Sok ember Kereszténynek vallja magát, de nem szeret Engem

Igazság Könyve:
2014. augusztus 5. hétfő, 14:16

 

Drága szeretett leányom, most, hogy elterjedt az Igazság arról, aminek be kell következnie, a Hozzám való megtérés követi azt mindenhol, ahol az emberiségnek adott Imáimat imádkozzák. Maradékom nőni és sokszorozódni fog, akárcsak ellenségeim. Ahova Hadseregem megy, e Munka ellenségei is könyörtelenül követni fogják. Küzdelem, rúgás, méreg köpése – a gonoszságok által fogjátok felismerni őket, amelyeket a szájukon köpnek ki. Arról a bánásmódról fogjátok felismerni az Enyéimet, ahogyan őket az Én Nevemben rágalmazni fogják.

Soha nem szabad elveszítenetek a bátorságotokat a gyűlölet arcával szemben. Meg kell értenetek, hogy az ilyen esetekben ki az, aki dolgozik, és egyáltalán ne legyetek elismeréssel iránta, mert azzal egyszerűen felhatalmazzátok őt.  A gonosz befolyása, melyet Isten gyermekeire gyakorol, nyilvánvaló és látható a megosztottságok által – melyek elválasztják egymástól a nemzeteket –, a gyilkosságok, az üldöztetés és a Kereszténység eltörlésére tett kísérletek által.

Sok ember Kereszténynek vallja magát, de valójában nem szeretnek Engem. Ők megbántanak Engem, és nagy szégyent hoznak Rám. Másokat keményen elítélnek, és nem érzik bűnösnek magukat; lelkiismeret furdalást sem éreznek, amikor másokat rágalmaznak – csak egy égető vágyat arra, hogy a gyűlöletet támogassák. Gyávák mindazok, akik a jámborság vallásos fátyla mögé bújnak, és azt merik állítani, hogy más ember nem alkalmas arra, hogy szolgáljon engem.

Elő merik írni másoknak a felismerésüket arról, hogy szerintük, mit jelent Kereszténynek lenni, miközben annyira tele vannak Irántam való gyűlölettel. Soha nem szabad olyan emberrel foglalkoznotok, akinek gyűlölet van a szívében, s közben azt mondja, hogy az Én Nevemben beszél. Hagyjátok őt figyelmen kívül. Imádkozzatok érte. Mert ha ti igazán szerettek Engem, akkor mindenki iránt együttérzést fogtok mutatni.

Ti nem fogtok soha másokat elítélni, rágalmazni, vagy másokról hazugságokat terjeszteni – majd pedig vakmerően azt mondani, hogy Tőlem valók vagytok. Távozzatok Tőlem. Hamarosan a Színem elé fogtok járulni és arra lesztek felszólítva, hogy számot adjatok cselekedeteitekről.

A Kereszténység az az életerő, mely fenntartja a világot. Én Vagyok a Fény, mely elválasztja az éjt a nappaltól, Nélkülem a sötétségben bukdácsolnátok. Jöjjetek Velem, amikor hívlak benneteket – vagy egyáltalán ne jöjjetek.

Jézusotok”

 
 
 
 

“HOZD VISSZA NÉPEMET A SZERETETEN ALAPULÓ IGAZ HITHEZ!

1991. május 25.

Jézusom, a Te tökéletességed és szépséged megigézett. Emésztő szereteted legyőzte törékenységemet, és beleegyeztem, hogy szereteted áldozata legyek. Hogyan is tudnám visszavonni ígéretemet, amikor ennyi szépséget látok egyszerre? Jóságod naphosszat elbűvöl. Milyen vonzereje van a Te szeretetednek?

Lelkem kedvese, szemed látta dicsőséges fenségemet, füled hallotta szeretetem énekét, és én magam adtam meg neked világosságomat, hogy mindörökre az enyém légy. Neked adtam szögeimet és töviskoronámat, hogy megmutassam, milyen közel állok hozzád. Vőlegényed lettem, és menyasszonyommá tettelek, hogy megosszam veled keresztemet mint hitvesi ágyat. Szenvedésem annyira magával fog ragadni réged, hogy hasonlóvá válsz majd hozzám, Vőlegényedhez. Én vagyok Vigasztalód a szomorú napokban. Én választottalak téged, és nem te engem, hogy megmutassam neked kimeríthetetlen gazdagságomat.

Uram, mit kívánsz, mit tehetek Érted?

Hozd vissza népemet a szereteten alapuló igazi hithez! Imádkozz, hogy Egyházam egy legyen és mentes minden bűntől! Engesztelj leányom, engesztelj a világ sok bűnéért és gonoszságáért, ami annyira bántja Szentséges Szívemet… Leányom és menyasszonyom, tekints Szabadítód Szívébe, tekints e Szívbe, amely megmentett téged! Vedd Szívemet, vigasztald meg azáltal, hogy szeretsz. Én Jézus, homlokon csókollak.

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum624.html

 
 
 
—-
Római katolikus:

2019-08-05

18. évközi hét hétfő

OLVASMÁNY Mózes negyedik könyvéből
Mózes panaszkodik az Úrnak:
Egyedül nem bírja viselni a nép minden gondját, terhét.

A pusztai vándorlás idején a nép zúgolódni kezdett: „Ki ad nekünk húst enni! Visszagondolunk a halra, amelyet ingyen ettünk Egyiptomban, eszünkbe jut az uborka, a dinnye, a póréhagyma, a vöröshagyma meg a fokhagyma. Most pedig hiába epekedünk, a szemünk nem lát mást, mint csak a mannát!” A manna apró maghoz hasonlított, és színe olyan volt, mint a mézgáé. A mannát a nép mindennap felszedte, kézimalmán megőrölte, vagy mozsárban összetörte, azután fazékban megfőzte, és olyan ízű kalácsot készített belőle, mint az olajoslepény. A manna éjszakánként a leszálló harmattal hullott a táborra.
Mózes meghallotta, hogy siránkozik a nép, ki-ki a sátora bejáratánál. Az Úr nagyon megharagudott emiatt, de Mózesnek se tetszett ez a dolog. Azért így szólt az Úrhoz: „Miért sújtod szolgádat? Miért nem találok kegyelmet előtted, és miért raktad rám az egész nép terhét? Hát én fogantam ezt a sokaságot, vagy én hoztam őket a világra, hogy azt mondod nekem: »Hordozd őket kebleden, ahogyan a dajka szokta hordozni a csecsemőt, és vezesd őket arra a földre, amelyet esküvel ígértem atyáiknak!«? Honnan vegyek húst, hogy enni adjak ekkora sokaságnak? Felém fordulva siránkoznak, és azt mondják: »Adj nekünk húst enni!« Én egyedül nem viselhetem a nép gondját, felülmúlja erőmet. Ha azonban te másként ítéled meg a dolgot, ha kegyelmet találtam előtted, akkor, kérlek, vedd el életemet, hogy ne szenvedjek ekkora nyomorúságot!”
Ez az Isten igéje.
Szám 11,4b-15

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Örvendjetek Istennek, * a mi segítőnknek! (2a. vers. – 5. tónus)
Előénekes: Népem nem hallgatta meg szavamat, * Izrael nem figyelt igémre.
Szívük keménységére hagytam őket, * járjanak csak szándékuk szerint.

Hívek: Örvendjetek Istennek, * a mi segítőnknek!
E: Bárcsak hallgatna rám népem, * bárcsak utamon járna Izrael.
Ellenségeit megaláznám akkor, * s gyötrőire emelném kezemet.

H: Örvendjetek Istennek, * a mi segítőnknek!
E: Akik gyűlölik az Urat, meghódolnának néki, * és sorsuk örökké tartana.
Népemet pedig a búza javából táplálnám, * és jóllakatnám őket mézzel a sziklából.
H: Örvendjetek Istennek, * a mi segítőnknek!
Zsolt 80,12-13.14-15.16-17

ALLELUJA
Nemcsak kenyérrel él az ember, * hanem minden igével is, mely Isten ajkáról való. Mt 4,4b – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézust könyörületre indítja az emberek lelki és testi ínsége.
(Az itt következő evangéliumot „A” évben már vasárnap olvastuk. Ma ezért Mt 14,22-36-ot olvassuk helyette lásd a 293. oldalon).

Amikor Jézus tudomást szerzett Keresztelő János haláláról, csónakba szállt, és elment onnan egy kietlen helyre, egyedül. De az emberek megtudták, és a városokból gyalogszerrel utána indultak.
Amikor kiszállt a hajóból, már nagy tömeget látott ott. Megesett rajtuk a szíve, és meggyógyította betegeiket.
Amint beesteledett, tanítványai odamentek hozzá, és figyelmeztették: „Elhagyatott ez a hely, és az idő is már későre jár. Bocsásd el a tömeget, hadd menjenek a falvakba, hogy élelmiszert szerezzenek maguknak.” Jézus azonban ezt mondta nekik: „Nem kell elmenniük, ti adjatok nekik enni!” Ők ezt felelték: „Nincs másunk itt, csak öt kenyerünk és két halunk.” Mire ő ezt mondta: „Hozzátok ide!”
Miután megparancsolta, hogy a tömeget telepítsék le a fűre, fogta az öt kenyeret és a két halat, szemét az égre emelve áldást mondott, azután megtörte a kenyereket, és odaadta tanítványainak, a tanítványok pedig az embereknek.
Mindannyian ettek, és jól is laktak. Végül tizenkét kosár lett tele a kenyérmaradékokkal. Pedig mintegy ötezer férfi evett, nem számítva a nőket és a gyermekeket.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 14,13-21″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-08-05

 
——
Ortodox (Görög keleti): 

13 Nem tudjátok, hogy akik Jeruzsálemben a templomi szolgálatot végzik, onnan kapják az élelmüket is?! Akik az oltár körül szolgálnak, azok részt kapnak az oltárra vitt adományokból. 14 Ehhez hasonlóan rendelte az Úr is, hogy akik az örömhírt terjesztik, azok abból is éljenek meg.

15 Én azonban ezekkel a jogokkal nem éltem. Nem is azért írom mindezt, hogy engem is ti tartsatok el. Inkább meghalnék, mint hogy másoknak terhére legyek. 16 Ha az örömüzenetet hirdetem, azzal nincs mit dicsekednem, hiszen ez a kötelességem. Jaj lenne nekem, ha nem végezném ezt a munkát! 17 Ha a magam jószántából tenném, jutalmat érdemelnék. De nincs más választásom: köteles vagyok mindenkinek hirdetni az örömüzenetet, hiszen ezzel vagyok megbízva. 18 Így tehát, mi az én jutalmam? Az, hogy mindezt ingyen teszem! Nem élek azzal a jogommal, amely az örömüzenet hirdetőjét megilleti.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+9:13-18&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A vallási vezetők próbára akarják tenni Jézust

16.1 Farizeusok és a szadduceusok jöttek Jézushoz, hogy próbára tegyék. Arra kérték, hogy tegyen valami csodát, mutasson nekik mennyei jelt bizonyítékul Istentől.

Ő azonban így válaszolt nekik: „Napnyugta idején felnéztek az égre, és azt mondjátok: »Holnap szép idő lesz, mert vörös az ég alja.« Korán reggel felnéztek az égre, és azt mondjátok: »Ma vihar lesz, mert az ég vörös és felhős.« Mikor látjátok az égbolt képét, megértitek milyen idő következik, igaz? Akkor a mostani idők jeleit miért nem értitek meg? Ez a gonosz és hűtlen nemzedék mindenáron valamilyen csodás jelt akar látni Istentől származó bizonyítékul. De nem fognak semmilyen csodát látni, csupán azt, amely Jónás[a] prófétával történt!” Ezzel otthagyta őket, és továbbment.

Óvakodjatok a farizeusok kovászától!

A tanítványok áteveztek a tó túlsó partjára, de elfelejtettek kenyeret vinni magukkal. Jézus ezt mondta nekik: „Legyetek óvatosak: tartsátok távol magatokat a farizeusok és szadduceusok kovászától!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+16:1-6&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——
https://oca.org/readings/daily/2019/08/05

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük