admin összes bejegyzése

Arra kérlek benneteket, hogy imádkozzátok minden nap a Szent Rózsafüzéremet

Igazság Könyve:

Üdvösség Anyja: Van egy üzenetem a Római Katolikus Papság (Klérus) számára

  1. november 21. péntek 16:15

Én vagyok a Szeplőtelen Szűz Mária, Isten Anyja, az Üdvösség Anyja. Ma van egy üzenetem a Római Katolikus Papság számára, és szeretett Fiam, Jézus Krisztus nevében jövök hozzátok.

Hívom Fiam minden felszentelt szolgáját, akik a nagy megpróbáltatások ezen idejében szolgálják Őt az Egyházban. Ti vagytok az Ő Legszentebb Szentségeinek elsőrendű kiszolgáltatói, akiket Fiam meghívott, hogy minden lélek üdvösségén munkálkodván szolgáljátok Őt, és ezért nagy a ti felelősségetek Vele szemben.

A ti kötelességetek minden esetben az, hogy mindenkor szolgáljátok Fiamat és az Ő Testét – Egyházát –, biztosítván azt, hogy Legszentebb Igéje mindenkor meg legyen tartva. Előttetek a nagy fájdalom és az üldöztetés időszaka, és nektek erre már most fel kell készülnötök. A hitetek a jövőben a végsőkig próbára lesz téve, amikor arra fognak benneteket kényszeríteni, hogy új fogadalmat tegyetek, mely során azt fogják kérni tőletek, hogy egy olyan új tanhoz legyetek hűségesek, amely nem Fiamtól származik.

Azok, akik felismerik a hamis tanokat, amikor azt majd bemutatják nektek, nem szabad megadnotok magatokat annak. Amikor majd arra utasítanak benneteket, hogy alakítsátok át és változtassátok meg a Legszentebb Szentségeket, akkor el kell futnotok. Fiam Egyháza az elviselhetetlenségig próbára lesz téve. Azoknak közületek, akik esetleg félredobják majd az Igazságot egy új módosított tan javára  – amelyről azt fogják mondani, hogy meg kell felelnie az emberek igényeinek – tudniuk kell, hogy ez Isten Igéjének egy nagy elárulása.

Mivel arra tettetek fogadalmat, hogy Fiamat szolgáljátok, ezért Isten gyermekeivel szemben az a kötelességetek, hogy őket Fiam, Jézus Krisztus Testével és Vérével tápláljátok. Azonban el fog jönni majd az idő, amikor arra fognak benneteket kényszeríteni, hogy változtassátok meg a Szentmiseáldozatot. Lesznek köztetek olyanok is, akik azonnal tudni fogják, hogy itt egy nagy hibát követnek el, és ezért ti ennek hátat kell, hogy fordítsatok.

Nektek továbbra is táplálnotok kell azok lelkét, akik számítanak rátok, hogy őket a Legszentebb Eukarisztiával tápláljátok. Ha hűségesek maradtok Fiamhoz, és továbbra is szolgálni fogjátok Isten gyermekeit, amint az kötelességetek, akkor Őt nagy méltósággal fogjátok szolgálni.

Arra kérlek benneteket, hogy imádkozzátok minden nap a Szent Rózsafüzéremet, hogy adja meg számotokra a szükséges erőt és a Sátán elleni védelmet, mert az előttetek álló idők, amelyek hamarosan rátok szakadnak, elviselhetetlenek lesznek. Ha mindig magatoknál tartjátok az Élő Isten Pecsétjének imáját, akkor különleges védelemben fogtok részesülni a gonosszal szemben.

A papok közül sokan lesznek olyanok, akiknek nem lesz elég bátorságuk ahhoz, hogy megvédjék Isten Igéjét, de sohasem szabad félnetek attól, hogy hűséget mutassatok Fiam iránt. Ha eláruljátok Fiamat, ártatlan lelkeket fogtok magatokkal vinni, akik akaratuk ellenére tévedésben és egy borzalmas sötétségben fogják találni magukat.

Már egy jó ideje annak, hogy a sátán behatolt Fiam Egyházába, de minden alkalommal, amikor az általa okozott káosz és zűrzavar elviselhetetlenné vált, akkor ez Fiam szeretett szolgái hitének köszönhetően szertefoszlott. Most amikor sok pap hite meggyengült, egyes esetekben pedig teljesen megsemmisült, a Pokol kapui megnyíltak, és nagy veszély fenyeget.

Nektek soha nem szabad abba a kísértésbe esnetek, hogy lemondjatok mindarról, amit Fiam tanított. Fiam sohasem változott. Az Ő Igéje mélyen belevésődött abba a kősziklába, amelyre Egyháza épült. Az Ő Szentségei azt a Fényt hozzák a lelkeknek, amelyre szükségük van az életben maradáshoz. Ha eláruljátok Fiamat, akkor magát az életet pusztítjátok el, mert Fiam Jelenléte nélkül a világ ma nem létezne.

Boldogok azok, akik Fiamat valóban szeretik, mert ők lesznek azok, akik jó példával az élen fognak járni.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-van-egy-uzenetem-romai-katolikus-papsag-klerus-szamara

Jezabel, a gonosz lélek, minden tőle telhetőt meg fog tenni, hogy beszivárogjon földi Egyházamba

  1. november 23. vasárnap, 18:20

Drága, szeretett leányom, Jezabel, a gonosz lélek, egy nagy támadást tervezett a lelkek megmentésére létrehozott Küldetésem ellen.

Ez az áruló és Isten prófétáinak az elpusztítója, aki megnyilvánul népem körében, úgy honosította meg magát a földön, mint Isten tanára, hogy elcsábítsa a lelkeket, és eltávolítsa őket Egyházamtól, hogy a minden idők legnagyobb hitehagyásába vezesse őket. Ő lesz az oka annak, hogy Egyházam bálványimádást fog elkövetni a szekuláris világ fejedelmeivel, akikkel egységre fog lépni, ami iszonyatos Isten számára, és egy utálat az Ő Szemében.

Jezabel, aki egyaránt jelen van mind a férfiak, mind pedig a nők lelkében, egyike a leggonoszabb, legintelligensebb, de egyben a legravaszabb démonoknak a Sátán hierarchiájában, és aki sokféleképpen működik, csakhogy félrevezesse népemet. Ő egy csoporton keresztül működik, mely azt állítja, hogy Tőlem származik, de sátáni kultuszokon vesz részt. Jól kiismervén magát a teológiában, ez a démoni lélek, különböző nyelveken szól a csoporthoz, nagy zűrzavart, fájdalmat és megosztottságot okozván azok között, akik elfogadták Kelyhemet. Igémnek ezek az önjelölt szakértői nem Tőlem jönnek. És míg az Irántam való gyűlöletük nyilvánvaló a szájukból áradó ocsmányságok révén, más módon is próbálkozni fognak, hogy kárt okozzanak Végső Küldetésemnek.

Arról fogjátok felismerni Isten ezen ellenségét, hogy folyamatosan azt próbálja bejelenteni követőiről, hogy azok Isten prófétái. Ezek közül sokan elő fognak lépni, és azt fogják állítani, hogy rajtuk keresztül Jézus Krisztus beszél. Jezabel virulni fog, és hazugságokat fog terjeszteni, átadván gonosz és arrogáns szellemét az önjelölt prófétáknak, akik megpróbálják felhasználni ezt a küldetést arra, hogy hitelessé tegyék hangjukat.

Jezabel, a gonosz lélek, minden tőle telhetőt meg fog tenni – felhasználván minden elképzelhető taktikát -, hogy beszivároghasson földi Egyházamba. Befolyása által sok lelket el fog távolítani Tőlem Egyházamban, és alá fogja ásni Isten Igéjét. A férfiak és a nők között dolgozván, a varázslatot és a boszorkányságot fogja felhasználni arra, hogy a csodák benyomását keltse. Ő egy másik ellenfelem, aki a lelkekért folytatott végső csatában, Baál befolyásának köszönhetően, bántani próbálja Isten igaz látnokait és prófétáit.

Óvakodjatok azoktól, akik a teológiai tudásukkal büszkélkednek, és akik azt merik állítani, hogy Tőlem jönnek, amikor mindaz, amit mondanak féltékenységből és az Isten prófétái iránti mélységes gyűlöletből fakad. Az ilyen megfertőzött lelkek megpróbálnak benneteket manipulálni, azokat pedig, akik nekik ellenszegülnek, megfélemlítik. Ha továbbra is követni fogjátok a lelkek megmentése érdekében hozott utolsó földi Küldetésemet, ők minden tőlük telhetőt meg fognak tenni, hogy megtörjék ellenállásotokat.

Azok, akik Jezabel szellemének a befolyása alatt vannak, könyörtelenül azon fognak dolgozni, hogy támadjanak Engem. Ez a gonosz lélek, a hatalmába kerített lelkek által démoni eszközöket fog használni, hogy rágalmazza, ócsárolja, és gyűlöletet szítson azokkal szemben, akik Engem követnek. Fussatok el, amikor ilyen fertőzött lelkekkel találkoztok. Ne becsüljétek alá őket, mert Jezabel befolyásának köszönhetően ők azon lesznek, hogy elképesztő nagy károkat okozzanak azoknak, akik elkötelezik magukat nekik.

Tanuljátok meg felismerni Jezabel gonosz szellemét, mert azok által, akiket a hatalmába kerített, nagy tekintéllyel fog Rólam beszélni. Ők a Szentségekkel kapcsolatos nagy tudásukról fognak beszélni, és a Szent Biblia részeit fogják használni, de csak azért idézik azokat, hogy aláássák Igémet. Látni fogjátok, hogy Jezabel gyűlölködő élvezettel fogja támadni ezt a küldetést. Hűséges követői makacsok, fennhéjázók, tele vannak gőggel, és mélyen elkötelezve ennek az ellenségemnek, aki az ő erőteljes befolyása alatt tartja a lelküket. Soha nem szabad kapcsolatba kerülnötök Jezabel szellemével, mert ha azt megteszitek, el fog pusztítani benneteket, mint ahogy azt a seregével is tette.

Óvakodjatok mindazoktól, akik előrelépnek, és azt mondják, hogy Én küldtem őket, hogy segítsenek Igém terjesztésében. Tudnotok kell, hogy amióta ez a Küldetés elkezdődött, egyetlen prófétát sem jelöltem ki arra, hogy kommunikáljon a világgal. De ezek a hamis próféták tömegesen meg fognak jelenni, és mindegyik megpróbálja felülmúlni a másikat. Aztán ezt a küldetést arra fogják felhasználni, hogy a maguk számára támogatást szerezzenek, csakhogy hazugságokat terjeszthessenek. Mindazok, akiket esetleg Jezabel gonosz szelleme elcsábíthat, és akik valamilyen módon válaszolnak ennek a szellemnek, hamarosan azt fogják érezni, hogy minden Irántam való szeretetük hirtelen véget ért. Nagy veszélynek teszitek ki a lelketeket, ha bedőltök Jezabel hazugságainak, akit a mélység gyomra azért küldött, hogy elpusztítsa Egyházamat és prófétáimat ezekben az időkben.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/jezabel-gonosz-lelek-minden-tole-telhetot-meg-fog-tenni-hogy-beszivarogjon-foldi-egyhazamba

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/11/22

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-11-22

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Nektek továbbra is táplálnotok kell azok lelkét, akik számítanak rátok, hogy őket a Legszentebb Eukarisztiával tápláljátok.

Igazság Könyve:

Üdvösség Anyja: Van egy üzenetem a Római Katolikus Papság (Klérus) számára

  1. november 21. péntek 16:15

Én vagyok a Szeplőtelen Szűz Mária, Isten Anyja, az Üdvösség Anyja. Ma van egy üzenetem a Római Katolikus Papság számára, és szeretett Fiam, Jézus Krisztus nevében jövök hozzátok.

Hívom Fiam minden felszentelt szolgáját, akik a nagy megpróbáltatások ezen idejében szolgálják Őt az Egyházban. Ti vagytok az Ő Legszentebb Szentségeinek elsőrendű kiszolgáltatói, akiket Fiam meghívott, hogy minden lélek üdvösségén munkálkodván szolgáljátok Őt, és ezért nagy a ti felelősségetek Vele szemben.

A ti kötelességetek minden esetben az, hogy mindenkor szolgáljátok Fiamat és az Ő Testét – Egyházát –, biztosítván azt, hogy Legszentebb Igéje mindenkor meg legyen tartva. Előttetek a nagy fájdalom és az üldöztetés időszaka, és nektek erre már most fel kell készülnötök. A hitetek a jövőben a végsőkig próbára lesz téve, amikor arra fognak benneteket kényszeríteni, hogy új fogadalmat tegyetek, mely során azt fogják kérni tőletek, hogy egy olyan új tanhoz legyetek hűségesek, amely nem Fiamtól származik.

Azok, akik felismerik a hamis tanokat, amikor azt majd bemutatják nektek, nem szabad megadnotok magatokat annak. Amikor majd arra utasítanak benneteket, hogy alakítsátok át és változtassátok meg a Legszentebb Szentségeket, akkor el kell futnotok. Fiam Egyháza az elviselhetetlenségig próbára lesz téve. Azoknak közületek, akik esetleg félredobják majd az Igazságot egy új módosított tan javára  – amelyről azt fogják mondani, hogy meg kell felelnie az emberek igényeinek – tudniuk kell, hogy ez Isten Igéjének egy nagy elárulása.

Mivel arra tettetek fogadalmat, hogy Fiamat szolgáljátok, ezért Isten gyermekeivel szemben az a kötelességetek, hogy őket Fiam, Jézus Krisztus Testével és Vérével tápláljátok. Azonban el fog jönni majd az idő, amikor arra fognak benneteket kényszeríteni, hogy változtassátok meg a Szentmiseáldozatot. Lesznek köztetek olyanok is, akik azonnal tudni fogják, hogy itt egy nagy hibát követnek el, és ezért ti ennek hátat kell, hogy fordítsatok.

Nektek továbbra is táplálnotok kell azok lelkét, akik számítanak rátok, hogy őket a Legszentebb Eukarisztiával tápláljátok. Ha hűségesek maradtok Fiamhoz, és továbbra is szolgálni fogjátok Isten gyermekeit, amint az kötelességetek, akkor Őt nagy méltósággal fogjátok szolgálni.

Arra kérlek benneteket, hogy imádkozzátok minden nap a Szent Rózsafüzéremet, hogy adja meg számotokra a szükséges erőt és a Sátán elleni védelmet, mert az előttetek álló idők, amelyek hamarosan rátok szakadnak, elviselhetetlenek lesznek. Ha mindig magatoknál tartjátok az Élő Isten Pecsétjének imáját, akkor különleges védelemben fogtok részesülni a gonosszal szemben.

A papok közül sokan lesznek olyanok, akiknek nem lesz elég bátorságuk ahhoz, hogy megvédjék Isten Igéjét, de sohasem szabad félnetek attól, hogy hűséget mutassatok Fiam iránt. Ha eláruljátok Fiamat, ártatlan lelkeket fogtok magatokkal vinni, akik akaratuk ellenére tévedésben és egy borzalmas sötétségben fogják találni magukat.

Már egy jó ideje annak, hogy a sátán behatolt Fiam Egyházába, de minden alkalommal, amikor az általa okozott káosz és zűrzavar elviselhetetlenné vált, akkor ez Fiam szeretett szolgái hitének köszönhetően szertefoszlott. Most amikor sok pap hite meggyengült, egyes esetekben pedig teljesen megsemmisült, a Pokol kapui megnyíltak, és nagy veszély fenyeget.

Nektek soha nem szabad abba a kísértésbe esnetek, hogy lemondjatok mindarról, amit Fiam tanított. Fiam sohasem változott. Az Ő Igéje mélyen belevésődött abba a kősziklába, amelyre Egyháza épült. Az Ő Szentségei azt a Fényt hozzák a lelkeknek, amelyre szükségük van az életben maradáshoz. Ha eláruljátok Fiamat, akkor magát az életet pusztítjátok el, mert Fiam Jelenléte nélkül a világ ma nem létezne.

Boldogok azok, akik Fiamat valóban szeretik, mert ők lesznek azok, akik jó példával az élen fognak járni.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-van-egy-uzenetem-romai-katolikus-papsag-klerus-szamara

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/11/21

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-11-21

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Én vagyok a Szeplőtelen Szűz Mária, Isten Anyja, az Üdvösség Anyja. Ma van egy üzenetem a Római Katolikus Papság számára

Igazság Könyve:

Üdvösség Anyja: Engedjétek, hogy szeretetet és vigasztalást vigyek a lesújtottaknak

  1. november 19. szerda, 14:47

Drága gyermekem, engedjétek, hogy szeretetet és vigasztalást vigyek a lesújtottaknak, különösen azoknak, akik szörnyű betegségekben szenvednek.

Én nagy áldásokat hozok nektek szeretett Fiamtól, Aki arra vágyakozik, hogy elérje mindazokat közületek, akik ilyen módon szenvednek. Ő az által fog segíteni nektek – akiket fizikai szenvedések sújtanak -, hogy eltölt benneteket Jelenlétével. Arra kér benneteket, hogy forduljatok Hozzá a szükség órájában, és könyörögjetek, hogy békét és megnyugvást hozzon számotokra.

Kérlek benneteket, kérjétek Fiamat, hogy vegyen a Karjaiba titeket, és nyújtson számotokra védelmet a fájdalmak közepette. Kérjétek Őt, hogy vegye Vállára szenvedéseteket, és Ő segíteni fog. Fiam többféle módon be fog avatkozni, hogy bebizonyítsa a világnak: Ő az, aki ezeken az üzeneteken keresztül beszél hozzátok.

Mindazoknak a lelkeknek, akik mind a lélek, mind pedig a test gyógyulását kérik, és elimádkozzák a Keresztes Imahadjárat 94. imáját, Fiam azokon keresztül fog válaszolni, akiket arra választott ki, hogy teljesítsék Szent Akaratát.

Soha nem szabad elveszítenetek a reményt, mert amikor teljes mértékben megbíztok Fiamban, Ő mindig válaszolni fog segélykiáltásotokra.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-engedjetek-hogy-szeretetet-es-vigasztalast-vigyek-lesujtottaknak

https://www.oca.org/readings/daily/2024/11/20

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-11-20

https://www.oca.org/readings/daily/2024/11/19

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-11-19

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Engem a vizesárokba fognak dobni, mint egy koldust, Egyházam kapuit pedig az Arcomba fogják vágni.

Igazság Könyve:

A keresztények hamarosan olyanok lesznek, mint a pogányok

  1. november 18. kedd, 12:18

Drága, szeretett leányom, az Én Hangom az egyetlen Hang, amit a Földnek mind a négy sarkában hallani fogtok, amint felkészítem az emberiséget a nagy ostromra. Lehet, hogy még sok más hangot is fogtok hallani a hamis látnokok és próféták szájából, de egyik sem fog úgy a szívetekbe hasítani, mint a Szentlélek Lángja.

Nektek résen kell lennetek a hamis spiritualizmus hangjai miatt, amelyek nem Istentől származnak, de érezhetők lesznek a világ, különböző részein. A gonosz lelkek hatásai a terrorizmus háborúiban lesznek láthatók, ahol a téves ideológiákat elősegítő édes hangok megpróbálják majd igazolni a gonosz rémtetteket, amelyeket Isten Nevében hajtanak végre.

Azokban a Házakban, amelyek Engem tisztelnek, hamarosan olyan hangokat lehet majd hallani, amelyek a pogányságot mozdítják elő, és ők meg fogják szentségteleníteni Oltáraimat. A gonosz lélektől származó hangok olyannak fognak tűnni, mintha az emberek vágyakozásainak izgalmas értelmezései lennének, akik az életük beteljesülését keresik. Ők kiáltozni fognak, hamis isteneket fognak dicsérni, elpusztítják a sebezhetők lelkét, és káromolni fognak Engem. Ezek a lelkek ingerelnek haragra Engem a legjobban, mivel ők nagyon meggyőzőek, és nagy zűrzavart okoznak. Ők olyanok lesznek, mint a mágnes, mivel sok Keresztényt fognak elragadni Tőlem.

Ellenségeim meg fogják vakítani az embereket az Igazságra, a Keresztények pedig hamarosan olyanok lesznek, mint a pogányok. Engem a vizesárokba fognak dobni, mint egy koldust, Egyházam kapuit pedig az Arcomba fogják vágni. És amikor az ajtón kopogok, azok fogják azt Előttem bereteszelni, akik azt állítják, hogy Tőlem jönnek.

Én már figyelmeztettelek benneteket ezekre az időkre, amelyek hamarosan rátok ereszkednek. Újból megismétlem nektek: az Én Igém Szent és Sérthetetlen. Ezek a Mennyország utolsó üzenetei egy olyan világ számára, mely ugyanolyan közömbös, mint hálátlan Velem szemben.

Ébredjetek fel, és nézzetek szembe az Igazsággal. Csak egyetlen Uratok van. Ti nem maradhattok hűségesek Hozzám, ha több úrnak szolgáltok.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/keresztenyek-hamarosan-olyanok-lesznek-mint-poganyok

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/11/18

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-11-18

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Miközben a magatok módján folytatjátok a Fiammal való beszélgetést, egy idő után tudni fogjátok, hogy Ő meghallgat benneteket.

Igazság Könyve:

Üdvösség Anyja: Minél többet imádkoztok, annál erősebb lesz a kapcsolatotok Istennel

  1. november 17. hétfő, 19:20

Drága gyermekeim, az emberek nagytöbbségének az imádkozás nem könnyű dolog. A gyenge hitűek számára ez lehet egy nehéz feladat, és sokan nem értik az imádkozás jelentőségét, vagy azt, hogy az miért fontos.

Amikor szeretetteljes kapcsolatban vagytok egy másik személlyel, akkor fontos, hogy beszéljetek egymással. Kommunikáció nélkül a kapcsolat bukdácsolni fog, míg végül megszűnik. Ugyanez érvényes az Istennel való kommunikálásra is. Lehet, hogy Őt nem látjátok, nem érinthetitek meg, vagy nem érzitek Őt, de amikor Vele beszéltek, Ő mindig válaszolni fog. Ilyen az Isten Istenségének a misztériuma. Idővel azok, akik Istennel az Ő szeretett Fián, Jézus Krisztuson keresztül beszélnek, egy erős köteléket fognak kovácsolni.

Gyermekek, amikor a saját szavaitokkal hívjátok Fiamat, Ő meghallgat minden szorongó kiáltást és minden Hozzá intézett kérést. Miközben a magatok módján folytatjátok a Fiammal való beszélgetést, egy idő után tudni fogjátok, hogy Ő meghallgat benneteket. Azok a lelkek, akik irgalomért kiáltanak, legyen az a saját lelkük, vagy más lelkek üdvössége érdekében, minden alkalommal különleges Ajándékokat fognak kapni a Mennyből.

Az imádkozás nem bonyolult feladat. Az egy egyszerű dolog, olyan, mint amikor valakit hívtok, akit szerettek. És amikor egymást szeretitek, biztosak lehettek abban, hogy Isten is jelen van, mert Ő maga a Szeretet. Amikor igazán szerettek valakit, akkor ott van mindig a bizalom is a szívetekben. Ha tehát szeretitek Fiamat, bíznotok kell Benne. Ha bíztok Benne, akkor tudjátok, hogy Ő mindig szeretettel és gyengédséggel vár rátok. Örül annak, amikor hívjátok, mert Ő mindent meg fog tenni, hogy elhozza nektek Békéjét és Vigasztalását.

Soha ne vonakodjatok attól, hogy imádkozván beszélgessetek Fiammal. Ő vágyik a társaságotokra, és hamarosan nem lesz kétségetek a Létezése felől. Minél többet imádkoztok, annál erősebb lesz a kapcsolatotok Istennel. Azoknak, akik meg vannak áldva egy ilyen, Fiam iránti mély és megingathatatlan szeretettel, egy olyan béke lesz a szívükbe csepegtetve, hogy semmilyen szenvedés sem fogja tudni őket elbizonytalanítani ezen a Földön.

Imádkozzatok minden nap. Beszélgessetek Fiammal a mindennapi házimunkátok közben. Hívjatok engem, hogy vigyelek közelebb benneteket Fiamhoz. És ha még jobban akarjátok szeretni Őt, meg fogom kérni, hogy áldjon meg benneteket. Mély meghittséggel szeretni Istent, egy Ajándék Istentől, mely csak a rendszeres ima által nyerhető el.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-minel-tobbet-imadkoztok-annal-erosebb-lesz-kapcsolatotok-istennel

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/11/17

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-11-17

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Erejét az a tény táplálja, hogy az emberek nagy többsége nem hisz az ő létezésében.

Igazság Könyve:

Üdvösség Anyja: Ha nem kéritek, akkor hogyan tudna segíteni nektek a Fiam

  1. november 16. vasárnap, 14:20

Drága gyermekeim, a szomorúság és a szorongattatás idején nektek mindig hívnotok kell engem, Édesanyátokat, hogy segítsek enyhíteni aggodalmaitokat, független attól, hogy milyen nehezek a körülmények.

Ne feledjétek, hogy amikor én Fiam elé tárom különleges kéréseteket, legyen az a lelketek megmentésére, vagy bármi másra vonatkozó kérés, Ő mindig válaszolni fog kérésemre. Ha az egy különleges áldással vagy gyógyulással kapcsolatos kérés, akkor én mindig közbe fogok járni a nevetekben. Egyetlen kérés sem lesz figyelmen kívül hagyva, és ha az megfelel Isten Akaratának, akkor imáitok meghallgatásra találnak. Egyetlen olyan lélek sincs a Földön, aki ne kérhetné Fiam segítségét, ha a lelkük üdvösségéért könyörögnek.

A Fiam különleges engedményeket fog tenni, minden lélek számára, akikért imádkoztok. Az Ő Irgalma nagy és Szeretete kifürkészhetetlen. Ne féljetek Hozzá közeledni, hogy Irgalmát kérjétek. Az ima, gyermekeim, egy nagyon hatékony eszköz, amely által elnyeritek Isten Irgalmát. Egyetlen ima sem lesz figyelmen kívül hagyva. De ha nem kéritek, akkor hogyan tudna segíteni nektek a Fiam.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok a saját szavaitokkal, mert Isten soha nem fog vonakodni attól, hogy válaszoljon nektek.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-ha-nem-keritek-akkor-hogyan-tudna-segiteni-nektek-fiam

Isten soha nem írna elő más tant, mivel Ő az Igéjét adta a világnak

  1. november 16. vasárnap, 20:10

Drága, szeretett leányom, a Sátán a hazugság királya, a megtévesztés mestere, aki szabadon bejárva a Földet, minden pillanatban lelkeket fal fel. Erejét az a tény táplálja, hogy az emberek nagy többsége nem hisz az ő létezésében. Sokak szívét és lelkét hatalmába kerítette, és íme, ahogyan ő működik:

Hazugságokat mond azoknak, akiket megfertőz, és arra ösztönzi őket, hogy vétkezzenek. Arról fogja meggyőzni a lelket, hogy a bűn ártalmatlan dolog, és minden bűn elkövetése elfogadható, különösen azoké a bűnöké, amelyek vele kapcsolatosak. Ezek a bűnök magukba foglalják a test minden gonosz cselekedetét, beleértve a szabad szerelmet, az erkölcstelenséget, a bujaságot és a züllöttséget. Amikor az emberi testet eszközként arra használják, hogy olyan cselekedeteket kövessenek el vele, amelyek szégyenteljesek Isten Szemében, tudni fogjátok, hogy ez a sátáni befolyás jele.

Amikor a gonosz befolyást gyakorol azokra a lelkekre, akik Egyházamban a lelkek szellemi irányításával foglalkoznak, ösztönözvén őket a bűn elfogadására, akkor ezt ravasz módon teszi. Figyelmeztetni fognak benneteket, hogy ne ítéljétek el a bűnöst, de egy szót sem fognak arról ejteni, hogy a bűn Isten Szemében elítélendő.

Amikor a Sátán el akarja pusztítani a szeretetet, azt úgy fogja megtenni, hogy viszályt okoz a kapcsolatokban; gyűlöletet szít az emberek szívében, teletömvén a fejüket hazugságokkal, melyek arra fogják ösztönözni az embereket, hogy a konfliktusok és a háborúk által harcoljanak egymás ellen. A sátán olyan lelkek befolyása által fogja kísérteni az embert, akik már megadták magukat az ilyen kísértéseknek.

A hazugságok, az istenkáromlások és a gyűlölet olyan eszközök, amelyekkel a Sátán terjeszti a fertőzését. Ő egy hamis biztonságérzetben ringatja a lelket, amikor az egyik ember azt mondja a másiknak, hogy a bűn nem áll ellentétben Isten Törvényeivel, mivel az egy természetes dolog. Ennek következtében Isten gyermekei nagyon összezavarodtak, mivel az Isten által meghatározott törvényeket gyökerestől kitépték, és így az emberek bizonytalanokká váltak abban, hogy melyik irányba kell fordulniuk.

Nektek csak egy választásotok van. Olvassátok a legszentebb Bibliát, és emlékezzetek az Igazságra. Ott van feketén-fehéren a számotokra, hogy olvassátok. Ha elfogadjátok az Atyám Szent Könyvében foglaltatott Igazságot, és hiszitek, hogy Tízparancsolatát Ő diktálta le Mózesnek, akkor nektek nem kell semmilyen más tant elfogadnotok.

Isten soha nem írna elő más tant, mivel Ő az Igéjét adta a világnak, és Azon semmiféle változtatás sem alkalmazható. Az az ember, aki változtatni mer az Igén, csakhogy az megfeleljen a bűnösök életének, egy szörnyű bűn elkövetésével vétkezik, és szenvedni fog a Szentlélek megsértéséért.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/isten-soha-nem-irna-elo-mas-tant-mivel-o-az-igejet-adta-vilagnak

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/11/16

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-11-16

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

A pogányok, akik elutasítják az Igazságot, be fognak lépni a Házamba

Igazság Könyve:

A pogányok, akik elutasítják az Igazságot, be fognak lépni a Házamba

  1. november 15. szombat, 10:22

Drága, szeretett leányom, legyen ismert, hogy bárki, aki elutasítja a Jelenések Könyvét, megtagadja Isten Igéjét. A Jelenések Könyve az Igazságot tartalmazza, és ha valaki abból bármit is elvenne, tagadná a megjövendölt próféciákat, vagy ha ahhoz bármilyen módon valamit is adna, a vadonba lesz dobva.

Az Igazság üdvösségre vezet benneteket, az Új Paradicsomhoz vezető út pedig Hozzám. Az embernek az üdvösség egyedül csak Általam, Jézus Krisztus, az Emberfia által adatik majd meg. Én Vagyok az Út és a Világosság.

Egyedül Általam, és elfogadván azt, Aki Vagyok, lesztek képesek arra, hogy meglássátok Isten Fényét. Nincs más út. Csak kövessetek bármilyen általatok választott utat, de azok közül egyik sem fog Istenhez vezetni benneteket.

Ha ti az Enyéim vagytok, akkor nektek szeretettel, kedvességgel és türelemmel kell tisztelnetek fivéreiteket és nővéreiteket. Nem szabad másokat elítélnetek vallási meggyőződésük miatt. Úgy kell őket szeretnetek, ahogyan Én szeretem őket. Ez nem azt jelenti, hogy el kell fogadnotok a hitüket, vagy nagyra kell becsülnötök azt, mert ezáltal Engem tagadtok meg. Nem lehet két mesternek szolgálni. Soha nem szabad megsértenetek Engem azzal, hogy hűséget mutattok más, Velem szemben előnybe helyezett hamis isteneknek.

Az a nap, amikor Házam Fedele alatt hamis isteneknek fogjátok kifejezni hódolatotokat, az a nap lesz, amikor megrohamozom Templomomat, és mindent megsemmisítek benne. Mennyire langyos a hite néhány szolgámnak, akik befolyást gyakorolnak a lakosságra, és arra törekszenek, hogy az emberek szolgai hízelgését keressék. Milyen kevés tiszteletet mutatnak Irántam a Saját Házamban, amikor mindent, amit Én adtam nektek, közönyösen félredobnak, míg végül semmi sem fog maradni Belőlem Egyházamban.

Ti, szeretett követőim, és felszentelt szolgáim, akik továbbra is hűségesek maradtok az Igéhez, súlyos terhet fogtok viselni. Fájdalmat és megaláztatást fogtok elszenvedni, amikor szemtanúi lesztek majd a szentségtöréseknek, eretnekségeknek, és az okkult gyakorlatoknak. Amíg Szentséges Testem legtöbb megbecstelenítését okosan el fogják rejteni, addig azok, akik igazi tisztánlátással rendelkeznek, sokkolva lesznek, de ugyanakkor tehetetlenek, amikor ezek a dolgok meg fognak történni. A megtévesztés, mely minden repedésből visszhangozni fog, olyan nagy lesz, hogy egy kétezer fős hadsereg sem lenne elég ahhoz, hogy ezeket a csalókat megállítsa a károkozásban.

Ezeket a csalókat azok vezetik, akik nem Tőlem jönnek. Ők fondorlatos eszközök segítségével szivárogtak be Testembe (Egyházamba), és hosszú időt vett igénybe, és még időbe fog telni, míg véglegesen és teljes mértékben megkaparintják Egyházamat. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, hamarosan olyannak fogják látni ezeknek a cselekedeteit, mint amilyenek azok valójában.

A pogányok, akik elutasítják az Igazságot, be fognak lépni Házamba, ahol tárt karokkal fogják őket fogadni. Hogy elhallgattassák azokat, akik nagy ellenállást fejtenek ki, azt fogják mondani nektek, hogy szeretetet kell mutatnotok Isten gyermekei iránt. Nagyon kevesen fognak megvédeni Engem, Jézus Krisztust, és akiknek mégis lesz bátorságuk kifogásolni istenkáromló szertartásaikat, amelyeket ugyanazon oltárokon fognak bemutatni, mint amelyek Szent Eukarisztiám lakhelyéül szolgálnak, azokat el fogják hallgattatni.

Ellenségeim megkaparinthatják Házamat, de nem Egyházamat, mert azt az egész világ Keresztényei alkotják. Azok a hívők fogják továbbra is fenntartani földi Egyházamat, akik nem lesznek hajlandók megtagadni Isten Igéjét, és akik soha nem fogják elfogadni Isten Szent Igéjének bármiféle megváltoztatását. Semmi sem fog győzedelmeskedni vele szemben.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/poganyok-akik-elutasitjak-az-igazsagot-be-fognak-lepni-hazamba

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/11/15

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-11-15

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Amikor Isten úgy dönt, hogy külön Ajándékokban részesíti gyermekeit, mint például a Szent Rózsafüzér, akkor ez az Ő előjoga.

Igazság Könyve:

A magánkinyilatkoztatás egyetlen célja a lelkek megmentése

  1. november 13. csütörtök 23:20

Drága, szeretett leányom, Isten a magánkinyilatkoztatások által egy jobb megértést ad gyermekeinek mindarról, amit a Szentírás tartalmaz. Amikor Isten úgy dönt, hogy külön Ajándékokban részesíti gyermekeit, mint például a Szent Rózsafüzér, akkor ez az Ő előjoga. Ha nem lennének ilyen Ajándékok, mint a Szent Rózsafüzér, akkor a lelkek elvesznének Számára.

Nektek, szeretett követőim, meg kell értenetek azt, hogy a magánkinyilatkoztatás egyetlen célja, hogy a megtérés által lelkeket mentsen meg. Az imák mindig részei a magánkinyilatkoztatásnak, és ebből tudni fogjátok, hogy azok a Mennyből származnak.

Nem muszáj most Engem meghallgatnotok, mert mindaz, amit Isten elvár tőletek, nagy részben benne van a Szent Evangéliumokban. Sajnos, a követőim közül csak nagyon kevesen fogták fel az abban foglalt tanulságokat. Az Igazságot tartalmazza mind az Ó -, mind pedig az Újszövetség. Mindig is az volt Isten szándéka, hogy a választott lelkeknek feltárt Igazság által beavatkozzon a világ sorsába, mint egy eszköz, hogy jobban megértsétek azt, amire szükség van a lelketek megmentése érdekében. Ez tehát egy eszköz, mely által Ő figyelmezteti gyermekeit, amikor ellenségei félrevezetik őket.

Atyám Könyve az Igazságot tartalmazza, és ahhoz soha semmit sem szabad hozzáadni, vagy azt átjavítani. Azt semmilyen módon nem szabad módosítani. Most az Én feladatom az, hogy feltárjam a Jelenések Könyvének tartalmát, így segítvén nektek megérteni azt a tényt, hogy minden abban található prófécia meg fog történni, mert az Ige már rég meghatározást nyert.

A tartalma miatt ez a Könyv egy nehéz olvasat, mivel megjövendöli azok részéről történő végső elárulásomat, Jézus Krisztus elárulását, akik azt állítják, hogy Egyházamat kormányozzák. Tegyétek hallhatóvá az Igazságot, mert az le van írva, és az, amit Isten egyszer leír, szent és sérthetetlen.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/magankinyilatkoztatas-egyetlen-celja-lelkek-megmentese

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/11/14

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-11-14

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Gonosz embernek és hamis prófétának tartottak Engem, és így megkorbácsoltak

Igazság Könyve:

Gonosz embernek és hamis prófétának tartottak Engem, és így megkorbácsoltak

  1. november 13. csütörtök, 11:10

Drága, szeretett leányom, ma feltárom előtted a végidők egyik legnagyobb titkát.

Az utolsó nap felé vezető események sorozata hasonlít a Keresztre feszítésemhez, mely minden szakaszában meg fog ismétlődni, egészen addig a napig, amikor újra eljövök, hogy megmentsem a világot.

Amikor a Getszemáni Kertben voltam elszigetelten, egyedül, le voltam sújtva a fájdalomtól, mivel csak nagyon kevesen hitték el, hogy az Igazságot mondom. Az Atyám iránti Szeretetem tartott fenn Engem, de az emberiség iránti Szeretetem miatt vállaltam az elviselt kínszenvedést, beleértve a Sátán keze által okozott szellemi és testi kínokat is, bár ez óriási erőfeszítésembe került.

Ó, mennyire szenvedtem Én abban a Kertben! Mennyire könyörögtem Atyámhoz a megkönnyebbülésért! Mennyire vérzett a szívem, amikor a gonosz megmutatta Nekem, hogy a világ hogyan fog véget érni. Gúnyolódott Velem, kinevetett, leköpött és csúfolt, s közben megmutatta Nekem ellenségeim lelkét, akik egy szép napon azt fogják mondani a világnak, hogy ők Egyházamat szolgálták. Ez olyan volt számomra, mintha szeretett apostolaim elítéltek volna Engem, majd pedig a Sátánnak hűséget fogadtak volna. Megmutatta

Nekem a hívők lelkét is, kiknek hangjai a radikális fanatikusok hangjaihoz hasonlítottak, és akiket a legszörnyűbb bűncselekményekkel vádoltak. Láttam azokat, akik azt mondták, hogy Engem képviselnek, hogyan üldözik a prófétákat és a látnokokat, valamint azokat, akik ezek elpusztítására törekedtek. Nagy sötétséget kellett elviselnem, amikor láttam, hogy az a világ, ahol egykor Én laktam, nemcsak hogy vak lett azzal szemben, Aki Én Vagyok, de úgy tesz, mintha soha nem beszéltek volna nekik Rólam.

A földre dobtak, Arcomat a földbe nyomták, rugdostak, megkorbácsoltak, végül pedig a Sátán letépte ruháimat. Kínozott Engem, mely meghaladta emberi tűrőképességemet és fizikai testem ellenálló képességének legvégső határait. Ennek ellenére erőt kaptam, hogy szembe tudjak nézni elkerülhetetlen Keresztre feszítésemmel, mely halálra rémített Engem. Az ember iránti Szeretetem azonban felülmúlta emberi félelmemet.

Felszentelt szolgáim, akik nem lesznek hajlandók elárulni Engem, hasonló elszigeteltséget fognak elszenvedni. Meg fogják őket szégyeníteni, és félre fogják őket dobni. Elszigeteltségüket az Egyház nem fogja elítélni a benne uralkodó félelem miatt.

Amikor megkorbácsoltak, azok, akik a legkegyetlenebb és legaljasabb cselekedeteket hajtották végre a Testemen, örültek. Gonosz embernek és hamis prófétának tartottak Engem, és így megkorbácsoltak. Miközben meggyalázták Testemet, szent mivoltukkal, igazságosságukkal, és a Szentírásban való jártasságukkal kérkedtek. Nem tudták elfogadni azt a próféciát, hogy a Messiásuk el fog jönni, hogy megmentse őket. Azoknak, akik Második Eljövetelemet hirdetik, azonos bánásmódot kell majd elviselniük.

Amikor meztelenre vetkőztettek, hogy még jobban megalázzanak, egy vörös posztóba öltöztettek Engem, mely alig takart be, s mindezt azért, hogy tovább folytathassák Testem meggyalázását. Amikor pedig a Fejembe tűhöz hasonló tüskéket szúrtak, azt állították, hogy az Emberfia egy csaló, és ezért nem méltó arra, hogy elfogadják. Kitépték a Szememet a helyéről, de ennek fájdalma jelentéktelen volt azon kijelentésükhöz képest, hogy nem fogadnak el, mint Isten gyermekeinek a Megváltóját.

Hamarosan mindezeket a dolgokat újra eljátsszák, amikor Engem, Jézus Krisztust, mint Egyházam Fejét félre fognak dobni, a Koronámat pedig elveszik Tőlem. Főségem egy hamis vezetővel, az antikrisztussal lesz felcserélve, és az Áldozati Báránnyal ellentétben, ő egy csillogó aranykoronát fog viselni. E megtévesztő külső alatt egy rothadt mag fog megbújni, és a hazugságok, hamisságok, istenkáromlások és az eretnekségek mellett, amelyek a szájából fognak ömleni, ő mindent úgy fog átadni, mint a méhkaptárból folyó mézet. Ne ringassátok magatokat illúziókban, mert a fenevad szép megjelenésű lesz, hangja nyugtató, viselkedése pedig lenyűgöző. Ő jóképű és vonzó lesz, de a szájából mérget fog árasztani, mely meg fogja mérgezni a lelketeket.

Amikor a Keresztemet hordoztam, már nem voltam képes arra, hogy azt a Saját Erőmből tegyem. Annyira nehéz volt, hogy időnként csak egy-egy lépést tudtam tenni, és nagyon lassan haladtam előre. A Testem több helyen meg volt szaggatva, és a Vérveszteség miatt többször is elájultam, annyira gyenge voltam. Egyik Szememre megvakultam, és a Fejembe fúródó tüskék miatt, azoknak, akik mellettem jöttek, folyamatosan törölniük kellett a Sebeimből kicsorduló Vért. Egyébként nem lettem volna képes egy lépést sem tenni előre.

Ugyanez fog történni Maradék Egyházammal is, mely Testem utolsó akolja. Ők a nehéz kereszttel úgy fognak menetelni, ahogyan azt Én is tettem, de a fájdalom, a durva bánásmód, a szenvedés és vérontás ellenére is a végsőkig ki fognak tartani. Mert Drága Vérem keresztül fog áradni a lelkükön, párhuzamosan Szomorúságommal, Keresztrefeszítésemmel. És azon a napon, amikor többé már nem fogják megtartani a Szentmise napi Áldozatát, Jelenlétem megszűnik. Amikor elérkezik a nap, hogy végleg megfosztják, keresztre feszítik, és meggyalázzák Testemet, földi Egyházamat, minden örökre meg fog változni.

Amíg Testem, az Egyházam, tovább él a világban, fenntartja az életet. De amikor elpusztul, az az élet, ahogyan azt ismeritek, véget ér. Amikor Egyházamat elárulják, feláldozzák és félredobják, akárcsak Engem a Keresztre feszítésem során, akkor ez az idők végét fogja jelezni.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/gonosz-embernek-es-hamis-profetanak-tartottak-engem-es-igy-megkorbacsoltak

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/11/13

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-11-13