Szűz Mária: Vérkönnyeket sírok értük és nehéz a szívem

Igazság Könyve:

Szűz Mária: Vérkönnyeket sírok értük és nehéz a szívem

  1. október 7., vasárnap, 11:00

 

Gyermekem, kérlek, imádkozz elveszett gyermekeimért, akiknek a száma naponta egyre csak növekszik. Ők nem hisznek, nem tudnak hinni Fiamban, és más útra térnek.

Vérkönnyeket sírok értük, és nehéz a szívem. Milyen elveszettek, és mennyire üresnek érzik magukat.

Imádkozom, hogy Isten az Ő végtelen Irgalmasságában nyissa meg hamarosan a szívüket.

A Nagyfigyelmeztetés közel van, gyermekem. Gyermekeimnek fel kell készülniük. Azok, akik elutasítják ezeket a Szent Üzeneteket – Fiamtól, és Örök Atyámtól – , felelni fognak Isten előtt.

Sokan kárt okoztak ennek a Küldetésnek, és arra biztatták a lelkeket, hogy forduljanak el tőle. Azóta sok ilyen lélek halt meg halálos bűnben. Amennyiben elfogadták volna az emberiségnek adott Keresztes Imahadjárat imáit, megmenekülhettek volna.

Azoknak, akik nem fogadják el ezeket az Üzeneteket, nem kell együttműködniük a gonosszal, hogy Isten Szavát aláássák. Nektek imádkoznotok kell a szükséges segítségért, hogy megtaláljátok magatokban a békét.

Meg volt jövendölve, hogy a végidők prófétáját nem fogják elfogadni, bár sok megtérés történt Isten Szavának terjesztése által.

A ti felelősségetek, ha visszautasítjátok a segítséget, melyet ebben az időben a Mennyországból küldenek nektek, hogy segítsen megmenteni a lelkeket.

Ne bántsátok meg Fiamat azzal, hogy nem hallgatjátok meg Őt. Elfordíthatjátok a fületeket, miután már elolvastátok ezeket az égi Üzeneteket, de előbb meg kell azt hallgatnotok.

A szabad akaratotok azt jelenti, hogy választhattok, melyik úton szeretnétek járni.

A szabad akaratotok nem azt jelenti, hogy jogotok van szándékosan káromolni a Szentlelket.

Amikor a Nagyfigyelmeztetés bekövetkezik, elteltek majd az Igazság Világosságával.

A lelketek megvilágosodik, és látni fogjátok milyen jó és rossz cselekedeteket követtetek el egész életetek során. Abban az állapotban közületek sokan üdvözölni fogják Isten Szeretetét. Sajnos sokan túl makacsok lesznek ahhoz, hogy beismerjék rossz cselekedetüket. Ők félre lesznek dobva, és rettenetesen fognak szenvedni.

Legyetek felkészültek minden időben. Rövid az idő.

 

Szeretett Édesanyátok,

Isten Anyja,

Az Üdvösség Anyja

https://masodikeljovetel.hu/szuz-maria-verkonnyeket-sirok-ertuk-es-nehez-szivem

 

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/10/07

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-10-07

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat