Igazság Könyve:
Üdvösség Anyja: Én minden korszakban az Ő hírnökeként lettem küldve
- december 9. kedd, 17:00
Drága gyermekem, én vagyok a Szeplőtelen Szűz Mária, Isten Anyja, és azért jövök, hogy feltárjam nektek földi küldetésem célját.
Én az Úr szolgálóleánya vagyok, és Engem Mennyei Atyám jelölt ki arra, hogy a világra hozzam az Ő Fiát, Jézus Krisztust, a világ Megváltóját. Mint ahogy elhivatott voltam arra, hogy Atyám Legszentebb Akaratát teljesítsem, világra hozván Egyszülött Fiát, Aki azért lett küldve, hogy örök életet adjon minden gyermekének, úgy azt a feladatot is megkaptam, hogy az Ő hírnöke legyek minden korszakban. Én, mint az Ő hírnöke, azért lettem küldve, hogy feltárjam Mennyei Királyságának misztériumát, és Én minden alkalommal az Ő Szent Nevében jöttem, hogy fontos üzeneteket adjak a világnak. Én nem a saját nevemben jöttem, mert erre sohasem kaptam volna felhatalmazást. Isten Nevében jöttem, az Ő Dicsőségére, mint hűséges szolgálója, hogy ezáltal Isteni Irgalmába hívhassa a lelkeket. Most újra jövök ebben a végső küldetésben, melyet a Szentháromság szentesített a lelkek üdvössége érdekében.
Első alkalommal, a Messiás Eljövetelekor, Én fontos szerepet játszottam, most végül úgy jövök, mint az Ő szent hírnöke, még mielőtt Ő, a Fiam, Második Eljövetele alkalmával kinyilvánítaná magát.
Minden korszakban, amikor a földi jelenések helyein megjelentem, a világ egy jelet kapott. Sok esetben a fontos próféciákat belső sugallat által tártam fel, de egyáltalán semmi sem lett elmondva. Ehelyett egy jel adatott, és azok, akik meg voltak áldva a tisztánlátás kegyelmével, megértették, hogy mi volt az, amit Isten az Ő gyermekeinek a tudtára akart adni. Isten nagylelkűségének volt köszönhető, hogy jóváhagyta ezeket az isteni beavatkozásokat, mert az Ő egyetlen vágya a lelkek megmentése volt.
Örök Atyám, Aki a semmiből teremtett meg mindent, csak akkor lép közbe, amikor meg szeretné menteni gyermekeit a megtévesztésektől, amelyeket a lelkükbe ültettek. Amikor a gonosz zűrzavart hoz létre, akkor Isten mindig közbelép, megnyitván gyermekei szívét arra a Nagy Szeretetre, amellyel Ő minden gyermekét szereti. Fogadjátok szívélyesen ezt a küldetést, drága gyermekek, és adjatok hálát Isten Nagy Irgalmáért, mely nélkül sok lélek elveszett volna.
Szeretett Édesanyátok,
Az Üdvösség Anyja
https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-en-minden-korszakban-az-o-hirnokekent-lettem-kuldve
———-
Igaz élet Istenben:
Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:
https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/
„Keletről jön el a hajnal
- augusztus 20.
… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”
Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20
————
Ortodox (Görög keleti):
https://www.oca.org/readings/daily/2024/12/09
———-
Római katolikus:
https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-12-09
„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „
https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30
———-
Tóra: