“Drága szeretett leányom, ma nagy Kegyelmeket árasztok ki a világra, közben annak örvendek, hogy a hit létezik a megpróbáltatások és a nehézségek ellenére is, melyeket Isten gyermekeinek el kell viselniük a világban, ebben az időben.
Én ma megújítom a föld színét és eltöltöm Szentlelkemmel azok lelkét, akik hisznek Bennem, szeretett Jézus Krisztusukban, az egész emberiség Megváltójában. Örvendjetek, és hagyjátok figyelmen kívül azt a gyötrelmet, amelyet a Sátán idézett elő. Ehelyett legyetek alázatosak Előttem, és helyezzétek minden bizalmatokat Irgalmamba, és Én meg foglak védeni benneteket minden rossztól.
Nektek tudnotok kell, hogy minden hatalom az Enyém. A gonosznak és azoknak, akiket ő rabul ejt, nincs hatalmuk Fölöttem. De az ő befolyásuk sokakat el fog pusztítani azok közül, akik szabad utat engednek a fenevad félrevezetésének.
Királyságom a maga teljes Dicsőségének Tündöklő Ragyogásában rátok vár, és ez az idő szinte már elérkezett.
Szóródjatok szét, Követőim, sokasodjatok csoportokban és hirdessétek Isten Igéjét, az Igazságot, melyet a Szent Biblia tartalmaz. Nektek most vissza kell térnetek az Evangéliumokhoz, és emlékeztetnetek kell azok tartalmára az embereket, mert abban Isten Igéje rejlik.
Sok új törvényt fognak bevezetni nemzetetekben, ahol Atyám Könyvéhez lehetetlen lesz majd hozzájutni. Nektek sohasem szabad elfogadnotok ezeket a törvényeket, mert azok megtagadnak Engem. Amikor már nem fértek hozzá Tanításaimhoz, gyermekeitek nem fognak ismerni Engem. Amikor Tanításaimat, Isten Törvényeit betiltják, akkor tudni fogjátok, hogy a Sátán keze az, amely kormányaitokat vezeti.
Nem szabad megengednetek, hogy rabszolgaként kezeljenek benneteket. Nem szabad alávetnetek magatokat azoknak az esztelen törvényeknek, melyek megfosztanak benneteket szabad akaratotoktól. Soha ne feledjétek, hogy a szabad akarat ajándékával születtetek – s ez egy Ajándék Istentől.
Az az ember, aki elveszi a szabad akaratotokat, bárki is legyen az, ez által Istent tagadja. Minden olyan kormány vagy nemzet, amely megfoszt benneteket azon szabad akaratotoktól, hogy Istenről tanúságot tegyetek, azt a Sátán vezeti. Ti, követőim, azon nemzetek sátáni befolyása által vagytok becsapva, amelyek bankjaitokat, kormányaitokat és az élelemhez való hozzáférhetőséget ellenőrzik.
Eljön az idő, amikor ők még több szenvedést fognak okozni nektek, mint jelenleg, de hirtelen és váratlanul egy súlyos büntetés fog bekövetkezni, ami ellehetetleníti majd azokat a kormányokat és hatáskörüket. Isten beavatkozása gyors lesz, és ők – azok a gonosz szekták – a kezükön és a térdükön fognak csúszni, ordítani fognak annak a büntetésnek a rémületétől, mely gonosz tetteik miatt rájuk szakad.
Nektek, szeretett Követőim, bíznotok kell bennem, és erősnek kell maradnotok. Ma egy különleges Ajándékkal áldalak meg benneteket – az állhatatosság Ajándékával. Tudni fogjátok, hogy megkaptátok ezt az Ajándékot, mert a türelmetek megingathatatlan lesz. Azon elhatározásotok, hogy Szent Akaratomat tegyétek, még benneteket is meg fog lepni, és amikor elérkezik annak az ideje, hogy Második Eljövetelemről nyíltan tanúságot tegyetek, nem marad félelem bennetek. Ehelyett az Irántam való szeretetetek egy különleges szeretetben fog megnyilvánulni testvéreitek iránt. Úgy fogjátok most látni őket, ahogyan Atyám Szemében megjelennek: mint kis gyermekeket. Szívetekben túlárad majd a szeretet még azon ellenségeitek iránt is, akik a fenevad parancsára a nemzetetek fölött uralkodnak.
Ez a szeretet lehetővé teszi számotokra, hogy még azok lelkét is megtérítsétek, akiknek gyűlölet van a szívükben. Ezekért a lelkekért mondott imáitok mentesíteni fogja őket attól a büntetéstől, amellyel egyébként szembesülniük kellene a büntetés napján, amikor eljövök ítélni.
Az állhatatosság ezen Ajándéka, melyet ma adok nektek, lelkeket fog menteni, mert minden Ajándéknak, melyet hozok, egyetlen célja van, hogy megmentsen minden lelket, és hogy az Új földi Paradicsomban egy Szent Családként egyesülhessünk.
Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve
VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Áraszd ránk lelkedet, Istenünk: * újítsd meg a föld színét. 8 G. tónus.
Előénekes: Mondj áldást, lelkem az Úrnak! * Nagy vagy nagyon, én Uram, Istenem.
Fenségbe és ékességbe öltözöl, * sugárzó fény a te köntösöd.
Hívek: Áraszd ránk lelkedet, Istenünk: * újítsd meg a föld színét.
E: Szilárd alapokra ágyaztad a földet, * nem fog soha meginogni.
Az őstenger köntösként takarta, * a hegyeket is vizek borították.
H: Áraszd ránk lelkedet, Istenünk: * újítsd meg a föld színét.
E: A forrásvizeket patakokba gyűjtöd, * ott csörgedeznek a hegyek között.
Az ég madarai partjukon fészkelnek, * az ágak közt zengik énekük.
H: Áraszd ránk lelkedet, Istenünk: * újítsd meg a föld színét.
E: Eged kamráiból öntözd a hegyeket, * a földet jóltartod javaid bőségével.
Az állatoknak füvet sarjasztasz, † és növényeket az ember javára * hogy kenyeret nyerjen a földből.
H: Áraszd ránk lelkedet, Istenünk: * újítsd meg a föld színét.
E: Mily sokrétű a te műved, Uram! * bölcsességgel alkottál mindent.
Teremtményeid betöltik a földet, * mondj áldást, lelkem az Úrnak.
H: Áraszd ránk lelkedet, Istenünk: * újítsd meg a föld színét.
Zsolt 103,1-2a.5-6.10 és 12.13-14.24 és 35c
ALLELUJA
Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, * mivel irgalma örökké megmarad!
Mondja Izrael háza, hogy jó az Isten, * mivel irgalma örökké megmarad. – 6. tónus.
B évben
† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
A názáreti Jézus, akit keresztre feszítettek, feltámadt.
Amikor elmúlt a szombat, Mária Magdolna, Mária, Jakab anyja, és Szalóme drága keneteket vásároltak, és elmentek, hogy megkenjék Jézus holttestét. A hét első napján, kora reggel, amikor a nap felkelt, a sírhoz mentek.
Ezt mondták egymásnak: „Ki fogja nekünk elhengeríteni a követ a sír bejárata elől?” De amikor odanéztek, látták, hogy a kő el van hengerítve, pedig igen nagy volt.
Bementek a sírba, és egy fehér ruhába öltözött ifjút láttak, amint ott ült jobb felől. Megrémültek, de az megszólította őket: „Ne féljetek! Ti a keresztre feszített názáreti Jézust keresitek. Feltámadt, nincs itt! Nézzétek, itt van a hely, ahová temették. Siessetek, és mondjátok meg tanítványainak és Péternek: Előttetek megy Galileába. Ott meglátjátok majd őt, amint megmondta nektek.”
Ezek az evangélium igéi.
B évben: Mk 16,1-7 “
“Jézus, a jó pásztor7 Jézus így folytatta: „Igazán mondom nektek: én vagyok a kapu a juhok számára. 8 Akik előttem jöttek, mind tolvajok és rablók voltak, de a juhok nem hallgattak rájuk. 9 Igen, én vagyok a kapu, ezért aki rajtam keresztül megy be, az biztonságban lesz, szabadon járhat ki és be, és jó legelőt talál. 10 A tolvaj azért jön, hogy lopjon, gyilkoljon és pusztítson. Ezzel szemben én azért jöttem, hogy életet adjak, mégpedig teljes és túláradóan bőséges életet!
11 Én vagyok a Jó Pásztor, aki a saját életét adja a juhokért. 12 A bérért dolgozó szolga nem gazdája a juhoknak, de nem is a pásztoruk. Ezért, amikor látja, hogy jön a farkas, magára hagyja a nyájat, és elmenekül. Azután a farkas elragadja a juhokat, és szétkergeti a nyájat. 13 A béres azért fut el, mert csak a fizetésért dolgozik, és valójában nem törődik a juhokkal.
….
16 Más juhaim is vannak, akik nem ebből az akolból valók. Őket is elő kell vezetnem majd, és hallgatni is fognak a szavamra. Így végül majd egyetlen nyáj lesz belőlük, az élükön egyetlen pásztorral.[a]“