Ahogyan elutasítottak Engem az első alkalommal, úgy másodszor is el fognak utasítani.

Az „Üdvösség Anyja” Ünnepe

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-az-udvosseg-anyja-unnepe-az-utolso-unnepnap-lesz-amelyet-nekem-az-isten-anyjanak


Igazság Könyve:

Ahogyan elutasítottak Engem az első alkalommal, úgy másodszor is el fognak utasítani.

  1. június 4. hétfő; 15:20

 

Drága, szeretett leányom, választott népemből, a zsidók közül, csak nagyon kevesen fogadtak el Engem Igaz Messiásnak, amikor eljöttem a világba, és meghaltam az emberiség bűneiért.

Ez alkalommal nagyon kevés keresztény fog tudatára ébredni annak, hogy Én Vagyok, aki most szólok hozzájuk, mielőtt második alkalommal eljönnék.

A hazugságoknak hisznek majd, amelyek a hamis próféták hazug ajkairól fakadnak, akiket szeretni fognak, míg Engem gyűlölettel visszautasítanak, ami nem egyeztethető össze Isten iránti szeretetükkel.

Ahogyan elutasítottak Engem az első alkalommal, úgy másodszor is el fognak utasítani.

Nektek nem szabad szomorúnak lennetek a miatt, ahogyan Engem kigúnyolnak, belém rúgnak, ütlegelnek, és nevetség tárgyává teszik Üzeneteimet.

Az ilyen gyűlölet Szent Szavaim iránt egyedül csak a sátántól eredhet.

Amikor a sátán dühe ilyen erőssé válik, mint most, akkor biztos lehetsz abban, hogy a lelkek miatt gyötrődik, akiket szándékomban áll kiragadni a karmaiból.

Zárjátok be a fületeket. Nézzetek magatok elé, és csak Rám összpontosítsatok.

Mindenféle támadást zúdítanak majd rátok, követőim, hogy megállítsanak benneteket követésemben.

Félre kell dobnotok minden Szavaim ellen felhozott érvet azok részéről, akik szent lelki dolgokban való szakértelmükkel büszkélkednek.

Az ő lelkükben nincs jelen a Szentlélek, mert a büszkeség bűne miatt nem méltók rá.

Ahogyan az oszlophoz kötve elszenvedtem a megostorozást, ugyanúgy fogok ismét szenvedni, amint most Szent Szavamat gyűlölködve félredobják azok, akik biztosítani akarják Szent Szavam elutasítását.

Ezeknek a lelkeknek a következőket mondom: Ha nem fogjátok elfogadni Irgalmasságom Kezét, hogy megmentsem az emberiséget, miért van ilyen gyűlölet a szívetekben?

Nem tudjátok, hogy a gonosz kísért benneteket, aki meg akar vakítani az Igazsággal szemben?

A gyűlölet, a rágalom, a sértés nem Tőlem származik. Ha megengeditek, hogy ezek a gonosz bűnök legyőzzenek benneteket, akkor ti nem szerettek Engem.

Vissza fogtok térni Hozzám, amikor Színem elé álltok a Nagyfigyelmeztetés alatt, ha meg van bennetek az alázat, mely szükséges ahhoz, hogy bocsánatot kérjetek Tőlem.

Ha most nem maradtok csendben, szenvedni fogtok, és lelkiismeret furdalásotok fog benneteket gyengeségben és reszketésben hagyni Előttem.

Mennyire megsebeztek Engem!

Mennyi szenvedést okoztok Nekem!

Most épp úgy megostoroztok Engem, ahogy első alkalommal is megostoroztak.

Mégis azt mondjátok, hogy ti az Én szent tanítványaim vagytok.

Ti vagytok az oka nagy szomorúságomnak.

Követőimnek azt mondom: hagyjátok figyelmen kívül ezeket a gúnyolódásokat. Ne szólaljatok meg, és ne törődjetek azokkal, akik haragot, gyűlöletet mutatnak, és ugyanakkor állítják, hogy szeretnek Engem.

Hogyan szerethettek Engem, ha nem mutattok szeretetet és türelmet egymás iránt?

Képmutatók vagytok, ha az Én Nevemben másokat ostoroztok.

Most megérett az idő a második elutasításra, amely nem különbözik az elsőtől.

A gúnyolódás azt fogja jelenteni, hogy az önjelölt szent tanítványok ki fogják gúnyolni Prófétáimat, azáltal, hogy ellentmondásba próbálják keverni őket, megkérdőjelezve a Szentírásban való jártasságukat.

Prófétáim nem értik a Szentírást, és nem fogják megvédeni Szavamat.

Mégis, az úgynevezett szent tanítványok, amint az Szent Fejem tövissel való megkoronázása alkalmával történt, megpróbálják Prófétáimat butáknak és méltatlanoknak beállítani.

Azután, olyan messzire mennek, hogy csúfnévvel illetik, és megszégyenítik őket, azt hirdetvén, hogy ők ismerik Tanításaimat.

A gorombaság folytatódik, de enyhülni fog a Nagyfigyelmeztetés után, amikor ezek a lelkek rádöbbennek elkövetett hibáikra.

Sírni és szenvedni fognak ezért, de Én megbocsátok nekik, mert szeretem őket.

Sokan azonban nem fognak bűnbánatot tartani. Ezek rettenetes szenvedést okoznak majd, és üldözni fogják prófétáimat, a végidők prófétáit. Egy pillanatra sem fogják abbahagyni. Mindenféle sértést, bántalmazást és támadást zúdítanak majd rájuk az Én Nevemben, Jézus Krisztus, az Emberfia Nevében.

Ők a végsőkig meg fognak tagadni Engem, a mai időkben adott Szent Szavamért.

Ezt követően még kapnak időt, hogy elfogadják az Igazság Könyvét.

Vagy elfogadnak majd, vagy visszautasítanak Engem.

Azután összegyűjtöm mindazokat az alázatos lelkeket, akik szeretnek Engem; és az Új Ég és Új Föld összeolvad.

Azok, akik még továbbra elutasítanak Engem, a Pokol Tüzére lesznek vetve.

Még egy utolsó alkalommal eljövök, hogy megmentselek benneteket.

Nyissátok ki szíveteket, és lássátok, hogy Én Vagyok az, Jézus, aki most hív benneteket.

Ha nem tudjátok ezt meglátni, akkor sok imádságra van szükségetek, hogy a Szentlélek valóban beléphessen a lelketekbe.

Emlékezzetek azokra, akik a Szentlélekkel vannak megáldva, ők nem sértegetnek másokat, nem rágalmaznak senkit, és nem terjesztenek gyűlöletet Isten gyermekei iránt.

Ők nem akarják ellenőrizni Isten gyermekeit.

Ők nem szegik meg a Tízparancsolatot.

 

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/ahogyan-elutasitottak-engem-az-elso-alkalommal-ugy-masodszor-el-fognak-utasitani

 

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/06/04

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-06-04

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat