Ők Házamat arra fogják használni, hogy a tisztelet jeleként hódoljanak a pogány isteneknek

Igazság Könyve:

Ők Házamat arra fogják használni, hogy a tisztelet jeleként hódoljanak a pogány isteneknek, ami – amint azt a világnak mondani fogják – csak egy tisztességes dolog

  1. május 18. vasárnap, 19:15

 

Drága, szeretett leányom, minden neked adott prófécia most kezd cseppenként túlcsordulni, míg végül az összes olyan gyorsan fog ömleni, mint csapból zubogó víz. A földi Egyházammal kapcsolatos eseményeknek, a cselekedeteknek és tetteknek hamarosan tanúi lesztek. Azok, akik becsmérlő kijelentésekkel illetik Szent Szavamat, el fognak hallgatni, annyira sokkolva lesznek az eljövendő eseményektől.

Mindaz, ami Tőlem jön, Atyámtól származik. Amikor Atyám tollba mondja a jövőbeli események részleteit, mint Küldetésének egy részét, biztosak lehettek abban, hogy azok meg fognak történni. Amint elkezdődik Egyházam radikális reformjának új korszaka, sok nem-keresztény csoportot fel fognak karolni. És bár Én minden léleknek örülök, soha nem fogom megengedni, hogy Szavamat – amelyre Egyházam épült – félretolják. Azokat, akik nem fogadnak el Engem, mert nem hiszik el, hogy Én Ki Vagyok, üdvözölni fogják Házamban. Velük vendégszeretettel és udvariasan fognak bánni, ajándékokat fognak kapni, és mégsem lesznek hajlandóak elismerni Házigazdájukat. Aztán idővel ők Házamat arra fogják használni, hogy a tisztelet jeleként hódoljanak a pogány isteneknek, ami – amint azt a világnak mondani fogják – csak egy tisztességes dolog. A Keresztényeknek azt fogják mondani, hogy Isten elvárná tőlük, hogy a hitetleneket tárt karokkal fogadják az Egyházban. Továbbá, néhány gyakorlatot, amelyek Engem tisztelnek, át kell alakítani, hogy ne sértse a vendégeket. Hamarosan a Házam már nem lesz az Enyém, mivel alig fognak szót ejteni Szent Szavamról.

Földi Egyházam új szavakat fog használni, amelyekről azt fogják mondani, hogy Ajkamról származnak – csakhogy üdvözöljék az idegeneket Házamban. És míg Én csendben ülök a sarokban, addig ők a Házamban ámokfutók lesznek. Eltávolítanak majd minden kincset és jelet, amelyek Velem, szeretett Édesanyámmal és a Keresztúttal kapcsolatosak. Házamat csupaszra fogják vetkőztetni mindattól, amit kedvesnek tartok, és csalók fognak letelepedni benne. Házam furcsa megemlékező ünnepségek helyszínévé válik, új és szokatlan imák, és egy új könyv fogja a régit felcserélni. Ez addig fog folytatódni, míg végül kénytelen leszek elhagyni a Házamat, mivel az már alkalmatlan lesz Szent Jelenlétemre. Minden ártatlan követőmre vonatkozik: ők csak azt fogják majd látni amiről azt hiszik, hogy egy próbálkozás a Katolikus vallás modernizálására.

Hamarosan már nem lesz többé kulcsom az Otthonomhoz, mert ők azt is el fogják venni Tőlem. Én a felszentelt szolgák és követőim szívében fogok Otthont készíteni Magamnak, és azokéban, akiknek a szíve megnyílik majd Számomra. Az Én Házam a ti Házatok. Az Én Házam mindenkié. De amikor a pogányokat üdvözlik Házamban, ez nem ad nekik jogot arra, hogy Isten gyermekeit az ő szokásaik elfogadására kényszerítsék, illetve nincs megengedve, hogy szertartásaikra az Úr Házában kerüljön sor.

Nektek soha nem szabad hagynotok, hogy a hiteteket ilyen módon felhasználják vagy veszélyeztessék, megengedvén a pogányoknak, hogy bemocskolják Házamat.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/ok-hazamat-arra-fogjak-hasznalni-hogy-tisztelet-jelekent-hodoljanak-pogany-isteneknek-ami-amint-azt

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/05/18

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-05-18

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat