Ők az Enyéim. Én az övék vagyok. Ez mindig így lesz. Én mindnyájukat szeretem. Ez ilyen egyszerű.

Igazság Könyve:

“2014.03.26 14:52

Drága szeretett leányom, felszólítom minden követőmet szerte a világon, hogy Bennem egyesülve imádkozzanak azok lelkéért, akik elszakadtak Tőlem. Én különösen Keresztes Imahadjáratom Csoportjait hívom, a világ minden tájáról, és mindazokat, akik az Igazság Könyvén keresztül válaszoltak Hívásomra, hogy úgy szeressék egymást, ahogyan Én szeretlek benneteket. Tegyétek félre nézeteltéréseiteket, amennyiben ilyenek előfordulnak; hagyjátok figyelmen kívül a megosztottságot, amennyiben az felmerül; ne szenteljetek figyelmet a gyűlöletnek, amelyet a Sátán és azok a lelkek mutatnak, akiket ő megtévesztett, mert ez az Én utolsó Küldetésem Második Eljövetelem felkészítésére.

Nektek meg kell értenetek Tervem célját: hogy az Igazság Könyve által megváltsam a világot. Megmenteni világszerte minden lelket független attól, hogy kicsodák ők, miben hisznek, milyen súlyosan vétkeznek, mit követnek el másokkal szemben, és milyen nézeteik vannak. Ők az Enyéim. Én az övék vagyok. Ez mindig így lesz. Én mindnyájukat szeretem. Ez ilyen egyszerű. Ez nem lehet másként.

Amikor az Én Nevemben üldöznek benneteket, ezen mindig felül kell emelkednetek, és imádkoznotok kell azokért a lelkekért, akik átkoznak benneteket, mert a Szívem megszakad értük. Én rettenetesen szenvedek az ilyen lelkek miatt. Hozzátok Hozzám őket, hogy megnyithassam Szívüket az irántuk való Szeretetemre. Segítsetek Nekem, hogy elérjem szomorú, megtört lelküket, és megkeményedett szívüket, mert Nélkülem és Beavatkozásom nélkül ellankadnának és meghalnának. Ez pedig nem az, amire Én vágyom. Jöjjetek mindnyájan. Hívom mindazokat, akik Velem és Bennem vannak. Hívom mindazokat, akik nem ismernek Engem igazán, de azt gondolják, hogy ismernek. Hívom mindazokat, akik nem hűségesek Tanításaimhoz. Hívom mindazokat, akik ezt a Küldetést elutasítják, és hamisnak vélik. Ne hagyjatok el Engem, mert Én nem hagytalak el benneteket. Ne féljetek Tőlem, mert Én nem vagyok a ti ellenségetek, Én csupán a lelketek után vágyom, hogy részem lehessetek, és akkor békére fogtok találni a szívetekben.

Ez most az Én Időm, hogy vezesselek benneteket, hogy megnyissam a szíveteket és emlékeztesselek benneteket Szavam Igazságára, mely sohasem változik. Második Eljövetelem ideje közel van, és éppen ezért fontos, hogy felkészítsétek a lelketeket és azok lelkét, akikkel kapcsolatba kerültök. Érkezésem váratlan fog megtörténni, minden előzetes figyelmeztetés nélkül. Ne hanyagoljátok el a lelketeket, hiszen nektek készen kell állnotok arra, hogy meglássátok Arcom Fényét, és hogy Színem előtt állva maradhassatok, ha be szeretnétek lépni Királyságomba.

Én mindig szeretni foglak benneteket, ha teljes szívből szolgáltok Engem. Én mindig szeretni foglak benneteket – akkor is, ha elutasítotok Engem, ha megtagadjátok Küldetésemet, vagy amikor másokat az Én Nevemben rágalmaztok, mert ti nem tudjátok, hogy mit cselekedtek. Amikor elérkezik az a Nap, Én hívni foglak benneteket, egyiket a másik után, és Karjaimba veszlek titeket, hogy a számotokra szükséges vigaszba részesítselek benneteket. Mert Én azon a Napon egyesíteni fogom mindazokat, akik szeretnek Engem, és be fogom jelenteni a Kapuk megnyitását, hogy beengedjem Isten gyermekeit mindenhonnan a világból, beleértve azokat is, akik már meghaltak, és akik fel fognak támadni – egyesülvén Bennem. Akkor végre beteljesül Atyám Akarata.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/ok-az-enyeim-en-az-ovek-vagyok-ez-mindig-igy-lesz-en-mindnyajukat-szeretem-ez-ilyen-egyszeru/


—–
Római katolikus:

2019-03-26

3. nagyböjti hét kedd

OLVASMÁNY Dániel próféta könyvéből
Isten sohasem hagyja el a benne hívőket.
A három ifjút a tüzes kemencében is megvédte.

Dániel egyik társa, Azariás, a tüzes kemencében így imádkozott: Nevedre kérünk, ne vess el végleg minket, és ne semmisítsd meg szövetségedet!
Ne vond meg tőlünk irgalmadat, kedveltedért, Ábrahámért, szolgádért, Izsákért, és szentedért, Jákobért, akikhez szóltál, és sok ivadékot ígértél nekik, annyit, mint égen a csillag, vagy mint föveny a tengerparton.
És most minden népnél kisebbek vagyunk, megaláztatásban van részünk az egész földön, bűneink miatt! Ma fejedelmünk sincs nekünk, vezérünk, prófétánk, áldozatunk sincs már, nincs étel-, ital- és hálaáldozat, nincs hely a zsengeáldozatok számára előtted, ahol irgalmadat megnyerhetnénk.
De fogadd el megtört szívünket és megalázott lelkünket; mintha kosok és bikák égőáldozata vagy ezernyi hízott bárány áldozata lenne, ma olyan legyen áldozatunk színed előtt! Fogadd kedvesen, hiszen akik benned bíznak, meg nem szégyenülnek!
És most teljes
szívünkből követünk téged, félve tisztelünk, és keressük arcodat. Ne engedd, hogy megszégyenüljünk, hanem bánj velünk könyörülettel, nagy irgalmasságod szerint!
Siess segítségünkre, mint hajdan csodatetteiddel, és szerezz dicsőséget, Uram, a te nevednek!

Ez a Isten igéje.
Dán 3,25.34-43

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Emlékezzél meg, Uram, * irgalmasságodról. (Vö. 6a. vers. – 4. g tónus)
Előénekes: Utaidat, Uram, mutasd meg nekem, * ösvényeidre taníts meg engem.
Taníts és vezess igazságod szerint, * mert te vagy üdvözítő Istenem.
Hívek: Emlékezzél meg, Uram, * irgalmasságodról.
E: Irgalmasságodról emlékezzél meg, Uram, * és könyörületességedről, mely öröktől való.
Ne emlékezzél ifjúságom bűnére és vétkére, * jóságodban, Uram, gondolj rám irgalommal.
H: Emlékezzél meg, Uram, * irgalmasságodról.
E: Az Úr igazságos és jóságos, * ezért a bűnösöknek is utat mutat.
A szelídeket törvénnyel vezeti, * az alázatosaknak ösvényét tanítja.
H: Emlékezzél meg, Uram, * irgalmasságodról.
Zsolt 24,4bc-5ab.6-7bc.8-9

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Teljes szívvel térjetek vissza most hozzám, † mondja a mi Urunk, Istenünk, * mert én jóságos és irgalmas vagyok tihozzátok! Joel 2,12-13 – 3 a. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus tanítása szerint meg kell bocsátanunk az ellenünk vétőknek.
Abban az időben Péter odament Jézushoz, és megkérdezte: „Uram, ha testvérem vétkezik ellenem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer?” Jézus így felelt: „Nem mondom, hogy hétszer, hanem hetvenszer hétszer!
A mennyek országa olyan, mint amikor egy király el akart számolni szolgáival. Amikor elkezdte, odahozták egyik adósát, aki tízezer talentummal tartozott. Mivel nem volt miből megfizetnie, az úr megparancsolta, hogy adják el őt, a feleségét, a gyermekeit, és mindenét, amije csak van, és így törlessze adósságát. De a szolga leborult előtte és úgy kérlelte: »Légy türelmes irántam, mindent megfizetek!« Az úr szíve megesett a szolgán: szabadon bocsátotta őt, sőt még az adósságát is elengedte. A szolga kiment, és találkozott egyik szolgatársával, aki neki száz dénárral tartozott. Elkapta és fojtogatni kezdte: »Add meg, amivel tartozol!« Szolgatársa térdre hullott előtte és kérlelte: »Légy türelmes irántam, mindent megfizetek!« De ő nem engedett, hanem ment és börtönbe vetette, míg meg nem fizeti tartozását. Szolgatársai látták a történteket. Elmentek és elbeszélték uruknak. Az úr akkor magához hívatta őt, és így szólt hozzá: »Te gonosz szolga! Amikor kérleltél, én minden tartozásodat elengedtem neked. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, mint ahogy én megkönyörültem rajtad?« És az úr nagy haraggal átadta őt az őröknek, míg meg nem fizet mindent, amivel tartozik.
Az én mennyei Atyám is így tesz veletek, ha tiszta
szívből meg nem bocsát mindegyiktek a testvérének.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 18,21-35″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-03-26


——
Görög katolikus:

Az Örökkévaló megbünteti Júda népét

Uram figyelmeztette Jákób népét,
    üzent Izráelnek,
hogy megértse az egész nemzet,
    még Efraim és Samária minden lakója is,
akik büszkén és gőgös szívvel mondják:
10 „Ha vályogházainkat lerombolták,
    majd újakat építünk, de faragott kövekből!
A vadfüge-gerendák leestek,
    de mi cédrus-gerendákkal pótoljuk!”
11 Ezért az Örökkévaló felhozza Izráel ellen
    Arám seregét, Recín ellenségeit.
Ráküldi összes ellenfeleit:
12 jönnek az arámok keletről,
    támadják a filiszteusok nyugatról,
    mind tátott szájjal falják Izráelt.
Ezzel az Úr haragja még nem csillapult le,
    karja még
felemelve marad!

13 A nép mégsem tért vissza
    az Örökkévalóhoz, a Seregek Urához,
    aki fenyítette őket,
nem keresték őt,
    nem törődtek vele!

14 Ezért az Örökkévaló levágja Izráelről
    mind a fejét, mind a farkát,
a magas pálma ágát,
    és az alacsony sást egyaránt.
15 A fej: az idős vezetők, a tekintélyesek,
    a farok: a hamis próféták.
16 Mert vezetői e népet tévútra vezették,
    s akiket vezettek, elvesztek.
17 Ezért Uram nem leli örömét az ifjakban,
    s nem könyörül sem az árvákon,
    sem az özvegyeken,
hiszen istentelenek és gonoszok mindannyian,
    s mindenki ostobaságot beszél.
Ezzel az Úr haragja még nem csillapult le,
    karja még
felemelve maradt!

18 A gonoszság, mint a tűz,
    elégeti a tövises bozótot
    és a tüskés gazt.
Meggyújtja a sűrű erdőt is,
    gomolygó füstje magasra
emelkedik.
19 Az Örökkévaló, a Seregek Ura haragjától
    lángba borul a föld,
bizony, megég a nép e tűzben,
    menthetetlenül!
Senki sem könyörül testvérén,
    sem rokonán!

20 Jobb felé harap,
    de nem lakik jól,
bal felől rabol,
    azonmód felfalja,
mégsem elégszik meg,
    mind egymást marják és emésztik.
21 Manassé Efraimra támad,
    Efraim Manassét marja,
    majd mindketten Júdának esnek.
Ezzel az Úr haragja még nem csillapult le,
    karja még
felemelve maradt!

10.1 Nézzétek őket,
    milyen igazságtalan törvényeket hoznak,
    milyen elnyomó rendeleteket írnak!
Nem szolgáltatnak igazságot a nincstelennek,
    megfosztják jogaiktól népem szegényeit,
kirabolják az özvegyeket,
    kifosztják az árvákat!
De mitévők lesznek majd a büntetés napján?
    Mihez kezdenek, mikor rájuk zúdul
    a messziről jövő, pusztító áradat?
Kihez fordulnak segítségért?
    Hová rejtik el kincseiket?
Bizony, nem menekülhetnek!
Vagy a foglyok közé görnyednek,
    vagy a holtak közé hullanak.
Ezzel az Úr haragja még nem csillapult le,
    karja még
felemelve maradt!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+9-10&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Az özönvíz kezdete

7.1 Azután az Örökkévaló szólt Nóénak: „Jöjj be a bárkába családoddal együtt, mert téged találtalak igazságosnak ebben a nemzedékben! A tiszta állatok fajaiból hozz magaddal hét párt, a tisztátalan fajokból pedig egy-egy párt — hímet és nőstényét! Az égi madarakból is hozz magaddal hét párt — hímet és nőstényét! Hozd be őket, hogy ezek a fajok ne pusztuljanak ki, hanem megmaradjanak a földön! 4 Mert hét nap múlva nagy esőt küldök a földre: negyven nap és negyven éjjel szüntelen zuhogni fog. Elpusztítok és eltörlök a föld színéről minden élőlényt, amelyet alkottam.”

Nóé mindent úgy tett, ahogy az Örökkévaló parancsolta.

Az özönvíz idején Nóé 600 éves volt. A fiaival, feleségével és a fiai feleségeivel együtt bement a bárkába az özönvíz elől. 8-9 Nóé engedelmeskedett Isten parancsának, és magával vitt a bárkába a tiszta és tisztátalan állatok, a madarak és a kisebb szárazföldi állatok fajaiból is egy-egy párt — hímet és nőstényét.

10 Hét nap múlva az özönvíz valóban rátört a földre. 11 Nóé életének 600. évében, a második hónap 17. napján felhasadt a föld, és a nagy mélység vizei mindenhol feltörtek a föld méhéből. Ugyanekkor meghasadt az égboltozat is: 12 ettől kezdve negyven nap és negyven éjjel megállás nélkül zuhogott az eső.

13 Ezen a napon Nóé és a fiai: Sém, Hám és Jáfet, azután Nóé felesége és fiainak feleségei beszálltak a bárkába. 14-16 A bárkában ott voltak velük az állatok is: mindenféle kisebb és nagyobb szárazföldi vadállat, háziállat, madár és egyéb szárnyas állat — minden fajból páronként egy hím és egy nőstény. Mindezek az állatok, amelyekben az élet lehelete volt, Nóéval együtt bementek a bárkába, ahogyan Isten megparancsolta. Amikor már mindannyian belül voltak, az Örökkévaló bezárta Nóé mögött a bárka ajtaját.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis+7:1-15&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“…

32 Ezért hát, fiaim, hallgassatok rám,
    hogy ti is boldogok legyetek:
    kövessétek az én ösvényemet!

33 Bölcsek legyetek,
    fogadjátok meg tanácsaimat,
    ne utasítsatok el, ne vonakodjatok!
34 Boldog, aki hallgat rám,
    s ajtóm előtt vár engem naponta,
    aki rám vár kapuim előtt.

35 Mert aki megtalál engem,
    életet talál, és az Örökkévaló jóindulatát.
36 De ha nem keres meg, magának árt vele.
    Akik engem gyűlölnek, szeretik a halált!”

Bölcsesség vendégségbe hív

9.1 Felépítette házát a bölcsesség,
    kifaragta mind a hét oszlopát.[c]
Mindent elkészített: ételeket, borokat,
    asztalt terített vendégeinek.
Szolgáit kiküldte, hogy hívják vendégeit,
    s hogy a város magaslatairól kiáltsanak:
„Jöjjetek mind, akik tanácsra szorultok!”
    Hívja a tapasztalatlanokat is:

„Jöjjetek, legyetek vendégeim,
    egyetek-igyatok asztalomnál,
hagyjátok el bolondságaitokat, hogy éljetek,
    és járjatok az értelem ösvényein!”

Aki öntelt és büszke csúfolódót figyelmeztet,
    csak bajt szerez magának.
Ha meginted a gonoszt,
    megvádol téged, és neked támad.
Ne intsd meg a büszke és öntelt embert,
    csak meggyűlöl érte,
intsd meg a bölcset,
    és szeretni fog!
Tanítsd a bölcset,
    és még bölcsebb lesz,
tanácsold azt, aki igazságos,
    és tanul belőle!

10 A bölcsesség kezdete: tisztelni és félni az Örökkévalót.
    A Szentet megismerni — az vezet értelemhez.
11 Bölcsesség szaporítja meg napjaidat,
    éveket ad életed éveidhez.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Proverbs+8-9&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS