Isten sok szenvedést, megaláztatást és tragédiát enged meg

Igazság Könyve:

Az Élő Isten Képmására teremtett ember szépsége leírhatatlan

  1. szeptember 24. szerda, 15:05

 

Drága, szeretett leányom, ahogy Isten annak idején kiválasztotta Szeretett Édesanyámat, hogy a Messiás Eljövetelének előhírnöke legyen, most Ő szintén arra hívatott, hogy felkészítse az emberiséget Második Eljövetelemre.

Ő a Mennyország legmagasabb Hierarchiájába emeltetett, és Örök Atyám nagy hatalmat adott neki. Ennek ellenére ő éppolyan hű és alázatos szolgálója maradt Istennek, mint egykor volt, amilyen most, és amilyen mindig is lesz. Ő segít Neki Tervében, hogy az embert a tökéletesség állapotára emelje, amilyennek lennie kellett volna.

Az Élő Isten Képmására teremtett ember szépsége leírhatatlan. Nincs az a férfi, nő vagy gyerek ezen a földön, aki felérne azzal a szépséggel, amit Isten akkor teremtett, amikor életet adott Ádámnak és Évának. A bűn volt a bukásuk, Lucifer pedig az ellenségük. Aztán ez a tökéletes állapot megsemmisült. Az ember, megpecsételve a bűntől, soha nem fogja visszanyerni ezt a tökéletes állapotot addig, amíg a kígyó és mindazok, akik őt imádják, nem lesznek száműzve. Amíg az a nap el nem érkezik, az emberi test és lélek szépsége a homályban marad.

Az ember Isten legnagyobb szerelme. Az angyalok az Ő szolgái, és ezért nekik is szeretettel kell lenniük Isten Teremtményei iránt. Isten Szeretete az Ő családja iránt felülmúlja mindazt, amit Ő teremtett, és Ő nem fog nyugodni addig, amíg vissza nem szerzi gyermekei lelkét. Isten sok szenvedést, megaláztatást és tragédiát enged meg, és ezek mindegyikét annak gyűlölete okozza, akit Ő a legnagyobb tiszteletben tartott: az egykori Lucifer Arkangyalt, aki végül Sátánná vált. Bukása, mely féltékenységének, büszkeségének és önszeretetének volt köszönhető, elképesztő nagy fájdalmat okozott Atyámnak. És ma ugyanúgy, mint a múltban, hasonlóan viselkedik.

Atyám hűséges angyalai, szentjei és szeretett Édesanyám egy olyan köteléket hoztak létre, amelyet nem lehet többé megbontani. Atyám bármit is parancsol, az Ő Elit Hierarchiája végrehajtja azt. Ő nem kérdőjelezhető meg soha. Bármi is legyen az, amire Atyám vágyik, az a helyes és leghatásosabb út. Ez az a mód, mely által meg lehet menteni az emberiséget a gonosz átkától. Ez az Ő előjoga. Senki sem merné Őt bármikor is megkérdőjelezni. Az Ő Végső Tervében, az utolsó szakaszban, amelyben Üdvösségtervét beteljesíti, többféle módon fog közbelépni.

Édesanyám megnevezése „az Üdvösség Anyja” az utolsó név, amelyet Örök Atyám, a Legmagasságosabb Isten adott neki, nem a véletlen műve. Ő azért lett küldve, hogy figyelmeztesse és felkészítse a világot a gonosznak az emberiség ellen vívott végső támadására. Ez a feladat neki adatott, és Én arra kérlek benneteket, hogy fogadjátok ezt el, és válaszoljatok neki minden alkalommal, amikor imára hív meg benneteket.

A Szentháromság sok Áldásban fogja részesíteni mindazokat, akik válaszolnak a Mennynek erre az utolsó Küldetésére: az Üdvösség Küldetésére. Legyetek hálásak azért, hogy a szeretet és a szív jóságának köszönhetően az emberiség ilyen nagy kegyekben részesült.

 

Szeretett Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/az-elo-isten-kepmasara-teremtett-ember-szepsege-leirhatatlan

 

 

Üdvösség Anyja: A bűn egy tény. Létezik, és továbbra is létezni fog, egészen Krisztus Második Eljöveteléig

  1. szeptember 27. szombat, 19:20

 

Drága, gyermekeim, mennyire össze van törve a szívem ezekben a borzalmas időkben, amikor az ember felemelkedett, hogy megannyi módon szembeszálljon Istennel.

Isten törvényeit kigúnyolják az egész világon, mert a bűnt többé már nem rossz dologként ismerik el. Ehelyett azt minden adandó alkalommal igazolják, úgyhogy az ember többé már nem tud különbséget tenni a jó és a rossz között. Amikor a bűn minden formáját megölelitek, és azt állítjátok, hogy annak nincs semmi jelentősége, ti soha nem lesztek elégedettek. Ha a bűnt már csak egy emberi hibának tekintik, az egy sokkal nagyobb és súlyosabb bűnhöz fog vezetni, és végül a lélek sötétségéhez és az Istentől való elszakadáshoz. Ez egy ürességet fog hagyni a lelketekben, mely egyfajta nyomorúságot fog magával hozni, melytől nehéz lesz megszabadulni.

A sötétség a gonosz szellemétől jön. A világosság pedig Istentől. A bűn sötétséget hoz, és ha azt nem ismeritek el bűnnek, és nem keresitek a kiengesztelődést, akkor az növekedni fog, és el fog mérgesedni, míg végül megfojtja a lelket. A világon semmi nem fogja, és nem is tudja azt a megkönnyebbülést hozni a léleknek, amire az vágyik. A léleknek az Istennel való megbékélése tudja csak ettől a szorongástól megszabadítani.

A bűn egy tény. Létezik, és továbbra is létezni fog, egészen Krisztus Második Eljöveteléig. Isten gyermekei, akik az Általa meghatározott Tízparancsolatot megértik, tudni fogják, hogy az embernek, amikor vétkezik, minden egyes alkalommal kérnie kell Isten bocsánatát. Nem számít, hogy újra és újra Isten elé áll, és könyörög Bocsánatáért, mert ez az egyetlen módja annak, hogy egységben maradjatok Vele. Ily módon sok Kegyelemben fogtok részesülni, érettebbé váltok, és Isten Fényében fogtok lakni.

Az embernek el kell fogadnia gyengeségét a bűn létezése miatt. El kell fogadnia, hogy a bűn elszakíthatja őt Istentől. Ha ezt a tényt nem fogadja el, akkor ezzel azt mondja, hogy ő egyenlő Istennel. Ha az ember nem hisz a bűn létezésében, nem tudja Istent szolgálni. Ezt követően a lélek és a Teremtője közötti távolság egyre jobban kiszélesedik, míg végül az ember és az Isten közötti kommunikáció megszűnik.

A Sátán vágya, hogy megszerezze a lelkeket és megakadályozza megmentésüket.

Az ember mindaddig tagadja Istent, míg el nem ismeri, hogy mennyire fontos elfogadni az Ő törvényeit.

 

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-bun-egy-teny-letezik-es-tovabbra-letezni-fog-egeszen-krisztus-masodik-eljoveteleig

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/09/25

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-09-25

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat