Címke: Változhatatlan

Üdvösség Anyja: Ha nem kéritek, akkor hogyan tudna Fiam segíteni nektek

Igazság Könyve:
2014. november 16. vasárnap, 14:20

 

Drága gyermekeim, a szomorúság és a szorongattatás idején nektek mindig hívnotok kell engem, Édesanyátokat, hogy segítsek enyhíteni aggodalmaitokat, független attól, hogy milyen nehezek a körülmények.

Ne feledjétek, hogy amikor én Fiam elé tárom különleges kéréseteket, legyen az a lelketek megmentésére vagy bármi másra vonatkozó kérés, Ő mindig válaszolni fog kérésemre. Ha az egy különleges áldással vagy gyógyulással kapcsolatos kérés, akkor én mindig közbe fogok járni a nevetekben. Egyetlen kérés sem lesz figyelmen kívül hagyva, és ha az megfelel Isten Akaratának, akkor imáitok meghallgatásra találnak. Egyetlen olyan lélek sincs a Földön, aki ne kérhetné Fiam segítségét, ha a lelkük üdvösségéért könyörögnek.

A Fiam különleges engedményeket fog tenni, minden lélek számára, akikért imádkoztok. Az Ő Irgalma nagy és Szeretete kifürkészhetetlen. Ne féljetek Hozzá közeledni, hogy Irgalmát kérjétek. Az ima, gyermekeim, egy nagyon hatékony eszköz, amely által elnyeritek Isten Irgalmát. Egyetlen ima sem lesz figyelmen kívül hagyva. De ha nem kéritek, akkor hogyan tudna Fiam segíteni nektek.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok a saját szavaitokkal, mert Isten soha nem fog vonakodni attól, hogy válaszoljon nektek.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-ha-nem-keritek-akkor-hogyan-tudna-fiam-segiteni-nektek


———-

Igaz élet Istenben:

ÉN, AZ ÚR KÍVÁNOM EZT AZ EGYSÉGET

A SZÓSZÓLÓ

1988. december 20.

Uram?

Én vagyok!

Ó Istenem! 1

Vassula, öleld át keresztemet! Osztozz velem rajta! Keresztem az én otthonomba vezet téged, lakozzál Szentséges Szívemben! Keresd fel mélységeit, és békére lelsz. Gyermekem, imádkozz azokért a testvéreidért, akik elhagytak engem, és csak a világ gazdagságának hódolnak! Imádkozz azokért az elveszett lelkekért, akik félnek keresztemtől… Imádkozz, gyermekem Egyházamért, hogy egyesüljön és egy legyen! Minden papnak meg kell értenie, hogy én, az Úr, kívánom ezt az egységet . A megosztottságot nem én akarom, hanem ellenfelem. Az én királyságomnak egynek és szentnekkell lennie!

Uram?

Én vagyok.

Uram, az a néhány orthodox pap, aki egy pár oldalt elolvasott kinyilatkoztatásodból – amit nekem adsz -, nem ért egyet az egységgel. Mihelyt elolvassák, hogy a pápával való egyesülésről van szó, nyugtalanná válnak, és azt mondják, hogy ez a kinyilatkoztatás ördögi. Egy görögkeleti asszony, miután elolvasta, jószántából elment egy katolikus templomba. Amikor gyóntatója meghallotta ezt; a kinyilatkoztatást sátáni eredetűnek ítélte, azután pedig kiközösítette őt! Hallani sem akart az egységről! A világiak között viszont sok görögkeleti hívő, aki olvasta kinyilatkoztatásodat, megértette, és tudja, hogy Te akarod ezt. A görögkeleti papok azonban haragosak!

Vajon nem tudom én mindezt, gyermekem? Az én gondolataim nem az ő gondolataik, az én útjaim nem az ő útjaik. Bűneikkel terhelnek meg engem, és nem látnak már tisztán. Az egység felülről fog jönni, mert jelenleg megosztottak vagytok, és nem éltek isteni képmásomnak megfelelően, nem engedelmeskedtek törvényemnek. Megosztottságotok fertőző és tovább terjed. Megosztottságotok mindaddig megmarad, amíg én magam véget nem vetek neki. Miképpen hiszitek, hogy képesek vagytok egyesülni, amikor nincs szeretet közöttetek? Közületek sokan hajlíthatatlanok és olyan merevek, mint a vasrudak! Én azonban meghajlítalak, én foglak egyesíteni benneteket! A pusztaságot tóvá változtatom, és a száraz talajból forrást fakasztok. Majd erre az új Földre helyezlek titeket szeretteim, és olyan lesz országom a Földön, mint a Mennyben.El fog jönni az én országom. Ó, mennyire vágyódom erre az új korszakra! Szent Nevemben mindannyian tökéletes egységben fogtok élni, és én, aki magam vagyok az élet forrása, egyetlen szent néppé teszlek benneteket. Isteni Arcmásom tükörként fog fölülről rátok világítani, és meg fogjátok érteni, hogy én, a Szentek Szentje gyógyítottalak meg benneteket újból.Az Írás beteljesedik. A Bölcsesség nem fog várni, úgy fogja megdolgozni népemet, mint a szántóvető ember. Mezőkké alakítja a kiszáradt földet, amelyet azután én bevetek, a béke és a szeretet földjévé teszek. Én vagyok a világ Világossága, és mindig leszállok hozzátok, amikor látom, hogy sötétség borul rátok.

Uram, van néhány szolgád, aki nem akarja meghallani vagy elhinni, hogy Te így nyilatkozol meg rajtam keresztül. Azt mondják, hogy Te, Jézus már elhoztad nekünk az Igazságot, és semmi másra nincs szükség, csak a Szent Bibliára. Más szavakkal: ezek a művek mind hamisak.

Megmondtam nektek, hogy a Szószóló, a Szentlélek, akit az Atya az én nevemben fog elküldeni, mindenre megtanít benneteket, és emlékeztet mindarra, amit én már elmondtam nektek. Nem adok nektek semmilyen új tanítást, csak emlékeztetlek az Igazságra, és visszavezetem a teljes Igazsághoz azokat, akik szétszéledtek. Én, az Úr figyelmeztetésekkel foglak ébren tartani benneteket, és Szentlelkem, a Szószóló, mindig úgy lesz közöttetek, mint aki az én Szavamraemlékeztet benneteket. Ne lepődjetek meg tehát, ha Szentlelkem szól hozzátok! Kegyelmem adja ezt, hogy megtérítsen és emlékeztessen benneteket az én útjaimra . Jöjj, mosolyogj rám, amikor engem látsz, virágom!

Ó Uram! Legyen áldott Szent Neved, köszönöm tanításodat.

A Bölcsesség fog téged tanítani, gyermek. Mi ketten?

Mindörökkön örökké! ”

 
 
 

2014. november 16. vasárnap, 20:10

Nektek csak egy választásotok van. Olvassátok a legszentebb Bibliát, és emlékezzetek az Igazságra. Számotokra van ott feketén-fehéren, hogy olvassátok. Ha elfogadjátok az Atyám Szent Könyvében foglaltatott Igazságot, és hiszitek, hogy Tízparancsolatát Ő diktálta le Mózesnek, akkor nektek nem kell semmilyen más tant elfogadnotok.

Isten soha nem írna elő más tant, mivel Ő az Igéjét adta a világnak, és Azon semmiféle változtatás sem alkalmazható. Az az ember, aki változtatni mer az Igén, csakhogy az megfeleljen a bűnösök életének, egy szörnyű bűn elkövetésével vétkezik, és szenvedni fog a Szentlélek megsértéséért.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/isten-soha-nem-irna-elo-mas-tant-mivel-o-az-igejet-adta-vilagnak


———-
Római katolikus:
2019-11-16

32. évközi hét szombat

OLVASMÁNY a Bölcsesség könyvéből
Az Ószövetség nagy csodája a Vörös-tengeren való átkelés; a gonoszok meghaltak, a választott nép szíve pedig gyermeki örömre gyulladt, és új életre támadt.
Így szól az örök Bölcsesség: Mialatt mély csend borult mindenre, és az éjszaka sietős útja közepén tartott, mindenható igéd, Urunk, királyi trónjáról eljött közénk. Mint harcos állt a pusztulásra szánt föld közepén. Változhatatlan szent parancsodat hordozta éles pallos gyanánt. Minden gonoszt megölt. A földön állt, de égig ért. A tengeren való átvonulás napján az egész teremtés újjá alakult: parancsaid szolgálatára minden készen állt, hogy gyermekeid sértetlenül megmaradjanak. Felhő árnyéka védte Isten népe táborát, és ahol víz állott még előbb, ott száraz föld bukkant elő: jól járható út nyílt nekik a Vörös-tengeren, és zöld mező a tengermélység kellős közepén. Oltalmad védte népedet, míg mindenki átvonult, és bámulhatta nagy csodáidat. Úgy ugrándoztak, mint mezőn a bárány vagy csikó, és magasztaltak, Urunk, téged: Megmentőjüket.
Ez az Isten igéje. 

Bölcs 18,14-16;19,6-9

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Emlékezzetek a számos csodára, * melyet az Isten művelt! 5a. Vers.
Vagy: Alleluja. 8. szám.
Előénekes: Énekeljetek és zsoltárt zengjetek neki, * emlegessétek minden csodáját!
Dicsekedjetek az ő
szent nevével, * az Urat kereső szívek örvendezzenek!
Hívek: Emlékezzetek a számos csodára, * melyet az Isten művelt!
Vagy: Alleluja.
E: Egyiptomban minden elsőszülöttet megölt, * minden zsengéjét a férfinemnek.
Kivezette őket arannyal, ezüsttel megrakottan, * és a törzsek között egy sem volt beteg.
H: Emlékezzetek a számos csodára, * melyet az Isten művelt!
Vagy: Alleluja.
E: Mert
szent ígéretéről megemlékezett, * amelyet szolgájának, Ábrahámnak tett.

Örvendezés között vezette ki népét, * és választottait ujjongás között.
H: Emlékezzetek a számos csodára, * melyet az Isten művelt!
Vagy: Alleluja.

Zsolt 104,2-3.36-37.42-43

ALLELUJA
Az evangéliumban Isten meghívott minket, * hogy Urunk, Jézus Krisztus dicsőségéből részt adjon nékünk. 2Tessz 2,14 – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Isten meghallgatja azokat, akik őt állhatatosan kérik.
Abban az időben: Jézus példabeszédet mondott arról, hogy szüntelenül kell imádkoznunk és nem szabad belefáradnunk. Így szólt: „Az egyik városban élt egy bíró, aki Istentől nem félt és embertől nem tartott. Élt abban a városban egy özvegyasszony is. Ez elment hozzá, és kérte: »Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben.« A bíró egy ideig vonakodott, aztán mégis így szólt magában: »Noha Istentől nem félek, embertől nem tartok, de ez az özvegy annyira terhemre van, hogy igazságot szolgáltatok neki, mert a végén még nekem jön és megver.«” Az Úr így szólt: „Hallottátok, hogy mit mond az igazságtalan bíró. Vajon Isten nem szolgáltat igazságot választottjainak, akik éjjel-nappal hozzá folyamodnak? Talán megvárakoztatja őket? Mondom nektek, hamarosan igazságot szolgáltat nekik. Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 18,1-8″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-11-16

 
 

2014. november 13. csütörtök 23:20

Drága szeretett leányom, Isten a magánkinyilatkoztatások által egy jobb megértést ad gyermekeinek mindarról, amit a Szentírás tartalmaz. Amikor Isten úgy dönt, hogy külön Ajándékokban részesíti gyermekeit, mint például a Szent Rózsafüzér, akkor ez az Ő előjoga. Ha nem lennének ilyen Ajándékok, mint a Szent Rózsafüzér, akkor a lelkek elvesznének Számára.

Nektek, szeretett követőim, meg kell értenetek azt, hogy a magánkinyilatkoztatás egyetlen célja, hogy a megtérés által lelkeket mentsen meg. Az imák mindig részei a magánkinyilatkoztatásnak, és ebből tudni fogjátok, hogy azok a Mennyből származnak. …”

https://masodikeljovetel.hu/magankinyilatkoztatas-egyetlen-celja-lelkek-megmentese


————

Ortodox (Görög keleti): 

1.1 Péter, Jézus Krisztus apostola üdvözletét küldi Isten kiválasztott népének, akik szétszóródva élnek Pontuszban, Galáciában, Kappadóciában, Kis-Ázsiában és Bitiniában. Az Atya-Isten már réges-régen elhatározta, hogy kiválaszt és szent népévé tesz benneteket a Szent Szellem által. Isten arra választott ki benneteket, hogy engedelmeskedjetek neki, és hogy megtisztítson titeket a Jézus Krisztus vére, vagyis áldozati halála által. Isten adjon nektek egyre több kegyelmet és békességet!

Élő reménység

Áldott legyen az Isten, Urunknak, Jézus Krisztusnak Atyja, aki nagy irgalmából újjá szült bennünket Jézus Krisztusnak a halálból való feltámasztása által. Ez pedig élő reménységet jelent a számunkra. Most tehát reménységgel várjuk, hogy megkapjuk örökségünket, amelyet semmi sem tehet tönkre, s amely soha meg nem fakul, és sohasem veszít az értékéből, mert a Mennyben őrzik a számunkra. Mindez a tiétek, akiket Isten hatalma védelmez a hitetek által, ameddig a teljes üdvösséget el nem éritek. Ez már el van készítve, hogy az idők végén mindenki számára lelepleződjön. Ezért tölt el benneteket nagy öröm — annak ellenére, hogy most még egy kis ideig különböző megpróbáltatások szomorúságot okoznak nektek.

A valódi hit

S hogy miért van ez így? Mert szükséges, hogy ezek a nehézségek próbára tegyék a hiteteket, vajon valódi-e. Az igazi hit ugyanis értékesebb a színtiszta aranynál. Az aranyat tűzzel tisztítják meg, mégsem marad meg örökké. Hitetek viszont, miután kipróbálták és valódinak bizonyult, dicséretet, elismerést és dicsőséget szerez nektek, amikor Jézus Krisztus megjelenik. Igaz, ti nem ismertétek Jézust személyesen, de mégis szeretitek őt. Bár most sem látjátok, mégis hisztek benne, és dicsőséges öröm tölt el benneteket, amelyet lehetetlen szavakkal kifejezni. Így éritek el a hitetek célját: a lelketek üdvösségét.

A régi próféták üzenete

10 Ezt az üdvösséget próbálták megérteni, ezt kutatták nagy szorgalommal a régi időkben a próféták is, akik Isten kegyelméről prófétáltak, amely most megérkezett hozzátok. 11 Azt szerették volna tudni, hogy mikor és hogyan fog megtörténni az, amit Krisztus Szelleme mutatott nekik. A Szent Szellem a prófétákban élt, és előre megmutatta Krisztus szenvedéseit és az utána következő dicsőségét. 12 Azt is megmagyarázta a prófétáknak, hogy a munkájukkal nem saját maguknak, hanem az utánuk következő nemzedékeknek szolgálnak.

Ti vagytok ez a nemzedék, és a ti javatokra szolgál mindaz, amit a próféták mondtak! Ugyanerről beszéltek azok is, akik mostanában az örömhírt elvitték hozzátok. Isten azért küldte a Mennyből a Szent Szellemet, hogy segítsen nekik hirdetni az örömüzenetet, amelybe még az angyalok is vágyakozva szeretnének betekintést kapni!

Szentek legyetek!

13 Ezért szedjétek rendbe a gondolataitokat, készüljetek fel, és legyetek józanok! Amikor Jézus Krisztus megjelenik, ő majd Isten kegyelmét hozza magával a számotokra. Ebben a kegyelemben reménykedjetek teljes erővel!

14 Régebben, amikor még nem ismertétek Jézus Krisztust, a bennetek lévő gonosz kívánságok szerint éltetek. Most azonban Isten engedelmes gyermekei lettetek. Ezért ne éljetek tovább úgy, mint régen, 15 hanem életetek minden területén szentek legyetek, mivel Isten is szent, aki elhívott benneteket! 16 Mert ezt mondja Isten az Írásban: „Szentek legyetek, mert én szent vagyok!”[a]

17 Amikor imádkoztok, édesapátoknak hívjátok Istent! De tudjátok meg, hogy ő kivételezés nélkül és igazságosan fog ítélni mindenkit! Ezért Isten iránti tisztelettel és félelemmel éljetek, mint akik csak átutazóban vagytok a Földön!

…”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Peter+1-2&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


—–

https://oca.org/readings/daily/2019/11/16

—–
http://hungary.orthodoxia.org/2019/05/01/egyhazi-kalendarium-a-2019-ev-majus-honapjara-az-ujnaptar-szerint/#more-19195
——

http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

 


2014. november 16. vasárnap, 14:20

Drága gyermekeim, a szomorúság és a szorongattatás idején nektek mindig hívnotok kell engem, Édesanyátokat, hogy segítsek enyhíteni aggodalmaitokat, független attól, hogy milyen nehezek a körülmények.

Ne feledjétek, hogy amikor én Fiam elé tárom különleges kéréseteket, legyen az a lelketek megmentésére vagy bármi másra vonatkozó kérés, Ő mindig válaszolni fog kérésemre. Ha az egy különleges áldással vagy gyógyulással kapcsolatos kérés, akkor én mindig közbe fogok járni a nevetekben. Egyetlen kérés sem lesz figyelmen kívül hagyva, és ha az megfelel Isten Akaratának, akkor imáitok meghallgatásra találnak. Egyetlen olyan lélek sincs a Földön, aki ne kérhetné Fiam segítségét, ha a lelkük üdvösségéért könyörögnek.

 …”

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-ha-nem-keritek-akkor-hogyan-tudna-fiam-segiteni-nektek

 

——–
Tóra:

Sára temetése

23.1 Sára 127 évet élt — ennyi volt az életideje. Kánaán földjén halt meg, Kirját-Arbában, vagyis Hebronban.

Ábrahám meggyászolta a feleségét. Majd mikor leteltek a gyász napjai, elment a hettitákhoz, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy idegen és jövevény vagyok közöttetek. Kérlek, adjatok nekem alkalmas temetkezőhelyet saját birtokul, hogy oda temessem halottamat!”

5-6 „Hallgass meg minket, Urunk — felelték a hettiták —, hiszen nagy fejedelem vagy közöttünk! Válaszd bármelyik neked tetsző temetkezőhelyet, és oda temesd halottadat! Egyikünk sem fogja megtagadni tőled, sem megakadályozni téged, akármelyikünké is legyen az a hely.”

Akkor Ábrahám fölkelt, és meghajolt a hettiták előtt, majd ezt válaszolta: „Ha valóban megengeditek, hogy itt temessem el halottamat, akkor szóljatok az érdekemben Efrónnak, Cóár fiának! Mert az ő tulajdona az a makpélai barlang, a szántóföldje végében — azt szeretném megvenni tőle. Teljes árat fizetek érte, akármennyi is legyen az. Itt előttetek kész vagyok megadni az árát, hogy saját temetkezőhelyem legyen az a barlang.”

10 Efrón is ott ült a hettita vezetők között, és most ő szólalt meg, hogy mindenki hallotta, aki arra járt a városkapunál: 11 „Nem úgy, Uram! Hanem, kérlek, hallgasd meg ajánlatomat! Neked adom azt az egész földet, amelyben a barlang fekszik. Népem fiai előtt, mint tanúk előtt, neked adom, csak temesd oda halottadat!”

12 Ábrahám ismét meghajolt a föld tulajdonosai előtt. 13 Majd ezt válaszolta Efrón ajánlatára az összes jelenlévő hettita előtt: „Kérlek, fogadd el, hogy teljes árat akarok fizetni a földedért! Ha eladod azt a földet, én megveszem tőled, és megadom az árat, amit kérsz. Akkor majd eltemetem oda halottamat.”

14 Efrón akkor így felelt: 15 „Uram, kérlek, halld ajánlatomat! Az a földdarab mindössze 400 sékel ezüstöt[a] ér. De kettőnk között egy ilyen összeg csekélységnek számít — temesd csak el oda nyugodtan halottadat!”

16 Ábrahám ezzel elfogadta az ajánlatot, és a többi hettita előtt kimérte Efrón kezéhez a 400 sékel ezüstöt, ahogy az a kereskedők között szokás, ha üzletet kötnek.

17-18 Így vásárolta meg a hettiták nyilvánossága előtt Ábrahám Efróntól azt a makpélai földdarabot. Ez a terület Mamrétól, azaz Hebrontól keletre fekszik, fák is vannak rajta, és ebben van az a bizonyos barlang. Mindez Ábrahám tulajdona lett. 19 Ezután Ábrahám eltemette Sárát, a feleségét Makpéla mezején, a barlangban, Mamrétól, azaz Hebrontól keletre, Kánaán földjén. 20 Ez a földdarab, a benne fekvő barlanggal együtt — mivel a hettitáktól megvásárolta — Ábrahám jogos tulajdona lett, családi temetkezőhelyül.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis+23&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Adónijjá meg akarja szerezni a királyságot

1.1 Dávid király nagyon megöregedett, és idős kora miatt állandóan fázott. Szolgái hiába próbálták takarókkal melegíteni. Végül azt javasolták a királynak: „Hadd keressünk urunknak egy fiatal szűz leányt, aki gondozza a királyt. Ha ez a leány a király karjai között fekszik, akkor urunk nem fog fázni többé.” A király szolgái tehát keresni kezdtek egész Izráelben egy szép leányt, hogy szolgálja a királyt. Végül rátaláltak a súnémi Abiságra, akit el is vittek Dávidhoz. Ez a leány valóban nagyon szép volt. Ettől fogva ő ápolta és gondozta a királyt, aki azonban nem hált vele.

5-6 Adónijjá, Dávid fia, akit Haggít szült Dávidnak, daliás termetű férfi volt. Adónijjá később született, mint a féltestvére, Absolon. Adónijjá elbizakodottságában ezt mondta: „Én  leszek a király Dávid után!” Saját testőrökből álló kíséretet szerzett magának, amely lovasokból, harci szekerekből és ötven gyalogos katonából állt. Ez utóbbiak mindig Adónijjá harci szekere előtt futottak, akárhová ment. Dávid azonban soha nem szólt Adónijjának, és nem vonta kérdőre, bármit is tett. Soha nem dorgálta meg: „Fiam, miért viselkedsz így?!”

Adónijjá tanácskozott Jóábbal, Cerúja fiával és Ebjátárral, a pappal, akik a pártjára álltak, és támogatták. Azonban voltak, akik nem csatlakoztak Adónijjához: Cádók pap, Benája, Jójádá fia, azután Nátán próféta, Simei, Réi, meg Dávid testőrei.

Ezután történt, hogy Adónijjá juhokat, marhákat és hizlalt borjakat áldozott a Kígyó-sziklánál, a Rógél-forrás[a] mellett. Erre az alkalomra meghívta a testvéreit — a király összes fiát —, és Júda törzsének minden királyi tisztviselőjét, 10 csak a következőket nem hívta meg: Salamont, a testvérét; Nátán prófétát meg Benáját és a király testőreit.

Nátán és Betsabé közbenjár Dávidnál

11 Nátán próféta azonban megtudta ezt, és felkereste Betsabét, Salamon anyját. Ezt kérdezte tőle: „Nem hallottad, hogy Adónijjá, Haggít fia lett a király? Urunk, Dávid pedig semmit sem tud róla! 12 Most hát hallgass rám! Hadd adjak neked tanácsot, hogyan mentheted meg az életedet és fiad, Salamon életét is. 13 Menj be Dávid királyhoz, és mondd ezt neki: Uram, királyom! Nem úgy van-e, hogy esküvel erősítve megígérted szolgálódnak: »Egészen biztos, hogy a fiad, Salamon lesz utánam a király, ő követ engem a trónon!« Akkor miért lett mégis Adónijjá a király?” 14 Amíg te beszélsz a királlyal, én is bemegyek hozzá, és megerősítem szavaidat.

15 Így hát Betsabé meglátogatta a királyt, aki már nagyon öreg volt, és a hálószobájában feküdt. A súnémi Abiság volt mellette, aki szolgálta a királyt. 16 Betsabé fejet hajtott, majd földre borult a király előtt, aki megkérdezte tőle: „Mit kívánsz?”

17 Betsabé így felelt: „Uram, királyom! Te megesküdtél nekem, szolgálólányodnak az Örökkévalóra, Istenedre: »Egészen biztos, hogy a fiad, Salamon lesz utánam a király, ő követ engem a trónon!« 18 Most pedig Adónijjá lett a király, te pedig, uram, királyom, nem is tudsz róla! 19 Adónijjá éppen most nagy lakomát tart. Sok bikát, hizlalt borjút és juhot áldozott, és meghívta a király összes fiát, Ebjátár papot és Jóábot, a hadsereg vezetőjét. De Salamont, a szolgádat nem hívta meg. 20 Most hát, uram, királyom, rajtad van egész Izráel szeme! Neked kell megmondanod, ki legyen a király utánad! 21 Máskülönben, miután te, uram, királyom, pihenni térsz őseid mellé, Adónijjá engem és Salamont lázadónak fog tekinteni.”

22 Mialatt Betsabé a királlyal beszélt, megérkezett Nátán próféta is. 23 A szolgák jelentették a királynak: „Itt van Nátán próféta.” Nátán bejött, és földre borult a király előtt. 24 Azután ezt kérdezte: „Uram, király! Te mondtad azt, hogy Adónijjá uralkodjon utánad, és ő üljön a trónodra? 25 Mert ő ma nagy vendégséget rendezett. Sok bikát, hizlalt borjút és juhot áldozott, meghívta a király összes fiát, a hadsereg vezetőit és Ebjátár papot. Ezek együtt lakomáznak, és azt kiáltják: »Éljen Adónijjá, a király!« 26 Azonban engem, a te szolgádat; Cádók papot, Benáját, Jójádá fiát, és szolgádat, Salamont — bennünket nem hívott meg Adónijjá! 27 Uram, királyom, valóban tőled van ez a dolog? Ha igen, akkor miért nem mondtad meg szolgáidnak, ki fog követni a trónodon?”

28 Akkor Dávid behívatta Betsabét, aki megállt előtte.

29 A király megesküdött: „Az Örökkévalóra esküszöm, aki örökké él, és aki megszabadította a lelkemet minden bajból, 30 hogy bizony ma megteszem, amit régen esküvel megígértem neked! Mert megesküdtem neked az Örökkévalóra, Izráel Istenére: »Egészen biztos, hogy a te fiad, Salamon uralkodik utánam, és ő ül majd a trónomra.«”

31 Akkor Betsabé arccal a földre borult a király előtt, és ezt mondta: „Uram, Dávid király, örökké élj!”

52 Salamon erre így válaszolt: „Ha Adónijjá úgy él, hogy hűségét bizonyítja — akkor a haja szála sem görbül. De ha valami gonoszságot követ el, akkor meg kell halnia!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20Kings+1:1-31&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——————-

https://www.hebcal.com/sedrot/chayeisara

————-


2014. november 15. szombat, 10:22

….

Az a nap, amikor Házam Fedele alatt hamis isteneknek fogjátok kifejezni hódolatotokat, az a nap lesz, amikor megrohamozom Templomomat, és mindent megsemmisítek benne. Mennyire langyos a hite néhány szolgámnak, akik befolyást gyakorolnak a lakosságra és arra törekszenek, hogy az emberek szolgai hízelgését keressék. Milyen kevés tiszteletet mutatnak Irántam a Saját Házamban, amikor mindent, amit Én adtam nektek, közönyösen félredobnak, míg végül semmi sem fog maradni Belőlem Egyházamban. ….”

https://masodikeljovetel.hu/poganyok-akik-elkerulik-az-igazsagot-be-fognak-lepni-hazamba