Igazság Könyve:
A Legmagasságosabb Isten: Az Én Hatalmam fölülmúlja mindazt, ami ebben a világban van, és ami még azon túl létezik
- január 10. szombat, 15:36
Drága leányom, az emberiség Ellenem és mindaz ellen fordult, amit a saját Elgondolásom szerint teremtettem, ezért nagy az Én Bánatom.
Gyermekeimet szeretett Fiam, Jézus Krisztus Beavatkozása fogja megmenteni, és ez nagyon hamar be fog következni. Még mielőtt ez a nap elérkezne, arra kérem azokat, akik szeretnek Engem, hogy ismerjék el az Igazságot, Fiamat és az Ő Szeretetét, és imádkozzanak Irgalmáért.
Nektek, akik szeretitek Fiamat, emlékeznetek kell az Ígéretére, mely szerint megmenti a világot, és felszámolja a bűnt, még mielőtt Dicsőséges Királysága leereszkedne. A test és a lélek élete örökkévaló lesz, és azok, akik elfogadják Fiam Irgalmát, meg fogják kapni ezt a nagy Ajándékot; azok, akik nem fogadják el, nem fogják azt megkapni.
Jöjjetek, gyermekeim, és fogadjátok el Igémet, mert az örökkévaló, és semmi sem fogja azt elpusztítani. Ellenségem jelenleg forr a dühtől, mert tudja, hogy a világ meg fog szabadulni az ő befolyásától, és éppen ezért szörnyű megpróbáltatásokat fog bocsátani a lelkekre, mivel azt akarja, hogy tagadják meg az örök élet Ajándékát.
Ti a Legszentebb Szentháromságba vetett hitetek miatt az elviselhetetlenségig próbára lesztek téve, és közületek sokan el fognak esni. Az igaz hit igaz bizalmat követel, és ha nem bíztok a Fiam által tett ígéretekben, el fogtok szakadni Tőle.
Rövidesen minden egyes gyermekem meg fogja kapni Létezésem bizonyítékát. Amikor megkapjátok ezt a jelet, ne kételkedjetek benne, mert ez arra szolgál, hogy Menedékembe vigyen benneteket, amelyet örökségül hagyok nektek.
Létezésemet illetően sok jel adatott már a világnak, és most még többet hozok nektek. Ne féljetek, mert Én minden lelket figyelemmel kísérek, és egyetlen olyan lélek sincs köztetek, akit ne gyöngéd szívvel szeretnék. Én szeretem ellenségeimet, beleértve azokat is, akik gonoszságaikkal gyötörnek Engem. De az Ajándék, amit hamarosan hozok nekik, fel fogja ébreszteni bennük a Teremtőjük iránti szeretetet, mely a szívükben szunnyad. Szeretetük, egyesítve az Én Isteni Szeretetemmel, le fogja győzni a gonoszt. Én el fogom minden félelmüket és könnyeiket törölni.
Ti, gyermekeim, akkor fogjátok megkapni ezt az Ajándékot, amikor a legkevésbé számítotok rá. Mert ez az idő egyre csak közeledik, és a világ arculata mindörökre meg fog változni, mindenki javára.
Az Én Hatalmam fölülmúlja mindazt, ami ebből a világból származik, és ami még azon túl létezik.
Szeretett Atyátok,
A Legmagasságosabb Isten
———-
Igaz élet Istenben:
Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:
https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/
„Keletről jön el a hajnal
- augusztus 20.
… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”
Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20
————
Ortodox (Görög keleti):
https://www.oca.org/readings/daily/2025/01/10
———-
Római katolikus:
https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2025-01-10
„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „
https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30
———-
Tóra: