Isten Szeretete a maga teljes dicsőségében látható abban a családban, ahol virágzik a Szeretet.

Igazság Könyve:

Üdvösség Anyja: A Szeretet Ajándéka Karácsonykor felerősödik

  1. december 20. szombat, 16:25

 

Drága gyermekeim, Fiam Szeretete soha nem árad ki olyan széles körben, mint Karácsonykor.

Ebben az időben, Születésének megünneplése során, Ő Szeretetével árasztja el a lelkeket. Ez az az időszak, amikor meg kell élnetek, természetesen, mint Isten gyermekei a nektek adott szeretetet. Nektek ápolnotok kell a Szeretet Ajándékát, mely Istentől jön, és meg kell osztanotok azt mindazokkal, akiket ismertek.

A Szeretet Ajándéka Karácsonykor felerősödik Isten minden gyermekének a lelkében, és ez az az idő, amikor el kell ismernetek, hogy a szeretet a családban kezdődik. A Fiam egy családban született, és ennek jó oka volt. Isten megjelent, de nem úgy, mint egy Küldetésbe küldött egyedülálló személy, akihez senki sem áll közel, hanem a Szentcsaládban.

Szeressétek családjaitokat, és bocsássátok meg a múltban elkövetett bűneiket. Szeressetek mindenkit, azokat is, akik utálnak benneteket. A kölcsönös szeretet által le tudjátok győzni a gyűlöletet, és bár ez olykor nehéz lehet, de ti ez által erősebbekké váltok, és békések lesztek. A gyűlölet egy negatív érzelem, és a boldogtalanság mély érzése által kiüresíti a lelket. Addig eszi a lélek magját, míg a lélek meg nem hal. Ne engedjétek, hogy a gyűlölet elválasszon benneteket a Szeretet Ajándékától, amely a legnagyobb Kegyelem, mert ez Istentől származik.

Úgy szeressétek egymást ezen a Karácsonyon, ahogy Isten szeret benneteket. Imádkozzatok azokért, akik gonoszságokat követtek el ellenetek, és kérjétek Fiamat, hogy szabadítson meg benneteket a gyűlölet terhétől.

Isten Szeretete a maga teljes dicsőségében látható abban a családban, ahol virágzik a Szeretet. Az olyan családoknak, amelyeknek van szerencséjük megtapasztalni az egymás iránti szeretetet, meg kell osztaniuk azt azokkal, akik a saját életük során nem részesülnek szeretetben. Az a személy, aki egy szerető családban nevelkedett fel, és aki gyöngéd szívvel tud szeretni, megérinti mások szívét. Ilyen módon terjed Isten Szeretete a család kebeléből.

Egy szerető család szívének volt köszönhető, hogy Fiam magára vette földi Küldetését, hogy megváltsa az embert a bűntől. Így tehát e Karácsony alkalmából azt kérem tőletek, hogy szeressétek egymást, és kérjétek Fiamat, hogy áldjon meg minden családot kegyelmekkel, hogy egyre jobban szeressétek egymást.

A családban jelenlévő szeretet le tud győzni minden akadályt, amelyet a Sátán elébe helyez. A család Isten Szeretetének az alapja, amit a Sátán megvet. A család az, amelyet a gonosz megcéloz, és ő mindent meg fog tenni, hogy elpusztítsa a családi egységet.

A Szeretet és az egység a családban a Mennynek egy nagy Ajándéka, és nektek állandóan törekednetek kell arra, hogy mindig egységben maradjatok.

 

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-szeretet-ajandeka-karacsonykor-felerosodik

 

 

Ó, milyen nagy örömet jelentene Számomra, ha Karácsony Napján Hozzám fordulnának

  1. december 22. hétfő, 20:45

 

Drága, szeretett leányom, ez egy üzenet a világnak Karácsony Napjára. Mivel mindnyájan a Születésnapomat ünneplitek, engedjétek meg Nekem, hogy ezen a különleges napon belépjek a szívetekbe, mert ez az Én Napom.

Hívjatok meg Engem otthonotokba, mint egy kedves vendéget, és mutassatok be családtagjaitoknak, barátaitoknak, és szomszédjaitoknak, akik lehet, hogy már megfeledkeztek Rólam. Bár szólhat ugyan Rólam a Karácsony ünnepe, de a nagy örvendezés közepette, amelyre sor kerül, Engem figyelmen kívül hagynak. Engedjétek, hogy a Rólam való megemlékezés felvidítsa a szíveteket, hogy örömet és reményt hozzon nektek a jövőre nézve – egy jövőt, amelyet attól a naptól biztosítottam számotokra, amikor megszülettem.

Emlékeztessétek azokat, akik már nem tisztelnek Engem, arra a Szeretetre, amelyet irántuk érzek, és hogy mennyire vágyom arra, hogy újból életük része legyek. Ó, milyen nagy örömet jelentene Számomra, ha Karácsony Napján Hozzám fordulnának, és kérnék Tőlem, hogy vigyem el nekik Békémet és Szeretetemet. Ha Karácsony Napján eljönnének Hozzám, Én Isteni Menedékem biztonságába burkolnám őket, és soha nem hagynám, hogy eltávolodjanak Tőlem.

Drága szeretett követőim, ti az Én Családom vagytok, Én pedig a ti családotok. Irgalmam által elviszlek benneteket szeretett Atyám Kebelére, Aki egy gyöngéden szerető szívű szülő szenvedélyével szeret benneteket. Ó mennyire szeret benneteket, és milyen nagy örömet érez, amikor ti, elismervén Engem, a Segítségemért folyamodtok.

Ti jelentetek Nekem mindent, és az irántatok való Szeretetem mindent átfogó, mely meghaladja felfogóképességeteket. Ezért mély együttérzéssel és erős elszántsággal fogok harcolni értetek, hogy megmentselek benneteket ellenségem gonoszságától. Féltő szeretettel fogom őrizni a lelketeket, és meg fogom vívni a jó harcot, hogy épen és egészségesen a Királyságomba vigyelek benneteket. Nem számít, hogy milyen erősen állnak ellen Nekem; hogy hány Kereszténynek kell még elszenvednie megaláztatást az Én Nevemért; hogy ellenségem mennyi csábítást helyez elétek – Én meg fogom nyerni ezt a lelkekért vívott csatát. Ez tény, mert semmi sem állhat Isten és az Ő gyermekei közé, mert Isten ezt nem fogja megengedni. Az az ember, aki ezt megteszi, félre lesz dobva. A gyűlölet meg lesz semmisítve, és a hazugságok le lesznek leplezve a maguk teljes aljasságában, amelyre épültek. Az Igazság ki fogja állni az idő próbáját.

Hamarosan eljövök, hogy egyesítsem Isten gyermekeit: az Ő drága családját. Emeljétek fel a szíveteket, és ne engedjétek, hogy ellenségeim megfojtsák a lelketeket; egyetlen gondolatotok a remény legyen. Teljesen bízzatok meg Irgalmamban, és álljatok készen arra, hogy újra befogadjatok Engem, a ti Üdvözítőtöket és Megváltótokat az életetekbe. Örüljetek, mert Ígéretem a legnagyobb örömre ad okot nektek.

Ez a Karácsony örömteli lesz, mivel az Időm rövid.

 

Szeretett Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/o-milyen-nagy-oromet-jelentene-szamomra-ha-karacsony-napjan-hozzam-fordulnanak

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/12/21

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-12-21

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat