védelem kategória bejegyzései

Ha jegyesem, József nem lett volna, sehová sem tudtunk volna menni, hogy megfelelő védelmet nyújtsunk Fiamnak az Ő nyilvános Fellépése előtt.

Igazság Könyve:

Én mindig válaszolni fogok azoknak, akik Irgalomért könyörögnek mások lelke számára

  1. január 4. szombat, 13:40

 

Drága, szeretett leányom, bár Igazságosságomtól tartani kell, de Én mindig válaszolni fogok azoknak, akik Irgalomért könyörögnek mások lelke számára. Megígérem, hogy amikor imádkozzátok a Keresztes Imahadjáratom Imáit és más imákat, amelyekben arra kértek Engem, hogy legyek irgalmas, meg fogom hallgatni, és annak megfelelően fogok eljárni.

Irgalmam határtalan, és beborít minden bűnöst, amikor ők, vagy mások a (bűntől való) megváltást keresik. Szeretetem végtelen. Együttérzésem állandó. Ne kételkedjen soha senki azon Ígéretemben és Vágyamban, hogy mindenkit meg akarok menteni, beleértve az ellenségeimet is. Arra buzdítalak benneteket, szeretett követőim, a világ minden táján – beleértve azokat is, akik nem ismerik ezeket az Üzeneteket -, hogy imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok a saját lelketekért és a mások lelkéért. Ez magába foglalja a hívőket, a hitetleneket, és azokat, akik nem ismerik az Igazságot.

Irántatok való Szeretetem azért van, hogy lássátok, érezzétek és éljétek. Mindössze annyit kell tennetek, hogy úgy válaszoltok, amint azt Én tanítottam nektek. Úgy szeressetek másokat, amint azt Én teszem. Legyetek irgalmasok, amikor ostoroznak tieteket, azáltal, hogy imádkoztok értük. Szánjatok nagylelkűen időt arra, hogy keményen dolgoztok és imádkoztok, hogy megmentsétek azok lelkét, akik eltávolodtak Tőlem.

Ez az Én leghőbb vágyam. Menjetek békével.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/en-mindig-valaszolni-fogok-azoknak-akik-irgalomert-konyorognek-masok-lelke-szamara

 

 

 

Üdvösség Anyja: Először Júdeába mentünk, s aztán Fiam elkerült Indiába, Perzsiába, Egyiptomba, Görögországba és Angliába

  1. január 4. szombat, 13:50

 

Gyermekem, a Fiam közvetlen megszületéséhez vezető időszakban a fájdalmak annyira nyilvánvalóak voltak mindenben, ami minket ért. Erzsébethez menekültem vigasztalásért abban a tudatban, hogy ő a Szentlélek adta felismeréssel van megáldva. Én és szeretett jegyesem kerestük a béke e menedékhelyét egy olyan időszakban, amikor nagyon megterhelt bennünket annak az ismerete, aminek be kell következnie.

Amikor az Én időm közeledett, a gonosz lélek mindenféle akadályt gördített elénk – minden megtett lépésünk elé. Az ajtókat a képünkbe vágták; az emberek, akiket ismertünk, kerültek minket, és a vadonba voltunk dobva. És végül így a fejünk fölött tető nélkül találtuk magunkat, és egy, az állatok számára alkalmas menedékhelyre kerültünk, miközben a Szent Messiás koldusként jött a világra. Nem voltak ünnepi szertartások (ünnepségek), nem volt koronázás, és köszönetnyilvánítás sem volt. Csak néhány ember maradt körülöttem, hogy magányomban vigasztaljon. De aztán, amikor Fiam megszületett, minden aggodalom elhagyott. Minden, amit éreztem, a legnagyobb Isteni Jelenlét Szeretete volt. Végül a béke uralkodott a szívemben.

A Szentlélek Erejének köszönhetően segítséget és vigaszt kaptunk, még ha csak egy kicsit is. Bár Jézus Krisztus születése egy szerény és egyszerű esemény volt, melynek csak kevesen voltak tanúi – a szó azonban mégis elterjedt. Így munkálkodik a Szentlélek. Sokan várták Jézus születését. Sokan hallottak az eseményről, és sokan beszéltek róla. Amikor ismertté vált, hogy Jézus Krisztus, az emberiségnek megígért Messiás megszületett, akkor az ellenzék elkezdett toborozódni. Heródesnek és minden szolgájának gonosz támadása azt bizonyította, hogy Isten Jelenléte mennyi félelmet kelt a gonosz emberek szívében.

Attól a naptól kezdve Fiam védelmezője lettem, és ezt követően szeretett jegyesem, József, a legtöbb esetben megszervezte a biztonságunkat. Éveket töltöttünk azzal, hogy egyik helyről a másikra menekültünk. Oly sok ellenállással (ellenséggel) kellett szembenéznünk – annyi félelemmel és gyűlölettel. Ez volt a sorsunk. Attól a pillanattól kezdve, amikor a tizenkét éves templomban prédikáló Fiamra rátaláltunk, elrejtettük őt az Emberek elől.

A József családja is részt vett a szöktetésünkben, és sok éven át utaztunk. Először Júdeába mentünk, aztán Fiam elkerült Indiába, Perzsiába, Egyiptomba, Görögországba és Angliába. Mindenütt, ahová csak mentünk, Fiam Jelenléte sok csodát eredményezett, bár nyilvánosan sohasem mutatkozott be mint Messiás. Jó védelem alatt volt, és sok mindent láttunk tőle. Békében, szeretetben és harmóniában éltünk, de ha jegyesem, József nem lett volna, sehová sem tudtunk volna menni, hogy megfelelő védelmet nyújtsunk Fiamnak az Ő nyilvános Fellépése előtt.

És most, hogy Második Eljövetele a küszöbön áll, Megérkezése előtt minden akadályt az útjába fognak gördíteni. Az Ő prófétájának ajkáról elhangzott minden Szót szét fognak szedni, és ki fognak gúnyolni. Csak egy maroknyi embernek lesz tudomása arról az Igazságról, mely ezt a Küldetést körülveszi, és sok ajtót fognak becsapni azok előtt, akik az Ő utasításait követik. Ez a Küldetés egy magányos Küldetés számodra, gyermekem, és az utasítás számodra az, hogy maradj engedelmes minden dologban, amelyet Isten megismertet veled.

Segítség lesz neked küldve. A segítség azonban megszűnik, ha ez Fiam kívánsága. Még ha kevés embert lehet is látni, akik követik ezt a Küldetést, mégis több millióan teljesen hisznek benne. Mert Isten Igéje a Szentlélek Ereje által mindig is magához fogja vonzani az Övéit.

A szülési fájdalmak elkezdődtek, és a munka már nem fog túl sokáig tartani. Hamarosan felvirrad az új kezdett megszületése, s az Úr Napja végül megérkezik. Gyermekek, legyetek békében, mert mindezeknek a dolognak meg kell történniük, még mielőtt a Föld megtisztulna a bűntől.

 

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-eloszor-judeaba-mentunk-s-aztan-fiam-elkerult-indiaba-perzsiaba-egyiptomba

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/01/04

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-01-04

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Szűz Mária: Öleljétek magatokhoz a Védettség Kegyelmének Ajándékát, gyermekek.

Városkép – Budapest – BlackRock alapkezelő
Klaus Schwab a legveszélyesebb ember a földön?
————————————————————————————-

Igazság Könyve:

Szűz Mária: Öleljétek magatokhoz a Védettség Kegyelmének Ajándékát, gyermekek. Értékeljétek nagyra azt, mert ez egy ritka Égi Ajándék

  1. augusztus 25., szombat, 12:00

 

Gyermekeim, a Mennyország örvend. Az angyalok Kara hangosan énekel Atyám dicséretére.

Az Ő Dicsőséges Irgalmasságát, mely által a Védettség különleges Kegyelmét adományozza, minden angyal és szent nagy szeretettel és örömmel éljenzi a Mennyországban.

Az Én gyermekeim a mai napig sem értik az Irgalmasság e nagy Ajándékának jelentőségét, mely Atyámtól, a Legmagasságosabb Istentől származik.

Nektek, gyermekeim, most hatalmatok van arra, hogy másokat, az eltévelygett lelkeket megmentsétek.

Ez azt jelenti, hogy a gonosz hatalmát olyan módon lehet legyőzni, ahogyan az eddig még nem volt lehetséges.

A hazugságok, a megtévesztés és a gyűlölet, amit a gonosz ültet Isten gyermekeinek az elméjébe, hiábavalóvá válhatnak, hogyha az imák, amelyeket azok ajándékoznak, akik szeretik Fiamat, Isten Trónja előtt felajánlásra kerülnek.

Öleljétek magatokhoz a Védettség Kegyelmének Ajándékát, gyermekek.

Értékeljétek nagyra azt, mert ez egy ritka Égi Ajándék.

Ez Atyátok minden gyermeke iránti Szeretetét bizonyítja nektek.

Ez a nagy csodák egyike, amely a végidőkben Isten minden gyermeke számára fel van kínálva.

Köszönöm, hogy válaszoltatok Hívásomra.

 

Mária, a Mennyország Királynője,

Az Üdvösség Anyja

https://masodikeljovetel.hu/szuz-maria-oleljetek-magatokhoz-vedettseg-kegyelmenek-ajandekat-gyermekek-ertekeljetek-nagyra-azt

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/08/25

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-08-25

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Adjatok hálát Atyámnak a Pokol Tűzétől való védettség Kegyelmének Ajándékáért.

Heart Beating Eucharist, Mexico! Further Analysis Reveals Amazing Similarity to Heart Ultrasound

https://youtu.be/747s-WgS7a0


Igazság Könyve:

Adjatok hálát Atyámnak a Pokol Tűzétől való védettség Kegyelmének Ajándékáért

  1. augusztus 24., péntek, 3:15

 

Drága, szeretett leányom, azt akarom, hogy megkérd tanítványaimat, hogy mától kezdjék el naponta imádkozni a „Jézus az emberiséghez” Litániákat.

Ezek az imák nagy Kegyelmeket fognak hozni, és megmentik majd mindazokat, akiket belefoglaltok (ima) szándékaitokba, lelkük megmentéséért.

Ez a második Litánia Örök Atyám tiszteletére van, aki minden gyermekét gyöngéden szereti.

Én mindennap vállára hajtom Fejemet és megölelem Őt, hogy vigaszt adjak Neki, mivel mindazokért a szegény gyermekeiért bánkódik, akik eltévelyegtek Tőle.

Gyertek Hozzá, szeretett Tanítványaim, és adjatok hálát Neki a Pokol Tűzétől való védettség Kegyelmének Ajándékáért, melyet azoknak ad, akik válaszolnak Hívására.

Jézus az emberiséghez 2. Litánia imája: A védettség Kegyelméért

Ó, Mennyei Atya, a Legmagasságosabb,

Szeretlek Téged.

Tisztellek Téged.

Uram, légy irgalmas.

Uram, bocsásd meg vétkeinket.

Imádlak Téged.

Dicsérlek Téged.

Hálát adok neked minden különleges kegyelemért.

A védettség kegyelméért könyörgöm Hozzád szeretteim számára. (Mindazok nevének megemlítése, akik a lelkek megmentésének

listájában szerepelnek.) Felajánlom Neked mindenkor hűségemet, Neked, ó Mennyei Atya, Minden dolog megteremtője,

A világegyetem Teremtője, Az emberiség Teremtője. Te vagy minden dolog forrása. Te vagy a Szeretet forrása. Te vagy maga a Szeretet. Szeretlek Téged. Tisztellek Téged.

Leborulok Előtted. Irgalomért könyörgök mindazon lelkek számára, akik nem ismernek Téged, akik nem tisztelnek Téged, akik elutasítják Irgalmasságod Kezét. Átadom magam Neked, elmémet, testemet és lelkemet,

Hogy Karjaidba vehesd őket, hogy megmenthesd őket a

gonosztól.

Kérlek Téged, nyisd meg a Paradicsom Kapuját, hogy végre

minden gyermeked egyesülhessen abban az örökségben,

amelyet mindannyiunk számára hoztál létre.

Ámen.

 

Azt akarom, hogy mindannyian tudjátok a következőket:

Atyám szeretete minden gyermeke iránt meghaladja felfogó képességeteket.

Ez százszor, vagy még többször erősebb, mint amelyet egy szülő tartogat a szívében saját gyermeke iránt a földön.

Olyan erős Atyám szeretete gyermekei iránt, hogy Ő sok olyan áldozatot hozott, amelyről nektek nincs tudomásotok.

Visszavonta a Kezét sok büntetés kirovásától, amelyeket azért tervezett, hogy megbüntesse gyermekeit.

Türelme az elviselhetetlenségig próbára volt téve.

A sértéseket, amelyekkel illették, Ő figyelmen kívül hagyta.

Ehelyett vissza akarja magához hozni gyermekeit, nem a félelem által, hanem azon gyermekei szeretete által, akik Őt a legjobban szeretik.

Ő azokban bízik meg közületek, akiknek mély, megingathatatlan szeretetük van Iránta és Irántam, Fia iránt, hogy segítsenek Neki összegyűjteni eltévelygett gyermekeit, hogy Magához vehesse őket.

Hozzátok el mindazokat a lelkeket, akik közel állnak szívetekhez, és helyezzétek őket Atyám trónja elé, és Ő Irgalmasságában a legnagyobb Ajándékot adja nektek az összes közül.

Az Üdvösségüket fogja megadni.

Hozzátok el a sötét lelkek nevét, beleértve azoknak a listába foglalását is, akik ismeretlenek számotokra, és könyörögjetek irgalomért a lelkük számára.

Atyám Szeretettel a Szívében várja nagylelkű válaszotokat.

Gyertek. Ne tétovázzatok, mert a maga nemében ez a legkülönlegesebb Mennyei Ajándék.

Ti valóban áldott gyermekei vagytok ennek a generációnak.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/adjatok-halat-atyamnak-pokol-tuzetol-valo-vedettseg-kegyelmenek-ajandekaert

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/08/24

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-08-24

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Maradjatok közel Hozzám, és Én majd megvédelek benneteket, és biztonságba foglak irányítani, vezetni titeket.

Igazság Könyve:

A szabadkőműves csoportok munkálkodásai máris meggyengültek a világotokban

  1. május 9., 21:00

 

Drága, szeretett leányom, azok közül, akik ismerik Tanításaimat, amelyeket Én most ezeken az üzeneteken keresztül adok neked, egyre többen és többen fogadják el végre, hogy a világgal kommunikálok.

A Szentlélek ereje fel fogja ébreszteni azokat, akikből kihalt az Atyám iránti szeretet, hogy szeretett Fia Szavát megízleljék.

Én, Jézus Krisztus, bátorítást szeretnék adni nektek abban a szenvedésben és megpróbáltatásban, amelyet talán megtapasztaltok.

Ez a szenvedés nem fog sokáig tartani.

Az irántatok való Szeretetem olyan erős, és Irgalmasságom oly nagy, hogy nem fogom megengedni, hogy kínok között szenvedjetek, melyeket azok okoznak nektek, akik irányítani szeretnék nemzeteiteket.

A szabadkőműves csoportok munkálkodásai világotokban máris meggyengültek.

Imáitok enyhítették a gonosz tetteket, és csökkentették hatékonyságukat.

Ők megpróbálják lerombolni a hiteteket, de ti, Maradék Egyházam, az igazság lángját égve fogjátok tartani.

Nem szabad félnetek, ha megbíztok Bennem.

Csak akkor érezhettek békét, ha bíztok Bennem, Jézusotokban.

Kérlek benneteket, maradjatok közel Szent Szívemhez, és ne engedjétek, hogy a félelem megsemmisítse az életeteket.

Ha egyszer szerettek Engem, és olyan életet éltek, amelyet, mint tudjátok, elvárok tőletek, akkor  életeteket szeretetben, imádságban és megelégedettségben kell élnetek.

Amikor szenvedtek, ajánljátok fel azt Nekem, és folytassátok útjaitokat.

Ne engedjétek, hogy bármi is elfordítsa Tőlem szíveteket.

Maradjatok közel Hozzám, és Én majd megvédelek benneteket, és biztonságba foglak irányítani, vezetni titeket.

 

Szeretett Jézusotok,

Az emberiség Üdvözítője”

https://masodikeljovetel.hu/szabadkomuves-csoportok-munkalkodasai-maris-meggyengultek-vilagotokban

 

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/05/09

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-05-09

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

A háborút, amelyről most beszélek, a vörös sárkány irányítja. A sárkány, a világ új energiája alattomos, s nyugaton városokat fog elpusztítani

THE GREATEST END TIMES SIGN | Rev 12 Woman in Heaven on Jubilee 5777

https://www.youtube.com/watch?v=XA6JcY-ikec&t=835s


https://www.biblegateway.com/passage/?search=Revelation+12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Igazság Könyve:

Figyelmeztetés az atomháborúra
Nyomtatóbarát változat

2o1o. november 23. csütörtök; 3:oo óra

Leányom, te szenvedsz a munka miatt, amit a kedvemért teszel. A sötétség, amit érzel, a csalótól jön, aki felhasználva az ismerőseidet a sötétség ereje által, minden órában rád támad. Annak ellenére, hogy kétségbeesel, valójában védve vagy. Megmondtam neked, hogy a csaló nem fog ártani a lelkednek. Továbbra is imádkoznod kell a legszentebb Rózsafüzért, hogy szenvedéseidben állandóan védelemben legyen részed. Miközben Édesanyám tiszteletére imádkozod ezt a nagy erősségű imádságot, látni fogsz egy különbséget.

Nem egyszerű befejezni ezt a munkát, amelyen fáradozol az Én Nevemért, de erősnek kell maradnod. Leányom, ha ez a mű eljut a világhoz, békét és megelégedést hoz gyermekeimnek. Ha a gyermekeim megértik az Igazságot, akkor tudni fogják, hogy nem távolodtak el egymástól, és a Teremtő sem feledkezett meg róluk. Ennek a könyvnek a hatására szerzett tudás, vigasztalást nyújt nekik, és közelebb kerülnek Hozzám.


A háború terve folytatódik

Ne félj, leányom, mert biztonságban vagy, bár erőtlennek érzed magad, és félsz a bizonytalanságtól. Még többet fog szenvedni az egész világ, beleértve a te országodat is, az egész világra kiterjedő ellenőrzés miatt, mivel ezzel szemben az emberek tehetetlenek lesznek. Ezért nagyon fontos az, hogy erre már most felkészüljetek.

Már korábban is mondtam neked, hogy fel kell hívnod gyermekeim figyelmét arra, hogy már most tervezzék meg teendőiket, amíg a rettegett globális háború el nem kezdődik. A háborút, amelyről most beszélek, a vörös sárkány irányítja. A sárkány, a világ új energiája alattomos, s nyugaton városokat fog elpusztítani. Az idő közel van. Imádkozzatok, imádkozzatok, mert ez a veszély nem állítható meg, ha nem imádkoztok eleget a megállításáért. Imádkozzatok azokért, akik ebben az atomháborúban elvesztik majd az életüket.


Három év van addig, mielőtt még a terv kibontakozna

Imádkozzátok ezekért a lelkekért. Mivel a vezetést egy globális hatalom veszi át, akik körültekintőek lesznek, hamis együttérzést színlelve, ők fogják ellenőrizni szabad életeteket, az ennivalótokat és az imáitokat.

Népemnek ezért igyekeznie kell, hogy el tudja látni saját magát. Termeljétek meg magatok az élelmeteket. Időben keressetek olyan biztonságos helyet, ahol találkozni tudtok, hogy Isteni Megváltótokat dicsőíthessétek.

De maradjatok erősek. Ne mondjátok el túl sok embernek, hogy ezt miért teszitek. Három év van addig, ameddig e terv jelei szemeitek előtt teljesen ki fognak bontakozni. Amire most felkészültök, az nagy segítséget jelent majd nektek ez alatt az idő alatt, bár időnként megkérdőjelezitek majd ezt, s talán elgondolkoztok ezen a terven, mert különösnek fogjátok találni.

A saját táplálékaitokat már most kezdjétek termeszteni. Vásároljatok vetőmagokat, mert a jövőben nem tudtok majd venni. Ezzel tápláljátok majd a családjaitokat az éhínség idején.

Menjetek most és készüljetek fel.

A ti szerető Megmentőtök, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/figyelmeztetes-az-atomhaborura

 


———-
Imahadjárati imák:
https://remnant-army.org/wordpress/hu/keresztes-imahadjarati-imak/


A LELKEK MEGMENTÉSÉÉRT – Jézussal együttműködve

Keresztes Imahadjárat 1. imája

Ajándékom Jézusnak a lelkek megmentéséért

Keresztes Imahadjárat 9. imája

A szenvedés felajánlása, mint ajándék

Keresztes Imahadjárat 14. imája

Ima az Atyához Védelemért a Nukleáris Háborúval szemben

Keresztes Imahadjárat 16. imája

Segítségül, hogy a lelkek erősek maradhassanak az Irgalmasság nagy eseménye alatt

Keresztes Imahadjárat 35. imája

Ima a lelkekért, hogy beléphessenek a Paradicsomba

Keresztes Imahadjárat 55. imája

Ima a Nagyfigyelmeztetésre való felkészüléshez

Keresztes Imahadjárat 131. imája

Az Irgalmasság Imája”

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-1-nap-hetfo


———-

Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!
EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html


http://www.tlig.org/hu/

“… Leányom, te szenvedsz a munka miatt, amit a kedvemért teszel. A sötétség, amit érzel, a csalótól jön, aki felhasználva az ismerőseidet a sötétség ereje által, minden órában rád támad. Annak ellenére, hogy kétségbeesel, valójában védve vagy. Megmondtam neked, hogy a csaló nem fog ártani a lelkednek. Továbbra is imádkoznod kell a legszentebb Rózsafüzért, hogy szenvedéseidben állandóan védelemben legyen részed. Miközben Édesanyám tiszteletére imádkozod ezt a nagy erősségű imádságot, látni fogsz egy különbséget.

Nem egyszerű befejezni ezt a munkát, amelyen fáradozol az Én Nevemért, de erősnek kell maradnod. Leányom, ha ez a mű eljut a világhoz, békét és megelégedést hoz gyermekeimnek. Ha a gyermekeim megértik az Igazságot, akkor tudni fogják, hogy nem távolodtak el egymástól, és a Teremtő sem feledkezett meg róluk. Ennek a könyvnek a hatására szerzett tudás, vigasztalást nyújt nekik, és közelebb kerülnek Hozzám. ….”

———-
Római katolikus:

2020-11-23

34. évközi hét hétfő

SZENTLECKE a Jelenések könyvéből
János a szentek seregét látja a mennyben, akik Krisztus nevét viselik homlokukon.
Én, János,
látomásomban láttam, hogy a Bárány a Sion hegyén állott. Vele volt (az üdvözültek serege), az a száznegyvennégyezer, aki homlokán viselte Jézus nevét és az ő Atyjának nevét. Szózatot hallottam az égből, mint nagy vizek zúgását és mint erős mennydörgés robaját. A szózat, amelyet hallottam, úgy hangzott, mint amikor a hárfások hárfáikat pengetik. Új éneket énekeltek Isten trónja, a négy élőlény és a vének előtt. Az éneket nem tudta megtanulni senki más, mint az a száznegyvennégyezer, akik meg vannak váltva a földről.
A Bárány nyomában járnak, bárhová megy. Ők a
megváltottak az emberek közül, akiket Isten elsőknek választott ki magának és a Báránynak. Ajkukon nincsen hazugság: szeplőtlen tisztán állnak Isten trónja előtt.
Ez az Isten igéje.

Jel 14,1-3.4b-5

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Ez az istenkeresők népe, * mely látni kívánja arcodat, Urunk. Vö. 6. vers.
Előénekes: Az Úré a föld, és ami betölti, * a földkerekség és minden lakója.
Tengerek fölé ő rakta alapját, * s a vizek árján ő tartja szilárdan.
Hívek: Ez az istenkeresők népe, * mely látni kívánja arcodat, Urunk.
E: Ki mehet föl az Úr hegyére, * ki állhat meg az ő szent helyén?
Aki ártatlan kezű, tiszta szívű, * akinek az esze nem jár csaláson.
H: Ez az istenkeresők népe, * mely látni kívánja arcodat, Urunk.
E: Az nyer áldást az Úrtól, * és megigazulást üdvözítő Istenétől.
Ez az istenkeresők népe, * amely arcát kutatja Jákob Istenének.
H: Ez az istenkeresők népe, * mely látni kívánja arcodat, Urunk.
Zsolt 23,1-4ab.5-6

ALLELUJA
Virrasszatok és álljatok készen, * mert nem tudjátok, hogy az Emberfia mikor érkezik! Mt 24,42a és 44 – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Isten nem az adomány nagyságát, hanem az adakozó lelkét nézi.
Jézus egy alkalommal megfigyelte, hogyan dobják a gazdagok adományaikat a templom perselyébe. Közben észrevette, hogy egy szegény özvegyasszony két fillért dobott be. Erre megjegyezte: „Bizony, mondom nektek, ez a szegény özvegy többet dobott be, mint bárki más. A többiek ugyanis abból adakoztak, amiben bővelkednek, ez azonban mindent odaadott, ami szegénységéből telt: egész megélhetését.”
Ezek az evangélium igéi.

Lk 21,1-4″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-11-23

“… A saját táplálékaitokat már most kezdjétek termeszteni. Vásároljatok vetőmagokat, mert a jövőben nem tudtok majd venni. Ezzel tápláljátok majd a családjaitokat az éhínség idején. …”

————
Ortodox (Görög keleti): 

22 A Szent Szellem pedig ezeket teremti meg bennünk: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, 23 szelídség és önuralom. Nincs olyan törvény, amely ezeket elítélné. 24 Akik pedig Krisztus Jézushoz tartoznak, azok már megfeszítették a régi természetüket, annak szenvedélyeivel és vágyaival együtt. 25 Mivel a Szent Szellem által kaptunk új életet, ezért éljünk is a Szent Szellem vezetését követve! 26 Ne legyünk büszkék, ne ingereljük egymást, és ne legyünk féltékenyek egymásra!

Segítsetek egymásnak!

6 Testvéreim, előfordulhat, hogy valaki közületek valamiben vétkezik. Az ilyen testvért gyengéden és szelíden azok igazítsák helyre, akik a Szent Szellem szerint élnek! De ők is vigyázzanak magukra, nehogy ugyanabba a kísértésbe essenek! 2 Segítsetek egymásnak a terhek hordozásában — így engedelmeskedjetek Krisztus törvényének.

———————-

27 „Atyám mindent átadott nekem. Senki más nem ismeri a Fiút, csak az Atya. Senki más nem ismeri az Atyát, csak a Fiú, és azok, akikkel a Fiú meg akarja ismertetni őt.”

28 „Jöjjetek közel hozzám mind, akik belefáradtatok súlyos terheitek cipelésébe! Nálam megnyugvást találtok. 29 Azt az igát vegyétek fel, amelyet én adok rátok, s tanuljátok meg tőlem, hogy én szívből szelíd és alázatos vagyok —, akkor meg fogtok nyugodni. 30 Mert az iga, amelyet én teszek rátok, nem nehéz! A teher, amelyet én helyezek a vállaitokra, könnyű.”

————————-

A háború terve folytatódik

Ne félj, leányom, mert biztonságban vagy, bár erőtlennek érzed magad, és félsz a bizonytalanságtól. Még többet fog szenvedni az egész világ, beleértve a te országodat is, az egész világra kiterjedő ellenőrzés miatt, mivel ezzel szemben az emberek tehetetlenek lesznek. Ezért nagyon fontos az, hogy erre már most felkészüljetek. …”

————————-

1 Üdvözlet Páltól, Szilvánusztól és Timóteustól a thesszalonikai gyülekezetnek, amely az Atya-Istené és Urunké, Jézus Krisztusé.

2 Isten, az Édesapánk és Urunk, Jézus Krisztus adjon nektek kegyelmet és békességet!

3 Testvéreim, mindig hálával tartozunk Istennek értetek! Igen, erre minden okunk megvan, mert a hitetek olyan csodálatosan erősödik, és az egymás iránti isteni szeretet folyton növekszik bennetek. 4 Ezért dicsekszünk is veletek az Isten gyülekezeteiben. Elmondjuk, hogy milyen türelmes kitartással és hittel viselitek el az üldözést, a sokféle bajt és nehézséget, amely körülvesz benneteket.

Amikor az Úr visszajön

5 Mindez biztos előjele annak, hogy Isten igazságosan fog ítélni, amikor majd titeket méltónak nyilvánít arra, hogy bemehessetek Királyságába, amelyért szenvedtetek is. 6 Ahogyan igazságos lesz az is, hogy szenvedéssel fizessen majd azoknak, akik nektek most szenvedést okoznak. 7 Nektek pedig, akik most szenvedtek, velünk együtt megpihenést és nyugalmat fog adni.

Hogy mikor? Amikor az Úr Jézus lángoló tűzben megjelenik a Mennyből, hatalmas angyalaival együtt. 8 Akkor fogja majd megbünteti azokat, akik nem ismerik Istent és nem akarnak engedelmeskedni az örömhírnek, amely Urunkról, Jézus Krisztusról szól. 9 Ezeknek az engedetleneknek örökké tartó pusztulás és szenvedés lesz a sorsuk, mivel örökre száműzik őket az Úr jelenlétéből és erejének dicsőségéből.

10 Azon a napon, amikor az Úr eljön, mindenki dicsőíteni fogja őt, mert látják majd a dicsőségét azokban, akik teljesen őhozzá tartoznak. Mindenki csodálni fogja őt azok miatt, akik hisznek benne. Ezek közé tartoztok ti is, hiszen hittel elfogadtátok, amit Jézusról mondtunk.

—————————-

“… Nem egyszerű befejezni ezt a munkát, amelyen fáradozol az Én Nevemért, de erősnek kell maradnod. Leányom, ha ez a mű eljut a világhoz, békét és megelégedést hoz gyermekeimnek. Ha a gyermekeim megértik az Igazságot, akkor tudni fogják, hogy nem távolodtak el egymástól, és a Teremtő sem feledkezett meg róluk. Ennek a könyvnek a hatására szerzett tudás, vigasztalást nyújt nekik, és közelebb kerülnek Hozzám. …”

“…  Miközben Édesanyám tiszteletére imádkozod ezt a nagy erősségű imádságot, látni fogsz egy különbséget. …”

—————————-

Isten Királysága bennetek van

20 Egyszer a farizeusok megkérdezték Jézust, hogy mikor jön majd el Isten Királysága.

Így válaszolt: „Isten Királysága bizony eljön, de nem szemmel látható módon. 21 Nem úgy, hogy rámutatnak: »Itt van!«, vagy »Ott van!«, mert Isten Királysága bennetek és közöttetek van.”

Amikor az Emberfia eljön

22 A tanítványainak pedig ezt mondta: „Eljön majd az idő, amikor szeretnétek látni legalább egyetlen egyet az Emberfiának napjai közül, de nem fogtok látni. 23 Amikor ezt mondják nektek: »Nézd, itt van!«, vagy: »Ott van!«, ne menjetek oda, és ne kövessétek őket!” 24 „Ahogy a villám megvilágítja egyik végétől a másikig az egész égboltot, olyan nyilvánvaló módon jön vissza az Emberfia is azon a napon. 25 De előbb még sokat kell szenvednie. Ez a nemzedék pedig elutasítja őt.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Galatians%205:22-6:2;%20%20%20Matthew%2011:27-30;%20%20%20%202%20Thessalonians%201:1-10;%20%20%20Luke%2017:20-25&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/11/23

—–

http://budapest.orthodoxia.org/2020/04/04/egyhazkozsegi-hirlevel-217/
——
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

“… . A háború terve folytatódik

Ne félj, leányom, mert biztonságban vagy, bár erőtlennek érzed magad, és félsz a bizonytalanságtól. Még többet fog szenvedni az egész világ, beleértve a te országodat is, az egész világra kiterjedő ellenőrzés miatt, mivel ezzel szemben az emberek tehetetlenek lesznek.  …”

Maradék Egyházam növekedni fog, kiterjed majd, és ti menedéket fogtok kapni, ha majd erre szükségetek lesz

Igazság Könyve:
 
 

VÉDELMI IMÁK ÉS KÖNYÖRGÉSEK – Egyének, családok számára és a nemzetekért (II. rész)

Keresztes Imahadjárat 98. imája

Hogy Isten Kegyelme beborítsa a világvezetőket

Keresztes Imahadjárat 106. imája

Irgalom azon fiatalok számára, akik nem ismerik el Istent

Keresztes Imahadjárat 113. imája

Hogy a gonosz megsemmisüljön országunkban

Keresztes Imahadjárat 141. imája

Védelem az üldöztetés ellen

Keresztes Imahadjárat 162. imája

A gyengék és az ártatlanok védelmére”

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-11-nap-csutortok

 

———-
Igaz élet Istenben:

 
———–


 
 
 
“Nektek az élelmiszert el kell majd rejtenetek, amelynek néhány évig ki kell tartania. Nektek meg kell termelnetek saját gabonátokat, vizet kell tárolnotok, és megszentelt tárgyakkal kell körülvennetek magatokat.
Maradék Egyházam növekedni fog, kiterjed majd, és ti menedéket fogtok kapni, ha majd erre szükségetek lesz.
Sok tervezésre van most szükség.
Azoknak, akik kinevetnek benneteket azért, amit csináltok, vagy azt mondják, hogy Jézus biztosan nem kérné, hogy ezt tegyétek, azt mondom:
Hát nem ellátta Ő minden követőit a szükség idején?  
Még egy cipót és egy halat is meg lehet szaporítani. Tehát nem számít, hogy csak kevés élelmetek van, mert
Én meg foglak védeni benneteket, és ti biztonságban lesztek.
Imádkozzatok kitartóan azokért, akik képtelenek lesznek majd a Bélyeget elkerülni.
Azok az ártatlan
lelkek meg lesznek mentve, akik abban az időben a kegyelem állapotában lesznek, amikor arra kényszerítik őket, hogy fogadják el a chipet.
A többieknek közületek
meg kell tervezniük családjuk megvédését, és nektek hűségeseknek kell maradnotok a Szent Eukarisztiához és a Szentmiséhez.
Amikor az Antikrisztus minden vallást felfal,
akkor az egyedüli fegyver, amely ellen ő tehetetlen lesz, az a Szentmise, a kenyér és bor Szent Testemmé és Véremmé való átváltoztatása az Eukarisztiában.
Szentmiséimnek folytatódniuk kell. Közületek mindazoknak, akik ezt tudják, most nagy számban össze kell gyűlniük, és az
előkészületeket el kell kezdeniük.
Minél hamarabb előkészültök, annál több kegyelmet fogtok kapni, hogy megnöveljétek soraitokat a
világ minden táján.
A
Szikla egy új épülettel lesz megterhelve, amelyre ők majd azt mondják, hogy ez az Én Új Templomom. De ez nem igaz.
Amikor majd az üldöztetésnek vége lesz, Maradék Egyházam és Kiválasztott Népem újra fogja építeni a Templomot, és az Én Új Jeruzsálemem leereszkedik majd a Mennyből.
Ez dicsőségben fog leereszkedni. Trombitaszó fog hallatszani ugyanabban az időben a Mennyből, és a Földön is.
És akkor jövök el Én. …”
 
 
———-
Római katolikus:

2020-10-22

29. évközi hét csütörtök

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből
Életünk alapja legyen a szeretet; hogy így Krisztusban megkapjuk a megváltás kegyelmének kincseit.
Testvéreim!
Meghajtom térdemet az Atya előtt: tőle származik ugyanis minden közösség az égben és a földön. Adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy Lelke által megerősödjetek benső emberré, hogy a hittel Krisztus lakjék szívetekben, s gyökeret verjetek és alapot vessetek a szeretetben. Akkor majd fel tudjátok fogni az összes szenttel együtt, mi a szélesség és a hosszúság, a magasság és a mélység; megismeritek Krisztusnak minden értelmet meghaladó szeretetét, és beteltek az Isten egész teljességével.
A végtelenül hatalmas Istennek pedig, aki hatalmával bennünk működik, és mindent megtehet azon felül is, amit kérünk vagy megértünk, legyen dicsőség az Egyházban és Jézus Krisztusban minden nemzedéken át mindörökké. Ámen.
Ez az Isten igéje.

Ef 3,14-21

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Kegyes az Isten hozzánk: * jóságával eltölt mindent. 5b. vers.
Előénekes: Örvendezzetek, igazak, az Úrban, * a szentekhez dicséret illik.
Dicsérjétek az Urat citerával, * tízhúrú hárfán zengjetek néki.
Hívek: Kegyes az Isten hozzánk: * jóságával eltölt mindent.
E: Sziklaszilárd az Úr Igéje, * minden tettét hűség vezeti.
Az igazlelkűséget és a törvényt szereti, * telve van a föld az Úr irgalmával.
H: Kegyes az Isten hozzánk: * jóságával eltölt mindent.
E: Az Úr szándéka megmarad örökre, * szívének gondolata nemzedékről nemzedékre.
Boldog az a nemzet, amelynek az Úr az Istene, * a nép, amelyet örökségül választott magának.
H: Kegyes az Isten hozzánk: * jóságával eltölt
mindent.
E:
Az istenfélőkre ügyel az Úr szeme, * akik bíznak az ő Irgalmában.
Megmenti lelküket a haláltól, * és táplálja őket éhínség idején.
H: Kegyes az Isten hozzánk: * jóságával eltölt mindent.
Zsolt 32,1-2.4-5.11-12.18-19

ALLELUJA
Mindent elvetettem, sőt szemétnek tekintek, * csakhogy Krisztust elnyerjem, és őhozzá tartozzam. Fil 3,8-9 – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Krisztus evangéliumának sokan ellene mondanak.
Innen támad a sok szakadás és békétlenség a világon.

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon. Keresztséggel kell megkereszteltetnem. Mennyire várom, hogy ez beteljesedjék!
Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy
békét hozzak a földre? Mondom nektek, nem azt, hanem szakadást. Ezentúl, ha öten lesznek egy házban, megoszlanak egymás között: három kettő ellen, és kettő három ellen. Szembekerül apa a fiával és fiú az apjával, anya a lányával és lány az anyjával, anyós a menyével és meny az anyósával.”
Ezek az evangélium igéi.

Lk 12,49-53″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-10-22

 
“A világ minden nemzete egyként egyesül Istennel. Mindannyian ugyanannak a családnak részei.
2012. december 1. 19:45


Amikor egy gyermek elvándorol az Igazság útjáról, és önfejű cselekedetekbe bonyolódva találja magát, akkor ő sok szakadást okoz családjában.
Amikor fájdalmai vannak és a test bűnös élvezeteinek rabjává válik, akkor rettenetes kínszenvedést okoz szüleinek.
Amikor nem hajlandó lehetővé tenni számukra, hogy segítsenek neki, akkor ők nemcsak szomorúak és csalódottak, de betegek is lesznek az aggodalomtól.
Amikor hátat fordít testvéreinek, fájdalmat okoz nekik, és amikor
elutasítja őket, akkor ő az egész családját utasítja el.
Ez a széttört (szétzilált) család, bár egységes abban, hogy megmentse a lázadó fiút, nem talál
békére.
…”

 
 

“… Óvakodjatok azoktól, akik a teológiai tudásukkal büszkélkednek, és akik azt merik állítani, hogy Tőlem jönnek, amikor mindaz, amit mondanak féltékenységből és az Isten prófétái iránti mélységes gyűlöletből fakad. Az ilyen megfertőzött lelkek megpróbálnak benneteket manipulálni, azokat pedig, akik nekik ellenszegülnek, megfélemlítik. Ha továbbra is követni fogjátok a lelkek megmentése érdekében hozott utolsó földi Küldetésemet, ők minden tőlük telhetőt meg fognak tenni, hogy megtörjék ellenállásotokat. ….”

Jezabel, a gonosz lélek, minden tőle telhetőt meg fog tenni, hogy beszivárogjon földi Egyházamba
2014. november 23. vasárnap, 18:20

————
Ortodox (Görög keleti): 

Pál Krisztusért kárnak ítélt mindent

Egyébként pedig, testvéreim, örüljetek az Úrban. Hogy ugyanazt írjam nektek, az engem nem fáraszt, titeket viszont megerősít.

Óvakodjatok a kutyáktól, óvakodjatok a gonosz munkásoktól, óvakodjatok a megmetéltektől!

Mert mi vagyunk a körülmetéltek, akik Isten Lelke szerint szolgálunk, és Krisztus Jézussal dicsekszünk, és nem a testben bizakodunk.

Pedig nekem lehetne bizakodásom a testben is. Ha másvalaki úgy gondolja, hogy testben bizakodhat, én méginkább:

nyolcadik napon metéltek körül, Izráel népéből, Benjámin törzséből származom, héber a héberek közül, törvény szempontjából farizeus,

buzgóság szempontjából az egyház üldözője, a törvényben követelt igazság szempontjából feddhetetlen voltam.

Ellenben azt, ami nekem nyereség volt, kárnak ítéltem a Krisztusért.

Sőt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért. Őérte kárba veszni hagytam, és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem.

———————–

Az ismeretlen ördögűző

49 Ekkor megszólalt János: “Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben űz ki ördögöket, de megtiltottuk neki, mert nem követ téged velünk együtt.”

50 Jézus azonban ezt mondta neki: “Ne tiltsátok meg, mert aki nincs ellenetek, az veletek van.”

Jézust nem fogadják be egy samáriai faluban

51 Amikor közeledett felemeltetésének ideje, elhatározta, hogy felmegy Jeruzsálembe,

52 és követeket küldött maga előtt. Azok útnak indultak, és betértek a samaritánusok egyik falujába, hogy szállást készítsenek neki.

53 De nem fogadták be, mivel Jeruzsálembe szándékozott menni.

54 Látva ezt tanítványai, Jakab és János így szóltak: “Uram, akarod-e, hogy ezt mondjuk: Szálljon le tűz az égből, és égesse meg őket!?”

55 De Jézus feléjük fordult, megdorgálta őket, (és ezt mondta: “Nem tudjátok, milyen lélek van bennetek,

56 mert az Emberfia nem azért jött, hogy az emberek életét elveszítse, hanem hogy megmentse.”) Aztán elmentek egy másik faluba.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Philippians+3%3A1-8%3B+++++Luke+9%3A49-56&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–

Isten Hatalma által szét fogom tiporni a Sátán fejét, annak minden megjelenési formájában.

Igazság Könyve:

“2014. szeptember 2. kedd, 15:40

Drága gyermekem, el kell mondanod gyermekeimnek, hogy Isten soha nem hagyja el az Övéit, mert az lehetetlen. Ő minden gyermekét szereti, nem számít, hogy mennyi bánatot okoznak egyetlen Fiának, Jézus Krisztusnak.

Oltalmam minden lelket be fog borítani, akik Isten Igéjét hirdetik, és Isten Hatalma által szét fogom tiporni a Sátán fejét, annak minden megjelenési formájában. Én leszek az ügyvéd, aki fel fogja fedni a hazugságokat,

amelyek a fenevad szájából ömlenek, és a világ tanúja lesz a logikátlan hazugságoknak, amelyeket azok között fog terjeszteni, akik önszántukból a sátán edényévé válnak, teljesen alárendelve magukat gonosz útjainak. A Hazugság Királya továbbra is távol fogja tartani a lelkeket az Igazságtól, és ő, a csaló, soha nem fog meghátrálni, egészen az utolsó óráig.

Amikor a hazugságokat arra használják, hogy elvonják az emberek figyelmét Isten Igaz Szaváról, közbe fogok lépni, hogy feltárjam az Igazságot. Az emberiség két lehetőség közül választhat: vagy továbbra is hű marad az Igazsághoz, vagy pedig az Igazság helyett, elfogadja a hazugságokat. A zűrzavar kárt fog okozni a sebezhetők, a gyengék és azok szívében, akiknek a lelkében nincs jelen az Isten Lelke. Így a lelkekért folytatott harc megküzdésre kerül, amelynek során az emberek vagy a hazugságoknak fognak hinni, vagy pedig az Igazságnak.Én Fiam Irgalmának nagy hírét hozom, és az

Ő eszköze vagyok a lelkek megmentésében. Egyetlen lélek sem lesz kizárva az Üdvösségnek ebből a Küldetéséből. Nektek imádkoznotok kell, hogy az emberek rájöjjenek a hazugságokra, amelyeket Fiam ellenségei azért terjesztenek, hogy elvonják őket az Igazságtól, a Fénytől és Fiam Szeretetétől. Bízzatok Fiamban, és Ő meg fogja nektek mutatni Nagy Irgalmasságát. Higgyetek Fiam Ígéretében, hogy újra eljön, és Örök Életetek lesz. Ne engedjétek, hogy a hazugságok megtévesszenek benneteket, mert ha ezt megengeditek, akkor nagyon nehéz lesz számotokra, hogy hűségesek maradjatok Fiamhoz.Szeretett Édesanyátok

Az Üdvösség Anyja”


———-
Igaz élet Istenben:
“EL FOGJA PUSZTÍTANI A JELENLEGI VILÁG KEVÉLYEIT
1993. szeptember 29.
Az arkangyalok ünnepénSzent Mihály: Isten az egész Föld és a menny Királya. Senki sem olyan, mint ő! Ő a ti üdvösségetek, erőtök és békétek. Szorongattatásaitokban ki fogja nyújtani kezét, hogy felemeljen és megmentsen benneteket. Isten a menny és a Föld Ura, és senki sem olyan, mint ő. Senkit sem lehet Hozzá hasonlítani.

Mondom nektek: maradjatok ébren, mert senki sem ismeri azt a napot, amikor Uratok eljön hozzátok! A Mindenható nem vár tovább

elhatározásával. Tűzoszlopként jön el hozzátok, népének világossága tűzzé lesz, és Szent Istenetek égő lángként fogja felemészteni a gonoszság

álnokságát. 1  Világossága be fog hatolni a sötétségbe, áthatol rajta, és látni fognak akik nem láttak. El fogja pusztítani a jelenlegi világ kevélyeit.

A fennmaradó maradék az övé lesz. Ez a maradék olyan kevés lesz, hogy még egy gyermek is meg tudná számolni, hacsak nem hall bűnbánó kiáltást a Földről a Mindenható. Az Ő ítélete igazságos. Maradj az Úrban, Vassula, és Ő erőt ad neked. Meg foglak védeni! “
 
 
—-
Római katolikus:
2019-09-0322. évközi hét kedd

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a tesszaloniki hívekhez írt első leveléből
Jézus Krisztus meghalt értünk, hogy vele együtt örökké éljünk.
Testvéreim!
Ami az Úr eljövetelének idejét és óráját illeti, arról nem szükséges írnom. Hiszen jól tudjátok ti is, hogy az Úr napja úgy érkezik el, mint éjjel a tolvaj. Amikor azt mondogatják: „Béke és biztonság”, akkor éri őket hirtelen a pusztulás, akárcsak a várandós asszonyt a fájdalom. És nem lesz menekvés számukra!
De ti, testvérek, nem jártok sötétségben, hogy az a nap tolvaj módjára meglephetne titeket. Hiszen mindnyájan a világosság és a nappal fiai vagytok.
Nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé.
Ne aludjunk hát, mint a többiek, hanem legyünk éberek és józanok! Isten ugyanis nem kárhozatra, hanem az üdvösség elnyerésére szánt minket Urunk Jézus Krisztus által, aki meghalt értünk, hogy akár élünk, akár meghalunk, vele együtt elnyerjük az életet.
Vigasztaljátok tehát egymást, és legyetek épülésére egymásnak, ahogyan meg is teszitek!
Ez az Isten igéje.
1Tessz 5,1-6.9-11

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Hiszem, hogy meglátom az Úr javait * az élők földjén. 13. vers.
Előénekes: Világosságom és üdvösségem az Úr, * kitől félnék? 
Életem oltalmazója az Úr, * kitől rettegnék?

Hívek: Hiszem, hogy meglátom az Úr javait * az élők földjén.
E: Egyet kérek az Úrtól, csak egy a vágyam, * hogy az Úr házában lakjam életem minden napján,
hogy élvezhessem az Úr örömét, * és szemlélhessem szent templomát.
H: Hiszem, hogy meglátom az Úr javait * az élők földjén.
E: Hiszem, hogy meglátom az Úr javait * az élők földjén.
Remélj az Úrban, bátran cselekedj, * szíved legyen erős, és bízzál az Úrban.
H: Hiszem, hogy meglátom az Úr javait * az élők földjén.
Zsolt 26,1.4.13-14

ALLELUJA
Nagy próféta támadt köztünk: * Isten meglátogatta az ő népét. Lk 7,16 – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus Kafarnaumban tanít, és meggyógyít egy megszállottat.
Jézus egyszer lement Kafarnaumba, Galilea egyik városába, és szombaton ott tanított. Tanítása ámulatba ejtett mindenkit, mert szavának hatalma volt.
Volt ott a zsinagógában egy tisztátalan lélektől megszállt ember, aki így kiáltozott: „El innen! Mi dolgunk veled, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elveszíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje.” Jézus ráparancsolt: „Némulj el, és menj ki belőle!” Erre az ördög a földre sújtotta az embert, és kiment belőle, anélkül hogy bajt okozott volna neki.
Csodálkozás fogta el valamennyiüket, és egymás közt ezt mondogatták: „Mi ez? Akkora hatalommal és erővel parancsol a tisztátalan lelkeknek, hogy kimennek a megszállottakból.”
Ennek híre elterjedt az egész környéken.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 4,31-37″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-09-03

 
——
Ortodox (Görög keleti): 

 15 Jézus pedig azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, többé ne önmaguknak éljenek. Igen, ő meghalt és feltámadt, hogy az emberek érte éljenek.

16 Ezért mostantól fogva nem úgy tekintünk az emberekre, ahogyan a hitetlenek. Igaz, régen mi is úgy gondolkoztunk Krisztusról, mint ők, de ez már teljesen megváltozott. 17 Így hát, ha valaki Krisztussal egyesült, akkor új teremtménnyé lett! Ami benne régi volt, elmúlt, ő pedig minden tekintetben újjá lett! 18 Mindez Istentől származik, aki Krisztus által kibékített önmagával bennünket. Sőt, ránk bízta, hogy másoknak is segítsünk kibékülni vele. 19 Isten ugyanis maga volt jelen Krisztusban, amikor kibékítette az embereket önmagával, és eltörölte a bűneikről szóló feljegyzést — s az erről szóló üzenetet pedig ránk bízta. 20 Mi tehát Krisztus követei vagyunk az emberek között. Úgy kérünk és biztatunk benneteket, mintha Isten szólna általunk. Krisztusért kérünk titeket: „Béküljetek ki Istennel!” 21 Krisztus sohasem vétkezett, de Isten őt bűnért való áldozattá tette.[a] Azért történt ez, hogy mi pedig Krisztus áldozata által elfogadhatóvá váljunk Isten számára.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Corinthians+5%3A15-21&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


2014. szeptember 1. hétfő, 20:08

Isten Szentlelke át fogja vezetni Egyházamat a zűrzavaron, amellyel szembe kell néznie, és így az Igazság fennmarad. Ellenségeim mind megpróbálják majd elpusztítani Igaz Egyházamat, majd pedig egy hamissal fogják azt felcserélni. Új „szentírásokat” és szentségeket fognak létrehozni, és sok más istenkáromlást fognak elkövetni az Én Nevemben. De Egyházam az Én Testem, és igaz követőim Szent Egységben fognak maradni Velem. Amikor majd úgy tűnik, hogy elpusztult, földig égett, Egyházam parazsa továbbra is pislákolni fog egészen addig a napig, amíg újból el nem jövök. Azon a napon, amikor Egyházam feltámad megújulva és nagy dicsőségben, és amikor az egész világ azt hirdeti, hogy csak egyetlen Igaz Egyház van, az Új Jeruzsálem, minden jó ember inni fog annak üdvössége kelyhéből. Ami volt kezdetben, az lesz a végén is. Minden Isten által teremtett élet megújul, hasonlóan ahhoz, ahogyan az a Paradicsomban volt teremtve az emberi nem számára. …”

Ők soha nem fognak győzedelmeskedni Egyházam felett

Maga mellé szólítja a tanítványait

16 Amikor a Galileai-tó partján járt, meglátta Simont[a] és a testvérét, Andrást, akik éppen hálót vetettek a tóba, mivel halászok voltak. 17 Jézus megszólította őket: „Gyertek velem, és én másféle halásszá teszlek titeket! Halak helyett embereket fogtok összegyűjteni.” 18 Ekkor a testvérek azonnal otthagyták hálóikat, és csatlakoztak Jézushoz.

19 Miután kissé továbbment, meglátta Jakabot és Jánost, Zebedeus két fiát, akik éppen hálóikat javítgatták a halászbárkában. 20 Jézus azonnal hívta ezt a két testvért is, akik otthagyták apjukat, Zebedeust a bárkában levő munkásokkal együtt, és csatlakoztak Jézushoz.

A kapernaumi zsinagógában

21 Ezután Kapernaum városába mentek. A következő szombaton Jézus elment a zsinagógába, és tanította az összegyűlteket. 22 Mindenki csodálkozott azon, amit mondott, mert úgy tanított, mint aki teljes felhatalmazást kapott, nem pedig úgy, ahogy a törvénytanítók szoktak.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+1%3A16-22&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——

Üdvösség Anyja: Arra kérem azokat, akik követik ezeket az Üzeneteket, hogy imádkozzanak ezért a Küldetésért (&155.)

Igazság Könyve:
“Üdvösség Anyja: Arra kérem azokat, akik követik ezeket az Üzeneteket, hogy imádkozzanak ezért a Küldetésért (&155.)
2014. június 8. vasárnap, 14:45

Gyermekem, meg szeretném kérni azokat, akik követik ezeket az Üzeneteket, hogy imádkozzanak ezért a Küldetésért. Szükség van Imáitokra, hogy ez a Munka védve legyen a gonosz minden álnok csapdájától és cselekedetétől, mely azok részéről érkezik, akik őt szolgálják és tisztelik. Még soha nem volt ennyire szükség Imáitokra, mint ebben az időben. A gonosz munkálkodása e Küldetés ellen nagyon erős, gyűlölete pedig egyre csak növekszik. Ha nem kéritek Istent, hogy oszlassa szét a gonosz gyűlöletét és az emberiségre gyakorolt hatását, akkor munkálkodásai
sikerrel fognak járni, és elpusztítják azokat a lelkeket, akiknek egyetlen reményük az üdvösségre azok az Ajándékok lesznek, melyeket Isten ad gyermekeinek.

Arra kérlek benneteket, drága gyermekek, hogy imádkozzatok mindazokért, akik életüket Isten Hívásának és ennek a Küldetésnek szentelik. Ezt az imát Isten minden prófétájáért, látnokáért és szent szolgájáért kell imádkoznotok, hogy továbbra is szolgálják Őt, miközben Végső Szövetségét beteljesíti.

A Keresztes Imahadjárat 155. Imája: Az Üdvösség Küldetésének a Védelméért
Ó, Üdvösségnek drága Anyja, hallgasd meg kiáltásunkat, amelyet az Üdvösség Küldetésének és Isten gyermekeinek a Védelméért intézünk Hozzád. Azokért imádkozzunk, akik a történelem eme nagy pillanatában dacolnak Isten Akaratával. Arra kérünk, hogy védd meg azokat, akik válaszolnak hívásodra és Isten Szavára, hogy mindenki megmeneküljön Isten ellenségeitől. Kérlek, szabadítsd meg azokat a lelkeket, akik áldozatul esnek az ördög megtévesztésének, és nyisd meg szemeiket az Igazságra.

Ó, Üdvösség Anyja, segíts nekünk, szegény bűnösöknek, hogy szenvedésünk idején méltók legyünk elnyerni az állhatatosság Kegyelmét, amelyet szeretett Fiad, Jézus Krisztus Nevében vállalunk. Védd meg ezt a Küldetést minden bajtól. Védd meg gyermekeidet az üldöztetéstől. Boríts be mindnyájunkat Szent Palástoddal, és részesíts minket hitünk megőrzésének Ajándékában mindannyiszor, amikor azért támadnak minket, mert az Igazságot mondjuk, mert Isten Szent Szavát közvetítjük életünk hátralévő napjaiban, most és mindörökké. Ámen.
Szeretett gyermekeim, nektek minden nap be kell mutatnotok Imáitokat Fiamnak e Küldetés védelméért, a Sátán gyűlölete ellen. Ha ezt megteszitek, minden Áldást meg fogtok kapni. Azoknak mondom, akik megtehetik: kérlek benneteket, amilyen gyakran csak tehetitek, ajánljatok fel Szentmiséket Isten prófétájáért, az Isteni Irgalmasságról nevezett Máriáért, és Isten minden szolgájáért, hogy Isten Irgalmából minden lélek örökre egyesüljön Istennel az Ő Királyságában. Ámen.

Szeretett Édesanyátok,
Az Üdvösség Anyja ”
https://remnant-army.org/wordpress/hu/igazsag-konyve/

VÉREM MINDEN CSEPPJE ENYÉMMÉ TESZ TÉGED
1991. március 8.
 
Leányom, légy békében! Szeretet vagyok. Kicsim, veled vagyok, hogy segítsek neked megszentelni életedet. Ezeken az üzeneteken és rajtad keresztül szólok minden lélekhez. Kenyeremmel tápláltalak, felneveltelek és enyémmé tettelek. Voltam-e szigorú hozzád ez idõ alatt? Megbüntettelek-e? Ezért soha ne kételkedj szeretetemben! Hajtsd rám a fejedet, és pihenj meg! Pihentesd meg bennem elmédet! Ne gondolj semmi másra, csak énrám! Én szeretlek téged a legjobban. Mindössze szeretetet kérek tõled! Szeress, imádj, gondolj rám! Engedd meg, hogy mindenkor jelen legyek szívedben és lelkedben. Felkeltettelek álmodból, hogy meglásd szépségemet, és velem élj! Vérem minden cseppje enyémmé tett téged. Drága Véremet ontottam üdvösségedért, fizetségül adtam lelkedért. Szeretettel szenvedtem el érted minden kínt, mert tudtam, hogy áldozatom megment téged. Mindent, amit tettem, a te üdvösségedért tettem. Leányom, váljék ez világossá elõtted! Szeretet vagyok, és a Szeretet folytatja megváltó munkáját, amelyet nem hagytam abba (keresztemen), továbbra is hívlak titeket az üdvösségre. Továbbra is követem a bûnöst. Ezért legyetek készen, mert hamarosan eljövök, és magammal viszlek benneteket. Én, az Úr, szenvedélyesen szeretlek benneteket! Szeress és dicsérj engem! Légy szent! Érezz engem! Ne feledkezz meg jelenlétemrõl! Jöjj! 
 
 
 
—–
Római katolikus:

2019-06-08

húsvét 7. hét szombat

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Pál apostol Rómában, fogolyként is hirdeti az Isten országát.
Rómába érkezésünk után Pál engedélyt kapott, hogy saját szállásán maradhasson egy katona őrizete alatt.
Harmadnapra magához kérette a legtekintélyesebb zsidókat. Amikor összejöttek, így szólt hozzájuk:
„Férfiak, testvérek! Én semmit sem vétettem a nép vagy atyáink szokásai ellen, mégis bilincsbe verve adtak át Jeruzsálemben a rómaiak kezére. Ők kivizsgálták ügyemet, és szabadon akartak bocsátani, mert semmi okot sem találtak, amiért halálra ítéljenek. A zsidók tiltakozása miatt azonban kénytelen voltam a császárhoz föllebbezni, de nem azért, mintha népemet vádolni akarnám.
Ez az oka annak, hogy látni kívántalak titeket, és néhány szót akartam szólni hozzátok. Ezt a bilincset ugyanis a választott nép reménysége miatt rakták rám.”
Két álló esztendeig maradt Pál apostol a bérelt szállásán. Mindenkit fogadott, aki csak fölkereste. Hirdette nekik az Isten országát, és bátran, akadálytalanul tanított Urunkról, Jézus Krisztusról.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 28,16-20.30-31

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Minden igaz lelkű ember * látni fogja arcodat, Uram. (Vö. 7b. vers. – 7. b tónus)
Vagy: Alleluja. 2. szám.
Előénekes: Szent templomában van az Isten, * az Úr trónja a mennyben áll.
Rátekint szeme a szegényre, * pillantása az emberek fiait vizsgálja.
Hívek: Minden igaz lelkű ember * látni fogja arcodat, Uram.
Vagy: Alleluja.
E: Az Úr megvizsgálja az igazat és a bűnöst, * utálja azt, aki az erőszakot kedveli.
Az Úr igaz: az igazságot kedveli, * az igazak meglátják az ő arcát.
H: Minden igaz lelkű ember * látni fogja arcodat, Uram.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 10,4.5 és 7

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Az Igazság Lelkét küldöm nektek. * Ő minden igazságra megtanít titeket.” Jn 16,7.13 – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
János apostol vallja, hogy igaz az ő tanúsága Jézusról.
Amikor feltámadása után Jézus még együtt volt övéivel, Péter látta egyszer, hogy utána jön az a tanítvány, akit Jézus szeretett. Az, aki a vacsorán odahajolt hozzá, és megkérdezte: „Uram, ki az, aki téged elárul?”
Ennek láttára Péter Jézushoz fordult: „Uram, hát ővele mi lesz?” Jézus így felelt: „Ha azt akarom, hogy így maradjon, amíg el nem jövök, mit törődöl vele? Te csak kövess engem!”
Így a tanítványok között elterjedt az a vélemény, hogy ez a tanítvány nem hal meg. Jézus azonban nem azt mondta: „Nem hal meg”, hanem: „Ha azt akarom, hogy így maradjon, amíg el nem jövök, mit törődöl vele?”
Ez az a tanítvány, aki tanúságot tesz minderről, és ezeket írta. Tudjuk, hogy igaz az ő tanúsága.
Jézus még sok mást is cselekedett. Ha egyenként mind megírnák, azt hiszem, az egész világ sem tudná befogadni a könyveket, amelyeket írni kellene.
Ezek az evangélium igéi.
Jn 21,20-25″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-06-08

——
Görög keleti: 

Pál Tróászban

Amikor a hét első napján[a] összejöttünk, hogy megtörjük a kenyeret,[b] Pál egészen éjfélig beszélt, mert másnap tovább akart utazni. Az emeleti szobában, ahol összegyűltünk, elég sok világítóeszköz volt. Egy Eutikhosz nevű fiatalember az ablakban ült, és nagyon elálmosodott, mivel Pál kissé hosszúra nyújtotta a beszédét. A fiatalember olyan mélyen elaludt, hogy kiesett az ablakból. Három emelet magasról esett le, és amikor felemelték a földről, már halott volt. 10 Akkor Pál lement hozzá, ráborult a fiú testére, átölelte, és azt mondta: „Ne aggódjatok, mert él!” 11 Ezután Pál újra felment az emeleti szobába, megtörte a kenyeret, és evett. Még sokáig, egészen hajnalig beszélgetett a tanítványokkal, majd elment. 12 Eutikhoszt pedig — mindenki nagy örömére — épségben hazavitték.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+20%3A7-12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

10 Talán nem hiszed, hogy én az Atyában élek, az Atya pedig bennem él? Amit mondok nektek, nem magamtól mondom: az Atya, aki bennem él, ő végzi a maga munkáját rajtam keresztül. 11 Higgyétek el, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya bennem van! Ha másért nem, higgyetek azoknak a tetteknek, amelyeket Atyám nevében vittem véghez! 12 Igazán mondom nektek: aki hisz bennem, az is megteszi majd mindazt, amit én tettem. Sőt, még nagyobb dolgokat fog véghezvinni! Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy én majd az Atyához megyek, 13 és megteszem, amit a nevemben kértek, hogy az Atya dicsőséget kapjon a Fiú által. 14 Igen, bármit kértek majd az én nevemben, meg fogom tenni.”

A Szent Szellem eljövetelének ígérete

15 „Ha szerettek engem, engedelmeskedni fogtok a parancsaimnak. 16 Én pedig kérni fogom az Atyát, és ő egy másik Segítőt[a] küld nektek, aki örökre veletek marad. 17 Ő az Igazság Szelleme,[b] akit a hitetlenek világa nem tud befogadni, mert ők nem látják, és nem ismerik fel. Ti azonban megismeritek és felismeritek őt, mert veletek együtt fog lakni, sőt bennetek él majd.

18 Nem hagylak titeket árván, hanem visszajövök hozzátok. 19 Kis idő múlva a hitetlenek már nem látnak többé engem, de ti láttok. Mivel én élek, ti is élni fogtok. 20 Azon a napon megtudjátok, hogy én az Atyában élek, ti bennem éltek, én pedig bennetek. 21 Aki ismeri parancsaimat és engedelmeskedik nekem, az szeret engem igazán! Aki pedig engem szeret, azt Atyám is szereti, és én is szeretem — ezért megmutatom és kijelentem neki magamat, hogy igazán megismerjen engem.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+14:10-21&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/06/08
—–

—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

 
 
“A klérus hitét az Isten legnagyobb ellensége fogja eltaposni, aki valaha is járt a Földön: az Antikrisztus
2014. június 7. szombat, 20:00

Drága, szeretett leányom, az Igazság Lelkét, Aki Egyházam által uralkodik a Földön, szent szolgáimnak kell életben tartaniuk, táplálniuk és támogatniuk, akikre Isten minden gyermekének gondját bíztam.



Papjaimnak, akik Hozzám tartoznak, szükségük lesz arra, hogy megújítsák a szeretetre, az irgalmas cselekedetre és a cölibátusra tett fogadalmukat, ha a kegyelem állapotában akarnak maradni, annak érdekében, hogy úgy szolgálhassanak Engem, ahogyan arra az Én Nevemben elkötelezték magukat.
Sajnos, a gonosz hatalma, ami érvényesülni fog velük szemben, oly nagy lesz, hogy sokan túl nehéznek fogják találni a rájuk nehezedett nyomást ahhoz, hogy ellenálljanak neki. Mások meg fogják ölelni az új tant és az egy-világpapságnak a részévé válnak, mely hamarosan bejelentésre kerül, ahol többé már nem a Szentháromságos Egy Istent fogják szolgálni. Ezt követően ők nagyon sok lelket fognak a hitehagyásba vezetni. Csak kevesen fognak hűségesek maradni Hozzám, és ők azokat a keresztényeket fogják vigasztalni, akik soha nem tértek el az Igazságtól. Akik elárulnak Engem, önmaguktól válnak az antikrisztus és hadseregének áldozatává, aki a következőképpen fogja őket üldözni: ha nem kötnek egyezséget a fenevaddal, akkor a bűnözőkhöz hasonlóan ki fogják őket dobni, és árulással fogják őket vádolni.
 
Az igazhitűek egymást fogják vigasztalni, és Irgalmam által Istentől meg fogják kapni azokat az Ajándékokat, amelyekre szükség lesz, hogy megvédjék magukat az üldöztetéstől, beleértve az Élő Isten Pecsétjét is, mely lehetővé teszi számukra, hogy legyőzzék az ellenzéket, amellyel akkor kell majd szembenézniük, amikor a Keresztényekkel kegyetlenül fognak bánni. Azok, akik Értem és Bennem vannak, a szívükben nagy bátorságot fognak érezni, mivel ők képesek lesznek megkülönböztetni az Igazság Lelkét a gonoszság lelkétől. És mindezen idő alatt a klérus hitét az Isten legnagyobb ellensége fogja eltaposni, aki valaha is járt a Földön: az Antikrisztus. El fogja őket csábítani, és a csalás és kétségbeesés nagy hálójába fogja őket vonzani. A rájuk gyakorolt hatása egy nagy sötétséghez lesz hasonló, mely rájuk fog ereszkedni, és ki fogja oltani a lelkük Fényét, és ezután sokan el fogják adni lelküket a Sátánnak.
Lehet, hogy azt gondoljátok: ezek az események úgy fognak hangzani, mint egy nagy lárma, hasonló a mennydörgés csattanásához, de nem, az, ahogyan a fenevad működni fog, nem ilyen lesz. Nem, az ő küldetése a világ nagy evangelizációjának fog tűnni, ami különböző módon fog megnyilvánulni. Ez nagyon vonzónak fog tűnni, mert nemcsak a felszentelt szolgák, az Isten
lámpásai lesznek azok, akik a csalás áldozataivá fognak válni, akik arra vannak kiválasztva, hogy Isten népét szentségre vezessék a Földön.  Isten ellenségei is fel fogják karolni az új evangéliumi mozgalmat, amelyet fokozatosan és nem nagy harsonaszóval fognak kihirdetni, mert különben túl sok kérdést vetne fel.

Új jogszabályokat fognak bevezetni, amelyek úgy fognak tűnni, mintha jobbá tennék a világ szegényeinek az életét. Aztán létre fogják hozni az országok egyesítését a bankok, a vállalkozások, a katonai szövetségek, a politika és végül a vallások által, mint bajtársak egy jövőbeli háború eseményének az esetére. A lépések már megkezdődtek, és a terv már több mint hét éve, hogy ki lett dolgozva, alapos részletességgel. …” 

https://remnant-army.org/wordpress/hu/igazsag-konyve/

 
 


Tóra:

A Gerson-nemzetségek feladatai

21 Azután ezt mondta az Örökkévaló Mózesnek: 22 „Vedd számba a Gerson-nemzetségeket! Családonként és nemzetségenként 23 írj össze minden 30 és 50.1 év közötti hadköteles férfit, akik alkalmasak a Találkozás Sátora körüli szolgálatok ellátására!

24 Az ő feladatuk és felelősségük, hogy gondot viseljenek a fölszerelésekre, hordozzák és őrizzék azokat, amikor a tábor vonul, megáll vagy elindul. 25 Ezek a következők: a Sátort borító összes takaró, beleértve a külső delfinbőr-takarót is; a bejáratokat fedő kárpitok, 26 a sátor és az oltár körüli udvar kerítését alkotó takarók; az udvar bejáratának kárpitja, és az ezekhez tartozó kötelek és egyéb fölszerelések. Ők végezzenek minden, ezekkel kapcsolatos teendőt a vonulás alatt, a Sátor szétszedésénél és fölállításánál egyaránt. 27-28 A szolgálatukat Áron és fiai felügyelete alatt végezzék akkor is, amikor vonul a tábor, meg akkor is, amikor helyben vesztegel. A gersoniak felelősek ezeknek a dolgoknak az őrzéséért is, mind vonuláskor, mind pedig a táborozás idején. Mindezeket Ítámár, Áron főpap fiának irányítása alatt végezzék.”

A Merári-nemzetségek feladatai

29 „Vedd számba a Merári-nemzetségeket is! Családonként és nemzetségenként 30 írj össze minden 30 és 50 év közötti hadköteles férfit, akik alkalmasak a Találkozás Sátora körüli szolgálatok ellátására! 31 Az ő feladatuk és felelősségük, hogy gondot viseljenek a következő fölszerelésekre, hordozzák és őrizzék azokat, amikor a tábor vonul, megáll vagy elindul. Ezek a következők: a sátor deszkái, reteszei, oszlopai és talpai, 32 az udvar kerítésének oszlopai, talpai, cövekei, kötelei, és minden egyéb ide tartozó fölszerelés. Készíts listát ezekről a tárgyakról, amelyekért a meráriak felelősek. 33 Ezeket a feladatokat kell ellátniuk a merári nemzetségeknek, Ítámár pap, Áron fia felügyelete és irányítása alatt”.

A léviták számbavétele

34 Mózes, Áron és a közösség törzsi vezetői együtt vették számba a Kehát-nemzetségeket családjaik és nemzetségeik szerint. 35 Jegyzékbe vették azokat a 30 és 50 év közötti férfiakat, akik alkalmasak voltak a szolgálatra a Találkozás Sátora körül, 36 és úgy találták, hogy a létszámuk 2 750 fő. 37 Tehát ennyien teljesítettek szolgálatot a Találkozás Sátoránál a Kehát-nemzetségekből, ahogyan azt az Örökkévaló parancsa szerint Mózes és Áron megszámolta.

38 Azután számba vették a Gerson-nemzetségeket is családjaik és nemzetségeik szerint. 39 Jegyzékbe vették a 30 és 50 év közötti férfiakat, akik alkalmasak voltak a szolgálatra a Találkozás Sátora körül, 40 és úgy találták, hogy a létszámuk 2 630 fő. 41 Tehát ennyien teljesítettek fizikai szolgálatot a Találkozás Sátoránál a gersoni nemzetségekből, ahogyan azt az Örökkévaló parancsa szerint Mózes és Áron megszámolta.

42 Azután számba vették a Merári-nemzetségeket is családjaik és nemzetségeik szerint. 43 Jegyzékbe vették a 30 és 50 év közötti férfiakat, akik alkalmasak voltak a szolgálatra a Találkozás Sátora körül, 44 és úgy találták, hogy a létszámuk 3 200 fő. 45 Tehát ennyien teljesítettek szolgálatot a Találkozás Sátoránál a merári nemzetségekből, ahogyan azt az Örökkévaló parancsa szerint Mózes és Áron megszámolta.

46 Mózes, Áron és Izráel törzsi vezetői így vették számba a lévitákat nemzetségeik és családjaik szerint. 47 Jegyzékbe vették az összes 30 és 50 év közötti férfit, aki alkalmas volt arra, hogy a Találkozás Sátorát és annak fölszerelését hordozza, fölállítsa és szétszedje. 48 Úgy találták, hogy a teljes létszámuk 8 580 fő. 49 Az Örökkévaló Mózesnek adott parancsai szerint tehát számba vették őket, és minden egyes lévitának meghatározták a maga feladatát a Sátor fölállításában, szétszedésében, és a vonulás idején.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Numbers+4:21-55&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Élt ebben az időben egy Mánóah nevű férfi, aki Dán törzséből, Corá városából származott. Mánóah felesége meddő volt, emiatt gyermektelenek voltak.

Egyszer az Örökkévaló angyala megjelent Mánóah feleségének, és megszólította: „Figyelj rám! Eddig meddő voltál, de nemsokára mégis áldott állapotba kerülsz, és fiad születik. Ezért mostantól fogva ne igyál se bort, se másféle szeszesitalt, és ne egyél tisztátalan[a] ételt! Fiad fog születni, akinek fejét soha ne érje borotva, mert Istennek szentelt nazír[b] lesz fogantatásától kezdve. Ő kezdi majd megszabadítani Izráel népét a filiszteusok elnyomásától”.

Az asszony hazament, és elmondta ezt a férjének: „Isten embere jött hozzám, olyan volt, mintha Isten angyala lett volna. Nagyon megrémültem, mert félelmetes volt. Nem mertem megkérdezni tőle, honnan jött, és ő sem mondta meg a nevét. Azt mondta nekem: »Fiad fog születni, aki fogantatásától kezdve haláláig Istennek szentelt nazír lesz. Ezért mostantól fogva ne igyál se bort, se másféle szeszesitalt, és ne egyél tisztátalan ételt!«”

Ekkor Mánóah könyörgött az Örökkévalónak: „Kérlek, Uram, jöjjön el hozzánk ismét Istennek az az embere, akit küldtél! Tanítson meg bennünket, hogyan neveljük a születendő gyermekünket!”

Isten meghallgatta és teljesítette Mánóah kérését. Isten angyala ismét eljött Mánóah feleségéhez. Az asszony éppen a mezőn volt, de a férje nem volt vele. 10 Az asszony ekkor hazasietett, és hívta a férjét: „Gyere velem hamar! Ugyanaz a férfi, aki a múltkor beszélt velem, ismét eljött!”

11 Ekkor mindketten visszamentek a mezőre. Mánóah egyenesen a férfihoz fordult: „Te vagy az, aki a múltkor beszéltél a feleségemmel?”

„Én vagyok” — válaszolta az ismeretlen.

12 „Mit kell tennünk, amikor beteljesedik a szavad? Hogyan bánjunk a gyermekkel, és mit tegyen ő?” — kérdezte Mánóah.

13 „A feleségednek mindent elmondtam — válaszolt az Örökkévaló angyala — aszerint éljen! 14 Semmit ne egyen, ami a szőlőn terem, ne igyon bort vagy másféle szeszesitalt, és ne egyen semmiféle tisztátalan ételt. Mindenben ahhoz tartsa magát, amit mondtam neki!”

15 Mánóah kérlelte: „Hadd vendégeljünk meg! Kérlek, várd meg, amíg ételt készítünk a számodra egy kecskegidából!”

16 De az angyal ezt felelte: „Még ha itt marasztalnál, akkor sem ennék az ételből! De ha valóban szeretnél készíteni valamit, akkor a kecskegidát az Örökkévalónak áldozd fel égőáldozatul!” Azért mondta ezt, mert Mánóah még mindig nem értette meg, hogy az Örökkévaló angyalával beszél.

17 Azután Mánóah ezt kérte tőle: „Kérlek, mondd meg, mi a neved, hogy amikor majd beteljesedik a szavad, tisztelhessünk téged!”

18 De az Örökkévaló angyala így felelt: „Miért kérded a nevemet? — titokzatos és csodálatos[c] az”.

19-20 Akkor Mánóah elkészített egy kecskegidát, meg az ételáldozatot, és egy sziklára helyezve feláldozta az Örökkévalónak, aki titokzatos és csodálatos dolgokat tesz.[d]

Amikor az oltáron a tűz lángja felcsapott az ég felé, az Örökkévaló angyala a lángok között felszállt a mennybe, és eltűnt. Mánóah és felesége látta ezt, és mindketten arccal a földre estek.

21 Mánóah csak ekkor értette meg, hogy az Örökkévaló angyalával beszélt! De az angyal többé nem jelent meg nekik.

22 Mánóah ezt mondta feleségének: „Biztosan meghalunk, mert Istent láttuk!” 23 De a felesége biztatta: „Ha az Örökkévaló meg akart volna ölni bennünket, akkor nem fogadta volna el tőlünk az égőáldozatot és ételáldozatot! Akkor nem mutatta volna meg ezeket, és nem ígért volna ilyen dolgokat nekünk!”

24 Ezek után az asszony fiút szült, akit Sámsonnak nevezett. A fiú felnőtt, és az Örökkévaló megáldotta őt. 25 Az Örökkévaló Szelleme kezdett működni Sámsonban, amikor még Dán táborában lakott, amely Corá és Estáól városok között terült el.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Judges+13%3A2-25&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—-

—-

Ő nagy Kegyelmeket ígér Fia, Jézus Krisztus által, és azokat a gyerekeket, akiket nekem felajánlanak, védelemben fogom részesíteni a gonosz lélek befolyásával szemben.

——
Görög keleti: 

35 Pál és Barnabás egy ideig még a szíriai Antiókhiában maradtak. Sok más testvérrel együtt tanították az Úr beszédét, és hirdették az örömüzenetet.

Pál és Barnabás különválnak

36 Néhány nap múlva Pál azt mondta Barnabásnak: „Sok városban hirdettük az Úr üzenetét. Most menjünk vissza ezekbe a városokba, és látogassuk meg a testvéreket! Nézzük meg, hogy vannak!”

37 Barnabás azt akarta, hogy vigyék magukkal Jánost is, akit Márknak is hívtak. 38 Az első útjukon azonban János Márk Pamfiliában visszafordult, és nem folytatta velük együtt a munkát. Emiatt Pál nem akarta őt magával vinni. 39 Pál és Barnabás ezen sokat vitatkoztak, de nem tudtak megegyezni, ezért elváltak egymástól. Barnabás maga mellé vette Márkot, és Ciprus szigetére hajózott, 40 Pál pedig Szilászt választotta útitársnak. Akkor a testvérek az Úr kegyelmére bízták Pált, ő pedig Szilásszal együtt elindult. 41 Végigjárta Szíriát és Ciliciát, és erősítette a helyi gyülekezeteket.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+15:35-41&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

27 Akik az én juhaim közül valók, azok hallgatnak rám, ismerem őket, és követnek engem. 28 Én pedig örök életet adok nekik, és soha örökké el nem vesznek, mert senki sem ragadhatja ki őket a kezemből. 29 Atyám adta nekem őket, ő pedig mindenkinél hatalmasabb,[a] ezért őket senki sem ragadhatja ki Atyám kezéből. 30 Az Atya és én egyek vagyunk.”

31 Ekkor a vallási vezetők újra köveket kaptak fel, hogy Jézust megkövezzék. 32 Ő ezt kérdezte tőlük: „Sok jó dolgot tettem már a szemetek láttára Atyám akarata szerint. Ezek közül melyikért akartok most megkövezni?”

33 Azok így feleltek: „Nem valamelyik jó tettedért, hanem azért akarunk megkövezni, mert ember létedre azt állítod, hogy Isten vagy! Ezzel Istent gyalázod.”

34 Jézus erre így felelt: „Nincs-e megírva a Törvényetekben: »Én mondtam, hogy ti istenek vagytok«?[b] 35 Isten maga nevezte isteneknek azokat az embereket, akikhez szólt! Márpedig az Írás érvényes és igaz! Senki sem változtathat rajta. 36 Ha pedig ez így van, akkor miért vádoltok engem Isten gyalázásával, amikor azt állítom, hogy Isten Fia vagyok? Engem az Atya választott ki, hogy elküldjön erre a világra! 37 Ha nem ugyanazt teszem, amit Atyám, akkor ne higgyetek nekem! 38 De ha ugyanazt teszem, amit ő, akkor — még ha nekem nem is hisztek — legalább a tetteimnek higgyetek! Így felismerhetitek, hogy az Atya bennem van, én pedig az Atyában!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+10:27-38&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS
—–
https://oca.org/readings/daily/2019/06/01
—–

http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

—–

 
 
“Isten, az Atya: Meg fogják változtatni a Hiszekegy-ima szövegét, amely ima elismeri azt, Aki Vagyok, hogy ehelyett hamis isteneknek nyújtson tiszteletet
2014. május 26. hétfő, 16:22

Drága leányom, eljön az idő, hogy meg fogják változtatni a Hiszekegy-ima szövegét, amely ima elismeri azt, Aki Vagyok, hogy ehelyett hamis isteneknek nyújtson tiszteletet. …”
Igazság Könyve:

“Üdvösség Anyja: A Védelemnek ezt az Ajándékát szeretett Atyám rendelte el gyermekei számára (&153.)
2014. május 31. szombat, 16:20

Drága gyermekem, fel szeretném kérni a gyerekek és a fiatalok szüleit, a világ minden táján, hogy szenteljék őket Szeplőtelen Szívemnek.
Drága Fiam, Jézus Krisztus azt óhajtja, hogy ezt Én tegyem meg, miközben Ő Drága Vérével be fogja borítani őket, hogy biztonságban tartsa gyermekeit. Ő azért akarja, drága gyermekek, hogy ezt megtegyétek, mert nagy Kegyelmekben fogja részesíteni őket.
A Védelemnek ezt az Ajándékát szeretett Atyám rendelte el gyermekei számára. Ő nagy Kegyelmeket ígér Fia, Jézus Krisztus által, és azokat a gyerekeket, akiket nekem felajánlanak, védelemben fogom részesíteni a gonosz lélek befolyásával szemben.

Fiam mindent meg fog tenni, ami csak szükséges, hogy
egyesítse mind a családokat Új Paradicsomában, és nekem, az Üdvösség Anyjának szentelvén gyermekeiteket, nagy Védelemben fognak részesülni azok a családok, amelyeknek gyermekeit név szerint felajánlják nekem.

Szeretetem
Isten gyermekei iránt nagyon sajátságos, mivel én vagyok Isten minden gyermekének az Édesanyja. Rajtam, az Üdvösség Anyján keresztül lesz az, hogy a nekem szentelt lelkek Fiam Irgalmassága által megmentésre kerülnek. Ezeket a lelkeket nem fogja kísérteni az a megtévesztés, amelyet az antikrisztus fog bemutatni a világnak.
Az alábbi Imát hetente legalább egyszer el kell imádkoznotok egy olyan kép előtt, mely Engem, szeretett Édesanyátokat ábrázol; és még mielőtt imádkoznátok, Szenteltvízzel kell magatokat meghintenetek.

A Keresztes Imahadjárat 153. Imája: A Védelem- Ajándéka a gyermekekért

Ó, Isten Anyja, Üdvösség Anyja,

Arra kérlek, hogy szenteld és mutasd be ezeknek a gyermekeknek a lelkét szeretett Fiadnak: (a nevek felsorolása).
Imádkozz, hogy Jézus az Ő Értékes Vérének Erejével borítsa be és védelmezze ezeket a kis lelkeket a
gonosszal szemben, a védelem mindenféle formájával.
Arra kérlek, drága Édesanyám, hogy védd meg családomat a nagy nehézségek idején, és hogy Fiad kedvezően tekintsen azon kérésemre, hogy
családom egyesüljön Krisztussal, és megadja nekünk az Örök Üdvösséget. Ámen.

Menjetek, és legyetek hálásak azért a Szeretetért, amelyet
Isten az ő gyermekei iránt érez. Nagy Kegyelmekben és Áldásokban fognak részesülni mindazok a gyermekek és fiatalok, akiknek nevét elém terjesztitek, hogy Fiamnak szenteljem őket.

Szeretett Édesanyátok,
Az Üdvösség Anyja”
https://remnant-army.org/wordpress/hu/igazsag-konyve/

 


—–
Római katolikus:

2019-06-01

húsvét 6. hét szombat

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
A zsidó származású Apolló ékesszólóan hirdeti a Szentírás nyomán, hogy Jézus a Megváltó.
Pál apostol egy ideig a szíriai Antióchiában tartózkodott, majd sorra bejárta a galaták földjét és Frígiát, lelket öntve valamennyi tanítványba.
Eközben egy Apolló nevű alexandriai származású zsidó érkezett Efezusba. Ékesszóló és az írásokban igen jártas ember volt. Már kapott valami oktatást az Úr tanításáról. Buzgón és helyesen beszélt és tanított Jézusról, de még csak a János által hirdetett bűnbánati keresztségről tudott. Bátor bizalommal kezdett beszélni a zsinagógában.
Amikor ezt Priszcilla és Akvilász meghallották, magukhoz hívták, és még behatóbban elmagyarázták neki Isten igéjét. Mivel Ahájába akart menni, a testvérek buzdították, és írtak a tanítványoknak, hogy fogadják őt szívesen.
Odaérkezve nagy segítségére volt a híveknek. A nyilvánosság előtt eredményesen cáfolta a zsidókat: a Szentírásból bizonyította ugyanis, hogy Jézus a Messiás.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 18,23-28

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az egész világnak * az Úr a királya és Istene. (8a. vers. – 5. tónus)
Vagy: Alleluja. 5. szám.
Előénekes: Tapsoljatok, nemzetek, mindnyájan, * ujjongjatok Istennek dicsérő szóval,
mert félelmetes az Úr, a fölséges Isten; * nagy király az egész földön.
Hívek: Az egész világnak * az Úr a királya és Istene.
Vagy: Alleluja.
E: Mivel Isten az egész föld királya, * bölcsességgel neki éneket zengjetek.
Isten országol a nemzetek fölött, * szent trónusán ül az Isten.
H: Az egész világnak * az Úr a királya és Istene.
Vagy: Alleluja.
E: A népek fejedelmei egybegyűlnek * Ábrahám Istenének népével,
mert Istené a földön minden hatalom, * fölségesebb senki sincs nála.
H: Az egész világnak * az Úr a királya és Istene.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 46,2-3.8-9.10

ALLELUJA
Az Atyától jöttem a világba: † de most itt hagyom a világot, * és visszatérek az Atyához. Jn 16,28 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
A Jézusban hívőket az Atya is szereti.
Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz:
Bizony, bizony, mondom nektek: Bármit kértek majd az én nevemben az Atyától, megadja nektek. Mindeddig semmit sem kértetek az én nevemben. Kérjetek, és kaptok, hogy örömötök teljes legyen!
Ezeket hasonlatokban mondtam nektek. Eljön az óra, amikor már nem hasonlatokban szólok, hanem nyíltan beszélek az Atyáról.
Azon a napon majd az én nevemben kértek, és nem mondom azt nektek, hogy én kérem értetek az Atyát. Hiszen az Atya szeret titeket, mivel ti is szerettetek engem, és hittétek, hogy az Istentől jöttem.
Eljöttem az Atyától és a világba jöttem. Most elhagyom a világot, és visszatérek az Atyához.
Ezek az evangélium igéi. 

Jn 16,23b-28″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-06-01

 
 
“Isten, az Atya: Meg fogják változtatni a Hiszekegy-ima szövegét, amely ima elismeri azt, Aki Vagyok, hogy ehelyett hamis isteneknek nyújtson tiszteletet
2014. május 26. hétfő, 16:22

Drága leányom, eljön az idő, hogy meg fogják változtatni a Hiszekegy-ima szövegét, amely ima elismeri azt, Aki Vagyok, hogy ehelyett hamis isteneknek nyújtson tiszteletet. …”
 
 

 

“…  Látod? Csupán kérd segítségemet, és nem várok a válasszal.  …”

 


“Szeretetem soha nem hervad el, nem inog meg, és soha nem hal meg, független attól, hogy mit követtetek el. (&152.)
2014. május 31. szombat, 8:20
 

Szeretetem annyira erőteljes, hogy még akkor is, amikor elárultok Engem, gondoskodni fogok arról, hogy a lelkiismeretetekben tudatában legyetek hibáitoknak. Ezért van az, hogy az elveszettségnek egyfajta érzését érzitek, amikor az igazságosság nevében olyasmit követtetek el, amiről tudjátok a szívetekben, hogy rossz dolog – semmi mást nem fogtok érezni, csak
szomorúságot. Ebben az esetben ezzel az Imával kell hívnotok Engem, Jézusotokat, hogy segítsek nektek a tehetetlenség órájában.

A Keresztes Imahadjárat 152. Imája: Segíts nekem tehetetlenségem órájában
Drága Jézus, segíts nekem tehetetlenségem órájában.

Szabadíts meg a bűntől, és nyisd meg szemeimet, szívemet és a lelkemet, hogy felismerjem az ördög megtévesztését és gonosz útjait.
Tölts el engem Szereteteddel, amikor gyűlöletet érzek a szívemben.
Tölts el engem Békéddel, amikor bánatot érzek.
Tölts el engem Erőddel, amikor gyenge vagyok.

Szabadíts ki engem börtönömből, hogy szabad lehessek, és tarts biztonságban engem Szentséges Karjaidban. Ámen.

Szeretetem örök. Lelketek örök. Királyságom örök, és a gonosz Királysága is örök.
Ha szörnyű bűnt követtetek el, minden másodpercben harcolnotok kell azért, hogy eltávolítsátok magatokat a veszélytől, és
törekednetek kell arra, hogy mindenkor hűségesek maradjatok Hozzám. Ez a legegyszerűbb módja annak, hogy ezt megtegyétek: szeressétek egymást úgy, ahogyan Én szeretlek benneteket. Ami eltávolít benneteket az egymás iránti szeretettől, az nem Tőlem származik.

 

 

 

Tóra:

Az Örökkévaló elrendeli a népszámlálást Izráelben

Az Örökkévaló szólt Mózeshez a Találkozás Sátorában. Ez az Egyiptomból való kivonulás után, a második év második hónapjának első napján történt, a Sínai-pusztában. Ezt mondta az Örökkévaló: „Vegyétek számba Izráel népének egész közösségét! Egyenként írjatok össze minden férfit a családja és nemzetsége[a] szerint. A férfiak közül a húsz éveseket és annál idősebbeket vegyétek számba, vagyis azokat, akik hadkötelesek. Mózes és Áron, ti ketten számoljátok meg őket a hadsereg egységei szerint! Segíteni fog nektek minden törzsből egy-egy férfi, akik egyúttal a nemzetségük vezetői. Ezek a férfiak a következők:

Rúben törzséből Elicúr, Sedéúr fia,

Simeon törzséből Selumiél, Cúrisaddaj fia,

Júda törzséből Nahsón, Amminádáb fia,

Issakár törzséből Netanél, Cúár fia,

Zebulon törzséből Eliáb, Hélón fia,

10 József leszármazottjai közül:

Efraim törzséből Elisáma, Ammihúd fia,

Manassé törzséből Gamilél, Pedácúr fia,

11 Benjámin törzséből Abídán, Gideóni fia,

12 Dán törzséből Ahiezer, Ammisaddaj fia,

13 Ásér törzséből Pagiél, Okrán fia,

14 Gád törzséből Eljászáf, Deúél fia,

15 Naftáli törzséből Ahira, Énán fia”.

16 Az Örökkévaló tehát Izráel egész közösségéből kiválasztotta ezeket a férfiakat, akik egyúttal a nemzetségük és a törzsük vezetői is voltak. 17 Mózes és Áron maguk mellé vették ezeket a név szerint kiválasztott férfiakat, 18 és a második hónap első napjára összehívták Izráel egész közösségét. Majd törzsek, nemzetségek és családok szerint számba vették a 20 éves és annál idősebb férfiakat. 19 Mózes úgy végezte el a népszámlálást a Sínai-pusztában, ahogyan azt az Örökkévaló megparancsolta.

20 Minden törzsből összeírták és számba vették a 20 éves és annál idősebb, vagyis a hadköteles férfiakat nemzetségek és családok szerint.[b] Az egyes törzsekben a következő létszámokat találták:

21 Rúben törzsében (Rúben volt Izráel elsőszülöttje) 46 500,

22-23 Simeon törzsében 59 300,

24-25 Gád törzsében 46 650,

26-27 Júda törzsében 74 600,

28-29 Issakár törzsében 54 400,

30-31 Zebulon törzsében 57 400,

32-33 Efraim törzsében (Efraim József fia volt) 40 500,

34-35 Manassé törzsében (Manassé József fia volt) 32 200,

36-37 Benjámin törzsében 35 400,

38-39 Dán törzsében 62 700,

40-41 Ásér törzsében 41 500,

42-43 Naftáli törzsében pedig 53 400.

44-46 Tehát Mózes, Áron és a törzsek képviselői számba vették a férfiakat és ezeket a létszámokat jegyezték föl az egyes törzsekből. Miután ezt elvégezték, összegezték, és úgy találták, hogy Izráel népében a hadköteles, vagyis 20 éves, vagy annál idősebb férfiak száma mindösszesen 603 550 volt.

47 Azonban a Lévi törzsébe tartozókat nem vették számba. 48 Ugyanis az Örökkévaló ezt mondta Mózesnek: 49 „Amikor a népszámlálást végzitek, Lévi törzsét hagyjátok ki, ne vegyétek őket számba, és ne soroljátok őket a többi törzs közé!

50 Parancsold meg a lévitáknak, hogy viseljenek gondot a Találkozás Sátorára, meg mindarra a fölszerelésre, amely abban található. Amikor a tábor úton van, az ő feladatuk a Találkozás Sátorának és fölszerelésének hordozása és őrzése. Amikor letáboroztok, ők sátorozzanak a Találkozás Sátora körül. …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Numbers+1&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Akkor majd így szólítjátok[a] fiútestvéreiteket: »Népem vagytok« és leánytestvéreiteket: »Kegyelmet nyertetek.«”

Az Örökkévaló perel Izráel népével

„Pereljetek anyátokkal[b],
    mert többé nem a feleségem,
    és én sem vagyok férje!
Pereljetek vele,
    hogy tüntesse el arcáról,
    és mellei közül a házasságtörést!
Ha nem változik meg, letépem ruháit,
    s ott hagyom szégyenszemre,
    anyaszült meztelen.
Olyanná teszem, mint a puszta,
    lakatlan száraz sivataggá teszem,
    és szomjúsággal vesztem el.
Nem könyörülök gyermekein sem,
    hiszen anyjuk paráznaságából születtek.
Házasságtörő az anyjuk,
    gyalázatba merült szülőjük,
mikor ezt mondta: »Szeretőim[c] után járok,
    mert tőlük kapom kenyeremet és vizemet,
    a bort és az olajat,
    ruhámhoz a gyapjút és a lenvásznat!«

Nézzétek hát, mit teszek vele:
    én magam kerítem körül tövises sövénnyel,
    s fallal zárom el ösvényeit,
    hogy nem talál kiutat!
Hiába futkos majd szeretői után,
    nem éri utol őket!
Keresi őket,
    de egyiket sem találja.
Akkor magába szállva ezt mondja:
    »Visszatérek első férjemhez,
    visszamegyek hozzá,
    mert mégis jobb dolgom volt nála,
    jobb volt akkor, mint most!«

Hát nem fogta föl,
    hogy tőlem kapta a búzát,
    a bort és az olajat?!
Nem ismerte el,
    hogy én adtam neki az ezüstöt, az aranyat,
    amelyből ő bálványokat készített Baálnak!
Visszaveszem hát tőle búzámat az aratás idején,
    elveszem boromat a szüret táján,
gyapjúmat és vásznamat is kiveszem kezéből,
    nem lesz, mivel ruházkodjon,
    s meztelenségét takarja.
10 Lecsupaszítom szeretői szeme láttára,
    s nincs, aki kezemből
kiszabadítsa!
11 Megfosztom minden örömétől,
    s ünnepeit megszüntetem.
Nem tartja többé sem az Újhold,
    sem a szombat ünnepét,
    elmarad az ünnepi összegyülekezés.
12 Elpusztítom szőlőjét és fügefáit,
    amelyekről ezt mondta:
    »Szeretőimtől kaptam,
    paráznaságom bére ez.«
Elvadulnak hát az elhagyott szőlők,
    hadd legeljék gyümölcseit a vadak.
13 Megbüntetem minden ünnepért,
    amikor bálványainak[d] áldozott,
    fölvette gyűrűit és ékszereit!
Szeretői után járt,
    s rólam elfeledkezett!”
    — ezt mondja az Örökkévaló.

A reménység ajtaja

14 „Azután magamhoz csalogatom,
    a pusztába vezetem,
    és a szívére beszélek.
15 Visszaadom szőlőskertjeit,
    és az Ákór völgyét[e] a reménység kapujává teszem.
Akkor hűségesen viszonozza szeretetem,
    mint ifjúsága idején,
    amikor Egyiptomból kivezettem.

16 Azon a napon így szólítasz engem: »Férjem!«
    — mondja az Örökkévaló —,
    s nem mondod többé: »Baálom!«[f]
17 Kiveszem a Baálok nevét a szájából,
    említeni sem fogja Izráel többé.
18 Szövetséget kötök akkor népem javára
    a mezei vadakkal, égi madarakkal,
    még az apró állatokkal is.
Kigyomlálok minden fegyvert a földről,
    eltörlök háborút és harcokat,
    hogy mindenki békességben élhessen.
19 Eljegyezlek magamnak örökre,
    eljegyezlek téged, Izráel népe,
az igazságosság, igaz ítélet,
    a szövetséges szeretet
    és az irgalom jegyajándékával.
20 Bizony, eljegyezlek,
    hűségessé teszlek,
    és megismered az Örökkévalót.

21 Abban az időben meghallgatom az eget
    — mondja az Örökkévaló —,
meghallgatom, amikor esőt kér a földnek.
    Az ég meghallgatja a földet,
22     az meg a búzát, bort és az olajat,
    s azok meghallgatják Jezréelt.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hosea+2%3A1-22&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://www.hebcal.com/sedrot/bamidbar
—-