélkedésben kell eltölteniük, szeretett Édesanyám utasítása szerint.

Ez a hónap annak az ideje, amikor a Megtérés Keresztes Hadjárata által sok ember megkaphatja az azonnali megtérés kegyelmét, azoknak az áldozatai által, akik válaszolnak Édesanyámnak, az Üdvösség Anyjának a hívására.

Ebben a hónapban el kell, hogy csendesedjetek.

Sürgetve kérlek benneteket, hogy látogassátok templomaitokat, amilyen gyakran csak tudjátok, hogy délután három órakor Irgalmasságom Rózsafüzérét imádkozzátok.

Katolikusok, arra kérlek benneteket, hogy ha lehetséges, ebben a hónapban mindennap vegyétek magatokhoz a Szent Eukarisztiát.

Mert ez a hónap annak az ideje lesz, amikor a tervek a Közel-Kelet feszültségének növelésére – melyek csendben zajlanak – befejeződnek.

Legyetek erősek. Legyetek türelmesek. Legyetek alázatos szívűek.

Adjátok át az akaratotokat Nekem, és ajánljátok fel megpróbáltatásaitokat és a meghozott áldozatokat minden bűnös megtéréséért.

Menjetek békével, szeretett követőim.

Szentlelkem mindnyájatokat betakar ebben az időben, mivel erre a különleges önfeláldozásra hívlak benneteket.

 

Szeretett Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/toltsetek-juniusi-honapot-csendes-elmelkedesben-szeretett-edesanyam-utasitasa-szerint

 

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/06/02

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-06-02

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat