A világ a nagy változások küszöbén áll

Igazság Könyve:
2014. augusztus 18. hétfő, 18:47

 

Drága szeretett leányom, amikor Isten gyermekei szemtanúi a világban lévő zűrzavarnak és az Igazságszolgáltatás nevében elkövetett szörnyű rémtetteknek, akkor tudnotok kell a következőket: A gonoszság gonoszságot szül. Amit ti mások ellen elkövettek, ugyanazt fogják ellenetek is elkövetni. Igazságosságom Bennem lakozik, és bár Irgalmasságom bőséges, a Büntetésemtől mégis félnetek kell, amikor majd lesújt a hálátlan és gonosz emberekre.

Én senkinek sem okozok kárt, mert az nem Tőlem származik. De amikor rosszat tesznek Isten gyermekeinek, és amikor a gonoszság terjed, Én ki fogom önteni Igazságszolgáltatásomat, és senkinek se legyen kétsége afelől, hogy ez az idő már elérkezett hozzátok. A gonoszság a bűnből ered. A lelkeknek, akik megadják magukat a bűnnek, mindig törekedniük kell arra, hogy a lehető leggyorsabban megváltsák magukat a Szememben. Ellenkező esetben a bűn elfekélyesedik; és ha kételkednétek a Sátán markolatában, amellyel azokat tartja fogva, akik tele vannak gyűlölettel és erőszakkal, akkor tudnotok kell, hogy rendkívül nehéz ezeket a lelkeket az ő uralma alól kiszabadítani.

Ha egyszer a Sátán megfertőz egy lelket, ő azt az embert folyamatosan kínozni fogja, amíg elméje, cselekedetei és tettei összhangba nem kerülnek a gonosszal. Végül a megfertőzött lélek megszállottá válik, és egyedül csak Én, Jézus Krisztus, tudom ezt a lelket az ördögűzés által megszabadítani. Egy lélek nagyon gyorsan megszállottá válhat, de évekbe telhet, amíg azt a kígyó markolatából ki lehet szabadítani. Amikor tehát Büntetésem érezhető lesz, az a gonoszság felszámolása miatt fog megtörténni, azon elkövetők megbüntetése miatt, akik ellopják mások életét. Meg fogom büntetni azokat, akik elveszik a test, valamint a lélek életét. Egy gonosztevő sem lesz láthatatlan, mert Szemeim mindent látóak.

Olyan sokan ismerik Szeretetemet. Nincs kétségetek afelől, hogy milyen nagy az Én Irgalmam. De a halandó ember nincs tisztában Isten Haragjával, mert erről nem sokat beszéltek nektek. Isten Haragja valóság. Ti azt hiszitek, hogy Ő megengedné a Sátánnak, hogy elpusztítsa gyermekeit, és közben hátradőlve nézné azt? Azt hiszitek, hogy nem büntetné meg azokat a lelkeket, akik megadják magukat a Sátán minden szeszélyének és vágyának? Még ha a jó lelkek elpusztulnak is, nekik mégis életük lesz. Még ha a gonosz lelkek életben maradhatnak, nekik nem lesz életük.

A világ a nagy változások küszöbén áll, és mindaz, amit Isten megjövendölt, be fog következni. Mindaz, amiről azt mondta, hogy meg fog történni, az meg fog történni. És bár Én prófétákat küldtem hozzátok, hogy figyelmeztessenek benneteket, de ti még most sem hallgattok rájuk. Ti sok magán-kinyilatkoztatást elutasítottatok, amelyek azért adattak a világnak, hogy felkészítsék az emberiséget.

Nektek imádkoznotok kell, hogy a világ pusztításának a mértéke csökkenjen, mert ha a jövőbe látnátok, Irgalomért könyörögve vetnétek magatokat a Lábaim elé. Azok, akiknek nem sikerült életben tartaniuk Isten Igéjét földi Egyházaimban, lelkek millióinak elvesztéséért lesznek felelősek, akik egyébként megmenekülhettek volna.

Szégyelljétek magatokat – akik sajátotoknak mondotok Engem – amíg egyfelől az Igazság egy részét hirdetitek, másfelől pedig átkoztok Engem. A fájdalom és a bánat, amelyet a bűnök miatt, meg az embernek a Teremtőjétől való elszakadása miatt kell elviselnem, a végéhez közeledik, mert az Én Időm itt van. Tudnotok kell, hogy a lelkekért folytatott utolsó csatában, amint a gonoszság fokozódik, Isten büntetése a tízszerese lesz annak, mint amit a gonosz emberek okoznak az ő testvéreiknek. Ne Szeretetemtől féljetek, hanem Ítéletemtől.

Jézusotok”

A világ a nagy változások küszöbén áll 


Igen, kislányom, tüzet tűzzel oltunk: a gyűlölet tüzét a szeretet tüzével. Szeretetlángom tüze oly nagy! És a sátán gyűlöletének tüze is már oly magasra csap, hogy azt hiszi, győzelme már biztos. De az én Szeretetlángom megvakítja a sátánt! Ezt a Szeretetlángot adtam én most kezedbe, és rövidesen eljut rendeltetéséhez. A szeretetemből kicsapó lángok oltják a pokol tüzét, és el nem képzelhető fényességgel és jótékony melegséggel fogják elárasztani a földkerekséget. …”

http://szeretetlang.hu/?old=leiras&parent=2

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Krisztus evangéliumának sokan ellene mondanak. Innen támad a sok szakadás és békétlenség a világon.
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon. Keresztséggel kell megkereszteltetnem. Mennyire várom, hogy ez beteljesedjék!
Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békét hozzak a földre? Mondom nektek nem azt, hanem szakadást. Ezentúl, ha öten lesznek egy házban, megoszlanak egymás között: három kettő ellen, és kettő három ellen. Szembekerül apa a fiával és fiú az apjával, anya a lányával és lány az anyjával, anyós a menyével és meny az anyósával.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 12,49-53″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-08-18


———
Igaz élet Istenben:
MINDEN VIRÁG IGÉNYLI A FÉNYT

1987 december 31.

Istenem! Azért imádkozom, hogy az egyházak higgyenek üzenetedben!

Vassula, bennem hinni olyan kegyelem, amit én adok. 1 Figyelj, Vassula! Én fogok szólni általad, és azokról a megpróbáltatásokról fogok beszélni, amelyeket Egyházamnak végig kell szenvednie. Ez a kinyilatkoztatás az én hangom. Ismerjétek fel az idők jeleit, fogadjátok el üzenetemet, ízleljétek meg üzenetemet, táplálkozzatok üzenetemmel, jaj a hitetleneknek!

Később:

Kicsim, szeretsz?

Vég nélkül imádlak, Uram.

Igen, Vassula, szeress! Adj jóvátételt múltadért, adj jóvátételt azokért, akik nem szeretnek engem. Virágom, minden virág igényli a fényt, mert tudja, hogy milyen hatást tesz szirmaira. Leányom, akarsz-e bűnbánatot tartani?

(Megbántam régi bűneimet és a mostaniakat. – Isten arra készített fel, hogy fogadjam Őt a szentáldozásban.)

Virágom, megbocsátok neked. Bánd meg mindezt lelked mélyéből! Bánd meg a tisztátalanságot 2 , mert ez volt Szodoma bűne.


 ”

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum217.html

—–
Római katolikus:
2019-08-18Évközi 20. vasárnapKezdőének:
Oltalmazó Istenünk, nézz le ránk, tekints kegyesen a te Fölkentedre! Bizony egy nap a te házadban ezernyi másnál többet ér. (Zsolt 83,10-11)Könyörgés:
Istenünk, te mennyei kincseket készítettél azoknak, akik szeretnek téged. Adj szívünkbe irántad buzgó szeretetet, hogy mindenben és mindennél jobban szeressünk, és elnyerjük ígéreteidet, amelyek minden vágyunkat felülmúlják. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

OLVASMÁNY Jeremiás próféta könyvéből
Jeremiást meg akarják ölni, mert megjövendölte Jeruzsálem pusztulását.
Amikor Jeremiás próféta megjövendölte Jeruzsálem pusztulását, a vezető emberek így szóltak a királyhoz: „Ölesd meg, kérünk, ezt az embert, mert szántszándékkal megbénítja a városban maradt harcosok kezét, sőt az egész nép kezét is, ha ilyesmit beszél nekik. Ez az ember ugyanis a népnek nem a javát keresi, hanem inkább a romlását.”
Cidkija király így válaszolt: „Hiszen a kezetekben van: a király semmit sem tehet ellenetek.” Erre megfogták Jeremiást, és Malkija királyfi ciszternájába vetették, amely az őrség udvarán van. Kötélen engedték le a verembe, amelyben nem volt víz, csak sár, és így Jeremiás belesüppedt a sárba.

Akkor Ebed-Melech, a királyi palota egyik udvari tisztje, kijött a palotából, és így szólt a királyhoz: „Uram, királyom! Ezek az emberek igen gonosz dolgot vittek végbe Jeremiás próféta ellen, amikor a ciszternába dobták, hogy ott éhen haljon, hiszen úgysincs kenyér a városban.”

Erre a király ezt a parancsot adta szerecsen rabszolgájának (a kusita Ebed-Melechnek): „Végy magad mellé harminc embert, és
húzd ki Jeremiás prófétát a ciszternából, mielőtt meghalna.”

Ez az Isten igéje.
Jer 38,4-6.8-10

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Uram, irgalmadban ments meg engem, * Uram, siess segítségemre. 14. vers. (7. b tónus)
Előénekes: Várva vártam az Urat, * és ő lehajolt hozzám.
Hívek: Uram, irgalmadban ments meg engem, * Uram, siess segítségemre.
E: Meghallgatta kiáltásom, * a nyomorúság verméből és mocsarából kivont engem.
Lábamat sziklára állította, * és megszilárdította lépteimet.
H: Uram, irgalmadban ments meg engem, * Uram, siess segítségemre.
E: Új éneket adott ajkamra, * Istenünknek zengő énekét.
Megrettenve látják azt sokan, * és eltelnek az Úr iránt bizalommal.
H: Uram, irgalmadban ments meg engem, * Uram, siess segítségemre.
E: Én nyomorult és szegény vagyok, * de az Úr gondomat viseli.
Te vagy segítőm és szabadítóm, * én Istenem, ne késlekedjél.
H: Uram, irgalmadban ments meg engem, * Uram, siess segítségemre.
Zsolt 39,2.3.4.18.

SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből
Türelemmel és állhatatosan vívjuk meg az életben ránk váró küzdelmeket.
Testvéreim!
Mi, akiket a tanúknak koszorúja övez, váljunk szabaddá minden tehertől, különösen a bűntől, amely behálóz minket, és fussuk meg kitartással az előttünk lévő pályát. Emeljük tekintetünket a hit szerzőjére és bevégzőjére, Jézusra, aki a rá váró öröm helyett elszenvedte a kereszthalált, nem törődött a gyalázattal,
és
most az Isten trónjának jobbján ül.
Igen, gondoljatok őrá, aki a bűnösök részéről ekkora ellentmondást viselt el, hogy ne lankadjatok, és bensőleg ne csüggedjetek. A bűn elleni küzdelemben még nem álltatok ellen a véretek ontásáig.
Ez az Isten igéje.
Zsid 12,1-4

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Juhaim hallgatnak szavamra, * ismerem őket és nyomomban járnak.” Jn 10,27 – 1 D2 tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Krisztus evangéliumának sokan ellene mondanak. Innen támad a sok szakadás és békétlenség a világon.
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon. Keresztséggel kell megkereszteltetnem. Mennyire várom, hogy ez beteljesedjék! Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békét hozzak a földre? Mondom nektek nem azt, hanem szakadást. Ezentúl, ha öten lesznek egy házban, megoszlanak egymás között: három kettő ellen, és kettő három ellen. Szembekerül apa a fiával és fiú az apjával, anya a lányával és lány az anyjával, anyós a menyével és meny az anyósával.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 12,49-53″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-08-18

 

 
——
Ortodox (Görög keleti): 

Megjelenik a tanítványai között

19 Aznap este, a hét első napján, a tanítványok együtt voltak. De bezárták az ajtókat, mivel féltek a vallási vezetőktől. Jézus hirtelen megjelent közöttük, és köszönt: „Békesség!” 20 Miután ezt mondta, megmutatta nekik a két kezét és az oldalát. A tanítványok nagyon megörültek, hogy látják az Urat.

21 Ezután Jézus újra azt mondta nekik: „Békesség! Ahogyan engem elküldött az Atya, most én is úgy küldelek el titeket.” 22 Rájuk lehelt, és ezt mondta: „Fogadjátok be a Szent Szellemet! 23 Ha megbocsátjátok valakinek a bűneit, akkor azokra a bűnökre bocsánatot nyer. Ha pedig nem bocsátjátok meg, akkor azokra nem kap bocsánatot.”

Megjelenik Tamásnak is

24 Tamás, akit Ikernek is hívtak, a tizenkét tanítvány közé tartozott, de nem volt ott, amikor Jézus megjelent közöttük. 25 A többiek elmondták neki, hogy látták az Urat, de Tamás így válaszolt: „Csak akkor hiszem, ha a saját szememmel látom és megérintem Jézus kezén a szögek helyét, és ha a kezem az oldalára teszem!”

26 Nyolc nappal később a tanítványok újra összegyűltek, és akkor már Tamás is velük volt. Ekkor Jézus ismét megjelent közöttük, pedig az ajtók zárva voltak. „Békesség!” — köszönt nekik. 27 Azután Tamáshoz fordult: „Tedd ide az ujjadat, és nézd meg a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet, és tedd az oldalamra! Ne kételkedj többé, hanem higgy!”

28 Tamás ezt mondta: „Uram, Istenem!”

29 Jézus ezt kérdezte tőle: „Azért hiszel, mert látsz engem? Boldogok és áldottak, akik bár nem látnak engem, mégis hisznek bennem!”

Miért írta János ezt a könyvet?

30 Jézus nagyon sok csodát tett a tanítványai szeme láttára. Ezek közül azonban sok nincs leírva ebben a könyvben. 31 Amelyek viszont le vannak írva, azokat éppen azért jegyezték fel a számotokra, hogy higgyétek, hogy Jézus a Messiás, az Isten Fia, s hogy a benne való hit által életetek legyen a nevében.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+20%3A19-31&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Hiszen mi Isten munkatársai vagyunk, ti pedig az ő gazdasága: kertje és szántóföldje vagytok.

Milyen anyagból építed a házadat?

Vagy egy másik hasonlattal, olyanok vagytok, mint a lakóház, amelynek Isten a tulajdonosa. 10 Mint bölcs építőmester, én fektettem le a ház alapját, ahogy Isten erre képessé tett. A további építést azonban már mindenki maga végzi! Jól vigyázzatok, mit és hogyan fogtok erre az alapra építeni! 11 A ház alapja már készen van: Jézus Krisztus ez az alap, hiszen más alapot senki sem készíthet. 12 Erre az alapra azután mindenki ráépítheti a maga házát, amelyhez különböző anyagokat használhat fel: aranyat, ezüstöt, drágaköveket, fát, szénát, vagy szalmát. 13 Hogy milyen anyagból épített, az az Ítélet Napján[a] fog kiderülni. Mert az a nap tűzzel jön el, és próbára teszi, hogy ki milyen anyagból építkezett. 14 Ha valakinek a háza kiállja a tűz próbáját, akkor jutalmat kap. 15 Ha viszont leég a háza, kárt szenved. Ő maga ugyan megmenekül, de csak úgy, mint akit az égő házból mentenek ki a tűzön keresztül.

16 Nem tudjátok, hogy ti Isten Temploma[b] vagytok, és Isten Szelleme lakik bennetek? 17 Ha valaki pusztítja Isten Templomát, azt Isten is el fogja pusztítani. Mert Isten Temploma szent — és ti vagytok ez a Templom!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+3:9-17&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

Jézus és Péter a vízen jár

22 Közvetlenül ezután Jézus megparancsolta a tanítványainak, hogy szálljanak be a bárkába, és evezzenek át a túlsó partra, amíg ő hazaküldi az embereket. 23 Miután elbocsátotta a sokaságot, Jézus felment a hegyre imádkozni. Késő estig ott is maradt egyedül. 24 Eközben a bárka már jó messzire volt a parttól, a hullámok erősen csapkodták és dobálták, mivel ellenszél fújt.

25 Valamikor hajnali három és hat óra között Jézus a vízen járva a tanítványokhoz ment. 26 Amikor meglátták őt, ahogy a tó vizén jár, nagyon megrémültek, mert azt gondolták, hogy kísértetet látnak, és ijedtükben kiáltozni kezdtek.

27 Jézus azonnal megszólította őket: „Nyugodjatok meg! Én vagyok az, ne féljetek!”

28 Péter erre azt mondta: „Uram, ha valóban te vagy az, parancsolj, hogy hozzád mehessek a vízen!”

29 „Gyere!” — felelte Jézus.

Péter ki is lépett a csónakból, és a vízen járva elindult Jézus felé, 30 de mikor látta, hogy milyen erősen fúj a szél, megijedt. Ekkor süllyedni kezdett, és felkiáltott: „Ments meg, Uram!”

31 Jézus azonnal utána nyúlt, megragadta, és ezt mondta: „Kishitű, miért kételkedtél?”

32 Amikor Jézus és Péter beszállt a bárkába, azonnal elállt a szél. 33 A tanítványok leborultak Jézus előtt, imádták őt, és azt mondták: „Valóban Isten Fia vagy!”

Jézus betegeket gyógyít Genezáretben

34 Miután átkeltek a tavon, Genezáretbe értek.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+14:22-34&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——