Ők most készítik fel az Antikrisztust az ő nagyszerű fellépésére

Igazság Könyve:

“2013.07.21 18:05

Drága szeretett leányom, van egy fontos Üzenetem a világ számára, beleértve azokat is, akik hisznek Bennem, azokat is, akik nem; azokat, akik talán nem hisznek Atyámban sem, valamint azokat, akik nem fogadják el, hogy minden dolog Tőlem származik.

Amikor a fenevad összeesküvést tervezett Ellenem, akkor ő a végidőkre egy ördögi tervet hozott létre, melynek az a célja, hogy a legnagyobb hazugsággal bolondítsa el a világot annak érdekében, hogy magával vihesse az embereket a Pokol tüzébe.

Tudnotok kell, hogy Én feltártam ezt a tervet a világ számára, de van még egy titok, mely fontos, hogy feltárásra kerüljön, hogy így megértsétek az Igazságot. Mint bármilyen csatában, az ellenség itt is meghatározza pozícióját, és ezt általában nagyon óvatosan tervezi meg, úgy, hogy ez titokban történjék, nehogy a célpont ismertté váljék az ellenségük területén.

Ebben, a lelkekért folytatott végső csatában a Sátán és serege felvette állását Isten két tanújával szemben. Ennek megszervezése több évbe került, de Isten gyermekeinek először azt kell tudniuk, hogy ki a két tanú, mielőtt megértenék, hogy hogyan lett a terv kidolgozva. *

Az ellenség felvette most állását Egyházamban. Ő úgy teszi ezt, akárcsak a Trójai falóban elrejtőzött ellenség. Az ellenség – és ne feledjétek, hogy sokan vannak és mindannyian a fenevadnak adóznak tisztelettel – gyökeret vert Közel-Keleten. A valódi cél Izrael, a második tanú otthona.

A két tanú: a Keresztények és Izrael Háza. A Kereszténység az első célpont, mert az Tőlem származik. Izrael a második célpont, mert Én Zsidónak születtem, és ez Isten választott népének országa – Jeruzsálem otthona.

Nem véletlen, hogy a Sátán mindkettőt el akarja pusztítani, mert gyűlöli őket és azáltal, hogy eltörli ezeknek minden nyomát, a legnagyobb nyilatkozatot teszi – hogy ő Isten fölött áll. Mennyire fog szenvedni Isten Nevében ez a két tanú! Nem fognak meghalni, de úgy fog tűnni, mintha minden élettől megfosztották volna őket.

A Szentségek lesznek az elsők, melyek megsemmisítésre kerülnek, aztán a Szentmise, majd a Biblia és Isten Szavának minden nyoma. Ez alatt az idő alatt sokan fognak harcolni azért, hogy hirdethessék Isten Igéjét. Ezen idők alatt, Kegyelmeim mindenhova kiáradnak a Szentlélek ereje által, hogy Isten ne legyen elfelejtve soha.

Az Antikrisztus

Az Antikrisztus nagyon rövid időn belül ismertté teszi magát, mint a béke embere, aki a legcéltudatosabb béketervet fogja létrehozni a Közel-Keleten.

Ők most készítik fel az Antikrisztust az ő nagyszerű fellépésére. Eközben az ördögi terv folytatódik az Én Nevemben történő hazugságok tanítása által, becsapván az ártatlanokat. Azoknak mondom közületek, akik nem fogják elfogadni az Igazságot: tudnotok kell, hogy ez az idő elérkezett. Ha ti most nem tudjátok elfogadni az Igazságot, és valóban szerettek Engem, akkor Én olyan Kegyelmeket fogok adni, hogy felismerjétek azt.


Oly sokan nem tudják felismerni ezt az oly gondosan palástolt gonosz tervet, de ami mégis kibontakozóban van a szemetek előtt, ahogyan az meg volt jövendölve. A Szentírás sohasem hazudik. Az Én Szavam az Igazság. Az Igazság a ti mentőköteletek az üdvösség felé. Ha elfogadjátok a hazugságokat, melyeket az Egyházamban azok adnak nektek, akik nem az Én Nevemben jönnek, akkor nagy sötétségbe fogtok zuhanni, és az a gonoszság, hogy az okkult gyakorlatokban – melyeket az Én Nevemben mutatnak be – részt kellene vennetek, fel fog falni benneteket – így el fogtok veszni Számomra.Amikor a hamis béke létrejön, nagyon hamar elkezdődnek a tervek a Zsidók megsemmisítésére.Miközben a fenevad vadul megtámadja Izraelt, a Hamis Próféta eltünteti Jelenlétemet és becsapja nemcsak a Katolikusokat, de minden Keresztényt és minden vallást is, annak érdekében, hogy a fenevadat az Egy Világvallás leple alatt bálványozzák.Amennyiben ez az Üzenet félelmet kelt a lelketekben, akkor tudnotok kell, hogy az Én szándékom az, hogy semmit se rejtsek el előletek, ami elpusztíthatna benneteket. Mindaz, ami fontos, hogy maradjatok hűségesek Tanításaimhoz, és imádkozzatok Védelmemért. Amikor teljesen átadjátok magatokat Nekem, Jézusotoknak és arra kértek Engem, hogy vezesselek titeket, akkor minden rendben lesz.

Védelmem szárnya alatt foglak tartani benneteket – mindazokat közületek, akik nem térnek el az Igazságtól.Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/ok-most-keszitik-fel-az-antikrisztust-az-o-nagyszeru-fellepesere/—–
Római katolikus:
2018-07-2115. évközi hét szombat

OLVASMÁNY Mikeás próféta könyvéből
Isten megbünteti a kapzsi erőszakoskodókat.
Ezeknek nincs helyük az Úr közösségében.

Isten prófétája így figyelmezteti népét: „Jaj, azoknak, akik álnokságot és gaztetteket terveznek fekvőhelyükön, és kora reggel végrehajtják, mert van hozzá hatalmuk!
Megkívánják és elrabolják a mezőket, a házakat is elveszik, kihasználják az embert és házát, őt magát és birtokát.”
Azért ezt mondja az Úr: „Most én tervezek rosszat e nemzetség ellen, nem húzhatjátok ki belőle nyakatokat, és nem járhattok kevélyen, mert gonosz idő lesz az!
Azon a napon gúnydalt költenek, és siratóéneket mondanak rólatok, amely így szól:
»Végünk van, el kell vesznünk!
Népünk öröksége gazdát cserél!
Jaj, elveszik tőlünk, és bitorlók közt osztják szét mezeinket!«
Ezért nem is lesz senki, aki az Úr gyülekezetében kimérje neked osztályrészedet.”
Ez az Isten igéje.
Mik 2,1-5

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Ne feledkezzél el a szegényekről, * mi Urunk, Istenünk! 12b. vers. – 7 b. tónus.
Előénekes: Uram, miért vagy olyan messze, * miért rejtőzöl el a nyomorúság válságos napjaiban?
Gyötri a a szegényt a kevély gonosz, * de belehull tervei tőrébe.
Hívek: Ne feledkezzél el a szegényekről, * mi Urunk, Istenünk!
E: A gonosz dicsekszik bűnös vágyaival, * a kapzsi önmagát magasztalja.
Elbizakodottságában a bűnös semmibe veszi az Urat: * „Nem kéri számon, hisz úgy sincsen Isten!”
H: Ne feledkezzél el a szegényekről, * mi Urunk, Istenünk!
E: Telve a szája átokkal, álnoksággal és csalárdsággal, * nyelve bajt okoz és nyomorúságot.
Leshelyén ül az utak mentén, * hogy titokban ártatlanok vérét ontsa.
H: Ne feledkezzél el a szegényekről, * mi Urunk, Istenünk!
E: Uram, te ezt látod, † te minden kínt és könnyet számon tartasz, * ezeket a te kezed utoléri.
Rád hagyatkozik az elhagyatott, * az árvának te vagy segítője.
H: Ne feledkezzél el a szegényekről, * mi Urunk, Istenünk!
Zsolt 9,22-23.24-25.28-29.35

ALLELUJA
Isten kiengesztelődött Krisztusban a bűnös világgal, * és ránk bízta a kiengesztelődés hirdetését. 2Kor 5,19 – 9. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus meghagyta azoknak, akiket meggyógyított, hogy róla mint Messiásról még ne beszéljenek.
A fél kezére béna ember szombat napon történt meggyógyítása után a farizeusok kivonultak a zsinagógából, és maguk között arról tanakodtak, hogyan okozhatnák Jézus vesztét. Jézus tudta ezt, ezért eltávozott onnét.
Sokan azonban utána mentek, és ő valamennyiüket meggyógyította, de megtiltotta nekik, hogy nyíltan beszéljenek róla. Így beteljesedett Izajás próféta jövendölése:
„Ez az én szolgám, akit kiválasztottam, szeretett fiam, akiben kedvem telik.
Kiárasztom rá lelkemet, és ítéletet hirdet a nemzeteknek.
Nem vitatkozik, és nem kiabál; szavát sem hallják a tereken.
A megroppant nádszálat nem töri el, a pislákoló mécsbelet nem oltja ki, míg csak győzelemre nem viszi az igazságot. Az ő nevében bíznak a nemzetek.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 12,14-21″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-07-21


——
Görög katolikus:

Engedelmeskedjetek azoknak, akik hatalmat kaptak Istentől!

13 Szükséges, hogy mindenki engedelmeskedjen azoknak, akik a kormányzás munkáját végzik! Mert mindazok, akik valamilyen hatalmat gyakorolnak, Istentől kapták a hatalmukat. Igen, Isten az, aki az éppen kormányzó hatóságokat hatalommal ruházta fel. Így tehát ha valaki nem engedelmeskedik a hatóságoknak, akkor Isten rendelkezésével fordul szembe, és ítéletet von magára. A hatalmon lévők nem azért vannak, hogy azok féljenek tőlük, akik rendesen élnek és jó dolgokat tesznek. Féljenek azok, akik valami rosszat művelnek! Ha nem akarsz félni a hatóságoktól, akkor élj tisztességesen, tedd azt, ami jó — és dicséretet kapsz tőlük! 4Mert ők valójában Isten szolgái a te érdekedben.

Ha pedig valami rosszat teszel, akkor joggal félhetsz tőlük, mert hatalmuk van arra, hogy megbüntessenek, és élni is fognak vele! Isten szolgái ők, hogy Isten haragja szerint álljanak bosszút azokon, akik valami gonosz dolgot tettek. Tehát szükséges, hogy engedelmeskedj nekik, nem csak a büntetéstől való félelem miatt, hanem a tiszta lelkiismeretért is.

Az adót is ezért fizetitek, hiszen a kormányzat hivatalnokai Isten szolgái mindenkinek a javára, és erre a szolgálatra szánják az idejüket. Adjátok meg tehát mindenkinek, amivel tartoztok: akinek adóval, annak fizessétek meg az adót, akinek a vámmal, annak a vámot! Akinek tisztelettel tartoztok, annak adjátok meg az illő tiszteletet! Akit megbecsülés illet, azt becsüljétek meg!

Szeretettel tartoztok egymásnak

Senkinek semmivel ne tartozzatok, csak a szeretettel — ezzel azonban mindannyian tartoztok egymásnak! Aki szereti embertársát, az eleget tett a Törvény követeléseinek. Miért mondom ezt? Mert a Törvény azt mondja: „Ne légy házasságtörő, ne gyilkolj, ne lopj, és ne kívánd, ami a másé!”[a] Mindezek, és az összes többi parancsolat összefoglalható ebben az egyben: „Úgy szeresd embertársadat,[b] mint saját magadat!”[c] 10 A szeretet nem tesz semmi olyat, amivel a másiknak ártana. Ezért a szeretet által töltjük be a Törvényt.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Romans+13%3A1-10&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

30 Aki nem az én oldalamon áll, az ellenem van. Aki nem velem együtt takarítja be gabonát, az szétszórja a termést.

31 Ezért figyelmeztetlek benneteket: az emberek mindenféle bűnös tettükre és Istent gyalázó beszédükre kaphatnak bűnbocsánatot. De van egy kivétel: aki a Szent Szellemet gyalázza, az nem nyer bocsánatot soha. 32 Még az is kaphat bűnbocsánatot, aki az Emberfia ellen beszél, de aki a Szent Szellem ellen szól, az sem ebben a korszakban, sem a következőben nem kaphat bocsánatot.

A kétfajta gyümölcs

33 Ha egy gyümölcsfát jónak ítéltek, akkor annak a gyümölcse is jó. Ha pedig a fát rossznak ítélitek, akkor annak a gyümölcse is rossz, mert a fát a gyümölcsei alapján lehet megítélni. 34 Ti, viperák, hogyan is mondhatnátok jó dolgokat, mikor romlottak vagytok! Mert azt mondja ki az ember, amivel tele van a szíve. 35 A jó ember jó dolgokat gyűjt össze a szívében, és azért mond és tesz jó dolgokat. A gonosz ember pedig gonosz dolgokat tartogat a szívében, és ezért mond és tesz gonoszságokat. 36 Figyelmeztetlek benneteket, hogy az ítélet napján minden meggondolatlanul kimondott kártékony szavatokról számot kell majd adnotok! 37 A saját szavaitok alapján fognak felmenteni vagy elítélni benneteket.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+12%3A30-37&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


—–
https://oca.org/readings/daily/2018/07/21
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–
Tóra:

Bátorítsátok népemet!

40 „Vigasztaljátok népemet, bátorítsátok!
— mondja Istenetek. —
Beszéljetek a szívére Jeruzsálemnek!
Hirdessétek neki,
hogy szolgaságának ideje letelt,
hogy vétkeit az Örökkévaló megbocsátotta,
kétszeresen megbüntette már összes bűnéért
az Örökkévaló.”

Halljátok meg a kiáltónak szavát:
„Készítsetek utat az Örökkévalónak a pusztaságban!
Egyengessétek Istenünk útját a kietlenben!
Töltsétek föl mind a völgyeket,
a hegyek és dombok legyenek rónává,
ami tekervényes, legyen egyenessé,
ami göröngyös, legyen simává!
Akkor megjelenik az Örökkévaló dicsősége,
és minden halandó látni fogja,
kivétel nélkül mindannyian!”

— az Örökkévaló maga mondta ezt.

Egy hang szólt hozzám:
„Hirdesd, jó hangosan!”
Kérdeztem: „Mit mondjak?”
Ezt mondd: „Minden halandó olyan,
mint a fű a pusztán!
Minden emberi dicsőség,
mint a mező virága.
Csak rálehel az Örökkévaló,
és megszárad a puszta füve,
elhull virága.
Bizony, mint a fű,
olyan a nép!
Elszárad a fű,
elhull a virág,
de Istenünk szava
örökké érvényes marad!”

Nézzétek, Istenetek jön!

….”

Mózes nem mehet be az Ígéret Földjére

23 Abban az időben így könyörögtem az Örökkévalónak: 24 Uram, Istenem! Éppen csak elkezdted megmutatni szolgádnak, milyen hatalmas vagy, és milyen csodálatosak tetteid! Nincs más isten rajtad kívül égen-földön, aki ilyen hatalmas dolgokat tehetne! Senki sincs hozzád mérhető! 25 Kérlek, engedd meg, hogy én is átkelhessek a Jordánon! Hadd lássam azt a szép és jó földet, a hegyvidéket, amely a túloldalon fekszik! Hadd lássam meg a Libanon hegyeit!

26 De az Örökkévaló annyira megharagudott rám miattatok, hogy nem hallgatta meg könyörgésemet, hanem így válaszolt: „Mózes, elég volt! Erről egy szót se többet! 27 Menj föl a Piszgá-hegy tetejére, és onnan nézd meg a földet minden irányban! A saját szemeddel láthatod, de oda nem mész be, s a Jordánon sem kelhetsz át. 28 Józsuét azonban biztasd, bátorítsd, és adj neki parancsokat, mert ő vezeti át a népet a Jordán túlsó oldalára. Az ő feladata lesz, hogy Izráel népét valóságosan is annak a földnek a birtokosává tegye, amelyet te csak látni fogsz.” ….”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Deuteronomy+3%3A23-44&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—-

——
szerkesztői észrevétel:
11 Hiszen én jól tudom, mit tervezek a számotokra — mondja az Örökkévaló —, s ezek a tervek békességről és felvirágzásról szólnak, nem pedig nyomorúságról és bajról. Olyan jövőt szántam nektek, amelyben jót várhattok.”
—–
Trilak – Lazurán, az időtálló favédelem

Üdvösség Anyja: A negatív fejlemények Rómában azt fogják eredményezni, hogy sokan félre lesznek vezetve

Igazság Könyve:

“2013.07.20 12:45

Gyermekem, miközben a Keresztény hiten belüli zűrzavar növekszik, továbbra is ott lesznek azok, akik hűségesek maradnak Fiamhoz, akik hitük erejével őrködni fognak Isten Szent Szava fölött, és védelmezni fogják azt.

A negatív fejlemények Rómában azt fogják eredményezni, hogy sokan félre lesznek vezetve, akik akaratlanul is el fognak fordulni Fiamtól, Jézus Krisztustól. Ők tévedésbe fognak esni, mert olyan új tanokat fognak elfogadni, melyek nem Istentől származnak. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok a Keresztény Egyházakon belül azokért, akik beleesnek abba a csapdába, hogy elfogadják a hazugságokat, melyeket álruhába öltöztetnek azok, akik azt állítják, hogy Fiam által lettek kiválasztva, hogy hirdessék az Ő Szavát.

Mindezek a dolgok már évszázadok óta meg voltak jövendölve a látnokoknak, és mégis, sokan közületek nem hajlandók elfogadni ezeket a próféciákat. Én előre figyelmeztettem az emberiséget ezekre az eljövendő sötét napokra, mert Fiam azt szeretné, hogy óvakodjatok a bukott angyaloktól, melyek el fogják lepni Egyházát a Földön. Könnyeim patakokban ömlenek, mert az Egyházon belül oly sok felszentelt szolga tagadja jelenéseimet. Ezeket a jelenéseket Isten hagyta jóvá, hogy figyelmeztessék az emberiséget a veszélyekre, melyekkel a lelkek szembesülnének abban az esetben, ha előzetesen nem kapták volna meg az Igazságot.

A próféciák, melyek La Salette –ben és Fatimában adattak nektek, nagy jelentőséggel bírnak. Miért hagyják figyelmen kívül oly sokan – azok, akik azt állítják, hogy szeretnek Engem –, amit a világnak mondtam? Nem hallgattátok meg, és hagytátok megtéveszteni magatokat.

Itt az ideje, hogy emlékezzetek arra, hogy a sötétséget, mely Fiam földi Egyházát beborítja, az a gonosz okozza, aki sokakat félrevezetett. Ez a sötétség nem jöhet a Fiamtól, és ezért az Ő Misztikus Teste – az Ő Egyháza – érintetlen marad. Azok, akik hűségesek maradnak az Ő Misztikus testéhez, nem fognak eltérni az Igazságtól. Azok, akik elárulják Fiam Egyházát és elutasítják Tanításait az új gyakorlatok elfogadása miatt, melyek sértőek Jézus Krisztusra nézve, elvágják magukat Irgalmától.

Tudnotok kell, hogy amikor úgy változtatnak Fiam Keresztjén, hogy az másképpen fog kinézni, és amikor a Szentmise Áldozatot a modernitás nevéhez igazítják, akkor úgy fogjátok látni a Fiam iránti tiszteletlenséget, ahogyan ezek a dolgok bemutatásra kerülnek.

Nektek sohasem szabad Fiamat elárulnotok. Ő oly sokat szenvedett, és még mindig lesznek néhányan a saját Egyházán belül, akik tévedésbe fognak esni és ismét Keresztre feszítik Őt. Amikor ezeknek az eseményeknek tanúi lesztek, tudni fogjátok, hogy az idők megváltoztak, és hogy az Isten és a fenevad közötti végső csata folyamatban van.

Szeretett Édesanyátok
Az Üdvösség Anyja”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/udvosseg-anyja-a-negativ-fejlemenyek-romaban-azt-fogjak-eredmenyezni-hogy-sokan-felre-lesznek-vezetve/

—–
Római katolikus:
2018-07-20

15. évközi hét péntek

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Ezekiás király imádkozik, hogy életben maradhasson, és az Úr meghallgatja.
Abban az időben Ezekiás halálosan megbetegedett.
Elment hozzá Ámosz fia, Izajás próféta, és azt mondta neki: „Ezt üzeni az Úr: »Rendezd el ügyeidet, mert meghalsz; nem élhetsz tovább!«”
Ezekiás a fal felé fordult, és így imádkozott: „Hűséges szívvel jártam színed előtt, emlékezzél, Uram! Azt cselekedtem, ami jó és tetszésed szerint való.”
Ezek után Ezekiás keserves sírásra fakadt.
Izajásnak akkor ezt mondta az Úr: „Indulj Ezekiáshoz, és mondd meg neki, ezt üzeni az Úr, Dávidnak, ősatyádnak Istene: »Meghallgattam imádságodat, láttam könnyeidet; íme, megtoldom napjaidat tizenöt évvel.
Asszíria királyának kezéből megmentelek téged és ezt a várost, és megoltalmazom ezt a várost.«”
Akkor meghagyta Izajás, hogy hozzanak egy csomó préselt fügét, tegyék rá a daganatra, és akkor életben marad.
Ezekiás király megkérdezte: „Mi lesz a jele, hogy az Úr házába fel tudok menni?”
Izajás próféta így válaszolt: „Ez lesz számodra a jel az Úrtól, hogy teljesíti az Úr az igét, amelyet mondott: Visszatérítem az árnyékot tíz fokkal Ákáz napóráján azokon a fokokon, amelyeken már áthaladt.«”
És visszatért a napórán az árnyék tíz fokkal azokon a fokokon, amelyeken már áthaladt.
Ez az Isten igéje.
Iz 38,1-6.21-22.7-8

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Te, Uram, lelkemet megmentetted, * hogy el ne vesszem. Vö. 7b. vers. – 7 b. tónus.
Előénekes: Így szóltam: † „Már életem napjai közepén * indulnom kell az alvilág kapui felé.”
És egyre azt kutattam, * mennyi van még hátra életemből.
Hívek: Te, Uram, lelkemet megmentetted, * hogy el ne vesszem.
E: Azt mondtam: † „Nem látom meg az Urat az élők földjén, * és nem látok többé embert, a föld lakói közül.
H: Te, Uram, lelkemet megmentetted, * hogy el ne vesszem.
E: Sátramat lebontják, és elveszik tőlem, * mint ahogy a pásztorok lebontják sátrukat.
Életem fonalát mintha takács vágta volna el, † alig kezdődött szövése, máris megszakadt, * reggeltől estig végzel velem.
H: Te, Uram, lelkemet megmentetted, * hogy el ne vesszem.
E: Uram, érted élek, * és a szívem benned bízik, gyógyítsd meg az én lelkemet, * és kegyelmeddel éltess engem.
H: Te, Uram, lelkemet megmentetted, * hogy el ne vesszem.
Iz 38,10.11.12abcd.16

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Juhaim hallgatnak szavamra; * ismerem őket, és ők a nyomomban járnak.” Jn 10,27 – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Az Emberfia ura a szombatnak is.
Húsvét táján az egyik szombaton Jézus vetések között járt tanítványaival együtt. Tanítványai megéheztek, tépdesni kezdték a kalászokat, és eszegették. Ennek láttára a farizeusok megjegyezték: „Nézd, tanítványaid olyant tesznek, amit szombaton tilos cselekedni!”
Jézus erre megkérdezte: „Nem olvastátok, hogy mit tett Dávid, amikor társaival együtt megéhezett? Hogyan ment be Isten házába, és hogyan ette meg a kitett kenyereket, amelyeket sem neki, sem a kíséretének nem lett volna szabad megennie, csak a papoknak? Vagy nem olvastátok-e a törvényben, hogy a papok szombatonként a templomban megszegik a szombati nyugalmat, anélkül hogy vétkeznének? Mondom nektek: a templomnál is nagyobb van itt. Ha pedig értenétek, mit jelent a mondás: »Irgalmasságot akarok és nem áldozatot!«, akkor sohasem ítéltétek volna el az ártatlanokat. Mert az Emberfia ura a szombatnak is.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 12,1-8″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-07-20


——
Görög katolikus:

Illés próféta és a nagy szárazság

17.1 Illés próféta Tisbe városából származott, Gileádból. Azt mondta Ahábnak, Izráel királyának: „Esküszöm az élő Örökkévalóra, Izráel Istenére, aki előtt állok,[a] hogy a következő években mindaddig sem eső, sem harmat nem hullik, amíg én nem mondom.”

Azután az Örökkévaló szólt Illésnek: „Menj el innen kelet felé, és rejtőzz el a Kerít-patak völgyében, a Jordántól keletre! A patakból ihatsz, és parancsoltam a hollóknak, hogy tápláljanak téged.”

Illés tehát elment a Jordánon túlra, az Örökkévaló szava szerint, és letelepedett a Kerít-patak mellett. A hollók minden reggel és este kenyeret és húst hoztak neki, vizet pedig a patakból ivott.

Mivel azonban egy csepp eső sem esett az országban, egy idő múlva ez a patak is kiszáradt. Akkor az Örökkévaló ismét szólt Illésnek: „Illés, indulj útnak, menj a Szidónhoz tartozó Sareptába, és lakj ott egy ideig! Nézd, parancsoltam ott egy özvegyasszonynak, hogy gondoskodjon rólad.” …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20Kings+17&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“… 22 Mindannyian elismeréssel hallgatták Jézust, és csodálkoztak, hogy a kegyelemnek ezeket az igéit idézi. De azt is kérdezgették egymástól: „Hogyan lehetséges ez? Hát nem ő a József fia?”23 Ő pedig így válaszolt nekik: „Tudom, hogy azt a mondást akarjátok idézni: »Orvos, gyógyítsd meg magadat!« Hallottuk, milyen dolgokat tettél Kapernaumban — hát akkor tedd meg itt, a saját városodban is!”

24 Azután így folytatta: „Igazán mondom nektek: egyetlen prófétát sem fogadnak el a saját városában. 25 Mondhatom nektek, sok özvegyasszony élt Izráelben Illés idejében, amikor három és fél évig nem esett az eső, és nagy éhínség uralkodott az egész országban. 26 De Isten egyikükhöz sem küldte Illést, csak a Szidón városa melletti Sareptába, egy özvegyasszonyhoz. 27 Hasonlóképpen, sok leprás élt Izráelben Elizeus próféta idejében, de egyikük sem gyógyult meg, csak Naámán, pedig ő nem is Izráelből, hanem Szíriából származott.”

28 Ezen a válaszon a zsinagógában mindenki nagyon felháborodott. 29 Felkeltek, kiűzték Jézust egészen annak a dombnak a sziklás pereméig, amelyen a városuk épült, hogy lelökjék a mélységbe. 30 Jézus azonban keresztülment a tömegen, és otthagyta őket. …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+4%3A22-30&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


—–
https://oca.org/readings/daily/2018/07/20
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

A terve az, hogy a megtévesztés hálójába csalja a lelkeket, azáltal, hogy rángatja a szívüket

Igazság Könyve:
2013.07.19 20:54

“Drága szeretett leányom, Maradék Hadseregemről szeretnék beszámolni nektek. Jelenleg a Maradék Hadsereg növekszik szerte az egész világon. Sokan, akik nem ismerik ezeket az Üzeneteket, már gyülekeznek, mivel földi Egyházam magját a szétporladás veszélye fenyegeti.

Sokan ismerik az Igazságot, és látják a Legszentebb Szavam felhígítására tett kísérleteket. Mindazok, akik a Szentlélek Fényét élvezik, fel fogják ismerni a gonosz szellemét, amikor az elárasztja Egyházamat. A gonosz szelleme az alázat látszatába öltözve fog jönni. A terve az, hogy a megtévesztés hálójába csalja a lelkeket, azáltal, hogy rángatja a szívüket.

Ne feledjétek, a Sátán terve az, hogy lelkeket raboljon. Aztán tudnotok kell azt is, hogy kik azok a lelkek, akiket elsőknek szemel ki magának, hogy behálózza őket. Ő mindig azokat akarja elpusztítani, akik szeretnek Engem. Azokat, akiket már megfertőzött, figyelmen kívül fogja hagyni, mert már elpusztította őket. Soha ne gondoljátok, hogy a gonosz a legnyilvánvalóbb módon fogja megmutatni önmagát. Ez a gonosz szellem az alázat, a szelídség és a gondoskodó magatartás által fogja elcsábítani a lelkeket, mert hogyan is lehetne másként meggyőzni a jó lelkeket a hazugságokról?

Én vagyok az emberiség Megváltója, és most azért avatkozom be, hogy elhozzam az Igazságot nektek. Semmi sem fog megállítani Engem abban, hogy megmentsem a világot az elpusztítástól, de minden gonosz tettet el fognak követni e Küldetés ellen. Úgy, ahogy ti, szeretett Követőim, haladtok előre, azok, akik azt hiszik, hogy Isten Szavát káromoljátok, visszafelé fognak húzni benneteket. Aztán, amikor csendben félrehúzódtok és nem estek bele a démonok csapdáiba, amelyeket azért fognak felállítani, hogy elbátortalanítsanak benneteket Szavam megvédésében, ki fognak gúnyolni titeket.

Azok a Kegyelmek, amelyek Maradék Hadseregemnek adatnak, alig észrevehetőek lesznek, de erőteljesek, és az Üdvösség Anyja segítségével letaglózzák a fenevadat és annak seregét.

A lelkekért folytatott harc nem lesz kellemes, így ne legyenek megtévesztve azok, akik azt mondják, hogy az Én Nevemben jönnek, mert Isten ellenségeinek valódi arca idővel olyannak fog megmutatkozni, amilyen az valójában. Sajnálatos módon sokan vakok lesznek az Igazságra, és addigra már olyan sátáni rituálékon fognak részt venni, amelyekről nem fogják tudni, hogy valóban azok, mivel annyira gondosan lesznek álcázva.

A Hangom üvölteni és üvölteni fog köztetek, mert Én sohasem fogom félbeszakítani azon Tervemet, hogy Örök Életet hozzak nektek. Nincs olyan emberi érvelés – mely arra a következtetésre vezet, hogy elítélje ezen Üzeneteken keresztül adott Szent Szavamat –, ami meggyengíthetné Isten Hatalmát.

Az Irántam való gyűlöletetek növekedni fog, és a harag, mely elárasztja a lelketeket, a Sátántól jön, de ti azt fogjátok hinni, hogy Istentől származik. Hogyan lehettek ilyen vakok? Milyen rothadás gennyesedett el bennetek, mely miatt megpróbáltok másoknak ártani? Imádkozzatok, nehogy elidegenítsétek Tőlem felebarátaitokat. Imádkozzatok, hogy megtaláljátok az Igazságot, mielőtt még a gonosz birtokba venné a lelketeket. Ő nagyon erőteljes, és azok, akiknek a büszkeség miatt meggyengült a lelkük, engedelmes, szolgálatkész „edényekké” válnak, melyekben a Sátán és bukott angyalai fognak székelni.

Ébredjetek fel mindnyájan! Elérkezett az idő az Igazság Könyvének felnyitására. Nektek nemcsak a lapokat kell felnyitnotok, hanem meg kell nyitnotok a szíveteket is.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-terve-az-hogy-a-megtevesztes-halojaba-csalja-a-lelkeket-azaltal-hogy-rangatja-a-szivuket/

 
 
 
0718:
“… Minden megjövendölt esemény gyorsan fog megtörténni. Csak hagyjátok figyelmen kívül ezt a figyelmeztetést, és többet fogtok szenvedni a kelleténél. Csak mocskoljátok be ezeket a szavakat, és szégyenetekre le lesztek leplezve az egész világ előtt az Engem való üldözésetekért.

Az Én Szavam Igaz. Az Én Szavam konkrét. Szavam azért adatik, hogy megvédjen és megmentsen benneteket a fenevadtól, aki fertőzése által tönkreteszi életeteket.
Kérlek, legyetek erősek és távolodjatok el a gonosz hazugságoktól, melyeket mond nektek. Ha a szívetek nehéz, jöjjetek Hozzám és Én meg fogom azt könnyíteni. Ha a szívetek szomorú, Én beborítalak benneteket és békét hozok nektek, hogy ez által a halál soha többé ne félemlítsen meg benneteket.Ha tele vagytok haraggal, mely ezen Üzenetekkel szembeni gyűlöletbe fordul, tudnotok kell, hogy akkor a hazugság királya támad benneteket. Tudni fogjátok a szívetekben, hogy amennyiben ezek az Üzenetek fájdalmat és szenvedést okoznak nektek, akkor ezek az Üzenetek Tőlem jönnek.Jézusotok
Olvass tovább:
https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/az-utolso-profeta-elkuldesere-most-kerult-sor-igy-kerlek-ne-utasitsatok-el-ezt-az-ajandekot/

“… 11 Mindezek azért történtek, hogy tanuljunk a példájukból! Azért írták le, hogy figyelmeztessenek bennünket, akik ennek a korszaknak a végén élünk. 12 Azért aki azt gondolja, hogy ő biztosan áll, vigyázzon, nehogy elessen!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+10%3A5-12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–

 

—–
Római katolikus:
2018-07-1915. évközi hét csütörtök

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Az igazak Istenben nyugszanak el, és benne támadnak új életre.
A próféta így dicsőíti az isteni igazságosságot:
Az igaznak ösvénye egyenes, Uram, az igaznak útját te egyengeted, ítéleteid idején is benned reménykedtünk, Uram, nevedre és emlékezetedre vágyódott a lelkünk.
Lelkem utánad vágyódik éjszaka, és bensőmben a lelkem téged keres.
Mert ha ítéleteid megvalósulnak a földön, igazságot tanulnak a földkerekség lakói.

Uram, te adsz nekünk békességet, hiszen minden a te műved, ami velünk történt.
Uram, a szorongatásban téged kerestünk, imát suttogtunk, amikor fenyítettél minket.
Amint a gyermekét váró asszony, aki közel van a szüléshez, vajúdik és kiált fájdalmában, olyanok voltunk mi színed előtt, Uram.
Fogantunk, vajúdtunk, de csak szelet szültünk; szabadulást nem szereztünk az országnak, és nem születtek lakói a földnek.
Életre kelnek majd halottaid, Uram, holttestük feltámad.
Ébredjetek és ujjongjatok, akik a porban nyugosztok!
Mert világosság harmata a te harmatod, és a föld visszaadja halottait.
Ez az Isten igéje.
Iz 26,7-9.12.16-19

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Urunk, Istenünk * letekintett a mennyből a földre. 20b. vers. – 5. tónus.
Előénekes: Te, Uram, örökre megmaradsz, * emléked is él nemzedékről nemzedékre.
Kelj fel, és könyörülj meg Sionon, * mert eljött az idő, hogy rajta megkönyörülj.
Még köveiben is gyönyörködnek szolgáid, * romjain is szánakoznak.
Hívek: Urunk, Istenünk * letekintett a mennyből a földre.
E: A te nevedet, Uram, a nemzetek majd félve tisztelik, * és a föld minden királya vallja dicsőséged,
mert az Úr felépíti Sion városát, * és megjelenik dicsőségben.
Meghallgatja a szegények imáját, * nem veti meg kérésüket.
H: Urunk, Istenünk * letekintett a mennyből a földre.
E: Az eljövendő nemzedékeknek írják le mindezt, * a születendő nép is az Urat magasztalja.
Fölséges szentélyéből Isten letekint, * az Úr a mennyből a földünkre rátekintett,
hogy meghallja a rabok sóhaját, * és a
halál fiait megmentse fogságukból.
H: Urunk, Istenünk * letekintett a mennyből a földre.
Zsolt 101,13-14ab és 15.16-18.19-21

ALLELUJA
Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: * Én felüdítlek titeket – mondja a mi Urunk. Mt 11,28 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Bizalommal menjünk Jézushoz, a kegyelem forrásához!
Jézus egy alkalommal így fejezte be tanítását:
Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítlek titeket! Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű – és nyugalmat talál lelketek. Mert az én igám édes, s az én terhem könnyű.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 11,28-30″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-07-19


——
Görög katolikus:

28 Ha viszont valaki azt mondja a vendégségben: „Ezt az ételt valamilyen bálványnak, vagyis hamis istennek áldozták” — akkor ne egyetek belőle! Miért? Hogy ne okozzatok kárt annak a hitében, aki figyelmeztetett erre. Hiszen az az ember úgy gondolhatja, hogy az ilyen ételt nem szabad megenni. 29 Nem arról beszélek, hogy te mit tartasz jónak, vagy rossznak, hanem arról, hogy az a másik ember rossznak tartja, ha te megeszed az ilyen ételt. Csak emiatt mondom, hogy ne edd meg, mert egyébként nem kellene törődni vele, hogy az a másik mit gondol. 30 Hiszen én mindig hálát adok Istennek, amikor eszem. Ha pedig hálaadással eszem valamit, akkor ne hibáztasson érte senki!

31 Tehát akár esztek, akár isztok, vagy bármit tesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek! 32 De ne tegyetek semmi olyat, ami akár a zsidókban, akár a nem zsidókban, akár Isten eklézsiájában megütközést kelt! 33 Én is erre törekszem. Mindenkinek igyekszem a tetszését megnyerni, és nem azzal törődöm, ami nekem, hanem azzal, ami másoknak jó. Mert azt akarom, hogy mindannyian üdvösségre jussanak.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+10%3A28-44&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

24 Ezután a tanítványaihoz fordult: „Aki engem akar követni, az tagadja meg magát, vegye fel és vigye a keresztjét, úgy kövessen. 25 Aki megpróbálja magát megmenteni, az el fog veszni. Aki viszont értem feladja önmagát, az fogja igazán megtalálni az életét. 26 Mit ér, ha az ember mindent megnyer, amit csak a világ adhat, de a lelkét elveszti? Milyen váltságdíjat adhatna a lelkéért cserébe? 27 Bizony, az Emberfia eljön Atyja dicsőségében, és angyalai kiséretével, s akkor majd mindenkinek megadja, amit a tettei szerint megérdemel.

28 Igazán mondom nektek: vannak köztetek, akik nem ízlelik meg a halált, amíg meg nem látják az Emberfiát, amint eljön királyi dicsőségében.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+16%3A24-28&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

….
—–
https://oca.org/readings/daily/2018/07/19
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Az utolsó próféta elküldésére most került sor, így kérlek, ne utasítsátok el ezt az Ajándékot

Igazság Könyve:
2013.07.19 15:00

Drága szeretett leányom, amikor aggódsz, és úgy érzed, hogy e Küldetés miatt nem szeretnek, tudnod kell, hogy a Szentlélek mindig erősnek fog tartani téged. Te sohasem leszel képes valótlanságokat kinyilatkozni, mivel ezt szeretett Atyám nem engedélyezi. Te vagy a végidők prófétája, és bár Én tudom, hogy ez megrémít téged, tudnod kell a következőket:

Atyám szeretete által, Én nagy Kegyelmet adok a világnak. Az utolsó próféta elküldésére most került sor, így kérlek, ne utasítsátok el ezt az Ajándékot, mert Atyám kívánsága az, hogy magához szorítsa minden gyermekét, és megvédje őket a világban lévő gonosszal szemben. Ez az az Ajándék, mely elhozza nektek a szörnyű büntetéstől való végső megváltást.

Ne utasítsátok el e prófécia Ajándékát, ami a Mennyből való végső közbenjárás, hogy megmentsen benneteket a bajtól.

Azoknak mondom, akik nem tisztelik Atyámat, és akik pogány isteneket imádnak: országaitok le lesznek söpörve a Föld színéről, ha nem fordultok vissza az Egy Igaz Istenhez. Ti, akik hamis isteneket imádtok, melyek csillogó jövőt ígérnek nektek és a hiúságotokhoz folyamodnak, el lesztek terelve Tőlem, és egy végtelen vákuumban fogtok megfulladni – abban a mélységben, melyből sohasem fogtok visszatérni.

Most hallgassatok meg mindannyian. A Mennyből fordulok az emberiséghez. Prófétám egyszerűen azt fogja tenni, amit Én mondok neki. Ő engedelmeskedik Nekem, az Isten Fiának, az Emberfiának, amint az meg volt jövendölve. Neki nincs (saját) hangja. Az ő szavai, az Én Szavaim. Az ő engedelmessége elengedhetetlen ahhoz, hogy megfeleljen Isten Parancsának. Az ő engedelmessége azt jelenti, hogy nem szabad kinyitnia száját Isten Szavának megvédésére.

Minden megjövendölt esemény gyorsan fog megtörténni. Csak hagyjátok figyelmen kívül ezt a figyelmeztetést, és többet fogtok szenvedni a kelleténél. Csak mocskoljátok be ezeket a szavakat, és szégyenetekre le lesztek leplezve az egész világ előtt az Engem való üldözésetekért.

Az Én Szavam Igaz. Az Én Szavam konkrét. Szavam azért adatik, hogy megvédjen és megmentsen benneteket a fenevadtól, aki fertőzése által tönkreteszi életeteket. Kérlek, legyetek erősek és távolodjatok el a gonosz hazugságoktól, melyeket mond nektek. Ha a szívetek nehéz, jöjjetek Hozzám és Én meg fogom azt könnyíteni. Ha a szívetek szomorú, Én beborítalak benneteket és békét hozok nektek, hogy ez által a halál soha többé ne félemlítsen meg benneteket.

Ha tele vagytok haraggal, mely ezen Üzenetekkel szembeni gyűlöletbe fordul, tudnotok kell, hogy akkor a hazugság királya támad benneteket. Tudni fogjátok a szívetekben, hogy amennyiben ezek az Üzenetek fájdalmat és szenvedést okoznak nektek, akkor ezek az Üzenetek Tőlem jönnek.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/az-utolso-profeta-elkuldesere-most-kerult-sor-igy-kerlek-ne-utasitsatok-el-ezt-az-ajandekot/

—–
Római katolikus:
2018-07-18

15. évközi hét szerda

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Isten a pogányokat is eszközül használja, hogy nevelje választott népét.
Ezt mondja az Úr: Jaj, Asszíriának, haragom vesszejének; az ő kezére bíztam fenyítő parancsomat.
Elküldtem őt a hűtlen nemzet ellen, parancsot adtam neki a nép ellen, amelyre haragszom, hogy zsákmányoljon, fosztogasson, és eltapossa, mint az út sarát.
De Asszíria téved, hogyha elbizakodik, és szíve egyre csak azon gondolkodik, hogy eltiporjon és kiirtson nem kevés nemzetet.
Nagy gőgjében ugyanis így gondolkodott: „Mindezt saját erőmből vittem végbe, és mindez bölcsességem műve volt, hogy országok határait tüntettem el, nagy fejedelmek kincseit raboltam el, és trónjaikról letaszítottam királyokat.
A népek kincseire, mint valami madárfészekre, nyújtottam kezem, és amint összeszednek elhagyott tojásokat, úgy szedtem össze én a földnek kincseit.
Nem volt, aki mozdítani merte volna szárnyait, vagy csipogásra merte volna nyitni száját.” Így szólt akkor az Úr: „A fejsze vajon kérkedik-e azzal szemben, aki vág vele? Vagy nagyzol-e a fűrész azzal szemben, aki húzza azt?
Talán bizony a vessző suhogtatja-e azt, aki fölvette, és a bot emeli-e az ember karját?” Ezért az Úr, a Seregek Ura sorvadással sújtja majd Asszíria hőseit, és emésztő tűzzel hamvasztja el gőgös dicsőségüket.
Ez az Isten igéje.
Iz 10,5-7.13-16

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Urunk, Istenünk * nem hagyja el az ő népét. 14a. vers. – 2. tónus.
Előénekes: Uram, megalázzák népedet, * sanyargatják örökségedet.
Özvegyet és jövevényt megölnek, * és árvákat legyilkolnak.
Hívek: Urunk, Istenünk * nem hagyja el az ő népét.
E: Azt mondják: „Ezt nem látja az Úr, * ezt nem veszi észre Jákob Istene.”
Értsétek meg végre, ti, balgák a nép között; * ti, esztelenek, mikor tértek észre?
H: Urunk, Istenünk * nem hagyja el az ő népét.
E: Aki fület teremt, az nem hallana, * aki formálta szemünket, az ne látna?
Aki népeket fenyít, az ne büntetne, * ő, aki bölcsességre oktatja az embert?
H: Urunk, Istenünk * nem hagyja el az ő népét.
E: Az Úr nem taszítja el népét, * és nem hagyja el örökségét,
mert igazságos lesz az ítélet, * és azt követi minden igaz szívű.
H: Urunk, Istenünk * nem hagyja el az ő népét.
Zsolt 93,5-6.7-8.9-10.14-15

ALLELUJA
Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Istene, * mert feltártad a kicsinyeknek országod titkait. Vö. Mt 11,25 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Istent és az ő igazságait csak jóakaratú, alázatos emberek ismerhetik meg.
Abban az időben Jézus így fejezte be tanítását:
Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek! Igen, Atyám, így tetszett ez neked! Az én Atyám mindent átadott nekem, és nem ismeri a Fiút senki más, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 11,25-27″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-07-18


——
Görög katolikus:

“… 11 Mindezek azért történtek, hogy tanuljunk a példájukból! Azért írták le, hogy figyelmeztessenek bennünket, akik ennek a korszaknak a végén élünk. 12 Azért aki azt gondolja, hogy ő biztosan áll, vigyázzon, nehogy elessen!”https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+10%3A5-12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–

“… 12 Azért aki azt gondolja, hogy ő biztosan áll, vigyázzon, nehogy elessen! 13 Eddig még csak olyan próbatétel ért benneteket, amely minden más embert is előbb-utóbb elér. Isten azonban hűséges, ezért nem fogja megengedni, hogy túl nehéz megpróbáltatásnak legyetek kitéve. Sőt, amikor a próbatétel kellős közepén vagytok, utat nyit nektek, hogy kiszabaduljatok belőle. Így ki fogjátok bírni a megpróbáltatást.

14 Ezért kedveseim, mindenképpen kerüljétek a bálványimádást! 15 Úgy szólok hozzátok, mint értelmes emberekhez, gondoljátok meg jól, amit mondok! 16 Az „áldás-pohár”,[a] amelynél áldást mondunk, vajon nem azt jelenti-e, hogy közösségben vagyunk Krisztus vérével, vagyis a halálával? A kenyér pedig, amelyből együtt eszünk, vajon nem azt jelenti-e, hogy közösségben vagyunk a Krisztus „Testével”? 17 Csak egyetlen kenyér van, mi pedig sokan vagyunk. Mégis egyetlen „Testet” alkotunk sokan, mert valamennyien abból az egyetlen kenyérből veszünk egy-egy darabot.

18 Gondoljatok csak Izráel népére! Amikor ők az áldozati állatok húsából esznek,[b] közösségben vannak az áldozati oltárral, igaz? 19 Ezzel azonban egyáltalán nem azt akarom mondani, hogy a hamis isteneknek és a bálványoknak áldozott hús valami fontos dolog lenne. Azt sem gondolom, hogy maguk a bálványok fontosak lennének. 20 Dehogyis! Azt mondom, hogy amit az emberek a bálványoknak áldoznak, azt valójában gonosz szellemeknek adják, és nem Istennek. Én azonban nem akarom, hogy a gonosz szellemekkel legyetek közösségben! 21 Nem tehetitek meg, hogy az Úr poharából is isztok, meg a gonosz szellemek poharából is. Nem ehettek az Úr asztalának ételéből is, meg a gonosz szellemek asztalának ételéből is. 22 Vagy magunkra akarjuk haragítani az Urat?[c] Talán erősebbek vagyunk nála?”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+10%3A12-22&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“… 20 Ezután szigorúan megparancsolta a tanítványoknak, hogy senkinek se mondják el, hogy ő a Messiás.

Jézus előre jelzi a halálát és feltámadását

21 Ettől kezdve beszélt Jézus a tanítványainak arról, hogy fel kell mennie Jeruzsálembe, s ott a nép vezetői, a főpapok és a törvénytanítók miatt sokat kell majd szenvednie. Végül megölik, de három nappal később fel fog támadni.

22 Ekkor Péter félrehívta Jézust, szemrehányást tett neki, és helyre akarta igazítani: „Isten mentsen meg téged attól, Uram, hogy ez bekövetkezzen! Ilyesmi semmiképpen sem történhet meg veled!”

23 De Jézus hátat fordított Péternek, és ezt mondta: „Takarodj a szemem elől[a], Sátán! El akarsz gáncsolni, mivel nem úgy gondolkodsz, mint Isten, hanem úgy, mint az emberek!”

24 Ezután a tanítványaihoz fordult: „Aki engem akar követni, az tagadja meg magát, vegye fel és vigye a keresztjét, úgy kövessen.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+16%3A20-24&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/07/18
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

 
—–
Igazság Könyve:

“… Tanításaim többé nem játszanak fontos szerepet társadalmatokban. Nektek ragaszkodnotok kell ahhoz – bármelyik Keresztény Egyházhoz tartoztok is – hogy szolgáim ne felejtsék el megemlíteni Nevemet, amikor a jóra hivatkoznak, mert a jó nem jöhet egy kőtől. A jó csak egyedül Istentől jöhet.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/ti-nem-tudtok-igazan-kovetni-engem-anelkul-hogy-ne-viselnetek-el-a-kereszt-fajdalmat/

——
 
—-
—-
Yitzhak Kaduri 108 year old Rabbi Reveals Jewish Messiah

Üdvösség Anyja: az Üdvösség Érme a Megtérés Ajándékát kínálja fel

Igazság Könyve:
2013.07.18 19:14

“Gyermekem, kívánom, hogy ismertessétek meg azt, hogy ezentúl azon a címen kell, hogy megszólítsatok, amelyet legutolsó Földi címként adott nekem a Fiam. Ebben az Utolsó Küldetésben mindenkor úgy kell rám hivatkozni, mint az Üdvösség Anyjára.

Képmásomat meg kell alkotni és egy Érem egyik oldalára kell ütni, melyen úgy kell elhelyezni Engem, hogy a nap a fejem mögé legyen helyezve és ahol tizenkét csillag töviskoronát szőve helyezkedik el a fejemen. Azt szeretném, hogy az Érem hátoldalára Fiam Szíve legyen rajzolva az Üdvösség két kardjával, melyeknek mindkét oldalon keresztezniük kell egymást.

Az Üdvösség Kardjainak kettős céljuk lesz. Az első Kard el fogja pusztítani a fenevadat, és Nekem adatott meg az a felhatalmazás, hogy az Utolsó Napon ezt megtegyem. A másik Kard a leginkább megkeményedettebb bűnösök szívét fogja átszúrni, és ez lesz az a Kard, mely által a lelkük megmentésre kerül.

Ez az Érem nagy mennyiségben legyen elérhető, és amikor azok, akik keresik és megkapják azokat, meg kell áldassák egy pappal, majd ingyenesen kell másoknak továbbadniuk. Az Üdvösség Érme a Megtérés és az Üdvösség Ajándékát kínálja fel.

Mindazoknak, akik az Üdvösség Érmét megkapják, a Keresztes Imahadjárat ezen 115. imáját kell imádkozniuk:
A Megtérés Ajándékáért
Ó Üdvösség Anyja, borítsd be lelkemet az Üdvösség könnyeivel.
Szabadíts meg a kétségektől engem.
Emeld fel a szívemet, hogy érezzem Fiad Jelenlétét.
Hozz nekem békét és vigasztalást.
Imádkozz, hogy én valóban megtérjek.
Segíts nekem, hogy elfogadjam az Igazságot, és nyisd meg a szívemet, hogy részesüljek Fiad, Jézus Krisztus Irgalmában. Ámen.

 
Gyermekem, kérlek, tervezd meg és csináltasd meg ezt az Érmet. Én az út minden lépésénél vezetni foglak téged, és aztán gondoskodnod kell arról is, hogy világszerte hozzáférhető legyen.
Menj békében Fiam szolgálatára.
Édesanyád,
Az Üdvösség Anyja”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/udvosseg-anyja-az-udvosseg-erme-a-megteres-ajandekat-kinalja-fel/—–
Római katolikus:
2018-07-1715. évközi hét kedd

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Csak az menekül meg, aki hűségesen kitart Isten mellett.
Történt pedig Ácháznak, Júda királyának napjaiban, aki Joatámnak, Oziás fiának volt fia, hogy Rászin, Szíria királya, továbbá Pekach, Remalja fia, Izrael királya, elindult megostromolni Jeruzsálemet.
Dávid házának megvitték a hírt, hogy a szír hadsereg már Efraimban táborozik. A király és a nép szíve a hírtől úgy megremegett, ahogy a széltől megremeg az erdő fáin a levél.
Izajás prófétának akkor ezt parancsolta az Úr: „Menj Ácház király elé a Felső-tó vízvezetékének végéhez, a Ruhafestők mezejéhez vezető útra, és vidd magaddal fiadat, Seár-Jásubot!
Így szólj Ácházhoz: Ne félj, légy nyugodt!
Szíved ne remegjen ettől a két füstölgő üszkös fadarabtól: a szíriai Rászintól és Remalja fiától, akik most gonosz tervet szőttek ellened!
Ők azt mondták: »Vonuljunk fel Júda ellen, félemlítsük meg, ragadjuk el, és tegyük királyává Tábél fiát!«
Halld az Úr szavát: Ez nem következik be, ez nem történik meg.
Damaszkusz csupán Szíria fővárosa marad, Raszin is csupán Damaszkusz királya.
Hatvanöt év múlva összeomlik Efraim, s nem lesz többé nép! Szamaria csak Efraim fővárosa marad, Remalja fia meg csak Szamariának ura.
Ha nem hisztek szavamnak, nem maradhattok fenn.”
Ez az Isten igéje.
Iz 7,1-9

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Istenünk örök időkre * megalapozta városát. Vö. 10. vers. – 4 g. tónus.
Előénekes: Nagy az Úr, és minden dicséretre méltó * Istenünk városában.
Szép és ékes az ő szent hegye, * az egész földkerekség öröme.
Hívek: Istenünk örök időkre * megalapozta városát.
E: Észak határán áll Sion hegye: * a nagy király városa.
Házaiban ismerik Istent, * mert ő maga lett a menedékük.
H: Istenünk örök időkre * megalapozta városát.
E: Íme, királyok fogtak össze, * és együtt felvonultak ellene,
de amint meglátták, elámult szemük, * és zavarukban elfutottak.
H: Istenünk örök időkre * megalapozta városát.
E: Úgy lepte meg őket a rettegés, * mint szülőasszonyt a szorongása,
mint mikor keletről szélvihar támad, * mely szétzúzza a tarziszi hajókat.
H: Istenünk örök időkre * megalapozta városát.
Zsolt 47,2-3a.3b-4.5-6.7-8

ALLELUJA
Bár hallgatnátok ma Isten szavára! * Ne legyetek többé keményszívűek! Zsolt 94,8ab – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus súlyos ítéletet mond azokra, akik visszautasítják Isten kegyelmét.
Jézus egyszer így korholta azokat a városokat, amelyekben a legtöbb csodát tette, és mégsem tartottak bűnbánatot:
Jaj, neked, Korozain! Jaj, neked, Betszaida! Ha Tiruszban és Szidonban történtek volna azok a csodák, amelyek nálatok történtek, már régen bűnbánatot tartottak volna, szőrzsákba öltözve és hamuba ülve. Mondom nektek: Tirusz és Szidon városának tűrhetőbb sorsa lesz az ítélet napján, mint nektek.
És te, Kafarnaum! Azt hiszed, az égig emelkedel? A pokolba süllyedsz. Ha Szodomában történtek volna a nálatok történt csodák, mind a mai napig fennállna.
Azt mondom nektek: Szodoma földjének tűrhetőbb sorsa lesz az utolsó ítélet napján, mint neked, Kafarnaum.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 11,20-24″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-07-17


——
Görög katolikus:

“… 5 A nép túlnyomó többségében azonban Isten nem lelte kedvét, ezért azok sorra elhullottak a pusztai vándorlás alatt.Ami velük történt, intő példa számunkra, hogy mi ne kívánjunk gonosz dolgokat, mint ők! Ne imádjatok hamis isteneket, mint ők! Ahogy az Írás mondja: „Leült a nép enni-inni, és fölkelt táncolni.”[a] Szexuális bűnöket se kövessünk el, mint ahogyan közülük sokan, és emiatt egyetlen napon huszonhárom ezren pusztultak el. Krisztus[b] türelmét se tegyük próbára, mint azok közül egyesek, akiket ezért kígyók pusztítottak el. 10 Ne elégedetlenkedjetek, mint közülük sokan, akiket ezért megölt a pusztító angyal.

11 Mindezek azért történtek, hogy tanuljunk a példájukból! Azért írták le, hogy figyelmeztessenek bennünket, akik ennek a korszaknak a végén élünk. 12 Azért aki azt gondolja, hogy ő biztosan áll, vigyázzon, nehogy elessen!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+10%3A5-12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“… 6 Jézus ezt mondta nekik: „Legyetek óvatosak: tartsátok távol magatokat (szíveteket * szerkesztő) a farizeusok és szadduceusok kovászától!Ők meg így tanakodtak egymás között: „Biztosan azért mondta ezt, mert elfelejtettünk kenyeret hozni.”

Jézus tudta, miről beszélnek, és ezt mondta: „Miért tanakodtok azon, hogy nincs nálatok kenyér? Még mindig nem értitek?! Nem emlékeztek az ötezer emberre, az öt kenyérre, és hogy hány kosár maradékot szedtetek össze? 10 Vagy a négyezerre, a hét kenyérre, és a maradékokkal teli kosarakra? 11 Hát nem értitek, hogy nem kenyérről beszéltem? Azt mondtam, hogy legyetek óvatosak, és tartsátok távol magatokat a farizeusok és szadduceusok kovászától!”

12 Ekkor értették meg a tanítványok, hogy miről beszélt. Nem arról, hogy óvakodjanak a kovásztól, amely a kenyeret megkeleszti, hanem hogy a farizeusok és szadduceusok tanításaitól tartsák távol magukat (szívüket * szerkesztő).”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+16%3A6-12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–

Ti nem tudtok igazán követni Engem anélkül, hogy ne viselnétek el a Kereszt fájdalmát

Igazság Könyve:
2013.07.17 11:40

Drága szeretett leányom, mennyire felemelőek Számomra szeretett követőim imái ebben az időben. Én a szívükben és a lelkükben vagyok, és a lelkük élveznek előnyt. Meg kell kérnem őket, hogy szenvedjék el a gúnyolódást, mellyel szembesülni fognak, amiért Utamat követik és hordozzák Keresztemet, mert idővel meg fogják érteni, hogy miért kell ennek így lennie.

Ti nem tudtok igazán követni Engem anélkül, hogy ne viselnétek el a Kereszt fájdalmát. Amikor szerettek Engem, egy Fény van jelen a lelketekben. Ez a tiszta fény olyan, mint a mágnes, amely vonzza a rosszat más emberekbe. A jó szándékú lelkek gyakran vannak támadva a gonosz szellemétől, hogy az fájdalmat okozzon bárkinek is, aki követi Tanításaim Igazságát.

Amikor ti Isten Igazsága mellett foglaltok állást, gyűlölve lesztek azok által, akik nem szeretik Istent. Ha követtek Engem, még ha csendben is, ti ugyanazt a fájdalmat viselitek el. Ezt a fájdalmat azok okozzák – általában azok, akiket ti szerettek és tiszteltek akik azért támadnak benneteket, mert szerettek Engem és hűségesek vagytok Tanításaimhoz.

Eljött az idő számotokra, hogy kimenjetek (a világba) és beszéljetek Üzeneteimről. Azonban a papok ezt nehéznek fogják találni, mivel nekik engedelmesnek kell maradniuk feletteseikkel szemben. Egyházamban sokan fognak félni attól, hogy tanúságot tegyenek Üzenetemről, de ez nem azt jelenti, hogy ők nem tudják megvédeni Szent Szavam Igazságát. Az Apostolaimnak adott Szó él, bár sokan megpróbálják megölni azt. Észre fogjátok venni, hogy nyilvánosan mennyire kevésbé tisztelnek Engem – szinte soha.

Tanításaim többé nem játszanak fontos szerepet társadalmatokban. Nektek ragaszkodnotok kell ahhoz – bármelyik Keresztény Egyházhoz tartoztok is – hogy szolgáim ne felejtsék el megemlíteni Nevemet, amikor a jóra hivatkoznak, mert a jó nem jöhet egy kőtől. A jó csak egyedül Istentől jöhet.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/ti-nem-tudtok-igazan-kovetni-engem-anelkul-hogy-ne-viselnetek-el-a-kereszt-fajdalmat/

—–

Római katolikus:
2018-07-1615. évközi hét hétfő

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Isten nem leli kedvét olyan áldozatokban, amelyeket nem kísér őszinte bűnbánat és megtérés.
Prófétája által szól az Úr:
Halljátok az Úr szavát, Szodoma fejedelmei!
Figyelj Isten parancsára, Gomorra népe!
„Minek nekem véres áldozataitok sokasága? – mondja az Úr. Elegem van az égőáldozatokból és a hízott állatok hájából; a bikák, a bárányok és a bakok vérében nem lelem kedvemet! Amikor elém járultok és megjelentek udvaromban színem előtt, ne gondoljátok, hogy ezt én kívánom tőletek!
Ne mutassatok be többé hazug ételáldozatot, mert annak füstje utálattal tölt el!
Az újhold, a szombat és az ünnepi összejövetel mind-mind utálatos számomra!
Nem tűröm a bűnös ünnepi gyülekezetet!
Újholdjaitok és ünnepeitek terhemre vannak, belefáradtam, hogy elviseljem!
Amikor kinyújtjátok kezeteket, eltakarom szememet előletek; akármennyit is imádkoztok, nem hallgatom meg, mert kezetek csupa vér. Mosdjatok meg, s tisztuljatok meg.
El gonosz tetteitekkel színem elől, ne tegyetek többé rosszat! Tanuljatok meg jót tenni: keressétek az igazságot, segítsétek az elnyomottakat, szolgáltassatok igazságot az árvának, és védelmezzétek az özvegyet.”
Ez az Isten igéje.
Iz 1,10-17

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Aki szeplőtelenül járja az élet útját, * annak mutatom meg az Isten üdvösségét. Vö. 23b. vers. – 9. tónus.
Előénekes: Népéhez így beszél Isten: † „Nem áldozataid miatt dorgállak meg én, * égőáldozataidat mindig látom.
Nem fogadok el borjakat házadtól, * kecskéket sem kívánok legelődről.
Hívek: Aki szeplőtelenül járja az élet útját, * annak mutatom meg az Isten üdvösségét.
E: Törvényeimet miért emlegeted, * és miért veszed ajkadra szövetségem?
Hiszen gyűlölöd a törvény fegyelmét, * hátat fordítasz szavaimnak.
H: Aki szeplőtelenül járja az élet útját, * annak mutatom meg az Isten üdvösségét.
E: így cselekedtél, és én csak hallgattam, † úgy vélted, hogy hozzád hasonló vagyok, * de felelned kell, mert számon kérlek.
Aki tisztel engem, az a dicséret áldozatát hozza, † aki szeplőtelenül járja az élet útját, * annak mutatom meg az Isten üdvösségét.”
H: Aki szeplőtelenül járja az élet útját, * annak mutatom meg az Isten üdvösségét.
Zsolt 49,8-9.16bc-17.21 és 23

ALLELUJA
Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, * mert övék a mennyek országa. Mt 5,10 – 7 b. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Krisztus követése súlyos áldozatokat is követelhet tőlünk.
Abban az időben Jézus így szólt apostolaihoz:
Ne gondoljátok, hogy azért jöttem a földre, hogy békét hozzak! Nem azért jöttem, hogy békét hozzak, hanem hogy kardot. Azért jöttem, hogy szembeállítsam a fiút apjával, a leányt anyjával és a menyet anyósával. Saját háza népe lesz az ember ellensége.
Aki atyját vagy anyját jobban szereti, mint engem, az nem méltó hozzám. Aki fiát vagy leányát jobban szereti, mint engem, az nem méltó hozzám. Aki nem veszi föl keresztjét, és nem követ engem, az nem méltó hozzám. Aki meg akarja találni életét, elveszíti azt; de aki érettem elveszíti életét, megtalálja azt.
Aki titeket befogad, engem fogad be; aki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött. Aki prófétát fogad be azért, mert próféta, az a próféta jutalmát kapja. Aki igaz embert fogad be azért, mert igaz ember, az az igaznak jutalmában részesül. Aki pedig csak egy pohár friss vizet is ad inni egynek a legkisebbek közül, mert az az én tanítványom – bizony, mondom nektek: nem marad el a jutalma.
Amikor Jézus befejezte tizenkét tanítványa oktatását, továbbindult, hogy tanítson, és hirdesse Isten országának örömhírét a környékbeli városokban.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 10,34-11,1″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-07-16


——
Görög katolikus:

13 Nem tudjátok, hogy akik Jeruzsálemben a templomi szolgálatot végzik, onnan kapják az élelmüket is?! Akik az oltár körül szolgálnak, azok részt kapnak az oltárra vitt adományokból. 14 Ehhez hasonlóan rendelte az Úr is, hogy akik az örömhírt terjesztik, azok abból is éljenek meg.15 Én azonban ezekkel a jogokkal nem éltem. Nem is azért írom mindezt, hogy engem is ti tartsatok el. Inkább meghalnék, mint hogy másoknak terhére legyek. 16 Ha az örömüzenetet hirdetem, azzal nincs mit dicsekednem, hiszen ez a kötelességem. Jaj lenne nekem, ha nem végezném ezt a munkát! 17 Ha a magam jószántából tenném, jutalmat érdemelnék. De nincs más választásom: köteles vagyok mindenkinek hirdetni az örömüzenetet, hiszen ezzel vagyok megbízva. 18 Így tehát, mi az én jutalmam? Az, hogy mindezt ingyen teszem! Nem élek azzal a jogommal, amely az örömüzenet hirdetőjét megilleti.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+9%3A13-18&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A vallási vezetők próbára akarják tenni Jézust

16 Farizeusok és a szadduceusok jöttek Jézushoz, hogy próbára tegyék. Arra kérték, hogy tegyen valami csodát, mutasson nekik mennyei jelt bizonyítékul Istentől.

Ő azonban így válaszolt nekik: „Napnyugta idején felnéztek az égre, és azt mondjátok: »Holnap szép idő lesz, mert vörös az ég alja.« Korán reggel felnéztek az égre, és azt mondjátok: »Ma vihar lesz, mert az ég vörös és felhős.« Mikor látjátok az égbolt képét, megértitek milyen idő következik, igaz? Akkor a mostani idők jeleit miért nem értitek meg? Ez a gonosz és hűtlen nemzedék mindenáron valamilyen csodás jelt akar látni Istentől származó bizonyítékul. De nem fognak semmilyen csodát látni, csupán azt, amely Jónás[a] prófétával történt!” Ezzel otthagyta őket, és továbbment.

Óvakodjatok a farizeusok kovászától!

A tanítványok áteveztek a tó túlsó partjára, de elfelejtettek kenyeret vinni magukkal. Jézus ezt mondta nekik: „Legyetek óvatosak: tartsátok távol magatokat a farizeusok és szadduceusok kovászától!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+16%3A1-6&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/07/16



—–

Igazság Könyve:

“… Tudniuk kell azoknak, akik talán felülnek ennek a megtévesztésnek, hogy más jelek is meg fognak jelenni, melyek egy dologra mutatnak rá: nem fogják hirdetni többé Istenségemet.

Templomaitokban új keresztek fognak felbukkanni, amelyekbe a fenevad feje lesz beágyazva; oltáraitokat megváltoztatják és nevetségessé tesznek Engem. Minden alkalommal, amikor új és szokatlan jeleket láttok Egyházamban, óvatosan tekintsetek azokra, mert a fenevad arrogáns, és az ilyen jelek mutogatásával a gonoszságát fitogtatja, melyek őt tisztelik.

Azok közületek, akik nem éberek ezzel a csalással szemben, beszippantva találják magukat ezekbe a gyakorlatokba, melyek nem Engem tisztelnek. Ezek álcázni fogják azt a valódi szándékot, hogy tisztelettel adózzanak a Sátánnak és gonosz szellemeinek.

A jelek elkezdődtek. …
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/papokhoz-az-a-nap-amikor-arra-kernek-fel-benneteket-hogy-tagadjatok-meg-istensegemet-nincs-messze/

Papokhoz: Az a nap, amikor arra kérnek fel benneteket, hogy tagadjátok meg Istenségemet, nincs messze

Igazság Könyve:

“Drága szeretett leányom, el kell érnem azokat a papjaimat, akik most kezdték felismerni, hogy jelenleg ezeken az Üzeneteken keresztül Én beszélek a világhoz.

Nektek óvatosnak kell lennetek. Be kell tartanotok Egyházam előírásait a Földön, ameddig ezek úgy maradnak, mint voltak, és nem változtatják meg őket. Ne érezzétek elbátortalanítva magatokat, mert ti a Szentlélek Ajándékával lettetek gazdagabbak. Amikor arra kérnek benneteket, hogy tagadjatok meg Engem, akkor azt ravasz, de halálos módon fogják tenni. Arra fognak kérni benneteket, hogy a Kereszténységen kívül minden más vallás tanát vegyétek át. Azt fogják mondani nektek, hogy ez mindenki javát szolgálja, és hogy ez az új, mindent magába foglaló megközelítés a cél eszköze – ahol az emberiség végre békés úton egyesülhet.

Minden más vallás: hitfelekezetek, hitek és tanok, melyek tisztelik Atyámat, de akik Engem, Jézus Krisztust nem ismernek el, az ellenpápa szárnyai alá vétetnek. Ti, a fenevad hatalma által, arra lesztek csábítva – mivel ez az ő szokása –, hogy minden vallású felebarátotokat, akik Istent tisztelik, átöleljétek. Azt fogják mondani nektek, hogy ti Isten szemében egyek vagytok. Ha tiltakozni fogtok, korholni fognak benneteket. Ha elmagyarázzátok, hogy az egyedüli út Istenhez, szeretett Atyámhoz, Fián keresztül vezet, a következőt fogják mondani nektek:

„Te nem érted meg, hogy Isten minden gyermekét szereti! Tehát azáltal, hogy nem öleled át őket, nem mutatsz szeretetet és együttérzést Egyháza iránt sem; képmutató vagy!”

Nos, tudnotok kell a következőket: amikor elfogadjátok, hogy át kell ölelnetek minden vallást, mintha azok együttvéve egy vallást alkotnának, és hogy egy oldalra kell állnotok, annak érdekében, hogy tiszteletet mutassatok az olyan vallások iránt, melyek nem ismerik el az Emberfiát, akkor ti szörnyű bűnnel vétkeztek. Akkor meg fogtok tagadni Engem.

Tudniuk kell azoknak, akik talán felülnek ennek a megtévesztésnek, hogy más jelek is meg fognak jelenni, melyek egy dologra mutatnak rá: nem fogják hirdetni többé Istenségemet.

Templomaitokban új keresztek fognak felbukkanni, amelyekbe a fenevad feje lesz beágyazva; oltáraitokat megváltoztatják és nevetségessé tesznek Engem. Minden alkalommal, amikor új és szokatlan jeleket láttok Egyházamban, óvatosan tekintsetek azokra, mert a fenevad arrogáns, és az ilyen jelek mutogatásával a gonoszságát fitogtatja, melyek őt tisztelik.

Azok közületek, akik nem éberek ezzel a csalással szemben, beszippantva találják magukat ezekbe a gyakorlatokba, melyek nem Engem tisztelnek. Ezek álcázni fogják azt a valódi szándékot, hogy tisztelettel adózzanak a Sátánnak és gonosz szellemeinek.

A jelek elkezdődtek. Az intézkedések, melyekről beszélek, még folyamatban vannak, de az a nap, amikor felkérnek majd benneteket, hogy megtagadjátok Istenségemet, nincs messze. Nyitva kell tartanotok a szemeteket, mert azok, akik azt mondják, hogy az Én Nevemben jönnek, de akik e helyett a fenevadat tisztelik, már kitárták szárnyaikat. Ők köztetek uralkodnak és mégis oly sokan közületek nem képesek a förtelmet meglátni. De, ha ti szerettek Engem, Én megadom azon Kegyelmeket nektek, hogy lássátok az Igazságot, mert Én sohasem foglak elhagyni benneteket. Az idő közel van, és nektek fel kell készülnötök, mert a sötétség hamarosan leereszkedik. Azok közületek, akik meg vannak áldva Isten Fényével, ellenségeim kezétől fognak szenvedni.

Ne feledjétek el a következő Szavakat, mondjátok azokat, és Én a Szentlélek Ajándéka által kinyilatkozom az Igazságot nektek:

A Keresztes Imahadjárat 114. imája: A papoknak, hogy megkapják az Igazság Ajándékát

Uram, nyisd meg a szememet. Engedd meg nekem, hogy lássam az ellenséget és zárd be a szívemet a csalással szemben. Mindent átadok neked, drága Jézus. Bízom a Te Irgalmadban. Ámen.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/papokhoz-az-a-nap-amikor-arra-kernek-fel-benneteket-hogy-tagadjatok-meg-istensegemet-nincs-messze/

—–
Római katolikus:
2018-07-15

Évközi 15. vasárnapKezdőének:
Igazságban lépek színed elé, amikor dicsőséged megnyilvánul, örvendezem. (Zsolt 16,15)

Könyörgés:
Istenünk, te megmutatod igazságod fényét a tévelygőknek, hogy visszataláljanak a helyes útra. Add meg híveidnek, hogy elutasítsunk mindent, ami a keresztény névvel ellenkezik, és vállaljuk, ami méltó hozzá. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Ámosz próféta könyvéből
Amacja, Bétel papja ezt mondta Ámosznak:
„Látnok! Menj el innen! Menekülj, Juda földjére! Ott edd a kenyeredet és ott prófétálj! Bételben többé ne prófétálj, mert királyi szentély ez, és a királyság temploma!”
Ámosz így felelt Amacjának: „Nem vagyok én próféta, sem prófétának fia: pásztor vagyok és fügét termesztek. Az Úr azonban elhívott a nyáj mellől. Azt mondta nekem az Úr: »Menj, prófétálj népemnek, Izraelnek?«
Ez az Isten igéje.
Ám 7,12-15

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Urunk, mutasd meg nekünk irgalmas szívedet, * és üdvösségünket add meg nékünk! – 1 D2 tónus.
Előénekes: Hadd halljam, mit mond az én Uram, Istenem, * mert népének és szentjeinek békét ígér.
Az istenfélőkhöz valóban közel az üdvösség, * hogy országukba dicsőség költözzék.
Hívek: Urunk, mutasd meg nekünk irgalmas szívedet, * és üdvösségünket add meg nékünk!
E: Irgalom és hűség majd egymásra lelnek, * csókot vált az igazság és a béke.
A földből a hűség kisarjad, * és az igazságosság tekint le az égből.
H: Urunk, mutasd meg nekünk irgalmas szívedet, * és üdvösségünket add meg nékünk!
E: Az Úr jóságát megmutatja, * földünk is meghozza termését.
Igazság jár az Úr előtt, * és béke a lába nyomában.
H: Urunk, mutasd meg nekünk irgalmas szívedet, * és üdvösségünket add meg nékünk!
Zsolt 84,9ab-10.11-12.13-14

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből
Testvéreim!
Áldott legyen az Isten, Urunk, Jézus Krisztus Atyja, aki Lelkének minden mennyei áldásával megáldott minket Krisztus által. Őbenne választott ki minket a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk színe előtt. Szeretetből eleve arra rendelt bennünket, hogy akaratának tetszése szerint Jézus Krisztus által fogadott fiakká legyünk, és magasztaljuk fölséges kegyelmét, amellyel szeretett Fiában jóságosan megajándékozott minket.
Őbenne nyertük el vére árán a megváltást és bűneink bocsánatát bőséges kegyelme folytán, amelyet teljes bölcsességben és megértésben gazdagon árasztott ránk. Tudtunkra adta ugyanis akaratának titkát, azt az őbenne előre meghatározott jóságos tervet, hogy elérkezik az idők teljessége, és Krisztusban mint Főben egyesít mindent, ami a mennyben és a földön van.*
Őbenne nyertük el mi is az örökséget annak rendelése szerint, aki mindent szabad elhatározásából tesz. Szolgáljunk hát fölsége dicsőségére, mi, akik már korábban is Krisztusba vetettük reményünket. Benne kaptátok meg ti is a megígért Szentlélek pecsétjét, miután hallottátok az igazságról szóló tanítást, üdvösségetek evangéliumát, és hittetek benne.
Ő a foglalója örökségünknek, annak, hogy teljesen megváltva övéi legyünk az Isten fölségének dicsőségére.
Ez az Isten igéje.

Vagy rövidebb forma: Ef 1,3-10 a *-ig.
Ef 1,3-14

ALLELUJA
Urunk Jézus Krisztus Atyja világosítsa meg lelki szemünket, * hogy megértsük, mily reménységre hívott minket. Vö. Ef 1,17-18 – 7b. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Abban az időben:
Jézus magához hívta a tizenkettőt, és kettesével elküldte őket, hatalmat adva nekik a tisztátalan lelkek felett. Megparancsolta nekik, hogy az útra ne vigyenek semmit, csak vándorbotot: sem kenyeret, sem tarisznyát, sem pénzt az övükben. Sarut kössenek, de két ruhadarabot ne vegyenek magukra. Azután így folytatta: „Ha valahol betértek egy házba, maradjatok ott addig, amíg utatokat nem folytatjátok. Ha valamely helységben nem fogadnak be és nem hallgatnak meg titeket, menjetek el onnét, s még a port is rázzátok le lábatokról, tanúbizonyságul ellenük.” Azok elmentek s hirdették mindenkinek, hogy térjenek meg. Sok ördögöt kiűztek, és olajjal megkenve sok beteget meggyógyítottak.
Ezek az evangélium igéi.
Mk 6,7-13″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-07-15


——
Görög katolikus:

Legyen a hitetek szerint!27 Jézus továbbment onnan, és két vak férfi ment utána. Folyton ezt kiabálták: „Dávid Fia, könyörülj rajtunk!”

28 Amikor Jézus bement egy házba, követték a vakok is. Jézus megkérdezte tőlük: „Hiszitek-e, hogy meg tudom tenni, amit kértek?”

„Igen, Uram!” — válaszolták. 29 Jézus megérintette a szemüket, és ezt mondta nekik: „Legyen a hitetek szerint!” 30 Ekkor helyreállt a látásuk. Jézus szigorúan rájuk parancsolt: „Vigyázzatok, meg ne tudja senki!” 31 Ők mégis elterjesztették Jézus hírét az egész vidéken.

32 Amint elmentek, hoztak Jézushoz egy embert, aki néma volt, mert egy gonosz szellem lakott benne. 33 Jézus kiűzte belőle a gonosz szellemet, mire az ember megszólalt. A tömeg csodálkozva mondta: „Ilyen dolog még soha nem történt Izráelben!”

34 A farizeusok azonban azt mondták: „A gonosz szellemek fejedelmének segítségével űzi ki a gonosz szellemeket.”

Sok az aratnivaló, de kevés az arató

35 Jézus bejárta az összes várost és falut, tanított a zsinagógákban, és hirdette az Isten Királyságáról szóló örömüzenetet. Meggyógyított minden betegséget és erőtlenséget.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+9%3A27-35&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

15.1  Mi, akik erősek vagyunk, türelmesen el kell viseljük azoknak a gyengeségeit, akik még erőtlenek. Ne a magunk javát keressük hát, hanem mindenben arra törekedjünk, ami a testvéreink javát szolgálja, és őket erősíti! Gondoljátok meg, hogy Krisztus sem a saját javát kereste! Hiszen meg van írva róla az Írásokban:

Mindaz, amivel gyalázóid szidalmaztak téged, Istenem,
    engem ért.”
[a]

Mindaz, amit az Írásokban régebben megírtak, most a mi tanításunkat szolgálja. Azért írták le, hogy az Írások által felbátorodjunk, képesek legyünk a türelmes kitartásra, és erősen belekapaszkodjunk a reménységbe. Isten, akitől a kitartást és a bátorítást kapjátok, adja meg nektek, hogy Krisztus Jézus akarata szerint egyetértésben és harmóniában éljetek egymással! Mindnyájan egy szívvel-lélekkel dicsőítsétek Istent, Urunk, Jézus Krisztus Atyját!

Ahogyan Krisztus elfogadott titeket, ti is úgy fogadjátok el egymást! Ez dicsőséget hoz Istennek.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Romans+15%3A1-7&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–

https://oca.org/readings/daily/2018/07/15


Ne félj tőle, mert a legnagyobb örömet fogod hozni Nekem, ha az új megpróbáltatásokat átadod. Én leszek az, aki ezt a fájdalmat el fogja viselni, nem te. A te fájdalmad rövid lesz, de azáltal, hogy elfogadod azt, megvalósíthatom azon Vágyamat, hogy megmentsem azokat a szegény gyermekeimet, akik elkülönültek Tőlem.

Köszönöm, hogy válaszoltál Hívásomra. Nyisd meg a szívedet kérésemre, és Én segíteni fogok neked az út minden lépésében. Számodra ez egyszerűen csak egy másik megpróbáltatás lesz, és hamarosan könnyen elfelejted. Számomra ez lelkeket jelent, akik különben a Pokolba mentek volna, de így az Enyéim lesznek Királyságomban.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/epedezem-ertuk-nelkuluk-nem-tudom-teljesnek-erezni-magam/

Epedezem értük. Nélkülük nem tudom teljesnek érezni Magam

Igazság Könyve:

“Drága szeretett leányom, amikor Én azt az Ajándékot adom neked, hogy Isten gyermekeit mindenhol lásd a világon, akkor annak oka van.

Minden alkalommal, amikor egy fiatal gyermeket látsz, és az ereiden keresztül érzed Szeretetemet, akkor ez az Én irántuk lévő Szeretetem. Amikor egy sétáló és a barátaival nevető tinédzsert látsz, és anyai szereteted kiárad iránta, tudnod kell, hogy ez, amit érzel, Isten Szeretete. Amikor idős embereket látsz, és még mindig érzed ezt a szeretetet, szintén az Én Szeretetem az, amit érzel.

Amikor azokat a lelkeket látod, akik gonoszságuk által borzasztó nagy bánatot okoznak másoknak, és szánalmat érzel irántuk, tudnod kell azt is, hogy ez az Én Szeretetem, mely átáramlik rajtad. Tudod azt, hogy még azokért is eltölt a Szeretet, akik minden lehetséges módon szembeszállnak Velem, mert hogyan is tudnám megtagadni őket? Ők az Enyéim. Szeretem őket. Sírok értük. Epedezem értük. Beteg vagyok az irántuk való aggodalomtól. Milyen szörnyű fájdalmat okoznak Nekem, de Én harcolni fogok a gonosz ellen ezekért a sajnálatraméltó lelkekért, míg az utolsó leheletüket veszik a Földön.

Az Atyám által adott élet az Övé. Ami az Övé, az Enyém is. Én meghaltam értük, annak ellenére, hogy elátkoztak Engem. Még mindig ezt teszik. Epedezem értük. Nélkülük nem tudom teljesnek érezni Magam. Ezért van az, hogy Én újra és újra szívesen végigjárnám Keresztutamat, amennyiben a Karjaimba vonzhatnám őket.

Hogyan pihenhetnék, leányom, megtérésük édessége nélkül? De nekik a saját szabad akaratuk által kell Hozzám jönniük. Én be tudom borítani őket Szeretetemmel és Kegyelmeimmel. Én minden Kegyelemmel el tudom árasztani a lelküket, de annak érdekében, hogy elfogadják az ilyen Ajándékokat, Szent Akaratomra kell bízniuk magukat, és át kell adniuk magukat Nekem. Nem tudom Istenségemet arra felhasználni, hogy rájuk erőltessem Akaratomat, de amit tehetek – Atyám Nagylelkűsége által -, hogy választott lelkeimhez fordulok, és arra kérem őket, hogy vegyék magukra Fájdalmamat cserébe ezekért a lelkekért. Ez a csodálatos beavatkozás egyike lesz azoknak a módoknak, ahogyan Én az emberiség legnagyobb részét megmenthetem.

Imádkozz Hozzám, Jézusodhoz, szeretett leányom, azért az erőért, hogy még több szenvedést adhass Nekem. Ha elfogadod ezt a különleges kérést, akkor Én ünnepélyesen megígérem, hogy tíz milliókkal több lelket fogok megmenteni. Ne félj. Te erős leszel, és ez alkalommal, örömmel a szívedben fogod ezt megtenni.

Menj, leányom, és fogadd el Kérésemet. Ne félj tőle, mert a legnagyobb örömet fogod hozni Nekem, ha az új megpróbáltatásokat átadod. Én leszek az, aki ezt a fájdalmat el fogja viselni, nem te. A te fájdalmad rövid lesz, de azáltal, hogy elfogadod azt, megvalósíthatom azon Vágyamat, hogy megmentsem azokat a szegény gyermekeimet, akik elkülönültek Tőlem.

Köszönöm, hogy válaszoltál Hívásomra. Nyisd meg a szívedet kérésemre, és Én segíteni fogok neked az út minden lépésében. Számodra ez egyszerűen csak egy másik megpróbáltatás lesz, és hamarosan könnyen elfelejted. Számomra ez lelkeket jelent, akik különben a Pokolba mentek volna, de így az Enyéim lesznek Királyságomban.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/epedezem-ertuk-nelkuluk-nem-tudom-teljesnek-erezni-magam/

 
 
“… Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.
 
 
 
—–
Római katolikus:
“2018-07-1414. évközi hét szombat

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Izajás prófétát fényes templomi látomásban hívja meg az Úr.
Abban az esztendőben, amikor meghalt Uzija király, láttam az Urat. Magas és fönséges királyi széken ült, és uszálya betöltötte a templomot. Szeráfok lebegtek fölötte: mindegyiknek hat-hat szárnya volt. Kettővel befödték arcukat, kettővel befödték lábukat, kettővel lebegtek. Így kiáltott egyik a másiknak: „Szent, szent, szent a Seregek Ura, dicsősége betölti az egész földet!”
A hangos kiáltástól megrendültek a templomküszöbök alapjai is, és a templom megtelt füsttel. Erre így szóltam: „Jaj, nekem, végem van, mert tisztátalan ajkú ember vagyok, és tisztátalan ajkú nép között élek, mégis szememmel láttam a Királyt, a Seregek Urát.”
Akkor az egyik szeráf odaröpült hozzám, a kezében izzó parazsat tartott, amelyet csípővassal az oltárról vett. Megérintette vele ajkamat, és így szólt: „Íme, mivel ez megérintette ajkadat, eltűnt gonoszságod és bocsánatot nyert bűnöd.”
Azután hallottam az Úr szavát, amint így szólt: „Kit küldjék el? Ki megy el nekünk?” Így válaszoltam: „Íme, itt vagyok, engem küldj el!
Ez az Isten igéje.
Iz 6,1-8

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Az Úr országol, * királyi fölségbe öltözött. 1a. vers. – 5. tónus.
Előénekes: Az Úr országol, királyi fölségbe öltözött, † az Úr fölségbe öltözött, * felövezte magát hatalommal.
Hívek: Az Úr országol, * királyi fölségbe öltözött.
E: Megerősítette a földet, hogy meg ne inogjon, † Öröktől fogva vagy te, Uram, * szilárdan áll trónod kezdet óta.
H: Az Úr országol, * királyi fölségbe öltözött.
E: Bizonyságaid valóban igazak, † Uram, szentség illeti házadat, * most és mindörökké.
H: Az Úr országol, * királyi fölségbe öltözött.
Zsolt 92,1ab.1c-2.5

ALLELUJA
Boldogok vagytok, ha gyalázatot szenvedtek Krisztusért, * mert Isten Lelke nyugszik rajtatok. 1Pét 4,14 – 10. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Krisztus követői bátran nézzenek szembe a nehézségekkel!
Abban az időben Jézus így szólt apostolaihoz:
Nem különb a tanítvány mesterénél, sem a szolga uránál. Elégedjék meg a tanítvány azzal, ha olyan lesz, mint mestere, és a szolga, ha olyan lesz, mint ura! Ha a családatyát Belzebubnak csúfolják, mennyivel inkább háza népét?
Ne féljetek az emberektől! Nincs rejtett dolog, amelyre fény ne derülne, sem titok, amely ki ne tudódnék. Amit én sötétben mondok nektek, azt ti mondjátok el világosban: és amit fülbe súgva hallotok, hirdessétek a háztetőkön!
És ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, de a lelket nem tudják megölni. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, meg a testet is a pokolba taszíthatja.
Egy fillérért ugye két verebet adnak? És mégsem hull a földre egy se közülük Atyátok tudta nélkül! Nektek pedig minden szál hajatokat számon tartják! Ne féljetek hát: sokkal többet értek ti a verebeknél!
Ha valaki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van. De ha valaki megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 10,24-33

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-07-14


——
Görög katolikus:

Szánjátok oda magatokat Istennek!

12.1 Isten irántunk mutatott nagy kegyelmére kérlek benneteket, testvéreim, hogy határozottan szánjátok oda és adjátok át magatokat[a] Istennek! Olyan ez, mintha élő és szent áldozatot vinnétek neki, amelyet ő szívesen fogad. Ez legyen a ti önkéntesen fölajánlott áldozatotok, amellyel őt méltóképpen tisztelitek!

Ne igazodjatok a jelenlegi istentelen korszellemhez, se a divatjaihoz! Ellenkezőleg, újítsátok meg az egész gondolkodásotokat, és ezáltal gyökeresen változzatok meg! Akkor lesztek majd képesek megérteni, mi az, amit Isten akar: ami szerinte jó, ami neki tetszik, amit tökéletesnek tekint. Ezekre igyekezzetek!

Az Istentől kapott kegyelem által figyelmeztetlek benneteket, hogy egyikőtök se tartsa magát többre, mint ahogyan kellene! Józanul lássátok magatokat, a hiteteknek megfelelően, hiszen mindenki kapott bizonyos mértékű hitet Istentől.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Romans+12%3A1-3&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

37 Aki tehát jobban szereti apját vagy anyját, mint engem, az nem méltó arra, hogy hozzám tartozzon. Aki jobban szereti fiát vagy leányát, mint engem, az nem méltó arra, hogy hozzám tartozzon. 38 Aki nem veszi vállára a keresztjét, és nem azzal együtt követ engem, az nem méltó rá, hogy hozzám tartozzon. 39 Aki meg akarja tartani az életét, az el fogja veszíteni, aki viszont énértem feladja, az meg fogja találni.”

Aki titeket befogad, engem fogad be

40 „Aki titeket befogad, az engem fogad be — aki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki engem elküldött. 41 Aki azért fogad be egy prófétát, mert az illető próféta, az megkapja ugyanazt a jutalmat, amely a prófétának jár. Aki azért fogad be egy igazságos embert, mert az illető igazságos, az megkapja ugyanazt a jutalmat, amely az igazságos embernek jár. 42 Aki csak egyetlen pohár friss vizet ad az én kedvemért egyik kis tanítványomnak, igazán mondom nektek, hogy megkapja a jutalmát!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+10%3A37-55&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/07/14
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–
Tóra:

Izráel a pusztai vándorlás végéhez érkezik

Ezek Mózes beszédei[a], amelyeket egész Izráel népének mondott, amikor még a Jordántól keletre táboroztak, a Szúffal szemben fekvő síkságon, Párán, Tófel, Lábán, Hacérót és Dí-Záháb között. 2-3 Ez 40 évvel azután történt, hogy Izráel népe elhagyta Egyiptomot. Bár a Hóreb-hegytől a Széír-hegyen keresztül Kádés-Barneáig 11 nap alatt el lehet érni gyalog, Izráel népének mégis 40 évre volt szüksége, hogy eljusson erre a helyre. Mózes tehát a 40. év 11. hónapjának első napján szólt a néphez, és mindazt elmondta nekik, amit az Örökkévaló parancsolt. ….”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Deuteronomy+1&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Ézsaiásnak, Ámóc fiának látomásai. Isten ezeket Jeruzsálemmel és Júda királyságával kapcsolatban mutatta Ézsaiásnak azokban az években, amikor ott a következő királyok uralkodtak: Uzzijjá, azután Jótám, majd Áház, azután Ezékiás.

Pere van az Örökkévalónak Izráel népével

Ezt mondja az Örökkévaló: „Halljátok meg, egek! Figyelj rám, föld, most én szólok:[a]

Fiaimat fölneveltem, naggyá tettem,
    mégis elfordultak tőlem!
Gazdáját ismeri még az ökör is,
    urának jászlát a szamár sem felejti,
csak Izráel nem ismer engem,
    saját népem nem figyel rám!

Jaj, bűnösök nemzete!
    Nép, amelyet vétkek súlyos terhe nyom,
    gonosztevők utódai, elvetemült fiak![b]
Elhagyták az Örökkévalót,
    megvetették Izráel Szentjét,
    megharagították, és elfordultak tőle.

Ugyan miért vesződjek még veletek?
    Hiába fenyítelek, annál inkább ellenkeztek.
Minden fej beteg,
    és minden szív erőtlen.
Tetőtől talpig nincs e nemzetben egy tenyérnyi ép hely,
    csak vérző sebek,
    gennyes kelések, ütések nyomai!
Ki sem mosták, be sem kötötték,
    olajjal sem gyógyították.[c]
Országotok pusztasággá lett,
    városaitok elégtek a tűzben,
földeteket szemetek láttára idegenek emésztik,
    pusztítják és dúlják.
Sion leánya[d] magára maradt,
    mint elhagyott csőszkunyhó a szőlőben,
    kalyiba a dinnyeföldön,
    mint egy ostromlott és körülzárt város.”

Bizony, ha az Örökkévaló, a Seregek Ura
    nem őrzött volna meg közülünk némi maradékot,
Sodoma sorsára jutottunk volna,
    Gomorához lennénk hasonlók!

Elegem van ünnepeitekből!

10 Halljátok meg az Örökkévaló szavát, Sodoma vezetői!
    Figyeljetek Istenünk tanítására, Gomora[e] lakói!

11 „Minek nekem az áldozati állatok sokasága
    — mondja az Örökkévaló —,
torkig vagyok az oltáron égő kosokkal,
    s a hizlalt állatok hájával!
Nincs kedvemre a bikák, bakok és bárányok vére!
12 Mikor elém jöttök, kinek hiányzik,
    hogy Templomom udvarán tolongjatok?
13 Ne hozzatok nekem többé haszontalan áldozatot,
    képmutató ajándékot!
    Tömjénetek füstjétől is undorodom!
Elegem van ünnepeitekből:
    Újhold, szombat, ünnepre gyülekezés — elég volt!
    Vétkesek ünneplését nem szenvedhetem!
14 Lelkem utálja Újhold-ünnepeiteket,
    terhemre vannak az évi nagy összegyülekezések,
    belefáradtam, hogy elviseljem!
15 Hiába emelitek hozzám könyörgő kezetek,
    eltakarom arcom imáitok elől.
Bármilyen buzgón is könyörögjetek,
    nem hallgatom meg,
    amíg kezetekhez vér tapad!
16 Mossátok le! Tisztuljatok meg!
    Ne lássam többé gonosz tetteitek,
    ne kövessetek el több gonoszságot!
17 Tanuljatok jót tenni,
    törekedjetek igazságosan élni,
térítsétek jó útra, aki erőszakos,
    karoljátok fel az árvákat,
    emeljetek szót az özvegyekért!

Bűneitek vérpirosak, mégis hófehérek lesztek

18 Jöjjetek hát, szálljunk perbe egymással!
    — mondja az Örökkévaló. —

Bár bűneitek vérpirosak,
mégis hófehérek lesztek,
vétkeitek tűzvörösek,
mégis fehérré lesztek,
mint a tiszta gyapjú!

Ha engedtek szavamnak,
ha készséggel követtek,
tiétek lesz minden,
amit a föld terem.

20 De kard pusztít el benneteket,
ha nem hallgattok rám,
ha lázadtok ellenem!”

    — ezt mondja az Örökkévaló.

Hűséges volt ez a város

21 Hűséges volt ez a város,
    igazság és jogosság városa,[f]
    hogy lett hát belőle prostituált?
Egykor igazságosság lakott benne,
    miért lett belőle gyilkosok tanyája?
22 Fénylő ezüstöd sötét salakká lett,
    tiszta borodat felvizezted!
23 Fejedelmeid ellenem lázadtak,
    tolvajok barátai ők, mind lefizethetők,
    sóvár pénzhajhász valamennyi.
De nem karolják fel az árvát,
    s az özvegyek ügyével nem törődnek.

24 Ezért hát azt mondja Uram, az Örökkévaló,
    a Seregek Ura, Izráel Erős Istene:
„Jaj nektek, mert megfizetek azoknak,
    akik ellenem fordultak,
bosszút állok ellenségeimen,
    hogy megszűnjön haragom!
25 Kezembe veszlek, megfenyítelek,
    kitisztítom belőled az ónt és a salakot.
    Megtisztítalak, mint ötvös az ezüstöt!

26 Olyan vezetőket adok neked, mint régen,
    olyan tanácsadókat, mint eleinte.
Akkor majd így hívnak, Jeruzsálem:
    »Hűséges Vár és Igazságos Város.«”

27 Igazságos ítélettel szabadítja meg Siont az Örökkévaló.
    Akik Sion lakói közül visszatérnek hozzá,
    igazságosság által menti meg azokat. ….”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+1%3A1-27&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–

https://www.hebcal.com/sedrot/devarim

Igazság Könyve:

Milyen szörnyű fájdalmat okoznak Nekem, de Én harcolni fogok a gonosz ellen ezekért a sajnálatraméltó lelkekért, míg az utolsó leheletüket veszik a Földön.”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/epedezem-ertuk-nelkuluk-nem-tudom-teljesnek-erezni-magam/

Nektek nincs miért félnetek Tőlem, de azt kérem, hogy áldozzatok időt az imára azok lelkéért, akik össze vannak zavarodva és egyes esetekben el vannak veszve. Azoknak, akik elkülönültek Tőlem, vissza kell térniük Hozzám, és azáltal, hogy a Keresztes Imahadjáratom Imáit imádkozzátok, meg tudom menteni őket.

Menjetek szeretett követőim, és tudjátok, hogy ti az Én Szívemben vagytok, Én pedig a tiétekben Vagyok.
Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/azaltal-hogy-keresztes-imahadjaratom-imait-imadkozzatok-meg-tudom-menteni-oket/

Római katolikus:

EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Az apostolok ingyen kapták hatalmukat Istentől. Ingyen kell azt gyakorolniuk.
Jézus e szavakkal küldte a nép közé apostolait:
Menjetek, és hirdessétek, hogy közel van a mennyek országa! Gyógyítsatok betegeket, támasszatok fel halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, és űzzetek ki ördögöket! Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok! Ne legyen övetekben se arany, se ezüst, se rézpénz! Ne vigyetek magatokkal úti tarisznyát, se két ruhát, se sarut, se botot! Méltó ugyanis a munkás a kenyerére.
Ha egy városba vagy faluba érkeztek, érdeklődjetek, hogy ki az, aki méltó arra, hogy nála maradjatok, amíg csak el nem távoztok! Amikor pedig beléptek a házba, köszöntsétek a ház népét. Ha érdemes rá a ház, akkor a békétek rászáll; ha pedig érdemtelen, akkor békétek visszaszáll rátok.
Ha valaki nem fogad be titeket, sem szavatokra nem hallgat, akkor menjetek ki a házból, de még a városból is, és rázzátok le a port a lábatokról! Bizony, mondom nektek: Szodoma és Gomorra földjének tűrhetőbb sorsa lesz az ítélet napján, mint annak a városnak.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 10,7-15″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-07-12

Azoknak, akik elkülönültek Tőlem, vissza kell térniük Hozzám

Igazság Könyve:
“… Ti ezzel a békével fogtok eltelni – beleértve azokat a lelkeket is, akik sohasem hallottak ezekről az Üzenetekről, és akik valóban szeretnek Engem -, ennek eredményeként védettek lesztek azok hangjával szemben, akik azért ordítanak rátok, mert ti az Enyéim vagytok.

Amikor egyek vagytok Velem, megígérem, hogy minden sértésért és bántalomért, melyet azért kell elviselnetek, mert Szent Szavamat hirdetitek, fel foglak emelni, őrizni és védelmezni foglak benneteket. Ti egy dicsőséges életet fogtok élvezni Új Paradicsomomban, ahol mindenki egységben fog énekelni Isten szeretetéért és dicsőségéért.

 

Nektek nincs miért félnetek Tőlem, de azt kérem, hogy áldozzatok időt az imára azok lelkéért, akik össze vannak zavarodva és egyes esetekben el vannak veszve. Azoknak, akik elkülönültek Tőlem, vissza kell térniük Hozzám, és azáltal, hogy a Keresztes Imahadjáratom Imáit imádkozzátok, meg tudom menteni őket.

Menjetek szeretett követőim, és tudjátok, hogy ti az Én Szívemben vagytok, Én pedig a tiétekben Vagyok.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/azaltal-hogy-keresztes-imahadjaratom-imait-imadkozzatok-meg-tudom-menteni-oket/

 
—–
Római katolikus:
2018-07-1314. évközi hét péntek

OLVASMÁNY Ozeás próféta könyvéből
Minden teremtmény a mi szolgálatunkra áll, ha Istenhez térünk, és csak neki szolgálunk.
Szamaria végveszélye idején Ozeás így hirdette az igét:
Izrael, térj vissza az Úrhoz, a te Istenedhez, hisz bűnöd miatt buktál el!
Bűnbánó lélekkel térjetek vissza az Úrhoz!

Szavatokat hozzátok elébe, és mondjátok neki: „Végy el minden gonoszságot, hogy elnyerjük a jót, és ajkunk gyümölcsét hozhassuk áldozatul. Asszíria nem segít rajtunk, lóra sem szállunk többé.
Nem mondjuk kezünk alkotásának ezután: »Te vagy a mi istenünké – mert az árva csak nálad talál irgalmat.”
Az Úr pedig ezt az ígéretet tette: „Meggyógyítom hűtlenségüket, és szívemből szeretni fogom őket, elfordul tőlük haragom.
Népemhez olyan leszek, mint a harmat; virul majd, mint a liliom, gyökeret ereszt, mint a nyárfa.
Hajtásai messze ágaznak, pompás lesz, mint az olajfa, és illatos, mint a Libanon.

Visszatérnek, hogy árnyékomban lakjanak, búzát termelnek, és gondozzák a szőlőt, amelynek olyan híre lesz, mint a Libanon bora.
Efraimnak ezentúl nem lesz köze a bálványokhoz.
Én hallgatom meg, én viselek rá gondot.
Olyan leszek, mint a zöldellő jegenyefenyő; nálam találnak gazdag gyümölcsre.”
Aki bölcs, értse meg ezeket!
Aki értelmes, lássa be ezt mind!
Mert egyenesek az Úr útjai, azokon járnak az igazak, de a gonoszok elbuknak rajtuk.
Ez az Isten igéje.
Oz 14,2-10

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Uram, dicséretedet * hirdeti szájam. 17b. vers. – 1 D2 tónus.
Előénekes: Könyörülj rajtam, Istenem, † mivel irgalmas és jóságos vagy, * töröld el gonoszságomat mérhetetlen irgalmaddal.
Mosd le bűnömet teljesen, * és vétkemtől tisztíts meg engem.
Hívek: Uram, dicséretedet * hirdeti szájam.
E: Te a szívben élő hűséget kedveled, * és bölcsességed titkait kinyilatkoztattad nékem.
Hints meg izsóppal, és tiszta leszek, * moss meg, és fehérebb leszek a hónál.
H: Uram, dicséretedet * hirdeti szájam.
E: Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, * az erős lelket éleszd fel újra bennem.
Ne taszíts el színed elől, * és szent lelkedet ne vond meg tőlem.
H: Uram, dicséretedet * hirdeti szájam.
K: Üdvösséged örömét add meg újra, * a készséges lelkületet erősítsd meg bennem.
Nyisd meg, Uram, ajkamat * hogy dicséretedet hirdesse szájam.
H: Uram, dicséretedet * hirdeti szájam.
Zsolt 50,3-4.8-9.12-13.14 és 17

ALLELUJA
Midőn eljön az igazság Lelke, † elvezet a teljes igazságra titeket, * és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek. Jn 16,13a;14,26b – 10. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus tanítványai számítsanak rá, hogy üldözések érik őket.
Abban az időben Jézus így tanította apostolait:
Íme, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és egyszerűek mint a galambok! Legyetek óvatosak az emberekkel szemben, mert bíróság elé állítanak, és zsinagógáikban megostoroznak titeket. Helytartók és királyok elé hurcolnak miattam, hogy tanúságot tegyetek előttük és a pogányok előtt. Amikor pedig bíróság elé állítanak, ne töprengjetek azon, hogyan és mit beszéljetek! Megadatik ugyanis nektek abban az órában, hogy mit mondjatok. Hiszen nem ti beszéltek, hanem Atyátok Lelke szól belőletek.
Halálra adja majd testvér a testvérét, és apa a fiát. A gyermekek szüleik ellen támadnak, és megöletik őket. Gyűlöletesek lesztek mindenki előtt az én nevemért. Aki azonban mindvégig állhatatos marad, az üdvözül.
Amikor pedig az egyik városban üldöznek titeket, meneküljetek a másikba! Bizony, mondom nektek: Nem járjátok végig Izrael városait, amíg el nem jön az Emberfia.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 10,16-23″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-07-13


——
Görög katolikus:

35 Mindezt a ti érdeketekben mondom, nem azért, hogy korlátozzalak benneteket. Abban szeretnék segíteni, hogy helyesen és jó rendben éljetek, és teljes odaadással szolgáljátok az Urat.

36 Ha egy férfi úgy gondolja, hogy a menyasszonya lassan túlhaladja a házasságra legalkalmasabb kort, és ezért feleségül akarja venni, ám vegye feleségül. Azzal, hogy összeházasodnak, nem vétenek semmit. 37 Egy másik férfi azonban lehet, hogy arra a szilárd meggyőződésre jut, hogy nem akar megházasodni, és teljesen szabadon dönthet ebben, semmi sem kényszeríti. Így eldöntheti, hogy mégsem veszi feleségül azt a leányt, akit korábban eljegyzett. Ez a férfi is helyesen döntött. 38 Tehát az is helyesen teszi, aki a menyasszonyával összeházasodik. Aki azonban nem házasodik meg, az még helyesebben cselekszik.

39 A férjes asszony maradjon a férjével, amíg a férje él. Ha a férje meghal, szabadon férjhez mehet, akihez akar, csakhogy az új férje is az Úr követője legyen. 40 Azonban boldogabb lesz, ha nem megy újra férjhez. Ez a véleményem, és hiszem, hogy Isten Szelleme bennem lakik.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+7:35-44&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Ne okozzatok senkinek megütközést!

Most pedig a bálványoknak felajánlott ételáldozattal kapcsolatban írok nektek.

Ahogy írtátok, „mindnyájan jól ismerjük ezeket a dolgokat”. Azonban a puszta ismeret még nem elég, mert a tudás önmagában csak felfuvalkodottá tesz. A szeretet ellenben a többieket erősíti. Ha valaki azt gondolja magáról, hogy ő már „tud valamit”, akkor még semmit sem ismer úgy, ahogy kellene. De ha valaki igazán szereti Istent, azt Isten is közelről és bensőségesen ismeri.

A bálványoknak felajánlott ételáldozatokról tehát azt mondom: tudjuk, hogy a bálványok valójában semmik, és csak egyetlen Isten van. Mert vannak úgynevezett „istenek”, akár az égben, akár a földön — és valóban sok ilyen „isten” és „úr” van —, nekünk azonban csak egyetlen Istenünk van, az Atya, akitől a mindenség származik. Mi őérte élünk. Hasonlóképpen, egyetlen Úr van, Jézus Krisztus, aki által van a mindenség, és mi is őáltala élünk.

Ezt azonban nem minden hívő testvérünk tudja! Vannak, akik nemrég még a bálványokat tisztelték. Ha az ilyen ember továbbra is eszik a bálványoknak áldozott ételből, akkor úgy érzi, hogy még mindig a bálványokhoz tartozik. Mivel pedig nem biztos benne, hogy ezt helyesen teszi, rossz a lelkiismerete.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+8:1-7&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 
 

Sokakat meggyógyít

29 Jézus ezután visszatért a Galileai-tó partjára. Felment egy dombra, és leült.

30 Sokan jöttek hozzá, akik sántákat, vakokat, bénákat, süketnémákat, és mindenféle más beteget hoztak. Letették őket Jézus lába elé, ő pedig mindegyiket meggyógyította. 31 Az emberek nem tudtak hová lenni a csodálkozástól, amikor látták, hogy a süketnémák megszólalnak, a bénák meggyógyulnak, a sánták járnak, a vakok látnak — és dicsőítették Izráel Istenét.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+15%3A29-31&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/07/13
—–

http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Igazság Könyve:

“… Ti ezzel a békével fogtok eltelni – beleértve azokat a lelkeket is, akik sohasem hallottak ezekről az Üzenetekről, és akik valóban szeretnek Engem -, ennek eredményeként védettek lesztek azok hangjával szemben, akik azért ordítanak rátok, mert ti az Enyéim vagytok.

Amikor egyek vagytok Velem, megígérem, hogy minden sértésért és bántalomért, melyet azért kell elviselnetek, mert Szent Szavamat hirdetitek, fel foglak emelni, őrizni és védelmezni foglak benneteket. Ti egy dicsőséges életet fogtok élvezni Új Paradicsomomban, ahol mindenki egységben fog énekelni Isten szeretetéért és dicsőségéért.


Nektek nincs miért félnetek Tőlem, de azt kérem, hogy áldozzatok időt az imára azok lelkéért, akik össze vannak zavarodva és egyes esetekben el vannak veszve. Azoknak, akik elkülönültek Tőlem, vissza kell térniük Hozzám, és azáltal, hogy a Keresztes Imahadjáratom Imáit imádkozzátok, meg tudom menteni őket.Menjetek szeretett követőim, és tudjátok, hogy ti az Én Szívemben vagytok, Én pedig a tiétekben Vagyok.Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/azaltal-hogy-keresztes-imahadjaratom-imait-imadkozzatok-meg-tudom-menteni-oket/

Menjetek, és hirdessétek, hogy közel van a mennyek országa!

Római katolikus:
2018-07-1214. évközi hét csütörtök

OLVASMÁNY Ozeás próféta könyvéből
Isten megbocsátó szeretete népe iránt első – öröktől való – szeretetéből fakad.
Ezt mondja az Úr:
Gyermek volt még Izrael, amikor megszerettem. Egyiptomból hívtam ki az én fiamat. De minél inkább hívtam őket, annál inkább távolodtak tőlem; a Baáloknak áldoztak, és a bálványoknak mutattak be áldozatokat. Én tanítottam megjárni Efraimot, karomon hordoztam, mégsem ismerték el, hogy gondjukat viseltem. Puha kötelékekkel vonzottam őket, a szeretet kötelékeivel. Olyan voltam hozzájuk, mint aki arcához emeli a csecsemőt, lehajoltam hozzá, enni adtam neki.
Szívem elváltozott, egész bensőm remeg. Nem hagyom, hogy fellobbanjon haragom: Efraimot nem pusztítom el többé, mert Isten vagyok, nem ember, a közöttetek élő Szent, aki nem a harag tüzével jön.
Ez az Isten igéje.
Oz 11,1-4.8c-9

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Ragyogtasd ránk arcodat, Istenünk, * és mi szabadok leszünk! 4b. vers. – 4 g. tónus.
Előénekes: Figyelj ránk, Izrael pásztora, * ragyogj fel, aki trónolsz a kerubok fölött!
Mutasd meg hatalmadat, * jöjj, hogy megszabadíts minket!
Hívek: Ragyogtasd ránk arcodat, Istenünk, * és mi szabadok leszünk!
E: Seregek Ura, fordulj hozzánk, † tekints le az égből, * lásd, és látogasd meg ezt a szőlőt!
Védd meg, amit jobbod ültetett, * és az emberfiát, akit magadnak megerősítettél.
H: Ragyogtasd ránk arcodat, Istenünk, * és mi szabadok leszünk!
Zsolt 79,2ac és 3b.15-16

ALLELUJA
Közel van az Isten országa, * tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban. Mk 1,15 – 2. tónus.

EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Az apostolok ingyen kapták hatalmukat Istentől. Ingyen kell azt gyakorolniuk.
Jézus e szavakkal küldte a nép közé apostolait:
Menjetek, és hirdessétek, hogy közel van a mennyek országa! Gyógyítsatok betegeket, támasszatok fel halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, és űzzetek ki ördögöket! Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok! Ne legyen övetekben se arany, se ezüst, se rézpénz! Ne vigyetek magatokkal úti tarisznyát, se két ruhát, se sarut, se botot! Méltó ugyanis a munkás a kenyerére.
Ha egy városba vagy faluba érkeztek, érdeklődjetek, hogy ki az, aki méltó arra, hogy nála maradjatok, amíg csak el nem távoztok! Amikor pedig beléptek a házba, köszöntsétek a ház népét. Ha érdemes rá a ház, akkor a békétek rászáll; ha pedig érdemtelen, akkor békétek visszaszáll rátok.
Ha valaki nem fogad be titeket, sem szavatokra nem hallgat, akkor menjetek ki a házból, de még a városból is, és rázzátok le a port a lábatokról! Bizony, mondom nektek: Szodoma és Gomorra földjének tűrhetőbb sorsa lesz az ítélet napján, mint annak a városnak.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 10,7-15″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-07-12


——
Görög katolikus:

24 Testvéreim, bármilyen állapotban is ért benneteket Isten hívása, maradjatok meg abban azután is, amikor már Istennel együtt éltek.

A megházasodás kérdései

25 Most szeretnék azokról írni, akik még nem házasodtak meg, illetve nem mentek férjhez.[a] Erre nézve ugyan nem kaptam parancsot az Úrtól, de tanácsot azért adhatok. Úgy mondom ezt, mint akit az Úr a kegyelme által megbízhatóvá tett. 26 Azt gondolom, hogy a mostani nehéz időkben az a helyes, ha mindenki abban az állapotban marad, ahogyan éppen most van. 27 Ha megnősültél, akkor ne akarj elválni! Ha nincs feleséged, ne is keress magadnak! 28 Azonban ha mégis megnősülsz, nem vétkezel, és ha a leány férjhez megy, ő sem vétkezik. Az ilyeneknek azonban gondjaik lesznek a mindennapi életben — én pedig szeretnélek benneteket ezektől megkímélni.

29 Azért mondom ezt, testvéreim, mert a hátralévő idő már nagyon rövid. Ezért mostantól fogva, akiknek van feleségük, úgy éljenek, mintha nem is volna. 30 Akik sírnak, mintha nem sírnának, akik örülnek, mintha nem örülnének, aki vásárol valamit, mintha semmije se lenne! 31 Akik használják, amit ez a világ nyújt, úgy éljenek vele, mintha semmi közük nem lenne hozzá, mert a világ jelenlegi formája és rendszere hamarosan elmúlik.

32 Azt szeretném, hogy gondok és aggodalmak nélkül éljetek. Az a férfi, aki nem házasodik meg, az Úr tetszését keresi, és az Úr munkájára van gondja. 33 Viszont aki megházasodott, az a világi dolgokkal törődik, és a felesége kedvét keresi. 34 Így kétfelé oszlik a figyelme: kedvét keresi az Úrnak is, meg a feleségének is. Hasonlóképpen az asszony, aki már nincs férjnél, vagy a leány, aki még nem ment férjhez, az Úr dolgaira visel gondot, és egyedül az Urat szolgálja testével és szellemével egyaránt. A férjes asszony azonban a mindennapi dolgokkal törődik, és a férje kedvét keresi. 35 Mindezt a ti érdeketekben mondom, nem azért, hogy korlátozzalak benneteket. Abban szeretnék segíteni, hogy helyesen és jó rendben éljetek, és teljes odaadással szolgáljátok az Urat.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+7:24-35&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“…12 Ekkor odamentek hozzá a tanítványai, és ezt kérdezték: „Tudod-e, hogy a farizeusok felháborodtak azon, amit mondtál?”

13 Mennyei Atyám gyökerestől kitép majd minden facsemetét, amelyet nem ő ültetett — válaszolta Jézus. — 14 Ezért ne is törődjetek a farizeusokkal, hiszen vakok ők, akik a többi vakot vezetik! Ha pedig vak vezet világtalant, akkor mindketten gödörbe esnek.

15 Ekkor Péter megkérte: „Magyarázd meg nekünk, mit jelent az előbbi hasonlat!”

16 „Hát még ti sem értitek? — kérdezte Jézus. — 17 Hiszen tudjátok, hogy az étel, amelyet megeszünk, a szájon át a gyomorba kerül, végül pedig kiürül onnan. 18 Ami viszont a szádból kijön — vagyis, amit mondasz —, az a szívedből származik, és az tehet téged tisztátalanná! 19 Mert az ember szívéből származnak a gonosz gondolatok, a gyilkosság, a házasságtörés, a szexuális bűnök, a lopás, a hazugság és a gyalázkodás. 20 Ezek teszik tisztátalanná az embert, nem pedig az, ha nem végzi el a szertartásos kézmosást étkezés előtt.”

Jézus segít egy kánaáni asszonyon

21 Azután Jézus továbbment onnan Tírusz és Szidón vidékére.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+15%3A12-21&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/07/12
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–