Az Örök Ige az az alap, amelyen az Egyház áll. Ez nem fordítva van. Isten Igéje Örökkévaló: ez kőbe van vésve.

Igazság Könyve:

Ragaszkodjatok mindenkor az Igazsághoz, mert nélküle hazugságban fogtok élni

  1. szeptember 28. vasárnap, 18:15

 

Drága, szeretett leányom, Isten Igéje, ahogyan Ő azt meghatározta és lediktálta Szent Apostolaimnak, volt az az alap, amelyre Misztikus Testem, az Egyház épült.

Az Örök Ige az az alap, amelyen az Egyház áll. Ez nem fordítva van. Isten Igéje Örökkévaló: ez kőbe van vésve. Az Ige az Igazság alapja. Egyházam alapját nem lehet megrendíteni, de az épületen, mely az alapon áll, lehet változtatni és módosítani. Azonban, ha az épületet megváltoztatják, akkor az alap azt már nem tudja megtartani, ha az eltér az épület szerkezetétől, amilyenre azt tervezték.

Isten Igéje soha nem módosítható, mert azt nem lehet megváltoztatni soha. Hogyan is lehetne azt megváltoztatni? Isten nem azért mond egy dolgot, hogy az mást jelentsen. Az Egyháznak kell alárendelve lennie Isten Igéjének. Isten Igéje nincs alárendelve Egyházam azon tagjainak, akik talán másképpen éreznek. Merjétek csak meghamisítani az Igét, és akkor elárultok Engem, Jézus Krisztust. Én Vagyok az Egyház. Az Egyház az Én Testem, és mindaz, ami Belőlem fakad, szent.

Mert mindaddig, amíg ti, felszentelt szolgáim, fenntartjátok az Igazságot, képviselni tudtok Engem. Mindaddig, amíg bíztok Bennem, tiszteltek Engem, és biztosítjátok, hogy a megfelelő eljárások a helyükön maradjanak Egyházamban, addig mondhatjátok, hogy az Enyéim vagytok.

Amikor Isten a Szentlélek Ereje által lediktálta az Evangéliumokat, az Ige bemutatására talán különböző kifejezések voltak használva, de az értelmük mindenképpen ugyanaz maradt. Amikor Isten szólt a próféták és apostolaim által, akik a Szentlélek Ajándékával voltak megáldva, a nyelvezet világos, egyszerű és hiteles volt. Ugyanez igaz ma is, amikor Isten a prófétáihoz szól. A nyelvezet tiszta, egyszerű és tekintéllyel kerül átadásra, mert Istentől származik. Az Általam, Megváltótok által kimondott Szavak hűek az Írásokban foglalt Szent Igémhez, mert ezek ugyanattól a Kéztől származnak. Ezért őrizkedjetek bármelyik embertől, aki az Igazságnak egy olyan új változatát adja nektek, melyet nehéz megérteni, nehéz követni, és homályos. Amikor elferdítik az Igazságot, abból egy hamis tan fog létrejönni. Tele lesz hiányosságokkal, logikátlansággal, és teljes ellentéte lesz Isten Szent Szavának.

Amikor azt mondják nektek, hogy Isten elfogadja a bűnt, mert Irgalmas, akkor tudnotok kell, hogy ez egy hazugság. Isten a bűnbánó lelket fogadja el, de a bűnt soha, mert az képtelenség.

Ragaszkodjatok mindenkor az Igazsághoz, mert nélküle hazugságban fogtok élni.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-bun-egy-teny-letezik-es-tovabbra-letezni-fog-egeszen-krisztus-masodik-eljoveteleig

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/09/28

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-09-28

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat