admin összes bejegyzése

Én ismerem az Enyéimet, és ők is ismernek Engem. Én ismerem ellenségeimet is

Igazság Könyve:

Az új világvallás, amelyet minden ember számára készítettek, vonzani fogja a nem Keresztény vallásokat

  1. december 11. csütörtök, 21:50

Drága, szeretett leányom, ma olyan hírt hozok nektek, ami fel fogja deríteni a szíveteket. Nektek, dédelgetett tanítványaim, akik hűségesek vagytok Isten Igéjéhez, különleges kegyelmeket fogok adni. Ezek a Kegyelmek, amelyek azokra fognak kiáradni, akik az Én Szent Nevemért szenvednek, rendkívüli vigaszt fognak nektek hozni az előttetek álló megpróbáltatások során.

Megadom nektek azt a Kegyelmet is, hogy megmentsétek mindazokat a szegény, összezavarodott, félrevezetett és felzaklatott lelkeket, akik kiiktattak Engem az életükből. Mindaz, amire szükségem van, imáitok és kitartásotok, melyeket engesztelésül kell felajánlanotok Nekem ezekért a lelkekért. Ez egy különleges Ajándék, amit azért adok nektek, mert hamarosan egy olyan nagyméretű zűrzavar fog kavarogni a Keresztény vallások között, hogy sokan el fognak hagyni Engem.

Mint újoncok, akik egy hadsereghez csatlakoznak, mely készen áll a háborúra, úgy fognak az emberek is csatlakozni a Kereszténynek álcázott új valláshoz, amelyre úgy fognak hivatkozni, mint az emberek vallására – egy olyan vallásra, mely megöleli az erőset, a gyengét és minden bűnöst, és amelyről azt fogják mondani, hogy áthidal minden politikai megosztottságot. Sokan azt fogják gondolni, hogy ezzel a saját vallásukat támogatják, s közben ők cserben fognak hagyni Engem. Ehhez a nagy megtévesztéshez vezető utat most már elkészítették, és az új vallás vezetőit már kinevezték. Már egy jó ideje annak, hogy sok nemzetben, csendben, gondosan és eltökélten elvetették a magokat, melynek hamarosan látni fogják az eredményeit.

Az új világvallás könyörületesnek fog látszani. Az új világvallás, amit minden ember számára készítettek, vonzani fogja a nem Keresztény vallásokat, és mindenféle meggyőző hazugságokkal fognak előhozakodni, csakhogy megvédjék ezt a mozgalmat. Isten Törvényeit teljesen figyelmen kívül fogják hagyni, és új megközelítéseket alkalmazván, minden kísérletet meg fognak tenni annak érdekében, hogy igazolják a „globális evangelizációt”.

Azok, akik Egyházamban a változások megvédése érdekében beszédeket fognak tartani – amelyekre azért lesz szükség, hogy az új hamis tan első részét bevezessék -, jellegzetes hamissággal fognak rendelkezni. A szavak, amelyekkel a Tanításaimat elő fogják adni, már nem lesznek ismerősek azon Keresztények számára, akik valóban ismernek Engem. A Rám való hivatkozás alkalmával használt nyelvezet megalázó és sértő lesz Istenségemet illetően.

Én ismerem az Enyéimet, és ők is ismernek Engem. Én ismerem ellenségeimet is, és ők azt fogják mondani mindenkinek, akik őket meghallgatják, hogy ismernek Engem. Legyetek éberek ellenségeimmel szemben, akik bár azt mondják, hogy Tőlem valók, de ugyanakkor megvetéssel beszélnek Rólam, kevés tiszteletet mutatnak Igémmel szemben, vagy pedig megpróbálják azt újra fogalmazni. Hiszen még a legravaszabb ellenségem is ellentmondásba fogja keverni saját magát, mert mindaz, ami ellenségemtől származik, az mindig össze fog zavarni. Mindaz, ami Istentől jön, és ahol jelen van a Szentlélek, az soha, semmilyen módon nem fog gúnyolni Engem, Jézus Krisztust.

Mihelyt zűrzavarnak és olyan új tanoknak lesztek a tanúi Egyházamban, amelyek az emberek igényeit és vágyait tisztelik, annak terméséből semmit sem fogtok jónak érezni. Ti, drága követőim, bizonytalanok lesztek, félni fogtok, és tele lesztek szomorúsággal. Ezen eljövendő dolgok miatt fogom megadni a Kegyelmeket azoknak, akik valóban szeretnek Engem, hogy segítsenek Nekem megmenteni Isten gyermekeit ettől a nagy utálattól, mely hamarosan fel fogja emelni ocsmány fejét.

Fogadjátok el Ajándékaimat, amelyeket most nektek hozok, Ígéretemet, hogy segítek nektek, és vezetlek benneteket. Az emberiség már rég megkapta Igémet. Az Ige nem új. Az az ember, aki bármit is hozzáad vagy elvesz belőle, nagyon fog szenvedni. Ez meg volt jövendölve a Szent Bibliában, és most pontosan ez fog megtörténni. Ellenségeim meg fogják hamisítani Igémet, és a világ le fogja nyelni a hazugságokat, amelyek ennek eredményeként bekövetkeznek.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/az-uj-vilagvallas-amelyet-minden-ember-szamara-keszitettek-vonzani-fogja-nem-kereszteny-vallasokat

Az ember lelkiismerete nem más, mint a lélek tükre

  1. december 13. szombat, 0:15

Drága, szeretett leányom, az ember lelkiismerete nem más, mint a lélek tükre. Amit a lelkiismeret érez, amire felel, vagy amiben hisz, az visszatükröződik a lelkében. Ez azt jelenti, hogy amikor a lelkiismeretetek olyasmire figyelmeztet benneteket, amiről tudjátok a szívetekben, hogy az Isten Szemében egy rossz dolog, akkor hallgatnotok kell rá.

Amikor gonoszságot mutatnak be nektek, és a lelkiismeretetek arra visz benneteket, hogy megvédjétek Isten Igéjét, akkor válaszolnotok kell rá; mint tudjátok, ezt meg kell tennetek. Ha elfogadjátok a gonoszságot, s közben a lelkiismeretetek az ellenkezőjét mondja nektek, akkor ti hűtlenek vagytok Isten Igéjéhez. Ha Kereszténynek valljátok magatokat, akkor engednetek kell, hogy a lelkiismeretetek vezessen benneteket. Azokban a Keresztény lelkekben, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, a lelkiismeret teljesen éber az ördög megtévesztésének minden formájával szemben.

Ha megtagadjátok a lelkiismereteteket, Istent tagadjátok meg. Amikor megtagadjátok Istent, akkor a saját örökségeteket tagadjátok meg. Soha ne keressetek kifogásokat arra nézve, hogy bármit is elfogadjatok, amiről tudjátok, hogy nem Tőlem származik, mert ha a lelkiismeretetek egyféleképpen utasít benneteket, és ti annak mégis az ellenkezőjét teszitek, akkor nem veszítek fel a Kelyhemet. Mit értek a Kelyhem alatt? Ha Keresztények vagytok, akkor mindig ellenségeimbe fogtok ütközni. A Keresztényeket mindig megvetik azok, akik nem Tőlem valók. Jöhetnek olyan időszakok, amikor nem kell szenvednetek előítéletektől, de mindig lesznek olyan időszakok is, amikor a Nevemért támadni fognak benneteket. Amikor eljön az a nap, akkor majd el fogtok hagyni Engem, megtagadván Szent Igémet? Milyen erős a hitetek, vagy az Irántam való szeretetetek? Csak akkor fogjátok ezt megtudni, amikor nagy szerencsétlenséggel fogtok szembenézni, hogy távolról sem vagytok felkészülve arra, hogy visszautasítsátok a rosszat a jó ellenében. Azok, akik elég erősek, és nem hajlandók semmi olyat elfogadni, ami tagadja a Szent Bibliában rögzített dogmát, fel fogják venni a Kelyhemet. A Kehely Szent Véremet és azt a Serleget jelenti, amely Véremet tartalmazza. A Kehely azt a szenvedést jelenti, ami elkerülhetetlenül adódik, amikor nagy bizalommal Isten Igéjének a védelmezésére indultok.

Ha egyszer Isten tényként határozta meg az Ő Törvényeit – Szent Igéje által, amely a Szent Bibliában foglaltatik –, akkor ti nem fogadhattok el semmi olyat, ami ezzel szembehelyezkedik. Dogmát elítélni az Én Nevemben, nem jelent mást, mint megtagadni Engem. El fog jönni a nap, amikor földi Egyházam – előnybe részesítvén a sötétség tanait – tagadni fogja a dogmát, mely kőbe lett vésve. Ha elfogadjátok ezt a megtévesztést, miközben a lelkiismeretetek mást mond, akkor eretnekséggel vétkeztek. Mihelyt ezt megteszitek, nem hívhatjátok magatokat többé Kereszténynek vagy tanítványaimnak, mert Én is meg foglak tagadni benneteket.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/az-ember-lelkiismerete-nem-mas-mint-lelek-tukre

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/12/12

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-12-12

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Az új világvallás, amelyet minden ember számára készítettek, vonzani fogja a nem Keresztény vallásokat

Syncretic Aberration Queretaro, Mexikó A Pachamama-kereszt szentélye megnyitotta a katolikus egyház kapuit.

facebook.com/share/v/hCyj3b4qVU73axXV

Igazság Könyve:

Az új világvallás, amelyet minden ember számára készítettek, vonzani fogja a nem Keresztény vallásokat

  1. december 11. csütörtök, 21:50

Drága, szeretett leányom, ma olyan hírt hozok nektek, ami fel fogja deríteni a szíveteket. Nektek, dédelgetett tanítványaim, akik hűségesek vagytok Isten Igéjéhez, különleges kegyelmeket fogok adni. Ezek a Kegyelmek, amelyek azokra fognak kiáradni, akik az Én Szent Nevemért szenvednek, rendkívüli vigaszt fognak nektek hozni az előttetek álló megpróbáltatások során.

Megadom nektek azt a Kegyelmet is, hogy megmentsétek mindazokat a szegény, összezavarodott, félrevezetett és felzaklatott lelkeket, akik kiiktattak Engem az életükből. Mindaz, amire szükségem van, imáitok és kitartásotok, melyeket engesztelésül kell felajánlanotok Nekem ezekért a lelkekért. Ez egy különleges Ajándék, amit azért adok nektek, mert hamarosan egy olyan nagyméretű zűrzavar fog kavarogni a Keresztény vallások között, hogy sokan el fognak hagyni Engem.

Mint újoncok, akik egy hadsereghez csatlakoznak, mely készen áll a háborúra, úgy fognak az emberek is csatlakozni a Kereszténynek álcázott új valláshoz, amelyre úgy fognak hivatkozni, mint az emberek vallására – egy olyan vallásra, mely megöleli az erőset, a gyengét és minden bűnöst, és amelyről azt fogják mondani, hogy áthidal minden politikai megosztottságot. Sokan azt fogják gondolni, hogy ezzel a saját vallásukat támogatják, s közben ők cserben fognak hagyni Engem. Ehhez a nagy megtévesztéshez vezető utat most már elkészítették, és az új vallás vezetőit már kinevezték. Már egy jó ideje annak, hogy sok nemzetben, csendben, gondosan és eltökélten elvetették a magokat, melynek hamarosan látni fogják az eredményeit.

Az új világvallás könyörületesnek fog látszani. Az új világvallás, amit minden ember számára készítettek, vonzani fogja a nem Keresztény vallásokat, és mindenféle meggyőző hazugságokkal fognak előhozakodni, csakhogy megvédjék ezt a mozgalmat. Isten Törvényeit teljesen figyelmen kívül fogják hagyni, és új megközelítéseket alkalmazván, minden kísérletet meg fognak tenni annak érdekében, hogy igazolják a „globális evangelizációt”.

Azok, akik Egyházamban a változások megvédése érdekében beszédeket fognak tartani – amelyekre azért lesz szükség, hogy az új hamis tan első részét bevezessék -, jellegzetes hamissággal fognak rendelkezni. A szavak, amelyekkel a Tanításaimat elő fogják adni, már nem lesznek ismerősek azon Keresztények számára, akik valóban ismernek Engem. A Rám való hivatkozás alkalmával használt nyelvezet megalázó és sértő lesz Istenségemet illetően.

Én ismerem az Enyéimet, és ők is ismernek Engem. Én ismerem ellenségeimet is, és ők azt fogják mondani mindenkinek, akik őket meghallgatják, hogy ismernek Engem. Legyetek éberek ellenségeimmel szemben, akik bár azt mondják, hogy Tőlem valók, de ugyanakkor megvetéssel beszélnek Rólam, kevés tiszteletet mutatnak Igémmel szemben, vagy pedig megpróbálják azt újra fogalmazni. Hiszen még a legravaszabb ellenségem is ellentmondásba fogja keverni saját magát, mert mindaz, ami ellenségemtől származik, az mindig össze fog zavarni. Mindaz, ami Istentől jön, és ahol jelen van a Szentlélek, az soha, semmilyen módon nem fog gúnyolni Engem, Jézus Krisztust.

Mihelyt zűrzavarnak és olyan új tanoknak lesztek a tanúi Egyházamban, amelyek az emberek igényeit és vágyait tisztelik, annak terméséből semmit sem fogtok jónak érezni. Ti, drága követőim, bizonytalanok lesztek, félni fogtok, és tele lesztek szomorúsággal. Ezen eljövendő dolgok miatt fogom megadni a Kegyelmeket azoknak, akik valóban szeretnek Engem, hogy segítsenek Nekem megmenteni Isten gyermekeit ettől a nagy utálattól, mely hamarosan fel fogja emelni ocsmány fejét.

Fogadjátok el Ajándékaimat, amelyeket most nektek hozok, Ígéretemet, hogy segítek nektek, és vezetlek benneteket. Az emberiség már rég megkapta Igémet. Az Ige nem új. Az az ember, aki bármit is hozzáad vagy elvesz belőle, nagyon fog szenvedni. Ez meg volt jövendölve a Szent Bibliában, és most pontosan ez fog megtörténni. Ellenségeim meg fogják hamisítani Igémet, és a világ le fogja nyelni a hazugságokat, amelyek ennek eredményeként bekövetkeznek.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/az-uj-vilagvallas-amelyet-minden-ember-szamara-keszitettek-vonzani-fogja-nem-kereszteny-vallasokat

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/12/11

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-12-11

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Minden korszakban, amikor a földi jelenések helyein megjelentem, a világ egy jelet kapott.

Igazság Könyve:

Üdvösség Anyja: Én minden korszakban az Ő hírnökeként lettem küldve

  1. december 9. kedd, 17:00

Drága gyermekem, én vagyok a Szeplőtelen Szűz Mária, Isten Anyja, és azért jövök, hogy feltárjam nektek földi küldetésem célját.

Én az Úr szolgálóleánya vagyok, és Engem Mennyei Atyám jelölt ki arra, hogy a világra hozzam az Ő Fiát, Jézus Krisztust, a világ Megváltóját. Mint ahogy elhivatott voltam arra, hogy Atyám Legszentebb Akaratát teljesítsem, világra hozván Egyszülött Fiát, Aki azért lett küldve, hogy örök életet adjon minden gyermekének, úgy azt a feladatot is megkaptam, hogy az Ő hírnöke legyek minden korszakban. Én, mint az Ő hírnöke, azért lettem küldve, hogy feltárjam Mennyei Királyságának misztériumát, és Én minden alkalommal az Ő Szent Nevében jöttem, hogy fontos üzeneteket adjak a világnak. Én nem a saját nevemben jöttem, mert erre sohasem kaptam volna felhatalmazást. Isten Nevében jöttem, az Ő Dicsőségére, mint hűséges szolgálója, hogy ezáltal Isteni Irgalmába hívhassa a lelkeket. Most újra jövök ebben a végső küldetésben, melyet a Szentháromság szentesített a lelkek üdvössége érdekében.

Első alkalommal, a Messiás Eljövetelekor, Én fontos szerepet játszottam, most végül úgy jövök, mint az Ő szent hírnöke, még mielőtt Ő, a Fiam, Második Eljövetele alkalmával kinyilvánítaná magát.

Minden korszakban, amikor a földi jelenések helyein megjelentem, a világ egy jelet kapott. Sok esetben a fontos próféciákat belső sugallat által tártam fel, de egyáltalán semmi sem lett elmondva. Ehelyett egy jel adatott, és azok, akik meg voltak áldva a tisztánlátás kegyelmével, megértették, hogy mi volt az, amit Isten az Ő gyermekeinek a tudtára akart adni. Isten nagylelkűségének volt köszönhető, hogy jóváhagyta ezeket az isteni beavatkozásokat, mert az Ő egyetlen vágya a lelkek megmentése volt.

Örök Atyám, Aki a semmiből teremtett meg mindent, csak akkor lép közbe, amikor meg szeretné menteni gyermekeit a megtévesztésektől, amelyeket a lelkükbe ültettek. Amikor a gonosz zűrzavart hoz létre, akkor Isten mindig közbelép, megnyitván gyermekei szívét arra a Nagy Szeretetre, amellyel Ő minden gyermekét szereti. Fogadjátok szívélyesen ezt a küldetést, drága gyermekek, és adjatok hálát Isten Nagy Irgalmáért, mely nélkül sok lélek elveszett volna.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-en-minden-korszakban-az-o-hirnokekent-lettem-kuldve

https://www.oca.org/readings/daily/2024/12/10

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-12-10

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Első alkalommal, a Messiás Eljövetelekor, Én fontos szerepet játszottam, most végül úgy jövök, mint az Ő szent hírnöke

https://www.oca.org/readings/daily/2024/12/09

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-12-09

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Üdvösség Anyja: Fiam megadta nekem azt a hatalmat, hogy eltiporjam a kígyó fejét

Hungarian Name Day: Mária – Hungary

https://www.wincalendar.com/EU/Date/8-December-2024

https://www.magyarkurir.hu/hirek/szuz-maria-szeplotelen-fogantatas

Igazság Könyve:

Üdvösség Anyja: Fiam megadta nekem azt a hatalmat, hogy eltiporjam a kígyó fejét

  1. december 8. hétfő, 17:30

Drága gyermekeim, amikor a legváratlanabb helyeken történő új háborúk kitöréséről hallotok, tudatában kell lennetek annak, hogy a Jelenések Könyvében foglalt próféciák már elérkeztek hozzátok.

Amikor a föld természetes rendje és az emberi faj viselkedése a világnak mind a négy sarkában zűrzavarba torkollik, akkor itt a felkészülés ideje. Mindezeknek a dolgoknak meg kell történniük, mint utolsó védőbástya mindazzal a gonoszsággal szemben, mely a gonosz fertőzéséből fakad.

Ember, ember ellen támad; az emberek kegyetlenül fognak egymással bánni, anélkül, hogy akár egy szemernyi lelkiismeret-furdalásuk is lenne, és mindegyik vissza fog élni a másik bizalmával. Ez az eredménye annak, amikor a szeretet, mely Istentől származik, elenyészik az emberek szívében. Még azok is, akik hisznek Fiamban, Tanításai ellen fognak fordulni. A Hozzá legközelebb állók, annak ellenére, hogy szeretik Őt, el fogják árulni. Azok, akik Őt képviselik, az Ellenségeihez fognak pártolni, amint azt Júdás is tette.

Nagyon kevesen vannak olyanok, akik elég erősek ahhoz, hogy felálljanak, és hirdessék Isten Szent Igéjének Igazságát. Az ember gyenge, és a bűn miatt van az, hogy nem válhat tökéletessé. Mindaddig, amíg a bűn gyökerestől ki nem lesz irtva, sok szenvedést kell még elviselni Fiam visszajöveteléig. Addig is az ima a ti egyetlen fegyveretek a Sátán hatalma ellen. Különösen Legszentebb Rózsafüzéremet kell naponta imádkoznotok, mert annak hatalma van, hogy meggyengítse a Sátán erejét és mindazokat, akik a végső csatát vezetik Jézus Krisztus és földi Egyháza ellen.

Most elmondom nektek, hogy Én, a ti szeretett Édesanyátok, a Szeplőtelen Szűz Mária, Isten Anyja, egy különleges ajándékot adok ma nektek. Nekem megadatott az a kegyelem, hogy az emberiség védelmezője legyek. A viszály idején a védelmembe kell menekülnötök. Én meg fogom védeni mindazokat közületek, akik az ördög gonoszságai ellen hívnak engem. Védelmem alatt mentességet fogtok kapni a támadásokra, amelyeket a sátán azokra a Keresztényekre fog mérni, akik az előttetek álló megpróbáltatások során megpróbálnak hűségesek maradni Fiamhoz.

Fiam megadta nekem azt a hatalmat, hogy eltiporjam a kígyó fejét, hogy közelebb vihessen Magához benneteket. Fogadjátok el védelmemet, és én válaszolni fogok mindazoknak, akik a segítségemet kérik.

Kötelességgel tartozom Istennek, és hűséggel szeretett Fiamnak, Jézus Krisztusnak, Aki oly nagyon szeret benneteket. Nincs olyan dolog, amit ne tennék meg Fiamért, és nincs semmi, amit Ő meg ne tenne azért, hogy megszabadítson benneteket a fájdalomtól és a szenvedéstől.

Köszönöm, drága gyermekeim, az Irántam tanúsított szeretetet, de tudnotok kell, hogy én azt a szeretetet, amelyet nekem adtok, bemutatom Fiamnak, Isten Dicsőségére.

Én továbbra is Isten alázatos szolgálója maradok.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-fiam-megadta-nekem-azt-hatalmat-hogy-eltiporjam-kigyo-fejet

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/12/08

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-12-08

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Mindezek a dolgok Tőlem származnak, és minden ember a Színem előtt meg fog hajolni

Igazság Könyve:

Isten, az Atya: Nélkülem semmi sem létezne. Nem lenne világegyetem. Nem lenne szeretet. Nem lenne élet

  1. december 7. vasárnap, 16:30

Drága leányom, senki se feledje közületek, hogy Én Ki Vagyok. Én a ti szeretett Atyátok Vagyok, mindannak a Teremtője, ami kezdetben volt, és Az, ami még lesz, egészen a „vég”-ig. Mindezek a dolgok Tőlem származnak, és minden ember a Színem előtt meg fog hajolni, ha nem szeretné, hogy kidobják a Legnagyobb Mennyei Hierarchiából.

Ti vagytok, szeretett gyermekeim, mindaz, amire a Szívem vágyik, és mindazok a csaták, amelyeknek tanúi vagytok a Földön, a lelketek üdvösségét szolgálják. Mindazt, ami gonosz, Ellenségem okozza, a hazugság királya, a kísértő, a vádló, a legnagyobb ellenségem, és egyben gyermekeim ellensége is. Ő, aki Ellenem van, ti ellenetek is van. Mindaz, ami Dicsőséget hoz Nekem, annak is dicsőséget hoz, ami az Enyém. Ez magába foglalja egyszülött Fiamat és titeket is, szeretett leszármazottaim.

Az az ember, aki üldözi gyermekeimet, nem Tőlem származik. Tudnotok kell, hogy mindazt a szenvedést, fájdalmat, elszigeteltséget, amit el kell viselniük azoknak, akik a legközelebb állnak Hozzám, a Sátán és az ő bukott angyalainak a hierarchiája okozza.  A legnagyobb vágyuk az, hogy elvegyenek Tőlem benneteket, és éppen ez az, ami szenvedést okoz nektek.

Mivel Én nem veszem vissza azt, amit adok, ezért a szabad akaratotok lesz a ti győzelmetek, vagy a bukásotok, attól függően, hogy melyik utat választjátok. Ez azt jelenti, hogy ha felajánljátok a szabad akaratotokat Nekem a lelketek és más lelkek javára, akkor le tudjátok, és le is fogjátok győzni a legnagyobb ellenséget: az ördögöt. De ha hagyjátok, hogy a gonoszság átitassa a lelketeket, a saját szabad akaratotokkal fogtok elvágni minden benneteket Velem összekötő kapcsolatot.

Én nem avatkozhatok bele a szabad akaratotokba, mert ez azt jelentené, hogy megszegtem volna az Ígéretemet. Nem kényszeríthetlek benneteket, hogy döntéseket hozzatok. Én csak az örök üdvösségre vezető ösvényt, az utat mutathatom meg nektek. Ezt követően nektek kell eldöntenetek azt, hogy mit akartok. Minden Ajándékot szabadon kaptok a Mennyei Hierarchiától, ha úgy döntenétek, hogy ez az az élet, amire vágytok. A saját érdeketekben kérlek benneteket, ne hagyjatok el Engem a pompa és ragyogás miatt, amelyeket a démonok, kísértvén benneteket, elétek helyeznek.

Sokan közületek bizonytalanok a létezésem Felől, vagy azt illetően, hogy Én Ki Vagyok, mert a Sátán a neki adott hatalom által elvakít benneteket Létezésem igazságát illetően. Ő nyilvánosan gúnyolni fog benneteket, felhasználván mindenféle emberi logikát és értelmet, hogy tagadjátok Istenségemet. Engem nyilvánosan megvetéssel fognak megvitatni, de a „gyáva ravasz” – aki maga a Sátán -, nem fogja magát felfedni, mert ez megdöntené a célját. Mindaddig, amíg nem hisztek az ördög létezésében, az sem valószínű, hogy Bennem hisztek. Azonban figyelmeztetlek benneteket: higgyetek, amit csak akartok Felőlem, de a gonosz létezését ne tagadjátok, mert az körös-körül vesz benneteket. Ha a gonosz létezését tagadjátok, Engem tagadtok, mert a gonosz ellentéte mindannak, amit Én képviselek. Én Vagyok a Szeretet. A Szeretet az Enyém. Azok, akik törekszenek a szeretetre, lehet, hogy nem ismernek el Engem, pedig Nélkülem semmi sem létezne. Nem lenne világegyetem. Nem lenne szeretet. Nem lenne élet.

Ne kövessétek el azt a hibát, hogy a gonoszság okozóját választjátok Istenségem helyett. Hamarosan fel fog virradni az a nap, amikor meg fogjátok érteni mindazt, amit most mondok nektek. Amikor a pókhálók le lesznek rántva a szemetekről, Hozzám kell futnotok. Én várni fogok rátok, hogy Menedékembe ragadjalak benneteket, és attól a pillanattól kezdve, le fogom törölni könnyeiteket, elűzök minden szenvedést, és Királyságom Fényébe foglak vinni benneteket mindörökre.

Szeretlek benneteket, drága gyermekeim. Vágyva várom azt a napot, amikor visszatértek Mennyei Ölelésembe.

Szeretett Atyátok,

A Legmagasságosabb Isten

https://masodikeljovetel.hu/isten-az-atya-nelkulem-semmi-sem-letezne-nem-lenne-vilagegyetem-nem-lenne-szeretet-nem-lenne-elet

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/12/07

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-12-07

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Ha megölelitek a new age praktikáit, megtagadtok Engem

Igazság Könyve:

Ha megölelitek a new age praktikáit, megtagadtok Engem

  1. december 6. szombat 14:20

Drága, szeretett leányom, hogyan van az, hogy azok, akik nem fogadják el Létezésemet, vagy Örök Atyám Istenségét, olyan készségesen megölelik mindazokat a hamis isteneket, amelyeket saját maguk készítenek?

Amikor azok a lelkek, akik Létezésemet elutasítják, érzik Jelenlétemet, akkor anélkül, hogy lelkiismeret furdalásuk lenne, szükségét érzik a megtorlásnak. Ők ki fogják csúfolni, nevetni és gúnyolni Jelenlétemet mind Egyházamban, mind pedig a Könyvekben, Igémben, vagy amikor jelen Vagyok más lelkekben. Isten Jelenléte mindenható, és ezt a sötétségben lévő lelkek érzékelik a legfájdalmasabban. Ezért van az, hogy minden Rólam tett említés során ilyen méreggel reagálnak. Ezekbe az emberekbe mélyen beleivódott az Irántam való gyűlölet, és nem veszik észre, hogy mennyire tudnak gyűlölni valakit, aki a szemükben nem is létezik.

Figyelmeztetem mindazokat, akik hamis szellemiséget ölelnek meg és olyasmit bálványoznak, vagy olyan dolgok megszállottjai, amelyek nem Tőlem származnak. Ha olyan szellemi birodalom előtt nyitjátok meg a lelketeket, mely nem az Én Alkotásom, akkor a démonok előtt nyitjátok meg a lelketeket, akik ravaszul az ő sötét világukba fognak csábítani benneteket. Bármiféle béke legyen is az, amelyről azt hiszitek, hogy a new age gyakorlataitól kaptátok, az rövid életű lesz. És miközben egyre jobban és jobban keresgéltek, egy olyan állapotba fogtok kerülni, ahol Isten ellenségei veszik át lelkiismeretetek fölött a hatalmat, míg végül képtelenek lesztek megszabadulni uralmuktól. Sohasem fogtok békére találni, ha hamis isteneket bálványoztok.

A világba hamis tanok, istenek és vallások szivárogtak be. Csak egyetlen igaz Isten van, és ti csak Hozzá mehettek, elismervén azt a Nagy Áldozatot, amelyet akkor hozott, amikor elküldött Engem, az Ő egyszülött Fiát, hogy kiszabadítson benneteket a gonosz csapdájából.

Azoknak, akik ismernek Engem, de más tanokba is belekóstoltak, tudniuk kell a következőt: Ha megölelitek a new age tanait, megtagadtok Engem. Amennyiben Egyházam olyan vallásokat ismer el, amelyek nem Tőlem származnak, akkor elárul Engem.

Az az időszak, amikor Születésemet ünnepelvén olyan vallások iránt mutatnak hűséget, amelyek nem Tőlem származnak, az Igazság legnagyobb elárulásának az ideje lesz.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/ha-megolelitek-new-age-praktikait-megtagadtok-engem

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/12/06

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-12-06

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Nagyon sokan próbáltak már változtatni a világ rendjén, melyet Isten alkotott az emberiség számára.

Igazság Könyve:

Üdvösség Anyja: Isten egy természetes rendet teremtett az emberiség számára

  1. december 5. péntek, 21:50

Drága gyermekeim, Isten a világot a maga teljes tökéletességében teremtette meg. Mivel a világ Istentől származik, ezért mindennek megvan a maga pontos és természetes rendje Isten Szent Akaratának megfelelően.

Az emberi törvényeket és a természet törvényeit Az alkotta, Aki minden dolog fölött áll. Éppen ezért minden dolognak meg kell maradnia a célnak megfelelően. Isten egy természetes rendet teremtett az emberiség számára: egy helyet, ahol élhet; élelmet, hogy táplálkozzon, és megadta a szabad akarat ajándékát. Minden, ami természetes, Istentől származik. Isten azért teremtette ezt a rendet, hogy az ember életben tudjon maradni. Amikor az ember felforgatja a világmindenség természetes rendjét: az élelmet, amivel táplálkoztok, az italt, amit isztok, és az emberi nem természetes szaporodását, akkor Isten minderre nagy büntetéssel fog válaszolni.

Nagyon sokan próbáltak már változtatni a világ rendjén, melyet Isten alkotott az emberiség számára. Szenvedni fognak emiatt, mert Isten el fogja hagyni azokat, akik Teremtése Igazságát hamis helyettesítőkre cserélték fel. Ha az ember továbbra is a saját önző érdekeit fogja szolgálni, Isten hagyni fogja, hogy az ember teljesen lealjasodjon, megengedvén neki, hogy felcserélje mindazt, ami természetes, mindenféle természetellenes dologgal.

A Sátán befolyása az oka annak, hogy az ember megváltoztatta Isten Törvényeit, és ez pusztuláshoz fog vezetni. Mindazt, ami Istentől származik, nem tekintik elég jónak, és az ember meg fogja próbálni megváltoztatni a természet törvényeit, csakhogy azok megfeleljenek bűnös élvezeteinek. Sőt még odáig is el fog menni, hogy megpróbálja tagadni a világmindenség teremtését, hamis dolgokat állítván annak származását illetően. Minden Istennel kezdődött, és minden Istennel végződik. Minden jó dolog véget fog érni, mert az ember dacolva szembeszállt Istennel. Amint a Teremtés Törvényeit meghamisítják, egy nagy büntetésnek lesznek tanúi a Földön. Bár Isten türelmes, de Ő mégsem fogja megengedni az embernek, hogy előírja Neki, miként uralkodjék Királyságában.

Amikor az ember egy ilyen alantas szintre lealjasítja önmagát, és többé már nem tiszteli az életet, az emberi testet, fivéreit, nővéreit vagy Isten Törvényeit, akkor nagy számban hetekig tartó, erős viharok fognak kitörni. Ezeknek a viharoknak robajai sok nemzetben érezhetőek lesznek. Amikor ennek tanúi lesztek, tudnotok kell, hogy Isten haragja szállt alá, hogy az embert megbüntesse a legnagyobb káromlás bűne miatt, amelyet Isten ellen valaha is elkövetett.

Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-isten-egy-termeszetes-rendet-teremtett-az-emberiseg-szamara

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/12/05

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-12-05

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

ti mégis Hozzám fogtok jönni, és ki fogjátok tárni karjaitokat, hogy üdvözöljetek Engem

Igazság Könyve:

Jelenlétem meg fogja rázni a Földet, és a föld remegni fog

  1. december 4. csütörtök, 22:55

Drága, szeretett leányom, amikor Második Eljövetelem ideje elérkezik, mennydörgéshez hasonló erős hang lesz hallható, és az ég úgy fog megnyílni, mint amikor egy függöny felemelkedik. Én egy nagy fehér fényben fogok megjelenni, mely fényesebb lesz, mint a nap, és ez a Nagy Fény, mely Engem körbe vesz, sok embert el fog vakítani. Minél tisztábbak a lelkek, annál tisztább lesz a látásuk is, és örülni fognak, amikor majd meglátják Arcomat.

Jelenlétem meg fogja rázni a Földet, és a föld remegni fog. Nagy lesz a csend, és aztán felcsendül a Hangom, amint kijelentem, hogy Én Vagyok az, Jézus Krisztus. Nagy lesz az öröme azoknak, akiket hívni fogok – azok, akik már részesültek Nagy Irgalmam áldásában. De a szeretet és az öröm közepette nagy bánat és félelem is lesz. Azok, akikben nem lesz más, mint Irántam való gyűlölet, Engem meglátván fel fognak nyögni fájdalmukban, majd pedig térdre rogyva, dühükben vonaglani és félni fognak.

Azokat, akik azon a Napon Felém nyújtják a kezüket és könyörögni fognak, hogy vegyem őket Irgalmas Karjaimba, meg fogom menteni. Ki fogom nyújtani a Kezemet a szerények, az elveszettek, valamint azok felé, akik túl gyengék lesznek ahhoz, hogy keressenek Engem. Nekik csupán ezeket a szavakat kell suttogniuk: „Jézus, bocsásd meg bűneimet”, és Én Dicsőséges Királyságomba fogom ragadni őket.

Mindazoknak mondom, akik félnek Második Eljövetelem Napjától: tudnotok kell, hogy ha szerettek Engem, akkor ez a Nap a legnagyobb örömet fogja számotokra elhozni. Ha nem ismertek Engem, de amikor azon a Napon látni fogtok, ti mégis Hozzám fogtok jönni, és ki fogjátok tárni karjaitokat, hogy üdvözöljetek Engem. Egyedül csak azok fogják visszautasítani Irgalmasságom Kezét, akik gyűlölnek Engem. Kérlek benneteket, bízzatok Bennem, hogy békét hozzak nektek, hiszen Nekem soha nem állt szándékomban megfélemlíteni benneteket, mivel Én a végtelen Szeretet Istene Vagyok. Azoknak mondom, akik elfogadják az Örök Élet Nagy Ajándékát: egyáltalán nincs mitől félnetek, mert Én vezetni foglak benneteket ezen az úton, egészen a Nagy Napig.

Szavaim tűnhetnek keménynek, olykor lehet, hogy az igazságot is nagyon nehéz elfogadni, de most ilyen a világ állapota, melyet a bűn rútsága okozott. Azonban, ha nem figyelmeztetnélek benneteket erre a Napra, nem lennétek felkészülve. A Sátán az oka annak, hogy a bűn fájdalma ilyen viszályt, bánatot és szenvedést okoz a világban, de Én hamarosan minden bűnnek véget fogok vetni.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/jelenletem-meg-fogja-razni-foldet-es-fold-remegni-fog

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/12/04

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-12-04

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

az ég úgy fog megnyílni, mint amikor egy függöny felemelkedik

https://www.oca.org/readings/daily/2024/12/03

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-12-03