Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak, a Hozzám hűségesnek maradók

 “A VÁLSÁG IDEJE MOST BONTAKOZIK KI A FÖLD FELETT”

te és én együtt fogjuk szentesíteni Garabandalt,”

 
“Mivel nem cselekedtetek az október 18.-i üzenetem szerint, és mert nem hoztátok azt az egész világ tudomására, közlöm, hogy ez az utolsó üzenet. Előzőleg a pohár megtelőben volt. Most már túlcsordul. …”
Igazság Könyve:
2014. augusztus 2. szombat, 10:16

 

Drága szeretett leányom, az Én követésemet, ezen az utolsó utazáson, hogy Atyám Szövetségét beteljesítsem, egy hegyre felkapaszkodó hegymászócsoporthoz lehet hasonlítani. Tudnotok kell, hogy ez egy magas hegy, egy kemény terep, mely tele van akadályokkal, ami problémát jelenthet még a legtapasztaltabb hegymászó számára is, hiszen minden szinten és sarkon meglepő és váratlan fordulatokat sorakoztathat fel. Azok, akik bíznak abban, amit mondok, és akik nyílt és készséges szívvel követnek Engem, könnyebbnek fogják találni ezt az utazást, mint mások. Azonban sokan, az utazás elején nagyon magabiztosak, lehet, hogy túl gyorsan mennek, és nagyokat ugranak, hogy megpróbálják megmászni a csúcsot. Ezek azok az emberek, akik nagyot fognak esni, és a hegy aljáig való leereszkedésük a legfájdalmasabb lesz.

Mások, akik nem tapasztalt hegymászók, de követik a világos utasításokat, amelyeket Az ad nekik, Aki vezeti őket, a legtöbb esetben elsőként érnek fel a csúcsra. Bizalmuk, türelmük és az akaratuk, hogy a csúcsot mindenáron elérjék, nagy energiát és lelkesedést fog biztosítani számukra, ami fenntartja majd őket a csúcsra való felkapaszkodás során. Azok, akik nem állnak meg rendszeresen inni, hogy oltsák szomjukat, kiszáradnak, akik pedig elfelejtenek élelmet vinni magukkal, megfogyatkoznak erejükben.

Ennek az utazásnak minden lépése új kihívásokat hoz magával, veszélyes kanyarokat és szinte megmászhatatlannak tűnő sziklákat.

Egy nagyon erős, ép elmével és testtel rendelkező ember szükségeltetik ahhoz, hogy a csúcsra való felkapaszkodás vonalán maradjon.

Ők zaklatottnak fogják érezni magukat azoknak köszönhetően, akik elveszítették hitüket azon képességükben, hogy a hegyre vezető utat megtegyék, és ezek folyamatosan azzal fognak próbálkozni, hogy elvonják őket feladatuktól.

Aztán lesznek olyanok, akik féltékenyek lesznek azokra, akik nagy lépéseket tesznek előre, csapdákat és más akadályokat helyezvén eléjük, megpróbálják elgáncsolni a hegymászókat, hogy lelassítsák őket. Ezek a kiábrándult és féltékeny lelkek, minden tőlük telhetőt meg fognak tenni, hogy megakadályozzák a csúcs elérésében a határozott és elszánt hegymászókat. Hazugságokat fognak kitalálni, hogy megpróbálják megállítani őket útjaikon, arról győzvén meg őket, hogy félelmükben a nagy veszélyek miatt megfutamodjanak, amelyeknek talán ki lesznek téve.

Azt fogják mondani nekik, hogy a hegymászók vezetője alkalmatlan arra, hogy felvigye őket a csúcsra, és emiatt nagy veszélynek lesznek kitéve, ha olyan ostobák, hogy folytatják útjukat, amely – mint mondani fogják – egy veszélyes és fáradságos út.

És így fog folytatódni az Én Utazásom addig a Napig, amíg újból El nem jövök. Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak, a Hozzám hűségesnek maradók.Egyesek elhívatottak, és követnek Engem. Aztán pedig elárulnak. Az Irántam való gyűlöletük az összes közül a legrosszabb, mert ők azok, akik lelkeket hoztak Nekem ezen az úton, amely az Üdvösség felé vezet. De amikor megadják magukat a Sátán kísértésének, aki szörnyű hazugságokat ültet a lelkükbe, ők lesznek azok, akik majd elszakítják Tőlem a lelkeket.

Csak az alázatos, gyengéd szívű lelkek fogják sikeresen elérni a hegycsúcsot, akik minden rosszindulattól, büszkeségtől és önteltségtől mentesek. Amikor az a nap elérkezik, azok, akik eltávolodtak Tőlem, és akik elárultak Engem, nem fognak olyan helyet találni, ahová mehetnének, mert a hegyre felvezető út már nem lesz többé.

Jézusotok”

 
 

—–
Római katolikus:
2019-08-0217. évközi hét péntek

OLVASMÁNY Mózes harmadik könyvéből
A választott népnek mindig meg kell tartania az Úr nagy és szent ünnepeit.
Az Úr így szólt Mózeshez: „Ezek lesznek az Úr ünnepei, a szent összejövetelek, amelyeket a maguk idejében meg kell tartanotok. Az első hónapban, annak tizennegyedik napján estefelé van az Úr húsvéti átvonulása. A hónap tizenötödik napján pedig a kovásztalan kenyerek ünnepe van az Úr tiszteletére. Hét napon át kovásztalan kenyeret egyetek! Az első nap nagy és szent legyen számotokra, semmiféle szolgai munkát ne végezzetek rajta! Mind a hét napon égőáldozatot mutassatok be az Úrnak! A hetedik nap ismét nagy és szent legyen, semmiféle szolgai munkát ne végezzetek rajta!”
Majd így beszélt az Úr Mózeshez: „Szólj Izrael fiaihoz, és mondd nekik: Ha majd bejuttok arra a földre, amelyet adok nektek, és learatjátok a termést, vigyetek egy kalászos kévét aratástok zsengéjeként a paphoz, s ő ajánlja fel a szombat után következő napon az Úrnak, és szentelje meg, hogy az Úr kedvesen fogadja tőletek! Számláljatok azután a szombatot követő naptól, amelyen az első kévét felajánlottátok, hét teljes hetet a hetedik hét eltelte után következő napig, azaz ötven napot, és akkor mutassatok be új ételáldozatot az Úrnak!
A hetedik hónap tizedik napján az engesztelés nagy ünnepe legyen! Nevezzétek szentnek ezt a napot, böjtöljetek, és mutassatok be égőáldozatot az Úrnak!
A hetedik hónap tizenötödik napjától fogva hét napon át sátoros ünnepet tartsatok az Úrnak! Az első napot nagynak és szentnek hívjátok: semmiféle szolgai munkát ne végezzetek! Mind a hét napon mutassatok be égőáldozatot az Úrnak! A nyolcadik nap ismét nagy és szent legyen! Mutassatok be égőáldozatot az Úrnak, mert az a szent összejövetel napja; semmiféle szolgai munkát ne végezzetek!” Ezek az Úrnak ünnepei, amelyeket nagynak és szentnek kell hívnotok, és amelyeken égőáldozatokat, egészen elégő áldozatokat és ételáldozatokat kell bemutatnotok az Úrnak aszerint, amint azt az egyes napok szertartása megszabja.
Ez az Isten igéje.
Lev 23,1.4-11.15-16.27.34b-37

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Örvendjetek Istennek, * a mi segítőnknek! (2a. vers. – 5. tónus)
Előénekes: Csendüljön a zsoltár, hozzatok dobot, * lágyhangú hárfát citerával.
Fújjátok meg a harsonát újholdkor, * holdtöltekor, a mi nagy ünnepünkön.
Hívek: Örvendjetek Istennek, * a mi segítőnknek!
E: Izraelben ez a törvény, * így rendelte ezt Jákob Istene.
Ő hagyta meg ezt Józsefnek, * amikor kivonult Egyiptom földjéről.
H: Örvendjetek Istennek, * a mi segítőnknek!
E: Ne legyen soha más istened, * és ne imádj soha idegen istent,
mert én vagyok a te Urad, Istened, * aki kivezetett téged Egyiptom földjéről.
H: Örvendjetek Istennek, * a mi segítőnknek!
Zsolt 80,3-4.5-6ab.10-11ab

ALLELUJA
Az Úr igéje örökké megmarad, * ez az a tanítás, amelyet hirdettek nektek. 1Pét 1,25 – 12. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
A názáretiek hitetlen magatartása Jézussal szemben.
Tanító körútján Jézus az ő városába, Názáretbe érkezett, és ott tanított a zsinagógában.
Hallgatói csodálkoztak, és így beszéltek róla: „Honnan van ennek a bölcsessége és csodatevő ereje? Hát nem az ács fia ez? És nem Mária az anyja? Nemde Jakab, József, Simon és Júdás az (unoka)fivérei? És nem itt élnek-e közöttünk az (unoka)nővérei is?
Honnét vette hát mindezt?” És csak botránkoztak rajta. Jézus erre így szólt: „Sehol sem becsülik kevesebbre a prófétát, mint szülőföldjén és otthonában.”
Hitetlenségük miatt nem is művelt ott sok csodát.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 13,54-58″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-08-02

 
 
 
——
Ortodox (Görög keleti): 

35 Mindezt a ti érdeketekben mondom, nem azért, hogy korlátozzalak benneteket. Abban szeretnék segíteni, hogy helyesen és jó rendben éljetek, és teljes odaadással szolgáljátok az Urat.

36 Ha egy férfi úgy gondolja, hogy a menyasszonya lassan túlhaladja a házasságra legalkalmasabb kort, és ezért feleségül akarja venni, ám vegye feleségül. Azzal, hogy összeházasodnak, nem vétenek semmit. 37 Egy másik férfi azonban lehet, hogy arra a szilárd meggyőződésre jut, hogy nem akar megházasodni, és teljesen szabadon dönthet ebben, semmi sem kényszeríti. Így eldöntheti, hogy mégsem veszi feleségül azt a leányt, akit korábban eljegyzett. Ez a férfi is helyesen döntött. 38 Tehát az is helyesen teszi, aki a menyasszonyával összeházasodik. Aki azonban nem házasodik meg, az még helyesebben cselekszik.

39 A férjes asszony maradjon a férjével, amíg a férje él. Ha a férje meghal, szabadon férjhez mehet, akihez akar, csakhogy az új férje is az Úr követője legyen. 40 Azonban boldogabb lesz, ha nem megy újra férjhez. Ez a véleményem, és hiszem, hogy Isten Szelleme bennem lakik.

Ne okozzatok senkinek megütközést!

8.1 Most pedig a bálványoknak felajánlott ételáldozattal kapcsolatban írok nektek.

Ahogy írtátok, „mindnyájan jól ismerjük ezeket a dolgokat”. Azonban a puszta ismeret még nem elég, mert a tudás önmagában csak felfuvalkodottá tesz. A szeretet ellenben a többieket erősíti. Ha valaki azt gondolja magáról, hogy ő már „tud valamit”, akkor még semmit sem ismer úgy, ahogy kellene. De ha valaki igazán szereti Istent, azt Isten is közelről és bensőségesen ismeri.

A bálványoknak felajánlott ételáldozatokról tehát azt mondom: tudjuk, hogy a bálványok valójában semmik, és csak egyetlen Isten van. Mert vannak úgynevezett „istenek”, akár az égben, akár a földön — és valóban sok ilyen „isten” és „úr” van —, nekünk azonban csak egyetlen Istenünk van, az Atya, akitől a mindenség származik. Mi őérte élünk. Hasonlóképpen, egyetlen Úr van, Jézus Krisztus, aki által van a mindenség, és mi is őáltala élünk.

Ezt azonban nem minden hívő testvérünk tudja! Vannak, akik nemrég még a bálványokat tisztelték. Ha az ilyen ember továbbra is eszik a bálványoknak áldozott ételből, akkor úgy érzi, hogy még mindig a bálványokhoz tartozik. Mivel pedig nem biztos benne, hogy ezt helyesen teszi, rossz a lelkiismerete.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+7-8&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Sokakat meggyógyít

29 Jézus ezután visszatért a Galileai-tó partjára. Felment egy dombra, és leült.

30 Sokan jöttek hozzá, akik sántákat, vakokat, bénákat, süketnémákat, és mindenféle más beteget hoztak. Letették őket Jézus lába elé, ő pedig mindegyiket meggyógyította. 31 Az emberek nem tudtak hová lenni a csodálkozástól, amikor látták, hogy a süketnémák megszólalnak, a bénák meggyógyulnak, a sánták járnak, a vakok látnak — és dicsőítették Izráel Istenét.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+15:29-31&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——
https://oca.org/readings/daily/2019/08/02

———-
Garabandal-a szemtanúk