Mindaddig, amíg a szeretet növekszik, az emberi faj képes a túlélésre (&145.)

Igazság Könyve:

“2014.04.03 17:11

Drága szeretet leányom, a szeretet Isten egyik legerősebb Ajándéka. Mindaddig, amíg a szeretet növekszik, az emberi faj képes a túlélésre. A szeretet felülmúl minden gonoszságot, megosztottságot és gyűlöletet, mert az, az Istentől van, Aki Mindenható, és éppen ezért a gonosz ereje nem tudja azt teljesen elpusztítani.

Amikor egy lélek valóban közel áll a Szívemhez, Én szeretettel fogom azt eltölteni. Ezzel az Ajándékkal árasztom el ezt a személyt, és ennek köszönhetően nehezére fog esni az, hogy másokat gyűlöljön, beleértve azokat is, akik őt gyötrik. Amikor a szeretet jelen van egy lélekben, Isten ezt arra fogja felhasználni, hogy a többi lelket is magához vonzza; hogy örömet és vigasztalást hozzon a rászorulóknak és azoknak, akik szenvednek. Azonban ez egy Kegyelem, és a lelkek, akik ebben részesülnek, arra választattak ki, hogy ezt másokkal is megosszák, Isten dicsőségére. Ó, milyen nagy örömet hoznak Nekem ezek a lelkek, amikor feltétel nélkül elfogadják Tőlem a Szeretetet; amikor nyitott szívvel üdvözlik Jelenlétemet, és megengedik Nekem, hogy elárasszam a lelküket. Ezek a lelkek az Én edényemmé válnak, és mint egy jó bor, ki fogják tölteni és ki fogják elégíteni azokat a lelkeket, akik szomjazzák Jelenlétemet.

A Szeretet az a mód, ahogyan Én a világgal értekezem, egészen a Nagy Napig, amikor vissza fogok jönni, hogy visszaköveteljem Királyságomat. Ahol igaz szeretet van, ott Vagyok Én is. Ahol nincs szeretet, ott a Jelenlétem megszűnik. Sok ember kizár Engem az életéből, és így képtelenek érezni a Szeretet Ajándékának a teljességét, mint ahogy annak lennie kellene.

Én mindnyájatoknak megígérem, hogy ezen a Küldetésen keresztül terjeszteni fogom Szeretetem Ajándékát. Szeretetem sajátos jellegű lesz, és mindazok, akik válaszolnak a Hívásomra, be lesznek burkolva Szeretetemmel, amikor a Keresztes Imahadjárat eme imáját imádkozzák:

A Keresztes Imahadjárat 145. imája: Tölts el engem Szereteted Ajándékával

Drága Jézus, tölts meg engem, üres edényt, Szereteted Ajándékával. Áraszd el szívemet Jelenléteddel. Segíts, hogy úgy szeressek másokat, ahogyan Te szeretsz Engem. Segíts nekem Békéd, Nyugalmad és Irgalmad edényévé válnom. Nyisd meg a szívemet mindenkor mások sorsára, és adj nekem Kegyelmet, hogy megbocsássak azoknak, akik elutasítanak Téged, és akik ellenem vétkeznek. Segíts, hogy példamutatóan hirdessem Szereteted, ahogyan azt Te az Én helyemben tennéd. Ámen.

Én meg fogom érinteni a lelkét mindenkinek, aki csak megengedi Nekem, hogy oda belépjek. A Szeretet örök boldogságot fog hozni nektek. Ha nyílt szívvel és megkérdőjelezés nélkül elfogadjátok a Szeretetemet, nagy örömet fogtok okozni Nekem. Az Én Ajándékom most már a tietek, és azt kívánom, hogy a mai naptól kezdve, mindenben, amit csak tesztek, helyezzétek magatok elé a Szeretet Ajándékát. Ily módon segíteni fogtok Nekem legyőzni a gyűlöletet, mely a Sátántól jön, és amely megfertőzi az emberiséget. A szeretet ezen ajándékával mindnyájatokra egy különleges Áldást árasztok – egy Áldást, mely egyedülálló és erőteljes, amelyet érezni fogtok, amikor ezt az imát imádkozzátok, különösképpen a Keresztes Imahadjárat csoportjaiban, mely különösen fontos e Küldetésemben, az Üdvösség Küldetésében.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/mindaddig-amig-a-szeretet-novekszik-az-emberi-faj-kepes-a-tulelesre-145/

 
 
 
“2014.04.02 16:27

A leginkább lesújtott lelkek megtérésének lesz köszönhető, hogy egyre több lelket meg lehet menteni, és meg is lesznek mentve. Ezt követően az, hogy ezek a lelkek hűek szeretnének-e maradni Fiamhoz és Tanításaihoz, vagy sem, mindazokon fog múlni, akik az Igazságot már követik.

… 

Gyermekek, Jézus mindenkit szeret. Ő mindig harcolni fog, hogy megvédjen benneteket a bajtól és a legkülönlegesebb módon fog közbelépni, hogy a sötétség napjaiban megvédjen benneteket minden gonoszságtól, amelyet az Ő Nevében kell elviselnetek. Bízzatok bennem, szeretett Édesanyátokban, mivelhogy én közben fogok járni a ti nevetekben, hogy az előttetek álló megpróbáltatások során közelebb vigyelek Fiamhoz benneteket.

Köszönöm, hogy válaszoltatok erre a Mennyei Hívásra.
Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/udvosseg-anyja-a-megteres-amelyet-atyam-igert-ebben-a-honapban-fog-elkezdodni-144/

 

—–
Római katolikus:

2019-04-03

4. nagyböjti hét szerda

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
A választott nép hivatása, hogy megmutassa: milyen az Istennel kötött szövetség.
A szabadulásra váró népnek ezt mondja az Úr: „A kegyelem idején meghallgatlak, a szabadulás napján segítségedre leszek. Megőriztelek, és szövetséges néppé tettelek, hogy helyreállítsd az országot, és birtokodba vedd az elpusztított örökséget; hogy azt mondd a foglyoknak: »Menjetek!«, és a sötétségben levőknek: »Jöjjetek a világosságra!« Minden út mentén legeltetnek majd, és minden kopár halmon legelőt találnak. Nem éheznek és nem szomjaznak, forró szél nem éri, és a nap heve nem égeti őket. Mert aki megkönyörült rajtuk, az vezeti, és vizek forrásaihoz tereli őket. Úttá teszem nekik a hegyeket, és járhatóvá az ösvényeket. Íme, ezek messze távolról jönnek, azok északról és a tenger felől, amazok pedig a déli országokból. Zengjetek dicséretet, egek, és ujjongj te, föld! Hegyek, daloljatok örömötökben, mert az Úr megvigasztalja népét, és megkönyörül szegényein. Így panaszkodott Sion: »Elhagyott az Úr! Megfeledkezett rólam!« De megfeledkezhet-e kisgyermekéről az asszony, és megtagadhatja-e szeretetét méhe szülöttétől? De még ha az megfeledkeznék is, én akkor sem feledkezem meg rólad.”
Ez az Isten igéje.
Iz 49,8-15

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve. (Vö. 8a. vers. – 5. tónus)
Előénekes: Irgalmas az Úr és kegyelmes, * nagy irgalmú és hosszan tűrő.
Az Úr mindenkihez jóságos, * és irgalmas minden művéhez.
Hívek: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve.
E: Hűséges az Úr minden szavában, * és tettei szentnek hirdetik.
Az Úr a botladozót fenntartja, * és fölemeli, akit megaláztak.
H: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve.
E: Igazságos az Úr minden útján, * és szent minden művében.
Közel az Úr mindazokhoz, akik őt hívják, * akik hozzá kiáltanak igaz szívvel.
H: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve.
Zsolt 144,8-9.13cd-14.17-18

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Jézus mondja: † „Én vagyok a feltámadás és az élet, * aki hisz énbennem, nem hal meg örökre.” Jn 11,25a és 26 – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Úgy kell tisztelnünk a Fiút, ahogyan a mennyei Atyát tiszteljük.
Egy alkalommal Jézus ezt mondta a zsidóknak: „Az én Atyám szüntelenül munkálkodik, ugyanúgy munkálkodom én is.”
E szavak hallatára a zsidók még inkább az életére törtek, mert nemcsak a szombati nyugalmat szegte meg, hanem Istent Atyjának mondta, és így egyenlővé tette magát Istennel.
Jézus azonban tovább hirdette: „Bizony, bizony, mondom nektek: a Fiú semmit sem tehet önmagától. Csak azt teheti, amit az Atyánál lát. Amit ugyanis az Atya cselekszik, azt cselekszi a Fiú is. Az Atya szereti a Fiút, és mindent megmutat neki, amit cselekszik. Sőt még nagyobb dolgokat is mutat majd neki, hogy csodálkozzatok rajta. Amint ugyanis az Atya halottakat támaszt föl és kelt életre, úgy a Fiú is életre kelti azokat, akiket akar.
Az Atya nem ítél meg senkit sem, hanem az ítéletet egészen a Fiúra bízta, hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, ahogyan az Atyát tiszteli. Aki a Fiút nem tiszteli, az nem tiszteli az Atyát sem, aki a Fiút küldte. Bizony, bizony, mondom nektek: aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert már átment a halálból az életre.
Bizony, bizony, mondom nektek: eljön az óra – sőt már itt is van –, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát. Meghallják, és életre támadnak. Amint ugyanis az Atyának élete van önmagában, a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában.
A Fiúnak hatalmat adott arra is, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. Ne csodálkozzatok ezen! Eljön az óra, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát, és előjönnek sírjukból. Akik jót cselekedtek, feltámadnak az életre; akik rosszat tettek, feltámadnak a kárhozatra.
Én önmagamtól semmit sem tehetek. Amint (Atyámtól) hallom, úgy ítélek; és az én ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki küldött engem.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 5,17-30″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-04-03

 
 
 

“2014.04.01 21:00

Drága szeretett leányom, néha ennek a Küldetésnek a sebessége és növekedése nyomasztó lehet. Fontos, hogy minden országban meghallják Szavamat, és minden nemzetben alakuljanak Keresztes Imahadjárat-csoportok, különösen azokban az országokban, ahol nem tisztelnek Engem.

Soha ne engedjétek, hogy ennek a Szónak az intenzitása háttérbe szorítsa az okát annak, amiért el kell érnem a világot. Én azt akarom, hogy még a legkeményebb lelkek is, akik nem kívánják, hogy a Szentlélek megérintse a lelküket, hallgassanak arra – és hallják meg, amit mondok, és értsék meg Ígéretemet.
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-getszemani-kertben-ezekert-a-szegeny-lelkekert-sirtam-verkonnyeket/

 
 
“2014.03.30 20:00

Minél jobban elutasítotok Engem, üres ígéreteket keresvén, annál jobban elszigeteltnek érzitek majd magatokat, miközben eljön Számomra annak az ideje, hogy szétválasszam a konkolyt a búzától. Az egyetlen választás, amelyet tehettek, hogy Isten igaz gyermekeivé váltok, Aki nélkül semmik vagytok. Nem az számít, hogy kik vagytok, hogy milyen állást töltötök be ebben az életben, vagy milyen szerepet játszotok. Csupán egyetlen ok miatt fogtok megmenekülni: mert Isten Szeret benneteket. Egyetlen ember sem méltó arra, hogy Színem előtt megálljon. Senki sem annyira tiszta lelkileg, hogy tökéletes szentségre jusson. Érdemeinek köszönhetően senki sem emelhető fel Királyságomba.

Egyedül Irgalmasságom tehet képessé benneteket arra, hogy Örök Életet éljetek.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/o-jaj-azoknak-akiket-az-ur-kivalasztott-hogy-szolgaljak-ot-az-utolso-napokban-mert-nem-lesznek-eberek-hivasomra/

 
——
Görög katolikus:

21 Mert kijön helyéről,
    hogy számon kérje a föld lakóitól vétkeiket.
A föld pedig felmutatja a megöltek vérét,
    s nem rejti el többé a meggyilkoltakat!

27.1 Azon a napon az Örökkévaló kivonja
    éles, erős és hatalmas kardját,

    és a Leviátán[f] ellen fordítja.
Megbünteti őt, a gyors és tekergő kígyót:
    megöli a tengerben lévő szörnyet.

Ének az Örökkévaló szőlőjéről

Azon a napon énekeljetek az Örökkévaló kedves szőlőskertjéről:

„Én, az Örökkévaló, művelem és őrzöm kertemet,
    szüntelen gondozom, idejében öntözöm,
éjjel-nappal őrködöm felette,
    hogy senki se bántsa.
Nincs bennem harag,
    de aki töviseket és gyomokat hoz kertembe,
harcba szállok az ellen,
    s a gazzal együtt elégetem!
De ha megragadja a kezem,
    oltalmamra bízza magát,
    s békét köt velem, megmenekülhet.
Hát kössön békét velem!

Mikor ők eljönnek,
    Jákób népe gyökeret ver,
Izráel kivirul, kivirágzik,
    a földkerekséget betöltik gyümölcsükkel.”

Az Örökkévaló újra összegyűjti Izráelt

Vajon úgy verte Izráelt az Örökkévaló,
    ahogy azokat, akik Izráelt verték?
Úgy öldökölte saját népét,
    mint azokat, akik népét öldökölték?
Mértékletesen fenyítetted népedet, Uram,
    mikor száműzetésbe küldted:
így pereltél vele.
    Elfújtad, elsodortad őket,
    mint a viharos keleti szél.
Amikor megbocsátja az Örökkévaló Jákób népének vétkét,
    a megbocsátás gyümölcse az lesz,
hogy a nép apróra töri a bálványok oltárait,
    szobraikat és oszlopaikat ledönti.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+26-27&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/04/03
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–