Imádkozzátok az Isteni Irgalmasság imáit a saját lelketekért, és a hitetlenek lelkéért

Igazság Könyve:

„ Készüljetek a Figyelmeztetésre – A lélek megvilágosítása

Nyomtatóbarát változat

2011. jan. 28. 0:15 – 1:00

Imádkozzátok az Isteni Irgalmasság imáit

Imádkozzátok, imádkozzátok, imádkozzátok az Isteni Irgalmasság imáit a saját lelketekért, és a hitetlenek lelkéért. Az imacsoportok segíteni fognak nektek az Igazság terjesztésében, így azokat is hitre segíthetik, akik azt sem tudják, hogy honnan jöttek és hová mennek. Mindez elősegíti azt, hogy az evangéliumi tanítás elterjedhessen, ami máris érezhető a világ minden táján.

Az eddigi üzenetek próféciái már beteljesedésben vannak, és az események sorozatosan bekövetkeznek, és második eljövetelem is egyre közeledik.

Gyermekeim, legyetek mindig készenlétben. Maradjatok kegyelmi állapotban, és nyissátok meg szíveteket a szeretet és a béke tanításai előtt. Ha gyermekeim eddig is követték volna tanításaimat, most a világban nem lenne sem háború, sem kapzsiság, sem gyűlölet és szegénység sem. Szívetek legnagyobb nyugalmával vonuljatok vissza, minden nap legalább egy félórára, hogy magatokba szálljatok.

Olvassátok a Zsoltárokat és a Példabeszédeket, és tegyétek fel a kérdést: érvényesek-e ezek a tanítások ebben a mostani világban az én életemre is? „Természetesen, igen.” Imádkozzatok azért az erőért, hogy megváltozzon a hozzáállásotok és felfogásotok a halál utáni életről. Elmélkedjetek ezen a fontos tanításon! A földi élet csak egy rövid időszak. Az egyetlen igazi boldogság és az Örök Élet a Mennyben van, Velem, a Paradicsomban, Atyám Birodalmában.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/keszuljetek-figyelmeztetesre-lelek-megvilagositasa

Hordozzátok keresztemet

Nyomtatóbarát változat

2010. Jan. 16. 15 óra

Igen, szeretett leányom, Én vagyok az. Az eddigi időszak egy hosszú tanulási folyamat volt számodra, de továbbra is lelki táplálékban lesz részed, hogy megismerd az Igazságot. Ez a táplálék, amely betölti a lelkedet a Szentlélek ajándéka számodra.

Kérlek, leányom, tedd biztossá azt, hogy ezek az üzenetek, amelyek előjelekből, jövendölésekből és tanításaim összefoglalásából állnak, eljussanak a világ minden sarkába.

Nagyon fontos, hogy gyermekeim megértsék azt, hogy hogyan kell felkészülniük arra, hogy Atyám előtt megváltásra találjanak.

Most kezdődik az egész világon a lelki megújulás

Most már érezhető az egész világon, hogy újjá született az önfeláldozás és a tisztelet Irántam, az Örök Atya és az én szeretett Anyám iránt. Habár ez még egyértelműen nem látszik, mégis ez lesz az az erős lelki megújulás, amely gyermekeim védelmében nagy segítség lesz, és azoknak is, akik elfordulnak Tőlem. Az Evangélium szavaira újra oda fognak figyelni, mert az emberek éhezni fognak az Igazság után. Mivel a Megtisztulás folyamata egyre erősödni fog és az egész világra kiterjed, úgy fogják ismét megnyitni Előttem a lelkek a szeretetben üres szíveiket.

Mivel a szeretet híveim világossága által egyre jobban érezhető lesz, ezért a sátán támadásai egyre gyengébbek lesznek, és így kevesebb lesz a rossz cselekedetek száma is. A sátán veszíteni fog.

A sátán napjai meg vannak számlálva

A sátán tudja, hogy itt a Földön meg vannak számlálva napjai, ezért arra fog törekedni, hogy minél több kárt okozzon. Hívei tevékenykedései felgyorsulnak, rögtön támadásba kezdenek, hogy mindenben kárt tehessenek. Szörnyű tetteik, amelyeket szemeitek előtt visznek végbe, meg fognak lepni benneteket, de csak rövid ideig fognak tartani.

Gyermekeim, a hit, amely a mindennapos, rendszeres ima által megerősödik, segíteni fog a rémtettek kiirtásában. Vonuljatok vissza, gyermekeim, és fedezzétek fel újra tanításaimat. Helyezzetek vissza Engem az életetekbe. Ismét vegyetek fel Engem szívetekbe, úgy, hogy karjaimba zárhassalak benneteket. Engedjétek, hogy lelki tökéletességre vezesselek benneteket, hogy amikor az Ég és Föld egyesülni látszik, készen legyetek az örök életre.

Hétköznapjaitokban is kövessétek példámat. Hordozzátok Keresztemet, még akkor is, ha túl nehéznek tűnik számotokra. Sohase féljetek felvenni keresztemet, mert csak annyit kell hordoznotok, amennyire képesek vagytok.

Az élet szenvedéseinek értelme

Ha az életben szenvedtek, akkor az Én Keresztemet hordozzátok. Két lehetőségetek van. Ha a Keresztet elutasítjátok, sóhajtoztok és elkeseredtek, akkor ennek köszönhetően a szenvedés egyre fokozódik. De ha elfogadjátok a Kereszt hordozását, és felajánljátok szenvedéseiteket a lelkek megmentéséért, akkor Számomra ez a legdrágább ajándék.

Éljetek egyszerű életet

Éljetek egyszerű módon, mindent mértékkel tegyetek. Amikor esztek, isztok, alusztok vagy pihentek, arra figyeljetek, hogy mértékkel tegyétek. Ha szükségleteiteket kielégítettétek, többel ne próbálkozzatok, mert ez lelketek kárára válik. Gyermekeim, ahhoz, hogy közel kerülhessetek Hozzám, a vezeklés nagyon fontos számotokra. Ezalatt személyes áldozatot értek. A böjtölés csak egy példa a vezeklésre. A földi életemben már beszéltem nektek arról, hogy mi a vezeklés valódi értelme. Ugyanezt tette Keresztelő János is, az én szent és szeretett prófétám.

40 napos böjtölésem példa volt számotokra. Gyermekeim, csak a böjt segít nektek abban, hogy elűzzétek az ördögöt.

Szeretett gyermekeim, oly sok minden áll még előtettek. Most még nem értitek meg azt, hogy mi az elvárás veletek szemben az elkövetkezendő években. Nagyon fontos, hogy ezt az időt arra használjátok fel, hogy közelebb kerüljetek Hozzám, mert csak így tudtok a megpróbáltatásokra felkészülni, amelyeknek az egész világ keresztényei ki lesznek téve.

Béke veled. A te szerető Megváltód, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/hordozzatok-keresztemet

Hogyan lehet a Mennyországba jutni – a szenvedés szerepe

Nyomtatóbarát változat

2011. jan. 14., 10 óra

Gyermekeim, ezek a tanítások nem újak. Talán csak nem emlékeztetett benneteket az egyszerű igazságra. Üzeneteim és tanításaim sohasem változtak. Ezek egyszerű tanítások, amelyeket az Evangélium és a Tízparancsolat is összefoglal. Ne felejtsétek, ha önmagatokat másoknak ajándékozzátok, akkor Nekem adtátok magatokat. Amikor felebarátjaitoknak szeretetet adtok, úgy azt Nekem adtátok, Engem szerettek.

Úgy bánjatok embertársaitokkal, ahogyan azt szeretnétek, hogy veletek is bánjanak. Amikor valakire haragszotok, és kárt okoztok neki, vagy valamiért büntetni akarjátok, sohase feledkezzetek meg arról, hogy benne élek. Amikor másban kárt tesztek, azt Velem teszitek.

Gyermekeim, a jóindulatú bánásmódok az idők múlásával értelmet kapnak. Imádkozzatok minden nap azért az erőért, hogy életeteket az Én Nevemben élhessétek. Tudjátok meg: valahányszor megbocsátotok valakinek, még akkor is, ha ellenségről van szó, annyiszor nyitjátok meg Szeretetem és Irgalmasságom Szívét. Ezért a Mennyben örök boldogságban lesz részetek.

Imádkozzatok az állhatatosságért. Kövessétek az Én életemet. Nem lesz könnyű, de még az ilyen kis tettek is a lelkek segítségére válnak.

Szeretett Tanítótok és Megváltótok, Jézus Krisztus, Az Atyával és a Szentlélekkel egylényegű”

https://masodikeljovetel.hu/hogyan-lehet-mennyorszagba-jutni-szenvedes-szerepe

„… A sátán napjai meg vannak számlálva

A sátán tudja, hogy itt a Földön meg vannak számlálva napjai, ezért arra fog törekedni, hogy minél több kárt okozzon. Hívei tevékenykedései felgyorsulnak, rögtön támadásba kezdenek, hogy mindenben kárt tehessenek. Szörnyű tetteik, amelyeket szemeitek előtt visznek végbe, meg fognak lepni benneteket, de csak rövid ideig fognak tartani.

———-

Római katolikus:

2021-02-03

4. évközi hét szerda

SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből
Akit szeret az Isten, azt próbára teszi.
Testvéreim!
A bűn elleni küzdelemben még nem álltatok ellen
véretek ontásáig és megfeledkeztetek a vigasztalásról, mely nektek, mint fiaknak szól: Fiam, ne kicsinyeld le az Úr fenyítését, és ne csüggedj el, ha korhol!
Akit az Úr szeret, megfenyíti, és megostorozza minden fiát, akit kedvel.
A fenyítések között is maradjatok állhatatosak! Isten úgy bánik veletek, mint fiaival. Melyik az a fiú, akit atyja meg ne fenyítene? A jelenben ugyan minden fenyíték inkább szomorúságot okoz, mint örömet, később azonban az
igazi élet és a béke gyümölcsét hozza annak, aki elviselte.
Ezért emeljétek föl a lankadt kezeket, a megroggyant térdet nyújtsátok ki. Járjatok egyenesen, hogy a megbénult tag ki ne ficamodjék, hanem inkább meggyógyuljon! Törekedjetek az életszentségre és a békességre mindenkivel! Enélkül senki sem látja meg az Urat.
Ügyeljetek arra, hogy Isten kegyelmét senki el ne hanyagolja! És senki se legyen mérgező gyökérré, amely
felnövekedve kárt okoz, és megfertőz másokat!
Ez az Isten igéje.

Zsid 12,4-7.11-15

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Örökkévaló az Úr irgalma * mindazokon, kik őt félik. (Vö. 17. vers. – 11. tónus)
Előénekes: Áldjad, lelkem, az Urat, * egész bensőm az ő szent nevét áldja.
Áldjad, lelkem, az Urat, * és ne feledd, hogy hozzád milyen jó volt.
Hívek: Örökkévaló az Úr irgalma * mindazokon, kik őt félik.
E: Ahogyan az atya megkönyörül fiain, * úgy könyörül meg az Úr az istenfélőn.
Ő jól tudja, hogy miből formált, * nem felejti, hogy porból lettünk.
H: Örökkévaló az Úr irgalma * mindazokon, kik őt félik.
E: Örökkévaló az Úr irgalma mindazokon, kik őt félik, * és a fiak fiaival az ő igazsága,
azokkal, akik szövetségét híven őrzik, * és hűségesen teljesítik parancsait.
H: Örökkévaló az Úr irgalma * mindazokon, kik őt félik.
Zsolt 102,1-2.13-14.17-18a

ALLELUJA
Jézus mondja: „Juhaim hallgatnak szavamra; * ismerem őket, és ők a nyomomban járnak.” Jn 10,27 – 1 D2. tónus.

EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
A názáretiek nem ismerik fel Jézusban a Megváltót, mert nincs hitük.
Abban az időben Jézus hazament Názáretbe. Tanítványai elkísérték. Amikor elérkezett a szombat napja, tanítani kezdett a zsinagógában.
Sokan hallgatták, és csodálkozva mondogatták: „Honnét vette ezt? Miféle bölcsesség ez, amely neki adatott? És a csodák, amelyeket kezével véghezvisz! Nem az ács ez, Mária fia, Jakab, József, Júdás és Simon rokona? S ugye nővérei is itt élnek közöttünk?” És megbotránkoztak benne.
Jézus erre megjegyezte: „Nem vetik meg a prófétát, csak a hazájában, rokonai körében, a saját házában.” Nem is tehetett ott csodát, csupán néhány beteget gyógyított meg, kézrátétellel. Maga is csodálkozott
hitetlenségükön.
Ezek az evangélium igéi.

Mk 6,1-6

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-02-03

„… Imádkozzátok, imádkozzátok, imádkozzátok az Isteni Irgalmasság imáit a saját lelketekért, és a hitetlenek lelkéért. Az imacsoportok segíteni fognak nektek az Igazság terjesztésében, így azokat is hitre segíthetik, akik azt sem tudják, hogy honnan jöttek és hová mennek. Mindez elősegíti azt, hogy az evangéliumi tanítás elterjedhessen, ami máris érezhető a világ minden táján. …”


————

Ortodox (Görög keleti):

„1 Jakab, Isten és az Úr Jézus Krisztus szolgája, üdvözletét küldi Izráel szétszóratásban élő tizenkét törzsének.

Hit, próbatétel és bölcsesség

2 Testvéreim, örüljetek, amikor különböző megpróbáltatásokat kell elviselnetek, 3 hiszen tudjátok, hogy ezek a nehézségek az Istenben való bizalmatokat és hiteteket teszik próbára. Ha pedig a hitetek kiállja a próbát, az kitartóvá tesz benneteket. 4 Az állhatatosságban azonban egészen a célig tartsatok ki! Akkor lesztek majd érettek és tökéletesek, akikben nincs semmi hiányosság.

5 Ha valakinek bölcsességre van szüksége, egyszerűen csak kérje Istentől, és meg fogja kapni! Hiszen Isten mindenkinek örömmel, nagylelkűen és szemrehányás nélkül ad. 6 Viszont aki kér tőle valamit, az bizalommal kérjen, ne kételkedve! Aki kételkedik, hasonlít a tenger hullámaihoz, amelyeket a szél ide-oda dobál. 7 Az ilyen ember ne is remélje, hogy megkapja, amit az Úrtól kér, 8 mert, aki kételkedik, annak a lelke kétfelé sántikál, nem képes dönteni, mindenben állhatatlan és megbízhatatlan.

Szegények és gazdagok

9 A szegény sorsú testvér azzal a szellemi gazdagsággal dicsekedjen, amelyet Istentől kapott. 10 A gazdag testvér viszont a megalázottságával dicsekedhet, hiszen lehet bármilyen gazdag, ő is úgy múlik el, mint a mezőn a virágok. 11 Mert felkel a nap, és a forró szél kiszárítja a növényeket, lehullnak a virágok, és szépségük elmúlik. Ugyanígy múlik el a gazdag ember is. Egyik nap még üzleti terveket készít, a másik nap már halott.

Kísértés és kívánság

12 Boldog és áldott, aki a kísértésben kitart, mert miután kiállta a próbát, megkapja az örök élet koszorúját, amelyet Isten azoknak ígért, akik szeretik őt. 13 Amikor kísértések érnek valakit, ne mondja, hogy Isten akarja őt rávenni valami gonoszságra! Mert Istent a gonoszság nem kísértheti meg, ő maga pedig senkit sem akar gonoszságra biztatni. 14 Ha valakiben feltámad a gonosz dolgok iránti kívánság, akkor valójában a saját szívének kívánsága csalogatja rossz irányba. 15 Ha ezek a gonosz vágyak meggyökereznek benne, akkor abból bűnös tettek származnak. Amikor pedig a bűn eluralkodik valakiben, az halálba vezet.

16 Szeretett testvéreim, ne hagyjátok magatokat becsapni! 17 Minden jó dolog és tökéletes ajándék felülről jön, attól, aki az égitestek Teremtője. Ő mindig ugyanaz, és nem változik — nem úgy, mint az égitestek fénye. 18 Isten azt akarta, hogy a gyermekei legyünk. Ezért „újjászült” bennünket az igazság üzenete által, hogy új életünk legyen, és olyanok legyünk az új teremtésben, mint az első gyümölcsök a kertben.”

 

„… Imádkozzatok azért az erőért, hogy megváltozzon a hozzáállásotok és felfogásotok a halál utáni életről. Elmélkedjetek ezen a fontos tanításon! A földi élet csak egy rövid időszak. Az egyetlen igazi boldogság és az Örök Élet a Mennyben van, Velem, a Paradicsomban, Atyám Birodalmában.

…”

 

 

 

 

11 Jézus ezt mondta: „Az a férfi, aki elválik a feleségétől, és mást vesz feleségül, házasságtörést követ el az első felesége ellen. 12 Az a feleség, aki elválik a férjétől, és összeházasodik egy másik férfival, szintén házasságtörést követ el.”

Megáldja a gyermekeket

13 Az emberek odavitték Jézushoz a kisgyerekeiket, hogy tegye rájuk a kezét. A tanítványok azonban rájuk szóltak, és el akarták őket küldeni. 14 Amikor Jézus ezt meglátta, megharagudott, és rászólt a tanítványaira: „Engedjétek hozzám jönni a gyerekeket, mert Isten Királysága olyanoké, akik hozzájuk hasonlítanak! 15 Igazán mondom nektek: aki nem úgy fogadja Isten Királyságát, mint a gyerekek, az soha nem jut be oda.” 16 Ezután egyenként a karjába vette a gyerekeket, rájuk tette a kezét, és megáldotta őket.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++James+1%3A1-18%3B+++++Mark+10%3A11-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/02/03