Mire jó az Nekem, ha az embert Színem elé vonszolják, és tűkön áll Előttem? Ez hiábavaló.

Igazság Könyve:
“2014.03.23 11:30

Drága szeretett leányom, fontos hogy mindnyájan kiterjesszétek a családotok iránt érzett szeretetet otthonaitokon kívülre is. Arra buzdítalak benneteket, hogy úgy tekintsetek azokra, akiket ismertek, vagy akiket éppen nem ismertek, az ellenségeitekre, valamint azokra, akik közel állnak hozzátok, mintha édes testvéretek lenne. Oly sokan elfelejtették, hogyan kell szeretni másokat: úgy, ahogyan Én szerettelek benneteket. Nem könnyű idegeneket szeretni, de Én azt mondom nektek, legyetek kedvesek másokkal szemben, és mutassatok tiszteletet irántuk még akkor is, ha elutasítanak benneteket. Mindenekelőtt meg kell nekik mutatnotok a felebaráti szeretetet. Nektek úgy kell gondoskodnotok mások szükségleteiről, mintha Én küldtelek volna benneteket, hogy kimondottan csak velük törődjetek.
 
Amikor Én az Igémet adtam nektek, az volt a Vágyam, hogy minden lélek megmentésre kerüljön. Ahhoz, hogy megmeneküljetek, nem szabad önzőnek lennetek, és csak a saját lelketekkel törődnötök. Nektek, szeretett követőim az a kötelességetek, hogy azokat az Ajándékokat, amelyeket most ezeken az üzeneteken keresztül hozok nektek, osszátok meg másokkal is. Osszátok meg Szeretetemet másokkal, különösen ellenségeitekkel. Imádkozzatok mindazokért, akiknek szükségük van Beavatkozásomra. Bánjatok velük türelemmel. Amikor Ajándékaimat, Imáimat, az Élő Isten Védelmi Pecsétjét adjátok nekik, akkor nektek vissza kell vonulnotok, és időt kell hagynotok számukra, hogy Hozzám forduljanak.

Én nem arra utasítalak benneteket, hogy rákényszerítsétek az emberekre az Igazság Könyvét. Szabad akaratuknak köszönhetően ők fogják eldönteni, hogy meg szeretnének
hallgatni Engem, vagy sem. Biztosítsátok ezeket az embereket arról, hogy Én, Jézus Krisztus, minden Beavatkozást meg fogok tenni annak érdekében, hogy megnyerjem a lelküket. A leggyengébbek közülük, valamilyen módon válaszolni fognak Hívásomra. Azok, akik a lelkükben gyűlöletet éreznek Irántam, egy adott pillanatban, enyhülést fognak érezni a szívükben, és nem fogják megérteni, hogy ez miért van. Tehát nektek mindig szeretettel és türelemmel kell Hozzám hoznotok a lelkeket.Mire jó az Nekem, ha az embert Színem elé vonszolják, és tűkön áll Előttem? Ezhiábavaló. A Keresztes Imahadjárat imái, amelyeket a világ számára adtam, olyan erőteljesek, hogy Isten Szeretete által mindazon lelkeknek, akikért imádkoztok, nagy Szeretetet, Együttérzést és Irgalmat fogok mutatni. Mindaz, amit tennetek kell, hogy átadjátok nekik az Imákat, és aztán arra kértek Engem, hogy vonzzam Magamhoz ezeket a lelkeket. Mert Én sohasem utasítom el azokat a bűnösöket, akiknek a legnagyobb szükségük van Irgalmamra.Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/mire-jo-az-nekem-ha-az-embert-szinem-ele-vonszoljak-es-tukon-all-elottem-ez-hiabavalo/ 
 
—–
Római katolikus:

2019-03-23

2. nagyböjti hét szombat

OLVASMÁNY Mikeás próféta könyvéből
Isten mindig hűséges a népének tett ígéretéhez: a megtérő bűnösnek szívből megbocsát.
A nép nevében Isten prófétája így imádkozik: Legeltesd pásztorbotoddal népedet, örökséged nyáját, amely egyedül él az erdőben, egy gyümölcsöskertnek a közepén.
Bárcsak legelhetne a Básánon és Gileádban, mint hajdanában!
Mint azokban a napokban, amikor kivonultál Egyiptom földjéről: mutass nekünk csodajeleket!
Melyik isten olyan, mint te, aki elveszed a gonoszságot, és megbocsátod választott néped maradékának bűneit?
Aki nem haragszol mindörökre, mert kedvedet találod az irgalomban? Irgalmazz nekünk még ez egyszer, tipord össze vétkeinket, vesd a tenger mélyére minden bűnünket! Tanúsíts hűséget Jákob iránt, irgalmat Ábrahám iránt, amint megesküdtél atyáinknak
ősidőktől fogva. 
Ez az Isten igéje.
Mik 7,14-15.18-20

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve. (Vö. 8a. vers. – 11. tónus)
Előénekes: Áldjad, lelkem, az Urat, * egész bensőm az ő szent nevét áldja.
Áldjad, lelkem, az Urat, * és ne feledd, hogy hozzád milyen jő volt.
Hívek: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve.
E: Megbocsátja minden vétked, * meggyógyítja minden gyengeséged.
A pusztulástól megmenti életed, * kegyelmében és irgalmában mégis koronázza.
H: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve.
E: Nem pöröl velünk szüntelen, * és haragja nem tart örökké.
Nem bűneink szerint bánik velünk, * és nem gonoszságunk szerint fizet vissza nekünk.
H: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve.  
E: Mert amilyen messze van az ég a földtől, * oly nagy a
szeretete az őt félők iránt.

Amilyen messze van napkelettől a napnyugat, * bűneinket olyan messze dobja tőlünk.
H: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve.
Zsolt 102,1-2.3-4.10 és 12

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Felkelek, és atyámhoz megyek, † így szólok hozzá: * „Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened.” Vö. Lk 15,18 – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
A mennyei Atya megbocsát tékozló fiának, ha őszintén megbánja bűneit.
Azokban a napokban vámosok és bűnösök jöttek Jézushoz, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók méltatlankodtak miatta. „Ez szóba áll bűnösökkel, sőt eszik is velük” – mondták. Jézus erre a következő példabeszédet mondta nekik:
„Egy embernek két fia volt, A fiatalabbik egyszer így szólt apjához: Atyám, add ki nekem az örökség rám eső részét. Erre ő
szétosztotta  köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét, és elment egy távoli országba. Ott léha életet élt, és eltékozolta vagyonát. Amikor mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s ő maga is nélkülözni kezdett. Erre elment és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára, hogy őrizze a sertéseket. Szívesen megtöltötte volna gyomrát a sertések eledelével, de még abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt: »Atyám házában hány napszámos bővelkedik kenyérben – mondta –, én meg itt éhen halok. Felkelek, atyámhoz megyek, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz, csak béreseid közé fogadj be. Azonnal útra is kelt, és visszatért atyjához. Atyja már messziről meglátta, és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, nyakába borult, és megcsókolta. Ekkor a fiú megszólalt: »Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz.« Az atya odaszólt a szolgáknak: Hozzátok hamar a legdrágább ruhát, és adjátok rá. Húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.« Erre vigadozni kezdtek.
Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Szólt az egyik szolgának, és megkérdezte: »Mi történt?« »Megjött az öcséd, és atyád levágatta a hizlalt borjút, mivel épségben visszakapta őt« – felelte a szolga. Erre az idősebbik fiú megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért atyja kijött és kérlelni kezdte. De ő szemére vetette atyjának: »Látod, én annyi éve szolgálok neked, és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És te nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy mulathassak egyet a barátaimmal. Most pedig, hogy ez a te fiad, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, megjött, hizlalt borjút vágattál le neki.«
Ő erre azt mondta: »Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. De most úgy illett, hogy vigadjunk és örüljünk, mert ez a te öcséd meghalt és most életre kelt, elveszett és újra megkerült.«”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 15,1-3.11-32″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-03-23

 
——
Görög katolikus:

Isten azt akarja, hogy szentek legyetek és távolodjatok el minden szexuális bűntől. Azt akarja, hogy mindegyikőtök tanulja meg, hogyan kell a saját teste fölött uralkodnia. Olyan tisztességes módon bánjatok a testetekkel, hogy az valóban csak Istennek szolgáljon.[a] Ne adjátok át testeteket a szenvedélyes kívánságoknak, vagy szexuális bűnöknek, mint a hitetlenek, akik nem ismerik Istent.

A testvéreiteknek ne okozzatok kárt, és ne csapjátok be egymást, mert ezt megbünteti az Úr! Erre már régebben is figyelmeztettünk titeket. Az Úr szent életre hívott el bennünket, és nem arra, hogy bűnben éljünk! Ezért, aki nem akar engedelmeskedni ennek a tanításnak, az nem embereket utasít el, hanem Istent, aki pedig Szent Szellemét adta nekünk!

A testvéri szeretetről nem is kell nektek írnom, hiszen titeket maga Isten tanított meg arra, hogyan szeressétek egymást. 10 Ti valóban szeretitek minden testvéreteket egész Macedóniában! Csak arra biztatlak, hogy ezt folytassátok!

11 Becsületbeli dolognak tartsátok, hogy csendesen és békességben éljetek! Mindenki gondosan végezze a maga munkáját, és saját kezével keresse meg a kenyerét! Ezt már korábban is parancsoltuk nektek. 12 Viselkedjetek tisztességesen a hitetlenekkel szemben, és ne szoruljatok rá senkire!

Amikor az Úr visszajön

13 Tudjátok, hogy a hitetlenek, akiknek nincs miben reménykedniük, gyászolnak és szomorkodnak azok miatt, akik már meghaltak. Azt akarjuk, hogy ti ne bánkódjatok, és ne legyetek bizonytalanságban azoknak a testvéreinknek a sorsa felől, akik már meghaltak. 14 Mivel hisszük, hogy Jézus meghalt, azután pedig feltámadt a halálból, ezért abban is bizonyosak lehetünk, hogy Isten visszahozza azokat a testvéreinket Jézussal együtt, akik benne bízva haltak meg.

15 Ezt pedig úgy mondjuk nektek, mintha maga az Úr mondaná: mi, akik még akkor is élni fogunk, amikor az Úr visszajön, nem fogjuk megelőzni azokat a testvéreinket, akik már korábban meghaltak.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Thessalonians+4%3A3-15&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

 24 Igazán mondom nektek: aki hallgat a szavamra, és hisz abban, aki elküldött engem, annak már örök élete van. Az ilyen ember nem kerül kárhoztató ítélet alá, mert már átment a halálból az örök életre. 25 Igazán mondom nektek, eljön az idő, sőt, már itt is van, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának hangját, és akik hallgatnak a szavára, örökké élni fognak. 26 Mert ahogyan az élet forrása az Atyában van, ugyanúgy a Fiúnak is megadta, hogy benne is az élet forrása legyen. 27 Sőt, arra is felhatalmazást adott neki, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. 28 Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az idő, amikor minden halott meghallja a sírokban a Fiú hangját, 29 és előjön. Akik életükben jót tettek, az örök életre támadnak fel, akik pedig gonosz dolgokat műveltek, azért támadnak fel, hogy ítéletre kerüljenek.”

Akik tanúskodnak Jézusról

30 „Önmagamban, az Atyától függetlenül semmit nem tehetek. Ahogyan az Atyától hallom, annak megfelelően ítélek és döntök. Nem a saját akaratom megvalósítására törekszem, hanem annak akaratát viszem véghez, aki elküldött engem, ezért igazságosak az ítéleteim.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+5:24-30&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

12 Vigyázzatok, testvérek! Ne legyen közöttetek senki, akinek a szíve gonoszul és hitetlenül elfordul az élő Istentől! 13 Inkább bátorítsátok egymást minden nap. Biztassátok egymást, amíg még tart a „mai nap”, hogy közületek senki se makacsolja meg magát a bűn hamissága miatt! 14 Mert mi mindannyian részeseivé lettünk Krisztusnak, feltéve, hogy mindvégig szilárdan megtartjuk azt a bizalmat, amely kezdetben bennünk élt. 15 Az Írás ezt mondja:

„Ma, ha meghalljátok Isten hangját,
    ne makacskodjatok,
    mint amikor Isten ellen fellázadtatok!”[a]

16 Kik voltak azok, akik hallották Isten hangját, mégis fellázadtak ellene? Akiket Mózes kivezetett Egyiptomból!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hebrews+3%3A12-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Hirdeti az örömüzenetet Galileában

35 Jézus korán reggel felkelt, amikor még sötét volt, kiment egy lakatlan helyre, és ott imádkozott. 36 Simon és társai később utána mentek, hogy megkeressék. 37 Amikor rátaláltak, ezt mondták neki: „Mindenki téged keres!”

38 De Jézus ezt válaszolta: „Menjünk a szomszédos falvakba, hogy ott is hirdessem az örömüzenetet, hiszen ezért jöttem.” 39 El is ment, és bejárta egész Galileát. Hirdette Isten üzenetét a zsinagógákban, és a gonosz szellemeket kiűzte az emberekből.

Akarom, gyógyulj meg!

40 Odament hozzá egy leprás, letérdelt előtte, és így kérte: „Ha akarod, te meg tudsz gyógyítani engem!”

41 Jézus megsajnálta,[a] kinyújtotta a kezét, megérintette, és így válaszolt: „Igen, akarom! Gyógyulj meg!” 42 Ekkor a betegről azonnal eltűnt a lepra, és teljesen egészséges lett.

43 Jézus szigorúan figyelmeztette, mielőtt elküldte: 44 „Vigyázz, senkinek se beszélj erről! Menj, és mutasd meg magad a papnak![b]  Azután vidd fel az áldozatot a Templomba a gyógyulásodért, ahogyan azt Mózes megparancsolta, hogy bizonyítékul szolgáljon nekik!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+1:35-44&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/03/23
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

 
“2014.03.19 16:05

Idővel Isten minden gyermeke szemtanúja lesz annak, ahogyan Végső Tervének Igazsága beteljesíti majd Szövetségét. Mindenki ismerni fogja az Igazságot, és aztán könnyebb lesz majd nekik elfogadniuk Irgalmasságom Kezét. Azon a Napon, minden vallású, hitfelekezetű, bőrszínű ember és minden nemzet látni fogja Létezésem bizonyítékát.
Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/azok-akik-engem-atkoznak-ok-maguk-lesznek-atkozottak/
Tóra:

Áron és fiai első áldozata

A nyolcadik napon Mózes szólította Áront és fiait, meg Izráel vezetőit. Ezt mondta Áronnak: „Válassz egy bikaborjút vétekáldozatnak, és egy kost égőáldozatnak. Mind a kettő ép és egészséges legyen. Ezeket áldozd föl az Örökkévalónak.

Szólj Izráel népének, hogy válasszanak ki egy kecskebakot a vétekáldozathoz, meg egy borjút és egy bárányt — mindegyik egy éves legyen — égőáldozatnak. Mindegyik áldozati állat ép és egészséges legyen. Ezen kívül hozzanak egy bikát és egy kost hálaáldozatul az Örökkévalónak, meg lisztáldozatot, olívaolajjal keverve —, mert ma az Örökkévaló meg fog jelenni nektek.”

Ekkor az egész nép odagyűlt a Találkozás Sátora elé, hozták mindazt, amit Mózes parancsolt, és megálltak az Örökkévaló előtt. Mózes azt mondta nekik: „Tegyétek meg, amit az Örökkévaló parancsolt, s akkor meg fogjátok látni az Örökkévaló dicsőségét!”

Áronnak pedig ezt mondta Mózes: „Menj oda az oltárhoz, és mutasd be a vétekáldozatot és az égőáldozatot — végezz engesztelést magadért és a népért. Azután mutasd be a nép áldozatát is, végezz engesztelést értük is. Mindent úgy tegyél, ahogy az Örökkévaló parancsolta.”

Akkor Áron odament az oltárhoz, és levágta a bikaborjút a saját vétekáldozatához. Áron fiai felfogták a vért, és odanyújtották az edényt Áronnak, aki belemártotta ujját a vérbe, és megkente az oltár szarvait vele. A vér többi részét Áron az oltár tövéhez öntötte. 10 Majd a vétekáldozat zsíros részeit, a veséket és a máj zsíros részét elégette az oltár tüzén, ahogy az Örökkévaló parancsolta. 11 Az áldozati állat húsát és bőrét pedig elégette a táboron kívül.

12 Azután Áron levágta az égőáldozati kost, Áron fiai felfogták a vért, és odanyújtották az edényt Áronnak, aki a vért körös-körül az oltárra hintette. 13-14 Majd Áron fiai apjuk kezébe adogatták a részeire vágott áldozati állat fejét és többi részeit. Áron pedig előbb megmosta a belső részeket és a lábakat, majd sorra az oltárra helyezte azokat, és elégette a tűzben.

15 Ezután következett a nép áldozata. Áron levágta a népért a vétekáldozati bakot, és ugyanúgy feláldozta azt, mint a saját magáért bemutatott vétekáldozatot. 16 Feláldozta a népért a borjút és a bárányt is égőáldozatul, az Örökkévaló parancsa szerint.

17 Azután bemutatta a nép lisztáldozatát is. Kivett abból egy maroknyit és elégette az oltár tüzén. Ez az áldozat a szokásos reggeli égőáldozaton felül történt.

18 Bemutatta a nép hálaáldozatát is. Levágta Áron a bikát és a kost. Áron fiai felfogták a vért, és odanyújtották az edényt Áronnak, aki a vért körös-körül az oltárra hintette. 19 Áron az áldozati állatok zsíros részeit, a veséket, a májat és a kos zsíros farkát 20 ráhelyezte az állatok mellrészére, és az oltárhoz vitte. A zsíros részeket elégette az oltár tüzén, 21 a mellrészt pedig a hátsó jobb combokkal együtt felmutatta az Örökkévalónak, ahogy azt Mózes meghagyta — így lett az felmutatott áldozat az Örökkévalónak.

22 Amikor Áron elvégezte a vétekáldozat, az égőáldozat és a hálaáldozat bemutatását, fölemelte két kezét a nép fölé, és megáldotta őket. Azután lejött az oltártól.

23 Mózes és Áron ezután bement a Találkozás Sátorába. Miután kijöttek onnan, együtt megáldották a népet. Ekkor megjelent az Örökkévaló dicsősége az egész nép szeme láttára. 24 Akkor az Örökkévalótól tűz jött ki, és megemésztette az oltáron lévő égőáldozatot és zsíros részeket. Amikor ezt a nép látta, hangos ujjongásban tört ki, és mindenki arccal a földre borult.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Leviticus+9&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Dávid Jeruzsálembe viszi a Szövetségládát

6.1 Ezután Dávid összegyűjtötte egész Izráelből a legjobb harcosokat, 30 000 férfit. Majd seregével a júdeai Baalá városába[a] vonult. Azért ment, hogy onnan Jeruzsálembe vigye Isten Szövetségládáját, amely az Örökkévalónak, a Seregek Urának nevét viseli, akinek trónusa a kerubok fölött van. 3-4 Dávid emberei kihozták Abinádáb dombon álló házából a Szövetségládát, majd föltették egy új ökrösszekérre, amelyet előzőleg még senki sem használt. Uzza és Ahjó, Abinádáb fiai vezették az ökröket, így irányították a szekeret.[b] Ahjó ment elől.

Közben Dávid és Izráel egész népe teljes erővel örvendezett és énekelt[c] az Örökkévaló előtt. Táncoltak és énekeltek, sokféle hangszer kíséretével: lantokkal, hárfákkal, dobokkal, csörgőkkel és cintányérokkal Amikor azonban Nákón szérűskertjéhez érkeztek, az ökrök megbotlottak, és az Örökkévaló Szövetségládája megbillent, Uzza azonban kinyújtotta a kezét, és megfogta, hogy a helyére igazítsa. Az Örökkévaló megharagudott Uzza vakmerősége miatt, és Isten lesújtott Uzzára, aki ott helyben, Isten Szövetségládája mellett azonnal meg is halt. Dávid nagyon megrémült, amikor látta, hogy az Örökkévaló haragja kitört, és Uzzára zúdult. Így nevezte el azt a helyet: „Uzza összetörése”[d] — és ma is így hívják. …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20Samuel+6&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://www.hebcal.com/sedrot/shmini

—-