1107_nyitott-kapuk_1

És mihelyt azt gondolod, hogy ez a Küldetés lehetetlen, Én kinyitok majd egy ajtót

Igazság Könyve:

Soha ne feledd, hogy te az író vagy. Én vagyok a szerző.

  1. február 9. szombat

 

Drága, szeretett leányom, amilyen gyorsan terjednek Üzeneteim ebben az időben, úgy te is kegyetlen támadásnak vagy áldozata a Sátán és az ő démonainak serege által. Ők mindenhol körbetáncolnak téged, hogy eltereljék a figyelmedet, bántsanak és kínozzanak téged – mindezt egyetlen céllal: hogy megállítsák ezt a Munkát.

A következőket mondom neked, hogy figyelmeztesselek téged: minél jobban hallható Szent Szavam, és minél jobban éhezi az ember Kegyelmeimet, annál több szerencsétlenséget kell elviselned. Mindenki, aki részt vesz ebben a Küldetésben, most érezni fogja ezeknek a támadásoknak a hatását. Így tehát tudni fogod, hogy ezek a gonosztól származnak. Azzal a kísértéssel leszel gyötörve, hogy lecsökkentsd az idő mennyiségét, amelyet imáidon keresztül Nekem ajándékozol. Minden pillanatban megszakítanak téged, amikor megpróbálsz Szent Akaratomnak megfelelően cselekedni a tőled elvárt feladatok teljesítésében.

Azáltal, hogy mások minden alkalommal kihívnak téged, akik megpróbálják megakadályozni Könyveim kiadását, te csalódott leszel és képtelen arra, hogy a következő lépést megtedd. Aztán – egy erőteljes gyomron rúgáshoz hasonlóan, mely a Sátán valódi jele – csalódni fogsz mindazokban, akik fontos láncszemek ebben a munkában. És mihelyt azt gondolod, hogy ez a Küldetés lehetetlen, Én kinyitok majd egy ajtót, aztán egy másikat, és ezt egészen addig fogom folytatni, amíg minden akadályt meg nem szüntetek, hogy Kívánságaim teljesedjenek.

Ez a fordulópont Isteni tervemben, az Üdvösség Tervében. Ettől a naptól kezdve Szavam egyre hangosabb lesz, és csak kevesen lesznek képesek arra, hogy azt figyelmen kívül hagyják. Aztán, majd minden nemzet meg fogja ízlelni az Igazságot. Egyesek nyelni fogják az Igazságot, mások pedig kiköpik azt, és ott lesznek azok is, akik ettől majdnem megfulladnak, olyan keményszívűekké váltak.

Minden alkalommal, amikor úgy érzed, hogy már lehetetlen ezt a Küldetést teljesíteni, tudnod kell, hogy nem a te kezed által kerülnek meghallásra Szavaim a nemzetekben; az Én Kezem, az Én Hangom és az Én Hatalmam az – a Szentlélek ereje által –, amely ezt a Küldetést irányítja.

Soha ne feledd, hogy te az író vagy. Én vagyok a szerző. Hatalmam keresztülárad rajtad. Szenvedésem megostorozza testedet és lelkedet. Amikor fájdalmat érzel, az Én fájdalmamat érzed. Amikor az akadályok miatt gyötrődsz, amelyeket a Sátán helyez eléd, akkor Én vagyok az, Jézus Krisztus, akit ő kigúnyol. Te egyszerűen az eszköz vagy. Soha ne feledd, és légy örömteljes, hogy ilyen Ajándékkal lettél megáldva.

Mostanra már képesnek kellene lenned arra, hogy átadd Nekem ezeket a problémákat, és kitarts annak megtételében, Leányom, amit elvárnak tőled. A Tervem az, hogy az összes lelket megmentsem, azokat, akik ma a világban élnek, és a Sátán szörnyű harcot fog vívni, hogy megállítson Engem. Mindazok, akik Velem dolgoznak, célba lesznek véve, és csak az Irántam való Szeretetetek és Belém vetett bizalmatok fognak fenntartani benneteket ezekben a viharos időkben.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/isten-az-atya-jojjetek-kovessetek-fiamat-az-igazsag-osvenyen

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/02/09

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-02-09

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat