Ott lesz majd sikoltás és fogcsikorgatás! De akkor már nem lesz hova fordulniuk.

Igazság Könyve:
2014. augusztus 30. szombat 18:15

Drága szeretett leányom, a szenvedésben való kitartás közelebb hozza a lelket Hozzám, és Én ezért az ilyen megpróbáltatást megjutalmazom. Soha ne gondoljátok azt, hogy egy lélekben való Jelenlétem észrevétlen marad a gonosz számára, akit leginkább azok a lelkek vonzzák, akikben Jelenlétem a legerősebb. Fogadjátok el a szenvedést az Én Nevemben, és értsétek meg az okát, ami Miattam van. Ha nem lennék jelen a lelketekben, a gonosz figyelmen kívül hagyna benneteket.

A Kegyelmek, amelyekkel azokat halmozom el, akik a legjobban szeretnek Engem, és akik félretették az önszeretet és a gőg minden formáját, magukban foglalják a tisztánlátás Ajándékát is. Ez egy nagyon különleges mennyei Ajándék, és áldottak azok, akiknek megadatott az a Kegyelem, hogy felismerjék az Igazságot, mert ők azok, akik soha nem fognak meginogni a hazugságok miatt. Azok közületek, akik megkapják ezt az Ajándékot, lelkeket fognak hozni Nekem. De mindenegyes Nekem hozott lélekért, imátokért és szenvedésetekért, a gonosz megpróbál megállítani benneteket. Tudjátok meg, hogy az Isten Dicsősége, mely benneteket kísér, szörnyű mérget fog magára vonni, és azok a gyenge lelkek fognak átkozni benneteket az Én Nevemben, akik a Sátán és minden démon számára olyanok, mint az abrak, és akiket ő szabadított el, hogy elpusztítsák a lelkeket a Földön.

Legyetek békében, és tudjátok meg, hogy amikor a nehézségek közepette az Igazságot – Isten Igéjét – támogatjátok, Hatalmam minden erejét a lelkek megmentésére tudom fordítani. Mert minden egyes lélekért, akiket Hozzám hoztok, Kegyelmeimmel halmozlak el benneteket, és ez így fog folytatódni. Ne vegyétek figyelembe az ellenzék harsogásait, mivel az emberi véleménynek nincs jelentősége Királyságomban. Úgy kell másokra néznetek, mintha az Én Szememen keresztül látnátok őket. Nem ezt mondtam nektek, annak idején? Hát a legalapvetőbb leckét sem értitek, amelyet a Földön töltött időm során tanítottam nektek? Úgy szeressétek egymást, ahogyan Én szeretlek benneteket. Ha nem tudjátok szeretni ellenségeiteket, akkor sokkal nehezebben fogtok tudni közelebb kerülni Hozzám. Ha mások elé helyezitek magatok, nem mondhatjátok, hogy feltétel nélkül szerettek Engem, amennyiben így tettetek, ezt mondhatjátok Nekem:

„Jézus nem vagyok méltó arra, hogy a Színed elé álljak, de tégy velem akaratod szerint, mint ahogy én is kívánságodnak megfelelően fogok cselekedni.”

Induljatok mindnyájan, és emlékezzetek arra, hogy Én Ki Vagyok. Csak akkor mondhatjátok valóban, hogy az Enyéim vagytok, ha Tanításaimnak megfelelően élitek az életeteket. Nem vehettek ki egy részt sem Igémből, és hangosan hirdetitek azt, és aztán megtagadjátok a többi részét is. Azoknak, akik önmagukat mások fölé emelik, és akik Igémnek egy elferdített változatát mutatják be, ami a lelkek Tőlem való elszakadását eredményezi, a következőket mondom: Amikor visszavonom a világban lévő Jelenlétemet, az a nap lesz, amikor az önteltek és gőgösök a düh könnyeit fogják sírni, és aztán kétségbeesnek, mert tudni fogják, hogy a csalásuk milyen sok lélek bukását okozta; és Isten haragjától reszketni fognak. Ott lesz majd sikoltás és fogcsikorgatás! De akkor már nem lesz hova fordulniuk. Nem lesz kinek válaszolniuk, mert ők soha többé nem fogják már látni az Arcomat.

Jézusotok”

 


———-
Igaz élet Istenben:
EL FOGJA PUSZTÍTANI A JELENLEGI VILÁG KEVÉLYEIT

1993. szeptember 29.
Az arkangyalok ünnepén

Szent Mihály:

Isten az egész Föld és a menny Királya. Senki sem olyan, mint ő! Ő a ti üdvösségetek, erőtök és békétek. Szorongattatásaitokban ki fogja nyújtani kezét, hogy felemeljen és megmentsen benneteket. Isten a menny és a Föld Ura, és senki sem olyan, mint ő. Senkit sem lehet Hozzá hasonlítani.

Mondom nektek: maradjatok ébren, mert senki sem ismeri azt a napot, amikor Uratok eljön hozzátok! A Mindenható nem vár tovább elhatározásával. Tűzoszlopként jön el hozzátok, népének világossága tűzzé lesz, és Szent Istenetek égő lángként fogja felemészteni a gonoszság álnokságát. 1  Világossága be fog hatolni a sötétségbe, áthatol rajta, és látni fognak akik nem láttak. El fogja pusztítani a jelenlegi világ kevélyeit. A fennmaradó maradék az övé lesz. Ez a maradék olyan kevés lesz, hogy még egy gyermek is meg tudná számolni, hacsak nem hall bűnbánó kiáltást a Földről a Mindenható. Az Ő ítélete igazságos. Maradj az Úrban, Vassula, és Ő erőt ad neked. Meg foglak védeni! “

 
 
—–
Római katolikus:
2019-08-3121. évközi hét szombat

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a tesszaloniki hívekhez írt első leveléből
Isten arra tanít, hogy szeressük egymást.
Testvéreim!
A testvéri szeretetről nem szükséges írnom, hiszen Istentől tanultátok, hogy szeressétek egymást. Szeretettel is vagytok minden testvér iránt egész Macedóniában.
Most azonban arra buzdítunk titeket, hogy ebben még inkább tökéletesedjetek. Tartsátok kötelességteknek, hogy békességben éljetek! A magatok dolgával törődjetek, és dolgozzatok saját kezetekkel, amint meghagytuk nektek!
Ez az Isten igéje.
1Tessz 4,9-11

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Eljön az Úr a népekhez * igazságban ítélni őket. Vö. 9. vers.
Előénekes: Zengjetek az Úrnak új éneket, * csodálatra méltó, amit művelt.
Diadalt aratott jobbjával, * győzelmet Szentséges karjával.
Hívek: Eljön az Úr a népekhez * igazságban ítélni őket.
E: Zúgjon a tenger, és ami betölti, * a földkerekség, és akik rajta élnek.
Tapsoljanak a folyamok, * és a hegyek is ujjongjanak az Úr színe előtt.
H: Eljön az Úr a népekhez * igazságban ítélni őket.
E: Mert eljön ítélni a földet, † igazságban ítéli az egész világot, * egyenlőképpen minden népet.
H: Eljön az Úr a népekhez * igazságban ítélni őket.
Zsolt 97,1.7-8.9

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Új parancsot adok nektek. * Szeressétek egymást, ahogyan én szeretlek titeket!” Jn 13,34 – 11. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
A ránk bízott kegyelmi javakról számadással tartozunk Istennek.
Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak:
Egy ember egyszer idegenbe készült, ezért összehívta szolgáit, és rájuk bízta vagyonát. Az egyiknek öt talentumot adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek rátermettsége szerint, aztán útra kelt. Aki öt talentumot kapott, menten elkezdett vele kereskedni, és másik ötöt nyert rajta. Ugyanígy az is, aki kettőt kapott, másik kettőt szerzett. Az pedig, aki csak egyet kapott, elment, ásott egy gödröt, és elrejtette a földbe urának ezüstjét.
Hosszú idő elteltével megjött a szolgák ura, és számadást tartott velük. Jött az, aki öt talentumot kapott: hozott másik ötöt is, és így szólt: „Uram, öt talentumot adtál nekem, nézd, másik ötöt nyertem rajta.” Az úr így válaszolt: „Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!” Jött az is, aki két talentumot kapott, és így szólt: „Uram, két talentumot adtál nekem, nézd, másik kettőt nyertem rajta.” Az úr így válaszolt: „Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!”
Végül jött az is, aki csak egy talentumot kapott. Így szólt: „Uram! Tudtam, hogy kemény ember vagy, ott is aratsz, ahová nem vetettél, és onnan is szüretelsz, ahová nem ültettél. Félelmemben elmentem hát és elástam a földbe a talentumodat. Nézd, ami a tied, visszaadom neked!” Válaszul az úr ezt mondta neki: „Te gonosz és lusta szolga! Ha tudtad, hogy aratok ott is, ahová nem vetettem, és szüretelek onnan is, ahová nem ültettem, ezüstjeimet a pénzváltóknak kellett volna adnod, hogy ha megjövök, kamatostul kapjam vissza! Vegyétek csak el tőle a talentumot és adjátok oda annak, akinek tíz talentuma van! Mert akinek van, annak még adnak, hogy bővelkedjék: és akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van! Ezt a hasznavehetetlen szolgát pedig vessétek ki a külső sötétségre! Ott sírás lesz és fogcsikorgatás!”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 25,14-30″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-08-31

 

 
——
Ortodox (Görög keleti): 

Atyánk, az Isten, és az Úr, Jézus Krisztus adjon nektek kegyelmet!

Hálát adok Istennek értetek

Mindig hálát adok Istenemnek értetek azért a kegyelemért, amelyet Krisztus Jézussal együtt ajándékozott nektek. Mert Jézusban Isten mindennel megáldott benneteket, különösen a beszéd és az ismeret sokféle ajándékával. Ezáltal minden kétséget kizáróan megerősítette mindazt, amit nektek a Krisztusról mondtam. Így hát az összes kegyelmi ajándék megvan közöttetek, és örömmel várjátok Urunk, Jézus Krisztus megjelenését. Isten mindvégig megerősít majd titeket, hogy Urunk, Jézus Krisztus Napján senki se vádolhasson benneteket. Isten teljesen megbízható, és megtartja ígéreteit! Ő hívott el bennünket, hogy teljes életközösségben éljünk a Fiával, Urunkkal, Jézus Krisztussal.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+1:3-9&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Ekkor néhány farizeus jött hozzá, akik próbára akarták tenni. Azt kérdezték tőle: „Megengedi-e a Törvény, hogy a férj bármilyen okból elváljon a feleségétől?”

Jézus megkérdezte tőlük: „Sohasem olvastátok az Írásban, hogy Isten a teremtéskor férfivá és nővé teremtette az embert,[a] és azt mondta: »Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik a feleségéhez, és ketten egy testté válnak«?[b] Ezután tehát már nem kettő, hanem egy. Amit pedig Isten tett eggyé, azt ember ne válassza szét!”

A farizeusok azonban tovább faggatták: „Akkor miért adott Mózes olyan rendelkezést, amely megengedi, hogy a férfi elküldje a feleségét úgy, hogy válólevelet[c] ad neki?”

Jézus így válaszolt: „Mózes csak a szívetek keménysége miatt engedte meg, hogy elváljatok a feleségetektől, de kezdetben nem így volt. Én azonban azt mondom nektek: aki a feleségét elküldi — a felesége házasságtörésén kívül más, egyéb okból —, és mást vesz feleségül, az házasságtörést követ el.”

10 Ekkor a tanítványok azt mondták: „Ha ez a helyzet a férj és felesége között, akkor jobb meg sem házasodni.”

11 Jézus így válaszolt: „Erre nem mindenki képes, csak azok, akiket Isten képessé tesz rá. 12 Többféle oka lehet annak, ha valaki nem házasodik meg. Vannak férfiak, akik már eleve úgy születtek, hogy nem alkalmasak a házasságra. Másokat viszont az emberek tettek erre alkalmatlanná. De vannak olyanok is, akik maguk döntöttek úgy, hogy nem fognak megházasodni Isten Királysága kedvéért. Aki képes arra, hogy ezt elfogadja, az fogadja el!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+19:3-12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——
https://oca.org/readings/daily/2019/08/31

——
——-
 
 
——–
Tóra:

Az igazságszolgáltatás törvényei

18 Mózes így folytatta: Izráel minden egyes törzsében és minden városotokban, amelyet Istenünk, az Örökkévaló ad nektek azon a földön, jelöljetek ki bírákat és elöljárókat, hogy igazságos ítéletet hozzanak. 19 Ezek a bírák és elöljárók részrehajlás nélkül szolgáltassanak igazságot a peres ügyekben. Mindig igazságosan ítéljenek, és soha ne engedjék magukat megvesztegetni. Ne fogadjanak el ajándékot senkitől, mert az még a bölcseket is elvakítja, az ártatlan embereket pedig megfosztja jogaiktól! 20 Minden erővel törekedjetek arra, hogy igazságot szolgáltassatok, és ragaszkodjatok az igazságossághoz minden áron! Csak akkor maradhattok meg sokáig azon a földön, amelyet Istenünk, az Örökkévaló ad nektek!

Az idegen istenek imádásának tilalma

21-22 Amikor majd felépítitek Istenünknek, az Örökkévalónak oltárát, ezen kívül ne állíts fel semmiféle szent fa- vagy kőoszlopot az oltár mellé, mert ezeket gyűlöli Istenünk, az Örökkévaló!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Deuteronomy+16%3A18-44&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Az áldozati állatok hibátlanok legyenek!

17.1 Mózes így folytatta: Ne áldozzatok Istenünknek, az Örökkévalónak olyan állatot, amely nem teljesen ép és egészséges! Az ilyen áldozat elfogadhatatlan és utálatos Istenünk, az Örökkévaló számára.

A bálványimádó izráeliek büntetése

Ha majd azon a földön laktok, amelyet Istenünk, az Örökkévaló ad nektek, megtörténhet, hogy valamelyik városban vagy faluban közületek valaki — akár férfi, akár nő — megtöri az Örökkévalóval kötött szövetséget, és más isteneket vagy a napot, a holdat vagy az ég seregeit imádja, annak ellenére, hogy ezt az Örökkévaló megtiltotta. Ha ilyenről hírt hallotok, vagy a tudomásotokra jut, alaposan ki kell vizsgálnotok, hogy mi történt.

Ha pedig a hír igaznak bizonyul, és valóban elkövette az illető ezt az utálatos bűnt, akkor vigyétek őt a város kapujához közeli térre, és ott kövezzétek halálra. De vigyázzatok, mert egyetlen tanú vallomása alapján senkit sem lehet elítélni! Ehhez legalább két vagy három tanú egybehangzó terhelő vallomása szükséges — csak ekkor lehet halálra ítélni az illetőt! A megkövezéskor azok a tanúk dobják az elítéltre először a követ, akiknek a vallomása alapján az ítélet megszületett! Csak azután következzenek a többiek. Így tisztítsátok ki magatok közül a gonoszt!

Ítélethozatal nehéz esetekben

8-9 Ha a városotokban olyan üggyel találkoztok, amely túl nehéznek, bonyolultnak tűnik a helyi bíróság számára, akkor menjetek föl arra a helyre, amelyet Istenünk, az Örökkévaló kiválaszt, és forduljatok a lévita papokhoz és ahhoz a bíróhoz, aki abban az időben betölti ezt a tisztséget. Tárd eléjük az ügyet, és majd ők határozatot hoznak. Ilyen ügy lehet például a szándékos vagy véletlen emberölés, különböző jogviták, birtokviták, vagy a testi sértés esete. 10-11 Miután a helyi bíróság tisztségviselői visszatérnek a városukba, mindenben aszerint kell eljárniuk, ahogyan a lévita papok és a bíró értelmezte a törvényt ebben az esetben, és ahogyan ők határoztak. Az ő ítéletüket kell kihirdetniük a saját városukban, és azt kell végrehajtaniuk! Nem szabad attól eltérniük sem jobbra, sem balra.

12 Ha pedig valaki mégis eltérne ettől, és elbizakodottságában megváltoztatná azt az ítéletet, amelyet a bíró és lévita papok hoztak, az az ember halállal lakoljon! Így tisztítsátok ki a gonoszt Izráel népe közül! A bíró és a lévita papok Istenünk, az Örökkévaló jelenlétében teljesítenek szolgálatot! 13 Tudja meg ezt az egész nép, hogy féljenek elbizakodottságukban hasonló vétket elkövetni.

A királyra vonatkozó törvények

14 Be fogtok menni arra a földre, amelyet Istenünk, az Örökkévaló ad nektek, birtokba veszitek, és letelepedtek ott. Azután azt gondoljátok: „Tegyünk valakit királlyá népünk fölé, mint ahogy a környező nemzeteknél szokás!” 15 Vigyázzatok, hogy csak azt a férfit emeljétek királlyá, akit Istenünk, az Örökkévaló erre kiválaszt! Csak Izráel népéből való lehet a király, idegen nemzet fiát ne tegyétek királlyá. 16 A király ne tartson sok lovat a maga hasznára, és ne küldje Egyiptomba embereit, hogy még több lovat szerezzenek neki, mert az Örökkévaló azt parancsolta népünknek: „Soha ne menjetek vissza Egyiptomba!” 17 Ne vegyen a király túl sok feleséget, mert különben azok elfordítják szívét az Örökkévalótól! Ne gyűjtsön nagy gazdagságot, sok aranyat és ezüstöt magának! …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Deuteronomy+17&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

2014. augusztus 29. péntek, 14:25

Nem szabad megengednetek soha, hogy becsapjanak benneteket, mert a világ már megkapta az Igazságot, mely, Atyám Könyvében van foglalva. Mindazt, ami eltér Isten Igaz Szavától, el kell kerülni. Ne hallgassatok azokra, akik azt mondják nektek, hogy a gonosz cselekedet egy jó dolog, és hogy azt a jelen időkre való tekintettel, el kell fogadni.

Az emberi faj nem változott. A bűn nem változott. Az, ami változott, nem más, mint az ember vonakodása, hogy Istent Teremtőjeként fogadja el.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”

12 „Én magam vigasztallak meg titeket!
    — ezt mondja az Örökkévaló. —
Hogyan félhetsz hát halandótól,
    vagy bárki ember fiától,
    aki mulandó, mint a fű?
13 Elfelejtkeztél az Örökkévalóról, Teremtődről,
    aki az eget kiterjesztette,
    és a földet megalapozta?
Miért rettegsz hát folyton
    a
haragvó elnyomótól,
    aki el akar
pusztítani?
De hová lett a dühöngő
haragú elnyomó?
14 Hamarosan megszabadul a fogoly,
    nem hal meg a börtönben,
    és kenyere sem fogy el,
15 mert én vagyok Istened, az Örökkévaló,
    aki felkavarja a tengert,
    hogy zúgjanak hullámai.
Örökkévaló, Seregek Ura — ez a nevem.
16 Én adtam szádba saját szavaimat,
    és kezem árnyékával takartalak be,
hogy új eget alkossak,
    és a földet újra alapozzam,
és azt mondjam Sionnak:
    »Az én népem vagy!«”

Ébredj föl, kelj föl, Jeruzsálem!

17 Ébredj föl!
    Ébredj föl, kelj föl, Jeruzsálem,

aki az Örökkévaló haragját elszenvedted,
    elvetted kezéből poharát, és kiittad!
Bizony, ki kellett innod a büntetés öblös kelyhét,
    amelytől tántorogsz.
18 Fiúkat szültél,
    de egy sem akadt köztük,
    aki vezetett volna.
Felnevelted őket,
    de egy sem fogta meg a kezed.

19 Kétszeres csapás ért,
    mégsem szánt meg senki.
Pusztítás és rombolás tört rád,
    éhínség és fegyver ért utol,
    de ki vigasztal téged?

20 Ájultan hevertek fiaid az utcákon szerteszét,
    mint hálóba gabalyodott vadak[a],
    tehetetlenül.
Megrészegedtek az Örökkévaló
haragjától,
    beteltek büntetésével.

21 Halld meg hát, Jeruzsálem,
    te megalázott!
Figyelj rám, aki megrészegedtél,
    de nem a bortól!
22 Ezt üzeni neked Urad, az Örökkévaló,
    és Istened, aki felkarolja népe ügyét:
„Nézd, kivettem kezedből a poharat,
    amely megrészegített!
Nem kell többet innod
    
haragom öblös kelyhéből,
    
elég már ennyi!
23 De kínzóid kezébe adom,
    hogy ők igyák meg.
    Azok, akik ezt mondták neked:
»Feküdj csak a földre,
    hadd tapossunk rajtad!«
Te pedig eltűrted,
    hogy a földre tapossanak.
Úgy tiporták hátadat,
    mint járókelő az utat.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+51%3A12-55&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——

 
 
“2014. augusztus 24. vasárnap, 17:15

Az Én Időm közel van, és amikor háborúkról, járványokról, éhínségről és földrengések kiterjedéséről hallotok, amelyek egyre gyakoribbá válnak, tudnotok kell, hogy akkor lesz az az óra, amikor azt mondom: elég! …