Igazság Könyve:
Jelenlétem meg fogja rázni a Földet, és a föld remegni fog
- december 4. csütörtök, 22:55
Drága, szeretett leányom, amikor Második Eljövetelem ideje elérkezik, mennydörgéshez hasonló erős hang lesz hallható, és az ég úgy fog megnyílni, mint amikor egy függöny felemelkedik. Én egy nagy fehér fényben fogok megjelenni, mely fényesebb lesz, mint a nap, és ez a Nagy Fény, mely Engem körbe vesz, sok embert el fog vakítani. Minél tisztábbak a lelkek, annál tisztább lesz a látásuk is, és örülni fognak, amikor majd meglátják Arcomat.
Jelenlétem meg fogja rázni a Földet, és a föld remegni fog. Nagy lesz a csend, és aztán felcsendül a Hangom, amint kijelentem, hogy Én Vagyok az, Jézus Krisztus. Nagy lesz az öröme azoknak, akiket hívni fogok – azok, akik már részesültek Nagy Irgalmam áldásában. De a szeretet és az öröm közepette nagy bánat és félelem is lesz. Azok, akikben nem lesz más, mint Irántam való gyűlölet, Engem meglátván fel fognak nyögni fájdalmukban, majd pedig térdre rogyva, dühükben vonaglani és félni fognak.
Azokat, akik azon a Napon Felém nyújtják a kezüket és könyörögni fognak, hogy vegyem őket Irgalmas Karjaimba, meg fogom menteni. Ki fogom nyújtani a Kezemet a szerények, az elveszettek, valamint azok felé, akik túl gyengék lesznek ahhoz, hogy keressenek Engem. Nekik csupán ezeket a szavakat kell suttogniuk: „Jézus, bocsásd meg bűneimet”, és Én Dicsőséges Királyságomba fogom ragadni őket.
Mindazoknak mondom, akik félnek Második Eljövetelem Napjától: tudnotok kell, hogy ha szerettek Engem, akkor ez a Nap a legnagyobb örömet fogja számotokra elhozni. Ha nem ismertek Engem, de amikor azon a Napon látni fogtok, ti mégis Hozzám fogtok jönni, és ki fogjátok tárni karjaitokat, hogy üdvözöljetek Engem. Egyedül csak azok fogják visszautasítani Irgalmasságom Kezét, akik gyűlölnek Engem. Kérlek benneteket, bízzatok Bennem, hogy békét hozzak nektek, hiszen Nekem soha nem állt szándékomban megfélemlíteni benneteket, mivel Én a végtelen Szeretet Istene Vagyok. Azoknak mondom, akik elfogadják az Örök Élet Nagy Ajándékát: egyáltalán nincs mitől félnetek, mert Én vezetni foglak benneteket ezen az úton, egészen a Nagy Napig.
Szavaim tűnhetnek keménynek, olykor lehet, hogy az igazságot is nagyon nehéz elfogadni, de most ilyen a világ állapota, melyet a bűn rútsága okozott. Azonban, ha nem figyelmeztetnélek benneteket erre a Napra, nem lennétek felkészülve. A Sátán az oka annak, hogy a bűn fájdalma ilyen viszályt, bánatot és szenvedést okoz a világban, de Én hamarosan minden bűnnek véget fogok vetni.
Jézusotok
https://masodikeljovetel.hu/jelenletem-meg-fogja-razni-foldet-es-fold-remegni-fog
———-
Igaz élet Istenben:
Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:
https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/
„Keletről jön el a hajnal
- augusztus 20.
… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”
Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20
————
Ortodox (Görög keleti):
https://www.oca.org/readings/daily/2024/12/04
———-
Római katolikus:
https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-12-04
„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „
https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30
———-
Tóra: