megtérés kategória bejegyzései

A sivár lelkek hamarosan tanúi lesznek Isten Szeretetének – azok a lelkek, akik határozottan elzárkóztak a Szentlélek hatása elől.

A Keresztes Imahadjárat újabb imája, amelyet az Üdvösség Anyja diktált a Legszentebb Szentháromság ünnepén, amelyben a következőket mondja:

“Itt van egy nagyon különleges ima, a Keresztes Imahadjárat legújabb imája, amelyet a Legszentebb Háromság kérésére kell örökül hagyjak a világnak. Ezt minden nap el kell mondani.”

Keresztes ima 171. Édesanyánk oltalmazó imája

Ó, Istennek szent Anyja, jöjj hozzám a szükség órájának ezen idejében.

Ajánld fel szándékaimat Fiadnak, Jézus Krisztusnak, amikor bánatomban fuldoklom.

Szabadíts meg a félelemtől és a sérelemtől, amikor Krisztus útján járok.

Védj meg minden lelket a testi és lelki elnyomástól az előttünk álló zűrzavaros időkben.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy eltűnjön a világban lévő sötétség, és hogy megszabaduljunk a gonosz által okozott veszélyektől, és azoktól, akik az emberiség elpusztítására irányuló álnok terveit hajtják végre.

Tölts el engem azzal az ajándékkal, hogy kérni tudjam Isten segítségét, amikor a kétségek eltöltik a lelkemet Isten azon ígéreteivel kapcsolatban, hogy kiszabadítja az emberiséget a gonosz markolatából.

Boríts be minket oltalmaddal és békéddel. Add meg nekünk azt a vigaszt és erőt, amelyre szükségünk van, hogy Jézust az útolsó leheletünkig szolgálni tudjuk.

Azért imádkozunk, hogy a mi szenvedésünk megkönnyebbülést hozzon a sötétségben lévő lelkek számára, hogy keresni tudják az üdvösséget, amelyet Isten megígért nekik Jézus Kereszthalála által. Ámen.

Isten Anyja,
Az Üdvösség Anyja

Jegyzet:
Maria megértette, hogy mennyire fontos:
Hogy mindig hordjuk magunkon az Élő Isten Skapuláré Pecsétjét és minden nap imádkozzuk a Keresztes Imahadjárat 33-as imáját .
Ha lehetséges, hordjuk magunkon Pecsét Keresztet és/vagy a Szent Benedek-Keresztet. Naponta áldjuk meg magunkat szenteltvízzel. Hordjuk a nyakunkba a Szent Rózsafüzért. Fogadjuk a szentségeket, amilyen gyakran csak lehetséges. Imádkozzuk naponta a Szent Rózsafüzért.

https://jtmglobal.network/newsletters/2124

Igazság Könyve:

Megígértem Atyámnak, hogy minden lelket követni fogok, akikért Életemet áldoztam. És ezt meg fogom tenni.

  1. június 3. kedd, 18:22

Drága, szeretett leányom, az a szándékom, hogy a világon minden nemzetben megtéréseket érjek el, és ezt gyorsan fogom megtenni. Mindnyájatok iránt érzett szeretetem olyan nagy, hogy még azok esetében is, akik nem ismernek Engem és zűrzavar uralkodik a szívükben, olyan módon fogok beavatkozni, ami eddig ismeretlen volt az emberiség számára.

Az Én Békémet fogja megkapni minden lélek, aki látja az Igazság Fényét. Szeretetem a lélek egyfajta nyugalmát fogja hozni számukra, amilyet a lelkek eddig még nem igazán ismertek. Az Igazság Lelke Ajándék lesz a világ és azon emberek számára, akik nem ismernek el Engem. Csak így tud az ember nyitott lenni Isteni Beavatkozásomra, mely szeretett Atyám Parancsára történik, hogy minden gyermekét megölelhesse.

A sivár lelkek hamarosan tanúi lesznek Isten Szeretetének – azok a lelkek, akik határozottan elzárkóztak a Szentlélek hatása elől. A Szentlélek Lángja kardként fog a szívükbe hasítani, és ennek következtében ki fog áradni rájuk az az ösztönös megértés, hogy milyen nagyon értékes minden lélek Isten Szemében.

Az Igazság Lelke fel fogja ébreszteni azok lelkét, akik tagadnak Engem, akik megvetik azokat, akik hisznek Bennem, és felébreszti azokat is, akik hisznek a saját legyőzhetetlenségükben. Ugyanúgy fogja megérinteni a gőgös, a büszke, az arrogáns ember szívét, mint a tudatlanokét, a megkeményedett bűnösökét, akiknek gyűlölet van a szívükben, valamint az alázatosakét. Senki sem lesz kizárva közületek ebből a Nagy Csodából. Megígértem Atyámnak, hogy minden lelket követni fogok, akikért Életemet áldoztam. És ezt meg fogom tenni.

Mert mire volt jó a Halálom, ha ez azt jelentené, hogy általa még egy bűnöst sem lehetne megmenteni? Hamarosan eljövök, hogy felkészítselek benneteket az Általam hozott Üdvösségre. Örvendjetek, mert az Én Időm közel van.

Menjetek, szeretett követőim, és maradjatok meg továbbra is szeretetben, reményben, és Nagy Irgalmasságom várakozásában. Teljesíteni fogom Ígéretemet mindnyájatoknak, és ti be fogjátok takarítani Királyságom jutalmát, ha alázattal fogadjátok Szeretetem nagy kiáradását.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/megigertem-atyamnak-hogy-minden-lelket-kovetni-fogok-akikert-eletemet-aldoztam-es-ezt-meg-fogom

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/06/02

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-06-02

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Üdvösség Anyja: A megtérés, amelyet Atyám Ígért, ebben a hónapban fog elkezdődni (&144.)

️MEDJUGORJE🙏 Medjugorje-i Szűz Mária SÍR

https://www.youtube.com/watch?v=T4DS47l0jgQ

Igazság Könyve:

Üdvösség Anyja: A megtérés, amelyet Atyám Ígért, ebben a hónapban fog elkezdődni (&144.)

  1. április. 2. szerda, 16:27

Gyermekem, a megtérés, amelyet Atyám Ígért, ebben a hónapban fog elkezdődni, és a Szentlélek ereje által el fog terjedni az egész világon. A lelkek kegyelmekben fognak részesülni, és Fiam nagy Irgalommal lesz még a legkeményebb lelkek iránt is.

Sokan azok közül lesznek az elsők, akik nem hisznek Istenben, és az életüket úgy élik, mintha Örök Élet nem létezne, de akiknek Atyám meg szeretné mutatni az Igazság Fényét. Ezek az emberek nagyon szeretve vannak, és hitetlenségük szeretettel és a Jézus Krisztussal való megbékéléssel lesz felcserélve, Akit ők elhagytak. A következő lelkek azok lesznek, akik szörnyű bűnöket követtek el, és akiket az ördög befolyása megfertőzött. Ők nagy Kegyelmeket fognak kapni, és Fiam Irgalma olyan hirtelen fogja átszúrni a szívüket, hogy azonnal meg fognak térni. Ez a csoda olyan váratlanul fog megtörténni, hogy amikor elkezdik terjeszteni az Evangéliumot, sokan felegyenesednek majd és hallgatni fogják őket.

A leginkább lesújtott lelkek megtérésének lesz köszönhető, hogy egyre több lelket meg lehet menteni, és meg is lesznek mentve. Ezt követően az, hogy ezek a lelkek hűek szeretnének-e maradni Fiamhoz és Tanításaihoz, vagy sem, mindazokon fog múlni, akik az Igazságot már követik. Ezek lesznek azok a lelkek, akik a legtöbbet fognak szenvedni, mert ők Istentől vannak, és ezért a gonosz minden erőfeszítést meg fog tenni, hogy kétségekkel kínozza őket az Igazságot illetően. Ezek lesznek azok a lelkek, akiket a gonosz el fog húzni Fiamtól, és akikre Ő a legjobban vágyik.

Kérlek, imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat ezen imáját az egész világon élő Keresztények hitének a megvédéséért:

A Keresztes Imahadjárat 144. imája: A Keresztény hit megvédéséért

Ó, Üdvösség Anyja, kérlek, járj közben a Keresztény lelkek nevében az egész világon.

Kérlek, segíts nekik, hogy a hitüket megőrizzék, és továbbra is hűségesek maradjanak Jézus Krisztus Tanításaihoz. Imádkozz, hogy hitük megvédéséhez legyen mindenkor elegendő szellemi és lelki erejük. Járj közben, drága Édesanyám, a nevükben, hogy nyissák meg szemüket az Igazságra, és hogy kapják meg azokat a Kegyelmeket, melyek segítségével minden, Fiad Nevében nekik bemutatott hamis tant fel tudjanak ismerni.

Segíts nekik, hogy maradjanak továbbra is igaz és hű szolgái Istennek, és hogy ellentmondjanak a gonosznak és a hazugságoknak akkor is, ha emiatt szenvedést és gúnyolódást kell elviselniük.

Ó, Üdvösség Anyja, oltalmazd minden gyermekedet, és imádkozz, hogy minden Keresztény utolsó leheletéig kövesse az Úr útját. Ámen.

Gyermekek, Jézus mindenkit szeret. Ő mindig harcolni fog, hogy megvédjen benneteket a bajtól, és a legkülönlegesebb módon fog közbelépni, hogy a sötétség napjaiban megvédjen benneteket minden gonoszságtól, amelyet az Ő Nevében kell elviselnetek. Bízzatok bennem, szeretett Édesanyátokban, mivelhogy én közben fogok járni a ti nevetekben, hogy az előttetek álló megpróbáltatások során közelebb vigyelek benneteket Fiamhoz.

Köszönöm, hogy válaszoltatok erre a Mennyei Hívásra.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-megteres-amelyet-atyam-igert-ebben-honapban-fog-elkezdodni-144

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/04/02

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-04-02

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Szavam meg fogja indítani a lelketeket és azon milliárdok lelkét, akik követni fognak benneteket, mert a világ hamarosan hallani fogja a Hangomat.

Igazság Könyve:

Sokkal jobb elviselni a szenvedést az Én Nevemben, mint dicsőítve lenni a bűnösök részéről azokért a tettekért, amelyek rosszak a Szememben (&141.)

  1. március 18. kedd, 16:20

Drága, szeretett leányom, senki se szégyenkezzen az üldöztetés miatt, amellyel esetleg majd szembe kell néznie, mert Keresztényként Engem védelmez. Soha nem szabad félnetek az üldöztetéstől, amelyet az Én Szent Nevemért kell elviselnetek, mert amikor azt érzitek, hogy kritizálnak benneteket, mivel az Igazságot beszélitek, tudnotok kell, hogy ti az Én igaz szolgáim vagytok.

Csak azok, akik Bennem és Velem vannak, szenvednek a gúnyolódástól és gyűlölettől. Közületek azok fognak a legtöbbet szenvedni, akik valóban az Enyéim, és főleg akkor, amikor átadjátok akaratotokat, hogy az az Én Akaratom legyen. Nektek mindig meg kell azt értenetek, hogy amikor valamelyik szeretett követőmmel szemben a gyűlölet nagyon felerősödik, akkor biztosak lehettek abban, hogy ez azért van, mert az Én Jelenlétem ott a legerősebb. Sokkal jobb elviselni a szenvedést az Én Nevemben, mint dicsőítve lenni a bűnösök részéről azokért a tettekért, amelyek rosszak a Szememben.

Drága követőim, hadd nyugtassalak meg benneteket azzal, hogy ebben az utolsó földi Küldetésemben az Én Kezem minden nap vezet benneteket. Szavam meg fogja indítani a lelketeket és azon milliárdok lelkét, akik követni fognak benneteket, mert a világ hamarosan hallani fogja a Hangomat. Ne engedjétek, hogy akadályt állítsanak az utatokba, amikor Rólam beszéltek, amikor az embereket Tanításaimra emlékeztetitek, és felszentelt szolgáimat azon kötelességükre, hogy maradjanak hűek Igémhez, amelyet a Szent Evangéliumok tartalmaznak.

Amikor arra kérnek benneteket, hogy áruljatok el Engem, történjen az bár a Szent Eukarisztia vagy a Szent Biblia egy módosított változata által, akkor ezt nektek nyíltan és minden szégyen nélkül el kell utasítanotok. Nektek azáltal kell megvédenetek Igémet, hogy az Én Nevemben elutasítjátok a hazugságok elfogadását. Annak érdekében, hogy védelemben részesüljetek az üldözőkkel szemben, akik gyalázatos dolgokat fognak elkövetni mind Egyházam, mind pedig azok ellen, akik hűségesek maradnak Isten Igéjéhez, kérlek benneteket, hogy imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat alábbi imáját:

A Keresztes Imahadjárat 141. imája: Védelem az üldöztetés ellen

Drága Jézus, védelmezz Engem harcom közepette, hogy minden áron hűséges maradjak a Te Igédhez. Védj meg engem ellenségeimtől. Védj meg Engem azoktól, akik Miattad üldöznek engem.

Osztozz velem fájdalmamban. Enyhítsd szenvedésemet. Emelj fel engem Arcod Fényébe addig a napig, amíg újból el nem jön Eljöveteled Napja, hogy Örök Üdvösséget hozzál a világnak.

Bocsáss meg azoknak, akik üldöznek engem. Fordítsd szenvedésemet a javukra, engesztelésül bűneikért, hogy békére találjanak a szívükben, és hogy az utolsó Napon, bűnbánattal a lelkükben, üdvözölhessenek téged. Ámen.

Menjetek, és vigasztalódjatok abban a reményben, hogy Nagy Irgalmam Menedékébe viszem minden ellenségemet, és azokat is, akik közületek bárkit is üldöznek az Én Nevemben.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/sokkal-jobb-elviselni-szenvedest-az-en-nevemben-mint-dicsoitve-lenni-bunosok-reszerol-azokert

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/03/18

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-03-18

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Nektek majd választanotok kell: vagy a Velem való Örök Élet, vagy az ördöggel való örök kárhozat. Középút nincs.

Festmények a pokolról (magyar felirattal, teljes verzió)

https://www.youtube.com/watch?v=dNReFmpNl4I&t=1501s

“Tercia via non datur” , harmadik út nincsen.

https://www.eucharisztikuskongresszus.hu/hitvedelem.html

Igazság Könyve:

Nem tudjátok, hogy Második Eljövetelem megtörténte után a lelketek örökké létezni fog?

  1. február 10. hétfő, 15:43

Drága, szeretett leányom, az Én Időm közel van, és a Mennyország már készül a nagy lakomára, amikor az Ég a Földdel egyesül, hogy eggyé váljon.

Számos előkészület van most folyamatban, és szeretett Atyám azt tervezi, hogy sok Ajándékot hozzon azok számára, akik Őt nem ismerik. Az angyalok és szentek mind egyesültek, hogy minden lélekért imádkozzanak, abban a reményben, hogy minden ember megkaphassa az Igazságot, különösen azok, akiknek nincs tudomásuk a Mennyország és a Pokol létezéséről.

Amikor Isten Igéje bemutatásra kerül a lelkek számára, akkor azt ők nem mindig fogadják szívesen. Ehelyett kerülik az Igét, holott számukra az Ige üdvösségük egyetlen eszköze. Miért olyan makacs az ember, és miért feltett szándéka, hogy csak abban higgyen, amiben akar, és ami az ő saját önző énjét kielégíti? Miért nem sikerül az embernek felismernie az összefüggést az életében elkövetett bűn és az elégedetlenség érzése között, amelyet éppen azért érez, mert nem tudja elfogadni, hogy ő egy semmi? Egyedül csak Atyám Szeretetének köszönhető, amelyet a világ és minden gyermeke iránt érez, hogy az ember egészségessé válása érdekében oly sok esélyt kapott. Mégis ő inkább csak egy fél életet élne, ahol Isten az ő életének csak egyes részeiben kapna helyet, és csak ott, ahol az embernek megfelel.

Én, Jézus Krisztus, rövidesen meg fogom nyitni azoknak az elméjét, akik ezekben az Üzenetekben nem ismerik fel Isten Szavát. Én meg fogom érinteni, és az Igazság utáni vággyal fogom eltölteni a szívüket.

Ha a hamisságok bemutatása miatt tele vagytok tévedésekkel, és a bűnt illetően, ahogyan azt Isten látja, hazugságokkal etetnek benneteket, akkor Én korlátként fogok állni mellettetek, hogy megvédjelek titeket.

Sokakat zavarba fogok ejteni, mert Én egykönnyen nem adom fel, amikor az ember figyelmen kívül hagyja a Szentlélek Ajándékát. Olyan leszek, mint tüske az oldalatokban, mint az alkohol égető érzése, amit nyílt sebre öntenek. Csak nagyon kevesen lesznek képesek figyelmen kívül hagyni Engem, de nem mindenki fogja elfogadni Végső Ajándékomat – az Örök Élet Ajándékát.

Sajnos, sokan el fogják utasítani Végső Hívásomat, és helyette ők a fenevadat fogják követni, és ez azt jelenti, hogy örökre el fognak veszni. Nem tudjátok, hogy Második Eljövetelem megtörténte után a lelketek örökké létezni fog?

Nektek majd választanotok kell: vagy a Velem való Örök Élet, vagy az ördöggel való örök kárhozat. Középút nincs.

Minden ember a döntésének megfelelő utat fogja követni.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/nem-tudjatok-hogy-masodik-eljovetelem-megtortente-utan-lelketek-orokke-letezni-fog

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/02/10

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-02-10

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Elkezdődtek az előkészületek, hogy az emberek kővé vált szívét arannyá változtassák.

Igazság Könyve:

Ti már három éve, hogy felkészítés alatt vagytok. Keljetek fel, vegyétek fel a kereszteteket, és kövessetek Engem

  1. december 14. szombat, 15:17

Drága, szeretett leányom, ma elkezdődtek az előkészületek Nagy Irgalmasságom Beavatkozására, hogy az emberek kővé vált szívét arannyá változtassák. Az időjárás jeleit azok fogják felismerni, akiknek szeme van, és akik képesek látni, és akik éberek azon Ígéreteimre, hogy mindenkinek egyenlő esélye van az üdvösségre.

Azok, akiknek a hite meggyengült, meg fognak újulni a Szentlélek Tüzétől. A Szentlélek annyira erőteljes lesz, hogy amikor látni fogják a Fényt, Irgalmasságom Sugarait, sokan a földre fognak zuhanni annak erejétől.

Azok, akik megvetnek Engem, és akik nem tulajdonítanak semmi jelentőséget a bűneiknek, továbbra is meg fognak halni lélekben, és a rémülettől el fognak kúszni Tőlem. Egyesek nem fogják túlélni Beavatkozásomat, mert az a kibírhatatlanságig fogja őket sokkolni.

Én most készítem fel a választott lelkeket, utasítván őket arra, hogy végezzék el a Szentgyónásukat (járuljanak a Bűnbánat Szentségéhez) és imádkozzanak mások bűneiért. Az Én időm hamarosan elérkezik. Beavatkozásom gyors és erőteljes lesz, és attól a naptól kezdve a világ két részre fog oszlani. Attól a naptól kezdve a világ ki lesz forgatva önmagából, és csak azok, akik Kegyeimben vannak, fogják kibírni a megpróbáltatásokat, amelyeket majd mindenütt látni lehet.

Ti már három éve, hogy felkészítés alatt vagytok. Keljetek fel, vegyétek fel a kereszteteket, és kövessetek Engem. Legyetek erősek. Én bátorságot fogok adni nektek, amelyre szükségetek lesz, mert azon lelkek sötétsége, akik visszautasítják Irgalmamat, le fog ereszkedni a Földre, s aztán szét fog terjedni. Csak azok, akik meg vannak áldva a Szentlélekkel, fogják tudni biztosítani a fényt, mely vezetni fogja mindazokat, akik be szeretnének lépni Királyságomba, hogy útjaikat az Örök Élet felé irányíthassák.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/ti-mar-harom-eve-hogy-felkeszites-alatt-vagytok-keljetek-fel-vegyetek-fel-kereszteteket-es

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/12/14

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-12-14

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Elsőként a Keresztény Egyházakhoz tartozók jönnek Hozzám. Aztán idővel a zsidók meg fognak térni, és végre elfogadnak Engem

Igazság Könyve:

Elsőként a Keresztény Egyházakhoz tartozók jönnek Hozzám. Aztán idővel a zsidók meg fognak térni, és végre elfogadnak Engem

  1. május 20. hétfő 22:52

Drága, szeretett leányom, miközben ez a Küldetés kiterjed, Szavamat több nyelven fogják hirdetni. Üzeneteim, amelyeket ma adok neked, lángra lobbantják az Újszövetségben adott Szavamat. Üzeneteim szintén Isten Igéjére emlékeztetik a világot, amit a Legszentebb Biblia tartalmaz.

Én nem írom át az Igét, egyszerűen arra emlékeztetlek benneteket, amit az ma mondani akar. Azért beszélek ma a világhoz, hogy felkészítsem az embereket Második Eljövetelemre, mert nem akarom, hogy elvesszenek. Nagy szeretettel és örömmel figyelem, hogy hűséges követőim miként fogadnak el Engem olyannak, amilyen Vagyok. Áldottak azok, akik azonnal tudták, hogy Én vagyok az, Jézus Krisztus, Aki ezeken az Üzeneteken keresztül szól hozzájuk. Ők azok, akik ebben sohasem kételkedtek. Ők érezhették Jelenlétemet. Szavam kardhoz hasonlóan hatolt a szívükbe. Lelkem megérintette a lelküket. Ők tudták ezt. Felismertek Engem, és mennyire szenvednek emiatt!

Nektek, drága gyermekeim, tudnotok kell, hogy amikor Hívásomra válaszoltatok, különleges Ajándékot adtam nektek, egy áldást, mely segíteni fog nektek, hogy kibírjátok az Örök Élethez vezető Ösvényt. Szükségetek lesz ezekre az Ajándékokra, mert ti lesztek Maradék hadseregem gerince, és ti fogjátok vezetni a többieket, akik végül követni fognak benneteket.

Minden nemzet embere követni fog benneteket, amikor nem lesz majd hova fordulniuk, hogy Tanításaimban részesülhessenek. Mindazok, akik hűségesek Hozzám, Jézus Krisztushoz, újabb Ajándékokat fognak kapni, hogy segítsen nekik egységben egyesülni Velem világszerte. Elsőként a Keresztény Egyházakhoz tartozók jönnek Hozzám. Aztán idővel a zsidók meg fognak térni, és végre elfogadnak Engem. Minden más vallás is fel fogja ismerni Tanításaim Igazságát, és ők is követni fognak Engem. De nem mindenki fogadja el az Igazságot, még akkor sem, ha azt pont a szemük előtt mutatják be is nekik.

Aztán ott vannak a nem-hívők, sokan közülük jó emberek. Ők az emberi értelmet használják fel arra, mindenféle okkal előhozakodván, hogy Isten miért is nem létezik. Mégis ők fognak először Hozzám futni, beleértve azon sok Keresztény hasonmásukat is, akik a hitükben langyosak. Szívük nyitva lesz, és mert ők csak azt fogják látni, amit bizonyságként hozok, hogy segítsen nekik, tudni fogják, hogy Én hívom őket. Nem fognak ellenállni Nekem, ellentétben azokkal a makacs lelkekkel, akik azt hiszik, hogy az Általam tett ígéretemről többet tudnak, mint Én, vagyis arról, hogy visszatérek bemutatni a Végső Szövetséget.

Minden feladat, amit nektek adok, ahhoz fog vezetni, hogy egyre több és több nemzet veszi fel Keresztemet, hogy egy Felém vezető utat alkossanak. Soha ne tétovázzatok, hogy mellettem haladjatok, amikor Hívlak benneteket, mert ha válaszoltok Nekem, akkor megsemmisítitek a gonosz hatalmát. A Gonosz okozhat fájdalmat nektek, de ha megengeditek, hogy vezesselek benneteket, akkor az utatokban lévő minden akadályt le tudtok győzni.

Én, szeretlek, és vezetlek benneteket, mint ahogy Imacsoportjaimat is világszerte védelmezem.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/elsokent-kereszteny-egyhazakhoz-tartozok-jonnek-hozzam-aztan-idovel-zsidok-meg-fognak-terni-es-vegre

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/05/20

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-05-20

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Ezt a küldetést egy gigantikus óceánjáró megmentéséhez lehet hasonlítani.

Igazság Könyve:

Ezt a küldetést egy gigantikus óceánjáró megmentéséhez lehet hasonlítani

  1. szeptember 7., péntek, 8:35

Drága, szeretett leányom, sohasem szabad azt érezned, hogy ebben a küldetésben egyedül dolgozol, még akkor sem, ha ezt olykor így is érzed.

Tudnod kell, hogy sok ember hallgat világszerte Szent Szavamra, és hogy Üzeneteim lelkeket mentenek meg.

Ezt a küldetést egy gigantikus óceánjáró megmentéséhez lehet hasonlítani.

Sok lélek van figyelmeztetve a veszélyről, és a mentési tervbe előre be lettek avatva.

Ha ők hallani fognak, akkor nemcsak önmagukat mentik meg, hanem a családjaik és barátaik életét is.

Sokan nem fognak hallani, és azt mondják: „Milyen veszély?” Ők nem fogják elfogadni a mentőcsónakot, mert nem hiszik, hogy a hajó elsüllyed.

Nem, ők azt mondják, hogy ez egy hamis figyelmeztetés, egy téves riasztás. Ahogy az idő egyre közeledik, és az utolsó napok nyilvánvalóvá válnak, ők mindenhol tülekedni fognak, hogy egy biztonságos helyet keressenek.

Elfutnak majd, és elbújnak a robbanástól, amikor a hegyek a tengerbe süllyednek, és amikor az égbolt olyanná változik, mint a vér, de nem fognak megmenekülni.

Azok a bűnösök, akik Atyámnak szörnyű bánatot okoznak, és akik tudják, hogy a lelkük milyen fekete, el fognak veszni.

Ők, akik a vadállat oldalára állnak, ebben az időszakban meg fogják próbálni, hogy megmeneküljenek a szorításából. Mert csak ekkor fog derengeni végre az Igazság számukra, és nekik a Világossághoz már nem lesz joguk.

Csak a sötétség fogja fájdalmukat megkönnyíteni, és az még akkor is könyörtelen rémületet és szenvedést hoz majd nekik.

Soha ne utasítsátok vissza a segítséget, amelyre szükségetek van lelketek felkészítéséhez. El kell fogadnotok azt, hogy ki kell irtani a világból a gonoszságot.

Azok a bűnösök, akik megtagadják önmaguk megváltoztatását, minek után Isten Szavának Igazsága megadatott nekik, nem fogják túlélni a végső csatát.

Ők a vadállattal együtt a tüzes tóba lesznek dobva, és ez nem a szenvedésük vége lesz. Ez még csak a kezdete.

Nektek, akik kigúnyoljátok a lelketek felkészítésére tett próbálkozásaimat, meg lesz adva minden esély arra, hogy visszaforduljatok Hozzám.

Minden kísérletet megteszek majd, hogy megmentselek benneteket. Ha nem fogadjátok el a Kezemet, a mentőcsónakot, hogy a felszínen tartsátok magatokat, akkor a bánattól meg fogtok fulladni.

Már csak a mások imája menthet meg benneteket.

A Föld úgy néz ki, mint évszázadokkal ezelőtt.

Az égbolt ugyanúgy néz ki.

A nap süt, amint azt mindig is tette.

A hold feltűnik egy tiszta éjszakán, és az embernek még mindig elakad a lélegzete Isten Teremtésének a csodálatától.

De a változások már elkezdődtek, és azoknak, akik éberek, a következőket mondom:

Ti felismeritek és érzitek a változást. Tegyétek a kötelességeteket, és imádkozzatok, hogy az emberiség szeme felnyíljon az igazságra, és hogy Isten Szeretetével szemben is megnyíljon mindenki szíve.

Csak Isten Szeretetének köszönhetően, melyet minden gyermeke iránt érez, és azáltal, hogy gyermekei válaszoltak a Hívására, lehet megmenteni az emberiséget.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/ezt-kuldetest-egy-gigantikus-oceanjaro-megmentesehez-lehet-hasonlitani

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/09/07

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-09-07

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Szűz Mária: A felébredés rövidesen bekövetkezik.

Igazság Könyve:

Szűz Mária: A felébredés rövidesen bekövetkezik

  1. augusztus 30., csütörtök, 6:15

Leányom, a lelkek megújulása már megkezdődött, és a béke Korszaka már nincs túl messze.

Miközben Isten minden gyermeke szeretett és drága Fiam Szavával van megáldva, a Szentlélek továbbra is kiárad minden nemzeten keresztül.

Fiam Szava nem állítható meg, mert ez Atyám parancsa.

A Megtérés lángra gyújtja majd az emberiség szívét, és sokan fogják érezni Isten szeretetét, az ő Természetes Atyjukét, és ez oly módon ragadja magával őket, hogy meglepődnek és sokkolva lesznek.

Amint az Isteni Szeretet áthullámzik rajtuk, késztetést fognak érezni arra, hogy kiáltsanak az örömtől, mert ez nem hasonlít semmilyen más szeretethez, mely ismert lenne az ember számára.

A felébredés rövidesen bekövetkezik.

Miközben Isten Lelke továbbra is kiterjed a Dicsőség Lángjában, a gonoszság meg fog gyengülni, és a Sátán hadserege ott marad, megfosztva katonáitól.

Védtelenül marad, mert sok követője fölött Isten Irgalmassága fog győzedelmeskedni, és a Sátán csak egy fél hadsereggel fog maradni.

Kiábrándulva az ő üres ígéreteiből, válaszolni fognak Fiam Isteni Irgalmasságának Fényére.

A csata nemcsak hogy elkezdődött, hanem a lelkek most nagy számban Fiamat követik, mivel az Örök Élet Igazságát keresik.

Megáldalak, gyermekem.

A Mennyország örül a lelkek megtérése miatt, és azon sötét lelkek üdvösségének, amely azok imái által valósul meg, akik szeretik Fiamat.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja

https://masodikeljovetel.hu/szuz-maria-felebredes-rovidesen-bekovetkezik

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/08/30

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-08-30

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Ti vagy a Paradicsom örök életét választjátok, vagy a pokol borzalmait.

https://it.wikipedia.org/wiki/Tertium_non_datur

Festmények a pokolról (magyar felirattal, teljes verzió)

Ez azt jelenti, hogy minden vallás, közöttük zsidó népem is, az Én választott népem, akitől jöttem, felismeri majd az igazságot.

So Much Grace | Kama Hesed(Live) [Hebrew Worship] @SOLU Israel

https://www.youtube.com/watch?v=-XfJNbKrLqU

Hebrew Worship From Israel

https://www.youtube.com/watch?v=-XfJNbKrLqU&list=PLr-nPP5zgSA-yGbg6D4xtcBJNXptstmb_

—————
Igazság Könyve:

„Az Én új csodáim be lesznek mutatva a világnak

  1. március 31. szombat, 11:00

Drága, szeretett leányom, szenvedésed alatt mindvégig bátornak kell maradnod, és ne engedd, hogy félelem lépjen be a szívedbe.

A te szenvedésed – igaz egységben Velem – egybeesik azzal a héttel, amely a kereszthalálomról emlékezik meg.

Ez nem véletlen. Mert a szenvedés, amelyet te és más kiválasztott lélek elvisel ezen a héten, a lelkek millióit menti meg a pokol tűzétől.

Ahogyan Én is elviseltem a fájdalmat, a megkínzást és a halált, hogy megmentsem az emberiséget az örök kárhozattól, úgy az önfeláldozó lelkek is megmentenek más lelkeket, hogy azok is megkaphassák az örök élet ajándékát.

Attól függetlenül, hogy mennyire nehéz és ijesztő ez a szenvedés, mindig emlékezni kell az emberiségnek adott ajándékra, amelyet ez képvisel.

Gyermekeim, amint a Nagyhét elkezdődik, kérlek benneteket, hogy elmélkedjetek a kereszten történt kínszenvedésemről.

Nemcsak a szenvedésről, hanem a szabadság ajándékáról is, amelyet ez az egész emberiség számára felkínál.

Egyetlen lélek sem lesz kizárva Irgalmasságomból, beleértve a sátán által befolyásolt kegyetlen és megkeményedett lelkeket is.

Az irgalmasság, amely mindezt lehetővé tette, szeretett Atyám ajándéka, melyet a világnak adott.

Amikor Ő elküldött Engem, egyetlen Fiát, a legnagyobb áldozatot hozta az összes közül.

Ez az áldozat, amely az Ő égő szeretetének bizonyítéka minden gyermeke iránt, azt jelentette, hogy a sátánt egyszer és mindenkorra el lehet pusztítani.

Az Atyám által adott szabad akaratnak köszönhetően, minden ember meg fogja kapni a választás lehetőségét.

Ti vagy Atyám mellett döntötök, vagy ellene.

Ti vagy a Paradicsom örök életét választjátok, vagy a pokol borzalmait.

A sátán, ahogyan napjai szinte már a végéhez értek, nem fog hátradőlni, miközben Én ebben az időben új csodákat fogok bemutatni a világnak.

Nemcsak a sötétségben levő lelkeket fogja megtámadni, hogy azok még nagyobb sötétségbe kerüljenek, közelebb az Ő birtokához, hanem a hűséges keresztényeket is célba veszi.

A csodák, amelyekről beszélek, leányom, elsősorban a rajtad keresztül történő kommunikációim. A hangom meghallgatásra talál, és a megtérések megsokszorozódnak.

A lelkek milliói igényt tartanak Rám ezen üzenetek által.

A többi csoda egyike, Irgalmasságom nagy ajándéka, amelyet rövidesen elhozok a világ számára, amikor a Nagyfigyelmeztetés megtörténik.

Ez az első alkalom, hogy minden férfi, nő és gyermek bizonyítékot kap arról, hogy nemcsak Isten, az Atya létezik, hanem Én is, Jézus Krisztus, az Ő egyetlen Fia.

Ez azt jelenti, hogy minden vallás, közöttük zsidó népem is, az Én választott népem, akitől jöttem, felismeri majd az igazságot.

A globális megtérés csodája feldühíti majd a sátánt, aki még ekkor sem fogja feladni. Azok a szegény lelkek, akik szörnyű bűnben vannak, nagyon nehéznek fogják találni azt, hogy megszabaduljanak tőle.

A további csodák globális eseményeket fognak tartalmazni, amelyek ökológiai csodákkal kapcsolatosak, és Atyám által adatnak majd, az ő szeretetéből két tanúja számára: a keresztények és a zsidók számára.

Erő adatik majd mindkét vallás számára, amikor üldözve lesznek.

Ellenségeik pedig szenvedni fognak, mivel szörnyű büntetésben lesz részük.

És aztán ott lesz az Én Második Eljövetelem, a legnagyobb csoda feltámadásom óta.

Ez lesz az a nap, amikor Eljövök majd ítélni élőket és holtakat.

Ez lesz az a nap, amikor Eljövök összegyűjteni családomat, hogy eggyé válhassunk.

Ez lesz Uralkodásom kezdete, amikor az Ég és Föld összeolvad, hogy ezer évig eggyé váljon.

Ekkor majd mindenki Atyám Isteni akarata szerint fog élni.

Szeretett Jézusotok”

http://masodikeljovetel.hu/az-en-uj-csodaim-be-lesznek-mutatva-vilagnak

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/03/31

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-03-31

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

A Mennyei Atya: Ezen üzenetek eredményeként két milliárd lélek fog megtérni

Friss hírek a linkek menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/linkek/

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/

Igazság Könyve:

„A Mennyei Atya: Ezen üzenetek eredményeként két milliárd lélek fog megtérni

2012. január 3. kedd, 15:30

Leányom, ritka az ilyen Ajándék, mint a mai látomásod, melyben Fiam Arcát és az Én Arcomat tártam fel előtted.

Te áldott vagy, hogy ezt a rendkívüli Mennyei Ajándékot megkaptad. Erre azért volt szükség, hogy megerősítsen téged. A szenvedésed most könnyebb lesz, és te sokkal erősebb leszel, mint ezelőtt voltál.

Sohase félj ettől a Munkától, mert neked most már tudnod kell, hogy minden hatalom a Földön az Én mennyei Kezemben van. Senkinek sincs hatalma az Atya fölött. Még a csaló sem tudja meghamisítani, de megváltoztatni sem az Én Mennyei Tervemet az emberiség számára.

A Mennyország nagyon örvend azoknak a megtéréseknek, melyek ezen Üzenetek hatására történtek. Több mint két milliárd lélek fog most megtérni ezen Isteni Üzenetek közvetlen eredményeként.

Senki sem fogja megállítani ezt a Munkát. Bár próbálkozni fognak ezzel, de hasztalan.

Isteni védelmem kiterjed minden olyan lélekre, akik az örök megváltás Igazságát hirdetik.

Sohase adjátok fel, gyermekeim, független attól, hogy a szenvedés milyen nehéz lesz számotokra. Ne feledjétek, a szenvedés közelebb hoz benneteket Mennyei Királyságomhoz.

Gyermekeim, ti hamarosan örvendezni fogtok, amikor megtapasztjátok azokat a kegyelmeket, melyeket Fiam áraszt ki rátok.

Maradjatok éberek. Tartsatok ki a lelkekért végzett imában, és egy percig se kételkedjetek abban, hogy Én, a ti Örök Atyátok Vagyok az, aki ezen üzenetek által elmétek, testetek és lelketek békéjét hozza meg nektek.

Ezeket az üzeneteket szent üzenetként kezeljétek. Ezek mindig összhangban fognak állni Szent Igémmel, amelyet már a kezdet kezdetén adtam az emberiség számára. Ezek az Üzenetek olyan módon gyullasztják fel lelketek lángját, hogy azt nehéz lenne figyelmen kívül hagynotok.

Engedjétek, hogy Lelkem elérjen benneteket, és lazítsatok. Egyedül csak akkor tudom a lelketeket megérinteni, ha a felismerés egy szikrája lángra gyújtja azokat.

Arra szólítalak fel benneteket, hogy fussatok Hozzám, mert csak így ölelhetlek meg benneteket olyan módon, ahogyan azt egy apa teszi gyermekeivel.

Engedjétek meg, hogy védelmembe vegyelek benneteket, és kegyelmeimet felajánljam nektek azért, hogy erőssé tegyelek benneteket, és így hadseregemben harcolhassatok a világotok gonosza ellen.

Hadseregem a békét és a szeretetet fogja elhozni nektek, amelyre olyan nagyon vágyakoztok, és azért van szükségetek rá, hogy eloltsa szomjatokat.

Menjetek békében, gyermekeim, abban a tudatban, hogy ezek az Általam jóváhagyott Üzenetek az Igazságot tartalmazzák az egész emberiség számára.

Ha alázatos és tiszta szívűek lesztek, akkor fel fogjátok ismerni Szeretetemet. Legyetek kicsinyek az Én Szememben, mint a gyermekek, mert csak így tudlak benneteket felemelni a megfelelő időpontban, mint egy angyalt az Én Birodalmamba.

Menjetek békében. Hajtsátok vállamra fáradt fejeteket, és Én enyhülést és vigasztalást hozok nektek, amelyre vágyakoztok.

Szeretlek benneteket, gyermekeim, egyenként, és együttvéve.

Örvendek, mert amikor eljön Szent Családunk újra– egyesülésének napja, az egész Mennyország dicsőítő éneket fog zengeni egy egész örökkévalóságon át.

A Mennyei Atya”

http://masodikeljovetel.hu/mennyei-atya-ezen-uzenetek-eredmenyekent-ket-milliard-lelek-fog-megterni

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————

Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/01/04

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-01-04