Van Mózesük és vannak prófétáik. Azokra hallgassanak.

Igazság Könyve:
“2014.03.19 16:05

Idővel Isten minden gyermeke szemtanúja lesz annak, ahogyan Végső Tervének Igazsága beteljesíti majd Szövetségét. Mindenki ismerni fogja az Igazságot, és aztán könnyebb lesz majd nekik elfogadniuk Irgalmasságom Kezét. Azon a Napon, minden vallású, hitfelekezetű, bőrszínű ember és minden nemzet látni fogja Létezésem bizonyítékát. Azok, akik ledöntik a korlátokat, melyeket önmaguk és Teremtőjük közé helyeztek, hálakönnyeket fognak sírni, mert végül szemtanúi lesznek Isten Szeretetének. És miközben az előttetek álló időre terveztek és készültök fel, tudnotok kell, hogy ellenségeimmel a legszigorúbban fogok elbánni, független attól, hogy milyen akadályokat helyeznek elétek az Örök Élet felé való menetelésetek során.  Azok, akik Engem átkoznak, ők maguk lesznek átkozottak. Azok, akik Atyám lelkeket mentő Terve ellen harcolnak, vereséget fognak szenvedni. És azok, akik Isten gyermekeit üldözik, és az Úr útjába állnak, ők maguk is annak a szolgának lesznek üldözöttei, akinek hűséggel adóztak. Semmi sem fog az utamba állni, mert az lehetetlen.

Isten Hatalma által minden ellenség meg lesz semmisítve, és mindazok, akik az antikrisztus szavait, tetteit és cselekedeteit hirdetik, félre lesznek dobva, és aztán Isten Királysága beteljesedik.Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/azok-akik-engem-atkoznak-ok-maguk-lesznek-atkozottak/

 

—–
Római katolikus:

2019-03-21

2. nagyböjti hét csütörtök

OLVASMÁNY Jeremiás próféta könyvéből
Csak Istenben bízzunk, ő a mi egyetlen és örök szövetségesünk! Tőle nyerjük örök életünket.
Amikor a király szövetségeseket keresett, prófétája által így szólt az Úr:
Átkozott az az ember, aki emberben bízik, aki halandóra támaszkodik, és akinek szíve elfordul az Úrtól.
Olyan lesz, mint a cserje a pusztában:
semmi jót nem várhat, a kiaszott sivatagban tanyázik, sós és lakhatatlan földön. Áldott az az ember, aki az Úrban bízik, akinek az Úrban van a reménye. Olyan lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely gyökereit egészen a folyóig ereszti. Ha jön a hőség, nem kell félnie, lombja mindig zöldellni fog.
Szárazság idején sem kell aggódnia, akkor sem szűnik meg gyümölcsöt teremni.

Csalárdabb az emberi szív mindennél, és tele van gonoszsággal. Ki lát bele titkos rejtekeibe?
Én, az Úr, aki a szíveket vizsgálom, és kikutatom a veséket, hogy megfizessek kinek-kinek életmódja és tetteinek gyümölcse szerint.
Ez az Isten igéje.
Jer 17,5-10

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Boldog az az ember, * aki az Úrban bízik. (Zsolt 39,5a – 5. tónus)
Előénekes: Boldog ember, aki nem követi a gonoszok tanácsát, † nem lép a bűnösök útjára, * a gúnyolódok körében nem foglal helyet,
hanem az Úr törvényében leli örömét, * az ő parancsairól elmélkedik éjjel és nappal.
Hívek: Boldog az az ember, * aki az Úrban bízik.
E: Olyan, mint a fa, melyet folyóvíz mellé ültettek, * mely idejében gyümölcsöt érlel.
Nem fonnyad el a lombja, * siker koronázza minden tettét.
H: Boldog az az ember, * aki az Úrban bízik.

E: Nem így járnak a gonoszok, nem így, * hanem mint a polyva, melyet szétszór a szél,
mert az Úr őrzi az igazak útját, * a gonoszok útja
pusztulás.

H: Boldog az az ember, * aki az Úrban bízik.
Zsolt 1,1-2.3.4 és 6

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Boldogok, akik jó szívvel fogadják Isten igéjét, * és állhatatosságukkal gyümölcsöt hoznak. Vö. Lk 8,15 – 12. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
A dúsgazdag meg a szegény Lázár.
Egy alkalommal Jézus ezt a példabeszédet mondta el a farizeusoknak:
„Volt egy gazdag ember. Bíborba és patyolatba öltözködött, és mindennap dúsan lakmározott. Volt egy Lázár nevű koldus is, ez ott feküdt a gazdag kapuja előtt, tele fekéllyel. Szívesen jóllakott volna az ételmaradékból, amely a gazdag ember asztaláról lehullott, de abból sem adtak neki. Csak a kutyák jöttek, és nyalogatták a sebeit. Meghalt a koldus, és az angyalok Ábrahám kebelére vitték. A gazdag is meghalt, és eltemették. A pokolban, amikor nagy kínjai közt feltekintett, meglátta messziről Ábrahámot és a keblén Lázárt.
Felkiáltott: »Atyám, Ábrahám! Könyörülj rajtam! Küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét vízbe mártva hűsítse nyelvemet. Iszonyúan gyötrődöm ezekben a lángokban.« »Fiam – felelte Ábrahám –, emlékezzél rá, hogy milyen jó dolgod volt életedben, Lázárnak meg mennyi jutott a rosszból. Most ő itt vigasztalódik, te pedig odaát gyötrődöl.
Azonfelül köztünk és köztetek nagy szakadék tátong, hogy aki innét át akarna menni hozzátok, ne tudjon, se onnét ne tudjon hozzánk átjönni senki.« »Akkor arra kérlek, atyám – kiáltotta újra –, küldd el őt atyai házunkba, ahol még öt testvérem él. Tegyen bizonyságot előttük, nehogy ők is idejussanak a gyötrelmek helyére.«
Ábrahám ezt felelte: »Van Mózesük és vannak prófétáik. Azokra hallgassanak.« Ám az erősködött: »Nem teszik, atyám, Ábrahám! De ha valaki, a halottak közül elmenne hozzájuk, bűnbánatot tartanának.«
Ő azonban így felelt: »Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, akkor még ha a halottak közül támad is fel valaki, annak sem hisznek.«”

Ezek az evangélium igéi.
Lk 16,19-31″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-03-21

 

“2014.03.22 14:00

Az ember halála a Földön olyan természetes, mint a születése. Amikor a lélek elhagyja a testet és a Színem elé jön, a Kegyelmek özönével fog eltelni, és Atyám családjával – Királyságával lesz beburkolva, mely tele van nagy szeretettel, örömmel és boldogsággal, és amely a Földön sohasem nyerhető el. Sokan közületek, akik az életük során megtapasztalták a szeretetet, az örömet és a boldogságot, csak egy kicsiny morzsát ízleltek meg abból, amilyen az Örök Élet íze. Nektek mindig, a szívetekben örömmel kell törekednetek arra a pillanatra, amikor végre beléptek Atyám Királyságába, mert azt üdvözölni kell, nem pedig félni tőle.

Amikor szembe kell néznetek a halállal, vagy a szeretteiteknek kell azzal szembenézniük, akkor forduljatok mindig Hozzám, Jézusotokhoz, segítségért. Ha ezt megteszitek, és az alábbi imát elimádkozzátok, akkor Én lélekben felemellek benneteket, letörlöm könnyeiteket és elűzöm a félelmet a szívetekből:

A Keresztes Imahadjárat 142. imája: Felkészülés a halálra

Drága Jézusom, bocsásd meg bűneimet. Tisztítsd meg a lelkemet, és készíts fel engem, hogy beléphessek Királyságodba.
Adj nekem Kegyelmeket, hogy felkészüljek a Veled való egyesülésre. Segíts nekem, hogy legyőzzek minden félelmet.
Adj nekem bátorságot, hogy felkészítsem elmémet és lelkemet, hogy méltó lehessek megállni Színed előtt.
Szeretlek Téged. Bízom Benned.
Neked adom a testemet, az elmémet és a lelkemet egy egész örökkévalóságra. Legyen a Te Akaratod az enyém, és szabadíts meg a fájdalomtól, a kétségektől és a zavarodottságtól. Ámen.
Én kivétel nélkül minden lelket üdvözölni fogok, akik ezt az imát elimádkozzák. Irgalmam különösen azokra a lelkekre fog kiterjedni, akiknek a halállal kell szembesülniük – de akik nem ismernek Engem -, ha ezt az imát utolsó napjaikban naponta háromszor elmondják.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/ha-egyszer-atyam-egy-lelket-megteremt-az-mindorokke-elni-fog-142/

 
 
 
—–
Görög katolikus:

Az Örökkévaló prófétának hívja el Ézsaiást

6.1 Abban az esztendőben[a], amikor Uzzijjá[b] király meghalt, láttam az Urat. Trónján ült, fent a magasban, és palástja beborította a templomot. Fölötte szeráfok lebegtek, akiknek hat-hat szárnyuk volt. Kettővel az arcukat takarták el, kettővel a testüket fedték be, kettővel pedig lebegtek. Így kiáltottak egymásnak:

„Szent, szent, szent az Örökkévaló, a Seregek Ura,
    dicsősége betölti az egész Földet!”

Hangjuktól megremegett az ajtó kerete és küszöbe, a templom pedig megtelt füsttel.[c]

Akkor én felkiáltottam: „Jaj nekem! Végem van, mert tisztátalan beszédű vagyok, és tisztátalan beszédű[d] nép között lakom, mégis a saját szememmel látom a Királyt, az Örökkévalót, a Seregek Urát!”

Ekkor az egyik szeráf hozzám repült. Kezében izzó parazsat hozott, amelyet fogóval vett az oltárról. Megérintette számat a parázzsal, és ezt mondta: „Nézd, amint ez a parázs megérintette ajkadat, vétked eltűnt, és bűnödre bocsánatot nyertél.”[e]

Majd az Úr hangját hallottam, aki ezt kérdezte: „Kit küldjek el? Ki lesz a hírvivőnk?”

Ezt válaszoltam: „Itt vagyok én! Küldj el engem!”

Ő pedig így szólt hozzám: „Menj! Mondd ennek a népnek:

Csak hallgassátok és hallgassátok, újra meg újra,
    de
ne értsétek meg!
Csak nézzétek és nézzétek, újra meg újra,
    de
ne lássátok!”
10 „Menj, tedd érzéketlenné e nép szívét,
    füleiket zárd be, hogy ne halljanak,
szemeiket takard el,
    hogy ne lássanak, szívükkel ne értsenek,
hogy
ne tudjanak visszatérni hozzám,
    és meg ne gyógyítsam őket!”

11 Megkérdeztem: „Uram, meddig marad ez így?” Ezt válaszolta:

„Ameddig elpusztult városaik romokban hevernek,
    házaik elhagyottan és lakatlanul állnak,
    földjük műveletlen marad és elvadul,
12 mert messzire viszi az Örökkévaló a népet,
    
alig marad valaki az országban.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+6%3A1-12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 
“… 21 Énóknak 65 éves korában született Metúselah nevű fia. 22 Ezután Énók még 300 évig szoros közösségben élt Istennel, és további fiai meg leányai születtek. 23-24 A földön Énók élete 365 évig tartott. Szoros közösségben élt Istennel, aki végül magához emelte.[b] Ettől kezdve Énókot senki sem látta többé.”