Csodákat fogok tenni a világ minden táján, hogy bebizonyítsam a kételkedőknek: Én, Jézus Krisztus vagyok az, aki elküldtem prófétámat, hogy felkészítsen benneteket Második Eljövetelemre 2013-06-07 23:45 Drága, szeretett leányom, mindazoknak, akik ismerik az Igazságot és elfogadják a próféciákat, amelyeket Atyám Könyve tartalmaz, el kell fogadniuk, hogy Ő a legnagyobb Irgalmasságot adta a világnak. Most, hogy Második Eljövetelem ideje egyre csak közeledik, azoknak, akik felismerték a Hangomat és hallgatnak Rám, arra kell szentelniük az idejüket, hogy biztosítsák Szavam terjesztését, és hogy imádkozzanak fivéreik és nővéreik megmentéséért. Szeretett Tanítványaim, Kegyelmeim kiáradnak rátok, és éppen ezért magabiztosnak kell lennetek, amikor másoknak segítetek, hogy ők is felkészüljenek Második Eljövetelemre. Még ha trágárságokat kiáltanak is rátok, nyugodtnak kell maradnotok. Ez a legmeggyalázottabb Küldetés Keresztre feszítésem óta. De ugyanakkor azt is tudnotok kell, hogy ez az a Küldetés, mely a lelkek milliárdjait menti meg. Ez az Én időm. Ez az az időszak, melyet Atyám a megállapodás szerint meghatározott Számomra. Ez azon Uralkodásom időszaka, amikor az Új Ég és Új Föld eggyé fog olvadni. Ahogyan Atyám akarata beteljesül a Mennyben, úgy fog beteljesülni a Földön is. Minden eggyé fog válni. A gyűlölet, a szenvedés és a gonosz hatalma meg fog szűnni. Minden erőfeszítést meg fog érni, amit a lelketek megmentése érdekében tesztek, akárcsak a mások lelkének megmentéséért mondott imáitok is, független attól, hogy ez mennyire nehéz számotokra. Hadd ordítsanak rátok, hadd ócsároljanak vagy nevezzenek hazugnak benneteket, és bánjanak kegyetlenül veletek! Minél többet szenvedtek, annál több lelket hoztok Hozzám. Ezt az utat Én faragtam ki, és a Mennyországban minden angyal őrizni fogja azt. Minden gonosz szellem zűrzavart fog okozni, akadályokat fognak létrehozni, és megpróbálnak megállítani benneteket abban, hogy Felém jöjjetek, de ez hiábavaló lesz. Ők nem tudnak megállítani Engem abban, hogy elérjelek benneteket, vagy, hogy közelebb vonzzalak Magamhoz titeket. Milliárdnyian lesztek. Azok, akik most nem hajlandók felkészülni, idővel meg fogják tenni. Nem szabad megengednetek nekik, hogy lelassítsanak benneteket, mert az idő rövid. Maradék Hadseregemben mindenki különleges Kegyelmeket fog kapni, és csodákat fogok tenni a világ minden táján, hogy bebizonyítsam a kételkedőknek: Én, Jézus Krisztus vagyok az, aki elküldtem prófétámat, hogy Második Eljövetelemre felkészítsen benneteket. Jézusotok Gyermekeim rögeszméi a világi javak után és a jómód bálványozása elválasztja őket Istentől 2013-06-08 23:00 Drága, szeretett leányom, miközben az emberiség egyre mélyebbre süllyed a bűnbe, továbbra is az anyagi dolgok után törekszik, amelyekről azt hiszi, hogy ki tudják elégíteni a bensőjében érzett kíméletlen fájdalmat, de amikor ennyire eltávolodnak Tőlem, semmi sem hozhat vigaszt számukra. Még egy pillanatra sem gondolnak Rám, annyira fogva tartják őket az evilági javak, a haszontalan dolgok hajhászása, melyek semmit sem hoznak nekik, csak az egyre több és több utáni vágyat. Aztán ott vannak azok, akiknek az világ varázsai iránti szeretete azt eredményezi, hogy telhetetlenné válnak. Ők az egyre nagyobb dolgokra törekszenek, mivel azt hiszik, hogy azok értékesebbek. Végül szentélyeket építenek maguknak. Ez az az eset, amikor kétségbe esnek, mert minél több vagyonra és luxusra tesznek szert, annál összezavarodottabbakká és zaklatottabbakká válnak. El fogják veszíteni más emberek iránti érdeklődésüket, és hamarosan elszigeteltekké válnak, mivel egy pókháló fogságába esnek, amit a gonosz szelleme szőtt, hogy csapdába csalja őket, és elpusztítsa a lelküket. Gyermekeim rögeszméi a világi javak után és a jómód bálványozása elválasztja őket Istentől. A birtoklás iránti szeretetetek megsemmisíti a felebarátaitok iránti szereteteteket. Önzőkké váltok egészen addig a pontig, hogy már nem fogtok törődni mások szerencsétlenségével. Így engedelmeskedtek Isten Szavának?! Abba kell hagynotok a gazdagság utáni törekvéseiteket. Akkor tisztább szívűekké váltok. De ha megengeditek ennek a fondorlatos bűnnek, hogy ködössé tegye az elméteket, akkor sohasem lesztek tiszta szívűek és méltók arra, hogy Színem elé járuljatok. A szegényeket nehezebben lehet rávenni arra, hogy elszakadjanak Tőlem. A gazdagok azok, akik valójában szegények, mivelhogy nekik még sokat kell tanulniuk, még mielőtt képesek lennének a Szemeimben megalázni magukat. Mikor fogjátok végre megtanulni, hogy amíg az ember előbbre helyezi az evilági örömeket, mint Engem, addig nem lesz képes felkészítenie a lelkét, hogy beléphessen Új Paradicsomomba? Jézusotok   Amikor a harsonák hangjára az Új Jeruzsálem leereszkedik a világra, fény fogja betölteni az eget, és minden el fog csendesedni 2013-06-09 23:15 Szeretett leányom, a fájdalom, amit fizikailag elszenvedsz ebben az időben, a lelkek megmentése miatt van, akik annyira eltávolodtak Tőlem, hogy ha te, mint áldozati lélek nem ajánlanád fel Nekem őket, akkor örökre elvesznének. Emlékezz mindig arra, hogy mennyire fáj Nekem és kettétöri a Szívem, akár egyetlen léleknek is az elvesztése. Az emberiség iránti Szeretetem változatlan marad, mert senki sem tudna megakadályozni Engem abban, hogy minden egyes értékes lelket szeressek. Annyira szeretem őket, hogy a neked adott Ajándékok, vagyis úgy látni Isten minden gyermekét, ahogyan azokat Ő látja - tiszta szívvel -, sohasem fognak véget érni. Ezért szenvedsz olyan sokat, kicsim. Nem azok miatt kell elviselned ezeket az új testi megpróbáltatásokat, akiknek haragja megsért téged, hanem azokért a lelkekért, akik szörnyű sötétségben vannak, és akiknek a sorsa rémületet kelt benned. Kérlek, értsd meg, hogy amikor ezekért a fájdalmas megpróbáltatásokért türelmetlen és ideges leszel, mindez semmi ahhoz az intenzív szenvedéshez képest, amellyel azok a lelkek fognak szembesülni, akiket a fenevad megkaparint magának. Mindez semmit sem jelent, összehasonlítva azokkal a lelkekkel, akiknek a Tisztítótűz fájdalmait kell majd elszenvedniük. Mindez a fájdalom keveset fog jelenteni számodra, amikor majd látni fogod, hogy azokat a lelkeket, akik egyébként nem lennének képesek megmenteni magukat, kitépem a gonosz szorításából. Leányom, nem számít, hogy mennyire fájdalmas ez a szenvedés, semmi jelentősége sem lesz már akkor, amikor Isten gyermekeit egyesítem a Nagy Napon, amelyen a Legdicsőségesebb Paradicsom leereszkedik. Amikor a harsonák hangjára az Új Jeruzsálem leereszkedik a világra, fény fogja betölteni az eget, és minden el fog csendesedni az angyalok hangjának a zengésére, akiknek éneklése – még a végső pillanat előtt – minden lelket el fog érni. Ez lesz az utolsó óra, amikor eljövök majd ítélni élőket és holtakat. Jézusotok   Nem szabad félnetek, mert amit Ígérek, a tiétek, és a ti örökségetek 2013-06-10 23:00 Drága, szeretett leányom, meg kell mondani a világnak, hogy Visszatérésem Ideje közel van. Az Én Időm már elkezdődött, mivelhogy arra törekszem, hogy - még a Nagy Nap előtt - visszahozzam Magamhoz az emberiséget. Én most mindnyájatokat felkészítelek, bár sokan fogják süketnek tenni magukat. Én ezt szeretettel teszem, mivel minden egyes embert szeretek, hiszen a Testemet egyenként mindenkiért feláldoztam. Ti jelenleg tanúi vagytok Beavatkozásomnak, mialatt megnyitom az emberiség szemét; és amit egyértelműen lehet látni. Csodákra kerül majd sor, amikor a Küldetésemet elfogadják. A Jelenlétem érezhető lesz, és az Irgalmasság Cselekedetein keresztül fogom felismertetni Magamat. Ez a terv arra szolgál, hogy Dicsőséges Üdvözítésemhez visszacsalogasson benneteket, hogy megtérítse azokat, akik többé már nem hisznek Létezésemben. Én vagyok a Király, aki az Új Paradicsom fölött fog uralkodni, amit Atyám ígért Nekem. Azokhoz szólok, akik nem ismernek Engem: hallgassatok most meg. Ti az Enyéim vagytok, Én Életet hozok nektek, nem olyan életet, mint amilyet ti ezen a Földön ismertek, hanem Örök Életet. Nem szabad félnetek, mert amit Ígérek, a tiétek, és a ti örökségetek. Ez az a Királyság, amiért is születtetek, így tehát Isten, szeretett Atyám újra teremtheti azt a világot, ami kezdetben volt. Ő a Kezdet, mert Ő teremtette azt. Ő a vég, mert amikor a Nagy Nap elérkezik, többé már nem lesz szenvedés, mert az Új Kezdet, Az Örök Élet bemutatásra kerül azok számára, akik elfogadják Isten Szeretetét. Bizakodóbbakká kell lennetek, legyetek kevésbé cinikusak, és fogadjátok el az Élet Nagy Ajándékát, ami egyedül csak egy tökéletes Istentől jöhet. Egyedül csak Isten alkothat ilyen csodát – az Élet Ajándékát. Egyedül csak Isten adhat Örök Életet nektek, ahol a halál már legyőzetett, és vele együtt minden gonosz. Várakozással kell a jövő felé néznetek. Meg kell próbálnotok hallgatni ezekre az Üzenetekre, mert ez lesz a ti mentőövetek, amelyre szükségetek lesz, mivel az elkövetkezendő napok egyre sötétebbek lesznek. Az a vágyam, hogy közületek senki se nyugtalankodjék, ne aggódjon, ne féljen, és ne legyen szomorú, mert az Én Dicsőséges Napom azt fogja jelenteni, hogy letörlök a szemetekről minden könnyet, és Nagy Dicsőségemmel megtisztítalak benneteket minden fájdalomtól, szomorúságtól és szenvedéstől. Végül, meg fogjátok tapasztalni a tiszta örök boldogságot. Minden, amiről valaha is azt képzeltétek, hogy Mennyei pompa, a tietek lesz. Ha a bizalom hiánya miatt most nem tudtok válaszolni Nekem, Én segíteni fogok nektek, ha hívtok Engem. Kérjétek a Bizalom Ajándékát a Keresztes Imahadjárat alábbi imája által: A Keresztes Imahadjárat (109.) imája: a Bizalom Ajándékáért Ó, drága Jézus, Segíts, hogy bízzak Benned. Hogy bízzak azon Ígéretedben, hogy újra eljössz. Hogy elfogadjam Második Eljöveteled Igazságát. Hogy bízzak az Atya Ígéretében, midőn azt mondta, hogy átadja Neked Királyságodat. Segíts nekem, hogy bízzak Tanításaidban, Azon Tervedben, hogy megmented a világot. Segíts nekem, hogy Kegyesen elfogadjam Ajándékaidat. Segíts nekem, hogy bízzak Benned, hogy megszabaduljak félelmeimtől, és így lehetővé tehessem Szeretetednek, hogy elárassza szívemet és lelkemet. Ámen. Ó, mennyire meg szeretnélek vigasztalni benneteket, megkönnyíteni a félelmeteket, aggodalmaitokat és gondjaitokat. Mennyire fájdalommentessé szeretném tenni az átmenetet, amennyire az csak lehetséges, hogy ne kelljen szenvednetek a fenevad kezétől, akinek munkálkodása Isten ellenségein keresztül lesz felismerhető. Ha teljesen megbíztok Bennem, és átadjátok magatokat Irgalmasságomnak, akkor Én ünnepélyesen megígérem nektek, hogy Irgalmasságom le fogja rövidíteni azt az időt, amikor az emberi szenvedések azoknak a gonoszsága miatt fognak növekedni, akik szenvedést akarnak okozni nektek. Megígérem, hogy a csodák által történő Beavatkozásom fel fogja ébreszteni azokat, akiknek a legnagyobb szükségük van a segítségre – hogy ráébredjenek az Igazságra. Amikor Isten Igazságát elfogadják - akik nem igazán értik azon Ígéretemet, hogy újra eljövök, de elfogadják azt a szívükben -, akkor a szenvedés enyhülni fog, és Én irgalmas leszek a lelkek milliárdjaihoz. Mindazonáltal a Belém vetett bizalmatok segíteni fog nektek, hogy meglássátok az Igazságot. Ha elfogadjátok az Igazságot, akkor elfogadjátok Új Királyságom kulcsát is. Jézusotok   Sohase tegyétek ezt, mert ez az egyetlen bűn, amelyik az álszenteskedés miatt undorít Engem 2013-06-12 23:50 Drága, szeretett leányom, miközben minden Erőmmel megpróbálom a hívők lelkét lángra gyújtani - mindenekelőtt a világnak adott ezen Üzeneteim által -, ismét azokat kell figyelmeztetnem, akik gonoszul beszélnek Szent Szavamról. Mialatt Én a langyos hitű lelkeket felkeresem, miért kell elutasítaniuk az Igazságot azoknak, akik azt állítják, hogy az Én Nevemben beszélnek, amikor az az Isten Báránya által adatik nektek ezeken az Üzeneteken keresztül? Melyik ember szólna ilyen módon hozzátok az Én Nevemben, és merne megállni előtettek? Senki. Egyedül csak Isten Hatalmának köszönhetően lehetséges ilyen egyszerű nyelvezettel megismertetni Szavamat veletek. Az ember továbbra is vétkezni fog, akár olyan bűnt elkövetvén, amelyet mindannyian egyformán elkövetnek a világban, vagy akár súlyos természetű bűnt. Ti mindnyájan bűnösök vagytok. Egy bűnös sohasem részesíthetne bűnbocsánatban egy másik embert az Én Nevemben, hacsak az nem az Én Felhatalmazásom által történik a Gyónás Cselekedete által, mely egy rövid ideig megszabadít benneteket a bűntől. Egy bűnös nem ítélhet el egy másik bűnöst az Én Nevemben, mert erre nincs joga. Amikor egy másik bűnöst elítéltek - még ha az a legsúlyosabb cselekedettel is vétkezett Isten ellen -, akkor olyan feketévé válik a lelketek, mint annak a lelke, akit nyilvánosan elítéltetek az Én Nevemben. Nem tudjátok, hogy milyen Fájdalmat és bánatot okoztok Nekem, amikor egymást bántjátok? Hát nem értettetek meg egyáltalán Engem? Nem tanultátok meg, hogy miért haltam meg értetek? Azokhoz szólok közületek, akik még mindig nem értették meg az Igazságot: nektek most meg kell azt hallgatnotok. Én nem ítéllek el benneteket bűneitekért, mert szeretlek titeket, és minden bűnt megbocsátok nektek, lehet az bármilyen szörnyű is. De amikor az Én Nevemben azt állítjátok magatokról, hogy egyenrangúak vagytok Velem, és a Nevemet felhasználva más bűnöst elítéltek, akkor Én szintén el foglak ítélni benneteket. Senki sem ítélheti el a másikat, független attól, hogy mennyire szeretlek titeket. Egyedül csak Én, Jézus Krisztus kaptam meg Atyámtól azt a Felhatalmazást, hogy Megítéljem az emberiséget, senki más. Ha elkövetitek ezt a bűnt, akkor szembe kell néznetek az Ítéletemmel. Sohase tegyétek ezt, mert ez az egyetlen bűn, amelyik az álszenteskedés miatt undorít Engem. Az idő szinte elérkezett az emberiség számára, hogy szemtanúja legyen az Igazságnak. Nem sokan fognak válaszolni Hívásomra addig – beleértve azokat is, akik azt vallják, hogy hűségesek Hozzám – amíg Atyám számos büntetést nem szabadít a világra. Annyira vakok vagytok az Örök Élet Igazságára, annyira érzéketlenek vagytok Isten Szavának meghallására, hogy egyedül csak akkor fogjátok meghallani, amikor már a büntetések rátok szabadultak. Amikor a számos büntetésből az első bekövetkezik, sokan azt fogják mondani, hogy ezek természeti katasztrófák, de amikor olyan gyorsan szakadnak majd rátok, hogy nem lesz hová futnotok, akkor tudni fogjátok, hogy Isten Keze volt az, ami elért benneteket. Atyám meg fogja rázni az egész világot. Azok közületek, akik kételkednek abban, hogy Ő létezik, tudni fogják, hogy ezeket az eseményeket nem lehet kizárólag csak a természetnek tulajdonítani. Ti, akik hisztek Bennem, de kigúnyoljátok ezeket az Isteni Üzeneteket, meg fogjátok enni szavaitokat, és ki akarjátok majd vágni a nyelveteket, mert hamarosan rá fogtok jönni, hogy aljas szavaitok mennyire megsértenek Engem. Nemcsak Istent káromoljátok, hanem ezt az Isteni Küldetést is akadályozzátok a lelkek megmentésében. Azoknak a lelkeknek mondom, akik megtagadnak Engem: ti örökké szenvedni fogtok. Amikor majd Isten Színe előtt dacosan álltok, nem lesz eltűrve nektek, hogy így tegyetek. Ne feledjétek: nem számít, hogy mennyire szeretlek benneteket, Én közbe fogok lépni, ha ebben a végső Küldetésben szabotálni próbáljátok Isten azon Munkálkodását, hogy az emberiség megmeneküljön. Most jött el annak az ideje, hogy az Igazság Könyve átadásra kerüljön a világ számára. Ha követtek Engem, de nem fogadtok most el, amint hívlak benneteket, ne aggódjatok, mert nem foglak Megítélni benneteket. De ha megpróbáltok megakadályozni Engem Isten gyermekeinek megmentésében, le foglak csapni benneteket. Jézusotok   Isten nem várja el azt, hogy megvonjátok az időtöket a napi dolgoktól, illetve családotoktól és a barátaitoktól 2013-06-14 23:50 Drága, szeretett leányom, amikor egy ember a legyőzhetetlenségében kezd hinni, akkor el van veszve. Oly sok ember, aki nem fogadja el, hogy a földi élet a Királyságomhoz vezető lelki útjának csak egy kis része, sok értékes időt pazarol el. Arra az időre utalok, amit Isten adott számotokra, és amelyet Parancsolatainak megfelelően kellene megélnetek, ha el akarjátok nyerni az Örök Életet. Ha nem fogadjátok el Istent, akkor elvágjátok magatokat Tőle. Ha ezt teszitek, akkor rövidre szabott lesz az életetek, és így az Örök Élet helyett, ez az életetek véget ér, amikor meghaltok. Nem szabad a nektek adott időt ebben az életben elpazarolnotok a haszontalan dolgok hajhászásával, melyek idővel csak porrá válnak. Isten nem várja el azt, hogy megvonjátok az időtöket a napi dolgoktól, illetve családotoktól és a barátaitoktól. Ez nem azt jelenti, hogy miközben az élet gyümölcseit élvezitek a Földön, ne tudnátok ragaszkodni az Úr útjaihoz. Tudtok. Leányom, szeretném, ha ismert lenne, hogy az emberiséggel szembeni Kívánságaimra vonatkozólag, melyekkel azt várom el az emberiségtől, hogy kövesse Tanításaimat, oly sok zűrzavar van. A nevetés jó. A társaság fontos. Egy teljes életet élvezni jó, miközben alázatot mutattok Istennek és dicsőítitek Őt, és még a legkisebb örömökért is hálát adtok Neki. Minden Adomány, melyet ebben az életben kaptok, hogy mások javát szolgálja, csakis Istentől jöhet. Az, hogy hogyan használjátok ezeket az Adományokat, amikor az Isten által nyújtott Ajándékokat másokkal is megosztjátok, fontos lesz a lelketek megmentésében. Egyesek nagy tehetségeket kaptak, de mindenki Adományokkal születik. Ezek célja, hogy segítsen nektek mások megsegítésében. Azoknak, akik az üzleti életben való jártasság tehetségével születtek, kötelesek biztosítani, hogy azt a jó cél érdekében használják fel mások javára. Mások arra fogják Adományaikat felhasználni, hogy gondoskodjanak felebarátjaikról, és hogy örömet vigyenek más emberek életébe. És aztán ott vannak azok a lelkek, akik szenvednek. Szenvedésük szintén egy Ajándék, mert ők segíteni fognak mások lelkének megmentésében, és ezáltal az összes közül a legnagyobb Ajándékot fogják kapni: az Örök Életet. Az Isten által adott életnek oka van. Ez arra szolgál, hogy Dicsőséget hozzon Istennek, és amikor az élet megváltozik, arra ösztönözze gyermekeit, hogy egyesüljenek végre Vele. Isten gyermekei most lesznek felkészítve erre a változásra, amikor végre ez a dicsőséges Örök Élet az övék lesz. Fontos, hogy megpróbáljatok egymás iránt annyi szeretetet és együttérzést mutatni, mint amennyit Tőlem is elvárnátok, hogy mutassak irántatok, amikor eljövök ítélni. Minden nap meg kell kérdeznetek önmagatoktól, minden tett végrehajtásánál, hogy az vajon elnyerné-e Isten tetszését? Eleget tettem-e annak érdekében, hogy kövessem Isten Parancsolatait? Megszegtem-e Isten törvényeit, és ha igen, akkor mi lesz ennek a következménye? Ha figyelmen kívül hagyjátok mások szükségleteit, akkor a ti szükségleteitek is figyelmen kívül lesznek hagyva. Ha Isten bármelyik gyermekének szándékosan fájdalmat okoztok, akkor szenvedni fogtok. Ha bárkit is megöltök Isten gyermekei közül, akkor nem lesz életetek. Bár az élet a Földön sok szeretetet, örömet és reményt hozhat, mégis tele van megpróbáltatással. Minden megpróbáltatással szembe kell néznetek, és el kell fogadnotok, hogy ez része Isten tervének gyermekei megtisztításában. Amikor az életeteket úgy élitek, hogy nem ismeritek el Istent, akkor a ti vágyaitoknak megfelelő életet éltek. Ha nem állítotok fel Isten által lefektetett szabályokat magatoknak, akkor elveszítitek az utatokat. Ha olyan messzire tévelyegtek, hogy nem tudjátok a visszavezető utat megtalálni, akkor imádkoznotok kell, hogy Isten Kegyelme segítsen nektek. Minden egyes Istenhez intézett kérés válaszra kerül, amennyiben az a lelketek javát szolgálja és azok szükségleteit, akiket szerettek. Jézusotok   A Római Birodalmon belül fog a nagy förtelem felemelkedni Ellenem 2013-06-15 16:48 Drága, szeretett leányom, ahogyan Én egyedül tettem meg a lassú és fájdalmas utat a Kálvária hegyére, éppúgy fogja Maradék Hadseregem is azt megtenni. Amikor ezen a gyötrelmes dombon kapaszkodtam fölfelé, több száz Római katonával voltam körülvéve, akik megakadályozták az út mentén levőket abban, hogy vigaszt nyújtsanak Nekem. Bár nem lett volna szükség arra, hogy egy embert ilyen sok katona őrizzen, jelenlétük mégis azért volt, hogy számos dolgot szemléltessen. Meg akarták mutatni Követőimnek, vagy bárki másnak, akik megpróbálták Tanításaim Igazságát terjeszteni, hogy kik azok, akik parancsolnak. Azért volt ez az agresszív cselekedet, hogy megfélemlítsék és megfenyegessék azokat, akik ki merték mutatni Irántam való hűségüket. A zsidók megtagadtak, aztán elárultak Engem. A Rómaiak keresztre feszítettek Engem, és ezért volt Róma az a hely, ahol szeretett Péter apostolom arra kapott utasítást, hogy megalakítsa Egyházamat a Földön, mert arra vágytam, hogy Egyházam azok között alakuljon meg, akik üldöztek Engem. Miközben hamarosan sor kerül Második Eljövetelemre és feltárul azon Végső Küldetésem, hogy eljövök elhozni a megígért végső üdvösséget az emberiség számára, a történelem meg fogja ismételni önmagát. A zsidók még mindig tagadni fognak Engem a Nagyfigyelmeztetés bekövetkeztéig. Isten ellenségei mindenhol fel fognak lázadni Ellenem. Azok, akik szeretnek Engem, és akik azt mondják, hogy Engem képviselnek, el fognak árulni Engem. A Római Birodalmon belül fog a nagy förtelem felemelkedni Ellenem. Babilon, a Római Birodalom hazája, ahol azok a nemzetek találhatók, akik a hamis istenek javára elhagyták Istent, lesz az a székhely, ahonnan továbbra is köpködni fognak minden hazugságot. A tízszarvú fenevad maga Európa, és Rómában egy hadsereg fog felemelkedni Ellenem. A Nagy Nap előtti keresztre feszítésért ismét ők lesznek a felelősek. Ők fogják a végső sértést is elkövetni, amikor keresztre feszítik és elpusztítják Misztikus Testemet a Földön. Az Én Testem maga az Egyházam. Azok, akik az új tanok követését választják, eltávolodnak Testemtől, el fognak árulni Engem, és mégis felmernek majd állni, és azt mondani, hogy Tőlem jönnek. Azon a napon, amikor az Egy-világvallást megismertetik, melyet egy Katolikus Egyházon belüli csoport fog támogatni - amint az meg volt jövendölve -, az Ég elsötétül, és egy nagy mennydörgés fog lesújtani a Földre. Ez olyan lesz, mint az a pillanat, amikor az utolsó lélegzetet vettem a Kereszten, amikor Atyám Haragja lesújtott a Kálvária Dombjára. Amikor ez megtörténik, és amikor a jel bekövetkezik, miszerint az Egy Igaz Egyházat megszüntetik, és egy pogány utálattal cserélik fel, tudnotok kell a következőket: Ez akkor lesz, amikor az emberi nemre mindenhol záporozni fognak a büntetések. Minden jel meg lesz adva a Mennyből, hogy figyelmeztesse azokat, akik a Hamis Próféta és a jövőbeli cinkosa, az Antikrisztus oldalán állnak, hogy napjaik meg vannak számlálva. Meg lesz mutatva Nekik, hogy milyen lenne Atyám haragját megtapasztalni. Sok püspök és pap fel fogja ismerni az Igazságot ebben a szakaszban, és harcolni fognak a gonoszság ellen. Ők nem fognak elhagyni Engem, és továbbra is vezetni fogják Igaz Egyházamat a Földön. Sajnos sokaknak nem lesz bátorságuk ahhoz, hogy ezt megtegyék, és ők olyanok lesznek, mint a vágóhídra húrcolt bárányok, de meg lesznek vigasztalva azzal a tudattal, hogy Én sohasem fogom elhagyni őket. Sok segítséget fogok küldeni nekik, és Maradék Hadseregem fel fog emelkedni és terjeszteni fogja az Evangéliumot, mivel azt már mindenütt félretolták. Ők félelmet nem ismerve, a világ minden sarkában fognak prédikálni. Az Irántam való szeretetük meghiúsítja majd az Antikrisztus munkálkodását. Irántam való engedelmességük és a Keresztes Imahadjáratom imáira adott válaszuk a lelkek milliárdjait fogja megmenteni. És aztán Tervem beteljesedik. Jézusotok   Isten jelen van minden egyes e világra született emberben, tekintet nélkül a hitükre, vagy szüleik hitére 2013-06-15 23:44 Én vagyok a ti szeretett Jézusotok, aki a lelketeken keresztül munkálkodik. Még akkor is, ha figyelmen kívül hagytok Engem, Én itt Vagyok. Én a lelketeken keresztül munkálkodom, mert azt Nekem adtátok, és így ti mindig szenvedni fogtok Értem és Velem. Ma, leányom, azokhoz fordulok, akik azt mondják, hogy nem hisznek Istenben: ha nem hisztek Istenben, el kell magyaráznom nektek, hogy honnan ismeritek fel, hogy Isten valóban Létezik. Isten jelen van minden egyes e világra született emberben, tekintet nélkül a hitükre, vagy szüleik hitére. Isten valamennyi életformán keresztül egyfajta áhítat érzelmet és a csodálat érzelmét hozza magával, mely mindig az intenzív szeretet érzését kelti egy lélekben Isten másik Teremtménye iránt. Közületek mindenki Isten Teremtménye. Ez tény. Néhányan közületek nagy szépséggel (megáldva) születtek. Egyesek fogyatékossággal születtek. Mások pedig szörnyű hiányossággal. Mégis mindannyian megszülettetek, mert Isten megengedte azt. Ennek ellenére sokan fogják igazolni az élet meggátolását, Isten azon gyermekei esetében, akik nem tökéletesek. Néhányan közületek megölik az anyaméhben Isten gyermekeit, és aztán ezt a legtöbb esetben önző érvekkel igazolják. Ezért el lesztek ítélve, hacsak nem kéritek, hogy bocsássak meg nektek. Meg lesz bocsátva nektek, de csak akkor, ha valóban megbánjátok, amit Isten káromlására tettetek. Egyesek közületek hiányosságokkal születnek, mely traumát okoz életetekben. Bármennyire keserves is, azért kaptátok ezt a szenvedést, hogy megmentsetek másokat, akik egyébként megszűnnének létezni. Látjátok tehát, hogy azok, akik Atyámat gyalázzák, és sohasem kérnek bocsánatot bűneikért, mindörökre a Pokol tüzében fogják végezni. A ti szenvedésetek segíteni fog a megmentésükben, mert ők vagy nem tudják, vagy nem akarják magukat megmenteni. Ezt a szenvedést ti választjátok, mielőtt megszületnétek. Ezt elfogadhatjátok most, vagy talán később, de ti biztonságban vagytok Királyságomban, mert tietek lesz a Dicsőség az örökkévalóságban. Jézusotok   Szeretet vagyok. Isten vagyok. A kettő egy és ugyanaz. 2013-06-19 03:00 Drága, szeretett leányom, a Kívánságom, hogy Hadseregem magja megalakuljon a Földön, ebben az időben teljesedik be; kis makkokból fognak szétszóródni és mindenütt növekedni és terjedni fognak. Leányom, az alapok lerakása fontos rész. Akárcsak egy csecsemő, aki az anyaméhben formálódik, időt és alapos odafigyelést igényel, hogy a gyermek jólétét biztosítsa, aki táplálékát a placentán keresztül kapja. Lassan, de tökéletesen fog növekedni, míg végül kiszabadul az anyaméhből, és készen áll arra, hogy az Atyám által meghatározott életet élje. Maradék Hadseregem születése ugyanígy lesz. Nagy felkészülést igényel, mielőtt készen állna arra, hogy átvegye helyét a világban, de ennek alapja szilárd, és a lelkek, akik az építőköveket alkotják eggyé forrnak majd, hogy egy félelmetes Hadsereget építsenek. Aztán ez a Hadsereg terjedni és növekedni fog mindenütt, hirtelen és olyan erővel, hogy nehéz lesz azt figyelmen kívül hagyni. A Maradék Hadseregem tagjai mentesek lesznek az önszeretettől, a büszkeségtől vagy annak szükségétől, hogy Szavam tudományos értékelésére támaszkodjanak, amit követelni fognak tőlük, hogy bizonyítsák be Isten Igazságát. A tudomány Isten Ajándéka, de a tudomány nem tudja elmagyarázni Isten Misztériumát. Így azok, akiknek arra a logikus magyarázatra van szükségük, hogy hogyan kommunikálok Isten gyermekeivel a Földön ebben az időben, csalódni fognak. Nem lesz olyan válasz, ami meg tudná győzni őket. Az embernek adott legnagyobb Ajándékok egyike a szeretet. A szeretetet nem lehet tudományosan megmagyarázni, vagy bebizonyítani, mert az Isten Lelkéből jön. Mindnyájatokban jelen van. Érzitek azt. Ez az a kapocs, amely összetartja az emberiséget, ami aláássa a gonosz hatalmát. Szeretet vagyok. Isten vagyok. A kettő egy és ugyanaz. Szeretet nélkül nem lenne életetek. A szeretet egyesít majd benneteket, megtart erősnek, és össze fog tartani titeket. A szeretet segíteni fog nektek, hogy lelkeket hozzatok Nekem. Jézusotok   A legnagyobb hazugság, hogy a Sátán meg tudja mondani a jövőt, de ez sohasem lehetséges 2013-06-21 11:50 Drága, szeretett leányom, amint a pogányság továbbra is terjed, mint a vírus szerte a világon, az ember kezdi magát felmagasztalni, mintha Isten lenne. Sok szekta, melyek nem akarják elfogadni az Egy Igaz Isten Létezését, inkább a fenevadat tisztelik templomaikban. Ezek a szegény lelkek, akik önmagukat szeretik - ami egy határtalan becsvágyból fakad -, templomokat hoztak létre, melyek szemtelenül a fenevadat tisztelik. A sok kívülállóhoz szólok, akik ezeket a templomokat olyan templomoknak tekintik, amelyek Istent tisztelik, hogy ez ne tévesszen meg benneteket. Ezeknek egyetlen céljuk, hogy a fenevadat imádják, aki örök életet ígér nekik. Ő azt ígéri nekik, hogy az önszeretetüknek hódolván -, mely Isten szeretetét helyettesíti -, el fogják nyerni az élvezetek örök paradicsomát. Az ígéreteknek – amelyeket a fenevad tesz nekik, aki érthető módon kommunikál velük – az a céljuk, hogy becsapják őket, elhitetvén velük egy hazugságot: azt, hogyha ők a fenevad oltára elé állnak, a hamis isten oltára elé, akit szeretett Atyám helyett imádnak, a világi örömökre vonatkozó kéréseik és önmaguk kielégítése meg lesz jutalmazva. Ha igényeiket mások elé helyezik, azt hiszik, hogy felhatalmazást nyernek a nagy vagyonhoz, ellenőrzéshez és szabadsághoz. Ezeket az embereket arra ösztönzik, hogy Isten elé helyezzék önmagukat, és hogy olyan hatalmakra tegyenek szert, amelyek képessé teszik őket az Isteni Királyság legyőzésére. Sajnos, ők tiszta kapzsiságból mindent meg fognak tenni, bármibe kerül is, hogy valóra váltsák a gazdagságra tett törekvéseiket és a mások fölötti ellenőrzést. Tönkre fogják tenni mások életét. Ölni fognak, hogy elérjék céljukat, és minden nap káromolni fogják Istent. Amikor ők Istent káromolják, fekete miséket tartanak, melyekből sokat titokban tartanak, és amelyeken a hatalommal rendelkező emberek vesznek részt, beleértve azokat is, akik azt mondják, hogy Istent szolgálják az Ő templomaiban. Sátáni szertartásaik közönségesek, és ők büszkék cselekedeteikre. Büszkén hirdetik, hogy épületeik nem másak, mint templomok, mert nincs szégyen a lelkükben. Ezeket a templomokat azért állították fel, hogy a Sátánnak hódoljanak, nem pedig Istennek, mégis másként fogják elhitetni veletek. Ők az emberiség ellen elkövetett bűncselekményeikért és az istenkáromlásért, amelyekben vétkesek, meg lesznek büntetve Általam. Sokan közülük olyan kifejezéseket használva káromolják Atyámat, amelyek Számára páratlanok. Atyám azt mondta: „Én vagyok a Kezdet”. Az „Én Vagyok” kifejezést ők arra használják, hogy az önszeretetüket juttassák kifejezésre, és utánozni fognak minden szent cselekedetet és tettet, és annak érdekében, hogy megszentségtelenítsék Istent, olyan szavakat fognak ismételgetni, melyeket Isten adott a világnak. Templomaikat a Nagy Megpróbáltatás során Isten le fogja rombolni, és ők sivárrá és üressé válnak anélkül, hogy bármilyen hatalmat is gyakorolhatnának Isten gyermekei fölött. Azonban nekik is meg lesz adva az a lehetőség, akárcsak Isten minden gyermekének, hogy még a Nagy Nap előtt elutasítsák a Sátánt. Némelyek el fogják fogadni Irgalmasságom Kezét, de sokan vissza fogják azt utasítani, mert hisznek az ördögi hazugságokban, melyeket a fenevad vésett a lelkükbe. Ők azt hiszik, hogy a világ ellenőrzése, a világegyetemmel kapcsolatos növekvő tudásuk által, valamint az élet ellenőrzése által, vagyis, hogy meghosszabbítsák az emberi életet, és a globális lakosság kiszipolyozása által olyanok lesznek, mint az Isten. A Sátán nagyon óvatos abban, hogy hogyan kaparintsa meg a lelküket. Nagy látomásokat mutat nekik a jövőről, amelyről azt mondja nekik, hogy az őket illeti. Nagy eseményekről mesélni nekik, melyek a jövőben fognak bekövetkezni, melyek vonzóak a számukra. Minden hazugság. Semmi sem igaz abból, amit mond nekik. A Sátánnak, azaz Lucifernek nagy hatalma van, amit Isten adott neki, aki egyike volt a leghatalmasabb angyaloknak Atyám hierarchiájában. Ő, követőinek gyönyörű képeket mutat a dicsőséges jövőről, amelyről azt állítja, hogy az övék lesz, ha átadják neki a lelküket. Ők hisznek a jövőről szóló ígéreteinek. A legnagyobb hazugság, hogy a Sátán meg tudja mondani a jövőt, de ez sohasem lehetséges. A prófécia csakis Istentől származik. Senki sem kapta örökségként ezt az Ajándékot, mely egyedül csak Isten Szájából származhat. A Sátán nem tudja a jövőbeli eseményeket megjövendölni, olyan részleteket, amelyeket csak Isten prófétái kaphatnak. Ha hisztek a Sátán ígéreteiben, akkor az életetek hazugsággá válik, és az Örök Élet nem lehet a tietek, hacsak el nem fogadjátok az Igazságot. Isten Örök Életet ígért nektek. Azon Ígéretem, hogy újra eljövök és a Paradicsomba viszlek benneteket, Igaz. Ne sértsétek meg Istent azzal, hogy elutasítjátok az Igazságot. Jézusotok   Isten, az Atya: Tudnotok kell, hogy az a legnagyobb istenkáromlás, amikor a Fiamat bűnösnek tartják 2013-06-23 18:18 Drága leányom, hogyan reagálnának a szülők, ha tudnák, hogy gyermekeiknek a halállal kell szembesülniük? Nem harcolnának kézzel-lábbal, hogy megmentsék őket minden bajtól? Ez a pontos oka annak, amiért Én most beavatkozom a világba, utasítván Fiamat, hogy mondja el az Igazságot annak érdekében, hogy megmentsem Gyermekeim életét. Az életben a kicsi dolgok azok, amelyek a globális szintre vannak kihatással. Ha egy méhecskének megváltozik a viselkedése, és ahol a virágpor nem tud megteremni, akkor ennek közvetlen kihatása lesz a Földön létező életre. Fiam földi Egyházának köszönhető az, hogy a lelket életben lehet tartani. Az Igazság nélkül Fiam Egyháza nem tarthatná fenn az életet. Tehát, ha az Egyház falain belül hazugságok terjednének anélkül, hogy Én beavatkoznék, akkor ennek kihatása lenne a lélek életére. Amikor az Egyház Az ellen fordul, Aki azt létrehozta, akkor fog az élet megsemmisülni. Ez a fertőzés az egész világra kihatással lesz, beleértve azokat is, akik nem hisznek a túlvilági életben. Még azokat is érinteni fogja, akik más vallásúak, akik nem Tőlem jönnek. Amikor a hazugságok ellepik Fiam, Jézus Krisztus Misztikus Testét a Földön, akkor betegséget okoznak. A betegség, ha nem kezelik, a halálhoz fog vezetni. Ezért, mint Isten, minden Teremtés Atyja, nem fogok meghátrálni, és nem fogom megengedni ellenségeimnek, hogy elpusztítsák gyermekeim lelkét. Amikor a hazugságokkal szembesültök, akkor azok úgy fognak a csaló szájából kiesni, mint egy zavaros, kusza ostobaság. A hazugságok, amelyek már elkezdődtek, a látszólagos alázat nyelvezetével lesznek megfogalmazva, amelyek elrejtuk a legnagyobb hazugságokat az Egyház Igaz tanaival szemben. Azoknak ismerjétek fel őket, amik azok valójában: mindezt azért teszik, hogy bűnre csábítsanak benneteket. Tudnotok kell, hogy az a legnagyobb istenkáromlás, amikor a Fiamat bűnösnek tartják, ami egyébként lehetetlen. Én Testben, emberként küldtem el Fiamat – amilyenek ti mindnyájan vagytok -, egy kivétellel: Ő bűn nélkül született, és ezért képtelen volt arra, hogy vétkezzen. Bárki, aki az Igazságot szolgálja, és aztán elferdíti azt annak érdekében, hogy szeretett Fiam keresztre feszítésének egy új értelmezését vezesse be, az egy hazug. Ő nem Tőlem jön, és ellensége Fiamnak. Figyeljétek most meg, kicsiny gyermekeim, hogy a fenevad és démonai, akik azért küldettek, hogy elragadjanak Tőlem benneteket, köztetek bolyonganak. Nektek erősnek kell lennetek. Nektek sohasem szabad elfejtenetek, hogy Ő, Jézus az Igazságot adta nektek, amikor a Földön járt és meghalt bűneitekért. Ő feláldozta Testét, hogy megváltson benneteket, de sohasem követett el bűnt, mert nem közületek való. Nektek hűeknek kell maradnotok Szavamhoz és Fiam Tanításához. Ha nem ezt teszitek, akkor abba a kísértése estek, hogy elfogadjátok a hazugságokat, melyek semmi mást nem hoznak nektek, mint örök szenvedést. Szerető Atyátok, A Legmagasságosabb Isten   Az Igazság megszabadít benneteket. A hazugságok el fognak pusztítani benneteket. 2013-06-23 18:37 Drága, szeretett leányom, mennyire megszakad a Szívem szegény, szeretett szolgáimért, akik most elkezdték a zűrzavart felismerni, mely Egyházamban mutatkozik. Nekik a következőket mondom: maradjatok Egyházam fedele alatt és tegyétek, amit tennetek kell, hogy szolgáljatok Engem. Maradjatok sziklaszilárdan Tanításaim mellett. Ne fogadjatok el új és úgynevezett teológiai magyarázatokat arra vonatkozólag, hogy Én ki vagyok, mit tettem az emberiségért, vagy hogyan fogok visszatérni, hogy visszaköveteljem Isten minden gyermekét, akik elfogadják Irgalmasságomat. Egyedül csak az Én Szent Szavamban bízzatok, mely Apostolaim által és a Legszentebb Bibliában adatik nektek. Bármi, ami eltér a Szentségektől, vagy attól, amit arról mondtak nektek, ami a Megváltáshoz szükséges, ne fogadjátok el! Én vagyok az Igazság. Ti megkaptátok az Igazságot. Csak az Igazság mentheti meg a lelketeket a kárhozattól. Az Igazság megszabadít benneteket. A hazugságok el fognak pusztítani benneteket. Én ünnepélyesen rendkívüli kegyelmeket ígérek nektek, drága Felszentelt szolgáim, ha ezt az imát mondjátok annak érdekében, hogy kitartsatok az üldöztetéssel szemben, mivel a hitetek a végsőkig próbára lesz téve. A Keresztes Imahadjárat 110. imája: A papoknak, hogy hűségesek maradjanak Szent Szavadhoz Ó, legdrágább Jézusom, kérlek, adj nekem erőt és bátorságot, őrizz meg engem erősnek és bátornak, hogy Legszentebb Nevedben meg tudjam védeni az Igazságot. Könyörögve kérlek, add meg nekem azt a kegyelmet, mely szükséges ahhoz, hogy mindenkor tanúságot tegyek Szent Szavadról. Tedd lehetővé számomra, hogy ellenálljak a nyomásnak, hogy ne támogassak valótlanságokat, amikor a szívemben tudom, hogy megbántanak Téged. Segíts nekem, hogy halálom napjáig hű maradjak Szent Szavadhoz. Ámen. Felszentelt szolgáim: van még egy figyelmeztető Szavam számotokra. Nektek meg kell védenetek a Bűnbocsánat (Gyónás) Ajándékát, és fel kell ismernetek, hogy csak azok fognak egyesülni Velem a Paradicsomban, akik bűneik megbánására törekednek, és úgy fogadnak el Engem, Jézus Krisztust, mint megmentésük kulcsát. Jézusotok Isten Anyja: Hűek kell maradnotok ahhoz, amit Fiam tanított nektek. Ő mindenben olyan volt, mint ti, kivéve a bűnt 2013-06-24 14:18 Én vagyok a ti szeretett Édesanyátok, az Angyalok Királynője, Isten Anyja. Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás. Gyermekeim, nem tudjátok, hogy Fiam mindnyájatokat vezet ebben az időben, mindazokat, akik nyitott szívvel jönnek Színe elé? Annak érdekében, hogy tanúságot tegyetek az Úristennek az Ő egyetlen Fia által, hűek kell maradnotok Tanításaihoz. Ezeket kőbe vésték, és mint ilyen, sohasem változhatnak meg. Az Igazság sohasem tud megváltozni. Az Igazság Isten minden gyermekének megadatott, de nem mindenki fogadta el azt, hogy Ki volt Ő, és hogy honnan jött. Azoknak, akik elfogadják az emberiségnek szeretett Fiam, Jézus Krisztus Keresztre feszítése által adott Igazságot, sohasem szabad elfelejteniük, amit mondott. Ő mindent elmagyarázott nektek. Semmi sem változott. Nektek mindenkor ébernek kell lennetek, mert már félre vagytok vezetve, és hamarosan sokan fognak közületek hibába esni. A bűn, az bűn. Nem tetszik Istennek, de megbocsátásra kerül, ha bűnbánatot mutattok, és ha a megváltást kéritek. Az Örök Élet Kegyelemei Isten minden gyermekét illetik, azokat, akik kérik azt. Fiam Irgalmassága által idő lesz adva Isten minden gyermekének, és aztán egy nagy Ajándék is, hogy emlékeztesse őket az Igazságra. Így a világ lakosságának legnagyobb része meg fog, és meg tud menekülni, és aztán megkapják az Élet Ajándékát az Új Paradicsomban. Mint bűnösök, nektek továbbra is Fiamhoz kell folyamodnotok a megbocsátásért, hogy a Kegyelem Állapotában maradjatok. Nem lehet megbocsátani bűneiteket, amíg a Kiengesztelődés Ajándékát nem kéritek Fiamtól. Hűek kell maradnotok ahhoz, amit Fiam tanított nektek. Ő mindenben olyan volt, mint ti, kivéve a bűnt. Isten Mindenható. Isten a Szeretet. Isten Tökéletes. Isten tökéletes az Ő Fiában, így sohasem lehet kísértésbe hozni, hogy vétkezzen. Menjetek békében, drága gyermekek, és ha továbbra is határozottak és hűségesek maradtok az Igazsághoz, mely egyedül csak Istentől jöhet, akkor egy teljes és dicsőséges életet fogtok élni testben és lélekben, tökéletes harmóniában Fiammal. Édesanyátok Az Üdvösség Anyja   Nagyon kevesen találnak vigaszt Bennem. Én türelmesen várok, mégsem fognak Hozzám jönni 2013-06-25 20:45 Drága, szeretett leányom, ma folynak Könnyeim, mivel a gonosz hitványsága, mely az ember szívében nyilvánul meg, egyre növekszik. Annyira megkeményedtek, hogy kőszívűkben nem marad hely Számomra, Jézus Krisztus számára, hogy bennük vigasztalásra találjak. A Szívem most hevesen ver a szomorúságtól a Keresztények miatt, akik elszakadtak az Igazságtól, és mindattól, amit tanítottam nekik. Nagyon kevesen találnak vigaszt Bennem. Én türelmesen várok, mégsem fognak Hozzám jönni. Ők egy falat állítottak fel, mely elválasztja őket Tőlem, és színlelve beszélnek azon Ígéretemről, hogy újra eljövök. Mennyire elfelejtették, amit mondtam, és amit a megmentésükért tettem, és azt, amit Atyám Könyvén keresztül kinyilatkoztattam nekik, hogy várják az időt, ami egyre csak közeledik. Szegény, szegény gyermekeim. Először is fel kell ébresztenem az Irántam való szeretetet a szívükben, ha vigasztalásban, szomorúságuk fájdalmának enyhítésében és az élet nehéz megpróbáltatásainak enyhítésében akarnak részesülni. Nekik most, ebben az időben szét kell tárniuk karjaikat, és hívniuk kell Engem, hogy az átmenetet fájdalommentessé tegyem számukra. Én nem szeretnék fájdalmat okozni Isten gyermekeinek. De azáltal, hogy elutasítják Tanításaim Igazságát és az Atyám által lefektetett Törvényeket, a gonosszal folytatott szörnyű csatába lesznek rángatva, még mielőtt Irgalmasságom a Karjaimba vonzaná őket, amikor is majd megmentem őket. Milyen kevés bizalmat hordoznak a szívükben az Egy Igaz Isten iránt! Mennyire komolytalanok, és milyen gyorsan felkarolják a hazugságokat, hogy kielégítsék a bűn utáni vágyaikat. Milyen könnyen be lehet csapni őket, amikor elfogadják a hazugságokat, melyek megfelelnek életstílusuknak, annak érdekében, hogy igazolják a bűnt. Bármilyen elfogadhatóan indokolják meg a bűnt az emberi értelem szerint, számukra ez az egyetlen út, amit választanak, csak hogy úgy éljék az életüket, ahogyan szeretnék. Az Igazságot olyan nehéz lenyelni, és nehéz megemészteni, melynek elfogadása érdekében a test önmegtagadására van szükség. Az Igazság – ha és amikor elfogadják azt – nagy bátorságot követel, és csak azok tudják azt könnyedén átölelni, akik az Alázat Ajándékával rendelkeznek. Azok, akik őszintén keresik Isten Igazságát, gyakran azok által vannak félrevezetve, akik azt mondják, hogy Isten Szavát hirdetik. Az egyedüli hely, ahol az Igazságot megtaláljátok: a Legszentebb Biblia és az Én Szent Szavam, mely ezeken az Üzeneteken keresztül adatik nektek. Üzeneteim megerősítik Isten Szent Szavát, ahogyan az Atyám Könyvében áll. Engem nem könnyű szeretni, mivel csak egyszerű gyermekként jöhettek Hozzám. Magatok megjátszását, melyet a mindennapi életetek során a világnak mutattok, félre kell tennetek. Ti egyedül csak úgy jöhettek Hozzám, mint egy egyszerű, bizakodó gyermek. Le kell borulnotok Előttem, és kérnetek kell Engem, hogy felemeljek benneteket, formáljalak titeket, segítsek nektek, hogy a szentség helyes útján járjatok, és hogy teljesen megbízzatok Bennem. Mihelyt mindent átadtok Nekem, Én fel foglak emelni benneteket, elveszem a félelmeteket, és Királyságomba viszlek benneteket. Még akkor is, amikor Isten Szeretetével a lelketekben nehéznek fogjátok találni ezt az utat. De ez olyan lesz, mint amikor egy pókhálót eltávolítanak, mert mihelyt az Igazság világossá válik, már nem szeretnétek más úton járni. Mert ez lesz az egyetlen út, ami a Paradicsomhoz vezet benneteket, és ez lesz az az út, amelyet választanotok kell, hogy Hozzám, Jézus Krisztushoz jöjjetek. Mert Én Vagyok az Út. Jézusotok   Üdvösség Anyja: Hozzátok Hozzám gyermekeiteket, hogy mint Isten minden gyermekének igaz Édesanyja, Fiamnak szentelhessem őket 2013-06-26 16:50 Drága gyermekeim, mint Édesanyátok, hívlak benneteket, hogy hozzátok hozzám gyermekeiteket, hogy mint Isten minden gyermekének igaz Édesanyja, Fiamnak szentelhessem őket. Amikor Általam, az Üdvösség Anyja által gyermekeiteket Fiamnak szentelitek, akkor Én bemutatom őket Fiamnak, hogy nagy Kegyelmeket ajándékozhasson a lelküknek. Sohasem szabad elfelejtenetek Fiamnak Isten minden gyermeke iránt érzett szeretetét. Nem számít, hogy hány évesek, amikor Általam, Áldott Édesanyjuk által ajánljátok fel őket Fiamnak a lelkük megszentelődéséért, akkor imáitok válaszra fognak találni. Íme, a Keresztes Imahadjárat egyik imája gyermekeitekért. Ha mindennap imádkozzátok, akkor ez közelebb fogja vinni gyermekeiteket Jézus Irgalmas Szívéhez. A Keresztes Imahadjárat 111. imája: Hogy Jézus Krisztusnak szenteljétek gyermekeiteket Ó, drága Üdvösség Anyja, Fiadnak szentelem gyermekeimet (a gyermek/ek nevének/neveinek felsorolása), hogy a lélek békéjét és a szív szeretetét hozhassa nekik. Kérlek, imádkozz, hogy Fiad Irgalmas Karjaiba fogadja gyermekeimet, és tartsd távol őket a bajtól. Segítsd meg őket, hogy hűek maradjanak Isten Szent Szavához, különösen azokban az időkben, amikor abba a kísértésbe esnek, hogy elforduljanak Tőle. Ámen. Kérésemet Fiam – a ti nevetekben, szeretett gyermekeitekért –, mint különleges Ajándékot fogja elfogadni Tőlem, az Édesanyjától, amikor majd felemelkedem, hogy a Fiamnak tett Ígéretemet teljesítsem, mivel a Küldetésem, hogy segítsek Isten gyermekei lelkének megmentésében, ebben az időszakban kezdődik. Az Üdvösség Anyja szerepemnek köszönhetően – ami már komolyan elkezdődött -, és azon közbenjárásomnak, hogy Isten Irgalma megadassék a bűnösöknek, bőségesen adatnak majd különleges Ajándékok mindazoknak, akik hívnak Engem. Menjetek békével, gyermekek. Én a ti szeretett Édesanyátok, az Üdvösség Anyja, mindig válaszolni fogok hívásotokra, amikor a lelkek üdvösségét kéritek. Szeretett Édesanyátok, Az Üdvösség Anyja   Igazságosságom el fogja érni mindazokat, akik megakadályozzák, hogy Isten Szent Szava világszerte ismertté váljék 2013-06-27 23:20 Drága, szeretett leányom, ne engedd, hogy Kinyilatkoztatásaim szomorúságot vagy félelmet okozzanak neked. Vezetve vagy, és még akkor is, amikor szenvedésed elviselhetetlenné válik, kérlek, emlékezz Szavaimra. Atyám az egykori prófétákon keresztül megígérte, hogy el fogja küldeni az utolsó prófétát, az utolsó hírnököt. Nem számít, ez mennyire félelmetes lehet számodra, vagy milyen borzalmas érzést kelt benned, tudnod kell, hogy Isten Végső Szövetsége csak ezen cselekedet által válhat valóra. Azt mondom most nektek, hogy féljenek azok közületek, akik Isten Szavát megsértik. Süssétek le a szemeteket, és takarjátok be a kezetekkel, különösen azok, akik ebben az időben az Arcomba köpnek ezen Üzeneteim, a Megbékélés Üzenetei miatt. Ti nem vagytok méltók arra, hogy Jelenlétemben tartózkodjatok. Ti, akik most kigúnyoltok Engem, nyugtalanok lesztek, és nyugtalanságotok folytatódni fog a Nagy Napig, mert el fogjátok veszíteni a lelkeket Számomra, akik után oly nagyon vágyom. Felszentelt szolgáimnak mondom, akik gúnyolódnak ezen Üzenetek által történő beavatkozásomon: eljön majd a ti napotok, amikor a következőt fogom kérdezni tőletek: miközben oly sok időt töltötök azzal, hogy elutasítsátok Igaz Hangomat, hány lelket küldtetek Hozzám? És hányat fordítottatok el Tőlem azon cselekedeteitek által, melyekért majd Megítéllek benneteket? Azoknak mondom közületek, akik istenkáromlást kiáltanak a Szentlélek ellen: tudjátok meg – és ez egy jel mindnyájatoknak -, hogy még a Nagy Nap előtt le lesztek ütve. Egyetlen szó sem fogja elhagyni ajkaitokat, és ezért a tettért lesztek ismertek a nyájatokban, abban a nyájban, melynek azt mondtátok, hogy hagyják figyelmen kívül ezeket az Üzeneteket, mert ezek nem Istentől származnak. Azon a napon követőitek ismerni fogják az Igazságot, és ti majd Elém vetitek magatokat. Én nem fogok tőletek elnézést kérni ezekért a figyelmeztetésekért. Ha bemocskoljátok a Szentlélek Szavát, akkor elváglak Magamtól benneteket, és szörnyű sírásban lesz részetek nektek és mindazoknak, akiket magatokkal visztek a vadonba. Igazságosságom el fogja érni mindazokat, akik megakadályozzák, hogy Isten Szent Szava világszerte ismertté váljék. A legrosszabb büntetésben lesz részük, mert az a fájdalom, amelyet meg fognak tapasztalni, rosszabb lesz, mint azoké, akik a Tisztítótűz legalsó szintjén vannak. Gonoszságotok sok ártatlan lelket botránkoztat meg, akik hűségesek földi Egyházamhoz. Kegyetlenségeteket, mely idővel napvilágra kerül, sokan fogják látni, és aztán Isten Igéje iránti hűségetek próbára lesz téve. Aztán a Nagy Napon Előttem fogtok állni, amikor eljövök, hogy visszaköveteljem Isten minden gyermekét – amikor eljövök, hogy megszabadítsam őket a számkivetésből, és elvigyem őket a Szeretet és a Béke végső otthonába, Új Paradicsomom Új Korszakába. Ez lesz az, amikor az Ég és Föld eggyé válik. Megváltótok, Jézus Krisztus   A Szentmise formájában történő változtatás hamarosan bemutatásra kerül Egyházamban 2013-06-29 01:40 Drága, szeretett leányom, figyelmen kívül kell hagynod azt a gyűlöletet, mely azok szájából ömlik, akik azt állítják, hogy ők szent emberek és hűséges követői az Én Mélységesen Szeretett Édesanyámnak. Tudnod kell, hogy a veled szemben mutatott gyűlölet sokkal rosszabb lesz, mint bármelyik más, előtted jött próféta esetében. Nem azért mondom ezt neked, hogy megijesszelek téged, hanem csak azért, hogy elfogadd ezt a tényt, és hagyd figyelmen kívül a gonoszságot. Valahányszor Isten Jelenléte ismertté válik az emberek között, mindig a fenevad gonosz reakcióját fogja kiváltani, aki másokon keresztül fog munkálkodni, hogy megtagadja Isten Igéjét. Leányom, a Szentmise formájában történő változtatás hamarosan bemutatásra kerül Egyházamban. Ez sokak számára nagyon zavaros lesz, és ők nem fogják felismerni a hazugságokat, amelyek az új imákba foglalva lesznek előadva. Jelenlétemet a legravaszabb módon fogják érvényteleníteni, de azok, akik az új formátumot követik, miszerint Valós Jelenlétemet megtagadják, képtelenek lesznek arra, hogy úgy mutassanak be Áldozatot Istennek, ahogyan annak lennie kell. Leányom, ennek a kinyilatkoztatásnak megvetés lesz a következménye lényed számára, de tudnod kell, hogy ez meg volt jövendölve. Követőimnek azt fogják mondani, hogy a Szentáldozásban mindenki részesülhet, mindenütt, hogy egy emberként egyesülve szeretetet mutassanak egymás iránt. Lassan, de biztosan a Szentmise nem fog többé a Szent Áldozatról szólni. Ehelyett a szertartást úgy fogják összeállítani, hogy az embernek adózzon tisztelettel, és megtévesztenek benneteket, hogy Oltárom előtt és az egész világ tabernákulumai előtt egy konfrontációnak legyetek tanúi. Az a nap, amikor a napi áldozatok megszűnnek, nincs messze. Tudnotok kell, hogy Én most azért jövök, hogy figyelmeztesselek benneteket, hogy majd ne éhezzetek. Amikor meg fognak fosztani benneteket Jelenlétemtől, akkor Szentlelkem nélkül maradtok, és nehéznek fogjátok találni, hogy közel maradjatok Hozzám. A szavak, melyeket használni fognak, hogy megtévesszenek benneteket, tartalmazni fogják a „mindenki javára, Isten minden gyermekének egyesítésére” kifejezést. A Mise új értelmet fog kapni. Kereszthalálom feledésbe fog merülni, és annak minden okát újra fogják értelmezni. Emlékezzetek majd azon a napon a most nektek adott Szavaimra. Fogadjátok csak el a helyettesítést, és akkor a Jelenlétem el fog tűnni. Én veletek leszek, de nem az Én Testem lesz az, amiben részesítenek majd benneteket. Azoknak, akik nem hisznek azon gonosz tervben, melyet már létrehoztak annak érdekében, hogy minden Nyomomat eltöröljék, a következőket mondom. Amikor már nem leszek, keresni fogtok Engem? Amikor megszentségtelenítik Szent Eukarisztiámat, szabadkozni fogtok azok helyett, akik ezért felelősek? Vagy követni fogtok Engem, és hallgatni fogtok az Igazságra, amikor hazugságokkal lesztek körbevéve. A választás a tietek lesz. Jézusotok   A Saját Egyházam elleni összeesküvéssel fognak benneteket vádolni, azonban a ti egyedüli “bűnötök” az lesz, hogy megvéditek az Igazságot 2013-06-30 23:10 Drága, szeretett leányom, egyetlen pillanatra sem fog a gonosz megállni azok üldözésében, akik szeretnek Engem. Amikor a lelkek közel állnak Hozzám, és amikor az Irántam való szeretetük egyre növekszik, akkor ő ott lesz azzal próbálkozván, hogy elcsalogassa őket Tőlem. Amikor imáitokkal lelkeket mentetek meg, akkor a gonosz minden haragját kiönti rátok, és ti megbántva fogjátok érezni magatokat, mert a kritika célpontjává váltok, különösen azok részéről, akiket szerettek. Nektek ezt a fájdalmat és bánatot meg kell szoknotok, amikor Engem követvén elfogadjátok ezen Üzeneteken keresztül történő Beavatkozásomat. Ezek az Üzenetek szörnyű megkorbácsolást fognak magukkal hozni, mivel ezeknek az Üzeneteknek lesz köszönhető a több mint hét milliárd lélek megmentése. Amikor az ördög tudja, hogy az Én javamra elveszíti a lelkeket, bármit fel fog használni, amit szükségesnek tart, hogy kétségeket ültessen azok elméjében, akik hűségesek Hozzám, és aztán szörnyű súrlódásokat fog okozni követőim között. Nektek annak kell felismernetek az ördög munkálkodását, ami az valójában, és tudnotok kell, hogy amikor egyre jobban üldöznek benneteket az Irgalmasság Kezének elfogadásáért, akkor az Igazságot követitek.  Egyedül csak akkor, amikor Isten Igéjét erőteljesen hirdetik – s eközben a Szentlélek nyilvánvalóvá válik Isten gyermekeinek a csoportjaiban - fog a gonosz a legkeményebben harcolni. Ő, a Sátán, dühös e Küldetés miatt, és azoknak közületek, akik kétségbe vonják a jelenleg nektek adott Szavamat, tudniuk kell a következőket: Csak az Én Szavam tud ilyen felháborodást kiváltani, még azokban is, akik hisznek Bennem és követik Tanításaimat. Senki sem mentes közületek a támadásoktól. Ti, értékes követőim, a gonosz nyelvek által történő szidalmazás elviselésének végső határán fogjátok találni magatokat. Le fognak köpni, ki fognak nevetni, és ki fognak gúnyolni benneteket. A Saját Egyházam elleni összeesküvéssel fognak vádolni benneteket, azonban a ti egyedüli “bűnötök” az lesz, hogy megvéditek az Igazságot. Azok, akik támogatják Isten Szavát, és akik nem hajlandók eltérni az Igazságtól, mindig azok keze által szenvedtek, akik mint Isten kiválasztott képviselői azon szegény lelkek elé helyezték magukat, akik valóban szeretnek Engem. Különbség van azok között, akik azt állítják önmagukról, hogy ők tájékozottabbak, és ezért méltók arra, hogy az Én Nevemben másokat megítéljenek, és azok között, akik egyszerűen csak szeretnek Engem. Ti csak akkor állhattok fel, és csak akkor jelenthetitek ki Irántam való szereteteteket, ha az Én Példámat követitek. Én sohasem mondanám azt, hogy az egyik ember jobb, mint a másik, mert ti mindannyian bűnösök vagytok. De Én sohasem fogadnám el azokat, akik talán mindent tudnak Rólam, amit csak tudni lehet, de akik a mások fölötti fölényükkel hivalkodnak. Azok, akik azt mondják, hogy ismernek Engem, de az Én Nevemben másokat sértegetnek, egyáltalán nem ismernek Engem. Az ördög önszeretettel, gőggel és haraggal tölti el a lelkeket. Ezen három jellemvonás által fogjátok tudni, hogy az ördög jelen van egy lélekben, amikor megpróbálja azokat a lelkeket elhallgattatni, akik Isten Igazságát hirdetik. Mennyire fognak az ilyen lelkek szenvedni, különösen most, amikor ezt a Küldetést – a leginkább várt Küldetést – egymás között megélitek. Bárki, aki válaszol Hívásomra, olyan gyalázkodásnak és nyilvános gúnyolódásnak lesz kitéve, hogy még levegőt sem fog kapni – olyan gonosz lesz a gyűlölet kiáradása. Azt akarom, hogy tudjátok: nem ti vagytok azok, akiket ez a gyűlölet megcéloz, hanem Én. A Sátán el szeretné hallgattatni a Hangomat, mivel az eljutott hozzátok, hogy gonosz tervétől megmentsen benneteket, amelyet ő gondosan megszervezett, és amelyet már oly hosszú ideje tervezett. A Sátán nem juthat győzelemhez, de tudja, hogy mennyire szenvedek, amikor elragadja Tőlem a lelkeket. Ne engedjétek, hogy ez a zavaró hatás megvakítson benneteket az Igazsággal szemben. Az Igazság meg fogja menteni a lelketeket, és amikor terjesztitek az Igazságot, akkor ez még több lelket fog hozni Nekem. Ezen eszközök segítségével fogom legyőzni a fenevadat. Ti minden bajtól védve lesztek, de ártatlanul fogtok szenvedni, mivel bolondoknak néznek benneteket. És mindezt azért, mert szerettek Engem. Jézusotok   Üdvösség Anyja: Azt, aminek tanúja voltam, sohasem lehet papírra vetni, annyira gyalázatosak voltak az Ő Isteni Testének okozott kegyetlenségek 2013-07-01 16:45 Gyermekem, ha a Fiamért szenvedsz, akkor rendben van, hogy sírsz a fájdalomtól, mert végül is te csak egy emberi lény vagy. Amikor tanúja voltam Fiam megkorbácsolásának és az Ő borzalmas Keresztre feszítésének, magamon kívül voltam a bánattól. És miközben néztem, amit szánalomra méltó Teste elvisel, melyet egyetlen állat sem lenne képes a vágóhídon elviselni, oly sokszor elájultam a rémülettől, hogy alig tudtam megállni a lábamon. Azt, hogy Ő mennyire szenvedett, soha senki nem fogja megtudni, mert aminek tanúja voltam, sohasem lehet papírra vetni, annyira gyalázatosak voltak az Ő Isteni Testének okozott kegyetlenségek. Ez az oka annak, hogy kevés leírás van arról a megalázó sértésről, amelyet neki okoztak, mert annyira megrázó volna, ha leírásra kerülne, hogy bemocskolná az Ő Szent Nevét. Te szenvedsz gyermekem, de csak egy töredékét az Ő fájdalmának. Tudnod kell - miközben fizikai fájdalmad van -, hogy Fiam csak azoknak engedi meg, hogy megnyilvánuljon bennük az Ő Szenvedése, akiket kiválasztott. Amikor Ő ezt teszi – drága Fiamnak adott szabad akaratod ajándéka által -, akkor ez segít neki szembeszállni a gonosz hatalmával, és legyőzni azt. Ezáltal mind a lelked, mind pedig a tested megszentelődik, és ez egy nagyon különleges ajándék Neki, egy ajándék, mely lehetővé teszi Számára, hogy másokat is megmentsen. Így tehát, kérlek, értsd meg, hogy amikor Fiam megnöveli fájdalmadat, és amikor Ő valóban szenved benned, akkor ez egy Kegyelem, amelyet nem szabad visszautasítanod. Öleld azt át. Hamarosan meg fogod érteni, hogy ez milyen erőteljes. Amikor a Fiam megnyilvánítja Sebeit egy választott lélek testében, akkor az szörnyű üldöztetést hoz magával. Ez az az eset, amikor a gonosz keményen és erőszakos dühvel támad. Először is félni fogsz, de most, hogy megérted, el fogod ezt fogadni, és egyszerűen meg fogod védeni magad azáltal, hogy naponta legalább háromszor elmondod Legszentebb Rózsafüzéremet. Gyermekem, kérlek, ne engedd meg a félelemnek, hogy elvonjon téged ettől a munkától, mert éppen ez az, amit a gonosz akar. Fel kell állnod, el kell viselned, és csendben kell maradnod, amikor növekszik ellened a gyűlölet. Ezek a megpróbáltatások várhatóak egy ilyen méretű Küldetésben. Légy békében és tudd, hogy minden angyal és szent veled van, és vezet téged. Szeretett Édesanyád, Isten Anyja, Az Üdvösség Anyja   Üdvösség Anyja: Egy ajtó sem nyílott meg, hogy lehetővé tegye Fiam számára, hogy méltósággal jöjjön a világra 2013-07-03 12:57 Drága gyermekem, amikor ezen Üzenetek miatt a vadonba vagy dobva, és el vagy szigetelve, akkor fontos tudnod annak okát, hogy miért van ez így. Mert ha tudod, akkor az megkönnyíti számodra, hogy elfogadd az ilyen kegyetlenséget. Amikor eljött szülésem ideje, egy ajtó sem nyílott meg, hogy lehetővé tegye Fiam számára, hogy méltósággal jöjjön a világra. Mivel minden ajtó becsapódott Isten Színe előtt, Aki elküldte egyetlen Fiát, hogy megváltsa az embert a bűntől, ez hasonlóképpen lesz most is, amikor Isten az Ő Fia Második Eljövetelére készíti elő az utat. Mivel Isten erre a Nagy Napra készíti fel a világot, ismét bezárják az ajtókat, dacolva Isten Szavával. Neked, mint hírnöknek továbbra is heves ellenállással kell szembe nézned. Sokan nemcsak, hogy zárva tartják ajtóikat – ami egyébként csak egy sértés lenne –, hanem még rettenetes ocsmányságokat is fognak sikoltozni, és bántani fognak téged, gyermekem, mert nem akarják Isten Szavát meghallani. Az emberiség történetének e kritikus idejében a gonosz szelleme eluralkodik, és Isten gyermekei közül még a legszentebbeket is össze akarja zúzni. Csak a legbátrabbak fognak ellenállni a gonosz szellemének, aki milliókat fog megfertőzni, és így ők el fogják utasítani Fiam Irgalmasságát. Nemcsak egyedül az Üzeneteknek köszönhető – melyeket gyűlölni fognak –, hanem a félelemnek is, hogy Fiam Irgalmassága által még több lélek lesz megmentve a Sátán szorításából. A gonosz munkálkodik és beleszövi magát sok lélek szívébe, különösen azok szívébe, akik közel állnak a Fiamhoz. A gonosz elsődleges célpontjai a Fiam Egyházán belüli jámbor követők, akik közül sokan Isten Szava ellen fognak fordulni ebben az időben. Fiam, Jézus Krisztus Igaz Szavát az évszázadok során felhígították, és a Szent Biblia tartalmát most sokan tagadják olyanok, akik azt mondják, hogy ismerik Fiamat. Ne feledjétek, a lelkekért vívott csatát az angyalok és a szentek vívják meg Atyám Királyságában a csaló ellen. Te, gyermekem, a közepébe csöppentél, és mint ilyen, könnyű célponttá válsz. E Küldetés iszonyú nagysága miatt van az, és mert te próféta vagy, és nem látnok, hogy elszigetelten fogsz dolgozni, és hogy gyűlölve vagy az emberek között. Ne engedd, hogy ez az üldöztetés elszomorítson téged, vagy hogy azt az érzést keltse benned, hogy nem vagy elég erős, mert ez nem lehetséges. Te küldve voltál, és védve vagy, és fel fogsz állni, hogy továbbra is hirdesd Isten Igéjét egészen az utolsó napig. Ez meg volt jövendölve, és amikor a világ lelkei megmenekültek, és amikor az Új Királyság – az Új Paradicsom – elkezdődik, e szenvedések közül egynek sem lesz jelentősége. Örvendj, és ne félj! Én, a te szeretett Édesanyád, vezetni és védelmezni foglak még a legsötétebb óráidban is, úgy hogy Isten Fénye mindennap el fogja tölteni elmédet, testedet és lelkedet. Szeretlek, gyermekem, és tudnod kell, hogy te a kitartás Ajándékával vagy megáldva. Most minden Isten Kezében van. Neked mindenkor bíznod kell Benne. Szeretett Édesanyád, Isten Anyja, Az Üdvösség Anyja Hamarosan erős földrengések lesznek Oroszországban és Kínában, és egyik a másik után fog következni 2013-07-03 13:30 Drága, szeretett leányom, mennyire hiányoltam (a Velem töltött) idődet, és mennyire örvendek, hogy a lelki sötétség, ami napok óta beborított téged, most felemelkedett. Ki kell tartanod a Legszentebb Rózsafüzér imádkozásában annak érdekében, hogy védelmezd magad, és minden rendben lesz. A Föld rázkódni fog, amint az meg volt jövendölve, és az ember bűnének közvetlen következményeként az egyharmada meg fog perzselődni. Az imák ezekből a lángokból sokat meg tudnak enyhíteni, melyek a világ azon részeire fognak zúdulni, ahol a gonosz törvények feldühítik Atyámat. Az Isten törvényei ellen elkövetett bűnök addig lesznek megtűrve, amíg azok, akik ismerik az Igazságot, elfogadják Isten Igéjét, és tisztelik Őt. De most azok, akiket hatalmi pozícióba helyeztetek, hátat fordítottak Istennek. Ezért ők az ökológiai zűrzavar által lesznek megbüntetve. A megtisztítás az egyedüli eszköz, hogy felébressze az emberiséget, mely során lelkük bűnbánatára fognak törekedni. Más eszközök, bár megtéréseket eredményeztek, nem voltak elegendőek. Az emberek a büntetések nagy sorozatát fogják elszenvedni, mivel továbbra is a pogányságot ölelik át, és gyilkolják egymást. Isten Beavatkozása nélkülözhetetlen. E nélkül elvesznétek. Hamarosan erős földrengések lesznek Oroszországban és Kínában, és egyik a másik után fog következni. Időjárási szélsőségek és hirtelen hőmérsékletingadozások – hidegről nagyon melegre – lesznek megfigyelhetők. Az évszakokat többé már nem lehet olyannak megtapasztalni, mint amilyenek a múltban voltak. Áradásokat és tengeri viharokat lehet majd látni a világ olyan részein, ahol eddig még nem voltak tapasztalhatók. Azokban az országokban, ahol Isten ellenes gonosz törvényeket vezetnek be, földrengések fogják megrázni földjeiket, és azok, akik ismernek Engem, tudni fogják, hogy ezek miért történnek. Amikor a büntetések megtörténnek, a második szörnyű büntetés is bekövetkezik, mely a hamis egyházakra lesz kiróva, azokra, akik szándékosan gátolják az Igazságot. Mert ők fognak a legtöbbet szenvedni a Tőlem ellopott lelkek miatt. Amint egyre többet feltárok a próféciákból, melyek a Pecsétekben foglaltatnak, az ember végül felismeri majd az Igazságot. És bár Isten maga a Szeretet, és jóllehet Ő Igazságos, büntetései mégis záporozni fognak az emberiségre, hogy megszabadítsa azt önteltségétől, egoizmusától és önszeretetétől, azért, hogy az ember méltóvá váljék belépni az Ő Új Paradicsomába. Csak a tiszta és alázatos szívűek kapják meg ezt az Ajándékot. Jézusotok   Miközben a keserűség megosztja a nemzeteket, a bizalmatlanság és a félelem továbbra is polgári zavargásokat fog előidézni 2013-07-03 23:15 Drága, szeretett leányom, a háborúk és a zavargások – amint az meg volt jövendölve – futótűzként terjednek az egész Földön. A világnak csak nagyon kevés része nem lesz érintett a háborúktól és a rémhírektől. Miközben a keserűség megosztja a nemzeteket, a bizalmatlanság és a félelem továbbra is polgári zavargásokat fog előidézni, a hitetlen törvények továbbra is gyarapodni fognak úgy, hogy a gyilkosság és az abortusz, akárcsak a Szentségek elleni cselekedetek áthaladnak országaitokon. Sokan az ilyen törvények miatt fognak bűnbe esni, és nagyon hamar megjelenik a lélek sötétsége miatt érzett fájdalom, és csak kevesen lesznek képesek ezt figyelmen kívül hagyni. Miért van ilyen furcsa hangulat? -  kérdezni fogják sokan ott, ahol már eltűnt az egymás iránti bizalom. Miért nehéz úgy élnünk az életünket, ahogyan azt Krisztus előírta? A félelem miatt, mert bolondnak neveznek minket? A válasz abban a tényben rejlik, hogy országaitok, egyik a másik után, nemcsak újból elítélnek Engem, hanem még a bűnt is jogszerűnek nyilvánítják ki. Amikor ez megtörténik, akkor a Sátán és hadserege ámokfutóvá válik. Ők már nagyon erőteljesek lettek, mivel a liberális törvények által, amelyek elnézik a bűnt, őket teljesen elfogadták ,és ennek eredményeként már nem lesz béke az ember szívében. Olyan ez, mintha a gyermekeket ellopnák a szüleiktől, majd fogságban tartanák és apró örömökkel etetnék őket, kárpótolván amiatt, hogy börtönben vannak. Annak ellenére, hogy örömöket kínálnak fel nekik, ezek nem hoznak vigaszt számukra. Helyette ezek a gyermekek nyugtalannak és üresnek fogják érezni magukat, és sóvárogni fognak arra, hogy Igaz szeretetet érezzenek, amelyet csak a szülők jelenléte hozhat meg számukra. Isten Jelenléte még mindig a nemzetetekben van, de mivel Engem, az Emberfiát, gyorsan elutasítanak az országotokban történő gonosz törvények bevezetésével, és hamarosan az egyházaitokban is, olyanok lesztek, mint az eltévedt árvák, akik sehova sem hajthatják le a fejüket. Isten nélkül nincs béke. Nélkülem, Jézus Krisztus nélkül, aki Jelen vagyok Tanításaim által, lassan éhen haltok. Ne engedjétek meg az ilyen törvényeknek, hogy megakadályozzon benneteket Irántam való hűségetekben, mert ebben az időben eljövök hozzátok – sokkal inkább, mint eddig bármikor – és megadom nektek azt a vigaszt, amelyre vágyakoztok. Szeretlek benneteket. Sírok elhagyatottságotok miatt, és megígérem, hogy ez az üldöztetés rövid életű lesz. Jézusotok   Isten, az Atya: Tudom, hogy az abortusz terve világszerte irányítva van 2013-07-04 18:40 Drága leányom, elérkezett az Én Időm, hogy erőszakkal beavatkozzak a világba a Velem szembeni nagy bűn időszakában. Türelmem próbára van téve és Haragom fellobbant, amint a legnagyobb sértéseknek vagyok szemtanúja, melyeket Ellenem követnek el. Mint minden élőlény Megteremtője, Én vagyok az élet Szerzője. Úgy teremtem azt meg, ahogyan szeretném, és Szent Akaratomnak megfelelően vetek véget annak. Amikor az ember megpróbál beavatkozni Akaratomba, akkor Én visszavágok, mert nem fogom eltűrni az ilyen gonoszságokat. Azoknak mondom, akik bármelyik gyermekemet megölik: a ti életetek véget fog érni. El fogom venni az életeteket, nemcsak testben, de lélekben is. Nem lesz örök életetek, az meg sem adható nektek. Az élet, amelyet elvesztek, a ti bukásotok lesz. „Szemet szemért” lesz a büntetésetek. Vigyázzanak közületek azok, akik továbbra is életet pusztítanak annak minden formájában. Én tudom, hogy mit tesztek. Tudom, hogy az abortusz terve világszerte irányítva van egy köztetek lévő csoport által. Tudom, hogy azok az országok, akik a trágár jogszabályok által lázasan sietnek igazolni az abortuszt, pusztán csak bábok.  Őket zsinegeken (zsinórokon) tartják, miközben az Egy Világ Csoport dallamára táncolnak, mely csak egyetlen mesternek engedelmeskedik. Az ő hűségük a fenevadé, akinek az a legnagyobb terve, hogy több százmillió életet pusztítson el, és aki már sikert ért el az abortusz bűne által. A meg nem született gyermekek könnyű célpontok a szemükben. Az abortuszt arra használják, hogy beavatkozzanak Törvényeimbe és az emberre hagyományozott legnagyobb Ajándékba: az Élet Ajándékába. Az ember arroganciája, mely egyesült a fenevad „csípőfogásával” és azokkal közületek, akiket ő elbolondított, undorít Engem. Szeretetem erőteljes, de a ti gonosz szándékotok, hogy elpusztítsátok, ami az Enyém, olyan váratlanul lesz megállítva, hogy ti ordítani fogtok az életetekért. Hogyha most nem hívtok Engem a Megbékülés (gyónás) Ajándéka által, akkor alig lesz Irgalmasság mutatva irányotokba. Azok közületek, akik támogatják, vagy bárhogyan is részt vesznek a meg nem született gyermekek életének elvételében, ugyanazt a büntetést fogják elszenvedni. Pusztítsátok csak el azokat az ártatlan életeket, és a saját életetek is el lesz véve! Szörnyű fájdalommal figyeltem oly hosszú időn át, hogy hogyan sértegettek Engem. A ti időtöknek vége, mert ti most szigorúan meg lesztek büntetve ezért a súlyos, Istenségem ellen elkövetett cselekedetért. Ne feledjétek, csak kevés az időtök, hogy felhagyjatok az abortusz elfogadásával. Haragom hamarosan kiárad a Föld négy sarkára. Az abortusz bűne az, amiért az ember a legrosszabb büntetést fogja elszenvedni. Egy ország sem lesz kihagyva ezekből a büntetésekből. Csak azok lesznek megkímélve a szörnyű fájdalomtól, amit a világnak okozok, akik nem engedélyezik az abortuszt. Mivel Én vagyok az élet Szerzője, egy embernek sincs joga ahhoz, hogy Ellenem forduljon. Senkinek sem. Az, aki szembe mer szállni Velem, azáltal, hogy az élet elvételével utánoz Engem, meg lesz fosztva minden élettől. Atyátok, A Legmagasságosabb Isten   Az Egy Világrend a legnagyobb paródia az Egy, Igaz és Szentháromságos Istennel szemben 2013-07-05 04:10 Drága, szeretett leányom, van egy vallás, mely a legnagyobb fájdalmat okozza Nekem, és ez az a hamis vallás, amely a fenevadat bálványozza. Az Egy Világrend a legnagyobb paródia az Egy, Igaz és Szentháromságos Istennel szemben, és oly sok imára van szükségük azoknak, akik a Sátán házához tartoznak. Őket becsapják, elhitetvén velük, hogy létezik egy másik isten, aki szereti őket. Azt mondják nekik, hogy a Szentháromság valótlanság, és hogy az Én szeretett Atyám gonosz. Nem fogadják el Azt, Aki őket teremtette, és a fejük annyi hazugsággal van tele, hogy ők sohasem fogják megnyitni elméjüket az Igazságra. Az okkult dolgok iránti odaadásuk miatt belekeveredtek a sátáni erőkbe, amelyek felfalták a gyűlölettel eltelt lelküket, ami nemcsak az Isten iránti gyűlölettel van tele, hanem Isten minden gyermeke iránt is. Ők csak önmagukat szeretik, és az élvezet utáni sóvárgásuk kielégíthetetlen vággyal tölti el őket a több és mégtöbb iránt. A világi élvezetek sokasága nem fogja kielégíteni őket, ezért van az, hogy egyéb trágárságokra vágyakoznak. Élvezetüket lelik az élet elvételében, és semmiféle lelkiismeret furdalás sincs a lelkükben azért, hogy a brutális öldöklésért ők a vétkesek. Befolyásuk egyre csak terjed szerte a Földön, minden nemzetben, és az ördög követői elvegyülnek a gazdagok, az üzleti vezetők, a fejedelemségek és a szervezetek között, beleértve a médiát, a törvények végrehajtását, az igazságszolgáltatást és az Egyházat is. Kérlek benneteket, ne becsüljétek alá hatalmukat. Bár ők kis számban vannak, és nem hatoltak be társadalmatok minden részébe, mégis szörnyű károkat fognak okozni. Nemcsak, hogy eladták lelküket az ördögnek, de ők a fenevaddal és démonaival együtt más ártatlan lelkeket is a mélységbe fognak vonszolni. Amennyiben ezt a rövid Keresztes Imahadjárat imáját imádkozzátok, Én megadom a Kegyelmeket mindazoknak, akik szeretnek Engem, hogy legyőzzék ezt a sötét és erőteljes csoportot, akik a nap minden pillanatában átkoznak Engem. A Keresztes Imahadjárat 112. imája „Az Üdvösség Kegyelméért” Legdrágább Jézusom, hívlak Téged, hogy különleges Kegyelmeddel, az Üdvösség Kegyelmével borítsd be azok lelkét, akiket a Sátán megfertőzött. Szabadítsd ki szegény lelküket a gonosz fogságából, amelyből nem tudnak kiszabadulni. Ámen. Ezek a szegény lelkek lesznek az elsők, akik a fenevadra úgy fognak igényt tartani, mintha az a sajátjuk lenne, és arcra borulnak majd, hogy imádják az Antikrisztust. Nektek minden erőtökkel imádkoznotok kell, mindnyájatoknak, hogy meg lehessen törni azt a hatalmat, amelyet a Sátán gyakorol fölöttük, és hogy megnyíljon a szívük Nagy Irgalmasságomra. Jézusotok Ő az Isten Igazságát arra fogja használni, hogy a megfelelő pillanatig mögé bújjon 2013-07-07 17:35 Drága, szeretett jegyesem, mit számít az, ha rád ordítanak, vagy az Én Nevemben elátkoznak téged? Mit számít az, ha megbilincselik és megverik azokat, akik az Én Legszentebb Szavamat hirdetik, és akik rendíthetetlen egységben maradnak Velem? Nem tudod, hogy az Én Hatalmam Mindenható, és hogy Engem nem lehet összetörni, még akkor sem, ha eltörnék a Csontjaimat. Amikor egy orvos egy emberi élet megmentéséért küzd, ő minden tőle telhetőt meg fog tenni, bármi áron is, hogy sikerrel járjon. Ha őt ebben mások akadályozzák, akik megpróbálják őt megállítani -, ha ő egy elkötelezett orvos - , akkor figyelmen kívül fog hagyni minden olyan próbálkozást és kísérletet, mely által beavatkoznak módszereibe, ha tudja a szívében, hogy ő meg tudja, és meg is fogja menteni azt az életet. És így addig folytatja, amíg nem látja mindenki munkájának a gyümölcsét. Ő kitart addig, amíg meg nem menti az életet, és aztán, amikor mindent elkövetett, akkor azok az emberek, akik erőfeszítéseikkel – bármilyen okból kifolyólag – megpróbáltak megakadályozni az élet megmentését, szeretettel fogják őt üdvözölni. És így feledésbe merül minden súrlódás. Ugyanez igaz erre a Szent Küldetésre is, melyet Atyám ígért meg Második Eljövetelem előtt, hogy ezekben a végső időkben megmentse gyermekei életét. Számítsatok arra, hogy beavatkoznak ebbe a Küldetésbe, mert ha ez nem vonzana egy ilyen ellenzéket magára, akkor biztosan tudnád, hogy a jelenleg neked adott Üzeneteim nem a te szeretett Jézusodtól jönnek. Amikor az Igazságot kijelentik, akkor azt nem könnyű elfogadni, annak ellenére, hogy Az Isten Szava. Mégis, amikor a hazugságokat Igazságnak öltöztetve mutatják be, akkor azt azonnal elfogadják, és a legtöbb esetben meleg fogadtatással és tárt karokkal üdvözlik. Legyetek éberek a hazugságokra, melyeket Ellenségeim fognak bemutatni, akik szóvivőimként fogják magukat bejelenteni. Ők többféleképpen fognak félrevezetni benneteket, mert attól tartanak, hogy csalásaikban rajtakapjátok őket. Ők azzal fogják az idejüket tölteni, hogy olyanok életvitelét kövessék, akiket a világ jó, szent és tiszta szolgákként ismer – akik közül sokan most a Mennyországban vannak Velem. Az összehasonlítás által ők az ilyen szentek hűséges tanítványainak fognak tűnni. Aztán ismételgetni fogják Tanításaim Igazságait, ami megzavar majd benneteket. Azt fogjátok mondani: ”De hogyan lehetséges ez?” „Ez az ember az Igazságot mondja.” A fenevad ravaszsága meghaladja felfogóképességeteket, szeretett követőim. Ő elővigyázatos, hogy sohase fedje fel magát, és így megbújik az Igazság mögött. Amikor ő jelen van a szegény, megtévesztett lelkekben, akkor ő az Isten Igazságát arra fogja használni, hogy a megfelelő pillanatig mögé bújjon. Aztán trágárságokat fog árasztani Isten Szava ellen, de sokak számára ez nem lesz teljesen nyilvánvaló. Nézzetek a szavak mögé, amelyek gondosan fel lesznek építve, és le fogjátok leplezni a hazugságot. Ez egy olyan fajta erő, amellyel Isten gyermekeinek meg kell küzdeniük. A gonosz szelleme olyan, mint egy sötét felhő, és amikor teljesen leereszkedett az emberiségre, akkor nehéz lesz megkülönböztetni a jót a rossztól. De Én megígérem nektek, hogy ez a felhő felemelkedik, és amikor Isten Fénye keresztülragyog rajtatok, akkor látni fogjátok a gonoszságot, annak minden rútságában, ahogyan az Isten Szemében látható. A harc folytatódni fog azon emberek között, akik hűséggel adóznak az Egy Igaz Istennek, mivel a gonosz most kitölti a bosszúját rajtuk. Miközben ez a csoport kettéoszlik, vannak mások is, akikért imádkoznotok kell: ők azok a lelkek, akik annyira eltávolodtak Istentől, hogy semmilyen szinten sem ismerik el Őt. Ők az Én elveszett lelkeim, akiknek ezt a Szent Küldetést szántam. Amikor megmentem azokat, akik teljesen elvesztek, beavatkozásom a többieket is meg fogja menteni, akik egyszerűen csak összezavarodtak. Jöjjetek, gyűljetek össze mindnyájan Előttem, mert az Én Időm nagyon hamar elérkezik. Senki se hanyagolja el, hogy imádkozzon azoknak a lelkéért, akiknek a legnagyobb szükségük van segítségetekre. Jézusotok A Tízparancsolatot, melyet Atyám Mózes próféta által adott a világnak, az ember átírja 2013-07-08 17:00 Drága, szeretett leányom, amikor azt érzed, hogy kevés remény van a bűnösök számára, kérlek, ne feledd, hogy Nagy Irgalmasságom soha nem ér véget. Nincs egyetlen lélek sem a világon, akit ne szeretnék megölelni, vagy ne vinném el neki a Megváltás Ajándékát. Szeretlek mindnyájatokat. Megbocsátok mindazoknak, akik a Megváltás Ajándékáért könyörögnek Hozzám, de ez nem azt jelenti, hogy nem fogom megbüntetni azokat, akik súlyos bűnt követnek el. A Tízparancsolatot, melyet Atyám Mózes próféta által adott a világnak, az ember átírja. Ízekre szedték azokat, elferdítették, és új értelmet adtak neki azért, hogy az ember igazolhassa a bűnt. Ti más hamis isteneket bálványoztok, és igazoljátok azt. Ti szörnyű hazugságban éltek, amikor ilyen módon sértegetitek Atyámat, és mégis a pogányok, amikor az Igazságot majd megmutatják nekik, bűnbánatot fognak tartani, és Én várni fogok, hogy átöleljem őket. Ti gyilkoljátok egymást, és azt mondjátok, hogy egyszerűen csak irgalmat mutattok, amikor ezt teszitek. Törvényesítitek a gyilkosságot, a kivégzést, az eutanáziát és az abortuszt, és azt mondjátok, hogy ezek jó dolgok. Ez a gonoszság legrosszabb formája, amikor minden Élet Szerzőjét, Az Ég és a Föld Teremtőjét, kihívjátok magatok ellen azáltal, hogy megmásítjátok az Ő Isteni Törvényeit. Mégis, amikor igaz bűnbánatot mutattok, Én szintén várni fogok, hogy Karjaimba zárjalak benneteket. Fosztogatjátok azt, ami nem a tietek, és loptok a nincstelenektől azért, hogy kielégítsétek telhetetlen vágyaitokat. A test szörnyű bűneit követitek el, amelyek minden emberi méltóságon aluliak, és úgy viselkedtek, mint a verembe szabadított vadállatok. Hitványságotok iszonyatos Isten Szemében, de mégis, ha hívtok Engem, és Irgalomért könyörögtök Hozzám, Én ott leszek, türelmesen várva. Ha megszentségtelenítitek Istent azáltal, hogy nem vagytok hajlandók elfogadni Létezését, és aztán megpróbáljátok magatokkal vinni a mélységbe Gyermekeit a fenevaddal együtt, Én még mindig várni fogok, míg visszafordultok és megkértek Engem, hogy ismertessem meg Magam veletek. Sokan, akik elfogadjátok az Igazságot, nem fordítotok többé időt arra, hogy a Sabbat napján (az Úr napján) megtiszteljetek Engem, mert ti a saját igényeiteket részesítitek előnyben Velem szemben. Ti annyira megsebeztek Engem, mivel ti már tudjátok, hogy Isten gyermekei vagytok. Elhagytátok Atyátok Házát és csak akkor fogtok visszajönni, ha nem lesz fedél a fejetek fölött. És Én várni fogok arra, hogy üdvözöljem visszatéréseteket. Szeretetetek Isten iránt meggyengült, akárcsak szüleitek iránti szeretetetek és tiszteletetek. A szívetek olyannyira megkeményedett, hogy az irántuk való szereteteteket és a róluk való gondoskodásotokat nem olyan módon mutatjátok meg, ahogyan azt kellene. Ti naponta káromoljátok és szidjátok Istent, a legtiszteletlenebb módon használván Nevemet, de olyan módon már nem akartok Velem beszélni, mint ahogyan azt Én szeretném. Amikor másokat rágalmaztok, engem rágalmaztok. Ha egy másik személy hírnevében kárt tesztek, akkor elpusztítjátok Szeretetemet. És mégis, amikor bűnbánatot mutattok, meg fogok bocsátani nektek. Ti tiszteletlenséget mutattok a házasság intézményével szemben, és nem csináltok nagy ügyet ennek a Legszentebb Szentségnek a sértéséből. És még jobban megbántjátok Istent, amikor továbbra is Áldását keresitek a házasságra, amelyet Ő nem ismerhet el, és nem is fog soha elismerni. Mégis tovább sértegetitek Őt. Annyira megszállottak vagytok a földi javak keresésétől, és annyira fertőzöttek vagytok az egészségtelen becsvágyaitoktól, hogy elpusztítjátok azokat az embereket, akik az utatokba kerülnek. Ennek ellenére Én Irgalmat fogok mutatni nektek, ha visszajöttök Hozzám. Nincs az a súlyos bűn – kivéve a Szentlélek elleni káromlást –, amit ne lehetne megbocsátani. Esedezem mindnyájatokhoz, hogy vizsgáljátok meg lelkiismereteteket, és békéljetek meg Velem. Én Türelmes vagyok. Én a Szeretet vagyok. Én a Ti Üdvösségetek vagyok. Én várok. Kérlek, jöjjetek mielőbb Hozzám, mert Én mérhetetlen szenvedéllyel szeretlek benneteket. Nem fogok nyugodni addig, amíg meg nem mentettelek mindnyájatokat. Jézusotok   Üdvösség Anyja: Az Emberek olyan könnyen elfogadják az új törvényeket, amelyekről azt állítják, hogy jók 2013-07-10 15:26 Gyermekem, imáid válaszra találnak, és különleges szándékodért Fiam be fog avatkozni. Imádkoznod kell a világban mindazokért, akiket félre vezetnek azért, hogy elhiggyék a rosszról, hogy az jó. A megtévesztés e hálója olyan mértékben borította be az emberiséget, hogy sokan nem tudnak különbséget tenni Isten Törvényei és a gonosz gonoszsága között, amikor ő megnyilvánul köztetek. Az emberek olyan könnyen elfogadják az új törvényeket, amelyekről azt állítják, hogy azok jók – mindenki javát szolgálván –, miközben azok valójában azt álcázzák, ami Isten Szemében halálos bűn. A csata azok között dúl, akik támogatják Isten Törvényeit, és akik megszentségtelenítik azokat. Azokat, akik nyilvánosan támogatják Isten Törvényeit, leördögözik, és kegyetleneknek meg gonoszoknak jellemzik. Amikor ők nyilvánosan igazolják a halálos bűnt, a csalás és a hazugságok világosan láthatóak lesznek, melyekkel el vannak telve azok, akik azt mondják, hogy szeretik az emberiséget. Mennyire ravasz a gonosz! Oly kevesen értik meg az életükre gyakorolt befolyását, vagy azt, hogy hogyan ferdíti el érveléseiket. Vigasztalódjatok, drága gyermekeim, abban a tudatban, hogy Én, az Üdvösség Anyja, le tudom győzni a közöttetek lévő gonoszt. Nektek hívnotok kell Engem minden alkalommal, amikor legyőzötteknek érzitek magatokat azon hatalom által, melyet ő a nemzetetekre gyakorol. Én meg fogom semmisíteni befolyását, ha Elém helyezitek kéréseiteket. Kérlek, imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat 113. imáját: „Hogy a gonosz megsemmisüljön országunkban” Ó, Üdvösség Anyja, jöjj közénk, és borítsd be országunkat védelmeddel. Zúzd szét a fenevad fejét, és irtsd ki a közöttünk lévő gonosz befolyását. Segíts szegény, elveszett gyermekeidnek, hogy felálljanak, és az Igazságot mondják, amikor hazugságokkal vannak körbevéve. Kérlek, Ó, Isten Anyja, védelmezd országunkat, és tarts erősen minket, hogy üldöztetésünk idején hűségesek maradhassunk Fiadhoz. Ámen. Sohasem szabad olyan érveket elfogadnotok, melyek lehetővé teszik, hogy a gonosz törvények életbe lépjenek, és amelyek előírják, hogy úgy éljétek az életeteket, ami nem felel meg az Isten Szavának. Amikor ezek a törvények beszivárognak országaitokba, akkor elpusztítják a lelkeket. Bízzatok Bennem, az Üdvösség Anyjában, hogy segítsek megmenteni azokat a lelkeket, akiket szerettek, és hogy közöttük működhessek. Hívjatok Engem, és Én megígérem, hogy Legszentebb Palástommal betakarom nemzeteteket. Szeretett Édesanyátok, Az Üdvösség Anyja Isten, az Atya: a gazdasági rendszeretekre vonatkozó, veletek megetetett hazugságoknak az a céljuk, hogy bolonddá tegyenek benneteket 2013-07-10 15:41 Legdrágább leányom, háborúk fognak kitörni az egész Közel- Kelet térségében, és hamarosan az Én szeretett Izraelem egy szörnyű borzalmat fog elszenvedni. A világnak ezen a részén nagyon nagy arányban fognak életek elveszni, mivel a gonosz szelleme felfalja gyermekeim életét, és sok esetben a lelküket is. Gyermekeim egymás iránti gyűlölete kiömlik más országokra is, miközben az Armageddon csatája fokozódik és növekszik, egészen addig, amíg el nem árasztja mindenütt a világot. A gyűlölet, amely a Sátán és démonai fertőzésének az eredménye, egy olyan látható jel lesz, hogy csak nagyon kevés lélek nem fogja érezni a gonosz szellemét – független attól, hogy hisznek-e Bennem, a mindenek Teremtőjében, vagy sem –, mely úgy terjed, mint egy halálos vírus. A háborúk – sok közülük –, beleértve a harcokat is minden nemzet kormányain belül, mind ugyanabban az időben fognak kitörni. Amint már enyhe büntetések által leeresztettem Kezemet, tudnotok kell, hogy azokat fogom szétzúzni, akik bántalmazzák gyermekeimet. Ez az, amikor a lelkekért folytatott harc megnövekszik, és sokféle módon fog terjedni. A gazdasági rendszeretekre vonatkozó, veletek megetetett hazugságoknak az a céljuk, hogy bolonddá tegyenek benneteket, és hogy a tulajdonotokból kivetkőztessenek titeket. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy megállítsam azokat, akik pénznemeiteket ellenőrzik, hogy elvegyék minden tulajdonotokat. Tudjátok meg, hogy miközben a Jobb Kezem büntetéseket dob le a gonosz ellen, a Bal Kezem felemel majd és Védelmem alá vesz benneteket, és Én gondoskodni fogok rólatok. A Szent Könyvemben megjövendölt változások most bemutatásra kerülnek a világ számára. A harcok tombolni fognak, életek fognak elveszni, az országok természeti csapást fognak elszenvedni, a gabonatermés megsemmisül, és a kormányaitok sokakat üldözni fog közületek. A legrosszabb csata szellemi jellegű lesz, amelynek során mindent el fognak követni, hogy Ellenem fordítsanak benneteket. Atyátok, A Legmagasságosabb Isten   Azáltal, hogy a Keresztes Imahadjáratom Imáit imádkozzátok, meg tudom menteni őket 2013-07-11 13:57 Drága, szeretett leányom, hadd húzzalak közelebb Szentséges Szívemhez téged, mert amikor megengeded Nekem, hogy ezt tegyem, különleges Kegyelmeket fogok a lelkedbe csepegtetni. Ekkor az Én Munkám még több gyümölcsöt fog teremni, amelyek megérnek majd, és bőségesen előtörnek szerte a Földön. A gyümölcs, mely Tőlem származik, megtérést fog eredményezni, és amikor azt megízlelik, meglágyítja még a leginkább megkeményedettebb szíveket is. Ha azt megeszik, akkor oly módon fognak egyesülni Velem, amely nagy békét hoz majd nekik. A béke, amelyet mindnyájatoknak megígérek – azoknak, akik most rám hallgatnak, amint hozzátok beszélek -, a ti fegyveretek lesz a gyűlölet ellen. Ti ezzel a békével fogtok eltelni - beleértve azokat a lelkeket is, akik sohasem hallottak ezekről az Üzenetekről, és akik valóban szeretnek Engem -, ennek eredményeként védettek lesztek azok hangjával szemben, akik azért ordítanak rátok, mert ti az Enyéim vagytok. Amikor egyek vagytok Velem, megígérem, hogy minden sértésért és bántalomért, amit azért kell elszenvednetek, mert Szent Szavamat hirdetitek, fel foglak emelni, őrizni és védelmezni foglak benneteket. Ti egy dicsőséges életet fogtok élvezni Új Paradicsomomban, ahol mindenki együtt fog énekelni Isten szeretetéről és dicsőségéről. Nektek nincs miért félnetek Tőlem, de azt kérem, hogy áldozzatok időt az imára azok lelkéért, akik össze vannak zavarodva és egyes esetekben el vannak veszve. Azoknak, akik elkülönültek Tőlem, vissza kell térniük Hozzám, és azáltal, hogy a Keresztes Imahadjáratom Imáit imádkozzátok, meg tudom menteni őket. Menjetek, szeretett követőim, és tudjátok meg, hogy ti az Én Szívemben vagytok, Én pedig a tietekben. Jézusotok   Epekedem értük. Nélkülük nem tudom teljesnek érezni Magam 2013-07-14 23:50 Drága, szeretett leányom, amikor Én azt az Ajándékot adtam neked, hogy Isten gyermekeire, bárhová is mész a világon, Isten szemével tekints, annak oka van. Minden alkalommal, amikor egy fiatal gyermeket látsz, és az ereiden keresztül érzed Szeretetemet, akkor ez az Én Szeretetem, amit irántuk érzek. Amikor egy sétáló és a barátaival nevetgélő tinédzsert látsz, és anyai szereteted feléled iránta, tudnod kell, hogy az, amit érzel, Isten Szeretete. Amikor idős embereket látsz, és még mindig érzed ezt a szeretetet, szintén az Én Szeretetem az, amit érzel. Amikor azokat a lelkeket látod, akik gonoszságuk által borzasztó nagy bánatot okoznak másoknak, és szánalmat érzel irántuk, tudnod kell azt is, hogy ez az Én Szeretetem, mely átáramlik rajtad. Tudnod kell azt, hogy még azokért is eltölt a Szeretet, akik minden lehetséges módon szembeszállnak Velem, mert hogyan is tudnám megtagadni őket? Ők az Enyéim. Szeretem őket. Sírok értük. Epekedem értük. Beteg vagyok a miattuk érzett aggodalomtól. Milyen szörnyű fájdalmat okoznak Nekem, de Én harcolni fogok a gonosz ellen ezekért a sajnálatraméltó lelkekért, egészen addig, amíg az utolsó lélegzetüket veszik a Földön. Az Atyám által adott élet az Atyámé. Ami az Övé, az Enyém is. Én meghaltam értük, annak ellenére, hogy elátkoztak Engem. Még mindig ezt teszik. Epekedem értük. Nélkülük nem tudom teljesnek érezni Magam. Ezért van az, hogy Én újra és újra szívesen végigjárnám a Keresztutamat, ha vissza tudnám őket hozni a Karjaimba. Hogyan pihenhetnék, leányom, megtérésük édessége nélkül? De nekik a saját szabad akaratuk által kell Hozzám jönniük. Én be tudom borítani őket Szeretetemmel és Kegyelmeimmel. Én minden Kegyelemmel el tudom árasztani a lelküket, de annak érdekében, hogy elfogadják az ilyen Ajándékokat, Szent Akaratomra kell bízniuk magukat, és át kell adniuk magukat Nekem. Nem tudom Istenségemet arra felhasználni, hogy rájuk erőltessem Akaratomat, de amit tehetek - Atyám Nagylelkűsége által -, hogy választott lelkeimhez fordulok, és arra kérem őket, hogy vegyék magukra a Fájdalmamat, cserébe ezekért a lelkekért. Ez a csodálatos beavatkozás egyike lesz azoknak a módoknak, mely által Én az emberiség legnagyobb részét megmenthetem. Imádkozz Hozzám, Jézusodhoz, szeretett leányom, azért az erőért, hogy még több szenvedést ajándékozhass Nekem. Ha elfogadod ezt a különleges kérést, akkor Én ünnepélyesen megígérem, hogy tíz milliókkal több lelket fogok megmenteni. Ne félj. Te erős leszel, és ez alkalommal, örömmel a szívedben fogod ezt megtenni. Menj, leányom, és fogadd el Kérésemet. Ne félj tőle, mert a legnagyobb örömet fogod hozni Nekem, ha ezeket az új megpróbáltatásokat átadod Nekem. Én leszek az, aki ezt a fájdalmat el fogja viselni, nem te. A te fájdalmad rövid lesz, de azáltal, hogy elfogadod azt, megvalósíthatom azt a Vágyamat, hogy megmentsem azokat a szegény gyermekeimet, akik elszakadtak Tőlem. Köszönöm, hogy válaszoltál Hívásomra. Nyisd meg a szívedet kérésemre, és Én segíteni fogok neked az út minden lépésénél. Számodra ez egyszerűen csak egy másik megpróbáltatás lesz, és hamarosan könnyen elfelejted. Számomra ez lelkeket jelent, akik különben a Pokolba jutottak volna, de így az Enyéim lesznek Királyságomban. Jézusotok   Papokhoz: Az a nap, amikor arra kérnek fel benneteket, hogy tagadjátok meg Istenségemet, nincs messze 2013-07-15 17:52 Drága, szeretett leányom, el kell érnem azokat a papjaimat, akik most kezdték felismerni, hogy jelenleg ezeken az Üzeneteken keresztül Én beszélek a világhoz. Nektek óvatosnak kell lennetek. Be kell tartanotok Egyházam előírásait a Földön, amíg ezek úgy maradnak, mint voltak, és nem változtatják meg őket. Ne veszítsétek el bátorságotokat, mert ti a Szentlélek Ajándékával lettetek gazdagabbak. Amikor arra kérnek benneteket, hogy tagadjatok meg Engem, akkor azt ravasz, de halálos módon fogják tenni. Arra fognak kérni benneteket, hogy a Kereszténységen kívül minden más vallás tanát vegyétek át. Azt fogják mondani nektek, hogy ez mindenki javát szolgálja, és hogy ez az új, mindent magába foglaló megközelítés a cél eszköze – ahol az emberiség végre békés úton egyesülhet. Minden más vallás, hitfelekezet, hitek és tanok, melyek tisztelik Atyámat, de akik Engem, Jézus Krisztust nem ismernek el, az ellenpápa szárnyai alá vétetnek. Ti, a fenevad hatalma által, arra lesztek csábítva – mivel ez az ő szokása –, hogy minden vallású felebarátotokat, akik Istent tisztelik, átöleljétek. Azt fogják mondani nektek, hogy ti Isten szemében egyek vagytok. Ha tiltakozni fogtok, korholni fognak benneteket. Ha elmagyarázzátok nekik, hogy az egyedüli út Istenhez, szeretett Atyámhoz, Fián keresztül vezet, a következőt fogják mondani nektek: „Te nem érted meg, hogy Isten minden gyermekét szereti! Tehát azáltal, hogy nem öleled át őket, nem mutatsz szeretetet és együttérzést Egyháza iránt sem; képmutató vagy!” Nos, tudnotok kell a következőket: amikor elfogadjátok, hogy át kell ölelnetek minden vallást, mintha azok együttvéve egy vallást alkotnának, és hogy egy oldalra kell állnotok, annak érdekében, hogy tiszteletet mutassatok az olyan vallások iránt, melyek nem ismerik el az Emberfiát, akkor ti szörnyű bűnnel vétkeztek. Akkor meg fogtok tagadni Engem. Tudniuk kell azoknak, akik talán felülnek ennek a megtévesztésnek, hogy más jelek is meg fognak jelenni, melyek egy dologra mutatnak rá: nem fogják hirdetni többé Istenségemet. Templomaitokban új keresztek fognak megjelenni, amelyekbe a fenevad feje lesz beágyazva; oltáraitokat megváltoztatják és nevetségessé tesznek Engem. Minden alkalommal, amikor új és szokatlan jeleket láttok Egyházamban felbukkanni, óvatosan kell azokra tekintenetek, mert a fenevad arrogáns, és az ilyen jelek mutogatásával a gonoszságát fitogtatja, melyek őt tisztelik. Azok közületek, akik nem éberek ezzel a csalással szemben, beszippantva találják majd magukat ezekbe a gyakorlatokba, amelyek nem Engem tisztelnek. Ezek álcázni fogják azt a valódi szándékot, mely tisztelettel adózik a Sátánnak és gonosz szellemeinek. A jelek elkezdődtek. Az intézkedések, amelyekről beszélek, még folyamatban vannak, de az a nap, amikor felkérnek majd benneteket, hogy tagadjátok meg Istenségemet, nincs messze. Nyitva kell tartanotok a szemeteket, mert azok, akik azt mondják, hogy az Én Nevemben jönnek, de akik e helyett a fenevadat tisztelik, már kitárták szárnyaikat. Ők köztetek uralkodnak, és mégis oly sokan közületek nem képesek a förtelmet meglátni. De, ha ti szerettek Engem, Én megadom nektek a Kegyelmeket, hogy lássátok az Igazságot, mert Én sohasem foglak elhagyni benneteket. Az idő közel van, és nektek fel kell készülnötök, mert a sötétség hamarosan leereszkedik. Azok közületek, akik meg vannak áldva Isten Fényével, ellenségeim kezétől fognak szenvedni. Ne feledjétek el a következő Szavakat, mondjátok azokat, és Én a Szentlélek Ajándéka által feltárom nektek az Igazságot: A Keresztes Imahadjárat 114. imája: A papoknak, hogy megkapják az Igazság Ajándékát Uram, nyisd meg a szememet. Engedd meg nekem, hogy meglássam az ellenséget, és zárd be a szívemet a csalással szemben. Mindent átadok neked, drága Jézus. Bízom a Te Irgalmadban. Ámen. Jézusotok   Ti nem lehettek az Én igazi követőim anélkül, hogy ne kelljen elviselnetek a Kereszt fájdalmát 2013-07-17 11:40 Drága, szeretett leányom, mennyire felemelőek Számomra szeretett követőim imái ebben az időben. Én a szívükben és a lelkükben vagyok, ők kiváltságosak. Meg kell kérnem őket, hogy szenvedjék el a gúnyolódást, amellyel szembesülni fognak, amiért Utamat követik, és hordozzák Keresztemet, mert idővel meg fogják érteni, hogy miért kell ennek így lennie. Ti nem lehettek az Én igazi követőim anélkül, hogy ne kelljen elviselnetek a Kereszt fájdalmát. Amikor szerettek Engem, egy Fény van jelen a lelketekben. Ez a tiszta fény olyan, mint a mágnes, mely vonza a más emberekben lévő rosszat. A jó szándékú lelkek gyakran vannak támadva a gonosz szellemétől, hogy az fájdalmat okozzon azoknak, akik Tanításaim Igazságát követik. Amikor ti Isten Igazsága mellett foglaltok állást, azok gyűlöletét vonjátok magatokra, akik nem szeretik Istent. Ha ti követtek Engem, még ha csendben is, ugyanazt a fájdalmat viselitek el. Ezt a fájdalmat azok okozzák – általában azok, akiket ti szerettek és tiszteltek –, akik azért támadnak benneteket, mert szerettek Engem és hűségesek vagytok Tanításaimhoz. Eljött az idő számotokra, hogy kimenjetek (a világba) és beszéljetek Üzeneteimről. Azonban a papok ezt nehéznek fogják találni, mivel nekik engedelmeskedniük kell elöljáróiknak. Egyházamban sokan fognak félni attól, hogy tanúságot tegyenek Üzenetemről, de ez nem azt jelenti, hogy ők nem tudják megvédeni Szent Szavam Igazságát. Az Apostolaimnak adott Szó él, bár sokan megpróbálják azt megölni. Észre fogjátok venni, hogy milyen kevesen vannak olyanok, akik nyilvánosan tisztelnek Engem – szinte senki. Tanításaim többé már nem játszanak fontos szerepet társadalmatokban. Nektek ragaszkodnotok kell ahhoz – bármelyik Keresztény Egyházhoz tartoztok is –, hogy szolgáim ne felejtsék el megemlíteni Nevemet, amikor a jóra hivatkoznak, mert a jó nem jöhet egy kőtől. A jó csak egyedül Istentől jöhet. Jézusotok   Üdvösség Anyja: az Üdvösség Érme a Megtérés Ajándékát kínálja fel 2013-07-18 19:14 Gyermekem, kívánom, hogy ismertessétek meg azt, hogy ezentúl azon a címen kell, hogy megszólítsatok, amelyet legutolsó Földi címként adott nekem a Fiam. Ebben az Utolsó Küldetésben mindenkor úgy kell rám hivatkozni, mint az Üdvösség Anyjára. Képmásomat meg kell alkotni és egy Érem egyik oldalába bele kell vésni, amelyen úgy kell elhelyezni Engem, hogy a nap a fejem mögé legyen elhelyezve, és ahol tizenkét csillagból álló töviskorona összefonódva helyezkedik el a fejemen. Azt szeretném, hogy az Érem hátoldalára Fiam Szíve legyen rajzolva az Üdvösség két kardjával, amelyek mindkét oldalon keresztezik egymást. Az Üdvösség Kardjainak kettős céljuk van. Az első Kard el fogja pusztítani a fenevadat, és Nekem adatott meg az a hatalom, hogy az Utolsó Napon ezt megtegyem. A másik Kard a leginkább megkeményedettebb bűnösök szívét fogja átszúrni, és ez lesz az a Kard, amely által a lelkük megmentésre kerül. Ez az Érem nagy mennyiségben legyen elérhető, és amikor azok, akik keresik és megkapják azokat, meg kell áldassák egy pappal, majd ingyenesen kell másoknak továbbadniuk. Az Üdvösség Érme a Megtérés és az Üdvösség Ajándékát kínálja fel. Mindazoknak, akik az Üdvösség Érmét megkapják, a Keresztes Imahadjárat 115. imáját kell imádkozniuk: A Megtérés Ajándékáért Ó, Üdvösség Anyja, borítsd be lelkemet az Üdvösség könnyeivel. Szabadíts meg a kétségektől engem. Emeld fel a szívemet, hogy érezzem Fiad Jelenlétét. Hozz nekem békét és vigasztalást. Imádkozz, hogy én valóban megtérjek. Segíts nekem, hogy elfogadjam az Igazságot, és nyisd meg a szívemet, hogy részesüljek Fiad, Jézus Krisztus Irgalmában. Ámen. Gyermekem, kérlek, tervezd meg, és csináltasd meg ezt az Érmet. Én az út minden lépésénél vezetni foglak téged, és aztán gondoskodnod kell arról is, hogy világszerte hozzáférhető legyen. Menj békében Fiam szolgálatára. Édesanyád, Az Üdvösség Anyja   Az utolsó próféta elküldésére most került sor, ezért tehát kérlek, ne utasítsátok el ezt az Ajándékot 2013-07-19 15:00 Drága, szeretett leányom, amikor aggódsz, és úgy érzed, hogy e Küldetés miatt nem szeretnek, tudnod kell, hogy a Szentlélek mindig erősen fog tartani téged. Te sohasem leszel képes valótlanságokat kinyilatkoztatni, mivel ezt szeretett Atyám nem engedélyezi. Te vagy a végidők prófétája, és bár Én tudom, hogy ez megrémít téged, tudnod kell a következőket: Atyám szeretete által Én nagy Kegyelmet adok a világnak. Az utolsó próféta elküldésére most került sor, ezért tehát kérlek, ne utasítsátok el ezt az Ajándékot, mert Atyám kívánsága az, hogy magához szorítsa minden gyermekét, és megvédje őket a világban lévő gonosszal szemben. Ez az az Ajándék, mely elhozza nektek a szörnyű büntetéstől való végső megváltást. Ne utasítsátok el e prófécia Ajándékát, ami a Mennyből való utolsó közbenjárás, hogy megmentsen benneteket a bajtól. Azoknak mondom, akik nem tisztelik Atyámat, és akik pogány isteneket imádnak: országaitok le lesznek söpörve a Föld színéről, ha nem fordultok vissza az Egy Igaz Istenhez. Ti, akik hamis isteneket imádtok, akik csillogó jövőt ígérnek nektek, és a hiúságotokhoz folyamodnak, el lesztek terelve Tőlem, és egy végtelen vákuumban fogtok megfulladni – abban a mélységben, melyből sohasem fogtok visszatérni. Most hallgassatok meg mindannyian. A Mennyből fordulok az emberiséghez. Prófétám egyszerűen azt fogja tenni, amit Én mondok neki. Ő engedelmeskedik Nekem, az Isten Fiának, az Emberfiának, amint az meg volt jövendölve. Neki nincs (saját) hangja. Az ő szavai, az Én Szavaim. Az ő engedelmessége elengedhetetlen ahhoz, hogy megfeleljen Isten Parancsának. Az ő engedelmessége azt jelenti, hogy nem szabad kinyitnia száját Isten Szavának megvédésére. Minden megjövendölt esemény gyorsan fog megtörténni. Csak hagyjátok figyelmen kívül ezt a figyelmeztetést, és többet fogtok szenvedni a kelleténél. Csak mocskoljátok be ezeket a szavakat, és szégyenetekre le lesztek leplezve az egész világ előtt, amiért üldöztetek Engem. Az Én Szavam Igaz. Az Én Szavam konkrét. Szavam azért adatik, hogy megvédjen és megmentsen benneteket a fenevadtól, aki fertőzése által tönkreteszi életeteket. Kérlek, legyetek erősek, és távolodjatok el a gonosz hazugságoktól, amiket mond nektek. Ha a szívetek nehéz, jöjjetek Hozzám, és Én meg fogom azt könnyíteni. Ha a szívetek szomorú, Én beborítalak benneteket és békét hozok nektek, hogy ezáltal a halál soha többé ne félemlítsen meg benneteket. Ha tele vagytok haraggal, mely ezen Üzenetekkel szembeni gyűlöletbe fordul, tudnotok kell, hogy akkor a hazugság királya támad benneteket. Tudni fogjátok a szívetekben, hogy amennyiben ezek az Üzenetek fájdalmat és szenvedést okoznak nektek, akkor ezek az Üzenetek Tőlem jönnek. Jézusotok   Az a terve, hogy a megtévesztés hálójába csalja a lelkeket azáltal, hogy rángatja a szívüket 2013-07-19 20:54 Drága, szeretett leányom, Maradék Hadseregemről szeretnék beszámolni nektek. Jelenleg a Maradék Hadsereg növekszik szerte az egész világon. Sokan, akik nem ismerik ezeket az Üzeneteket, már gyülekeznek, mivel földi Egyházam magját a szétporladás veszélye fenyegeti. Sokan ismerik az Igazságot, és látják a Legszentebb Szavam felhígítására tett kísérleteket. Mindazok, akik a Szentlélek Fényét élvezik, fel fogják ismerni a gonosz szellemét, amikor az elárasztja Egyházamat. A gonosz szelleme az alázat látszatába öltözve fog jönni. A terve az, hogy a megtévesztés hálójába csalja a lelkeket azáltal, hogy rángatja a szívüket. Ne feledjétek, a Sátán terve az, hogy lelkeket raboljon. Aztán tudnotok kell azt is, hogy kik azok a lelkek, akiket elsőként szemel ki magának, hogy behálózza őket. Ő mindig azokat akarja elpusztítani, akik szeretnek Engem. Azokat, akiket már megfertőzött, figyelmen kívül hagyja, mert már elpusztította őket. Soha ne gondoljátok, hogy a gonosz a legnyilvánvalóbb módon fogja megmutatni önmagát. Ez a gonosz szellem az alázat, a szelídség és a gondoskodó magatartás által fogja elcsábítani a lelkeket, mert hogyan is lehetne másképpen meggyőzni a jó lelkeket, hogy elfogadják a hazugságokat? Én vagyok az emberiség Megváltója, és most azért avatkozom be, hogy elhozzam az Igazságot nektek. Semmi sem fog megállítani Engem abban, hogy megmentsem a világot a pusztulástól, de minden gonosz tettet el fognak követni e Küldetés ellen. Miközben ti, szeretett Követőim, haladtok előre, azok, akik azt hiszik, hogy Isten Szavát káromoljátok, visszafelé fognak húzni benneteket. Aztán, amikor csendben félrehúzódtok és nem estek bele a démonok csapdáiba, amelyeket azért fognak felállítani, hogy elbátortalanítsanak benneteket Szavam megvédését illetően, ki fognak gúnyolni titeket. Azok a Kegyelmek, amelyek Maradék Hadseregemnek adatnak, alig észrevehetőek, de erőteljesek lesznek, és az Üdvösség Anyja segítségével letaglózzák a fenevadat és annak seregét. A lelkekért folytatott harc nem lesz kellemes, ez legyen világos mindenki számára, ellenben Isten ellenségeinek igazi arca, akik azt mondják, hogy az Én Nevemben jönnek, a maga idejében olyannak fog megmutatkozni, mint amilyen az valójában. Sajnálatos módon sokan vakok lesznek az Igazságra, és addigra már olyan sátáni rituálékon fognak részt venni, amelyekről nem fogják tudni, hogy valóban azok, mivel annyira gondosan lesznek álcázva. A Hangom üvölteni és üvölteni fog köztetek, mert Én sohasem fogom félbeszakítani azon Tervemet, hogy Örök Életet hozzak nektek. Nincs olyan emberi érvelés, mely arra a következtetésre vezetne, hogy elítélje ezen Üzeneteken keresztül adott Szent Szavamat, ami meggyengíthetné Isten Hatalmát. Az Irántam való gyűlöletetek növekedni fog, és a harag, mely elárasztja a lelketeket, a Sátántól jön, de ti azt fogjátok hinni, hogy Istentől származik. Hogyan lehettek ilyen vakok? Milyen rothadás gennyesedett el bennetek, mely miatt megpróbáltok másoknak ártani? Imádkozzatok, nehogy elidegenítsétek Tőlem felebarátaitokat. Imádkozzatok, hogy megtaláljátok az Igazságot, mielőtt még a gonosz birtokba venné a lelketeket. Ő nagyon erőteljes, és azok, akiknek a büszkeség miatt meggyengült a lelkük, engedelmes és szolgálatkész „edényekké” válnak, amelyekben a Sátán és bukott angyalai fognak székelni. Ébredjetek fel mindnyájan! Elérkezett az idő az Igazság Könyvének felnyitására. Nektek nemcsak a lapokat kell felnyitnotok, hanem meg kell nyitnotok a szíveteket is. Jézusotok Üdvösség Anyja: A negatív fejlemények Rómában azt fogják eredményezni, hogy sokan félre lesznek vezetve 2013-07-20 12:45 Gyermekem, miközben a Keresztény hiten belüli zűrzavar növekszik, továbbra is ott lesznek azok, akik hűségesek maradnak Fiamhoz, és akik hitük erejével őrködni fognak Isten Szent Szava fölött, és védelmezni fogják azt. A negatív fejlemények Rómában azt fogják eredményezni, hogy sokan félre lesznek vezetve, akik akaratlanul is el fognak fordulni Fiamtól, Jézus Krisztustól. Ők tévedésbe fognak esni, mert olyan új tanokat fognak elfogadni, amelyek nem Istentől származnak. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok azokért, akik a Keresztény Egyházakon belül beleesnek abba a csapdába, hogy elfogadják a hazugságokat, melyeket álruhába öltöztetnek azok, akik azt állítják, hogy Fiam által lettek kiválasztva, hogy hirdessék az Ő Szavát. Mindezeket a dolgok már évszázadok óta előre megjövendölték a látnokok, és mégis, sokan közületek nem hajlandók elfogadni ezeket a próféciákat. Én előre figyelmeztettem az emberiséget ezekre az eljövendő sötét napokra, mert Fiam azt szeretné, hogy óvakodjatok a bukott angyaloktól, akik el fogják lepni Egyházát a Földön. Könnyeim patakokban ömlenek, mert az Egyházon belül oly sok felszentelt szolga tagadja jelenéseimet. Ezeket a jelenéseket Isten hagyta jóvá, hogy figyelmeztessék az emberiséget a veszélyekre, amelyekkel a lelkek szembe találnák magukat abban az esetben, ha előzetesen nem kapták volna meg az Igazságot. A próféciák, melyek La Salette-ben és Fatimában adattak nektek, nagy jelentőséggel bírnak. Miért hagyják figyelmen kívül oly sokan azok, akik azt állítják, hogy szeretnek Engem, amit a világnak mondtam? Nem hallgattátok meg, és hagytátok megtéveszteni magatokat. Itt az ideje, hogy emlékezzetek arra, hogy a sötétséget, mely Fiam földi Egyházát beborítja, az a gonosz okozza, aki sokakat félrevezetett. Ez a sötétség nem jöhet a Fiamtól, és ezért az Ő Misztikus Teste – az Egyháza – érintetlen marad. Azok, akik hűségesek maradnak az Ő Misztikus testéhez, nem fognak eltérni az Igazságtól. Azok, akik elárulják Fiam Egyházát, és elutasítják Tanításait az új gyakorlatok miatt, melyek sértőek Jézus Krisztusra nézve, elvágják magukat Irgalmától. Tudnotok kell, hogy amikor úgy változtatnak Fiam Keresztjén, hogy az másképpen fog kinézni, és amikor a Szentmise Áldozatot a modernitás nevéhez igazítják, akkor úgy fogjátok látni a Fiam iránti tiszteletlenséget, ahogyan ezek a dolgok bemutatásra kerülnek. Nektek sohasem szabad Fiamat elárulnotok. Ő oly sokat szenvedett, és még mindig lesznek néhányan a saját Egyházán belül, akik tévedésbe fognak esni és ismét Keresztre feszítik Őt. Amikor ezeknek az eseményeknek tanúi lesztek, tudni fogjátok, hogy az idők megváltoztak, és hogy az Isten és a fenevad közötti végső csata folyamatban van. Szeretett Édesanyátok, Az Üdvösség Anyja   Ők most készítik fel az Antikrisztust az ő nagyszerű fellépésére 2013. július 21, vasárnap, 18:05 Drága, szeretett leányom, van egy fontos Üzenetem a világ számára, beleértve azokat, akik hisznek Bennem, és azokat is, akik nem; azokat, akik talán nem hisznek Atyámban sem, valamint azokat, akik nem fogadják el, hogy minden dolog Tőlem származik. Amikor a fenevad összeesküvést tervezett Ellenem, akkor ő a végidőkre egy ördögi tervet hozott létre, melynek az a célja, hogy a legnagyobb hazugsággal bolondítsa el a világot annak érdekében, hogy magával vihesse az embereket a Pokol tüzébe. Tudnotok kell, hogy Én feltártam ezt a tervet a világnak, de van még egy titok, mely fontos, hogy feltárásra kerüljön, hogy így megértsétek az Igazságot. Mint bármilyen csatában, az ellenség itt is meghatározza a pozícióját, és ezt általában nagyon óvatosan tervezi meg, úgy, hogy ez titokban maradjon, nehogy a célpont ismertté váljék az ellenség számára. Ebben, a lelkekért folytatott végső csatában a Sátán és serege felvette állását Isten két tanújával szemben. Ennek megszervezése több évbe került, de Isten gyermekeinek először azt kell tudniuk, hogy ki a két tanú, mielőtt megértenék, hogy hogyan lett a terv kidolgozva. * Az ellenség felvette most állását Egyházamban. Ő úgy teszi ezt, akárcsak a Trójai falóban elrejtőzött ellenség. Az ellenség – és ne feledjétek, hogy sokan vannak és mindannyian a fenevadnak adóznak tisztelettel – gyökeret vert Közel-Keleten. A valódi cél Izrael, a második tanú otthona. A két tanú: a Keresztények és Izrael Háza. A Kereszténység az első célpont, mert az Tőlem származik. Izrael a második célpont, mert Én Zsidónak születtem, és ez Isten választott népének országa – Jeruzsálem otthona. Nem véletlen, hogy a Sátán mindkettőt el akarja pusztítani, mert gyűlöli őket, és azáltal, hogy ezeknek minden nyomát eltörli, a legnagyobb nyilatkozatot teszi: hogy ő Isten fölött áll. Mennyire fog szenvedni Isten Nevében ez a két tanú! Nem fognak meghalni, de úgy fog tűnni, mintha minden élettől megfosztották volna őket. A Szentségek lesznek az elsők, amelyek megsemmisítésre kerülnek, aztán a Szentmise, majd a Biblia és Isten Szavának minden nyoma. Ez alatt az idő alatt sokan fognak harcolni azért, hogy hirdethessék Isten Igéjét. Ezen idők alatt Kegyelmeim mindenhova kiáradnak a Szentlélek ereje által, hogy Isten ne legyen elfelejtve soha. Az Antikrisztus Az Antikrisztus nagyon rövid időn belül ismertté teszi magát, mint a béke embere, aki a legcéltudatosabb béketervet fogja létrehozni a Közel-Keleten. Ők most készítik fel az Antikrisztust az ő nagyszerű fellépésére. Eközben az ördögi terv folytatódik az Én Nevemben történő hazugságok tanítása által, becsapván az ártatlanokat. Azoknak mondom közületek, akik nem fogják elfogadni az Igazságot: tudnotok kell, hogy ez az idő elérkezett. Ha ti most nem tudjátok elfogadni az Igazságot, és valóban szerettek Engem, akkor Én olyan Kegyelmeket fogok adni, hogy felismerjétek azt. Nagyon sokan nem tudják felismerni ezt az oly gondosan palástolt gonosz tervet, de ami mégis kibontakozóban van a szemetek előtt, ahogyan az meg volt jövendölve. A Szentírás sohasem hazudik. Az Én Szavam az Igazság. Az Igazság a ti mentő horgonyotok az üdvösség felé. Ha elfogadjátok a hazugságokat, amelyeket az Egyházamban azok adnak nektek, akik nem az Én Nevemben jönnek, akkor nagy sötétségbe fogtok zuhanni; és ha részt vesztek az okkult dolgokban, a gonoszság fel fog falni benneteket, és akkor számomra elvesztetek. Amikor a hamis béke létrejön, nagyon hamar elkezdődnek a tervek a Zsidók megsemmisítésére. Miközben a fenevad vadul megtámadja Izraelt, a Hamis Próféta eltünteti Jelenlétemet és becsapja nemcsak a Katolikusokat, de minden Keresztényt és minden vallást is annak érdekében, hogy a fenevadat az Egy Világvallás leple alatt bálványozzák. Amennyiben ez az Üzenet félelmet kelt a lelketekben, akkor tudnotok kell, hogy az Én szándékom az, hogy semmit se rejtsek el előletek, ami elpusztíthatna benneteket. Mindaz, ami fontos, hogy maradjatok hűségesek Tanításaimhoz, és imáitokban kérjétek a Védelmemet. Amikor teljesen átadjátok magatokat Nekem, Jézusotoknak, és arra kértek Engem, hogy vezesselek titeket, akkor minden rendben lesz. Védelmem szárnya alatt foglak tartani benneteket, mindazokat közületek, akik nem térnek el az Igazságtól. Jézusotok Bízzatok Bennem, és Én meg fogom nyitni a szemeteket dicsőséges jövőtök Igazságára 2013. július 22. hétfő, 19:09 Drága, szeretett leányom, szólítok minden fiatalt a világban, minden valláshoz és hitfelekezethez tartozót. Én Jézus Krisztus vagyok, a világ Megváltója, és hamarosan megismertetem Magam veletek. Mihelyt ez megtörténik egy természetfölötti esemény közben, melyet világszerte ugyanabban az időben lehet majd megtapasztalni, tudni fogjátok az Igazságot. Talán most nem fogadjátok el hívásomat. Lehet, hogy nem láttok Engem szívesen a mindennapi életetekben, de amikor majd érzitek Szeretetemet, nem lesz jelentősége semmi másnak számotokra. A Második Eljövetel ideje közel van. Ez az esemény, amikor eljövök, hogy az Új Paradicsom békéjét elhozzam, amelyet meghirdettem, olyan örömmel fog elárasztani benneteket, amit korábban még sohasem tapasztaltatok. Olyan életet hozok nektek, mely túlszárnyalja álmaitokat; egy élet, mely megadja mindazt, amire vágyakoztok. A Második Eljöveteltől nem kell félnetek, mivel ez a leghatalmasabb örömteli esemény lesz. Ez az Én Ígéretem. Sohasem szabad aggódnotok, vagy azt éreznetek, hogy vége az életnek – hogy meg lesz tagadva tőletek az az idő, mely magától értetődő volt számotokra a világban – mert az élet igazán csak akkor fog elkezdődni. Ez alkalommal nem lesz gyötrelem, fájdalom, harag, gyűlölet vagy megoszlás. Csak a szeretet fog gyarapodni, és vele együtt egy pompás élet, ahol nagy egységben, szeretetben és békében fogtok élni szeretteitekkel együtt. Én most készítem fel a világot erre a nagy eseményre, mely meg volt jövendölve. Annak érdekében, hogy felkészítselek benneteket – úgy, hogy egy szempillantás alatt a világ örökre megváltozzon –, nektek Hozzám kell jönnötök. Ahhoz, hogy ezt az új életet a Paradicsomban megkapjátok, ahol tökéletes testben és lélekben lesztek, nektek kérnetek kell Engem, hogy tisztítsam meg a lelketeket. Ahhoz, hogy Én ezt megtegyem, kérnetek kell Engem, hogy bocsássam meg bűneiteket. Ez ilyen egyszerű. Én tudom, hogy ti bűnösök vagytok. Ti tudjátok, hogy bűnösök vagytok, de ez soha nem szabad, hogy elválasszon Tőlem benneteket. Ha nyugtalanok vagytok, vagy féltek, akkor mondjátok el Nekem aggodalmaitokat, és Én csillapítani fogom fájdalmaitokat. Bízzatok Bennem, és Én meg fogom nyitni a szemeteket dicsőséges jövőtök Igazságára. Amikor a Föld megújul, és a Második Eljövetel be van jelentve, Én várni fogok, hogy köszöntselek benneteket. Én mindig szeretni foglak benneteket, mert értetek adtam oda a Testemet, amikor megengedtem nekik, hogy Keresztre feszítsenek. Ha Én annyira szeretlek titeket, akkor semmi sem állhat az utatokba, hogy még ma hívjatok Engem. Várom hívásotokat. Jézusotok Üdvösség Anyja: Az utolsó Fatimai titok nem lett feltárva, mivel annyira rémisztő 2013. július 22. hétfő, 20:17 Gyermekem, annyira nehéz lesz felismerni a csalást, amellyel a világnak szembe kell majd néznie, hogy csak azok lesznek képesek az előttetek lévő megpróbáltatásokat elviselni, akik átadják magukat Istennek, és minden bizalmukat Fiamba helyezik. 1917-ben próféciákat adtam a világnak, de az utolsó Fatimai titok nem lett feltárva, oly rémisztő volt az a Katolikus Egyházon belüliek számára. Az utolsó Fatimai titok továbbra is ismeretlen maradt Isten gyermekei számára, bár 2012. január 26-án egy részt kinyilatkoztattam belőle. Az Egyházon belül csak nagyon kevesen tudnak erről. Most napvilágra kell kerülnie a Fatimai titok következő részének, hogy figyelmeztessem az emberiséget azon beavatkozásom figyelmen kívül hagyásának következményeire, amit Én a lelkek megmentése érdekében teszek. Az Egyház, Isten ellenségeinek köszönhetően, már belsejében fertőzött. Ők – és ezek közül húszan vannak, akik belülről irányítanak – a legnagyobb csalást hozták létre. Ők megválasztottak egy olyan embert, aki nem Istentől jön, miközben a Szentatyát, akit Péter Koronája illet, gondosan eltávolították. A részletek, amelyeket feltártam, az az, hogy a végidőkben két ember fogja Péter Koronáját viselni. Az egyik szenvedni fog a hazugságok miatt, amelyeket azért találtak ki, hogy lejárassák és szemmel láthatóan fogollyá tegyék őt. A másik, a megválasztott, pusztítást fog hozni, nemcsak a Katolikus Egyháznak, hanem minden egyháznak, amelyek tisztelik Atyámat, és akik elfogadják Fiam, Jézus Krisztus, a Világ Megváltójának Tanításait. Az Egyháznak csak egy, Fiam által engedélyezett feje lehet a Földön, akinek Pápának kell maradnia egészen haláláig. Bárki más, aki azt állítja, hogy Péter Székében ül, az szélhámos. Ennek a csalásnak egyetlen célja van, hogy a lelkeket Lucifer felé fordítsa, és az ilyen lelkek számára – akik nem lesznek okosabbak -, csak nagyon kevés az idő, hogy megmentésre kerüljenek. Gyermekek, nektek most csak egy figyelmeztetést kell figyelembe vennetek: Ne térjetek el Fiam Tanításától! Vonjatok kétségbe minden új tant, amelyet talán bemutatnak nektek, és amely tanokról azt állítják, hogy Fiam földi Egyházától származnak. Az Igazság egyszerű. Az sohasem változik. Fiam Öröksége nagyon világos. Ne engedjétek, hogy bárki is elködösítse ítélőképességeteket. Hamarosan a Fatimai Próféciáknak értelmük lesz. Mindez ma egy hitetlen világ előtt zajlik, de sajnos nagyon kevesen fogják azt megérteni, még mielőtt túl késő lenne. Imádkozzátok, imádkozzátok, imádkozzátok Szent Rózsafüzéremet, minden egyes nap, amilyen gyakran csak lehetséges annak érdekében, hogy gyengítse a gonosz hatását, mely körülvesz benneteket. Szeretett Édesanyátok, Az Üdvösség Anyja   Felfedem a titkokat, amelyeket a Jelenések Könyve tartalmaz, és azok nem lesznek kellemesek 2013. július 23. kedd, 15:30 Drága, szeretett leányom, a megpróbáltatások, amelyekkel szembe kell néznetek, azért lesznek, mert felfedem a titkokat, amelyeket a Jelenések Könyve tartalmaz, és azok nem lesznek kellemesek. Az Igazság felkavaró és nyugtalanító lehet sokak számára. Az Igazság a döbbenet, a szomorúság és a nagy aggodalom könnyeit fogja okozni. Másrészt a hazugságok egy hamis biztonság érzésébe ringathatnak benneteket. Még ha a nektek bemutatott hazugságok szeretetteljes nyelvezetbe és nemes gesztusokba öltöztetve jönnek is, melyeket sokkal könnyebb elfogadnia az embernek, mint az Igazságot, mégsem fogtok igazságosságot érezni a szívetekben. Amikor bizonyos személyeket arról értesítenek, hogy gyógyíthatatlan betegségbe estek, akkor ezeknek két választásuk van: Elfogadják az Igazságot, felkészítik lelküket, meghitt közelségben időt szánnak családjaikra, keresik a Megbocsátásomat, és aztán várnak arra a bizonyos napra. Ha ezt megteszik, bár lehet, hogy félni fognak, de mivel elfogadták az Igazságot, megtalálják lelkük békéjét. Ezeknek a lelkeknek nincs mit félniük Tőlem. Viszont, ha elutasítják az Igazságot, és a mágikus erejű italokban és a hamis istenekben hisznek, akikről azt hiszik, hogy csodás módon meggyógyíthatják őket, ők nagyon csalódottak lesznek. Ezek a lelkek, akiket elvakítottak az úgynevezett pozitív gondolatok, azt hiszik, hogy elég csupán a gyógyulási széndék, és aztán minden rendben lesz. Amit nem értenek meg az az, hogy nekik hívniuk kell Engem, Jézust, ha meg szeretnének gyógyulni. Én válaszolni fogok imáikra, de csak akkor, ha kérésük a lelkük javát szolgálja. Ezek a lelkek, akik nem hajlandók elfogadni betegségük Igazságát, és akik nem fordulnak Hozzám, el fognak veszni. Ők arra vesztegetik a nekik szánt időt a Földön, hogy megbizonyosodjanak a felől, hogy a házuk rendben van. Ugyanez igaz Szavaimra is, a most nektek adott Igazságra. A földi Időm alatt megadtam az Igazságot a világnak, de el lettem utasítva. Sokan követtek Engem, de az akkor nekik adott Igazságot most Isten ellenségei kétségbe vonják, és a csalás áldozataivá válnak. Ők hamarosan el fogják utasítani az Igazságot, és nem lesznek képesek elfogadni Figyelmeztetésemet, mely ebben az időben a világnak adatik. Most nem azért hívlak benneteket, hogy új Tanításokat adjak nektek, mivel ez nem szükséges. Ti megkaptátok az Igazságot, de Én most azért avatkozom be, hogy emlékeztesselek benneteket az Igazságra. Azért is jövök, hogy figyelmeztesselek benneteket a gonosz rémtettekre, melyeket Irántam való szeretetetekért fognak kiróni rátok. Ne fordítsatok hátat Nekem, Jézus Krisztusnak, mivel Én csak azért léptem kapcsolatba veletek, hogy megvédjelek titeket ebben az időben. Én nem akarlak elidegeníteni benneteket, hanem folyamatosan, újra és újra emlékeztetni foglak titeket az Igazságra. Amikor úgy találjátok, hogy zaklatott a lelketek az új előírások eredményeként, melyeket azok mutatnak be, akik azt mondják, hogy ezek az előírások Tőlem vannak, akkor hívnotok kell Engem a Keresztes Imahadjárat ezen imáján keresztül: A Keresztes Imahadjárat 116. imája: Ments meg engem a gonosz hazugságoktól Drága Jézus, segíts nekem. Megfulladok a bánat könnyeitől. A szívem össze van zavarodva. Nem tudom, hogy kiben bízhatok meg. Kérlek, tölts el engem Szentlelkeddel, hogy a helyes utat választhassam Királyságodhoz. Segíts nekem, drága Jézus, hogy mindig hűséges maradjak Szavadhoz, mely Péter által adatott a világnak, és sohase térjek el attól, amit nekünk tanítottál, és sohase tagadjam meg Kereszthalálodat. Jézus, Te vagy az Út. Mutasd meg nekem az Utat. Ragadj meg engem, és vigyél engem Nagy Irgalmasságod útján. Ámen. Jézusotok   Üdvösség Anyja: Mintha egy csoda történt volna: úgy fog tűnni, hogy a Hamis Próféta feltámadt halottaiból 2013. július 25. csütörtök, 18:52 Gyermekem, fontos, hogy gyermekeim ne veszítsék el a bátorságukat, amikor azzal a megbántással fognak szembeülni, ahogyan Fiam Egyházát a sivatag pusztaságába vetik. Én vagyok a Jelenések Könyvének napba öltözött asszonya, aki életet adott a gyermeknek. A gyermek: Jézus. Fiam, Jézus Misztikus Teste, az Ő Egyháza a Földön. Fiam Egyházát ellopják, és hamarosan az Ő Teste nem lesz többé jelen benne. Ez a pusztítás ketté szakítja majd azok szívét, akik Fiam Tanításait követik. Azok, akiknek nincs hova fordulniuk, kidobva fogják érezni magukat azokból az épületekből, amelyek a mai napig hajlékot adtak a Szent Eukarisztiának. De miközben ki lesznek dobva – akikkel szemben kevés irgalmat fognak mutatni –, el lesznek telve Szentlélekkel. Ez azt jelenti, hogy ők vezetve lesznek, és szenvedélyesen fogják a Maradék Hadsereget vezetni, mely azokból fog állni, akik hűségesek Istenhez. Mások, akik vakok az Igazságra, a Hamis Prófétát fogják követni a zűrzavarban. Szívük meg lesz tévesztve, és hamarosan, amikor úgy fog tűnni, hogy a Hamis Próféta a halál kapujában van, zokogni fognak. De aztán, mintha egy csoda történt volna: úgy fog tűnni, hogy a Hamis Próféta feltámadt halottaiból. Azt fogják mondani, hogy ő Mennyei nagy természetfölötti erőkkel van megáldva, és imádattal arcra fognak borulni előtte. Őt szeretettel és imádattal fogják körülvenni azok, akik vakok. Hamarosan meg fog jelenni az Antikrisztus, és hírnevének kiemelkedése Jeruzsálemben fog elkezdődni. Amint ő nyilvánosan megjelenik, Fiam Egyházában minden nagyon gyorsan meg fog változni. Új előírások lesznek bevezetve. Új ereklyék, a papok öltözékének megváltoztatása, és sok új előírás lesz kötelezővé téve. Eleinte az emberek azt fogják mondani, hogy ezek a változások annak szükségéből adódnak, hogy alázatosnak kell lenni. És miközben ezek az utálatok belépnek a Keresztény egyházakba, elkezdődik majd az üldöztetés. Csak merjétek ellenezni ezeket a sátáni rituálékat, és eretneknek fognak tartani benneteket – bajkeverőknek. Sok bíboros, püspök, pap, apáca és hétköznapi ember lesz kiközösítve, ha nem követik az új előírásokat, vagy nem imádják a hamis prófétát. Ebben a szakaszban menedéket kell keresnetek, amelyek már elő lesznek készítve, hogy így békében imádhassátok Fiamat, Jézus Krisztust. A papoknak továbbra is ki kell szolgáltatniuk a Szentségeket, és el kell látniuk gyermekeimet a legszentebb Eukarisztiával. Soha nem szabad engednetek a csalásnak, amelyre felkérnek majd benneteket, hogy abban részt vegyetek. Azok, akik ezt megteszik, elveszítik a lelküket a gonosz javára. Szeretett Édesanyátok, Az Üdvösség Anyja   Bár ezek félelmet fognak kelteni, mégis semmik az eljövendő Nagy Büntetéshez képest 2013. július 25. csütörtök, 20:40 Drága, szeretett leányom, Atyám Keze most beavatkozott a világba, hogy megbüntesse az embert bűne miatt. A bűn elhatalmasodott a világban, mert az ember többé már nem tesz különbséget jó és rossz között. Ti nem tudtok elmenekülni Atyám Haragjától, amikor országaitok megtapsolják a törvényesített gonosz bűnt. Ezeket a büntetéseket az egész világon hamarosan látni fogják. Bár ezek félelmet fognak kelteni, mégis semmik az eljövendő Nagy Büntetéshez képest. Az ember csökönyös. Elutasítja a segítséget, amikor Isten felajánlja azt neki. Az emberiség úgy döntött, hogy elutasítja Istent, és a köztetek lévő pogányok miatt minden egyes ember szenvedett. Hívásom a Mennyből elsősorban azért van, hogy minden lelket megmentsen, de azért is, hogy segíteni tudjak nektek a büntetések enyhítésében, mely eléri az emberiséget. Milyen nagy az Én Irgalmasságom! Milyen nagy az Én Türelmem, de azok, akik elutasítják Tanításaimat, és elkülönítik magukat Atyámtól, a Teremtőtől, hamarosan meg fogják ismerni a következményeket. Hívok minden vallást, és kérlek benneteket, hogy imádkozzatok kegyelemért, akár elfogadjátok ezeket az Üzeneteket, akár nem. Az imák fontosak a katasztrófák enyhítése érdekében, melyek már elkezdődtek. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok az életetekért és a lelketek üdvösségéért. Jézusotok   Nézzetek a humanizmus álarca mögé, és nem fogjátok Isten jeleit megtalálni 2013. július 27. szombat, 19:22 Drága, szeretett leányom, az a Vágyam, hogy minden hűséges követőm kitartóan imádkozzon, hogy a lelkeknek okozandó baj az ateizmus növekedése miatt elhárításra kerüljön. Az ateizmus nem mindig nyilvánítja ki önmagát. Azok az emberek, akik valamilyen okból kifolyólag úgy döntenek, hogy többé nem hisznek Istenben, nagyon gyakran egy helyettesítőt teremtenek maguknak. Az embernek lelki felépítése miatt okot kell keresnie arra, hogy igazolja létezését. Az emberiség átka az, hogy az ember maga az embert magasztalja fel. A humanista szerint, mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy az ember szükségletei előnyt élvezzenek. Sok ember összetéveszti a humanizmust a Kereszténységgel. Amikor az emberek életében az anyagi javak fontosságát, mint abszolút értéket hirdetik annak érdekében, hogy elkerüljék a szenvedést és a szegénységet, akkor könnyű azt feltételezni, hogy ez nem más, mint a felebaráti szeretet egyik formája. Ha azt mondjátok, hogy véget akartok vetni a szegénységnek, a munkanélküliségnek és más nyomorúságnak, akkor sokan azt fogják gondolni, hogy Isten Nevében beszéltek. Nézzetek a humanizmus álarca mögé, és nem fogjátok Isten jeleit megtalálni, még a Neve említését sem fogjátok hallani. Azok, akik humanistaként élik az életüket, nem szeretik Istent. Ők csakis saját magukat szeretik. Ők azt hiszik, hogy mindaz, ami számít, az emberiség jóléte – általában világi dolgok formájában - a végső cél elérésének eszközeként. Bár jótékonyságnak tűnik, amikor azt lehet látni, hogy az ember szükségleteivel törődtök, sohasem tudjátok helyettesíteni Istent az által, hogy az emberek szükségleteit helyezitek az első helyre. Ha ezt teszitek, megbántjátok Istent. A humanizmus, bár rendelkezik az Isten iránti szeretet minden külső jelével, mégsem az, aminek látszik. A szeretet álarca mögött az önszeretet rejtőzik. Az ember meg fog halni, a teste porrá válik, a lelke tovább él, mégis, a humanizmus azt szeretné elhitetni veletek, hogy az ember halhatatlan. Legyetek óvatosak, amikor felkaroljátok a humanizmust, mert ha ezt teszitek, akkor elvágjátok magatokat Tőlem. Jézusotok   A többi ártatlan, aki vakon követi a fenevadat és a Hamis Prófétát, egy kegyetlen kötelékbe lesz zárva 2013. július 28. vasárnap, 21:40 Drága, szeretett leányom, soha nem szabad kételkedned Szavamban. Ha igazán bízol Bennem, akkor azt kell tenned, amit elvárok tőled, hogy meg tudjam világosítani a világot ebben az időben, és hogy fel tudjam készíteni az embereket az Új Kezdetre. Sok minden meg volt jövendölve mindabból, ami az Egyházammal történik, de el kell fogadnotok, hogy e förtelmeket Atyám egyetlen ok miatt engedi meg. Ez a Sátán uralmának a vége. Ő, a Sátán, a saját nevében életre keltette a fenevadat, az Antikrisztust, aki maga a Sátán. Ő és követői csak nagyon kevés időt kaptak a lelkekért folytatott csatában. A Sátán bosszúja az, hogy annyi lelket lopjon, amennyit csak tud, még mielőtt megkötözésre kerülne, és a mélységbe dobatna. Azok, akik seregéből a kígyót bálványozzák, csak a hatalom miatt követik utasításait, mert a hatalom – mint mondja nekik – az övék lesz, ha segítenek neki ördögi tervét megvalósítani. Mennyire fognak szenvedni ezek a lelkek, mégpedig örökre, és mennyire fognak kiáltani Irgalmamért, amikor szörnyű sorsuk felismerése világossá válik előttük. A többi ártatlan, aki vakon követi a fenevadat és a hamis prófétát, egy kegyetlen kötelékbe lesz zárva, amelyből képtelenség lesz elmenekülni. Nekik kétségbeejtően szükségük van a segítségetekre. Kitartóan kell imádkoznotok a lelkükért, hogy visszakerüljenek Hozzám. A külvilág kezdetben nem fogja megérteni, hogy miért is kellene aggódni. A Közel-Keleti háborúkat és az azt követő békét tapssal fogják fogadni. A béke embere sok kitüntetést fog kapni elismerésként a humanitárius munkálkodásáért. Látni lehet majd, amint a hamis próféta a világ egyházait egyesíti, és minden alkalommal kimutatja mindazon jellegzetes tulajdonságait, melyeket egy szent jellemvonásaival hasonlítanak össze. Minden rendben lesz addig, amíg ez a kettő nem fordít a helyzeten, és dühösen le nem sújt azokra, akik ellenszegülnek a világ irányítására irányuló tervüknek. Ők az Én földi Egyházamat a fenevad barlangjává fogják tenni, míg csak a sötétség be nem borítja a Földet. Mindenki nyugtalanságot fog érezni. Ti mindnyájan érezni fogjátok a gonoszságot, amint a Sátán az Antikrisztuson keresztül ellenőrizni fog mindent. De minekután a dolgok reménytelennek fognak tűnni, Én leereszkedem majd, hogy Irgalmam által mindent beborítsak, hogy bebizonyítsam a világnak az Igazságot. Oly nagy az Én Irgalmam, hogy még a legsötétebb lelket is meg fogja világosítani, és ők megkönnyebbült szívvel fognak Hozzám jönni. Ebben a szakaszban, a Szentlélek Ereje által minden kétség el lesz űzve a lelkükből. Nem sokkal ezután, amikor Isten gyermekei már ismerni fogják az Igazságot, az Utolsó Harsona is fel fog csendülni, és a Föld meg fog újulni. Minden gonoszság el fog tűnni. A Nap egy Nagy Fénnyel fog mindnyájatokat eltölteni, és az Új Paradicsom, amit bárki valaha is el tudott volna képzelni, mint a legnagyobb Ajándék számotokra, nagy szeretettel lesz átadva. Mindössze annyit kell tennetek, hogy bízzatok abban az Igazságban, amit feltárok, hogy elkerülhessétek azokat a csapdákat, amelyeket azért helyeztek le, hogy ellopják a lelketeket. Azok közületek, akik képesek látni, akik bíznak Bennem, és akik hívnak Engem, segíteni fognak Nekem azok lelkének a megmentésében, akik ugyan látnak, de mégsem hajlandók megérteni az Igazságot. Jézusotok   A fenevad bélyege a halált fogja magával hozni, a lélek halálát és egy szörnyű betegség általi halált 2013. július 29. hétfő, 11:23 Drága, szeretett leányom, az Én Nevem ritkán van megemlítve ugyanabban a lélegzetvételben, amikor azok, akik azt állítják, hogy Engem képviselnek és mégis Isten elleni káromlást kiáltanak. Kereszthalálom nemcsak, hogy el lesz utasítva és nem fognak beszélni róla, hanem a démonok képeit arra fogják felhasználni, hogy helyettesítsék Testemet a Kereszten. Ha nem Én vagyok, akit megöltek a Kereszten, akkor ki más? Kik ezek, akik a Szavamat hirdetik a világnak, de akik káromkodnak, s ami csak úgy ömlik a szájukból? Óvakodjatok a csodáktól, melyekről a fehérbe öltözött emberek azt fogják állítani, hogy ők vitték végbe azokat, mintha ők az Én Testemből jöttek volna létre és az Én Lelkemmel lennének megáldva. Amikor azt látjátok, hogy rendkívüli, látszólag csodás eseményekre kerül sor, tudnotok kell, hogy egyáltalán nem azok. Azt fogják nektek mondani, hogy a csodák a hamis próféta keze által történtek. Aztán azt fogják elvárni tőletek, hogy nagy tiszteletet mutassatok iránta, de mindenekelőtt azt mondják majd nektek, hogy ő egy élő szent. Őt imádni, szeretni és csodálni fogják, és mindenki azt fogja mondani, hogy ő Isten kegyeit élvezi. Idővel azt fogják hinni, hogy ezek a csodák azért történnek, hogy Második Eljövetelemet hirdessék. És akkor megjelenik a fenevad. És ő a Sátánt fogja tisztelni. A világot szörnyű zűrzavar fogja fogva tartani. Az emberek csapdába kerülnek. Egyrészt a hamis próféta minden vallást irányítani fog a világban, és gyengíteni fogja azok szeretetét, akik ismerik az Igazságot. Azok, akik ismerik az Igazságot, nem fognak elutasítani Engem, mert az övék Isten Országa. Az Antikrisztus nagy tiszteletet fog mutatni a hamis próféta iránt. De mivel az ő szerepe politikai jellegű lesz, az egymás iránti hűségük sok embert fog egyesíteni, akik ezt a szövetséget meg fogják tapsolni. Ezek az események hamarosan értelmet kapnak. Azok, akik megpróbálnak benneteket magukkal vinni a hamis hitbe, mely nem Istentől származik, nagyon meggyőzőek lesznek. Ők soha nem fogják feltárni valódi szándékukat, amíg meg nem győződnek arról, hogy ezt a csatát megnyerik. Sokakat el fognak pusztítani, akik nem fogadják el a fenevad bélyegét. Azt fogják mondani, hogy ez a jele a világ igazi békéjének, a szeretetnek és az egységnek, de gonosz magjában a 666- os szám lesz elrejtve, mely a fenevad jele. Éppúgy, mint a szent érem, ami védelmet nyújt a Mennyből, mely Isten nagy erejével bír, a fenevad bélyege a halált fogja magával hozni – a lélek halálát és egy szörnyű betegség általi halált. Azoknak, akik a fenevad bélyegét elutasítják, el kell majd rejtőzniük, és fel kell készülniük. Tudom, hogy ez félelemkeltő, de igaz. Én be fogok avatkozni imáitok segítségével, hogy véget vessek az üldöztetésnek. Ti, szeretett követőim, akik ismeritek az Igazságot, legyetek készen, hogy segítsetek azoknak, akik ezzel az ismerettel küzdeni fognak. Mire ez megtörténik, addigra Maradék Hadseregem olyan erővel fog rendelkezni, amelyre számítani lehet. Erejük azon képességükben rejlik, hogy képesek lesznek megmenteni azokat, akik szenvedni fognak az Isten gyermekei iránti bosszú ezen ördögi cselekedetétől. Jézusotok   Üdvösség Anyja: meg kell tartanotok a hagyományos Kereszteket, mert hamarosan el fognak tűnni 2013. július 29. hétfő, 19:05 Gyermekeim, mindig emlékezzetek arra, hogy Én Isten Erejével és Fiam Kegyelmével össze fogom zúzni a fenevadat, és amikor minden reménytelennek tűnik, a gonosz uralma hirtelen véget ér. Védelmem Palástja beborítja mindazokat, akik ezekben a nehéz időkben a segítségemért folyamodnak. Emlékezzetek arra, hogy amikor Fiamat elvesztettem tizenkét éves korában, a templomban találtam meg. Imádkozzatok, gyermekeim, és menjetek most a templomaitokba, hogy áldozatokat ajánljatok fel, amelyekre szükség van, hogy ebben a lelkekért folytatott szörnyű lelki harcban állhatatosságért könyörögjetek. A Fiam nagyon sokat szenvedett Kereszthalálakor, de ez csak egy volt a terhek között. A legnagyobb szenvedést ma azokért kell elviselnie, akik már elvesztek Számára. És most, amint a gonosz szelleme arra törekszik, hogy elvegye Tőle mindazokat, akik szeretik Őt, a Fájdalom kardként hasít beléje, mely kettévágja Őt. Most az áldozati lelkek a legnagyobb fájdalmat fogják elviselni, ahogy az Isten gyermekei elleni üldöztetés egyre csak növekszik. Fiam Keresztje által váltott meg benneteket. Fiam Keresztje által le fogjátok győzni a gonoszt, és az Ő Keresztje, ha meg van áldva, meg fog védeni benneteket. De ha ez a Kereszt megváltozik, illetve másként jelenik meg, az Fiam halálának a megcsúfolása, mely által megváltotta a bűnösöket. Meg kell tartanotok a hagyományos Kereszteket, mert hamarosan el fognak tűnni. Szeretett Édesanyátok, Az Üdvösség Anyja   Soha ne fogadjatok el egy olyan keresztet, amely nem hasonlít arra a Keresztre, amelyen Engem megfeszítettek 2013. július 30. kedd, 20:06 Drága, szeretett leányom, milyen édes azoknak a hangja, akik szeretnek Engem, és azoké, akik a nagy szomorúság ezen idején megvigasztalnak Engem. Ti, szeretett követőim, akik soha nem hagytok el Engem, olyanok vagytok, mint a Méz: édes a Számnak, mely megnyugtatja a Testemet és felemeli a Lelkemet. Sokan fogják követni a hamisságokat, mert félni fognak attól, hogy felálljanak, és konokul megvédjék Isten Szavát. Eleinte össze lesznek zavarva az új gyakorlatoktól, az új szimbólumoktól, az új öltözékektől, az oltárok új formájától és az új keresztektől. De aztán el fogják fogadni mindezeket az új dolgokat, mint az idők jeleit. Aztán azok a szegény lelkek lelkesen át fogják karolni ezt az új, modern, úgynevezett egységes megközelítését Isten tiszteletének. De azok, akik Hozzám tartoznak, minden korosztályt beleértve, hűek maradnak Szavamhoz. Ők alkotják Földi Egyházam gerincét, és soha nem fognak megtorpanni. Az a Vágyam, hogy ti, hűséges Keresztényeim – minden felekezetből – gyűljetek össze és harcoljatok a démonok ellen, akik kiszabadultak a Pokolból, és köztetek kóborolnak. Sohase mentegetőzzetek csak azért, mert szerettek Engem. Soha ne fogadjatok el egy olyan keresztet, amely nem hasonlít arra a Keresztre, amelyen megfeszítettek Engem. Amikor mellőznek, vagy meg sem említenek Engem, akkor tudni fogjátok, hogy terjed a fertőzés minden ilyen Egyházban, melyet ellenségeim a háttérből irányítanak. Ha elfogadjátok a sátáni rituáléjukat és szimbólumaikat, akkor védtelenül kiszolgáltatjátok magatokat a gonosznak. Maradjatok hűek Hozzám. Egyszerűen csak tartsátok meg napi imáitokat. Tartsatok Szenteltvizet és az Én Keresztemet otthonaitokban. Védelmezzétek egymást. Maradjatok engedelmesek azokhoz a felszentelt szolgáimhoz, akik szenvedélyesen hűségesek maradnak Hozzám, és nem hajlandók elárulni Engem. Aztán a maradék időtöket fordítsátok arra, hogy imádkozzatok az ateisták lelkéért, akik pogány istenekben hisznek, és azokért, akik vakon követik Egyházam ellenségeit a vadonba. Maradjatok szoros egységben Velem, és mindennap hívjatok Engem, hogy erőt adjak nektek. Én az előttetek álló keserű megpróbáltatások ideje alatt mellettetek leszek, és sohasem fogom elhagyni azokat, akik keresnek Engem. Jézusotok   Üdvösség Anyja: Ahogyan Isten Szent Szava képes lelkeket egyesíteni, úgy az nagy megosztottságot is okozhat 2013. július 31. szerda, 18:31 Gyermekem, ha szeretitek Fiamat, Jézus Krisztust, akkor mindazok, akik valóban szeretik Őt, közelebb kerülnek egymáshoz. Amikor azok, akik Fiamat szeretik nehéznek találják, hogy másokat is szeressenek, akkor hívniuk kell Engem, az Üdvösség Anyját, hogy megnyissam a szívüket. Fiam Szeretete olyan erőteljes, hogy a Szentlélek Ereje által nagyon gyorsan szétárad a világ egyik szögletéből annak minden egyes részébe. Amikor Fiam Szent Szava eljut Isten gyermekéhez ezeken az üzeneteken keresztül, akkor az behatol majd az alázatos lelkekbe, akik felismerik, hogy a Megváltó az, aki hozzájuk szól. A Szeretet, amely az Ő Szavaiból árad, melyek által hozzátok szól az emberiség történetének ezen időszakában, több millió lelket fog azonnal egyesíteni úgy, mintha ti mindnyájan az egész életetek során már ismertétek volna egymást. Oly erőteljes ez a Szeretet, hogy a nyelvek ereje által nemzetről nemzetre gyorsan tud terjedni minden nyelven. Innen fogjátok tudni, hogy ezek a szavak, amelyek ezen üzeneteken keresztül adatnak, a Fiamtól származnak. Ahogyan Isten Szent Szava képes lelkeket egyesíteni, úgy nagy megosztottságot is okozhat. A gyűlölet, amely annak a következménye, hogy Isten Szava falja a lelkeket, nem volt még ilyen magas ponton. Amikor ezek az Üzenetek ilyen erős gyűlöletet váltanak ki és gonosz tetteket vonzanak maguk után azok részéről, akik Fiam igaz tanítványainak vallják magukat, akkor tudnotok kell, hogy ezt a gonosz okozza. Szegény lelkeim, szegény összezavarodott gyermekeim, sohasem szabad hátat fordítanotok, amikor bizonytalanok vagytok Fiam Szavaiban. Nyitva kell tartanotok elméteket, és hűségesnek kell maradnotok mindahhoz, amit Ő tanított nektek. Ne ítéljetek meg senkit az Ő Nevében. Szeressétek egymást. Nem számít, ha nem hiszitek, hogy Isten elküldte az Ő utolsó prófétáját. Azonban kérlek benneteket, hogy ne feledkezzetek meg kötelezettségeitekről, vagyis hogy teljesítitek Fiammal szembeni kötelességeiteket: szigorúan betartjátok Tanításait. Sohasem szabad azt elfogadnotok, hogy Fiam bármilyen új tanra áldását adná, amit nem Ő adott a világnak, amikor a Földön járt. Ő sohasem hagyna jóvá semmit, bármi legyen is az, ami Kereszthalálát helyettesítené a világ oltárain. Szeretett Édesanyátok, Az Üdvösség Anyja   Ők meg fogják győzni követőimet, hogy egy népszavazás eredményéhez igazítsák Egyházam Törvényeit 2013. július 31. szerda, 18:56 Drága, szeretett leányom, emlékezz mindig arra, hogy hogyan munkálkodik az ördög. Ő nagyon óvatos, nehogy felfedje magát. Ő annak érdekében, hogy zavart keltsen, összekeveri az igazságot a hazugságokkal. Ez az ő kedvenc módszere, hogy megtévessze a lelkeket. Ő sohasem mondaná az igazságot, és nem engedi meg másoknak, hogy lássák, milyen is ő valójában, de mivel gőgös, arroganciája és az Irántam való gyűlölete mindig ki fog szivárogni. Azok, akiknek a szemük nyitva van, azonnal fel fogják ismerni a sértéseket, melyeket Oltárom előtt az Arcomba dobnak. Ne feledjétek, hogy a Sátán gőgös, arrogáns, nagyképű és nagyon-nagyon ravasz. Amikor a lelkekben jelen van, akkor magabiztos, ami a gőgből és az arroganciából ered, és abból a hitből, hogy ő Isten fölött áll. Ő mindig ad olyan jeleket, amelyek sértik Istent, de csak azok fogják azokat észrevenni, akik tudják, hogy mit kell keresni. Azok, akik a Sátánt tisztelik, és akik idejük nagy részét olyan csoportokban töltik, amelyek rituálékat szerveznek, hogy neki hódolattal adózzanak, örömüket fogják lelni abban, hogy látják ezeket a jeleket. Mindazok, akik eladták a lelküket a Sátánnak, ezeken a jeleken keresztül fognak kommunikálni, arrogáns és kihívó gesztusként Ellenem, Jézus Krisztus ellen. Azok, akik az Én Nevemben becsapnak benneteket, arról fogják meggyőzni követőimet, hogy egy népszavazás eredményéhez igazítsák Egyházam Törvényeit. Azt fogják kérni mindenkitől, hogy egyezzenek bele az új gyakorlatokba, amelyek két dolgot foglalnak magukba. Az első: hogy eltöröljék az Eukarisztiában való Jelenlétemet. A második: hogy nézzék el a bűnt, arra biztatván az embereket, hogy mutassanak rokonszenvet azok jogai iránt, akik nem hisznek Jézus Krisztusban. Ezt a népszavazást meg fogják hamisítani, és a hazugságokat Igazságként fogják bemutatni. Amikor az új világvallás bevezetésre kerül, Földi Egyházam – az Igaz Egyház – rejtekbe fog vonulni annak érdekében, hogy tisztelettel adózhasson Nekem. Én vagyok a fenevad célpontja. Én vagyok az, akit bántani akar. Ő tudja, hogy Engem nem képes elpusztítani, ezért az emberiséget próbálja elpusztítani, amelyre másodpercenként átkot szór. Szolgái nem fognak megelégedni azzal, hogy sértegetik Jelenlétemet a világ tabernákulumaiban. Ők nem lesznek boldogok azzal, hogy csak a Szentségeket pusztítsák el, káromolván így Engem. Ők csak akkor lesznek boldogok, ha lelkeket lopnak, megvalósítván így minden idők legnagyobb Istenkáromlását. Ez lesz akkor is, amikor megpróbálják újra alkotni Első Eljövetelemet, azt a benyomást keltve, hogy Keresztelő János már elküldetett. Az az ember, aki azt fogja mondani, hogy ő Isten prófétája, hazudni fog, és nagy csodálkozást fog kelteni, amikor majd kijelenti, hogy Én, Jézus Krisztus lennék az Antikrisztus. Az Antikrisztus viszont azt fogja állítani, a Sátán hatalma által, hogy ő nem más, mint Én, Jézus Krisztus. Jaj azoknak, akik tárt karokkal köszöntik őt, mert tehetetlenek lesznek vele szemben. Csak engedjétek meg ennek a kettőnek, hogy a hazugságok vákuumába szippantsanak benneteket, és akkor annyira el fogtok távolodni Tőlem, hogy csak Atyám beavatkozása hozhat benneteket vissza Nagy Irgalmasságomba. Bárki, aki a jövőben jön, és azt állítja, hogy ő nem más, mint Én, Jézus Krisztus, akkor tudnotok kell, hogy az egy hazug. Másodszorra nem testben fogok eljönni. A Sátán nem tudja ezeket a szavakat kimondani: „Jézus Krisztus, aki Testben jött el.” Amit ő, a fenevad az Antikrisztus száján keresztül fog mondani az a következő: „Én vagyok Jézus Krisztus, Én most testben jöttem el, hogy üdvösséget hozzak nektek.” Amikor ez megtörténik, Isteni Beavatkozásom gyors lesz, de addigra már a hamis próféta és az Antikrisztus sok lelket fognak ellopni. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy mindazok, akik azt mondják, hogy az Enyéim, továbbra is az Enyéim maradjanak. Imádkozzatok, hogy legyen erőtök és bátorságotok a Keresztemet hordozni, Testem – Misztikus Testem –, földi Egyházam legnagyobb üldöztetésének ezen időszakában. Jézusotok A világban jelenlevő gonoszság olyan szinten van, amilyet Noé napjai óta még nem látott a világ 2013. augusztus 1. csütörtök, 3:00 Drága, szeretett leányom, mennyire vágyom arra, hogy átöleljelek mindnyájatokat, drága követőim, és a béke és a biztonság menedékébe vigyelek titeket. Mennyire szeretnélek magammal vinni mindnyájatokat, és elrejteni benneteket a gonoszság elől, amelyet minden Keresztény ellen szőnek. A világban jelenlevő gonoszság olyan szinten van, amilyet Noé napjai óta még nem látott a világ, és ez olyan, mint egy láthatatlan háló, amely beborítja a Földet. Ez annyira halálos kimenetelű, hogy csak nagyon kevesen értik meg, hogy milyen szinten van a mögötte meghúzódó álnokság. De legyetek tudatában annak, hogy ezt a tervet – amelynek részleteit a világ tudomására fogják hozni, éspedig azok, akik azt mondják, hogy Egyházamat képviselik a Földön – elétek fogják terjeszteni, és el fogják várni tőletek, hogy elfogadjátok azt. Aztán azt fogják követelni tőletek, hogy lenyeljétek azt, mivel nem adnak más választási lehetőséget számotokra. Amit minden fondorlatosság leple alatt kérni fognak tőletek: hogy megtagadjatok Engem, Jézus Krisztust. Figyelmeztetem a világot: ha megpróbáltok megfosztani Engem Istenségemtől – ti és mindazok, akik e fondorlatos terv részesei – akkor Isten ellenségeiként lesztek megjelölve. Amennyiben az istenkáromló törvények oldalán álltok, bűnt követtek el Isten ellen. Én továbbra is figyelmeztetni foglak benneteket, hogy nyissátok meg a szemeteket az Igazságra, de nem kényszeríthetlek benneteket, hogy hűségesek maradjatok Hozzám. Nem kényszeríthetlek titeket, hogy szeressetek Engem. Ti a szabad akaratotok birtokában vagytok, de ha megtértek, és arra kértek Engem, hogy vezesselek benneteket, akkor meg fogom nyitni a szemeteket az Igazságra. Ha elfogadjátok az Igazságot, meg foglak menteni benneteket. Szegény követőim, tudnotok kell, hogy amikor a világ Isten ellen fordul, akkor Atyám Mindenható Ereje közbelép, és egyenként elpusztítja ellenségeit. Jézusotok Üdvösség Anyja: hamarosan azt fogják kérni tőletek, hogy a Szent Eukarisztia egy helyettesítőjét osszátok szét, ami nem a Fiam Teste lesz 2013. augusztus 2. péntek, 15:10 Gyermekem, Fiam előtt állok ebben az időben, és nagy szomorúságomban Lábainál arcra borulok. Amint Keresztje lábánál a félelmetes Keresztre feszítésekor tanúja voltam kínszenvedésének, most újra el kell viselnem az Ő Fájdalmát. Fiam Keresztre feszítésére újra sor kerül, mivel az Ő Testének, Misztikus Testének, mely az Ő Egyháza a Földön, újra el kell szenvednie a megostorozást az övéi részéről. Ők – az Egyházán belüli ellenség – meg fogják ostorozni Testét, szétszaggatják, kegyetlenül kigúnyolják és megszentségtelenítik, mielőtt Azt félredobnák. Fiam Egyháza most kerül megostorozásra, ami Földi Keresztre feszítésének az első szakasza ebben az időben. Ők el fogják venni a Testét a Szent Eukarisztián keresztül, és sértegetni fogják, valamint lealacsonyítják Őt. Ennek sok jelét lehet majd látni, mivel minden tiszteletlen és fondorlatos gesztust el fognak követni, hogy átkozzák Őt. Amikor becsmérelni fogják az Ő Legszentebb Eukarisztiáját, akkor Azt el fogják majd dobni, és hamarosan nagyon nehéz lesz részesülni Benne. Ez csak egyike azon sok folyamatban lévő tervnek, hogy eltöröljék Fiam Jelenlétét a Szentmisében. Sokan fogják látni ezeket a gonosz gesztusokat, és tudni fogják, hogy azok sértőek Fiam számára. Sokan tiltakozni fognak, de a hangjukat nem fogják meghallani. Azoknak a szegény papoknak mondom, akik ettől a megszentségtelenítéstől szenvedni fognak: nektek kérnetek kell Engem, Édesanyátokat, hogy segítsek elviselni ezt a fájdalmat. Sohasem szabad megváltoztatnotok a Szent Eukarisztiát, mert ez a ti egyetlen Táplálékotok az Üdvösség érdekében. E nélkül éhezni fogtok. Az Eukarisztiát mindig hozzáférhetővé kell tenni Isten minden gyermeke számára. Sohasem szabad elfogadnotok, hogy bármilyen más kenyér lehet az Élet Tápláléka. Hamarosan azt fogják kérni tőletek, hogy a Szent Eukarisztia egy helyettesítőjét osszátok szét, ami nem a Fiam Teste lesz. Hűnek kell maradnotok a Szent Eukarisztia Ajándékához még akkor is, amikor azt fogják mondani, hogy az többé már nem helytálló: az többé már nem elfogadható az új világvallásban. Édesanyátok Krisztusban, Az Üdvösség Anyja Isten, az Atya: Azok, akiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe, a fenevad elsődleges célpontjai 2013. augusztus 3., szombat, 13:17 Drága leányom, felhívást intézek az emberiséghez a Legmagasabb és a Legszentebb Birodalomból. Szegény, kicsiny gyermekeim, mennyire szenvedtek Lucifer bűne miatt, de tudnotok kell, hogy Mindenható Hatalmam által el fogom őt és bukott angyalait törölni a Föld színéről. Ez az idő közel van, ezért tehát fel kell készülnötök. Tudnotok kell, hogy a bukott angyalok és démonaik a legtöbbek számára közületek ismeretlenek, és láthatatlanok, de ők köztetek járnak, kísértvén benneteket minden nap, hogy elessetek. Amikor a megtévesztés e hálójába ragadnak benneteket, hamarosan úgy fogjátok találni, hogy nem lesztek képesek megnyugodni, vagy a lelketek békéjét megtalálni. Kijelentem, hogy akiket a hamis próféta tévútra vezet, elveszettnek és összezavartnak fogják érezni magukat, mivel a legnagyobb csalást fogadják el, amelynek önként estek áldozatul. Amikor ti Hozzám és szeretett Fiamhoz, Jézus Krisztushoz fordultok, akkor az nem annak fog tűnni számotokra. Azt fogjátok hinni, hogy a Szentségek ugyanazok maradtak, annak ellenére, hogy azokat különböző módon fogják nektek bemutatni. Azok üres edényekké válnak, és többé már nem lesznek elfogadhatóak Számomra. A világ az Enyém, de gyermekeim nem akarnak Engem, szeretett Atyjukat, Teremtőjüket. Az elméjük be van zárva, és a gonosz arra használta Ajándékomat, az intelligenciát, hogy abba a hitbe csábítsa őket, hogy az Én Létezésem lehetetlen. Azoknak, akik nem hisznek Bennem, nem lesz igazi szeretet, öröm vagy béke az életükben. Az Örök Életet sem fogják elfogadni. Ehelyett csak a test örömeit fogják keresni, annak ellenére, hogy tudják: az életük a Földön rövid. Akárcsak egy apa, aki szereti mindegyik gyermekét, Fiam Nagy Irgalmassága által Magamhoz fogom vonzani őket. Az Én Hatalmam mindent átfogó, és a Sátán, az Én Luciferem, aki büszkesége miatt elvágta magát Tőlem, sohasem fog legyőzni Engem. Ezért tehát, akik őt követik, ugyanazt az éket verték önmaguk közé és Közém. Ők fel fogják ismerni a jelekből, amelyeket Én most mutatni fogok, hogy csak Egy Isten van, egy Teremtő és egy Paradicsom. Mindazok a paradicsomok, amelyekről a hamis próféták beszélnek a világban, akik eltávolítják Tőlem gyermekeimet, nem léteznek, és soha nem is létezhetnek. Én vagyok minden, ami van. Én teremtettem mindent. Én fogok mindent befejezni. Mindennek az Én Szent Akaratom szerint kell történnie. Harcoljatok csak az Akaratom ellen, és semmivé váltok. Fogadjátok el az Akaratomat, és akkor az Én gyermekeim maradtok. Azoknak mondom, akik hisznek Bennem: nektek sohasem szabad elutasítanotok Fiamat, Jézus Krisztust. Én Fiam által jöttem a világba, hogy visszahozzalak benneteket Irgalmamba, de ti elutasítottátok Őt. Megöltétek Őt, de az irántatok való Szeretetemet mégsem öltétek meg. Ezért engedtem meg Keresztre feszítését, hogy az üdvösséget hozzon nektek. Fiam Kereszthalála lett az üdvösségetekhez vezető utatok. Az Ő halála nem az volt, aminek tűnt: kudarc a gonosz szemében. Ez a nagy szenvedés cselekedete, melyet a legnagyobb alázattal viselt el, legyőzte a Sátánt. És pontosan Fiam Kereszthalála volt az, amely által a Sátán hatalma kudarcot vallott az emberiség fölött. Annak ellenére, hogy nem tudja minden gyermekemet magával vinni a mélységbe, mégis hazugságai sokakat el fognak csábítani. Ezért kell harcolnotok, gyermekeim, nemcsak a saját lelketekért. Ha szerettek Engem, akkor szeretni fogjátok Fiamat is. Ha szeretitek Fiamat, akkor segítenetek kell Neki megmenteni minden bűnöst. Hozzátok fordulok, hogy elmondjam nektek: amikor Én egy lelket megszólítok, különösen azokat, akik nem ismernek Engem, vagy azokat, akik ismernek, de Parancsolataimat nem fogadják el, akkor nekik már csak annyi idejük maradt, hogy megmentsék magukat az örök kínszenvedéstől. Azok, akiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe, a fenevad elsődleges célpontjai. Sokan ezen lelkek közül Fiam követői, és hűségesek az Egyházhoz. Ők Fiam ellen fognak fordulni, azáltal, hogy elfogadják az új törvényeket, amelyek pedig nem a Fiam törvényei, és kénytelenek lesznek mindezt egy új vallásként lenyelni. Ezt az új vallást már évekkel ezelőtt gondosan megtervezték. Ez sátáni rituálékat követ, de ezt sokan nem fogják megérteni. Amikor felkaroljátok ezeket a rituálékat, akkor hatalmat adtok a Sátánnak. Ha ezt a hatalmat a Sátánnak adjátok, akkor sok imára lesz szükségetek, mert ő fel fog falni benneteket testestől-lelkestől. Gyermekeim, Én most büntetések által avatkozom be a Földön. Azok a szegény lelkek, akik e büntetések közepette az életüket vesztik, segíteni fognak megmenteni azokat, akik már elvesztek Számomra. Amikor félelmet éreztek a Sátán gonoszsága és az életetekre gyakorolt befolyása miatt, akkor gondoljatok arra, hogy Én az ő képviselőit a Földön el fogom pusztítani. Rövidre fogom szabni szenvedéseteket, mert meg szeretném menteni a lelkeket. Ha megengedném, hogy ez a gonoszság folytatódjék, akkor képtelen lennék megmenteni azokat a lelkeket, akiknek a neve fel van jegyezve az Élet Könyvébe. Szeretett Atyátok, A Legmagasságosabb Isten Próféciáim, amelyek az Antikrisztus érkezését feltárják, hamarosan megvalósulnak 2013. augusztus 4. kedd, 23:16 Drága, szeretett leányom, Próféciáim, amelyek az Antikrisztus érkezését feltárják, hamarosan megvalósulnak. Az a nap, amelyre mindnyájan fel kell készítenetek otthonaitokat és elő kell készítenetek a napi ima-programjaitokat, közel van; és mindazoknak, akik követnek Engem, készen kell állniuk arra, hogy áldozatokat hozzanak annak érdekében, hogy segítsenek Nekem megnyitni Isten gyermekeinek a szemét a világ minden táján erre a gonoszságra, amely a világot a feje tetejére fogja állítani.  Mint minden igaz próféta esetében, akit megvetnek, és ellenszenves emberként kezelnek, ti, drága követőim, egy ilyen ellenszenvet fogtok látni, amikor feltárjátok az Igazságot. Várhatjátok minden sarkon, ahová csak fordultok, hogy nevetségessé tesznek benneteket, kigúnyolnak, és megvetnek titeket. A benneteket körülvevő emberek bántalmazni, kritizálni fognak, és hibát találnak bennetek még akkor is, ha nem az Én Szavamról beszéltek nekik. Minden bukott angyal és démon, akik beszivárogtak a Földre ebben az időben, a gyenge lelkeken keresztül azonnal a közeletekbe fognak férkőzni, hogy gátoljanak benneteket ebben a munkában. Fogadjátok el ezt a fájdalmat az Én Nevemben, mert ha ezt megteszitek, akkor nagy dicsőségére lesztek Istennek, és ez a legnagyobb ajándékok egyike, amit ti Nekem adhattok. Aztán Én ezen megpróbáltatásaitokat azon lelkek javára fordítom, akik arra vannak szánva, hogy az övéi legyenek, legyőzvén így a Sátánt. Nagyon kevesen értitek meg a Menny Isteni Törvényeit és a Kereszt szerepét életetekben. Egy napon Isten minden gyermeke meg fogja érteni, hogy miért kellett elviselnie ezeket a kegyetlen tetteket. Folytassátok az Igazság terjesztését, figyelmen kívül hagyván a gyűlöletet, amelynek tanúi lesztek, és ne fogadjátok el soha azok irányítását, akik megtagadnak Engem. Menetelésetek az Új Paradicsom felé nehéz lesz. De még egy kis hadsereggel is le tudjátok győzni a büntetések súlyosságát, amelyek az Antikrisztus által szabadulnak a világra. A ti feladatotok, hogy figyelmeztessetek másokat annak veszélyére, ha elfogadnák a Sátán törvényeit, mint Isten törvényeinek helyettesítőit. Egyedül csak Atyám parancsára vihetem magammal azokat, akiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe, de akik a hamis prófétának kötelezik el magukat szíves engedelmességgel, be fognak dőlni az Antikrisztus megnyerő magatartásának. Jézusotok Amikor megváltoztatják a Keresztség Szentségét, el fognak távolítani belőle minden olyan ígéretet, amely ellene mond a Sátánnak, mert azt fogják mondani, hogy ezek a hivatkozások régimódiak 2013. augusztus 5. hétfő, 4:05 Drága, szeretett leányom, senki se higgye az üldöztetés folyamán, amit azoknak a szeretett felszentelt szolgáimnak kell majd elviselniük, akik hűségesek maradnak Hozzám, hogy Egyházam valaha is meghalhat. Mert ez lehetetlen. Egyházamnak, az Én Misztikus Testemnek örök élete van. Amikor ellenségeim megváltoztatják a Szentségeket és új ereklyéket, kereszteket és gyakorlatokat vezetnek be, és aztán azt mondják, hogy Egyházam az marad, ami mindig is volt, akkor ők hazudnak. Az Én Egyházam nem változhat meg soha. Oly sok érvvel hozakodnak elő minden nemzetben, csakhogy bemocskolják a Házasság Szentségét. Ők, az Isten ellenségei, azt akarják, hogy a Keresztények fogadják el az azonos nemű párok közötti házasságot, de nekik sohasem szabad ezt elfogadniuk, mivel ez megbántja Atyámat. Ez nem fogadható el az Ő Szemében. Amikor megváltoztatják a Keresztség Szentségét, el fognak távolítani belőle minden olyan ígéretet, amely ellene mond a Sátánnak, mert azt fogják mondani, hogy ezek a hivatkozások régimódiak és túl ijesztőek. Azt fogják mondani, hogy mindez lényegtelen. Aztán lassanként Tanításaim új változatát fogják bevezetni. Nektek, mindnyájatoknak, akik hisztek Egyházamban, sohasem szabad elárulnotok Engem. Nem szabad elfogadnotok soha semmilyen más helyettesítőjét a Szentségeknek, mint azt, amit Én adtam nektek. Én vagyok az Igazság. Egyházam az Igazságot képviseli. De ti csak akkor állíthatjátok, hogy Egyházam részei vagytok, ha Tanításaim egészét megtartjátok, Szentségeimet elfogadjátok, és azt, hogy Kereszthalálom a legnagyobb Áldozat volt annak érdekében, hogy biztosítsa számotokra az üdvösséget. Minden, ami eltér az Igazságtól, attól való félelemben, hogy ne sértse a pogányokat, nagyon veszélyes. Amikor megtagadjátok Isten Tanításait és az egyháznak egy új alternatíváját követitek, akkor ti többé már nem vagytok földi Egyházam részei. Ha kifogásokat emeltek az új pogány praktikák ellen, amelyeket a hamis próféta fog bevezetni, akkor benneteket eretneknek fognak tekinteni. Aztán megpróbálnak majd kiközösíteni benneteket az Én Nevemben. Ha hűségesek maradtok Hozzám, és nem lesztek hajlandók részt venni ebben a gonosz csalásban, akkor ti továbbra is Egyházam részei maradtok. A választás fájdalmas lehet, amikor mindezek a dolgok bekövetkeznek, de mégis nagyon egyszerű. Ti vagy Velem vagytok, vagy Ellenem. Jézusotok Üdvösség Anyja: Ez a harc, hogy Isten szavának fennmaradását biztosítsa, azt fogja eredményezni, hogy azoknak a papoknak, akik hűségesek maradnak Hozzá, menedéket kell majd keresniük 2013. augusztus 5. hétfő, 13:05 Drága gyermekeim, ez lesz hitetek nagy megpróbáltatásának az ideje. A Katolikus Egyház lesz az az egyház, amelyben a nagy megosztottság el fog kezdődni. Fiam papjai a nagy hitehagyás során ebben az Egyházban fognak a legtöbbet szenvedni, mely szenvedést nagyon hamar el kell viselniük az Egyházon belül.   A Fiamhoz hűséges papoknak mondom, akiket kettészakít majd határozatlanságuk: tisztában kell lennetek azzal, hogy szükséges egységben maradnotok az Irgalmas Jézussal. Sohasem szabad engednetek annak a kísértésnek, hogy cserbenhagyjátok Egyházát, elfogadván a hamisságokat azoktól, akik súlyos tévedésbe estek. Nektek tisztelnetek kell Fiamat minden áron, és vezetnetek kell népét a szentség útján, független attól, hogy milyen nehéz lesz az számotokra. Azokat, akik továbbra is a hagyományos Szentmisét fogják celebrálni, addig fogják gyötörni, míg bele nem egyeznek abba, hogy teljesen feladják azt. Sokan a hátatok mögött fognak elárulni benneteket az ellenségnek, a saját szerzetesrendeteken belül. Azok elé fognak állítani benneteket – akárcsak egykor Fiamat – akik azt állítják, hogy a társatok lennének, és eretnekséggel fognak vádolni benneteket, mivel ti továbbra is ragaszkodtok ahhoz, hogy tiszteletet mutassatok a Szentmise Legszentebb Áldozata iránt.   Az új szavakat, melyek Fiam Testének a leggonoszabb megszentségtelenítését fogják jelenteni, azokra a felszentelt szolgákra fogják kényszeríteni, akik tiltakozni mernek. A Katolikus Egyházon belül lesz az, hogy harcolni fog fivér a fivér ellen, nővér a nővér ellen, az apa a fia ellen, a gyermekek a szülők ellen, míg végül két tábor fog kialakulni. Ez a harc, hogy Isten szavának fennmaradását biztosítsa, azt fogja eredményezni, hogy azoknak a papoknak, akik hűségesek maradnak Hozzá, menedéket kell majd keresniük. Ehhez el kell kezdenetek a felkészülést, és olyan helyeket kell keresnetek, ahol majd be tudjátok mutatni a szentmisét, és ki tudjátok szolgáltatni a Szentségeket Isten gyermekeinek. Én, az Üdvösség Anyja, védelmezni fogom az ilyen menedékhelyeket, és az Élő Isten Pecsétjének – amelyet Atyám adott a világnak – a belső falra való elhelyezése által ezek a menedékhelyek láthatatlanok lesznek Isten ellenségei számára. Ne féljetek ezektől a dolgoktól, mert ha jól felkészültök, akkor Isten gyermekeit az üdvösségre vezetitek. Amennyiben nem veszitek figyelembe ezt a figyelmeztetést, akkor elmében, testben és lélekben Fiam ellenségeinek a fogságába estek, és nem fogtok az üdvösségben részesülni. Azoknak, akik a hamis próféta parancsát teljesítik, sok imára lesz szükségük, mert néhányan közülük vakok az Igazságra. Másoknak, akik ismerni fogják az Igazságot, de azok oldalán fognak állni, akik tagadják Fiam Kereszthalálát, lesz mitől félniük. Ők szörnyű szenvedést fognak okozni Krisztus ártatlan követőinek. Hűek maradván az Igazsághoz, Fiam Maradék Hadseregét fogjátok vezetni, mely egy félelmetes erővé válik a gonosszal szemben, és azokkal szemben, akiket a gonosz ebben a harcban Fiam hűséges szolgái ellen vezet a Földön. Amikor elérkezik az idő, nektek el kell utasítanotok azok vezetését, akik Isten Szavát meg fogják szentségteleníteni, és akiknek hazugságai és trágár tanai sokakat félre fognak vezetni. Azok, akik elfogadják a Szentmise és a Szentségek bármilyen elferdítését, felelniük kell majd Fiam előtt. Mert ti akkor akaratlanul is a gonosz szolgájává váltok, és sok-sok lélek fog elveszni, mert őket olyan rituálékba rántják, amelyek a Sátánnak adóznak hűsséggel. Ezek a rituálék a hamis prófétát és az Antikrisztust fogják tisztelni, akik Isten ellenségei.  Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy látni lehessen majd az Igazságot, és hogy a hazugságok olyannak mutatkozzanak meg, mint amilyenek azok valójában: sértés Fiam gyötrelmes Keresztre feszítésével szemben. Szeretett Édesanyátok, Az Üdvösség Anyja Amikor megvéditek a Szavamat, akkor úgy fognak rátok tekinteni, mint akik kegyetlenek, barátságtalanok és kevésbé szimpatikusak azokhoz, akik nem hisznek Istenben 2013. augusztus 5. hétfő, 18:33 Drága, szeretett leányom, mennyire sírok a szomorúságtól, amikor látom a szörnyű megosztottságot, mely földi Egyházamon belül tornyosul. Kínszenvedésem keserűsége mégis enyhül azoknak köszönhetően, akik valóban szeretnek Engem, és akik már most aggodalmat éreznek azon eljárásmódért, ahogyan a Testemmel bánnak. Soha ne érezzétek szükségét annak, hogy elfogadjatok bármilyen Ellenem irányuló cselekedetet, eljárást vagy szavakat. Ha kényelmetlenül érzitek magatokat mindazért, amit Egyházamban láttok azoktól, akik esküdöznek, hogy ők egységben vannak Velem, miközben megszentségtelenítik Testemet, akkor a szíveteket kell követnetek. Én e nagy hitehagyás minden másodpercében veletek vagyok, és nektek, akik továbbra is hívni fogtok Engem, megnyitom majd a szemeteket az Igazságra, hogy hűségesek maradjatok Hozzám. Az idő szinte már elérkezett hozzátok. Templomaim kapui hamarosan be lesznek zárva azok számára, akik továbbra is hűséggel ragaszkodni fognak a Kereszténység hagyományos gyakorlataihoz. Ezeket az ajtókat be fogják csapni az orrotok előtt, amikor tanúságot tesztek Rólam. Hiteteket a legravaszabb módon fogják gúnyolni: amikor megvéditek Szavamat, akkor úgy fognak rátok tekinteni, mint akik kegyetlenek, barátságtalanok és kevésbé szimpatikusak azokhoz, akik nem hisznek Istenben Amennyiben ti az Én felszentelt szolgáim vagytok, akkor meg fognak benneteket szidni, és felelősségre fognak benneteket vonni az Irántam való hűségetek miatt. Gyűljetek most össze mindnyájan. Kérem, hogy ne tagadjatok meg Engem. Én védelmezni foglak benneteket, hogy szolgálni tudjatok Engem. Segíteni fogok nektek, hordozván terheteket. A Mennyország minden Kegyelme rátok fog áradni. Figyelmeztetés a papoknak: Lekaszabolom majd mindazokat közületek, akik a hamis egyházat fogják követni – a fenevad egyházát –, miután azt bemutatták nektek. Csak kövessétek ezt az új egyházat, és akkor eladjátok a lelketeket a fenevadnak. Ahelyett, hogy az Én Nevemben lelkeket mentenétek, felelősek lesztek azért, amiért is az örök Kárhozatnak szolgáltattátok ki őket. Én most az Igazságot mondom nektek, hogy legyen elegendő időtök felkészülni arra a napra, amely már nincs olyan nagyon messze. Jézusotok Üdvösség Anyja: Ne legyetek toleránsak, hogy a pogányok átvegyék Isten egyházait 2013. augusztus 6. kedd, 19:37 Gyermekem, sohasem szabad azokra hallgatnod, akik a Szentháromság ezen Üzeneteit támadják, mert ők elvonják figyelmedet ettől a Munkától. Ne feledd, hogy ezeket az Üzeneteket súlyosságuk miatt sokkal jobban fogják támadni, mint bármilyen más üzenetet. A csúfolódás, a gúnyolódás és a kritizálás továbbra is folytatódni fog, egészen az utolsó napig, amikor majd megkapod az Utolsó Üzenetet. A terv, hogy lejárassák ezeket az Üzeneteket, erősödni fog, és a gyűlölet növekedni fog, ezért kérlek, légy erre felkészülve. Ezeket az Üzeneteket nem hagyatják figyelmen kívül sem a hívők, sem pedig a hitetlenek, mivel Isten Szava sohasem marad észrevétlen. Jelenleg az Isten iránti gyűlölet mindenütt megtalálható a világban, és azok, akik ebben az időben az Ő Szavát hirdetik, szenvedni fognak. Az Igazságot kezdettől fogva mindig is elutasították, attól a pillanattól kezdve, amikor Isten elküldte prófétáit, hogy figyelmeztesse gyermekeit a pogányság veszélyeire. A pogányság az Igazság ellentéte – Isten Szavának ellentéte. Azok a szegény lelkek, akik hamis isteneket tisztelnek, nagyon megharagítják Atyámat. Ő egy féltékeny Isten, mert minden dolog Őáltala kezdődött. Ő mindenható. Ő egy szerető Isten, de haragjától félni kell, amikor a pogányok megfertőzik azokat, akik szeretik Őt. Amikor Isten gyermekei - azok, akik hisznek Benne és imádják őt Szeretett Fia, Jézus Krisztus által - megpróbálnak egyesülni minden lélekkel és minden vallással, nagyon óvatosaknak kell lenniük. Isten azt akarja, hogy minden gyermeke szeresse egymást fajra, vallásra és nemzetre való tekintet nélkül. Az, amit Ő nem fog megengedni, hogy a Keresztények tárt karokkal fogadják a pogányokat az Ő Egyházában. Amikor ez megtörténik, akkor a pogányok el fogják törölni a Kereszténység minden nyomát. Sértés Istennel szemben teret engedni a hazugságnak, hogy az beszennyezze az Igazságot, Isten Szavát. Isten prófétái figyelmeztették az emberiséget a pogányság átkarolásának veszélyeire, mivel az a teljes pusztuláshoz vezet. Amikor ez megtörténik, azok a nemzetek, akik megengedik egyházaikban ezt a förtelmet, el lesznek törölve, és irányukba kevés Irgalom lesz mutatva. Ne legyetek toleránsak, hogy a pogányok átvegyék Isten egyházait. Nem szabad elfejtenetek soha azt a nagy Áldozatot, amelyet Isten hozott, amikor elküldte egyetlen Fiát, hogy üdvösséget hozzon nektek. A nap, amikor elfogadjátok a nem Istentől származó egyházak gyakorlatait, vagy amikor tiszteletet mutattok a pogányok iránt, az a nap lesz, amikor hátat fordítotok az Igazságnak. Tartsátok nyitva a szemeteket és imádkozzatok, hogy egyházaitok ne kényszerítsenek benneteket arra, hogy lemondjatok Jézus Krisztus iránti hűségetekről. Szeretett Édesanyátok, Az Üdvösség Anyja Isten, az Atya: Az Antikrisztus készen áll, hogy kinyilvánítsa magát 2013. augusztus 7. szerda, 18:50 Legdrágább leányom, a világnak fel kell készülnie az emberiség legnagyobb ellenségének az érkezésére, amilyen még nem volt, amióta gyermekeim otthont kaptak a Földön. Az Antikrisztus készen áll, hogy kinyilvánítsa magát, és terve a következő: ő addig várni fog, amíg a háborúk már mindenütt tombolnak. Aztán közbelép, és egy hamis békét fog kötni Izrael államában, egyesítvén Izraelt Palesztinával egy hihetetlen szövetség által. Mindenki dicsérettel fogja elhalmozni őt. De ő nem fog itt megállni, hanem olyan ütemben fog előrehaladni, amely sokakat elképeszt majd, előmozdítván béketárgyalásokat sok háború sújtotta nemzetben. Ismét dicsérni fogják, és aztán milliárdok fogják őt rendkívüli csodálattal körülvenni, szerte a világon. Akkor minden jónak fog tűnni. Hamarosan kapcsolatba kerül az emberbaráti intézményekkel, és össze fogja kapcsolni a legfőbb vezető világbankokat, hogy egy új, nagy teljesítményű pénzügyi rendszert hozzon létre. Sok vállalati és politikai vezető fog belekeveredni a terveibe. Hamarosan egy új szörnyűség fog létrejönni a világ gazdasága fellendítésének nevében. Ez lesz az új Babilon, az összes hatalom központja, ahol a világ elitjei és a gazdagok kereskedni fognak. Ezt a jó hírek forrásának fogják tekinteni, mivelhogy az emberek javát fogja szolgálni, kezdve a különböző munkahelyektől a lakásokig, ahol élnek, és az élelmiszerig, melyekkel táplálják családjaikat. Az Antikrisztust minden dicsőség körbe fogja venni. Aztán a hamis prófétával együtt egy világméretű társulatot fognak létrehozni, amely a világ legnagyobb humanitárius kezdeményezéseként lesz bemutatva. A világ meg fogja tapsolni ezt az új Babilont, és mindenki megpróbál majd hangosan követelőzni, hogy egy kicsit is megvethesse a lábát a saját területén. Az új Babilont – ezt fogják mindenkinek mondani – dicsőíteni kell, mint a nagy egységet, hogy támogatni tudja a környezetet, átölelni az anyaföldet, és megszabadítani a világot a gazdagok okozta szegénységtől – ahogyan annak gonosz szájából ömleni fog. Amikor ez megtörténik, beavatkozásom Keze ki fogja fordítani a világot a tengelyéből. Nem fogom ezt tétlenül nézni, anélkül, hogy ne figyelmeztetném gyermekeimet e förtelem felkarolásának következményeire, melyet a Pokol mélyén hoztak létre és az emberiségnek okoznak. Nagy jeleim mindazoknak adatnak, akik a sértéseket az Én Szent Nevemben tárt karokkal üdvözlik és elfogadják. Meg fogom rázni a világot, és az fel fog borulni. Senki sem lesz képes figyelmen kívül hagyni Beavatkozásomat. Aztán a Föld egyharmadára tüzet fogok bocsátani. Hamarosan éhínség lesz tapasztalható, de nem az Én Kezem által – ez a Föld szándékos beszennyezése miatt lesz az Antikrisztus által. Miközben ő és serege gonoszságot okoznak sok nemzet gyanútlan embereinek, Én vissza fogok ütni. Bár ezt a szenvedést nehéz lesz elviselni, de ti ne féljetek, gyermekek, mert rövid lesz. Nagy az Én Szeretetem mindnyájatok iránt, de Igazságosságom gyors és büntetésem nagymértékű. Nektek nem kell elfogadnotok, amit elétek terjesztenek. Amikor látni fogjátok, hogy a béke embere, az Antikrisztus, elismerésekben részesül és nagy műveiért kitüntetéseket kap a háború sújtotta országokban, akkor tudnotok kell, hogy Beavatkozásom már közel van.   Nektek mindenkor egységben kell maradnotok Fiammal, Jézus Krisztussal, és imádkozzatok, hogy a hűséges papok és a klerikusok által hozzájuthassatok a Szentségekhez a megpróbáltatások ideje alatt, amely előtettek áll. Akaratom teljesülni fog. Semmi sem tudja és fogja megakadályozni, hogy a Végső Szövetség létre jöjjön, ahol Fiam Békében Uralkodni fog. Szeretett Atyátok, A Legmagasságosabb Isten Egy lélek nem gyógyulhat meg addig, amíg el nem ismeri Isten Nagyságát 2013. augusztus 9. péntek, 16:50 Drága, szeretett leányom, az emberek nem értik teljesen, hogy mit jelent egységben lenni a Szívemmel. Én, Jézus Krisztus, azért jöttem, hogy megszabadítsam az emberiséget a bűn szolgaságából. A bűn akkor lépett a világba, amikor Lucifer azt hitte, hogy ő nagyobb, mint Isten. Az ő gonosz féltékenységében megkísértette az embert – Isten első gyermekeit, Ádámot és Évát – hogy elforduljanak Tőle. Halálom adta a Megváltás Ajándékát Isten minden gyermekének. Sok ember számára a világon, minden hitvalláshoz tartozónak, beleértve azokat is, akik nem hisznek Istenben, vagy akik tagadják Istent és hamis bálványokat részesítenek előnyben, mindnyájuknak fel van kínálva az Üdvösség Ajándéka. Nem mindenki fogja elfogadni ezt az Ajándékot. Én, mint Megváltó jöttem mindnyájatokhoz. El fogok jönni mindnyájatok elé, még az utolsó nap előtt, hogy bebizonyítsam nektek az Igazságot. Eljövök, hogy felkínáljam nektek az Örök Élet Ajándékát, azoknak is, akik súlyosan vétkeztek Isten Szemében. Isten Dicsősége a ti utatok, amelyet követnetek kell, és hogy megkapjátok ezt az Ajándékot, csak annyit kell tennetek, hogy elfogadjátok Irgalmasságomat. Isten Mindenható, Erőteljes és minden szempontból Tökéletes. Őt a Mennyben minden angyal és szent nagyon szereti. Őt a mai világban élő sok lélek is nagyon szereti. Mindnyájan tanúi lesznek az Ő Nagy dicsőségének az Új Égben és az Új Földön. Istennek nincs szüksége az emberre. És csak, mert szereti a megsebzett embert, küld el újra Engem, az Ő Szeretett Fiát, hogy elhozzam az emberiségnek az Örök Életet, amelyet Ő megígért. Ezért van az, hogy Türelmes. Ezért van az, hogy szemet huny a bűnnek abban a reményben, hogy gyermekei vissza fognak fordulni Hozzá, és elfogadják az Ő Szeretetét. A szeretet akkor erőteljes, ha tiszta és Istentől származik. Amikor a lélek tiszta, akkor könnyebben vonzódik Isten Szeretetéhez. Azok a lelkek, akiknek szükségük van a megtisztulásra, el fogják fogadni Isten Szeretetét, elfogadván a szenvedést is, amelyre szükség van ahhoz, hogy meggyógyuljanak. Egy lélek nem gyógyulhat meg addig, amíg el nem ismeri Isten Nagyságát, és meg nem hajol Előtte alázatos szolgaságban. Az a nap, amikor mindnyájatoknak meg lesz mutatva az üdvösség útja, közel van. Minden egyes bűnösnek meg lesz adva a lehetőség, hogy eljuthasson Istenhez. Azok, akik élni fognak a lehetőséggel, bővelkedni fognak Irgalmasságomban. Jézusotok Üdvösség Anyja: Melyik ember tudná valaha is elutasítani ezt az új, tökéletes létet? 2013. augusztus 9. péntek, 18:38 Gyermekem, a gonosz minden erőfeszítést meg fog tenni, hogy arra ösztönözzön minden lelket, beleértve azokat is, akik a legközelebb állnak Fiam Szívéhez, hogy utasítsák el, és tagadják meg az Ő Második Eljövetelét. Éppúgy, ahogyan a gonosz harcolt Ellenem, Isten Anyja ellen a Jézus születését megelőző időben, hasonló ellenállásnak lehettek majd ti is tanúi, miközben Második Eljövetele egyre közeledik. Sok ember vak a Fiam által tett Ígéretekre, amikor azt mondta, hogy újból el fog jönni. Sokan, akik nem fogadják el, hogy Második Eljövetelére hamarosan sor kerül, nincsenek felkészülve, mert ők nem tudják elfogadni, hogy erre még a saját életük során sor kerülhet. Jóllehet, röviddel a Fiam Kereszthalála utáni napokban Apostolai is azt gondolták, hogy ők még tanúi lehetnek Második Eljövetelének. Ez a meggyőződés uralkodott több száz évvel később is a keresztények elméjében. De nem ez a helyzet ma. Egyesek úgy vélik, hogy a Második Eljövetel a Szentírás egy régi részére utal, és hogy ez egy olyan esemény, amely a távoli jövőnek az eseménye. Nem hiszik, hogy a Második Eljövetelnek bármilyen jelentősége lenne számukra a mai modern világban. A mai világban minden a materializmusra, a modern emberi intelligenciára és a nagy csodákra épül, melyek a tudomány nagy előrehaladásaiból fakadnak. Gyermekek, nektek fel kell készülnötök. Nem szabad félnetek, mivel Fiam titeket nagyon szeret. Ő hamarosan vissza fog jönni, hogy nagy békét és nagyszerű szabadságot hozzon nektek a szomorúság és a kétségbeesés helyébe, melyet a bűn közvetlen eredménye okozott a világban. Krisztus Második Eljövetele éppen az, amire az emberiségnek szüksége van a túléléshez. Ha Jézus nem jönne el hamarosan, amint az meg volt jövendölve, akkor a világ elpusztulna, és az ember pedig elveszne. Ez az Ajándék az Új Paradicsomban új életet fog hozni nektek, egy új csodálatos és dicsőséges kezdetet. Ez lesz a Föld legnagyobb megújulása, és vele együtt eljön az Örök Élet is. Melyik ember tudná valaha is elutasítani ezt az új, tökéletes létet? Senki sem fordítana hátat, ha teljes betekintést nyerne a Béke ezen Új Korszakába, ahol a Paradicsom helyreállításra kerül. Egyetlen bűnös sem szeretné, ha kizárnák, de sajnos sokak elméje meg lesz vakítva az Igazságra. Ehelyett ők úgy fogják gondolni, hogy békében lesz részük, amikor abban a hitben nyelik le a hazugságokat – melyeket hamarosan bemutatnak nekik -, hogy azok Istentől valók. Imádkozzatok, imádkozzatok, gyermekek, hogy megáldassatok a látás Ajándékával, mely csak azoknak adatik meg közületek, akik méltók arra, hogy a Szentlélek Ajándékát is elnyerjék. Csak azok kerülnek az örökkévalóság életébe, akik elfogadják az Isten Keze által küldött Irgalmasság Kezét. Szeretett Édesanyátok, Az Üdvösség Anyja Tudnotok kell, hogy az elutasítás fájdalma pontosan olyan lesz, mint amit Nekem és Apostolaimnak kellett elszenvednünk az Én Időmben a Földön 2013. augusztus 10. szombat, 12:49 Drága, szeretett leányom, senki sem olyan tisztalelkű köztetek, hogy elítélhet másokat az Én Nevemben. De tudnotok kell a következőt: nektek, akik hűségesek vagytok Hozzám és követitek Tanításaimat, sok bánatot kell elviselnetek, amikor annak a legnagyobb gonosz utálatnak lesztek tanúi, amellyel a világnak szembe kell néznie.   A társadalmi igazságosság és a szociális együttérzés nevében a hamis próféta azt fogja kifejteni – amiről a világ azt fogja hinni, hogy az valóban arra szolgál –, hogy evangelizálni kell, és egy új modern egyházat kell létrehozni. Úgy fog tűnni, hogy ez az egyház elér minden bűnöst, és felkarolja azokat a bűnösöket is, akiknek bűnei nem elfogadhatók Számomra. Rátok, szeretett követőim, úgy fognak nézni, mint egy eretnek szektára, mert ti továbbra is hirdetni fogjátok az Igazságot. Minden arra tett kísérletet, hogy hűségesek maradjatok hozzám, erőteljesen támadni fognak. Ti kitaszítottak lesztek, és azt fogják állítani rólatok, hogy jobboldali szakadárok vagytok. Minden arra tett kísérletet, hogy megtartsátok a Szent Szertartások hagyományait, figyelmen kívül fognak hagyni. Azok hatalmát, akik félre fogják vezetni Egyházamat a Földön, nem szabad alábecsülni, hiszen több millió felszentelt szolga fogja az új hamis tant elfogadni. Ők tévesen azt fogják hinni, hogy ez az új tan az evangelizáció egyik formája. Az, hogy ezt a tant támogatják - mint az utálat készséges szolgái -, nehézséget fog okozni azoknak a Keresztényeknek, akik ismerik az Igazságot. Hangjuk a suttogáshoz lesz hasonló azok ordításai közepette, akik a hazugságok rabszolgáivá válnak, melyeket az Én Nevemben hoztak létre. Tudnotok kell, hogy az elutasítás fájdalma pontosan olyan lesz, mint amit Nekem és Apostolaimnak kellett elszenvednünk az Én Időmben a Földön. Azon napok szolgálattevő papjai, akik azt állították, hogy szeretik Istent, habozás nélkül elhallgattatták Tanítványaim hangját, akik hírül vitték nekik, hogy valójában Ki is voltam Én. Ez alkalommal, amint Én meghirdetem Második Eljövetelemet, Prófétáim és Tanítványaim szívszaggatónak fogják találni, amikor hangjukat el fogják utasítani, őket pedig istenkáromlással fogják vádolni. Miközben követőim szétszélednek és növekednek, olyanok lesznek, mint a szegények, akik felkapaszkodnak a Kálvária hegyére – mezítelenül, semmi nélkül, kivéve a hitüket. Miközben életben fogják tartani Egyházamban, az Igaz Egyházban Fényem Lángját, nem fognak soha az Igazságtól eltérni, és a hátukon egy nehéz keresztet fognak hordozni. Ez az üdvösség keresztje, amelyet szegény, fáradt hátukon fognak hordozni azok bűneiért, akik elhagytak Engem. A sorsuk nehéz lesz. Irántam való szeretetük miatt szenvedni fognak másokért, hogy megmentsék a szegény lelkeket. Ezek a lelkek nem érdemlik meg, hogy megmentsék őket. Ők csak azért lesznek megmentve, mert Én úgy döntöttem, hogy megmentem őket. Ők megsértettek Engem, szörnyű szenvedést okoznak hűséges követőimnek, és gyötörni fogják Maradék Hadseregemet. Ennek ellenére meg fogom őket menteni Maradék Hadseregem hitének köszönhetően. Azoknak az embereknek, akik eladták a lelküket a fenevadnak, tudniuk kell a következőket: Lehet, hogy nem hisztek a Pokolban, de Én fel fogom tárni előtettek, hogy az milyen szenvedést fog hozni számotokra. Az a nap, amelyen Én megmutatom nektek a Pokol gyötrelmének különböző szintjeit, rettegésben fog tartani benneteket, és közületek sokan Irgalmasságomért fognak kiáltani. És Én meg foglak menteni benneteket, ha kéritek, hogy bocsássak meg nektek. Ezt a Nagyfigyelmeztetés Napján fogom megtenni. Azoknak mondom közületek, akik szemtanúi lesznek a pokol tűzének, de akik mégsem fognak visszatérni Hozzám: ti nem fogjátok túlélni a Nagyfigyelmeztetést, és az a pillanat, amikor elutasítotok Engem, az utolsó lesz számotokra.   Mindazoknak mondom, akik hűségesek maradnak Hozzám és Szavamhoz : bár ti szenvedni fogtok, ennek ellenére rátok egy nagyszerű és dicsőséges jövő vár. Azok, akik nem szívlelik meg Figyelmeztetésemet, vagy nem fognak az Igazságra hallgatni, nagy veszélyben lesznek. Azok közületek, akik a fenevadat bálványozzák, és akik követik a hamis prófétát az új világvallásba, ezzel a kettővel együtt élve lesznek az égő pokol tűzébe dobva. Az Igazságnak keserű az íze, de ha elfogadjátok, akkor az Örök Életet fogja hozni nektek, melyben szeretteitekkel együtt élvezni fogjátok Királyságomat. Ne vágjátok el az Örök Élethez vezető köldökzsinórt, mert szörnyű szenvedésben lesz részetek, mely sohasem fog enyhülni. Jézusotok Az áradások mindennaposak lesznek, és ti tudni fogjátok, hogy Atyám a világ melyik részeire haragszik a legjobban 2013. augusztus 12. hétfő, 3:00 Drága, szeretett leányom, követőim mindenütt - beleértve azokat is, akik nem tudnak ezekről az üzenetekről -, keresvén Engem, a Templomaimba fognak behúzódni. A Szentlélek által nekik adott Ajándékomnak köszönhetően, Szívem Menedékébe lesznek sodorva. Ők érzékelni fogják a világban lévő nyugtalanságot, és tudni fogják, hogy szükségük lesz a segítségemre ahhoz, hogy továbbra is szilárdak maradjanak a Tanításaimban. Sokan érezni fogják a változást a levegőben, mivel Isten ellenségei kezdik megismertetni tervüket - a gyűlölet tervét -, hogy becsapják a világot, miközben aljas cselekedeteik, hogy a bűn minden formáját elnézzék, ismertté válnak. A világ a gyötrelem áradásába lesz sodorva, és sokan meg lesznek döbbenve a bűn bálványozására tett kísérletektől, melyeket mindenütt látni fognak. A test bűneit meg fogják tapsolni. Hiúságot és egy megszállott önszeretetet lehet majd látni szerte a világon. A megszállott önimádatot olyan alapvető tulajdonságnak fogják tekinteni, mint még soha ezelőtt. Azokat, akik nem keresik az ilyen élvezeteket, félredobják, és a kitaszítottság érzését fogják bennük kelteni. A gonosz bűneit dicsőíteni fogják, és miközben az ember beszippantva találja magát ebbe az őrületbe, a világra az árvizek dühe fog rászabadulni, mely által Atyám számos ország nagy részét elsöpri. Az áradások mindennaposak lesznek, és ti tudni fogjátok, hogy Atyám a világ melyik részeire haragszik a legjobban, amikor a vizek dühödten elárasztják a nemzeteket. Minden gonosz nemzet első kézből fogja megtapasztalni azt, hogy a test bűnei hogyan lesznek megbüntetve. Atyám meg fogja állítani a gonoszt abban, hogy megszerezze azok lelkét, akik ebben a bűnben vétkesek, megakadályozván így őket abban, hogy másokat is megfertőzzenek. Ők meg lesznek állítva. Nekik nem lesz többé megengedve, hogy folytassák fertőzésüket. Ez a gonoszság orvosolva lesz, és az Isten Keze által történő isteni beavatkozásnak most tanúi lehetnek mindenütt a világon. Imádkozzatok Irgalomért azok számára, akiket elérnek ezek a büntetések. Én megvédem azokat, akik Hozzám fordulnak védelemért. Jézusotok Hamarosan a templomokat kereskedelmi célokra fogják használni, és hogy hasznot húzzanak belőle 2013. augusztus 13. kedd, 15:00 Drága szeretett leányom, milyen szenvedést fognak érezni a katolikusok és a Keresztények szerte a világon, amikor látják, hogy templomaikat és az istentiszteleti helyeiket szórakozóhelyekké fogják átalakítani. Számos rendezvényt fognak a templomokban tartani, amelyek által azt szeretnék kifejezni, hogy Engem tisztelnek, de ezek megsértik a Nevemet. Hamarosan a templomokat kereskedelmi célokra fogják használni, és hogy hasznot húzzanak belőle. Mindezek a dolgok már közelegnek, és azok, akik szeretnek Engem, nagy bánatukban sírni fognak. Mennyire fognak ezek a lelkek szenvedni, amikor ilyen istenkáromlással szemben kell küzdeniük. Az eretnekség, amelyet rájuk kényszerítenek, azt fogja jelenteni, hogy a számos rítus és szertartás folyamán, amelyek sértőek lesznek Istennel szemben, kevés tiszteletet fognak tanúsítani az ilyen lelkek iránt. Lesz ott ének, nevetés, hangoskodás és mesemondás, amiknek semmi közük sincs Hozzám. Mégis, mindezeket a gonosz cselekedeteket el fogják követni Egyházamban, méghozzá Előttem. Leányom, figyelj most Ígéretemre. Én a Föld végső határáig is el fogok menni, hogy minden bűnöst megmentsek. De a lelkek annyira fertőzöttekké fognak válni, hogy bármit teszek értük, soha nem fogják Irgalmamat elfogadni, még haláluk pillanatában sem, jóllehet tudják, hogy a Pokol fog várni rájuk. Ezért tehát el kell fogadnotok a tényt, hogy lelkek fognak elveszni számomra, mivel a gonoszság annyira beleivódott a lelkükbe, hogy semmilyen beavatkozás sem fogja már elválasztani őket a fenevadtól. Amit el kell mondanom nektek az a következő: Ne hagyjátok, hogy azok, akiket a gonosz megfertőzött, hazugságaik által eltávolítsanak benneteket Tőlem. Ha elfogadjátok a hazugságokat, amelyeket azok diktálnak nektek, akik nem tisztelnek Engem, meggyengültök hitetekben – még akkor is, ha az csak egyetlen hazugság, mely csupán egyetlen nézőpontból érinti Tanításaimat. Ha csak egyetlen követelésnek engedtek is, melynek  eredményeképpen megváltoztatjátok értelmezéseteket arról, amit mondtam nektek, ez azt fogja jelenti, hogy megengeditek a gonosznak, hogy még nagyobb erővel kísértsen benneteket a rosszra, hogy eltávolítson titeket Tőlem. Fogjátok be a fületeket a kezetekkel, amikor a fenevad szájából ömleni fognak a káromlások. Ne fogadjatok el semmi olyat, ami elárulná Szentségeimet vagy Tanításaimat. Fordítsatok nekik hátat, és kövessetek Engem, mert miután mindezek a dolgok elmúlnak, már csak egyetlen út lesz, amelyen járhattok. Ez az Én Utam lesz – az Igazság Útja. Csak a teljes Igazság fogadható el. Egy féligazság azt jelenti, hogy hazugság lesz belőle. Jézusotok   Amikor Édesanyámat tisztelitek, akkor meg kell látogatnotok Kegyhelyeit, és ott adózzatok tisztelettel neki 2013. augusztus 14. szerda, 15:15 Drága, szeretett leányom, egy élő ember sem képes teljesen megérteni, hogy milyen ravasz a Sátán. Tudnotok kell, hogy azok, akiket megfertőz, sohasem fogják a gonosz benyomását kelteni. Éppen ellenkezőleg, amikor felfedik számotokra bűnös útjaikat, ők nagyon vonzóak, humorosak, nagyon határozottak és meggyőzőek lesznek, olyannyira, hogy ti el fogjátok fogadni csalásaikat. Azok, akik Egyházamban a gonoszt tisztelik, és szolgai módon követik utasításait, „szent” viselkedésükkel nagyon meg fognak benneteket téveszteni. Közületek sokakat meg fognak nyerni maguknak, mivel úgy fog tűnni számotokra, hogy ők valóban tisztelnek Engem és szeretett Édesanyámat. De tudnotok kell, hogy minden szentnek tűnő kézmozdulat és cselekedet egy sértést fog álcázni az oltárok előtt, melyeknek az a rendeltetése, hogy Szent Nevemet tiszteljék. Tudnotok kell, hogy amikor ők a fenevadat tisztelik, azt oly módon fogják tenni, hogy az előtettek szent cselekedetnek tűnjön fel, de az pontosan az ellenkezője lesz. Szándékaik a legszentebbnek és a legtisztességesebbnek fognak tűnni – de ne hagyjátok magatokat megtéveszteni. Amikor Édesanyámat tisztelitek, akkor meg kell látogatnotok Kegyhelyeit, és ott adózzatok tisztelettel neki. Azok, akik szeretnek Engem, el fognak menni hozzá. Soha nem szabad nekik elfogadniuk azt, hogy Édesanyámat oda lehet parancsolni Egyházam ellenségeinek bírósága elé. A többi jel, melyek elfogadását kérni fogják a világtól, és amelyek úgy fognak tűnni, mintha tisztelnék a Szentháromságot, Édesanyámat és a szenteket, a jó látszatát fogják kelteni. De ezeket Isten ellenségei mindig különböző módon fogják nektek bemutatni. Amikor a nem várt jel bemutatásra kerül, tudnotok kell, hogy ez a fenevad egyik nagy jele, aki bolonddá fogja tenni a világot, elhitetvén vele, hogy ő és a serege szentek. Jézusotok   Az Első Ítélet közel van, és Én a gonoszokat félre fogom dobni 2013. augusztus 15. csütörtök, 21:57 Drága, szeretett leányom, felszólítom minden Tanítványomat, akik ismerik az Igazságot, hogy mutassanak bátorságot az emberiség eme nehéz idejében. Az az idő, amikor háborúk fognak kitörni egyidejűleg sok nemzetben, közel van. Amikor hallani fogtok ezekről a háborúkról, és szemtanúi lesztek az elnyomók merő kegyetlenségeinek, akik vállvetve csatlakozván egymáshoz okozói ezeknek a háborúknak, akkor tudni fogjátok, hogy Második Eljövetelem ideje közel van. Közületek többen is fel fogják ismerni az Igazságot, melyet János Könyve tartalmaz – a Jelenések Könyve –, mivel az most feltárul számotokra. Ne féljetek, mert mindezeknek a dolgoknak meg kell történniük. Sokan, akik nem fogadják el ezeket az Üzeneteket, nagy hibát követnek el, mert az Igazság Könyve egyszerűen azokból a részletekből és titkokból áll, melyeket a Jelenések Könyve tartalmaz. Én, az Isten Báránya vagyok az egyetlen Felhatalmazott - csak Nekem van engedélyem Atyámtól -, hogy felnyissam a benne lévő Pecséteket. Ha nem hisztek az Igazság Könyvében, akkor nem hisztek a Jelenések Könyvében sem. Figyelmeztetlek benneteket: Azok, akik elutasítják a Jelenések Könyvét, lemondanak Irgalmamról. De az Igazság meg lesz nekik mutatva a Nagyfigyelmeztetés isteni beavatkozása által, mert különben sokan sohasem ismernének meg Engem, és nem értenék meg Nagy Irgalmasságomat, amelyet a világnak hozok. Nektek sohasem szabad a Jelenések Könyvéhez bármit is hozzáadnotok, megpróbálnotok értelmezni azt, vagy elvenni belőle, csak azért, hogy az megfeleljen saját vágyaitoknak, mert akkor ti ezért szenvedni fogtok. Ha megteszitek ezeket a dolgokat, akkor meghamisítjátok Isten Szavát. Ez a Könyv meg volt nektek ígérve. Isten elküldte az Ő hetedik hírnökét, hogy feltárja az Igazságot. Fogadjátok ezt el Irántam való Bizalommal, különben egyedül fogtok járni a szörnyű megtévesztés tudatlanságában, ami azokat fogja érni, akik elutasítják Isten Szavát. Sok-sok változás fog most a világban bekövetkezni, mely változásokat senki sem fogja figyelmen kívül hagyni. A vallások értelmetlenné válnak, mivel milliók fognak pogány vallásokat követni, amelyekről azt fogják majd nekik mondani, hogy azok arra szolgálnak, hogy tiszteljék Istent. A szegények iránti alázat és szeretet – ezt fogják nektek mondani – lesznek azok az okok, melyek miatt a megújult és felvilágosult Egyháznak egy új kezdetét hirdetik ki. Mint bárányokat a vágóhídra, úgy fognak benneteket a tüzes tóba vezetni. Amikorra megértitek a szörnyű utálatot, amibe belerángatnak majd benneteket, lehet, hogy már túl késő lesz. Ha ti a fenevadnak adóztok tisztelettel, akkor ő meg fog benneteket fertőzni, és idővel sokan válnak rabszolgákká. A politikai világ és a média nagy változásai nagy megosztottságot fognak eredményezni. Azok, akik mindabban hűségesek Istenhez, amit Én, Jézus Krisztus adtam a világnak, élni fognak. Azonban nem lesz életük azoknak, akik elutasítanak Engem, mert ők képtelenek lesznek Irgalmasságomat elfogadni. Bár a Szívem ezek miatt ketté lesz vágva, mégis megkeményítem, és Igazságosságom érvényre jut. Az első Ítélet közel van, és Én a gonoszokat félre fogom dobni, mivel az Új Ég és Új Föld csak azokat fogja üdvözölni, akik elfogadták Irgalmamat. Sokan azt fogják mondani: „Isten Irgalmas. Ő nem lenne soha ilyen kegyetlen”. A válaszom a következő: A Föld, ahogyan azt most ismeritek, nem lesz többé. Ehelyett egy megújult Föld fog megjelenni – sokkal nagyobb és nagyszerűbb, mint korábban, ahol tizenkét nemzet fog lakni egymás mellett, szeretetteljes harmóniában. Csak azok fognak belépni a kapuin, akik hűségesek maradnak Hozzám, és azok is, akik ugyan nem ismernek Engem, de elfogadják Kezemet, amikor a Nagyfigyelmeztetéskor bebizonyítom az Igazságot. Azután bezárom a kapukat. Senki sem fog belépni többé, mert Ítéletem végbement. Minden szomorúság el lesz felejtve, és a gonoszok pedig a Pokolba lesznek dobva, ahol örökké fognak szenvedni. Az embernek sohasem szabad alábecsülnie Nagy Szeretetemet, Irgalmamat és Könyörületességemet. De ugyanakkor félhet Büntetésemtől, mert az végleges lesz, amikor az Úr Nagy napján megszólal az utolsó harsona. És akkor mindennek vége lesz. Jézusotok   Nekik meg kell őrizniük a Szent Misekönyveket, a miseruhákat, a Szent Bibliát és a Szent Kereszteket. Ezeket mind le fogják cserélni. 2013. augusztus 17. szombat, 11:50 Drága, szeretett leányom, sokan azok közül, akik erős hittel és az Irántam, Jézus Krisztus iránt való szeretettel vannak megáldva, végre kezdték felismerni a Hangomat, miközben Én ezen Üzeneteken keresztül beszélek a világhoz. Azoknak, akik az életüket azzal töltik, hogy szolgai módon szolgálják a kígyót, tudniuk kell, hogy Én vagyok az, Aki beszél. És így elkezdődik a csata, egyrészt azért, hogy megvalósuljon Szent Akaratom, másrészt pedig, hogy teljesedjen Isten ellenségeinek az a vágya, hogy megküzdjenek Velem. Azok, akik azt tervezik, hogy szenvedést okozzanak az emberiségnek a fenevaddal kötött szövetség részeként, óvatosak lesznek, hogy ne kifogásolják feltűnő módon ezeket az Üzeneteket, mert ha ezt megtennék, akkor az emberek hitelt adnának az üzeneteknek. Ehelyett az Ellenem irányuló gyűlöletet más módon fogják terjeszteni, kezdve az Egyházam belső tagjai hitének a megsemmisítésével. Ők, azok szívét, akik szeretnek Engem, a keresztény testvéreik ellen fogják fordítani. Ők inkább a pogányságot, a New Age boszorkányait és a fenevad imádóit fogják felkarolni, mintsem azokat a Keresztényeket, akik ellenezni fogják a gonosz pogány rítusokat, melyeket a Katolikus Templomokban és később más Keresztény Templomokban fognak végezni. Ezek az események még előttetek vannak. Kérlek benneteket, ne gondoljátok, hogy a jelenlegi Szentmiséket vagy Szentségeket már megváltoztatták, bár hamarosan meg fogják tenni. Amikor ezt megteszik, akkor nektek hátat kell fordítanotok, és meg kell védenetek Engem. Az elmúlt néhány évben földi Egyházamban sok változás tervezésére került sor a gonosz szabadkőművesség által. Most terveik, amelyeket már az egyházak magas rangú személyeivel megismertettek, bejelentésre fognak kerülni. Ezeket azzal a bejelentéssel fogják nyilvánosságra hozni, hogy a Katolikus Egyházat modernizálni kell, hogy a mai új, széles látókörű, liberális társadalomban helytálló lehessen. A Katolikus Egyház azt fogja mondani, hogy már lezárta a múltat, és aztán pedig azt, hogy a mottója szerint minden vallást fel kell karolni, megmutatván, hogy az Egyház nem szűk látókörű. Ezt a bejelentést az egész világon ünnepelni fogják, és a média ezt a nagyszerű hírt a címlapokon fogja közölni, miközben azelőtt undorral tekintett a Katolikus Egyházra. A Sátán magja szétszóródik, és az új szertartásokban, ahol a Szentmise formáját visszafelé fogják bemutatni, a Passiómmal kapcsolatos minden helyes mondatot értelmetlen, üres szavakkal, üres vázakkal, üres Tabernákulumokkal fognak felcserélni. Az összes keresztemet az okkult titkos jelképeivel fogják helyettesíteni. Erről a pusztításról beszélt Dániel próféta. Ez sok helyen a Szent Eukarisztiám megszüntetését jelenti, és az általatok ismert Szentmisének a megszüntetését. De az Én szeretett, hűséges szolgáim most előkészítik a Szent Ostya gyártását. Nekik meg kell őrizniük a Szent Misekönyveket, a miseruhákat, a Szent Bibliát és a Szent Kereszteket. Ezeket mind le fogják cserélni. Nektek most össze kell gyűlnötök és terveznetek kell, mert nem lesz számotokra megengedve, hogy a Misét Akaratom szerint mondjátok. Amikor eljön az ideje, Én vezetni foglak benneteket, Szent Szolgáim. Azoknak a Keresztényeknek mondom, akik azt gondolják, hogy ez az utálat csak a Katolikus Egyházban lesz látható: tudnotok kell, hogy ez minden Keresztény egyházat érinteni fog, egészen addig, míg minden Rólam tett említést és jelet elűznek. Idővel szigorúan meg fognak benneteket büntetni a Nevem említéséért. Meg lesztek döbbenve, hogy a látszólag ártatlan, megújult, de beszennyezett Egyház milyen gyorsan el fog süllyedni a gonosz kultuszba. Ők a végső határokig el fognak menni azért, hogy megbüntessék azokat, akik ellenszegülnek majd az ember által csinált pogány, új világvallásnak. A Keresztények és a Zsidók lesznek a gyűlölet fő célpontjai, és a vallásuk miatt üldözni fogják őket. Ahelyett, hogy félnétek, arra hívlak benneteket, hogy legyetek készek harcolni a Nevemért. Sose feledjétek, hogy még mindig mennyire gyűlölnek Engem. Tudnotok kell, hogy ha ezekben az előttetek álló időkben követni fogtok Engem, a ti keresztetek sokkal nehezebb lesz, mint azoké volt, akik előttetek jártak. Jézusotok Üdvösség Anyja: Nekik menedékhelyeket kell majd találniuk, hogy biztosítani tudják a napi Szentmisék bemutatását és a Szent Eukarisztia kiosztását 2013. augusztus 17., szombat, 16:45 Ó, drága gyermekeim, mennyire szomorú a Szívem azon szenvedésekért, amelyekkel a papoknak hamarosan szembe kell nézniük a Katolikus Egyházon belül. Fiam oly sok értékes szolgája, akiknek egyetlen vágya, hogy Istent szolgálják, és a lelkeket az üdvösséghez vezető helyes útra tereljék, olyan nagyságú megpróbáltatások felé haladnak, hogy sokan félelmükben hűtlenné fognak válni. Sokan vakok lesznek az Igazságra, és el fogják fogadni az Egyházban hozott nagy változásokat, és abban a téves hitben fogják azokat üdvözölni, hogy e változtatások mindenki javát szolgálják. Azok, akik fel fogják ismerni a megtévesztést, amelyet majd a katolikusoknak bemutatnak, el fognak futni. Annyira féltik majd sorsukat, hogy el fogják hagyni az Egyházat, mert túl gyengék lesznek ahhoz, hogy kiálljanak az ilyen gonoszsággal szemben. Azokat a papokat, akik elutasítják a hamis tanok elfogadását, eretnekséggel fogják vádolni, sokakat pedig nyilvánosan meg fognak fedni, mert nem engedelmeskednek feletteseiknek. Sokakat ki fognak közösíteni. Mások vértanúhalált fognak halni. Aztán lesznek olyanok is, akik titokban vezetni fogják az Egyházat, amelyet Fiam adott a világnak. Nekik menedékhelyeket kell majd találniuk, hogy biztosítani tudják a napi Szentmisék bemutatását és a Szent Eukarisztia kiosztását. Őket a Szentlélek fogja vezetni, és Fiam Maradék Egyháza követni fogja őket, mely szenvedélyesen hűséges marad Fiam Tanításaihoz és Szentségeihez egészen az utolsó napig. Ha bármiféle kétségetek támadna eme figyelmeztetések valódisága felől, akkor tudnotok kell, hogy Engem, Krisztus Anyját arra fognak felhasználni, hogy elrejtsék azoknak az erőknek a valódi szándékát, akik beléptek Fiam földi Egyházába. Engem az Egyház „bábujaként” fognak felhasználni, hogy eltereljék az emberek figyelmét e gonosz csoportnak a valódi szándékáról. Isten gyermekeinek arról való meggyőzése érdekében, hogy ők hűségesek maradjanak Isten Igaz Szavához és a Katolikus Egyház hagyományaihoz, olyan szertartásokat fognak bevezetni, melyekről azt fogják mondani, hogy azokkal Engem tisztelnek. Fatima próféciáit arra fogják felhasználni, hogy egy nagy csalás bemutatása által a világnak Rólam alkotott képet megszentségtelenítsék. Engem arra fognak felhasználni, hogy bemocskolják Fiam Egyházát, és mindent fordítva fognak tenni, a gonosz igényeinek megfelelően. Azt a benyomást keltve, hogy ők tisztelik Isten Anyját, sok Katolikust vezetnek a hamis biztonság érzésébe. Ez azt fogja jelenteni, hogy minden kétség azonnal el lesz felejtve, amelyet egyébként éreznének, amikor tanúi lesznek a Szentmise és a Szentségek furcsa, új módosításának. Milyen nagy bánatot okoz ez Nekem! A Rólam alkotott képet szándékosan arra fogják felhasználni, hogy megsértsék Fiamat. A Sátán megvet Engem. Ugyanakkor fél is tőlem. Csakhogy megbántsa Fiamat, a végletekig elmegy az általa befolyásolt lelkeken keresztül, hogy a Rólam alkotott képet sok titkos rituálén és fekete miséken bemocskolja. Szobromat sátáni szimbólumokkal fogják díszíteni, és sok helyen meg fognak gyalázni Engem  a szabadkőműves csoportok ott, ahol átvették az uralmat. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok naponta erőért, hogy bátran szembe tudjatok nézni ezzel a gonoszsággal. Ne féljetek tőle. Fogadjátok el, hogy a Sátán hadserege most sok nemzetet irányít világszerte. Ha ezt elfogadjátok, megkaphatjátok a számotokra szükséges erőt és elszántságot. Amikor a Keresztes Imahadjárat imáin keresztül kéritek ezeket a kegyelmeket, akkor segíteni tudtok és fogtok e gonoszság enyhítésében. Szeretett Édesanyátok, Az Üdvösség Anyja   Arra fogják őket kérni, hogy egy új esküvel ígérjenek hűséget, hogy továbbra is hűek maradnak az Egyházhoz 2013. augusztus 18. vasárnap, 17:45 Drága, szeretett leányom, a hamis próféta terve, hogy megtévessze a világ papságát, elkezdődött. A Katolikus Egyház megújításának és újjászületésének leple alatt, az Egyház minden papját lelkigyakorlatra fogják küldeni, hogy az új apostolkodás elfogadására ösztönözzék őket. Ez széles körben el fog terjedni, és sokaknak azt fogják mondani, hogy a cél az, hogy az igazságosság nevében a világon mindenkit egyesíteni kell. Ez az új küldetés – fogják mondani – fel fogja karolni a világ szegényeit, és arra fog törekedni, hogy egységet hozzon létre. Arra fogják őket kérni, hogy egy új esküvel ígérjenek hűséget, hogy továbbra is hűek maradnak az Egyházhoz. Nem fogják kérni tőlük, hogy Bennem vagy Szent Szavamban higgyenek. Ehelyett ők azoknak az új önjelölt vezetőknek fognak hűséget esküdni, akik átvették Péter Székét. Ne essetek tévedésbe: Azoktól, akik a Pappá szentelés Ajándékával vannak megajándékozva, azt fogják kérni, hogy vegyenek részt egy csalásban, ahol nem Én, Jézus Krisztus leszek előtérben, bár ez úgy fog tűnni, mintha az lenne a helyzet. A pénz lesz a hajtóerő: egy új pénzügyi szervezetet fognak majd létrehozni, hogy ellenőrizzék a pénzügyi alapok hasznosítását annak biztosítására, hogy azt valóban a szegények javára fordítsák. Ha a Pappá szenteltségeteken bármilyen változtatást is alkalmaztok, és aztán olyan valakinek ajánljátok fel életeteket, aki minden kapcsolatot megszakít Velem, akkor már nem lesztek alkalmasak szolgálni Engem. Minden úgy fog tűnni, hogy csak le van egyszerűsítve Isten Szemében. A terv az lesz, hogy meggyőzzék felszentelt szolgáimat, hogy önként vegyenek részt az utálatban, mely össze fogja kapcsolni a társadalmi és a szekuláris világot azzal az egyházzal, melyet Én, Jézus Krisztus alapítottam. Így fognak megsérteni Engem. A hitetlenek meg fognak tapsolni minden arra tett erőfeszítést, mely felkarolja a szekularizmust, és ezt egy jó dolognak fogják tartani az új, úgynevezett mai modern társadalom számára. Hamarosan furcsának fog tűnni a Keresztények számára, amikor majd azt látják, hogy a szekuláris világ tagjai milyen lelkesen ölelik át a Katolikus Egyházat. De sokan félre fogják seperni kétségeiket, és elvetik aggodalmaikat, mivel elesnek majd a nagy csalás miatt. Az Egyház forradalmasítására hozott e terv magjában az Irántam való gyűlölet rejlik, és mindaz iránt, amit Én az Egyháznak adtam. Az elkövetkezendő napokban mindent meg kell kérdőjeleznetek. Kérjetek magyarázatot, amikor megváltoztatják Tanításaimat, és elferdítik azokat csak azért, hogy az megfeleljen a pogányoknak. Egyetlen Általam kiválasztott tanítványnak sem adható meg soha az a hatalom, hogy ezt megtegye, mert az egy istenkáromlással érne fel. Jaj, azoknak, akik megengedik, hogy Szent Szavamat meghamisítsák, és teret engednek a változtatásnak csak azért, hogy tiszteletet mutassanak azok iránt, akik letagadnak Engem. Jézusotok   Üdvösség Anyja: Gyermekeim, a világ minden táján hallgatnotok kell Rám, Szeretet Édesanyátokra, a bánat ezen idejében 2013. augusztus 19. hétfő, 18:28 Gyermekeim, a világ minden táján hallgatnotok kell Rám, Szeretet Édesanyátokra, a bánat ezen idejében. Különösen azokat hívom közületek, akik mély tisztelettel vannak Irántam, Isten Anyja iránt, mert Én megvigasztallak benneteket a nagy hitehagyás ezen idejében. Jó szívvel kell fogadnotok ezt a Mennyei Beavatkozást, és legyetek hálásak, hogy szeretett Atyám nagy Szeretetének köszönhetően megadatott nektek ez a nagy Ajándék. Amikor úgy vélitek, hogy ez a fenyegető pogány hullám, mely hamarosan elnyeli majd világszerte Fiam Egyházát, már elviselhetetlen, akkor kérnetek kell közbenjárásomat. Bármi is történjék, ha hűek maradtok Fiamhoz, minden rendben lesz, habár mindent meg fognak próbálni annak érdekében, hogy eltereljék figyelmeteket. Soha ne érezzétek, hogy reménytelen, mert Fiam nagy Dicsősége és Isten Akarata hamarosan feltárul. Független attól, hogy az Egyházon belül hány embert vezetnek súlyos tévedésbe, Isten Szava futótűzként fog terjedni. Isten Szavának két tanúja: az igaz Keresztény Egyház és Izrael Háza ki fogja állni az idők próbáját. Tűz fog áradni a szájukból a Szentlélek alakját öltve. Idővel, miután a pusztító utálat nyilvánosságra került, az Igazsághoz hűek felemelkednek, és övék lesz Krisztus Királysága. A hazugságok mindig kiderülnek, bár az elején, közületek azok, akik el vannak telve a Szentlélek Ajándékával, sokat fognak szenvedni, amikor tanúi lesznek Fiam Egyháza szörnyű megszentségtelenítésének. Látható lesz az Igazság, és mindazok, akiket kezdetben félrevezettek, meg fogják végül érteni a gonoszságot, amelyet elébük helyeztek. E gyötrelmes út alatt csakis Fiamban kell bíznotok, miközben úgy fognak bánni veletek, mint a bűnözőkkel, mert ragaszkodtok ahhoz, hogy hűek maradjatok Isten Szavához. Kérlek, emlékezzetek Fiam Kálvária felé vezető útjára. Fogadjátok el ezt a keresztet szeretettel és méltósággal, mert nagyon kedvesek vagytok Fiam előtt, amikor az Ő terhét hordozzátok. Áldozatotok és szenvedésetek által Ő még a legméltatlanabb lelkeket is meg fogja menteni, és akkor egyesíteni tudja Isten minden gyermekét. Szeretett Édesanyátok, Az Üdvösség Anyja   Gondoskodni fogok arról, hogy milliókkal többen hallják meg Szavamat 2013. augusztus 20, kedd, 19:20 Drága, szeretett leányom, minden bűnös iránti Szeretetem és Együttérzésem azt jelenti, hogy lelkek milliárdjait részesítem nagy Irgalmasságomban. A mai naptól kezdve meg fogom nyitni szemüket az emberiség számára adott Üzeneteimre. Gondoskodni fogok arról, hogy milliókkal többen hallják meg Szavamat, hogy így még több elveszett lelket vihessek az Új Paradicsomba. Mindazok a lelkek, akik makacsságuk miatt sohasem lennének hajlandók elfogadni ezeket az Üzeneteket, most úgy fogják azokat látni, mint amik azok valójában: a Részemről való Irgalmassági Cselekedet, hogy megmenthessem a lelküket. A papok, akik elutasították Üzeneteimet és azt állították, hogy ezek az ördög szavai, megtagadván így a lelkektől a lehetőséget, hogy hallgassanak Mennyei Hangomra, addigra felismerik azt a szörnyű hibát, amit elkövettek. A hitetlenek, akik azért küzdöttek, hogy békére találjanak, most vonzódni fognak Üzeneteimhez, és hamarosan Nálam fognak vigaszt keresni. Én várni fogok rájuk, és amint Felém indulnak, egy olyan vágyakozással töltöm el őket Szeretetem iránt, hogy képtelenek lesznek figyelmen kívül hagyni Engem. Azok, akik hisznek a Mindenható Atyában, de nem fogadnak el Engem, az Ő szeretett Fiát, egyfajta felpezsdülést fognak érezni a lelkükben. Ők az Igazságért fognak kiáltani, amikor látni fogják, hogy a világ a felismerhetetlenségig megváltozott. Aztán azokat, akik szeretnek Engem és szilárdak maradnak a hitükben, de akik még nem ismernek fel Engem, amikor a lelküket szólítom, a végső felismerés fogja legyőzni, amikor Isteni Jelenlétem ismertté válik számukra. Örvendeni fogok, amikor ezek a Követőim megengedik Nekem, hogy az utolsó útszakaszon a megfelelő módon vezessem őket. Azért adom ezeket az Ajándékokat a világnak, mert mindenkit szeretek. Várjatok szeretettel és hálával erre az Ajándékra. Jézusotok   Nem kerülhet sor Második Eljövetelemre addig, amíg a bűn szennyeződése gyökerestől ki nem lesz tépve 2013. augusztus 21. szerda, 18:05 Drága, szeretett leányom, mivel az Én Időm egyre csak közeledik, ezért a Föld megújítása és megtisztítása most már elkezdődött. Nem kerülhet sor Második Eljövetelemre addig, amíg a bűn szennyeződése a megtisztulás által gyökerestől ki nem lesz tépve, mely szükséges ezen a Földön. Mivel a Föld meg fog tisztulni, ezért minden lélek, bármely hitvalláshoz is tartozó, el fog merülni a lélek magújulásában, és sokan egy szörnyű lelki harcot fognak elszenvedni. Ők nem fogják megérteni, hogy mi az, amit elszenvednek, de Irgalmasságomnak köszönhetően meg fogom azt engedni. Annak érdekében, hogy képesek legyenek megállni Előttem, és hogy megkaphassák az Örök Életet az Új Paradicsomban, a lelkeknek először meg kell tisztulniuk. Ez a megtisztulás a Földön fog megtörténni azok számára, akik át fogják élni az Antikrisztus üldöztetését, valamint azok számára, akik az Új Paradicsomba való átmenetet fogják átélni. Ugyanakkor a Föld is megkezdi saját megújulását, és fokozatosan minden gonosz ki lesz selejtezve. Legyetek hálásak, hogy Atyám nem vesztette el Türelmét, és hogy nem a bűnök súlyosságának mértéke szerint bünteti gyermekeit. Legyetek hálásak azért is, hogy Ő most nem fordít hátat csak úgy, és nem csak azokat a lelkeket viszi egyszerűen magával erről a Földről - amelynek romlottsága undort kelt Benne -, akik valóban szertik Őt. Atyám állhatatosan kitart, mert gyermekei az Ő teremtményei, és nem fogja megengedni a Sátánnak, hogy elvigye őket. Annyira féltékeny volt Lucifer, hogy amikor Atyám megteremtette az embert a Saját Képmására, megfogadta, hogy az utolsó napig harcolni fog, csakhogy az embert Teremtője ellen fordítsa. Atyám Szeretetből fog beavatkozni annak érdekében, hogy a Sátán erejét hatástalanná tegye. Minden kísérlet, amit a Sátán a Szentháromság utánzására tesz, melyet a hamis próféta, az antikrisztus és a gonosz szelleme alkot, kudarcba fog fulladni. Ez a csata szörnyű és igazságtalan lesz sok lélek számára, akik túl gyengék lesznek ahhoz, hogy kiverekedjék magukat a gonosz szorításából, de a Mindenható Isten ezt a csatát meg fogja nyerni. Nektek, mindnyájatoknak Atyámhoz kell fordulnotok és Hozzá kell könyörögnötök, hogy mentse meg a lelketeket, és védjen meg benneteket attól, hogy a fenevadat kövessétek a kárhozat felé vezető úton. Jézusotok   Figyelmeztetnem kell a világot a nagy számban jelenlévő hamis prófétákra, akik megpróbálják elnyomni a Hangomat ebben az időben 2013. augusztus 22. csütörtök, 23:05 Drága, szeretett leányom, figyelmeztetnem kell a világot a nagy számban jelenlévő hamis prófétákra, akik megpróbálják elnyomni a Hangomat ebben az időben. Számos prófétát küldtem, mindegyiket különböző küldetéssel, hogy felkészítsék Isten gyermekeit. Ezek a végidőkre vonatkozó Üzenetek, a maguk nemében az egyetlen hiteles Üzenetek ebben a meghatározott időben, mert Én sohasem zavarnám össze Isten gyermekeit. Ezeket az Üzeneteket sohasem szabad összehasonlítani más üzenetekkel, amelyek most mindenütt terjednek, szerte a világon, hogy ellentmondjanak Szent Szavamnak. Csak egy Igazság Könyve létezhet, csak Én, Jézus Krisztus, az Isten Báránya fedhetem fel annak tartalmát. Titeket, akik hisztek Bennem, olyan könnyen meg lehet téveszteni. Azok az üzenetek, amelyek ellentmondanak ezeknek az üzeneteknek, és amelyekről azt állítják, hogy Istentől származnak, tudnotok kell, hogy ez nem lehetséges. Csak egy kicsit bíztok Bennem? Vagy úgy öleltek át Engem, ahogyan azt szeretném: teljes és nyitott szívvel? Szeretettel és aggodalommal hívlak benneteket. Én nem az értelmetekre próbálok hatni. Én a szíveteken keresztül Hívlak benneteket, és vonzom Magamhoz a lelketeket. Amikor érzitek Jelenlétemet ezekben az Üzenetekben, akkor nincs szükség arra, hogy bárki beleegyezését vagy jóváhagyását kérjétek. Én az vagyok, aki Vagyok. Most előtettek állok, amint annak lennie kell. Atyám sohasem engedné meg Nekem, hogy bárki másnak feltárjam a Jelenések Könyve tartalmát, mint a hetedik hírnöknek - lévén, hogy ez a nap most elérkezett. Számos hiteles látnok közvetítette a világnak Isten Szavát a múltban, és emiatt rettenetesen szenvedtek. Sokan továbbra is vigasztalást kapnak Tőlem, és Én továbbra is kommunikálni fogok velük, mert szükségem van szenvedéseikre és imáikra. Ők az Én választott lelkeim, és mindegyiküknek szerepe van a lelkek megmentésében. Ez a Küldetés az utolsó. Arra utasítalak benneteket, hogy vegyétek most figyelembe jelenleg adott Szavamat. Egyedül csak az Én Szavam fog átvezetni benneteket az üldöztetésen, melyet ezeken az Üzeneteken keresztül adok. Ezekkel (az Üzenetekkel) nagy Kegyelmeket hozok nektek. Soha nem szabad megsértenetek Engem azzal, hogy beszennyezitek ezeket (az Üzeneteket), megkérdőjelezvén Szavamat, amikor összehasonlítjátok a hamis próféták által gyártott képzelgésekkel. Nektek nincs szükségetek senkire, hogy Nagy Irgalmasságom felé vezessen benneteket. Nektek most csakis ezekre az Üzenetekre kell összpontosítanotok, és maradjatok továbbra is hűségesek régi Tanításaimhoz, mert ezek a ti üdvözítő kegyelmeitek. Jézusotok   Üdvösség Anyja: Az Antikrisztus saját bejelentésében azt fogja magáról állítani, hogy ő egy jámbor Keresztény 2013. augusztus 23. péntek, 14:09 Gyermekem, mennyire fognak szenvedni a Keresztények, miközben a bűn betegsége számos formában beborítja a világot. Egy megszervezett kísérlet van készülőben a Kereszténység eltörlésére, és ennek számos formája van. Tudnotok kell, hogy míg a Keresztényektől megtagadják a jogot, hogy kinyilvánítsák Isten iránti hűségüket, addig minden más nem Istentől származó vallásnak meg fogják azt engedni. A más hitvalláshoz tartozóknak nagy támogatásban lesz részük, amikor állampolgári jogaik nevében az igazságosságra hivatkoznak. Ez azt fogja eredményezni, hogy a bűnök továbbra is terjedni fognak, amelyek visszataszítóak Atyám számára. Az embereket kényszeríteni fogják arra, hogy fogadják el a bűnt országaikban, és a Keresztények számára bűncselekménynek fog számítani, ha szembe helyezkednek ezekkel a törvényekkel. A Keresztényekre úgy fognak tekinteni, mint szívtelenekre, jobboldaliakra, és akik nem tartják tiszteletben mások emberi jogait. A lélek minden vonzó tulajdonságát, amelyet Atyám helyezett a lelkekbe, erőfeszítéseik elsődleges céleszközeiként fogják használni, hogy az ilyen gonoszságokat igazolják országaitokban. Amikor egy testi betegség markában tart egy közösséget, akkor sokakat megöl. De a nagy szomorúság ideje és az elhalálozások után a megmaradt közösség immúnis lesz a betegséggel szemben. A bűn sok nemzetben a test betegségét fogja okozni, amint az emberiség Üdvözítője bejelenti a Pecsétek ítéletét, és az Úr angyalai kiöntik azokat. Sokan el fogják szenvedni a halált, engesztelésül az emberek gonoszsága miatt. Ez a megtisztulás addig fog folytatódni, amíg már csak azok maradnak életben, akik az Isten iránti szeretetük miatt a halállal szemben immúnisak.    A Keresztények nagymértékben és sokféle módon fognak szenvedni. A hitüket el fogják venni tőlük, és helyébe egy utálatnak lesznek tanúi. Fájdalmuk, mely már megkezdődött, ugyanaz, mint amelyet Fiam is átél ebben az időben. Aztán egy megdöbbentő látványnak lesznek tanúi, amint az Antikrisztus saját bejelentésében azt fogja magáról állítani, hogy ő egy jámbor Keresztény. Ő sok idézetet fog használni a Bibliából a világhoz intézett beszédeiben. A kimerült Keresztények, akik eddig szenvedtek, hirtelen meg fognak könnyebbülni. Végre – fogják gondolni –, itt van egy ember, akit a Mennyből küldtek válaszul imáinkra. A szájából sok édes és vigasztaló szó fog ömleni, és úgy fog tűnni, hogy ő egy istenáldás, amikor látni fogják, hogy orvosolja a Keresztények ellen elkövetett sérelmeket. Ő gondosan ki fogja agyalni, hogy hogyan szerettesse meg magát a Keresztényekkel, főleg a Római Katolikusokkal, mert ezek lesznek az ő fő célpontjai. Mindenki csodálni fogja az Antikrisztust és az ő úgynevezett keresztény cselekedeteit; gesztusai és az ő állítólagos Szentírás iránti szeretete azonnal elfogadhatóvá teszi őt sokak számára. Ő összevon majd minden nemzetet, és azzal fogja kezdeni, hogy szertartásokat tart más vallások számára, különösen a pogány szervezeteknek, hogy együtt dolgozhassanak a világbéke elérésében. Sikeres lesz azon országok egyesítésében, melyek azelőtt ellenségek voltak. A csend hallható lesz a háború sújtotta országokban, és az ő képe mindenhol meg fog jelenni. Az ő végső nagy vívmánya akkor lesz, amikor minden általa egyesített nemzetet a Katolikus Egyház és minden más Keresztény felekezet hatásköre alá fog helyezni. Ez az egységesítés fogja képezni az új egy-világvallást. Ettől a naptól kezdve elszabadul a Pokol a Földön, és a démonok befolyása eléri az özönvíz óta nem tapasztalt legnagyobb szintet. Az embereket látni lehet majd, amint az új, egy világrend egyházában Istent imádják, és ők mindenképpen jámbornak fognak tűnni. Aztán a templomokon kívül majd nyíltan átadják magukat a bűnnek, mert egyetlen bűn miatt sem fognak szégyenkezni. A hamis szentháromság – a Sátán által létrehozott szentháromság – hipnotikus irányítása alatt áhítozni fognak mindenfajta bűn után, eszközként újdonsült étvágyuk kielégítésére. Ez a gonoszság magába fogja foglalni a test bűnét is, ahol a meztelenség elfogadható lesz, amikor az ember szemérmet sértő bűnökbe keveredik nyilvános helyeken. A gyilkosságok gyakoriak lesznek, és sokan fogják azt elkövetni, köztük gyermekek is. Sok Katolikus Templomban sátáni istentiszteleteket és fekete miséket fognak tartani. Az abortuszt minden probléma megoldásaként fogják számon tartani, és gyakorlata a magzat megszületéséig engedélyezett lesz. Hamarosan bűncselekménynek fog számítani bármilyen Jézus Krisztus iránti hűség kimutatása. Ha egy valódi kereszttel fognak látni benneteket, úgy fogjátok érezni, hogy egy bűncselekményt követtetek el, mert meg fogjátok szegni a törvényt. Országaitokban kettős joghatállyal rendelkező törvények lesznek, ahol az új világrendben politika és vallás összefonódik.  Ez az üldöztetés azt fogja jelenteni, hogy sokan tudatlanul imádni fogják a fenevadat, és fertőzötteké válnak. Annyira fertőzötteké fognak válni, hogy beárulják majd a hatóságoknak fivérüket, nővérüket, anyjukat és apjukat, amennyiben azok továbbra is hűségesek maradnak a Kereszténységhez. Gyermekek, az ima a ti egyetlen reményetek, hogy kibírjátok ezt az időszakot. Arra sürgetlek benneteket, hogy őrizzetek meg minden szent tárgyat: Rózsafüzéreket, szenteltvizet, egy példányt a Bibliából, és a hétköznapi miseszövegeket tartalmazó szent Misekönyvet, a Keresztes Imahadjárat Imakönyvével együtt. Az Élő Isten Pecsétjét otthonaitokban kell tartanotok, és magatoknál is, ha lehetséges. Érmem, az Üdvösség Érme, meg fogja téríteni azokat, akik azt viselni fogják, és Fiam Irgalmat fog mutatni irántuk. Arra kérlek most téged, gyermekem, hogy az Üdvösség Érmét már most kezd el gyártani, és készíts egy Skapulárét az Élő Isten Pecsétjéről. Ez az Üzenet egy figyelmeztetés a Mennyből az eljövendő eseményekről. Nektek hallgatnotok kell rám, az Üdvösség Anyjára, mivel az Igazságra vezetlek benneteket, hogy mindenkor hűségesek maradjatok Fiamhoz.  Menjetek békével, gyermekek, és legyetek nyugodtak, mivel ez a megpróbáltatás Isten Irgalmának köszönhetően rövid lesz. Bízzatok Bennem, Édesanyátokban, mert Én mindig veletek leszek megpróbáltatásaitok során. Sohasem lesztek egyedül. Édesanyátok, Az Üdvösség Anyja   Isten, az Atya: Gyermekek, minket csak egy rövid idő választ el a Nagy Naptól 2013. augusztus 23. péntek, 15:00 Legdrágább leányom, miközben a világ arra törekszik, hogy az átélt kétségbeesésnek értelmet adjon, tudnod kell, hogy mindennek a zűrzavarnak meg kell történnie, mielőtt Menedékhelyemre vinném mindazokat, akik szeretnek Engem. Hamarosan tudni fogjátok, gyermekeim, hogy Én Ki Vagyok. Azok, akik bizonytalanok Kilétem felől, végül meg fogják látni az Igazságot, és ez nagy békét fog hozni a számukra. A gonoszság Most növekedni fog a világban, és a megtévesztés leereszkedik. Könyörgök, legyetek erősek, miközben Én várom azt a napot, amikor majd a megújulás elkezdődik, és minden gyermekem meg fog vigasztalódni azon a Napon, amikor szeretett Fiam kinyilvánítja Magát. Aminek szemtanúi vagytok, az nem más, mint a csata, mely a Mennyei Hierarchia és a Sátán és annak minden démonai között zajlik. Ez sokak számára nagyon félelemkeltő és nyugtalanító, de tudnotok kell, hogy fájdalmatok enyhítése végett közbe fogok lépni. Tudnotok kell, hogy ti az Enyéim vagytok, és hogy békét fogok hozni a világ számára, amikor megszabadítom azt fertőzésétől. Gyermekek, minket csak egy rövid idő választ el a Nagy Naptól, és bár még sok mindennek meg kell történnie ott, ahol Fiam Szent Nevét széttépik, de mindez gyorsan fog végbemenni. Nektek most már a jövőbe kell tekintenetek, mivel az egy olyan nagy és csillogó ékszer, hogy azon a Napon, amikor majd beléptek a Béke Új Korszakába, elfelejtitek az üldöztetést, melyet a gonosz okozott a világnak. Nektek azt kell tennetek, amire Fiam utasít benneteket. Meg kell őriznetek a nyugalmatokat, miközben a Pecsétek feltárulnak számotokra, mely Pecsétek mindnyájatok javát szolgálják, azokét is, kiknek lelkéért kértem, hogy könyörögjetek számukra Irgalmamért. Ha hűségesek maradtok Parancsolataimhoz, és életeteket egységben élitek Fiammal, akkor ti már félúton vagytok. Ha továbbra is ragaszkodni fogtok a Szentségekhez, és nem vesztek részt a pogány szertartásokon, amelyek a fenevadat tisztelik, akkor nagy pártfogásra találtok Nálam. Menjetek, és ne feledjétek, hogy Én Vagyok a Mindenható Egy Isten, és az Enyém minden Hatalom. El fogom pusztítani a gonoszt, és Új Paradicsomomat feltárom számotokra. Legyetek türelmesek. Bízzatok Bennem. Kövessétek Fiamat, és fogadjátok el az Ajándékokat, melyeket Ő és szeretett Édesanyja, a Szeplőtelen Szűz Mária hoz számotokra a Keresztes Imahadjárat Imái és az Üdvösség Érme formájában. Végül fogadjátok Pecsétemet, mint a legnagyobb Ajándékok egyikét, amelyet az emberiségnek adok azóta, hogy életet adtam nekik. Különleges Kegyelmeim által újból életet adok (nektek), ha az Élő Isten Pecsétjét a magatok közelében tartjátok. Mindazok, akik a Pecséttel rendelkeznek, helyet kapnak az Új Paradicsomban. Szeretlek benneteket, gyermekeim, de én a ti Atyátok vagyok, és meg kell engednem ezeket a megpróbáltatásokat, mert ezek segíteni fognak Nekem kigyomlálni azokat, akik soha nem fognak eltávolodni a Sátán oldaláról. Az idő, amelyet arra fogok felhasználni, hogy megnyerjem a szívüket, egy szörnyű és gyűlöletes harcot fog eredményezni a bukott angyalok milliói és a démonok ellen, akár egyetlen lélek megmentése érdekében is. Vigasztaljon benneteket az a tudat, hogy Én megáldom mindazokat, akik tiszta és alázatos szívűek. Én szeretlek mindnyájatokat, éppen ezért nem szabad feladnotok soha, amikor minden reménytelennek tűnik, mert Hatalmam azt jelenti, hogy a gonosz elpusztítása Ellenőrzésem alatt van. Nektek minden bizalmatokat Belém kell helyeznetek, különösen ebben az időben, amikor Igazságosságomat keménynek érzitek. Szeretett Atyátok, A Legmagasságosabb Isten Ez a tűz lesz ledobva a Föld ellenségeire is, és azokra, akik ezt a Két Tanút üldözik 2013. augusztus 24. szombat, 23:15 Drága, szeretett leányom, neked és mindazoknak, akik meg vannak áldva az Igazsággal, tudnotok kell, hogy a Sátán dühe ezzel a Küldetéssel szemben egyre csak növekszik. Az ő merész beavatkozása azt jelentette, hogy fizikailag most már harmadjára jelent meg előtted. Ő nyög fájdalmában, de nem tud ellenállni a benned jelenlévő Fényemnek. A Szent Rózsafüzér imádkozása által kell elnyerned a számodra szükséges erőt, hogy megakadályozd őt az ellened irányuló támadásban. Ó, ha a lelkek szemtanúi lennének annak, amit megengedek, hogy elszenvedj ezért a Küldetésért, elájulnának a rémülettől. Azok, akik megsértenek Engem a lelkek megmentésének előkészítése során, félre lesznek dobva - miközben ez a harc egyre csak fokozódik -, még mielőtt az Antikrisztus bemutatásra kerülne a világ számára. Amikor engedelmesek vagytok, és semmit sem kérdőjeleztek meg abból, amit kérek tőletek, akkor közületek többeket megmenthetek, és kitéphetlek benneteket azon megtévesztés markolatából, melyet a gonosz ültet majd az elmétekbe. Nem bíztok abban, hogy megvédlek benneteket? Nem tudod, hogy amikor elfogadjátok a Kegyelmeket, amelyeket adok nektek, hogy segítsen az elutasítottság fájdalmát elviselni, azok értelmetlenné válnak, amennyiben az adott léleknek fenntartásai és kétségei vannak? Én nem tudlak benneteket erővel, bátorsággal és a Szentlélek Ajándékával eltölteni, ha meglapultok és elbújtok. Meg kell nyílnotok Hívásom, Szeretetem és Ajándékaim előtt. A Jelenések Könyvében lévő Pecsétek már felnyitásra kerültek. Most, hogy felnyitódtak, tűz fog harcolni a tűz ellen. Miközben kitör a gyűlölet tüze, amikor a fenevad felkészül, Atyám tüzet bocsát majd a Földre. Ez a háború nem csupán szellemi jellegű lesz. A Föld rengeni fog, meghasad, és a tűz égetni fogja, amint Atyám büntetést mér, hogy ezáltal késleltesse a gonosz csoport ténykedéseit. Atyám Hatalmától azoknak kell félniük, akik vakon követik a hazugságokat, amelyeket a gonosz zúdít a világra. Ő megtorol majd minden gonosz cselekedetet, bárki kövesse el is azokat – tudatosan vagy anélkül -, amikor ti Isten ellenségeinek tisztelettel adóztok. A Két Tanúmnak – a Keresztény Egyháznak és Izrael Házának – adott hatalom azt fogja jelenteni, hogy a szájukból tűz fog kiáradni, amint terjeszteni fogják a Szentlélek Lángját. Ez a tűz lesz ledobva a Föld ellenségeire is, és azokra, akik ezt a Két Tanút üldözik. Ne becsüljétek alá a lelkekért folytatott harcot, mert ez borzasztó lesz azok számára, akik megtagadják Isten Szavát. Azok, akik védelmezik azt, védve lesznek, hogy ezáltal az Igazságról való hirdetésüket átadhassák azoknak, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy mi sújtotta az emberiséget. Ezért el kell fogadnotok Kegyelmeimet, hogy az megadhassa számotokra a szükséges erőt, hogy Hadseregemben harcolni tudjatok, hogy (Én) véget vethessek a gonoszságnak. Jézusotok   Isten, az Atya: Féljetek, ti, akik felálltok és átkozzátok Fiamat 2013. augusztus 25. vasárnap, 18:00 Legdrágább leányom, e Legszentebb Küldetésemnek köszönhetően, örökségképpen egy nagy Ajándékot hagyok a világra. Megyek, hogy habozás nélkül megmentsek 200 millió lelket, független attól, hogy mennyire bántottak meg Engem, és ezt a jövő héten fogom megtenni annak a szenvedésnek köszönhetően, amely ehhez a Küldetéshez kapcsolódik. Beavatkozásom Cselekedete a kérésednek köszönhető, leányom, és Én továbbra is nagy Ajándékokat fogok adni, mivelhogy ez a Küldetés folytatódik. Azok, akik szeretnek Engem, türelemmel fogják elviselni az üldöztetést, amellyel szembe kell nézniük, és továbbra is elviselik majd, mert ez az Én Kívánságom. Azoknak, akik üldöznek téged, drága kicsinyem, mert továbbra is hirdeted Fiam Szent Szavát, tudniuk kell a következőket: Ha Fiamat ördögtől valónak mondjátok, meg foglak büntetni benneteket. Ha Legszentebb Szavát ördögtől valónak mondjátok, és aztán azt mondjátok, hogy ti Isten gyermekei vagytok, a vadonba foglak vetni benneteket. Semmi sem fogja megakadályozni prófétámat abban, hogy ezt a Küldetést befejezze. Semmi! Próbálkozzatok, ahogyan csak akartok, de kudarcot fogtok vallani, mert ti egy olyan harcot vívtok majd, amelyet sohasem fogtok megnyerni. Az Én Mindenható Hatalmamat nem lehet megérinteni, megváltoztatni vagy provokálni. Csak provokáljátok a világ megmentése érdekében tett Isteni Beavatkozásomat, és érezni fogjátok Haragomat. Féljetek, ti, akik felálltok és átkozzátok Fiamat. Büszkeségetek és engedetlenségetek lesz a bukásotok. Az egykori próféták által is figyelmeztettelek benneteket a Hangom figyelmen kívül hagyásának a következményeire. Most továbblépek, hogy végső formába öntsem az emberiségre mért utolsó támadás kezdetét. Megengedtem, hogy sor kerüljön a végső harcra. Megadtam az utolsó esélyt a gonosznak, hogy megfertőzze azokat, akik vonzódnak hozzá. Azért tettem ezt, hogy Fiam Irgalma által a lelkek visszautasítsák majd a fenevadat. Ők a Fiam iránti hűségüknek köszönhetően meg fogják ezt tenni. Azok számára, akik nem ismernek Engem, vagy Fiamat, nagy Kegyelmek fognak adatni, hogy ezáltal elfogadják az üdvösséget. Minden üdvösség Irgalmam Erejének köszönhető. Csak a makacs, megkeményedett szívűek maradnak hűségesek a fenevadhoz. A többieket Magamhoz fogom vonzani. Biztosítani fogom, hogy minden lehetőség megadassék minden lélek számára, hogy még az utolsó nap előtt megmenthessék magukat Fiam Színe előtt. Ez az utolsó Küldetés a Mennyben kezdettől fogva létre volt hozva. Minden angyal és szent együttesen azon munkálkodik, hogy minden Gyermekemet visszahozzák Hozzám, szeretett Atyjukhoz. Most van a végső utazás. Mindazok, akik a Fiammal járnak, maradjanak közel Hozzá ebben az időben. Ti nem lennétek képesek elviselni ezt a fájdalmas utazást, ha nem hallgatnátok meg, amit mond nektek. Ne inogjatok meg azok miatt, akik éjjel-nappal azon fognak munkálkodni, kényszerítve benneteket, hogy hátat fordítsatok Neki. Ha megengeditek hogy ez megtörténjék, akkor nehéznek fogjátok találni, hogy újból összeszedjétek magatokat. Fiam nélkül semmik vagytok. Nélkülem semmik vagytok. Amíg fel nem adtok mindent, hogy az Igazságot kövessétek, addig nem fogjátok azt megtalálni. Csak próbáljátok megakadályozni, hogy Én, a ti Teremtőtök, továbbítsam az Igazságot a világ számára, és le foglak csapni benneteket, és sírásotok nem fog vigaszra találni. A vadonba fogom dobni azokat a gőgösöket és arrogánsakat, akik azt hiszik, hogy többet tudnak, mint Én. Nem fogtok sikert elérni, ha szembe szálltok Szavammal, és letagadjátok Jelenlétemet, amikor Én próbállak megmenteni benneteket. Hálátlan ember, kevés időd maradt! Ha hallgattok Rám, Hozzám jöhettek, de csak akkor, ha arcotokon csúsztok, és alázattal Fiam elé vetitek magatokat. Küldetésem most egy nagyon veszélyes fázisba került, mert az ellenségeim, minden erőfeszítést meg fognak tenni annak érdekében, hogy azt darabokra szedjék. Ez úgy tűnik majd, mintha megtörténne, de tudnotok kell, hogy ellenségeimnek nagyon kevés idejük van, és hamarosan, amikor a Türelmem elfogy, ők már nem lesznek többé, mert sohasem fogják látni az Arcomat. Atyátok, A Legmagasságosabb Isten   A Farizeusok sokakat megkorbácsoltak és megöltek, mielőtt Keresztre feszítettek volna Engem 2013. augusztus 26. hétfő, 20:20 Drága, szeretett leányom, mielőtt Keresztre feszítettek volna Engem, ellenségeim sok gyűlöletes hazugságot hoztak fel Ellenem. A farizeusok több ízben tartottak összejöveteleket, hogy eldöntsék, mit tegyenek Velem. Ők egy percre sem fogadták el azt, hogy Engem Isten küldött az emberiség megmentésére. Mennyire gyűlöltek Engem. Mennyire ordítoztak, és kínozták a Tanítványaimat, akiket elfogtak. A Farizeusok sokakat megkorbácsoltak és megöltek, mielőtt Keresztre feszítettek volna Engem. Kegyetlenségük és gonoszságuk Isten Tanításai és a Szent Bibliával voltak ellentétesek. Ez azonban nem rettentette el őket, mivel üldöztek Engem. Ők Isten Szavát prédikálták, s aztán szembe is szálltak azzal – mindezt egyazon időben. Nemcsak hogy elítéltek Engem, de azt is kijelentették, hogy Isten nem küldene egy ilyen típusú Messiást. Lenézték az alázatos és szegény embereket, és azokat, akikről úgy vélték, hogy teológiailag tudatlanok. Az Irántam való gyűlöletük sok szegény templomba járó lelket megfélemlített. Azok, akik megkérdezték tőlük, hogy miért ítéltek el Engem, ezzel egyben saját magukat is elítélték, mivel meg merték kérdőjelezni elutasításom okát. Miközben bejártam a Földet, sok hamis próféta prédikált abban az időben, és Engem őrültnek tartottak, akit nem lehet megtűrni. Sokan ezek közül a hamis próféták közül a Teremtés Könyvéből idéztek, és nevetséges kijelentéseket tettek, melyek sértőek voltak Istennel szemben, mégis megtűrték őket és (a farizeusok) nem sokat törődtek velük. Bár tanúi voltak az Általam tett csodáknak, még akkor sem nyitották meg szemüket az Igazságra, mert nem akartak látni. Az akkori papok sok nyilvános beszédet tartottak, amelyben a Sátán fiaként ítéltek el Engem, és figyelmeztették azokat is, akiket láttak csatlakozni Hozzám, hogy kizárhatják őket a templomokból. Ők elutasítottak Engem, mert alázatos Mivoltomat nem tudták elfogadni, és mert nem részesültem elvárásaiknak megfelelő magas oktatásban. Ezért arra a következtetésre jutottak, hogy Én nem lehetek a Messiás. Azt gondolták, hogy a Messiás csak a saját soraikból származhat. És így mindent megvetettek, ami Velem kapcsolatos volt. Szavaim által fenyegetve érezték magukat, de annak ellenére, hogy elutasítottak Engem, Szavaim bizonyos módon mégis megérintették őket, amit nem tudtak megmagyarázni. Első Eljövetelemre nem voltak felkészülve. Második Eljövetelemre, minden bizonnyal, ma sincsenek felkészülve. Bárkit, aki azt állítja, hogy ő egy próféta, aki azért küldetett, hogy Második Eljövetelemre figyelmeztesse Isten gyermekeit, meg fognak tűrni, amennyiben nem az Igazságot mondja. De amikor egy igaz próféta színre lép, és Isten Szavát mondja, akkor őt gyűlölni fogják, és nyilvánosan elítélik. Amikor látjátok, hogy nyilvánosan ítélkeznek, melynek az az alapja, hogy nem ismerik azon Ígéreteimet, hogy újra eljövök, és amikor olyan gonosszá fajul a gyűlölet, hogy az elkövetők megsértik Isten Szavát, tudni fogjátok, hogy Én vagyok az, Akit gyűlölnek. Csak Én tudok ilyen gyűlöletet kelteni a bűnösök körében. Csak az Én Hangom kelt ilyen ellenállást. Ha Én ebben az időben a Földön járnék, újból megfeszítenének Engem. Azok, akik azt állítják, hogy szeretnek Engem, és akik a Keresztény Egyházakban Tanítványaimat vezetik, elsőként vernék a szeget a Testembe. Ne feledjétek: közületek senki sem méltó arra, hogy önmagát Énelém helyezze. Közületek senkinek sincs joga arra, hogy nyilvánosan elítélje Szavamat, amikor nem ismertek Engem. Nektek nincs szégyenetek, akik elítéltek Engem, amikor megpróbálom Atyám Végső Szövetségét teljesíteni.  Büszkeségetek undorít Engem. Ti a saját lelketeket ítélitek el a Szememben. Ti semmit sem tanultatok Rólam. Ti nem hisztek a Szentírásban, mivel tagadjátok azt, hogy Második Eljövetelemre sor kerülhet. Az utolsó napon arra lesztek felszólítva, hogy számoljátok meg azokat a lelkeket, akiket elveszejtettetek Számomra. Azon a napon miközben Irgalmamért fogtok kiáltani, nem lesztek képesek a Szemembe nézni. Jézusotok   Minden gonosz háborús cselekedetért és minden rémtettért Isten el fogja űzni, és agyon fogja csapni őket 2013. augusztus 27. kedd, 23:45 Drága, szeretett leányom, a világ borzalmas háborúk elviselésének a küszöbén áll, és a gyűlölet el fog terjedni, és sok nemzetet fog megfertőzni. A nyugtalanság és a megosztottság a legtöbb nemzetben jelen lesz, és akkor az emberek tudni fogják, hogy az idők hihetetlenül megváltoztak. Egy mély, nyugtalanító aggodalom lesz érezhető, és az emberek nem fogják tudni, hogy kiben bízhatnak meg. Így fertőzi meg a Sátán Isten gyermekeit, mivel egyiket a másik ellen uszítja. Csak azok fognak vigaszra találni, akik az Igaz Istenben bíznak, mert tudni fogják, hogy a hitük és az Irántam való szeretetük meg fogja őket tartani erősnek. Nektek kitartóan kell imádkoznotok, hogy a bekövetkező csalás, mely oka a sok háborúnak, annak látsszon majd, ami az valójában – egy kísérlet arra, hogy mély megosztottságot és gyűlöletet okozván a világot ellenőrzésük alá vegyék. Atyám meg fogja büntetni az elnyomókat, mert pusztítást és fájdalmat okoznak az ártatlanoknak.  Sokakat megölhetnek és megnyomoríthatnak, de a gonoszságukért Atyám le fog súlytani rájuk. Azoknak, akik azt hiszik, hogy háborút okozhatnak, és hogy becsaphatják a világot, kevés idejük marad arra, hogy dicsekedjenek gonosz cselekedeteikkel. A sorsuk meg van pecsételve. Isten Kezének beavatkozása látható lesz a világ minden táján. Minden gonosz háborús cselekményért és minden rémtettért Isten el fogja űzni, és agyon fogja csapni őket. Az emberi kéz által kiváltott háborúk tönkreteszik a fizikai életet. Atyám büntetés meg fogja akadályozni, hogy ezek a lelkek megkapják az üdvösség Ajándékát. Jézusotok   Üdvösség Anyja: Az utolsó napon, amikor felvirrad a hajnal, egy erős harsonaszó lesz hallható világszerte 2013. augusztus 28. szerda, 20:00 Gyermekeim, engedjétek meg, hogy megöleljelek benneteket, mivel továbbra is elviselitek a Fiam ellen elkövetett sértéseket, amelyeknek tanúi vagytok. Ha hallgattok ezekre a Szent Üzenetekre, és megtanuljátok megérteni azokat, akkor közületek sokan nagy bátorsággal fognak előretörni, hogy figyelmeztessék a világot az elkövetkezendő időkre annak érdekében, hogy Isten felkészíthesse gyermekeit az Új Paradicsomra. Amit meg kell értenetek, hogy a Fiamnak végzett munkátokért gyűlölni fognak benneteket. Sokan nem fognak elfogadni benneteket, és ennek eredményeképpen fájdalmat és megaláztatást fogtok elszenvedni. Minden megtett lépésetek akadályba fog ütközni, mivel ti Fiam nyomdokaiban jártok. Egyikőtök sem fogja ezt könnyűnek találni addig, amíg csendes beletörődéssel el nem fogadja, hogy erre számítani kell. Még azok is, akik követik Fiamat, de nem fogadják el ezeket az Üzeneteket, harcolni fognak ellenetek, és az Ő Nevében üldözni fognak titeket. Ők nem látják, hogy az ilyen gyűlöletes viselkedésükkel megsértik Fiamat. El kell fogadnotok, hogy amikor Fiam ismertté teszi Magát, akkor meg fogják támadni Szavait, és azok nagy megosztottságot fognak okozni. Amikor megértitek, hogy miért vagytok kitéve ilyen támadásoknak, és hogy miért büntetnek benneteket, amiért az Ő Nevében beszéltek a világhoz, akkor ezt a Munkát majd könnyebbnek fogjátok találni. Ez az üldöztetés, sajnos, folytatódni fog Második Eljövetelének Napjáig. Az Ő kedvéért kérlek benneteket, hogy fogadjátok el ezeket a megpróbáltatásokat Iránta való szeretetből, és ezzel a szenvedéssel nagy dicsőséget ajándékoztok Istennek. E szenvedésből semmi sem megy kárba, mert amikor Jézus iránti szeretetből elfogadjátok a szenvedést, akkor az legyőzi a gonoszt, és gyengíti az emberiség elpusztítására irányuló tervét. Bocsássatok meg azoknak a szegény lelkeknek, akik e Küldetés ellen harcolnak. Ne vegyetek tudomást arról a kegyetlenségről, amelyet Fiam Nevében el kell viselnetek. Fogadjátok el, amikor Fiam iránti szeretetetek miatt gyűlölnek benneteket, mert akkor nagyon kedvesek vagytok Isten előtt. Bocsássatok meg azoknak a felszentelt szolgáknak, akik akadályoznak benneteket, hogy az Igazság Könyvéről beszéljetek. Ők nem értik Isten Tervének nagyságát, mely által az Új Kezdetre készíti fel az emberiséget, mivel ők maguk sincsenek arra felkészülve. Sokan közülük egyszerűen, csak Fiam iránti szeretetből teszik azt, amit tesznek. Ők nem gondolják, hogy ártanak. Egyszerűen csak nem látnak, mert képtelenek látni. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy Nekem, Édesanyátoknak megadassék az a Hatalom, hogy segítsek nektek kibírni ezt az utazást az utolsó napig, ami közel van, anélkül, hogy feladnátok. Azon a Napon, amikor felvirrad a hajnal, egy erős harsonaszó lesz hallható világszerte. Ez pontosan úgy fog hangzani, mint ahogy azt elvárnátok, és ezt az angyalok kórusának éneke fogja követni. Hallható lesz minden egyes országban, városban, faluban – mindenhol. Ezután, gyermekem, te, mint a hetedik angyal be fogod jelenteni, hogy Fiam megérkezett. Az égbolt arannyá változik, és nem sokkal ezután egy csodát fog látni minden férfi, nő és gyermek – minden bűnös. Fiam felismerhető lesz majd a felhőkben, éppen úgy, ahogyan eltávozott. Aztán az Új Jeruzsálem alászáll a Mennyből – az Új Kezdet mindazok számára, akik elfogadták Isten Irgalmát. Szeretett Édesanyátok, Az Üdvösség Anyja   Nektek imádkoznotok kell a lelkükért, mert eladták azt 2013. augusztus 29. csütörtök, 23:53 Drága, szeretett leányom, azoknak közületek, akik szorgalmasan imádkozzák Keresztes Imahadjáratom Imáit, tudniuk kell, hogy Én megszabadítom a világot a gonosz csapdájától. Az őskígyó elesik és megbotlik, sok erőt veszítve, amikor ti arra törekedtek, hogy a Keresztes Imahadjáratom Imáit naponta elimádkozzátok. És bár a nagy megpróbáltatások ideje folytatódik, imáitok sok kudarcot fognak okozni azokban a tervekben, amelyeket a Szabadkőműves erők hoztak létre a világban azzal a céllal, hogy pusztítást okozzanak annak érdekében, hogy ellenőrizhessék a gyengéket és a sebezhetőket. A Keresztes Imahadjárat egyetlen imája is elég Nekem, amelyet szívből mondanak el, hogy tönkretegyem az arrogáns politikai vezetők hatalmát, akiknek nincs lelkiismeretük. Az egoizmus egy átok és egy teher az emberiség azon képességében, hogy harmóniában és békében tudjon élni. A személyes érvényesülés vágyától való megszállottság nem hoz mást, mint megosztottságot, mivel az ember arra törekszik, hogy uralja azokat, akikre érzése szerint szüksége van, hogy nagy nyereségre tegyen szert. Ti, akik vakon követitek a hatalmi pozíciókban lévők utasításait, akik olyan cselekedetek elkövetésére vezetnek benneteket, amelyekről tudjátok, hogy iszonyatosak Isten Szemében, éppolyan vétkesnek találtattok, mint azok, akik arra csábítanak benneteket, hogy végrehajtsátok az ilyen gonoszságokat. Azoknak a férfiaknak és nőknek, akik mások fölött hatalmat szereztek maguknak korrupciós és más eszközökkel, nagyon sokat kell tenniük azért, hogy Dicsőséges Királyságomat élvezhessék. Én el fogom buktatni közületek az egoistákat és a büszkéket. A földre foglak vetni benneteket, míg olyan alázatosak nem lesztek, mint azok, akiket tapostok. Ki fogom vágni azon megkeményedett és makacs lelkek szívét, akik semmit sem törődnek mások szükségleteivel, csak a saját magukéval. Meg lesznek tanítva arra, hogy amennyiben nem képesek szeretni, a szeretetet ők sem kaphatják meg. A szeretet helyett ők a bálványozást keresik. Ezek a szegény lelkek, akik előttetek a világban minden módon kiemelkedtek, a Sátán áldozatai. Ahelyett, hogy megtapsolnátok nagyképűségüket és elfogadnátok azon kielégíthetetlen igényeiket, hogy nyilvánosan rajongjanak értük, imádkoznotok kellene a lelkükért, mert sokan eladták azt. A szívetekben kellene hordoznotok sok olyan lélek sorsát, akik mások fölötti befolyásos pozíciókban vannak, beleértve a politikát, a zene világát, a médiát, a szórakoztató ipart és a magas pénzügyi beosztásban lévőket, hiszen sokan a saját maguk és igényeik rabszolgáévá váltak, így tehát csak a saját szenvedélyeiket és vágyaikat szolgálják. Ők megfertőzik az ártatlanokat, akik követik őket és utánozzák az életmódjukat, amely elválasztotta őket Istentől. Én, Jézus, elítélem a hamis bálványok világát, amelyet azok hoztak létre, akik nem akarnak mást, mint hatalmat, vagyont és azt a képességet, hogy befolyásoljanak másokat. Az ateizmus elterjedését az ember büszkesége okozta, saját képességéből fakadóan. Ez pedig abból a meggyőződésből fakad, hogy a halandó embernek - köszönhetően az emberi intelligencia Ajándékának - minden válasza megvan földi életetek valódi értelmére. A fiatal lelkek elvesztek számomra, mert ők hamis bálványokat imádnak a földi javak, a divat, a zene és a szórakoztató világ formájában. Ez nem jelenti azt, hogy nekik nem szabad élvezni az életet – hiszen az boldoggá tesz Engem, amikor látom, hogy boldogok –, hanem az Irántam való szeretetük hiánya és a saját testük iránti szeretet az, ami elszomorít Engem. Ők tisztának és tökéletesnek születtek.  A testük egy Mennyei Ajándék. Ők megszentségtelenítik a testüket, és nem szégyellnek trágár cselekedeteket elkövetni, csakhogy magukhoz vonzzák az ártatlan lelkeket. Sokan, akik ilyen hatalommal rendelkeznek, eladták a lelküket cserében ördögi ihletésű ajándékokért. Az egyetlen ok, amiért ezek az emberek tehetséget kaptak Istentől, hogy örömet szerezzenek vele a világnak. De a Sátán sokakat megkísértett, és cserébe a lelkükért egy vagyonos, dicsőséges és csillogó életet, szolgai hízelgést, hírnevet és örömet ígért nekik. Megkapván ezeket az ajándékokat, ők arra használták, hogy megfertőzzenek más lelkeket. És ez így folytatódik, amíg további lelkek milliói a Sátán rabszolgáévá nem válnak. Sok lélek, aki a hamis bálványokat követi, vonzódni fog a kábítószerhez. Nekik nincs semmi szégyenük, szerénységük sincs, vagy igaz egymás iránti szeretetük, mivel mindegyikük a lehető legnagyobb figyelmet próbálja kivívni magának. Oly sok időt töltenek az öndicsőítés harcában, melyet az a megszállott önszeretet okoz, hogy Istennek semmilyen szerepe sincs az életükben. Sokan közülük nyíltan elutasítják Istent a Szent Kereszt megszentségtelenítése által – oly kevés szégyenérzetük van. Nekik tudniuk kell, hogy egy szörnyű sorsot kellene elszenvedniük, ha Én nem lépnék közbe. Ez csak az egyik csoportja az elveszett lelkeknek, akiket imáitoknak köszönhetően, szeretett követőim, össze fogok gyűjteni, és az üdvösség Ajándékával fogok ellátni. E különleges ima által Menedékhelyemre viszem őket: A keresztes Imahadjárat 117. imája: Azokért, akik eladták a lelküket Legdrágább Jézusom, Neked szentelem a következő lelkeket: (itt sorold fel őket) és mindazokat, akik cserébe a hírnév jutalmáért eladták a lelküket. Szabadítsd meg őket fertőzésüktől. Tartsd távol őket az Illuminátusok fenyegetéseitől, akik felfalják őket. Add meg nekik a bátorságot, hogy félelem nélkül távozhassanak ebből a gonosz rabságból. Vedd őket Irgalmas Karjaidba, és tereld vissza őket a Kegyelem Állapotába, hogy alkalmasak legyenek megállni Színed előtt. Istenséged által segíts nekem, hogy ez az ima elkobozza a Szabadkőművesektől a Sátán által örökbefogadott lelkeket. Szabadítsd meg őket bilincsektől, amelyek fogva tartják őket, és amelynek következménye egy szörnyű kínszenvedés lesz a Pokol kamráiban. Segíts nekik a választott lelkek szenvedései által, imáim és Irgalmad által, hogy az első vonalban legyenek, készen arra, hogy belépjenek az Új Béke Korszakának Kapuján az Új Paradicsomba. Könyörgök Hozzád, szabadítsd ki őket fogságukból. Ámen. Jézusotok   Nagy öröm lesz mindenhol. Ez 100 napig fog tartani. 2013. augusztus 30. péntek, 20:24 Drága szeretett leányom, kérlek, biztosítsd, hogy minden nemzet meghallja Próféciáimat, hogy fel tudjanak készülni a csodálatos, megújult Földre – az Új Paradicsomra. Isten minden gyermeke jogosult örökségére, és ezért el kell kezdeniük tervezni erre a Nagy Napra, mintha egy nagy esküvőre készülnének. Szólítom a Zsidókat, a Muzulmánokat és a Keresztényeket, valamint minden más vallást, hogy most hallgassanak meg Engem. Senki sem marad érintetlen az antikrisztus gonoszságától. De ha most felkészültök, elfogadva az Élő Isten Pecsétjét, és azt otthonaitokban tartjátok, akkor védettek lesztek azzal a szenvedéssel szemben, amelyet ő a világnak fog okozni. Amikor Isten Igaz Szavát ismertté teszik számotokra, akkor meg kell állnotok, és meg kell azt hallgatnotok, mert az Új Ég és Új Föld Kapuihoz vezet benneteket. Ez az Új Paradicsom várakozik, és lelkek milliárdjainak lesz otthona, beleértve azokat is, akik a Tisztítótűz állapotában és a Mennyországban várakoznak. Egyesíteni fogom mindazokat, kiknek szíve nyitott Isten Parancsolatára, akik érezni fogják Irgalmasságom Szeretetét. Kérlek, ne féljetek attól a Naptól, mert az nagy boldogságot, békét és örömet fog nektek hozni. Királyságom ámulatba fog ejteni benneteket, annak elképesztő szépsége miatt. Közületek sokan félnek Üzeneteimtől, mert úgy gondolják, hogy Második Eljövetelem a halált és a véget jelenti. De ez egy téves feltételezés. Azok közületek, akik önként, feltételek nélkül, alázattal és szeretettel jönnek Hozzám, nem fogják megtapasztalni a fizikai halál fájdalmát. Ehelyett egy szempillantás alatt az új környezetetekben fogjátok magatokat találni. Először meg fogtok döbbenni, és gyorsan körbe fogtok nézni, hogy megtaláljátok szeretteiteket. Én olyan sok lelket fogok megmenteni, hogy együtt lesztek a családjaitokkal, beleértve azokat is, akiket szerettek, akik már együtt vannak Velem a Mennyországban, és azokat is, akiket majd kiszabadítok a Tisztítótűzből. Nagy öröm lesz mindenhol. Ez 100 napig fog tartani. Az Új Paradicsomomban csak egyetlen vallás lesz: az Új Jeruzsálem, ahol naponta imádni fognak Engem. Mindenki egységben lesz Atyám Szent Akaratával. Ott tizenkét nemzet lesz, de csak egyetlen nyelv, mert nem fogom megengedni a megosztottságot. Vezetőket fogok kijelölni, és egy nemzetnek sem lesz hiánya élelmiszerből, vízből, otthonokból és az életből. Ott nem lesz halál, mert az Örök Életet fogom adni mindazoknak, akik oda belépnek. Minden nemzet együtt fog munkálkodni Isten Szavának terjesztésén, és a boldogság, amelyet ma a Földön nem lehet megvalósítani, egyike lesz a legnagyobb Ajándékoknak, melyeket be fogok nektek mutatni. Ti szeretve lesztek nagyon, és Engem úgy fogtok szeretni, ahogyan Én szeretlek benneteket. Sokan közületek találkozni fogtok családjaitok nemzedékeivel, évszázadokra visszamenőleg. A nemzedékek folytatódni fognak, és így látni fogjátok fiaitokat és lányaitokat házasodni, és Isten tökéletes gyermekeit nemzeni – mindegyikük nagy Kegyelmekkel lesz megáldva. Egyházam Feje ki lesz nevezve, és az ő neve Péter, mert azt ígértem, hogy ő építheti fel Egyházamat a Földön. És így az Új Paradicsomban ő fogja Egyházamat vezetni. Ó, ha csak megmutathatnám nektek azt, ami előttetek áll, örömkönnyeket sírnátok, és minden erőtökkel harcolnátok, hogy elérjétek a Kapukat. Ezért arra kérlek mindnyájatokat, hogy hagyjátok figyelmen kívül azokat a próbálkozásokat, melyekkel az Örök Élet keresésében akadályoznak benneteket. Hagyjátok figyelmen kívül azokat, akik azt mondják nektek, hogy nem Létezem. Ne higgyetek azoknak, akik Szent Szavamat használva arról akarnak meggyőzni benneteket, hogy nem Én szólok most hozzátok ezeken az Üzeneteken keresztül.   Nektek harcolnotok kell azért, hogy a dicsőséges örökség megadassék mindnyájatoknak, mert senkinek sincs joga ahhoz, hogy megtagadja másoktól ezt a nagy örökséget, mely minden egyes embert megillet, független attól, hogy mennyire feketedett meg a lelke. Megadom nektek az eszközöket mindenütt, hogy lelkeket hozzatok Hozzám, hogy így együtt le tudjuk rombolni a Sátán munkáját, és gyorsan beléphessünk az Új Világba. Az Én békém legyen veletek. Jézusotok   Sokan közületek, akik azt mondjátok, hogy Engem szolgáltok, nem vagytok alkalmasak arra, hogy felálljatok, és Isten szolgájává nyilvánítsátok magatokat 2013. augusztus 31. szombat, 21:45 Drága, szeretett leányom, Én egy bizonyos ideje már mondtam nektek, hogy ültessetek vetőmagokat, hogy az üldöztetés alatt táplálni tudjátok magatokat és családotokat. Ezt okkal teszem. Nektek vetnetek kell, még ha néhány magot is – tiszta vetőmagokat, amelyeket az emberi beavatkozás nem befolyásolt. Én a gyümölcsöket (terméseket), amelyek teremni fognak, meg fogom szaporítani, és amikor a nagy éhínség eléri a világot, mindenkinek elegendő élelmiszere lesz. Ezek a napok már nincsenek messze, és több okból kifolyólag fognak bekövetkezni. A vetemények a kapzsi gazdálkodók beavatkozása miatt szennyezettek lesznek. Az eredménye az lesz, hogy a termések fogyasztásra alkalmatlanok lesznek. Aztán a háború azt fogja jelenteni, hogy csak néhány ember lesz képes a földet megművelni. Aztán ott lesz majd a tűz, ami a Föld négy sarkára fog lezúdulni, és minden terméketlenné válik. Ennek a szörnyű megpróbáltatásnak a gonoszság elterjedése lesz az okozója, de sok ember túl fogja élni, ha bíznak Bennem. Nektek már most fel kell készülnötök, mintha egy háború jönne, éspedig úgy, ahogyan azt akkor tennétek, amikor az élelmiszereket jegyre adnák. Legyen bőven vizetek, mert mindent, amit tároltok, meg fogok szaporítani. Kérlek, ne gondoljátok, hogy otthonaitok elhagyását kérem tőletek, mert ez nem szükséges. Egy kis felkészülés, amelynek során egymásnak segítséget nyújtotok, ez minden, amire szükség van. Az Én Drága Vérem beborítja majd mindazokat, akik hisznek az emberiség számára adott azon Figyelmeztetésemben, hogy a Harmadik Pecsét felnyitását a háborúk ideje fogja követni. Oly sokan fogják figyelmen kívül hagyni Isten Szavát, amelyet a Jelenések Könyve tartalmaz. Oly sok vezető és felszentelt szolga Egyházamban nem válaszol Prófétámnak, akárcsak az özönvíz előtt. Most felszentelt szolgáimat szólítom: Kinek hisztek? Nekem, Jézusotoknak, vagy azok fecsegésének, akik azt állítják, hogy a teológia szakértői, de nem ismerik az Igazságot? Ébredjetek fel! A Pecsétek most vannak felnyitás alatt. A ti kötelességetek, hogy segítsetek Nekem lelkeket menteni, de ti nem figyeltek Hangom hívására. Azt mondtam nektek, hogy úgy fogok eljönni, mint tolvaj az éjszakában. Amikor az a nap elérkezik, már túl késő lesz azon lelkek számára, akik nem készültek fel. Az idő, hogy a harsonák előhozzák ítéletüket, gyorsan el fog jönni, mihelyt a Pecsétek feltárulnak. És azután? Fel fogtok ébredni, és követni fogtok Engem abban a szakaszban, vagy tétovázásotokban még több lelket fogtok elveszíteni Számomra? S közben arra vártok, hogy mások utat mutassanak? Emlékeztetnem kell benneteket arra, hogy a ti feladatotok, hogy lelkeket mentsetek. Ti ezt egy olyan élet által teszitek, amellyel állítólag Engem szolgáltok, és nem azok büszkeségének és egójának vagytok cinkostársai, akik megpróbálják elferdíteni Tanításaimat. Egyházaimban sokan közületek nem értik Új Paradicsomom jelentését, és Ígéretemre nem emlékeztettétek Isten gyermekeit. Nektek emlékeztetnetek kell őket az Igazságra – az utolsó nap előtti időre. Bár közületek oly sokan kedvesek, jóságosak, szeretetteljesek és őszinte elkötelezettjei Földi Egyházamnak, de megfeledkeznek Második Eljövetelemről. Mit gondoltok, hogy mi ez, és mit tanultatok? Hány prófétára lenne még szükség, hogy meggyőzzön benneteket arról, hogy ez az idő szinte már elérkezett hozzátok? Mikor hallottatok olyat, hogy Isten nem küldi el Prófétáit annak érdekében, hogy segítsenek felkészíteni Gyermekeit a gonoszság elleni harcra, mely megfertőzi az ember lelkét? És mi ad nektek jogot azt feltételezni, hogy a Jelenések Könyve hazugságokat tartalmaz? Ti sok mindent tagadtok abból, amit tartalmaz, és nem tárgyaltok róla. Miért? Nem tudjátok, hogy ez azt jelenti, hogy megtagadjátok Isten Szavát? Türelmem próbára van téve. Haragom nagy. Az, hogy makacsul elutasítjátok Beavatkozásom Ajándékának elfogadását, hogy felkészítselek benneteket, megsért Engem. Azáltal, hogy üldözitek azokat a felszentelt szolgákat, akik ezeken az Üzeneteken keresztül felismernek Engem, megtagadjátok másoktól az Üdvösség Ajándékát. Ti vakok vagytok, és tudatlanságotok Tanításaimmal és Isten Szavával szemben, melyet Atyám Szent Könyve, a Biblia tartalmaz, elképesztő. Azt mondjátok, hogy szolgáltok Engem, de nem ismertek Engem, és ezért van az, hogy nem láttok. Amikor a hitetek gyenge, akkor képtelenek vagytok megnyitni Számomra a szíveteket. Ha megnyitnátok Számomra a szíveteket, akkor képesek lennétek arra, hogy tisztán halljatok Engem, mert a Szentlélek eltöltene benneteket. Sajnos, sokan közületek, akik azt mondjátok, hogy Engem szolgáltok, nem vagytok alkalmasak arra, hogy felálljatok, és Isten szolgájává nyilvánítsátok magatokat. Ti megszégyenítetek Engem, és szégyent hoztok Nevemre, amikor nyilvánosan megalázzátok nyájatokat az Én Nevemben. Ti megszegitek Isten minden törvényét, amikor elítélitek azokat, akik követik ezeket az Üzeneteket, mivel nem kaptatok felhatalmazást arra, hogy ezt tegyétek. Önmagatok szeretete felülmúlja az Irántam, Jézus Krisztus iránti szereteteteket, és emiatt nem vagytok alkalmasak arra, hogy szolgáljatok Engem. Ti túl büszkék vagytok ahhoz, hogy megálljatok Trónom előtt. Megváltótok, Jézus Krisztus Én tizenkét egyszerű embert választottam, akik szegény halászok voltak, tanulatlanok, és járatlanok a Szentírás ismeretében 2013. szeptember 1. vasárnap, 11:08 Drága, szeretett leányom, amikor a Földön jártam és beléptem Isten Templomaiba, hogy kinyilatkoztassam az Igazságot, először türelemmel kezeltek Engem. Sok pap csodálkozott a tudásomon, és csodálkoztak Rajtam, az ács alázatos Fián. Így ők figyelmesen hallgattak (Engem), mivel Én többet magyaráztam, mint amire ők számítottak, úgy, ahogyan az le van fektetve Atyám Könyvében. Én már tizenkét éves korom óta tudtam, hogy mi a Küldetésem, és azt lassan kezdtem el, nem tártam fel túl sokat a megfelelő idő előtt. Tudtam, hogy fel kell készítenem a világot a Messiás Eljövetelére. Azt is tudtam, hogy Atyám Egyháza a Földön rövid időn belül meg fog tagadni Engem, és azt fogja mondani, hogy Én egy szélhámos vagyok.   Én tizenkét egyszerű embert választottam, akik szegény halászok voltak, tanulatlanok, és járatlanok a Szentírás ismeretében. Miért tettem ezt? Tudtam, hogy azt a tudást, amit Én nekik át fogok adni, úgy fogadják majd el, mint ami az valójában. Mivel ők hiányával voltak minden alaposabb szentírási ismeretnek, ezért ők nem tudták összehasonlítani Tanításaimat a Bibliával, és gondosan vizsgálgatva, nevetségessé sem tudták volna tenni azt. Ez azt jelentette volna, hogy többen közülük nem lettek volna elég elszántak az Igazság terjesztésére. Az Egyház magas beosztottjai kigúnyolták őket, azt hangoztatván, hogy tudatlan emberek lévén nem méltók arra, hogy Isten választottjai legyenek Szent Szavának terjesztésére. Bizonyára, a lelki dolgokban való képzettségüknek köszönhetően és Isten Egyházában való beosztásaiknak megfelelően, Isten csakis Egyházát választaná, hogy az Igaz Igét meghirdessék. Nem értették meg, hogy Isten ily módon csak az alázatosakat és a tudatlanokat választja, mert ők nem vitatkoznak. Ők nem provokálnak, és nem félnek az elutasítástól, mert nem tudnak többet. Ne feledjétek, Isten nem azokat választja, akik mások előtt felmagasztalják magukat. Ez sohasem lehetséges. Ezért gyűlölnek téged, leányom, Egyházamban a Földön. Ezért tépik szét Üzeneteimet és gúnyolják azokat. Ezért gúnyolnak téged, mert nem tartanak méltónak Szent Szavam terjesztésére. Mennyire megbántanak Engem. A gyűlöletet, amit látni fogsz, főként a Katolikus Egyház fogja ellened szítani. Ők soha nem fogják elfogadni egy olyan próféta küldését, aki nem ismeri a Legszentebb Bibliát vagy Tanításaimat.  Azt fogják mondani, hogy te eretnekséget terjesztesz. Azért mondják ezt, mert már annyira eltávolodtak Tanításaimtól, hogy a saját hazugságaikat kezdték hinni. Tudnotok kell, hogy Prófétám a végidőkre már elküldetett, és lehetetlen, hogy ne lenne kiválasztott, mert ezt a Küldetést Atyám hozta létre, Aki csakis az Övéit küldi. Figyelmeztetem azokat, akik azáltal gúnyolnak Engem, hogy jelentéktelennek tartják ezeket az Üzeneteket – Szent Szavamat: nektek most rögtön Hozzám kell jönnötök Szentségimádást tartván, minden egyes nap, amíg meg nem halljátok a Hangomat. Csak akkor emelhetlek fel benneteket, és mutathatom meg nektek, hogy mit várok el tőletek Isten szolgálatában, ebben a kritikus időben. Jézusotok Ti, akik most gúnyoltok Engem, mivel elutasítjátok Üzeneteimet, valóban azt hiszitek, hogy Én megosztanám Egyházamat? 2013. szeptember 1. vasárnap, 17:05 Drága, szeretett leányom, végre megköszönöd Nekem ezt a nagyon nehéz Küldetést. Tudom, hogy mennyi fájdalmat okoz ez neked, hogy Isten Szavát hirdeted, mert ez sok haragot kelt azok között, akik azt hiszik, hogy ők az elit (csoport) része lennének. Leányom, tudnod kell, hogy bár élvezed kegyeimet, mindig egyedül fogsz járni, és végül a vadonban fogod végezni, akárcsak a téged megelőző idők prófétái. Küldeni fogok néhány embert, hogy segítsenek neked, de te mindig elszigetelt leszel. Azonban Én mindig együtt leszek veled, miközben a farkasok vadászni fognak rád.   Mondd el a következőket azoknak, akik igaz tanítványaimnak, papjaimnak és felszentelt szolgáimnak tartják magukat köztetek: Én mindig meg fogom hallani a kicsinyek, a gyengék, az alázatosak és a tiszta szívűek hangját. Még ha félnek is Üzeneteimtől, Én akkor is kegyeimben részesítem majd azokat, akik valóban szeretnek Engem. Hogy kik ezek, akikről most beszélek? Azokra utalok, akik sohasem felejtették el, amit mondtam nekik. Hordozzátok Keresztemet, és kövessetek Engem, de legyetek felkészülve arra, hogy amikor Isten Szavát minden rosszindulat nélkül hirdetitek, akkor az Én fájdalmamat fogjátok elszenvedni.  Attól függetlenül, hogy milyen civilizáltnak tartjátok a világot ebben az időben, gyűlölni fognak benneteket, amikor határozottan kiálltok majd azok ellen, akik gyűlölnek Engem. Amikor ők Engem gyűlölnek, akkor benneteket fognak keresztre feszíteni. Én meghallgatom a szelídeket. Megáldom azokat, akik egyértelmű Utasításaimat elviszik hozzátok, hogy szeressétek egymást, független attól, hogy mennyire kínoznak benneteket. Azoknak mondom közületek, akik ezen Üzeneteken keresztül elutasítanak Engem: nektek nem szabad kétségeitek miatt senki ellen gyűlöletet terjesztenetek az Én Nevemben. Én, Jézus Krisztus, most elmondom nektek, hogy az ördög eljött, hogy bejelentse ezt az Isten minden gyermeke elleni végső támadást. Azok közületek, akik vonakodnak attól, hogy hallgassanak Rám, el fognak esni az ő elkötelezett szolgáinak bűvöletétől. Nem tudjátok, hogy a Sátán meg fogja támadni Egyházamat, és hogy ez meg volt jövendölve? Ellenségeim köztetek fognak járni, és ti nem tartjátok azt elfogadhatónak, hogy Én ezt megengedném. Tudnotok kell, hogy az Armageddon csatája két tábort foglal magába: azokét, akik hisznek Istenben és Isten Szavát követik, és a gonoszét meg annak hadseregét, és mindazokat, akiket megtéveszt. A Sátán sokakat meg fog téveszteni Egyházamban, és csak azok lesznek képesek ellenállni a csábításnak, akik továbbra is éberek maradnak, és figyelnek a tanbeli hibákra. A kísértés a csaló leghatékonyabb eszköze. Ő úgy csal, hogy az Igazság hirdetésének látszatát kelti. Arra buzdítom azokat a szegény lelkeket, akik szeretnek Engem, és akik hűségesek maradnak földi Egyházamhoz, hogy hallgassanak meg Engem: Nektek hűségeseknek kell maradnotok Egyházamhoz, és el kell fogadnotok a fegyelmi szabályokat, amennyiben feletteseitek hűek maradnak ahhoz, amit Kereszthalálom által adtam a világnak. A választás ideje közel van. Az utálat még nem következett be, de amikor látjátok a hibákat, amelyek Tanításaim és a Szentségek Ajándéka ellen irányulnak, (akkor) távoznotok kell. Ez a nap közel van. Aztán össze kell gyűlnetek, és továbbra is követnetek kell Egyházam Szabályait, ahogyan azt Péter még a ti időtök előtt meghatározta. Ti, akik most gúnyoltok Engem, mivel elutasítjátok Üzeneteimet, valóban azt hiszitek, hogy Én megosztanám Egyházamat? Mielőtt még elutasítanátok Prófétámat, várjatok addig a napig, amíg arra kérnek benneteket, hogy földi Egyházam Nevében hűséget esküdjetek a hazugságoknak. Csak azért nem doblak félre benneteket, és azért nem engedem, hogy a démonok felfaljanak titeket, mert nagyon erős az irántatok való Szeretetem.   Jézusotok Nem tudjátok, hogy a fiatalok egész nemzedékét távolítják el Tőlem ebben az időben? 2013. szeptember 2. hétfő, 18:45 Drága, szeretett leányom, mivel egyre csak növekszik a harag ezekkel a Próféciákkal szemben, melyek a világnak adatnak, hogy felkészítsenek benneteket Második Eljövetelemre, tudnotok kell a következőket. Ennek a Küldetésnek egyetlen célja van: hogy megmentsen minden lelket – mindenkit, aki ma a világban él. Nem számít, hogy durva kritika irányul ellened, leányom, mert Én hajthatatlanul előretörök, amíg a feladatomnak eleget nem tettem. Senki sem fog Engem megállítani a lelkek megmentésében, hogy megmenthessem azokat a lelkeket, akik kiestek Kegyeimből, mert el fogom taposni azokat, akik az Utamba mernek állni. Nem tudjátok, hogy a pogányság miatt, mely végigsöpör a Földön, és a hívők közötti gyenge hit miatt a fiatalok egész nemzedékét távolítják el Tőlem ebben az időben? Küldetésem azokra a szerencsétlen fiatal lelkekre összpontosul, akiktől a legtöbb esetben megtagadnak minden ismeretet Rólam, Jézus Krisztusról. Mivel oly sokan vannak minden nemzetben, oly módon kell elérnem őket, ami leginkább felkelti a figyelmüket. Ne feledjétek, hogy áldottak a köztetek lévő Keresztények, akiket gyermekkoruk óta Isten Szavával tápláltak. Emiatt kötelességetek, hogy imádkozzatok az elveszett nemzedékért. Arra kérlek benneteket, hogy a Keresztes Imahadjárat alábbi imáját imádkozzátok ezekért a fiatal lelkekért:   A Keresztes Imahadjárat 118. imája: „Az elveszett fiatal lelkek nemzedékéért” Drága Jézus, Irgalmadért kiáltok az elveszett fiatal lelkek nemzedékéért. Azokért, akik nem ismernek Téged, hogy borítsd be őket a látás Ajándékával; azokért, akik ugyan ismernek Téged, de figyelmen kívül hagynak - vonzd őket Irgalmadba. Kérlek, add meg mielőbb nekik Létezésed bizonyítékát, és vezesd őket azok felé, akik segíteni tudnak nekik, és az Igazsághoz vezetik őket. Töltsd el elméjüket és lelküket az Irántad való vágyakozással. Segíts nekik, hogy felismerjék a bennük lévő ürességet, ami azért van bennük, mert nem érzik Jelenlétedet. Kérlek Téged, drága Uram, ne hagyd el őket, és Irgalmad által add meg nekik az Örök Életet. Ámen. Mennyire vágyom arra, hogy elérjem ezeket a fiatal gyermekeket, és hogy Szent Karjaimmal átfogjam őket, úgy, hogy vigasztaló szavakat suttoghassak a fülükbe, és hogy megadhassam nekik a lélek békéjét. Ők az Enyéim, és az Új Paradicsom üres lenne azok nélkül, akik után a legjobban vágyakozom. Segítsetek nekem megmenteni őket. Jézusotok A földi életetek csak egy múló pillanat a teljes életetekhez képest. Ti száműzetésben vagytok. 2013. szeptember 3. kedd, 18:45 Drága, szeretett leányom, legnagyobb vágyam, hogy a világ minden táján megszólítsam az embereket – akik kitöröltek Engem az életükből -, hogy jöjjenek vissza Hozzám. Sok lélek, akit az a gondolat vezet, hogy Isten valójában nem létezik, úgy döntött, hogy elfelejt Engem, szeretett Jézusát.  Nyugtalankodom ezekért a szegény összezavarodott emberekért, mert Én nagyon szeretem őket, és hiányolom társaságukat. Ha már elvándoroltatok Tőlem, és nehéznek találjátok összeegyeztetni egy rohanó modern világról alkotott nézeteiteket a Belém, Jézus Krisztusba vetett egyszerű hittel, akkor hadd segítsek nektek megérteni: ti a bűn miatt szakadtatok el Tőlem. Amikor a bűn megrontja a lelketeket, akkor egy sötétség ereszkedik le rá, és ez megnehezíti számára, hogy elfogadja Isten Fényét. Amikor ez megtörténik, a szívetek megkeményedik. És ilyenkor kapcsolódik be az értelmetek is, és ekkor van az, amikor tévesen azt hiszitek, hogy Isten nem Létezhet, mert a logika azt diktálja, hogy az Ő létezése lehetetlen. A földi életetek csak egy múló pillanat a teljes életetekhez képest. Ti száműzetésben vagytok. Az Igazság a jövőben rejlik, amikor végre hazatérhettek Istenhez a ti természetes állapototokba. Én megértem, hogy milyen nehéz sok embernek közel maradnia Hozzám, mivel nagyon sok zavaró tényezővel, kísértéssel és sötétséggel kell szembenéznie a Földön. Amikor úgy találjátok, hogy képtelenek vagytok érezni a Jelenlétemet vagy Szeretetemet, azt szeretném, ha elmondanátok a Keresztes Imahadjárat alábbi imáját (119): Hogy érezzem Isten Szeretetét Segíts nekem, Jézusom, mert nagyon össze vagyok zavarodva. Nem akar a szívem megnyílni Neked. Szemeim nem képesek látni Téged. Elmém bezárul Előtted. Ajkaim nem képesek vigasztaló szavakat mondani Neked. Lelkemet elborította a sötétség. Kérlek, könyörülj rajtam, szegény bűnösön. Jelenléted nélkül tehetetlen vagyok. Tölts el engem Kegyelmeiddel, hogy Irgalmadért könyörögve legyen bátorságom Feléd nyújtani a kezemet. Segíts nekem, elveszett tanítványodnak, aki szeret Téged, hogy legyen képes látni és elfogadni az Igazságot, de aki szívében már többé nem érzi a szeretet felpezsdülését. Ámen. Nem könnyű Velem egységben lenni. Nektek ki kell tartanotok addig, míg végre érzitek Jelenlétemet a szívetekben. Hívjatok Engem, és Én futni fogok, és átölelem szegény, nyomorult lelketeket, vezetni foglak, és örök üdvösségetekre viszlek benneteket. Nem számít, hogy mit tettetek, soha ne féljetek hívni Engem. Én minden bűnösnek válaszolni fogok, nem számít, hogy ők kicsodák. Egyikőtök sincs közületek a bűn foltja nélkül. Várom hívásotokat. Jézusotok Szakaszonként hozok Ajándékokat, a lelkek tisztaságától függően 2013. szeptember 4. szerda, 18:00 Drága, szeretett leányom, az Élő Isten, Aki az alázatos lelkekben van jelen, egyre nyilvánvalóbbá válik, amint Új Ajándékom mindenkire kiárad, akik ebben az időben a világban élnek. Szakaszonként hozok Ajándékokat, a lelkek tisztaságától függően. Követőim a világ minden egyházában az Irántam való szeretetük újraéledését fogják érezni, mivel Én annak az Ígéretemnek a nagyobb megértésével áldom meg őket, hogy újra Eljövök. Ajándékom azt fogja jelenteni, hogy a sötétség pókhálóján keresztül is képesek lesznek meglátni, hogy hogyan kezd az Igazság értelmet kapni. Ők most már tudni fogják, hogy Én beszélek hozzájuk, mert érezni fogják Jelenlétemet a szívükben. A Szentlélek Ereje által olyan ismerettel lesznek megáldva, amely lehetővé teszi számukra, hogy Második Eljövetelemre kellőképpen felkészüljenek. Követőimet a Szentlélek fogja vezetni, és ők Engem nem fognak se elárulni, sem pedig a Nevemben istenkáromlást elfogadni. Éppen ezért a Szavam most egyre gyorsabban fog terjedni, és a Szentlélek hamarosan egy vágyat fog ébreszteni a lelkükben a Nagy Nap iránt, amikor az utolsó harsona megszólal, hogy bejelentse Második Eljövetelemet. Ne féljetek, szeretett követőim, mert Én a szenvedésetek ellenére is veletek vagyok. Hamarosan számbelileg növekedni fogtok, és ez kellő bizalmat fog adni nektek ahhoz, hogy hűségesek maradjatok Hozzám. Jézusotok   Üdvösség Anyja: Minden egyes Szentséget a felismerhetetlenségig meg fognak változtatni 2013. szeptember 5. csütörtök, 9:35 Gyermekem, amikor a Töviskoronát Fiam Szent Fejére helyezték, az nemcsak azért történt, hogy szörnyű testi fájdalmat okozzanak Neki, hanem azért is, hogy azzal közöljenek valamit. Ez egy jelképes tett volt részükről. Azt mondták ezzel – miközben gúnyolták Őt -, hogy ez az Ember, Aki azt mondja, hogy Ő az Egyház Feje, és Aki Messiásnak nevezi Önmagát, nem lesz soha megtűrve. Amikor Őt Megkoronázták, meggyalázták az Egyház Fejét, és ezekben az időkben újra meg fogják gyalázni Őt. Krisztus ellenségei nem elégszenek meg azzal, hogy átvegyék Fiam Egyházának belső irányítását, hanem még sok más módon is meg fogják Őt szentségteleníteni. Meg fogják változtatni a Szentáldozáshoz szükséges ostyákat, és a Szent Eukarisztia jelentését is. Ők azt fogják mondani, hogy a Szent Eukarisztia az emberiséget jelképezi, és hogy az egy új közösségnek a jele – egységbe gyűjtve minden embert Isten Szemében. Nektek, gyermekeim, azt fogják mondani, hogy ti egymásnak hittestvérei vagytok, és ez ünneplésre ad okot. Az Oltáriszentség (a Szentostya) Krisztus Teste és az Ő Valóságos Jelenléte. Ez nem lehet két különböző dolog. Mégis, ők el fogják ferdíteni ennek jelentését; mindaz, ami végül maradni fog, csupán egy darab kenyér lesz, mert amikor ők megszentségtelenítik az oltárokat és a Legszentebb Ostyát, Fiam Jelenléte megszűnik. Minden egyes Szentséget a felismerhetetlenségig meg fognak változtatni. Annyira ravaszok Fiam ellenségei, hogy úgy fog tűnni, mintha a szent szertartásokon csak egy kicsit változtattak volna. A Gyónás Szentségét el fogják törölni, mert a fenevad nem akarja, hogy a lelkek megmeneküljenek, mert ez Fiam győzelmét jelentené. Gyermekek, nektek továbbra is kérnetek kell közbenjárásomat, hogy a jövőbeli események fájdalmait enyhíteni lehessen, és az időt le lehessen rövidíteni. Szeretett Édesanyátok, Az Üdvösség Anyja Egyetlen felszentelt szolgám sem ítélhet el senkit az Én Nevemben 2013. szeptember 5. csütörtök, 14:30 Drága, szeretett leányom, milyen kevesen vannak, akik őszintén szeretnek Engem azok között, akik hisznek Istenben, vagy akik Emberfiaként fogadnak el Engem. Azt mondják, hogy szeretnek Engem, de sokan nem élnek Tanításaim szerint. Ti nem mondhatjátok, hogy szerettek Engem s ugyanakkor másokat elítéltek. Nem bánthattok másokat, kemény szavakat használva, és ugyanakkor azt mondjátok, hogy szerettek Engem. Ki az, aki bűntelen köztetek?  Melyik az közületek, aki Előttem felmagasztalja magát, és aztán kegyetlenül mások ellen beszél? Ti sohasem állíthatjátok azt, hogy az Én Nevemben beszéltek, amikor másokat rágalmaztok. Ez sértés Istennel szemben, és azok, akik így viselkednek, megbántanak Engem. Ti, akik másokról rosszat mondtok, s közben azt mondjátok, hogy Engem védtek, csak magatokat távolítjátok el Tőlem. Mégis azt gondoljátok, hogy tetteitek indokoltak. Milyen alkalom esetében gondolnátok, hogy Én az ilyen viselkedést támogatnám, és miért hiszitek azt, hogy fel vagytok hatalmazva az ilyen dolgok megtételére?   Amikor el vagytok kötelezve Szolgálatomnak, és aztán Isten valamelyik gyermeke ellen ily kegyetlen szavakat mondtok, súlyos bűnt követtek el. Egyetlen felszentelt szolgám sem ítélhet el senkit az Én Nevemben. Lehet, hogy jártasok vagytok Tanításaimban, lehet, hogy tájékozottak vagytok mindarról, amit Atyám Könyve tartalmaz, de amikor másokat az Én Nevemben rágalmaztok, félre foglak dobni benneteket. Sok vezeklést követel majd részetekről, hogy újra keressétek Kegyeimet, és még akkor is, amíg csak Bocsánatomért nem könyörögtök, hosszú idő fog eltelni addig, míg végül alkalmasak lesztek arra, hogy újra Elém járulhassatok.  Jézusotok Üdvösség Anyja: Egy új, kegyetlen világháború lesz bejelentve 2013. szeptember 6. péntek, 18:46 Drága, gyermekem, Fiam, Jézus Krisztus utasítására, feltétlenül fel kell hívnom a figyelmedet arra, hogy a háborúk, amelyek a Közel-Keleten most ki fognak bontakozni, előre jeleznek egy nagy csatát, amely egy új, kegyetlen világháborúként lesz bejelentve. Milyen nagyon megtöri ez szegény, szenvedő Fiam Szentséges Szívét. A gyűlölet, amely átjárja azoknak a vezetőknek a szívét, akikre az egyszerű emberek országaik vezetését bízták, szét fog terjedni. Ők el fogják árulni saját nemzetüket. Milliókat fognak megölni, és sok nemzet fog belekeveredni. Nektek tudnotok kell, hogy azok lelkét, akiket megölnek, és ártatlannak bizonyulnak bármely bűncselekmény elkövetésében, Fiam meg fogja menteni. Ezek a háborúk gyorsan ki fognak terjedni, és alighogy belekeveredik a világnak mind a négy sarka, a Nagy Háborút máris be fogják jelenteni. Sajnos nukleáris fegyvereket is be fognak vetni, és sokan fognak szenvedni. Ez egy félelmetes háború lesz, de nem fog sokáig tartani. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok minden ártatlan lélekért, és továbbra is imádkozzátok Legszentebb Rózsafüzéremet, naponta háromszor azért, hogy enyhítse a szenvedést, amely a 3. Világháború következménye lesz. Köszönöm, gyermekem, hogy válaszoltál a hívásomra. Tudnod kell, hogy jelenleg nagy szomorúság van a Mennyben, és hogy ezt a rossz hírt nehéz szívvel hozom nektek. Édesanyátok, Az Üdvösség Anyja Üdvösség Anyja: Az egyetlen út az Örök Élethez Fiamon, Jézus Krisztuson keresztül vezet 2013. szeptember 6. péntek, 20:15 Gyermekem, senkinek sem szabad elfelejtenie közületek, hogy Fiam az emberiség megmentéséért halt meg. Ő megszabadított minden lelket a fenevad rabságából. Ő megadta mindnyájatoknak az Üdvösség Ajándékát; és annak érdekében, hogy az Örök Életet megkapjátok, Fiamhoz kell jönnötök, és kérnetek kell Tőle ezt a Nagy Ajándékot. Az egyetlen út az Örök Élethez Fiamon, Jézus Krisztuson keresztül vezet. Mivel Ő annyira irgalmas, megadja mindenkinek azt a lehetőséget, hogy a saját szabad akaratukból jöjjenek Hozzá. Ő az Igazságot adta a világnak, és Kereszthalálának Ajándéka által mindenki számára utat nyitott, hogy örök békében és az Ő Paradicsomában éljenek. Sokan nem fogadják el Fiamat, és Istenben sem hisznek. Ha nem hisztek Istenben, vagy nem fogadjátok el az Üdvösség Ajándékát, akkor elszakítjátok magatokat Istentől. E végső Küldetésnek köszönhetően, mely a lelkek megmentését szolgálja – beleértve minden bűnös lelkét is, valamint azokat, akik nem hajlandók Isten Létezését elismerni -, Fiam egy Nagy Csodát fog tenni. A Nagyfigyelmeztetés folyamán mindenki látni fogja azt a bizonyítékot, hogy van lelkük, és sokan meg fognak térni. Azoknak, akik nem fognak megtérni és továbbra is ateisták maradnak, nem adható meg az Üdvösség Ajándéka, mivel elutasítják Irgalmassága Kezét. Ezek a lelkek a legarcátlanabb módon fogják Őt elutasítani, de imáitok megmenthetik őket. Azok, akik elutasítanak minden arra tett próbálkozást, beavatkozást és minden Irgalmat, hogy az Új Paradicsomba vigye őket, félre lesznek dobva. Ők nem fognak Fiam Királyságában részesülni, mivel Atyám, Aki a szabad akarat Ajándékát örökül hagyta az emberiségre, egyetlen gyermekére sem fogja soha ráerőltetni az Ő Akaratát. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy az ateisták elfogadják az Irgalmasság Kezét, amit Fiam mindnyájuk felé ki fog nyújtani. Ne feledkezzetek meg a Keresztes Imahadjárat imáinak imádkozásáról, hogy ezek a kicsinyes, szegény lelkek megmenekülhessenek. Szeretett Édesanyátok, Az Üdvösség Anyja Szent Szavamat nem szabad megváltoztatni, vagy úgy alkalmazni, hogy az valami mássá váljon 2013. szeptember 7., szombat, 18:25 Drága, szeretett leányom, miközben Én továbbra is mindent megteszek, hogy ezeken az Üzeneteken keresztül elérjem a világot, sok hűséges követőm még most sem fogadja el a Kezemet. Ezek az Én értékes lelkeim veszélynek vannak kitéve, mert sokan közülük nem fogják felismerni azt a módot, ahogyan fel fogják használni a hitüket arra, hogy az új, rövidesen életbe lépő liturgiát támogassák, mely nem Engem, Jézus Krisztust, az Emberfiát fog tisztelni. Sokan helytelenül azt fogják feltételezni, hogy az új liturgia és az új mise – noha sokat változott – nem okozhat bajt. Oly sokan fogják csendben megkérdőjelezni a tartalmak bizonyos részeit, akárcsak a formáját, és furcsának fogják találni. Ugyanakkor csak nagyon kevesen fogják kifogásolni azokat, mivel azt fogják hinni, hogy ezekre az Egyház adta az áldását, és ezért nem lehetnek rosszak. Amit ők nem értenek, hogy Szent Szavamat nem szabad megváltoztatni, vagy úgy alkalmazni, hogy az valami mássá váljon. Egyházam tévedhetetlen, de ha Egyházam bármelyik úgynevezett szolgája vagy vezetője kiforgatná Isten Szavát, vagy átírná a Szent Eukarisztia jelentését, akkor ők Istent káromolnák. Ez emberek megtagadtak és keresztre feszítettek Engem, amikor ők - beleértve Isten Templomainak vezetőit is - elutasították az Igazságot. Ha bárki – nem számít, hogy milyen magas beosztásban van köztetek – megtagadja az Igazságot, az eretnekség bűnével vétkezik, és nem Tőlem jön. Mégis ők azt szeretnék elhitetni veletek, hogy az Igazság egy hazugság. Ők mindazt tagadni fogják, amit nektek tanítottam, hogy egy teljes Keresztény életet élhessetek. Le fognak köpni Engem, és egy olyan úton fognak vezetni benneteket, amelyről azt fogják mondani, hogy Hozzám vezet, de ez nem igaz. Ezek a megjövendölt dolgok hamarosan meg fognak történni. Legyetek készen. Amikor látjátok a jeleket, akkor tudni fogjátok, hogy ezek a próféciák, amelyeket most nektek adok, Istentől származnak. Jézusotok Itt az ideje a Keresztes Imahadjárat Csoportok létrehozásának, és azok világszerte való terjesztésének 2013. szeptember 8. vasárnap, 21: 10 Drága, szeretett leányom, itt az ideje a Keresztes Imahadjárat Csoportok létrehozásának, és azok világszerte való terjesztésének. Ezek az Imák Isten Ereje által adattak, és nagy csodák vannak azokhoz társítva. Ezek az Imák elősegítik a megtérés terjedését, testi gyógyulást adnak és enyhítik a háború hatását, az éhínséget és a szegénységet. Ma egy újabb Imát hagyok örökbe nektek, mely segít majd enyhíteni azt a szörnyű szenvedést, amelyet a háború fog okozni. A Keresztes Imahadjárat 120. imája: Fékezd meg a Háború Kiterjedését Ó, édes Jézusom, szüntesd meg a háborúkat, amelyek elpusztítják az emberiséget. Védd meg az ártatlanokat a szenvedéstől. Védd meg azokat a lelkeket, akik az igaz békét próbálják hozni. Nyisd meg azok szívét, akiket a háború fájdalma sújt. Védd meg a fiatalokat és a gyengéket. Mentsd meg mindazokat a lelkeket, kiknek az életét elpusztította a háború. Erősíts meg mindnyájunkat, drága Jézus, akik Isten minden gyermekéért imádkozunk, és add meg nekünk a Kegyelmet, hogy kibírjuk a szenvedést, amelyben talán részünk lesz a küzdelem idején. Kérünk Téged, fékezd meg a háború kiterjedését, és vidd a lelkeket Szentséges Szíved Menedékébe. Ámen. Menjetek, mindnyájan, akik hallotok Engem, és kérjétek Tőlem azokat a Kegyelmeket, amelyekre szükségetek lesz, hogy elviseljétek Szenvedésemet ebben az időben. Jézusotok Minél jobban utálnak titeket, Tanítványaim, Isten annál jobban szeret benneteket 2013. szeptember 10. kedd, 13:45 Drága, szeretett leányom, nem tudod, hogy minél jobban követed Üzeneteimet, annál jobban fognak téged gyötörni azok, akik el akarják hallgattatni Hangomat? Mivel ez a Küldetés szeretett Atyám Parancsára folytatódik, minden erőfeszítést meg fognak tenni azok - különösen földi Egyházamban -, akik ellenzik ezeket a Szent Üzeneteket, arra kényszerítve téged, hogy hagyd abba az Üzenetek közvetítését. Ezek az ellenszegülések növekedni fognak, és mindenféle kiforgatott logikát, az Igazság arrogáns tagadását és hamisított teológiát fel fognak használni arra, hogy elfojtsák Isten Hangját. Minél jobban utálnak titeket, Tanítványaim, Isten annál jobban szeret benneteket, mert csak azok, akik követnek Engem és életüket Tanításaim szerint élik, fognak ilyen módon szenvedni.  Ha a világ felmagasztal, előnyben részesít és élő szentként tisztel benneteket, mint olyanokat, akikben nem talál hibát, vagy amikor utatok tévedését nyilvánosan nem tárják fel, akkor ti nem Isten kiválasztottjai vagytok, mert pontosan azzal szegültök szembe, amit Isten elvár szolgáitól. Ha nem nyilvánítjátok ki az Igazságot, és amikor Igazságomat elferdítitek csak azért, hogy a világ szemében kitűnjetek, akkor félre lesztek dobva, miközben Én igaz szolgáimat keresem. Igaz szolgáim szeretnek Engem, és a Szentlélek lendületbe hozza őket. A bánat, amelyet szemük kifejezésre juttat, mert Velem együtt szenvednek, világosan látható azok számára, akik maguk is megkapták a Szentlélek Ajándékát. Ezek a tiszta lelkek sohasem ítélnek el másokat, és Isten Szavát sem próbálják megakadályozni, mert ők képtelenek erre. Nektek kitartóan kell imádkoznotok ebben az időben – mindnyájatoknak –, mert ezek a szent Szolgáim Miattam vannak támadás alatt. Én velük Vagyok, de sokan el fognak esni és össze fognak roskadni azon nyomás miatt, hogy maradjanak csendben, amikor arra fogják őket kényszeríteni, hogy a közelgő hazug tanokat bemutassák nyájaiknak. Jézusotok Üdvösség Anyja: ki fognak gúnyolni benneteket, amiért nem ismeritek fel a Katolicizmus új értelmezését 2013. szeptember 11. szerda, 16:30 Gyermekem, e nagy szomorúság idején Szívem összefonódik szeretett Fiam, Jézus Krisztus Szívével, amikor Isten minden gyermeke ellen megnövekszik az üldöztetés. Minden ember a világon, különösen azok, akiknek nincs pénzük, nem befolyásos személyek, vagy nincs tulajdonuk, szenvedni fognak azok kapzsiságától, akik sok nemzetet ellenőriznek. A munkám, mely által segítek megvalósítani Fiam Szövetségének utolsó részét, már többféle módon kezd látszani. Én Isten Erejével Fiam Védelmének Menedékhelyére fogom mindazokat vezetni, akik bánattól terheltek, mert az életük során szenvedésben volt részük. Azokat, akiknek szegénységet, éhséget, szorongattatást és igazságtalanságot – bármi legyen is az – kell elviselniük, meg fogom vigasztalni, ha kértek Engem, hogy imádkozzak értetek. Ti, akik azért szenvedtek, mert Jézus Krisztusról, az emberiség Megváltójáról kell tanúságot tennetek, külön erőt fogtok kapni ebben az időben, amikor arra kértek Engem, hogy segítsek nektek. Hamarosan a legnagyobb igazságtalanságot lehet majd látni Fiam Egyházában, ahol az egyszerű híveket és a felszentelt szolgákat egyaránt engedetlenséggel fogják vádolni Jézus Krisztus Tanításait illetően. Egy eskü letételére fognak kérni benneteket, amit a Hiszekegyhez hasonlóan kell majd elmondani, hogy kifejezzétek Isten imádásának megváltoztatott formája iránti hűségeteket. Ezen eskütétel által – mely a Legszentebb Bibliában nincs elismerve – nagy veszélynek teszitek ki a lelketeket. A Liturgiát meg fogják változtatni, és új kiegészítéseket fognak bejelenteni, miközben más részeket, amelyeket oly sok éven át imádkoztak, többé már nem fogják használni. Ezt a gonosz tervet meg fogják indokolni, hivatkozván Fiam összes, Rá jellemző tulajdonságra, és kijelentik, hogy ezek az okai az ilyen változásoknak. Ezért tehát azok közületek, akik hűségesek Fiamhoz, ezt nagyon nyugtalanítónak fogják találni, és a ti lelketek nagyon fog szenvedni. És miközben ti továbbra is tisztelettel fogtok adózni Fiamnak, ki fognak gúnyolni benneteket, amiért nem ismeritek fel a Katolicizmus új értelmezését. E megpróbáltatás során ne veszítsétek el a bátorságotokat, mert ti, drága gyermekeim, Isten kegyeltjei vagytok, és Ő mindvégig veletek marad. Ne forduljatok el soha az Igazságtól. Soha ne higgyetek el semmit, ami nem Istentől származik. Szeretett Édesanyátok, Az Üdvösség Anyja Nektek, akik nagyon szenvedtek, és az életben már minden reményt elvesztettetek, tudnotok kell, hogy a Szívemben vagytok 2013. szeptember 13. péntek, 23:15 Drága, szeretett leányom, a Szívem a világ után sóvárog, és mindazok után, akik benne élnek, és Én megígérem nektek, Isten gyermekei, hogy a Szívemben mindnyájatokat egyesíteni foglak.   Én szeretek minden férfit, nőt és gyermeket, nem számít, hogy kicsodák ők – legyenek bár hatalommal rendelkezők, gazdagok, befolyásosak, alázatosak, szegények vagy egyszerű életet élő emberek. Atyám, Aki megteremtett benneteket, mindnyájatokat kiválasztott arra, hogy megszülessetek. Minden léleknek célja van, és mindenki Isten gyöngéden szeretett gyermeke. Nektek, akik nagyon szenvedtek, és az életben már minden reményt elvesztettetek, tudnotok kell, hogy a Szívemben vagytok, és Én mélyen átérzem a fájdalmatokat. Én szenvedek bennetek. Soha nem szabad feladnotok a reményt, mert Én helyet készítettem számotokra a Paradicsomomban. Ha feladjátok a reményt, akkor a jövőtöknek fordítotok hátat, amely az Én Fényemmel van tele. Ez a jövő az Én Ajándékom a számotokra, és minden az Enyém. Én el fogom venni az aggodalmatokat. Csak hívjatok Engem, és mondjátok: „Jézus, vedd el szörnyű fájdalmamat és szenvedésemet, és engedd, hogy érezzem Szeretetedet”, és én azonnal elveszem nehéz terheteket. Amikor üresnek érzitek magatokat, és úgy gondoljátok, hogy senki sem szeret igazán titeket, tudnotok kell, hogy Én mellettetek vagyok, mert Én mindig szeretlek, nem számít, hogy milyen messzire kóboroltatok. Amikor úgy gondoljátok, hogy nincs miért élnetek, akkor tudnotok kell, hogy az Új Paradicsomom Örök Életet fog adni nektek. De előbb ki kell tartanotok a szenvedésben, ebben az életben. Mégis Én megkönnyítem a szenvedéseteket, és mindaz, amit tennetek kell, hogy kéritek azt Tőlem. Sokan közületek úgy érzik, hogy értéktelenek, hogy nem szereti őket senki, sikertelenek, kielégíthetetlenek és hasznavehetetlenek. Azért éreztek így, mert a világ az úgynevezett siker és törtetés megszállottja. Csak az a néhány, az elit, tűnik úgy, hogy ilyen magasra jutott. A nyomás, amelyet a világ médiája hozott létre a gazdagság és a szépség felmagasztalására, csak arra szolgál, hogy romba döntse a hétköznapi ember bizalmát. Nem szükséges, hogy másoknak imponáljatok. Nem szükséges és nem kívánatos dolog, hogy az úgynevezett sikereitekkel imponáljatok Nekem. Dolgozzatok keményen, minden további nélkül! Használjátok a tehetségeiteket, amelyekkel Isten áldott meg benneteket, de azt olyan módon, hogy másokat és mindenki javát szolgálja. Tudnotok kell a következőket: Én a gyengéket, az alázatos lelkűeket és azokat, akik egyszerű szeretettel vannak Irántam, Jézus Krisztus iránt, fogom a legnagyobb dicsőségre emelni Királyságomban. Azok, akik most szenvednek, nem fognak többé szenvedni az Új Paradicsomomban. Azon Ígéretem, hogy mindnyájatokat összegyűjtelek, Második Eljövetelemkor fog beteljesedni. Vágyakozással és örömmel tekintsetek erre a napra, mert az már nincs messze, és akkor elhozom nektek a szeretet, az öröm, a boldogság Ajándékát, és az Örök Életet. Tartsatok ki, és gyertek közel Hozzám. Én veletek vagyok. Soha nem foglak elhagyni benneteket, de most nem szabad eltávolodnotok Tőlem, mert ha ezt megteszitek, el fogtok veszni Számomra. Jöjjetek, hajtsátok fejeteket a Vállamra. Engedjétek, hogy megvigasztaljalak benneteket. Engedjétek, hogy véget vessek bánatotoknak. Engedjétek, hogy letöröljem könnyeiteket. Engedjétek, hogy az Én Békémet adjam nektek. Most egy különleges Áldást adok nektek. Fogadjátok azt szeretettel. Fogadjátok el segítségemet, és minden rendben lesz. Szeretlek benneteket. Jézusotok A sötétség tana – a nagy hitehagyás, amely Egyházam ágyékából fog fakadni – sűrű ködként fog leereszkedni 2013. szeptember 14. szombat, 3:00 Drága, szeretett leányom, Én vagyok a Hang köztetek, Aki megpróbálom Magamat megértetni azokkal a vezetőkkel, akik a hitehagyást terjesztik, és akik a Föld négy szögletében uralkodnak. A sötétség tana – a nagy hitehagyás, amely Egyházam ágyékából fog fakadni – hamarosan sűrű ködként fog leereszkedni minden gyanútlan Keresztényre. Elkezdődött a terv az Igazság elfojtására, és Szent Tanaim kiforgatott változata hamarosan világossá válik sokak számára közületek. De amíg ők az Igazságot hazugságra cserélik, a Szentlélek felemelkedik ellenségeim ellen. Fényem továbbra is látható lesz azon zűrzavar közepette, amelyet minden idők legnagyobb hitehagyásának a vezetői fognak rászabadítani a világra. Ők nem fognak addig nyugodni, amíg a világ pogánnyá nem lesz, Irántam, Jézus Krisztus iránt való szeretet nélkül. A szekuláris világra úgy fognak tekinteni, mint egyetlen olyan világra, ahol az embert arra ösztönzik, hogy a saját élvezeteit és vágyait kövesse. Minden kísérletet meg fognak tenni annak érdekében, hogy elfojtsák a Szentlélek Jelenlétét. Tagadni fogják Keresztre feszítésem szenvedését és annak értelmét, hogy miért szükséges az üdvösséget kiérdemelni, noha az mindenkinek megadatik, aki megváltja magát Színem előtt, és aki Irgalmamért esedezik. Ők nemcsak a Rólam és Tanításaimról szóló hazugságokkal való etetést kényszerítik Isten gyermekeire, hanem még azokat is üldözni fogják, akik az ilyenfajta hazugságokat megkérdőjelezik. Azok, akik kétségbe vonják Egyházam vezetőjét, könyörtelen bánásmódban fognak részesülni, és egy parányi irgalmat sem fognak irányukban mutatni. Segíteni fogok nektek, akik bár elfogadjátok a hamis tanokat azoktól, akik azt mondják, hogy Egyházamat képviselik, de a szívetekben tudjátok, hogy ők nem jöhetnek Tőlem. Meg foglak vigasztalni titeket, mint ahogyan vezetni is foglak benneteket. Nektek nem szabad soha letagadnotok az Igazságot, vagy azoknak engednetek, kiknek a hatalom iránti szenvedélye azt jelenti, hogy az Én Nevemben fognak hazudni, ha kedvező feltételek mellett Ellenségeim oldalán maradhatnak. A hitetek most valóban próbára lesz téve. Most azért jöttem, hogy elhozzam nektek az Igazságot, mivelhogy az Igazságot meg fogják tőletek tagadni. Amikor ez megtörténik, nem fogják nektek megengedni, hogy hirdessétek az Igazságot más lelkek számára, akik e nélkül nem tudnának életben maradni. Imádkozzatok Irgalomért a saját lelketek számára, és azon lelkek számára, akiket ellenségeim súlyos tévedésbe fognak vezetni. Jézusotok Üdvösség Anyja: Ezek az Érmék meg fognak téríteni minden olyan lelket, akik nyitottak Fiam, Jézus Krisztus Irgalmára 2013. szeptember 14. szombat, 16:10 Ó, gyermekem, ahogyan Fiamat szerettem attól a pillanattól kezdve, hogy szépséges Arcába néztem, úgy szeretem Isten minden gyermekét is, mint saját gyermekeimet. Én az Isten Anyja vagyok, de ugyanakkor Isten minden gyermekének az Anyja is, mivel megígértem, hogy üdvösségük végső pillanatában segítek majd nekik. Fiam a Mennyben való Megkoronázásom alkalmával felhatalmazást adott Nekem arra, hogy a tizenkét törzsnek Anyja legyek – a tizenkét nemzetnek az Új Paradicsomban. Mielőtt még ez a nap felvirradna, Én, mint az Üdvösség Anyja, fel fogom kutatni mindenhol a lelkeket, és Fiamhoz fogom vonzani őket. Én segítek Neki ebben a fárasztó feladatban, és ahogyan Szívem össze van fonódva az Ő Szívével, úgy azok szívével is összefonódott, akik Fiamat valóban szeretik. Mint a ti Édesanyátok, szeretem Isten minden gyermekét. Mindegyikőtök iránt ugyanazt a szeretetet érzem, mint amit minden anya érez kicsinyei iránt. Én úgy tekintek Isten minden gyermekére, mintha mindnyájan még csak kis gyermekek volnátok. Érzem a fájdalmaikat. Együtt szenvedek Fiammal, amikor Ő azokra a bűnösökre tekint, akik elutasítják az irántuk való Szeretetét. Ó, mennyire gyötrődik miattuk, Én pedig mennyi könnyet sírok, amikor a bűn terjedése miatt látom növekedni az ember nyomorúságát. Mégis, még mindig sok élő szeretet van a világon. Ez a szeretet – ha tiszta – ellen fog állni a sötétségnek, és a világítótoronyhoz hasonlóan magához fogja vonzani a lelkeket. Ilyen módon fog Isten munkálkodni, hogy felvilágosítsa az emberiséget. Ő azok szeretetét, akik szeretik Őt, arra fogja felhasználni, hogy a többi lelket Magához vigye. Az Én kötelességem az, hogy annyi bűnösnek, amennyinek csak lehetséges, esélyt kínáljak fel a lelkük megmentésére. Én ezt a jelenések által teszem, amelyeknek tanúi vagytok, amikor megjelenek, hogy mindenütt lángra lobbantsam a bűnösök hitét. Én ezt most az Üdvösség Érmének átnyújtásával teszem. Gyermekem, amint azt már mondtam, ezt az érmet általad a világ rendelkezésére kell bocsátani, és a neked adott utasítások kell, hogy alapul szolgáljanak. Ezek az utasítások csak veled lettek megismertetve. Ezek az Érmék meg fognak téríteni minden olyan lelket, akik nyitottak Fiam, Jézus Krisztus Irgalmára. Ez pedig milliókat fog üdvösségre segíteni. Köszönöm, gyermekeim, hogy megnyitottátok Nekem, Édesanyátoknak a szíveteket, és hogy engedelmesek vagytok szeretett Fiam, Jézus Krisztus, az emberiség Üdvözítője iránt. Édesanyátok, Az Üdvösség Anyja A világ megmentésére irányuló Terveim hamarosan megvalósulnak. Most már minden a helyén van. 2013. szeptember 15. vasárnap, 23:50 Drága, szeretett leányom, a világ megmentésére irányuló Terveim hamarosan megvalósulnak. Most már minden a helyén van. Hadseregem megalakult. Ők most mindenhol növekedni és terjeszkedni fognak, magukkal hozván azt a sok lelket, akikre vágyom. Ennek a Hadseregnek nagy Kegyelmeket adtam, és ők a Szentlélek Kegyelme által égve fogják tartani a Kereszténység Lángját, és az Igazság Fáklyáját az Utolsó Napig hordozni fogják. Ők Isten Fényét még a legsötétebb sarokba is el fogják vinni, és milliók szemét fogják megnyitni Isten Szavának Igazságára, miközben a hitehagyás felfalja Egyházamat a Földön. A következő Keresztes Imahadjárat imáját adom nekik, hogy segítségükre legyen a Nekem tett hűségígéretükben. A Keresztes Imahadjárat 121. imája: Hűségeskü Jézus Krisztus Hadseregének Egységben vagyunk Szentséges Szíveddel, drága Jézus. Mi hitelt érdemlően hirdetjük Isten Igaz Szavát. A világ végéig is el fogunk menni, hogy terjesszük az Igazságot. Mi soha nem fogunk elfogadni semmi olyan hamis tant, melyet a Te Nevedben hirdetnek, de ami eltér attól, mint amelyre Te Magad tanítottál minket. Mi továbbra is hűek, igazak és állhatatosak maradunk a hitünkhöz. Azokkal, akik elárulnak Téged, szeretettel és együttérzéssel fogunk bánni, abban a reményben, hogy majd ők is visszatérnek Hozzád. Rendíthetetlenek, de ugyanakkor türelmesek is leszünk azokkal szemben, akik a Te Nevedben üldöznek minket. Győzedelmesen fogunk járni az út egész folyamán Új Paradicsomodig. Megígérjük, hogy fájdalmaink és szenvedéseink által elvisszük Hozzád mindazokat az elveszett lelkeket, akik Szeretetedre éheznek. Kérünk Téged, fogadd el imáinkat a világ minden bűnöséért, hogy az Irántad való szeretetben egyesülve egy családdá válhassunk a Béke Új Korszakában.  Ámen. Menj, Maradék Hadseregem, abban a tudatban, hogy minden segítséget és Kegyelmet megkaptok annak érdekében, hogy sikerrel járjon ez az utolsó Szent, földi Küldetés, és hogy így Isten minden gyermekét a Föld színéről összegyűjthessem, és Új Paradicsomomba vihessem. Jézusotok   Isten, az Atya: Azoknak mondom, akik pogány családban születtek, és nem a saját hibájuk miatt pogányok: Irgalomban foglak részesíteni benneteket 2013. szeptember 16. hétfő, 16:20 Legdrágább leányom, az emberi nem többsége közömbös Létezésemmel szemben. Oly sokan vannak, akik csak keveset tudnak Rólam, Atyjukról, Teremtőjükről. Felszentelt szolgáim, beleértve mindazokat, akik hisznek Bennem, a mindenek Teremtőjében, nem készítették fel az emberiséget a büntetésre, amellyel szembe kell nézniük, ha nem ismerik be hibáikat. Az a vágy, mi szerint úgy gondolják, hogy „minden rendben lesz” odavezetett, hogy sok gyermekem nem hisz a Pokol létezésében. Ez egy olyan hely, ahová azok az emberek kerülnek, akik visszautasítják Irgalmamat, a lelkek megmentésére tett Beavatkozásomat. A halálos bűn a Pokol mélységébe fogja vezetni a lelkeket, kivéve, ha azt az őszinte bánat (gyónás) el nem törölte. Azoknak, akik talán nem hibásak azért, mert halálos bűnöket követtek el, de nem hisznek Bennem, hanem inkább egy olyan létezésben hisznek, amelyet a hamis bálványok hoztak létre és idéztek elő az elméjükben, sok félni valójuk van. Utasítsatok csak el Engem, Teremtőtöket, és akkor Ellenem fogtok fordulni. Saját magatokat fogjátok elvágni Tőlem. Amikor Istenségem Igazsága feltárul majd előttetek, közületek sokan hevesen Ellenem fognak szegülni, és bármit teszek is, semmi sem fog a Pokol tűzétől megmenteni benneteket. Bevethetek minden Isteni Erőt, de Én sohasem kényszeríthetlek benneteket, hogy elfogadjátok Irgalmamat. Semmi sem fog segíteni rajtatok, egyedül csak a választott lelkek imái. Ez azt jelenti, hogy ti sohasem fogjátok meglátni az Arcomat. Bárki, aki azt mondja nektek, hogy nem számít, ha nem fogadjátok el Létezésemet, hazudik. Csak azok, akik elfogadnak Engem, éspedig egyetlen Fiam Irgalmán keresztül, léphetnek be Királyságomba. Mégha jóságos és szeretetteljes lelkek is volnátok, és még annak ellenére is elutasítotok Engem, hogy az Igazságot megismertetik veletek, szintén félre lesztek dobva Tőlem. Nincs az az Örök Élet, mely a tiétek lehetne. Most mindnyájatoknak megadom a Megtisztulás Ajándékát, de különösen az ateistáknak és a pogányoknak. Ez a Megtisztulás fájdalmas lesz, de sok esetben meg fogja nyitni a szemeteket az Igazságra. Azoknak mondom, akik pogány családban születtek, és nem a saját hibájuk miatt pogányok: Irgalomban foglak részesíteni benneteket. Ellenben azoknak, akiknek megadatott az Evangéliumok, és akik tudatában vannak a Szentháromság egy Isten Létezésének, de akik most elutasítanak Engem, ezt mondom: kevés remény van a számotokra addig, amíg meg nem fordultok, és jóvá nem teszitek bűneiteket. Aztán majd könyörögnötök kell lelketek üdvösségéért. Atyátok, A Legmagasságosabb Isten   Azért jövök, hogy Atyámhoz vigyelek benneteket. Azért jövök, hogy végrehajtsam az Ő Isteni Akaratát, és beteljesítsem a Szövetséget 2013. szeptember 17. kedd, 22:45 Drága, szeretett leányom, amikor ezt a munkát nehéznek találod, és vonakodsz attól, hogy rossz híreket közölj a világgal, akkor meg kell értened, hogy te csak a hírnök vagy. Te a Szent Isten, a Legmagasságosabb Isten eszköze vagy, és neked az Ő Hívására kötelességed válaszolni. A te engedelmességed alapvető fontosságú, és nem szabad félned a következményektől, amellyel, mint az Úr prófétájának, számolnod kell. Minden megjövendölt esemény már a kezdetben meg volt határozva, és Isten Tervének részét képezi azon Szövetség beteljesítése érdekében, hogy végül összegyűjtse gyermekeit, hogy az Ő Isteni Akarata szerint egyetértésben éljenek. Atyám hierarchiája és a gonosz közötti végső csata azt jelenti, hogy azok az emberek, akik támadásnak tették ki magukat, a bűn fertőzöttjei lesznek, és azon testvéreik ellen fognak fordulni, akik továbbra is hűségesek maradnak Istenhez. A csata megvívásának idején Isten ellenségei sok gonosz rémtettet fognak elkövetni szeretett gyermekei ellen. De amint azt már előzőleg mondtam nektek, ők nem tudnak olyan messzire elmenni, mivel nekik az emberiség elpusztítására nincs hatalmuk, bár ők azt hiszik, hogy van. Vigasztalódjatok mindnyájan, mert Atyám be fog avatkozni azoknak a gonosz cselekedeteibe, akik minden nemzetet ellenőrizni akarnak, és Ő agyoncsapja mindazokat, akik gyermekeit bántani merészelik. Sok szegény lélek fog szenvedni az ilyen üldöztetések alatt, de Atyám mindenkor irgalmas. Az Ő Hatalma érinthetetlen. A Keze Mindenható. Ő bármikor félredobhatja ellenségeit. De a megjövendölt próféciák valós tények, amelyeknek még Második Eljövetelem előtt meg kell történniük. Ezek olyan módon fognak kibontakozni, mely talán nem mindenki számára lesz nyilvánvaló, de tudnotok kell a következőket. Az imádság a ti fegyveretek. Az imádság képezi számotokra azt a fegyverzetet, amelyre szükségetek lesz, hogy legyőzzétek a gonoszt. Az ima enyhíteni fogja a háború hatását, a szenvedést, és mindenféle üldöztetést, amelyet Isten ellenségei fognak okozni az emberiségnek. Az ima meg fog menteni benneteket és mindazokat, akikért imádkoztok. Imáitok el fogja pusztítani a gonoszt, és amikor a Nagy Nap elérkezik, örömkönnyeket fogtok sírni, látván az Új Generációt, az emberek milliárdjait, akik azért menekültek meg, mert ti válaszoltatok a Hívásomra. Miközben Üzeneteim a szomorúság, a félelem és a csalódottság keverékét hozzák, ugyanakkor reményt is adnak az általuk létrehozott sok megtérés miatt. Atyám Terve a nagy többség számára ismeretlen. Amit meg kell értenetek, a következő: Az Ő Terve minden ellenségét el fogja pusztítani. Azáltal, hogy megengedi ezen megpróbáltatások bekövetkezését, meg fogja menteni végül az emberi nemet a bűn rabszolgaságától. Legyetek türelmesek. Legyetek nyugodtak. Mert hamarosan az öröm, a szeretet és a béke végül a tietek lesz egy egész örökkévalóságon át.  Azért jövök, mert mi egyek vagyunk – egy szent család Isten országában. Azért jövök, hogy Atyámhoz vigyelek benneteket.  Azért jövök, hogy végrehajtsam az Ő Isteni Akaratát, és beteljesítsem a Szövetséget. Azért jövök, hogy az Igazságot hozzam nektek. Szerető Üdvözítőtök, Jézus Krisztus   Második Eljövetelemkor minden életben maradt embert a Földön a szerint fogok megítélni, amit addig az időpontig tett Isten Dicsőségére 2013. szeptember 18. szerda, 17:08 Drága, szeretett leányom, amikor azt mondtam, hogy újra eljövök majd ítélni élőket és holtakat, akkor ezzel a következőt akartam mondani: Az első Ítéletnek be kell teljesednie, és ez alatt azt értem, hogy Második Eljövetelemkor minden életben maradt embert a Földön a szerint fogok megítélni, amit addig az időpontig tett Isten Dicsőségére. Ítéletem szigorú lesz, mivel ekkorra már Irgalmam elárasztotta a Földet. Azok közületek, akik Engem elutasítván továbbra is hajthatatlanok maradnak - jóllehet az Igazság meg lett nektek mutatva -, félre lesznek dobva Tőlem. Ti nem fogjátok elfogadni soha Irgalmamat, független attól, hogy mennyire esedezem üdvösségetekért. Az, hogy Engem továbbra is megtagadtok és gyűlöltök, örök szenvedést fog hozni nektek, és Én keserű és szomorú könnyeket fogok hullatni értetek. Ó, mennyire fogtok a földi kényelem után vágyakozni, annak ellenére, hogy ott a bűnös élvezetekre és a hatalom utáni gonosz törekvésekre vesztegettétek az időt, és ahol másokat elnyomtatok. A Föld egy rég elveszett paradicsomnak fog tűnni, amikor a sötétség mélységében Segítségemért fogtok ordítani. Azok, akik közületek szeretnek Engem, de akiknek lelkét a bűn megrontotta, nem kell félniük, mert Irgalmammal foglak elnyelni benneteket, ha kéritek azt. Minden bűnös megmentésre kerül, mihelyt megváltja magát a Szemeimben, nem számít, hogy mennyire súlyosak a bűnei. Az élők, akik a Kegyeimben vannak, Dicsőséges Paradicsomomba fognak felemeltetni. Ezek között mindenféle bűnös lesz, minden vallásból és fajból való ember, aki hívott Engem, Üdvözítőjét, az Emberfiát, és mindazok, akik kérik Tőlem, hogy mentsem meg őket. Fel fogom támasztani a halálból azokat, akik már megtisztultak a Tisztítótűz mélységeiben, valamint azokat, akik a Mennyországban türelmesen várnak eme Nagy Nap elérkezésére. A többi száműzetik. Időtöket a Földön Atyám határozta meg, mely nap Számomra még ismeretlen, de Én most a következőket mondom nektek: ti, ez a nemzedék, össze lesztek gyűjtve, és Új Paradicsomomba foglak vinni benneteket, amikor az Ég és Föld eggyé fog válni. Időt kaptatok a felkészülésre, tehát jól használjátok fel azt, mivelhogy örök életet kaphattok, és megoszthatjátok azt szeretteitekkel. Most arra kérlek benneteket, hogy ajánljatok fel Nekem minden szeretett személyt: családotokat, barátaitokat és nemzeteteket, hogy Drága Vérem Védelmével boríthassam be őket. Jézusotok   Imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat eme különleges imáját mindazok felajánlására, akik közel állnak hozzátok, hogy Drága Véremmel beboríthassam őket 2013. szeptember 18. szerda, 23:30 Drága szeretett leányom, azt kérem tőletek, hogy mindnyájan imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat eme különleges imáját mindazok felajánlására, akik közel állnak hozzátok, hogy Drága Véremmel beboríthassam őket. A Keresztes Imahadjárat 122. imája: Felajánlás Jézus Krisztus Drága Vérének Drága Jézus, kérlek, szentelj meg engem, a családomat, a barátaimat, a nemzetemet, hogy Drága Véred védelme alatt legyünk. Te meghaltál értem, és a Te Sebeid az én sebeim lettek, mivelhogy méltósággal elfogadom a szenvedést, amelyet a Második Eljöveteledhez vezető úton fogok elviselni. Együtt szenvedek Veled, drága Jézus, amint megpróbálod a Szívedbe gyűjteni Isten minden gyermekét, hogy így Örök Életünk legyen. Boríts be Drága Véreddel engem, és mindazokat, akiknek szükségük van Védelmedre. Ámen. Mindössze annyit kell tennetek, hogy bíztok Bennem, és Én meg fogom védeni mindazokat, akik Hozzám fordulnak a saját és mások lelkének üdvösségéért. Menjetek és készüljetek fel az Ítélet Napjára. Megáldalak mindnyájatokat, és megadom nektek az erőt, hogy odaadással folytassátok Keresztes Imahadjáratom Imáinak az imádkozását. Jézusotok   Senkinek, se papnak, se püspöknek, se bíborosnak, se a pápának nincs joga ahhoz, hogy átírja Isten Szavát 2013. szeptember 19. csütörtök, 19:26 Drága, szeretett leányom, miután majd a Liturgiát megváltoztatták és Színem előtt megszentségtelenítették, szegény felszentelt szolgáim nagy bánatukban futva fognak Hozzám jönni. Csak miután ez megtörténik, fogják felismerni, hogy Isten Prófétája az, aki Isten Szavát ismertté teszi, és hogy ez az Igazság. Isten Szava Igazság. Amennyiben az Isten gyermekeinek adott próféciák Tőle vannak, az csak a teljes Igazság lehet, egyébként nem Tőle valók. Sokan össze fognak gyűlni, és egyesülni fognak, hogy olyan módon készüljenek fel az Irántam való tiszteletük kifejezésére, ami valóban tisztel Engem, mert semmi sem fog az útjukba állni, hogy elősegítsék Szent Szavam, a Szentmise és a Legszentebb Eukarisztia fennmaradását. De sokan még akkor sem fogják látni a hibákat, amelyek a gyanútlan lelkek számára bemutatásra kerülnek. Csak akkor fogja sok felszentelt szolgám megérteni, hogy valójában mi is történik, amikor Isten Egyházáról azt fogják állítani, hogy egységben van a pogányokkal és nevetséges gyakorlataikkal. Csak akkor fognak futni az életükért, amikor a pogány szimbólumok és a sátáni jelek kezdenek megjelenni a Keresztény Egyházak külső és belső bejáratain. Nagy lesz a félelem a szívükben, mert sokaknak közülük abban a szakaszban nem lesz hova menniük, mivel nem készültek fel erre a napra. Ezek lesznek azok, akikre vadászni fognak, mivel ők nem válaszoltak Hívásomra. Büszkeségük és önteltségük megakadályozta őket abban, hogy Hangomat felismerjék. Felszentelt szolgáim közül oly sokan esnek tudatlanságuk fogságába, és nagzon sokan tehetetlenek lesznek a hamis próféta, az ő serege és az antikrisztus uralkodásával szemben. Ezek ketten könyörtelenek lesznek azon igyekezetükben, hogy ellenőrizzenek minden nemzetet, és aki az útjukba mer állni, azt elpusztítják. Miközben földi Egyházam felszentelt szolgái csapdába esnek – kivéve, ha csak fel nem készültek –, a Hozzám, Jézus Krisztushoz hűséges hívő lelkek lesznek azok, akiket súlyos tévedésbe fognak vezetni, ami oly keserű bánatot okoz Nekem. Sokan még akkor is félni fognak attól, hogy hűtlenséget mutassanak az Egyházzal szemben, amikor már megváltoztatták Tanításaimat, Szent Tanaimat és a Szentségeket. Nekik most tudniuk kell, hogy senkinek, se papnak, se püspöknek, se bíborosnak, se a pápának nincs joga ahhoz, hogy átírja Isten Szavát. Amikor ezt megteszik, akkor megszegik Isten Törvényét. Csak Isten azon Egyháza tévedhetetlen, amely hű marad Tanításaimhoz. Ha egyszer a kötelék – az a kötelék, mely szerint csakis az Igazságot hirdetik az Én Nevemben – elszakad, ők is elszakadnak Tőlem. Én vagyok az Egyház. Ti, követőim, felszentelt szolgáim, akkor tartoztok Hozzám, amikor betartjátok Szent Tanaimat. Az Egyház – az Én Egyházam – sértetlen marad, mert az Igazságot nem lehet soha megváltoztatni. Azok, akik elszakadnak Tőlem, nem lehetnek részei földi Egyházamnak. Jézusotok Négy hatalmas birodalom fog kiemelkedni, mint fő forrás, ahonnan a háborúkat fogják irányítani 2013. szeptember 21. szombat, 00:22 Drága, szeretett leányom, amint a hamis próféta hatalma egyre csak növekszik, sok minden fog történni a világban, és aki őt kifogásolni merészeli, figyelmen kívül fogják hagyni, még azokat is, akik Egyházam legmagasabb beosztásaiban vannak. A politikai nézeteltérések eredményeképpen a Föld négy részre fog elkülönülni. Négy hatalmas birodalom fog kiemelkedni, mint fő forrás, ahonnan a háborúkat fogják irányítani. Mivel ezek a birodalmak hatalmukban megnövekednek, sok részét fogják ellenőrizni a Világnak, de nem mindet, mert Atyám azt nem engedi meg. Ezen nemzetek mindegyike egymás ellen fog harcolni, bár azt fogják állítani, hogy együtt dolgoznak. Amint a bizalmatlanság növekszik, mindegyikük megpróbálja felülmúlni a másikat, és a harcok tovább folytatódnak. Ők a saját nemzetük szegény rétegeinek nagy részét el fogják pusztítani. Az embereknek, akik fölött uralkodnak, kevés hatalmuk marad, ahol a demokrácia csupán egy cérnaszálon fog függni. Éppen ezek az ártatlan és szenvedő lelkek azok, akik meg fogják kapni Isten Védelmét, ha rendelkeznek az Élő Isten Pecsétjével. Soha ne becsüljétek alá Istennek ezt a kötetlen Ajándékát. Az Élő Isten Pecsétje meg fog védeni benneteket a testi és a lelki haláltól a háborúk ideje alatt. Kérlek, hogy juttassátok el ezt a lehető legtöbb emberhez minden nemzetben. Egyiptom és Szíria hatalmi harcba fog keveredni, ami Izraelre is kihatással lesz. A zsidóknak sok ellensége van. Minden háború, mely célpontba veszi és magával ragadja ezt a két országot, egy végső csatát fog eredményezni, melybe Izrael is bele fog keveredni, és a legrosszabb népirtást fogják elszenvedni a Második Világháború óta. Jeruzsálem bukása és felemelkedése meg van jövendölve, és ezeknek a csatáknak meg kell történniük, mielőtt még a próféciák beteljesülnének. Jézusotok Sokan a valótlanságok elfogadásával fognak elárulni Engem 2013. szeptember 21. szombat, 13:45 Drága, szeretett leányom, Erőm most ki fog áradni a hívők szívébe a Szentlélek Ereje által, mivel ők egyfajta nyugalmat fognak érezni a nagy hitehagyás ellenére, amelyet már kezdenek az Egyházban megtapasztalni. Én ezen megpróbáltatások ideje alatt, szeretett Atyám Hatalma és Dicsősége által nagy erőt és bátorságot fogok nektek adni, gyöngéden szeretett tanítványaim. Ti a Keresztes Imahadjárat imái által megkapjátok ezeket az Ajándékokat, mert ezek nélkül lehetetlennek találnátok, hogy ellenálljatok az előttetek álló vallási üldöztetésnek. Azért kaptátok ezeket az Ajándékokat, hogy másokat is megmenthessetek, akik el fogják utasítani Mennyei Hívásomat, és akik ártatlanul az oroszlán barlangjába fognak sétálni, ahol elszabadul majd a Pokol. Ha ők egyszer a sötétség barlangjába kerültek, akkor a pogány rituálékba rohannak. A lelkük meg fog nyílni a gonosz szelleme előtt, és nagyon rövid időn belül vakok lesznek az Igazságra, a kezdetek óta lefektetett Isten Szent Szavára. Sokan a valótlanságok elfogadásával fognak elárulni Engem, jóllehet Kereszthalálom által megkapták az Igazságot. Sok tanítványom elárult Engem a Keresztre feszítésemet megelőző napokban, amikor a Földön jártam. Utánozván a farizeusokat, ezeket a szavakat kiáltották: „Távozz tőlem, te eretnekséget beszélsz. Te gúnyt űzöl a farizeusokból, akik Isten Nevében beszélnek. Te hazug vagy, és gonoszságot beszélsz. Te a Sátán fia vagy.” Most, hogy mindnyájatokat felkészítelek Második Eljövetelemre, ti ugyanezeket a vádakat fogjátok újra kiköpni. Most a Mennyből jövő Isteni Üzeneteken keresztül azért jövök, hogy az Igazságot hozzam nektek, jóllehet már mindent tudtok Rólam. Azért teszem ezt, mert Egyházamban el fogják törölni az Igazságot. Ti hamarosan el fogjátok fogadni az Én Nevemben hirdetett hazugságokat, és az Igazságot sehol sem lehet majd megtalálni. Ne feledjétek el ezeket a szavakat. Én csupán azért jövök, hogy Atyámnak tett Ígéretemet teljesítsem. Azért jövök, hogy a megígért végső üdvösséget elhozzam számotokra. A Sátán nem akarja, hogy ez megtörténjen, mindazonáltal nem tud Engem megállítani. De amit tenni fog az az, hogy Isten sok gyermekét akadályozni fogja végső Irgalmam elfogadásában. Ő ezt ellenségeim segítségével fogja megtenni, akiket most Földi Egyházamban elcsábított. Ébresszétek fel azokat, akik alszanak. Úgy fogok jönni, mint tolvaj az éjszakában. Csak azok fognak megmenekülni, akik fel vannak készülve. Jézusotok   Üdvösség Anyja: üzenet a papoknak: Hogy hűségesek maradhassatok Fiam Földi Egyházához, készen kell állnotok nyája táplálására 2013. szeptember 23. hétfő, 13:30 Gyermekem, sok Égi jel lesz megismertetve Fiam Egyházának fedele fölött, amikor a Szentmise Liturgiájában megtörténnek a végleges változtatások. Mindazok, akik nyitva tartják a szemüket és a fülüket, tanúi lesznek Fiam Haragjának, ami nem kerülheti el a figyelmüket. Fiam megígérte, hogy tudatni fogja Haragját, amikor újra megfeszítik Őt Földi Egyházában azáltal, hogy a Szentmise Áldozat bemutatása során megszentségtelenítik Testét és Vérét. Mennydörgés és villámlás, melyet nagy viharok követnek, fogja lesöpörni lábukról az embereket. Még több árvíznek lesznek majd szemtanúi – amikor az emberek bűnei elsodortatnak -, midőn kezdik felismerni Isten büntetéseit, amelyek az emberiségre zúdulnak. Lévén ők is a bűn rabszolgái, hasonlóan azokhoz, akik szeretik Fiamat és hűségesek maradnak a Szentmiséhez, nem fogják felismerni a különbséget, amikor majd az utálatot bemutatják nekik. Ne feledjétek, hogy a Szentmiseáldozat Fiam haláláról való megemlékezés, mely során Fiam Valóságos Jelenléte kerül megismertetésre. Ők hamarosan nem fogják elismerni az Igazságot, és az új mise pogány szertartássá válik. Ez a nap még hátravan, mely hirtelen és váratlanul fog elérkezni – ilyen gyorsan fog a hamis próféta lépni. Most van itt az ideje a felkészülésnek. Mindazoknak a felszentelt szolgáknak, akik hűségesek maradnak a Legszentebb Eukarisztiához, és akik Isten Szent Szavát be fogják tartani, a felkészülést most kell elkezdeniük. Hogy továbbra is hűségesek maradhassatok Fiam Földi Egyházához, készen kell állnotok arra, hogy nyáját az Élet Táplálékával, az Ő szent Eucharisztiájával tápláljátok. Ez az az eskü, amit Jézus Krisztusnak fogadtatok, amikor azt mondtátok, hogy szolgálni fogjátok Őt, és hogy a Szentmisében az Ő Testével és Vérével látjátok el mindazokat, akik az üdvösséget keresik. Ezt a fogadalmat az utolsó napig tiszteletben kell tartani. Ne féljetek az előtettek álló időktől, amikor Isten ellenségei az Ő Szent Nevét arra fogják felhasználni, hogy a bűnt elnézzék, és azt mindenki számára elfogadhatóvá tegyék, amikor mindenkit meg fognak fosztani Testétől és Vérétől. Ennek nem lesz semmi jelentősége, ha ti továbbra is mindent megtesztek, hogy szolgájátok Fiamat. Menjetek békével abban a reményben, hogy mindazok, akik szeretik Fiamat, a Szentlélek Ajándékával lesznek megáldva, hogy képesek legyenek felismerni az Igazságot. Áldott Édesanyátok, Az Üdvösség Anyja   A világ négy része, amelyre utalok, a négy nagyhatalom: az Egyesült Államok, Oroszország, Európa és Kína. 2013. szeptember 24. kedd, 11:18 Drága, szeretett leányom, a világ négy része, amelyre utalok, a négy nagyhatalom: az Egyesült Államok, Oroszország, Európa és Kína. Minden megjövendölt prófécia ezeket a hatalmakat fogja érinteni, valamennyi bonyodalom a vallások és a politikai rendszerekben fog végbemenni. Szíria és Egyiptom, az országukban zajló zavargások miatt egy nagyobb háború katalizátorai lesznek, mely háború érinteni fogja mind a négy nagyhatalmat. E hatalmak mindegyike szövetségre fog lépni annak érdekében, hogy egy egységes rendszert hozzanak létre, amelyet az egész világra kiterjedő vagyon és népesség ellenőrzésre fognak alkalmazni. A vallási háború lesz a középpontja ennek az ellenőrzésnek, és Keresztény Egyházaim jelenlegi vezetőit legyőzik és megsemmisítik a fenevadra való előkészület során, aki mind a négy birodalmat ellenőrizni fogja. Isten egyetlen (nagy) hatalmat sem jogosít fel arra – amelyek szembeszállnak Isten Szavával, vagy megpróbálják elpusztítani gyermekeit –, hogy erőszakkal elfogják azokat, akiknek a neve fel van írva az Élet Könyvében. És miközben Én a Keresztényekről beszélek és arról, hogy mennyire szükséges, hogy hűek maradjanak Hozzám, ugyanúgy utalok a zsidókra is, mert Szent Mihály arkangyal, aki a védelmezőjük, őrködni fog fölöttük, és segíteni fog nekik, hogy ellenálljanak az üldöztetésnek, amelyet nekik is el kell szenvedniük, mint Isten választott népének. Isten Terve már létrejött, és most a Mennyország minden angyala és szentje arra készül, hogy segítsenek Nekem Küldetésemben, hogy mindenkit egyesíthessek, és hogy megvédjék azokat, akik szeretnek Engem a nagy megtévesztéstől, melyet azért hoztak létre, hogy becsapják a világot. Az emberi nem még sohasem koordinálta ennyire erőteljesen az Istennel szembeni gonoszságot, mint napjainkban. A halandó ember eddig még soha nem volt képes ennyi szenvedést okozni a hatalomátvétel által, mint a történelem e pillanatában, csak azért, hogy ellenőrzést gyakorolhasson. A nagy üldöztetés Isten gyermekei ellen a szemetek előtt bontakozik ki, amit a Sátán hozott létre a gonoszságra kész, magas hatalmi pozíciókban lévő, hatalomra éhes férfiak és nők készséges támogatásával. Sokan mégsem látnak közületek, mert becsaptak benneteket. Jézusotok   Oly sokan elfelejtettek Engem, sok esetben viszont magától értetődőnek tartanak Engem 2013. szeptember 24. kedd, 18:00 Drága, szeretett leányom, mennyire magányosnak érzem Magam, mivel sokan – beleértve azokat is, akik hűségesek Szent Szavamhoz – oly kevés időt töltenek Társaságomban. Mennyire vágyódom figyelmükre, akár egy pillanatra is a nap folyamán. Oly sokan elfelejtettek Engem, sok esetben viszont magától értetődőnek tartanak Engem. Nem tudjátok, hogyha csak egy rövid ideig is beszéltek Velem, Én kiárasztom rátok kegyelmeimet? Azok, akik megvigasztalnak Engem, bármilyen módon szólván Hozzám, ahogy az a legkönnyebb számukra, egy belső békére tesznek szert, mely a világon sehol sem található. Az öröm, a kényelem és az izgalom utáni törekvésetekben az elégedettség fellobbanása csak rövid életű. Semmi sem fog kielégíteni benneteket, beleértve a legnagyobb világi kincseket is. Énmiattam, Irgalmasságom miatt van az, hogy a legnagyobb kincset magadatik nektek, egy olyan élet Ajándéka, mely tele van dicsőséggel; egy csodálatos környezetben, tökéletes szépségű testben és azzal a képességgel, hogy egy állandó szeretetet érezzetek, ami eláraszt majd benneteket, de roppant nagy boldogságot is fog hozni nektek. Ez pedig az Örök Élet; és az idő Számomra, hogy átvigyelek benneteket Földi Királyságomba, közel van. Amikor Velem beszéltek, és arra kértek Engem, hogy erre a Nagy Napra készítselek fel benneteket, akkor készen fogtok állni, de az Úr Nagy Napjára való előkészületek időt vesznek igénybe. Akárcsak, mint egy mennyasszony és vőlegény esetében, nektek mindent a helyére kell tennetek még a Nagy Áldás Napja előtt. Jóval előtte fel kell készítenetek családotokat, barátaitokat és rokonaitokat. Aztán azon a Napon, amikor eljövök, hogy tanúja legyek ennek a Dicsőséges Átváltozásnak, készen kell állnotok testben és lélekben, hogy méltók legyetek belépni az Új Paradicsomba. Minden nap, melynek során azzal vagytok elfoglalva, hogy mások szükségleteiről gondoskodjatok, legalább tíz percet arra kell áldoznotok, hogy az aznapi bűneitekért engeszteljetek. Ez nagyon fontos, mert Én szeretlek és várlak titeket. Ahhoz, hogy megfelelően kommunikálhassatok Velem, nektek mindig alázatos szolgaként kell Elém járulnotok. Amikor letérdeltek előttem, vagy egyszerűen csak a szívetekben beszélgettek Velem, mindig ezzel kezdjétek: „Jézus bocsáss meg Nekem, mert vétkeztem.” Ezt követően érezni fogjátok Jelenlétemet, és Én élni fogok a lelketekben. Minél gyakrabban fordultok Hozzám, annál közelebb kerültök Hozzám. Hamarosan olyan leszek számotokra, mint egy barát, aki nélkül már nem tudtok élni. Ezután majd minden kis dologért Hozzám fogtok fordulni, és Én ott leszek. Én mindig biztosítani fogom azt, hogy azok, akik időt töltenek Társaságomban, nagy kegyekben részesüljenek, és hogy Áldásaim elhozzák számukra a lélek nyugalmát és békéjét. Ne feledjétek, hogy Én azonnal válaszolok azoknak, akik keresnek Engem. Jézusotok   Jaj azoknak a Keresztényeknek, akik a new age pogányságáért elhagytak Engem 2013. szeptember 24. kedd, 22:44 Drága, szeretett leányom, minden élő léleknek erős késztetése van arra, hogy az életében megtalálja Istent. Azok, akik Isten Szeretetét a legtisztább szeretetnek tartják, megkapják ezt az Ajándékot alázatukért és azon tény elfogadásáért, hogy minden Dicsőség Istent illeti. A pogányok azon igyekezetükben, hogy lelki békére találjanak, az Igaz Isten Teremtését keresik, nem pedig Teremtőjüket. Ahelyett, hogy Isten, az Én Atyám, a Mindenható, a Minden dolog Teremtője elé vetnék magukat, a hamis bálványok előtt hevernek, közöttük azon csodák előtt, amelyeket Ő teremtett a világ számára: a Földet, a Napot, a Holdat és a csillagokat. Ők ezeket a csodákat bálványozzák, és aztán azt hiszik, hogy ezáltal nagy hatalomra tesznek szert. Amit ők keresnek, az egyfajta lelki megvilágosodás, amelytől azt remélik, hogy örömet és békét fog hozni nekik. Aztán sokan a meditáción és a jógán keresztül megnyitják elméjüket és lelküket, megengedvén így a gonosz léleknek, hogy megrontsa őket. Ők tévesen azt hiszik, hogy egy másik hatalom – más, mint ami a Legmagasságosabb Istentől jön – képes számukra elhozni azt a békét, amelyre vágynak. Most már tudnotok kell, hogy csak egy Isten létezik. A tömjénezés minden más formája egyenértékű a pogánysággal. Nem számít, hogy mit mondanak, vagy hogyan indokolják meg tetteiket, ezzel ők meghívják a Sátánt, hogy birtokba vegye a lelküket, és hogyha egyszer a Sátán hozzáfér a lelkükhöz, akkor ő és odaküldött démonai nem fogják békén hagyni őket. Gyötörni fogják ezeket a lelkeket, hazugságokkal töltik el őket, és elhitetik velük, hogy egy különleges ajándékkal rendelkeznek. Egyesek úgy vélik, hogy olyan gyakorlatokkal, mint például a Reiki, meg tudnak másokat gyógyítani, de amikor ezt teszik, megfertőznek másokat, beleértve az ártatlanokat is. Amikor a pogányok énekelnek, hogy lelki ajándékokra tegyenek szert, ők azt mondják, hogy ez békét hoz nekik. Noha ezt sokan hiszik, tudnotok kell, hogy egy rövid időn belül – mihelyt a gonosz lélek belépett az elméjükbe – izgatottá válnak, és nem fognak nyugalmat találni. Ők az öröm mindenféle érzését állandóan keresik, és mindaz, amit cserébe érte fognak kapni, nem más, mint a lélek sötétsége. A pogányság egy rettenetes nyugtalanságot hoz magával, és azokban az országokban, ahol a pogányok a hamis istenek után kiáltanak, Atyám Haragját fogják magukra vonni. Sok ilyen lélek fel sem fogja azt, hogy mit tesz, de azáltal, ahogyan testüket ékesítik, fel fogjátok ismerni őket, mert ők szent edényeknek tartják magukat a hamis bálványok szemében, akiket állításuk szerint imádnak.  A Szeretet, az alázat vagy a mások javát szolgáló személyes áldozatok hiányozni fognak az életükből, mivel ők csak az érzékeiket imádják. Nem értik, hogy a lelkük Isten Ajándéka, és így elszalasztják az alkalmat, hogy a tökéletességre törekedjenek, ami sohasem lehet az övék. A Nagyfigyelmeztetés során ezekben a lelkekben életre fogom kelteni az Igazságot, hogy lássák valójában Kihez is tartoznak. Imádkozzatok, hogy elfogadják Irgalmasságom Kezét. Jaj azoknak a Keresztényeknek, akik a new age pogányságáért elhagytak Engem. Ők azok, akik nem akarják Irgalmamat, és inkább ostobaságokban fetrengenek, egójukat táplálván, amikor azt gondolják, hogy hatalmuk van a spirituális dolgok fölött. Míg ilyen módon keresik személyes tökéletességüket, teljesen elvágják magukat Istentől. Ezáltal, hogy így tesznek, ajtót nyitnak a gonosznak, aki el fogja őket csábítani, és a babonás ígéretek varázsa által el fogja őket hipnotizálni, mely sivárrá teszi a lelküket, ahol Isten Szeretete nem tud növekedni. Jézusotok   Üdvösség Anyja: Csak kevesen lesznek elég bátrak ahhoz, hogy nyíltan hirdessék Isten Szavát, amikor Fiam Egyházát keresztre feszítik 2013. szeptember 25. szerda, 12:15 Gyermekem, Fiam Egyházának keresztre feszítése valóban elkezdődött, és minden jel elkezdett láthatóvá válni. Mint ahogyan Fiamat Keresztre szegezték, és csak egy Apostol maradt vele mindvégig, éppen úgy lesz most is, csak kevés földi apostola meri majd láttatni magát, amikor Krisztus földi Misztikus Testét kell védelmezni, miközben azt majd kifosztják, üldözik és aztán megsemmisítik. Azok közül, akik hűséget esküdtek Fiamnak, csak nagyon kevesen látták a megkorbácsolását vagy kísérték Őt, amikor felkapaszkodott a Kálvária hegyére. Nekem csak négy hűséges tanítványom volt – unokatestvérem Mária, Márta, Mária Magdolna és János –, hogy támogassanak engem és segítsenek gyötrelmemben, miközben szemtanúja voltam Fiam szörnyű megkínozatásának. Sokan fogják követni Fiam utasításait, melyeket ezen Üzeneteken keresztül ad a világnak, de csak kevesen lesznek elég bátrak ahhoz, hogy nyíltan hirdessék Isten Szavát, amikor Fiam földi Egyházát keresztre feszítik. Jelenleg nagy az én bánatom, mert mindaz, amit a La Salette-i és a Fatimai jelenések során megjövendöltem, most fog kibontakozni előttetek, de közületek sokan vakok. Azoknak, akik legszentebb kegyhelyeimen órákat szenteltek Nekem, Hozzám kell jönniük, és kérniük kell Engem, Édesanyjukat, hogy megnyissam szemüket az Igazságra. Kérnetek kell Engem, hogy szenteljem szíveteket és lelketeket Fiamnak, különben ti is meg fogjátok Őt tagadni. Szeretett Édesanyátok, Az Üdvösség Anyja   Isten, az Atya: Még ha városokat kell is elpusztítanom, hogy megállítsam a gonoszság terjedését, meg fogom azt tenni 2013. szeptember 26. csütörtök, 17:55 Legdrágább leányom, Igazságosságom Keze lesújtott a világra, és meg fogom büntetni azokat, akik gyermekeim testében és lelkében kárt tesznek. Haragomtól félnetek kell, mint ahogy Irgalmamat is el kell fogadnotok. Be fogok avatkozni nemzeteitekbe, hogy megállítsam a háborúk terjedését, és még ha városokat kell is elpusztítanom, hogy megállítsam a gonoszság terjedését, meg fogom azt tenni. Mivelhogy az ember gonoszsága vírusként terjed, ketté fogom vágni, és le fogom ütni azokat a (gonosz) lelkeket. Mennyire undorodom az abortusz, a háború, a gyilkosság gonosz bűnétől, és azok félrevezetésétől, akik elősegítik a bűn terjedését. Ezért nekik most meg kell fizetniük. A politikai tisztségekben lévők, akik az abortusz könnyű elérhetőségét irányítják, lesznek az elsők, akik meg lesznek büntetve. Most csak várjatok, és látni fogjátok, hogy hogyan fognak szenvedni azokért a kegyetlenségekért, amelyeket ők a Színem előtt igazolnak. Azok a csoportok, amelyek az abortusz által a világ megtizedelését tervezik, kínszenvedve fognak a Kezem által meghalni. Végre igazságszolgáltatásban lesz részük, és többé nem fogom nekik megengedni, hogy ilyen gonoszságot okozzanak gyermekeimnek. Az arrogáns kijelentésük, hogy ők az emberiség érdekében cselekednek, el lesz hallgattatva, mert ők saját magukat vágták el Tőlem, és most már kevés idejük maradt arra, hogy tisztára mossák a lelküket. Azoknak, akiknek a tanítás felelőssége adatott, hogy gyermekeimet az Evangélium Igazságára tanítsák, be kell tartaniuk Ígéretüket. Én fel foglak emelni benneteket, amikor az Igazságot mondjátok, de a mélységbe foglak dobni titeket, ha a Szent Eukarisztiát megszentségtelenítitek. És még ha üldözni fognak is benneteket a hazugok, és meggyőzni az Igazság megváltoztatásának szükségességéről, semmi lesz ahhoz a sötétséghez képest, amit Én az egész Földre rá fogok szabadítani. Akkor lesz sírás és fogcsikorgatás, de senki sem fog meghallani benneteket. Többé már nem fogtok látni és hallani semmit, de érezni fogjátok azok fájdalmát, akiket a hitehagyás által elpusztítottatok, amelyet addig szítottatok, amíg az be nem burkolta azon felszentelt szolgák lelkét, akiket kioktattatok. Féljetek Haragomtól, mert az hirtelen fog rátok zúdulni, és akkor már túl késő lesz számotokra. Ti nem fogjátok soha meglátni az Arcomat. Ezt az utolsó figyelmeztetést azoknak a vezetőknek adom, akik földi Egyházamat irányítják. Amennyiben nem véditek meg Isten Szavát, illetve nem támogatjátok a Szent Eukarisztia fennmaradását, akkor ennek halál és kétségbeesés lesz a következménye. Nem fogok időt hagyni nektek, hogy elpusztítsátok az ellenségeim által kijelölt lelkeket. Atyátok, A Legmagasságosabb Isten   Igaz Egyházamat ki fogják dobni Rómából, és éveken át tartó elhagyatottságot kell majd elszenvednie 2013. szeptember 28. szombat. 15:23 Drága, szeretett leányom, mindig emlékeztesd azokat, akik hisznek bennem, de fogalmuk sincs Második Eljövetelem közeledtéről, hogy legyenek éberek azokra a jelekre, amelyek a Nagy Napot megelőzik, s amelyek meg vannak jövendölve Atyám Könyvében. Az első jel a nagy hitehagyás. Ez akkor fog megtörténni, amikor eltűnik az Igazságba, Isten Szavába vetett hit, és a bűnt fogják dicsőíteni a világ minden táján. Amikor a hitehagyás belülről hatalmába keríti földi Egyházamat, akkor ez jel arra, hogy Második Eljövetelem nagyon közel van. Amikor látjátok azokat, akik azt mondják, hogy Én választottam őket földi Egyházam vezetésére, és a szekuláris világba vetik magukat evilági előnyökért, akkor tudni fogjátok, hogy a változások elkezdődtek. Amikor azt látjátok, hogy Nagy Áldozatom – Keresztre feszítésem – a vita tárgyát képezi, és Eukarisztiámhoz új értelmezéseket csatolnak, akkor tudni fogjátok, hogy Egyházamat a pusztába fogják vetni. Egyházam alatt azokat értem, akik nem fognak eltérni az Igazságtól, és akik továbbra is – akárcsak korábban – el fogják fogadni Isten Szavát. Igaz Egyházamat ki fogják dobni Rómából, és éveken át tartó elhagyatottságot kell majd elszenvednie. A pogányok össze fogják (Egyházamat) taposni, és szenvedni fog, de Irgalmam által sértetlen marad, és a bátor lelkeket, akik nem fognak cserbenhagyni Engem, rendkívüli Ajándékokban fogom részesíteni. Amint az utálatos, úgynevezett „csodák”, a gyógyulások, a hamis alázat gesztusa és az emberiség iránti hamis szeretet láthatóvá válik Egyházam burkában, felismerhető lesz valódi természetfölötti beavatkozásom is. Én a Keresztes Imahadjárat-csoportjaim által fogom megismertetni a Szentlélek jelenlétét azokkal, akik csúfolják és gúnyolják őket. Imacsoportjaim sok csodával lesznek megajándékozva, és azok, akik imádkozzák az Imákat, mint ajándék, hogy segítsenek szeretett tanítványaimnak megbirkózni a vallási üldöztetéssel. Az üldöztetés, amelyről beszélek elsődlegesen lelki jellegű. Igaz tanítványaim – értem ez alatt a bármelyik felekezethez tartozó, bárhol élő Keresztényeket – nagyon bánatosan fognak nézni, amikor tanúi lesznek annak a nagy csalásnak, amely a Katolikus Egyházra fog leereszkedni. A Katolikus Egyház át fogja ölelni a szekuláris világot, és ki fogja jelenteni, hogy a halálos bűn többé már nem létezik. A bűnt már nem fogják bűnként elismerni, és megtévesztvén az ártatlanokat, azt fogják mondani, hogy nem nehéz bejutni Királyságomba. A gyónás jelenlegi formáját megszüntetik. Az embereknek azt fogják mondani, hogy a maguk módján kérjenek bűnbocsánatot Istentől, és éppen ezért sokan nem fogják venni a fáradtságot, hogy megbocsátásomat kérjék. Azért nem fogják ezt megtenni, mert már nem fogják elismerni, hogy szándékosan bűnt követtek el, és mert Isten úgyis megbocsát mindent. Ez az a tévedés, ami meg volt jövendölve, és ami milliókat fog a Pokol tüzébe vezetni, ahová pedig a hamis próféta és az antikrisztus fogja vezetni őket. Hamarosan a Katolikus Egyházban mindenütt pogány ünnepeket és fesztiválokat fognak bevezetni. A pogányok, és azok, akik utálják Istent, meghívást fognak kapni az oltárokhoz, a tabernákulum elé. Azt fogják bejelenteni, hogy ez az ünnep a Szentáldozás újabb formája – Isten minden gyermeke egyesül annak érdekében, hogy tiszteletben tartsák egymás hitét és emberi jogait. Tőletek, követőim, azt fogják kérni, hogy tiszteletet mutassatok azok iránt, akik meg akarják szüntetni a Szent Eukarisztiában lévő Jelenlétemet. Amennyiben nem karoljátok fel a pogányságot, azzal fognak vádolni benneteket, hogy Keresztény-ellenesek vagytok. Így fognak majd becsapni mindnyájatokat. Így fognak majd Engem, Jézus Krisztust meggyalázni. Ugyanezt fogják tenni az iskolákban is, hogy száműzzék a Kereszténységet. Hasonlóan fognak cselekedni a politikai körökben is, amikor mindent, ami velem kapcsolatos, el fognak törölni. Egyetlen más vallás sem lesz ilyen gyűlölet célpontja. A Kereszténységet, mert az maga az Igazság, el fogják pusztítani. Az, amit ti nem vesztek észre: hogy ha beleegyező résztvevőkké váltok ennek a gonosz megszentségtelenítésnek, akkor a lelketek megsötétedik, és idővel elpártoltok a saját üdvösségetektől. Csak áruljatok el Engem – és Én meg fogok bocsátani nektek. Csak tagadjatok meg Engem – és Én meg fogok bocsátani nektek. De ha meggyaláztok Engem, és a fenevadnak esküdtök hűséget, akkor teljesen elszakadtok Tőlem, és lehetetlennek fogjátok találni, hogy Irgalmamat elfogadjátok. Jézusotok   Az egyházi szabadkőművesség most érte el a hatalom legmagasabb szintjét földi Legszentebb Egyházamban 2013. szeptember 30. hétfő, 15:45 Drága, szeretett leányom, arra kell kérnem minden felszentelt szolgámat, hogy legyenek éberek, amikor majd arra szólítják fel őket, hogy vegyenek részt lelkigyakorlatokon, amelyeket meggyőzésük érdekében vezetnek be, hogy beleegyezzenek egy új hűségeskü letételébe, amely – ha beleegyeznek – érvényteleníteni fogja a Nekem, Jézus Krisztusnak tett legszentebb esküjüket. Az egyházi szabadkőművesség most érte el a hatalom legmagasabb szintjét földi Legszentebb Egyházamban, és hamarosan elő fogja írni az új liturgia bevezetését, mely figyelmen kívül fogja hagyni Legszentebb Akaratomat. Ezt a liturgiát, amelyet az Isten ellenségei hoztak létre, és amelyet az újhoz való alkalmazkodás címén álcáznak, hogy megfeleljen azoknak a politikai erőknek, akik be akarják tiltani a Kereszténységet, olyan gyorsan fogják bemutatni, hogy sokan meg fognak döbbenni Egyházamban. Fájdalmas lesz számukra ilyen utálatot látniuk, de hűséges szolgáim hangját nem lehet lesz majd hallani a nyilvánosság előtt, mert ők, a Szabadkőművesek ellenőrizni fogják minden szempontból az új liturgia fogadtatásának a visszhangját. Minden kifogást, amelyet az egyházmegyékben világszerte felhoznak, el fognak utasítani, és félre fognak dobni. Azzal fognak mentegetőzni, hogy az Egyháznak szüksége van új fiatal lelkek toborozására, akik eltávolodtak tőle. A szekuláris világra hivatkozva, azt fogják mondani, hogy ez az új liturgia még több embert fog megtéríteni. Ó, mennyire megtévesztő lesz ez az utálat, és milyen sokan fognak áldozatul esni ezeknek a hazugságoknak, ami végül ahhoz fog vezetni, hogy sokan távol maradnak majd az Igazságtól. Az Igazság Könyvét Dániel próféta jövendölte meg, hogy Isten gyermekei ne feledjék el soha az Igazságot, amikor a hazugságokban fuldokolnak, amelyek fel fogják falni földi Egyházamat. Fogadjátok el az Egyházam által lefektetett Igazságot. Ne fogadjátok el az új törvényeket, amelyeket az Én Szent Nevemben akarnak majd rátok kényszeríteni, s ami egy Szentségtöréssel ér fel. Jézusotok   Van egy nagy tévhit arra vonatkozólag, hogy mitől lesz egy férfi vagy egy nő szent az Én Szememben 2013. október 2. szerda, 22:15 Drága, szeretett leányom, van egy nagy tévhit arra vonatkozólag, hogy mitől lesz egy férfi vagy egy nő szent az Én Szememben. A világon sok ember találja nehéznek a Keresztény Hit gyakorlását, amikor imádkozásra kerül a sor. Oly sok jó és jószándékú embernek esik nehezére nyugodtan leülni és békésen elmélkedni Nagy Tanításaimról, mely azért adatott a világnak, hogy az emberek megértsék, mi az elvárás velük szemben. Nekem nincsenek nagy elvárásaim. Én nem kényszerítem a lelkeket arra, hogy órákat szenteljenek Rám és töltsenek Jelenlétemben, és mégis, amikor az alázatos lelkek ezt megteszik, Én annyira boldog vagyok – de ez egy ritka dolog. Így szeretnék Én egy bensőséges kapcsolatot teremteni Isten minden gyermekével. Én csak kicsiny hangotokat szeretném hallani, mely Engem hív, amikor meg szeretnétek osztani Velem személyes gondolataitokat, bánataitokat, örömötöket, gondjaitokat, kudarcaitokat és Irántam való vágyakozásotokat, hogy Jelenvalóvá tegyem Magamat számotokra, és hogy Jelenlétemről megbizonyosodjatok. Mint még soha ezelőtt a világ történetében, Isten most meg fogja engedni, hogy Ő Rajtam, Egyetlen Fián keresztül érzékelhető legyen azon lelkek számára, akik keresik Őt. Isten, az Atya, a Legmagasságosabb Ereje által Én még a legegyszerűbb, a legméltatlanabb, a legösszezavartabb, a legjobban meggyötört lelkek elé is eljövök, hogy megadjam nekik azt az Ajándékot, hogy bizonyságot nyerjenek Jelenlétemről. Hogyan tudom ezt megtenni? Hogyan fogjátok tudni, hogy Én beszélek veletek? Először is a megtérés könnyeivel töltelek el benneteket. Amint átélitek Keresztre feszítésemet, nagy szomorúságot kezdtek majd érezni. Az életet az Én Szemeimen keresztül kezditek majd látni, még a mindennapi helyzetekben is. Vonzódni fogtok azokhoz, akiket már eltöltött a Szentlélek az Ő ajándékaival. Én nem azokat választom, akikről ti azt hiszitek, hogy méltóbbak, szentebbek, áldottabbak, fegyelmezettebbek, mint ti vagytok. Én csak azokat választom, akik teljes alázatossággal járulnak Elém, és önként lemondtak a saját akaratukról, hogy így az Én akaratom megvalósulhasson. Ha ti valóban szerettek Engem, akkor meg fogjátok tudni, hogy mi az igazi béke. Ha valóban szerettek Engem, akkor ezt fogjátok mondani Nekem: „Jézus, a Te Akaratod minden, ami számít. Az én szabad akaratom a Tied. Tégy vele, amit szeretnél!” Amikor a lelkek ezt mondják Nekem, akkor ők az Én hűséges szolgáim, és általuk meg tudom menteni a maradékot is, azokat, akik túl makacsok ahhoz, hogy felismerjék a Velem való egység értelmét. Én sok mindent megtehetek, és sok csodát tehetek, amikor a szabad akaratot, amit Atyám adott minden egyes embernek, felajánlják Nekem, az Ő Fiának. Ez a legnagyobb erő, ami meg fogja semmisíteni a fenevad erejét, amikor ő hatalomra jut. Jöjjetek Hozzám, és ajándékozzátok szabad akaratotokat Atyámnak, hogy szabadságot hozhasson az emberi nemnek. Kérlek, imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat eme különleges imáját: A Keresztes Imahadjárat 123. imája: A szabad akarat Ajándéka Istennek Drága Jézus, hallgasd meg egy legméltatlanabb lélek imáját, és segíts nekem, hogy Téged egyre jobban szeresselek. A szabad akaratomat, mint Ajándékot önként felajánlom Neked, és visszaadom, drága Jézus, hogy így alázatos szolgáddá válhassak, és engedelmeskedjek továbbra is Isten Akaratának. Az én akaratom, a Te Akaratod. A Te Parancsod azt jelenti, hogy Én engedelmeskedem minden kívánságodnak. Az Én akaratom a Tied, hogy azt tégy vele, ami szükséges annak érdekében, hogy világszerte megments minden embert, akik elszakadtak Tőled. Neked adom ezt az Ajándékot, amit születésemkor kaptam a Te Legszentebb Szolgálatodra. Ámen. Minél jobban kezdtek megismerni Engem, annál jobban meg fogtok érteni két dolgot: Tanításaim soha nem változnak. Én minden lelket szeretek. Jézusotok   Mivel földi Egyházam Keresztre feszítése elkezdődik, nektek minden megjövendölt jelre résen kell lennetek 2013. október 3. csütörtök, 22:35 Drága, szeretett leányom, mivel földi Egyházam Keresztre feszítése elkezdődik, nektek minden megjövendölt jelre résen kell lennetek. Isten ellenségei minden szempontból utánozni fogják Saját Keresztre feszítésemet, kezdve Testem megszentségtelenítésével. Amikor a hóhérjaim elé vonszoltak, mezítelenre vetkőztettek, hogy kigúnyoljanak és szégyenbe hozzanak Engem. Aztán pirosba öltöztettek – mely szín a vadállattal kapcsolatos. Aztán azon marakodtak, hogy ki verje be az első szöget a Testembe. Majd barbárokhoz hasonlóan szaggatták végtagjaimat, és annyira szétfeszítették Karjaimat, hogy kitépték a helyéből, csakhogy újabb fájdalmat okozzanak Nekem. Hogy még több szenvedést okozzanak Nekem, a szegeket olyan dőlési szögben ütötték be a tenyerembe, hogy azok a Csuklómon jöttek ki. Mindkét Karomat olyan különös szögben húzták ki, hogy Én egy fájdalmas, szokatlan helyzetben lógtam, amelynek az volt a célja, hogy maximális fájdalmat okozzanak Nekem, és hogy megalázzanak. Sorsot húztak, hogy melyik utolsó nyolc férfi hajtsa végre a Testemnek okozott véres kínzatást. Ocsmányságokat énekeltek, ütöttek-vertek Engem, gyomron rúgtak, és ordítoztak, mint a vadállatok. Minden módon bemocskoltak Engem, megmutatván azoknak, akik Kereszthalálom szemtanúi voltak, hogy megbüntettek az úgynevezett gonosz hazugságokért. Meggyilkoltak, hogy elhallgattassanak Engem, megakadályozván így, hogy Isten Szava elérje a lelkeket. Ugyanez fog megtörténni hamarosan. Ellenségeim nem fognak azzal megelégedni, hogy megváltoztassák Eukarisztiám Bemutatását – ők még egyszer be fogják mocskolni a Testemet. Hasonló módon fognak meggyalázni Engem. A vörös színt fogják használni; gesztikulálni fognak Keresztem előtt, és az új rituáléjukkal sértegetni fognak Engem. Csak azok, akik felismerik a jeleket, fogják észrevenni, hogy ezeket a szentségtöréseket a nagy pompa és a ragyogás közepette milyen lelkesen mutatják be majd a világnak. Az új szentbeszédek zagyvaságok lesznek, és a liturgia nagy részének nem lesz értelme. Azoknak mondom, akik ismerik Tanításaimat: legyetek éberek az összekuszált, logikátlan és a bonyolult kijelentésekre, melyek egykori tanításoknak és hitvallásoknak az új, átírt bevezetéséhez fognak társulni. Ők nemcsak zavart és nyugtalanságot fognak kelteni a lelketekben, hanem tele lesznek ellentmondásokkal és hazugságokkal is, melyek sohasem jöhetnek Tőlem, Jézus Krisztustól. Ti azóta, hogy a Földön jártam, már megkaptátok az Igazságot. Most hazugságokat fognak adni nektek azzal a céllal, hogy elfordítsanak benneteket Istentől. Legyetek feltétlenül éberek, mert le fognak nyelni benneteket, és a hamis tanokba fognak belerángatni titeket. A sötétség tana, amelyet éveken át aprólékosan kidolgoztak, hamarosan rátok ereszkedik. Ne fogadjatok el soha olyan ígéreteket, amelyek ellentmondanak Szavamnak. Amikor azt látjátok, hogy ezek a dolgok megtörténnek, tudni fogjátok, hogy mindezeket a gonosz szelleme hozta nektek azért, hogy tönkretegye számotokra az örök üdvösség lehetősségét. Jézusotok   Ha tagadjátok a bűn létezését, akkor ti Engem tagadtok meg 2013. október 4. péntek, 23:44 Drága, szeretett leányom, egyetlen ember sem harcolhat Ellenem, s közben elvárja, hogy örök élete legyen - hacsak előbb át nem adja önmagát teljesen Nekem. Isten minden gyermekének tudnia kell, hogy az idő közeledik, amikor a világnak fel kell ismernie, hogy Végső Hívásom szinte elérkezett hozzájuk. Ne féljetek soha Hívásomtól. Üdvözöljétek azt, mert Én Szeretetet, Békét és Üdvösséget hozok nektek. Ha nem vesztek tudomást Rólam, azt a saját felelősségetekre teszitek, mert Én csak annyi időt adok nektek, hogy válaszolhassatok Mennyei Hívásomra. Ti, szeretett követőim, nem számít, hogy kik vagytok, hamarosan elszigetelve és elvágva találjátok magatokat valódi Jelenlétemtől. Jelenlétemet, Szavamat és Isten Igaz Tanítását most száműzik, és ti egy nagyon magányos állapotban fogjátok találni magatokat. Azok, akik csúfolják és gúnyolják a világ számára adott eme Szent, Szeretet Üzeneteimet, csodálkozva kérdezik, hogyan lehetséges ez... s közben a megtévesztés útját követitek. Minél tovább jártok ezen az úton, annál nagyobb távolságot helyeztek a lelketek és Irgalmam közé. Ha szerettek Engem, akkor hinni fogtok Tanításaimban. Ha ismertek Engem, akkor fel fogjátok ismerni Szent Szavamat a Szentírásban. Ha ti ismertek Engem, és mégis elfogadjátok azt, hogy Én valaha is megengedném Szent Szavam valami olyasvalamivé való átalakítását, ami valójában már nem az - anélkül, hogy beavatkoznék -, akkor ti nem mondhatjátok, hogy ismertek Engem. Ha ti azt hiszitek, hogy Én, az Emberfia, Aki brutális halált halt értetek, hogy a bűntől megmentsen benneteket, hátra tudnék dőlni, és eltűrni egy ilyen helyzetet, akkor ti megtagadjátok Isten Szavát. Ha tagadjátok a bűn létezését, akkor ti Engem tagadtok meg. Ha elfogadjátok a bűnt, mintha az egy jó dolog lenne, vagy akár egy percig is azt hiszitek, hogy Én megbocsátanám a bűnt anélkül, hogy bűnbánatot tartanátok, akkor ti többé már nem tarthattok igényt egy helyre Királyságomban. Figyelmeztetlek benneteket, hogy az előttetek álló időszak a pusztulás legveszélyesebb útjára fog vezetni benneteket, hacsak nem maradtok hűségesek Szent Szavamhoz. Az Én Igém Örök. Az Én Királyságom a tietek, ha úgy fogadjátok Szavamat, ahogyan az adatott nektek. Ha meg meritek azt hamisítani, vagy elfogadjátok annak bármilyen más új alkalmazását, akkor ti ezért szenvedni fogtok. Haragom most egyre csak növekszik, amikor azt látom, hogy sokan közületek milyen kevés tiszteletet mutatnak azon Igazság iránt, ahogyan az Atyám Könyvében le lett írva. Nem lehet más az Igazság. Isten az eltérés semmilyen formáját sem fogadja el. Semmiféle érvelést. Semmilyen emberi gondolkodást. Nincs kivétel. Az Igazság örökké élni fog. A hazugságok a fenevad Karjaiba fognak vezetni benneteket. Jézusotok Hamarosan azt fogják nektek mondani, hogy használjátok fel a hiteteket egy politikai kampány létrehozására, a szegények megsegítése érdekében   2013. október 6. vasárnap, 23:30 Drága, szeretett leányom, a hamis próféta hangja bömböl mindarról, ami Egyházamban szent. Ellenben kevés szó esik Isten Tanításainak betartásáról, a Szentségek gyakorlásának és az Igazság hirdetésének fontosságáról. Ehelyett a figyelem elterelése lesz látható, mint például a szegényekkel és az éhezőkkel való törődés, és mindezt úgy tekintik majd, hogy ez, mint Isten szolgáinak, a ti elsődleges feladatotok. Mint Isten szolgáinak és követőinek az Egyházban mindenekelőtt ahhoz az Igazsághoz kell hűek maradnotok, amelyet Én mondtam nektek. Szeretni a szegényeket és az éhezőket, és segíteni őket, egy jó dolog, de földi Egyházamnak, amely Nekem tett esküt, sokkal nagyobb szerepe van. Ez magába foglalja az Igazság tanítását mindenben, amit tanítottam nektek, és ti ezt meg fogjátok tenni, ha valóban szerettek Engem. Az Egyháznak az a küldetése, hogy az Én Tanításaim Igazságát tanítsa. Szavam egyik aspektusát kiemelni a szegények megsegítése érdekében, csodálatra méltó, de egyben félrevezető is, mivel Tanításaim egyértelműen kimondják, hogy nektek a lelkükben szegényeket kell segítenetek. Segítsétek őket lelkük meggyógyításában, mielőtt segítetek nekik megszabadulni az élet megpróbáltatásaitól. Ha egy szegény embert küldök hozzátok, és megkérlek benneteket, hogy segítsetek neki, hogyan tennétek ezt? Ruhát adnátok neki? Pénzt, hogy táplálhassa családját? Vagy először a lelkét mentenétek meg Számomra? Hamarosan azt fogják nektek mondani, hogy összpontosítsátok minden figyelmeteket a világ szegényeire. Pénzt fognak kérni tőletek – és ezt különböző forrásokból fogják beszedni, hogy a világ szegényeit, a munkanélkülieket és a hajléktalanokat segítsék. Azt fogják nektek mondani, hogy Én, Jézus Krisztus mindig is szerettem a szegényeket. A probléma a következő: Én először a lelki szegényeket keresem fel, hogy megszabadítsam őket az elveszett életüktől. A lélekben szegények – akik kevés lelki érzülettel rendelkeznek Isten iránt – azok, akikre vágyom. Boldogok azok, akik szegények ebben az életben, akik keveset tudnak felmutatni, de szeretnek Engem, mert ezek az emberek egyáltalán nem szegények. A gazdag embernek inkább van szüksége Szeretetemre, Irgalmamra és Együttérzésemre, mint azoknak, akik arra kényszerülnek, hogy élelmet, ruhát vagy menedéket találjanak. Arra kell figyelmet szentelnetek, hogy mennyire szerettek Engem, és hogyan kértek Engem, hogy megmentselek benneteket. A Szentségek lesznek a megmentő erő azok számára, akik gazdagok és szegények, de akik nem szeretnek Engem. Hamarosan Egyházam vezetői, mindenhol a világon, azt fogják nektek mondani, hogy használjátok fel a hiteteket egy politikai kampány létrehozására, a világ szegényeinek megsegítése érdekében. Semmit sem fognak nektek mondani bátorításként, hogy felkészítsétek a lelketeket Második Eljövetelemre, mert ezt nem merik: felkészíteni benneteket erre a nagy Napra. Ők inkább Rólam szeretnék a figyelmeteket elvonni, kérvén, hogy szenteljetek több időt a hamis próféta munkálkodásának a tiszteletére. Nagyon rövid időn belül szobrokat, ereklyéket, plakátokat, csészéket és nagyméretre rendelt festményeket fognak készíteni a hamis prófétáról, hogy elhelyezzék mindenütt a Templomokban. Idővel az ő képe, az Antikrisztuséval együtt, sok nyilvános helyet, templomot, politikai központot fog díszíteni, valamint azokban az országokban is díszelegni fog, ahol úgy tűnik majd, hogy parlamentjük felkarolja az „új fényben”tündöklő Katolikus Egyházat. Ez létre fogja hozni egy hamis evangelizáció új formáját, és mivel ez csábító lesz egy modern szekuláris világ számára, vonzani fogja a rajongókat a világ minden tájáról. Egyetlen szóval sem fogják méltatni a Szentségek fontosságát, ahogyan azok a világnak adattak, sem a Kegyelmeket, melyeket azok közvetítenek. Ehelyett mindegyiket le fogják becsülni, külön értelmezéseket fűzvén azokhoz, hogy vonzó legyen azok számára, akik tagadják a Szentségek mivoltát. Ez abban a reményben fog történni, hogy Szentségeim megszentségtelenítésének utálatát a lehető legtöbb embernek kínálják fel, elszakítván őket Istentől, hogy így Isten ellenségei beteljesítsék az ördöggel kötött egyezségüket. Az ördög sokakat meg fog téveszteni a történelem ezen idejében azok közül, akik Egyházamhoz tartoznak. Ezt a legvonzóbb és legmeggyőzőbb módon fogja tenni, és igazolni fogja azokat a hazugságokat, amelyeket szolgái fognak mondani: hogy Én egyetértek ezekkel az új változásokkal. Én, Jézus Krisztus, félre leszek magyarázva azért, hogy győzedelmeskedjenek a lelkek fölött. Tanításaimat ki fogják forgatni, hogy elpusztítsák Egyházamat, és hogy ellopják a Hozzám legközelebb álló lelkeket. Emberek milliói fogják elfogadni a hazugságokat, minden gond nélkül, az egész világon. Imádkoznotok kell értük, remélvén azt, hogy idővel ők is rájönnek arra, hogy itt valami nincs rendben. Amikor földi Egyházamban vezetőket jelölök ki, és választott lelkeket nevezek ki, hogy Szent Szavamat terjesszék, az Igazság mindig egyenes, világos, tömör és lényegre törő. Amikor a gonosz lélek befolyása miatt hazudtok, össze fogtok zavarodni. A kifejezésmódok, melyeknek nincs értelme. Az úgynevezett tökéletesítések, amelyeket az ellenség mutat be Egyházamban, azt jelenti, hogy az Igazság nem elég tökéletes. Nincs szükség Szavam, Szentségeim és Tanításaim tökéletesítésére, mert azok Tőlem származtak. Én Isten vagyok. Tökéletes vagyok. Szavam mindörökre megmarad. Bárki, aki megváltoztatja Legszentebb Szavamat, az Isten ellensége. Nagy az Én Haragom ebben az időben, és ha valaki tiszteletlenül bánik Testemmel, Legszentebb Eukarisztiámmal, és mégis azt mondja, hogy népemet vezeti, tudnotok kell, hogy ez nem igaz. Én soha nem kérnék Egyházamban egyetlen vezetőt sem arra, hogy új jelentések és értelmezések bevezetésével megváltoztassa Isten Szavát. Ez soha nem lehetséges. Jézusotok Isten, az Atya: A Sátán és démonai egy nagyon nagy hadsereget toboroztak 2013. október 8. kedd, 15:40 Drága leányom, minden gyermekem megkapja Isteni Erőmet, aki Hozzám fordul, és Fiam által kéri Tőlem, hogy támogassam őket e földi megpróbáltatások idején. A bűn olyan féktelen, hogy Fiam most ugyanazt a Gyötrelmet szenvedi el, mint amit annak idején mindnyájatokért elviselt a Kereszten. A bűn annyira elterjedt, hogy ti már mind immúnisak vagytok a bűnnel és a gonosszal szemben, amely azt kileheli. Gyermekeim, nektek Hozzám kell jönnötök, és nem szabad feladnotok soha a béke és a szeretet keresését. Soha ne gondoljátok azt, hogy nem fogom meghallani a hangotokat, amint hangotok Hozzám kiált, nem számít, hogy mennyire kicsinyek vagytok. Fiam Második Eljövetele nagy pusztítást, megosztottságot, bizalmatlanságot, gyűlöletet és szomorúságot fog előidézni, mivel Szent Szavam Igazságát félre fogják dobni. A Sátán és démonai egy nagyon-nagy hadsereget toboroztak, egy olyan nagy és erőteljes hadsereget, mely hihetetlen lenne számotokra, ha láthatnátok, hogy az hogyan van kialakítva. Ez a hadsereg, gyermekeim, ellenőrzi mindazt, amit nektek a nyilvánosság előtt mondanak. Mostantól kezdve csak nagyon ritkán fogják nektek az Igazságot mondani. Értem ez alatt azt az Igazságot, amely Legszentebb Szövetségemnek felel meg. Mindazokat a dolgokat, amelyek a világra vonatkoznak, amelyben éltek, nem fogják valóban feltárni számotokra, mint például a háborúkat, amelyeknek hamarosan tanúi lesztek, és amelyeket szándékosan hoznak létre, hogy elpusztítsák népemet. Ezen háborúk egyike sem fogja az emberek javát szolgálni, és ezek nem lesznek igazságos háborúk. A világnak adott Szavamat – azóta, hogy az első próféta feltárta Vágyaimat – többé már nem fogják komolyan venni. Fiamnak, Jézus Krisztusnak Igéjét ócsárolni fogják, és a hazugságok igazolása érdekében be fogják mocskolni. Itt az ideje annak, hogy mindazok, akik Fiam szolgálatára hívatottak, legyenek éberek. Nem tudjátok figyelmen kívül hagyni ezt az emberiséghez intézett Felhívásomat. Én Fiam által arra kérlek benneteket, hogy maradjatok mindenkor egységben Vele. Ti, gyermekeim, a Sátán elsődleges célpontjai vagytok, mivel Ő addig nem nyugszik, amíg elsőként Fiam földi Egyházát meg nem kaparintja. Fiam Egyháza nélkül ő nem fogja tudni vonzani azokat a lelkeket, akik után a legjobban vágyik. Nektek, gyermekeim, a fenevad – Antikrisztus – fájdalmat fog okozni, amennyiben engedtek a nyomásnak, mely arra kényszerít benneteket, hogy elfogadjátok az új hamis tant, amelynek gondos és könyörtelen előkészítése most van folyamatban. Én, mindnyájatok Atyja, a Legmagasságosabb Isten, szeretném a tudomásotokra hozni, hogy az Antikrisztus most titkos rituálékon akarja ellenségeimet magához láncolni. A rejtett falak mögött teszik le neki az esküt, azokon a helyeken, amelyeket Fiam imádására jelöltek ki. Az egyházi szabadkőművesség, amelynek most tanúi lesztek, fontos szerepet játszik ebben az utálatban. Sajnos, mindennek meg kell történnie, még a Szövetségem beteljesedése előtt, hogy összegyűjtvén minden gyermekemet, újból visszavigyem őket a Paradicsomba, amelyet mindenekelőtt a számukra teremtettem. Rajtatok, az Általam kiválasztott lelkeken fog múlni, hogy mindig felismerjétek az Igazságot, és segíteni tudjatok Fiamnak azok megmentésében, akik felesküdtek a fenevad követésére. Fiam világszerte közismert képét a hamis próféta képével fogják felcserélni. Elsőként az ő képét fogják imádni a Fiam képe helyett. Majd ezt a fenevad nagyméretű képei fogják követni, mindenféle formátumban, akinek jele a 666- os szám minden egyes azonosítóba be lesz ágyazva, amelyet rá fog erőszakolni egy gyanútlan világra. Látni fogjátok ezt a jelet elrejtve ezekben a gonosz tárgyakban, amelyeket pontosan úgy fognak használni, mint a szent tárgyakat. Egyfajta Rózsafüzért is létre fognak hozni, hogy az „újat” bálványozza, a hamarosan bejelentésre kerülő világ egyházak egyesítését. Az Új –Világvallást azáltal fogják megünnepelni, hogy összegyűjtik az imakönyveket, érméket, skapulárékat, Rózsafüzéreket, Kereszteket, hogy megszentségtelenítvén azokat, új szerencsehozókká váljanak. Mindenki szeretni fogja az Antikrisztust, mivel ő fogja képviselni a világot vallási kívülállóként, másrészt pedig mivel őt Fiam földi Egyházának hamis szélhámosa üdvözölni fogja; úgy fognak rátekinteni, mint minden dolog képviselőjére, ami szent a világon. Gyermekeim, ne hagyjátok, hogy ezen események hírei kitépjék a szíveteket, mert ha Rám hallgattok, és Fiam útját követitek, nagymértékben megkíméllek benneteket az eljövendő szellemi üldözéstől. Időről időre gyengülni fog ragaszkodásotok ezekhez az Üzenetekhez a Sátán által elültetett támadások miatt. Néhányan közületek fel fogják adni, mások ellenben kételkedni fognak. A túlnyomó többség azonban hű marad Hozzám, Én pedig engedelmességetekért nagy Kegyekben és Kegyelmekben foglak benneteket részesíteni. Szeretlek titeket, gyermekeim. Én irgalmas leszek, és amikor Fiam által kérni fogtok Engem, hogy nyugtassam meg a szíveteket, és segítsek nektek békében maradni, hogy magabiztosan mehessetek Új Paradicsomom Kapui felé, válaszolni fogok hívásotokra. Szerető Atyátok, A Legmagasságosabb Isten   Lazítsatok mindannyian, és tudjátok meg, hogy Isten mindig Erőteljes, és legyen az bármilyen gonosz cselekedet, Ő mindent eltiporhat 2013. október 11. péntek, 22:30 Drága, szeretett leányom, tudnod kell, hogy Én minden nap, minden percben melletted járok, válaszodra várva. Vannak időszakok, amikor túl sok teendőd van ezzel a Küldetéssel kapcsolatban, de neked mindig elegendő időt kell szánnod Rám, Jézusodra. Ne feledd, hogy Én mindig Jelen vagyok, és mindig válaszolok azoknak, akik hívnak Engem. Nem szabad, hogy bármi is elválasszon a Társaságomtól, mert az az idő, amit elhatározásod szerint Nekem adsz, nagy Kegyelmekben részesít téged. Ma azt kérem, hogy mindazok, akik elfogadják, hogy most Én beszélek az Igazság Könyvén keresztül az egész világhoz, hogy készüljenek fel. Soha ne engedjétek, hogy Üzeneteim nyugtalanságot, aggodalmat, vagy pánikot okozzanak nektek. Soha ne gondoljátok azt, hogy Én arra kérnélek meg benneteket, hogy otthonaitokból menedékhelyekre fussatok, mert ez a parancs nem Tőlem jön. A menedékhelyek, amelyekről beszélek, azok a helyek, ahová mennetek kell, hogy Szentmisén vegyetek részt, és Szentségekhez járuljatok. Hűséges szolgáim most készülnek fel világszerte erre az eljövendő napra, amikor megszűnik a mindennapi Szentmiseáldozat. A Megáldott Élő Isten Pecsétjét mindig az otthonaitokban kell tartanotok, és amilyen formátumban csak lehetséges, magatokkal kell hordanotok. Ez meg fog védeni benneteket mindenféle üldöztetéstől, és el fogjátok nyerni a szükséges erőt, hogy továbbra is hűségesek maradjatok Istenhez és mindahhoz, ami a Szent Bibliában egyértelműen le van írva. Lazítsatok mindannyian, és tudjátok meg, hogy Isten mindig Erőteljes, és legyen az bármilyen gonosz cselekedet, Ő mindent eltiporhat. Áldottak azok, akik úgy döntenek, hogy válaszolnak Hívásomra. Ti, viszont a felebarátaitok iránti szeretet cselekedeteként mindenütt, ahol csak jártok, terjeszteni fogjátok az Élő Isten Pecsétjét. Most a következőt kell tennetek: Bízzatok Bennem. Ne érezzetek nyugtalanságot soha, mert Én nem a félelmet terjesztem. Én az Igazságot terjesztem, ami egyesek számára nyomasztó lehet. Én vagyok a ti Védelmetek, a ti Üdvözítőtök, és hamarosan el fogok jönni, hogy elhozzam nektek a végső üdvösséget és az eljövendő világot, ahol nem lesz gonoszság. Legyetek békében. Én vezetni és védelmezni foglak mindnyájatokat, és megadom nektek a kitartás Ajándékát az előttetek álló megpróbáltatásokhoz. Jézusotok   Amint az Ég és a Föld eggyé válik, nem lesz többé Tisztítótűz 2013. október 12. szombat, 17:00 Drága, szeretett leányom, Trónom a megújult Földre lesz helyezve, és hamarosan mindenki békében és harmóniában fog élni egymással, összhangban Atyám Akaratával. A Föld olyan lesz, mint kezdetben volt, és viszálykodásnak nyoma sem lesz. Isten minden gyermeke, akik arra vannak kiválasztva, hogy egyesüljenek az angyalokkal és a szentekkel, egy tökéletes életet fognak élni. De tudnotok kell a következőt: Azok, akik nem fogadják el az Új Paradicsom valóságát, miután minden lehetőséget megkapnak, hogy eldönthessék, melyik utat szeretnék választani, nem fognak egy újabb esélyt kapni. Amint az Ég és a Föld eggyé válik, nem lesz többé Tisztítótűz. Az egyetlen út, amelyen járni fognak azok a lelkek, akik nem fogadják el Irgalmamat, amikor az szabadon átadásra kerül a számukra, a Pokolba vezet. Sokan annyira makacsok lesznek - mivel ők teljesen az intellektuális érvelésre támaszkodnak -, hogy önkéntelenül is úgy döntenek, hogy a Pokol Tüzében töltik az örökkévalóságot. Azok, akik nem hisznek Istenben, vagy nem fogadják el az Igazságot, nem hisznek a Sátán létezésében sem. Ő, a csaló, hazugságokkal fogja elhomályosítani az elméjüket, hogy így a kínzókamrába csábítsa őket. Ha egyszer már ott vannak, a Sátán, mivel gyűlöli az embert, egy egész örökkévalóságon át szenvedni hagyja őket. Akkor már nem tudok segíteni ezeknek a lelkeknek. A keserű bánat könnyeit sírom az arrogáns és tudatlan lelkekért, és a megkeményedett szívűekért. Ők annyira tele vannak büszkeséggel, hogy soha nem fognak látni Engem, mert képtelenek látni. Lehetetlen, hogy lásson Engem egy ember, vagy elteljen Igaz Szavammal, ha el van telve a büszkeség bűnével. Másrészt pedig, közületek azok, akik ismernek Engem, de csak a saját szempontjuknak megfelelően fogadnak el Engem: ti szintén eltávolodtok Tőlem. Miért mondjátok, hogy ismertek Engem, s aztán kiforgatjátok azt, amit arról mondtam, hogy hogyan kövessetek Engem? Hogyan nevezhetitek magatokat Kereszténynek, miközben készek vagytok elfogadni a hamis teológiát és a hazugságokat, amelyeket éppen azért ferdítettetek el, hogy megfeleljenek az életmódotoknak? Kik vagytok ti, ha nem követtek Engem, és nem fogadjátok el Tanításaim teljes Igazságát? Ti árulók vagytok! Elárultok Engem! Ha pedig egyszer már elárultatok, akkor újra és újra kísértésbe fogtok esni, hogy újra eláruljatok, amíg már többé nem lesztek Keresztények a Szememben. Hívnom kell mindazokat, akik hisznek Szavamban, és meg kell kérdeznem tőlük: mikor néztem Én el valaha is a bűnt? Én megbocsátom a bűnt, de azt soha nem helyeslem! Ha úgy gondoljátok, hogy Én helyeslem a bűnt, akkor ti ezzel azt igazoljátok. Szenvedni fogtok utatok hibáiért, és nem vagytok jobbak azoknál, akik elárultak, kigúnyoltak, kinevettek és megfeszítettek Engem. Ne feledjétek, Én az Igazságot tanítottam nektek. Ne felejtsétek el soha: Én vagyok az Igazság. Tőlem csakis az Igazság jön. Csakis az Igazság fog segíteni nektek abban, hogy elfogadjátok az üdvösséget, amikor most jövök, hogy elhozzam azt a világnak Szövetségem e végső szakaszában, hogy megmentsem az emberiséget. Jézusotok   Ti nem ismertek Engem, mivel nem ismertek fel Engem 2013. október 13. vasárnap, 18:00 Drága, szeretett leányom, amikor ti, akik elhagyatottnak érzitek magatokat és bizonytalannak a világ iránti Szeretetemet illetően, soha nem szabad feladnotok, hogy hívjatok Engem, hogy segítsek nektek. Időről időre a reménytelenség, a félelem és a magány érzését fogjátok érezni, amennyiben betartjátok Szent Szavamat, mely a Szentírás által adatott a világnak. Még most is, amikor Szent Evangéliumomat még mindig hirdetik nektek, nagyon elszigeteltnek fogjátok érezni magatokat, mivel csak kevés ember ülteti azt gyakorlatba, amit Szent Szavam által tanítottam nekik. Ha azt mondjátok, hogy szeretitek felebarátaitokat, és mégis rágalmazzátok őket, ti akkor is Hozzám tartoztok. Ha azt mondjátok, hogy hisztek a Tízparancsolatban, de ti azokat a saját életmódotoknak megfelelően igazítjátok, akkor vakok vagytok az Igazságra. Ha elfogadjátok az Általam nektek adott Szentségeket, de megszegitek azokat, akkor ti megsértetek Engem. Amikor Szent Igémet másoknak hirdetitek, és magatokat előtérbe helyezvén azt mondjátok, hogy ti Isten Szemében méltóbbak vagytok, mint ők, akkor megbántotok Engem. Amikor azt a kijelentést teszitek, hogy Isten Szavának nincs jelentősege egy modern világban, és azt alkalmassá kell tenni, hogy elnyerje egy szekuláris világ tetszését, akkor ti Isten Arcába köptök. Ha úgy vélitek, hogy a Rólam való ismeretetek felülmúlják Szent Szavamat, ahogyan azt most ezeken az Üzeneteken keresztül adom nektek, és hogy azokban hibák vannak, akkor ti figyelmen kívül hagyjátok az Igazságot. Ti nem ismertek Engem, mivel nem ismertek fel Engem. Azok közületek, akik elégedettnek érzik magukat Szent Szavam megértését illetően, de most ebben a Küldetésben elutasítanak Engem: ti már elhagytatok Engem. Nektek különösképpen hívnotok kell Engem, hogy segítsek nektek, mert Nélkülem semmik vagytok. Jézusotok   Üdvösség Anyja: A Katolikus Egyház papjainak: Arra buzdítalak benneteket, hogy hordjátok magatoknál Legszentebb Rózsafüzéremet 2013. október 14. hétfő, 15:30 Drága gyermekem, egy pillanatra se hidd, hogy közületek bárki is elég erős ahhoz, hogy egymaga ellenálljon azoknak a kísértéseknek, amelyekkel szembe kell majd néznie, hogy ne fordítson hátat az Igazságnak, Isten Igaz Szavának. Rendszeres imádság nélkül azt fogjátok tapasztalni, hogy nem vagytok elég erősek ahhoz, hogy megvédjétek az Igazságot, amikor hazugságokat fognak elétek tárni. Valamennyien imádkoznotok kell a Keresztes Imahadjárat imáit, mivel a sötétség már elkezdett leereszkedni Fiam Földi Egyházára, és nektek erre minden pillanatban készen kell állnotok. A Katolikus Egyház papjainak: Arra buzdítalak benneteket, hogy hordjátok mindig magatoknál Legszentebb Rózsafüzéremet és egy Benedek Keresztet. Imádkoznotok kell minden egyes nap a Szent Rózsafüzéremet, és egyben figyelnetek kell, hogy lássátok, kik azok a magas rangú személyek Egyházamban, akik a nyilvánosság előtt imádkozzák Szent Rózsafüzéremet. Amikor tisztelnek Engem, minden jelenlévőnek imádkoznia kell Előttem Szent Rózsafüzéremet. Ha azok, akik azt mondják, hogy a hívőket arra tanítják, hogy kérjék a közbenjárásomat Isten Trónja előtt, de nem képesek imádkozni a Rózsafüzéremet, akkor nekik szükségük van imáitokra. A Rózsafüzér imádkozása nélkül értelmetlen Elém járulnotok, hogy keressétek segítségemet, hiszen ez hasonló lenne ahhoz a katonához, aki fegyver nélkül menne a csatába. Rózsafüzérem a legerősebb imádság, és ha azt naponta imádkozzák, el fogja pusztítani a gonosz hatalmát. Azok, akiknek a lelke a Sátán miatt megsötétedett, fájdalmasnak fogják találni, hogy imádkozzák ezt az imát. Cselekedeteik révén tudni fogjátok, hogy ők kicsodák, és nektek kérnetek kell Istent, hogy Fiam, Jézus Krisztus Irgalma által segítse őket az Ő Fénye felé vonzani. Szeretett Édesanyátok, Az Üdvösség Anyja   A terveket, amelyek szerint minden, ami Igaz, száműzetik, az istentelen háromság dolgozta ki 2013. október 15. kedd, 15:45 Drága, szeretett leányom, az a Vágyam, hogy papjaim minden Keresztény felekezetben kezdjék el a Legszentebb Szentségek megőrzését. Azok, akik a Katolikus Egyházhoz tartoznak, elsőként fogják megtapasztalni a Szentségek elpusztítását és megszentségtelenítését. Azok, akik hűek Hozzám, Jézus Krisztushoz, gondosan felkészülnek erre a szörnyű pusztaságra, amelybe Egyházam lesz taszítva. Nektek most fel kell készülnötök, mert a hűségeteknek köszönhetően lesz az, hogy Isten minden gyermeke képes lesz szent módon fogadni a Szentségeket. Az összes többi Keresztény Egyházaknak a következőt mondom: Emlékezzetek azon Ígéretemre, hogy visszajövök Második Eljövetelem Nagy és Dicsőséges Napján. Továbbá tudnotok kell, hogy az azt megelőző években, szörnyű megpróbáltatással kell szembenézniük mindazoknak, akik Engem követnek. Azokat, akiknek sikerül felekezeteiken belül új hatalmi pozícióba kerülniük, a hamis próféta fogja vezetni, és mindegyik az ő szavait fogja a szájába venni, és utánozni fogja cselekedeteit. Jaj, azoknak, akik a hamis próféta oldalára állnak, mert ő Keresztelő Szent János ellentéte, ő lesz az Antikrisztus előfutára, aki mindnyájatok fölött fog uralkodni. Meg foglak védeni benneteket, mert hamarosan Én leszek a ti egyetlen vezetőtök. Egyedül csak Bennem bízhattok, Aki az Igazságot fogja mondani nektek, amikor meginogtok az eretnekség miatt, melyet úgy fognak majd bemutatni nektek, mint a modern Keresztény teológia új formáját. Milyen ravasz a Sátán! Mert ő nem fog sokkolni soha benneteket, ehelyett – azok által, akik őt szolgálják – Legszentebb Szavamnak egy új, kiforgatott, fejetetejére állított értelmezéséhez fog vonzani benneteket. A terveket, amelyek szerint minden, ami Igaz, száműzetik, az istentelen háromság dolgozta ki. Mindez csábító hatással lesz a szekuláris világra, amikor az emberi kapzsiságot, és a vágyat, hogy figyelmen kívül hagyják a bűnt, minden Keresztény Egyház be fogja mutatni a híveinek. Ez a nap kőbe volt vésve, és ez lesz a végső sértés, amelyet Isten megenged, mielőtt még elküldene Engem, az Ő egyetlen Fiát, hogy összegyűjtse mindazokat, akik hűségesek maradnak Isten Szavához. Amikor a hazugságokat bemutatják nektek, azok úgy fognak tűnni, mintha jó dolgok lennének. Az alázat jelvénye minden egyházban közös lesz, mivel ezt azok fogják magukra ölteni, akik majd becsapnak benneteket. Minden Rám vonatkozó tulajdonság: a szegények iránti Szeretetem, a gyengék és az alázatosak iránti Szeretetem; rosszallássom a kapzsiság, a fösvénység és a bujasággal szemben részei lesznek azoknak az érveknek, amelyeket arra fognak felhasználni, hogy ezeket az új tanokat elfogadtassák veletek - az új egy világvallást, hogy felkészítsék a világot az Antikrisztus uralmára. Mint egy szerető Isten adom nektek ezeket a figyelmeztetéseket, hogy megmentselek benneteket. Szenteljetek most Nekem figyelmet. Csak egyetlen dolgot kérek: Maradjatok hűek Szent Szavamhoz, Szent Igémhez, mely a Biblián keresztül adatott nektek. Ez sohasem változik. De Isten ellenségei el fogják ferdíteni annak jelentését. Amikor ez majd megtörténik, utasítsátok el azokat, akik azt fogják mondani nektek, hogy Isten jóváhagyná ezeket a változtatásokat. Semmi sem lehet ilyen távol az Igazságtól. Jézusotok   A kígyó különleges üzeneteket ad az antikrisztusnak, amelyeket ő gondosan dokumentál 2013. október 16. szerda, 23:27 Drága, szeretett leányom, a leggonoszabb istentelen háromság, mely három ellenségemből tevődik össze: a hamis próféta, az antikrisztus és a sárkány, aki maga a Sátán, most fel fog emelkedni, dacolva a Legszentebb Szentháromsággal. Tudnotok kell, hogy nekik több ezer elkötelezett szolgái vannak, és az idő közeledtével sok titkos és aljas szertartásra fog sor kerülni a kígyó tiszteletére. Annyira óvatos a Sátán, csakhogy fel ne fedje valódi kilétét. Az ő valódi gonosz szándékai, amelyek Isten minden gyermeke ellen irányulnak, álcázva vannak, és kevés kiválasztottjainak elbűvölő, szép hercegként mutatja meg magát, miként a legcsábítóbb módon jelenik meg előttük. Kiválasztott prófétáimmal való kommunikáláshoz hasonlóan, a kígyó is különleges üzeneteket ad az antikrisztusnak, amelyeket ő gondosan dokumentál, és aztán megosztja földi hierarchiájával. Ezek az üzenetek földi Egyházam megszentségtelenítésére vonatkozó utasításokat tartalmaznak arra tett előkészületként, hogy az antikrisztus átvegye trónját, megtévesztvén így a világot, elhitetvén azt, hogy ő a Krisztus, a Világ Üdvözítője. Figyeljetek most mindnyájan, akik elutasítjátok ezt a figyelmeztetést. Hamarosan sok tanítványomnak – akik szeretnek Engem, de nem hisznek ezekben az Üzenetekben – nagy veszéllyel kell majd szembenéznie. A terv, hogy eltávolítsanak tőlem titeket, elkezdődött, és ha nem maradtok óvatosak és éberek, akkor a sötétség barlangjába csábítanak majd benneteket. Ő, az antikrisztus, utánozni fogja Istenségem minden aspektusát, amelyet a kígyó ismertet meg vele. Ő, a kígyó, szemmel tartotta Keresztre feszítésemet, és egyedül csak ő ismeri e szörnyű Esemény részleteit. Ő azzal fog gúnyolni Engem, hogy utasításokat ad elkötelezett szolgáinak, hogy Egyházam szertartását alakítsák át a fordítottjára. Igémből el fognak venni, és új, trágár részekkel fogják Azt kiegészíteni a fenevad tiszteletére, és sokan nem fogják érteni annak jelentést. Kacérkodjatok csak az ördöggel, mert ha egyszer a rendelkezésére bocsátottátok magatokat, az nagy megpróbáltatásokhoz fog vezetni. Ha azokat a gonosz szavakat fogjátok ismételgetni, amelyeket ő közétek ültetett, akkor megnyitjátok számára a lelketeket. Ha imádjátok őt az antikrisztust szeretvén, amikor majd arrogánsan fog feszengeni előttetek, akkor helyet adtok neki a szívetekben ahelyett, hogy azt Nekem adnátok. Minden az ellentéte lesz annak, amit Én tanítottam nektek, és a feje tetejére lesz állítva, és kiforgatva. Mivel oly sokan nem értik meg igazán Tanításaimat, és mivel oly kevesen hallgatták figyelmesen az Evangéliumokat, amelyek Második Eljövetelem eseményeihez vezetnek, ezért ti nem lettetek bölcsebbek. Ó, mennyire megszakad a Szívem, hogy fel kell tárnom ezeket a híreket! Mennyire szeretném, hogy ne kelljen ehhez hasonlóan szenvednetek. De megígérem nektek, hogy megkönnyítem majd fájdalmaitokat, és amikor az ő uralkodása elérkezik, gyorsan véget is ér. Azoknak a lelkeknek, akik ártatlanul keveredtek bele Istenségemnek ebbe a kigúnyolásába, meg fogom mutatni Irgalmamat. Sajnos azok, akik azt gondolják, hogy egy olyan paradicsomban fognak uralkodni, amelyet a csaló ígért nekik, a tüzes tóba dobva fogják találni magukat, ahol egy egész örökkévalóságon át szenvedni fognak. Ott senki sem fog a segítségükre sietni, mivel már lenyelték a hazugságokat, amelyeknek az volt a céljuk, hogy megnyerjék a bizalmukat, aminek pedig sok lélek elvesztése lesz a következménye, akik vakon fogják követni hamis tanaikat. Imádkozzatok Irgalomért azok számára, akiket a sötétség királya meg fog téveszteni. Jézusotok   Minden új törvény, melyet az ellenség Egyházamban hamarosan bevezet, gúnyolni fogja az Atyám által lefektetett Igazságot 2013. október 17. csütörtök, 20:38 Drága, szeretett leányom, bárcsak több ember hinne igazán Bennem, Jézusukban, akkor a szívükben békére találnának. Ahol nincs bizalom, ott félelem van. A félelem megakadályozza, hogy Isten Szeretete behatoljon a lelketekbe, és így akkor rabbá váltok. Semmi más nem könnyíti meg a terheteket, csak egyedül az Én Világosságom. Amikor Én az Igazságot közlöm veletek, ezt csak azért teszem, mert szeretlek benneteket, és vágyom arra a napra, amikor végre egyesülni fogunk. Ne féljetek az Igazságtól. Szeretetem el fog tölteni benneteket bátorsággal és erővel, hogy állhatatosak és hűek maradjatok Hozzám minden dologban. Én megvédem közületek mindazokat, akik ezt kérik Tőlem, de csak azok a lelkek nem fognak félni, akik teljesen átadják magukat Nekem. A fenevad gonoszsága modern és elbűvölő módon lesz álcázva, mely a humanizmus látszata, ami a szegények iránti szeretet és gondoskodás által fog megmutatkozni. Egy percig se higgyétek, hogy a Sátán tanítványai valaha is meg fogják mutatni nektek a valódi arcukat. Minden hazugság, amellyel felcserélik az Igazságot, logikusnak fog tűnni, és mintha az mindenki javát szolgálná. Minden új törvény, melyet az ellenség Egyházamban hamarosan bevezet, gúnyolni fogja az Atyám által lefektetett Igazságot, melyet Mózesnek adott a Tízparancsolatban. Minden gesztust, legyen az bármilyen kifinomult, azzal a céllal agyalnak ki, hogy sértegessenek Engem, Jézus Krisztust, az Emberfiát. A csaló, mivel gyűlöl Engem, nem tud ellenállni annak, hogy a szolgái által ne gúnyolódjon Velem. Ő minden szakrális tárgyat meg fog szentségteleníteni a cselekedetei, szavai és a sátáni szimbólumok hozzáadása által. Csak azok fogják ezt az utálatot észrevenni és világosan megérteni, hogy ezek a gesztusok valójában mit is jelentenek, akik ismerik az Igazságot. A Sátán hatalma összezavarhatja tanítványaimat, elvonhatja figyelmüket, és gyötörheti őket. Ő, a Sátán, sosem fog békén hagyni benneteket, különösen akkor nem, amikor az Igazságról tesztek tanúságot. De tudnotok kell a következőt: őt le lehet győzni, ha teljesen megbíztok Bennem. Ha teljesen átadjátok magatokat Nekem, nem lesz elég hatalma ahhoz, hogy befolyásolja a Belém vetett bizalmatokat. Neki, a Sátánnak vége van. Uralkodása, mely az emberiség számára fájdalmas volt, véget ér. Az Ellenem irányuló utolsó sértését az antikrisztus által fogja véghezvinni, aki utánozni fog Engem, és azzal fogja becsapni a világot, hogy Ő nem más, mint Én, Jézus Krisztus, és aki azért jön, hogy megmentse a világot. Ha ismeritek az Igazságot, akkor képesek lesztek ellenállni ennek a kísértésnek. Ha továbbra is szilárdan kitartotok az Igazság mellett, melyet a Legszentebb Biblia tartalmaz, akkor üdvözülni fogtok. A végső támadás gyors lesz, s akkor megmutatom majd az Igazságot a világnak, amit csak azok fognak elutasítani, akik tele vannak Irántam való gyűlölettel. Ne féljetek, mert Én vagyok az emberiség egyetlen Megváltója. Csak egyedül az Én Szeretetem fog megtartani benneteket. Csak azokért a szegény lelkekért aggódjatok, akik le fognak köpni Engem, miközben Én (segítő) Kezemet nyújtom nekik, hogy Új Paradicsomomba vigyem őket. Jézusotok   Lehetek Én az egyetlen igazi barátjuk, az egyetlen üdvösségük, de sokan figyelmen kívül fogják hagyni Figyelmeztetéseimet 2013. október 18. péntek, 0:38 Drága, szeretett leányom, a legnagyobb szomorúságom az, hogy azok, akik a legjobban szeretnek Engem, tömegesen vonakodni fognak attól, hogy meghallják Hangomat most, amikor (éppen) hívom őket. Lehetek Én az egyetlen igazi barátjuk, az egyetlen üdvösségük, de sokan figyelmen kívül fogják hagyni Figyelmeztetéseimet. Még azok is, akik hallják a Hangomat, figyelmen kívül fognak hagyni Engem, és Szavaimat, mint eretnekséget, elvetik. Ők nem ismerik fel azt az időt, amelyben élnek, és az Igazságra csak a Nagyfigyelmeztetéskor fognak ráébredni. Addigra már sokan közülük elátkoztak Engem, és olyan messze távolodnak Tőlem, hogy már nem leszek képes elérni a szívüket, vagy megmenteni a lelküket. Ne becsüljétek alá az ördögnek Irányomban tanúsított gyűlöletét. Ő szörnyű módon elárulta Atyámat, de Engem gyűlöl. Ez azt jelenti, hogy ő utálja Egyházamat, és éppen ezért a végső csatára földi Egyházam és a Sátán által küldött démonok között kerül sor. Ez a csata már elkezdődött, és ő már ellopta azokat a szeretett lelkeimet, akik közül sokan nem ismerték fel, hogy mennyire megbántják Istent. Amikor hamarosan érezni fogják Jelenlétemet azok, akik szeretnek Engem – független attól, hogy hisznek-e ezekben az Üzenetekben, vagy sem –, Én a Szentlélek által a felismeréssel fogom elárasztani a lelküket. Ez az Én Ígéretem a világ számára. Én nem foglak benneteket soha cserbenhagyni, a gonosz erejére bízva, mert oly nagyon szeretlek titeket. Ti olyanok vagytok, mint Testem Végtagjai. Egy rész vagytok Belőlem. Akár akarjátok, akár nem, de Én követni foglak titeket egészen a Nagy Napig, és harcolni fogok, hogy megmentsem a lelketeket. Hátat fordíthattok Nekem, de Én akkor sem foglak elhagyni benneteket, mert Én türelmes Vagyok. Kitartásom és Istenségem meghaladja a ti felfogóképességeteket. Nektek soha nem szabad elfelejtenetek Engem, Jézusotokat, mert Én mindig veletek vagyok, s arra várok, hogy Hozzám jöjjetek. Szeretett Üdvözítőtök, Az Emberiség Megváltója, Jézus Krisztus Az antikrisztus anyagi támogatásokat fog létrehozni a vállalatok, szervezetek, valamint a jótékonysági szervezetek csalogatására, hogy az ő új egy-világkereskedelmi központjának dolgozzanak 2013. október 19. szombat, 20:00 Drága, szeretett leányom, hívom mindazokat a tanítványaimat, akik meghallottak Engem, és felismertek ezekben az Üzenetekben, hogy most hallgassanak meg Engem. Ez a Munka, amellyel megajándékoztak benneteket, Szent. Legyen az bármilyen gyötrelem, ócsárlás, szenvedés és gúny, amelyet talán ezen Üzenetek miatt el kell viselnetek, ne feledjétek, hogy ez a Munka, az Én Munkám. Utolsó Küldetésem, mely Isten prófétája által adatik a világnak, egy nagy ajándék az emberiség számára. Emelkedjetek felül a gúnyolódáson, melynek tanúi lesztek, és vegyétek tudomásul, hogy ezt a gonosz váltja ki, hogy megpróbálja megállítani az Igazságot. Az Igazságot – Szent Szavamat – össze fogják taposni, és a Pokol mélységéből elszabadult összes démon mindent meg fog tenni, ami csak lehetséges, hogy elhallgattassa Hangomat. Azokon a lelkeken keresztül munkálkodván, akik nyitva hagyták magukat a fertőzésnek, a Sátán gonosz munkája hamarosan Szentírásként lesz álcázva, és bemutatva a világnak. Az új tan, fogják mondani, isteni sugalmazás volt Tőlem, Jézus Krisztustól. Fel fogják hívni az egész világ figyelmét, amint ezt fokozatosan feltárják és megtapsolják, különösen a szekuláris világ. Azok, akiktől sohasem várnátok, hogy tiszteletet tanúsítsanak Isten iránt, lesznek az elsők a sorban, akik átölelik az eretnekség sorozatát - az ellenem elkövetett hazugságokat -, amint feltárják azokat. Olyan nyilvános megtiszteltetésben lesz része a Katolikus Egyháznak a világ médiája és a politikai elitek részéről, mint még soha azelőtt. Mint még soha azelőtt, úgy fogják az ateisták és a vallási felekezetek kitárni karjaikat – beleértve azokat is, akik nem tisztelnek Engem –, és térdre borulni, azokat tisztelvén, akik azt mondják, hogy ők Istentől valók. Amikor az Engem ábrázoló képek eltűnnek, és azokat többé már nem lehet látni, vagy amikor már nem lehet rátalálni Keresztjeimre, a Szent Bibliákra, a Szent Misekönyvekre, a Rózsafüzérekre, a medálokra és a Benedek Keresztekre, akkor tudni fogjátok, hogy a fenevad uralkodása elkezdődött. A világ az antikrisztus dicsőségét fogja zengeni. Alig fogja a békét létrehozni, a hamis békét, amelyet azon háborúk miatt hoz létre, amelyeknek kitörésében segített, máris megdöbbentő nyilatkozatokat fog tenni. Ő, az antikrisztus, azt fogja állítani, hogy üzeneteket kapott az Atyaistentől, és ezek hitelesnek fognak tűnni. Ezt követően majd látni lehet őt, amint okkult erejét használva, sokakat meggyógyít, és úgy fog tűnni, hogy nagy lelki ajándékok birtokában van. Sokan el fognak csodálkozni az úgynevezett „csodák” miatt, amelyeket látszólag tenni fog, és a világ imádni fogja őt, és a lábai elé fog borulni. Aztán, az antikrisztus azt fogja állítani önmagáról, hogy ő Jézus Krisztus, az Emberfia; és azt fogja mondani, hogy eljött az idő számára, hogy visszaszerezze a világot, és megmentse az egész emberiséget. Aki ellen mer szegülni ennek a mocsokságnak és trágárságoknak, mely a fenevad szájából fog ömleni, szigorúan meg lesz büntetve. Ebben az időben – a fertőzés miatt, amit a Sátán a világnak okozott – a bűn annyira el lesz terjedve, hogy az emberi méltóság a legalacsonyabb szintre fog süllyedni, és minden nyilvános helyen látni lehet majd az erkölcstelenséget, a bujaságot, a kapzsiságot, és minden más, Isten Szemében gonosznak számító bűnt. Mivel a bűnt természetes emberi hibának fogják nyilvánítani, és mivel azt fogják nektek mondani, hogy Isten nem fog benneteket elítélni gyenge emberi tulajdonságotok miatt, sokan a lelkükben, minden szégyen nélkül, magukévá fogják tenni a bűnt. A világ hírességei, szórakoztatói, a média, a filmsztárok, mind azon fognak versenyezni, hogy az antikrisztussal mutatkozhassanak; és az ő képe sokkal szembetűnőbb lesz, mint bárki másé, aki őelőtte jött. Ő több nyelvet folyékonyan fog beszélni, jóképű lesz, nagy humorérzékkel és rendkívüli kommunikációs készséggel fog rendelkezni. Ő nagyon óvatos lesz azzal kapcsolatosan, amit Istenről mond, és sohasem fog az Isten Anyjára utalni, mivel Rá (Isten Anyjára) úgy fognak tekinteni, mint akinek már nincs további szerepe. Az antikrisztus interjúi gyakoriak lesznek a televízióban, és az emberek ragaszkodni fognak minden egyes szóhoz, ami a száját elhagyja. Befolyással lesz minden nemzet politikusaira, és fejedelemhez méltó módon fognak bánni azokkal, akiket együtt lehet majd látni vele. De ennek itt még nem lesz vége. Idézeteit prédikálni fogják minden templom szószékéről. Minden egyházban nagy tiszteletnek és tisztségnek fog örvendeni, míg végül ő fog Babilon új templomának új trónján ülni. Befolyása ki fog terjedni minden bankra, a kereskedelmi törvényekre és a világgazdaságra. Az antikrisztus anyagi támogatásokat fog létrehozni a vállalatok, szervezetek, valamint a jótékonysági szervezetek csalogatására, hogy az ő új egy-világkereskedelmi központjának dolgozzanak. Nagy vagyonra fognak szert tenni azok, akik az antikrisztus birodalmának részesei akarnak lenni. Mindenkinek, aki hűséget esküszik neki, akár vallási szertartásokon, üzleti vagy kereskedelmi megállapodások által, viselnie kell a bélyeget (a fenevad bélyegét). Azok, akik elfogadják a bélyeget, ami egy bankkártya és egy különleges chip formájához lesz hasonló, amit a kezükbe fognak majd beültetni, elveszítik a lelküket az ő javára. Mindazok, akik az Élő Isten Pecsétjét viselik, meg fognak menekülni az antikrisztus karmai közül, és immúnisak lesznek a rémtettekkel szemben. Ne hagyjátok figyelmen kívül ezt a figyelmeztetést. Ne féljetek ettől, mert ha követitek utasításaimat, védelemben részesültök. Sok könnyet ontottam, miközben ezt az Üzenetet adtam nektek, és ezért oly nagy a benned lévő Fájdalmam ebben az időben, leányom. Vigasztaljatok meg Engem azzal, hogy Irgalmamért és Védelmemért kiáltotok.    Jézusotok   Nektek nyugodtnak kell maradnotok, békében, de azzal a határozott szándékkal, hogy az Evangéliumokban foglalt Szent Igét továbbra is hirdetitek a Föld minden szögletében 2013. október 20. vasárnap, 12:07 Drága, szeretett leányom, fel szeretném tárni mindnyájatok számára azt, szeretett apostolaim – azoknak, akik a Földön járnak, és akik Szent Szavamat hirdetik -, hogy úgy kell ragaszkodnotok Hozzám, Jézusotokhoz, mint eddig még soha. Az előttetek álló idők nehezek lesznek mindnyájatok számára, és mindazoknak, akik Bennem, Velem és Mellettem maradnak, azt mondom: rátok az a felelősség hárul, hogy az előttetek álló sötét napokban égve tartsátok Fényem Lángját. Drága gyermekeim, nektek nyugodtnak kell maradnotok, békében, de azzal a határozott szándékkal, hogy az Evangéliumokban foglalt Szent Igét továbbra is hirdetitek a Föld minden szögletében. Ti, Maradék Hadseregem, el fogjátok hozni Hozzám Isten minden gyermekét, és segíteni fogtok megmenteni őket a gonosz párájától, mely milliók lelkét fogja beborítani. Ti az Enyéim vagytok, és Isten Fényében jártok, elegyengetve az utat a világ számára, hogy megmeneküljön. Kegyelmeim most kiáradnak rátok, szeretett apostolaim, és mihelyt felismertétek, hogy vezetlek benneteket - feltéve, ha teljesen Rám hagyatkoztok - semmi bántódás nem fog érni titeket. De ha hagyjátok, hogy a csaló készséges szolgájává váljatok, akkor Védelmem nem fog benneteket beborítani. Azokat közületek, akik a hamis próféta és az antikrisztus oldalán állnak, a Sátán tőrbe fogja csalni, és nem fog szabadon engedni benneteket. Azokat közületek, akik ellenségeim oldalán menetelnek, és a kígyó kelyhéből kortyolgatnak, maga a kígyó fogja elpusztítani,  ha bátorkodtok őt provokálni. Figyeljetek most Figyelmeztetésemre: ha a fenevad oldalára álltok, és egy szentségtelen esküt tesztek az eretnekség tiszteletére, akkor nagyon nehéz lesz kiszabadítanotok magatokat a gonosz szorításából. Imádkozzatok, hogy legyen elegendő bölcsességetek az Igazság felismerésére. Jézusotok       Az egyházszakadás Egyházamban különböző szakaszokra lesz osztva 2013. október 20. vasárnap, 17:48 Drága, szeretett leányom, menjetek a világba mindnyájan, és terjesszétek az Evangéliumot, mert ezt kell tennetek, még mielőtt Egyházam üldöztetése valóban elkezdődnék. Minden bizalmatokat Belém kell helyeznetek, és vigasztalódjatok abban a tudatban, hogy amikor a Nagy Nap elérkezik, akkor egy szempillantás alatt testestől-lelkestől a Karjaimba foglak emelni benneteket. Ezért szeretettel és türelemmel Tanításaimra kell emlékeztetnetek a világot. Emlékeztessétek őket arra, hogy a bűn létezik és megbocsáttatik, de előbb bocsánatomat kell kérniük. Nem számít, ha azt mondják, hogy a bűn az ember második természete, nekik tudniuk kell, hogy mint Isten gyermekeinek minden alkalommal kérniük kell a megbocsátást, független attól, hogy bűneik milyen jelentéktelennek tűnnek. A bűn az ami elválaszt Istentől benneteket. Minél többet vétkeztek, annál sötétebbek lesztek, annál mélyebb fájdalmat fogtok érezni, és annyira nyugtalanok lesztek, hogy semmi a világon, csak egyedül a Kegyelmem, ami enyhíteni fogja fájdalmatokat és igaz békét fog hozni a számotokra. Tudnotok kell, hogy amikor az eretnekség uralma elkezdődik, mindazok, akik ebben részt vesznek, szörnyű magányt és nyomorúságot fognak érezni. Mindazonáltal a külvilág számára úgy fog tűnni, hogy minden elfogadható az Egyház számára. Miközben ti bensőleg küzdeni fogtok minden külső rituálé ellen, amelyet a globális egyesült egyház nevében végeznek, nyugtalanná váltok. Az eretnekség Egyházamba való bevezetésének hat hónapja alatt sokan, akik figyelmen kívül hagyták Hívásomat, elmenekülnek és felkeresik azokat, akik hűek maradtak Szent Szavamhoz. Akkor Hadseregem felduzzad, megnövekszik, és összegyűjti a maradékot minden Keresztény Egyházból, hogy legyőzze a gonosz lelket. Az egyházszakadás Egyházamban különböző szakaszokra lesz osztva. Az első szakasz akkor lesz, amikor azok, akik valóban ismernek Engem, és megértik a Szent Evangéliumok Igazságát, arra a következtetésre fognak jutni, hogy nem tudnak hazugságokat elfogadni az Én Nevemben. A második szakaszra akkor kerül sor, amikor az emberektől megtagadják a Szentségeket abban a formában, ahogyan azok alapítva lettek. A harmadik szakasz akkor lesz, amikor Egyházamat megszentségtelenítik, és ez akkor lesz, amikor felszentelt szolgáim végre megértik a Jelenések Könyvében foglalt Igazságot. Prófétáim nem hazudnak. Nehezükre esik megtenni azt, amit kérnek tőlük. Ők csupán az Én Szavamat közvetítik, meg azt, amire Atyám Szent Akarata által utasítást kapnak. A jelek, hogy az utolsó próféta elérkezett - az egyetlen próféta, aki ma engedélyt kapott az Égből, hogy felkészítse a világot Második Eljövetelemre – most már itt vannak. Amikor megértitek, hogy az Égből a világ számára adott próféciáknak a jelentősége az, hogy növeljék a hiteteket, és biztosítsák, hogy hűek maradjatok Szent Szavamhoz, akkor majd el fogjátok fogadni azokat. Amikor azok úgy következnek be, ahogyan meg voltak jövendölve, akkor tudni fogjátok az Igazságot. Legyetek készen. Legyetek békével, mert Én veletek fogok járni - akiket most összegyűjtök -, hogy megalakítsam Maradék Hadseregemet a Földön. Jézusotok   Mint a vágóhídra terelt bárányok, úgy fogják a pusztulás útját követni 2013. október 21. hétfő, 10:56 Drága, szeretett leányom, a legnagyobb árulás, szeretett és hűséges tanítványaim legnagyobb árulása – azoké, akik mindig is szilárdan kitartanak az Igazság mellett – azon követőim által fog bekövetkezni Egyházamban, akik a nagy csalás áldozatává válnak. Oly sok embert fog a csaló megtéveszteni – mert félrevezették őket hűségükben -, aki átveszi majd az irányítást mindenütt Egyházamban. Bár lehet, hogy ők idővel kényelmetlenül fogják érezni magukat, amikor Szent Szavam különös értelmezését hallják, ami nem a helyes tartalmában fog eljutni hozzájuk, mégis mint a vágóhídra terelt bárányok, úgy fogják a pusztulás útját követni. A hamis prófétát dicsérettel fogják elhalmozni, és úgy fogják köszönteni, mint egy nagy diktátort, és eggyé fognak válni, hogy egy nagy hadsereget alkossanak. Ez a hadsereg a legnagyobb üldöztetést fogja végrehajtani keresztény testvéreik ellen. Testvér a testvér ellen fog harcolni az Igazságért folytatott csatában. Azok száma, akik a hamis próféta, az antikrisztus és a Sátán alkotta  istentelen háromságot fogják követni, sokkal nagyobb lesz, mint azoké, akik hűségesek maradnak Isten kezdetben lefektetett Szent Szavához. Ti, választott népem, akik nem tértek el az Igazságtól, nehéznek fogjátok találni ezt az utazást. Soha, egy pillanatig sem tudtátok volna elképzelni életetek során azt a szörnyű csalást, amelynek már tanúi vagytok. Ellenségeim jól felkészültek, nagy befolyással és komoly anyagi eszközökkel rendelkeznek. Nagy előnyre tettek ugyan szert, de Isten Ereje nem áll az oldalukon. Nemcsak, hogy nem rendelkeznek Isten, az Én Mindenható Atyám Erejével, de az Ő Akarata bármikor le is sújthat rájuk. Sajnos, sok lelket fognak elcsalogatni Tőlem, és Én ezt meg fogom engedni az emberiség végső megtisztulása érdekében. Ez a földi időszak a jók és a gonoszak szétválasztásának időszaka lesz. Mit értek ezalatt? Bizonyára azt fogjátok mondani, hogy a jókat meg fogják téveszteni, és ez nem az ő hibájuk. Ez igaz. De azok, akik azt mondják, hogy igaz Keresztények, és Szent Szavam helyet mégis elfogadják az eretnekséget, akkor ők Engem káromolnak. Ők nagyon jól ismerik az Igazságot, éppen ezért nekik minden másodpercben ébernek kell lenniük Szent Szavamra. Oly sokan alszanak közületek. Oly sokan nem ismertek igazán Engem, mert nincs alázat a lelketekben, annyira büszkék vagytok a Szentírásban való jártasságotokra. Közületek sokan elmulasztották az Evangéliumok olvasását, vagy nem értik, hogy Második Eljövetelem előtt mi fog történni. Ti még most sem tudjátok, hogy a Legszentebb Bibliában megkaptátok az Igazságot. Miért szegültök szembe továbbra is Isten Szavával, miért érveltek ellene, miért utasítjátok el azt, és harcoltok a Kéz ellen, mely megteremtett benneteket? Ti nem vagytok tájékozottabbak, mint azok, akik keresztre feszítettek Engem. Nincs több tudásotok, mint a farizeusoknak, akik úgy vélték, hogy értelmezésük Isten Szent Szavát illetően különb, mint az Emberfiáé. Mivel nem vagytok hajlandóak elfogadni a végső időkre vonatkozó próféciákat, ezért meg fogtok tagadni Engem. Az összes többi Nekem tett szolgálatotok nem fog jelenteni semmit, mivel ti azt az egyet fogjátok követni, akit a Sátán küldött, hogy megtagadja tőletek jogos örökségeteket, az Én Paradicsomomat. Ó mennyire kell sírnom miattatok. Mennyire el fogtok árulni Engem, ami abban az üldöztetésben fog tükröződni, amelyet azoknak fogtok okozni, akiket az Én Nevemben fivéreteknek és nővéreteknek neveztek. Ti hazugságokkal lesztek kioktatva, mint a többiek, akik előttetek éltek, a múltbeli gonosz vezetők és diktátorok által. Az Irántam való igaz szeretetetek hiánya miatt, mely szeretet nagy áldozatokat követel, ti sok bánatot és szenvedést fogtok Nekem okozni. Miközben Egyházam ellenségei a megtévesztés hálójába fognak benneteket csalogatni, ti dicsőítő éneket fogtok nekik zengeni, imádni és szeretni fogjátok azokat, akik utálnak Engem, Én pedig el leszek felejtve. Emlékezzetek vissza ezekre a szavakra. Ha Velem szemben a hamis isteneket részesítetek előnyben, akkor magatokra fogjátok vonni Isten Haragját. Jézusotok Mindazok, akik a háromszöget viselik, a legistentelenebb háromság jelét, részt fognak venni az ilyenféle jótékonysági szervezetek támogatásában 2013. október 22. kedd, 13:20 Drága, szeretett leányom, most készítik fel Egyházam minden sarkát az új rituálékra. Az alázatosság és a gondoskodás fontosságára vonatkozó nyilvános nyilatkozatok a civil jótékonysági szervezetek elsőbbrendűségét fogják előírni, amit az antikrisztus fog bevezetni. A Sátán mindezen szolgái magán ünnepségeken vesznek részt, és világméretű hálózatuk segítségével globális jótékonysági szervezeteket hoznak létre, hogy meggyőzzenek benneteket arról, hogy ezek isteni sugalmazások. Mindazok, akik a háromszöget viselik, a legistentelenebb háromság jelét, részt fognak venni az ilyenféle jótékonysági szervezetek támogatásában, hogy ez felemelje őket a világ szemében. Váratlanul egy új, erőteljes úgynevezett evangéliumi mozgalomról fognak beszélni, és az emberek oda fogják adni a pénzüket, hogy növeljék ezen szervezetek erőfeszítéseit, melyeket a világ szegényeinek megsegítése érdekében tesznek. Mindenki azt fogja gondolni, hogy ez a legnagyobb jó érdekében történik, és Egyházam egyes vezetőit csodálni fogják a Föld minden szögletében. Nagyon kevesen fogják megvitatni szándékukat, de amikor azt látjátok, hogy a világ legnagyobb bankjai csatlakoznak erőfeszítéseikhez, akkor tudni fogjátok, hogy ez egy olyan jogi aktus, amelynek az a célja, hogy becsapjanak benneteket. Mennyire ravasz a fenevad! Milyen okosnak tűnnek tettei, mert a megtévesztés bizonyos formái édes mázzal lesznek bevonva, amelyeket csak azok lesznek képesek felismerni, akik a Szentlélek Ajándékával vannak megáldva. És miközben minden beszélgetés a közjó érdekéről folyik, minden vallás egyesítésének a vágyáról, hogy egyetlen nagy közös emberi családot alkossanak, egyetlen szót sem fognak ejteni Tanításomról, mely szerint Isten gyermekeinek Szent Igémhez kell ragaszkodniuk. Az idő gyorsan halad előre, és a látszólag jól megrendezett és gondosan vezényelt propaganda közepette a repedések kezdenek megmutatkozni. Amikor a Sátán munkálkodik, terjed a zűrzavar; megosztottság jön létre, az ellentmondások burjánzani kezdenek, és többé már semmi sem rendezett. Bizonyos Nekem nyújtott tiszteletek, amelyeket a Tabernákulumom előtt végeztek, el fognak tűnni. Az Örök Imádást meg fogják szüntetni, és hamarosan a templomokat is meg fogják fosztani a szentek szobraitól. Minden cselekedetüket el fogják nézni azon a címen, hogy a Templomokat meg kell szabadítani régi gyökereiktől, és hogy azt a hitetlenek számára kiemelkedőbbé, vonzóbbá és megnyerőbbé kell tenni. Azoknak, akik ismernek Engem, meg kell tenniük mindent, amit csak tudnak az Evangélium terjesztése érdekében, mert biztosak lehettek abban, hogy a Szent Bibliáról nem fogtok előadásokat hallani. Egyetlen idézetek, amelyeket hallani fogtok azok lesznek, amelyeket elferdítenek, hogy támogassák a hazugságokat. Miközben a Templomokat megfosztják méltóságuktól, a büntetések elkezdenek lesújtani rájuk az Égből. Ők idővel meg lesznek állítva, de előbb ezeknek a megpróbáltatásoknak meg kell történniük, amint azok meg voltak jövendölve. Jézusotok   Ti vagytok az a nemzedék, amely Egyházam végső Keresztre feszítésének a tanúja lesz 2013. október 22. kedd 13:30 Drága szeretett leányom, szeretett szolgáim közül kevesebb, mint a fele fog egyesülni Velem, de az Irántam való hűségük segíteni fog Hadseregemnek abban, hogy túlélje, és növekedjen annak érdekében, hogy terjessze az Evangéliumot a globális sötétség alatt, mely érezhető lesz e minden idők legnagyobb hitehagyásának idején. Az Irántam, Jézus Krisztus iránt való tisztelet hiánya egyre nyilvánvalóbb lesz minden nemzetben, nyilvános helyeken és Templomaimban. Most az a vágyam, hogy Hadseregemet megfelelően felkészítsem. Ne engedjétek, szeretett követőim, hogy ezek a dolgok megzavarjanak benneteket, mert ezek csak el fogják terelni a figyelmeteket, miközben Nekem arra van szükségem, hogy a hitetekben erősek legyetek. Ahogyan Édesanyám előtt becsapódtak az ajtók, amint Születésem előtt megpróbált menedéket keresni, úgy előttetek is be fognak zárulni az ajtók. Tudnotok kell, hogy amikor ezeket az ajtókat Egyházam félrevezetett szolgái előttetek becsapják, akkor egyedül csak Hozzám kell fordulnotok. Tudnotok kell azt is, hogy akik azt állítják magukról, hogy szent emberek, jártasak a Szentírás ismeretében és Egyházam Tanításaiban, a sorban majd ők lesznek az elsők, akik elítélnek benneteket, mivel ti az Igazságot követitek. Mindazokra a lelkekre utalok a világban, akik szeretnek Engem és ismerik az Igazságot, és nem feltétlenül azokra, akik követik ezeket, az egész világ számára adott Üzeneteimet. A Szentlélek Ajándéka csak azokra fog leereszkedni, akik méltók arra, hogy megkapják Isten ezen értékes Ajándékát. Azok, akikben nincs jelen a Szentlélek, ócsárolva fognak kiabálni, és megpróbálnak meggyőzni benneteket arról, hogy kövessétek az eretnekségeket, amelyek hamarosan burjánzani fognak minden Keresztény egyházban. Minél nagyobb félelmet mutatnak ezen Üzenetek miatt, annál jobban fognak ők lecsapni rátok. Nektek figyelmen kívül kell hagynotok gyűlöletük mérgét, és csendben kell maradnotok. Ezek a napok szinte már elérkeztek hozzátok. Néhányan közületek már futólag megpillantották a szigorú ellenzéket, melyet Miattam kell majd elviselnetek. Ti vagytok az a nemzedék, amely Egyházam végső Keresztre feszítésének a tanúja lesz, de tudnotok kell a következőt: Dicsőséges Testem, az Új Jeruzsálem, a hamuból fog kiemelkedni, és ti arra lesztek kiválasztva, hogy a tizenkét nemzet körében uralkodjatok. Ha ti továbbra is hűek maradtok Hozzám, Én dicsőségben felemellek benneteket, és a Menny és a Föld a tietek lesz az eljövendő világban. Nektek kizárólag Rám kell összpontosítanotok az utálat pusztítása során, mert az rövid lesz. És aztán többé már soha semmi sem fog Tőlem elválasztani benneteket. Jézusotok   Üdvösség Anyja: A Fiam egy nagy megújulást tervez ebben az időben a Földön, és ez sok fájdalmat fog okozni 2013. október 23. kedd, 15:34 Gyermekem, Én védelmemmel borítom be valamennyi gyermekemet, hogy továbbra is megőrizzék nyugalmukat, maradjanak békében, és legyenek erősek a nagy megpróbáltatások ezen idején. Nektek, gyermekeim, el kell fogadnotok azt a tényt, hogy mindig érezni fogjátok a fájdalmat, amelyet az elszigeteltség, az elutasítás és az elbocsátás okoz azok részéről, akik Isten Szavát megvetik. A Fény azokat vonzza, akik sötétségben vannak, és ők mindig támadni és szidalmazni fognak benneteket, amikor ti teljes egységben vagytok Fiammal, Jézus Krisztussal. A Fiam egy nagy megújulást tervez ebben az időben a Földön, és ez sok fájdalmat fog okozni, mivel ez egy tisztítási formában fog jelentkezni. Ez azt jelenti, hogy most sokan szenvedni fognak a bűneik miatt, miközben a Föld Jézus Krisztus számára felkészítés alatt van, hogy amikor a tisztogatás megtörtént, a kihirdetésre sor kerüljön. Eközben Isten ellenségei hazugságokat és eretnekséget fognak terjeszteni, hogy megnyerjék a bűnösöket, és mindazokat, akik szeretik Fiamat, annak érdekében, hogy ellenőrizhessék őket. Mindezeknek a szomorú eseményeknek meg kell történniük még Fiam, Jézus Krisztus Második Eljövetele előtt. Arra kérlek benneteket, drága gyermekeim, hogy legyetek türelmesek, és Fiam kedvéért, Aki nagyon szeret benneteket, viseljétek el ezeket a nehézségeket. Ne aggodalmaskodjatok soha, mert ti hamarosan szemtanúi lesztek az Ő Új Paradicsomának, ahol sem szomorúság, sem fájdalom, és a gonosz sem fog többé létezni. Oly kicsinységnek számít, amikor Fiamért szenvedtek, és ez jelentéktelen ahhoz képest, amit Ő elszenvedett mindenkiért, és mindnyájatokért is, amikor meghalt a Kereszten, hogy megmentsen benneteket. Ezért tehát kérlek benneteket, hogy helyezzétek minden bizalmatokat Fiamba, és legyetek hálásak, hogy égi vezetésben részesültök. Örvendjetek, mert elegendő időt kaptatok arra, hogy az Úr Nagy Napjára megfelelően felkészülhessetek. Maradjatok békességben. Szeretett Édesanyátok, Az Üdvösség Anyja Isten, az Atya: Ez egy felhívás azok üdvössége érdekében, akik az eretnekséget nem fogják kétségbe vonni, amit hamarosan ki fognak nyilvánítani 2013. október 24. csütörtök, 19:45 Drága leányom, jövök, hogy elmondjam a világnak: ellenségeim, akik bejárván a világot úgy tesznek, mintha Isten Szavát hoznák az emberek tömegének, mostanra már egy emberként egyesültek. Egyként egyesítik erejüket, és gonosz csalásukkal elcsúfítják a Földet. Én készen állok. Várakozom. Amint gonosz törvényeiket hamarosan bevezetik, Én le fogok sújtani rájuk, és a világ tanúja lesz büntetéseimnek. Figyelmeztetéseim süket fülekre találtak, és azok túl büszkék ahhoz, hogy elfogadják Irgalmasságom Kezét, melyet ezeken az Üzeneteken keresztül adok számotokra. A vezetők, akik az emberi jogok nevében üldöznek benneteket, az Én Kezemtől fognak szenvedni. Ők azt hiszik, hogy hatalmuk mindenható, és hogy legyőzhetetlenek, de hamarosan tudni fogják, hogy ők semmik a Teremtőjük Hatalma nélkül. Én vagyok az Élet Szerzője, és éppen ezért, azok, akik úgy döntenek, hogy a hatalmukat arra használják fel, hogy gyermekeim testi és lelki életét elvegyék, mindenüket el fogják veszteni. Ha gyermekeim ellen harcoltok és eláruljátok Fiamat, Jézus Krisztust, kevés remény van számotokra. Nem adom egykönnyen Irgalmamat nektek, mert nagyon Megharagítottatok Engem. Mindazonáltal vágyom hűségetekre, de figyelmeztetlek benneteket az ördöggel való játszás veszélyeire. Én minden esélyt meg fogok nektek adni, hogy elforduljatok attól a bilincstől, mely az istentelen háromsághoz köt benneteket. Meg kell szabadítanotok magatokat a Sátán láncaitól. Az időtök rövid. Arra kérlek benneteket, hogy nézzetek a Bibliába, az Evangéliumokba, és keressétek meg a már megjövendölt nagy hitehagyásra utaló jeleket, mivel az már elnyelte a világot, és úgy terjed, akár egy halálos vírus a társadalmatok minden elképzelhető részében. Ti megfertőződtetek, és Én, a ti Atyátok, most eljövök, hogy megtisztítsalak benneteket ettől a szörnyű szenvedéstől. Nektek könyörögnötök kell Hozzám segítségért, mielőtt túl késő lenne számotokra. Most imádkoznotok kell a Keresztes Imahadjárat alábbi imáját. Kérjétek segítségemet. A Keresztes Imahadjárat 124. imája: Hallgasd meg a szabadságért Hozzád intézett kérésemet Ó Istenem, Irgalmas Atyám, minden létezőnek a Teremtője, hallgasd meg a szabadságért Hozzád intézett kérésemet. Szabadíts meg engem a rabszolgaság láncaitól, és védj meg engem a gonosz üldöztetéstől. Segíts nekem, hogy felismerjem az Igazságot, és jöjj segítségemre még akkor is, ha össze lennék zavarodva, vagy ha kételkednék Szavadban. Bocsáss meg nekem, ha megbántalak, és vigyél engem Új Földi Paradicsomod menedékébe. Ámen. Közel az idő Számomra, hogy bejelentsem Fiam Második Eljövetelét. Az idő gyorsan halad, és ellenségeim uralkodása bár rövid életű lesz, mégis egy örökkévalóságnak fog tűnni azon kegyetlenség miatt, melyet gyermekeim iránt fognak mutatni. Ők egyáltalán nem fognak tisztességesen viselkedni azokkal az ostoba emberekkel szemben, akik hűséget fognak esküdni a fenevadnak. Ahogy Engem gyűlöl a gonosz, ugyanúgy gyűlöli gyermekeimet is, legyenek azok bár jók vagy gonoszak. Ez egy felhívás azok üdvössége érdekében, akik az eretnekséget nem fogják kétségbe vonni, amit hamarosan ki fognak nyilvánítani. Nektek újra és újra meg kell kérdőjeleznetek minden kétséget, amelyek elárasztják a lelketeket, amikor szomorúnak érzitek magatokat bármilyen tan új formája miatt, melyet szívetekben nem éreztek igazságosnak. Én nem adtam felhatalmazást, hogy bármilyen új törvényt vagy szentséget az Én Szent Nevemben bevezessenek. Szeretett Atyátok, A Legmagasságosabb Isten Nagyon kevés embernek van a mai világban valamilyen hitvallása vagy Istenbe vetett hite 2013. október 25. péntek, 23:55 Drága, szeretett leányom, amikor az emberek azzal vádolnak meg téged, hogy ezekkel az Üzenetekkel félelmet keltesz, akkor nekik meg kell érteniük az Én valódi szándékomat. A félelem azok gonoszságától származik, akiket átitatott a lélek sötétsége, és akik köztetek járnak. A ti ellenségetek az Én ellenségem. Ők egy olyan hamis lelkiséget fognak létrehozni minden nemzetben, mely nem Tőlem származik. Annyira elbűvölőek lesznek, hogy az előkelők közé fognak beszivárogni annak érdekében, hogy a sátáni eredetű new age hamis tanait terjesszék. Sokan azt fogják gondolni, hogy ezek a borzalmas cselekedetek csupán ártalmatlan szórakozások, de a látszólag ártatlannak tűnő külső mögött egy ravasz terv húzódik meg: megfosztani a világot a Szentháromságba vetett hittől. Nagyon kevés embernek van a mai világban valamilyen hitvallása vagy Istenbe vetett hite, és így tehát, amikor a Sátán szolgái hamis értéket, hamis lelkiséget és pogányságot mutatnak be nekik, sokan elcsábulnak. Vonzani fogják őket a hamis jótékonysági felkérések azok jogaiért, akik a saját életük jóváhagyását kérik, ami ellenszegül az Atyám által lefektetett Törvényeknek. Mivel az Istenbe vetett hitük gyenge, ezért meg fognak nyílni a hazugságoknak. És az igaz Isten helyett egy hamis istent fognak imádni, az antikrisztust. Azért mondom el nektek ezeket a dolgokat, mert ez az Igazság. Ugyan miért ne figyelmeztethetnélek benneteket ezekre a dolgokra? Én Vagyok a ti Üdvözítőtök, és Én fel Vagyok készülve arra, hogy e hosszú és fájdalmas időszak után végre megmentsem mindnyájatokat. Az embernek a Sátán miatt kimondhatatlan nehézségeket kellett elszenvednie. Oly sok ember nem képes megérteni, hogy ő (a Sátán) mennyire tönkreteszi az életet. Tönkreteszi a kapcsolatokat más emberekkel, bűnre csábít benneteket, amely elpusztít, megváltoztat és tőrbe csal benneteket. Bármit is ad nektek, ti mindig üresnek fogjátok érezni magatokat. Ti egyre csak zuhanni és zuhanni fogtok, míg végül züllött és természetellenes cselekedetekbe keveredtek, és mégsem fogtok megelégedésre találni. Egyedül csak Én, Jézus Krisztus, hozhatok igaz békét, szeretetet és üdvösséget nektek. Mivel a földi életetek az antikrisztus miatt meg fog változni, mely változás meghaladja a felfogóképességeteket, Nekem figyelmeztetnem kell benneteket. Nem azért teszem ezt, hogy félelmet keltsek bennetek, hanem hogy az Igazságra készítselek fel titeket. Csak az Igazság fog megszabadítani benneteket azok gonoszságától, akik élnek, lélegeznek, és meg fognak halni a Sátán és démonai iránti hűségük miatt. Egyedül Én, Jézus, Vagyok a ti utatok, ahol az üldöztetés miatt enyhülést találtok, amelyet ezek a gonosz, ravasz és álnok emberek hoznak a világnak. Jézusotok   A Nagy Nap fel fog virradni, és a “vég nélküli világ” hamarosan el fog kezdődni 2013. október 26. szombat, 11:14 Drága, szeretett leányom, Isten gyermekeinek a hite – független attól, hogy melyik felekezethez tartoznak – annyira gyenge, hogy sokaknak, akik ismerik az Igazságot, nehezükre fog esni, hogy vallásukat nyilvánosan és minden kritikát figyelmen kívül hagyva gyakorolják. A világban oly sokan elutasítanak Engem, Jézus Krisztust, a történelemnek ezen idejében, hogy a legtöbb nemzetben már elfogadhatatlan az, hogy a nyilvánosság előtt beszéljenek Rólam. Nagyon ritkán fogjátok hallani Nevem említését a médiában, hacsak nem akkor, amikor a Létezésemet kell megkérdőjelezni. Ritkán fogjátok hallani, hogy az emberek nyilvánosan hirdetik az Irántam való szeretetüket, mivel ők ezt túl kínosnak fogják találni. Attól való félelmükben, hogy kigúnyolják őket, még felszentelt szolgáim sem lesznek többé hajlandók az Igazságot kinyilvánítani. Azok, akik követnek Engem, egyre nehezebbnek fogják találni Isten Szent Igéjének a hirdetését. Oly sokan, akik valaha szerettek Engem, többé már nem fognak szeretni; elhagyatottságom és szomorúságom úgy hasít a Szívembe, mintha azon egy kard hatolt volna át. Miért, ó, miért hagytatok el Engem? Miért van az, hogy azok, akik hisznek Bennem és ismernek Engem, nagyon sokan fájdalmat okoznak fivéreiknek és nővéreiknek? Miért növekszik a gyűlölet a szívetekben? Miért érzitek annak a szükségét, hogy megkérdőjelezzétek az Evangéliumokat éppen most, amikor azok már oly régóta léteznek? Ki hatalmazott fel benneteket arra, hogy az Apostolaimnak adott Szavamat félremagyarázzátok? Miért ferdítitek el azokat, és miért nem hiszitek el azt, amit mondok? Az Én Szavam nagyon világos. Amikor beszélek, azt értem alatta, amit éppen mondok. Ha egy dolgot mondok, nem értek alatta egy másikat. Például miért is mondanék ellent Önmagamnak, különösen most, ebben a Küldetésben? Ami Isten prófétáinak adatik, az az Igazság. Bármi, ami ellent mond ezeknek az Üzeneteknek azok szájából, akik azt állítják, hogy Én beszélek velük, el kell utasítanotok. Én nem fogok soha a Saját Hangommal versenyezni, mert biztosítanom kell azt, hogy az Igazság adassék nektek. Mit kellene még tennem, hogy hallásra bírjalak benneteket? Mit kellene még tennem, hogy megállítsam szédelgéseteket és az izgalmak más formáinak a keresését? Miért nem akartok megbízni Bennem? Oly sok értékes időt elvesztegettek a jóslás után járva, mely mint a méreg ömlik a hamis misztikusok és a szenzációkeresők szájából, és megbántván Engem, elfordultok Tőlem. Én itt vagyok. Ezek az Én Szavaim. Mi mást kerestek, mivelhogy Nálam csak is az Ajkaimról származó Igazságra fogtok találni? Amikor a Földön jártam, csak az Igazságot mondtam. Örökségül nagy reményt és üdvösséget hagytam. Most szintén az Igazságot mondom, amikor Végső Szavamat hozom el nektek ebben az időben, mert a Nagy Nap fel fog virradni, és a "vég nélküli világ" hamarosan el fog kezdődni. Amikor beszélek, azt szeretném, ha meghallgatnátok. Nem kényszeríthetlek benneteket. Bármerre is nézhettek, próbálván Üzeneteimet megtalálni, amelyek ebben az időben a világnak adatnak, hogy felkészítsen benneteket Második Eljövetelemre, és nem fogjátok azokat megtalálni. Nyilvános Üzeneteim, hogy felkészítsenek benneteket erre az utolsó szakaszra, még mielőtt Szövetségem beteljesedne, csak az Igazság Könyvében találhatók meg. Az Ige az Enyém. Szavaim minden nemzetben hallhatók lesznek. Senki sem állíthat meg Engem, mert Hatalmam Mindenható. Jézusotok   Én nem fogom tétlenül nézni, míg ti tönkreteszitek az életeteket, ami a tietek lehetne egy egész örökkévalóságon át  2013. október 26. szombat, 17:52 Drága, szeretett leányom, amikor az emberek megpróbálják kideríteni, hogy Isten melyik gyermekének szeretném elvinni Irgalmamat, a válasz: mindegyiknek. Én nem teszek különbséget, mert szeretek minden e világra jött lelket, mindegyiket, akiket Atyám megteremtett. Egyetlen lélek sem zárható ki ebből a küldetésből, melynek célja az emberiség megmentése. Én azért jövök, hogy üdvösséget hozzak mindenkinek. Kérdezzetek meg bármelyik jó szülőt, hogy feláldozná-e gyermekét egy másikért, és ők a következőt mondanák: Nem számít, hogy milyen rosszul viselkedtek, vagy mennyire bántottak meg Engem, Én sohasem tudnám őket elutasítani, mert a testem részei. Ugyanez igaz Isten ellenségeire is. Megbántják Őt, és nagy szomorúságot okoznak Neki, de Ő ennek ellenére is szereti őket, mert Tőle származnak, bár az emberiség bűne miatt éheznek. Hogyan lehet az, kérdezhetitek, hogy még azoknak is meg tudok bocsátani, akik nagyon megbántottak Engem? Akik másokat ostoroznak, fájdalmat és szenvedést okoznak nekik? Ez azért van, mert szeretem őket. Én mindig is szeretni fogom a bűnösöket. A bűneik undorítanak Engem, de Én mindig arra fogok várni, hogy megöleljem őket. Ez a Küldetés a megbocsátásról szól. Ez az egész azért van, hogy megmentse a lelketeket. Bár időközönként lehet, hogy kemények a Szavaim, de azok mégis azért adatnak nektek, mert szeretlek benneteket, és nem tudom elviselni a gondolatát annak, hogy elveszítelek benneteket. Azoknak, akik az élet becsvágya miatt elárultak Engem, soha nem szabad félniük, hogy Hozzám jöjjenek, és kérjék segítségemet. Hiányoztok Nekem. Szomorú vagyok, de minden lehető módon be fogok avatkozni, hogy megmentselek benneteket, anélkül, hogy megsérteném Atyám Szövetségét, a szabad akaratot, amely mindig a tietek marad, egészen az új kezdetig. Semmi sem választhat el Tőlem benneteket, ha bocsánatomat kéritek. Én Irgalmamba fogom belemeríteni a Földet, és megígérem, hogy minden gonosz cselekedetért, amit ellenségeim azért hajtanak végre, hogy tévedésbe ejtsenek benneteket, közbe fogok lépni. Nem foglak a farkasoknak dobni benneteket, akik fel akarnak falni titeket. Én nem fogom tétlenül nézni, míg ti tönkreteszitek az életeteket, ami a tietek lehetne egy egész örökkévalóságon át. Én segíteni foglak benneteket egészen addig az időpontig, amikor meg kell hoznotok a végső döntést. Nem fogom egykönnyen elengedni a lelketeket. Kegyetlen halált haltam, hogy megmentselek titeket. Ez alkalommal tanúi lesztek a legerősebb Isteni Beavatkozásnak, hogy visszaszerezzelek benneteket. Ti az Enyéim vagytok. Én a tietek Vagyok. A fenevad nem fogja egykönnyen megszerezni a lelkeket, mert Én Isten Vagyok, egy rettentő nagy erő. Én Mindenható Vagyok. A Sátánnak semmije sincs, de ravaszsága magához fogja vonzani közületek a gyengéket. Arra sürgetlek benneteket, akik szerettek Engem, hogy imádkozzatok, hogy a gyengék szerető szívvel fogadják Isteni Beavatkozásomat. Jézusotok   Egyházam az Igazságra épült, és csakis a színtiszta Igazság áradhat az ajkairól 2013. október 27. vasárnap, 23:30 Drága, szeretett leányom, amikor Egyházamat nyíltan megtapsolja egy büszke és szekuláris világ, akkor tudnotok kell, hogy ez a két különálló szervezet közel áll ahhoz, hogy eggyé váljon. Amikor Egyházam megöleli a szekuláris világot, és ezáltal politikailag motivált lesz, elismerést keresve a politika és az üzlet világában, akkor tudnotok kell, hogy Én nem tűrnék el soha ilyen cselekedeteket. Egyházam az Én Igémre épült. Egyházam az Igazságra épült, és semmi más, csakis a színtiszta Igazság áradhat az ajkairól. Amikor Egyházam az Én felhatalmazásommal a bűn ellen beszél, akkor mindig szenvedni fog a bírálattól, mivel az ember mindig a bűn védelmére fog kelni. A bűn megelégedettséget ad mind az egyén, mind pedig a közösség számára, és éppen ezért az ember meg fog tenni minden erőfeszítést annak érdekében, hogy a Pokol létezését egy ostobaságnak nyilvánítsa. Amikor Egyházam csak erről a világról beszél: bánatáról, a problémáiról, az ember szenvedéséről, és nem az Isten Igéjét hirdeti, akkor elválasztja magát Tőlem. Egyházam tagjai közül csak azok mondhatják, hogy Egyházamhoz tartoznak, akik továbbra is hűségesek maradnak mindahhoz, amit tanítottam nekik. Egyházamat csak azok alkotják, akik az Igazságot mondják. Amikor az Egyházamon belül elutasítanak Engem, Jézus Krisztust, akkor a gonosz szelleme belépett a területére. Engem most kiszorítanak Egyházamból. Engem többé már nem úgy tisztelnek, mint egykor tiszteltek. A Saját Szavaimat nem használják többé az Igazság kinyilvánítására. Ezeket elferdítik, hogy elnézzék azokat a szavakat, tetteket és cselekedeteket, amelyek nem Tőlem valók, és soha nem is fognak Tőlem származni. Szavamat nem lehet megváltoztatni soha, és az az ember, aki fogja és beszennyezi Szavamat, büntetésül örökké fog szenvedni. Jézusotok   Üdvösség Anyja: Fiam Egyháza az antikrisztus székhelyévé fog válni 2013. október 29. kedd. 19:30 Édes gyermekem, az egész Mennyország Fiammal egyként egyesül, hogy segítségére siessen azoknak a szent papoknak, akik a legnagyobb csata közepén fogják magukat találni. Ezen értékes lelkekből oly sokaknak kell majd borzalmas fájdalmat és szenvedést elviselniük, amikor tanúi lesznek azoknak az eretnekségeknek, amelyek Egyházam belsejéből fognak fakadni. Zavarodottak és rémültek lesznek, és sokan úgy fogják érezni, hogy nincs hova fordulniuk. Ekkor Hozzám kell fordulniuk, kérve Engem, hogy Szenteljem őket Fiamnak, hogy Drága Vérének minden cseppjével beboríthassa őket. Amikor ezzel az Ajándékkal be lesznek borítva, tudni fogják, hogy mit kell tenniük. Nekik tudniuk kell, hogy az elmúlt évszázadok során valamennyi gyermekemet figyelmeztettem erről a gonosz hitehagyásról, amelyet a gonosz tervezett. Fiam Egyháza az antikrisztus székhelyévé fog válni, és most, hogy az Igazság feltárult, sokan félni fognak, és Fiam Megostorozásának fájdalmát fogják elszenvedni. Fiam Egyházát üldözni fogják, lerombolják, megszentségtelenítik, míg végül helyet nem készít a trónnak, amelybe az antikrisztus fog ülni. Ettől kezdve az antikrisztus úgy fogja magát bejelenteni, hogy ő a Krisztus, és hogy a világ általa kerül majd megmentésre.   A hazugságok elfogadásával ti megtagadjátok az Igazságot. Figyelmen kívül hagyván az Igazságot, ti hinni fogtok egy megtévesztés gyártotta hálóban, amelyet a gonosz szőtt, és ez tőrbe fog benneteket csalni. Miután tőrbecsalt benneteket, kísértve lesztek, hogy a tömeget kövessétek minden nemzetben, mely nagy tisztelettel fog adózni az antikrisztusnak. Kérlek benneteket, gyermekeim, imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat alábbi imáját, hogy leküzdjétek az eretnekséget, mely el fogja borítani Fiam Földi Egyházát. A Keresztes Imahadjárat 125. imája: Isten Legszentebb Szavának a megvédésére Ó, Üdvösség Anyja, segíts nekem, Isten egyik alázatos szolgájának, hogy megvédjem az Ő Legszentebb Szavát a gyötrelem idején. Drága Anyám, szentelj engem Fiadnak, hogy Drága Vérével beboríthasson engem. Add meg nekem Fiad, Jézus Krisztus közbenjárására a kegyelmet, az erőt és az akaratot, hogy továbbra is hű maradjak Krisztus Tanításaihoz a Gyötrelem idején, mely fel fogja falni az Ő Legszentebb Egyházát a Földön. Ámen. Menjetek Fiamhoz, Krisztus drága szolgái. Ti Hozzá tartoztok. Ő segíteni fog nektek az üldöztetés során. Soha nem fog cserbenhagyni benneteket a szükség idején. Szeretett Édesanyátok, Az Üdvösség Anyja   Amint a Szentlélek eláraszt egy lelket, akkor az felemelkedik, azonnal vonzódni kezd Atyám Akaratához, és teljes önátadásában válaszol 2013. október 30. szerda, 18:00 Drága, szeretett leányom, amikor a Szentlélek leszáll egy emberre, számos dolog történik: az első a zavarodottság és a hitetlenkedés érzése; a második a legyőzöttség érzése, valami olyan erős hatalom által, mely az Atya Szent Akarata iránt teljes alárendeltséget ad az embernek. Véget ér a saját emberi értelem kiválóságába vetett hit, mert az értelemnek többé már nincs érdemi szerepe. Ehelyett a lélek azzal a tudással, bepillantással és megértéssel lesz átitatva, mely túlmutat a saját gyarló emberi értelmezésen. Amint a Szentlélek eláraszt egy lelket, akkor az felemelkedik, azonnal vonzódni kezd Atyám Akaratához, és teljes önátadásában válaszol. Amint a kezdeti félelem alábbhagyott, mélységes béke lesz érezhető, és az ember azon félelme, hogy meglátják, amint Isten Igéjét hirdeti, eltűnik. Őket többé már nem fogja érdekelni az emberek véleménye, mert a szájukból az Igazság fog áradni. A lélek személyisége, független attól, hogy maradi, szégyenlős vagy félénk, háttérbe kerül és másodlagossá válik Isten Igéjének a hirdetésében. Mindazok a lelkek – kivétel nélkül –, akik megkapják a Szentlélek Ajándékát, át fogják adni szabad akaratukat Atyám Akaratának. Mert azoknak a lelkeknek, akik valóban meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával az lesz a feladatuk, hogy Isten Igéjét terjesszék, és ezért szenvedni fognak. Mindazonáltal Isten Szeretetének burka be fogja borítani ezeket a lelkeket, miközben ők félelem nélkül és bátran menetelnek előre, hogy hirdessék az Igazságot. Azok, akik a pogányság ezen idejében Tanításaim Igazságát hirdetik, amikor Egyházam elszakad az Igaz Hittől, rendkívüli erőt fognak kapni annak biztosítására, hogy a Hangom hallható legyen. Ez az erő Istentől, Szeretett Atyámtól fog jönni. Isten Erejének Hatalma által lesz az, hogy a Sátán hadseregéből sokan meg fognak térni, míg a meg nem tért maradék, el lesz pusztítva. A Szentlélek lángoló kardokhoz hasonlóan át fogja szelni mindazok szívét, akik hallgatják és elfogadják az Igazságot. Jézusotok   Amikor nincs bennetek alázat, a büszkeség el fogja árasztani a lelketeket, és vétkezni fogtok Ellenem 2013. október 31. csütörtök, 23:30 Drága, szeretett leányom, oly sokan nem fognak hallgatni Hangomra, mert nem tudják, hogy Ki Vagyok. Sokan állítják, hogy ismernek Engem, de csupán hiányos emberi értelmezésük az, amely által meg vannak győződve arról, hogy megértik, Ki Vagyok Én, és mit tettem azért, hogy megmentsem őket a mélységtől, amellyel Isten minden gyermekének szembe kell néznie, ha nem fognak kérni Engem, hogy bocsássak meg nekik. A szabad akarat egy Ajándék Atyámtól. Azonban a szabad akarat meggátolhatja az embert azon igyekezetében, hogy keresse Isten Szeretetét. Mégis Atyám megadta gyermekeinek ezt az Ajándékot. Ő ilyen nagylelkű. Ő ennyire szereti gyermekeit. Ez az Ajándék megadta nekik azt a szabadságot, hogy bebarangolják a Földet, élvezzék gyümölcseit, és hogy megöleljék annak szépségét. De a Sátán által megkísértett ember visszaélt Atyám bizalmával. Ezt követően a Sátán rabszolgájává vált és szövetséget kötött vele, melynek köszönhetően a bűn továbbra is el fogja választani Istentől az Ő gyermekeit. Kereszthalálom Ajándéka azt jelentette, hogy Én megszakítottam ezt a természetellenes köteléket az ember és a Sátán között. Így tehát Kereszthalálomnak köszönhetően lehetővé tettem az ember számára, hogy a bűnbocsánat által keresse az üdvösséget. Ez azt jelenti, hogy az ember képes kiszabadulni a Sátán szorításából, de valójában csak azok nyerhetik el az üdvösséget, akik teljes alázatos szolgaságban követnek Engem. Amennyiben az Istennel való megbékélés érdekében nem valljátok be Nekem, Jézus Krisztusotoknak őszintén gyengeségeiteket, bűneiteket, és a mások iránti gyűlöleteteket, nem fogtok megtisztulni. A lélek megtisztulása nélkül nem vagytok alkalmasak arra, hogy alázatosakká váljatok a Szememben. Amikor nincs bennetek alázat, a büszkeség el fogja árasztani a lelketeket, és vétkezni fogtok Ellenem. Amikor vétkeztek Ellenem, akkor ezt számos módon teszitek. Elsőként a bujaságotokat, a kapzsiságotokat és a büszkeségeteket fogjátok táplálni. Aztán úgy fogtok viselkedni, mintha értelmesebbek, okosabbak és jobbak lennétek másoknál. Majd pedig ítélkezni fogtok mások fölött. Aztán a következő szakaszba léptek: gúnyolni fogjátok azokat, akik valódi egységben vannak Velem, kijelentvén nekik, hogy ők nem tökéletesek. Aztán rágalmat fogtok kelteni mindazok ellen, akik hűek maradnak Hozzám. Mégis arról fogjátok meggyőzni magatokat, hogy el vagytok telve a Szentlélekkel. De nem a Szentlélek lesz az, aki megihlet benneteket. Ehelyett a gonosz szelleme lesz az, aki megszállja majd a lelketeket, és ti azt fogjátok hinni, hogy Égi vezetésben van részetek. Amikor azt mondjátok, hogy Engem képviseltek és előnyösebb helyzetben vagytok, mint mások, hogy Királyságom részesei legyetek, és aztán meghazudtoltok Engem, akkor mások imáira van szükségetek. Ebben a stádiumban félúton vagytok a Pokol mélysége felé, és a beavatkozásom nélkül elvesznétek. Fogjátok Üzenetemet. Szorítsátok azt közel a szívetekhez, és kérdezzétek ezt: „Jézus, ez Te vagy? Nekem valóban szükségem van a Te segítségedre?” – és Én meg fogom adni nektek a választ. Jézusotok Hűséges tanítványaim, beleértve a papokat és más Keresztény hitvallás szent szolgáit, szorosan közel fognak maradni Hozzám 2013. november 1. péntek 23:17 Drága, szeretett leányom, a gonoszság szelleme egyre csak terjed, és ez befolyással van mindazokra, akik gonoszul ellenzik ezeket az Üzeneteket. Ez még további gonoszsághoz, hazugsághoz és rafináltan kidolgozott tervekhez fog vezetni azzal a szándékkal, hogy megállítsák ezt a Küldetést. Figyelmen kívül kell hagynotok a gonosz nyelveket, és azokat, akik felfuvalkodottak lelki féltékenységük miatt, és akik bármit megtennének, csakhogy megpróbálják elpusztítani ezt a Küldetést, melynek célja, hogy mindenki számára üdvösséget hozzon. Én azt mondom nektek, mindazoknak, akik követnek Engem, hogy ezek az Üzenetek túl fontosak ahhoz, hogy bármilyen figyelmet is szenteljetek azoknak, akik az Én Nevemben gyűlölnek titeket. Mert Én vagyok az, Jézus Krisztus, akit ők célba vettek. Ezt ne felejtsétek el. Azonban büszkeségük azt szeretné velük elhitetni, hogy ők azért tesznek így, mert szeretnek Engem. Nekik tudniuk kell, hogy Én nem engedném meg soha senkinek, hogy ilyen hazugságokat beszéljen, vagy másokról gonosz pletykákat terjesszen az Én Nevemben. Egyedül Nekem, Jézus Krisztusnak, az Isten Bárányának van jogom ahhoz, hogy kinyilatkozzam nektek az Igazságot ezekben az időkben. Az Igazság sokakat fel fog zaklatni, és nehéz lesz az Igazságot lenyelni, mivel az olyan óriási horderejű, hogy csak azok lesznek képesek azt elfogadni, akiknek erős az Irántam való szeretetük. Az Igazság – nem számít, hogy milyen nehéz azt nektek megemészteni – szabaddá tesz benneteket. Meg fogja nyitni a szemeteket a gonosszal szemben, amikor az jónak álcázza magát, a gonosz emberekkel szemben, akik istenkáromlást terjesztenek, amikor azt mondják, hogy az Én Igémet beszélik, meg az ellenséggel szemben, akik el akarják pusztítani Isten gyermekeit. Sok hamis próféta fog felemelkedni, szétszóródva minden nemzetben, hogy az antikrisztus szájából áradó hazugságokat igazságként hirdessék. Azt is fogják mondani, hogy az antikrisztus nem más, mint Én magam. Ők mindenfélét fognak mondani az Evangéliumokról, és idézeteket fognak használni a Szent Bibliából, és Tőlem, mely helyesnek fog tűnni, hogy igazolják gonosz küldetésüket. De azoknak, akik ismernek Engem, azt mondom: ti mindig fel fogjátok fedezni az úgynevezett profetikus szavaik közé beépített hazugságot és az eretnekséget. Ők ellen fognak mondani ezeknek az Üzeneteknek, és azt fogják állítani, hogy Szavam (Igém) eretnekség. Most van itt annak az ideje, hogy kirekesszétek mindazokat a hangokat, amelyek arra biztatnak benneteket, hogy Énhelyettem rájuk hallgassatok. Nektek továbbra is emlékeznetek kell a Szent Evangéliumokban található Igazságra. Rám kell hallgatnotok, ahogyan Én tanítalak benneteket. Hamarosan mindazok, akik Egyházamat vezették a múltban, akik Egyházamban Isten gyermekeit Isten Igaz Szavával táplálták, és akik hűségesek maradnak az Igazsághoz, félre lesznek tolva. A Katolikus Egyház számos aggasztó kijelentést fog tenni azzal kapcsolatosan, hogy miért kellett megváltoztatnia és módosítania szerkezetének minden részét. Az Egyházamban lévők bűneit, és azokét, akik elárultak Engem, indoklásként fogják felhasználni, csakhogy Egyházamat teljesen kifordítsák. Felszentelt szolgáim közül sokakat kigyomlálnak és bűnbakot csinálnak belőlük. Sokakat fel fognak kutatni, és hazugnak fogják őket nevezni, valamint jó hírnevük megőrzése ellenében – még mielőtt elbocsátanák őket - egyéb követelések elé állítják. Ily módon fognak nagyon sok felszentelt szolgát elfordítani Egyházamtól, lehetővé téve így Isten ellenségeinek, hogy teljes mértékben átvegyék Egyházamban a hatalmat. Minden rágalmat, amelyet Isten ellenségei felszentelt szolgáim ellen elkövetnek, nyilvánosan meg fognak tapsolni, és mint jó dolgot fogják azt bemutatni, hogy az Egyház „hírneve” sértetlen maradjon. Ó, mennyire be fognak csapni benneteket, és mennyire elfedik, elrejtik, és figyelmen kívül hagyják majd az Igazságot. Mindezek a változások a jövőben hamarosan be fognak következni, és mindezen dolgok elterjedése sokakat meg fog döbbenteni. Mindezek közepette zavarodottság, félelem és nagy szorongás lesz. Egyházam annyira szét fog morzsolódni, hogy a falain belül minden bizalom meg fog szűnni. Ez nagy félelmet fog előidézni, majd pedig olyan módon, mely először nem lesz egyértelmű, a Katolikus Egyház az új világvallás vezető erejévé fog válni. Ez az új utálat nagy szeretetet fog mutatni a világ szegényei és éhezői iránt. De ez nem az Én Igémet fogja hirdetni, és Egyházamhoz sem lesz hűséges. Egyházam azonban továbbra is élni fog. Hűséges tanítványaim, beleértve a papokat és más Keresztény hitvallás szent szolgáit, szorosan közel fognak maradni Hozzám. Maradék Egyházam ki fogja állni az idők próbáját, és nem fog meghalni soha, mert az Egyház Én Vagyok. Engem nem lehet elpusztítani soha. Jézusotok   A legnagyobb üldöztetést Keresztény fogja okozni a Kereszténynek  2013. november 2. szombat, 20:30 Drága, szeretett leányom, arra kell sürgetnem Isten minden gyermekét, hogy csatlakozzanak egymáshoz egységet alkotván, és imádkozzanak földi Egyházmért. Szívem hevesen dobog ebben az időben, mert nagy gyűlölet mutatkozik a gyakorló Keresztényekkel szemben. A Keresztények üldözése minden országban folytatódni fog, és ez magába foglalja mindazokat, akik ebben az időben szabadon gyakorolhatják Irántam való tiszteletüket. A legnagyobb üldöztetést Keresztény fogja okozni a Kereszténynek. Testemnek a Földön történő megostorozása Egyházamon belül lesz a legrosszabb, mivel fivér a fivére ellen, és nővér pedig a nővére ellen fog fordulni. Hamarosan új nyilatkozatot fogtok látni az imákról, amelyek az új liturgia által lesznek bevezetve. A legfontosabb változtatás a Szentáldozást fogja érinteni, amit olyasvalaminek fognak bemutatni, aminek már nem sok köze lesz a Kereszthalálomhoz, amikor feláldoztam Testemet minden bűnösért. Azzal a nyilatkozattal, mely szerint a Szentáldozás az egész emberiségnek Isten előtt egyként történő egyesülését jelentené, ti meg fogtok Engem sérteni, mert ez az Igazság ellentétje lenne. Az Igazság többé már nem az Igazságot jelenti, mivel nagyon sokan – túlzásokba esve – hazugságokat terjesztenek, és nem értik, hogy az Igazságot milyen könnyen meg lehet hamisítani. Ha nem tartják be az Igazságot, akkor sokan nem fogják észrevenni, amikor azt ravasz módon elferdítik. A hazugságok át fogják venni az Igazság helyét, megosztván így az emberiséget, létrehozzák az Istentől való elszakadást, ami a pusztuláshoz fog vezetni. Ápoljátok állandóan az Igazságot, mert nélküle a nap elsötétedik, a hold nem fog többé világítani, amikor leszáll az éj, és a csillagok nem fognak többé ragyogni azokban a napokban, melyek a végső sötétséget jelzik, mielőtt még visszajönnék, hogy Királyságomat visszaköveteljem.   Addig az időpontig csak az Igazság fog megmenteni benneteket. Jézusotok   Én senkinek sem adtam felhatalmazást arra, hogy másokat elítéljen, hogy másokról rosszat mondjon, vagy becsmérelje egy másik lélek lelkiségét 2013. november 3. 19:07 Drága, szeretett leányom, a sátáni támadások felismerésének legjobb módszere a gonosz által megfertőzött lelkek viselkedésének a megfigyelése. Ezek a lelkek sohasem lesznek nyugodtak. Ehelyett vad nyugtalansággal trágár dolgokat fognak kiabálni, hazudni és dühösen fognak ordítozni kiszemeltjeikre. A Sátán és démonai máris szörnyen dühösek, és mindenkit meg fognak támadni, legyen az bárki, aki ezekben az időkben utjaikba kerül, Isten Igéjét hirdetvén. Az elsők a sorban, akik megtámadják Maradék Hadseregem vezetőit azok a lelkek lesznek, akik tele vannak ördögi tulajdonságokkal, mint a büszkeség, a gőg és a saját tökéletlen emberi intelligencia túlzott tisztelete. Minden taktika, minden cselekedet, és minden szóbeli támadás egy mély és maradandó gyűlölettel lesz tarkítva azokkal a lelkekkel szemben, akiket ők támadni fognak. Támadásaiknak mindig az lesz a következménye, mintha gyomron rúgtak volna benneteket, áldozataikat – ez egy klasszikus sátáni támadás. Amikor az ellenetek felhozott rágalmaknak, hamis vádaknak és becsületsértéseknek vagytok tanúi, szeretett követőim, akkor tudni fogjátok, hogy ezek soha nem jöhetnek Tőlem, Jézusotoktól. Én senkinek sem adtam felhatalmazást arra, hogy másokat elítéljen, hogy másokról rosszat mondjon, vagy Isten szemében becsmérelje egy másik lélek lelkiségét. Csak egyedül Én, Jézus Krisztus, mondhatok ítéletet az ember felett a bűnei miatt. Senki más nem kapta meg ezt a jogot, mert ez a jog egyedül csak Engem illet. Amikor az Én Szent Nevemben, a szívetekben gyűlölettel mások felett ítélkeztek, akkor Én is meg foglak benneteket ítélni tetteitek szerint. Amikor fájdalmat okoztok Isten egy másik gyermekének, és azt mondjátok neki, hogy ő gonosz, akkor ti is mint gonoszak lesztek megítélve az Én Szememben. Szemet szemért – ez lesz a ti büntetésetek. Lehet, úgy gondoljátok, hogy jogosan becsméreltek más lelket az Én Nevemben, de akkor ti ellenség vagytok az Én Szememben. Azok, akik önmagukat felmagasztalják Előttem, azt állítván, hogy a lelki dolgokról való emberi tudásuk kiválóbbá teszi őket, akkor nekik tudniuk kell, hogy ők semmivé válnak a Szememben. Amikor megtagadtok Engem, és azt állítjátok, hogy Szent Szavam a gonosz szájából való, akkor megpecsételtétek a sorsotokat, és soha nem fogjátok meglátni az Arcomat. Nem lesz Irgalom a számotokra, mert Ellenem káromkodtatok. Figyelmeztetésem azoknak, akik elárulnak Engem, a következő: Harcoljatok csak Ellenem, de soha nem fogtok győzni. Az Én Hatalmam Mindenható. Soha senki nem fog legyőzni Engem. Mégis sokan össze fogják törni a Szívemet, amikor megpróbálnak versenyezni Velem, azt állítván magukról, hogy nagyobbak, mint Én, és azt mondják, hogy nagyobb tudással rendelkeznek, mint Én. Távozzatok Tőlem, ti, hálátlan férfiak és nők, istenkáromlásotok bűnei soha nem lesznek elfelejtve. Jézus Krisztus, Az Emberiség Üdvözítője   Atyám Haragja olyan mértékben fog növekedni, ahogyan hálátlan gyermekeinek száma is nő, akik ellenszegülnek az Ö Mindenható Szövetségének 2013. november 4. hétfő, 16:00 Drága, szeretett leányom, Isten gyermekeinek meg kell érteniük szeretett Atyám és a gonosz között zajló nagy csata hatásának óriási mértékét. Oly kevesen tudnák közületek valaha is megérteni ennek a nagy csatának intenzitását, amely már megkezdődött. Az angyalok a Mennyben elkezdték a végső csatát, hogy elpusztítsák Atyám ellenségeit a Földön. Ahogy dúl a csata, mindenhol el fogja nyelni a lelkeket. Különösen azok lelkét fogja csábítani, hogy harcoljanak azok ellen, akiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe, akik sötétségben vannak, és akik nem igazán ismernek Engem. Azok, akik nem ismernek Engem, akik nem hisznek Bennem, akik nem hisznek Atyámban, és nem hisznek a Sátán létezésében, a harcmező széléről fogják szemlélni, amint a két Keresztény csapat összecsap a Földön. Ez a két tábor a Keresztény Egyházakhoz fog tartozni. A Keresztények mindkét oldalon a legnagyobb üldöztetést fogják elszenvedni, és ráncigálni fogják őket minden irányból, arra biztatván őket, hogy hagyjanak el Engem. Az ártatlan lelkeknek az Isten ellenségeitől származó féktelen gyűlölettel fognak fájdalmat okozni, és a Sátán napirenden, tele gyűlölettel, mindkét tábort sakkfiguraként fogja használni. Ennek szörnyű pusztulás lesz a következménye a Földön. A pusztulást az ember bűnei fogja okozni, és mert elárultak Engem. Isten, az Én Atyám elutasítása akkor válik nyilvánvalóvá, amikor úgy döntenek, hogy megváltoztatják a Törvényeket - amelyeket az Ő Parancsa szerint hoztak meg -, hogy azokat elfogadhatóvá tudják tenni bűnös életükben. Tudjátok meg, hogy ennek rettenetes büntetés lesz a következménye. Minél több hálátlan gyermeke szegül ellen az Ö Mindenható Szövetségének, Atyám Haragja olyan mértékben fog növekedni. Azok, akik Második Eljövetelemre készülnek, egyfajta börtönbe lesznek elbarikádozva, amikor arra fogják őket kényszeríteni, hogy lenyeljék a hazugságokat. Amennyiben nem lesznek hajlandók elfogadni az eretnekségeket, amelyeket le akarnak nyomni a torkukon, akkor ki fogják őket dobni a Templomaikból. Szavam rövidesen feledésbe merül. Minden, amire figyelmeztettelek benneteket, pontosan úgy fog megtörténni, ahogyan azt mondtam nektek. Azok, akik vakok az Igazságra, inkább hazugságban szeretnének élni, mert könnyebb lesz elfogadni a hazugságokat, mivel azokat nagyon vonzó módon fogják nekik bemutatni. Az eretnekséget a tömegnek úgy fogják bemutatni, mint Egyházam alkotmányának egy új részét, amelynek valójában semmi köze sincs Hozzám. Mivel nagyon sokan nem maradtak éberek a jelen időkre, amelyekre figyelmeztették őket a Nagy Napra vonatkozólag, ahová (az idő) vezet, mindenki hangosan fogja követelni, hogy fogadják el ezt az újítást. Most fel kell készülnötök erre a napra. Nektek azonnal távoznotok kell, amikor kétségbe vonják Istenségemet, mely sokféle formában fog megtörténni földi Egyházamban. Ha megtámadjátok Ellenségeimet, nem fogtok győzni. Hagyjátok figyelmen kívül őket. Imádkozzatok a lelkükért, és készítsétek fel szeretteiteket, mert hamarosan mindennek vége lesz. Jézusotok   Isten Fénye le fog ragyogni rátok, és Én megígérem, hogy nem fogjátok egyedül érezni magatokat 2013. november 5. kedd, 11:00 Drága, szeretett leányom, Isten már megkezdte a végső előkészületeket annak biztosítására, hogy üdvösséget hozzon minden gyermekének. Közületek nagyon sokan nem veszik észre, hogy pontosan mit is jelent a Második Eljövetel, ezért nem készültök fel arra. Sokan azt hiszik, hogy ez még hosszú ideig nem fog bekövetkezni. Így tehát csak azok, akik valóban felkészülnek, lesznek készen, hogy üdvözöljenek Engem, Vőlegényüket, felöltöztetve és bemutatva Nekem, ahogy illik. Mások aludni fognak, felkészületlenek lesznek, és zavarodottak. Némelyek nem fognak hinni Bennem addig, amíg nem leszek látható a világ minden részén. Egyesek meg fognak halni a sokktól, de a legtöbben eltelnek majd örömmel és csodálattal. Azok, akik hagyták magukat megtéveszteni, bocsánatot fognak nyerni, ha könyörögni fognak Hozzám, hogy részesítsem őket védelemben. Sajnos sokan vissza fogják utasítani Nagy Irgalmasságomat, mivel a szívük kővé vált, és azt már semmi sem fogja megnyitni. Az elkövetkezendő időszak tele lesz nagy kinyilatkoztatásokkal és rátok áradó különleges Kegyelmekkel. Azért teszem mindezt, hogy ti egyre erősebbek és erősebbek legyetek, és ne adjátok majd el a lelketeket cserébe az evilági vonzalmakért. Egyre többen fognak majd közel kerülni Hozzám, és miközben Én a lelketekhez beszélek, békét fogtok érezni a nagy hitehagyás szörnyűségei közepette. Amikor tanúi lesztek majd ennek a szörnyűségnek, jobban fel lesztek fegyverkezve, hogy ellen tudjatok állni a szörnyűségeknek, és hogy másoknak segítsetek. Isten Fénye le fog ragyogni rátok, és Én megígérem, hogy nem fogjátok egyedül érezni magatokat, még akkor sem, ha azok elutasítanak benneteket, akik többre nem képesek. Amikor a Földön jártam, a Farizeusok nagyon sok embert fordítottak el Tőlem. Ugyanez fog most is történni. Sokakat közületek arra fognak biztatni, hogy ne csak az égből jövő Hívásomat utasítsátok el ebben az időben, hanem Tanításaimat is. Tanításom nem változtatható meg soha, mert az maga az Igazság, és csak az Igazság menthet meg benneteket. Jézusotok   Minden felfordulás, amelyeknek hamarosan tanúi lesztek, bizonyíték lesz a Jelenések Könyvében szeretett Jánosomnak adott próféciák Igazságára 2013. november 7. csütörtök, 18:35 Drága, szeretett leányom, az új kezdet ideje közel van. Amint a Nagy Megpróbáltatás továbbra is érezteti hatását, sok eseményre fog még sor kerülni. Az ellenség Egyházamban minden szégyenérzet nélkül megpróbálja elmondani, hogy az új szekuláris egy-világegyházat, mely szívesen lát minden bűnöst és minden vallási felekezetet, Isten jóváhagyta. Amikor Egyházam tagjai üdvözlik a szekuláris világot, akkor többé már nem fogja az Igazságot követni. Ha ti az Én igaz követőim vagytok, akkor a hitetek tetteitekben és munkáitokban fog megmutatkozni. Ha ti az Enyéim vagytok, akkor hűek maradtok Isten Igéjéhez. Ha megtartjátok Szavamat, akkor engedelmeskedtek mindabban, amit tanítottam nektek. Ha ti nem vagytok Tőlem valók, akkor átkozni fogjátok fivéreiteket és nővéreiteket. Ha ti nem vagytok Tőlem valók, akkor gyűlölni fogjátok azokat, akik Tőlem valók. Ha azt hiszitek, hogy örök életetek lesz anélkül, hogy azt kiérdemelnétek, akkor nagyon tévedtek. Ha azt mondjátok, hogy a bűn természetes dolog, és hogy csak egy igazságos és nem részrehajló Isten bocsáthat meg minden bűnt, akkor ez igaz. De ha azt hiszitek, hogy az örök élet a ti természetes jogotok, és azt megelőzően nem szükséges bűnbánatot tartanotok, akkor az Igazságot tagadjátok. Én szeretlek mindnyájatokat. Én soha nem lennék kegyetlen, barátságtalan, gonosz, sértő, és nem okoznék fájdalmat Isten egyetlen gyermekének sem. De nem nyitnám ki soha Királyságom ajtaját egyetlen bűnösnek sem, hacsak őszinte bűnbánatot nem mutatna rossz cselekedeteiért. Amikor az üdvösség felé vezetlek benneteket, minden ajtót megnyitok, hogy az utolsó napon üdvözölhesselek titeket. Most sok ajtó van nyitva, de csak kevesen lépnek be azokon. Közületek senki sem fog belépni Királyságomba, ha nem engedelmeskedik az Evangéliumban nektek adott Szavamnak. A hiteteknek tisztának kell lennie. Egymás iránti szereteteteknek őszintének kell lennie, és akkor Szavam iránti engedelmességetek el fogja nyerni számotokra az örök élet Ajándékát. Sokan, akik Kereszténynek vallják magukat, hűtlenek Egyházamhoz. A Szentáldozásban Engem megfeketedett lélekkel vesztek magatokhoz. Figyelmen kívül hagyjátok Tanításaimat, és elnézitek a bűnt azt gondolván, hogy az számotokra jelentéktelen. Gonosz nyelvvel hazugságokat terjesztetek másokról, és sokakat elítéltek az Én Nevemben. A Szent Evangéliumokban megkaptátok az Igazságot, és mégsem gyakoroljátok, amit azok tanítanak nektek. Az irántatok való Szeretetem azt jelenti – bár közületek sokan nem fogják kiérdemelni az Üdvösséget, melyet Kereszthalálom által adtam a világnak -, hogy még esélyt adok mindnyájatok számára, hogy Isteni Irgalmasságom ideje alatt meglássátok az Igazságot, amikor előbb eljövök segíteni azon döntésetekben, hogy elfogadjátok Ajándékomat, vagy sem. Minden felfordulás, amelyeknek hamarosan tanúi lesztek, bizonyíték lesz a Jelenések Könyvében szeretett Jánosomnak adott próféciák Igazságára. Amikor azt látjátok, hogy az Egyház a szekuláris világgal egységre lép, akkor tudni fogjátok, hogy elérkezett Küldetésem ideje, hogy összegyűjtsem a lelkeket a világ minden tájáról. Jézusotok   Üdvösség Anyja: Amikor egy küldetés, mely azt állítja, hogy Isten Szavát mondja, hamis, akkor azzal szemben nem fognak gyűlöletet mutatni 2013. november 8. péntek, 00:09 Drága gyermekeim, Isten dédelgetett kicsinyei, nem szabad megengednetek soha, hogy a nézeteltérések egymás iránti gyűlöletté fajuljanak. A gonosz szörnyű szenvedést hoz létre köztetek, terjesztvén gonosz fertőzését, különösen Isten kiválasztott látnokai és prófétái ellen. Amikor Isten jelen van egy Küldetésben, amelyet Ő hagyott jóvá a Földön a lelkek megmentése érdekében, azt a Sátán mindig támadni fogja. Isten igaz prófétáit az ellenük irányuló üldöztetésről és a velük szemben tanúsított gyűlöletről fogjátok felismerni. Fel fogjátok ismerni őket küldetésük nyilvános elutasítása és mások részéről ellenük irányuló gonosz cselekedetek révén. Amikor egy küldetés, mely azt állítja, hogy Isten Szavát mondja, hamis, akkor azzal szemben nem fognak gyűlöletet mutatni, mivel a Sátán sohasem fogja nyilvánosan támadni azokat, akiket megtéveszt. Amikor Fiam önmagát megismerteti, akkor Őt mindig meg fogják sérteni, mivel az embert a bűne elválasztja Istentől. Amikor Fiam a Földön járt, bármerre is ment, ordítottak Rá. Elátkozták Őt, és követ dobtak Rá, és mindazokra, akik követték Őt. És bár Őt csalónak nyilvánították, a sok hamis prófétát körbehízelegték, akik megpróbálták felvenni a versenyt Vele. Ugyanez lesz igaz most is, amikor Ő utolsó útjára indul, hogy összegyűjtse mindazokat, akik továbbra is Benne és Vele maradnak. Egyesíteni fogja mindazokat, akik az Ő Tanításaiból élnek, és akik továbbra is hűséges és alázatos szolgák maradnak. Aztán Maradék Egyházának segítségével a végsőkig fog harcolni, hogy annyi lelket mentsen meg, amennyit csak lehetséges, beleértve minden ellenségét is, és mindazokat, akik nem hajlandók Őt elfogadni. Ha szeretitek Fiamat, akkor az egymás iránti gyűlöletetekkel nem szabad Őt soha megbántanotok. Fiam azt mondta nektek, hogy nem maradhattok egységben Vele, ha gyűlölet van a szívetekben. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy mindnyájan, akik Kereszténynek valljátok magatokat, kövessétek majd Fiam példáját. Szeretett Édesanyátok, Az Üdvösség Anyja   Hamarosan sokan elkezdik majd használni tudományos ismereteiket, hogy kiértékeljék a Legszentebb Evangéliumokat 2013. november 9, hétfő, 11:48 Drága, szeretett leányom, sokan hamarosan elkezdik majd használni tudományos ismereteiket, hogy kiértékeljék a Legszentebb Evangéliumokat. Ahelyett, hogy Szavam Igazságát nyilatkoznák, mely Isten Bölcsességéből származik, elkezdik azt elferdíteni egy korszerűbb képet adván neki. Szavaimat, melyeket a Szent Evangélium tartalmaz, különböző módon fogják értelmezni. Azt fogják mondani, hogy Szavam valami újat jelent, mely sokkal helytállóbb lesz a mai világban. Megpróbálnak példákat adni nektek arra vonatkozólag, hogy Én hogyan tanítanálak benneteket, ha ebben az időben a Földön járnék. Vége lesz Isten egyszerű, mindenki számára adott Igéjének. Azok, akik intelligensek, jól informáltak, és akik büszkék az embernek a tudomány világában tett előrehaladására, elkezdenek majd sértő nyilatkozatokat tenni. Az Egyház olyan úgymond tudományos felfedezéseket fog felkarolni, amelyek kétségbe vonják a Szent Biblia tartalmát. Ők olyan dolgokat fognak feltárni, amelyekről azt fogják mondani, hogy azok új bizonyítékok, melyek kétségeket ébresztenek a világ megteremtésével kapcsolatban. Aztán azt fogják mondani, hogy sok minden, amit a Biblia tartalmaz, csupán egyszerű metaforák, melyeknek célja, hogy békét teremtsenek az emberek között. A humanizmus üzenetét – az egymás iránti szeretetet –arra fogják használni, hogy képességetek szerint törődjetek a szegényekkel, az iskolázatlanokkal és a rászorulókkal, melyek mint helyettesítők az Evangéliumokban nektek adott Igazságnak. Ezt követően a papok megölelik a hamis tanokat, melyek látszólag hasonlóak lesznek az Igazsághoz, és csak azok, akik továbbra is határozottan kitartanak Szavam mellett, fogják az Igazságot életben tartani.   Szeretett követőim, ha úgy találjátok, hogy már csak nagyon kevesen hallgatnak az Igazságra – Isten Igéjére -, akkor vigasztalnotok kell egymást. Nektek továbbra is figyelmeztetnetek kell az Igazságra Egyházamban azokat , akik meg fogják tapsolni az eretnekségeket, amelyeket be fognak vezetni, mert sajnos sokan közülük nem lesznek okosabbak. Ők olyan messze fognak esni Tőlem, hogy azonnal el fogják fogadni ezeket a változásokat. Azoknak, akiknek kevés a hite, sokkal könnyebb lesz elfogadniuk a reformokat követelők szavát, mint sem hűségesnek maradniuk Isten Szavához. Az első változásokra való felhívást hamarosan megteszik. Egy olyan édességgel, mely nyugtató lesz, és egy olyan szenvedélyes beszéddel, mely szerint egységes világként fel kell állnotok, hogy szeretetet és toleranciát mutassatok mindenki iránt, a legnagyobb tévedésbe fognak vezetni benneteket. Sokan meg lesznek döbbenve, mivel úgy fog tűnni, hogy Egyházam milyen gyorsan átöleli a szekuláris világot. Sokan el lesznek bűvölve attól, ahogyan a különböző vallások, pogányok, eretnekek tülekedni fognak, hogy csatlakozzanak ehhez az új, egy jótékonysági Világ-egyházhoz. Azt fogják mondani: „Végre az egyház, mely toleráns, mindenkit elért.” Nem fognak többé szégyenkezni amiatt, hogy engedetlenek Istennel szemben. Ehelyett azt fogják büszkén hirdetni, hogy nyomorúságos bűneik nemcsak, hogy elfogadhatók Isten szemében, de azok többé már nem tekinthetőek bűnnek egyáltalán. Ez nagy örömet fog kiváltani mindenütt. Első alkalommal a történelemben, azokat, akik Egyházamat a megtévesztésbe vezetik, szeretni és tisztelni fogják, és jóformán még kritikát sem fognak irányukban gyakorolni. A legnagyobb eretnekség, amilyet Kereszthalálom óta nem látott még a világ, el fogja nyelni földi Egyházamat. Sértő, pogány szimbólumokkal fogják telerakni Egyházamat, és Én sehol sem leszek látható. És miközben megtöltik azokat az épületeket, amelyeket az Én imádásomra hoztak létre, Igaz Egyházam, mely azokból fog állni, akik hűek maradnak az Igazsághoz, Isten egyetlen igaz Templomává fog válni, mert ők soha nem fogják elfogadni Testem megszentségtelenítését. Hitük lehetővé fogja tenni számukra, hogy terjesszék az Evangéliumot, és hogy égve tartsák a Szentlélek Lángját. Jézusotok   Isten, az Atya: Nem lesz olyan tudományos kiértékelés, amelynek értelme lenne, amikor két Nap lesz majd látható 2013. november 10. vasárnap, 15:00 Drága leányom, az a Vágyam, hogy minél hamarabb összegyűjtsem minden gyermekemet, hogy tanúi lehessenek Ígéretemnek. Az Én Nagy Ajándékom a szörnyű lelki üldöztetés kellős közepén fog megérkezni, amikor mindent tagadni fognak, ami Én Vagyok. Új isteneket fognak a világnak bemutatni, melyek közül egyik sem létezik. Egy csillogó külsővel beborítva ezeket arra szánták, hogy minden Létezésembe vetett hitet megállítsanak. Mindezek az eretnekségek ki fogják oltani Isten Fényét. A csillagok hamarosan nem fognak többé nagy erősséggel ragyogni. Hamarosan új, váratlan jeleket fogok egy hitetlen világnak bemutatni, amelyek fölülmúlják a tudománynak minden emberi értelmezését, miközben Beavatkozásom kezdete feltárul. Nem lesz olyan tudományos kiértékelés, amelynek értelme lenne, amikor két Nap lesz majd látható. Semmiféle értelme nem lesz a korlátolt emberi tudás szülte definícióknak. Ennek ellenére ők minden, az Égből a világnak adott jelre azt fogják mondani, hogy másik emberi élet is létezik a világegyetemben. Én Vagyok minden élet Teremtője. Én teremtettem az embert. Én teremtettem a világot. Ne tagadjátok ezt soha, mert ha ezt teszitek, akkor már egy hamis tant fogtok követni. Minden égi beavatkozást – és ebből sok lesz – ki fognak magyarázni. Amikor ezeket a jeleket látjátok, tudnotok kell, hogy a Második Eljövetel napja közel van. Kérlek benneteket, drága gyermekeim, hogy soha ne tagadjatok meg Engem vagy azon Ígéretemet, hogy Én a végleges békét és megbékélést hozom a világnak, ami a tietek lesz, amennyiben az Én Feltételeimet fogadjátok el, és nem a sajátjaitokat. Akaratom végre most már beteljesülőben van. Annak érdekében, hogy felkészítselek benneteket, sok csodát fogok mutatni a világnak az égen, a világegyetemben és a bolygórendszerben. Amikor ezeknek az eseményeknek tanúi vagytok, azt szeretném, hogy örvendezzetek, mert akkor ti már tudni fogjátok, hogy Fiam visszatérését jelzem előre, hogy az örök életről tett Ígérete beteljesedjen. Töröljétek le könnyeiteket a szemetekről. Én tudom, hogy nagyon nehéz lesz a megpróbáltatásotok. Én minden gyermekemre utalok, beleértve a hívőket és a hitetleneket egyaránt, valamint a szörnyű bűnökért vétkeseket – senki sincs kizárva közületek. Ha megbékéltek Fiammal, akkor az Ő részévé váltok, és örökké Vele fogtok uralkodni a Paradicsomban. Szeretett Atyátok, A Legmagasságosabb Isten   Üdvösség Anyja: Az üdvösség csak az Istennel való megbékélés eredményeképpen lehet a tietek 2013. november 10. vasárnap, 15:20 Drága gyermekem, Nekem, mint az Üdvösség Anyjának az a feladatom, hogy emlékeztesselek benneteket mindarra, amiket az évszázadok során mondtam nektek. Szeressétek egymást, mint ahogy a Fiam szeret benneteket. Legyetek mindenki iránt könyörületesek, de különösképpen azok iránt, akik üldöznek tieteket. Hallgassatok arra, amit La Salette ben és Fatimában kinyilatkoztattam a látnokoknak, és tanulmányozzátok azokat részletesen. Nagyon keveset valósítottatok meg abból, amire tanítottalak benneteket. Figyelmeztetéseimet, melyeket adtam nektek, elutasítottátok, és azok figyelmen kívül hagyásának következményei most válnak valósággá. Amikor a Mennyország üzeneteket ad az emberiség számára, az olyan, mintha egy nagy kővárral kommunikálna. Kinyilatkoztatásaim közül néhány átszivárgott rajta, és követték azokat. Azonban a kicsinyhitűek azokból sokat csak egyszerűen félredobtak, és így az erőd az Ég beavatkozásaival szemben áthatolhatatlanná vált, amelyek azért adattak, hogy növeljék a hiteteket, és hogy védelemre találjatok Isten Karjaiban. Az Én Társmegváltói szerepem azt jelenti, hogy az ördög elleni hatalmam olyan módon erősödött meg, amit Isten annak előtte nem adott meg Nekem. Így tehát most eljött az ideje annak, amikor Fiam ellenségei minden Irántam való mély tiszteletet gondosan elvetnek. Amikor az Irántam való tiszteletet csak úgy elhamarkodják, és azt a kérést, hogy az országok őrizkedjenek a kommunizmustól, elferdítik, akkor kívánságaimnak nem tesznek eleget. Mostantól kezdve ritkaságnak fogok számítani, mint hivatalos Pártfogó Fiam Egyházában, amit Nekem, Isten Anyjának tulajdonítottak. A fenevad elleni hatalmamat azzal fogják hatástalanná tenni, hogy sok Katolikus Templomból eltávolítják a képemet, a Szent Rózsafüzéremet és más Irántam való tiszteletet. Ezt követően Isten templomaiból el fognak tüntetni minden Fiamra, Jézus Krisztusra vonatkozó nyomot, mintegy felkészülésképpen a fenevad fogadására, aki azért fog jönni, hogy Isten legnagyobb templomának a trónján helyet foglaljon. Aztán a Jézus Krisztussal való igaz megbékélés értelmét át fogják alakítani, amikor azt fogják mondani, hogy többé már nem szükséges Istent arra kérni, hogy bocsássa meg bűneiteket, ha jó életet éltek. Az emberek elkezdenek hinni saját nézeteikben, ami szerintük jókká teszi őket Isten Szemében. Nektek azonban soha nem szabad elfejtenetek, hogy az üdvösséget – mely egy Ajándék minden egyes bűnös számára a világon – soha nem kaphatjátok meg, ha előbb nem kéritek Istent, hogy bocsásson meg nektek. Ez a Szövetség magja, amit Fiam Kereszthalála által nyert el az emberi nem számára. Jézus Krisztus kiragadta a bűnből a világot, és elnyerte számára az üdvösség és az Örök Élet Ajándékát. Ahhoz, hogy megkapjátok ezt az Ajándékot, meg kell kérnetek Istent, hogy bocsássa meg bűneiteket. Az üdvösség csak az Istennel való megbékélés eredményeképpen lehet a tiétek. Szeretett Édesanyátok, Az Üdvösség Anyja   Atyám büntetései most már elkezdődtek, és a világ tanúja lesz még sok más ökológiai megrázkódtatásnak 2013. november 12. kedd, 15:52 Drága, szeretett leányom, tévedés lenne azt hinni, hogy Isten ne osztaná ki Igazságosságát a világnak ebben az időben. Atyám büntetései most már elkezdődtek, és a világ tanúja lesz még sok más ökológiai megrázkódtatásnak, mivel a Föld megtisztulása elkezdődött.   Az előkészületek folyamatban vannak, és Isten ellenségei hamarosan ki lesznek gyomlálva, és meg lesznek büntetve, mivel ők nem fogják soha Irgalmasságomat kérni, és ezáltal megtérni. Atyám Haragja nagy, és jaj azoknak, akik szembeszállnak Isten Szavával, mert ők ki lesznek gyomlálva, és el lesznek tiporva, amint a Föld végső tisztítása összecsap a gonosz fertőzésével – minden egyazon időben. Amikor azt látjátok, hogy a természet elemei hevesen reagálnak, akkor tudni fogjátok, hogy az Igazság Keze lesújtott. Az ember büszkesége, önmegszállottsága, és a saját téves intelligenciájába vetett hite a lelki dolgokra vonatkozólag, elhozta az emberi fajra a négy csészéből kiáradó tüzet, a Föld négy sarkára. Ti figyelmen kívül hagytátok a figyelmeztetéseket, és ezért a csata a bűnök megsemmisítésére valóban elkezdődött. Jézus Krisztus, Az Emberfia Az első jel az lesz, hogy a Föld gyorsabban fog forogni. A második jel a Nappal kapcsolatos, ami nagyobbnak fog látszani, fényesebb lesz, és elkezd majd forogni 2013. november 12. kedd, 20:30 Drága, szeretett leányom, miközben az Én Időm közeledik, sokan aludni fognak, de azok, akik meg vannak áldva, hogy nyitva tartsák a szemüket Világosságomra, fel fogják ismerni a jeleket. Ők azokban az áldásokban is részesülnek majd, amelyek segíteni fognak nekik felkészülni, és egyedül csak azok, lesznek képesek elviselni a változásokat, akik ragaszkodnak Hozzám. Minél közelebb van Nagy Eljövetelem Napja, annál több ember – akik azt mondják, hogy szeretnek Engem – fog visszahúzódni Tőlem. Még azok sem lesznek képesek meglátni az Igazságot, akik szentnek vallják magukat, és akik önmagukat felmagasztalják földi Egyházam hierarchiájában. Ők nem fogják látni az Igazságot, mert nagyon el lesznek foglalva olyan dolgokkal és szertartásokkal, amelyek Rám nézve sértőek lesznek. Az első jel az lesz, hogy a Föld gyorsabban fog forogni. A második jel a Nappal kapcsolatos, ami nagyobbnak fog látszani, fényesebb lesz, és elkezd majd forogni. Mellette egy másik napot fogtok látni. Ezt követően az időjárás a világot meg fogja rázni, és a változások azt fogják jelenteni, hogy a Földnek számos része el fog pusztulni. Ezek a büntetések – és ezekből sok lesz – le fogják tépni az emberiségről a büszkeséget, és így a lelkek könyörögni fognak Isten Irgalmáért. Semmi más nem fogja megindítani a megkeményedett lelkeket, akik kizárták Isten Szeretetét az életükből. Az emberiség bűne gyorsan fog növekedni, és a bálványimádás bűne háromszorosan be fogja burkolni a Földet. A pogányság királyi monarchiaként öltözve, beszivárog majd földi Egyházamba. Amikor a pogányok átölelik Egyházamat, nem azért fogják tenni, hogy imádják Istent. Amikor a pogányok, ateisták és a hitetlenek – akik szemmel láthatóan elutasítják Isten Létezését – átölelik Egyházamat, akkor nem azért fogják tenni, hogy Előttem, Jézus Krisztus előtt Hajtsanak térdet. Amikor Egyházam bejelenti, hogy tárt karokkal fogad mindenkit, ne tévesszen meg benneteket. Ez nem azt jelenti, hogy a pogányokat azért fogadják be Egyházamba, hogy ők is meghajoljanak a Tabernákulumom előtt. Nem, ez azért lesz, hogy a bálványimádást fitogtatassák Előttem, melyet a büszkeség bűne okozott, hogy meggyalázzák a Szent és Szentséges Tabernákulumokat. Pogány szimbólumokat fognak Oltáraimra helyezni, és azt fogják követelni, hogy a gyanútlan gyülekezetek meghajoljanak, kegyesen és nagylelkűen elfogadván fivéreiket és nővéreiket. Mindenkit arra fognak kérni, hogy tagadják meg az Igazságot, és üdvözöljék azokat a hamis imádókat, akik Oltáraimat fogják taposni. Ezt követően Isten Keze le fog sújtani. A háborúk ki fognak terjedni; földrengések fogják megrázni a Földnek mind a négy sarkát, és éhínség fogja súlytani az emberiséget, és minden Isten előtt elkövetett gonosz gesztusnak és sértésnek szörnyű büntetés lesz a következménye. Amikor azok, akik elfogadják Irgalmamat, vezetni fogják Egyházamat, akkor minden démon átkozni fogja Isten eme gyermekeit. Isten be fog avatkozni, hogy megvédje őket, és jaj azoknak, akik Teremtőjük Arcába fognak köpni. Az idő elérkezett. Azok, akik átkoznak Engem, szenvedni fognak. Azok, akik követnek Engem, túl fogják élni ezt az üldöztetést egészen addig a Napig, amikor majd Irgalmas Karjaimba ragadom őket. És aztán azok, akik megmaradtak – mert visszautasították Irgalmasságom Kezét –, át lesznek adva a fenevadnak, akit bálványoztak, és akinek kedvét keresték. Oly sok ember lesz, akik mindvégig el fognak utasítani Engem. Az emberiség kétharmada le fog köpni Engem, harcolni fognak Beavatkozásom ellen, és mindenféle trágárságot fognak Rám kiabálni. Miközben az a nap egyre közelebb és közelebb kerül, az Irántam való gyűlölet mindenki számára nyilvánvaló lesz. Még azok is, akik azt a benyomást keltik a világban, hogy tisztelik Istent, halkan átkozni fognak Engem. Az a nap, amikor a fenevad csalása mindenki szemeláttára napvilágra kerül, olyan nap lesz, amit senki sem fog elfelejteni. Mert az a nap, amikor a világ látni fogja a csalót, az Antikrisztust, amint Koronámmal a fején, piros Palástba öltözve felemelkedik, az a nap lesz, amikor tűz fog ömleni a szájából. Amikor a borzalom egyértelmű lesz számukra, a tűz be fogja őt borítani, és ő, meg mindazok, akik hűséget esküdtek neki, a mélységbe lesznek dobva. És aztán jönni fogok Én, amint azt már mondtam nektek. Fel fogom támasztani Egyházamat, és egységre viszem a világot Atyám Szent Akaratával, és végre béke fog uralkodni. Mindaz, amit már mondtam nektek, igaz. Minden, ami meg fog történni, úgy fog történni, ahogyan azt nektek előre megmondtam. Minden gyorsan fog megtörténni, mert Haragom ellenére, melyet az ember képmutatása és hálátlansága váltott ki, Én csupán azért jövök, hogy végre végett vessek ennek a szenvedésnek. Azért jövök, hogy megmentsek minden bűnöst, de sokan el fogják utasítani a megmentésük érdekében tett próbálkozásomat. Legyetek erősek, szeretett követőim, mert Én meg fogom védeni azokat a bűnösöket, akik a Nagyfigyelmeztetés alatt elfogadják Irgalmasságom Kezét. Tehát ebbe a Nagy Égi Beavatkozásba Isten minden gyermeke belefoglaltatik, hívők és hitetlenek egyaránt. De ez idő után Isten angyalai szétválasztják a jókat a gonoszoktól. Az idő rövid. Jézusotok Olyannyira próbára lesz téve a hitük, mint korábban még soha 2013. november 14. csütörtök, 12:00 Drága, szeretett leányom, Isten Fénye leragyog minden gyermekére, akik egységben vannak Velem, Jézus Krisztussal, ebben az időben. Mindazok a Keresztények a világon, akik Igémből élnek, akik eszik az Én Testemet és isszák az Én Véremet, a Belém vetett hitük miatt olyan lelki szenvedést fognak megtapasztalni, mint senki más. Utalok itt mindazokra a Keresztényekre, akik az Igazságból élnek, akik úgy viselkednek, ahogyan Én azt tanítottam nekik, és akik szóról szóra követik Tanításaimat. Mindazok, beleértve azokat is, akik még soha nem hallottak ezekről a világnak adott Üzeneteimről, hamarosan meg fogják érteni, hogy mit jelent Bennem, és Velem élni. Olyannyira próbára lesz téve a hitük, mint korábban még soha, és sajnos sokan nem lesznek képesek ellenállni a nyomásnak, amellyel meg kell küzdeniük a velük szemben tanúsított gyűlölet miatt. Ők minden tőlük telhetőt meg fognak tenni, hogy hűek maradjanak az Evangéliumokhoz, de emiatt szörnyű gyűlöletet fognak magukra vonni, és hazugnak fogják őket nevezni. Már nincs olyan messze, amikor mindazokat a Keresztényeket, akik dacosan hirdetik Igémet, azzal fogják vádolni, hogy jobboldali zsarnokok, miközben a valódi bűnösök azok, akik sértéseket szórnak rájuk.   Arra biztatlak benneteket, hogy maradjatok csendben, és soha ne válaszoljatok a zsarnokoknak, akik megpróbálják tönkretenni a hiteteket és az Irántam való szereteteteket. Azoknak, akik majd mérget köpnek rátok, és rátok ordítanak, szükségük van az imáitokra és megbocsátásotokra. Imádkozván ezekért a lelkekért, meg fogjátok semmisíteni a Sátán befolyását, és ennél fogva nehezére fog esni, hogy rátok szabadítsa a haragját. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok mindazokért, akiket sakkfiguraként fognak felhasználni abban az elkeseredett harcban, amellyel földi Egyházamat le akarják rombolni. Kérlek, imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat ezen imáját, hogy tudjatok ellenállni a vallási üldöztetésnek. A keresztes Imahadjárat 126. imája: Hogy ellenálljunk a vallási üldöztetésnek Drága Jézus, segíts nekem, hogy ellen tudjak állni mindenféle üldöztetésnek, amelyet a Te Szent Nevedben követnek el. Segíts azoknak, akik tévesen azt hiszik, hogy ezáltal a Te Munkádról tesznek tanúbizonyosságot. Nyisd meg mindazok szemét, akik abba a kísértésbe eshetnek, hogy gonosz tetteik, cselekedeteik és gesztusaik által másokat elpusztítsanak. Védj meg engem Isten ellenségeitől, akik fel fognak emelkedni, hogy megpróbálják elhallgattatni Szavadat, és akik megpróbálnak száműzni Téged. Segíts nekem, hogy megbocsássak azoknak, akik elárulnak Téged, és add meg nekem azt a Kegyelmet, hogy továbbra is sziklaszilárd maradjak az Irántad való szeretetemben. Segíts nekem azt az Igazságot élnem, amelyet Te tanítottál nekünk, és hogy Védelmed alatt maradjak mindörökké. Ámen. Menjetek mindnyájan, akik igazán szerettek Engem, és kövessétek mindazt, amit tanítottam nektek. Úgy szeressétek egymást, ahogyan azt Én mondtam nektek. Ne mutassatok gyűlöletet soha mások iránt. Ehelyett imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket. Mutassatok szeretetet, amikor gyűlöletet mutatnak nektek, mert ez lesz a ti fegyveretek a gonosz hatalma ellen. Jézusotok   Ti egyedül fogtok megállni Előttem, nem lesz senki mellettetek 2013. november 15. péntek, 20:00 Drága, szeretett leányom, Atyám, a Legmagasságosabb Isten Felhatalmazása által arról szeretném tájékoztatni mindazokat, akik az Én Nevemben szenvednek, hogy a Nagyfigyelmeztetés bekövetkezésének ideje közel van. Azok közületek, akik tudomást szereztek erről - Irgalmasságom Nagy Napjáról -, rövidesen látni fogják a jeleket. Nektek meg kell vallanotok vétkeiteket Előttem, hogy megfelelően fel legyetek készülve erre az eseményre, mely sokkolni fogja a világot. Én ezt rövidesen megteszem, még mielőtt túl késő lenne, hogy megmentsem azokat az embereket, akik elvágták a köldökzsinórt, amely Hozzám kötötte őket. Meg kell bíznotok Bennem, és imára kell összegyűlnötök, hogy a sötétségben lévő lelkek ne vesszenek el, még mielőtt felmenteném őket bűneik alól. Nézzetek most a szívetekbe és a lelketekbe, és úgy nézzétek azokat, ahogyan Én látlak benneteket. Mit láttok? Képesek lesztek megállni Előttem, és ezt mondani: „Jézus, én mindent megteszek, amit kívánsz tőlem, hogy úgy éljem az életemet, ahogyan azt Te elvárod tőlem.” Vajon ezt fogjátok-e mondani? „Jézus, én megbántottalak téged, mert sajnos én nem vagyok többre képes, légy tehát Irgalmas a lelkemhez.” Vagy ezt fogjátok mondani: „Jézus, én vétkeztem, de csak azért, mert meg kellett védenem magam.” Ti egyedül fogtok megállni Előttem, nem lesz senki mellettetek. Én meg fogom nektek mutatni a lelketeket. Minden foltot látni fogtok rajta. Át fogjátok élni a bűnt, és aztán időt adok nektek arra, hogy kérjétek Tőlem: hogy mutassam meg nektek Irgalmamat. Nem azért, mintha jogotok lenne Irgalmasságomra, hanem mert úgy döntöttem, hogy megadom nektek ezt az Ajándékot. Az Én Napom váratlanul felvirrad azon jelek által, amelyek előre meg lesznek mutatva nektek. Három évet töltöttem azzal, hogy megpróbáljam megnyitni szemeteket az Igazságra. Néhányan közületek elfogadták azt, mások viszont visszadobták azt az Arcomba. Most van itt az Isteni Irgalmasságom ideje, és csak azok fognak esélyt kapni önmaguk megváltására, akik megnyitják Nekem a szívüket, és akik elfogadnak Engem.   Legyetek hálásak feltétel nélküli Szeretetemért. Jézusotok Több milliárdan fognak megtérni és első alkalommal felismerni Istent, a Szentháromságot 2013. november 16. szombat, 22:17 Drága, szeretett leányom, amikor eljövök a világhoz Isteni Irgalmasságommal, az embereknek meg lesz adva az a lehetőség, hogy keressék Irgalmamat, mert sokak számára ez lesz az első igazi gyónás, amelyben részesülni fognak. Mindenki – bárki legyen is az – meg fogja tapasztalni ezt a Velem kapcsolatos egyedülálló kinyilatkoztatást, Atyám Felhatalmazásának köszönhetően. A lelkiismeret megvilágítása sok fájdalmat fog magával hozni, mivel az elveszett lelkek által átélt bánat olyan erős lesz, hogy nem lesznek képesek ellenállni a lelki megrázkódtatásnak. Sokan el fognak ájulni, és össze fognak omlani, mivel a fájdalom hatalmába keríti őket. De ők fel fogják ismerni, hogy a lelküknek előbb meg kell tisztulnia, még mielőtt készen állnának arra, hogy belépjenek az Én Örökké tartó Paradicsomomba. Ezek az emberek akkor tudni fogják, hogy mi az elvárás velük szemben, és a nagy Esemény után még egy bizonyos ideig szenvedni fognak a bűnükért való vezeklés miatt. Sok ember azt fogja gondolni, hogy álmodnak. Mások azt fogják gondolni, hogy itt a világvége, de nem az lesz. Azonban ez lesz az utolsó Figyelmeztetés, amely az emberiségnek adatik, mintegy segítségképpen, hogy megválthassa magát Isten Színe előtt. Több milliárdan fognak megtérni és első alkalommal felismerni Istent, a Szentháromságot, és ők hálásak lesznek ezért a bizonyítékért, amelyet Teremtőjük Létezéséről fognak kapni. Egyesek egyszerűen csak meg fognak lapulni Fényem hatására, mely hihetetlen fájdalmat fog nekik okozni, és el fognak rejtőzni, és a legkisebb bűntudat nélkül a lelkükben, hátat fognak fordítani Nekem. Ők tagadni fogják Beavatkozásomat. Aztán a többiek örvendezni fognak, amikor megtapasztalják Irgalmasságom Sugarait, mert ezek a lelkek annyira hálásak lesznek, hogy tanúi lehettek Jenlétemnek, hogy megkönnyebbülten vonzódni fognak Fényem felé, és egy olyan vágyakozással lesznek Jelenlétem iránt, mely meghaladja felfogóképességüket, holott még nem jött el az ideje annak, hogy a Paradicsom Kapui megnyíljanak. És így nekik is, mint tanítványaimnak, vezekelniük kell azon lelkek nevében, akik el fogják utasítani Irgalmasságom Kezét. Isten Nagy Beavatkozását követően – megadván a lehetőséget az emberiség számára, hogy felkészüljön Második Eljövetelemre – sok kérdés fog felmerülni a világ számára. Egyesek lelkileg annyira meg fognak változni, hogy sok időt fognak fordítani azon lelkek megsegítésére és megtérítésére, akiknek segíteni szeretnének, hogy megmeneküljenek a megtévesztéstől. Mások bűntudatot fognak érezni, és egy bizonyos időre lesz szükségük, hogy teljes mértékben megértsék Színem Előtt való megmutatkozásuk jelentőségét, és ők sok időt fognak fordítani arra, hogy kiengesztelődjenek Velem. Aztán Isten ellenségei tagadni fogják, hogy a Nagyfigyelmeztetés valaha is megtörtént, és azzal fognak elbolondítani milliókat, hogy ez egy kozmikus esemény volt, amikor a nap fénye egy egyedülálló esemény által elérte az egész bolygót, s így a Földnek a saját tengelyéből való kimozdulása okozta ezt a különleges eseményt. Semmi nem állhat távolabb az Igazságtól, mint ez a magyarázat. És miközben kifejtik mindezeket az okokat, tagadni fogják Isten létezését, és sokakat messzire elterelnek Tőlem. Sajnos sokan nem fognak visszajönni Hozzám, és csak Isteni Beavatkozással lesz lehetséges megtisztítani a lelkeket, amikor is Ő kénytelen lesz ellenségeit megbüntetni azért, hogy magához térítse őket. Legyetek hálásak ezekért a Kegyelmekért, mert Isten eme Ajándéka nélkül nagyon kevés ember lenne képes átlépni a Paradicsom Kapuját. Jézusotok Jövök, hogy megújítsam a Földet, hogy megszabadítsam az embert nyomorúságától, szomorúságától és bűnétől 2013. november 17. vasárnap, 14:00 Drága, szeretett leányom, azért akarom, hogy a világ lásson Engem, szeretett Megváltóját, az Emberfiát, Dicsőségem teljességében, hogy vonzódjon Isteni Irgalmasságomhoz. Azt akarom, hogy mindenki lásson Engem, de különösképpen azok, akik nem hisznek Istenben, hogy elsőként ők fussanak Hozzám. Elsősorban értük aggódom, és a következőket mondom nekik: Ti nem ismertek Engem, nem láttok Engem. Ti nem akartok hinni Bennem, de Én szeretlek titeket. Azt akarom, hogy részesei legyetek Királyságomnak, hogy rátok áraszthassam Új Paradicsomom, Új Világom és Új Kezdetem minden Ajándékát. Azt akarom, hogy családotok, rokonaitok és barátaitok egyek legyenek Velem és az egész emberiséggel. Nektek várnotok kell a nagy eseményig, addig a napig, amikor a világ Sugaraimtól megvilágosodik, és amikor mozdulatlan marad tizenöt percig. Amikor ezt látjátok, és mindennek szemtanúi vagytok, nem szabad félnetek, hanem tudnotok kell, hogy Szeretetem Isteni eredetű, és hogy attól a naptól kezdve a világ a felismerhetetlenségig meg fog változni. Ne próbáljatok majd elfutni Előlem, mert Én jó hírrel jövök. Jövök, hogy megújítsam a Földet, hogy megszabadítsam az embert nyomorúságától, szomorúságától és bűnétől. Jövök, hogy elpusztítsak minden gonoszságot a világban azáltal, hogy Létezésem bizonyítékát adom mindenki számára. Miután ez megadatott, meg kell engednetek Nekem, hogy felkészítselek benneteket a megígért Örök Életre. Az Örök Élet egy olyan élet, ahol testben és lélekben Velem fogtok élni, örökké. Ki foglak szedni benneteket nyomorúságotokból, és meg fogom szüntetni fájdalmatokat, amelyet a Sátán létezése miatt kellett elviselnetek, ő pedig örökre száműzetik. Ne utasítsatok el Engem, mert Én nem akarlak elveszíteni benneteket. Én vagyok a ti Üdvösségetek. Én Vagyok az Igazság. Én Vagyok a ti szeretett Jézus Krisztusotok, és Én végre hamarosan megismertetem Magam a világgal, különösen azokkal, akik nem hisznek Bennem. Jézusotok   Én egy Irgalmas Istenként jövök. Nem azért jövök, hogy félelmet keltsek bennetek, mert Én valóban szeretlek mindnyájatokat 2013. november 18. hétfő, 20:10 Drága, szeretett leányom, mindenkinek fel kell készülnie, hogy alkalmasak legyenek Elém járulni, mert Én úgy fogok jönni, mint tolvaj az éjszakában, és sokan nem fogják tudni, hogy mi is történik. Ezért fontos, hogy most mindegyikőtök meggyónjon (megvallja bűneit) Nekem. Legszentebb Szavam Igazsága elferdített verzióként lesz hirdetve, amelyet ellenségeim cserélnek fel, akik merészek lesznek azon törekvéseikben, hogy becsapjanak benneteket. Most itt az ideje, hogy a saját lelketekre összpontosítsatok és annak állapotára. Annak az embernek, aki nem hisz Bennem, a következőt mondom: Amikor eléd fogok jönni, meg fogsz könnyebbülni attól, ha tudod Ki Vagyok? Velem fogsz jönni? El foglak vinni téged, és le fogom törölni könnyeidet és egy dicsőséges életet fogsz élni, mihelyt meggyónsz (bevallod bűneidet) Nekem, és megkérsz, hogy Irgalmasságomba vigyelek téged. Annak, aki hisz Bennem a következőt mondom: Képes leszel szégyen nélkül megállni Előttem? Vajon azzal a tudattal fogsz Elém állni, hogy mindazt, amit tanítottam neked tiszta szívvel tetted? Mindegy. Amikor azt mondod Nekem: „Jézus, bocsáss meg nekem, követni akarlak Téged”, akkor meg leszel mentve. Annak mondom, aki hisz Bennem, de azt gondolja, hogy ő példamutató és nincs szüksége gyónásra: te is alkalmas vagy arra, hogy Elém járulj? Amikor a lelked állapotát megmutatom majd neked, vitatkozni fogsz Velem, és azt fogod mondani, hogy alkalmas vagy arra, hogy megállj Színem előtt, holott nem vagy az? Ha nem tudjátok elfogadni Irgalmasságom Ajándékát, és nem fogjátok beismerni rossz cselekedeteiteket, akkor távol maradtok Tőlem, és Én haladékként csupán egyetlen esélyt fogok még adni nektek. Az egész emberiségnek mondom: Arra kérlek benneteket, hogy mindenekelőtt a lelketeket készítsétek fel. Nektek rendbe kell hoznotok lelketek minden részét, mielőtt készen állnátok arra, hogy a Nagyfigyelmeztetés alatt tökéletesen megálljatok Jelenlétemben. Ha nem teszitek meg, akkor egy fájdalmas megtisztulást kell elviselnetek, és a Tisztítótüzeteket a Földön kell elszenvednetek még mielőtt Második Eljövetelem Napja felvirradna. Arra buzdítalak benneteket, hogy mondjátok a Keresztes Imahadjárat eme imáját; mindenki a saját lelkéért és szeretteitekért: A Keresztes Imahadjárat 127. imája: A saját lelkem és szeretteim lelkének megmentéséért Ó, Jézus, készíts fel engem, hogy szégyen nélkül jöhessek Színed elé. Segíts nekem és szeretteimnek (itt nevezd meg őket), hogy készek legyünk megvallani minden rossz cselekedetünket; hogy beismerjük hiányosságainkat; minden bűnért bocsánatot kérjünk; szeretetet mutassunk azok iránt, akiket megsértettünk; könyörögjünk az üdvösség Irgalmáért. Hogy megalázzuk magunkat Színed előtt, és így a Nagy Megvilágosodás Napján a lelkem és a (nevezd meg a személyeket) lelke is megtisztuljon, és hogy eláraszd lelkemet Isteni Irgalmasságoddal. Ámen. Most itt az ideje annak, hogy visszaemlékezzetek mindarra, amit tanítottam nektek. Most elérkezett az idő, hogy tanulmányozzátok a Tízparancsolatot, és megkérdezzétek magatokat, hogy valóban a szerint éltétek-e az életeteket. Legyetek őszinték önmagatokhoz, mert ha nem, úgy is meg lesz nektek mutatva, hogy életetek során hogyan bántottatok meg Engem. Engedjétek, hogy vigaszt nyújtsak nektek. Én egy Irgalmas Istenként jövök. Nem azért jövök, hogy félelmet keltsek bennetek, mert Én valóban szeretlek mindnyájatokat, de Türelmemnek határa van. Csak azokat lehet Isteni Irgalmamba burkolni, akik beismerik bűneik súlyos mivoltát, amelyeket Isten ellen elkövettek. Azoknak, akik elutasítanak Engem, kevés idejük lesz önmaguk megváltására, mivel Én el fogom választani a juhokat a kosoktól. Az egyik rész Velem fog jönni, a másik rész hátra marad, és aztán az Új Kezdet tudomására lesz hozva minden teremtménynek. Csak azoknak adatik meg az Örök Élet, akik szeretnek Engem. Most vegyétek figyelembe Felhívásomat, melyet Én azért teszek, hogy biztosítsam, hogy közületek a lehető legtöbben jól fel legyenek készülve a Nagyfigyelmeztetés Napja előtt. Jézusotok   Azon a napon össze fogom gyűjteni az Élőket 2013. november 19. kedd, 20:00 Drága, szeretett leányom, sok Keresztény életében olyanná váltam, mint egy kényelmetlen rokon, Akiről időről időre gondoskodni kell, de minden alkalommal szem elől tévesztik. Így tekintenek Rám azok, akik Kereszténynek születtek, és eltávolodtak Tőlem. Én kevésbé vagyok fontos számukra, és mégis, amikor ők bajban vannak, önkéntelenül is hívni fognak Engem, mert ilyen a második természetük. Miért, ó miért nem tudnak elfogadni Engem? Mi választotta el az embert Tőlem? Felszentelt szolgáimnak miért nem sikerült őket Hozzám hozniuk? Szenvedésem most ugyanaz, mint a Passióm alkalmával volt, és most azok, akik hűek maradtak Hozzám, hamarosan cserben fognak hagyni Engem. Ők ezt azért fogják megtenni, mert elkezdik újraértékelni azon értelmezésüket, hogy Én pontosan Ki Vagyok, és hogy valójában mit is jelent Szövetségem – mindezt az eljövendő eretnekség miatt. Minden Irántam való tiszteletet Egyházamban hamarosan egy Felém vetett puszta fejbólintásra fognak csökkenteni. Többé már nem fognak térdet hajtani Tabernákulumom előtt. Nem fognak meghajolni, vagy letérdepelni Előttem, imádkozni sem fognak a Kereszten lévő holtestem előtt, mert nem az Én Képmásom tiszteletére fogják felkérni őket. Meg fognak ostorozni Engem, és nevetségessé fognak tenni. Szavaimat a legkülönfélébb üres fecsegésbe fogják belekeverni, és Kereszthalálom Igazságát félre fogják dobni. Jelenlétem ebben az időben még létezik a Földön. Nektek nem szabad cserbenhagynotok Engem, mert ha megteszitek, akkor a Fényem ki fog aludni, és a sötétség el fog nyelni benneteket. Csak azok tarthatják égve Lángomat, akik hűségesek maradnak Hozzám; és amikor földi Egyházam Fénye csak egy halvány pislákolásra csökken, akkor fog az utolsó Mennyei hívás hallhatóvá válni. Azon a napon össze fogom gyűjteni az Élőket. A maradék hátra marad Isten ellenségeivel, akiknek a hűségüket szentelték. Ezután már nem lesz több örömben részük. Jézusotok   Amikor az Irgalmasság Királyaként eljövök, egyetlen lélekben sem lesz kétség afelől, hogy Én Ki és Mi Vagyok 2013. november 20. szerda, 14:15 Drága, szeretett leányom, mond meg követőimnek – mindazoknak, akik hisznek Bennem, Jézus Krisztusban –, hogy minden nap időt kell szakítaniuk az imára azok lelkének a megmentése érdekében, akik Számomra elvesztek. Arra vágyom, hogy a Tőlem kapott Kegyelmekért cserébe segítsetek elhozni Hozzám azokat a lelkeket, akik összetörik a Szívemet. Azt kell kérnem tőletek, hogy viseljétek el azt a fájdalmat, amelyet a miatt fogtok érezni, hogy az emberiséget elszakították Tőlem, Jézus Krisztustól. Ezt a földi Egyházamban történő szakadás fogja okozni. Azáltal, hogy teljes engedelmességgel elfogadjátok ezt a szenvedést, leküzdhetem azt a szorítást, amelyet a gonosz gyakorol azok fölött, akik túl gyengék ahhoz, hogy Isten Szavát hirdessék. Nem szabad félnetek soha ettől a Küldetéstől, mert ez Szeretett Atyám nagylelkűségének köszönhetően adatik a világnak. Ő egyszerűen csak Teremtését akarja visszaszerezni, sértetlenül, hogy egyetlen gyermekét se veszítse el. Nem számít, hogy ki az, aki korbácsol, gúnyol vagy üldöz benneteket, csak gondoljatok a büntetésre, amely mindazokat fogja sújtani, akik az Arcomba köpnek. Tehát figyelmen kívül hagyván a gúnyolódásokat, akkor buzgón kell majd imádkoznotok minden ilyen sajnálatra méltó lélekért. Legyetek nagylelkűek, és akkor el fogtok telni a Szentlélekkel, hogy majd Mennyei Seregem oldalán harcolhassatok, megmentvén a világot a gonosztól. Ezért szeretettel és bizalommal kell várakoznotok, és Én nagy Áldásokban foglak részesíteni benneteket. A reményt sohasem szabad feladni a félelem miatt. A félelem soha nem szabad, hogy elvakítson benneteket azzal a feladattal szemben, amelyet elvárnak tőletek; így tehát, amikor az Irgalmasság Királyaként eljövök, egyetlen lélekben sem lesz kétség afelől, hogy Én Ki és Mi Vagyok. Gyűljetek össze. Egyesüljetek. Hozzatok minden lelket az Én Irgalmas Karjaimba. Hogy ebben a segítségemre lehessetek, az alábbi különleges Keresztes Imahadjárat imáját kell imádkoznotok, hogy segítsetek Nekem összegyűjteni és egyesíteni minden lelket. A Keresztes Imahadjárat 128. imája: Hogy összegyűjtsünk és egyesítsünk minden lelket: Drága Jézus, segíts nekünk, szeretett tanítványaidnak, hogy Karjaidba gyűjtsük a világot, és bemutassuk Neked azokat a lelkeket, akiknek a legnagyobb szükségük van Nagy Irgalmasságodra. Tégy minket képessé arra, hogy a Szentlélek Ajándékával biztosítani tudjuk, hogy az Igazság Lángja elnyelje mindazokat, akik elszakadtak Tőled. Egyesíts minden bűnöst, hogy mindenki megkapja a kiengesztelődés valamennyi lehetőségét. Adj erőt mindnyájunknak, hogy továbbra is szilárdan megmaradjunk Szent Szavad mellett, amikor arra kényszerítenek bennünket, hogy elutasítsuk az Igazságot, amely a Legszentebb Evangéliumok által lett meghirdetve a világnak. Mi Benned, Érted és Veled maradunk ezen utunk mindenegyes lépésénél, amely az üdvösséghez vezet. Ámen. Legyetek békében. Bízzatok Bennem. Helyezzétek minden imátokat Lábaim elé, és Én válaszolni fogok mindenegyes Hozzám intézett kérésre, hogy megmentsek minden, név szerint Nekem bemutatott lelket. Jézusotok   A Szeretet azért növekszik, mert az egy Ajándék Istentől, és azzal a hatalommal rendelkezik, hogy elpusztítja a gonoszságot 2013. november 23. szombat, 17:00 Drága, szeretett leányom, szeretném elmagyarázni a szeretet fontosságát, és azt, hogy azzal hogyan győzhetitek le a gonoszságot, és hogy szeretet nélkül hogyan terjed a gonoszság. A Sátán képtelen a szeretetre, de e helyett önmegszállottja mindannak, amiről azt hiszi, hogy az ő hatalmát és nagyszerűségét képezi. Amikor ő megszállja a lelkeket, az első dolog, hogy elpusztítja a szeretetet az illető lélekben. Amikor ezt eléri, szörnyű gyűlöletet csepegtet a lélekbe, és ez a gyűlölet megosztottságot okoz. A gyűlölet ihlette megosztottság és veszekedések kétségbeesett cselekedetek elkövetéséhez vezethetnek, amelyeket egyik lélek egy másik lélek ellen követ el. Ezek a gyűlölettel teli cselekedetek nagyon gyakran szörnyű kegyetlenségekhez vezethetnek, sőt még gyilkosságok elkövetéséhez is. Akik megnyílnak az ördögnek, azoknak a büszkeség bűne bele van csepegtetve a lelkébe, ez pedig könyörtelen becsvágyhoz és kapzsisághoz vezet. De ahol szeretet van, ott van Isten Jelenléte is. A Szeretet azért növekszik, mert az egy Ajándék Istentől, és azzal a hatalommal rendelkezik, hogy elpusztítja a gonoszságot. A Szeretet nem önző. A Szeretet nagylelkű, megbocsátó és a büszkeség bűnétől érintetlen. Nektek minden nap kérnetek kell Istentől a Szeretet Ajándékát, és amikor ez megadatik számotokra, akkor használjátok azt fegyverként a gyűlölet ellen. Amikor a szeretet jelen van egy tiszta lélekben, az mindig vonzza azon lelkek gyűlöletét, akik száműzték Istent az életükből. Ők nem képesek Isten Fényét elviselni, ami azokból a lelkekből sugárzik, akik elteltek Isten Szeretetével. Most pedig menjetek azzal a tudattal, hogy a Szeretetet azon lelkek megsegítésére kell használni, akiknek nagy szükségük van a Segítségemre. Kérlek, imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat alábbi imáját a Szeretet Ajándékáért. A keresztes Imahadjárat 129. imája: A Szeretet Ajándékáért Ó, Istenem, kérlek, tölts el engem Szereteteddel. Segíts nekem megosztanom a Szeretet Ajándékát mindazokkal, akik rászorulnak Irgalmadra. Segíts nekem, hogy Téged egyre jobban szeresselek. Segíts nekem, hogy szeressem mindazokat, akiknek szükségük van a Te Szeretetedre. Segíts nekem, hogy szeressem ellenségeidet. Tedd lehetővé, hogy a Szeretet, amellyel engem megáldottál azt a célt szolgálja, hogy elárassza mindazok szívét, akikkel kapcsolatba kerülök. Segíts nekem, hogy azzal a Szeretettel, amelyet a lelkembe csepegtettél, legyőzzek minden gonoszságot, megtérítsem a lelkeket, megfutamítsam az ördögöt és minden gonosz ügynökét, akik megpróbálják megsemmisíteni Szent Szavad Igazságát. Ámen. Én Vagyok a Szeretet. Ha ti igazán szerettek Engem, Én még több szeretettel fogom elárasztani a lelketeket, és ezzel a Szeretettel segíteni fogtok Nekem a világ megmentésében. Jézusotok   Emberek milliárdjai fogják élvezni a dicsőséges örök életet Isten Jelenlétében 2013. november 24. vasárnap, 16:45 Drága, szeretett leányom, amikor azért jövök, hogy enyhítsem az emberiség fájdalmát, amelyet az Istentől való elszakadás miatt kellett elszenvednie, mindnyájuknak hálásnak kell lenniük ezért a Nagy Irgalmasságért. Ennek köszönhetően az emberek milliárdjai fogják élvezni a dicsőséges örök életet Isten Jelenlétében. Az Irgalmasság ezen Nagy Cselekedetével elhozom dicsőséges Ígéretem azon nagyszerű hírét, hogy Második Eljövetelem – nem sokkal a Nagyfigyelmeztetést követően – be fogja teljesíteni Isten Tervét gyermekei számára. Minden lélek meg fogja kapni az Irgalmasság Ajándékát, de nem mindenki fogja azt elfogadni. Azok, akik nem fogadják el, egy rövid időt fognak kapni, mely során eldönthetik, hogy az életnek melyik formáját akarják élni. Választhatnak egy olyan életformát, mely során testben és lélekben egy teljes és tökéletes életet fognak élni Új Paradicsomomban, vagy pedig egy Isten nélküli életformát. Azok, akik megértik, hogy mit kínálok fel nekik, soha nem utasíthatnak vissza egy ilyen Ajándékot. Mégis, akik el fognak utasítani Engem, elégedettek lesznek azzal, hogy a sötétségbe merülnek, abban a hitben, hogy ennek nincs jelentősége. Ámde az, amit ők nem tudnak, hogy szörnyű fájdalmat fognak érezni, amikor majd végleg elszakadnak Tőlem. Egy koromsötét mélységben fogják találni magukat, ahol semmit sem fognak látni. Semmijük sem lesz. Mindaz, amit érezni fognak, egy tomboló tűz lesz, mely úgy fog keresztülhatolni rajtuk, mint egy kard, melyet egy egész örökkévalóságon át el kell viselniük. Az Istentől való elszakadás akkor kezdődött el, amikor Lucifer a kevélység bűnével megkísértette Ádámot és Évát. A kevélység (büszkeség) bűne minden más bűnnek a kiváltó oka, és egy olyan bűn, amely a Sátánhoz köti az embert. Amikor eljövök, hogy visszaköveteljem a Trónomat, ez az elkülönülés nem lesz többé. Azok, akik Értem, Velem és Bennem vannak, egyként fognak egyesülni. De azon a napon, amikor végre eljövök, és amikor ítélkezni fogok a világ fölött, azok, akik elkülönültek Tőlem, és akik továbbra is el fognak utasítani Engem, a végleges befejezést fogják megtapasztalni, ahol Én már nem leszek többé Jelen, és ahol Én már többé nem leszek képes megvigasztalni vagy visszahúzni őket. Akkor majd az örök fájdalmat és szenvedést fogják megtapasztalni a fenevaddal és minden démonával együtt a Pokol tüzében.   Nem akarlak megfélemlíteni benneteket, sokkolni, vagy fájdalmat okozni nektek, de hogy mégis megértsétek a következményeket, el kell mondanom az Igazságot nektek. Közületek nagyon sokan nem hisznek a Pokol létezésében. Nem hisztek benne, mert már oly régóta félrevezettek benneteket. A Mennyország, a Pokol és a Tisztítótűz létezik. A végső napon csak két (túlvilági) valóság fog létezni: az Új Paradicsom, amikor az Ég és a Föld eggyé válik, és a Pokol mélysége. Az Igazságot nehéz elfogadni, de az Igazság ismerete nélkül nem dönthettek a sorsotok felől. Jézusotok   Üdvösség Anyja: Isten ellenségei szörnyű szentségtöréseket fognak elkövetni, míg csak meg nem szentségtelenítik a Tabernákulumokat is 2013. november 25. hétfő, 17:25 Gyermekem, amikor Fiam Egyházát magával ragadják a kibontakozó események sorozatai, pontosan ugyanaz fog történni, mint ami Keresztre feszítésem alkalmával is történt. A zsivaj fülsüketítő lesz, amikor Isten ellenségei átveszik Testét és megszentségtelenítik Azt. Ők örülni fognak, és a csalót illető nagy tapsok közepette nagy hirdetményeket fognak kiáltani, amelyeket mindenhol meg fognak hallani, mert ezek arra adnak majd alkalmat, hogy Fiam Egyházának sok makacs és korábbi ellenségeit is megnyerjék. Fiam Szent Szavának jelentésére vonatkozólag mindenféle új típusú nyilatkozat fog ömleni a szájukból. Minden hazugságot – melyeket ravaszul álcázni fognak, hogy értelmesnek tűnjenek – arra fognak felhasználni, hogy az új, megújított egyházba csalogassák Isten gyermekeit. Minden bűnt megindokolnak, hogy még több kívülállót üdvözölhessenek Isten templomaiban, míg végül azok falain belül, teljes zűrzavarról lehet majd tanúskodni. Miközben Fiam Egyházát tégláról téglára szétszedik, Fiam maradék Egyháza kénytelen lesz elmenekülni. Minden érvet, minden gesztust, és minden védekezést, amellyel azok fognak érvelni, akik hűségesek maradnak Fiam Egyházához, el fognak utasítani. Ez egy csendes Keresztre feszítés lesz, pontosan ahhoz hasonló, amelyet Fiam elviselt, és miközben szenvedett, az alig volt több egy nyöszörgésnél. Azok hangja, akik továbbra is hirdetni fogják az Igazságot, nem fog helyet kapni a médiában. Nem kapnak figyelmet. Még ha sikerülni fog is hallatni a hangjukat, e tettükért le fogják ördögözni őket. Arra buzdítom mindazokat, akik szeretik Fiamat, és akik megértik, hogy ezek a jelek meg voltak jövendölve, hogy továbbra is szolgálják Őt. Sok pap inkább távozni fog, mintsem harcoljon a hitéért, és hű maradjon Fiamhoz. A többiek nem fogják feladni, hanem biztosítani fogják az Élet Táplálékát mindazok számára, akik Fiam valódi Jelenlétét keresik. Isten ellenségei szörnyű szentségtöréseket fognak elkövetni, míg csak meg nem szentségtelenítik a Tabernákulumokat is. Amikor ezt már elérték, akkor előkészítik a trónt, amelyen az Antikrisztus fog ülni. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy azok, akik ismerik az Igazságot, képesek legyenek vigaszt nyújtani azoknak, akik nagyon sokat fognak szenvedni amiatt, ahogyan az előttetek kibontakozó eddigi legnagyobb hitehagyás felfalja Fiam, Jézus Krisztus, Egyházát. Nagy az Én bánatom, és sajog a Szívem a gonosz megtévesztés miatt, amely még azokat is érinteni fogja, akik mélységesen szeretik Fiamat. Az ő szenvedésük lesz az összes közül a legnagyobb.   Szeretett Édesanyátok, Az Üdvösség Anyja   A Menny hamarosan be fogja jelenteni Isten nagy Tervének befejező részét, hogy megmentse az emberiséget 2013. november 26. kedd, 00:53 Drága, szeretett leányom, meg szeretném értetni mindazokkal, akiket az Én Nevemben üldöznek, hogy ez miért történik. Ne feledjétek, hogy Kereszthalálom és a szenvedés, amit elviseltem azért volt, hogy kiszabadíthassam az emberiséget a fenevad rabszolgaságából. Tudnotok kell, hogy az Én Keresztem – amikor nehéznek találjátok annak hordozását – egy nagyon nehéz teher. Gyűlölni fognak benneteket, de nem csak a gonosz emberek, hanem a szent emberek is, akik valóban szeretnek Engem, de akiknek nincs meg a tisztánlátásuk, amikor ti felveszitek a Keresztemet. Amikor felveszitek a Keresztemet, és eleget tesztek Tanításaimnak, akkor meg fognak vetni benneteket. Amikor felveszitek a Keresztemet, hirdetvén az Igazságot, amelyet ezek az Üzenetek tartalmaznak, akkor sokkal jobban fognak rágalmazni és gyűlölni benneteket, mint bármelyik más korábbi tanítványomat. Egyetlen más küldetéssel sem hasonlítható össze – Kereszthalálom óta – ez a legutolsó küldetés, melyet Atyám szentesített a Mennyben. Ha ez nem volna így, akkor figyelmen kívül hagynák azt. Ehelyett Szavamat a Föld minden szegletében hallani fogják, és a Szentlélek Ereje által mindenki meg fogja azt hallani, beleértve ellenségeimet is. Senki sem fogja figyelmen kívül hagyni Szavamat, mert az lehetetlen. Mert amikor Isten Szava hallhatóvá válik - független attól, hogy valakinek milyen a lelki állapota -, képtelen lesz nem reagálni rá valamilyen módon.   Azok, akik megengedik Nekem, hogy elérjem a szívüket, hatalmába fogja őket keríteni az Irántam való Szeretet, de ugyanakkor meg is fognak rendülni, mivel csak egyedül Isten Hangja az, amely képes ilyen reakció kiváltására. Azoknak közületek, akik hallanak Engem, most meg kell hallgatniuk a következőt: Kérlek, fogadjátok el Keresztem súlyát, nem számít, hogy ennek következményeként milyen nehéz a terhetek. A Kereszt ki fog meríteni benneteket, de a megbocsátás gyümölcseit fogja teremni ellenségeim számára, kiknek lelke megmentésére vágyom. Lehet, hogy nagy üldöztetésben lesz részetek, mely bánatot és szomorúságot okozhat nektek, de tudnotok kell, hogy ezt az a tény okozza, hogy ez az Én Munkám. Amikor az Én Munkám nincs beszennyezve, akkor szörnyű fájdalmat fog okozni azok között, akik válaszolnak Nekem. Azonban azt is tudnotok kell, hogy a szenvedésetek rövid életű lesz, és hamar feledésbe merül, mert a Menny hamarosan be fogja jelenteni Isten nagy Tervének befejező részét, hogy megmentse az emberiséget. Aztán a világ megújul, és Isten Szeretete szétárad majd, míg csak Isten Akarata teljesen meg nem valósul. Jézusotok   Isten választott lelkeinek mindig fájdalom, üldöztetés, szenvedés, gúnyolódás és csúfolódás a sorsa 2013. november 29. péntek, 16:45 Drága, szeretett leányom, amikor azt kérdezed, hogy Én, Jézus Krisztus, miért engedem meg a szenvedést a világban, akkor meg kell értened Isten Akaratát. Sok ember szenved a világon, és ez mindig is így volt. A szenvedést az a tény okozza, hogy a bűn megosztottságot kelt az emberek között. A bűn elszakítja az embert Istentől, és mint ilyen, ember - ember ellen fog vétkezni. Én azért engedem meg a szenvedést-, amit az ilyen lelkek elviselnek -, mert az közelebb hozza a lelkeket Hozzám, mégpedig a megtisztulás által. Én nem gyönyörködöm a szenvedésben. Ehelyett jelen vagyok minden egyes olyan lélekben, akinek fájdalmat és gyötrelmet kell elviselnie. Isten Akarata az, hogy bizonyos lelkek többet szenvedjenek, mint mások, mert az ilyen áldozatok által más lelkek is megmenekülhetnek, akik egyébként kevésbé érdemlik ki Irgalmasságomat. A Passióm ideje alatt Én önként szenvedtem, de a Szenvedésem és az Alázatom a Sátán erejének jelentős (nagy) részét megsemmisítette. A Sátán soha nem képes megalázni önmagát, mert az lehetetlen. És így az alázat által, mely a szenvedés fájdalmából ered, a lelkek gyengíteni tudják a Sátán mások fölött gyakorolt hatalmát. Isten választott lelkeinek mindig fájdalom, üldöztetés, szenvedés, gúnyolódás és csúfolódás a sorsa. Ezek a lelkek állnak a legközelebb Hozzám, és áldozataikat arra fogom felhasználni, hogy az üdvösség menedékébe vonzzam azokat a lelkeket, akiknek a legnagyobb szükségük van Irgalmamra. Ez a lecke, amely talán igazságtalannak tűnhet, nagyon nehéz mindnyájatoknak, akik szerettek Engem. De tudnotok kell, hogy a szenvedés egyre közelebb hoz benneteket Hozzám, és meghozza számotokra a Velem való Örök Életet a Paradicsomban. Soha ne hibáztassátok Istent a világban lévő szenvedésért, mert azt elsősorban az emberi nem bukása okozta, amikor Isten gyermekei engedtek a kevélység bűnének. A kevélység minden bűnnek a gyökere, és ez az oka a legtöbb szenvedésnek is a világon. A büszkeség vezet minden más bűnhöz, s aztán ez megosztottságot okoz a világban, és az Igazságosság hiányát. Biztosak lehettek abban, hogy a világ végre nagyon hamar meg fogja érteni Isten Akaratának valódi értelmét. Akkorra az ember akarata is tisztelettel meg fog hajolni Atyám Szent Akarata előtt. Addig a napig, amíg az ember meg nem szabadítja magát a büszkeségtől, és meg nem alázza magát az Úristen, a Legmagasságosabb előtt, nem lehet vége a szenvedésnek. Amikor a világ végül elfogadja az Igazságot, a nektek tett Ígéretem, hogy újra eljövök, minden könnyet le fogok törölni a szemetekről. Én dicsőségben fölemelem majd az élőket és a holtakat, és ők nagy pompával fognak uralkodni az Új Égen és az Új Földön, amikor mindkettő eggyé válik Bennem. Amikor szenvedtek, legyetek békében, mert annak hamarosan vége lesz. Jézusotok   A Sátán stratégiája, hogy először megtévessze és becsapja a híveket, mielőtt elpusztítaná őket 2013. november 30, 15:50 Drága, szeretett leányom, mennyire szeretem a világot! Mennyire sóvárgom minden egyes lélek után, akik ebben az időben elvesztek Számomra! Megígérem, hogy minden egyes személyt felkeresek, és megpróbálom Isteni Irgalmasságomba vonzani őket. Arra vágyom, hogy mindegyikükkel megismertessem Jelenlétemet, Szeretetemet és Könyörületemet. Könnyeim jelenleg, amelyeket megmutatok neked, gyermekem, azokért záporoznak, akik el fogják utasítani Isteni Beavatkozásomat, és akik ennek eredményeként fejest fognak ugrani a gonosz megtévesztésének a vákuumába. Passióm most újra átélésre kerül, mivel a Testem egy új megkorbácsolásnak lesz kitéve, amikor a pogányok – akik a hamis béke, szeretet és alázat látszatával fognak jönni – megtapodják Egyházamat, még mielőtt keresztre feszítenék azt. A bölcs lelkűek tudni fogják az Igazságot. A háború keserű lesz, és a fődíj, melyet a Sátán hadserege célul tűzött ki, Isten minden gyermekének a lelke. A Sátán elsődleges célpontja a hívők lelke lesz, és minden energiáját erre fogja összpontosítani. A Sátán stratégiája, hogy először megtévessze és becsapja a hívőket, még mielőtt elpusztítaná őket. A hitetlenek kevésbé érdeklik a Sátánt, mivel ő már megkaparintotta a lelküket, és ezért kevés kihívást jelentenek számára. Atyám nem fog félre állni, és csak úgy nézni ezt a megjövendölt borzalmat. Tanúi lesztek minden csodának, minden Mennyei felhívásnak és Beavatkozásnak, amint a végső csata kibontakozik –minden idők legnagyobb szellemi háborújának. Azok, akik intelligensnek születtek, nem lesznek okosabbak az Igazsággal szemben, mivel megteremtésük Igazságát csupán emberi logikával fogják elemezni. Azok viszont, akik úgy születtek, hogy tiszta szeretet van a szívükben Isten iránt, el fogják fogadni az Igazságot, még akkor is, ha az összezavarja őket, mert az ő szívük Istené, és ők a tisztánlátás Ajándékával lesznek megáldva. Azok, akik Isten Szava és Atyám lelkeket mentő Beavatkozása ellen harcolnak, és akik megpróbálják Őt megakadályozni a lelkek megmentésében, szigorúan meg lesznek ítélve. Miközben folytatódik a lelkekért vívott csata, nektek mindig Hozzám kell fordulnotok, és kérnetek kell Tőlem, hogy tartsalak fenn benneteket, védelmezzelek és vigasztaljalak titeket. Ha ti Velem vagytok, akkor nyugalommal fogjátok viselni ezt a szörnyű pusztítást, ami meg fog lepni benneteket. De ha nem tudtok megbízni Bennem, és nem tudjátok teljesen átadni magatokat Nekem, akkor lehetetlennek fogjátok találni, hogy megküzdjetek ezekkel a megpróbáltatásokkal, amelyek előttetek állnak Egyházamban, mert azok annyira fájdalmasak lesznek. Nem szabad soha elfelejtenetek, hogy Isten Mindenható, és hogy a Sátán nem nyerheti meg ezt a lelkekért vívott csatát. Sajnos, sokan nem lesznek elég erősek a hitükben, vagy nem lesznek képesek felismerni azt a megtévesztést, amellyel szembesülni fognak az Én Nevemben, és soha nem lesznek képesek arra, hogy megváltsák önmagukat Előttem. Ezek azok a lelkek, akik Nekem oly keserű bánatot okoznak ebben az időben. Jézusotok   Üdvösség Anyja: arra kérlek benneteket, hogy kezdjétek el most az Üdvösség Kilencedét (&130.) 2013. december 1. vasárnap, 16:12 Gyermekem, Én vagyok a napba öltözött Asszony, a Nap Isten Fényét jelképezi a világban. Nap nélkül nincs Világosság. Világosság nélkül nincs Élet. Isten nélkül csak a halál van. Az Én szerepem, mint az Üdvösség Anyja – miként segítek Fiamnak ebben a végső Küldetésében, végső Tervében, hogy beteljesedjen Atyja végső Szövetsége, hogy Üdvösséget hozzon minden lélek számára – azt jelenti, hogy minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, amit csak tudok, hogy elhozzam Neki azokat a lelkeket, akikre Ő annyira vágyik. Szeretném, ha ismertté válna, hogy Én nemcsak a Mennyország Királynőjévé lettem kinevezve, hanem Izrael tizenkét törzsének a Királynőjévé is. Tizenkét nemzet fog az Új Jeruzsálemben uralkodni. Tizenkét csillag van a koronámon, melyeket szeretett Fiam, Jézus Krisztus, helyezett a fejemre Megkoronázásom alkalmából, mintegy utalásként erre a próféciára. A tizenkét csillag mindegyike a tizenkét nemzetet jelképezi, melyek az Ítélet Napján fognak kialakulni. Minden lélek, beleértve azokat is, akik fel fognak támadni a halálból, valamint azok, akik a mai világban élnek és Isten Fényében maradnak, át fognak menni az Új Égbe és az Új Földbe. Ők egyesülvén Fiammal, egyként fognak csatlakozni egymáshoz, és egy tökéletes testben és lélekben fognak új életre kelni, mint ahogy az akkor volt, amikor Fiam feltámadt a halálból. A tökéletességnek ez az állapota Isten legnagyobb Ajándéka, és azt bizonyítja, hogy Ő mennyire Irgalmas. Ez az az üdvösség, amelyet Fiam megígért, amikor elszenvedte Haláltusáját a Kereszten. És mivel Ő nagyon szereti az emberiséget, meg szeretne menteni minden egyes lelket, különösen azokat, akik elvesznek Számára. Most mindnyájatok számára adok egy különleges Ajándékot, amelyet Fiam megáldott, hogy minden lélek megmenekülhessen a Pokol tűzétől, és megkaphassa az üdvösséget. Fiam azt szeretné, ha minden lélek megmenekülne, független attól, hogy mennyire súlyosak a bűneik. Arra kérlek benneteket, hogy kezdjétek el most az Üdvösség Kilencedét. Nektek azt most azonnal el kell kezdenetek, és folytatnotok kell egészen az idők végéig, ahogyan arra utasítalak benneteket. Ezt az imát egy naptári hónap hét egymást követő napján kell imádkoznotok, kezdve a hétfővel, a reggeli órákban. A hétnek minden egyes napján háromszor kell azt elimádkoznotok, és e napok valamelyikén, böjtölnötök is kell. Az a kérés felétek, hogy azon a napon, amelyiken böjtöltök, csak egy főétkezést tartsatok, és a másik két alkalommal csak kenyeret és vizet vegyetek magatokhoz. Ezt az imát kell mondanotok a hét mindegyesen napján: A keresztes Imahadjárat 130. imája: Az Üdvösség Keresztes Imahadjárat Kilencede Szeretett Édesanyám, Üdvösség Anyja, kérlek, hogy Fiad, Jézus Krisztus Irgalma által nyerd el minden lélek számára az örök üdvösség Ajándékát. Kérlek, hogy közbenjárásod által imádkozz, hogy minden lélek kiszabaduljon a Sátán rabszolgaságából. Kérd Fiadat, hogy mutasson Irgalmat és megbocsátást azon lelkek iránt, akik közönyükkel elutasítják Őt, megbántják, és akik hamis tanokat és isteneket imádnak. Esedezve kérünk, drága Édesanyánk, hogy könyörögj azon Kegyelmekért, amelyek megnyitják a szívüket azoknak a lelkeknek, akiknek a leginkább szükségük van a segítségedre. Ámen. Az ígéretem, hogy segítem Fiamnak, Jézus Krisztusnak az emberiség számára készített tervét, azt jelenti, hogy egyesítelek mindnyájatokat – akik felismeritek szerepemet, mint Minden Kegyelem Közvetítőjét és Társmegváltót –, hogy az egész világ egyként egyesülhessen egységben Jézus Krisztussal, Üdvözítőtökkel és Megváltótokkal. Menjetek békével. Én mindig imádkozni fogok értetek, drága gyermekek, és válaszolni fogok mindig hívásotokra, hogy az emberiség megváltassék Isten Szemében. Édesanyátok, Az Üdvösség Anyja   Én nem fogok soha többé újra testben járni 2013. december 3. kedd, 19:45 Drága, szeretett leányom, mindazok, akik azt mondják, hogy az Én Nevemben jönnek, és azt állítják, hogy előkészítik az utat az Úr számára, hallatni fogják hangjukat a világ minden részén, sok hang, sok próféta, sok hazug – mindenki Isten Felhatalmazása nélkül. Legyetek éberek, különösen akkor, amikor egy próféta azt mondja nektek, hogy az ő kötelessége felkészíteni benneteket Második Eljövetelemre. Amikor ezekről a dolgokról hallotok, és amikor azt mondják nektek, hogy Én testben és lélekben fogok megjelenni a világban, tudnotok kell, hogy nem ez az Igazság. Újra megismétlem Figyelmeztetésem: Én nem fogok soha többé újra testben járni. Az első alkalommal testben jöttem el, de amikor újra eljövök, pontosan úgy fogok eljönni, mint ahogyan elhagytam a Földet – a felhőkön. Hamarosan nagy tetteket fognak nektek bemutatni, amelyeket nagy munkálatoknak fognak tartani a Második Eljövetelemre való felkészülésben. Számos megrendezett csodálatos gyógyulást fognak bemutatni a világnak Isten ellenségei, akik azt fogják mondani, hogy ezek Tőlem származnak. Sokan annyira meg fognak lepődni, hogy bedőlnek ennek a gonosz megtévesztésnek. Megannyi csoda, nagy tettek, amelyekről azt fogják hinni, hogy ezek Isten Keze által történnek; még a szkeptikusokat is meg fogják győzni arról, hogy isteni csodák történtek. Nagy elismerésekkel fogják elhalmozni azokat a hamis képviselőket, akik azt mondják, hogy népemet vezetik. Hamarosan a világ nyíltan ki fogja jelenteni, hogy ezek a csalók élő szentek, és ez nem sokkal az antikrisztus bemutatása előtt lesz. Mindezt a felkészülést hét évvel ezelőtt már megtervezték, és az a sebesség, amellyel ilyen radikális változásokat vezetnek be, nem véletlen. Második Eljövetelem rendszeres vitaponttá válik. Mindenkitől azt fogják kérni, hogy készüljön fel erre a Nagy Eseményre, de a Keresztény tanok tele lesznek hibákkal. Csak azok fognak keresztüllátni ezeken a csalárdságokon, akik nyitott szemmel járnak, képesek meglátni az Igazságot, és akik nem félnek szembenézni az Igazsággal. És ez egy nagyon nehéz terhet fog jelenteni a számukra. Minden kiabálás és a dicséretek özönének közepette – amelyekkel azokat halmozzák el, akik ellopták a Bölcsesség Székét – az Én Szavamról alig fog szó esni. Mindaz, amiről beszélni fognak a jó cselekedetek fontossága lesz. Egy szó sem fog esni arról, hogy Isten Szavának megfelelően keressék az üdvösséget. Amikor a szekuláris világ végül megengesztelődik és egyesíteni fogja erőit a hamis csalóval, aki átveszi majd Isten Templomát, akkor hamarosan itt az ideje a legnagyobb utálat tanúságának. Ez akkor lesz, amikor létrehozták a templomot, hogy az antikrisztus székhelyévé váljon. Addigra azok számát, akik az antikrisztust imádni fogják, milliárdokban lehet számlálni. Ellenben azoknak, akik ismerik az Igazságot, nem kell majd sok időt várniuk, mert a fenevad uralkodása nagyon rövid lesz. És aztán a harsona hangja hallhatóvá válik. Azon a napon Isten ellenségei a tüzes tóba lesznek vetve, pontosan úgy, ahogy az meg volt jövendölve. Emlékezzetek a próféciákra: ezek úgy fognak megtörténni, ahogyan meg voltak jövendölve. Azokat a csalókat, akik azt mondják, hogy az Én Nevembe jönnek, szeretni fogják, megtapsolják és bálványozni fogják. Azokat, akik az Én Nevemben jönnek, meg fogják vetni, és gyűlölni fogják. De az ő ajkukról az Igazság Lelkének Tüze fog áradni, és szenvedésük által sokan meg fognak menekülni, akik egyébként nem menekülhettek volna meg. Jézusotok Jaj nektek csalók, mert ti nem Tőlem vagytok! 2013. december 4. szerda, 10:30 Drága, szeretett leányom, tudd, hogy minden Szó, amely az Ajkamat elhagyja, Annak Ajkáról származik, Aki küldött Engem. Minden figyelmeztetés, amely ezen Üzenetek által adatik a világnak, Tőle származik, Aki Mindenható. Én Atyám Nevében jövök, és Ő azért küld Engem, hogy még a Második Eljövetelem Nagy Napja előtt előkészítsem az utat a Föld felszentelésére. Egyedül az Én Hangom hozza el azokat a híreket, amelyeket Atyám szeretne gyermekeivel tudatni. Ezek az egyedüli üzenetek, amelyek nyilvánosságra hozzák az Igazságot az istentelen kettőről, akik a nagy hitehagyás által ketté fogják szakítani a világot. Sehol sem fogjátok hallani az Igazságot Második Eljövetelemmel kapcsolatosan, mert közületek senki sem kapott felhatalmazást arra, hogy annak az Egynek a nevében beszéljen a világhoz, Aki megteremtett benneteket. Amikor a végidők hiteles prófétája felfedi számotokra az Igazságot, úgy a Hamis Próféta is felemeli majd a hangját egy bárányhoz hasonlóan, aki úgy fog beszélni, mintha Isten Igaz Szavát mondaná. S aztán, ahogy a Föld királya – a gonosz – a Menny beavatkozása ellen harcol, több száz hamis próféta fog kiemelkedni közületek, akik sohasem fogják nektek az Igazságot mondani. Látomásaik és szavaik, amelyek a saját elképzeléseikből fakadnak – és sok esetben a gonosz szellemtől –, azokat a jó dolgokat fogják kinyilvánítani számotokra, amelyeket hallani szeretnétek. Ők meg fognak nyugtatni benneteket, amikor megnyugvásra lesz szükségetek, de félre fognak vezetni majd titeket. A békéről fognak beszélni, amikor nem is lesz béke, az Igazságról, amikor eretnekség lesz, bőséges termésről, amikor éhínség lesz. Ti soha nem fogjátok hallani tőlük az Igazságot, mivel ezek a hazugok, nem akarnák magukra vonni a haragotokat. Az Igazság felkészít benneteket arra, hogy megküzdjetek az Atyám Könyvében megjövendölt nehéz idők valóságával. Ez azért adatott nektek, hogy erőssé tegyen titeket. De a hamis próféták, akik köztetek kóborolnak, meg fognak téveszteni benneteket, és azt fogják mondani, hogy minden dolog jó – akkor is, ha azok rosszak, vagy éppen szentek –, amikor valójában nem is azok. Ők a farkasokat fogják védelmezni, akik fel akarják falni Isten gyermekeinek a lelkét. A szeretetről szóló szavaik és a Szentírásból vett idézeteik csak arra fognak szolgálni, hogy megtévesszenek benneteket. Mégis, közületek sokan a hazugságokat fogják megölelni, ahelyett, hogy szembe néznének az Igazsággal. Jaj nektek csalók, mert ti nem Tőlem vagytok! Amikor Hozzám jöttök, és ezt mondjátok: „De Jézus, mi mindnyájan csak az Örömhírt akartuk terjeszteni”, akkor Én ki foglak dobni benneteket, és száműzöttek lesztek. Ti elárultatok Engem azzal, hogy hazudtatok azon küldetésetekről, amelyek soha nem adattak nektek. Megtagadtatok Engem azáltal, hogy ellentmondtatok Nekem, és amikor nyilvánosan azt állítottátok, hogy az Én Szavam hazugság. Ne próbáljatok soha Isten Beavatkozásának útjába állni, mert az Ég meg fog nyílni, és ti lesztek az elsők, akikre le fogok sújtani az utolsó napon, beleértve a hamis prófétát és a fenevadat is. A büntetés azokat fogja sújtani, akik azt állítják, hogy az Én Nevemben jönnek, és akiknek csak egyetlen céljuk van: hogy meghamisítsák és akadályozzák Isten Szavát. Amint az Armageddon csatája közeledik, és a Sátán serege elindítja Isten gyermekei ellen ezt a dühöngő háborút, nektek azonnal félre kell állnotok, mert ha nem teszitek, akkor Isten Haragjával kell szembe néznetek, és nem lesz Kegyelem számotokra, sem azok számára, akik lenyelik a hazugságokat, melyeket kiköptök a szátokon, csakhogy szembeszálljatok az Igazsággal. Üdvözítőtök   Üdvösség Anyja: Fiam azért halt meg, hogy megmentse a lelketeket, és nem pedig azért, hogy az e világi bajoktól szabadítson meg benneteket 2013. december 5. csütörtök, 14:00 Gyermekem, a világ a La Salette-i próféciáknak lesz szemtanúja, mivel most Isten ellenségei – mint a bárányok, báránybőrbe öltözve – büszkén fel fognak állni Fiam Földi Egyházában, és elkezdik hirdetni azokat az eretnekségeket, amelyekre figyelmeztettem a világot. Ez az idő elérkezett. Amint az meg volt jövendölve, a sötétség már leereszkedett az Egyházra, és az a terv, hogy felfalják a hívők lelkét, folytatódni fog, amíg Fiam Testét meg nem szentségtelenítik az Antikrisztus tervének megfelelően. Amit sokan nem tudnak, hogy Isten ellenségei, akiket az Antikrisztus vezet – aki még csak ezután fogja magát megismertetni -, hisznek Istenben. Azonban annak ellenére, hogy ezek hisznek Istenben, utálnak mindent, ami Istennel kapcsolatos; éppen ezért összeesküvést fognak szőni Isten azon Terve ellen, hogy felkészítse a világot Fiam, Jézus Krisztus Második Eljövetelére. Minden Szónak, melyeket Fiam ezen üzenetek által kinyilvánít, oly módon fognak ellent mondani, hogy utánozni fogják mindazt, amit mond. Ha Fiam azt mondja: „most készüljetek fel a szentségek és az imádság által”, ők, az ellenségei, hasonló kijelentéseket fognak tenni, de annak az értelme más lesz.  Ők legfőképpen az emberiség - a szegények, az üldözöttek - megsegítésére tett felhívásra fognak összpontosítani, és nem az Ige hirdetésére. Nem fognak benneteket arra buzdítani, hogy imádkozzatok a lelketekért, vagy mások lelkének az üdvösségéért. Nem, ehelyett azt fogják kérni tőletek, hogy humanitárius szempontból segítsétek ezeket a lelkeket. Amikor nem halljátok a felhívást, hogy mentsétek a lelketeket azoktól, akik azt állítják, hogy Fiam Egyházát képviselik, akkor tudni fogjátok a szívetekben, hogy valami nagyon nincs rendben. Fiam azért halt meg, hogy megmentse a lelketeket, és nem pedig azért, hogy az e világi bajoktól szabadítson meg benneteket, amelyek mindaddig létezni fognak, amíg Fiam vissza nem szerzi az Ő Jogos Trónját, amelyet a Legmagasságosabb Isten ígért Neki. Isten Szavát soha nem szabad elfelejtenetek. Most minden, ami számít az, hogy könyörögjetek minden lélek üdvösségéért, legyenek azok bár királyok vagy szegények. Szeretett Édesanyátok, Az Üdvösség Anyja   Én mindenekelőtt a Nagy Irgalmasság Istene vagyok 2013. december 7. szombat, 14:25 Drága, szeretett leányom, azt akarom, hogy mindnyájan, akik szerettek Engem, tudjátok: Én most hívlak benneteket, hogy mint kisgyermekek jöjjetek Hozzám, és térdeljetek Elém. Nyissátok meg a szíveteket, és helyezzétek Belém teljesen bizalmatokat. Aztán kérjetek Engem, hogy a mindnyájatok iránt érzett Szeretetem miatt mutassak Irgalmat mindazok iránt, akik a Nagyfigyelmeztetés alatt el fognak utasítani Engem. Kérlek, imádkozzatok ezekért a szegény, elveszett lelkekért, akik annyira távol vannak Tőlem, mert ők rendkívül fájdalmasnak fogják találni, hogy a Lelkiismeret Megvilágítása során megmutassák arcukat az Én mindent látó Szemeimnek. Felemészt a fájdalom minden alkalommal, amikor letekintek azokra az emberekre, akik nem ismernek Engem, vagy nem értik, hogy mi történik a világban, miközben az Én Időm szinte már elérkezett hozzájuk. Ezeket a lelkeket szinte már lehetetlen lesz felkészíteni, mert ők nem fogják soha megnyitni a fülüket Isten Igaz Szavára. Így tehát szükséges, hogy imáitokkal Irgalomért könyörögjetek számukra. Én el fogom árasztani őket Kegyelmemmel, de ez egy bonyolult feladat lesz. Hívom az egész világot, hogy hallgassa meg még ma ezt a Hívásomat. Az Én Időm szinte elérkezett, azaz elérkezett végre az idő Isten számára, hogy a Szívem utolsó dobbanása és Kereszthalálom pillanata óta a legnagyobb megnyilatkozásban Ismertté tegye Magát a világ számára. Amikor ti – akik ismeritek azt az Ígéretemet, hogy újra eljövök – Elém járultok, arra kérlek sürgősen benneteket, hogy ne csak a saját lelketekért imádkozzatok, hanem azokért a lelkekért is, akik a kárhozat útján vannak. Ne feledjétek, amit most mondok nektek. Azt akarom, hogy azon a Napon kérjétek Tőlem: „Jézus, Irgalomért könyörgök mindazok számára, akik elutasítanak Téged, és akiknek a legnagyobb szükségük van Segítségedre. Ámen.” Amikor arra kértek Engem, hogy segítsek másoknak, akkor Én abban a pillanatban rendkívüli Kegyelmeket áraszthatok ki azokra, akiknek az ördög megtévesztése miatt meghiúsult a sorsuk. Én mindenekelőtt a Nagy Irgalmasság Istene Vagyok. Sose feledjétek, hogy milyen nagy az Én Irgalmam, mert mindig van remény azok számára, akik eltávolodtak Tőlem. Nincs olyan dolog, amit ne tennék meg, csakhogy Szerető Karjaimba vehessem őket. Segítsetek Nekem megmenteni őket. Jézusotok   Én most készítem fel a világot Második Eljövetelemre, és emiatt sokan utálni fognak Engem 2013. december 9. hétfő, 16:15 Drága, szeretett leányom, semmi sem sért jobban Engem, mint az, amikor azok, akik ismerik az Atyám Könyve által a világnak adott Tanításaimat, úgy értelmezik Isten Szavát, hogy az megfeleljen vágyaiknak. Azok, akik megpróbálnak mások fölött zsarnokoskodni, és akik Szent Szavamat eszközként használván gyötörnek másokat, súlyos hibát követnek el. Ők nem a Szeretet Ajándékát használják az Igazság átadásában, hanem annak ellenkezőjét, az ereikben folyó gyűlöletet, melyet a büszkeség bűne okoz. Nem tudjátok, hogy az Én Igém örökkévaló? Ez olyan egyszerű, hogy minden ember – beleértve azokat is, akik gyenge értelemi képességgel születtek, valamint azokat, akiknek nincs tudomásuk Rólam – meg tudja érteni, hogy mi az, amit mondok Nekik. Miért is értelmezném Szavamat egyeseknek egyféleképpen, másoknak pedig másképpen? Atyám Parancsa szerint most készítem fel a világot Második Eljövetelemre, és ezért sokan fognak utálni Engem. Azok közületek, akik azt gondolják magukról, hogy a kevés kiválasztott elithez tartoznak, és akik önjelölt próféták, nem alkalmasak arra, hogy megtöröljék Lábamat: annyira tele vagytok gyűlölettel. A gonosz szellem ösztönöz benneteket, és annyira büszkék vagytok, hogy érzéketlenek vagytok a Szentlélek Igaz Hangjára. A Szentlélek nem tudna soha rátok, a megkeményedett, gyűlölettel teli lelkekre ereszkedni, mivel ti nem Engem képviseltek. Nektek, akik megértitek a Legszentebb Könyvbe, a Bibliába foglalt Igazságot, tudnotok kell, hogy nem szabad visszaélnetek a tudás ezen Nagy Ajándékával. Nektek nem szabad abból soha semmit elvennetek, vagy bármit is hozzátennetek. Azzal sem szabad próbálkoznotok, hogy új értelmezéseket és jelentéseket alkossatok belőle. Én mindnyájatokat felkészítelek, mert különben a legtöbben nem fogadnák el közületek Isteni Irgalmasságomat. Ha Én nem készítenélek fel benneteket rendesen, akkor nem állnátok készen. És mégis mindazonáltal, hogy beszélek most Hozzátok, közületek sokan sértegetnek Engem. Ha rosszat tesztek másoknak, nagy szenvedésben lesz részetek. Nektek, akik rosszat tesztek másoknak, s aztán azt mondjátok, hogy ezt az Én Nevemben teszitek, tudnotok kell, hogy soha nem csatlakozhattok Hozzám a Paradicsomban. Ha elutasítjátok Isten Szavát, nem fogjátok soha elfogadni az Igazságot. Annyira makacsok vagytok, annyira el vagytok telve önmagatokkal és önigazolással, hogy nem vagytok képesek azt az Igaz Szeretetet érezni, amely egyedül csak Tőlem, Jézus Krisztustól jöhet. Távozzatok Tőlem, nem ismerlek benneteket! Ti nem Tőlem valók vagytok. A gonosz szelleme sokakat meg fog győzni arról, hogy Igazságosságom annyira irgalmas, hogy mindenki felvételt fog nyerni Új Paradicsomomba. Hamarosan minden Igazságot, amelyeket az Evangéliumok tartalmaznak, felül fognak vizsgálni, és azt követően különböző megvilágításban fognak értelmezni. Sokan meg lesznek tévesztve, és nem fognak törődni azzal, hogy felkészítsék a lelküket, beleértve azokat is, akik hisznek Második Eljövetelemben. Ez a hamis biztonságérzet lesz a legnagyobb megtévesztés, amit annak érdekében dolgoztak ki, hogy megtagadják az embertől az Isten Országához való természetes jogát. Ahol az ember nem keresi a kiengesztelődést a bűneire nyert bocsánat által, ott a megváltás sem lehetséges az Én Szememben. Igazságosságom Keze le fog sújtani az emberiségre. Én külön fogom választani a hálátlan lelkeket – azokat, akik úgy döntenek, hogy az aranyból és ezüstből készült hamis isteneket és az e világi büszke vezetőket bálványozzák – a szelídektől és az alázatosaktól. Irgalmat fogok gyakorolni azokkal szemben, akik Hozzám könyörögnek, hogy védjem meg őket, de azok a hangoskodó és telhetetlen önjelölt próféták, akik visszatartják Tőlem a lelkeket, nem fogják soha Irgalmamat keresni, mert büszkeségük csak arra fog szolgálni, hogy örökre elszakadjanak Tőlem. Jézusotok   Ő, az antikrisztus, több nyelven fog beszélni, de egyetlen latin szó sem fogja elhagyni a száját 2013. december 9. hétfő, 19:46 Drága, szeretett leányom, az Én Időm közel van. Minél jobban közeledik a Nagy Nap, annál több jelről lehet majd tanúskodni a világban. Az ember, akit úgy fognak bemutatni a világnak, mint a „béke emberét”, arra készül, hogy minden elképzelhető módon utánozzon Engem. Ő kívülről tudja a Szentírást, és származása miatt visszafelé fogja kiejteni a Szavakat, így azok fordított értelmet kapnak. A szájából istenkáromlások, eretnekségek, hazugságok és a Szavam megszentségtelenítése fog áradni. Ő azzal fog lenyűgözni mindenkit, hogy minden Szent dologban jártas. Idézni fog a Tanításaimból, amit szenvedélyesen fog hirdetni a világ összes szekuláris színpadán, mígnem az emberek észreveszik, és felfigyelnek rá. Sokan ezt fogják kérdezni: Ki ez az ember, aki ilyen bölcsen beszél? Ki ő, aki a tömegek iránti szeretettel a szívében szól a világhoz? Ő lenne az Úristen, Jézus Krisztus? – fogják kérdezni, amikor sok csodát fognak neki tulajdonítani. És amikor az oltároknál fog sétálni a többi ellenségemmel együtt, akik Isten szent szolgáinak öltözetében lesznek felöltözve, akkor a világ mindkét megosztott tábora – az igaz hívők és a pogányok – teljes mértékben el fogja őt fogadni. Ő, az Antikrisztus, el fogja ferdíteni az Igazságot, és azt a hazugságot fogja bejelenteni, hogy Ő Én vagyok, Aki azért jön, hogy üdvösséget hozzon nektek. Azt a hazugságot fogja bejelenteni, hogy ő testben jött el. Ő soha nem fog hivatkozni Jézus Krisztusra, Aki testben jött el, az Ő Kereszthalálára, mert ez lehetetlen. Nem, ő ezt a tényt fordítva fogja kijelenteni. Azt fogja mondani, hogy ő jött el végre testben, ebben az időben. Sokan azt fogják hinni, hogy ő Krisztus. Ő, az Antikrisztus, több nyelven fog beszélni, de egyetlen latin szó sem fogja elhagyni a száját. A fenevadat bálványozni fogják, miközben Engem, az Igaz Üdvözítőt, el fognak felejteni, és a Szavamat eltapossák. Nektek nem szabad soha elhinnetek a hazugságokat, melyeket a fenevad fog hangoztatni, amikor büszkén fog ülni a tiszteletére felépített templomban. Jézusotok   Ti nem adhatjátok át az Igazságot, amikor az egótok a népszerűségre törekszik 2013. december 10. kedd, 23:00 Drága, szeretett leányom, mennyire fáj, amikor látom azt a sok embert, akik elfogadják a hamis alázatot, ami a humanizmus mögött rejlik, és amit annyira előnybe részesítenek Egyházamban. Szerepem, mint az emberi faj Üdvözítője és Megváltója, mostanra már feledésbe merült. A hamis alázatnak Egyházamban továbbra is tanúi lehettek, és mindenki azokat fogja megtapsolni, akik előmozdítják a rászorulók anyagi jólétéről való gondoskodást. Mindennek egy hamis vallás lesz a következménye. Ti, akik Isten szolgáinak hívjátok magatokat, mikor határoztátok el, hogy Isten Igaz Szavát a ti saját hamis értelmezésetekkel cserélitek fel? Mikor határoztátok el, hogy a Kereszténységet felcserélitek a humanizmussal, ahol nem tesznek Rólam említést? Nem tudjátok, hogy ami nem Istentől származik, az semmit sem ér? Milyen keveset tanultatok, és mennyire ostobák vagytok, ha azt gondoljátok, hogy az úgynevezett jó cselekedetek – amit anyagi jólétnek képzeltek – valaha is helyettesíthetik az Igazságot. Ha figyelmen kívül hagyjátok a ti elsődleges szerepeteket - a legfontosabb tant, Isten gyermekei lelkének a megmentését -, akkor sohase mondhatjátok, hogy az Én szolgáim vagytok. Mennyire egyszerű lehet számotokra, hogy felkiáltsatok társadalmatok szegény, nyomorult és gazdaságilag hátrányos helyzetű tagjainak megmentése érdekében. Követvén ezt a félrevezető utat - amelyen az úgynevezett jó cselekedeteitekre a világ csodálatát keresitek - megfeledkeztek a legfontosabb szerepetekről, amelyre felkértek benneteket: hogy Engem, a ti Jézusotokat szolgáljátok, és ne a személyes népszerűséget keressétek az Én Szent Nevemben. Mi jó van abban, ha valakinek megvannak az anyagi szükségletei, de a lelkét nem tudja megmenteni? Ha nyilvános cselekedeteitek által a szekuláris világ csodálatát azzal a céllal keresitek, hogy népszerűvé tegyenek benneteket, akkor ti nem tudjátok hordozni Keresztemet. Ha nem utánoztok Engem, akkor ti nem beszélhettek Rólam, Engem képviselve. Ti nem adhatjátok át az Igazságot, amikor az egótok a népszerűségre törekszik. Ha megfeledkeztek arról az Áldozatról, amelyet a lelketek megmentéséért hoztam, akkor ti nem szolgálhattok Engem. Amikor egy pap megfeledkezik arról, hogy miért lett az Én szolgám, akkor tízszeresen esik el a kegyelmektől egy közönséges lélekhez képest. Mert amikor eltávolodik Tőlem, akkor magával viszi azokat a lelkeket is, akiket befolyásol, és akik bíznak ítélőképességében. Hallgassátok most meg, szolgáim, ezt a hozzátok intézett Hívásomat mindazon lelkek megmentéséért, akik fölé az Egyházi Rend Szentsége által neveztek ki benneteket. Ha elmulasztjátok továbbadni azt, amire tanítottak benneteket, akkor ti nem az Igazságot tanítjátok. Ha ti elősegítitek a humanizmust, és ugyanerre buzdítjátok az egyházmegyétekben lévő lelkeket is, akkor ti elutasítotok Engem. Ti felcseréltek Engem azon vágyatokkal, mely szerint a jó cselekedeteitekkel nem csupán a társadalmi igazságosságot mozdítjátok elő, hanem még mások csodálatát is keresitek. Mások csodálata és a vágyatok, hogy népszerűek legyetek, azt jelenti, hogy ti többé már nem Engem szolgáltok. Ha ti már nem Engem szolgáltok, akkor megengeditek, hogy tévedésbe essetek, és hamarosan többé már nem úgy fogtok elismerni Engem, ahogyan kellene. Csak azok a kevesek, a kiválasztottak fognak az utolsó Napig szolgálni Engem. Azon a Napon, sokan azok közül, akik Földi Egyházam szolgáinak hívják magukat, sírni és ordítani fognak, könyörögvén Hozzám, hogy legyek hozzájuk irgalmas. Addigra már lelkek milliárdjait fogják elveszíteni, és sokan közülük annyira belemerülnek az utálatba, hogy nem lesznek képesek megérteni sorsuk igazságát, amikor már túl késő lesz számukra. Ébredjenek fel azok közületek, akik szoronganak az elhagyatottság és a zavarodottság érzése miatt, ami körülvesz benneteket, mint szolgáimat, ebben az időben. Maradjatok mindenkor szilárdan az Igazságba gyökerezve. Ne feledkezzetek meg feladatotokról, felszentelt szolgáim, hogy az Igazsággal tápláljátok Nyájamat, és biztosítsátok számukra a lelkük megmentéséhez szükséges Táplálékot.   A ti feladatotok, hogy elhozzátok Hozzám a lelkeket. Jézusotok   Üdvösség Anyja: Ők a tiszteletbeli doktorátus címet fogják megkapni a Hamis Próféta frissen megújított egyházában 2013. december 11. szerda, 22:05 Gyermekem, a világot sok olyan cselekmény fogja megtéveszteni, amelyek nagy jótékonysági műveknek fognak tartani. A másokért végzett szeretetszolgálatról azt fogják bejelenteni, hogy ez a legnagyobb és a legkívánatosabb tulajdonság Isten Szemében. Amikor azok, akik a kormányokat, az egyházakat és az államokat ellenőrzik, összefognak, akkor nagyobb hatalmi befolyással fognak rendelkezni Isten gyermekei fölött. Társadalmatokban a legszerencsétlenebbek fölötti hatalom két dolgot jelenthet: vagy valami jó dolog érdekében történik, vagy pedig rossz célból. Azt kell kérnem mindnyájatoktól, hogy figyelmetek teljes erejével összpontosítsatok továbbra is Fiam kívánságára az üdvösséghez vezető eme nehéz úton. Sokan Isten hű szolgái közül – bár jó szándékúak – túl gyengék lesznek ahhoz, hogy az üdvösség útján maradjanak. Isten ellenségeitől olyan nehéz nyomás fog rájuk nehezedni - csakhogy tagadják meg Fiamat -, hogy el fognak pártolni az Igazságtól. A hamis próféta egy erőteljes ökumenikus hitet fog bevezetni, és ez minden eretnek megelégedésére fog szolgálni. Fiam Egyházában a legtöbben meg lesznek tévesztve, de felszentelt szolgái közül szinte a fele meg fogja tagadni, hogy végső esküt tegyen, amit megtévesztő módon úgy fognak bejelenteni, mint a Szent Eukarisztiára tett esküt. A Szent Eukarisztia és annak megszentségtelenítése lesz minden elégedetlenség és nézeteltérés középpontja. Aztán, mivel hamis csodákat fognak neki tulajdonítani, a világ hírességei közül sokan körül fogják venni a Hamis Prófétát, pártfogását keresvén udvarában. Ekkor lesz az, hogy ő majd össze fog állítani egy listát a kitüntetésre jelöltekről, akik meg fogják kapni a tiszteletbeli doktorátus címet a hamis próféta frissen megújított egyházában, ami a korábbinak csak egy üres burka lesz. Mindenki el fogja fogadni a nagy jótékonysági munkálatokért kapott díjakat, akiket így a csaló irányítása alá fognak vezetni. Mindnyájan dicshimnuszokat fognak zengeni egymásról, míg végül nyilvánosan be nem jelentik, hogy a hamis próféta egy élő szent, mivel az úgynevezett csodákat - fogják mondani - mint Isten szolgája tette. És aztán ő és az Antikrisztus a világ nagy részét ellenőrizni fogják, de Oroszország és Ázsia nem fognak belekeveredni, mert ez a két birodalom felemelkedik majd az új Babilon ellen, míg csak Róma meg nem semmisül. Mindezek az események meg fognak történni, és amikor azt látjátok, hogy a templomokat olyan helységekként használják, ahol ők büszkén fitogtatják nagyságukat és jótékonysági munkáikat, akkor majd világosan felismeritek, hogy a gőg hogyan diktálja szándékaikat. Amikor Róma elesik, akkor a megpróbáltatások is nagyobbak lesznek, de azok rövidéletűek lesznek. Ekkorra fog az idő megérni Fiam, Jézus Krisztus visszatérésére. Nem szabad figyelmen kívül hagynotok ezeket a próféciákat. Ha egyszer az új, hamis hit pártjára álltatok, amelyet hamarosan bejelentenek, akkor félredobjátok Fiamat, Jézus Krisztust, és elsodródtok Irgalmától. Soha ne adjátok fel az Örök Élethez való jogotokat olyasvalakiért, aki megpróbál az eretnekségbe vezetni benneteket. Szerető Édesanyátok, Az Üdvösség Anyja   Mert amikor ilyen módon szenvedtek, akkor lelkeket hoztok Hozzám, és azok, akik Nekem lelkeket hoznak, Hozzám tartoznak 2013. december 11. szerda, 22:30 Drága, szeretett leányom, amint a megtévesztés növekszik földi Egyházamban, úgy egyre több lélek lesz elcsábítva a hamis alázat és a szegények szükségleteinek kielégítésére történő úgynevezett nyilvános nagy jótékonysági cselekedetek által. Olyan nehéz és olyan gyötrelmes lesz megkülönböztetni az Igazságot, hogy sokan egyszerűen hagyni fogják magukat belevinni az új tanokba, amelyek nem Tőlem származnak. Amikor ti, szeretett követőim, kezditek észrevenni, hogy az emberek hogyan dorgálnak meg nyilvánosan benneteket, igazságtalanul kritizálnak, szokatlan agresszivitással viselkednek veletek szemben, gyötörnek benneteket, akkor tudnotok kell, hogy a Sátán mindent megtesz, amit csak tud, hogy kétséget ébresszen a szívetekben ezzel a Küldetéssel kapcsolatosan. Ő és követői azok ellen küzdenek minden másodpercben közületek, akik a Szentlélek Ajándékával vagytok megáldva. Senkit sem hagynak békén közületek, akik azért harcoltok, hogy segítsetek Nekem megmenteni a lelkeket. Nektek sok akadállyal kell még szembenéznetek, csak azért, hogy hagyjátok el ezt a Küldetést, és tagadjátok meg Szavamat. Ha ez bármikor megtörténne, tudnotok kell, hogy Én be foglak borítani benneteket Védelmemmel, és tudatában lesztek a bennetek lévő Jelenlétemnek, mert nem ti vagytok azok, akik harcoltok, hanem Én. Amikor az Irántam való Szeretetetekért fájdalmat okoznak nektek, akkor az, amit éreztek, az Én Fájdalmam. Amikor könnyeztek a szomorúságtól, mert követtek Engem, és ennek következményeként meggyötörtek vagytok, akkor azok az Én Könnyeim, amelyek belőletek áradnak. Amikor megvetnek és gúnyolnak benneteket, akkor Én vagyok az, Akit sértegetnek - és mindaz, ami Velem kapcsolatos -, és nem ti. És amikor félredobják szereteteteket, és hátat fordítanak nektek, akkor Én vagyok az, Akitől eltávoznak. Tudnotok kell, hogy amikor ilyen nehéz és rettenetesen lesújtó megpróbáltatásokat kell elszenvednetek az Én Nevemben, Jelenlétem akkor a legerősebb. Amikor Én ilyen módon vagyok jelen, akkor teljes bizonyossággal tudni fogjátok, hogy egyedül csak az Én Munkám vonz magára ilyenfajta szenvedést. Azonkívül tudnotok kell, hogy Én soha nem hagylak cserben titeket, mert az Irántam való szeretetetek a legnagyobb jutalmat fogja elnyeri számotokra Királyságomban. Mert amikor ilyen módon szenvedtek, akkor lelkeket hoztok Hozzám, és azok, akik Nekem lelkeket hoznak, testben, lélekben és szellemileg Hozzám tartoznak. Ti Bennem és Velem vagytok, és Én bennetek élek. Szeretlek benneteket. Jézusotok   Gyermekorom egész ideje alatt tudtam, hogy Ki vagyok 2013. december 12. csütörtök, 23:15 Drága, szeretett leányom, miközben a Születésnapom ideje közeledik, azt szeretném, hogy minden Keresztény szerte a világon Születésem okáról elmélkedjen.  Születésemet Atyám tervezte meg gyermekei iránti Nagy Irgalmának és rendkívüli Szeretetének köszönhetően. Az Ő legnagyobb áldozata volt, hogy elküldte egyszülött Fiát egy hálátlan, bűnösökkel teli világba, akik nem akarnak tudni Róla, Feltételei miatt. Minden prófétai beavatkozás azért történt, hogy az emberek törekedjenek megváltoztatni megkeményedett szívüket, és hogy keressék az Ő Dicsőségét. De ők szembe fordultak Vele, és megölték a prófétákat, akik a lelkük számára szükséges Táplálékkal táplálták őket.   Elküldvén egy ártatlan gyermeket a világba – az Ő egyetlen Fiát –, mint egy alázatos szolgát emberi testben, azoknak szolgáltatta ki Magát, akiktől az volt az elvárás, hogy szolgálják Mesterüket. Ezért a Mester Szolga lett, ami az Alázat legnagyobb formája. Mégis Ő annyira szerette gyermekeit, hogy készen állt bármit megtenni, csakhogy visszaszerezze őket a Sátán megtévesztéséből és csábításából. Gyermekorom egész ideje alatt tudtam, hogy Ki vagyok, és azt is, hogy mit várnak el Tőlem. Mivelhogy tudtam Ki vagyok, és mit várnak el Tőlem, nagyon féltem. Emberi lény révén, szenvedtem a félelemtől. Könnyen sebezhető voltam. Mindenkit szerettem, aki kapcsolatba került Velem, és mindenkiben megbíztam, mivel szerettem őket. Nem tudtam, hogy meg fognak ölni Engem, mert azt gondoltam, hogy Királyságom ideje elérkezett. Voltak bizonyos dolgok, amiket Atyám eltitkolt Előlem, Aki nem úgy értekezett Velem, mint ahogyan azt ti gondolnátok. Ehelyett egy Belém árasztott tudást kaptam, hogy Atyám kívánságának megfelelően a számomra kijelölt feladat által üdvösséget hozzak mindenki számára. Azért került sor mindenféle Isteni Beavatkozásra, hogy megnyerje azok lelkét, akik azt gondolták, hogy ismerik Atyám törvényeit, de akik mégis elferdítették azokat, csakhogy megfeleljen saját vágyaiknak és önző énjüknek. Sok évét töltöttem szeretett Édesanyámmal és nevelőatyámmal, Szent Józseffel, mint bármely más család. Nagyon szerettem őket, és boldog voltam. Mi nagyon közel álltunk egymáshoz; Édesanyám különleges Kegyelmekkel volt megajándékozva, melyeket a Szentlélek Ereje által kapott. Ez azt jelentette, hogy Ő pontosan tudta, hogy milyen következményekkel jár az Én Küldetésem. Ő ismerte a nehézségeket, amelyekkel szembe kellett néznem: az elutasítást, a gúnyolódást. De azt Ő sem tudta, hogy meg fognak Engem gyilkolni. Küldetésem első két évében – miután naponta húsz órát töltöttem az Igazságot hirdetvén – felismertem, hogy az ellenzék is megnövekedett. Mindazok, akik meghallották Szavamat, felfigyeltek rá, annak ellenére, hogy nem tudták pontosan megérteni, amit mondani akartam nekik. Sokan, akik elfogadták, hogy Én az Igazságot mondom, nehéznek találták, hogy kövessenek Engem a gúnyolódás miatt, amellyel szembe kellett nézniük. Bárhogyan is, ellenségeim nem tudtak figyelmen kívül hagyni Engem. Sok vitának, szóváltásnak és feszültségnek voltam a tárgya. Szörnyű hazugságokat terjesztettek Rólam, beleértve Erkölcsösségemet, Épelméjűségemet és Szándékaimat, mégsem tudták figyelmen kívül hagyni, amit tettem, mondtam, vagy amit Atyám Országáról meséltem nekik. Azok árultak el, akik szerettek Engem, de akiknek nem volt elég bátorságuk ahhoz, hogy kövessenek Engem. Atyám Kegyelme által elviseltem mindezt a Szenvedést, míg végül a végső beteljesedés világossá vált Számomra. Tudtam tehát, hogy ők nem fognak elfogadni Engem. A vége felé felismertem az Igazságot, de azt is tudtam, hogy nem fogom feladni. És így az Alázat legnagyobb cselekedete által Isten az Ő egyetlen Fia által Áldozattá vált, és lehetővé tette, hogy az ember szörnyű szenvedést, megkorbácsolást és erőszakos halált okozzon Neki. Mindez, a Sátán szemein keresztül szemlélve, látszólag egy gyáva cselekedet a Részemről, ami azt jelentette, hogy ő kétségbe vonta, hogy Én tulajdonképpen az Emberfia lennék. És így ő be lett csapva. Ezért a Sátán nem tudta megakadályozni az Alázat ezen Nagy Cselekedetét, mert nem maradt senki, akit megkísérthetett volna. Amikor önként és csendes áldozatként a halálba mentem, eltelve az emberiség iránti szeretettel, ő, a Sátán, nem tudta felvenni a versenyt ezzel a cselekedettel, mivel ő az alázat semmilyen formájával sem rendelkezik. Így Én önként és azzal az égő vággyal mentem, hogy megmentsem a lelkeket, és az Örök Élet örökségét hagyjam a világra. Azonban Királyságom többnyire a Sátán fennhatósága alatt maradt. A lelkek azonban ismerték az Igazságot. Most annak biztosítása érdekében, hogy az emberek megértsék az Igazságot, visszajövök, hogy visszaköveteljem Királyságomat. Ezzel Magamra vontam a Sátán haragját. Az Igazság elrejtésére vonatkozó tervei mesterien és alaposan ki vannak dolgozva. Ezen utolsó kísérlete által ravasz módon beszivárgott Egyházamba, hogy megtagadja Tőlem azokat a lelkeket, akikért eljöttem; azokat a lelkeket, akiknek természetes joguk van az Általam megígért Dicsőséges Királysághoz. Ez alkalommal nem fog győzni. Sajnos nagyon sok lélek meg lesz tévesztve, és mint olyan, meg lesznek fosztva Atyám legnagyobb Ajándékától, melyet az emberiség számára ad. Egy olyan élet a tietek, ahol egy örökkévalóságon át Isten Dicsőségében tökéletes testben és lélekben élhettek. Mindannyian. Ne tékozoljátok el ezt azzal, hogy engeditek magatokat elvakítani Isten Igaz Szavára. Jézusotok   Ti már három éve, hogy felkészítés alatt vagytok. Keljetek fel, vegyétek fel a kereszteteket, és kövessetek Engem 2013. december 14. szombat, 15:17 Drága, szeretett leányom, ma elkezdődtek az előkészületek Nagy Irgalmasságom Beavatkozására, hogy az emberek kővé vált szívét arannyá változtassák. Az időjárás jeleit azok fogják felismerni, akiknek szeme van, és akik képesek látni, és akik éberek azon Ígéreteimre, hogy mindenkinek egyenlő esélye van az üdvösségre. Azok, akiknek a hite meggyengült, meg fognak újulni a Szentlélek Tüzétől. A Szentlélek annyira erőteljes lesz, hogy amikor látni fogják a Fényt, Irgalmasságom Sugarait, sokan a földre fognak zuhanni annak erejétől.   Azok, akik megvetnek Engem, és akik nem tulajdonítanak semmi jelentőséget a bűneiknek, továbbra is meg fognak halni lélekben, és a rémülettől el fognak kúszni Tőlem. Egyesek nem fogják túlélni Beavatkozásomat, mert az a kibírhatatlanságig fogja őket sokkolni. Én most készítem fel a választott lelkeket, utasítván őket arra, hogy végezzék el a Szentgyónásukat (járuljanak a Bűnbánat Szentségéhez) és imádkozzanak mások bűneiért. Az Én időm hamarosan elérkezik. Beavatkozásom gyors és erőteljes lesz, és attól a naptól kezdve a világ két részre fog oszlani. Attól a naptól kezdve a világ ki lesz forgatva önmagából, és csak azok, akik Kegyeimben vannak, fogják kibírni a megpróbáltatásokat, amelyeket majd mindenütt látni lehet. Ti már három éve, hogy felkészítés alatt vagytok. Keljetek fel, vegyétek fel a kereszteteket, és kövessetek Engem. Legyetek erősek. Én bátorságot fogok adni nektek, amelyre szükségetek lesz, mert azon lelkek sötétsége, akik visszautasítják Irgalmamat, le fog ereszkedni a Földre, s aztán szét fog terjedni. Csak azok, akik meg vannak áldva a Szentlélekkel, fogják tudni biztosítani a fényt, mely vezetni fogja mindazokat, akik be szeretnének lépni Királyságomba, hogy útjaikat az Örök Élet felé irányíthassák. Jézusotok   A büszkeség egy veszélyes tulajdonság, mert arról győzi meg az embert, hogy ő nagyobb, mint Isten 2013. december 15. vasárnap, 16:45 Drága, szeretett leányom, az emberiség nem ismeri az Isteni Törvényeket és Atyám Isteni Akaratát. Az ember Isten teremtménye, és mint olyan, sok titokkal kapcsolatban, melyet csak a Mennyország angyalai és szentjei ismernek, nem kapta meg a Tudás Ajándékát. Ezért tehát egy ember sem mondhatja, hogy ismeri az okát annak, hogy Atyám miért engedi meg bizonyos események megtörténését a világban, miközben mások azt állítják, hogy ismerik a világegyetem keletkezésének titkát. Az ember egyszerűen Isten szolgája, de Isten, mivel az Ő Saját tökéletes Képmására akarta az embert megteremteni, számos ajándékkal és tehetséggel ruházta őt fel. Ő sohasem adta meg az embernek az Élet Fájának a Tudását, és ennek oka volt: Az ember tönkretette tekintélyét Isten Szemében, amikor Ádám és Éva a büszkeség bűne miatt elszakadt Istentől. A büszkeség bűne napjainkban is folytatja útját, és oka az Istentől való nagy elpártolásnak. A büszkeség veszélyes tulajdonság, mert arról győzi meg az embert, hogy ő nagyobb, mint Isten. A büszkeség arra csábítja az embert, hogy összeütközésbe kerüljön az Isteni Törvényekkel. Ez magába foglalja azt a meggyőződést is, hogy az embernek joga van eldönteni: ki kaphatja meg az Élet Ajándékát, és kinek van joga arra, hogy azt elvegye. A büszkeség arról is meggyőzi az embert, hogy ő tudja, miként jött létre a világegyetem, valójában ő tudatlan az ilyen csodákkal szemben. Egyedül csak Istennek van hatalma bármit is létrehozni. Egyedül Isten az, aki eldönti, hogy milyen mértékben engedi meg az embernek, hogy Alkotását feltárja, vagy pedig azt megváltoztassa. Mégis az ember azt hiszi, hogy ő minden kérdésre tudja a megfelelő választ. Ha az ember azt hiszi, hogy saját vagy mások sorsát irányíthatja, súlyos hibát követ el, mert ha utánozza Lucifer bűnét, félre lesz dobva. Ha az ember nem hajlandó válaszolni a Teremtőjének, akkor az utolsó napon Ő sem lesz ott, hogy megvigasztalja az embert. Nem szabad soha megengednetek a büszkeségnek, hogy arról győzzön meg benneteket, hogy ti már minden dolgot ismertek ebből a világból, sőt azon túl is – mert ez lehetetlen. Ehelyett oda kellene figyelnetek, és el kellene fogadnotok a Szent Evangéliumokban meghatározott utasításokat, hogy békében és Atyám Akaratának megfelelően élhessetek. Mert ha Színe előtt megalázzátok magatokat, Ő nagy dicsőséget fog mutatni nektek, s aztán az utolsó napon meg fogjátok érteni Dicsőséges Királyságának nagy misztériumát. Jézusotok   A Keresztség Szentsége által a fenevad ereje meggyengül 2013. december 16. hétfő, 19:25 Drága, szeretett leányom, amikor közel vagy a Szívemhez, és amikor a lelkek teljesen átadják magukat Nekem, akkor számos dolog történik. Először is, az életetekben történő minden emberi beavatkozástól való félelem el fog tűnni. Helyébe a béke és a megelégedettség fog költözni, ami Tőlem jön, ha valóban ott lakom a szívetekben és a lelketekben. Nem hatolhat át a lelketeken sem a tömérdek sértés, sem a kegyetlenség vagy a kritika, mert ezt a szenvedést már átadtátok Nekem. Éppen ezért az ilyen támadásokkal szemben mindig nyugodtnak – és csendben kell maradnotok. A következő Kegyelem, amelyet kapni fogtok, az erő lesz, hogy ellenállhassatok a bűn kísértésének. Ez a kísértés, amelyet az ördög helyez naponta minden lélek elé, nagyon erőteljes, és csak nagyon kevés léleknek van elegendő akaratereje ahhoz, hogy elkerülje a bűnbeesést. De amint átadtátok Nekem az akaratotokat, akkor már az Én Akaratom lesz jelen a lelketekben, ami le fogja győzni az elétek helyezett kísértéseket. Soha ne becsüljétek alá a sátánnak az emberi nemre gyakorolt erős markolatát. Ez a hatalom olyan, mint egy hatalmas vihar, hasonló egy erős, vad széllökéshez, mely a földhöz verhet benneteket; a csábítás pedig, amit a gonosz helyez elétek, egy olyan erőhöz hasonlít, mely másodpercek alatt felemel és abba a bűnbe hajt benneteket, amelyet éppen el akartatok kerülni. Az ember bűnnel születik. A Keresztség Szentsége által a fenevad ereje meggyengül. Aztán, miközben az ember az élet számos megpróbáltatásán és kísértésén keresztül halad, minden ember mindenféle bűnre lesz csábítva. Csak azok, akik keményen dolgoznak, hogy elkerüljék a bűnt, fognak győzedelmeskedni a kegyetlen csatában, amelyet a gonosz azért fog indítani, hogy felfalja a lelküket. A Velem való rendszeres beszélgetés fontos. Mindössze annyit kell tennetek, hogy a saját szavaitokkal beszéltek Hozzám. Rendszeresen kérjetek Engem, hogy bocsássam meg bűneiteket, amelyek miatt lelkiismeret furdalást (bűntudatot) éreztek. Rendszeresen járuljatok a Szentségekhez. Végül pedig bízzatok Bennem, mert amikor ezt teszitek, akkor Nekem Hatalmam van arra, hogy visszahúzzalak benneteket a bűn szakadékának a széléről. Ha átadjátok Nekem az akaratotokat, akkor az Én Akaratom bennetek hajtóerővé fog válni, mely védelmet nyújt a Sátán ellen. Ha teljesen átadjátok magatokat Nekem, akkor tökéletesíteni fogjátok a lelketeket. Jézusotok   Egyedül csak Isten Fénye hozhat örök boldogságot 2013. december 18. szerda, 16:40 Drága, szeretett leányom, a kezdet vég nélküli. Miután Atyám egyszer megteremtette az életet, és az ember első lélegzetét veszi, testben fog létezni, s aztán lélekben pedig mindörökké. Az Örök Élet legnagyobb titka, hogy az valóban létezik, függetlenül attól, hogy az ember mellette dönt-e, vagy sem. Az ember megkapta a szabad akarat Ajándékát, és az utolsó lélegzetvétele napjáig a Földön választási lehetősége van: élheti az életét olyan jól, ahogyan csak tudja, Isten Törvényei szerint, és így elnyeri az üdvösségét, vagy eltékozolja Isten Létezésének Igazságát, és azt a saját vágyainak megfelelően éli. Amikor ő, megszegvén Isten Szavát, a saját szenvedélyeit, kapzsiságát és vágyait elégíti ki, akkor szörnyű kockázatot vállal magára, aminek következményei lesznek az örökkévalóságra vonatkozóan. Azok a szerencsések, akik elnyerik a legdicsőségesebb üdvösséget, az Örök Élet örömmámorában fognak élni Isten Királyságában. Ők, egységben Isten Akaratával, a dicsőség minden formáját élvezni fogják, és egy tökéletes létet fognak élni, amelynek soha nem lesz vége. Azok, akik úgy döntenek, hogy hátat fordítanak Istennek, annak ellenére, hogy Én minden erőfeszítést meg fogok hozni, csakhogy megmentsem sajnálatra méltó lelküket, szintén örökké fognak létezni. Sajnálatos módon, nekik szörnyű szenvedést kell majd elviselniük a magány és kétségbeesés vigasztalanságában. Nekik is részük lesz a feltámadásban az élőkkel és a holtakkal együtt, de az ő létük egy fájdalmas lét lesz, mert ők sohasem fogják meglátni Isten Fényét. Egyedül csak Isten Fénye hozhat örök boldogságot. Amikor az utolsó lélegzeteteket veszitek a Földön, akkor az egyszerűen azt jelenti, hogy az örökkévalóságba vezető utazásotok következő szakaszába lesztek ragadva. Csak egyetlen járható út van, és ez az, amelyen Hozzám érkeztek. Minden más út egy szörnyű létbe vezet, és mégis sok félrevezetett lélek azt hiszi, hogy ismeri az Igazságot, amikor visszautasítják az örökkévalóság létezését. Nem szabad soha elutasítanotok az Igazságot, mert egyedül csak az Igazság hozhat Örök Üdvösséget nektek. Jézusotok   Az Ítélet Napján meg fogjátok végre érteni Isten Hatalmát 2013. december 20. péntek, 23:16 Drága, szeretett leányom, az Én parancsom lesz az, melynek hatására a Sátán és démonai visszakozni fognak. Minden hatalmuk ellenére ők semmik Előttem, az Emberfia, Jézus Krisztus előtt. Mert az emberi nemhez intézett minden Alázatom, Áldozatom és Kérésem ellenére sohasem szabad Istenségemet alábecsülni. Hatalmamat nem szabad soha félreérteni, mert Én Mindenható Vagyok, és Királyságom örökké fenn fog állni akár az emberrel, vagy nélküle, akinek szabad akarata van, és ezért választhat, hogy követ-e Engem, vagy sem. Bár az emberiség gyengesége – melyet a bűn okozott – sebezhetővé tesz minden embert a Sátán kísértésével szemben, nektek sohasem szabad azt gondolnotok, hogy minden hatalom az ő birtokában van, mert nincs az ő birtokában. Minden démon, beleértve mesterüket, a fenevadat is, Parancsomra a Lábaim elé fognak hullni. Nem tudjátok ezt? Mert csak Egyetlenegy létezik, aki azzal az Istenséggel rendelkezik, hogy mindent a Lába alá vessen*, és az Én Vagyok, Jézus Krisztus. Isten kegyének elnyerése érdekében mindenkinek Hozzám kell jönnie. Szeretlek benneteket. Magamhoz vonzlak titeket. Védelmezlek benneteket. Megalázkodom előttetek. Mielőtt meghaltam volna, megengedtem, hogy értetek a földön, a sárban vonszoljanak Engem. Hamarosan szembe kell néznetek Velem. Az Ítélet Napján meg fogjátok végre érteni Isten Hatalmát, és akkor tudni fogjátok, hogy milyen érzés szemtől szembe állni az Én Isteni Fényemmel. Az Én Fényem annyira erőteljes, hogy csak a tiszta és alázatos lelkek fogják tudni elviselni. Sokakat közületek a Földre fog kényszeríteni, miközben az arcotokat el fogjátok takarni Előlem. Közületek csak nagyon kevesen alkalmasak arra, hogy megálljanak Előttem, és mégis Magamhoz foglak húzni benneteket, mígnem úgy álltok majd ott, ahogyan kell: Irántam való teljes önátadásban és engedelmességben. Azon a napon a szabad akaratotok véget ér. Jézusotok   *(lásd. Zsolt. 8,7) Ti nem választhatjátok el Egyházamat Igémtől – Testemtől –, mert akkor Az nem létezhet 2013. december 21. szombat, 20:13 Drága, szeretett leányom, azoknak, akik Isten Szent Szavát felhasználva azzal vádolnak téged, hogy Szent Szavam által Egyházam Vezetői Hivatala ellen harcolsz, meg kell hallaniuk Hívásomat. Az Általam, Jézus Krisztus által alapított Egyház kősziklára lett építve, és nem számít az, hogy mennyire támadják Egyházamat – Testemet –, mert a Pokol kapui sohasem vehetnek erőt Rajta. A sátán és ügynökei csak azt támadják, ami eredeti, Igaz, és ami Tőlem származik. Ezért van az, hogy minden energiáját az Egyházamra összpontosítja. Én a Testem, a Legszentebb Eukarisztia által Vagyok jelen Egyházamban. Ellenségeim mindig a legszentebb Eukarisztiát fogják célba venni, mivel Az nem csupán csak egy jelképe a Szeretetemnek és a világ megváltására tett Ígéretemnek, hanem Az az Én Testem. Az (Eukarisztia) él és lélegzik, mert Én Vagyok az, Jézus Krisztus, Aki abban lakozik. Én továbbra is Jelen leszek a Szent Eukarisztiában, egészen a vég közeledtéig, de Egyházam sosem fog meghalni. Az Ige Testté lett, és ti, Isten gyermekei, a Testem által továbbra is közel fogtok maradni Hozzám. Amikor a múltban ellenségeim megtámadták Egyházamat, Egyházam egyesült és harcolt ellenségei ellen. De most, amikor Egyházamat a gonosz szellem belülről támadja, nagyon kevés akadállyal fogja magát szembe találni a szekuláris világ részéről. A sátán nem támadja meg a saját munkáját. Én, az Emberfia, soha nem fogom cserbenhagyni Egyházamat, mert Az áthatolhatatlan az ördög számára. Követőim továbbra is hűségesek lesznek Egyházamhoz, egészen az utolsó napig. Azonban nagy lesz azoknak az embereknek a száma, akik nem fogják megérteni a támadásokat, amelyek Egyházamat belülről fogják érinteni. A nagytöbbségük elégedett lesz a Szentségeket és az Isten Törvényét érintő számos változások bevezetésével. Ők le fogják nyelni azt a hazugságot, mely szerint egy modern élet, egy modern egyházat kíván; hogy a mai embernek tudnia kell szabad akarati döntést hoznia, független attól, hogy az sérti vagy nem Istent. Aztán, amikor megsértik Istent és vétkeznek az istenkáromlás bűnével, amikor megszentségtelenítik a Szent Eukarisztiát, akkor ők többé már nem részei Egyházamnak. Egyházam érintetlen marad. Egyházam fenn fog állni azoknak köszönhetően, akik továbbra is hűségesek maradnak Isten Igéjéhez – az Igéhez, amely Testté lett. Ti nem választhatjátok el Egyházamat Igémtől (Szavamtól) – Testemtől –, mert akkor Az nem létezhet. Megígértem, hogy meg fogom védeni Egyházamat a pokol kapuival szemben, és Én ezt most hűséges felszentelt szolgáim felkészítésével teszem, hogy Mellém álljanak, hogy továbbra is hűségesek és állhatatosak maradjanak, egészen a Nagy Napig. Én sosem szegem meg Ígéretemet. Jézusotok   Üdvösség Anyja: A Lelkiismeret Megvilágításának csodája által, Ő, az én Fiam, örömet, szeretetet és reményt fog hozni a világnak 2013. december 22. vasárnap, 15:19 Gyermekem, kérlek, tedd ismertté, hogy az Én drága Fiam Irgalmasságának Nagyszabású Beavatkozására készül. Ennek eredményeképpen a világ meg fog újulni, és sokan örülni fognak, hogy az Isten Létezését érintő kétségek után új szabadságukra találtak. Mennyire magányosak azok, akik nem ismerik Fiamat. Amikor a Fiam Mennybemenetele előtt ott állt a hegyen, tanítványai össze voltak zavarodva, és féltek, hogy az elválás miatt nélkülözniük kell Jelenlétét. Sokan pánikba estek, és könyörögtek Fiamhoz, hogy ne hagyja el őket. Ő megvigasztalta őket, türelmesen elmagyarázván nekik, hogy ez az elválás csak ideiglenes, és hogy segítséget fog küldeni nekik. A segítség, amelyre utalt, a Szentlélek Ajándéka volt. Aztán így szólt hozzájuk: „Ne féljetek, mert Annak segítségével, Akit Én nektek küldeni fogok, nem lesztek egyedül. Én mindig veletek leszek a Szentlélek Alakjában.” Mert jóllehet Ő mindenkinek elmondta, hogy egy napon vissza fog jönni, de ők nem igazán értették, hogy mire gondol. Egyesek azt gondolták, hogy hetekbe fog telni, amíg Ő ismertté teszi majd magát. De ne feledjétek: Isten Ideje szerint, egy (bizonyos) nap bármikor bekövetkezhet. Most, ez a nap egyre csak közeledik, és minden megjövendölt prófécia, mely a végidőkre vonatkozik, bekövetkezik. Ne legyen félelem a szívetekben, drága gyermekek, mert az örvendezés ideje szinte már elérkezett hozzátok. Nem lesz több könny, sem szomorúság, mert Fiam Nagy Napja hirtelen fog felvirradni, és Ő Szentséges Karjaiba fogja gyűjteni övéit. Imádkozzatok Isten nagy Áldásaiért és nagy Irgalmáért, melyeket Fiam nagy bőségben tartogat Isten minden gyermeke számára. Ez magába foglalja a jókat, a rosszakat és a közömbösöket egyaránt. A Lelkiismeret Megvilágításának csodája által, Ő, az én Fiam, örömet, szeretetet és reményt fog hozni a világnak. Legyetek hálásak ezért a nagy Irgalmasságért. Fiam irántatok való szeretete nem fog meghalni soha, sem pedig elhalványulni, és azt meg sem fogja vonni tőletek soha, mert ti Hozzá tartoztok. Ti az Övéi vagytok. Ti Isten gyermekei vagytok. Ti nem a Sátánhoz tartoztok. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy az emberiség Fiam Irgalmas Kezét válassza a csalás és a gonosz szorítása helyet, melyet a gonosz a gyengékre gyakorol. Szeretett Édesanyátok, Az Üdvösség Anyja   Hamarosan Mennyei Dicsőségem teljességében fogtok látni Engem, és akkor végre meg fogjátok érteni Istenségem Misztériumát 2013. december 22. vasárnap, 15:56 Drága, szeretett leányom, a világ hamarosan fel fog állni, és el fogja ismerni Jelenlétemet. Jelenlétem érezhető lesz majd minden nemzetben, országban és otthonban, és senki sem fogja tudni tagadni Jelenlétemet, de néhányan nem fognak akarni tanúságot tenni Beavatkozásomról. Nektek, mindnyájatoknak el kell fogadnotok, hogy amikor a Nagyfigyelmeztetés megtörténik, az egy Nagy Mennyei Jel lesz az Égből. Ez fogja bizonyítani Isten minden gyermeke iránti Szeretetét.   Azon a Napon a ti magányos Istentől való elszakadásotok véget ér. Azok, akik védelem után vágynak a világban lévő szenvedéssel szemben, tudniuk kell a következőket: Én le fogom törölni könnyeiteket. Megbocsátom bűneiteket. Mindnyájatokat meg foglak áldani, beleértve azokat is, akik hátat fordítanak Nekem, abban a reményben, hogy futva fognak vissza jönni majd Hozzám, hogy megmentsem őket. A világ az Enyém. Isten gyermekei össze lesznek gyűjtve, és mindazok, akiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe, Karjaimba lesznek ragadva. Imádkozzatok, hogy azok, akiknek kétségeik vannak, megszabaduljanak azoktól; hogy akik szörnyű sötétségben vannak, Irgalmat kérjenek Tőlem, és akik tagadnak Engem, végül elismerjenek. Nektek sohasem szabad megengednetek, hogy Szent Szavam ócsárlói eltávolítsanak benneteket Tőlem, szeretett Jézusotoktól. Hamarosan Mennyei Dicsőségem teljességében fogtok látni Engem, és akkor végre meg fogjátok érteni Istenségem Misztériumát. Jézusotok   Üdvösség Anyja: Isten Igéjének ezen új és trágár utánzásáról sokan azt fogják gondolni, hogy az egyszerűen csak egy modern változata az Újszövetségnek 2013. december 23. hétfő, 18:36 Gyermekem, a sötétség olyan hirtelen fog leereszkedni Fiam Egyházára, hogy sokan nagy döbbenetükben azonnal el fognak némulni. Fiamról, Jézus Krisztusról, a Királyról kijelentik majd, hogy Ő többé már nem Király. Az Ő helyére (a) pogány istenek és vallások fognak felemelkedni, beleértve azokat is, amelyek nem Istentől származnak, és mindegyiknek meg lesz a maga szerepe Fiam földi Egyházában. A világ számára ez az újonnan kihirdetett úgynevezett Kereszténység, jó hírnek fog számítani. A világ örvendezni fog, mert sokan üdvözölni fogják, amikor azt látják, hogy mindenféle cselekedettel szemben, amelyek eddig bűnnek számítottak Isten Szemében, most nagyon toleránsak.   Amikor Fiam a Földön járt, a Farizeusok elutasították az Igazságot. Ők csak abban hittek, ami nekik megfelelt, meg sok más valótlanságban. Ők nem fogadták el Fiam széttárt Karjait, miközben Ő Isten Szent Szavát hirdette. Ismét eljött az idő azok számára, akik azt állítják, hogy ismerik az Igazságot, de ugyanakkor Fiamat megtagadják. Ez alatt az Ő Szent Szavát értem, ahogyan azt a Legszentebb Evangéliumok hirdetik. Hamarosan a legszentebb Könyvet félre fogják dobni, és egy új istenkáromló helyettesítőt fognak mindenkinek bemutatni mind Fiam Egyházában, mind pedig azon kívül. Sokan meg lesznek tévesztve. Olyan ravaszok Fiam ellenségei, hogy Isten Igéjének ezen új és trágár utánzásáról sokan azt fogják gondolni, hogy az egyszerűen csak egy modern változata az Újszövetségnek. Fiam Igéjét úgy fogják használni és módosítani, mintha az valami újat jelentene – valamit, amit Ő sosem mondott. A gonosz, Fiam ellenségein keresztül mindig az Igazságot felhasználva – a hazugságok alapjaként – fogja becsapni a világot. Ők az Igazságot felhasználván mindig azt fogják támadni, ami Igaz, annak érdekében, hogy Fiam Szavát bemocskolják. Elsőként az Ő Igéjével fogják kezdeni, hogy elpusztítsák azt: először is nevetségessé téve azt, aztán félredobják az eretnekség javára. Majd pedig a Testét fogják támadni. Az Ige Testté lett, Fiam alakjában. Korábban már megfeszítették Fiamat, és most, hogy újra eljön megújítani a Földet, a Szent Eukarisztiát fogják elpusztítani. Mindazoknak, akik hisznek, ki kell tartaniuk e szörnyű szülés kínjai közepette, mert amikor ennek az egésznek vége lesz, az Emberfia fel fog emelkedni, és jön, hogy visszakövetelje Királyságát a Földön. Azoknak, akik szeretik Fiamat, tisztelniük kell Őt mindenkor, és soha nem szabad Őt megtagadniuk. Nektek fel kell készülnötök arra, hogy az Igazságból éljetek, és ne adjátok meg magatokat soha – elfogadván a hazugságokat, amelyeket világszerte terjeszteni fognak – a hamarosan bejelentésre kerülő új világvallásnak. Amikor látjátok megtörténni ezeket a dolgokat, biztosak lehettek abban, hogy az Egy, Igaz Üdvözítőnek, Jézus Krisztusnak, az emberiség Királya Második Eljövetelének ideje közel van. Szeretett Édesanyátok, Az Üdvösség Anyja   A következő Karácsonyt, Születésem ünnepét, egy nagy szertartással fogják felcserélni 2013. december 25. szerda, 21:50 Drága, szeretett leányom, Én vagyok a Megtestesült Ige. Testem átöleli a mai világot, de a világ bár a Karácsonyt ünnepli, érzéketlen Üdvösségtervemmel szemben. A Karácsony többé már nem a Születésem ünnepe, hanem egy pogány helyettesítő, ahol minden tiszteletet a hamisságok utáni törekvésnek adnak át. Mennyire meggyengült a Kereszténység hite! Milyen könnyen elfelejtették, amit a világnak tanítottam! Milyen sokat törődnek az anyagi jóléttel – amiből csupán por lesz csak –, miközben teljesen elhanyagolják a lelkük állapotát. Rátok ereszkedett az az idő, amikor a legtöbb Keresztény hite annyira meggyengült, hogy keveset beszélnek Dicsőséges Istenségemről, vagy ritkán hivatkoznak arra. Tanításaimnak többé már nincs valódi értelme az életetekben, és sok pap többé már nem úgy szeret Engem, ahogyan kellene. Nem, leányom, ők egyáltalán nem ismernek jól Engem. Nem fogok addig nyugodni, amíg meg nem hallják a Hangomat, míg fel nem ébresztelek benneteket azzal a felhívással: hogy újítsátok meg a hiteteket. Hamarosan a Belém vetett hitetek egyre csak gyengülni fog. Annyira elfoglaltak lesztek, elmerülvén azon országok politikai ügyeiben, ahol a háborúk és a szegénység burjánzanak, hogy el fogtok felejteni Engem. A hitetekben az ellenségeim fognak a Helyembe lépni, akik szolgáimnak adják ki magukat, és akik egyre jobban és jobban eltávolítanak Tőlem benneteket. A következő Karácsonyt, Születésem ünnepét, egy nagy szertartással fogják felcserélni, ami a csalók munkáját fogja dicsérni, akik Egyházamban hivalkodnak, egyházi öltözéket viselvén, ami csak arra szolgál, hogy becsapják a hívőket. Azon a napon meg fogják tapsolni a társadalmi igazságosság, az emberi jogok és a pénz istenét, és azt fogják mondani, hogy a világ éhínsége érdekében léptek fel. De tudnotok kell a következőt: Mindezek a dolgok, amelyeket az Én Nevemben mutatnak be a világnak, csak egyetlen célt szolgálnak: hogy távol tartsanak benneteket Szavamtól, ami az Én Húsom. Az Én Húsom, a Testemből van. Az Én Testem pedig Egyházam. Amikor azok, akik azt mondják, hogy Egyházamhoz tartoznak, de nem tisztelik Szent Szavamat, hanem helyette a világ politikáját ölelik át, és megpróbálják azt irányítani, akkor ők nem mondhatják soha, hogy Tőlem valók. Elérkezett a megosztottság ideje: a megjövendölt egyházszakadás, és az gyors lesz. Ti csak egyetlen Istent szerethettek, és az egyedüli út Atyámhoz, Rajtam, az Ő Egyszülött Fián keresztül vezet. Ha elszakadtok Tőlem a politikai kampányok hajhászásában, melyek arra törekednek, hogy elősegítsék az emberi jogok és a társadalmi igazságosság előmozdítását, akkor meg fogtok tagadni Engem. Nehéz a Szívem ebben az időben. Azért adom nektek ezt a figyelmeztetést, hogy ne essetek tévedésbe és abba a legravaszabb csapdába, amelyet legfőbb ellenségem, az ördög tanítványai helyeznek elétek. Jézusotok   A világ megmentésére vonatkozó terveim elkészültek, és Én egy lelket sem fogok egykönnyen elengedni 2013. december 26. csütörtök, 14:20 Drága, szeretett leányom, az a Vágyam, hogy mindnyájatoknak vigaszt nyújtsak ebben az időben. A világ megmentésére vonatkozó terveim elkészültek, és Én egy lelket sem fogok egykönnyen elengedni. Isten mindenegyes gyermeke képes szeretni, még azok is, akik eltávolodtak Istentől. Minden lélek a Szeretet Ajándékával született – Isten Ajándékával, aki bennük lakozik, még akkor is, ha nem ismerik fel Őt. A Szeretet egy olyan tulajdonság, amelyet a Sátán gyűlöl, mert Isten a Szeretet. Mindenki, aki egy másik embert szeret, örömet érez a szívében. A Szeretet a legtermészetesebb érzés, és pontosan a szeretet az, ami égve tartja Isten Fényét a sötét világban. A Sátán fel fog használni minden alkalmat, hogy támadja a szeretetet. Ő, akiktől csak tudja, el fogja ragadni a szeretetet, és sok más gonosz helyettesítővel fogja azt felcserélni. Amikor a Házasság Szentségét támadja, akkor meggyengíti a szeretetet minden egybekelt között, amíg ott már csak gyűlölet marad. Baráti kapcsolatokat fog tönkre tenni. Megosztottságot, bizalmatlanságot és gyűlöletet fog okozni, amikor és ahol csak tud. Ő az oka a gyilkosságoknak, az emberek közötti erőszaknak, a zsarnoki cselekedeteknek, a kínzásoknak és a háborúknak. Amikor a Sátán megtámadja a szeretet természetes törvényét, amit Atyám alkotott, akkor szörnyű gyötrelembe viszi az embert. Amíg a szeretet hiányzik az életükből, nem fognak békére lelni. Ahol nincs szeretet, ott hiányozni fog a mások iránti bizalom is, és ha egy ember lelkében gyűlölet van, akkor rettenetes kegyetlenséggel fog bánni másokkal. A gyűlölet soha nem jöhet Istentől. A gyűlölet az ördögtől származik. Aki gyűlöl, az utánozza a Sátán tulajdonságait. Mivel utánozza a Sátánt, ezért az ember gyakran fogja a gyűlöletet édes és ravasz álarc mögé rejteni. Gyakran megtörténik, hogy amikor valaki gyűlöli a másikat – azért hogy megtévessze őt –,azt mondja, hogy ő csupán szeretetből beszél, s közben kárt okoz neki. Az az ember, aki gyűlöl, akárcsak a Sátán, nagyon óvatos, nehogy feltárja a gyűlöletét. Sokan azt fogják mondani, hogy ők jóhiszeműen jártak el, mert szükség van a becsületességre. Azonban a gyűlöletből fakadó cselekedet nem hozhat jó gyümölcsöt, mert akárcsak a romlott hús, romlást fog hozni, és aztán a lélek halálát. A Szeretet minden, ami számít a Szememben. Biztosak lehettek abban, hogy mindazok, akik tele vannak szeretettel - egymás és Isten iránt -, azok már a kegyeimben vannak. Azoknak, akik Isten kegyeit élvezik, nagy Irgalmasságot fogok mutatni. Azok, akiknek a lelkében gyűlölet van, nem fognak Irgalmasságban részesülni, hacsak előbb meg nem váltják önmagukat a Szememben. Nem szabad elfelednetek, hogy a gyűlölet bármilyen formája, különösképpen, ha azt az Én Nevemben cselekszik, csak lelki sivárságot hozhat. Az Én Szeretetem sokkal nagyobb, mint azt bárki érezni képes. Az meghaladja felfogóképességeteket. Irántatok való Szeretetem nagyságának és mélységének köszönhetően el foglak tölteni mindnyájatokat Szentlelkemmel. Szeretetem elő fogja hozni szívetekbe a szeretetet, független attól, hogy az mennyire csekély az adott lélekben. Ezért kérem, hogy ne adjátok fel soha a reményt, mely szerint Én üdvösséget hozok az egész világ számára, mert a Türelmem végtelen és a Szeretetem örökkévaló. Jézusotok   Isten minden gyermeke része az Ő rendkívüli családjának 2013. december 28. szombat, 23:36 Drága, szeretett leányom, sokaknak, akik hisznek Istenben, csak egy homályos elképzelése van arról, hogy Ki Ő valójában, és miért teremtette a világot. Atyám maga a Szeretet. Mindazok, akik körülveszik, szeretik Őt, ahogyan elképzelésetek szerint egy nagyra értékelt apát szeretnek. Vele lenni a legtermészetesebb érzés, és a Mennyben mindenki teljes egységben van Vele. Ők dédelgetve, hőn szeretve érzik magukat, és ez a hovatartozás érzésének a teljességét hozza számukra. Amikor mindazok, akik Atyám Királyságában Vele egyesülve a kegyeit élvezik, akkor egy olyan elragadtatásban részesülnek, ami számotokra a Földön ismeretlen. Amikor azok, akik követnek Engem, Jézus Krisztust, és egyesülnek Velem, megismerik Atyámat, szintén meg fogják tapasztalni a hovatartozásnak ezt az érzését. Isten minden gyermeke része az Ő rendkívüli családjának, és Ő mindegyiket véget nem érő szenvedéllyel szereti. Nektek, akik Mennyei Kegyelmekkel vagytok megáldva, és akik közel érzitek magatokat Atyámhoz, tudnotok kell, hogy ti egyrészt a tisztelet érzését fogjátok érezni, amikor a szívetekben Vele beszéltek. De másrészt szeretve fogjátok érezni magatokat, és ösztönösen tudni fogjátok - amit nem tudtok majd megérteni -, hogy az Ő gyermekei vagytok. Ez egyformán vonatkozik Isten minden gyermekére, az életkortól függetlenül. Mert Isten Királyságában nem létezik életkor. Mindenki a lelke állapotának megfelelően emeltetik fel, és aszerint, ahogyan Atyám Akaratát teljesítette. Ó, mennyire megfeledkeztek Atyámról, és mennyire félreismerték! Ő nem egy félelmetes Atya, ráadásul az Igazságossága Véges. Ő szerető és igazságos, és mindent meg fog tenni, amit csak lehet, hogy megújítsa a világot, hogy az megfelelően fel legyen készítve az Én, az Ő szeretett Fia fogadására. Nektek sosem szabad azt éreznetek, hogy nem hívhatjátok Atyámat, mert Ő a ti Atyátok, a Mindenható, Aki Parancsot adott, hogy az élet elkezdődjék, és Aki Parancsot ad, hogy az élet véget érjen. Kövessétek Atyám Parancsolatait. Fogadjátok hálával Születésem, Halálom Ajándékát, és az Örök Életre való feltámadás a tietek lesz. Jézusotok   Üdvösség Anyja: Fiam azzal bízott meg engem, hogy ezt a fontos Üzenetet hozzam el a világnak (& 131. ima) 2013. december 28. szombat, 23:50 Gyermekem, Fiam azzal bízott meg engem, hogy ezt a fontos Üzenetet hozzam el a világnak. Ő azt óhajtja, hogy mindazok, akiknek olyan családjuk és barátaik vannak, akik elutasítják Istent és megtagadják szeretett Fiamat, Jézus Krisztust, megtudják, hogy Ő Kegyelmeivel el fogja árasztani őket, ha ti értük az alábbi Keresztes Imahadjárat Imáját imádkozzátok. Amikor ezt az Imát elmondjátok értük, akkor Ő nagy Könyörülettel fogja őket elárasztani, és meg fogja menteni őket, visszahúzván a pusztulás szakadékának a széléről. A Keresztes Imahadjárat 131. Imája: Az Irgalmasság Imája Ó, Üdvösségnek drága Anyja, kérlek, kérd meg Fiadat, Jézus Krisztust, hogy a Nagyfigyelmeztetés ideje alatt és az utolsó Napon részesítse Irgalomban (a nevek felsorolása), még mielőtt Fiad Színe elé járulnának. Kérlek, imádkozz, hogy valamennyien megmeneküljenek, és élvezzék az Örök Élet gyümölcseit. Védelmezd őket minden nap, és vidd őket Fiadhoz, hogy megmutassa nekik az Ő jelenlétét, hogy megkapják a lélek békéjét, és hogy nagy Kegyelmeket nyerjenek el. Ámen. Fiam e Küldetésnek köszönhetően rendkívüli Kegyelmeket fog árasztani azokra a lelkekre, akiknek szükségük van az Ő Irgalmára. Ő mindig bőkezű, amikor a lelkek az Ő Szent Igéje szerint élnek, és örömmel fogadják Őt a szívükbe. Menjetek, és örvendjetek, mert ez egyike a legkülönlegesebb Ajándékoknak, amelyet Ő azoknak adott, akik válaszoltak Mennyei hívására. Szeretett Édesanyátok, Az Üdvösség Anyja   Az Igazságot mindnyájan megkaptátok, de közületek sokan megfeledkeztek róla. Untat benneteket. Túl kellemetlen a számotokra. 2013. december 29. vasárnap, 19:48 Drága, szeretett leányom, amikor kezdetben feltártam az Igazság Könyvének titkait, akkor azt mondtam nektek, hogy ezt a Könyvet már megjövendölték a próféták, összesen háromszor, ami a Szentháromságot jelképezi. Én nem azért mondom el ezeket a dolgokat, hogy félelmet keltsek bennetek. Azért beszélek ezekről a tényekről, hogy teljesen megbízzatok Bennem. Leányom, Atyám Terve a megtérés terjedését illetően akkor vette kezdetét, amikor ez a Küldetés elkezdődött. Erre a megtérésre nagyon nagy szükség van a nagy hitehagyás, az érzéketlenség, és az Isten Szava iránti szégyenletes közöny idején. Isten gyermekei a Legszentebb Könyvben megkapták az Igazságot, de az abban foglaltak nagy része kevés hatással van a mai világ emberére. Hogyan lehetséges ez? Oly sok embert magával ragad a szórakozás, könnyelműen mulatnak, és mindent gyorsan megragadnak, ami élvezetet kínál számukra. Még az ember Megteremtésének Igazságát is elutasítják. Ehelyett az önmaguk alkotta hamis istenekbe vetett nevetséges hiedelemmel cserélték fel az Igazságot. A mágiával kapcsolatos gyakorlataik és az okkultizmusba való gonosz belekeveredésük sokak figyelmét felkeltette, és felcsigázta azoknak a fantáziáját, akik életükben a szenzációt hajhásszák. Aztán ott vannak azok, akik visszaélnek a szellemi világról szerzett ismereteikkel, és akik miatt már sok lélek elvándorolt Tőlem. Ezek a szegény lelkek, hogy szellemi képességekre tegyenek szert, a gonosz szellemet idézik meg, amikor azokat a szellemeket hívják, akik már beléptek a Pokolba. Ezek a szellemek pedig csak beljebb húzzák őket egy olyan hálóba, ahonnan nem tudnak soha többé kiszabadulni. Azok, akik belekeveredtek a new age gyakorlataiba, a boszorkányságba, a tarot kártyákba és a jóslásokba, szörnyű szerencsétlenség okozói lesznek mások számára, bár sok esetben nem tudják, hogy ezzel milyen kárt csinálnak. Mindezek az emberek, akik az Egy, Igaz Istennel szemben hamis isteneket részesítenek előnyben, a pogányság bűnébe esnek, ami egy szörnyű bűn, mert ők tudták az Igazságot, még mielőtt elfordultak volna tőle. Aztán ott vannak azok, akik átkoznak másokat, amikor a Sátánizmusba keverednek. Ők már annyira romlottak, hogy szüntelenül gúnyolnak Engem, és hasonló gonosz tetteket visznek végbe, mivel az ördöggel már egyezséget kötöttek. Bármi is legyen az, amit teszek, már semmi sem fogja őket megváltoztatni. Ó mennyi keserű Könnyet ejtek e szegény félrevezetett lelkek miatt! Aztán ott vannak azok, akik ismernek Engem, de keveset időznek a Társaságomban. Ők nagy szomorúságot okoznak Nekem, mivel a lelkük üdvösségét magától értetődőnek tekintik. Azt hiszik, hogy természetes joguk van az Örök Élethez, de azt már nem hiszik, hogy azt ki is kell érdemelni. Sokan közülük annyira önteltek, hogy nem törődnek a Szentségekkel, és a Tízparancsolatot is csak ritkán veszik figyelembe, mivel úgy gondolják, hogy az manapság már rájuk nem vonatkozik. Sokan nem hisznek már a Pokol és a Tisztítótűz létezésében sem. Ők egy nagyon veszélyes utat járnak. Hamarosan még jobban meg lesznek tévesztve, amikor majd megetetik őket egy új felvizezett tannal, amelyet az ellenségeim fognak bevezetni. Nekik most sok imára van szükségük. Végül ott vannak azok, akik a legközelebb állnak Hozzám, és akik minden Szent dologban jártasak. Ők azok a lelkek, akik nagy vigaszt hoznak Nekem, és akikre Támaszkodom. De vannak olyanok is közöttük, akik nem élik az Igazságot. Ők az Igazságot prédikálják, de Tanításaim alapvető elemeit nem gyakorolják. Nem úgy szeretnek másokat, ahogyan kellene. Lenézik azokat, akikről úgy vélik, hogy kevésbé jártasak a Szent dolgokban, mint ők maguk. Egyesek úgy gondolják, hogy ők többet érnek másoknál, és Isten előtt kedvesebbek. Ezek a képmutatók dühítenek Engem a legjobban, mert nem képesek meglátni, hogy mennyire súlyosan vétkeznek a Szememben. Tehát láthatjátok, hogy az Igazságot soha nem szabad magától értetődőnek venni. Az Igazságot mindnyájan megkaptátok, de közületek sokan megfeledkeztek róla. Untat benneteket. Túl kellemetlen a számotokra, túl időigényes – mert sokan úgy néznek az Igazságra, mint ami többé már nem helytálló agyonhajszolt életetekben. Sokan közületek meg fognak tagadni Engem, és végül teljesen el fognak utasítani, amikor azok, akik el akarnak fordítani benneteket az üdvösségtől, hazugságokkal fognak etetni titeket. Ezért újra meg kell tanulnotok az Igazságot. Csak egyetlen Igazság létezhet, az Igazság, amelyet Atyám határozott meg kezdettől fogva. Jézusotok   Amikor megkísérelitek átírni Isten Igéjét, akkor istenkáromlással vétkeztek 2013. december 30. hétfő, 20:06 Drága, szeretett leányom, amikor megkérdőjelezitek Hatalmamat, akkor megtagadjátok az Igazságot. Amikor kétségbe vonjátok Szavamat, mely kőbe lett vésve, akkor ti nem fogadjátok el az Igazságot. Amikor megkísérelitek átírni Isten Igéjét, akkor istenkáromlással vétkeztek. A világ figyelmeztetve lett, hogy soha senki – sem felszentelt szolga, sem kiválasztott lélek, sem próféta – nem adhat hozzá, vagy vehet el Isten Szavából, mely Atyám Könyvében meg van határozva. Mégis, pontosan ez fog megtörténni, amikor azok, akik azt állítják, hogy földi Egyházam kiválasztott vezetői, megváltoztatják az Igazságot. Ez a nap már nagyon közel van. Ez az a nap, amellyel kapcsolatosan figyelmeztetve voltatok. Mert az, aki meg merészeli változtatni az Igét, ezzel a cselekedetével azt mondja, hogy ő Isten fölött áll. Azok, akik tetteikkel és cselekedeteikkel azt állítják, hogy ők Isten fölött állnak, soha nem lehetnek az Én képviselőim. Mivel az ember hite oly gyenge, és mivel alig ismerik az Újszövetséget, sokakat meg fognak téveszteni, elfogadtatván velük Igazságként az eretnekséget. Ez lesz az ő bukásuk. Beavatkozásom a Szentlélek kiáradása által lesz, hogy megvilágosítsa azokat, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzám. Most a próbatétel a következő lesz: Ha ti valóban hisztek az Én Létezésemben, Küldetésemben, Keresztre feszítésemben, Feltámadásomban és az Üdvösségre tett Ígéretemben, akkor ti sohasem fogjátok kétségbe vonni Szent Igémet, amelyet a Bibliában adtam nektek. Ha ti egy percre is azt hiszitek, hogy Én az Evangéliumoknak, Isten Tízparancsolatának, és mindenekelőtt annak, amit tanítottam nektek bármilyen új értelmezési formáját megáldanám, csupán azért, hogy az megfeleljen a modern társadalomnak, akkor ti nagyon tévedtek. Az a nap, amikor a vezető, aki azt állítja, hogy földi Egyházamat vezeti, azt mondja, hogy bizonyos bűnök már nem számítanak bűnnek, a vég kezdetének a napja lesz. Mert ez lesz az a nap, amelyre figyelnetek kell. Ez lesz az a nap, amikor Egyházam belép a sötétség korszakába. Azon a napon nem szabad abba a kísértésbe esnetek, hogy megtagadjatok Engem: hogy megtagadjátok az Igazságot. A hazugságok sohasem helyettesíthetik az Igazságot. Jézusotok Üdvösség Anyja: Az Igazságot el fogják ferdíteni, és Isten Szavát visszafelé fogják bemutatni 2014. január 1. szerda, 13:44 Gyermekem, kérlek, bátorítsd Isten gyermekeit, hogy tartsanak majd ki a megpróbáltatások idején, amelyek hamarosan be fognak következni. Nagyon sok kihívással kell majd szembenéznie minden Kereszténynek, akiknek azzal a gonosz hitehagyással kell majd szembesülniük, amelyet azok fognak felvonultatni előttük, akiknél ők majd útmutatást keresnek, hogy teljes Keresztény életet éljenek. Azok, akiket hamarosan Fiam földi Egyházának legmagasabb hivatalaiba neveznek ki, nem Istentől valók lesznek. Ők nem Fiamat fogják szolgálni, és sok tant és törvényt meg fognak változtatni az Egyházban. A sok új könyv, misekönyv és levelek bevezetésével olyan gyorsan fogják véghezvinni ezeket a változtatásokat, hogy ti ebből azonnal tudni fogjátok, az ilyen munkák előkészítése éveket igényel. Az ilyen gyökeres és sokrétű változtatások bevezetése lehetetlen lenne, ha előzőleg azokat nem évekig készítették volna elő. Ez egyike lesz azon jeleknek, amelyben biztosak lehettek, hogy ezt a hamarosan bevezetésre kerülő elferdített tant nagy gondossággal készítették elő. Az Egyházban sokan nem fogják felismerni ezeket a változásokat, viszont azokat, akik ezeket felismerik, meg fogják tapsolni, mivel így némileg enyhíteni fogják a bűneik felett érzett bűntudatot. Végül meg fognak könnyebbülni, mert mostantól ez azt fogja jelenteni, hogy sikerül nekik nyíltan hirdetniük mindazokat az általuk elfogadott dolgokat, amelyek sértik Istent. Mert ha az Egyház egyszer azt vallja, hogy a bűn egy természetes dolog, és amely része az emberi természetnek, akkor ez minden bizonnyal azt jelenti, hogy a bűnnek többé már nincs jelentősége. Ezt követően, miközben azt állítják, hogy a világ szegényeivel és éhezőivel törődnek, azt fogják hinni magukról, hogy ők szentek Isten Szemében. Amikor már Fiamat nyilvánosan megtagadják, és a Szavát elferdítetik, akkor nagy hangsúlyt fognak helyezni a nyilvános jótékonysági cselekedetekre. Ez eltereli majd a figyelmet a valóságról. El fogja vonni a figyelmet, és végül Isten Igaz Igéjéről többé már nem fognak szót ejteni. Amikor minden vallást egy fedél alá hoznak, és ahol a pogányok nézeteit nagy tisztelettel kezelik, ott az emberek félni fognak felállni, és az Igazságot hirdetni. Amikor ezt mégis bátorkodnak megtenni, akkor istenkáromlással fogják őket vádolni. Az a nap, amikor önmagatokat igaz Kereszténynek kell vallanotok, gyorsan közeledik, és ha az embereket Isten Szavára emlékeztetitek, eretnekséggel fognak vádolni benneteket. Az Igazságot el fogják ferdíteni, és Isten Szavát visszafelé fogják bemutatni. Semmi sem lesz rendben. Semminek sem lesz értelme azokban az új szabályokban, melyeket hamarosan bevezetnek Fiam Egyházában. Nem az számít, hogy mennyire népszerűtlenné váltok, hanem hogy hűségesek maradjatok mindvégig Isten Igéjéhez. Szeretett Édesanyátok, Az Üdvösség Anyja   Négyből hárman meg fognak Engem tagadni 2014. január 2. csütörtök, 20:40 Leányom, szinte már elérkezett hozzátok az az idő, amikor a Kilétemről való minden nyilvános elismerés csupán egy halvány pislákolás lesz a gyertya kanócán, amely szinte már teljesen elégett. Azok, akik azt mondják, hogy Tőlem valók, csak keveset fognak beszélni Rólam. Azok, akik Hozzám hűségesek, meg fognak rémülni, amikor látni fogják azt a sok embert, akik majd meg fognak Engem tagadni. Az az idő, amikor a hívők el lesznek választva azoktól, akiket súlyos tévedésbe visznek, szinte már elérkezett. Az eljövendő napokban a vakok, a süketek, és azok, akik továbbra sem lesznek éberek Isten Igaz Szavára, több milliárdnyian fognak eggyé tömörülni, és egy hamis tant fognak elfogadni, mely nem Tőlem való. Amikor a hitvallás egy új formájának a megújításáról hallotok beszélni, ami a bérmálás szentségének egyféle változata lesz, akkor tudnotok kell, hogy ez egy emberi alkotás. Ennek semmi jelentősége sem lesz a Szemeimben. Ezt a hamis próféta fogja bemutatni globális tervének a részeként, hogy egyesítse az összes vallást a világon. Istenségemet félre fogják söpörni. Szavamat elfelejtik és eltemetik, s közben Tanításaimat azért fogják elferdíteni, hogy rákényszerítsék a híveket egy úgynevezett új formájú evangelizáció elfogadására. Az Én Igém mindazonáltal továbbra is élni fog, mert azok, akik megmaradnak Egyházamban, amely a kezdettől volt megalapítva, nem fognak megtagadni Engem. Négyből hárman meg fog tagadni Engem. Csak az Én Maradék Egyházam fog Hozzám ragaszkodni és fogja megtartani a Szavamat, de sokan közülük össze lesznek zavarva. Ezek a szegény lelkek, akik megmaradnak Egyházamban, amikor azt az új tan hatalmába keríti, nem fogják tudni, hogy kihez forduljanak. Nekik a következőket mondom: legyetek erősek, legyetek határozottak. Ne tagadjatok meg Engem. Imádkozzatok, hogy vezesselek benneteket, és továbbra is szolgáljatok Engem, ahogyan azt mindig is tettétek. Amikor azok, akik azt állítják, hogy mindenki javát, az összes vallás javát szolgálják, azt kérik tőletek, hogy tagadjatok meg Engem, fordítsatok hátat nekik, mert arra fognak kérni benneteket, hogy öleljétek át a pogányságot, amelyet a Kereszténység öltözékében fognak álcázni. Amikor ezek a csalók – Isten ellenségei – a saját rangfokozatukon belül megszállják Egyházamat, Atyám egy szörnyű büntetést fog küldeni. Ő ki fogja zökkenteni egyensúlyából a világot, és egyetlen férfi, nő és gyerek sem lesz képes figyelmen kívül hagyni ezt a megrázkódtatást. Amikor ellenségeim Misztikus Testemet megtámadják, nagy kárt és zűrzavart fognak okozni, és sokakat el fognak téríteni az Igazságtól. De ők soha nem fogják tudni elpusztítani Egyházamat, mert Maradék Hadseregem soha nem fogja elhagyni az Igazságot vagy engedni a kényszernek, hogy esküt tegyen a Sátánnak és ügynökeinek. Most sok háború fog kiterjedni, és a viharok meg a földrengések is gyakoribbak lesznek, amíg csak Atyám Haragjának mennydörgése mindenütt érezhető nem lesz. Ellenségeimnek, akik köztetek járnak és félrevezetik Egyházamat, tudniuk kell a következőket: Én soha nem fogom megengedni nektek, hogy győzedelmeskedjetek azon lelkek fölött, akikért az Életemet adtam. Büszkeségetek (arroganciátok) rövid életű lesz, gonosz cselekedeteitek meg lesznek állítva, és azon próbálkozásotoknak, hogy fájdalmat okozzatok az általatok kiszemelt lelkeknek, hirtelen véget lesz vetve. Ti soha nem fogtok felemelkedni Isten Szava ellen anélkül, hogy az Isteni Beavatkozás le ne sújtana rátok. Az ördög iránti hűségetek katasztrófába fog torkolni mind számotokra, mind pedig azok számára, akiket sikerül megtévesztenetek. Amikor a Sátán iránti hűségetekkel büszkélkedve próbáltok a Mennyország kapui felé haladni, akkor ti le lesztek kaszabolva, megláncolva és a mélységbe lesztek dobva anélkül, hogy bármilyen Irgalomban részetek lenne. Most menjetek, mindnyájan, akik tanúi vagytok ezeknek a dolgoknak, amelyek most jönni fognak, és legyetek mindenkor éberek. Nektek továbbra is szolgálnotok kell Engem, mert csak egyetlen Mester létezik. Jézusotok Sok minden ki lesz még nyilatkoztatva Isten gyermekeinek az Úr Nagy Napja előtt 2014. január 3. péntek, 21:45 Drága, szeretett leányom, amikor Isten felszólította a régi idők prófétáit, hogy hirdessék az Igazságot, egyik sem volt túlságosan lelkes közülük, hogy Isten Igaz Szavának Kelyhe adatott nekik. Annyira nyomasztó volt mindegyikük számára – mivel többségük nem tanulta a Szentírás Szavait –, hogy az, ami nekik üzenetként adatott, többnyire értelmetlen volt számukra. Ennek ellenére a Szentlélek vonzotta őket, és ez lehetővé tette számukra, hogy Isten Szavát beszéljék, pontosan úgy, ahogyan az nekik adatott. Sokan meglapultak félelmükben. Egyesek elmentek. Azok, akik elmentek, visszajöttek. Amikor Isten küld egy prófétát, akkor ez azt jelenti, hogy Ő valami nagyjelentőségű tervet készít elő. A próféták, Isten hírnökei, csak azt tárják fel a világ számára, ami szükséges a lelkek üdvössége érdekében.   Leányom, tudatnod kell, hogy ez lesz az a Küldetés, amikor Isten Hangja mennydörgéshez hasonlóan érezhető lesz, melyet majd a Föld minden részén érezni lehet. Sok minden ki lesz még nyilatkoztatva Isten gyermekeinek, még mielőtt az Úr Nagy Napja felvirradna. Szükséges, hogy mindez megtörténjék, mert ha Ő nem figyelmeztetné az emberiséget, akkor nem teljesítené az Ígéretét, amelyet Mózes, Dániel és János prófétának tett. Amikor Isten Ígéretet tesz, akkor az mindig beteljesedik. Sose féljetek egy igaz prófétától, mert ők azokat a Szavakat mondják, amelyeket Isten a ti érdeketekben adott az ajkukra. Hallani Isten ma mondott Szavát, félelmet okozhat. Ez nyomasztó lehet, és egy bizonyos mértékű szorongást is eredményezhet. Mégis Isten Szavának újjáélesztése nélkül, hogy azt újra belélegezzétek, és hogy köztetek éljen, túl szélesnek fog tűnni a szakadék, az Isten és a köztetek lévő távolság. Ez a szakadék most bezárul, mivel Szavaim, melyeket Atyám nektek hoz, vigaszt fognak nyújtani számotokra: több örömet, mint szomorúságot, több bátorságot, mint félelmet, több vigasztalást, mint könnyhullatást. Hallgasd figyelmesen, leányom, a következőt: Soha ne próbálj eltaszítani magadtól Engem, amikor mindaz, amit Én tenni akarok, hogy Szent Karjaimba zárjalak mindnyájatokat, és Szívembe vonzzalak titeket. Lehet, hogy a Szavam komornak tűnik, és lehet, hogy a Próféciáimat sem könnyű meghallgatni, s aztán az ember gonosz tetteinek a látványa is nyugtalanító lehet, de ne feledjétek soha, hogy mindezek a dolgok elmúlnak. El lesznek felejtve. Kevés jelentőségük lesz. Mert az előttetek álló élet a világ számára nagy örömet és vigadalmat hoz magával, mivel Isten Szeretete minden helyen, minden otthonban, minden lélekben és szívben érezhető lesz. A Tervem utolsó része, hogy megmentsem a Földet és minden élőlényt. Ez nagyon sok nehézséget és megpróbáltatást fog jelenteni. Az ember kegyetlensége lesz a legaggasztóbb az összes közül: ellenszegülése és az Engem, Jézus Krisztust való elutasítása lesz az utolsó csepp a pohárban Atyám Szemében. De ez a végső összeütközés nem fog sokáig tartani, mielőtt az ember végleg megszabadul a világban létező szörnyű gyűlölettől. A Menny Hatalmát nem szabad alábecsülni, mert Atyám Beavatkozása túl erőteljes lesz ahhoz, mintsem hogy ellenségei ellen tudjanak annak állni. Tehát legyetek békében. Fogadjátok el Isten Beavatkozását – Szeretetének Nagy Cselekedetét, mely a próféták szájából eredő Szó (Ige) által adatik nektek. Mindezek a dolgok azért vannak, hogy megvédjenek benneteket, hogy Hozzám közelebb hozzanak titeket, és hogy létre hozzák az Új Kezdetet, amelynek soha nem lesz vége. Jézusotok   Én mindig válaszolni fogok azoknak, akik Irgalomért könyörögnek mások lelke számára 2014. január 4. szombat, 13:40 Drága, szeretett leányom, bár Igazságosságomtól tartani kell, de Én mindig válaszolni fogok azoknak, akik Irgalomért könyörögnek mások lelke számára. Megígérem, hogy amikor imádkozzátok a Keresztes Imahadjáratom Imáit és más imákat, amelyekben arra kértek Engem, hogy legyek irgalmas, meg fogom hallgatni, és annak megfelelően fogok eljárni. Irgalmam határtalan, és beborít minden bűnöst, amikor ők, vagy mások a (bűntől való) megváltást keresik. Szeretetem végtelen. Együttérzésem állandó. Ne kételkedjen soha senki azon Ígéretemben és Vágyamban, hogy mindenkit meg akarok menteni, beleértve az ellenségeimet is. Arra buzdítalak benneteket, szeretett követőim, a világ minden táján – beleértve azokat is, akik nem ismerik ezeket az Üzeneteket -, hogy imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok a saját lelketekért és a mások lelkéért. Ez magába foglalja a hívőket, a hitetleneket, és azokat, akik nem ismerik az Igazságot. Irántatok való Szeretetem azért van, hogy lássátok, érezzétek és éljétek. Mindössze annyit kell tennetek, hogy úgy válaszoltok, amint azt Én tanítottam nektek. Úgy szeressetek másokat, amint azt Én teszem. Legyetek irgalmasok, amikor ostoroznak tieteket, azáltal, hogy imádkoztok értük. Szánjatok nagylelkűen időt arra, hogy keményen dolgoztok és imádkoztok, hogy megmentsétek azok lelkét, akik eltávolodtak Tőlem. Ez az Én leghőbb vágyam. Menjetek békével. Jézusotok   Üdvösség Anyja: Először Júdeába mentünk, s aztán Fiam elkerült Indiába, Perzsiába, Egyiptomba, Görögországba és Angliába 2014. január 4. szombat, 13:50 Gyermekem, a Fiam közvetlen megszületéséhez vezető időszakban a fájdalmak annyira nyilvánvalóak voltak mindenben, ami minket ért. Erzsébethez menekültem vigasztalásért abban a tudatban, hogy ő a Szentlélek adta felismeréssel van megáldva. Én és szeretett jegyesem kerestük a béke e menedékhelyét egy olyan időszakban, amikor nagyon megterhelt bennünket annak az ismerete, aminek be kell következnie. Amikor az Én időm közeledett, a gonosz lélek mindenféle akadályt gördített elénk – minden megtett lépésünk elé. Az ajtókat a képünkbe vágták; az emberek, akiket ismertünk, kerültek minket, és a vadonba voltunk dobva. És végül így a fejünk fölött tető nélkül találtuk magunkat, és egy, az állatok számára alkalmas menedékhelyre kerültünk, miközben a Szent Messiás koldusként jött a világra. Nem voltak ünnepi szertartások (ünnepségek), nem volt koronázás, és köszönetnyilvánítás sem volt. Csak néhány ember maradt körülöttem, hogy magányomban vigasztaljon. De aztán, amikor Fiam megszületett, minden aggodalom elhagyott. Minden, amit éreztem, a legnagyobb Isteni Jelenlét Szeretete volt. Végül a béke uralkodott a szívemben. A Szentlélek Erejének köszönhetően segítséget és vigaszt kaptunk, még ha csak egy kicsit is. Bár Jézus Krisztus születése egy szerény és egyszerű esemény volt, melynek csak kevesen voltak tanúi – a szó azonban mégis elterjedt. Így munkálkodik a Szentlélek. Sokan várták Jézus születését. Sokan hallottak az eseményről, és sokan beszéltek róla. Amikor ismertté vált, hogy Jézus Krisztus, az emberiségnek megígért Messiás megszületett, akkor az ellenzék elkezdett toborozódni. Heródesnek és minden szolgájának gonosz támadása azt bizonyította, hogy Isten Jelenléte mennyi félelmet kelt a gonosz emberek szívében. Attól a naptól kezdve Fiam védelmezője lettem, és ezt követően szeretett jegyesem, József, a legtöbb esetben megszervezte a biztonságunkat. Éveket töltöttünk azzal, hogy egyik helyről a másikra menekültünk. Oly sok ellenállással (ellenséggel) kellett szembenéznünk – annyi félelemmel és gyűlölettel. Ez volt a sorsunk. Attól a pillanattól kezdve, amikor a tizenkét éves templomban prédikáló Fiamra rátaláltunk, elrejtettük őt az Emberek elől. A József családja is részt vett a szöktetésünkben, és sok éven át utaztunk. Először Júdeába mentünk, aztán Fiam elkerült Indiába, Perzsiába, Egyiptomba, Görögországba és Angliába. Mindenütt, ahová csak mentünk, Fiam Jelenléte sok csodát eredményezett, bár nyilvánosan sohasem mutatkozott be mint Messiás. Jó védelem alatt volt, és sok mindent láttunk tőle. Békében, szeretetben és harmóniában éltünk, de ha jegyesem, József nem lett volna, sehová sem tudtunk volna menni, hogy megfelelő védelmet nyújtsunk Fiamnak az Ő nyilvános Fellépése előtt. És most, hogy Második Eljövetele a küszöbön áll, Megérkezése előtt minden akadályt az útjába fognak gördíteni. Az Ő prófétájának ajkáról elhangzott minden Szót szét fognak szedni, és ki fognak gúnyolni. Csak egy maroknyi embernek lesz tudomása arról az Igazságról, mely ezt a Küldetést körülveszi, és sok ajtót fognak becsapni azok előtt, akik az Ő utasításait követik. Ez a Küldetés egy magányos Küldetés számodra, gyermekem, és az utasítás számodra az, hogy maradj engedelmes minden dologban, amelyet Isten megismertet veled. Segítség lesz neked küldve. A segítség azonban megszűnik, ha ez Fiam kívánsága. Még ha kevés embert lehet is látni, akik követik ezt a Küldetést, mégis több millióan teljesen hisznek benne. Mert Isten Igéje a Szentlélek Ereje által mindig is magához fogja vonzani az Övéit. A szülési fájdalmak elkezdődtek, és a munka már nem fog túl sokáig tartani. Hamarosan felvirrad az új kezdett megszületése, s az Úr Napja végül megérkezik. Gyermekek, legyetek békében, mert mindezeknek a dolognak meg kell történniük, még mielőtt a Föld megtisztulna a bűntől. Szeretett Édesanyátok, Az Üdvösség Anyja   Ha csak egy szemernyi büszkeség is van a lélekben, a Szentlélek nem tud oda soha beköltözni 2014. január 5. vasárnap, 19:34 Drága, szeretett leányom, amikor a Szentlélek Tüze belép egy ember lelkébe, akkor az először könnyekkel válaszol. A második válasza az összezavarodottság. A harmadik válasz pedig a felismerés, hogy valami csodálatos dolog kerítette hatalmába az illető lelket – Isten Igazságának és mindannak belső felismerése, amire Ő vágyik. Hirtelen a béke száll alá, valamint az Isten Létezése misztériumának, Isten Szeretetének éles megértése. Minden, ami Isten Igéjének megfelelő dolog, világossá válik. Csak azok, akik átadták akaratukat Istennek, és minden emberi büszkeséget levetkőztek, felajánlván ezeket a dolgokat Neki, képesek befogadni a Szentléleknek ezt az Ajándékát. Ha csak egy szemernyi büszkeség is van a lélekben, a Szentlélek nem tud soha oda beköltözni. Csak azok, akik valóban hiszik, hogy Isten Mindenható, és hogy az ember egy semmi, és nem méltó arra, hogy megálljon a Színe előtt, csak azok képesek átadni az akaratukat. Csak azok, akik készek mindent megtenni, amit elvárnak tőlük, csakhogy Isten Szent Akaratát megtegyék, Igéjének megfelelően, kaphatják meg azokat az Ajándékokat, hogy Isten Igéjét úgy hirdessék, hogy azoknak valamilyen hatásuk is legyen. Egy ember sem büszkélkedhet nagyszerűségével, azt állítván, hogy az Igazságot hirdeti, és hogy a Szentlélek vezeti őt. Ő sohasem fogja felhívni a figyelmet a kapott ajándékaira, tehetségére, tudására, szentségére és alázatosságára. Mert amikor egy ember mégis Isten Nevében ilyet tesz, ez azt jelenti, hogy nincs megáldva a Szentlélek Tüzével, azzal a Lánggal, mely lángra gyújtja az emberek szívét, hogy szeretettel válaszoljanak Isten Igéjére. A Földön eltöltött Időm során mindenki számára világossá tettem, hogy mindaz, aki Színem előtt felmagasztalja magát, a vadonba lesz dobva. Aki pedig Előttem megalázza magát, az felmagasztaltatik. Jézusotok   Ti most a legnagyobb megtévesztésnek lesztek tanúi, melyet a Sátán valaha is okozott a világnak 2014. január 7. kedd, 12:15 Drága, szeretett leányom, Az Én Igém sértetlen marad, mert szeretett, hű követőim a világ minden táján, akik Egyházam Maradék Hadseregét fogják alkotni, sohasem fognak eltérni az Igazságtól. Követőim közül oly sokan fognak megjelenni, hogy megalkossák Maradék Hadseregemet minden nemzetben a világon, beleértve a kommunista kormányú országokat is. A Szentlélek most elküldésre kerül, hogy ennek a kicsiny, de ugyanakkor erős Hadseregemnek minden töredékét beborítsa. Hamarosan minden tanítványom terjeszteni fogja mindenütt a próféciák szavait, amelyek ezen a Küldetésen keresztül adatnak a világnak. Ők most ki fognak menni a világba, és mindenkinek terjeszteni fogják az Evangéliumot, Igémet és Ígéreteimet. Én soha nem fogom megengedni, hogy követőim hite elsorvadjon, és elhervadjon. Azonban kevés lesz azon lelkek száma, akik hűek maradnak az Igéhez, ahogyan az a Bibliában adatott az emberiségnek. Fényem, a naphoz hasonlóan le fog ragyogni mindazokra a helyekre, ahol ebben az időben szeretett tanítványaim válaszolnak hívásomra. Ez egy hívás a Mennyből, mely meghív benneteket, hogy vegyétek fel a Keresztemet és kövessetek Engem, Jézusotokat, a Föld végső határáig. Azt szeretném, ha szétszélednétek, hogy a legszentebb Szentháromság Igazságát hirdetvén segítsetek majd Nekem összegyűjteni az elveszetteket, az összezavarodottakat, a kóborlókat, és azokat, akik nem ismernek Engem. Ti meg fogtok szólítani minden vallást, és át fogjátok adni Szavamat (Igémet). A nektek adott imák által ők áldottak lesznek. Örüljenek mindazok közületek, akik tudják, hogy Én, Jézus Krisztus vagyok az, Aki e nagy változások idején hív benneteket. Ti valóban áldottak vagytok. Tudnotok kell, hogy oly nagy az irántatok való szeretetem, hogy Én vezetni, erősíteni foglak benneteket, és küldetésetekben az oroszlán bátorságát fogom megadni nektek. Ti szeretettel és ékesszólással fogtok beszélni, és a Szentlélek Tüze fog áradni az ajkatokról. Ez az Ajándék milliókat fog visszavonzani Hozzám. Én most felkészítelek benneteket, mert ti most a legnagyobb megtévesztésnek lesztek tanúi, melyet a Sátán valaha is okozott a világnak. Ha Engem képviseltek, akkor meg fogjátok tudni védeni a világot attól, hogy elnyelje azt a gonosz az ő utolsó napjaiban. Nem fogtok kudarcba fulladni. Szenvedni fogtok. Rosszallással, ellenállással és az eretnekség vádjával kell majd szembe néznetek annak ellenére, hogy mindaz, amire az embereket egyszerűen emlékeztetni fogjátok, azt már a legszentebb Evangéliumok tartalmazzák. Legyetek békében, mert Ajándékaim életben fognak tartani benneteket ebben a csatában. Ti most már készen álltok, mert ellenségeim, akik arra várnak, hogy vakmerően bejelentsék magukat a világnak, hamarosan ismertté válnak. Aztán ezt fogja követni az az időszak, amikor az emberiség üdvösségére alkotott végső Tervem beteljesedik. Én bennetek vagyok, veletek vagyok és mindig a szívetekben és a lelketekben lakom. Szeretett Jézusotok   Amikor követőim, akik bedőlnek az eljövendő megtévesztésnek, megtagadnak Engem, akkor ez nem azt jelenti, hogy azt fogják mondani: „Én nem hiszek Jézusban.” Nem, ez a következőt fogja jelenteni 2014. január 7. kedd, 23:15 Drága, szeretett leányom, amikor a hívők azt kiáltják: „Elég volt, mert mi már nem tudjuk elviselni a gonosz diadalát a jó fölött”, akkor hirtelen minden fájdalom véget ér. A gonosztól való megtisztulás megköveteli, hogy az előbb nagymértékben elterjedjen. Ez a gonosz szívű emberek számára egy próbatétel, akiket a gonosz elsőként fog vonzani. Amikor belevetik magukat a gonosz vákuumába, akkor vagy ellenállnak a lelkükben keletkezett fájdalomnak, vagy hagyni fogják, hogy egy újabb mélypontra süllyedjenek, egyre távolabb és távolabb Isten Birodalmától. A hívők lelke a végsőkig próbára lesz téve, és az előttük álló zűrzavar meg fogja őket gyötörni. Sokan tudni fogják a szívükben, hogy amit eddig igazságnak hittek és őriztek a szívükben, többé már nem tekinthető igazságnak. És így nem lesznek képesek eldönteni, hogy mi az, ami Tőlem származik, és mi az, ami nem. Hitüket darabokra fogják szedni, és sokan egy ember csinálta doktrínában fogják találni magukat, amit nem fognak soha igaznak érezni. Kínosan fogják érezni magukat, és sokan nem lesznek képesek félelmeiket kinevezett felszentelt szolgáim bizalmába helyezni. Nem fogják tudni, hogy kihez forduljanak Igazságért. Ők tanúi lesznek annak a nyilvános kihirdetésnek, ami a bűnt dicsőíteni fogja, amikor ki lesz jelentve, hogy az emberiség gyenge, és hogy Isten nagyon jól tudja: a bűn miatt meggyengült ember csak egy áldozat. Ahelyett, hogy a bűnt a maga rondaságában bemutatnák, arra fogják a hivőket kényszeríteni, hogy bólintsanak összejátszásukra, és fogadják el az új törvényeket, amelyeket az Egyházba be fognak vezetni. El fogják várni tőlük, hogy tisztelettel adózzanak az új törvényeknek, és fogadják el azokat, amelyek arra fognak meghívni mindnyájatokat, hogy tartsátok tiszteletben az ember egyéniségét és a jogotokat, hogy azok lehessetek, amire vágytok, és amit akartok. Amikor követőim, akik bedőlnek az eljövendő megtévesztésnek, megtagadnak Engem, akkor ez nem azt jelenti, hogy ők azt fogják mondani: „Én nem hiszek Jézusban.” Nem, ez a következőt fogja jelenteni: Ők azt a részt fogják kiválasztani Tanításaimból, amelyikben hinni akarnak. Aztán el fogják dönteni, hogy melyik résszel nem értenek egyet. Majd azt fogják mondani, hogy Jézus, ha ma a Földön járna, egyetértene ezzel az új értelmezéssel. Ó, milyen keveset tanultak, és a büszkeség mennyire szétszakítja őket. Amikor majd az őket körbevevő büntetés minden oldalról érni fogja őket, és amikor rájönnek arra, hogy mennyire megbántottak Engem, a rémülettől ordítani fognak, amikor a rájuk kiszabott igazságszolgáltatással szemtől szembe fogják találni magukat. Azon a napon, amikor feltárul majd az Igazság, Maradék Hadseregem imáinak lesz köszönhető azok megmenekülése, akik szégyent hoztak magukra, és akik Ellenem, szeretett Jézusuk ellen harcoltak, Aki csupán csak Irgalomban akarta részesíteni őket. Jézusotok   Amikor a nagy megpróbáltatások idején ezt az új Litániát imádkozzátok, akkor Én rövid pihenőt adok majd nektek (& 6. Litánia) 2014. január 8. szerda, 21:15 Drága, szeretett leányom, ismertté kell tenni mindenki számára, hogy amikor a sötétség idején megvéditek Isten Szavát, szükségetek lesz minden Tőlem kapott Kegyelemre ahhoz, hogy kitartóak maradhassatok. Amikor hívtok Engem, hogy különleges Kegyelmeimmel árasszam el a lelketeket, akkor könnyebbnek fogjátok találni, hogy kövessetek Engem. Most örökségül hagyom rátok, minden bátor és hűséges lélekre, ezeket a különleges kegyelmeket. Amikor a nagy megpróbáltatások idején ezt az új Litániát imádkozzátok, akkor Én rövid pihenőt adok majd nektek. 6. Litánia: A Kegyelmek Ajándéka Ó, drága Jézus, szeretett Üdvözítőm, Tölts el engem Szereteteddel. Tölts el engem a Te Erőddel. Tölts el engem Bölcsességeddel. Tölts el engem Kitartásoddal. Tölts el engem a Te Alázatoddal. Tölts el engem Bátorságoddal. Tölts el engem a Te Szenvedélyeddel. Ámen. Azoknak a lelkeknek mondom, akik az üldöztetés idején ezt az imát mondják: tudjátok meg, hogy Én ezeket a Kegyelmeket rátok fogom árasztani. Ti nyugodtabbak, erősebbek és sokkal bátrabbak lesztek, miközben nehéz Keresztemet az Új Ég és az Új Föld kapuihoz hordozzátok. A legfontosabb: ti nem fogtok engedni a megfélemlítésnek, amellyel valószínűleg, hogy szembe kell néznetek az Én Nevemben. Ti állhatatosan és méltóságteljesen fogtok menetelni, miközben továbbra is támogatni fogjátok Isten Igéjét. Mert mindnyájan, akik válaszoltok erre a Hívásra, és elmondjátok ezt a különleges Litániát, olyan örömet fogtok érezni a szívetekben, amilyet még soha nem éreztetek. Ti ugyanakkor magabiztosnak is fogjátok érezni magatokat abban a tudatban, hogy megáldott benneteket a Szentlélek Ereje, és az Igazság mindig uralkodni fog a szívetekben. Szeretlek benneteket, és most megáldalak mindnyájatokat: az Atya, a Fiú és a Szentlélek Nevében. Jézusotok   Szeretetem az emberiség iránt teljes. Én mindenkit szeretek, beleértve azokat is, akik a leggonoszabb tetteket követik el 2014. január 9. csütörtök, 21:41 Drága, szeretett leányom, nézz körül – és mit látsz? Egy ellentmondásokkal teli világot. Az egyik oldalon szeretetet, örömet és jóakaratot fogsz látni. De ezt semlegesíti a másik oldal gyűlölete, amit a gonosz érez az emberiség iránt. Tudnotok kell, hogy bármilyen nyugtalanság, szomorúság, zavarodottság, a bizalom hiánya, méreg és gonoszság, amit a világban láttok megtörténni, csak egyetlen forrásból jöhet. Az emberiség ostora, a Sátán, aki kétségbeesett boldogtalanságot hozott létre Isten gyermekei között. Fájdalmaik az Enyémek lesznek, és éppen emiatt van az, hogy a gonosz ekkora pusztítást okoz: csakhogy bántson Engem. Leányom, a mai naptól kezdve bármerre is járnál, és bármilyen arcot is látnál, úgy fogod látni azokat, mint ahogy azt Én látom – mind Isten egy-egy gyermeke. Ó, mennyire szeretem mindnyájukat, mennyire szeretném dédelgetni őket, függetlenül hibáiktól és bűneiktől. Nem számít, hogy az, amit tettek, azért volt, csakhogy bántsanak Engem, Én még mindig szeretem őket – minden egyes embert. Nagy örömet érzek, amikor látom sugározni a szeretetet belőlük – a szeretetet, melyet Atyámtól kaptak Ajándékba, Aki megteremtette őket. Az Ő szeretetük az Én Szeretetem, mely hozzájuk vonzza a többi lelket, és aztán így Isten Szeretete mindenüvé szétterjed. De amikor valamelyik lélekben fájdalmat és szenvedést látok, akkor fájdalmuk az Enyém lesz. Fájdalmukat okozhatja rettenetes szenvedés, amelyet éppen a mások iránti szeretet hiánya idézett elő, ami egyfajta vigasztalanságot hoz magával. Magányukat és elszigeteltségüket szintén érzem, és ez tovább éleszti Együttérzésemet. Aztán vannak olyan lelkek, akik azzal töltik minden idejüket, hogy nem Tőlem származó dolgok után vadásznak. Azok, akik elutasítanak Engem, teljesen kettétörik a Szívemet. Mennyi Vérkönnyet hullatok ezekért a lelkekért, mivelhogy ők elvágták a köldökzsinórt, ami összeköti őket Üdvözítőjükkel, Aki egyetlen reményük a szabadulásukra! Amikor ezeket a lelkeket látod, leányom, szörnyű fájdalmat fogsz érezni a szívedben, ugyan azt, amit Én is érzek irántuk. Végül, ott vannak azok, akik azt mondják, hogy Engem képviselnek, de akik arra sem méltók, hogy megtöröljék a Lábamat. Irántam való gyűlöletüket önszeretetük okozza. Mindazonáltal, független attól, hogy milyen gyakran sértegetnek Engem és vezetik félre nyájamat, Én továbbra is vágyom a lelkük után. Szeretetem az emberiség iránt teljes. Én mindenkit szeretek, beleértve azokat is, akik a leggonoszabb tetteket követik el. Ez így lesz egész végig. Én minden lelket át fogok ölelni, egészen az utolsó napig, amikor a lelkek megmentése érdekében tett minden Erőfeszítésem már teljesen kimerült, így tehát csak azok a lelkek fognak örökre elveszni Számomra, akik a fenevad mélységébe rohannak, és akik elutasítanak Engem, annak ellenére, hogy tudták, menyire szeretem őket. Mindig szeressétek egymást, minden hibátok ellenére is, úgy, ahogyan Én szeretlek benneteket. Amikor kifogásoltok valakit, emlékezzetek Szeretetemre, és maradjatok csendben. Amikor megvettek másokat, akkor tudnotok kell, hogy ez a gyűlölet nem Tőlem származik. Amikor egymásra néztek, akkor úgy nézzetek a másikra, mintha az Én Szemeimmel néznétek őket. Senkit sem szabad elkerülnötök. Ehelyett legyetek együttérzéssel azok iránt, akikre nehezteltek, megbántanak benneteket, vagy bajt okoznak nektek, mert Én szeretem őket. Ha szerettek Engem, akkor szeretettel fogtok viseltetni azok iránt, akikkel kapcsolatba kerültök. A Szeretet ragályos, mert Istentől származik. A Szeretetből csak jó származhat. Jézusotok   Azok az emberek, akik a mai világban élnek, nem különböznek azoktól, akik évezredekkel ezelőtt éltek 2014. január 11. szombat, 10:48 Drága, szeretett leányom, azt akarom, hogy a világ megtudja, mennyire szeretem az embereket, mert Én még a legegyszerűbbet, a legmeggyötörtebbet és a legméltatlanabbat is szeretem. Aki azt gondolja, hogy Én az egyik embert a másik elé helyezem, az nem ismer Engem. Lehet, hogy kedvezek bizonyos lelkeknek, de nem szeretem őket sem jobban, sem kevésbé, mint a szerencsétlen lelkeket. Én Szeretettel a Szívemben nézek minden lélekre. Én minden lélekhez ragaszkodom, mert ti Tőlem, az Atyától valók vagytok. Bár lehet, hogy gyengeségeitek által megbántódom és haragszom a gonosz szándékaitok és vágyaitok miatt, de az irántatok érzett Szeretetem sohasem hal meg. Isten minden bűnöst szeret, nem számít, hogy azok mit tettek. Istennek van végső Hatalma minden lélek sorsa felett, és ez a hatalom Őt illeti. Egyedül csak Nekem van Felhatalmazásom arra, hogy ítélkezzek. Egy ember sem kapta meg közületek ezt a jogot. Amikor egy emberi hatóság bűnösnek ítél egy embert, akkor az csak vezekléssel büntetheti meg őt, és nem halállal.  Soha senki sem ítélhet halálra egy embert a bűneiért, független attól, hogy az mennyire gonosz, sem bíró, sem politikai vezető, sem pedig földi Egyházam tagjai. Senki sem ítélheti Pokolra a másikat, mert ha azt mondja, hogy egy lélek elkárhozott, akkor helyette ő lesz az, aki el fog kárhozni, eltekintve attól, hogy mennyi szent cselekedetet vitt végbe az Én Nevemben. Mennyi időt pazaroltok arra, hogy egymást elítéljetek, ahelyett, hogy elfogadnátok a nektek adott Ajándékot: az egymás iránti szeretet Ajándékát! Szeressétek az Ajándékot, melyet Isten adott mindnyájatoknak, és ami a tietek, kívánságotok szerint adjátok azt tovább, Atyám Akaratának megfelelően. Mégis oly sokan, akik szeretnek Engem, Jézus Krisztust, azt gondolják, hogy Én elnézek minden olyan cselekedetet, melyek az egymás iránti gyűlöletet táplálják. Ehelyett tudnotok kell, hogy Én csak azt akarom, hogy szeressétek egymást, és maradjatok állhatatosak Isten Szavához, amelyet az Ó és az Újszövetség tartalmaz. Az Ige örök, nem változik meg soha. Azok az emberek, akik a mai világban élnek, nem különböznek azoktól, akik évezredekkel ezelőtt éltek. Talán több tudásotok és információtok lehet, de ti nem vagytok kiválóbbak, mint bármelyik előttetek élő generáció. Az ember halandó. Ebben a tekintetben semmi sem fog változni addig, amíg el nem hozom nektek az Örök Életet. Álljatok meg és gondolkozzatok. Utasításaim még mindig ugyanazok, mint amelyeket az Én földi Időmben adtam az emberiségnek. Most az egyetlen különbség az, hogy sok ember a tudomány fejlődése miatt azt gondolja, hogy nagyobbak lennének, mint Isten. Sokan annyira hisznek a saját halhatatlanságukban, hogy úgy döntöttek, nem fogadják el azt a tényt, hogy Isten teremtette őket. Sokan azt hiszik, hogy van hatalmuk Isten Törvényeinek átírására. Sokan úgy döntöttek, hogy felépítik az új Bábel-tornyot, és amikor ezt megteszik, akkor az Atyám Kezének egyetlen ütésétől romba fog dőlni. Akkor az ember rá fog jönni arra, hogy az élet csak Istennel és Istenért létezhet, Isten Akaratának megfelelően. Isten nélkül nincs élet. Jézusotok   Hamarosan azt fogják hivatalosan bejelenteni, hogy a Pokol nem létezik 2014. január 12. vasárnap, 20:28 Drága, szeretett leányom, ha Én, Jézus Krisztus, jelenleg nem szólnék a világhoz, akkor sok lélek soha nem léphetné át a Paradicsom Kapuját. Nagyon sok hálátlan lélek többé már nem engedelmeskedik Törvényeimnek, és így a saját értelmezéseiket alkotják meg, amit Én visszataszítónak találok. Az Igazságra vonatkozó előírások Ajándékként adattak az emberiség számára, mintegy eszköz, hogy lehetővé tegye az ember számára, hogy az üdvösség jogát kiérdemelje. Nem tudjátok, hogy nem élhettek az Isten Törvényeiről alkotott változatotok szerint, s közben elvárjátok azt, hogy belépjetek a Paradicsomba? Az ember arroganciája megelőzte az alázat szellemét. Az ember már nem olyan módon szolgálja Istent, ahogyan az elrendeltetett számára. Ehelyett a saját elképzelése szerint egy látomást alkotott arról, hogy minek véli a Mennyországot. Manapság egyetlen szolgám sem utal soha a Pokol létezésére, azok, akiket kineveztek, hogy szolgáljanak Engem. A Pokol szavának már puszta említése is feszélyezteti felszentelt szolgáimat, mert félnek attól, hogy szembe találják magukat a szekuláris világ gúnyolódásaival, amelyet már megtévesztettek. A Pokol sok szegény lélek otthona, és mennyire fáj Nekem, amikor látom a gyanútlan lelkeket, amint utolsó lélegzetük vételének pillanatában, belevetik magukat a rémület mélységébe. Isten gyermekeinek most beszélni kell annak sürgősségéről, hogy imádkozzanak azokért a lelkekért, akik vakok az Igazságra. Hamarosan azt fogják hivatalosan bejelenteni a Pokolról, hogy nem létezik. A lelkeknek azt fogják mondani, hogy Isten minden gyermeke meg fogja kapni az Örök Életet, amennyiben méltányos és méltóságteljes életet élnek, független attól, hogy hisznek-e Istenben, vagy nem. De ez hazugság. A Pokolból nincs visszaút. Az egy örökkévalóság. Sok lélek szenved a Pokolban, akik mind a magán életükben, mind pedig a nyilvános életben elutasítottak Engem. Keserű megbánásuk súlyosabbá teszi az amúgy is szörnyű szenvedésüket, nem számítva a Sátán gyűlöletét. Ha már egyszer a Pokolban vannak, a Sátán (az ő) minden gonosz és aljas alakjában megmutatkozik számukra, és az irántuk való gyűlölete minden másodpercben elárasztja őket. Az iránta (a Sátán) való ellenérzésük – ugyanazon fenevad iránt, akinek tisztelettel adóztak földi életük során – önmagában is sok fájdalmat okoz számukra. De a legtöbb gyötrelmet a Tőlem való elszakadás és a sötétség fájdalmának a megtapasztalása okozza. Bárki, aki azt mondja nektek az Én Nevemben, hogy a Pokol nem létezik, az nem érdekelt abban, hogy segítsen nektek lelketek megmentésében. Ha meg vagytok győződve arról, hogy a Pokol nem létezik, akkor tévesen feltételezitek, hogy a bűnnek nincs jelentősége. Ti nem szolgálhattok Engem, ha úgy vélitek, hogy a bűn nem létezik. Ti nem élhettek egy dicsőséges örök életet Királyságomban, ha nem kértek Engem, hogy bocsássam meg bűneiteket. Ez lesz a magja a hamarosan bevezetésre kerülő új tannak, amelyre kényszeríteni fognak benneteket, hogy lenyeljétek azt. Ez lesz az, amikor becsapnak benneteket, hogy elhanyagoljátok lelketek felkészítését az Úr Nagy Napjára, amikor eljövök, hogy Enyéimként visszaköveteljelek benneteket. Azért mondom ezt nektek, hogy figyelmeztesselek benneteket, nem pedig azért, hogy megfélemlítselek. Arra kérlek benneteket, hogy fogadjátok el a bűnt, mint életetek részét, de arra sürgetlek benneteket, hogy a hét főbűnt továbbra is kerüljétek, mert ha ezt megteszitek, akkor a Kegyeimben részesültök. Mindig meg kell vallanotok a bűneiteket. Tegyétek ezt naponta. Mondjátok el Nekem, és kérjetek Engem, hogy bocsássak meg nektek. Ti pedig, akik nem részesülhettek a Gyónás Szentségében – akik más hitfelekezetet és vallást követtek –, el kell fogadnotok a Teljes Búcsú Ajándékát, amelyet Én adtam nektek.* Vigyázzatok a lelketekre, mert a lelketek az, amely örökké élni fog. Ti e két hely közül – a Pokol, vagy a Királyságom – csak egyetlen egy helyen élhettek örökké. Jézusotok *: 24-es Keresztes Imahadjárati ima Isten, az Atya: Azért jövök, hogy összegyűjtsem a hívőket. Nemsokára itt van az Én Időm, mivel Fiam Irgalmassága szinte már elérkezett hozzátok 2014. január 13. hétfő, 16:56 Én vagyok Isten, az Atya. Én vagyok, Aki Vagyok. Én vagyok a ti Teremtőtök: az Alfa és az Omega. Drága leányom, hallgass Engem, amint bejelentem, hogy a Beavatkozásom, mely megakadályozza az emberi nem elpusztítását, hamarosan bekövetkezik. Amikor nem hallotok semmi gonoszat, az nem jelenti azt, hogy az nem is létezik. Egy gonosz cselekedetet terveznek a háború kitörésére, azzal a kizárólagos céllal, hogy annyi embert pusztítsanak el, amennyit csak lehetséges. Az ember azon képessége, hogy Gyermekeim ellen rossz cselekedetet hajtson végre, sohasem volt nagyobb. Az ember képessége a technológia gyártására sohasem volt nagyobb, de ezzel a tudással nagymértékben visszaél, és azok a tervek, hogy életetek minden részét ellenőrizzék, már egy előrehaladott stádiumban vannak. Ők, az ellenségeim, ellenőrizni akarják, hogy mit esztek, hogy mit isztok, és mindazt, amit annak érdekében tesztek, hogy úgy terjesszétek az Igazságot, ahogyan azt Én adtam nektek. Nem fognak addig nyugodni, amíg országaitokat, pénzügyeiteket és egészségeteket ellenőrzésük alá nem vonják. Miközben ezek a tervek nyilvánvalóvá válnak, át fogják venni a vezetést minden vallás fölött is. Mivel oly sok ember nem hisz Létezésemben, kevés lesz az ellenállás azon fondorlatos tervükkel szemben, hogy lelkeket lopjanak Tőlem. Amikor az ember azt hiszi, hogy képes szembeszállni Istennel, akkor ő nem igazán tudja, hogy Ki Vagyok. Ha pedig nem tudja, hogy Ki Vagyok, akkor ő semmit sem tud. A szíve megkeményedett, az elméje eltompult, és a lelke ólomnehéz lett. Az, aki eltávolodik Tőlem, elveszett. Aki azzal a szándékkal harcol Ellenem, hogy ellopja gyermekeim lelkét, az meghalt Számomra, és az a sorsa, hogy elkárhozzon. Én most közbe fogok lépni, hogy megállítsam e rettenetes gonosz rémtett elkövetését. Aztán, amikor végeztem, meg fogom nyitni a szemeteket, megérintem a szíveteket, és csodálattal töltelek el benneteket. Hamarosan fel fogom fedni az Igazságot, mivel közületek már oly sokan nem hisznek benne. Én vagyok mindaz, ami van, és ami lesz. Én vagyok a ti Atyátok, a Mindentudó, Mindent Látó, Mindent Szerető és a Végtelenül Irgalmas. Azért jövök, hogy összegyűjtsem a hívőket. Nemsokára itt van az Én Időm, mivel Fiam Irgalmassága szinte már elérkezett hozzátok. Szeretett Atyátok, A Legmagasságosabb Isten   Amíg Egyházam Isten Szavát követi, engedelmeskednetek kell Egyházamnak 2014. január 14. kedd, 16:53 Drága, szeretett leányom, amikor szolgáim, követőim és mindazok, akik vallják, hogy Tőlem valók azt mondják, hogy szeretnek Engem, ez két dolgot jelent: Ők szeretnek Engem, mert elfogadják Igémet és tisztelnek Engem azáltal, hogy megvallják az Igazságot. Ha szerettek Engem, akkor hűek kell maradnotok Szent Szavamhoz. Ez azt jelenti, hogy minden Igazsággal kapcsolatos dologban engedelmeskedni kell Szavamnak. Amikor felszentelt szolgáimként Szavam Igazságát valljátok, akkor engedelmesnek kell maradnotok Isten Igéjéhez. Amíg Egyházam Isten Szavát követi, engedelmeskednetek kell Egyházamnak. De amikor eljön a nap, amikor azok, akik hatalommal rendelkeznek, Egyházamban többé már nem az Igazságot hirdetik, akkor nektek csak Velem szemben kell engedelmesnek maradnotok. Mert Én Vagyok az Egyház. Nélkülem, Jézusotok nélkül, nincs Egyház. De amikor Szavamat meghamisítják és aztán átírják, akkor az többé már nem az Én Szavam. Ti egyedül csak Isten Igaz Szavának engedelmeskedhettek. Ha ti egy olyan új mesterkélt tant követnétek, ami Szent Szavam helyettesítőjeként fog szolgálni Egyházamban szerte a világon, akkor azok fognak megtagadni Engem, akik ezért a szentségtörésért felelősek. Csak azoknak engedelmeskedjetek, akik Isten Igéjét hirdetik, mert ha az már nem az Én Igém, akkor nem Istentől való. Isten Igéje szent és sérthetetlen. Azt nem változtathatja meg soha senki. Az Egyházam iránti engedelmesség fontos. Az Isten Igéje iránti engedelmesség olyan dolog, ami meghatározza Keresztény mivoltotokat. Az a nap, amikor Isten Igéjét egy mesterkélt helyettesítővel cserélitek fel, az a nap lesz, amikor engedetlenek lesztek Isten Igéjével szemben. Ti csak akkor maradhattok engedelmesek az Én Szememben, a Földi Egyházamban, ha az Igazságot követitek. Sohasem szabad félnetek az Igazságot hirdetni, mert csak az Igazság fog szabaddá tenni benneteket. Jézusotok   Ez az új és gyorsan létrehozott hierarchia át fogja venni Egyházamat 2014. január 16. csütörtök, 19:41 Drága, szeretett leányom, az Igazság megosztást eredményez. Mindig is így volt. Miközben az egyik ember azt mondja, hogy ismeri az igazságot, a másik letagadja azt. De amikor az Igazság Isten Szavából származik, akkor ez a legnagyobb megosztottságot fogja okozni. Sokan tartanak az Igazságtól, mert az nem mindig kellemes, de mégis az Igazság nélkül elutasításban élnétek. Amennyiben Isten Szavának elutasításában éltek, akkor sohasem fogtok igaz békére találni a szívetekben. Ha ismeritek az Igazságot, melyet Atyám Könyve tartalmaz, akkor ismeritek az Úr Útját is, és nektek ezt az utat kell követnetek utolsó leheletetekig. Ne térjetek el ettől. De amikor meghamisítják, átírják és szétszedik Szavamat, egészen biztos, hogy ti soha nem fogjátok azt elfogadni. Ez így van rendjén. De amikor Egyházam fedele alatt új tanokat vezetnek be számotokra, melyek különböznek Szent Szavamtól, akkor mit fogtok tenni? Elfogadjátok majd a hazugságot az Igazság helyett? Elfogadtok majd egy olyan tant, ami szentségtelen lesz a Szememben? A válasz a „nem” kell, hogy legyen.  Nektek sohasem szabad megtagadnotok Szavamat senki kedvéért sem. Senki nem Tőlem való, aki azt követeli, hogy fogadjatok el egy olyan új tant, mely Szavamra hivatkozik: sem a koldus, sem a király, sem a herceg, és még azok sem, akik Egyházam hierarchiáján belül az elit ruháiba öltöznek. Egyházamat elkezdték diszkréten belülről kifelé haladva lebontani, és minden részét le fogják rombolni. Amint az emeleteket lebontják és a hűséges szolgákat kidobják – mivel hasznavehetetlennek tartják őket –, tiszta lesz az út, hogy a Pokol tanait kihirdessék. Jaj, a papoknak, püspököknek és a bíborosoknak, akik Isten Szavát védelmükbe merik venni, mert ők fognak a legtöbbet szenvedni. Mialatt egyeseket ki fognak közösíteni, és eretnekséggel fognak vádolni – bár ők csak Isten Igaz Igéje miatt fognak felszólalni –, mások túl gyengék lesznek ahhoz, hogy Isten Szavának a védelmére keljenek. Sok szegény szolgára súlyos nyomást fognak gyakorolni, hogy feladják Isten Törvényeit. Ha nem fognak egyetérteni azzal, hogy megöleljék a hazugságok tanát, akkor a farkasoknak fogják dobni őket. Azok, akiknek már a hitük meggyengült, akik a világi dolgokat szeretik, és akiknek a szívében heves becsvágy van, az elsők lesznek a sorban, hogy hűséget esküdjenek az új „fogadalomnak”. Ez az új és gyorsan létrehozott hierarchia át fogja venni Egyházamat. Ők hazugságokat fognak hirdetni Isten Nevében, és sok ártatlan lelket fognak magukkal ragadni a hívők soraiból. A gyülekezeteknek – anélkül, hogy tudnának róla – a méreg kelyhét fogják nyújtani, ami nem egyéb, mint kenyér lesz csupán. A Szent Eukarisztia többé már nem fogja eltölteni a lelküket. Őket hamarosan olyan szónoklatokkal fogják etetni, ami nevetségessé teszi Isten Szavát, amikor azt fogják bejelenteni, hogy az „emberi jogok” a legfontosabb tanítás. És aztán a legnagyobb eretnekséget fogják kinyilvánítani: azt, hogy az ember Örök Életet kap, független attól, hogy a bűneit megbánja-e, vagy sem. Így fogják milliók lelkét elpusztítani. Miközben ők továbbra is szétszedik Egyházam minden zugát, hűséges papjaim és hűséges követőim elkezdik azt tégláról téglára újjáépíteni. Mint látjátok, Egyházam sohasem fog meghalni, mert Én azt nem fogom megengedni. Mindazok a papok, püspökök és bíborosok, akiket el fognak űzni, de akik hűségesek maradnak Hozzám, soha nem fogják elhagyni a Bölcsesség Áldásában részesülendő és részesült követőimet. Míg a hamis ismeret el fogja tölteni a gyenge szolgák szívét Egyházamban, a Szentlélek Ajándéka nemcsak, hogy meg fogja világítani a Maradék Egyházamhoz tartozó lelkeket, hanem még a Kapuimhoz vezető Fényt is biztosítani fogja mindazok számára, akiknek a neve az Élet Könyvében található. Még soha nem voltak tanítványaim olyan módon próbára téve, mint ahogyan a jövőben lesznek. Ők Isteni Támogatásban fognak részesülni, mely lehetővé teszi számukra, hogy égve tartsák Isten Fényét a világban, ami lassan és fájdalmasan elmerül a sötétségben, melyet az ellenség, az Antikrisztus megérkezése okoz. Jézusotok   Minden szó, amit ebben a Küldetésben kimondasz, Tőlem származik. Minden cselekedet, amit megteszel, Tőlem származik. 2014. január 17. péntek, 20:42 Drága, szeretett leányom, légy nyugodt minden alkalommal, amikor szembe kell nézned a sok akadállyal - és amellyel követőimnek is naponta szembesülniük kell -, ebben a lelkek megmentéséért végzett Munkában. Emlékezz arra, hogy a Sátán soha nem fog felhagyni azzal, hogy zaklassa ezt a küldetést, és más hiteles küldetést is, mert ezek Istentől származnak. A hiteles küldetések, amelyeket ma megáldok, és amelyeket az évszázadok során megáldottam, mindig is szenvedtek az ellenzék miatt. Csak azok a küldetések vonzanak magukra ilyen gyűlöletet, amelyek Istentől jönnek. Mózes, Illés, Noé és Keresztelő János, és az olyanok, mint ők, magukra vonzották a gyűlöletet a Sátán befolyása miatt, melyet a gyenge lelkekre gyakorolt. Csak Én, Jézus Krisztus, a több száz próféták egyike, az Én földi Időmben vonzottam Magamra ilyenfajta gyűlöletet, amellyel Engem illettek. És most csak te – az Én utolsó prófétám – fogsz olyan gyűlöletet magadra vonzani, amelyet már rég nem láttak, bár mások is szenvedtek hozzád hasonlóan az utóbbi időben. Ha támadást kell elviselned Isten Nevében, tudnod kell, hogy amikor a Szentháromság egy prófétán keresztül mutatja be az Igét az emberiség számára, akkor ez vonja magára a legrosszabb támadást. Az Isteni Gondviselés nélkül - melyben állandóan részesülsz - rémületedben elmenekülnél. Atyám védelmez téged, gyermekem, és így mindig törtetned kell előre minden szóért, ami elhangzik ajkadról, minden szóért, amit a kezed leír, és minden általad elért lélekért, abban a tudatban, hogy Atyám a lelkekre vágyik. Mindez a szenvedés még több lelket fog hozni Hozzám. Biztos lehetsz abban, hogy közel van visszatérésem ideje, hogy visszaszerezzem aTrónomat, és miközben az a Nap egyre csak közeledik, sok taktikát fognak bevetni, hogy elgáncsoljanak téged ebben a Küldetésben. Minden hazugságot a fejedhez fognak vágni, minden követ rád fognak dobni, a sorsod mindenféle gyötrelem lesz, és Isten minden ellensége ott lesz minden utadon, amelyen megfordulsz. De Én, mint az emberiség Megváltója, biztosítani fogom, hogy minden tövisbokor gondosan el legyen távolítva, minden kő félre legyen dobva, minden út meg legyen tisztítva, hogy sikeresen a világ elé vidd Szavamat, egy olyan időben, amikor Engem teljesen elfelednek. Én veled együtt járok, leányom. A bal válladra teszem a Kezem, hogy megvédjelek a gonosztól, és hogy minden módon vezesselek téged. Minden szó, amelyet ebben a Küldetésben kimondasz, Tőlem származik. Minden cselekedet, amit megteszel, Tőlem származik. Minden szenvedés, amelyet elviselsz, az Enyém. A te akaratod az Enyém lett, mert Nekem adtad azt, és Én most teljesen benned lakozom. Amikor téged bántanak, akkor Engem sértenek meg. Amikor téged kigúnyolnak, akkor az Igazságot tagadják meg. Amikor megtagadják az Igét, akkor Engem tagadnak meg, de amikor elfogadják a neked adott Szavamat, akkor az Én részemmé válnak, és így ők is a Védelmemben fognak részesülni. Menj most, leányom, és sohase bosszankodj, amikor ebben a Küldetésben gyűlöletet mutatnak irántad, mert akkor nem lesz kétséged sem neked, sem azoknak, akik hallják Hívásomat, hogy Ki az, akinek ellenszegülnek. Nem te vagy az, akit félre tolnak, hanem Én, Jézus Krisztus. Amikor te Értem, Velem és Bennem vagy és az Én Szavamat mondod, akkor te valóban Isten gyermeke vagy. Jézusotok Ki lenne elég erős közületek ahhoz, hogy elfogadja Szenvedésem Kelyhét mindenben, amit az magával hoz? 2014. január 19. vasárnap, 14:35 Drága, szeretett leányom, közületek melyik ember az, aki át fogja venni Kelyhemet, aki azt állítja magáról, hogy ő az Én szent követőm, és aki ezzel a ténnyel büszkélkedik? Ki lenne elég erős közületek ahhoz, hogy elfogadja Szenvedésem Kelyhét mindenben, amit az magával hoz? A válasz: csak nagyon kevesen. És mégis, jogosnak érzitek, amikor az Általam választott lelkeken keresztül megostoroztok Engem, akik pedig készségesen elfogadták Kelyhemet. A kiválasztott lelkek, a látnokok és a próféták elfogadják Kelyhemet, mert átadják Nekem szabad akaratukat, igazodván Feltételeimhez, s nem pedig a sajátjaikhoz. Amikor azt állítjátok magatokról, hogy mindentudók és jártasak vagytok Szent Szavamban, és mégsem fogadjátok el a szenvedést, amelynek szegény, üldözött prófétáim vannak kitéve, akkor ti nem ismertek Engem. Ha pedig nem ismertek Engem, akkor nem szerettek igazán Engem. Ha nem szerettek Engem, akkor nem tudjátok terjeszteni az Igazságot. Ehelyett kiválogattok egy nektek tetsző részt a legszentebb Evangéliumokból, és mérceként használjátok, hogy azzal üssétek prófétáimat és mindazokat a választott lelkeket, akik szomorú Keresztemet hordozzák. Amikor egy másik lelket tapostok és kegyetlenül bántok vele az Én Nevemben, akkor a gyűlölet megfertőzött titeket. A gyűlölet a Sátántól jön. Az nem Tőlem származik. Amikor a Nagyfigyelmeztetés során, a Lelkiismeret Megvilágításakor a Színem elé járultok, meg fogom mutatni nektek, hogy mennyire megbántottatok Engem. Mégis sokan közületek – akik azért vétkesek, mert a Szeretetből fakadó Szavaimat a próféták elleni a gyűlölet Szavaivá ferdítették – dacosan fognak Előttem állni. Mert ti annyira telve vagytok önszeretettel és büszkeséggel, hogy Nekem, Jézus Krisztusnak is nehéz lesz Magamhoz vonzani benneteket. A mások iránti gyűlöletetek választ el Tőlem titeket. Jézusotok   Üdvösség Anyja: Ez az utolsó Érem, amelyet Isten Irgalmának köszönhetően hoztam nektek, több milliárd lelket fog az Örök Élet felé vonzani 2014. január 20. hétfő, 00:09 Drága gyermekem, Isten meg akar menteni minden egyes embert, bármely valláshoz is tartozzon, valamint azokat is, akik tagadják az Ő és Fia, Jézus Krisztus Létezését. Éppen ezért minden korú, minden kultúrájú és minden felekezetű embernek meg kell kapnia az Üdvösség Érmét. Bárki legyen is az, aki megkapja ezt az Érmet, még akkor is, ha az nincs megáldva, egy különleges Ajándékot fog kapni. Röviddel ezután Isten Kegyelmet csepegtet beléjük, betekintést a saját tehetetlenségükbe, és Isten Mindenható Szeretetének tudatosságát. Ő még a legmakacsabb lelkeket és a kőszívűeket is meg fogja világosítani. Hamarosan keresni fogják az Igazságot, és aztán hívni fogják Istent, könyörögvén Hozzá, hogy segítsen megkönnyíteni szívüket, és hogy töltse el őket az Ő Nagy Irgalmával. Ne utasítsátok el az Üdvösség Érmének Ajándékát, mert ez az utolsó Érem, amelyet Isten Irgalmának köszönhetően hoztam nektek, több milliárd lelket fog az Örök Élet felé vonzani. Amikor Atyám azt az utasítást adta, hogy Szent Domonkos által adjam a Szent Rózsafüzért a világnak, sokan elutasították azt. Ők még ma is ezt teszik, mert azt gondolják, hogy azt én hoztam létre. A Rózsafüzért azért kaptam, hogy bárki, aki azt imádkozza, megvédhesse magát a gonosztól; az én közbenjárásomnak köszönhető a lelkek különleges Kegyelmekben és védelemben részesülnek a gonosz befolyásával szemben. Ne kövessétek el azt a hibát, hogy elutasítjátok az Érmet, mivel ez az egész világ számára van, és sok csoda fog társulni hozzá. Azok, akik elutasítják, vagy megpróbálnak megakadályozni másokat annak elfogadásában, meg fogják tagadni az üdvösséget – különösen az ateisták, akiknek a legnagyobb szükségük van az Isteni Beavatkozásra. Nektek mindig azokat a lelkeket kell Atyám Trónja elé vinnetek, akik elutasítják Istent, és Irgalomért kell könyörögnetek a lelkük számára. Kérlek, biztosítsátok, hogy az Üdvösség Érme annyi emberhez jusson el, amennyihez csak lehetséges. Szeretett Édesanyátok, Az Üdvösség Anyja   Isten, az Atya: Az emberiségnek adott szabad akarat ahhoz vezetett, hogy sok gyermekem eltávolodott Tőlem 2014. január 21. kedd, 15:44 Drága leányom, az Én Akaratom beteljesedik, mivel az az idő, amelyben az ember még szabadon megválaszthatja, hogy vágyainak megfelelően cselekedjék, a végéhez közeledik. Én szabad akaratot adtam az embernek. Ez egy Ajándék. Ezt az Ajándékot több más Ajándékkal együtt Én hagytam örökségül gyermekeimre. Annak ellenére, hogy ők a saját akaratuk követése mellett döntöttek, túllépve azt, amit elvártam tőlük, Én még mindig tiszteletben tartom szabad akaratukat. Én feltétel nélkül szeretem gyermekeimet. Sohasem tudnám nem szeretni őket, bár ők oly sok módon bántanak meg Engem. Az emberiségnek adott szabad akarat ahhoz vezetett, hogy sok gyermekem eltávolodott Tőlem azon csillogó ígéretek javára, amelyek naponta kisértésbe hozzák őket, amikor a szépségre, gazdagságra, hírnévre és hatalomra vágynak, melyek elterelik őket Tőlem. Én vagyok az ő Menedékük, de ők ezt nem értik meg. Bennem fogják megtalálni mindannak a kezdetét és végét, ami örömet, békét és szeretetet hozhat számukra. Bár a gonosz arra használja az embernek adott szabad akaratot, hogy elcsábítsa őket. Én minden bűnöst vissza fogok vinni Birodalmamba akkor, amikor ők fel fogják ismerni, hogy a gonosz nem teljesítette számukra mindazt, amit kerestek: hogy békét hozzon nekik.  Közel az idő, hogy Királyságom beteljesedjen. A lelkek – ezt Ígérem nektek – azt a késztetést fogják érezni, hogy amikor az idő elérkezett, futva jöjjenek Hozzám, szeretett Atyjukhoz. Aztán letörlik majd a pókhálót a szemükről, a megkeményedett burkot a szívükről, és a sötétséget a lelkükről, és megkeresnek Engem. Gyermekeim, mindig bízzatok az irántatok érzett Nagy Szeretetemben, mert hogyan is lehetne ez másként? Ti az Enyéim vagytok, mint egy végtag, mint Szívemnek egy darabja. Az, hogy félretoljalak és száműzzelek benneteket, olyan lenne, mintha Testem egyik Részét veszíteném el. Ezért – az utolsó Hívásom után, és miután minden intézkedést megteszek, hogy elnyerjem a szíveteket – siessetek. Én várni fogok. Örömmel fogadlak és beviszlek benneteket Szent Birodalmamba, távol minden bajtól. Azon a Napon el fogjátok felejteni az akaratotokat – mert az hasznavehetetlen lesz számotokra, és nem lesz már jelentősége –, és összefonódtok az Én Akaratommal, mert amikor haza jöttök Hozzám, egyként fogunk egyesülni. Szeretett Atyátok, A Legmagasságosabb Isten Üdvösség Anyja: Ezek a jelenések ez év Tavaszán fognak elkezdődni, Fiam utasítása szerint 2014. január 24. péntek, 20:05 Drága gyermekem, tedd ismertté, hogy Én még egyszer meg fogok jelenni minden „Mária Grottónál”, amelyeket Fiam Egyháza az évszázadok során már elismert. Ismertté fogom tenni Magam a Szent helyeken, melyek magukba fogják foglalni Lourdot, Fatimát, La Salette –et és Guadalupét. Garabandálban is meg fogok jelenni. Ezek a jelenések ez év Tavaszán fognak elkezdődni, Fiam utasítása szerint. A kiválasztott lelkek a Nappal a fejem mögött fognak látni Engem. Tizenkét csillag fogja körülvenni, és körül szőni a fejemre helyezett töviskoronát – amit Fiam viselt Keresztre feszítése során – mint egy jel, hogy mindenki kövesse a példámat. Az Én szerepem, hogy Isten minden gyermekét az Igazság Útján vezessem, és hogy Fiamhoz vigyem őket. Amikor ezek a jelenések kezdetüket veszik, semmi kétség nem lesz afelől – különösen azok között nem, akik tisztelnek Engem –, hogy Én az Igazságot mondom, amikor azt hangoztatom, hogy hamarosan az utolsó út az Igazság Könyvén keresztül fog Fiamhoz vezetni benneteket. Ha követtek Engem, Édesanyátokat, akkor kézen foglak és Fiamhoz vezetlek majd benneteket. Fiam sok csodát ígért, hogy ezáltal megnyissa a szemeteket azokra a próféciákra, amelyeket az Én Küldetésem által adott a világnak. Sokan nem fogadják el, hogy Én ezeken a különleges helyeken megjelentem, és elutasítják azon jelentőségét, amelyet ez a lelkek üdvösségére gyakorol. Amikor Én utoljára még ezeken a helyeken megjelenek, és az Üdvösség Anyjaként mutatkozom be, akkor tudni fogjátok, hogy ez az Én utolsó Küldetésem; és hogy minden jelenés ehhez az utolsó jelenéshez vezet, hogy Üdvösséget hozzon a világnak, mely minden egyes személyt a születésétől fogva megillet. Örüljetek, mert ezek a napok már közel vannak, és amikor ezekről a dolgokról hallotok, akkor tudnotok kell, hogy ezek a próféciák, amikor beteljesülnek, csakis Tőlem jöhetnek, szeretett Édesanyátoktól, az Üdvösség Anyjától, Isten Anyjától. Szeretett Édesanyátok, Az Üdvösség Anyja   Édesanyám Társmegváltói szerepét végre jól, és valóban meg fogják érteni 2014. január 24. péntek, 20:19 Drága, szeretett leányom, amikor Édesanyám a Mária-jelenések helyein, mindenütt a világon, utoljára megjelenik, tudnod kell, hogy a világ meg fog térni, és végre futva fog Hozzám jönni. Szeretett Édesanyámnak köszönhető, hogy egyre több lelket hoznak Hozzám. Az Ő szerepe mindig is az volt, hogy az ember javára Engem szolgáljon. És most Édesanyám Társmegváltói szerepét végre jól, és valóban meg fogják érteni. Minden léleknek meg fogom adni a lehetőséget, hogy szemtanúja legyen Erőteljes Beavatkozásomnak, hogy így megtéríthessem őket. A megtérések által milliókat menthetek meg. Az Üdvösség Ígéretét Én tettem, és az Kereszthalálom által beteljesült. Most össze fogom gyűjteni a lelkeket, e Küldetés által Magamhoz fogom vonzani őket, és Szavam Igazsága szerte a világon mindenütt terjedni fog. Azok, akiknek sohasem adatott meg az Igazság, most az első alkalommal lesznek azzal megajándékozva. Azok, akiknek megadatott az Igazság, de elfelejtették azt, emlékeztetve lesznek Ígéretemre. Azok, akik ismerik az Igazságot, de megváltoztatták azt, csakhogy megfeleljen a saját vágyaiknak, emlékeztetve lesznek arra, hogy csak egy Igazság létezik. Én egy olyan időszakban hozom az emberiségnek az Igazságot, amikor elméje összezavarodott, a lelkét pedig kétségek gyötrik – de Én meg fogom őket szabadítani félelmüktől. Csak Nekem, Jézus Krisztusnak, az ő Szabadítójuknak van Hatalmam arra, hogy ilyen módon beavatkozzak. Csak egyedül Nekem van Hatalmam arra, hogy békét hozzak nekik, és megadjam üdvösségüket, ami jogosan megilleti őket. E Küldetés minden fonala most össze lesz fonva, hogy egy mintát alkosson. S aztán, amikor a különböző részek összekapcsolódnak és összeilleszkednek, mint egy kirakós játék darabjai, akkor minden darab lassan elkezd összeolvadni, és a végleges kép világossá válik. Aztán Jelenlétemet mindenhol meg fogod találni, amelyek mindegyike azokhoz a hiteles szent küldetésekhez kapcsolódik, melyeket Atyám adott a világnak, míg végül a teljes Igazság mindenki számára világossá válik. Atyám megígérte, hogy az Igazság Könyve által fel fogja fedni az Igazságot a világ számára, amint az előre meg volt jövendölve Dániel prófétának és János Evangélistának. Atyám elhozza most nektek az Igazságot, ebben az időben, de Ő ezt apránként teszi, lépésről lépésre, míg végül összeáll a teljes kép. Az Igazság Könyve csak ekkor nyeri el teljes értelmét. Csak akkor lesz az utolsó akadály is leküzdve, amikor az emberiség nagy része énekelni és örvendezni fog Második Eljövetelem várásában. Csak akkor lesz a Nagy Nap bejelentve a világ számára, miután a Küldetésem befejeződött. Menjetek békével, és tudjátok meg, hogy ha ti minden bizalmatokat Belém helyezitek, akkor Én véghez tudom vinni Atyám Szövetségének utolsó részét, és el foglak vinni benneteket az Ő Mindenható Királyságának Birodalmába. Jézusotok   A terv, hogy minden nyomomat eltöröljék, elkezdődött 2014. január 26. vasárnap, 15:00 Drága, szeretett leányom, soha ne engedd, hogy azok véleménye, akik keserűséggel a szívükben ellenzik ezt a Munkát, megingasson téged a lelkekért vállalt Küldetésemben. Mit számít az, ha elutasítanak téged és az Én szeretett, hűséges lelkeimet, akik nem hajlandók eltérni Isten Igéjétől? Mit számít az, ha megvetéssel illetnek benneteket, vagy sem? Emberi véleményüknek, melyek tagadják az Igét, semmi jelentősége sincs az Örök Üdvösségre való törekvésetekben. Amikor ti dicsőítetek Engem és tisztelitek Szent Szavamat, minden oldalról támadni fognak benneteket, csak hogy hátat fordítsatok Nekem. Így tehát sokan el fogják utasítani ezt a Küldetést addig, amíg a szörnyű igazság rájuk nem virrad, amikor tanúi lesznek azoknak az istenkáromlásoknak, amelyek a hamis próféta szájából fognak ömleni. Amikor az, aki megcáfolja a Szentháromság Létezését, a főpapi ruhát merészeli viselni Egyházam fedele alatt, és megpróbál meggyőzni benneteket arról, hogy amit eddig igaznak ismertetek, az többé már nem áll, akkor tudni fogjátok, hogy a gonosz lélek elnyelte Egyházam belsejét. Amikor új ideológiákkal, tanokkal vagytok körülvéve, és azt mondják nektek, hogy a mai emberiség megköveteli ezeket a változásokat, akkor ez lesz az az idő, amikor Isten Kívánságaira már nem válaszolnak. Ehelyett, amikor a mesterséges tanok – tele hibákkal és hiányosságokkal – azt nyilatkozzák, hogy a bűn többé már nem bűn, akkor közel lesz Számomra az idő, hogy elpusztítsam ellenségeimet, amint az meg volt jövendölve. Közületek még sokan mások is fel fognak ébredni az Igazságra és a szörnyű gyalázatra, amelyet Nekem, Jézus Krisztusnak fognak szánni földi Egyházamban. Ezek a hűséges szolgák fel fogják ismerni a gonoszságot, s aztán közülük sokan el fognak menekülni. De amikor eljön az idő, és választás elé kerültök, sajnos sokan el fognak hagyni Engem, és részt fognak venni a pogány gyakorlatokban. A terv, hogy minden nyomomat eltöröljék, elkezdődött. Szavam Igazságát alkotmányaitokból, iskoláitokból el fogják űzni, míg végül a Saját Egyházamban is meg fogják azt szüntetni. Azok közületek, akik azt gondolják, hogy ez soha nem történhet meg - hogy Isten soha nem engedné meg ezeket a dolgokat -, tévednek. Ezek a kegyetlenségek engedélyezve lettek az ember végső megtisztulásának a folyamatában, Második Eljövetelem előtt. Ha nem maradtok éberek, független attól, hogy mennyire szerettek Engem, akkor egy sor olyan szertartásba fognak bevezetni titeket, amelyek nem Istent fogják tisztelni. Ha ők nem tisztelnek Engem, akkor meg kell kérdeznetek magatoktól: miért van ez? Miért történtek ezek a változások, és miért ilyen hirtelen? A válasz: „az idő, mert már csak kevés maradt.” A lelkek megnyeréséért folytatott verseny mindkét oldalon egy heves csatába fog torkolni. Az egyik oldal arról fog meggyőzni benneteket, hogy az aljas gyakorlatok javára - melyek a Sátánt fogják bálványozni - utasítsátok el Isten Igéjét. Annyira ravaszul fogják előadni érvelésüket, hogy még azokat is el fogják bolondítani, akik jól ismerik Szavamat, csakhogy eltávolítsanak Engem Egyházamból. A másik oldal a hűsége miatt fog szenvedni, és nem csupán csak ezekért az Üzenetekért, hanem Isten Igaz Igéjéért, amely Atyám Könyvében adatott a világ számára. Jézusotok   Isten, az Atya: Nagyon hosszú időn át türelmesen vártam, hogy újból Szent Akaratomba gyűjtsem gyermekeimet 2014. január 27. hétfő, 17:18 Én drága leányom, mennyire féltek, amikor ez annyira fölösleges. Amikor Én a világnak egy ilyen nagyszabású Ajándékot adok, akkor ez kötelességtudatból történik, ami minden gyermekem iránti Nagy Szeretetemből születik. Én azért figyelmeztetlek benneteket, hogy mindnyájatokat megvédjelek. Én minden egyes Üzenetben kinyilatkoztatok nektek egy részt Magamból, amit továbbadok a világnak. Neked, leányom, megmutatom ama nagy sóvárgásomat, mely szerint közelebb szeretnék kerülni gyermekeimhez. Megmutatom nektek Együttérzésemet, Örömömet, Rosszallásomat, Haragomat, Szeretetemet és Irgalmamat. Akkor miért féltek Tőlem, amikor Én ilyen módon próbállak elérni benneteket? Nektek sohasem szabad félnetek egy Apától, Aki mindegyik gyermekét szereti - de különösen a bűnösöket, akik nyilvánosan bemocskolnak minden Törvényt, amelyet Én adtam nektek -, hogy Gyengédségembe vonzzam az emberiséget. Gyermekek, fogadjátok készséggel Nagy Irgalmasságomat. Nyissátok meg a szíveteket, hogy tárt karokkal és örömmel fogadjatok Engem, szeretett Atyátokat. Készüljetek fel, hogy üdvözölhessetek Engem, és hívjatok Engem minden alkalommal, amikor félelem kúszik a gondolataitokba, amikor megpróbáltok megbékélni ezekkel az Üzenetekkel. Ezek az Üzenetek egyedülállóak. Ezeket a Szentháromság tárja a világ elé. Az Én megítélésem szerint, ezek az Üzenetek a legfontosabb Küldetést képezik a Földön azóta, hogy elküldtem egyetlen Fiamat, hogy megváltson benneteket. Ezeket, az Én Szavaimat, szívélyesen és hálás szívvel kell fogadnotok. Fogadjátok örömmel Szavaimat. Legyetek elégedettek abban a tudatban, hogy minden, ami van, Irányításom alatt marad, és mindig ott is fog maradni. Én Vagyok minden, ami van, és ami lesz. Minden döntés, ami az emberiség jövőjét és a világ sorsát illeti, továbbra is az Enyém marad. Én szándékosan sohasem félemlítenélek meg benneteket, gyermekek. Mindaz, amit tenni akarok, hogy felkészítselek benneteket Új Királyságomra, hogy alkalmasak legyetek belépni abba; amikor már nem lesz többé bánat és szomorúság.   Legyetek békében, szép és kívánatos gyermekeim. Ti vagytok az Én mindenem. Én ide sorollak mindnyájatokat, minden bűnöst. Azokat is, akik nem fognak elismerni Engem. Mindazokat, akik a Sátánt bálványozzák. Minden hűséges gyermekemet. Azokat, kiknek a lelkét megkaparintották. Ti egyedül csak Hozzám tartoztok. Egyetlen lelket sem fogok figyelmen kívül hagyni ezen utolsó próbálkozásom alkalmával, hogy felkészítsem a világot szeretett Fiam Második Eljövetelére. Senki se marad közületek érintetlen Irgalmasságom Kezétől. Engedjétek meg Nekem, hogy megnyissam a szíveteket, hogy Kezeimmel megáldhassalak benneteket. Mondjátok Nekem: „Drága Atyám, nyújtsd ki Irgalmasságod Kezét, és érintsd meg a testemet és lelkemet. Ámen.” Én azonnal válaszolni fogok hívásotokra. Menjetek, kicsinyeim, és legyetek békében, mert Beavatkozásom a ti megszentelő Kegyelmetek lesz, nem számít, hogy milyen nehéz lesz az elkövetkezendő időszak. Én várni fogok, hogy Szeretettel a Szívemben kinyissam Új Paradicsomom Ajtaját, miközben Magamhoz, a ti Atyátokhoz intelek benneteket. Nagyon hosszú időn át türelmesen vártam, hogy újból Szent Akaratomba gyűjtsem gyermekeimet. Az a nap már közel van, s a Szívem előre örül annak a pillanatnak, amikor az ember visszatér Mellém, az őt megillető helyre.   Szerető Atyátok, A Legmagasságosabb Isten Manapság kevesebben hisznek Isten Szavában, mint valaha 2014. január 28. kedd, 23:15 Drága, szeretett leányom, senkinek se legyen kétsége afelől, hogy nem találja meg az Igazságot Atyám Könyvében, a Szent Bibliában. Az Ige ott van, akárcsak mint évszázadokkal ezelőtt, hogy annak mindenki tanúja lehessen. A Szent Biblia az Igazságot tartalmazza, és minden elvárás az emberiség felé, nyíltan fel van tárva. Mindaz, ami prófétáim és tanítványaim ajkáról áradt, akiket a Szentlélek vezetett, fellelhető benne. Az Igazság benne van az Igében, ami Atyám Könyve. Akkor tehát miért vonja kétségbe az ember az Ige érvényességét? Mindaz, ami az ember lelki javáért adatott, megtalálható a Szent Bibliában. Az Igazságot a lelkek különböző módon emésztik meg. Azok, akik lélekben alázatosak, és akik elfogadják Isten Szavát, nem kérdőjelezik meg azt. Mások fogják és félredobnak részeket belőle, míg végül az már nem hasonlít az Igazsághoz. Aztán ott vannak azok, akik sohasem fogják elfogadni az Igazságot, mert számukra annak kevés jelentősége van. Ők a Szent Bibliában foglalt Igazságot nem tekintik másnak, mint néphagyománynak. Manapság kevesebben hisznek Isten Szavában, mint valaha. Azok, akik csak azokat a részeket veszik ki belőle, amelyek a saját életmódjuknak felelnek meg, eltávolodnak Isten Törvényeitől, nem fognak semmiféle vonzódást érezni iránta. Az Igazság, amit ma tanítanak, csak egy árnyéka annak, amit a Bibliába foglal magába. Én most három okból kifolyólag beszélek nektek az Igazságról. Az első: hogy az Igazság Szavára emlékeztesselek benneteket, amit Atyám Könyve tartalmaz. A második: hogy megerősítsem azt a tényt, hogy Isten Szava nem írható át. A harmadik ok az, hogy Én Isten Igéjével táplálhassam Isten gyermekeit egy olyan időszakban, amikor azt hamarosan meg fogják vonni tőletek. Ezt most az Igazság Könyve által teszem, ami a próféták által meg volt ígérve számotokra. Ha az Igazság nem nyeri el a tetszéseteket, akkor ti Isten Szavát nem fogadjátok el. Ha ti nem fogadjátok el Isten Szavát, akkor Én nem vihetlek benneteket Királyságomba, és nem hozhatok nektek üdvösséget, amit akkor ígértem meg, amikor meghaltam a Kereszten a bűneitekért. Jézusotok Nekem közbe kell lépnem, hogy megmentsem az emberiséget attól, hogy még az Úr Nagy Napja előtt, elpusztítsa önmagát 2014. január 29. szerda, 15:00 Drága, szeretett leányom, ne magatokért sírjatok, hanem Értem, Jézusotokért, Aki sír és szenved ama gyorsaság miatt, amellyel az emberi nem a züllött és bűnös életbe zuhan. Már oly hosszú ideje annak, hogy Szavamat az emberek közül nagyon sokan elutasították, így sok embernek már nincs irányvonala, vagy nem tudják hogyan tovább, amikor döntést kell hozniuk az életükben. Azoknak a lelkeknek, akik elsodródtak az Igazságtól, csak saját vágyaik vannak, és a saját érdekeiknek megfelelően irányítják az életüket. Az önmegszállottság, a szexuális erkölcstelenség, az önelégültség és az anyagi javak utáni törekvés tönkreteszi a lelküket. Semmi sem fogja vagy tudja kielégíteni őket. Amikor már elérték a bűn mélységét, akkor más lelkek felkutatásán serénykednek, hogy tőrbe csalják őket. Ez azért van, mert a Sátán már teljesen elnyelte a lelküket, s így felhasználja őket arra, hogy minél több lelket vonszoljon az ő aljas csapdájába. Az emberiség erkölcse olyan mélyre süllyedt, hogy ez a gonosz szellem millió lelket nyel el naponta. Ó, mennyire nő az Én Fájdalmam, és mennyi munkára van még szükség, hogy ezt a fertőzést ki lehessen irtani. Eljön majd az idő, amikor az emberiségnek csak egyharmada fogja megkapni a kegyelmet, hogy felismerje a jó és a rossz közötti különbséget. Azok, akik a gonoszság bármilyen formáját szívesen elfogadják, mint jó dolgot fogják azt bemutatni. Nemsokára nagyon bátor kell, hogy legyen az az ember, aki felemeli hangját, hogy kijelentse: „Ez helytelen” anélkül, hogy le ne ördögöznék, és meg ne vetnék, mivel ezt egy ésszerűtlen kirohanásnak fogják tekinteni. Ó, milyen mélyre fognak süllyedni Isten gyermekei. A keményszívű - aki gyűlöl másokat, akiből hiányzik az együttérzés -, a kapzsi és az erőszakra szomjazó lelkek száma egyre csak növekedni fog. Őket most csodálni fogja az egész világ, holott évtizedekkel ezelőtt féltek volna tőlük. Éppen ezért Nekem közbe kell lépnem, hogy megmentsem az emberiséget attól, hogy még az Úr Nagy Napja előtt elpusztítsa önmagát. A Sátán terve az, hogy annyi lelket pusztítson el, amennyit csak lehetséges. Az Én tervem pedig az, hogy megállítsam ezt a fertőzést, és nem fogok tétovázni a szükséges jelek megadásában, hogy felébresszen benneteket Isten Szeretetére és annak szükségére, hogy kellőképpen felkészüljetek az eljövendő világra. Soha ne utasítsátok el Isten Kezét. Soha ne hagyjátok figyelmen kívül Isten Szavát, mert e dolgok nélkül semmik vagytok. Jézusotok   Üdvösség Anyja: Ne feledjétek, hogy a Sátán megveti ezt a Küldetést, mert e miatt lelkek milliárdjait fogja elveszíteni (&132.) 2014. január 31 péntek, 15:27 Drága gyermekeim, ne engedjétek, hogy a gyűlölet, amely erre a Küldetésre irányul, megzavarja a szíveteket. Ehelyett hálával hajtsátok meg fejeteket az Igazság Könyvéért, ezekben az aggasztó időkben a Földön. Szeretett Fiamat, Jézus Krisztust megkínozták, kigúnyolták és korholták, amikor földi Küldetése során az Ő Idejében az Igazságot hirdette. Azok, akik ismerték Isten Szavát, nem voltak hajlandók elismerni a megígért Messiást, miközben Ő ott állt előttük. Szavait darabokra szedték, de mégsem tudták azt figyelmen kívül hagyni. Amikor Isten a prófétáin keresztül megszólal, és ebben az esetben Fiam által – az Igaz Messiás által –, lehetetlen az ember számára, hogy Figyelmen kívül hagyja az Igét. Azok, akik nem fogadják el Isten Szavát, amikor az a próféták ajkáról árad, lehetetlennek fogják találni, hogy hátat fordítsanak. Ehelyett a gyűlölet gyötörni fogja őket, és egy pillanatnyi békét sem fognak érezni a szívükben. Fiamat Keresztre feszítése során gonosz rosszindulattal lealjasították és megkínozták, amit azoknak, akiket Vele együtt ugyanazon a napon keresztre feszítettek, nem kellett elviselniük, holott ők elítélt bűnözők voltak. Fiam egyetlen „bűne” csupán az volt, hogy az Igazságot mondta. Amikor a próféták az Igazságot – Isten Szavát – mondják, akkor az olyan, mint egy kétélű kard. Egyeseknek örömet és különleges Kegyelmeket fog hozni, másoknak viszont félelmet, ami gyűlöletté válhat. Így tehát, amikor a gyűlöletet gonosz tettek, hazugságok és az Ige szándékos elferdítésének a formájában látjátok, tudnotok kell, hogy ez a Küldetés Istentől származik. Az a sok hamis próféta, akik ebben az időben bebarangolják a Földet, nem váltanak ki ilyen reakciót, mert ők nem Istentől jönnek. Ne feledjétek, hogy a Sátán megveti ezt a Küldetést, mert e miatt lelkek milliárdjait fogja elveszíteni. Ezért ez egy nagyon nehéz út lesz azok számára, akik ezt a Küldetést követik. Ezért arra buzdítalak benneteket, hogy legyetek éberek azokkal szemben, akik azt mondják, hogy a Fiam Nevében jönnek, aztán meg azt állítják, hogy ez (a Küldetés), Isten Szava, a Sátántól származik. Ők az egyik legsúlyosabb hibát követik el: a Szentlélek elleni káromlást. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok ezekért a szegény lelkekért. Ne érezzetek haragot irántuk. Ehelyett Irgalomért kell könyörögnötök a lelkük számára. Annak érdekében, hogy ez a Küldetés a Sátán gonoszságával szemben védve legyen, arra kérlek benneteket, hogy kezdjétek el imádkozni ezt az Erőteljes imát, hogy ellene mondjatok a Sátánnak. Ha a Keresztes Imahadjárat ezen imáját legalább hetente kétszer elimádkozzátok, segíteni fogtok megvédeni ezt a Küldetést – az Üdvösség Küldetését -, és még több lelket fogtok hozni Isten Királyságának Birodalmába. A Keresztes Imahadjárat 132. imája: Hogy ellene mondjunk a Sátánnak, és megvédjük ezt a Küldetést. Ó, Üdvösség Anyja, jöjj e Küldetés megsegítésére. Segíts nekünk, Isten Maradék Hadseregének, hogy ellene mondjunk a Sátánnak. Kérünk téged, hogy tipord el sarkaddal a fenevad fejét, és távolíts el minden akadályt ettől a Küldetéstől, hogy megmentsük a lelkeket. Ámen. Gyermekek, ne feledjétek, hogy sosem könnyű segíteni Fiam Keresztjének hordozásában. Az Ő Szenvedése a tietek lesz, amikor kinyilvánítjátok Iránta való hűségeteket. Azáltal, hogy teljesen megbíztok Benne, és kitartó utazásotokban segíttek Neki a lelkek megmentésében, erősebbé váltok. Nektek megadatik majd a kellő bátorság, az erő és a méltóság, hogy tudjatok a gúny, az istenkáromlás és a kísértések fölé emelkedni, amelyek naponta kísérőitek lesznek szeretett Fiam, Jézus Krisztus Második Eljövetelének Napjáig. Menjetek békével. Helyezzétek minden bizalmatokat Fiamba, és mindig hívjatok Engem, szeretett Édesanyátokat, az Üdvösség Anyját, hogy jöjjek segítségetekre Küldetésetekben, hogy elősegíthessétek a lelkek üdvösségét. Szeretett Édesanyátok, Az Üdvösség Anyja   Mindig álljatok készen, minden nap, mintha a Nagyfigyelmeztetés már holnap bekövetkezne, mert az hirtelen fog eljönni hozzátok 2014. január 31. péntek, 15:27 Drága, szeretett leányom, hallgass meg most Engem, amikor a Nagyfigyelmeztetés eljöveteléről beszélek. Beavatkozásom nélkül a világ nagy része a fenevad mélységébe zuhanna, és sohasem látná meg Isten Fényét. E Csoda nélkül, lelkek milliárdjai jutnának a Pokolba. Így tehát emlékeztetnem kell benneteket arra, hogy fel kell készülnötök erre az Eseményre, mivel ez sokak számára szörnyű fájdalmat és szenvedést fog okozni. Olyan lesz, mintha sokan a Tisztítótűz legmélyebb szintjére süllyedtek volna, amely erős tűzzel tisztítja meg a lelket, és a bűntudatnak olyan rettenetes érzését váltja ki, ami testi fájdalmat okoz. Sok lélek örvendezni fog. Azonban még azok a lelkek is lelki fájdalmat fognak érezni, akik közel állnak Hozzám, amikor Színem előtt szembesülni fognak rossz cselekedeteikkel. Azonban a szégyen, amelyet érezni fognak, hamar el lesz felejtve, mihelyt Irgalmasságom Fénye elnyeli őket, és eltölti őket Kegyelmekkel. A lelkek, akik egyáltalán nem ismernek Engem, révületbe fognak esni, és sokan azt fogják hinni, hogy meghaltak, és ítéletem alá estek az Utolsó Napon. Ők szintén örülni fognak, amikor az Igazság kiderül számukra. Aztán azok a szegény, szerencsétlen lelkek fognak a legjobban szenvedni, akik örömüket lelik bűnös életükben. Egyesek a Lábaim elé fognak roskadni, eltakarván a szemüket Fényemtől, mert a fájdalmat, hogy egyedül és védtelenül állnak Színem előtt, túl nehéz lesz elviselniük. Ők nem fogják kérni Irgalmamat, mert Irántam érzett gyűlöletük elérte a mélypontját. Végül, azok a lelkek, akik teljesen lemondtak Rólam, és átadták magukat testileg a gonosznak, lelkileg a legnagyobb kínt fogják elszenvedni, mintha a Pokol mélységébe kúsztak volna. Sokan nem lesznek képesek ellenállni Jelenlétemnek, és holtan fognak összeesni Színem előtt. Mások megpróbálnak majd hívni Engem, de a gonosz el fogja őket vonszolni Tőlem. Azonban, miután ez az Én erőteljes Beavatkozásom megtörtént, több milliárd lélek fog megtérni, akik szintén csatlakozni fognak Maradék Egyházamhoz, hogy azokért a lelkekért vezekeljenek, akik teljesen elvágták magukat Irgalmamtól, hogy segítsenek Nekem őket is megmenteni. Minden rendben lesz, mert végtére is Én Végtelenül Irgalmas Vagyok, Végtelenül Jóságos, és a Szeretetem Végtelen. Azoknak, akik szeretnek Engem, bőségesen lesz juttatva Szeretetem Ajándékából. Szeretetem feleleveníti majd bennük Szenvedésem Képeit, mely arra fogja őket ösztönözni, hogy nagy áldozatokat hozzanak engesztelésül az elveszett lelkek bűneiért, akiknek a legnagyobb szükségük van Irgalmamra. Mindig álljatok készen, minden nap, mintha a Nagyfigyelmeztetés már holnap bekövetkezne, mert az hirtelen fog eljönni hozzátok. Jézusotok   Sok minden, amit az emberiség magától értetődőnek tart, a feje tetejére lesz állítva, és ki lesz fordítva, de erre szükség van 2014. február 1. szombat, 19:53 Drága, szeretett leányom, a megpróbáltatások miatt, melyeket az emberi nemnek el kell viselnie a Megtisztulás folyamán, hiba lenne a megpróbáltatások okozta fájdalmat összetéveszteni a reménytelenség fájdalmával. Sok minden, amit az emberiség magától értetődőnek tart, a feje tetejére lesz állítva, és ki lesz fordítva, de erre szükség van. Amikor a Megtisztulási folyamat véget ért, egy új hajnal fog megjelenni – hirtelen és figyelmeztetés nélkül –, és Isten gyermekei elé egy új világ lesz tárva. Azt kérem, hogy senki ne gondolja valaha is közületek, miközben sok fájdalmat kell elviselniük azoknak, akik szeretnek Engem, valamint azoknak is, akik nem, hogy nincs remény. Ehelyett örüljetek, mert az Én Új Paradicsomomban csak szeretet, öröm, béke és boldogság vár rátok. Amikor a világ, valamint a lehető legtöbb lélek megtisztul a bűntől, akkor úgy jövök el, mint a Vőlegény, készen arra, hogy üdvözöljelek benneteket. A Nagy és Dicsőséges Napot örömmel, izgalommal és epedezve kell várni, mert a Szívem kitárul, és egyesülni fog az egész világgal. Az új Kezdet a kezetekben van. Viseljetek el bármilyen fájdalmat és szenvedést, amit át fogtok élni, mert az már semmit sem fog számotokra jelenteni, amikor Világosságomba jöttök, mert olyan szeretettel és boldogsággal halmozlak el benneteket, amelyre egész életek során vártatok, de amit mindezidáig nem tudtatok megérteni. Segítsetek Nekem visszahozni Karjaimba azokat a lelkeket, akik elvesztek Számomra. Imádkozzatok egymásért. Legyetek vidámak. Legyetek bizakodóak. Legyetek békében. Bármi is várjon rátok, tudnotok kell, hogy az Én Szeretetem sokkal erősebb, mint a gyűlölet. A Hatalmam Mindenható. Irgalmam végtelen. A Türelmem pedig nagy. Menjetek békével, és szolgáljatok Engem egészen az utolsó napig, mert az azt követő Nap annak a világnak lesz a kezdete, amelynek nem lesz vége, és ahol nem lesz többé halál. Szeretlek és nagyra becsüllek mindnyájatokat. Jézusotok   Üdvösség Anyja: Mindazoknak, akik más hitfelekezetekhez tartoznak, szintén el kell kezdeniük imádkozni Szent Rózsafüzéremet, mert az mindenkinek nagy védelmet fog nyújtani 2014. február 2. vasárnap, 17:09 Drága gyermekeim, arra kérlek benneteket, hogy minden nap imádkozzátok Legszentebb Rózsafüzéremet, hogy ez a Küldetés védve legyen a sátáni támadásokkal szemben. Legszentebb Rózsafüzérem naponkénti imádkozása által meg fogjátok gyengíteni a Sátán gonoszságait, és azokat, akiket ő befolyásol, amikor megpróbálja távol tartani a lelkeket attól, hogy ezt a különleges Mennyei hívást kövessék. Mindazoknak, akik más hitfelekezetekhez tartoznak, szintén el kell kezdeniük imádkozni Szent Rózsafüzéremet, mert az mindenkinek nagy védelmet fog nyújtani. A Legszentebb Rózsafüzér mindenki számára van, és főleg azok számára, akik részesülni szeretnének védelmemben, mely Ajándékot Istentől kaptam, hogy megvédjem a lelkeket a gonosztól. Közületek sokakat gyötörni fognak, drága gyermekeim, ha nem fogtok engedni nekik. Ellenkező esetben pedig elvonnak majd benneteket ettől a Küldetéstől. Isten ellenségei minden lehetséges hatalmat fel fognak használni arra, hogy megállítsanak benneteket. Ők ráncigálni fognak benneteket, ordítozva gyalázó szavakkal fognak illetni benneteket, és gonosz dolgokkal fognak megvádolni benneteket. Hagyjátok mindezt figyelmen kívül, és engedjétek meg Nekem, szeretett Édesanyátoknak, az Üdvösség Anyjának, hogy vigaszt nyújtsak nektek, és megadjam nektek mindazt a védelmet, amelyre szükségetek van. Fiamat földi Küldetése során nagyon sokféle módon árulták el. A falvakban vártak Rá, kövekkel a kezükben. Amikor Ő több száz követőjével együtt áthaladt ezeken a falvakon, leshelyekről kövekkel dobálták meg, így senki sem tudhatta, hogy kik voltak a kődobálók. Gyűlölték Őt; feljelentették az egyházi hatóságoknál; gonosz hazugságokat terjesztettek Róla és azt mondták, hogy gonosz nyelve van, és hogy káromolta Istent. Mégsem tudták elmagyarázni pontosan, hogy miként vétkezett ezekben a dolgokban. Sok időt fecséreltek tanítványai unszolására, hogy tagadják meg Őt. Sokan ezt meg is tették. Aztán a Farizeusok figyelmeztették mindazokat, akik a templomokban imádkoztak, hogy amennyiben továbbra is követik Fiamat, soha többé nem léphetnek be Isten Házába. És sokan közülük többé már nem követték Fiamat. Ugyanezek a lelkek keserűen jajveszékeltek, és szomorú könnyeket sírtak miután Fiamat Keresztre feszítették, mert csak akkor értették meg, hogy mennyire igazságtalanok voltak Vele szemben. Ugyan ez fog történni ennek a Küldetésnek az esetében is, mely egyengeti az Úr útját és Fiam Második Eljövetelének Nagy Napját. Minden erőfeszítést meg fognak tenni annak érdekében, hogy meggyengítsék a Maradék Egyházat. Minden kísérletet meg fognak tenni azért, hogy meggyengítsenek benneteket elhatározásotokban. Mindent ki fognak tervelni, csakhogy arra ösztönözzenek benneteket, hogy fordítsatok hátat a saját és mások üdvösségének. Soha nem szabad megengednetek a gonosznak, hogy megzavarja elméteket, meggyengítse a hiteteket, vagy hogy arra ösztönözzön titeket, hogy megtagadjátok Fiamat. Soha ne veszítsétek el Fiamba vetett bizalmatokat, vagy azon Ígéretében, hogy újra eljön, elhozván az Új Kezdetet az ember számára. Ő sohasem fog cserbenhagyni benneteket. Ő megérti azt, hogy mennyire nehéz mindnyájatoknak elviselni a fájdalmat, valamint azokat az áldozatokat, amelyeket Érte hoztok. Ne feledjétek, hogy ti az Övéi vagytok, és ha valóban az Ő részei vagytok, és átadtátok magatokat Neki, akkor részesei lesztek Világosságának is. Isten Fénye, amely jelen van a lelkekben, kiszorítja azt a sötétséget, ami jelen van a többi lelkekben. Amikor a Sátán ilyen módon használja fel a lelkeket, akkor ismertté és érezhetővé fogja tenni haragját is. Amikor ezzel az Isten által megáldott Küldetéssel szemben kifogásokat emelnek, akkor azok az érvek soha nem lesznek ésszerűek vagy megfontoltak. A kimutatott dühöngés egyértelmű jele lesz annak, hogy a Sátán mennyire gyűlöli ezt a Küldetést. Íme, miért is van az, hogy mindnyájatoknak naponta imádkoznotok kell az Én Szent Rózsafüzéremet: hogy ez a Küldetés védve legyen.    Bízzatok mindig utasításaimban, mert Engem a Fiam bízott meg azzal, hogy segítsek nektek leküzdeni a rátok nehezedő nyomást, amelyet az Ő Nevében fogtok elviselni. Szeretett Édesanyátok, Az Üdvösség Anyja   Miközben egyre csak növekszik azok száma, akik a Sátánt követik, ők olyan messzire el fognak menni, hogy az ördög iránti imádatukat nyilvánosan is bejelentik 2014. február 3. hétfő, 21:00 Drága, szeretett leányom, ti nem a hitükről fogjátok felismerni tanítványaimat, hanem a munkájukról. Hiába mondjátok, hogy szerettek Engem, hogyha nem élitek a hiteteket gondolataitokban, szavaitokban és cselekedeteitekben. Egyedül csak az általatok termett gyümölcsök miatt mondhatjátok, hogy ti valóban az Én odaadó tanítványaim vagytok. Ha azt mondjátok, hogy szerettek Engem, akkor nem utasíthatjátok el azokat, akik segítségért folyamodnak hozzátok – azokat, akiknek sürgősen szükségük van vigasztalásra. Ti nem tagadhatjátok meg a segítséget azoktól, akiket üldöznek, vagy akik fájdalomban tengődnek – ha ti valóban az Enyéim vagytok. Ti nem beszélhettek kegyetlenül és barátságtalanul a többi lélekről, ha hűségesek vagytok tanításaimhoz. Másrészt ti képesek lesztek világosan felismerni azokat, pontosan a megtermett gyümölcseikről, akik tisztelettel vannak Irántam. Ők sohasem fognak félni attól, hogy Isten Igaz Szavát hirdessék. Ők mindig az Igazságot fogják mondani, sohasem fognak rosszat mondani másokról; és ők lesznek az elsők, akik vigasztalást fognak hozni a betegeknek, a rászorulóknak, és azoknak, akik az Igazságot keresik. Ők a mások szükségleteit mindig a saját szükségleteik elé fogják helyezni, türelmet fognak tanúsítani, amikor az Én Nevemben támadják őket, és az Irántam való hűségük miatt csendben fognak maradni, amikor üldöztetést kell elszenvedniük. Ők imádkozni fognak mindig mások lelkéért, és Irgalomért fognak könyörögni az egész emberiség számára. Amíg tehát Én nagy vigaszt és örömet találok az ilyen lelkekben, csak arra törekszem, hogy Irgalmamba vonzzam azokat a lelkeket, akiket a megtévesztés fátyla beborított, melyet a sátáni befolyás okozott az életükben. Miközben a Nagy Napra várok, mely napon vissza fogom követelni Trónomat, el kell viselnem a kínszenvedését a fenevad, a Sátán látványának, amint a trónon ül, karját büszkén pihentetve, széttett lábakkal, és kecske fejjel fetreng a hízelgésben, amelyet azok mutatnak önként neki, akiket csapdába ejtett. A kecske az ő (a Sátán) fertőzésének a jelképe, mely által felfalja mindazok testét és lelkét, akiket a szexuális erkölcstelenség bűne révén birtokol. Az ő elsődleges célja, hogy bemocskolja az emberi testet, arra ösztönözvén a lelkeket, hogy az érzékiség által minden módon lealacsonyítsák önmagukat. Az ő befolyása mindenütt jelen van, és a kecske jelképe és annak szarvai minden kézmozdulatban láthatóak lesznek. Arroganciája hamarosan azon jelek által válik láthatóvá, amelyekkel követőit arra fogja ösztönözni, hogy kinyilvánítsák és bizonyítsák iránta való hűségüket az élet minden területén. Miközben egyre csak növekszik azok száma, akik a Sátánt követik, ők olyan messzire el fognak menni, hogy az ördög iránti imádatukat nyilvánosan is bejelentik, és akik úgy gondolják, hogy ez ártalmatlan dolog, bölcs dolog lenne a részükről, ha most megállnának. Nekik könyörögniük kell Hozzám, Jézus Krisztushoz, hogy segítsek nekik a gonosz hatalom legyőzésében, amelyet a világban fognak alkalmazni azon hatalom miatt, amelyet a Sátán gyakorol majd ezekben az időkben. Minden dacos cselekedetért, amelyet Egyházam ellen elkövetnek, Atyám meg fogja büntetni a tetteseket. Minden megszentségtelenítésért, amit Isten Szent Templomaiban végbevisznek, nagymértékben fognak szenvedni. De azon a napon, amikor megszentségtelenítik Testemet, a Szent Eukarisztiát, olyan nagy büntetés fogja érni ellenségeimet, amilyet korábban még sohasem tapasztaltak. Könyörgök mindazokhoz, akik hisznek Bennem, szeretett Jézus Krisztusukban, hogy legyenek éberek a legnagyobb utálatot illetően, amelyet ebben az időben terveznek, hogy elpusztítsák Isten gyermekeit. Azt a gonosz tervet, mely Isten megtagadására csábítja a lelkeket, hogy testestől-lelkestől eladják magukat a fenevadnak, már ravaszul kivitelezték a rock zene, a filmek, a politika és a vallás világán keresztül. Eljött az idő, hogy a világ számára ismertté váljon az Isten Templomában végbemenő fertőzés. Bár sok ember elutasítaná az ilyen utálatot, ha azt nyíltan tárnák eléjük, az igazság azonban az, hogy sokan közülük ettől még nem lennének okosabbak. De amikor a sátáni szimbólumokat elhelyezik a templomokban, akkor ők hatalmat fognak gyakorolni az ártatlanok fölött, és a ti imáitok, áldozataitok és szenvedéseitek nélkül, el fogják venni őket Tőlem.  Amikor eljön az az idő – a jövőben –, ezek a lelkek nem fognak hinni azoknak, akik ismerik az Igazságot. Aztán, amikor megtámadják Isten Jelenlétének magját a földi Egyházán keresztül, hatása érezhető lesz az egész Földön. Aztán Isten Fénye elhalványul, mivel Isten Jelenléte ki fog aludni. Csak sötétség fog szétáradni. Arra kérlek benneteket, hűséges szolgáim, hogy tegyétek kötelességeteket, és maradjatok éberek minden olyan dologgal szemben, amelyekre már figyelmeztetve voltatok. Azoknak a felszentelt szolgáimnak, akik hamarosan világosan meg fogják érteni, ami a szemük előtt történik, a következőket mondom: Parancsom által foglak utasítani benneteket, hogy tegyetek eleget szent kötelességeiteknek, hogy annyi lelket mentsetek meg, amennyit csak tudtok, miközben hűségesek maradtok Szavamhoz, és tápláljátok Nyájamat, amíg Én ismertté nem teszem Magam a Nagy Napon. Jézusotok   Isten, az Atya: Arra vágyom, hogy a szívetekben az Igazságot szeretettel és bizalommal fogadjátok, nem pedig kétséggel 2014. február 4. kedd, 15:00 Drága leányom, ma egy különleges nap van, mert végre megkaptam tőled azt az ajándékot, hogy teljesen elfogadod ezt a Küldetést. Amikor Én megérintem egy lélek szívét, akit meghívok arra, hogy hirdesse Szavamat, akkor az egy nyomasztó érzést vált ki a kiválasztott lélekben. Jelenlétem megdöbbenti, de ugyanakkor meg is nyugtatja őt. Ez rettenetes megrázkódtatást okoz, mely teljes bizalmat követel a lélektől. Ez félelmetes mindazok számára, akik tanúi Beavatkozásomnak, mivel nagy megkülönböztető képességet követel, éppen az érzelmek konfliktusa miatt, amelyet az illető lélekben vált ki. Az elején a lélek elgyengül a Szentlélek Jelenlétének puszta erejétől, és a test elnehezül. Az érzékek felélénkülnek, és az értelem eltompul. Nem sokkal ezután, fellép egy természetes vágy, hogy megkérdezze, mi történik, és kétségek támadhatnak benne. De a Szentlélek Jelenléte kifürkészhetetlen, és az is marad addig, amíg Akaratom be nem teljesül, mindaddig, amíg a lélek el nem fogadja, amit elvárnak tőle. Ezután a lélek tisztaság utáni vágya a megnyugvás óhajával együtt beborítja a lelket. És miközben a lélekvigasztalást és bátorságot keres, a Szentlélek Erejét nem lehet megállítani, megakadályozni vagy feltartóztatni. Az, hogy a lélek hajlandó megengedni, hogy a Szentlélek eszközévé váljon annak érdekében, hogy az Igazságot hirdesse, azt jelenti, hogy képtelen Isten Szavát befolyásolni, meggátolni, vagy bármilyen módon meghamísítani. Időről időre azonban az emberi értelem harcol ellene. Miközben a Szentlélek megnyugtatja a lelket, és a lélek már nem fél többé Tőle, mindig ott a remény, hogy amikor ez a Küldetés véget ér, az élete ugyanúgy fog folytatódni, mint korábban. De természetesen, ez nem mindig van így. Tehát e Küldetésemnek, melynek köszönhetően összegyűjtöm gyermekeimet, és biztonságban elviszem őket a vég nélküli Világomba, nem lesz vége. Ez a Küldetés fennmarad az utolsó Napig. Most, hogy elfogadtad ezt a tényt, és nem vágysz többé más alternatívára, végre békére találhatsz a szívedben, leányom. Gyermekeim, csak akkor fogtok békére találni a szívetekben, ha elfogadjátok végre a világnak adott Ajándékomat: Az Igazság Könyvét. Csak akkor lesztek képesek teljesen megbízni Bennem, amikor elfogadjátok, hogy Én, a Legmagasságosabb Isten – Minden, ami Van, és ami Lesz – értekezem a világgal ebben az időben. Arra vágyom, hogy a szívetekben az Igazságot szeretettel és bizalommal fogadjátok, nem pedig kétséggel. Ha ezt megteszitek, akkor az Én Békémmel és Szeretetemmel árasztalak el benneteket. Csak ekkor fogtok eltelni örömmel és boldogsággal. Csak ekkor lesztek szabadok. Atyátok, A Legmagasságosabb Isten   Üdvösség Anyja: Ezekhez az imákhoz, drága gyermekeim, nagy Kegyelmek vannak társítva (& 133., 134.) 2014. február 5. szerda, 15:27 Gyermekem, azoknak a lelkeknek, akik egyszer megismerték Fiamat, és elvándoroltak Tőle, sokkal nehezebb visszatérniük Hozzá, mint azoknak, akik sohasem ismerték Őt. Ha egyszer megtapasztaljátok Jézus Szeretetét, s aztán hátat fordítotok Neki, akkor az egy nagy űrt hagy az életetekben. Semmi sem helyettesítheti valaha is Jelenlétét. Tehát, amikor egy lélek megpróbál visszatérni Hozzá – bár Fiam mindig nagy Szeretettel és Türelemmel várja őket –, ez a személy még mindig bizonytalan abban, hogy hogyan kell megnyitnia a szívét. Ha úgy érzitek, hogy elidegenedtetek Fiamtól, nem szabad félnetek soha attól, hogy hívjátok Őt. Nem szabad soha szégyenkeznetek amiatt, hogy a Színe elé kerüljetek, mert Ő Örökké Irgalmas és megbocsát minden bűnösnek, amikor egy bűnbánó lélek erre kéri Őt. Ha hívni szeretnétek Fiamat, akkor csak egyszerűen hívjátok Őt, hogy Irgalmába vigyen benneteket, és a többit bízzátok Rá. Íme, a Keresztes Imahadjárat egy különleges imája (133.) – Hívó kiáltás, hogy visszatérjünk Istenhez Drága Jézus, bocsáss meg Nekem, egy elidegenedett léleknek, aki - mivel vak voltam - lemondott Rólad. Bocsáss meg nekem, hogy Szeretetedet haszontalan és értelmetlen dolgokkal cseréltem fel. Segíts nekem összeszednem bátorságomat, hogy Melletted járhassak, és hálával fogadjam Szeretetedet és Irgalmadat. Segíts nekem, hogy Szentséges Szíved közelében maradhassak, és soha ne vándoroljak el ismét Tőled. Ámen. Azoknak, akik nem ismerik Fiamat, és akik azt szeretnék, hogy a Legmagasságosabb Isten Trónja elé kerüljenek, a Keresztes Imahadjárat ezen (134.) imáját kell imádkozniuk: Hogy higgyünk Isten Létezésében Ó, Legmagasságosabb Isten, segíts nekem, hogy hinni tudjak Létezésedben. Dobd félre minden kétségemet. Nyisd meg a szemem annak az életnek az Igazságára, amely ezt a földi életet követi, és vezess engem az Örök Élet felé vezető úton. Kérlek, engedd, hogy érezzem Jelenlétedet, és még a halálom előtt, add meg nekem az igaz hit Ajándékát. Ámen. Ezekhez az imákhoz, drága gyermekeim, nagy Kegyelmek vannak társítva, és azoknak, akik ezeket imádkozzák, az Igazság megmutatatásra kerül, és a lelkük olyan nagy szeretettel fog eltelni, amilyet a Földön eddig még sohasem tapasztaltak. Aztán a lelkük megtisztul. Most menjetek abban a tudatban, hogy amikor közel vagytok Istenhez, akkor a nagy békesség Kegyelmével lesztek megáldva. Szeretett Édesanyátok, Az Üdvösség Anyja   Üdvösség Anyja: Amikor Fiam papjai szörnyű szorongással és az igazságszolgáltatás visszaélésével fognak szembesülni, hívniuk kell Engem (& 135.) 2014. február 6. csütörtök, 16:15 Gyermekem, amikor eljön annak az ideje, hogy Fiam papjai szörnyű szorongással és az igazságszolgáltatás visszaélésével fognak szembesülni, hívniuk kell Engem. Nekem megadatott a Kegyelem, hogy meg tudjam nekik adni a bátorságot, amelyre szükségük lesz, hogy továbbra is szolgálják Fiamat. Különösképpen a Katolikus Egyház papjaira utalok, mert ők többet fognak szenvedni, mint Isten bármelyik más szolgája. Amikor eljön az a nap, és felszólítják őket, hogy tegyenek le egy olyan esküt, amely megtagadja szeretett Fiam, Jézus Krisztus Istenségét, akkor sohasem szabad kételkedniük azok valódi szándékában, akik ezt elvárják tőlük. Amikor arra kérik őket, hogy tagadják meg a Szent Eucharisztia valódi jelentését, és fogadjanak el egy új értelmezést, akkor tudni fogják, hogy ütött az óra. Ez lesz az a nap, amikor majd elkezdődik a rothadás, és szemtanúi lesznek a templomok fedelei alatt omladozó falaknak mindenütt a világon. Azt szeretném, hogy minden pap, akinek szembe kell néznie ezzel a szomorú megpróbáltatással, imádkozza a Keresztes Imahadjárat ezen (135.) imáját, hogy megvédje az Igazságot. Ó, Üdvösségnek Szeretett Anyja, segíts nekem a szükség pillanatában. Imádkozz, hogy megáldassak azokkal az Ajándékokkal, amelyeket a Szentlélek Ereje áraszt ki méltatlan lelkemre, hogy mindenkor képes legyek megvédeni az Igazságot. Támogass engem minden olyan kellemetlen esemény alkalmával, amikor majd azt kérik tőlem, hogy tagadjam meg az Igazságot, Isten Igéjét és a Legszentebb Eucharisztiát. Segíts nekem, hogy - felhasználván a kapott Kegyelmeket - megingathatatlan legyek a Sátán gonoszságaival szemben és mindazokkal a szegény lelkekkel szemben, akiket ő arra használ fel, hogy bemocskolja Fiadat, Jézus Krisztust. Segíts nekem a szükség órájában. A lelkek érdekében add meg nekem azt a bátorságot, hogy Isten minden gyermeke számára kiszolgáltassam a Szentségeket, amikor lehet, hogy azt Isten ellenségei megtiltják majd nekem. Ámen. Amikor ezek az idők kezdetüket veszik, akkor készen kell állnotok, hogy továbbra is folytassátok Isten Munkáját, lendülettel és méltósággal hordozzátok Keresztjét a saját és Isten minden gyermeke lelkének az érdekében. Szeretett Édesanyátok, Az Üdvösség Anyja   Üdvösség Anyja: Sokan azt fogják hinni, hogy az antikrisztus egy nagyon szent ember 2014. február 7. péntek, 15:50 Gyermekem, ha Fiam, Jézus Krisztus a Földön járna, ebben az időben Őt újból meggyilkolnák. Egyetlen hivatalos személy sem ismerné el Őt Egyházában. Nevetség tárgyává tennék, aztán félnének Tőle, és annyira megvetnék, hogy – éppen úgy, mint annakidején – Keresztre feszítenék. Ez alkalommal Fiam kizárólag Lélekben fog eljönni, és Atyám Parancsára nem úgy fog megjelenni a Földön, mint egy ember, testben. Arra sürgetlek benneteket, hogy ezt az Üzenetet tegyétek világossá mindenki számára, mert sokan fognak jönni az Ő Nevében, de egy közülük prominens személlyé fog emelkedik, és azt fogja mondani, hogy ő az Én Fiam, azonban ez egy hazugság lesz. Az antikrisztus fel fog emelkedni, és olyan erőteljessé fog válni, hogy az arcképét mindenütt látni lehet majd. Szobrokat fognak készíteni az ő képmására, és az arcképe folyamatosan meg fog jelenni világszerte a televízió képernyőjén. A legnagyobb hatalommal rendelkező politikai vezetők meg fogják őt tapsolni, de mindez nem fog megtörténni addig, amíg őt nyilvánosan nem üdvözlik, és a hamis próféta jóvá nem hagyja, hogy az emberiségre tett befolyását valóban gyakorolni tudja. Ha most Fiam újból ismertté tenné Magát testben, és figyelmet parancsolna, elpusztítanák. Azonban az antikrisztust üdvözölni fogják a világban, és össze fogják téveszteni Jézus Krisztussal. A Biblia minden szavát, mely Fiam Második Eljövetelére vonatkozik, meg fogják változtatni, és el fogják ferdíteni, csakhogy meggyőzzék a világot, hogy az most szemtanúja a visszatérő Jézus Krisztusnak. Fiam ellenségei, akik elvegyülnek az Ő ártatlan szolgáival Fiam Egyházában mindenütt a világon, az Egyházat súlyos tévedésbe fogják vezetni. Vezetőik át fogják ölelni az antikrisztust, és arra fogják ösztönözni a lelkeket, hogy bálványozzák őt. Befolyása sokakat meg fog rémíteni, akik továbbra is hűségesek maradnak Istenhez, és éppen ezért fontos, hogy védjétek a lelketeket az ő hipnotikus vonzerejével szemben. Az Üdvösség Érme, ha azt magatokon hordjátok, védelemben fog részesíteni benneteket - a többi megígért Kegyelmekkel együtt - az antikrisztus erejével szemben. Félreértés ne essék, az antikrisztus sokakat le fog nyűgözni, és úgy fogják őt tekinteni, mint minden idők legerősebb, legnépszerűbb, legkarizmatikusabb és legbefolyásosabb vezetőjét. Sokan azt fogják hinni, hogy az antikrisztus egy nagyon szent ember, és a Fiam Egyházával való összeköttetései által emberek milliói lesznek hívei annak, amit ők Igazságnak fognak hirdetni. Ez a látszólagos szentség örömkönnyeket fog csalni mindazok szemébe, akiknek eddigi életük során nem volt bizalmuk, és nem is hittek Istenben. Ők ezt az embert dicsérettel fogják elhalmozni, és lelkük megmentését az ő érdemének fogják tulajdonítani. Mindenekelőtt az antikrisztust egy nagy vezérnek fogják tekinteni, aki egy megnyerő, elbűvölő és szeretetreméltó vonzóerővel rendelkezik. Aztán idővel elkezdi bemutatni gyógyító erejét, és sok ember fog jelentkezni, akik tanúsítani fogják, hogy általa gyógyultak meg. S aztán sokan azt is fogják állítani, hogy csodáknak voltak a szemtanúi az ő jelenlétében. Aztán egy sor hamis jelenés fog mindenhol nyilvánosságra kerülni, melynek során egy kép lesz látható a Szentlélek jeléről. A média egy istenhez hasonlatos képet fog alkotni róla, és csak nagyon kevesen mernek majd nyilvánosan szemrehányást tenni neki. Mivel ő sok nyelv ismeretével rendelkezik, ezért nagyon rövid időn belül milliókat fog elbolondítani. Aztán elkezdődnek a pletykák, hogy Jézus Krisztus eljött egy második alkalommal is. Ezeket a kósza híreket azok fogják táplálni, hazugságokat terjesztvén, akik fáradhatatlanul az antikrisztusnak dolgoznak, míg végül Fiammal fogják őt összetéveszteni. Mindezek az események most túlzásként hangzanak, de amikor ki fognak bontakozni előtettek, természetes eseménysorozatnak fognak tűnni, amelyek sokakat lelkesíteni fognak. Aztán, mint minden gonosz hamisság, amit a Sátán – a sátáni rituálékon keresztül – fordítva mutat be a világnak, az antikrisztust látni lehet majd, amint felmegy a Mennybe. Fiamat, az Ő visszajövetelekor, látni lehet majd, amint a felhőkön leereszkedik, éppen úgy, ahogyan azt megígérte – ami pontosan a Mennybe való felemelkedésének az ellenkezője. Aztán az antikrisztus és mindazok, akik szolgai módon imádták őt, a tüzes tóba lesznek vetve – és a béke a tietek lesz, drága gyermekeim. Mert mindazok, akik hűségesek maradnak az Igazsághoz, egy szempillantás alatt elragadtatnak az Új Paradicsomba, amikor az Ég és a Föld eggyé válik. Szeretett Édesanyátok, Az Üdvösség Anyja   Soha nem fogom figyelmen kívül hagyni azokat, akik magányosak, szomorúak, félnek, vagy bizonytalanok abban, hogy Isten Létezik-e vagy sem 2014. február 7. péntek, 23:38 Drága, szeretett leányom, miközben az Üzenetek terjednek, és felélesztik a szükségét annak, hogy sok embert arra bátorítsanak, hogy Hozzám forduljanak, sok csodáról lehet majd tanúskodni. A hitetlenek, más hitfelekezethez tartozók, és azok, akik bűnös életük miatt elvágták magukat Tőlem, meg fognak térni. Ezt megígérem nektek. A csukott szemű embernek a szemei meg fognak nyílni. Azok, akiknek a szívükben gyűlölet van, örömkönnyeket fognak sírni, amikor terhük súlyától meg fognak szabadulni. Az az ember, aki egyáltalán nem ismer Engem, fel fog ismerni. Oly sokan jönnek majd, és hívni fognak Engem, és sokan fogják érezni a Szentlélek Jelenlétét, amikor végre elfogadják közbelépésemet, hogy minden bajtól megmentsem a lelküket. Leányom, nyugtasd meg mindazokat, akik szomorúak a miatt, ahogyan Létezésemet ma a világban tagadják. Mondd el nekik, hogy bár minden Nyomom el fog tűnni, Isten Kegyelmével továbbra is meg fogom világítani azok lelkét, akik hívnak Engem. Soha nem fogom elhagyni az enyéimet. Soha nem fogom figyelmen kívül hagyni azokat, akik magányosak, szomorúak, félnek, vagy bizonytalanok abban, hogy Isten Létezik-e vagy sem. Azáltal, hogy egyszerűen félreteszik büszkeségüket és kérnek egy jelet Jelenlétemről, Én válaszolni fogok nekik. Még soha eddig nem avatkoztam be ilyen nagymértékben, mint ahogyan azt most teszem. És mert az a Vágyam, hogy megmentsem az egész emberiséget, mostantól azok szívébe fogok belehasítani, akik eddig megtagadtak Engem, feltéve, ha hívnak, és amikor hívnak Engem. Várom a válaszotokat. Már alig várom azt a szeretetet és örömet, amellyel a megbékélés pillanatában el fogom tölteni a szíveteket és a lelketeket, mert ez a megtérésetek édessége. Ez lesz az az idő, amikor kinyitjátok a lelketeket, és lehetővé teszitek, hogy Isten Fénye elhozza számotokra a legnagyobb Ajándékot, amelyet el sem tudnátok képzelni: Az Örök Élet Ajándékát. Jézusotok   Üdvösség Anyja: Atyám meg fogja rázni a világot, úgy fizikailag, mint lelkileg 2014. február 8. szombat, 16:00 Drága gyermekem, ahogy a Szentlélek, Isten Ajándéka, leszállt Fiam apostolaira, úgy fog kiáradni ezekben az időkben is mindazokra, akik szeretik Fiamat. Atyámnak sok terve van, melyeket meg fog valósítani, hogy megmentse minden egyes gyermekét. Ezek a tervek számos csodás eseményt foglalnak magukba, beleértve a különleges Kegyelmi kiáradást, azokat a kinyilatkoztatásokat, amelyek ezeken az Üzeneteken keresztül adatnak, és még sok más egyéb beavatkozást, hogy Isten gyermekei, rossz utat követvén, el ne tévedjenek. Néhány ezekből a beavatkozásokból ökológiai büntetések formájában fog megnyilvánulni. Amikor ezek rendszeressé válnak, az ember többé már nem mondhatja, hogy az áradások, a földrengések, a szökőárak, a vulkánkitörések és a hurrikánok azért történnek, mert az ember elhanyagolja a Földet. A Föld Isten irányítása alatt van, mert azt Ő teremtette. Ő fog dönteni a sorsáról – senki más –, mert az Övé minden Hatalom. Atyám meg fogja rázni a világot, úgy fizikailag, mint lelkileg, miközben a gonosz tervei és cselekedetei minden nemzetben virágzanak. Minden Isten ellen elkövetett megszentségtelenítést az Ő megtorlásai fogják követni, amelyek elviselhetetlen fenyítést fognak előidézni. Atyám heves küzdelmet fog folytatni az ember bűne ellen; az embernek sohasem szabad alábecsülnie Isten Hatalmát. Isten Szeretetét sohasem szabad magától értetődőnek tekinteni. Őt sosem szabad gyengének tekinteni, csak azért, mert gyermekei iránti Szeretete kifürkészhetetlen. Az Ő Irgalma nagy, és mindazok, akik szeretik Istent, a megpróbáltatások alatt meg lesznek kímélve, amelyek azért szabadulnak az emberiségre, mert a hamis istenek és az emberiség megszállottsága javára félredobták Istent. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, mert minden megjövendölt dolog Fiam Második Eljövetelének előkészítésében most fog elkezdődni. Az események lefolyása gyors lesz, és a Sátán hadserege olyan kimért léptekkel fogja megrohamozni Fiam Egyházát, hogy azt csak kevesen fogják észrevenni. Ezután pedig már semmivel sem fognak törődni, mert nem sokkal később már olyan sokan lesznek megtévesztve, és oly sokan lesznek a karmaik között, hogy valódi szándékaikat többé már nem kell rejtegetniük. Nektek, drága gyermekeim, most fel kell készülnötök, maradjatok nyugodtak, tegyetek meg mindent, amire utasítást kaptatok, és imádkozzatok. Maradjatok együtt. Vigyétek el az Igazságot más lelkekhez is; imádkozzatok kitartóan azok megtéréséért, akik nem hisznek Istenben, és mindazokért, akik megsértik Fiam, Jézus Krisztus emlékét. Szeretett Édesanyátok, Az Üdvösség Anyja   Isten, az Atya: Nincs olyan dolog, amit Én meg ne tennék gyermekeimért. Nem létezik olyan nagy áldozat. 2014. február 9. vasárnap, 19:00 Drága leányom, nincs olyan dolog, amit Én meg ne tennék gyermekeimért. Nem létezik olyan nagy áldozat. Én lealacsonyítom Magam, hogy Szívemet a lábaik elé tehessem, viszont ők továbbra is taposni fognak azon. Megalázom Magam, hogy ezen Üzenetek által hívjam őket, ők viszont kigúnyolnak és megvetnek Engem. Megengedtem nekik, hogy megostorozzák és megöljék Fiamat, és ők alábecsülték azt a Nagy Áldozatot, amit értük hoztam, hogy életet adjak nekik, és megszabadítsam őket a gonosz rabszolgaságából. Könyörögtem hozzájuk, hogy változtassák meg útjaikat, és ők figyelmen kívül hagytak Engem. Kiválasztott lelkeket küldtem hozzájuk, hogy beszéljenek velük és hirdessék Igémet, és ők az arcukba köptek. Büntetéseket küldtem rájuk, de ők nem tanultak azokból. Ehelyett azt állították, hogy azok csupán a sors iróniái voltak, és nem volt semmi közük Hozzám. Elküldtem nekik Szeretetemet a látnokoknak, a szenteknek és a prófétáknak adott csodás Ajándékok által, és csak néhányan éltek azokkal. Most jól jegyezzétek meg Szavaimat: Az Igazság Könyve a legnagyobb Ajándék, amelyet Én adtam a világnak azóta, hogy megváltásotokra elküldtem egyetlen Fiamat. Én rátok hagyom most ezt az értékes Ajándékot, hogy megnyissa a szíveteket, hogy kiszabadítsa lelketeket a gonosz kísértéseinek a fogságából, és hogy segítsen felkészíteni benneteket Királyságomra. Az Én Erőteljes Beavatkozásom ez alkalommal azt jelenti, hogy az a sebesség, amellyel és ahogyan mától fogva Szavam terjedni fog, sokakat meg fog döbbenti, és meg fog lepni. Amikor minden nyelven beszélni halljátok Szavamat ott, ahol az emberi kéznek csak kevés szervezésben van része, akkor ezzel bizonyítékot fogtok kapni a Szentlélek erejéről. Gondoskodni fogok arról, hogy Munkám továbbra is fennálljon. Át fogok lépni mindazokon, akik megpróbálják megállítani Kezemet. Félre fogom tolni azokat, akiket a gonosz szelleme vezet, és elfojtom szánalmas hangjukat. Egyetlen kézmozdulattal elhallgattatom azokat, akik megpróbálnak megállítani Engem, mikor Én csupán csak arra vágyom, hogy megmentsek minden egyes lelket. Eltökélt szándékom, hogy nem engedem meg, hogy ezt a Munkát figyelmen kívül hagyják, mert ha Én egyszer ilyen Hatalmat adok egy Küldetésnek, mint ennek, akkor biztosak lehettek abban, hogy az ember hatalma semmi ehhez képest. Legyetek nyugodtak, drága gyermekek, és bízzatok Bennem, szeretett Atyátokban. Az Én Szeretetem olyan nagy, hogy azt nem lehet meggyengíteni, független attól, hogy milyen súlyosan vétkeztek. Megengedem ezeket a megpróbáltatásokat és gyötrelmeket, és azokat a gonosz terveket, hogy Fiam Nyomát eltöröljék, de csak egy rövid időre. Soha ne féljetek a Terveimtől, mert azoknak céljuk van, éspedig az, hogy eltöröljön minden gonoszságot, és Szent Akaratomnak megfelelően elhozza mindnyájatoknak a Dicsőséges életet. Sok mindennek örülhettek. Csak annyit kérek, hogy imádkozzatok, és kövessétek mindazt, amit ebben az időben ezen a Szent Küldetésemen keresztül adtam nektek, hogy egy végleges és felbecsülhetetlen Ajándékot hozzon mindnyájatok számára, amelyet nektek teremtettem az Új Égben és az Új Földön: az Új Paradicsomot, ugyanolyat, mint amilyen akkor volt, amikor Ádámot és Évát megteremtettem. Amikor gyengének és sebezhetőnek érzitek magatokat, mindig gondoljatok a Szeretetemre, amelyet mindnyájatok iránt érzek, mert az olyan nagy, hogy meghaladja felfogóképességeteket. Szeretett Atyátok, A Legmagasságosabb Isten   Nem tudjátok, hogy Második Eljövetelem megtörténte után a lelketek örökké létezni fog? 2014. február 10. hétfő, 15:43 Drága, szeretett leányom, az Én Időm közel van, és a Mennyország már készül a nagy lakomára, amikor az Ég a Földdel egyesül, hogy eggyé váljon. Számos előkészület van most folyamatban, és szeretett Atyám azt tervezi, hogy sok Ajándékot hozzon azok számára, akik Őt nem ismerik. Az angyalok és szentek mind egyesültek, hogy minden lélekért imádkozzanak, abban a reményben, hogy minden ember megkaphassa az Igazságot, különösen azok, akiknek nincs tudomásuk a Mennyország és a Pokol létezéséről. Amikor Isten Igéje bemutatásra kerül a lelkek számára, akkor azt ők nem mindig fogadják szívesen. Ehelyett kerülik az Igét, holott számukra az Ige üdvösségük egyetlen eszköze. Miért olyan makacs az ember, és miért feltett szándéka, hogy csak abban higgyen, amiben akar, és ami az ő saját önző énjét kielégíti? Miért nem sikerül az embernek felismernie az összefüggést az életében elkövetett bűn és az elégedetlenség érzése között, amelyet éppen azért érez, mert nem tudja elfogadni, hogy ő egy semmi? Egyedül csak Atyám Szeretetének köszönhető, amelyet a világ és minden gyermeke iránt érez, hogy az ember egészségessé válása érdekében oly sok esélyt kapott. Mégis ő inkább csak egy fél életet élne, ahol Isten az ő életének csak egyes részeiben kapna helyet, és csak ott, ahol az embernek megfelel. Én, Jézus Krisztus, rövidesen meg fogom nyitni azoknak az elméjét, akik ezekben az Üzenetekben nem ismerik fel Isten Szavát. Én meg fogom érinteni, és az Igazság utáni vággyal fogom eltölteni a szívüket. Ha a hamisságok bemutatása miatt tele vagytok tévedésekkel, és a bűnt illetően, ahogyan azt Isten látja, hazugságokkal etetnek benneteket, akkor Én korlátként fogok állni mellettetek, hogy megvédjelek titeket. Sokakat zavarba fogok ejteni, mert Én egykönnyen nem adom fel, amikor az ember figyelmen kívül hagyja a Szentlélek Ajándékát. Olyan leszek, mint tüske az oldalatokban, mint az alkohol égető érzése, amit nyílt sebre öntenek. Csak nagyon kevesen lesznek képesek figyelmen kívül hagyni Engem, de nem mindenki fogja elfogadni Végső Ajándékomat – az Örök Élet Ajándékát. Sajnos, sokan el fogják utasítani Végső Hívásomat, és helyette ők a fenevadat fogják követni, és ez azt jelenti, hogy örökre el fognak veszni. Nem tudjátok, hogy Második Eljövetelem megtörténte után a lelketek örökké létezni fog? Nektek majd választanotok kell: vagy a Velem való Örök Élet, vagy az ördöggel való örök kárhozat. Középút nincs. Minden ember a döntésének megfelelő utat fogja követni. Jézusotok   Végül, Atyám Szövetségének bizonyítéka meg lesz mutatva a zsidóknak 2014. február 11. kedd, 23:41 Drága, szeretett leányom, milyen nagyméretű lett ez a Küldetés, és milyen gyorsan fog az fejlődni, mialatt előkészítem az Én Időm eljövetelét. Elkezdtem a következő tervet, hogy Isten minden gyermeke tudomást szerezzen arról a nagyszerű új világról, ami rájuk vár, és ez a felkészítés szakaszonként fog végbemenni. Az első szakasz a megtisztulás. Ez szakadásokat, éghajlati változásokat, zavargásokat és rettenetes hitehagyást fog jelenteni, amelyek majd végigsöpörnek a Földön. Mindezek egyazon időben fognak végbemenni. Aztán Egyházam el fog esni, és csak a Maradék fog az Igazság mellett kitartani, és Szent Szavamról tanúskodni. Én össze fogom gyűjteni az embereket a világ minden szegletéből – elsősorban a Keresztényeket. Aztán a többieket is Magamhoz fogom vonzani. Végül, Atyám Szövetségének bizonyítéka meg lesz mutatva a zsidóknak, s aztán, ahogy az meg volt jövendölve, ők el fognak vitetni Isten Királyságába. Sok más hang nyomja el most az Én Hangomat, de mégis az Én hangom lesz az, mely fel fogja kelteni a figyelmet, mert az Én Nyelvem olyan, mint a kard, és a Jelenlétem, mint a cikázó villám. Amikor Én érezhetővé teszem Jelenlétemet, akkor az a legalázatosabbak lakóhelyén fog megtörténni, és a kedves lelkek között lesz megosztva – gyengéden, valamint körültekintően. Első alkalommal fogom megismertetni Jelenlétemet a pogányok körében, akik kérdezősködni fognak a jövőjük felől, ami az örökkévalóságot illeti, és elkezdik megnyitni Számomra a szívüket. Mint látjátok, egy lélek sem fog érintetlen maradni. Néhányan nem fognak Engem üdvözölni, de tudni fogják, hogy itt Vagyok. Az az Idő, amikor a Szentlélek Ereje által érezhetővé teszem Jelenlétemet, nagyon közel van. Arra vágyom, hogy megbékéljetek lelketekkel Színem előtt, és hogy felkészülve fogadjatok Engem, mivel ti nem fogjátok ismerni annak sem az idejét, sem pedig az óráját. Egyetlen dolgot akarok mondani nektek: hogy az hirtelen fog megtörténni. Szeretett Jézusotok   Üdvösség Anyja: Hamarosan az „Üdvözlégy Mária” imádság nem lesz hallható Fiam Egyházában, és azon kívül sem 2014. február 12. szerda, 22:45 Gyermekem, ahogyan Fiam Képét, Szavát és azon Ígéretét, hogy újra eljön, figyelmen kívül fogják hagyni, majd pedig gyökerestül ki fogják tépni, hasonlóképpen fog történni minden olyan hivatkozással, ami Velem, szeretett Édesanyátokkal kapcsolatos. Hamarosan az Üdvözlégy Mária imádság nem lesz hallható Fiam Egyházában, és azon kívül sem. Gyakori rosszallással kell számolniuk azoknak, akik szent Kegyhelyeimet látogatják, és a Máriás csoportokat különböző okokra hivatkozva minden ok nélkül kritizálni fogják. Nem fognak meghallani semmilyen elismerési javaslatot, amely az Én, a Boldogságos Szűz Mária, Isten Anyja jelenéseim hitelességét érinti. Fiam földi Egyházának újonnan átszervezett burka hamarosan el fog ítélni minden Rám vonatkozó hivatkozást. Az újonnan kinevezett Egyházi Vezetés, amely a jövőben kerül bevezetésre, sok templomban véget fog vetni a Nekem címzett Ájtatosságoknak. Teljesen feledésbe fogok merülni, s aztán azok fognak megvetni Engem, akik azt állítják, hogy az új, modern, mindent magába foglaló egyházat képviselik, amely kevés hasonlóságot fog mutatni azzal a Sziklára épített Egyházzal szemben, amelyet Fiam szeretett Apostola, Péter hozott létre. Amikor azt látjátok, hogy minden Velem, az Isten Szent Anyjával kapcsolatos tisztelettel ilyen módon bánnak, kérlek benneteket, hogy legyetek tudatában annak a ténynek, hogy ezek az új szabályok a gonosz parancsára történnek. A gonosz amennyire megvet Engem, annyira fél is Tőlem. Tudja, hogy a lelkek Irántam tanúsított tisztelete sakkban tartja az ő gonosz útjait, és a Legszentebb Rózsafüzér imádkozása megostorozza és tehetetlenné teszi őt. Ezekkel az eljövendő napokkal azoknak kell majd szembenézniük, akik szeretnek Engem, és annak is el fog jönni az ideje, amikor az Egyház és a Kegyhelyeim közötti kapcsolatot el fogják vágni. Amikor ez megtörténik, akkor tudnotok kell, hogy ez azért van, hogy Isten gyermekeit elszakítsák az Én befolyásomtól, amelyre abban az időben nagy szükség lesz, hiszen Én éppen azért vagyok, hogy segítselek Fiamhoz vonzani benneteket. Az Én szerepem az, hogy felkészítselek benneteket Fiam Második Eljövetelének Nagy Napjára. Továbbra is szándékomban áll hívni benneteket, amíg az a Nap el nem érkezik. Én csupán csak arra vágyom, hogy lelkeket vigyek Fiam elé, hogy Ő Örök Üdvösséget adhasson nekik. Mindez a lelkek üdvösségéről szól, de a gonosz minden erőfeszítést meg fog tenni, hogy megakadályozza ennek a megvalósulását. Szeretett Édesanyátok, Az Üdvösség Anyja   Ők csak szájhősködnek azzal kapcsolatban, amit Második Eljövetelem jelent 2014. február 12. szerda, 23:00 Drága, szeretett leányom, mit gondolt az ember, hogy Én meddig várnék azzal, hogy Második Eljövetelem előtt újból kommunikáljak vele?  Vajon azt hitte, hogy az azt megelőző évben, vagy az előtte való hónapban tenném? Vagy egy héttel azelőtt? Vagy talán azt gondolta, hogy Én nem figyelmeztettem volna őt egyáltalán? Születésem előtt a világnak meg volt ígérve a Messiás. Atyám a próféták által szólt, hogy az emberiség reményt, bölcsességet kaphasson és azt a Kegyelmet, hogy fogadja el Isten Igéjét, és így készen álljon érkezésemre. Vajon meghallgatták? Sokan megtették, és készültek az Én Időmre. De sajnos, amikor Én megszülettem, nem voltak felkészülve. Aztán Keresztelő Szent János átadta nekik az Igét és figyelmeztette őket, hogy készüljenek fel. Vajon készen álltak? Nem, mert nem hittek neki. És mégis sokan megmenekültek, mert Kereszthalálom által – amelyet az váltott ki, hogy elutasítottak Engem – megváltottam őket Atyám Szemében. Akkor nagyon sokan harcoltak Küldetésem ellen, de ennek ellenére mégis nagyon sokan követtek Engem. Atyám minden gyermeke iránti Szeretetének köszönhető, hogy a világ most újból felkészítés alatt áll. Ezúttal ez sokkal nehezebb lesz. Mert a Velem kapcsolatos minden tudásuk ellenére, ők még mindig nem hajlandók elfogadni, hogy Isten beavatkozik, és prófétája által készíti fel őket. Minél jobban eltávolodnak Istentől, annál kevesebbet tudnak meg Ígéreteimről. Ők csak szájhősködnek azzal kapcsolatban, amit Második Eljövetelem jelent, mert valójában sokan közülük egyáltalán semmit sem tudnak arról. Ezúttal nem sok választásuk marad, azon kívül, hogy felismerjék a jeleket, aminek tanúi lesznek, mivel Én most mindet fel fogom tárni a számukra. Amikor Én azt mondom, hogy valami meg fog történni, és az bekövetkezik, ők még ennek ellenére is tagadni fogják, hogy a próféciák az Ajkammal kimondott Szó által származnak. Amikor látni fogják, hogy a Föld megbillen, megrázkódik, és egyéb büntetések szakadnak rájuk, ők továbbra is azzal fognak érvelni, hogy ennek tudományos oka van. Amikor a nagy hitehagyás beborítja a Földet, és szétzúzza a Kereszténységet a pogányság javára, vajon akkor is azt fogják mondani, hogy ez egy jó dolog? A válasz: igen. Így tehát, mivel nagyon sokan vannak olyanok, akik egyre kevésbé tisztelik Jelenlétemet, milyen esélye van a világnak, hogy szembeszálljon a Sátánnal? Ez az oka annak, hogy most Atyám felkészít benneteket, hiszen Ő sohasem adja fel, amikor az Ő Nagy Irgalmasságára készíti fel gyermekeit. Az emberiség felkészítése folytatódni fog, és a világ meg fogja kapni az Igazságot annak érdekében, hogy megmentse az embert a végső pusztulástól. Az Én Időm közel van, és minden embernek időt kell szánnia a lelke felkészítése érdekében. Az időt sohasem szabad eltékozolni akkor, amikor az Én fogadásomra készültök. Nektek sohasem szabad elutasítanotok Isten szavát, amelyet Ő a prófétáknak ad. Ha ezt megteszitek, akkor Arcul üttök Engem, Jézusotokat. Szeretett Megváltótok, Jézus Krisztus Üdvösség Anyja: Ez az az idő, amikor a lelkeknek a Tisztítótűz fájdalmait kell elviselniük a Földön 2014. február 13. csütörtök, 14:43 Édes gyermekem, miért aggódsz a nehézségek miatt, amelyekkel nap, mint nap szembe kell nézned e Küldetés során? Nem tudod, hogy minden Hatalom Atyám, a Legmagasságosabb Isten Kezében van? Az emberiség most a végső megtisztulás fájdalmait szenvedi, ami lehet, hogy nem egy kellemes dolog, de e nélkül a lelkek nem tisztulnának meg. Ez az az idő, amikor a lelkeknek a Tisztítótűz fájdalmait kell elviselniük a Földön. Csak azok léphetnek be az Új Paradicsomba - mely Isten Királysága -, akik tiszták és a lelkük makulátlan. Tehát ahelyett, hogy félnétek, arra buzdítlak benneteket, hogy fogadjátok el Istennek a világba való Beavatkozását. Törődjetek bele abba, aminek lennie kell, aminek meg kell történnie, és minden olyan közbelépésbe, amelyekre azért van szükség, hogy megvédjenek benneteket a gonoszságtól és az igazságtalanságoktól, amelyeket azok fognak okozni az emberi nemnek, akik egyedül csak önmagukhoz és a Sátán ügynökeihez hűségesek. Fiamnak a vágya, hogy mindenekelőtt azokat a lelkeket egyesítse, akik nem hisznek Istenben. Fiam tudja, hogy azok, akik szeretik Istent, de nem képesek Őt elfogadni, idővel Hozzá fognak fordulni. Ő bízik azokban, akik Őt valóban szeretik, de mégis elutasítják ezen Üzenetek által történő Beavatkozását, hogy ők szintén futva fognak majd Hozzá jönni. Azokért aggódik a legjobban, akik nem ismerik Őt, és akik visszautasítják az Ő Kilétének elfogadását. Tehát mindig emlékezzetek arra, hogy ezek az elveszett lelkek lesznek az elsők, akikre Fiam a legjobban vágyik. Ezek azok az emberek, akik Őt a legjobban megsebzik, akik szörnyű fájdalmat és szenvedést okoznak Neki, és akikért Vérkönnyeket hullatván a Getszemáni kertben szörnyen gyötrődött. Büntetések küldetnek, és nem csupán, mint büntetés az emberiség bűnei miatt, hanem mint eszközök is, hogy az emberiséget magához térítse, és az alázatban térdre kényszerítse. Csak egy olyan megtisztulási folyamat által tud az ember alkalmassá válni arra, hogy megállhasson Isten Színe előtt, amikor őt megfosztják majd gőgjétől, a saját nagyszerűségébe vetett hitétől, és attól a tévhittől, hogy az ő ereje nagyobb, mint az Istené. Ha egy személy halálos bűn állapotában van, és nem hajlandó megbánni bűneit, akkor ő soha nem lesz képes ellenállni az Isten Fénye okozta fájdalomnak. Tehát, hogy Isten beavatkozik, az egy Irgalmas cselekedet, hogy felkészítse ezeket a lelkeket, hogy ők is osztozhassanak Isten Dicsőségében. Isten Szeretetének és Nagylelkűségének köszönhető, hogy megengedi ezeket a nehéz időket, amelyek már elkezdődtek. Mindezt nem csupán azért teszi, hogy gonoszságukért megbüntesse gyermekeit, hanem, hogy biztosítsa számukra azt, hogy méltók legyenek az Örök Életre. Szeretett Édesanyátok, Az Üdvösség Anyja Szenvedjetek csendben, amikor gyötörnek benneteket, amikor a kegyetlenség különböző aljas formáitól szenvedtek, amikor rágalmaznak, ócsárolnak, vagy pedig az Én Nevemben kigúnyolnak benneteket 2014. február 14. péntek, 22:00 Drága, szeretett leányom, amikor egy ember azt mondja, hogy jártas a tudományokban, akkor annak érdekében, hogy ezt elhiggyétek neki, be kell azt bizonyítania. Amikor egy tanár azt mondja, hogy ő sok dolgot ismer, ti onnan fogjátok megtudni, hogy ő mennyire jó tanár, ha tanulni tudtok tőle. Amikor az Isten embere azt mondja, hogy mindent tud Istenről, akkor ő át tudja adni nektek ezt az ismeretet, és ez által ti a tudás birtokába juttok. De amikor az Isten embere azt mondja, hogy őt megihlette a Szentlélek, akkor ti őt egyedül az általa termett gyümölcsökről fogjátok felismerni, nem pedig az átadott tudásról. Amikor a Szentlélek Munkálkodik, akkor az bőséges gyümölcsöt fog teremni, mely a következőképpen fog megmutatkozni: azok az emberek, akiket a Szentlélek vonz, közelebb fognak kerülni Istenhez. Ők nagyobb intenzitással fognak szeretni másokat, mint azelőtt. Meg fogják osztani másokkal a szeretetüket. Aztán több időt akarnak majd imában tölteni, főleg akkor, amikor mások lelkéért fognak imádkozni, nem pedig a saját szándékaikra. Isten Szeretete mélyebbé és sokkal személyesebbé fog válni. És mivel lehetővé teszik a Szentléleknek, hogy kiáradjon rájuk, sürgős szükségét fogják érezni annak, hogy teljesen átadják magukat Isten Akaratának. Azok, akiket a Szentlélek megihlet, nem fognak gyűlöletet mutatni azok iránt, akik őket megvetik. Ehelyett törekedni fognak arra, hogy imáikkal Hozzám könyörögjenek, hogy mentsem meg azt a lelket. Isten Szeretete egyedül csak a Szentlélek Ereje által tud behatolni a lélekbe. A lélek állandó békét és nyugalmat fog érezni a szenvedés ellenére, amelyet elkerülhetetlenül el kell viselnie, minél közelebb kerül Hozzám, Jézusához. Én nem osztom meg az embereket. Az áldottakat Szentséges Szívemhez vonzom – azokat, akik elegendő szeretettel rendelkeznek, mely szeretet az Isten iránti alázat mély érzéséből születik. Ha egyszer beköltöztek Hozzám, akkor az ő egyetlen vágyuk, hogy lelkeket hozzanak Nekem. Amikor ők Velem egyesülvén valóban az Enyéim lettek, akkor ők a gyűlölet tárgyává fognak válni. Az irántuk tanúsított gyűlölettel nem sokat fognak törődni, mert ha elég erős a szeretetük Irántam, akkor nem fognak elhagyni Engem. Talán időről időre el fognak esni, mivel a sanyargatás célpontjai lesznek. Érezni fogják az elutasítás fájdalmát, amint azt Én érzem. Ki fogják őket gúnyolni, meg fogják őket fenyíteni, és bolondnak fogják őket nevezni, ahogyan azt Velem is tették. Ők egy súlyos tehernek fogják érezni azt a módot, ahogyan ki fogják őket közösíteni – éppen úgy, ahogyan az Velem is történt. A Szentlélektől kapott tudásukkal és bölcsességükkel mások gonoszul szembe fognak szállni, és mégis, amit ők az Én Nevemben mondanak, belevésődik majd mindazok emlékezetébe, akikkel kapcsolatba kerülnek. Tehát, szeretett tanítványaim, gondoljatok Rám, mivel Én köztetek járok. Lehet, hogy nem láttok Engem, nem tudtok megérinteni, vagy Arcom Fényébe nézni, de tudnotok kell, hogy Én veletek vagyok, ahogyan szeretett apostolaimmal is velük voltam, amikor a Földön jártam. Én nem az intelligenseket, a nagy tudással rendelkezőket vagy a társadalom által elismert személyeket kutatom fel – bár Én tárt karokkal fogadom és megölelem őket is, mint Isten minden gyermekét. Én nem keresem a tanultak, a köztetek lévő magas rangúak, az egyházak és országaitok vezetőinek a jóváhagyását. Én nem keresem a jóváhagyás pecsétjét, amelyre az ember oly hevesen vágyik. Ehelyett Én a szelídeket, az alázatosakat keresem fel, és azokat, akik a saját igényeiken túl, mások jólétével törődnek. Ezek azok a lelkek, akiket az Én Kezem áldott meg. Az Én Szeretetemet tükrözi vissza a mások iránti szeretetük. Ők úgy fogadják el a szenvedést, mint Én, és annak kevés jelentősége van a számukra. Ezek az emberek a Kereszténység gerincét képezik, és a Szentlélek gyökeret eresztett a lelkükben Isten minden gyermeke javára. Nem szabad soha szégyenkeznetek a Szentlélek Ajándéka miatt. Szenvedjetek csendben, amikor gyötörnek benneteket, amikor a kegyetlenség különböző aljas formáitól szenvedtek, amikor rágalmaznak, ócsárolnak, vagy pedig az Én Nevemben kigúnyolnak benneteket, mert ha lehajtott fővel maradtok, akkor az ördög és mindazok a szerencsétlen lelkek, akiket arra használ fel, hogy gyötörjenek titeket, el fogják hibázni azon próbálkozásukat, hogy elvigyenek Tőlem benneteket. Álljatok fel, és szívetek könnyedségével és lelketek tisztaságával nyilvánítsátok ki Irántam való hűségeteket, és Én meg foglak benneteket áldani a béke és a nyugalom Ajándékával. Jézusotok   Üdvösség Anyja: Az antikrisztus eszközként fogja felhasználni az úgynevezett stigmáit, hogy meggyőzze a világot arról, hogy ő maga Jézus Krisztus 2014. február 15. szombat, 17:15 Gyermekem, amikor az antikrisztus hatására a megtévesztés beborítja a lelkeket, az emberek meg lesznek tévesztve a sok tett, cselekedet és szó által, amelyek tőle fognak származni. Kellemes, megnyugtató, valamint higgadt viselkedéssel magabiztosan fog megindokolni minden bűnt, melyet Isten ellen elkövetnek. Még az emberiség ellen elkövetett legaljasabb bűnöket is ügyesen ki fogják magyarázni, mintha annak nem lenne semmi jelentősége. Sokakat arról fog meggyőzni, hogy az emberi élet kioltása mások javát szolgálja, és hogy az részét képezi a legalapvetőbb emberi jogoknak. Az istenkáromlásokat, amelyek csak úgy ömleni fognak a szájából, jogosnak és megalapozottnak fogják tekinteni. Ő mindent meg fog indokolni, visszafelé idézvén a Szentírást. Azok, akik csüngeni fognak minden szaván, nem fogják eléggé ismerni Isten Szavát ahhoz, hogy képesek legyenek őt cáfolni. Aztán azt a benyomást fogja kelteni, hogy ő állandóan imádkozik, és azt fogja állítani, hogy lelki adományai vannak. Az antikrisztus azok társaságát fogja keresni, akikre úgy tekintenek, mint a szeretetszolgálat nagy munkásaira, és azoknak fogja tenni a szépet, akiket szentnek tekintenek Isten Szemében. Idővel az emberek át fognak térni oda, amelyről azt hiszik, hogy az valóban egy felvilágosult egy-világvallás, ahol az antikrisztus nagy szerepet fog játszani. Aztán minden démoni erőt, amelyet a Sátán adott neki, arra fog felhasználni, hogy meggyőzze a világot, ő a szenteknek tulajdonított stigmákkal rendelkezik. Az antikrisztus eszközként fogja felhasználni az úgynevezett stigmáit, hogy meggyőzze a világot arról, hogy ő maga Jézus Krisztus, és azért jött, hogy megmentse a világot. Majd pedig azt fogja mondani, hogy ő most bejelenti a Második Eljövetelt; azokat viszont, akik imádattal a lábai elé borulnak, Isten Angyala vele együtt elsöpri, és a tüzes tóba veti majd őket. Édesanyátok Az Üdvösség Anyja   Semmi jó nem származhat a gyűlöletből, mivel az csak a Sátántól jöhet 2014. február 16. vasárnap, 15:47 Drága, szeretett leányom, amikor a gyűlölet belép a lelkekbe, akkor lényük minden részével harcolniuk kell, hogy azt fel lehessen számolni. Ellenkező esetben fel fogja falni a szóban forgó lelket, és addig fogja azt rágcsálni, míg csak teljesen fel nem falta.   Az ördög bizalmatlanságot, nyugtalanságot, zavarodottságot és félelmet okoz, s aztán addig nem nyugszik, amíg a célba vett lélek tele nem lesz gyűlölettel, mind önmaga, mind pedig mások iránt. A gyűlölet, pusztítást visz végbe a szóban forgó lélekben és mindazokban, akikkel ez a lélek kapcsolatba kerül. A fertőzött lélek minden taktikát és trükköt fel fog használni, arra bátorítván másokat, hogy kötelezzék el magukat neki, míg végül a másik lélek szintén megfertőződik, és ez így folytatódik tovább. A gyűlölet vírusként terjed és növekszik, mert elárasztja és birtokba veszi a lelket, míg az adott lélek, késztetést nem érez arra, hogy ezt a gyűlöletet másokban is elszaporítsa. Ez a módja annak, ahogyan a gyilkosságot a gyűlölet miatt elkövetik, mivel az egyik ember gyűlöletet érez a másik iránt. A gyűlöletet a hazugságok és a hamisságok táplálják, és az folyamatosan növekszik, amíg csak nagyon sok lelket a hatalmába nem kerít, hogy azokból már csak gonoszság áradhat. Semmi jó nem származhat a gyűlöletből, mivel az csak a Sátántól jöhet. A Sátán egy hazug, és a kétség magvait ülteti azokba a lelkekbe, akik nem elég elővigyázatosak. Ő minden alkalommal a büszkeség bűnét használja fel arra, hogy gyűlöletet keltsen a lélekben egy másik személy iránt. A Sátán viszályt szít Isten gyermekei között, akik gyengék az áteredő bűn miatt, és abban az esetben, ha ők nem az Én követőim, és ha nem tartják be Atyám Igéjét, akkor a megtévesztés áldozatául fognak esni. Soha ne merészeljétek magatokat Isten gyermekeinek vallani, miközben egy másik embert kettévágtok. Soha ne mondjátok, hogy el vagytok telve a Szentlélekkel, miközben a másik lélekről azt állítjátok, hogy az ördög szolgája. Soha ne ítéljetek el egy másik személyt a szerint, amit ti bűnnek tartotok, ha ti magatok is megrongáltátok az Arcmásomat. Soha ne helyezzétek fölém magatokat, mondván, hogy többet tudtok, mint Én, amikor ti a Sátán irányítását követitek. Akiknek szemeik az Enyémet tükrözik vissza, azok mindent látóak, és nekik imádkozniuk kell ezekért a lelkekért, hogy megkapják azt a Kegyelmet, hogy ki tudják szabadítani magukat a fenevad karmaiból. Az Én előre vezető Utam egyre nehezebb lesz. Csak azok lesznek képesek ezen az úton felkapaszkodni, akik a Szentlélek ereje által kapnak bátorságot. Sajnos, sokan el fognak esni az út mentén a gonosz nagy örömére. Ennek a Küldetésnek a tüskéi szétszaggathatják a húsotokat, és a gyűlölet kegyetlen gúnyolódásai átszúrhatják a szíveteket, de Én Vagyok Az, Aki élvonalban jár, és ezért Én Vagyok Az, Akinek a gyűlölet nehezét kell elviselnie. Mindig emlékezzetek arra, hogy e Küldetés elleni támadások, támadások Ellenem. E Küldetés elleni gyűlölet nem más, mint gyűlölet Ellenem, Jézus Krisztus ellen.  Ti nem mondhatjátok azt, hogy egyrészt szerettek Engem, másrészt viszont különböző módon gyűlöletet tanúsíttok Irántam. Vagy Velem vagytok, vagy pedig Ellenem. Vagy hisztek Bennem, vagy nem. Ha ti hisztek Bennem, akkor sosem szabad egy másik lelket üldöznötök, mert ha ezt teszitek, akkor ellenségem már elvitt Tőlem benneteket, és akkor már nincs jogotok azt mondani, hogy ti az Enyéim vagytok. Jézusotok   Ha elvesztek egy lelket, egy életet Tőlem, akkor a saját életetekhez – vagyis az Örök Üdvösségetekhez – többé nem lesz jogotok 2014. február 17. hétfő, 00:15 Drága, szeretett leányom, amikor elérkezik az utolsó Ítélet Napja, sok olyan lélek lesz, akik megtagadtak volt Engem, és ezért nagy félelem fog eluralkodni a szívükön. Mert akkorra az Igazság olyan lesz, mint egy kristálytiszta tó, folt nélkül. Olyan világos lesz az Igazság, mintha a tükörbe néznének. És vajon mit fognak látni? Látni fogják az Arcomat, a Szomorúságomat, a Szeretetemet, a Sajnálkozásomat, a Haragomat, és aztán tanúi lesznek Igazságszolgáltatásomnak is, mert akkor már nem lesz visszaút. Most van itt az ideje annak, hogy az emberiség megváltsa önmagát. Én adtam nektek ezt az időt, hogy ebben az időben mindnyájan felkészüljetek. Használjátok fel azt okosan, és látni fogjátok Isten Dicsőségét. Pazaroljátok csak el az időt, és akkor soha nem fogjátok meglátni Királyságom Fényét, sem pedig annak Dicsőségét. Ehelyett el kell szenvednetek a Tőlem való örök elszakadást. Ahol a ti egyetlen társaságotok egy falka farkas lesz – feldühödött démonok – a mélységben, mely a fenevad otthona. Mindazok, akik engednek a gonoszságnak - nem számít, hogy milyen mértékű -, egyre távolabb és távolabb fognak esni Tőlem – minél jobban tagadjátok Isten Szavát. Ez az idő azért adatott az emberiség számára, hogy kellőképpen felkészülhessen. Az Én Küldetésem, hogy lehúzzam a pókhálót a szemetekről, és hogy megmutassam nektek, mit kell tennetek azért, hogy üdvözölhesselek benneteket Új Paradicsomomban. Lehet, hogy ez a Küldetés a ti egyetlen esélyetek arra, hogy megragadjátok Kezemet, még mielőtt bele zuhannátok a nagy megtévesztés vákuumába. A Sátán kijelentette, hogy továbbra is lopni fogja azokat a lelkeket, akik szeretnek Engem. Ő most ebben az időben egyedül arra összpontosít, hogy elvonszolja Tőlem azokat a lelkeket, akik valóban szeretnek Engem. Ezért ő minden kétséget, minden hazugságot és istenkáromlást belehelyez azokba a lelkekbe, akik az Igazság szerint élik az életüket. Az ő hatására ezek a lelkek el fognak hagyni Engem. A Sátán most gőgösen gúnyolódik Velem, és minden alkalommal, amikor elragadok tőle egy lelket, arra esküdözik, hogy ő soha nem szűnik meg akadályozni egyetlen olyan földi Küldetést sem, amelyen az Én áldásom nyugszik, hogy megmentse a lelkeket. Nektek nem szabad megvédenetek Engem ellenségeimmel szemben, vagy szembeszállnotok velük. Sohase veszítsétek szem elől a Legszentebb Bibliát. Ne változtassa meg azt senki! Hagyjátok figyelmen kívül azokat, akik arról próbálnak meggyőzni benneteket, hogy Isten elnézne bármilyen próbálkozást, amely megváltoztatna akár egyetlen Szót (a Biblia), próféciát vagy Parancsolatot, mert ez a legnagyobb bűn. Sohase szegjétek meg az Első Parancsolatot. Senki sem helyezheti magát Isten fölé. Bárki vétkezzen is közületek, újra és újra vissza kell térnie Hozzám. Soha ne szégyelljetek futva visszajönni Hozzám. Ne engedjétek, hogy a gyűlölet bármilyen formája eltöltsön benneteket. A bűneitek azok, amelyektől iszonyodom – mégis megbocsátom azokat. Szeretlek benneteket, és továbbra is szeretni foglak. Mivelhogy szeretlek benneteket, nektek adtam ezt az időt, hogy mindnyájatokat összegyűjtselek. Ne engedjétek meg a gonosznak, hogy elszakítson benneteket fivéreitektől és nővéreitektől. Ne hallgassatok semmire és senkire, aki megpróbál elvonni benneteket Munkámtól – az Üdvösség e Küldetésétől. Az Irántam való hűségetek fontos, mert ti vagytok az Én Maradék Hadseregem, melynek meghatározó szerepe lesz abban, hogy megmentse a világ maradékát attól, hogy ugyanarra a sorsra jusson, mint azok, akik nem voltak hajlandók Noéra hallgatni. Bárki, aki felelős azért, hogy Tőlem akár egyetlen lelket is elszakított, szenvedni fog érte. Az Én Haragom akkor a legrosszabb, amikor nem éritek be azzal, hogy a saját lelketekre összpontosítsatok, hanem szándékosan megpróbáltok másokat is magatokkal rántani, és Szeretetemtől és Királyságomtól távol tartani. A következményekre korábban már figyelmeztetve voltatok.  Most újra emlékeztetlek benneteket. Ha elvesztek egy lelket, egy életet Tőlem, akkor a saját életetekhez – vagyis az Örök Üdvösségetekhez – többé nem lesz jogotok. Jézusotok   Amikor ítélni jövök, a világ remegni fog 2014. február 18. kedd, 18:09 Drága, szeretett leányom, miközben a lelkekért folytatott harc egyre csak fokozódik, először sok ember elkezd kételkedni Létezésemben, még mielőtt teljesen elutasítanának Engem. A világ elméjében egy új, hamis helyettesítőt fognak Rólam létrehozni. A Nevemet vakmerő nyíltsággal fogják használni, de a szavak, amelyeket nekem tulajdonítanak, nem Tőlem valók lesznek. Azt fogják kijelenteni, hogy Isten nem engedi meg, hogy az emberek bűnei elhomályosítsák az Ő Ítéletét. Sokkal inkább, Isten el fog tekinteni a bűntől, mert számára annak kevés jelentősége van, mivel az ember gyenge és mindig vétkezni fog, nem számit, hogy éppen mi az. Azt fogják nektek mondani, hogy Jézus megbocsát mindenkinek, mert Irgalmassága meghaladja az Ő Ítéletét. Ez egy hazugság, de sok ember el fogja azt hinni, és egyáltalán nem fogják érezni a kötelességét annak, hogy a bűnt elkerüljék, vagy hogy keressék a megbocsátást, mert addigra már azt fogják gondolni, hogy a bűn valójában nem is létezik. Éppen ezek a lelkek azok, akiknek a legnagyobb szükségük van az imára. Ne tévessze össze senki Irgalmasságomat az Ítéletemmel, mert az két különböző dolog. Irgalmasságom csak azoknak lesz megmutatva, akik bűneikért bűnbánatot tartanak. Azonban nem lesz megmutatva azoknak, akik büszkén állnak Színem előtt, miközben meg sem próbálják keresni Megbocsátásomat. Amikor ítélni jövök, a világ remegni fog. És amikor Irgalmasságom kimerül, Igazságosságom bárdként fog lecsapni. Meg fogom büntetni a gonoszokat, akiken már nem lehet segíteni. Az embernek soha, még egy percre sem szabad figyelmen kívül hagynia Ígéretemet. El fogok jönni, hogy összegyűjtsem Isten minden gyermekét, de sajnos közülük sokan sohasem fognak belépni Paradicsomomba, mert addigra már megtagadtak Engem, tagadták Létezésemet és a bűn létezését. Jézusotok   Olyan nagy erejű földrengések lesznek, hogy azokat egyazon időben lehet majd érezni számos országban 2014. február 20. csütörtök 18:39 Drága, szeretett leányom, amikor eljön az idő Számomra, hogy ismertté tegyem Magam Második Eljövetelemkor, nem fogjátok felismerni a világot, mert annyira meg fog az változni. Az a sebesség, amellyel az emberiség a bűn mélységébe fog esni, sokkolni fog benneteket. A test minden ronda bűne látható lesz, és sokan fogják látni, amint ezeket a bűnöket nyilvános helyeken elkövetik. Nagyon kevés szégyenérzetet fognak a bűn elkövetői mutatni, akik mint oroszlánok az evés őrületében a romlottság legmélyére fognak süllyedni, amilyet nem látott még a világ Szodoma és Gomora napjai óta. Ilyen lesz az emberiség fertőzöttsége is, amit a gonosz idézett elő: gyilkosságokat fognak elkövetni mindenhol, és az öngyilkosság széles körben el fog terjedni. Miközben a Sátán felfalja a lelkeket, gondoskodni fog arról, hogy minden, Atyám által meghatározott Törvényt megszegjenek. Hideg szívek, sivár lelkek és a hamis istenekkel meg a gonosz szellemekkel megszállottak fogják felváltani a szeretetet, amely még mindig létezik ebben az időben a világon. Az Én Nevemet trágár szóbeszéd gyanánt fogják használni, és a szívükben el fogják egymást átkozni. Leányom, időnként az Igazság elviselhetetlen, de Atyám igazságot fog szolgáltatni azoknak az országoknak, amelyek megszentségtelenítik az Ő Igéjét. Minden, Atyám által meghirdetett büntetésre Második Eljövetelem előtt kerül majd sor. Városok fognak eltűnni a föld színéről, országokat fog elönteni Atyám Haragjának áradata, és olyan nagy erejű földrengések lesznek, hogy azokat egyazon időben lehet majd érezni számos országban. Leányom, te most tájékoztatást kaptál azokról a városokról, amelyek nagyon fognak szenvedni. Fel kell Nekem ajánlanod vezeklésül a könnyeidet azok bűneiért, akiknek sorsa a sötétségben rejlik. A ti szenvedésetek nélkül nem tudom megtenni azt, ami szükséges a lelkek megmentése érdekében. Ezért kérlek, hogy legyetek nagylelkűek a szenvedéseteket illetően, és Én Irgalmas leszek azokkal szemben, akiket a Színem elé helyeztek. Hegyek fognak elsüllyedni, tavak fognak egybe olvadni a tengerekkel, és a szárazföld egyharmaddal lesz kisebb. A csapadék, mely Szomorúságom Könnyeinek felel meg az emberek szívében lévő gyűlölet miatt, folyamatos lesz egészen addig, amíg Könnyeimet le nem törli a bűnösök megbékélése, akik meg fognak térni. Most már tudnotok kell, hogy azokat az Ajándékokat, amelyeket Édesanyám az évszázadok során adott a világnak, használnotok kell, hogy megvédjétek magatokat. Tudnotok kell azt is, hogy az Üdvösség Érme, mely erőteljesebb minden más éremnél, a ti védelmetek lesz az antikrisztus csalétkével szemben. Minden kísérletet meg fognak tenni, hogy megakadályozzák az Üdvösség Érmének kézbesítését, de semmi sem fogja megállítani azt a Hatalmat, ami ehhez az Ajándékhoz van társítva. Szeretett követőim, ezekben a napokban az imára kell összpontosítanotok, és minden bizalmatokat Belém kell helyeznetek, mert azok, akik Hozzám tartoznak, védelemben fognak részesülni, és a ti érdemetek lesz, hogy a nyomorultakat és a pogányokat irgalomban fogom részesíteni. Nektek sosem szabad elgyengülnötök, vagy feladnotok, mert ha azt mégis megteszitek, akkor a Fényem nélkül – amelyre az út minden lépésénél szükségetek van – lehetetlen lesz eligazodnotok, ha be szeretnétek fejezni ezt az utazást. Jézusotok   Amikor Isten megengedi a Keresztények és a Zsidók üldözését, akkor annak jó oka van 2014. február 21 péntek, 18:00 Drága, szeretett leányom, az ember egy sebezhető és gyenge lény, de ő mégis Isten gyermeke. A mélyen benne gyökerező önfenntartás érzése miatt, az ember mindent meg fog tenni, amit a túléléshez fontos megtennie. A nagy fizikai szenvedések idején, a benne lévő erő szilánkjai sokkal erőteljesebbekké fognak válni. Nagy erőt lehet majd látni a gyengékben, az éhezőkben, a testi betegségben szenvedőkben, az üldözöttekben, és azokban, akik a fanatikusok kezeitől szenvednek. Közületek a gyengébbek fognak erősebbekké válni, és azok, akik azt gondolják, hogy erősebbek, a leggyengébbnek fognak bizonyulni. Én elválasztom a gyengéket, a szelídeket, az alázatosakat és az igazakat azoktól, akik önmagukat felmagasztalják és szájhősködnek Tanításaimmal kapcsolatban, de a szívükben másokat elátkoznak. Most szétválasztom a búzát a konkolytól, és éppen ezért minden ember hite a végsőkig próbára lesz téve. Beleértem mindazokat, akik nem hisznek Istenben, azokat, akik elutasítják az Igaz Istent, és azokat is, akik a szívüket az ellenségemnek, a gonosznak adták. Minden lélek egyenrangú Színem előtt, és minden Kegyelmet meg fognak kapni azok, akik ebben az időben nem ölelnek át Engem. A világ a szeretet állapota szerint lesz próbára téve, ahogyan egyik ember a másik iránt érez, ami az Isten iránti szeretetük valós visszatükröződése és mércéje. Az időtöknek határ van szabva, és hogy képesek legyetek kibírni a vezekléssel járó szenvedésnek ezt az útját, el kell fogadnotok, hogy Isten prófétái egyszerűen csak Isten Akaratát nyilvánítják ki számotokra, csupán azért, hogy ti testben és lélekben az Övéi lehessetek. Ne lökjétek vissza Isten felétek nyújtó Kezét. Örüljetek, mert a megpróbáltatások, melyeket Atyám engedélyezett, Két földi Tanújának nagy egyesülését fogja eredményezni: a Keresztények és a Zsidók egyesülését, és ezek mindketten egy nagy megtérés eszközei lesznek. Amikor Isten megengedi a Keresztények és a Zsidók üldözését, akkor annak jó oka van. Mert mindaz, amit el kell viselniük, nagy megtéréshez fog vezetni; emberek milliárdjai olyan világos elmével fogják látni Isten Dicsőségét, amelyben nem lesz zűrzavar, ami elrontaná örömüket, amikor végre felismerik az Igazságot.  Közel az idő, hogy az Igazságot annak lássák, ami az valójában, beleértve a jót és a rosszat is. És ezt követően már semmi sem fog újra fájdalmat okozni nektek. Nem lesz többé Istentől való elszakadás. A szeretet végül mindent le fog győzni. A Szeretet maga Isten, és az Ő Uralma örökkévaló. Nem lesz többé gyűlölet, mert az halott lesz. Jézusotok   Sokan közületek, akik most azt mondják, hogy szeretnek Engem, el fognak árulni, amint azt Júdás is tette (&136.) 2014. február 22. szombat, 18:35 Drága, szeretett leányom, a fájdalomból öröm lesz, a kétségbeesésből remény, és az üldöztetésből szabadság, ha teljes bizalommal Isten Dicsőségére átadtok Nekem mindent. Minden teremtmény a Mennyben, a Földön és az Alvilágban térdre fognak hullni az Úr előtt – mindenki, kivétel nélkül. De az ember gyenge és elesett, nem adja meg Istennek a kellő Dicsőséget – még a legjámborabb és legszentebb ember sem – mivel nem képes önmagát teljesen átadnia Atyámnak Általam, az Ő egyetlen Fia, Jézus Krisztus által. Mindaddig, amíg a gonosz szelleme létezik a világban, az ember nem méltó arra, hogy Színem előtt megálljon. Ti nem térdelhettek le Előttem, amikor tele vagytok önteltséggel. Én nem tudlak meghallani benneteket, amikor mint a zsarnokok, amivé váltatok, kizártok Engem, amikor a Sátán az érzékek bűneivel tölti tele az elméteket. Csak azok egyesülhetnek igazán Velem, akik a Velem való megbékélésük után tisztává váltak Előttem. Amikor mint királyok jártok-keltek, és másoknak parancsoltok, miközben földi trónon ültök, ti nem lehettek soha az Én szolgáim. Ha ti valóban Engem szolgáltok, akkor mindig az Igazságot fogjátok mondani, független attól, hogy milyen szerepet töltötök be. Ti mindig tudni fogjátok, hogy amikor az Én Igaz Szavamat hirdetitek, akkor mindig kritikával fognak illetni benneteket. Hamarosan nem fogják az Igaz Szót beszélni azok, akik Egyházam legmagasabb köreibe beszivárogtak, és azt, hogy szeretnek Engem, csak színlelik, de valójában gyűlölnek Engem. Aztán nektek, hívőknek, annak érdekében, hogy Bennem és Velem maradjatok, nagy bátorságra lesz szükségetek. Közületek hánynak van meg ez a bátorsága? Közületek hányan lesznek képesek elviselni az üldöztetést, ami be fog következni, amikor ti az Igazságot hirdetitek? Így tehát nehéz szívvel tájékoztatnom kell benneteket, hogy sokan közületek, akik most azt mondják, hogy szeretnek Engem, el fognak árulni, amint azt Júdás is tette. Mert amikor majd Szent Szavamat megváltoztatják, hogy az egy üres és terméketlen edénnyé váljék, közületek sokan el fogják ezt a hamis tant fogadni. Közületek nagyon sokan el fogják utasítani ezt a Küldetést, és hátat fognak fordítani az Üdvösség Kelyhének. Nektek imádkoznotok kell a Keresztes Imahadjárat ezen imáját, hogy segítsen hűségesnek maradni Szavamhoz. A Keresztes Imahadjárat 136. imája: Hogy megtartsuk Szavadat Legdrágább Jézusom, segíts nekem meghallanom, élnem, beszélnem és másokkal megosztanom Szavadat. Adj nekem erőt, hogy fenntartsam az Igazságot még akkor is, ha emiatt üldözni fognak engem. Segíts nekem életben tartanom Szavadat, amikor ellenségeid elnyomják azt. Engedd, hogy érezzem Bátorságodat, amikor elesett vagyok. Tölts el Erőddel, amikor gyenge vagyok. Add meg nekem a Kegyelmet, hogy méltóságteljes maradjak, amikor a Pokol Kapui fölém kerekednek, hogy hűséges maradhassak Legszentebb Akaratodhoz. Ámen. A Pokol minden démona átkozza ezt a Küldetést, mely az utolsó a Földön. Nagy elszántságot, óriási bátorságot és Irántam való mély szeretetet fog követelni az, hogy hűségesek maradjatok Hozzám. A leggyengébbek fognak elesni először. A langyos hitűek lesznek a következők, és csak azok fognak állva maradni, akik tiszta szívűek és megingathatatlanok. Jézusotok   Amikor az ember akarata összecsap az Isten Akaratával, mindkét oldalon nagy az elviselt fájdalom (&137.) 2014. február 23. vasárnap, 16:03 Drága, szeretett leányom, amikor az ember akarata összecsap az Isten Akaratával, mindkét oldalon nagy az elviselt fájdalom. Atyám megadta az embernek a szabad akarat Ajándékát, és mint ilyen, ő szabadon dönthet élete során, és Isten sohasem fog beavatkozni ebbe a Mennyei Ajándékba. Azonban ez nagyon nehéz út lesz azok számára, akik teljes egészében Nekem szeretnének szolgálni, azzal a szándékkal, hogy segítsenek Nekem mások lelkét megmenteni, és akik Nekem adják szabad akaratuk ajándékát. Amikor Nekem adjátok a szabad akaratotokat, hogy azt tegyétek, amire szükség van a lelkek megmentése érdekében, akkor a szenvedés, amelyet el fogtok viselni, nagyon súlyos lesz. Mivel az akaratotok többé már nem a tietek, és mivel az emberi természet olyan, amilyen, ez azt jelenti, hogy az ember szabad akarata és Isten Akarata között egy harc fog keletkezni. Sokan, akik szeretnek Engem, és az életük során meg szeretnék valósítani Isten Akaratát, mindig küzdeni fognak. Annak érdekében, hogy a lélek eleget tehessen Isten Akaratának, meg kell szabadulnia a büszkeség minden érzésétől, és annak szükségességétől, hogy a saját vágyainak tegyen eleget. Ti csak akkor szolgálhatjátok igazán Istent, ha teljesen megbíztok Benne, és minden megpróbáltatást és gyötrelmet mindenki javára ajánlotok fel. Amikor a jó szándékú emberek, akik Istent szolgálják és megpróbálják életüket az Ő utasításai szerint élni, kiesnek a Kegyelemből, akkor ők szégyellik magukat. A szégyentől meggyötörve, mert kerülték Istent, és mert önzésük, önbecsülésük és arroganciájuk által cserbenhagyták Őt, elrejtik az arcukat Isten Fénye elől. Amikor ezek a lelkek az Igazság által megvilágosodnak, hirtelen és minden előzetes jelzés nélkül, elkezdenek kételkedni a hitükben. Az egyik percben teljes szívből szeretik Istent, és teljesen az Ő gondjaira bízzák magukat, a következő percben pedig már elvágják magukat a Fény Forrásától. Azért van az, hogy az ilyen ember, az emberi értelmet használván, előírja Istennek, hogy mit kész megtenni annak érdekében - és ez általában az ő saját feltételeit tartalmazza -, hogy Istent szolgálja. Igen, a lélek talán a következőt mondja Istennek: „Én szolgálni foglak Téged, de csak azzal a feltétellel, ha ezt vagy azt a szívességet megteszed nekem.” Nem tudjátok, hogy nem szolgálhattok egyszerre két Úrnak, mert csak Egyetlen Isten van, és Ő a Parancsnok? Isten az Ura mindannak, ami van, és ami még lesz. Az ember azért van, hogy Istent szolgálja, de Isten meg fog tenni mindent, amit csak tud, hogy megvigasztalja gyermekeit.   Amikor úgy találjátok, hogy kezdtek kételkedni Istenben, vagy elveszítettétek bizalmatokat az Ő Szeretetében és Ígéretében, akkor a Keresztes Imahadjárat ezen imáját kell imádkoznotok, ami az Átalakítás Imájaként kell, hogy ismertté váljon. A Keresztes Imahadjárat 137. imája: Az Átalakítás Imája Ó, Mindenható Isten, Legmagasságosabb Isten, nézz le rám, alázatos szolgádra, Szíved szeretetével és szánalmával. Alakíts át engem a Te Fényedben. Emelj vissza Kegyeidbe engem. Tölts el engem Kegyelemmel, hogy Legszentebb Akaratod szerint alázatos szolgaságban felajánlhassam magam Neked. Szabadíts meg engem a büszkeség bűnétől és mindattól, ami megbánt Téged, és segíts nekem, hogy mély és állandó vággyal szeresselek Téged, hogy életem minden napján Téged szolgáljalak, örökkön-örökké. Ámen. Kérlek, ne feledjétek, hogy Istennek nagyon könnyű hátat fordítani; elegendő, ha csak egyetlen lélek is kétséget ültet a lelketekbe Isten minden gyermeke iránti Jóságával és Nagy Irgalmával szemben. Nagy bátorságot és elszántságot követel, hogy hűségesek maradjatok Isten Igéjéhez, de ha nem kéritek a kegyelmet, hogy megfelelő módon szolgáljatok Neki, önmagatok erejéből, erre nem lesztek képesek. Jézusotok   Üdvösség Anyja: A Pokolra vonatkozó minden utalást megszüntettek, és az embert egy hamis biztonságérzetbe terelték 2014. február 23. vasárnap, 16:28 Gyermekem, mindaddig, amíg a Sátán uralma létezik a Földön, az Igazságot mindig el fogják fojtani. Fiam Kereszthalála óta, az Ő Szavának terjesztésére tett minden próbálkozás akadályozva volt. És amióta Fiam, Jézus Krisztus tanítványai által terjed a Kereszténység, sok repedés jelent meg rajta, és az Általa megszabott Tant átalakították. Az Igazságot mindig meghamisították, de ennek ellenére Isten Igéje mindig életben maradt, és Fiam Eucharisztikus Jelenlétét mindeddig megőrizték. A Sátán és a Pokol létezésére vonatkozó Igazságot évtizedek óta elfojtották, és ez káros hatással volt az emberiség üdvösségére. A Pokolra vonatkozó minden utalást megszüntettek, és az embert egy hamis biztonságérzetbe terelték. Tehát most – napjainkban – csak kevesen hiszik az ördög létezését és a Pokol mélységét. Ez a hazugság az emberiség ostora lett, és a Pokol tagadásának az lett az eredménye, hogy sok lélek elveszett. A halálos bűnt többé már nem tekintik valóságnak, és ezért meg sem próbálják elkerülni azt. Azoknak, akik Fiamat, Jézus Krisztust szolgálják az Ő Egyházában, kötelességük felkészíteni a lelkeket, hogy azok alkalmasak legyenek belépni a Mennyek Országába. A halálos bűn következményeinek a megértésével el lehet a Poklot kerülni, de erről egyetlen szót sem ejtenek. A lelkek azért vesznek el, mert ők soha nem kaptak megfelelő oktatást arról, hogyan lehet a bűnt elkerülni, és a bűnbánatra törekedni. Ahhoz, hogy méltók legyetek belépni Fiam Királyságába, időt kell szánnotok arra, hogy Isten Igéjének megfelelően éljétek életeteket. Kérlek benneteket, ne hagyjátok figyelmen kívül az Igazságot, mert ha azt megteszitek, akkor el fogtok veszni. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy az emberiség fogadja el a Sátán létezését, mert mindaddig, amíg ezt nem teszi, soha nem fogja elfogadni igazán Fiamnak a Megváltásról tett Ígéretét. Szeretett Édesanyátok, Az Üdvösség Anyja   Nektek, két földi Tanúm, helyt kell állnotok 2014. február 24. hétfő, 16:00 Drága, szeretett leányom, az Én ellenségeim nem a hamis vallások hierarchiáján belül találhatók. Sokan e lelkek közül egyszerűen nem rendelkeznek kellő ismeretekkel, de amikor Én megismertetem Magam velük, akkor el fognak fogadni Engem. Az összes közül azok a legveszélyesebbek, akik a legnagyobb hitehagyást a háttérből fogják irányítani földi Egyházamon belül. Nem mindenki Tőlem való, aki szolgáim öltözékét viseli; de tudnotok kell a következőt: Az Én Órám közel van, és közvetlenül Második Eljövetelem előtt a hitehagyás csapása le fog ereszkedni, és fel fogja falni földi Egyházamat. Akárcsak, mint a báránybőrbe bújt farkasok, el fogják bolondítani a világot, elhitetvén azt, hogy Isten Háza minden hitfelekezetet elfogad, beleértve azokat is, akik tagadnak Engem, Jézus Krisztust, és arról fognak benneteket meggyőzni, hogy ez az utálat a világ legnagyobb evangelizálása, melyet a világ valaha is látott. És ez nyomban felkelti majd Isten Haragját. Miközben a világot és annak minden vallását beszippantják ebbe az új, hamis egyházba, szabad lesz az út számukra, hogy büszkén „kicsinosítsák” a törvénytelenség emberét. Miközben azok, akik éberek maradnak Figyelmeztetésemre, és akik továbbra is kiállnak Szavam mellett, szenvednek, Én is erőt fogok adni nektek e szomorú esemény elviselésére. Ezek a csalók, aki becsempészték útjaikat Egyházamba, sokakat meg fognak téveszteni, és milliókat fognak továbbra is becsapni, beleértve minden Keresztény felekezetet, valamint azokat is, akik egyáltalán nem tisztelnek Engem. E csalók mindegyike a hitehagyást fogja terjeszteni, és idővel egyetlen vallást fognak kialakítani a világ számára. Egyetlen más vallást sem fognak megtűrni, kivéve az új hamis tant: a Pokol tanát. A Keresztény és a Zsidó vallás lesz az a két vallás, amelyből a Maradék ki fog alakulni. Amikor Próféciáim majd könnyeket csalnak a szemetekbe, akkor tudni fogjátok, hogy hűségesek maradtok Hozzám, Jézusotokhoz, mert Én e Küldetésen keresztül acélidegekkel és szilárd elhatározással áldalak meg benneteket. Nektek, két földi Tanúm, helyt kell állnotok. Álljatok ellen minden olyan kísértésnek, amelyek el akarnak benneteket távolítani Tőlem, és legyetek mindenkor állhatatosak az Irántam való szeretetetekben. Az Én Maradék Egyházam e Küldetés tagjaiból, valamint azon kívüliekből fog megalakulni. Ti, akik most elutasítjátok ezt a Küldetést, de őszintén szerettek Engem, szintén be lesztek vonva földi Maradék hadseregembe. Azon a napon, amikor ez megtörténik, ti fel fogjátok ismerni, hogy az Igazság Könyve valóban egy Mennyei Ajándék volt számotokra, hogy segítsen benneteket végső utazásotok során, mely Királyságomhoz és az Örök Élethez vezet. Csak akkor fogtok örülni, és csak akkor lesztek rettenthetetlenek, mert minden bizalmatok meglesz, amire szükség van, hogy Istennek dicsőséget hozzatok. Jézusotok   Az „isten“, akit hirdetni fognak, nem az Én szeretett Atyám lesz 2014. február 25. kedd, 15:30 Drága, szeretett leányom, az már előre meg volt jövendölve, hogy a végidőkben az emberiség Isten iránti gyűlölete soha nem látott méreteket fog ölteni. Akkor az emberek már nem lesznek képesek különbséget tenni a jó és a rossz között. Sok zűrzavar fogja beárnyékolni őket, és a lélek sötétsége fog uralkodni bennük, ami alig fog majd békét hozni számukra. Istent meg fogják tagadni. Engem, az Ő egyetlen Fiát, gúnyolni fognak, és tagadni fogják Istenségemet. Azokat, akik szeretnek Engem, kísértésbe fogják hozni, csakhogy elforduljanak mindattól, amit tanítottam nekik. Mindazok, akik megtagadnak Engem, megpróbálják majd igazolni, hogy milyen okból kifolyólag cselekedtek így. A következő okokra fognak hivatkozni: „Jézus – fogják mondani – csak egy egyszerű névleges vezető, egy próféta, aki azért volt küldve, hogy az embereknek megtanítsa az Igazságot”. Hamarosan azt fogják hinni, hogy Istenségem egy hazugság volt, és ahhoz, hogy minden vallás egyként egyesülhessen, elegendő az Isten, egy Jóságos Isten iránti hűség. Az „isten“, akit hirdetni fognak, nem az Én szeretett Atyám lesz. Ehelyett ők Isten angyalaiként álcázott hamis szellemeket fognak bálványozni. Miközben a világ a Keresztényekkel együtt örvendezni fog, akik hűségesek maradnak Hozzám, valamint a Zsidókkal, akik Atyámhoz maradnak hűségesek, Második Eljövetelem Ideje olyan hirtelen fog leereszkedni, hogy az csak keveseket fog készenlétben találni. Aztán az üldözők el lesznek hallgattatva, a gonoszok meg lesznek semmisítve, és azok, akiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe, egyesülni fognak és az örök dicsőség életét fogják élni. Jézusotok   Isten, az Atya: Az elveszett Paradicsom tökéletessége vissza lesz állítva korábbi Dicsőségére. 2014. február 26. szerda, 16:26 Gyermekeim, figyeljetek Rám miközben Hívlak benneteket, és kinyilatkozom mindnyájatok iránt érzett mély és állandó Szeretetemet. A megpróbáltatások, a szomorúság, a kegyetlenség, a gonoszság, az öröm és a béke közepette valóban minden az Én Kezemben van. Megérett az idő arra, hogy a Megtisztulás fokozódjék, de semmi más, csak jó származhat ezekből az időkből. Úgy nézzetek ezekre az időkre, mint egy beteg, ágyban fekvő gyermekre, akit levert egy betegség, s emiatt gyenge, tehetetlen, energia és táplálékhiányban szenved, és nagyon magas láza van. Ő addig nem fog talpra állni, amíg el nem múlik a láza, és mégis éppen a láz az, ami megszabadítja őt a betegségtől. Az ember megtisztítása meg volt jövendölve, és Én ezt azért teszem lehetővé, hogy megszabadíthassam az emberiséget a betegségtől, ami azok szívét és lelkét ostorozza, akik nem igazán ismernek Engem. A megosztottság a világban növekedni fog, míg végül az emberek kimerülnek. A háborúk miután kitörtek, és pusztítást végeztek, el fognak tűnni, és béke fog uralkodni. A hitehagyás sok lelket fog beborítani, de később gyermekeim nagytöbbsége látni fogja az Igazságot, és futva jönnek majd Hozzám a szeretet miatt, amelyet az Én szeretett Fiam, Jézus Krisztus iránt éreznek. Teremtésem tökéletessé fog válni, amikor a Sátánt és minden démont, akik megfertőzik a Földet, már száműzték. A Fény egyre élénkebb lesz, az elveszett Paradicsom tökéletessége vissza lesz állítva korábbi Dicsőségére, az emberiség pedig eggyé fog válni Velem. Az Ígéretemnek, hogy visszaviszlek benneteket Paradicsomomba, melyet mindnyájatok számára alkottam, még mielőtt az elsőt lélegeztétek volna, hamarosan tanúi lesztek. Ez az elsőszülöttségi jog mindnyájatok számára adatott. Készüljetek. Ti a szeretet által lesztek becsalogatva a Paradicsomomba, amelyet Én a szívetekbe fogok helyezni, és a Kegyelmek által, amelyeket a lelketeknek adok. Közületek egyetlen lélek sem mondhatja azt, hogy Én nem adtam meg számotokra minden lehetőséget, figyelmeztetést és haladékot. Imádkozzatok, hogy részesedjetek abban a kegyelemben, hogy elfogadjátok egy vég nélküli világ dicsőséges életét, amelyet már elkészítettem a számotokra. Szeretett Atyátok, a Legmagasságosabb Isten Üdvösség Anyja: Szeretet, és csak Szeretet jön Istentől. Gyűlölet csak a Sátántól jön. Nincs közte semmi. (& 138.) 2014. február 27. csütörtök, 14:48 Gyermekem, nagy a gyűlölet az Üdvösségnek e Küldetésével szemben, mivel a gonosz egyetlen lelket sem akar elveszíteni Isten javára. Amikor Isten egy prófétáján keresztül megszólal, az a Pokolban nagy felháborodást vált ki. Ilyen körülmények között a gonosz minden erőfeszítést megtesz, hogy Isten Szavát elhallgattassa. Ő, a Sátán, mindent meg fog tenni, ami csak lehetséges, hogy ellenszenvet támasszon az emberekben minden olyan dologgal szemben, ami megmenthetné az emberek lelkét. Ő addig fogja a gyűlöletet terjeszteni, amíg azok a lelkek, akik eltelnek gyűlöletével, önként az ő ügynökeivé nem válnak, és el nem veszítik cselekedeteik fölötti uralmukat. Eltelve az ő felháborodásával, lehetetlennek fogják találni, hogy szívükben szeretetet érezzenek azok iránt, akiket ők ellenségeiknek vélnek. Aztán elkezdik gyűlölni saját magukat is, és egyre többet vétkeznek Isten ellen, emiatt borzalmas lelki gyötrelemmel fognak eltelni. Végül, amikor az ilyenfajta gyűlölet hatalmába keríti a lelkeket, akkor ők már nem lesznek képesek megszabadulni a Sátántól. Sok imára van szükség az ilyen lelkekért. Amikor egy lélek káromolja Isten Igéjét, akkor ők a fenevad elleni küzdelemmel fognak szembesülni, mely olyan kegyetlen lesz, hogy az lehetetlenné teszi majd számukra, hogy kiszabadítsák magukat az ő hatalmából. Az Isten elleni átkozódásuk önmaguk átka lesz, és ebben a szakaszban már semmit sem lehet tenni értük. Azok a lelkek, akik tele vannak gyűlölettel, nem Isten szavát beszélik, mert az lehetetlen. A gyűlölet sosem fog azok ajkáról ömleni, akik igazán szeretik Istent. Nektek soha nem szabad alábecsülnötök a Sátán hatalmát, mert ő minden lelket tőrbe tud csalni, független attól, hogy azok mennyire jók. Eleinte ő, a gonosz, nagyon meggyőző lesz, amikor hazugságaival tölti el áldozatait. Ő még azt a lelki érzést is felkelti majd bennük, hogy Én, az Isten Anyja vagyok az, aki a lélekkel értekezik. A lélek Isten iránti szeretetét arra fogja felhasználni, hogy a felháborodás egyfajta érzését csepegtesse belé, amit a lélek egy gonosz tett, cselekedet vagy szó által fog kifejezésre juttatni. Néha olyan lelkeket csal tőrbe, akik Isten hűséges szolgái lehetnének. De ha a lélek egyszer is megengedi, hogy a gonosz a gyűlölet bármilyen formájával eltöltse, akkor az a nő vagy férfi lehetetlennek fogja találni, hogy megszabaduljon tőle. Csak az imádság, a vezeklés nagy cselekedetei, és az alázat űzheti el tőle. Egy idő múlva a lélek tudni fogja, hogy valami nyugtalanítja őt, amikor a harag, a rossz közérzet, a szorongás és a békesség teljes hiánya hatalmába keríti a lelket. A gonosz addig nem nyugszik, míg végül a lélek Isten ellen nem fordul, és káromolja Őt. Gyermekek, nektek sosem szabad kapcsolatba kerülnötök azokkal, akik Isten Tökéletességét illetően kétségeket helyeznek lelketekbe. Ha olyanokkal kerültök kapcsolatba, akik átkozzák Istent, akkor megfertőződtök. Ha megfertőződtök, akkor olyan gyűlölettel fogtok eltelni, amilyet azelőtt még sohasem éreztetek. Akkor nagy szükségetek lesz a segítségre és a beavatkozásra, mielőtt méltók lennétek arra, hogy újra megálljatok Isten Jelenlétében. Hagyjátok figyelmen kívül a gyűlölet minden formáját, mert az soha nem jöhet Istentől. Csak egyetlen forrás létezik, amelyből gyűlölet fejlődik ki: és ez a Sátán. Ha kapcsolatba kerültök vele és mindazokkal, akiket ő eltölt gyűlölettel, akkor ez a méreg beárad a lelketekbe. Kerüljétek ezt a helyzetet. Maradjatok csendben. Imádkozzatok azokért a lelkekért, akik másokat gyűlölnek. Imádkoznotok kell Szent Rózsafüzéremet, hogy védve legyetek az ilyen kísértésektől. Azért figyelmeztetlek benneteket ezekre a dolgokra, mert a Sátán ereje nagyon erős ebben az időben, miközben megpróbálja világszerte ellopni azok lelkét, akik hisznek Fiamban, Jézus Krisztusban, és azokét, akik hűségesek Hozzám, az Ő szeretet Édesanyjához. Kérlek, szenteljetek figyelmet Nekem, ebben az időben ezt az imát imádkozva, hogy megvédjen benneteket a gyűlölettől. A Keresztes Imahadjárat 138. imája: Védelem a gyűlölettel szemben „Ó, Üdvösség Anyja, védj meg engem a gyűlölet minden formájától. Segíts nekem csendben maradnom, amikor gyűlölettel kell szembenéznem. Tarts erősen engem a Jézus Krisztus iránti hűségemben, amikor a leggyengébb vagyok. Tégy pecsétet az ajkamra. Segíts nekem, hogy hátat fordítsak azoknak, akik olyan szavakat mondanak nekem, amelyek tagadják Fiad Tanításait, és azoknak is, akik a hitem miatt kigúnyolnak engem. Imádkozz ezekért a lelkekért, drága Édesanyám, hogy mondjanak ellene a Sátánnak, és hogy érezzék a lelkükben szereteted békéjét és a Szentlélek Uralmát. Ámen.” Szeretet, csak Szeretet jön Istentől. Gyűlölet csak a Sátántól jön. Nincs közte semmi. Nincs középút. Ti vagy a Fiammal vagytok, vagy ellene. Szeretet Édesanyátok, Az Üdvösség Anyja   A világ meg fog hajolni, két térden fog térdepelni, és bálványozni fogja a fenevadat 2014. február 28. péntek, 21:24 Drága, szeretett leányom, Én hatalmat adok a nemzetek fölött Maradék Egyházamnak és mindazoknak, akik soha nem térnek el Szent Szavamtól, amikor majd a hitehagyás mindenkit elvakít az egyesülés nevében. Ti nagy Kegyeket, nagy Kegyelmeket és hatalmat fogtok kapni, hogy vezetni tudjátok a hívőket, a gyengéket és azokat, akik elvesznek a kietlen pusztában. Ti „Igaz Lélekké” váltok, az Úr Lelkének egyetlen fennmaradó Maradványa lesztek egy olyan Egyházban, amely meg lesz fosztva Szent Jelenlétemtől. Jelenlétem csak azokban fog lakozni, akik felhatalmazást kapnak arra, hogy Isten Szavát előírják, és az Élet forrásához vezessék a szomjazó lelkeket. Amikor a hamis hírnökök, akik azt mondják, hogy üzeneteket és irányítást kapnak a Mennyből, hamarosan színre lépnek, olyanokká válnak majd, mint a trónon ülő hercegek, akiket az utálat új templomában hamarosan lelepleznek. Ez az új uralkodó központ a saját elkötelezett szolgáival, jövendőmondóival és azokkal fog díszelegni, akik a sötétség szellemével vannak eltelve –amelyek mindegyike az antikrisztusnak fog hízelegni. A világ meg fog hajolni, két térden fog térdepelni, és bálványozni fogja a fenevadat. Egy csöppnyi tiszta szeretet sem fog maradni a szívükben, de tudnotok kell a következő dolgot: Ha a jobb kezeteket elszakítjátok Istentől, akkor a bal kezetekkel kezet fogtok rázni a fenevaddal, aki elránt benneteket és elnyel gonosz szorításában. Amikor megnyitjátok lelketeket a gonosznak, akkor ő be fog abba lépni, és egy pillanatnyi nyugalmat sem fog adni nektek. A szabad akaratotoknak köszönhetően megpróbáltok majd megküzdeni vele, de ahhoz nem lesztek elég erősek. Ez alatt Maradékaim bátran és Arcom Fényével megjelölve fognak előretörni, miközben a Föld négy sarkából milliókat fognak összegyűjteni, hogy elvigyék nekik az Igazságot. Ők az Evangéliumot fogják prédikálni, a Szavamat fogják hirdetni, és sohasem fognak eltérni az Igazságtól. Őket meg fogják vetni, ki fogják gúnyolni, üldözni fogják, és el fogják árulni méghozzá azok, akik a legközelebb állnak hozzájuk, és ennek ellenére, ők mégsem fogják levenni a szemüket Rólam. A világ nem fogja szívesen fogadni az Igazságot, amikor már belenevelték a hamis jámborságot és a megelégedettséget, amelyet érezni fog, mert ebben a szakaszban már tagadva lesz a bűn minden formája.  Minden háborúnak csak egy győztese lehet. Amikor az ember Isten ellen harcol, mindig veszíteni fog. Ha pedig a csaló oldalára áll, ki lesz dobva, és sohasem fogja meglátni Arcom Fényét. Imádkozzatok, kedves Maradékaim azokért, akiket az antikrisztus meg fog téveszteni. Arra vágyom, hogy ezek a lelkek az Én Védelmem alá kerüljenek. Ők nem fognak keresni Engem, de imáitok által Atyám közbe fog lépni, hogy Nagy Irgalmamba jöhessenek. Jézusotok   Ha egyszer Én a tietek Vagyok, akkor mindenetek megvan 2014. március 2. 20:14 Drága, szeretett leányom, vannak küzdelmi időszakok, amikor az emberek tehetetlennek érezhetik magukat. Vannak tragikus időszakok, amikor félelmet éreznek. És vannak olyan időszakok, amikor az ember kétségbeesik, és minden remény elpárolog az életéből. Aztán ott vannak a nyomorúság időszakai is, amikor az ember elszakítja magát azoktól, akiket szeret, amikor úgy érzi, hogy nehéz elviselnie számára az életet. Azoknak, akik efféle fájdalmakat viselnek el, azt mondom: hívjanak Engem, Jézusukat, és kérjenek meg, hogy vegyem el minden fájdalmukat. Ajánljátok fel Nekem minden megpróbáltatásotokat, amikor már túl nehéz azokat elviselnetek. Abban a pillanatban, amikor átadjátok Nekem szörnyű szenvedéseteket, Én felemelem a felhőt, amely elsötétíti a lelketeket, és összezavarja elméteket. Soha ne törjetek meg a szenvedés hatására. Soha ne érezzétek azt, hogy minden reménytelen, mert ha egyszer Én a tietek vagyok, akkor mindenetek megvan. Én vagyok a ti mankótok ebben az életben, és csak egyedül Én segíthetek nektek. Az embernek mindig törekednie kell a túlélésre, harcolnia kell az igazságtalansággal szemben, támogatnia kell az erkölcsi tisztaságot, és soha nem szabad félnetek attól, hogy az Igazságot hirdessétek. De amikor tanúi vagytok valaminek, ami az igazságtalanság miatt nagy fájdalmat és szenvedést okoz nektek, akkor az ilyen  megpróbáltatások idején egyedül csak Én tudlak benneteket fenntartani. Semmi sem nyújthat igazi vigasztalást nektek abból, amit a világ felkínál szükségetek ezen idején. Egyedül Én, Jézus Krisztus adhatom meg nektek az elme nyugalmát, az erőt és a bátorságot, hogy ellenálljatok a gyűlöletnek, az igazságtalanságnak, az üldöztetésnek és az elszigeteltségnek. Én kell, hogy legyek az első, akit választotok szükségetek idején, mely során hívnotok kell Engem. Egyedül Én fogok nektek nyugalmat, békét és felszabadulást hozni szorongásotokból, mert Én vagyok a Szeretet, és amikor a lelketekben szeretet lakozik, bármit meg tudtok tenni. Jézusotok   A Szeretet le tud győzni minden nyomorúságot, amelyet az emberiségnek el kell szenvednie 2014. március 3. hétfő, 23:37 Drága, szeretett leányom, szíved szeretetével gondolj Rám, mert Én az Igazság Könyvén keresztül csakis a Szeretet által értekezem a világgal. Atyám Parancsára összegyűjtöm az Ő drága gyermekeit, egyként Vele és Benne. A Szeretet az, amely lehetővé teszi ezt az Isteni Beavatkozást. Atyám eltűri a fájdalmat, a haragot, a türelmetlenséget és a csalódottságot, melyet a bűn foltja okozott, ami tönkreteszi minden egyes gyermekének a lelkét. De éppen az Ő mindnyájatok iránt érzett Szeretete az, amely Isten Fényét égve tartja a Földön. E Fény nélkül csak sötétség lenne, nemcsak a lelkekben, hanem magán a Földön is. Napfény nem létezne. A Nap nem ragyogna, és a Hold sem világítaná be többé az éjszakát. A csillagok eltűnnének. Mégis, Isten Szeretetének köszönhetően, mindezek az Ajándékok a helyükön maradnak. Amikor ez a Szeretet viszonzásra talál, az nagy örömet hoz Atyám számára, mert Ő tudja, hogy amikor a szeretet lelkülete jelen van a lélekben, akkor az képes legyőzni a lélek minden sötétségét. A Szeretet le tud győzni minden nyomorúságot, amelyet az emberiségnek el kell szenvednie. Az egymás iránti szeretet el fogja pusztítani a gonoszt. Az Isten iránti Szeretet meg fogja semmisíteni a Sátánnak az emberek fölötti hatalmát. Az Isten Parancsaihoz való hűség tökéletessé fogja tenni a lelket, ami viszont meg fogja menteni az emberi nemet a száműzetéstől és az Istentől való elszakadástól. Amikor az Isten Fénye megmarad a szívetekben, és az egymás iránti szeretet Isten Szereteteként van jelen a szívetekben, akkor minden gonoszságot le lehet, és le is fogtok győzni. Ha szeretitek Istent, akkor mélységes békét fogtok érezni bensőtökben, mert amikor ti megmutatjátok Iránta való szereteteteket, akkor Ő eltölt benneteket Kegyelmeivel. Nektek mindig vigaszt kell találnotok abban a hatalmas Szeretetben, amelyet Isten a Szívében tartogat mindnyájatok iránt. Bárkik is legyetek, bármilyen bánatot okoztatok is Neki, és még az sem számít, hogy bűneitek milyen gonoszak, Ő meg fog nektek bocsátani – mindig. Mindaz, amit tennetek kell, hogy hívjátok Őt, megkérvén Engem, az Ő szeretett Fiát, Jézus Krisztust, hogy a kiengesztelődés érdekében közbenjárjak a nevetekben. Gyertek Hozzám imáitokkal, és mondjátok: „Jézus, Védelmed alatt vigyél engem Atyámhoz, és hozd el számomra az Örök Üdvösséget.” Amikor a lelketekben őszinte bűnbánattal jöttök Hozzám, a tietek lesz a Mennyek Országa. Jézusotok   A háborúk száma egyre csak növekedni fog, míg végül bejelentik a Nagy Háborút 2014. március 4. kedd, 17:00 Drága, szeretett leányom, fontos, hogy az emberek az egész világon forduljanak Hozzám, és kérjék, hogy védjem meg őket a háború ostorától ebben az időben. A háborúk száma egyre csak növekedni fog, míg végül bejelentik a Nagy Háborút, s aztán a legnagyobb ellenség – ami nem más, mint a kommunizmus – nagy zűrzavart fog előidézni minden nemzet között. A hatalom és a hatalom utáni éhség az önzésből születik. Azoknak, akik most a hatalmat keresik, nem lesz majd hatalmuk akkor, amikor meg kell állniuk a Színem előtt. Azok, akik a gyengéket és a kiszolgáltatottakat üldözik, ők maguk is üldöztetést fognak elszenvedni, méghozzá a háromszorosát annak, amit másoknak okoznak. Ezeknek a háborúknak zűrzavar lesz a vége. Életek fognak elveszni, de aztán a háború Keleten egy még nagyobb háborút fog kirobbantani. Amikor ez a háború bekövetkezik, több millió élet fog elveszni. Amikor már minden reménytelennek tűnik, meg fog jelenni a béke embere, és akkor látni lehet majd a vég kezdetét. Az Életem, a Jelenlétem biztosítani fogja, hogy megmaradjon a remény, a szeretet, és hogy az imák folytatódjanak annak érdekében, hogy enyhítsék Isten gyermekeinek a szenvedését ezekben az időkben. Biztosítalak benneteket, hogy minden háború rövid lesz. Mindezek a szörnyű események rövid életűek lesznek, de tudnotok kell, hogy amikor ezek bekövetkeznek, mindannak időzítése, aminek meg kell történnie, Atyám Kezében lesz. Jézusotok Én végtelenül Irgalmas Vagyok. Nem Vagyok bosszúálló. 2014. március 4. kedd, 21:25 Drága, szeretett leányom, ne feledd, hogy Isten mindig az elnyomottak javára dönt. Ő soha nem fogja felmagasztalni azokat, akik önmagukat felmagasztalják. Ezt minden felmagasztalt embernek mondom: Királyságomban a világ kicsinyeiből a legkisebbek lesznek felmagasztalva. A világ elnyomói az Utolsó Ítélet Napján el lesznek nyomva.   Én végtelenül Irgalmas Vagyok. Nem Vagyok bosszúálló. Én nem foglak megdorgálni benneteket, így válaszolván a mások ellen elkövetett rossz cselekedetért, a másokkal szemben tanúsított gyűlöletért, vagy a kemény bánásmódért, ahogyan másokat elítéltek. Oly nagy az Én Szeretetem, hogy meg fogok nektek bocsátani minden bűnt, kivéve az örök bűnt, amely elátkozza Isten Igéjét. Én mindig meg fogok bocsátani nektek, független attól, hogy hogyan feszítetek keresztre Engem, vagy szolgáimat, akik megmentésetekre lettek küldve. Keresztre feszítésem óta még soha nem volt tanúja az emberiség egy olyan Beavatkozásomnak, mint most, amikor az Igazság Könyvét hozom. Közel már az idő, hogy összegyűjtsek minden nemzetet a végső egyesülésre. Magammal viszem azokat, akik tetteik, szavaik és cselekedeteik által az Enyéim, egy új kezdetbe, ami az új világ, az Új Paradicsom lesz. Az Én Királyságom a tietek lesz. Én össze fogom gyűjteni népemet a Föld minden szegletéből. Egyesek az Enyéim lesznek, miközben mások a gonoszságaikért meg lesznek büntetve. A meghívottak, valamint azok, akik az idő kezdete óta választottak voltak, olyanok lesznek, mint az oroszlánok. Bátorságot fogtok kapni a Mennyből, és nektek arra szükségetek lesz, ha le akarjátok küzdeni a gyűlöletet, amelyet majd veletek szemben tanúsítni fognak. Kérlek, soha ne féljetek ellenségeimtől. Hagyjátok figyelmen kívül mérgeiket. Bár hangjuk lehet üvöltő, ordítozásaik fülsüketítő, azonban fölöttetek nincs hatalmuk. Ha ti valóban az Enyéim vagytok, a Pokol tüze nem fog diadalmaskodni fölöttetek. Jézusotok A téves helyesnek fog tűnni, és a helyes pedig tévesnek 2014. március 6. csütörtök, 13:45 Drága, szeretett leányom, amikor az emberek arra próbálnak másokat bátorítani, hogy vétkezzenek, akkor azt különböző módon teszik, hogy ne legyen feltűnő. A bűnre való kísértés csábító, és az áldozatnak mindig nehézére fog esni, hogy megszabaduljon attól. A lopás esetében a bűnös a fődíjhoz fog vonzódni, ami az övé lesz, ha vállalja a lopást. A tettlegesség és a másoknak okozott testi sérülés elkövetése esetében, az ’áldozatot’ a gyűlölet által veszik rá, amit úgy mutatnak be neki, mintha az jó dolog lenne. Őt arról fogják meggyőzni, hogy egyszerűen csak egy büntetés végrehajtásában vesz részt, amire az igazság nevében van szükség. Más esetekben az áldozatot a bűn elkövetésébe fogják belerántani, és semmi rosszat sem fog abban látni, mert annak a varázsa nagyon vonzó lesz. A bűnt és a kísértést, hogy abban részt vegyenek, minden esetben, mint ártalmatlan, jó dolognak fogják bemutatni, és sok esetben azt jogosnak fogják érezni. A téves helyesnek fog tűnni, és a helyes pedig tévesnek. Minden dolog, amiben a Sátán részt vesz, fonákul lesz, különösen akkor, amikor ő az embert kísértvén minden elképzelhető okot felhasznál arra, hogy fordítson hátat Istennek. Bárhol, ahol a Sátán jelen van, ott zűrzavar lesz. Semmi sem lesz úgy, ahogy annak lennie kellene. Semmi jó sem származhat az ő fertőzéséből. Az emberek, akik részt vesznek az ő mesterkedéseiben – a bűn elkövetése alatt, vagy utána –, egy mélyen nyugtalanító lelkiismereti érzés miatt szenvednek. Itt a legfontosabb tanulság az, hogy el kell kerülnötök az olyan helyzeteket, ahol kísértésnek vagytok kitéve. Ahhoz, hogy ezt megtehessétek, imádkoznotok kell az erőért, hogy továbbra is a Kegyelem állapotában maradhassatok. Senki se higgye, hogy elegendő akaratereje van ahhoz, hogy ellen tudjon állni a gonosz által ráhelyezett nyomásnak. Ha ezt így hiszitek, akkor hirtelen és váratlanul fogtok elesni. Nektek a nap minden percében ébernek kell lennetek, mert sohasem tudjátok azt, hogy a gonosz éppen mikor munkálkodik. Ő nagyon ravasz és óvatos. Sokaknak nincs fogalma arról, hogy a Sátán hogyan munkálkodik, de egy dolog azonban világos: ő semmi mást nem fog hozni nektek, mint nyomorúságot és bánatot. Imádkoznotok kell tehát mindennap az imát Szent Mihályhoz. Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket a küzdelemben; a Sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk! Esedezve kérjük: "Parancsoljon neki az Isten!" Te pedig, mennyei seregek vezére, a Sátánt és a többi gonosz szellemet, akik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére! Ámen. A Sátán és minden démon, akik bekóborolják a Földet, keményen munkálkodnak azon, hogy elvigyenek benneteket Tőlem ebben az időben – sokkal, inkább, mint bármikor, amióta a Földön jártam. Nektek rajtam kell tartanotok a szemeteket, és hallgatnotok kell Rám, hogy továbbra is megvédhesselek benneteket. Jézusotok   Az ördög befolyása miatt váltok tisztátalanná Szememben (&139.) 2014. március 8. szombat, 13:37 Drága, szeretett leányom, a Szentlélek Ereje most a legerősebb a világban, ezeken az Üzeneteken keresztül. Ahogy világszerte megnövekedett a Sátán gyűlölete az emberiség iránt, úgy a Szentlélek Ereje is növekedett, és nagy erejével le fog csapni a gonoszság középpontjára. Mindig emlékezzetek arra, hogy az Isten és a Sátán közötti harc az emberek lelkéért folyik. És bár Atyám minden hatalmat és Kegyelmet kiáraszt az emberiségre, a gonosz minden bűnös tettet és cselekedetet elkövet a lelkek ellen. Sok ember érzéketlen arra, ami történik, és sajnos, sokan önként átadják magukat a Sátánnak azáltal, hogy megnyitják a lelküket, és lehetővé teszik számára, hogy beléphessen oda. Eltarthat egy ideig, amíg a Sátán ténylegesen kinyilvánítja magát a lelkekben, és azok, akik Rajtam, Jézus Krisztuson keresztül folyamatosan keresik a megbékélést, Kegyelmeket fognak kapni, hogy kiállhassanak ellene, megvédvén magukat attól, hogy engedjenek a tetteknek, amelyek a teljes romlottsághoz vezethetnek. Arra sürgetlek mindnyájatokat, hogy imádkozzatok azokért a lelkekért, akik áldozatul esnek a Sátán cselszövéseinek és gonosz szándékainak. Kérlek, imádkozzátok ezt az imát: A Keresztes Imahadjárat 139. imája: Erőért a gonosz legyőzésére Drága Jézus, védj meg engem az ördög gonoszságától. Boríts be engem drága Szent Véreddel, és mindazokat, akik gyengék és védtelenek az ördög jelenlétében. Add meg nekem a bátorságot, hogy ellentmondjak neki, és segíts nekem, hogy naponta elkerüljem minden arra tett próbálkozását, hogy bármilyen módon elkötelezzem magam neki. Ámen. Kérlek, ne hagyjátok figyelmen kívül az arra tett figyelmeztetésemet, hogy milyen veszéllyel jár az, ha elkötelezitek magatokat a Sátánnak, megadván magatokat az ő gonosz módszereinek. Amikor utánozzátok tulajdonságait, amelyek magukba foglalják a hazudozást, a vágyaitok kielégítését, a másoknak okozott fájdalmat és felebarátjaitok rágalmazását, akkor tudni fogjátok, hogy ő elnyelt benneteket, és egyedül csak Rajtam keresztül és az Általam adott Kegyelmek által lesztek képesek kicsúszni a szorításából, amelyet rajtatok gyakorol. Mindig hívjatok Engem, Jézus Krisztust, amikor tudjátok a szívetekben, hogy az ördög befolyása miatt váltok tisztátalanná Szememben. Jézusotok   Üdvösség Anyja: A Nagyfigyelmeztetés után nagyobb lesz a vágy Isten dicsőítésére 2014. március 9. vasárnap, 17:25 Gyermekeim, ti mindig a védelmem alatt fogtok állni, amikor ezen a Küldetésen keresztül hívtok Engem, az Üdvösség Anyját. Én Isten szolgája vagyok és az a szerepem, hogy szolgáljam Fiamat, Jézus Krisztust, és segítsek neki a lelkek felkutatásában, mely az egész Földre kiterjed. Ő nem zár ki egy nemzetet sem. Fiam azon Tervei, hogy felkészítse a világot, magukba foglalnak minden emberi fajt, nemzetet, hitfelekezetet, és minden férfi, nő és gyermek tudni fogja, hogy Ő azért jön, hogy segítsen nekik. Ő ezt azon mély Szeretet által teszi, melyet Isten a Szívében tartogat gyermekei iránt. Sok ember, azok, akik egy vallást sem gyakorolnak, képtelenek lesznek figyelmen kívül hagyni Fiamnak, Jézus Krisztusnak a világba történő Beavatkozását. Ők meg fognak hatódni, és először képtelenek lesznek megérteni azt a rendkívüli lelki élményt, melyet szívük és lelkük minden rostjával meg fognak tapasztalni. Mekkora öröm lesz a Nagyfigyelmeztetés sok ember számára, mivel Fiam Létezésének bizonyítékát hozza magával. Ezen Ajándék által sokan olyan békével fognak eltelni, mint soha azelőtt, valamint azzal a nagy vággyal, hogy legyenek Jézus társaságában. Bár Fiam Létezését illetően minden kétség el fog szállni azok elméjéből, akik vakok Isten Szavának az Igazságára, mégis sokaknak lesz szüksége lelki vezetésre, mihelyt a Nagyfigyelmeztetés Igazsága valósággá válik. A Nagyfigyelmeztetés után nagyobb lesz a vágy Isten dicsőítésére. Ez a nagy megpróbáltatások ideje lesz, mivel Isten ellenségei mindent meg fognak tenni, ami csak lehetséges, hogy meggyőzzék a világot arról, hogy a Nagyfigyelmeztetés, a Lelkiismeret megvilágítása, nem történt meg. Amikor Isten megalázza magát, hogy hívja gyermekeit, és amikor könyörög nekik, hogy hallgassanak Rá, akkor ez nem más, mint az Ő Nagylelkűségének egyik legnagyobb Cselekedete. Gyermekek, fogadjátok jó szívvel a Nagyfigyelmeztetést, mert sokak számára ez lesz az a mentőkötél, amire szükségük van, hogy egy vég nélküli életet éljenek a világban. Soha ne utasítsátok el a nagy tetteket vagy mennyei csodákat, mert azok mindenki javát szolgálják, hogy így a nagytöbbség - és nem csak néhányan - elnyerhesse az üdvösséget. Adjatok mindig hálát Fiam Nagy Irgalmasságáért. Hallottátok már, hogy Ő milyen Nagylelkű; és hamarosan tanúi lesztek Mérhetetlen Irgalmának, amellyel átöleli majd az egész világot. Szeretett Édesanyátok, Az Üdvösség Anyja   A Keresztények jogainak követelése egyenlő lesz a törvény megszegésével 2014. március 10. hétfő, 15: 30 Drága, szeretett leányom, hamarosan számos csaló bejelentését fogod hallani, akik beszivárogtak földi Egyházamba. Az eretnekség dőlni fog a szájukból, és tetteik új törvényeket fognak eredményezni, melyek bemocskolják Isten Szavát, s melyeket mindazokra rá fognak kényszeríteni, akik hűségesek az Igéhez. A Szentségeket alig fogják már kiszolgáltatni, és a Szentmisék számát lassan lecsökkentik, amíg azokat már csak ritkán fogják megtartani. Minden ürügyet kitalálnak majd, de ezek mindegyike el fogja takarni indítékuk valódi okát. Ti, szeretett követőim, tanúi vagytok mindannak, amit szeretett Édesanyám megjövendölt La Salette-ben és Fatimában. Meg kell értenetek, hogy a terv az, hogy Isten minden Templomát megszentségtelenítsék, még mielőtt az antikrisztus minden aljas dicsőségében elfoglalná a trónt Templomomban. Figyelmen kívül fogják hagyni azokat, akik válaszokat követelnek, és később nevetségessé teszik őket, mert meg merték kérdezni azokat, akik azt állítják, hogy földi Egyházamat vezetik. Mindazt, ami Isten Szemében bűn, előbb-utóbb nem annak fogják tartani. Nemcsak, hogy nem tartják bűnnek, hanem azt annak minden gonosz formájában az Oltáromon be fogják mutatni. A bűn eltörlését látni lehet majd a gyermekek tanítása során az oktatásban. Különösképpen a gyermekeket fogják erőszakkal etetni az eretnekséggel. Azt fogják nekik mondani, hogy ha nem fogadják el ezeket a tanításokat, akkor vétkezni fognak azok kíméletlen elítélésével, akik azt állítják, hogy a bűn egy jó dolog. A gyermekeknek azt az utasítást fogják adni, hogy Isten Szavát soha ne hirdessék nyilvánosan mások jelenlétében, attól tartva, hogy megvádolják őket, hogy ezek a jogok emberellenesek. Bármilyen módon próbálják a fiatalok körében támogatni az erkölcsöt, azt hevesen fogják ellenezni, és el fogják ítélni. A Keresztényeket és azokat, akik nyíltan állást foglalnak azon jogaik mellett, hogy megvalósítsák a Keresztény Tanításokat, elnyomják és elhallgattatják. Szavaik suttogássá válnak, és az emberek szégyellni fogják bevallani, hogy Keresztények. És miközben a nem Keresztények jogait fogják támogatni – melyek az ateisták jogai lesznek –, azt fogják bejelenteni, hogy azok rendkívül fontosak. Amint azt már mondtam nektek: a Keresztények elleni gyűlölet Egyházamon kívül növekedni fog. Aztán Egyházamat belülről darabonként szétszedik, amíg abból nem marad semmi, csak a külső váza. A tégla és a habarcs továbbra is a helyén marad, de földi Egyházam, ahogyan azt ismeritek, meg fog változni, meghaladván felfogóképességeteket. Népemet, embereim fogják képezni: azok, akik Isten Szent Szavát fenn fogják tartani, és továbbra is a Szentségekhez fognak járulni, melyeket a bátor és merész felszentelt szolgáim fognak kiszolgáltatni, akik sohasem fognak elhagyni Engem. Amikor halljátok, hogy Igémet – melyet a le írott Szó tartalmaz, és amelyet évszázadokon át továbbadtak Atyám Könyvében – megkérdőjelezik és elemzik, azzal a szándékkal, hogy újraírják Azt, akkor tudnotok kell a következőt: Én nem engedélyezek ilyen eretnekséget. Elítélem ezeket az árulókat, mert tévútra fogják vezetni a lelkeket. Nektek sem szabad soha azokra hallgatnotok, akik azt mondják nektek, hogy tagadjátok meg Szavamat. Hamarosan látni fogjátok, hogy országotokban megváltoztatják a törvényeket, melyek üdvözölnek és törvényesítenek mindenféle bűnt. Mindkét törvényszöveg egybe fog olvadni, míg végül Isten Szaváról nem fognak beszélni, vagy nem fogják betartani azt. A Keresztények jogainak követelése egyenlő lesz a törvény megszegésével, és sokféleképpen fogják büntetni. Azoknak mondom közületek, akik nem hiszik, hogy ezek a dolgok lehetségesek: ti, sajnos, még életetek során tanúi lesztek ezeknek a dolgoknak, ahogyan az meg volt jövendölve. Közületek hányan maradnak hűségesek az Igéhez, a Tanításaimhoz? Nem sokan. Mégis azok lesznek az elsők, akik hátat fognak fordítani az Igazságnak, akik azt mondják, hogy tisztelnek Engem, és akik elkötelezték magukat Egyházamnak. Jézusotok   Üdvösség Anyja: Ők egy új, piros könyvet fognak bemutatni, amelynek a borítójába egy kecskefej lesz beágyazva 2014. március 11. kedd, 20:39 Drága gyermekem, amikor megszültem Fiamat, ez azt jelentette, hogy nemcsak az Emberfiát, a Világ Megváltóját hoztam a világra, hanem egy új kezdetet is. Drága, szeretett Fiam születése megváltást hozott a világnak, és az emberiség egy nagyon különleges Ajándékot kapott. Ezt az Ajándékot elutasították, de az emberiségnek még ma is a javára válik, mivel nagyon sokan elfogadták az Igazságot. Fiam születése az Ő Földi Egyháza születésének volt az előhírnöke, és mindkettőt én hordoztam, az Úr egyszerű Szolgálóleánya. Én, a Napba öltözött asszony, leszek az, akit Fiam Egyházával együtt a pusztába fog száműzni a kígyó. Minden velem, az Isten Anyjával kapcsolatos nyomot el fognak törölni. A nekem tulajdonított jelenéseket nevetségessé fogják tenni, és a Fiam Egyházában lévő ellenség arra fogja utasítani az embereket, hogy utasítsanak el minden ezzel kapcsolatos hiedelmet. Aztán Fiam Egyházát félre fogják dobni mindazokkal együtt, akik Krisztus hűséges követői. A Szentmiséket meg fogják szüntetni, és miközben mindez történik, a kígyó szétszórja az ő szolgáit, akik helyet fognak követelni maguknak minden Keresztény Egyházban. Ez a hatalomátvétel olyan méreteket fog ölteni, hogy az emberek, az igaz hívők, annyira meg fognak döbbenni, hogy túlságosan félni fognak felállni és kifogásolni azt a megszentségtelenítést, amelynek tanúi lesznek, mert félteni fogják az életüket. Ez idő alatt, Fiam Maradékai össze fognak gyűlni minden nemzetben az egész világon, és e fertőzés szörnyű időszakának idején vezetni fogják az elveszetteket és az összezavarodottakat. Ez a Hadsereg olyan nagy hatalmat fog kapni a gonosz felett, mint egykor, amikor Fiam Egyháza megindult. Ők, a Szentlélek Ereje által az Igazságot fogják hirdetni, az Igaz Evangéliumot, az Igaz Igét, amely a Szent Bibliában adatott a világ számára. A Keresztény Egyházakban a csalók nyíltan fogják támadni a Bibliát, és meg fognak kérdőjelezni minden olyan Tanítást, mely a bűn veszélyeire figyelmeztet. El fogják ferdíteni annak tartalmát, és egy új, piros könyvet fognak bemutatni, amelynek a borítójába egy kecskefej lesz beágyazva, elrejtve a Kereszt szimbólumában. A hitetlen külvilág számára ez úgy fog tűnni, mintha egy forradalom lenne, egy olyan, mely magával ragadja őket, és azokat fogja megszólítani, akik elutasítják Isten Létezését. Sok nemzetben nagy ünnepségek veszik majd kezdetüket. Ezek az ünnepségek a globális egység és az emberi jogok ünnepének nevében a minden erkölcsi elkötelezettségtől való szabadságot fogják üdvözölni. Azok, akik Fiam Maradék Hadseregét fogják vezetni, Jelenlétének Fényét egy világítótoronyhoz hasonló magasságra fogják emelni. Ez a Fény továbbra is vonzani fogja mindenütt a lelkeket, annak ellenére, hogy a pogányság minden egyházban, minden hitfelekezetben terjedni fog, kivéve a két tanút – a Keresztényeket és a Zsidókat -, akik továbbra is hűségesek maradnak Isten Akaratához. Aztán, amikor a nagy nap felvirrad, és miután a háromnapos szörnyű sötétség véget ér, egy nagy Fény fog megjelenni a Föld felett. Ez a Fény körülveszi majd a Fiamat és a Napot, amely teljes erejében lesz, és mindkettő ugyanabban az időben fog leereszkedni a világra. Senki sem fog kimaradni abból, hogy szemtanúja legyen ennek a természetfölötti látványnak. A bejelentés harsogását mindenki hallani fogja az ember által ismert kommunikáció minden formáján keresztül. Éppen ezért mindenki egy nagy eseményt fog várni, de ennek az idejét nem fogják ismerni: az órát és a napot sem. És aztán azok, akiknek a neve be van írva az Élők Könyvbe, össze lesznek gyűjtve. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy a világ ne utasítsa el a felkészülést, amelyre szüksége van, még mielőtt az emberiség megláthatná Fiam Arcának Fényét. Szeretett Édesanyátok, Az Üdvösség Anyja   Addigra már a Könnyeim elapadnak, de szomorúságomnak soha nem lesz vége 2014. március 12. szerda, 21:08 Drága, szeretett leányom, amikor egy ember elszakad Tőlem, Én a Föld végső határáig is követem, hogy újból Magamhoz vonzzam őt. Sértegethet Engem, szörnyű rémtetteket követhet el, és elmehet olyan messzire, hogy minden gonoszt bálványozzon, beleértve azt is, hogy az ördög rabszolgájává tegye magát, de Én sohasem fogom feladni. Sokféleképpen fogok beavatkozni az életébe: igaz szeretetet fogok bevezetni abba; megnyitom a szívét, hogy másokat szeretni tudjon; megindítom a lelkiismeretét; megengedem, hogy mások kezétől szenvedjen, csakhogy alázatossá tegyem őt, és Irántam, Jézus Krisztus iránt nyitottabbá. Megengedem neki, hogy lássa a világ egyszerűségét, minden dicsőséges szépségében, ahogyan azt Atyám teremtette, hogy elcsábítsam a hamisságoktól, ami megnehezíti az életét. Az Én kicsinyeim által meg fogom neki mutatni, hogy mennyire fontos azok szükségleteit, akik rá vannak bízva, a saját szükségletei elé helyeznie. Nevetést hozok neki, a tiszta lelkek által megmutatom neki a jótett nagy cselekedeteit, és példákat fogok neki mutatni a saját gyengeségéről, hogy tudatossá váljék benne: ő nem nagyobb, mint Isten. Lehet, hogy azt is megengedem, hogy beteg legyen, ha ez segít neki abban, hogy átadja magát Nekem, és az ilyen esetekben Irgalmasságom a legnagyobb lesz. Mert az ilyen lelkek azok, akik a legnagyobb valószínűséggel Hozzám fordulnak, s aztán Én meg fogom, és meg is tudom őket menteni. Mekkora erőfeszítésembe kerül az Nekem, szeretett Jézusotoknak, hogy mindnyájatokat Karjaim biztonságába, Menedékembe vegyem. És közületek még mindig hányan, de hányan vannak, akik más irányba fordulnak, és figyelmen kívül hagynak Engem. Beavatkozom az üzenetek által, melyeket hiteles látnokoknak adok, és ezek milliókat térítettek már meg. Jeleket küldök; Kegyelmeket árasztok a Mennyből; a Szentségek által ajándékokat hozok számotokra, és így milliók tértek már meg. Sajnos még nem fordultak elegen Hozzám, és ezért van az, hogy Én nem nyugszom addig, amíg nem merítettem ki minden jelet, minden csodát, minden Ajándékot, minden próféciát és minden Beavatkozást még mielőtt eljönnék ítélni.   Az egy szomorú nap lesz, amikor azon a Nagy Napon meg kell állniuk Előttem azoknak, akik elutasítják Ajándékaimat és Beavatkozásomat, és ők még mindig megtagadnak Engem. Még akkor is el fognak utasítani Engem, amikor megadom számukra a lehetőséget, hogy félre tegyék büszkeségüket, és Hozzám jöjjenek. Akkorra már nem marad semmi, amit megtehetnék, hogy elhozzam számukra az Örök Életet, mivel nem fogják azt szívesen fogadni. Lehet, csodálkoztok majd, hogy miképpen lehetséges ez, és Én azt így fogom elmagyarázni: Amikor az ördög megkísérti a lelket, akkor az egy bizonyos időt vesz igénybe, amíg megveti a lábát az ember lelkében. De ha egyszer már felfalta őt, akkor a sátán diktál minden mozdulatot, amit az ember tesz: hogyan gondolkozzon, hogyan értekezzen az emberekkel, hogyan vétkezzen, és hogy a lélek milyen fajta bűnnek adja meg magát, amelyre rá akarja őt bírni. A legnagyobb hatás, amelyet a Sátán rájuk gyakorolván el akar érni, hogy Isten gonoszsága felől győzze meg őket. A Sátán arról győzi meg a lelket, hogy ő, mármint a sátán, maga az Isten, és valójában Isten az, aki gonosz. Ez a módja annak, ahogyan az ördög fondorlatos ravaszsága és a manipuláció által megsemmisíti a lelket. Annyira sötétté válnak ezek a lelkek, hogy gyötrelmesen fájdalmas lesz számukra megállniuk Fényemben, és arcukat el fogják rejteni Előlem. Addigra már a Könnyeim elapadnak, de szomorúságomnak soha nem lesz vége. Jézusotok   Isten, az Atya: Mert ez a végső időszak az utolsó fejezete Szent Akaratom beteljesedésének (&140.) 2014. március 13. csütörtök, 20:45 Drága leányom, Védelmem most kiterjed világszerte mindazon gyermekeim fölé, akik szeretnek Engem. Ezt bőséggel teszem a fenyegető veszély miatt, amellyel az emberiségnek szembe kell néznie a történelem ezen időszakában. Nektek, gyermekeim, imádkoznotok kell mindazokért, akik elvesztek Számomra. Én epedek utánuk. Vágyom a szeretetükre. Sírok értük. Várom azt a napot, amikor majd meg fogják érteni Szövetségemet, amelyet még kezdetben hoztam létre. Mert ez a végső időszak az utolsó fejezete Szent Akaratom beteljesedésének. Szövetségem által elegendő időt adtam az embernek arra, hogy észhez térjen, és felismerje önmagát annak, aki ő valójában, és aki nem. Az ember az Én Szerető Kezem által lett megteremtve, a Saját Képmásomra. Lelkét Szeretetemmel árasztottam el, és a szabad akarat és a szabad választás Ajándéka által teljes szabadságot adtam neki. Soha nem akartam azt, hogy Szeretetemet az ember az Irántam való félelemből viszonozza. Én csak azt vártam el tőle, hogy úgy szeressen Engem, ahogyan Én szeretem őt. Angyalaimnak még az ember megteremtése előtt adtam életet, hogy szolgáljanak Engem, és irántuk való Szeretetem gyümölcseként, nekik is megadtam a szabad akarat Ajándékát. Az embernek Lucifer árulása miatt kellett szenvednie. Őt, Lucifert, szerettem és kedveltem. Ő rendkívüli ajándékokkal és hatalommal volt megáldva, és sok Angyal szolgált fennhatósága alatt. Amikor megteremtettem az embert, féltékeny düh lett úrrá rajta. Nem tudta elviselni, hogy Én gyermekeimet annyira szeretem, és ezért elhatározta, hogy elválasztja őket Tőlem. Megkísértette Ádámot és Évát, és ez azt jelentette, hogy a saját szabad akaratuk által megtagadták Hatalmamat, azt gondolván – Luciferhez hasonlóan –, hogy elnyerhetik Hatalmamat, és részt követelhetnek Istenségemből. Lucifer a hozzá hűséges angyalaival együtt, akik mind a múltban, mind pedig a jelenben rémtetteket követtek el gyermekeim ellen, a mélységbe lettek dobva mindörökre. De a szabad akaratot, amit az embernek önként és az iránta érzett Szeretetem által adtam, soha nem követeltem vissza. Ezért létrehoztam a Szövetséget, hogy visszanyerjem a lelküket, Tervem szerint megváltván őket. Hatalmas kegyekben részesítettem az embert. Prófétákat küldtem, hogy figyelmeztessem őket a veszélyekre, melyekkel számolniuk kell, ha engednek az ördög kísértésének. Tízparancsolatot adtam nekik, hogy vezesse és segítse őket, hogy Akaratom szerint éljék az életüket. Elküldtem nekik egyetlen Fiamat, Aki a saját testem része, hogy megszabadítsa őket a Pokoltól. Azonban ők ezt nem fogadták el, de Fiam Kereszthalála fordulópont volt Tervemben, a Végső Szövetség Tervében. Az Igazság Könyve Beavatkozásom utolsó része, még mielőtt az Utolsó Nap elérkezne, amikor minden gyermekemet összegyűjtöm és visszaviszem a Paradicsomba, amelyet elsősorban nekik teremtettem. Azokat, akik hallgatnak az Igazságra és hűségesek maradnak Szent Szavamhoz, nagy kegyekben fogom részesíteni. Azokat is kegyekben fogom részesíteni, akik nem hallgatnak az Igazságra az életvitelük, mások iránt tanúsított szeretetük, és a tiszta lelkületük miatt. Üdvözölni fogom őket, amennyiben elismerik és elfogadják az Irgalmasság kezét, melyet Fiam ki fog rájuk terjeszteni. Szövetségem beteljesedésének utolsó szakasza fájdalmas lesz. A Sátán és az ő démonai hatására sok ember abba a tévedésbe fog esni, hogy imádni fogják a Sátánt és minden szolgáját, akik köztetek járnak. Én meg fogom engedni a lelkek szenvedését és a nehézségeket, melyeket sok ártatlan embernek el kell viselnie, de csak egy rövid időre. Aztán eltörlöm ellenségeimet a Föld színéről. Megígérem nektek, drága gyermekeim, hogy meg fogom könnyíteni fájdalmatokat, bánatotokat és félelmeteket azáltal, hogy erőteljes Kegyelmekben és Áldásokban részesítelek benneteket. Ti az Én Angyali Hierarchiám körének Védelme alatt lesztek. Ahhoz, hogy félelmetek és bánatotok feloldását kérjétek Tőlem, és hogy megszabadítsalak benneteket az üldöztetéstől, kérlek, hogy imádkozzátok az alábbi imát: A Keresztes Imahadjárat 140. imája: Az Angyalok Hierarchiájának Védelméért Drága Atyám, Mindenség Teremtő Istene, Legmagasságosabb Isten, az Angyalok Hierarchiája által adj nekem Kegyelmet és Védelmet. Tedd lehetővé számomra, hogy összpontosítani tudjak Szeretetedre, amelyet minden gyermeked iránt érzel, független attól, hogy ők milyen nagyon bántanak meg Téged. Segíts nekem, hogy terjeszteni tudjam - félelem nélkül a szívemben - Végső Szövetséged hírét, hogy a világ felkészülhessen Jézus Krisztus Második Eljövetelére. Részesíts engem különleges Kegyelmeidben és Áldásaidban, hogy ellenállhassak az üldöztetésnek, amelyet a Sátán, az ő démonai és ügynökei okoznak nekem a Földön. Soha ne engedd, hogy féljek ellenségeidtől. Adj nekem erőt, hogy szeressem ellenségeimet, és azokat, akik Isten Nevében üldöznek engem.  Ámen. Gyermekek, nektek továbbra is erősnek kell maradnotok ebben az időben. Soha ne hallgassatok arra a gyűlöletre és méregre, amely be fogja borítani a Földet a fertőzés miatt, melynek be kell következnie. Ha mindezt figyelmen kívül hagyjátok, akkor tudtok Nekem a legkedvezőbb módon szolgálni, anélkül, hogy rosszindulat lenne a szívetekben. Készüljetek, mert a világban nagy Düh van kitörőben, mely Ellenem, a Legmagasságosabb Isten és szeretett Fiam, Jézus Krisztus ellen fog irányulni. Imádkozzatok azokért, akiket be fognak szippantani a hazugságok vákuumába, mely semmi mást, mint szomorúságot fog számukra hozni. Maradjatok Bennem, Velem, és maradjatok meg Nekem. Szeretett Atyátok, A Legmagasságosabb Isten   Csak azután fog belépni az antikrisztus Egyházamba, miután teljesen eltörlik a Szent Eukarisztiát 2014. március 15. szombat, 20:10 Drága, szeretett leányom, miközben a hitehagyás keresztülhullámzik Egyházamon, mindazok, akik Egyházam belsejében szolgálnak Engem, a legnagyobb megpróbáltatásnak lesznek kitéve. A földi Egyházamban végbemenő válságok azt fogják jelenteni, hogy sok pap szörnyű kétségtől fog szenvedni. Közülük soknak a hite már megrendült, és nekik dönteniük kell majd, hogy az új helyettesítő tant akarják elfogadni, ami az Igét fogja helyettesíteni, vagy pedig továbbra is hűségesek maradnak az Igaz Hithez. Közülük még a legbuzgóbbak is meg fognak rendülni a csalók hangoskodásaitól, akik elkezdik megkérdőjelezni Tanításaim helytállóságát a mai világban, ahol a bűnnek többé már semmilyen jelentőséget sem fognak tulajdonítani. Most készül az út a magok elvetésére, és a Sátán fia hamarosan készen áll arra, hogy megölelje az új hamis egyházat. Egyházam a sötétség szörnyű időszakát fogja elszenvedni, és Keresztre feszítésemet minden lélek el fogja viselni, aki hű marad Hozzám. Ellenségeim mély benyomást keltő és radikális kijelentéseket fognak tenni, követelve, hogy mindazt, ami Szent Nevemet sérti, nyilvánítsák elfogadhatóvá Egyházam szemében. A klérus tagjai közül, a gyávaság bűne miatt csak nagyon kevesen fognak harcolni a megszentségtelenítés ellen, de tudnotok kell a következőt: Ha ők részt vesznek a hamis áldozatokban, hamis szentségekben és a hamis tanításokban, amelyeket aztán megpróbálnak hűséges követőim nyakába varrni, akkor én kijelentem nekik, hogy többé már nem alkalmasak arra, hogy megálljanak Színem Előtt. A károk nagy része, amit az átlagembereknek fognak okozni, azok keze által fog megvalósulni, akik hamis eszközök segítségével furakodtak be Egyházamba. Amikor majd azt mondják nektek, hogy az Én Testem valami mást jelent, mint az Én fizikai Testem, akkor tudnotok kell, hogy a „szentostya”, amit magatokhoz fogtok venni, nem Én leszek. Soha ne engedjétek meg nekik, hogy a Szent Eukarisztia jelentését megváltoztassák! Csak azután fog belépni az antikrisztus Egyházamba, és át fogja venni azt, miután teljesen eltörölték a Szent Eukarisztiát. Ez az a nap, amikor ti tudni fogjátok, hogy a politikai világ mindenütt egybeolvad majd a Keresztény egyházakkal, és Én többé már nem leszek Jelen azokban. Azonban Egyházam nem hal meg soha, és így az Én Maradékaim lesznek azok, akik majd égve fogják tartani a Fényemet, és életben a Jelenlétemet. Sokaknak kell majd rejtek - Templomokat felkeresniük, és azokat a felszentelt szolgákat, akiknek Isten Kegyelmével sikerül majd épségben tartaniuk Egyházamat. Soha ne feltételezzétek, hogy a Sátán fia, az antikrisztus, erőszakos emberként vagy gonosz diktátorként fog megjelenni, mert neki nem ez a stílusa. Ellenkezőleg: neki sok barátja lesz. Őt számos kormány fogja szeretni, valamint ellenségeim Egyházamban, akik minden mozdulatát hangosan meg fogják tapsolni, míg csak egy tiszteletbeli helyet nem kap Egyházamban. A bíborosok, püspökök és Egyházam más tagjai folyamatosan róla fognak beszélni, és szentbeszédeikben dicsőíteni fogják őt. Csábításának ereje olyan nagy lesz, hogy az már-már hipnotikus lesz. Ő, a Sátán természetfeletti erejével vonzani fogja mindazokat, akik döntéseket hoznak Egyházamban, míg idővel már hajbókolni fognak előtte, mintha ő Én lennék. A nagyratörő egyházi személyeknek lesz köszönhető az – akik el fognak esni a hitükben, de akik mégis a Papi Rend Ajándékaival vannak megáldva -, hogy az antikrisztus rendkívüli hatalomra fog szert tenni. Ő el fogja venni ezektől az Én szegény, félrevezetett árulóimtól az utolsó kis hatalmat is Egyházamban, míg végül Egyházam készen fog állni arra, hogy beengedje, mint új vezetőjét. A sötétség ezen időszaka alatt, ellenségeim megnyugtató és elragadó módon, rendkívüli képességgel fogják a hazugságokat Igazságként bemutatni. Csak azok lesznek képesek kicsúszni az antikrisztus karmai közül, akik továbbra is imádkoznak védelemért, és akik minden módon ellene mondanak a Sátánnak, ahogyan arra tanítva voltak.   Jézusotok   A Paradicsom, melyet Atyám az ő gyermekeinek teremtett, végül vissza lesz nekik szolgáltatva a maga eredeti dicsőségében 2014. március 16. vasárnap 18:00 Drága, szeretett leányom, amikor születésem által az Ige Testté lett, ez azt jelentette, hogy Isten Szent Szava testet öltött, ahogy az Atyám Könyvében meg volt jövendölve. Isten Igéje nagyon világos, és az soha nem változik. Az mindörökre fennmarad. Ha valaki darabokra szedi Isten Igéjét, és azt úgy módosítja, hogy önmaga vagy mások érdekének megfeleljen, eretnekséggel vétkezik. Amikor Én a világba jöttem, Isten gyermekei – különösképpen földi templomának tanult szolgái – ismerték a próféciákat, melyeket Atyám Könyve tartalmaz. Nem volt titok, hogy Atyám elküldi az Ő Messiását, hogy megváltsa az emberiséget, és ezt a valóságot tanították a templomokban, és beillesztették a Szentírás minden olvasatába. Mindaz, ami Atyámtól származik, maga az Igazság. Ő nem hazudik. Isten Igéje kőbe van vésve. Amit Atyám kezdetben mondott, meg fog történni. Amit Megígért, be fog teljesedni, független attól, hogy az emberiség elfogadja-e, vagy sem ezt a tényt. Atyám az Ő Igéjét adta a világnak, majd pedig az Én, Jézus Krisztus, az Ő egyetlen Fia születésével a Testét is, s aztán megígérte az embernek az Örök Üdvösséget. Minden szó, ami a Szent Bibliában szerepel, úgy, ahogyan az az eredeti formában adatott, beleértve a Jelenések Könyvét is, maga az Igazság. Ezért, Atyám Ígéretét, amelyet a világnak adott, hogy újra elküldi a Fiát, ezúttal viszont azért, hogy ítéljen élőket és holtakat, nem szabad soha elutasítani. A Nagy Nap előtti időszak viharos lesz, és azon idő részleteit, amelyek Második Eljövetelemhez vezetnek, a Jelenések Könyve tartalmazza, ahogyan azt az Úr Angyala Jánosnak lediktálta. Azt mondani, hogy Atyám Könyvének egyik részét elfogadjátok, a másik részét pedig nem, ez Isten Igéjének a megtagadását jelenti. Ti nem fogadhatjátok el az Igazság egyik részét, miközben a többi részre azt állítjátok, hogy Isten Igéje hazugság. Az Igazság Könyve Dániel prófétának meg lett jövendölve, aztán bizonyos részeket János Evangélista is megkapott. Sok minden, amit a Jelenések Könyve tartalmaz, még kibontakozóban van. Sok ember fél annak tartalmától, és mint ilyen, megpróbálják majd tagadni azokat, mert az Igazság egy keserű pirula, amit le kell nyelni. És mégis, amikor elfogadjátok az Igazságot, az olyasvalami, amit sokkal könnyebben meg tudtok érteni, mert az világosságot hoz. A világosság azt jelenti, hogy békével a lelketekben és örömmel a szívetekben könnyebben fel tudtok készülni, mivel már tudjátok, hogy jövök megújítani a világot. Tudni fogjátok, hogy a Paradicsom, amit Atyám az ő gyermekeinek teremtett, végül vissza lesz nekik szolgáltatva a maga eredeti dicsőségében. Senki sem tudja igazán megérteni a Jelenések Könyvét, mert nem minden esemény van részletesen vagy sorrendben feljegyezve, nem is kellett annak úgy lennie. De tudnotok kell a következőket: Biztosak lehettek abban, hogy ez az az időszak, amikor a Sátán uralma megsemmisül, és ahogy az a vége felé közeledik, ő minden büntetést rám fog mérni. Ő ezt úgy fogja tenni, hogy beszivárog földi Egyházam belsejébe. Lelkeket fog lopni Tőlem, és megszentségteleníti Testemet, a Szent Eukarisztiát. De Én vagyok az Egyház, és Én vezetni fogom népemet. A Sátán nem tud elpusztítani Engem, mert az lehetetlen. Ő azonban sok lelket el tud pusztítani azáltal, hogy becsapja őket, elhitetvén velük azt, hogy ő Én vagyok. Ahogy a világ fel lett készítve Első Eljövetelemre, most szintén felkészítés alatt áll Második Eljövetelemre. Azoknak, akik szembeszállnak Velem, miközben Én erőfeszítéseket teszek annak érdekében, hogy megmentsem a lelkeket, és akik átölelik ellenségeimet, tudniuk kell a következőket: Ti nem fogjátok soha Isten Hatalmát legyőzni. Ti az Igét nem fogjátok elpusztítani soha. Nektek soha nem lesz megengedve, hogy talpon maradjatok, ha megszentségtelenítitek Testemet. Amikor a próféciák, amelyeket a Jelenések Könyve tartalmaz, kibontakoznak, nektek soha nem szabad kétségbeesnetek, mert Isten gyermekei iránt érzet Szeretete azt jelenti, hogy Ő kíméletlenül el fog bánni ellenségeivel, miközben arra fog törekedni, hogy Isteni Békéjének Kikötőjébe vigye mindazon gyermekeit, akik elismernek Engem, az Ő egyetlen Fiát. És míg Isten ellenségei a bűbáj és a megtévesztés álarca mögött sokak lelkét el fogják lopni, sok ember megvetést fog szórni Isten Igaz Igéjére. Azoknak mondom, akik látomással vannak megáldva: ne az ellenségeimtől féljetek, hanem Isten Haragjától, miközben leereszkedik azokra, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, akik nem lesznek okosabbak attól, ami éppen történik. Isten Szeretete Mindenható, és az Ő Hűsége minden egyes ember túléléséhez végtelen. De az ellenségeire mért Büntetése éppen olyan heves, mint amilyen végleges. Jézusotok Sokkal jobb elviselni a szenvedést az Én Nevemben, mint dicsőítve lenni a bűnösök részéről azokért a tettekért, amelyek rosszak a Szememben (&141.) 2014. március 18. kedd, 16:20 Drága, szeretett leányom, senki se szégyenkezzen az üldöztetés miatt, amellyel esetleg majd szembe kell néznie, mert Keresztényként Engem védelmez. Soha nem szabad félnetek az üldöztetéstől, amelyet az Én Szent Nevemért kell elviselnetek, mert amikor azt érzitek, hogy kritizálnak benneteket, mivel az Igazságot beszélitek, tudnotok kell, hogy ti az Én igaz szolgáim vagytok. Csak azok, akik Bennem és Velem vannak, szenvednek a gúnyolódástól és gyűlölettől. Közületek azok fognak a legtöbbet szenvedni, akik valóban az Enyéim, és főleg akkor, amikor átadjátok akaratotokat, hogy az az Én Akaratom legyen. Nektek mindig meg kell azt értenetek, hogy amikor valamelyik szeretett követőmmel szemben a gyűlölet nagyon felerősödik, akkor biztosak lehettek abban, hogy ez azért van, mert az Én Jelenlétem ott a legerősebb. Sokkal jobb elviselni a szenvedést az Én Nevemben, mint dicsőítve lenni a bűnösök részéről azokért a tettekért, amelyek rosszak a Szememben. Drága követőim, hadd nyugtassalak meg benneteket azzal, hogy ebben az utolsó földi Küldetésemben az Én Kezem minden nap vezet benneteket. Szavam meg fogja indítani a lelketeket és azon milliárdok lelkét, akik követni fognak benneteket, mert a világ hamarosan hallani fogja a Hangomat. Ne engedjétek, hogy akadályt állítsanak az utatokba, amikor Rólam beszéltek, amikor az embereket Tanításaimra emlékeztetitek, és felszentelt szolgáimat azon kötelességükre, hogy maradjanak hűek Igémhez, amelyet a Szent Evangéliumok tartalmaznak. Amikor arra kérnek benneteket, hogy áruljatok el Engem, történjen az bár a Szent Eukarisztia vagy a Szent Biblia egy módosított változata által, akkor ezt nektek nyíltan és minden szégyen nélkül el kell utasítanotok. Nektek azáltal kell megvédenetek Igémet, hogy az Én Nevemben elutasítjátok a hazugságok elfogadását. Annak érdekében, hogy védelemben részesüljetek az üldözőkkel szemben, akik gyalázatos dolgokat fognak elkövetni mind Egyházam, mind pedig azok ellen, akik hűségesek maradnak Isten Igéjéhez, kérlek benneteket, hogy imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat alábbi imáját: A Keresztes Imahadjárat 141. imája: Védelem az üldöztetés ellen  Drága Jézus, védelmezz Engem harcom közepette, hogy minden áron hűséges maradjak a Te Igédhez. Védj meg engem ellenségeimtől. Védj meg Engem azoktól, akik Miattad üldöznek engem. Osztozz velem fájdalmamban. Enyhítsd szenvedésemet. Emelj fel engem Arcod Fényébe addig a napig, amíg újból el nem jön Eljöveteled Napja, hogy Örök Üdvösséget hozzál a világnak. Bocsáss meg azoknak, akik üldöznek engem. Fordítsd szenvedésemet a javukra, engesztelésül bűneikért, hogy békére találjanak a szívükben, és hogy az utolsó Napon, bűnbánattal a lelkükben, üdvözölhessenek téged. Ámen. Menjetek, és vigasztalódjatok abban a reményben, hogy Nagy Irgalmam Menedékébe viszem minden ellenségemet, és azokat is, akik közületek bárkit is üldöznek az Én Nevemben.   Jézusotok   Azok, akik Engem átkoznak, ők maguk lesznek átkozottak 2014. március 19. szerda, 16:05 Drága, szeretett leányom, amikor Én utalást teszek ellenségeimre, mindig azokra gondolok, akik fondorlatos eszközökkel lelkeket próbálnak lopni Tőlem. Különösen azokra utalok, akik az életszentség álarcát használják arra, hogy szándékosan bűnbe vigyék a lelkeket. Amikor valaki arra próbál csábítani egy másik lelket, hogy hamisságokat higgyen Szent Szavamról, mely Atyám Könyve által adatott a világnak, akkor ő Nekem ellenségem. A legnagyobb fájdalmat, amit el kell viselnem, azok okozzák Nekem, akik azt állítják, hogy az Én buzgó követőim, és akik a Rólam való tudásukkal büszkélkednek. Amikor ezek az emberek megpróbálnak másokat bántani, és nem gondolnak semmi másra, mint arra, hogy az Én Nevemben megfeddjék őket, ez Számomra nagyon fájdalmas. Én megtalálom azokat a lelkeket, akik közel állnak Hozzám, és többféle módon vonzom Magamhoz őket; és itt most nem csak azokra gondolok, akik már tagjai földi Egyházamnak. Elsősorban Én mindig azok után törekszem, akik szétszóródtak, elveszettek, és akik nem képesek látni. Ezek a lelkek az elsők, akiket felkeresek, mivel ők az egyedüliek, akiket – mivel rossz kezekben vannak – félre lehet, és félre is fognak vezetni. Arra kérlek benneteket, hogy imáitokban mindig emlékezzetek meg azokról a nemzetekről, vallásokról, és azokról, akik nem hisznek Bennem. Kérem, hogy úgy üdvözöljétek őket, mint ahogyan azt Én is tenném. Soha ne erőltessétek rájuk meggyőződéseteket, és ne bántalmazzátok őket az Én Nevemben. Mindig szeretettel és nagylelkűséggel közelítsetek feléjük, mert ők éppen olyan fontosak Számomra, mint közületek a legjámborabbak. Nem számít, hogy éppen ki az, akit elértetek, tudnotok kell, hogy egyik sem dicséretreméltóbb a másiknál, mert mindnyájan bűnösök vagytok. Idővel Isten minden gyermeke szemtanúja lesz annak, ahogyan Végső Tervének Igazsága beteljesíti majd Szövetségét. Mindenki ismerni fogja az Igazságot, és aztán könnyebb lesz majd nekik elfogadniuk Irgalmasságom Kezét. Azon a Napon minden vallású, hitfelekezetű, bőrszínű ember és minden nemzet látni fogja Létezésem bizonyítékát. Azok, akik ledöntik a korlátokat, melyeket önmaguk és Teremtőjük közé helyeztek, hálakönnyeket fognak sírni, mert végül szemtanúi lesznek Isten Szeretetének. És miközben az előttetek álló időre terveztek és készültök fel, tudnotok kell, hogy ellenségeimmel a legszigorúbban fogok elbánni, független attól, hogy milyen akadályokat helyeznek elétek az Örök Élet felé való menetelésetek során.   Azok, akik Engem átkoznak, ők maguk lesznek átkozottak.  Azok, akik Atyám lelkeket mentő Terve ellen harcolnak, vereséget fognak szenvedni. És azok, akik Isten gyermekeit üldözik, és az Úr útjába állnak, ők maguk is annak a szolgának lesznek üldözöttei, akinek hűséggel adóztak. Semmi sem fog az utamba állni, mert az lehetetlen. Isten Hatalma által minden ellenség meg lesz semmisítve, és mindazok, akik az antikrisztus szavait, tetteit és cselekedeteit hirdetik, félre lesznek dobva, és aztán Isten Királysága beteljesedik. Jézusotok   Egy félelmetes hadsereg fog felemelkedni, melyhez hasonló korábban még sohasem volt látható 2014. március 20. csütörtök, 21:42 Drága, szeretett leányom, a világ sok háború kitörésének a szélén áll, és ezek nagy kihatással lesznek arra a sebességre, amellyel az Egyház önmagából kitör. Ez a végleges béketárgyalások idején lesz, amelyre a sok vérrontás és pusztítás után kerül sor, amikor sok ember tehetetlennek és magányosnak fogja érezni magát, és tele lesz félelemmel, bármilyen igazi vezetés hiányában. A világ, a gyenge világpolitikai kapcsolatoknak köszönhetően a legsebezhetőbb állapotába fog kerülni. Ennek eredményeképpen egy félelmetes hadsereg fog felemelkedni, amelyhez hasonlót korábban még sohasem láttak. Ahogyan a világ darabokra hull, úgy lesz az egyházakkal is. Aztán, amikor már minden reménytelennek tűnik, létre fog jönni egy egységes csoport, az egy-világszervezet alatt, mely politikai vezetőkből és a Keresztény Egyház vezetőiből fog összetevődni, és amelyből egy új förtelem, egy új világvallás fog kicsirázni. Mindezek az események szakaszonként fognak megvalósulni. Ti, szeretett követőim, Nekem vagytok elkötelezve, mivel Én vezetlek titeket, mert a békéhez és a biztonsághoz csak egyetlen út vezet: Rajtam, Jézus Krisztuson keresztül. Én végig foglak vezetni benneteket a töviseken, a szenvedésen és az utálat pusztító rémtettein keresztül. Ti biztonságban lesztek, ha ragaszkodtok Hozzám. Légy erős, szeretett leányom, e nehéz megpróbáltatások idején, mert a te erődnek és bátorságodnak köszönhetően, képes leszek megmutatni az Igazság Útját, amikor a világ a gonoszság miatt önmagából kifordul, melyet a hatalom iránti szeretet és a korrupció idézett elő, és amelyek ezeket a háborúkat, majd pedig a Nagy Háborút fogják előidézni. Igyekezzetek, és gondoskodjatok arról, hogy életeteket az imának és földi Egyházam védelmének szenteljétek. Ajándékaim meg fognak védeni mindnyájatokat, és Én mindig válaszolni fogok azoknak, akik keresni fognak Engem ebben a nagy zűrzavar előtti időszakban. Amikor ezek az események kibontakoznak, földi Hadseregem meg fog duzzadni. Azok, akik most ezzel a Küldetéssel szembeszállnak, később majd követni fognak Engem, mert akkorra már többé nem lesznek képesek tagadni az Igazságot – amikor majd érezni fogják, hogy nekik is el kell szenvedniük az üldöztetést, amellyel a Keresztényeknek mindenhol szembe kell nézniük, miközben kénytelenek elviselni a Sárkány uralmát. Az egyetlen reményük ebben a szakaszban az lesz, hogy követnek Engem, Jézusukat, mert csak Rajtam keresztül fognak tudni Atyám Királyságába jönni. Jézusotok Ha egyszer Atyám egy lelket megteremt, az mindörökké élni fog (&142.) 2014. március 22. szombat., 14:00 Drága, szeretett leányom, amennyiben elfogadjátok az Én Kereszthalálomat, a haláltól nem szabad félnetek. A halál csupán egy átmeneti pillanat ebből a világból Atyám Királyi Házába. A haláltól félni, Irgalmasságom megtagadását jelenti, mert Én minden lelket meg fogok menteni, aki elismer Engem és arra kér, hogy bocsássam meg a bűneit. Ha egyszer Atyám egy lelket megteremt, az mindörökké élni fog. Neki Örök Élete lesz, ha a lélek megengedi Nekem, hogy igényt tartsak rá. Ellenkező esetben, ha a lélek tudja, hogy Ki Vagyok, és mégis megtagad Engem, el fog veszni a Sátán javára. Az ember halála a Földön olyan természetes, mint a születése. Amikor a lélek elhagyja a testet és a Színem elé jön, a Kegyelmek özönével fog eltelni, és Atyám családjával, Királyságával lesz beburkolva, mely tele van nagy szeretettel, örömmel és boldogsággal, és amely a Földön sohasem nyerhető el. Sokan közületek, akik az életük során megtapasztalták a szeretetet, az örömet és a boldogságot, csak egy kicsiny morzsát ízleltek meg abból, amilyen az Örök Élet íze.  Nektek mindig, a szívetekben örömmel kell törekednetek arra a pillanatra, amikor végre beléptek Atyám Királyságába, mert azt üdvözölni kell, nem pedig félni tőle. Amikor szembe kell néznetek a halállal, vagy a szeretteiteknek kell azzal szembenézniük, akkor forduljatok mindig Hozzám, Jézusotokhoz, segítségért. Ha ezt megteszitek, és az alábbi imát elimádkozzátok, akkor Én lélekben felemellek benneteket, letörlöm könnyeiteket, és elűzöm a félelmet a szívetekből: A Keresztes Imahadjárat 142. imája: Felkészülés a halálra Drága Jézusom, bocsásd meg bűneimet. Tisztítsd meg a lelkemet, és készíts fel engem, hogy beléphessek Királyságodba. Adj nekem Kegyelmeket, hogy felkészüljek a Veled való egyesülésre. Segíts nekem, hogy legyőzzek minden félelmet. Adj nekem bátorságot, hogy felkészítsem elmémet és lelkemet, hogy méltó legyek megállni Szent Színed előtt. Szeretlek Téged. Bízom Benned. Neked adom a testemet, az elmémet és a lelkemet egy egész örökkévalóságra. Legyen a Te Akaratod az enyém; és szabadíts meg a fájdalomtól, a kétségektől és a zavarodottságtól. Ámen. Én kivétel nélkül minden lelket üdvözölni fogok, akik ezt az imát elimádkozzák. Irgalmam különösen azokra a lelkekre fog kiterjedni, akiknek a halállal kell szembenézniük - de akik nem ismernek Engem -, ha ezt az imát utolsó napjaikban naponta háromszor elmondják. Jézusotok   Mire jó az Nekem, ha az embert Színem elé vonszolják, és tűkön áll Előttem? Ez hiábavaló. 2014. március 23. vasárnap, 11:30 Drága, szeretett leányom, fontos hogy mindnyájan kiterjesszétek a családotok iránt érzett szeretetet otthonaitokon kívülre is. Arra buzdítalak benneteket, hogy úgy tekintsetek azokra, akiket ismertek, vagy akiket éppen nem ismertek, az ellenségeitekre, valamint azokra, akik közel állnak hozzátok, mintha édes testvéretek lenne. Oly sokan elfelejtették, hogyan kell szeretni másokat: úgy, ahogyan Én szerettelek benneteket. Nem könnyű idegeneket szeretni, de Én azt mondom nektek, legyetek kedvesek másokkal szemben, és mutassatok tiszteletet irántuk még akkor is, ha elutasítanak benneteket. Mindenekelőtt meg kell nekik mutatnotok a felebaráti szeretetet. Nektek úgy kell gondoskodnotok mások szükségleteiről, mintha Én küldtelek volna benneteket, hogy kimondottan csak velük törődjetek. Amikor Én az Igémet adtam nektek, az volt a Vágyam, hogy minden lelket megmentsek. Ahhoz, hogy megmeneküljetek, nem szabad önzőnek lennetek, és csak a saját lelketekkel törődnötök. Nektek, szeretett követőim, az a kötelességetek, hogy azokat az Ajándékokat, amelyeket most ezeken az üzeneteken keresztül hozok nektek, osszátok meg másokkal is. Osszátok meg Szeretetemet másokkal, különösen ellenségeitekkel. Imádkozzatok mindazokért, akiknek szükségük van Beavatkozásomra. Bánjatok velük türelemmel. Amikor Ajándékaimat, Imáimat, az Élő Isten Védelmi Pecsétjét adjátok nekik, akkor nektek vissza kell vonulnotok, és időt kell hagynotok számukra, hogy Hozzám forduljanak. Én nem arra utasítalak benneteket, hogy rákényszerítsétek az emberekre az Igazság Könyvét. Szabad akaratuknak köszönhetően ők fogják eldönteni, hogy meg szeretnének hallgatni Engem, vagy sem. Biztosítsátok ezeket az embereket arról, hogy Én, Jézus Krisztus, minden Beavatkozást meg fogok tenni annak érdekében, hogy megnyerjem a lelküket. A leggyengébbek közülük, valamilyen módon válaszolni fognak Hívásomra. Azok, akik a lelkükben gyűlöletet éreznek Irántam, egy adott pillanatban enyhülést fognak érezni a szívükben, és nem fogják megérteni, hogy ez miért van. Tehát nektek mindig szeretettel és türelemmel kell Hozzám hoznotok a lelkeket. Mire jó az Nekem, ha az embert Színem elé vonszolják, és tűkön áll Előttem? Ez hiábavaló. A Keresztes Imahadjárat imái, amelyeket a világ számára adtam, olyan erőteljesek, hogy Isten Szeretete által mindazon lelkeknek, akikért imádkoztok nagy Szeretetet, Együttérzést és Irgalmat fogok mutatni. Mindaz, amit tennetek kell, hogy átadjátok nekik az Imákat, és aztán arra kértek Engem, hogy vonzzam Magamhoz ezeket a lelkeket. Mert Én sohasem utasítom el azokat a bűnösöket, akiknek a legnagyobb szükségük van Irgalmamra. Jézusotok Isten, az Atya: Az éhínség, amely markában fogja tartani a világot, amint a harmadik Pecsét felnyitásra kerül, nem csak az élelem hiányára fog korlátozódni 2014. március 24. hétfő, 15:33 Az éhínség, amely markában fogja tartani a világot, amint a harmadik Pecsét felnyitásra kerül, nem csak a test számára szükséges élelem hiányára fog korlátozódni. Az éhínség, amelyről beszélek, a lélek éhínsége lesz, mivel az ellenség, mely beszivárgott az Egyházba - amelyet Fiam, Jézus Krisztus Testével egyesítve hozott létre a Földön -, el fogja törölni az Igazság minden nyomát. Hamarosan zavaró lesz az Igazság, és a Szentlélek helyébe a gonosz szelleme fog lépni. Ezért azok lesznek a felelősek, akik a hamis evangelizáció új formáját fogják terjeszteni, mert ezzel elvonják gyermekeimtől az Élet Táplálékát. Amikor az Igazság hiánya miatt éheztek, akkor aligha fogjátok tudni táplálni a lelketeket, s aztán idővel pedig a pogányságba fogtok esni. Én a folyamat minden lépésénél beavatkozom, amellyel a megtévesztésbe fognak vezetni benneteket. Minden erőfeszítést meg fogok tenni, és Fiam Irgalma által sok szolgájának el fogom hozni azokat a Kegyelmeket, amelyekre szükségük lesz, hogy meg tudják különböztetni az Igazságot a koholmánytól. Amint elhúzlak benneteket az ellenségtől, közületek sokaknak nehezére fog esni, hogy hűségesek maradjanak Isten Igéjéhez. Kétségek fognak gyötörni benneteket meg a bátorság hiánya, mellyel a Szent Igéhez kellene, hogy ragaszkodjatok; és az attól való rettegés, hogy az Egyház árulójának fognak nyilvánítani titeket. A lelkekért vívott csata olyan erős lesz, amint az Fiam földi Ideje alatt volt. A legnagyobb nehézséget az fogja okozni, hogy Fiam felszentelt szolgái nem fogják felismerni a csalást saját soraikban. És így, a langyos hitüknek és a megkülönböztetés hiányának köszönhetően, sok paptársukat súlyos tévedésbe fogják vezetni, amint az meg volt jövendölve. Kijelentem nektek, hogy az idő rövid. Nem lesz kellő idő adva számotokra, hogy minden gyermekemet Fiam Irgalmas Karjába vonzzátok. Azoknak mondom, akik kiváltságosak, mert megkapták azt a kegyelmet, hogy fel tudják ismerni az Igazság Könyvének Ajándékát: nagy lesz az elvárás veletek szemben. A hitetek és a Belém, szeretett Atyátokba vetett bizalmatok által segíteni fogtok visszahozni gyermekeimet, hogy így könnyen elfogadják a Nagyfigyelmeztetés Beavatkozását, amikor Fiam Nagy Irgalmasságának Sugaraival átöleli majd a világot. Ezek az idők szinte már elérkeztek hozzátok, és itt az ideje annak, hogy fegyvert öltsetek és harcoljatok az Igaz Ige, az Igazság megőrzéséért. Igazság nélkül nincs élet. Atyátok, A Legmagasságosabb Isten   Üdvösség Anyja: Kérjetek Engem, szeretett Édesanyátokat, hogy adjak nektek erőt az Üdvösség Küldetésének folytatásához, és megvédéséhez (&143.) 2014. március 25. kedd, 15:30 Drága gyermekeim, amikor Isten kiválasztott Engem, hogy az Ő Egyszülött Fiának Anyja legyek, így történt az, hogy életet adván a rég várt Messiásnak, dicsőíthettem Őt. Én akkor is csupán az Ő egyszerű, alázatos szolgálója voltam, és most is csak az vagyok. Amikor Istent szolgáljátok, mindig emlékezzetek arra, hogy Isten Örök Üdvösségét hozó Tervében ti csak az Ő egyszerű szolgái vagytok. Az Isten-szolgálat megköveteli az alázat mély érzését. Ez más módon nem lehetséges. Ez a Küldetés, mely az utolsó Atyám jóváhagyott Tervében, hogy végső üdvösséget hozzon gyermekei számára, több millió lelket fog vonzani az Ő szolgálatára. Ők jönni fognak a Föld minden sarkából. Sokan nem lesznek tudatában elhivatottságuknak, míg csak el nem kezdik imádkozni a Keresztes Imahadjárat imáit. A Keresztes Imahadjárat imáinak imádkozása által fog megtörténni, hogy a Szentlélek magával ragadja ezeket a lelkeket, és így készek lesznek hordozni Fiam Keresztjét. Ha ti valóban a Fiamat szolgáljátok, és a segítségére jöttök, hogy Ő üdvösséget hozhasson minden bűnös számára, akkor nektek el kell fogadnotok a Kereszt súlyát. Amikor a Fiamat szolgáljátok, és később mégis zokon veszitek a szenvedést, amelyet az magával hoz, akkor ti ezzel azt a korlátot töritek el, amely a gonosztól véd meg benneteket. A Sátán sohasem fogja azokat háborgatni, akik hamis látnokokat követnek, vagy azok követőit, mert tudja, hogy ők nem teremnek gyümölcsöt. Azonban a hiteles küldetés esetében a sátán szigorú kegyetlenséggel támad. A gyenge lelkeket viszont, akiket a gőg bűne magával ragadott, arra fogja felhasználni, hogy megtámadják Fiam igaz tanítványait. Azoknak mondom, akik válaszolnak nekem, az Üdvösség Anyjának: a sátán gyűlölete akkor lesz a legnyilvánvalóbb, amikor az Üdvösség Érmém mindenki számára hozzáférhető lesz az egész világon. Az Üdvösség Érme a lelkek milliárdjait fogja megtéríteni, és éppen ezért a gonosz minden erőfeszítést meg fog tenni annak érdekében, hogy megállítsa azt. Az ilyen támadásokon keresztül látni fogjátok a puszta mérget, mely a gonoszból és minden ügynökéből áradni fog, mert ő nem akarja, hogy ezt az Érmet Isten gyermekei megkapják. Gyermekek, nem szabad soha meghajolnotok a nyomás vagy a gonoszság előtt, mely azokból árad, akik elszakadtak Fiamtól. Ha ezt megteszitek, akkor megadjátok magatokat a Sátánnak. Ehelyett kérnetek kell Engem, szeretett Édesanyátokat, hogy adjak nektek erőt az Üdvösség Küldetésének folytatásához és megvédéséhez, az Angyali Üdvözlet ezen évfordulóján. Imádkoznotok kell a Keresztes Imahadjárat alábbi imáját: Védelmezzük az Üdvösség Küldetését Ó, Üdvösség Anyja, védd meg ezt a Küldetést, mely Isten Ajándéka, hogy Örök Életet hozzon gyermekeinek, mindenütt a világon. Kérlek, járj közben a mi nevünkben szeretett Fiad, Jézus Krisztusnál, hogy megadja nekünk a bátorságot kötelességeink elvégzésére; hogy mindenkor szolgáljuk Istent, különösképpen akkor, amikor azért szenvednünk kell. Segítsd ezt a Küldetést, hogy lelkek milliárdjai térjenek meg Isteni Akaratának megfelelően, a kőszívűeket pedig alakítsd át Fiad szerető szolgáivá. Add meg nekünk az erőt, hogy mindnyájan - akik ebben a Küldetésben Jézust szolgáljuk - legyőzzük a gyűlöletet és a Kereszt üldözését, és hogy nagylelkűen fogadjuk a velejáró szenvedést, teljesen elfogadva mindazt, aminek még meg kell történnie. Ámen. Kedves gyermekeim, ne engedjétek, hogy a félelem Isten szolgálatában utatokat állja Igéjének hirdetésében. A félelem a sátántól jön, nem pedig Istentől. A bátorság és az erő, alázattal ötvözve, és az Isten Akaratához való ragaszkodás vágya csak Istentől jöhet. Hálát adok ma Atyámnak, a Legmagasságosabb Istennek, az Angyali Üdvözlet ezen évfordulóján a világnak adott Ajándékáért,  amikor arra kért engem, hogy méhemben hordjam az Ő szeretett Fiát annak érdekében, hogy megváltsa a emberiséget, és örök Királyságába vigye a világot. Szeretett Édesanyátok, Az Üdvösség Anyja   Ők az Enyéim. Én az övék vagyok. Ez mindig így lesz. Én mindnyájukat szeretem. Ez ilyen egyszerű. 2014. március 26. kedd, 14:52 Drága, szeretett leányom, felszólítom minden követőmet szerte a világon, hogy Bennem egyesülve imádkozzanak azok lelkéért, akik elszakadtak Tőlem. Én különösen Keresztes Imahadjáratom Csoportjait hívom a világ minden tájáról, és mindazokat, akik az Igazság Könyvén keresztül válaszoltak Hívásomra, hogy úgy szeressék egymást, ahogyan Én szeretlek benneteket. Tegyétek félre nézeteltéréseiteket, amennyiben ilyenek előfordulnak; hagyjátok figyelmen kívül a megosztottságot, amennyiben az felmerül; ne szenteljetek figyelmet a gyűlöletnek, amelyet a Sátán és azok a lelkek mutatnak, akiket ő megtévesztett, mert ez az Én utolsó Küldetésem Második Eljövetelem felkészítésére. Nektek meg kell értenetek Tervem célját: hogy az Igazság Könyve által megváltsam a világot. Megmenteni világszerte minden lelket, független attól, hogy kicsodák ők, miben hisznek, milyen súlyosan vétkeznek, mit követnek el másokkal szemben, és milyen nézeteik vannak. Ők az Enyéim. Én az övék vagyok. Ez mindig így lesz. Én mindnyájukat szeretem. Ez ilyen egyszerű. Ez nem lehet másként. Amikor az Én Nevemben üldöznek benneteket, ezen mindig felül kell emelkednetek, és imádkoznotok kell azokért a lelkekért, akik átkoznak benneteket, mert a Szívem megszakad értük. Én rettenetesen szenvedek az ilyen lelkek miatt. Hozzátok őket Hozzám, hogy megnyithassam Szívüket az irántuk való Szeretetemre. Segítsetek Nekem, hogy elérjem szomorú, megtört lelküket, és megkeményedett szívüket, mert Nélkülem és Beavatkozásom nélkül ellankadnának, és meghalnának. Ez pedig nem az, amire Én vágyom. Jöjjetek mindnyájan. Hívom mindazokat, akik Velem és Bennem vannak. Hívom mindazokat, akik nem ismernek Engem igazán, de azt gondolják, hogy ismernek. Hívom mindazokat, akik nem hűségesek Tanításaimhoz. Hívom mindazokat, akik ezt a Küldetést elutasítják és hamisnak vélik. Ne hagyjatok el Engem, mert Én nem hagytalak el benneteket. Ne féljetek Tőlem, mert Én nem vagyok a ti ellenségetek, Én csupán a lelketek után vágyom, hogy részem lehessetek, és akkor békére fogtok találni a szívetekben. Ez most az Én Időm, hogy vezesselek benneteket, hogy megnyissam a szíveteket és emlékeztesselek benneteket Szavam Igazságára, mely sohasem változik. Második Eljövetelem ideje közel van, és éppen ezért fontos, hogy felkészítsétek a lelketeket és azok lelkét, akikkel kapcsolatba kerültök. Érkezésem váratlanul fog megtörténni, minden előzetes figyelmeztetés nélkül. Ne hanyagoljátok el a lelketeket, hiszen nektek készen kell állnotok arra, hogy meglássátok Arcom Fényét, és hogy Színem előtt állva maradhassatok, ha be szeretnétek lépni Királyságomba. Én mindig szeretni foglak benneteket, ha teljes szívből szolgáltok Engem. Én mindig szeretni foglak benneteket: akkor is, ha elutasítotok Engem, ha megtagadjátok Küldetésemet, vagy amikor másokat az Én Nevemben rágalmaztok, mert ti nem tudjátok, hogy mit cselekedtek. Amikor elérkezik az a Nap, Én hívni foglak benneteket, egyiket a másik után, és Karjaimba veszlek titeket, hogy a számotokra szükséges vigaszba részesítselek benneteket. Mert Én azon a Napon egyesíteni fogom mindazokat, akik szeretnek Engem, és be fogom jelenteni a Kapuk megnyitását, hogy beengedjem Isten gyermekeit mindenhonnan a világból, beleértve azokat is, akik már meghaltak, és akik fel fognak támadni, egyesülvén Bennem. Akkor végre beteljesül Atyám Akarata.   Jézusotok   Megengedvén, hogy a pogányok zsarnokoskodjanak fölöttük, ők is pogányokká válnak 2014. március 27., csütörtök, 14:30 Drága, szeretett leányom, az a Vágyam, hogy követőim – beleértve minden felekezet Keresztényeit is – most több időt töltsenek Társaságomban. Független attól, hogy milyen közelinek gondoljátok a Velem való kapcsolatotokat, a gonosz minden erejét be fogja vetni, hogy a gonoszság mindenféle formájával kísértsen benneteket. Egyikkőtöknek sem elég erős a hite ahhoz, hogy ellenálljon a gonosz lélek befolyásának. Nektek törekednetek kell arra, hogy naponta egyre több időt töltsetek imában, és ezt az időt használjátok arra, hogy védőburkot építsetek magatok köré, mely fontos, hogy védve legyetek, ha hűségesek akartok maradni Hozzám. Ha elhanyagoljátok azt, hogy az ima és a Szentségek által Velem legyetek, akkor elgyengültök, Irántam való szeretetetek bizonytalanná válik, s aztán megnyíltok a kétségek előtt, melyek Tanításaimmal, Ígéretemmel és Hatalmammal kapcsolatosak. A megpróbáltatásokat, melyekkel szembe kell néznetek, és amelyek nagyon nehezek lesznek, az eljövendő rémtettek fogják okozni az Én igaz követőimnek, akik továbbra is rendíthetetlen hűséggel fognak ragaszkodni Isten Szent Szavához. Isten nektek szabad akaratot adott, mely a ti természetes veleszületett jogotok, és mégis, azok a csalók, akik elözönlik Egyházamat, megpróbálják majd elvenni tőletek azt. Kényszeríteni fognak benneteket, hogy fogadjátok el azokat a hazugságokat, amelyeket a Szent Evangéliumok új kiadásainak leple alatt mutatnak be nektek, és ha bátorkodtok azt megkérdőjelezni, akkor megszégyenítve száműznek majd benneteket. Nagyon sokan közületek a gyávaság, lelki vakság és azok iránti téves tisztelet miatt, akikről azt hiszitek, hogy nyájamat vezetik, azon fogjátok majd találni magatokat, hogy megöleltétek a hamis tant. A bevezetésre kerülő hamis tanokat szeretetteljes szavakkal, gondosan fogják álcázni. Háromféle módon ismeritek majd fel, hogy ez nem Tőlem származik: az első helyre a bűnösök igényeit helyezik, azt nyilatkozván nektek, hogy imádkoznotok kell azon emberi jogok felmagasztalásáért, mely Isten előtt bűnnek számít. Másodszor: arra fognak kérni benneteket, hogy nyilvánítsátok a bűnt egy természetes dolognak, és hogy a bűn miatt sohasem szabad félnetek a jövőtől, mert Isten soha nem fog elutasítani egy bűnöst sem, és hogy Isten minden gyermeke be fog lépni a Paradicsomba. Harmadszorra pedig azt fogják mondani nektek, hogy a Szentségeket, melyek a Kereszténységben gyökereznek, a saját keresztény gyökereikhez igazítva alkalmassá kell tenni arra, hogy megszólítsák a pogányokat, akik megérdemlik, hogy emberi jogaikról gondoskodjanak Isten Szemében. Amikor ezek a dolgok megtörténnek, mindez csupán egyetlen dolgot fog jelenteni: Az ember a saját értelmezéseit fogja bemutatni az Isten által lefektetett Szabályokról mindenhol: Egyházam oltárai előtt a szerint, hogy mi felel meg számára, és mi nem. Elvárja majd Istentől, hogy meghajoljon követelései előtt. Valójában így ő fog diktálni Istennek, mivelhogy azt hiszi önmagáról, nagyobb, mint Én. Én el fogom dobni Magamtól ezeket a lelkeket, mert többé már nem mondhatják el magukról azt, hogy Keresztények. Megengedvén, hogy a pogányok zsarnokoskodjanak fölöttük, ők is pogányokká válnak. Az Én Királyságomban nincs helyük az olyanoknak, akik nem úgy adják át magukat Nekem, ahogyan azt Én nekik tanítottam, amikor a Földön jártam. Az elkövetkezendő években nehéznek fogjátok találni, hogy továbbra is hűek maradjatok Tanításaimhoz, mert azok, akik azt állítják, hogy Engem képviselnek, súlyos tévedésbe fognak benneteket vezetni, amint az előre meg volt jövendölve. Legyetek óvatosak! Arra figyeljetek, hogy mi az, amit kérni fognak tőletek, hogy elfogadjátok, mint Szent Szavam helyettesítőjét. Azok, akik a Szentlélek Ereje által megkapták a valódi megkülönböztetést, azonnal tudni fogják, hogy ezek a dolgok mikor történnek. Mások nem lesznek megáldva ezzel a kegyelemmel, mert nem figyeltek mindarra, amit tanítottam nekik. Ők egy nagyon sötét és magányos helyen fogják találni magukat, anélkül, hogy Jelenlétem Megvilágítaná számukra az Igazság útját. Ez az idő nagyon hamar kirajzolódik.    Jézusotok   Az elkövetkezendő két esztendőben a tudomány emberei minden erőfeszítést meg fognak tenni, hogy megcáfolják Isten Létezését 2014. március 29. szombat, 14:30 Drága, szeretett leányom, az elkövetkezendő két esztendőben a tudomány emberei minden erőfeszítést meg fognak tenni, hogy megcáfolják Isten Létezését. Félrevezető módon azt fogják állítani, hogy az ember képes a Földön kívül más bolygókon is fenntartani az életet. A Föld az egyetlen élő része a világegyetemnek, amelyet Isten az Ő gyermekei számára teremtett. De nem csak ez lesz az egyetlen ok, amellyel bizonyítani fogják, hogy Isten nem Létezik. Ők az ember nagyságát, intelligenciáját, a tudományban tett előrehaladását fogják hirdetni, csakhogy eloszlassák azt a felfogást, hogy az embert Isten teremtette. A legnagyobb sértés az lesz, amikor bejelentik, hogy az embert a tudomány csodája hozta létre. A végletekig el fognak menni, hogy bebizonyítsák: az ember legyőzhetetlen; és mégsem lesz válaszuk arra, hogy mi történik az emberi test fizikai halála után, amellyel minden embernek szembe kell néznie. Ezt a részt figyelmen kívül fogják hagyni azok, akik hazudnak, és tagadják Istent. Ezek az emberek nevetségessé fogják tenni azokat, akik kijelentik, hogy hisznek a Mennyország létezésében és a Legmagasságosabb Istenben, az ő Igaz Teremtőjükben. És mindeme nyilvános nyilatkozatok közepette egyetlen szavukat sem fogják hallatni azok, akik azt állítják, hogy Egyházamat vezetik. Az utolsó napokban a vallás egy pogány fogalommá válik, amikor a Föld, a Nap, a Hold és a csillagok tömjénezése fogja helyettesíteni az Isten iránti hódolatot. A világ többsége a pogánysághoz fog fordulni, és így halált hoznak a lelkük számára. Atyám minden Beavatkozása ellenére, ők egy másik irányba fognak fordulni. Azért ígérte meg Atyám a világnak az Igazság Könyvét - érthetővé téve a Jelenések Könyvét - , hogy megmentse sajnálatraméltó lelketeket. Az ember makacs. Az ember büszke, hiú, és minél jobban előrehalad a tudományban, annál kevesebbet tud, és annál jobban eltávolodik az Igazságtól. Szenteljetek most figyelmet Szavamnak, mert mindazt, amit tanítottam nektek, hamarosan fokozatosan, szakaszonként vissza fogják vonni földi Egyházamból. Az Igét elveszik majd tőletek, de Én soha nem foglak cserbenhagyni benneteket, mert Én mindig veletek maradok vezetvén, tanítván és eltöltvén benneteket Szeretetemmel. Ti mindig a Szívemben lesztek, és az Irántam való szereteteteknek lesz köszönhető, hogy meg tudom menteni azokat, akik már elvesztek. Ti, szeretett követőim, az összekötő kapocs vagytok Isten gyermekeihez, Én pedig imáitokon keresztül a világ egyesítésére fogok törekedni. Éppen ezért nektek soha nem szabad kétségbe esnetek, még akkor sem, amikor minden reménytelennek tűnik. Jézusotok   Ó, jaj azoknak, akiket az Úr kiválasztott, hogy szolgálják Őt az utolsó napokban, mert nem lesznek éberek Hívásomra 2014. március 30. vasárnap, 20:00 Drága, szeretett leányom, a nektek adott szavaimat soha ne vegyétek magától értetődő dolognak, mert azokat Nagy Irgalmasságom Cselekedetének köszönhetően kapjátok. Szavaimat nem azért adom a világnak, mert az ember méltó rá, inkább azért, mert az ember éhezik az Igére. Minden Ajándék, mely Kereszthalálom óta Édesanyám közbenjárására adatott az emberiségnek azért volt, hogy segítsen felkészülni a bűnösöknek a Nagy Napra. Édesanyám válaszolt Atyám Isteni Akaratára, amikor világra hozott Engem, a világ Üdvözítőjét és Megváltóját. Ő viszont, mint közbenjáró lett kinevezve az ember és az Isteni Igazságszolgáltatás között. Az Ő szerepe az, hogy közbenjárjon a bűnösök érdekében, figyelmeztetvén és felkészítvén őket arra, hogy az utolsó Napon fogadjanak el Engem, az ő Fiát. Szeretett és Áldott Édesanyám minden egyes jelenése, amelyre sor került a világban, Atyám Hatalma által történt. Mindaz, amit ő megjövendölt, most fog bekövetkezni, és mindazt, amit kihirdetett, felszentelt szolgáim nagytöbbsége elfelejtette, akik úgy döntöttek, hogy figyelmen kívül hagyják figyelmeztetéseit. Ó, jaj azoknak, akiket az Úr kiválasztott, hogy szolgálják Őt az utolsó napokban, mert nem lesznek éberek Hívásomra. A süketek és a vakok Atyám Könyvének egy felhígított változatát fogják követni, és ahelyett, hogy összegyűjtenék a gyümölcsöket, amelyekre elhívatottak, semmi más nem fog a szájukból ömleni, mint rothadt gyümölcs. Gőgösen és arrogánsan megtagadták Édesanyám közbenjárását, jelenéseit és hívását, hogy összegyűjtse őket annak érdekében, hogy a Mennyei Hierarchia bölcsességébe vigye őket, ahol az Igazság királyként uralkodik. Az Igazság elkerülte őket, és ahelyett, hogy meztelen alázattal Isten Trónja elé borulnának, emberi szabályokat követnek, az esendő emberét, aki nem ismeri Isten saját népének tett Ígéretei Igazságát. A mai világ még ha nagy lépéséket tett is az orvostudomány, a technológia és más tudományok terén, de a bölcsességet, amelyre szüksége lenne ahhoz, hogy belépjen Királyságomba, felcserélte pénzre, gazdagságra és hatalomra. Ennek a világnak a dolgai, mint a pénz, a hatalom, a vagyon vagy a kormányban való hatalmi pozíciók, semmik az Én Szememben. Kezem egyetlen mozdulatával eltörölhetem azokat. Az emberi tudás és a tudományokban való előrehaladás tisztelete felesleges, mivel azok nem tőletek származnak, ezek olyan értékek, melyeket Isten adott az embernek az Ő gyermekei iránti Szeretetéből. Ha Ő mindezt elvenné tőletek az összes anyagi kényelemmel együtt, mivel maradnátok? Semmivel. Azok, akik valóban ismernek Engem, nem aggódnak semmi miatt, mert tudják, hogy – amennyiben ők az Enyéim – megkönnyebbülést nyerhetnek, ha teljesen megbíznak Bennem, mert tudják, hogy Én sohasem hagynám magukra őket. Akkor miért keresitek azokat a dolgokat, amelyek nem Tőlem valók – dolgok, amelyek sohasem fognak kielégíteni benneteket? Minél jobban elutasítotok Engem, üres ígéreteket keresvén, annál jobban elszigeteltnek érzitek majd magatokat, miközben eljön Számomra annak az ideje, hogy szétválasszam a konkolyt a búzától. Az egyetlen választás, amelyet tehettek, hogy Isten igaz gyermekeivé váltok, Aki nélkül semmik vagytok. Nem az számít, hogy kik vagytok, hogy milyen állást töltötök be ebben az életben, vagy milyen szerepet játszotok. Csupán egyetlen ok miatt fogtok megmenekülni: mert Isten Szeret benneteket. Egyetlen ember sem méltó arra, hogy Színem előtt megálljon. Senki sem annyira tiszta lelkileg, hogy tökéletes szentségre jusson. Érdemeinek köszönhetően senki sem emelhető fel Királyságomba. Egyedül Irgalmasságom tehet képessé benneteket arra, hogy Örök Életet éljetek. Jézusotok   Isten, az Atya: Földrengések fogják sújtani városaitokat 2014. március 31. hétfőn, 14:00 Drága leányom, most elérkezett az ideje annak, amikor az ember – miután már oly régóta vétkezik és beszennyezte magát az Én Szememben – most el fog süllyedni a végső romlottság mélyébe, miközben törekedni fog arra, hogy mindent elpusztítson, ami az Enyém és szent. Minden élet Tőlem származik. A lélek élete az Enyém. A test élete szintén az Enyém. Senki se avatkozzék abba bele, nehogy a saját élete vesszen el Számomra. Efelől biztosak lehettek. Minden életforma, amelyet az Én Kezem alkotott, el lesz pusztítva a gonosz emberek kezei által. El fogják venni azok életét, akik az anyaméhben vannak, és kijelentik, hogy ez az emberi jogok egyik formája. Nektek, gyermekeim, nincs jogotok elpusztítani a többi gyermekem életét, sem a születés előtt, sem pedig utána, és ha ezt mégis megteszitek, akkor rettenetes büntetést fogtok elszenvedni. A Velem való kiengesztelődés és ezen utálatos bűn megbánása hiányában, el foglak pusztítani benneteket, akárcsak azokat az országokat, amelyek erre a gonoszságra ösztönöznek. Amikor tönkreteszitek a saját életeteket, azzal Engem bántotok meg, mert az nem egyedül a tietek; egyedül csak Nekem van jogom, az Én Időmnek megfelelően, életet adni, és azt elvenni. A test életébe való kártékony beavatkozással Istenségembe avatkoztok bele, és Én sohasem fogok meghátrálni és figyelmen kívül hagyni az ilyen sértést Teremtésemmel szemben. Amikor az ember már nem elégszik meg azzal, hogy elvegye az életet, akkor fondorlatos módon – halált hozván Szent Szavamra – a lelket fogja támadni, amelynek minden részét addig fogja taposni, míg csak a lába alatt kaviccsá nem válik. Aztán az ember arrogánsan, és saját képességeinek elvetemült nézetével eltelve, megpróbál egy új bolygót keresni, hogy új otthont találjon az emberiség számára, de az lehetetlen. A jó termőföld Ajándékáról, amelyre az emberiséget helyeztem, azt fogják tartani, hogy nem elégíti ki az ember szükségleteit. És ez a menetelés így folytatódik tovább az önpusztítás felé. Az ember a saját kimúlásának lesz a szerzője. Ő módszeresen el fog mindent pusztítani, ami Számomra szent. Az élet Ajándékát, amelyet minden teremtményem számára adtam, az ember el fogja lopni Tőlem, anélkül, hogy akár egy szemernyi lelkiismeret furdalása is lenne. Gyilkos szándékainak minden részével szemben elnéző lesz, mígnem az élet elvételét is jó dolognak fogja nyilvánítani. Az abortusz általi halál az összes sértés közül a legnagyobb, éppen ezért figyelmeztetem az emberiséget, hogy az Igazságszolgáltatás az Enyém lesz, mert többé nem fogom megengedni nektek, hogy ilyen módon átkozzatok Engem. Földrengések fogják sújtani városaitokat, és a következőt mondom azoknak a nemzeteknek, melyek elnézők az élet kioltásával szemben: ti érezni fogjátok, hogy Haragom feltámad, amint lesújtok a ti utálatos és gyűlöletes szívetekre. Azok, akik megbánást keresnek eme rossz cselekedetek miatt, meg lesznek kímélve, de tudnotok kell, hogy közületek egyetlen nemzet sem fog megmenekülni ettől a büntetéstől. Egyházam halálát nem fogom eltűrni, mivel az ember a hamis vezetőkkel együtt – akiket ő rabszolga módra követni fog – el fogja pusztítani a Szentségeket, és annyira át fogja alakítani, hogy azok el fognak tűnni. Én lerombolom majd templomaitokat, miközben ti továbbra is megszentségtelenítitek Fiam Testét. Ti megostoroztátok és kigúnyoltátok Őt, és követőit üldöztétek, míg végül barbár módra megöltétek, amikor Keresztre feszítettétek. Mégsem tanultatok semmit. Alázatos szolgaságotok hiánya Az iránt, Aki nektek életet adott, Aki nektek Megváltást hozott, és Aki most megpróbál felkészíteni benneteket a Nagy Napra, undorít Engem. Szomorú Vagyok. Bánatos és Dühös Vagyok, mert végül is sikerrel jártatok minden életforma meggyilkolásában, amelyet nektek adtam. Utalok itt úgy a test, mint a lélek életére. Ti többé már nem elégedtek meg azzal az élettel, amelyet nektek adtam, így tehát az utolsó Napon vissza fogom venni azoktól, akik visszadobták azt Nekem. Miközben az Ellenem, a Világ Teremtője és a mindenek Teremtője elleni háborús cselekedetek folytatódnak, Én a ti megsemmisítő gonosz tetteiteket csak egy rövid ideig fogom megengedni. Most időt adok nektek, hogy felülvizsgáljátok az emberiség bűneit mindazzal szemben, amit Én szentnek tartok, hogy engesztelhessetek a világ bűneiért. A végső csata elkezdődött, és az ember még sok életet fog elpusztítani – az Általam teremtett élet Ajándékát. És ezért fogom Én megbüntetni a világot. Atyátok, A Legmagasságosabb Isten