Címke: üldözés

Üdvösség Anyja: Amikor egy küldetés, mely azt állítja, hogy Isten Szavát mondja, hamis, akkor azzal szemben nem fognak gyűlöletet mutatni

“…A testvéreiteknek ne okozzatok kárt, és ne csapjátok be egymást, mert ezt megbünteti az Úr! Erre már régebben is figyelmeztettünk titeket. Az Úr szent életre hívott el bennünket, és nem arra, hogy bűnben éljünk! Ezért, aki nem akar engedelmeskedni ennek a tanításnak, az nem embereket utasít el, hanem Istent, aki pedig Szent Szellemét adta nekünk!

A testvéri szeretetről nem is kell nektek írnom, hiszen titeket maga Isten tanított meg arra, hogyan szeressétek egymást. 10 Ti valóban szeretitek minden testvéreteket egész Macedóniában! Csak arra biztatlak, hogy ezt folytassátok!

11 Becsületbeli dolognak tartsátok, hogy csendesen és békességben éljetek! Mindenki gondosan végezze a maga munkáját, és saját kezével keresse meg a kenyerét! Ezt már korábban is parancsoltuk nektek. 12 Viselkedjetek tisztességesen a hitetlenekkel szemben, és ne szoruljatok rá senkire!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20Thessalonians+4&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/11/07
—–

Igazság Könyve:

“2013.11.08 00:09

Drága gyermekeim, Isten dédelgetett kicsinyei, nem szabad megengednetek soha, hogy a nézeteltérések egymás iránti gyűlöletté fajuljanak. A gonosz szörnyű szenvedést hoz létre köztetek, terjesztvén gonosz fertőzését, különösen Isten kiválasztott látnokai és prófétái ellen.

Amikor Isten jelen van egy Küldetésben, amelyet Ő hagyott jóvá a Földön a lelkek megmentése érdekében, azt a Sátán mindig támadni fogja. Isten igaz prófétáit az ellenük irányuló üldöztetésről és a velük szemben tanúsított gyűlöletről fogjátok felismerni. Fel fogjátok ismerni őket küldetésük nyilvános elutasítása és a mások okozta gonosz cselekedetek révén.

Amikor egy küldetés, mely azt állítja, hogy Isten Szavát mondja, hamis, akkor azzal szemben nem fognak gyűlöletet mutatni, mivel a Sátán sohasem fogja nyilvánosan támadni azokat, akiket megtéveszt. Amikor Fiam önmagát megismerteti, akkor Őt mindig meg fogják sérteni, mivel az embert a bűne elválasztja Istentől. Amikor Fiam a Földön járt, bármerre is ment, ordítottak Rá. Elátkozták Őt, és követ dobtak Rá és mindazokra, akik követték Őt. És bár Őt csalónak nyilvánították, a sok hamis prófétát körbehízelegték, akik megpróbálták felvenni a versenyt Vele. Ugyanez lesz igaz akkor is, amikor Ő utolsó útjára indul, hogy összegyűjtse mindazokat, akik továbbra is Benne és Vele maradnak. Egyesíteni fogja mindazokat, akik az Ő Tanításaiból élnek, és akik továbbra is hűséges és alázatos szolgák maradnak. Aztán Maradék Egyházának segítségével a végsőkig harcolni fog, hogy annyi lelket mentsen meg, amennyit csak lehetséges, beleértve minden ellensége lelkét is, és mindazokat, akik nem hajlandók Őt elfogadni.

Ha szeretitek Fiamat, akkor az egymás iránti gyűlöletetekkel nem szabad Őt soha megbántanotok. Fiam azt mondta nektek, hogy nem maradhattok egységben Vele, ha gyűlölet van a szívetekben.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy mindnyájan, akik Kereszténynek valljátok magatokat, kövessék majd Fiam példáját.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/udvosseg-anyja-amikor-egy-kuldetes-mely-azt-allitja-hogy-isten-szavat-mondja-hamis-akkor-azzal-szemben-nem-fognak-gyuloletet-mutatni/

—–
Római katolikus:
2018-11-08

31. évközi hét csütörtök

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a filippiekhez írt leveléből
Isten előtt nem a származás számít, hanem a Krisztusban való élet.
Testvéreim!
Mi vagyunk Isten választott népe, akik lélekben szolgálunk Istennek, mi, akik Jézus Krisztusban dicsekszünk.
Mi nem a testi származásban bizakodunk, bár én származásommal is dicsekedhetnék. Ha valaki más úgy gondolja, hogy üdvössége biztonságban van, mert Izrael népéhez tartozik, én még inkább vélekedhetnék így magamról. Izrael népéből, Benjámin törzséből származom. Nyolc nappal születésem után körülmetéltek. Zsidó vagyok a zsidók közül. Törvénytartó farizeus voltam. Isten egyházát szenvedélyesen üldöztem. Mózes törvénye szerint feddhetetlenül törekedtem az életszentségre.
Ám amit egykor előnyömnek tekintettem, azt most Krisztusért értéktelennek tartom. Sőt Uramnak, Jézus Krisztusnak fölséges ismeretéhez mérten mindent szemétnek tartok.
Ez az Isten igéje.
Fil 3,3-8a

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Örvendezzenek mindazok, * akik az Urat szívből keresik! 3b. vers. – 8 G. tónus.
Vagy: Alleluja. 8. szám.
Előénekes: Énekeljetek és zengjetek zsoltárt neki, * emlegessétek minden csodáját.
Dicsekedjetek szent nevével, * az Urat kereső szívek örvendezzenek.
Hívek: Örvendezzenek mindazok, * akik az Urat szívből keresik!
Vagy: Alleluja.
E: Keressétek az Urat és hatalmas erejét, * keressétek arcát szüntelen.
Emlékezzetek a csodatettekre, melyeket végbevitt, * csodáira és az ajkáról elhangzó döntésekre.
H: Örvendezzenek mindazok, * akik az Urat szívből keresik!
Vagy: Alleluja.
E: Ti vagytok Ábrahámnak, az ő szolgájának ivadékai, * választottjának, Jákobnak fiai.
Ő a mi Urunk és Istenünk, * ő ítélkezik az egész földön.
H: Örvendezzenek mindazok, * akik az Urat szívből keresik!
Vagy: Alleluja.
Zsolt 104,2-3.4-5.6-7

ALLELUJA
Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: * Én felüdítlek titeket – mondja a mi Urunk. Mt 11,28 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
A mennyország örül minden megtérő bűnösnek.
Abban az időben vámosok és bűnösök jöttek Jézushoz, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók zúgolódtak emiatt, és azt mondták: „Ez szóba áll a bűnösökkel és együtt étkezik velük.”
Jézus erre a következő példabeszédet mondta nekik: „Ha közületek valakinek száz juha van, és egy elvész belőlük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet, s nem megy-e az elveszett juh után, amíg meg nem találja? Ha megtalálta, örömében vállára veszi, hazasiet vele, összehívja barátait és szomszédait, és azt mondja nekik: »Örüljetek velem, mert megtaláltam elveszett juhomat.« Mondom nektek, éppen így nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igazon, akinek nincs szüksége megtérésre.
Ha pedig egy asszonynak tíz drachmája van, és elveszít egy drachmát, nem gyújt-e világot, nem sepri-e ki a házát, nem keresi-e gondosan, amíg meg nem találja? És ha megtalálta, összehívja barátnőit meg a szomszédasszonyokat, és azt mondja: »Örüljetek velem, mert megtaláltam elveszett drachmámat.« Mondom nektek, az Isten angyalai is éppen így örülnek majd egy megtérő bűnösnek.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 15,1-10″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-11-08


——
Görög katolikus:

Józsué találkozik az Örökkévaló seregének fejedelmével13 Ekkor történt, hogy Józsué Jerikó közelében meglátott egy férfit, aki kivont karddal a kezében megállt vele szemben. Józsué odalépett hozzá, és megkérdezte: „Közénk tartozol, vagy ellenségeinkhez?”

14 „Egyik sem — válaszolta ő —, hanem az Örökkévaló seregének a vezére vagyok. Most érkeztem.”

Ekkor Józsué nagy tisztelettel a földre borult előtte, és ezt mondta: „Szolgád vagyok, Uram! Mit parancsolsz a szolgádnak?

15 Az Örökkévaló seregének fejedelme ezt válszolta Józsuénak: „Vedd le a sarudat, mert a föld, ahol vagy, szent!” Józsué engedelmeskedett.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Joshua+5%3A13-15&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


Izráel hűtlensége és a midjáni elnyomás

6.1 Ezután Izráel népe ismét azt tette, amit gonosznak tart az Örökkévaló. Emiatt ő hét éven keresztül kiszolgáltatta őket a midjániaknak. Azok pedig kegyetlenül bántak velük. Ezért az izráeliek rejtekhelyeket készítettek a barlangokban és erődítményeket a hegyekben, ahová elrejtették a midjániak elől az élelmet.

[7] [a] Izráel népe a midjániak miatt segítségért kiáltott az Örökkévalóhoz.

Az Örökkévaló angyala meglátogatja Gedeont

11 Ebben az időben eljött az Örökkévaló angyala Gedeonhoz, és leült egy tölgyfa alá az Abíezer nemzetséghez tartozó Jóás birtokán, Ofrában. Gedeon, Jóás fia ekkor éppen titokban búzát csépelt egy szőlőprés rejtekében. Ide bújt el a midjániak elől, hogy megmentse előlük a termést. 12 Az angyal megjelent Gedeonnak, és így szólította meg: „Az Örökkévaló veled van, bátor vitéz!”

13 Gedeon azonban így válaszolt: „Ó Uram! Ha az Örökkévaló valóban velünk van, akkor miért ér bennünket ennyi nyomorúság? Hol vannak most az Örökkévaló csodálatos tettei, amelyekről őseink beszéltek? Hiszen ő hozott ki bennünket Egyiptomból! De most már elhagyott minket az Örökkévaló, és kiszolgáltatott a midjániak kényének-kedvének”.

14 Akkor az Örökkévaló odafordult Gedeonhoz, és ezt mondta neki: „Én téged küldelek, hogy szabadítsd meg Izráelt a midjániaktól! Indulj el így, ahogy vagy, amennyi erőd van, azzal!”

15 „Ó Uram! Én szabadítsam meg Izráelt? De hogyan, mikor Manassé egész törzsében a mi családunk a legszegényebb, és apám családjában én vagyok a legfiatalabb?” — szabadkozott Gedeon.

16 „Én veled leszek — felelte az Örökkévaló —, ezért le fogod győzni a midjániakat, mintha csak egyetlen embert kellene megverned.”

17 Erre Gedeon így felelt: „Uram, ha kedves vagyok neked, kérlek, erősítsd meg, hogy valóban te vagy az, aki beszélsz velem! 18 Most hazamegyek, és áldozatot készítek a számodra. Kérlek, várj meg, amíg visszajövök, és eléd teszem az áldozatot!”

„Megvárom, amíg visszajössz” — válaszolta.

19 Gedeon hazasietett, hogy elkészítse az áldozatot: egy kecskegidát és egy éfá[b] lisztből kovásztalan lepényeket. A húst egy kosárba tette, a hús levét egy edénybe, és az egészet kivitte a tölgyfához, majd felajánlotta az áldozatot. 20 Isten angyala ekkor azt mondta: „Tedd a húst és a lepényeket a sziklára, a hús levét meg öntsd rá”. Gedeon engedelmeskedett.

21 Akkor az Örökkévaló angyala kinyújtotta a botját, és megérintette a húst és a lepényeket, mire a kősziklából tűz csapott ki, amely megemésztette az egész áldozatot. Ekkor az angyal eltűnt Gedeon szeme elől. 22 Gedeon csak ekkor ismerte föl, hogy az Örökkévaló angyalával találkozott. Fölkiáltott: „Ó, Örökkévaló Úr Isten! Hiszen magát az Örökkévaló angyalát láttam szemtől szembe!”

23 De az Örökkévaló megnyugtatta: „Békesség neked! Ne félj, nem halsz meg!”

24 Akkor Gedeon oltárt épített az Örökkévalónak, és így nevezte: „Az Örökkévaló a békesség”.[c] Ez az oltár ma is ott található Ofrában, az Abíezer nemzetség birtokán.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Judges+6&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Példázat a gyomokról és a búzáról

24 Másik történetet is mondott nekik. „Isten Királysága hasonló ehhez: egy ember tiszta búzát vetett a szántóföldjébe. 25 Amikor mindenki aludt, eljött az ellensége, és gyommagokat[a] szórt a vetés közé, majd elment. 26 A búza felnőtt, és kalászt hozott, de közben a gyomok is megnőttek. 27 A szolgák ekkor megkérdezték a gazdájukat: »Uram, te jó magot vetettél a földedbe. Akkor hogyan kerültek oda a gyomok?«

28 »A gyomokat az ellenség vetette« — felelte a gazda.

A szolgák tovább kérdezték: »Akarod, hogy kigyomláljuk?«

29 »Ne tegyétek — válaszolta —, mert akkor esetleg a búzát is kitépnétek a gyomokkal! 30 Hagyjátok csak együtt nőni mindkettőt az aratásig! Akkor szólok majd az aratóknak: Szedjétek össze először a gyomokat, kössétek csomókba, és égessétek el, a tiszta búzát pedig gyűjtsétek a raktáramba!«”

A mustármag és a kovász példázata

31 Ezután egy másik hasonlatot is mondott nekik: „Isten Királysága hasonló ahhoz, mikor egy ember a kertjébe mustármagot vet. 32 Ez a legkisebb a magok között, de mire felnő, nagyobb lesz minden más kerti növénynél. Szinte fává nő, rászállnak a madarak, és fészket raknak az ágai között.”

33 Mondott nekik egy másik hasonlatot is: „Isten Királysága hasonló ehhez: egy asszony kovászt kevert három mérce[b] lisztbe, majd állni hagyta, amíg az egész tészta megkelt.”

34 Jézus mindig ilyen jelképes történetek segítségével tanította az embereket, példázatok nélkül nem mondott nekik semmit. 35 Így teljesedett be, amit Isten a prófétán keresztül mondott:

„Példázatok és hasonlatok által szólok.
    Olyan titkokról beszélek,
    amelyek a világ teremtése óta rejtve voltak.”[c]

A búza és a gyomok példázatának magyarázata

36 Ezután Jézus elbocsátotta az embereket, és hazament. Tanítványai odamentek hozzá, és kérték: „Magyarázd el nekünk a búza és a gyomok példázatát!”

37 Jézus így válaszolt: „Aki a jó magot veti, az az Emberfia. 38 A szántóföld a világ. A jó mag azokat jelképezi, akik Isten Királyságához tartoznak, a gyomok pedig azokat, akik a Gonoszhoz tartoznak. 39 Az ellenség, aki a gyomokat veti, a Sátán. Az aratás ennek a korszaknak a vége[d], az aratók pedig az angyalok.

40 Ahogy a gyomokat összeszedik és elégetik, úgy fog történni ennek a korszaknak a végén is. 41 Az Emberfia elküldi angyalait, hogy válogassák ki és gyűjtsék össze Királyságából mindazokat, akik gonosz dolgokat tesznek, és akik miatt az emberek vétkeznek. 42 Ezeket tüzes kemencébe dobják, ahol sírás és fogcsikorgatás lesz. 43 Ekkor azok, akik szeretik az igazságot, ragyogni fognak majd Mennyei Atyjuk Királyságában, mint a nap. Akinek van füle, hallja és értse meg, amit mondok!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+13%3A24-43&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Amit Isten az angyalokon keresztül mondott, az érvényesnek és igaznak bizonyult. Ezért, amikor Izráel népe nem engedelmeskedett a Törvénynek, hanem ellene szólt vagy tett valamit, megkapta méltó büntetését. Isten megmentő kegyelme azonban, amelyet felkínált nekünk, sokkal hatalmasabb! Ezért még kevésbé kerülhetjük el a büntetést, ha nem törődünk a kegyelemmel! Hiszen először maga az Úr Jézus hirdette Isten megmentő kegyelmét! Azok pedig, akik személyesen hallották őt, tanúsítják, hogy mindez igaz. De maga Isten is bizonyította, hogy ez az üzenet igaz: jelekkel, csodákkal, sokféle természetfölötti jelenséggel és a Szent Szellem ajándékaival. Ezeket az ajándékokat Isten úgy osztja szét az emberek között, ahogyan ő akarja.

Krisztus emberré lett, hogy megmentsen bennünket

Isten nem angyalokat választott ki arra, hogy uralkodjanak abban a következő világkorszakban, amelyről most beszélünk. Az Írásban ezt olvassuk:

„Micsoda az ember, hogy törődsz vele, Istenem,
    vagy az ember fia[a], hogy gondolsz rá?
Rövid időre alacsonyabb rangúvá tetted az angyaloknál,
    azután megkoronáztad őt dicsőséggel, méltósággal,
és mindent uralma[b] alá helyeztél.”[c]

Amikor Isten mindent Jézus Krisztus uralma alá helyezett, nem hagyott ki semmit. Igaz, most még nem látjuk, hogy minden az ő uralma alatt van. Azt azonban látjuk, hogy Isten dicsőséggel és méltósággal koronázta meg Jézust, aki rövid ideig valóban alacsonyabb rangú volt az angyaloknál. Jézus azért kapta ezt a dicsőséget, mert elszenvedte a kivégzést, és Isten kegyelméből mindenkiért megízlelte a halált.

10 Isten teremtett mindent a világon, és minden az ő dicsőségére szolgál. Mivel Isten sok fiát akarja bevezetni a dicsőségébe, ezért Jézust a szenvedései által tette tökéletessé. Így volt ez helyes, mert Jézus az, aki Isten fiait bevezeti a dicsőségbe.

 
 
 
“2013.11.10 15:00
Én Vagyok minden élet Teremtője. Én teremtettem az embert. Én teremtettem a világot. Ne tagadjátok ezt soha, mert ha ezt teszitek, akkor már egy hamis tant fogtok követni. Minden égi beavatkozást – és ebből sok lesz – ki fognak magyarázni. Amikor ezeket a jeleket látjátok, tudnotok kell, hogy a Második Eljövetel napja közel van. 
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/isten-az-atya-nem-lesz-olyan-tudomanyos-kiertekeles-melynek-ertelme-lenne-amikor-a-ket-nap-majd-lathato-lesz/
“…16 A tanítványainak pedig ezt mondta Jézus: „Aki hallgat rátok, az valójában énrám hallgat. Aki titeket visszautasít, az engem utasít vissza. Aki pedig engem visszautasít, azt utasítja vissza, aki elküldött engem.”

Láttam a Sátán bukását

17 Amikor a hetvenkét tanítvány nagy örömmel visszatért, azt mondták Jézusnak: „Uram, még a gonosz szellemek is engedelmeskednek, amikor a nevedben rájuk parancsolunk!” 18 Jézus erre így felelt: „Láttam a Sátán bukását, ahogy a Mennyből lezuhant, mint a villám! 19 Figyeljetek rám! Igaz, hogy hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon tapossatok, s ez a hatalom nagyobb, mint az ellenség minden ereje, és semmi sem árthat nektek. 20 De mégse annak örüljetek, hogy a gonosz szellemek engedelmeskednek nektek, hanem annak, hogy a nevetek fel van írva a Mennyben!

Jézus hálát ad az Atyának

21 Akkor Jézus a Szent Szellem által ujjongott, örült, és így dicsérte Istent: „Dicsőítelek, Atyám, Menny és Föld Ura, hogy ezeket elrejtetted a bölcsek és okosak elől, de megmutattad azoknak, akik olyanok, mint a kisgyermekek. Igen, Atyám, mert így láttad jónak!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+10%3A16-21&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“2013.11.04 16:00


Az angyalok a Mennyben elkezdték a végső csatát, hogy elpusztítsák Atyám ellenségeit a Földön. Ahogy dúl a csata, mindenhol el fogja nyelni a lelkeket. Különösen azok lelkét fogja csábítani, akik sötétségben vannak, és akik nem igazán ismernek Engem, hogy harcoljanak azok ellen, akiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe. …” 
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/atyam-haragja-olyan-mertekben-fog-novekedni-minel-tobb-halatlan-gyermeke-szegul-ellen-az-o-mindenhato-szovetsegenek/

“2013.11.08 00:09

Drága gyermekeim, Isten dédelgetett kicsinyei, nem szabad megengednetek soha, hogy a nézeteltérések egymás iránti gyűlöletté fajuljanak. A gonosz szörnyű szenvedést hoz létre köztetek, terjesztvén gonosz fertőzését, különösen Isten kiválasztott látnokai és prófétái ellen.

Atyám Haragja olyan mértékben fog növekedni, minél több hálátlan gyermeke szegül ellen az Ö Mindenható Szövetségének.

Tóra:

Izsák fiai: Ézsau és Jákób

19 Ez Ábrahám fia, Izsák családjának és utódainak története.

20 Izsák negyven éves korában vette feleségül Rebekát, az arám Betúél leányát, Lábán húgát Mezopotámiából.

21 Rebeka meddő volt, ezért Izsák könyörgött az Örökkévalónak a feleségéért. Az Örökkévaló meghallgatta, és megadta, hogy Rebeka gyermeket foganjon. 22 Rebeka észrevette, hogy ikrekkel terhes, mert a magzatok lökdösték egymást a méhében. Azon töprengett, hogy miért történik ez vele, majd megkérdezte az Örökkévalót, 23 aki ezt felelte:

Ikreket hordasz méhedben,
    akiktől két nemzet származik.
Méhedből két versengő nép válik szét:

    az egyik erősebb lesz,
    és az idősebb szolgálja a fiatalabbat. ….”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis+25%3A19-55&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–

Igazság Könyve:

“2013.11.04 16:00

Drága szeretett leányom, Isten gyermekeinek meg kell érteniük a nagy csata óriási voltát, mely szeretett Atyám és a gonosz között zajlik. Oly kevesen tudnák közületek valaha is megérteni ennek a nagy csatának intenzitását, amely már megkezdődött.

Az angyalok a Mennyben elkezdték a végső csatát, hogy elpusztítsák Atyám ellenségeit a Földön. Ahogy dúl a csata, mindenhol el fogja nyelni a lelkeket. Különösen azok lelkét fogja csábítani, akik sötétségben vannak, és akik nem igazán ismernek Engem, hogy harcoljanak azok ellen, akiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe. Azok, akik nem ismernek Engem, akik nem hisznek Bennem, akik nem hisznek Atyámban, és nem hisznek a Sátán létezésében, a harcmező széléről fogják szemlélni, amint a két Keresztény csapat összecsap a Földön. Ez a két tábor a Keresztény Egyházakhoz fog tartozni. A Keresztények mindkét oldalon a legnagyobb üldöztetést fogják elszenvedni, és ráncigálni fogják őket minden irányból, arra biztatván, hogy hagyjanak el Engem.

Az ártatlan lelkeknek azzal a gyűlölettel fognak fájdalmat okozni, melyet Isten ellenségei fognak okozni és a Sátán napirenden, tele gyűlölettel, mindkét tábort sakkfiguraként fogja használni. Ennek szörnyű pusztulás lesz a következménye a Földön. A pusztulást az ember bűnei fogja okozni, és mert elárultak Engem. Isten, az Én Atyám elutasítása akkor válik nyilvánvalóvá, amikor úgy döntenek, hogy megváltoztatják a Törvényeket – melyeket az Ő Parancsára fektettek le -, hogy azokat elfogadhatóvá tudják tenni bűnös életükben. Tudjátok meg, hogy ennek rettenetes büntetés lesz a következménye.

Atyám Haragja olyan mértékben fog növekedni, minél több hálátlan gyermeke szegül ellen az Ö Mindenható Szövetségének. Azok, akik Második Eljövetelemre készülnek, egyfajta börtönbe lesznek elbarikádozva, amikor arra fogják őket kényszeríteni, hogy lenyeljék a hazugságokat. Amennyiben nem lesznek hajlandóak elfogadni az eretnekségeket, amelyeket lekényszerítenek a torkukon, akkor ki fogják őket dobni a Templomaikból. Szavam rövidesen feledésbe merül. Minden, amire figyelmeztettelek benneteket, pontosan úgy fog megtörténni, ahogyan azt mondtam nektek. Azok, akik vakok az Igazságra, inkább hazugságban szeretnének élni, mert könnyebb lesz elfogadni a hazugságokat, mivel azokat nagyon vonzó módon fogják nekik bemutatni.

Az eretnekséget a tömegnek úgy fogják bemutatni, mint Egyházam alkotmányának egy új részét, amelynek valójában semmi köze Hozzám. Mindenki hangosan fogja követelni, hogy fogadják el azt, mivel ők nem maradtak éberek az időkre, amelyekre figyelmeztették őket a Nagy Napra vonatkozólag, ahová (az idő) vezet. Most fel kell készülnötök erre a napra. Távoznotok kell, amikor kétségbe vonják Istenségemet, mivel az sokféleképen fog történni földi Egyházamban. Ha megtámadjátok Ellenségeimet, nem fogtok győzni. Hagyjátok figyelmen kívül őket. Imádkozzatok a lelkükért, és készítsétek fel szeretteiteket, mert hamarosan vége lesz.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/atyam-haragja-olyan-mertekben-fog-novekedni-minel-tobb-halatlan-gyermeke-szegul-ellen-az-o-mindenhato-szovetsegenek/

 
 
“…
Azokon, akik szövetségét híven őrzik, * és hűségesen teljesítik parancsát.
H: Az igazak lelkének * az Úr ad üdvösséget.
Zsolt 22,1 és 22,1-3.4.5.6 vagy 36,39a és 102,8. és 10.13-14.15-16.17-18

—–
Római katolikus:
2018-11-04Évközi 31. vasárnapKezdőének:
Ne hagyj magamra, én Uram, Istenem, ne távozz el tőlem! Siess, oltalmazz engem, Uram, én menedékem! (Zsolt 37,22-23)

Könyörgés:
Mindenható, irgalmas Isten, a te kegyelmed műve, hogy híveid méltóképpen és tetszésed szerint szolgálnak neked. Add, kérünk, hogy minden akadályt legyőzve elnyerjük a megígért boldogságot. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Mózes ötödik könyvéből
Az Ígéret földjének határán Mózes ezt a beszédet intézte a néphez: „Féld az Urat, Istenedet egész életedben, tartsd meg parancsait és törvényeit, amelyeket meghagyok neked, fiaidnak és unokáidnak is, hogy sokáig élj.
Halld hát, Izrael, és legyen gondod rá, hogy teljesítsd azokat, így jól megy majd sorod és megsokasodsz a tejjel-mézzel folyó országban, amelyet az Úr, atyáid Istene ígért neked! Halld, Izrael! Az Úr, a mi Istenünk az egyetlen Úr! Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és minden erődből! Ezeket a parancsokat, amelyeket ma szabok neked, őrizd meg szívedben.”
Ez az Isten igéje.
MTörv 6,2-6

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Szeretlek, Uram, Istenem, * én erősségem. 3a. tónus.
Előénekes: Szeretlek, Uram, Istenem, * én erősségem.
Menedékem és sziklaváram, * szabadítóm te vagy, Uram.
Hívek: Szeretlek, Uram, Istenem, * én erősségem.
E: Istenem, segítőm, akiben remélek, * oltalmazóm, pártfogóm és üdvöm ereje.
Az Úrhoz kiáltok, aki dicséretre méltó, * és megszabadulok ellenségeimtől.
H: Szeretlek, Uram, Istenem, * én erősségem.
E: Él az Úr, az én áldott segítőm, * legyen dicsőség üdvöm Istenének.
Felmagasztalta királyát, győzelmet adott néki, * irgalmas volt fölkentjéhez.
H: Szeretlek, Uram, Istenem, * én erősségem.
Zsolt 17,2-3a.3bc-4.47.51ab

SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből
Testvéreim!
A zsidóknál nagy számban voltak papok, mivel a halál következtében nem maradhattak meg. Krisztus viszont örökre megmarad, s így papsága örökké tart. Ezért tudja mindörökre üdvözíteni azokat, akik általa járulnak Isten elé, hiszen örökké él, hogy közbenjárjon értünk. Ilyen főpap kellett nekünk: szent, ártatlan, feddhetetlen, a bűnösöktől elkülönített, aki fölségesebb az egeknél. Ő nem szorul rá, mint a többi főpap, hogy naponként először a saját vétkeiért mutasson be áldozatot, s csak azután a nép bűneiért. Egyszer s mindenkorra megtette ezt, amikor feláldozta önmagát. A törvény tehát gyarló embereket rendelt főpappá, míg az eskü szava, amely a törvényt követte, magát az örökre tökéletes Fiút.
Ez az Isten igéje.
Zsid 7,23-28

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Aki szeret engem, megfogadja szavamat, * Atyám is szeretni fogja és hozzá költözünk.” Jn 14,23 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Abban az időben egy írástudó megkérdezte Jézustól: „Melyik az első a parancsok közül?”
Jézus így válaszolt: „Ez az első: Halld, Izrael! Az Úr a mi Istenünk, az egyetlen Úr. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat! Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.”
Az írástudó erre azt válaszolta: „Valóban, jól mondtad, Mester, hogy ő az Egyetlen, és hogy rajta kívül nincs más. És azt is, hogy őt teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből szeretni, embertársunkat pedig úgy szeretni, mint saját magunkat, többet ér minden égő vagy véres áldozatnál.”
Jézus az okos felelet hallatára megdicsérte: „Nem jársz messze Isten országától.” Ezután több kérdést már nem mertek neki föltenni.
Ezek az evangélium igéi.
Mk 12,28b-34″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-11-04


——
Görög katolikus:

„Gyűljetek össze mind, ti nemzetek,
    népek, gyülekezzetek!
Közületek ki tudta ezt előre?
    Vagy ki tudja megmondani, mi volt régen?
Állítsák elő tanúikat, hogy igazolják őket,
    hogy aki hallja, azt mondja rá: »Igaz!«”

Az én tanúim ti vagytok, népem!

10 „Az én tanúim ti vagytok, népem
    — mondja az Örökkévaló —,
és szolgám, akit azért választottam,
    hogy megismerjetek,
higgyetek bennem,
    és megértsétek:
Én Vagyok, csak én!
    Előttem nem volt más Isten,
    és utánam sem lesz senki más!
11 Egyedül én vagyok az Örökkévaló,
    rajtam kívül nincs más Szabadító!
12 Én szóltam hozzátok,
    én szabadítottalak meg titeket,
    én jelentettem ki a múltat és jövőt.
Igen, én tettem ezt,
    nem valami idegen isten!
Ti vagytok tanúim,
    hogy én vagyok Isten egyedül!
    — ezt mondja az Örökkévaló. —
13 Mindig is én voltam,
    ezután is én leszek Isten egyedül!
Nincs senki, aki kezemből kivehetne,
    nincs, aki megmásíthatná, amit teszek!”

14 Ezt mondja Megváltótok, az Örökkévaló, Izráel Szentje:
„Értetek küldök seregeket Babilóniába,
    megalázom a káldeusokat.
Fogságba hurcolják őket a saját hajóikon,
    amelyekre oly büszkék voltak.
[a] …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+43%3A9-14&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A feltámadt Jézus kiküldi tanítványait

16 Ezután a tizenegy tanítvány Galileába ment, arra a hegyre, ahová Jézus mondta nekik. 17 Amint meglátták Jézust, leborultak előtte és imádták őt — bár néhányan kételkedtek. 18 Jézus közel lépett hozzájuk, és ezt mondta: „Mennyei Atyám minden hatalmat nekem adott a Mennyben és a Földön. 19 Ezért menjetek el a nemzetekhez, és tegyetek tanítványommá minden embert az egész világon! Merítsétek be őket az Atya, a Fiú és a Szent Szellem nevébe! 20 Tanítsátok őket, hogy engedelmeskedjenek mindannak, amit én parancsoltam nektek! Biztosak lehettek benne, hogy állandóan veletek leszek. Igen, veletek maradok minden nap, amíg ez a korszak véget nem ér!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+28%3A16-20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

27 Tehát ti együttesen a Krisztus „Testét” alkotjátok. Egyenként pedig ennek a „Testnek” a tagjai vagytok, és mindegyikőtöknek megvan a maga helye és feladata ebben a „Testben”. 28 Ennek megfelelően Isten elhelyezett és beépített az Eklézsiába először apostolokat, másodszor prófétákat, harmadszor tanítókat. Azután még sokakat: vannak, akik Isten csodatévő erejével szolgálnak, mások a gyógyítás ajándékait kapták, megint mások segítik a többieket, vagy a vezetés ajándékával szolgálnak, vagy a nyelveken szólás különféle fajtáival.

29 De nem mindannyian apostolok, nem mind próféták, nem mind tanítók — igaz? Nem kapták mind a csodatevő erő ajándékát, 30 nem mindenkiben működnek a gyógyítás ajándékai vagy a nyelveken szólás ajándékának különböző fajtái. Nem mind kapták a nyelvek magyarázatának ajándékát.

31 Kívánjátok a Szent Szellem legértékesebb ajándékait!

Most pedig megmutatom nektek a legkiválóbb utat, az isteni szeretet útját.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+12%3A27-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A tizenkét apostol kiküldése

10.1 Jézus magához hívta tizenkét tanítványát, és felhatalmazta őket, hogy kiűzzék a gonosz szellemeket, és meggyógyítsanak minden betegséget és erőtlenséget. Ez a tizenkét apostol neve:

az első Simon (akit Péternek is hívtak)

és a testvére, András,

továbbá Jakab és a testvére, János — Zebedeus fiai,

Fülöp és Bertalan;

Tamás és Máté, a vámszedő;

Jakab, Alfeus fia, és Taddeus;

Simon, a zélóta,

és Iskáriótes Júdás (aki később elárulta Jézust).

Ezt a tizenkettőt küldte ki Jézus, és meghagyta nekik: „Ne menjetek olyan vidékre, ahol az idegen nemzetek laknak, se Samária városaiba! Csak Izráel népének elveszett juhaihoz menjetek, és hirdessétek nekik: »Megérkezett hozzátok Isten Királysága!« Gyógyítsátok meg a betegeket, támasszátok fel a halottakat, tisztítsátok meg a leprásokat és űzzétek ki a gonosz szellemeket! Ingyen kaptátok ezt a hatalmat, ezért ti is ingyen végezzétek ezt a munkát!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+10&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Isten azonban telve van irgalommal, és nagyon szeret bennünket, ezért, amikor még szellemileg halottak voltunk a bűneink miatt, Krisztussal együtt új életre keltett. Bizony, Isten kegyelme mentett meg minket! Sőt, mivel Jézus Krisztus részei vagyunk, vele együtt feltámasztott a halálból, és vele együtt a mennyei helyekre ültetett bennünket. Isten így akarta megmutatni — még a jövendő korszakoknak is — kegyelmének határtalan gazdagságát irántunk, akik a Krisztus Jézushoz tartozunk.

Mert egyedül Isten kegyelme tette lehetővé, hogy a hitetek által üdvösségre jussatok. Ez nem a ti érdemetek, hanem Isten ajándéka! Nem a jó cselekedetek eredménye, hogy senki ne dicsekedhessen. 10 Hiszen minket Isten a saját kezével alkotott: arra teremtett bennünket a Krisztus Jézusban, hogy nemes tetteket vigyünk véghez. Ezeket pedig Isten már előre elkészítette a számunkra, hogy lépésről lépésre ezeken haladjunk.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ephesians+2%3A4-10&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

41 Ekkor egy Jairus nevű ember érkezett hozzá, aki a helyi zsinagóga vezetője volt. Leborult Jézus lábához, és arra kérte, jöjjön el a házához, 42 mert haldoklott az egyetlen leánya, aki körülbelül tizenkét éves volt.

Jézus el is indult vele, a tömeg pedig szorosan körülvette. 43 Volt ott egy asszony, aki már tizenkét éve olyan betegségben szenvedett, amely állandó vérzéssel járt. Már minden vagyonát az orvosokra költötte,[a] de senki sem tudta meggyógyítani. 44 Az asszony Jézus mögé került, és megérintette a Jézus ruháján lévő rojtokat. Abban a pillanatban megszűnt a vérzése.

45 Jézus megkérdezte: „Ki érintett meg?”

Mindnyájan tagadták, Péter pedig ezt mondta: „Mester, az emberek tolonganak körülötted, és szorongatnak téged!”

46 De Jézus így felelt: „Valaki megérintett, mert éreztem, hogy erő áradt ki belőlem.” 47 Amikor az asszony látta, hogy nem maradhat titokban, reszketve előjött, és leborult előtte. Az egész nép előtt elmondta, hogy miért érintette meg, és hogy azonnal meg is gyógyult. 48 Jézus így szólt hozzá: „Leányom, a hited megmentett téged. Menj békességgel!”

49 Amíg Jézus beszélt, jött valaki a zsinagóga vezetőjének házából, és azt mondta Jairusnak: „A leányod már meghalt, ne fáraszd tovább a Mestert!”

50 Jézus azonban meghallotta, és így biztatta Jairust: „Ne félj, csak higgy, és megmenekül a leányod!”

51 Amikor Jézus bement a házba, csak Pétert, Jánost, Jakabot, meg a leány apját és anyját vitte magával. A többieknek nem engedte, hogy vele menjenek. 52 Közben mindenki sírt, jajgatott, és a leányt gyászolta. Jézus rájuk szólt: „Ne sírjatok, mert a leány nem halt meg, csak alszik!”

53 Azok kinevették, mert tudták, hogy a leány meghalt. 54 Akkor Jézus megfogta a kislány kezét, és megszólította: „Kelj fel, kislány!” 55 Ekkor a szellem visszatért a kislányba, aki azonnal feltámadt. Akkor Jézus mondta, hogy adjanak neki enni. 56 A leány szülei nagyon meg voltak döbbenve, de Jézus megparancsolta nekik, hogy senkinek se mondják el, ami történt.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+8%3A41-56&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/11/04
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

—–
Tóra:

Izsák fiai: Ézsau és Jákób

19 Ez Ábrahám fia, Izsák családjának és utódainak története.

20 Izsák negyven éves korában vette feleségül Rebekát, az arám Betúél leányát, Lábán húgát Mezopotámiából.

21 Rebeka meddő volt, ezért Izsák könyörgött az Örökkévalónak a feleségéért. Az Örökkévaló meghallgatta, és megadta, hogy Rebeka gyermeket foganjon. 22 Rebeka észrevette, hogy ikrekkel terhes, mert a magzatok lökdösték egymást a méhében. Azon töprengett, hogy miért történik ez vele, majd megkérdezte az Örökkévalót, 23 aki ezt felelte:

Ikreket hordasz méhedben,
    akiktől két nemzet származik.
Méhedből két versengő nép válik szét:

    az egyik erősebb lesz,
    és az idősebb szolgálja a fiatalabbat.”

24 Amikor eljött az ideje, Rebeka valóban ikreket szült. 25 Elsőszülött fia vöröses színű és egészen szőrös volt, mint egy durva pokróc, amikor világra jött — ezért kapta az Ézsau[a] nevet. 26 Nyomban utána megszületett a második fiú is, aki kezével a testvére sarkába kapaszkodva jött a világra. Ezért a Jákób[b] nevet kapta. Izsák 60 éves volt, amikor a fiai születtek.

27 Amikor a fiúk felnőttek, Ézsau ügyes vadász lett, aki szívesen járt erdőn-mezőn. Jákób azonban szelíd természetű volt, aki inkább a táborban maradt. 28 Izsák szerette Ézsaut, mert nagyon kedvelte a vadhúsból készült ételeket, Rebeka viszont Jákóbot szerette jobban.

29 Történt egyszer, hogy Ézsau éppen vadászatról tért haza fáradtan és éhesen, amikor meglátta, hogy Jákób lencsét főz. 30 Meg is kérte Jákóbot: „Hadd egyek ebből a vörös színű ételből, mert majd meghalok éhen!” Emiatt nevezték később „Edomnak[c]” Ézsaut és népét.

31 Jákób ezt felelte: „Nem bánom, ehetsz belőle, ha most azonnal eladod nekem az elsőszülöttségi jogodat.”

32 Ézsau így válaszolt: „Látod, hogy halálosan éhes vagyok! Különben is, mire jó nekem az elsőszülöttség?”

33 De Jákób ezt mondta: „Előbb esküdj meg nekem!” Ézsau azon nyomban megesküdött rá, hogy elsőszülöttségi jogát átadja Jákóbnak. ….”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis+25%3A19-55&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


Az Örökkévaló szava, amelyet Malakiás[a] által üzent Izráelnek.

Mindig szerettelek titeket

2-3 Azt üzeni az Örökkévaló: „Mindig is szerettelek titeket, Izráel népe!”

Ti azonban így válaszoltok: „Miből láthatjuk, hogy szeretsz bennünket?”

Azt feleli nektek erre az Örökkévaló: „Abból, hogy Jákóbot szerettem, de Ézsaut gyűlöltem, pedig testvérek voltak! S mivel Ézsaut gyűlöltem, utódjainak hegyvidéki országát elpusztítottam, és örökségét sivatagi sakálok lakóhelyévé tettem.”

Ha Edom népe, Ézsau utódai azt mondják: „Országunkat romba döntötték, de mi visszatérünk, és újjáépítjük városainkat!” — erre az Örökkévaló, a Seregek Ura így válaszol: „Építsenek csak, de én ismét lerombolom! Istentelen és gonosz népnek hívják őket. Olyan nép ez, amelyre az Örökkévaló örökké haragszik!

Saját szemetekkel látjátok meg ezt, Izráel népe, s akkor majd azt mondjátok: »Bizony, hatalmas az Örökkévaló, még Izráel határain túl is!«”

Üzenet és figyelmeztetés a papoknak

„A gyermekek tisztelik apjukat, és a szolgák is urukat. Hiszen Atyátok vagyok, miért nem tiszteltek engem? Hiszen én vagyok Uratok, miért nem féltek és becsültök?” — az Örökkévaló, a Seregek Ura kérdezi ezt tőletek, ti papok, akik kevésre becsülitek őt.

Ti pedig azt kérdezitek tőle: „De hát miért mondod, hogy kevésre becsülünk téged?”

„Mert tisztátalan áldozatokat tesztek az oltáromra!” — feleli ő.

„De mivel tettük tisztátalanná?” — kérdezitek erre.

„Azzal, hogy szerintetek az Örökkévaló oltárát nem kell komolyan venni. Hiszen vak állatokat hoztok áldozatul, és azt gondoljátok, hogy ez a hiba nem számít. Vagy, amikor sánta és beteg állatokat hoztok, szerintetek az sem számít? Vigyétek csak az ilyet ajándékul a kormányzónak! Majd meglátjátok, szívesen fogadja-e, és jó szívvel tekint-e rátok!” — feleli az Örökkévaló, a Seregek Ura.

„Hasonlóképpen, próbáljátok csak megnyerni Isten jóindulatát, ha ilyen satnya és hibás áldozatokat hoztok elé! Mit gondoltok, szívesen fogadja-e?” — kérdezi tőletek az Örökkévaló, a Seregek Ura.

10 Bárcsak valaki közületek bezárná a Templom kapuit, kioltaná az oltár tüzét, és véget vetne a fölösleges áldozatoknak, mert nem telik kedvem bennetek — mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura —, és nem fogadok el tőletek áldozatot!

11 Mert a nemzetek tisztelik nagy nevemet kelettől nyugatig, az egész földön. Mindenütt illatos tömjén füstjével imádják nevem, és illő áldozatokat hoznak elém. Bizony, a nemzetek tisztelik nagy nevemet! — mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura.

12 Ezzel szemben ti meggyalázzátok nevemet, amikor azt gondoljátok, hogy az Úr oltárának tisztaságát nem kell komolyan venni, és akármilyen hitvány termény, vagy étel megteszi áldozatnak.”

13 Ezt mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura: „Nagy sóhajtozás közepette mondogatjátok: »Jaj, milyen fárasztó a papi szolgálat!«

Közben lopott állatot hoztok, meg sántát és beteget. Ezt akarjátok nekem áldozni?! Azt gondoljátok, hogy elfogadom? — kérdezi az Örökkévaló. —

14 Átkozott, akinek van ugyan a nyájában ép, hím állat, áldozatra való, mégis megszegi fogadalmát, és hibás állatot hoz az Úrnak! Hiszen Nagy Király vagyok én — mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura —, és a nemzetek tisztelik nevemet!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Malachi+1&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 
—–
“2013.11.04 16:00
….
Amennyiben nem lesznek hajlandóak elfogadni az eretnekségeket, amelyeket lekényszerítenek a torkukon, akkor ki fogják őket dobni a Templomaikból.
 
“2013.10.20 17:48
….
Az egyházszakadás Egyházamban különböző szakaszokra lesz osztva. Az első szakasz akkor lesz, amikor azok, akik valóban ismernek Engem és megértik a Szent Evangéliumok Igazságát, arra a következtetésre fognak jutni, hogy nem tudnak hazugságokat elfogadni az Én Nevemben. A második szakaszra akkor kerül sor, amikor az emberektől megtagadják a Szentségeket abban a formában, ahogyan annak lennie kellene. A harmadik szakasz akkor lesz, amikor Egyházamat megszentségtelenítik, és ez akkor lesz, amikor felszentelt szolgáim végre megértik a Jelenések Könyvében foglalt Igazságot. …”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/az-egyhazszakadas-egyhazamban-kulonbozo-szakaszokra-lesz-osztva/

A legnagyobb üldöztetést Keresztény fogja okozni a Kereszténynek

“… 34 Egész lényedet a tekinteted világítja meg. Ezért, ha jóindulattal és adakozásra készen tekintesz az emberekre, akkor egész lényedet elárasztja a világosság. Ha viszont önző és zsugori módon nézel rájuk, akkor egész lényed elsötétül.[c] 35 Vigyázz tehát, nehogy elsötétüljön a tekinteted, amelynek éppen világítania kellene! 36 Ha az egész lényedet megvilágítja a fény, és nem marad benne egyetlen sötét zug sem, akkor leszel igazán világosságban. Olyan leszel, mint akit a mécses fénye egészen megvilágít.”

Jézus véleménye a vallási vezetőkről

37 Ezután, egy farizeus vendégségbe hívta Jézust, aki el is ment hozzá, és asztalhoz telepedtek. 38 Amikor a farizeus látta, hogy Jézus elhagyja az evés előtti szertartásos kézmosást,[d] nagyon meglepődött. 39 Az Úr ekkor megszólította a házigazdát: „Ti farizeusok azt gondoljátok, hogy nagyon fontos a testet kívülről lemosni. Olyan ez, mintha a pohárnak és tányérnak csak a külsejét tisztítanátok meg, pedig sokkal fontosabb, hogy belül tiszta legyen. Tele vagytok mindenféle kapzsisággal és gonoszsággal!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+11%3A32-41&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
Igazság Könyve:

“2013.11.02 20:30

Drága szeretett leányom, arra kell sürgetnem Isten minden gyermekét, hogy csatlakozzanak egymáshoz egységet alkotván, és imádkozzanak földi Egyházmért.

Szívem hevesen dobog ebben az időben, mert nagy gyűlölet mutatkozik a gyakorló Keresztényekkel szemben. A Keresztények üldözése minden országban folytatódni fog, és ez magába foglalja mindazokat, akik ebben az időben szabadon gyakorolhatják Irántam való tiszteletüket.

A legnagyobb üldöztetést Keresztény fogja okozni a Kereszténynek. Testemnek a Földön történő megostorozása Egyházamon belül lesz a legrosszabb, mivel fivér a fivére ellen, és nővér pedig a nővére ellen fordul. Hamarosan új nyilatkozatot fogtok látni az imákról, amelyek az új liturgia által lesznek bevezetve.

A legfontosabb változtatás a Szentáldozást fogja érinteni, amelyet olyasvalaminek fognak bemutatni, aminek már nem sok köze lesz a Kereszthalálomhoz, amikor feláldoztam Testemet minden bűnösért. Azzal a nyilatkozattal, mely szerint a Szentáldozás az egész emberiségnek Isten előtt egyként történő egyesülését jelentené, ti meg fogtok Engem sérteni, mert ez az Igazság ellentétje lenne. Az Igazság többé már nem az Igazságot jelenti, mivel nagyon sokan – túlzásokba esve – hazugságokat terjesztenek, és nem értik, hogy az Igazságot milyen könnyen meg lehet hamisítani. Ha nem tartják be az Igazságot, sokan nem fogják észrevenni, amikor azt ravasz módon elferdítik. A hazugságok át fogják venni az Igazság  helyét, megosztván így az emberiséget, létrehozzák az Istentől való elszakadást, ami a pusztuláshoz fog vezetni.

Ápoljátok állandóan az Igazságot, mert nélküle a nap elsötétedik, a hold nem fog többé világítani, amikor leszáll az éj, és a csillagok nem fognak többé ragyogni azokban a napokban, melyek a végső sötétséget jelzik, mielőtt még visszajönnék, hogy Királyságomat visszaköveteljem.

Addig az időpontig csak az Igazság  fog megmenteni benneteket.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-legnagyobb-uldoztetest-kereszteny-fogja-okozni-a-keresztenynek/
http://igazsag-konyve7.webnode.hu

 
—–
Római katolikus:
11-02Halottak napja

Az olvasmányokat a gyászmisékre kijelölt szövegekből szabadon vehetjük.
vagy
4.
OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Azon a napon majd megsemmisül a zord halál is.
Sion hegyén a Seregek Ura bőséges lakomát rendez minden nemzetnek.
Szent hegyén leveszi róluk a gyászleplet, amely minden népet betakart, és a fátyolt, amely minden nemzetet elborított. Örökre megsemmisíti a halált. Istenünk, az Úr letörli a könnyet minden arcról, lemossa népéről a gyalázatot, lemossa az egész földön. Ő, az Úr mondta ezt.
Azon a napon majd így beszélnek: Íme, a mi Istenünk! Benne reméltünk, hogy ő megszabadít minket. Ő az Úr, s mi benne bíztunk. Örüljünk és ujjongjunk szabadításának!
Ez az Isten igéje.

vagy
7.
OLVASMÁNY a Makkabeusok második könyvéből
Jól és hívő lélekkel gondolkodott a feltámadásról.
A harcok befejeztével Makkabeus Júdás, a választott nép bátor vezére, gyűjtést rendezett, és tizenkétezer ezüst drachmát küldött Jeruzsálembe, hogy engesztelő áldozatot mutassanak be a megholtakért. Jól és hívő lélekkel gondolkodott a feltámadásról. Ha ugyanis nem hitte volna, hogy azok, akik elestek a harcban, egykor feltámadnak, fölöslegesnek és hiábavalónak tartotta volna, hogy a halottakért imádkozzék. Ő azonban fontolóra vette, milyen nagy jutalom vár azokra, akik vallásos lelkülettel pihentek el a halálban.
Szent és üdvös dolog tehát imádkozni a halottakért, hogy feloldozást nyerjenek bűneiktől.
Ez az Isten igéje.
Iz 25,6a.7-9 vagy 2Mak 12,43-46

VÁLASZOS ZSOLTÁR
vagy
VÁLASZ: Az Úr nékem pásztorom, * semmiben nincs hiányom. – 1. tónus
Előénekes: Az Úr az én pásztorom, nincs is semmiben hiányom: * zöldellő mezőkön ad helyet nékem;
Csöndes vizekhez vezet engem, * és lelkemet felüdíti.
Az igazság ösvényén vezet engem, * híven az ő szent nevéhez.
Hívek: Az Úr nékem pásztorom, * semmiben nincs hiányom.
E: Járjak bár halál-sötét völgyekben, † nem félek én semmi bajtól, * hiszen te velem vagy.
A te vessződ és a pásztorbotod, * engemet megvigasztalnak.
H: Az Úr nékem pásztorom, * semmiben nincs hiányom.
E: Asztalt terítesz nékem, * ellenségeim szeme előtt.
Fejemet megkened olajjal, * serlegem színültig megtöltötted.
H: Az Úr nékem pásztorom, * semmiben nincs hiányom.
E: Jóságod és irgalmad nyomon követ * életemnek minden napján;
és az Úr házában lakhatom * időtlen időkön át.
H: Az Úr nékem pásztorom, * semmiben nincs hiányom.

vagy
VÁLASZ: Az igazak lelkének * az Úr ad üdvösséget. – 2. tónus.
Előénekes: Irgalmas az Úr és jóságos, * hosszan tűrő és nagy irgalmú.
Nem bűneink szerint bánik velünk, * és nem gonoszságunk szerint fizet vissza.
Hívek: Az igazak lelkének * az Úr ad üdvösséget.
E: Ahogyan az atya könyörül fiain, * úgy könyörül az Úr azokon, akik félik őt.
Jól tudja ő, hogy miből alkotott minket, * megemlékezik arról, hogy csak por vagyunk.
H: Az igazak lelkének * az Úr ad üdvösséget.
E: Az ember napjai a fűhöz hasonlók, * virul, mint a mező virága,
Ráfúj a szél és nincs már többé, * helyét sem lehet többé felismerni.
H: Az igazak lelkének * az Úr ad üdvösséget.
E: Az Úr irgalma azonban öröktől tart, † mindörökké az őt félőkön, * s azok fiainak fiain az ő igazsága.
Azokon, akik szövetségét híven őrzik, * és hűségesen teljesítik parancsát.
H: Az igazak lelkének * az Úr ad üdvösséget.
Zsolt 22,1 és 22,1-3.4.5.6 vagy 36,39a és 102,8. és 10.13-14.15-16.17-18

vagy
6.
SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből
Életünkben és halálunkban egyaránt az Úréi vagyunk.
Testvéreim!
Egyikünk sem él csak önmagának, és egyikünk sem hal meg csak önmagának. Amíg élünk, Istennek élünk, és ha meghalunk, Istennek halunk meg. Tehát akár élünk, akár meghalunk, mindig az Úréi vagyunk. Krisztus ugyanis azért halt meg és azért támadt fel, hogy mind a holtaknak, mind az élőknek Ura legyen.
Mindnyájan Isten ítélőszéke elé jutunk. A Szentírásban ugyanis ezt olvassuk: „Amint igaz, hogy élek – mondja az Úr –, előttem meghajlik minden térd, és minden nyelv magasztalja az Istent!”
Tehát mindegyikünk számot ad magáról Istennek.
Ez az Isten igéje.

vagy
12.
SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a tesszaloniki hívekhez írt első leveléből
Az örökkévalóságban együtt leszünk Krisztussal és szeretteinkkel.
Testvéreim!
Az elhunytak sorsáról nem akarunk tájékozatlanságban hagyni benneteket, hogy ne szomorkodjatok, mint a többiek, akiknek nincs reményük.
Ha Jézus – mint ahogy hisszük – meghalt, és feltámadt, akkor Isten vele együtt feltámasztja azokat is, akik Jézusban hunytak el.
Az Úr tanítása alapján ugyanis ezt mondjuk nektek: Mi, élők, akik az Úr eljöveteléig megmaradunk, nem előzzük meg az elhunytakat. A parancsszóra, a főangyal kiáltására, Isten harsonájának szavára az Úr maga száll le a mennyből. Először a Krisztusban elhunytak támadnak fel, azután mi élők, akik életben maradunk, velük együtt elragadtatunk a magasba, hogy találkozzunk Krisztussal, és örökké az Úrral legyünk.
Vigasztaljátok egymást ezzel a tanítással!
Ez az Isten igéje.
Róm 14,7-9.10b-12 vagy 1Tessz 4,13-18

ALLELUJA
Áldlak téged, Atyám, mennynek és földnek Ura, * mert föltártad a kicsinyeknek országod titkait!
vagy
Az az akarata Atyámnak, † hogy aki hisz bennem, annak örök élete legyen. * Én feltámasztom őt az utolsó napon. – 2. t

vagy
2.
EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Istent és az ő igazságait csak jóakaratú, alázatos emberek ismerhetik meg.
Jézus egy alkalommal így fejezte be tanítását:
„Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek! Igen, Atyám, így tetszett ez neked! Az én Atyám mindent átadott nekem, és nem ismeri a Fiút senki más, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.
Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítlek titeket.
Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű, – és nyugalmat talál lelketek. Mert az én igám édes, s az én terhem könnyű.”
Ezek az evangélium igéi.

vagy
16.
EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Jézus lakóhelyet készít nekünk mennyei Atyánknál.
Az utolsó vacsorán Jézus így búcsúzott tanítványaitól: „Ne nyugtalankodjék szívetek! Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek! Atyám házában sok hely van. Ha nem így lenne, mondtam volna-e: Elmegyek és helyet készítek nektek!?
Ha majd elmegyek és helyet készítek nektek, ismét eljövök, és magammal viszlek titeket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok. Hiszen ismeritek az utat oda, ahova én megyek!”
Ekkor Tamás így szólt: „Uram, mi nem tudjuk, hogy hova mégy; hogyan ismerhetnénk hát az utat?”
Jézus ezt felelte: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem juthat el az Atyához, csak általam.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 11,25-30 vagy Jn 14,1-6″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-11-02


——
Görög katolikus:

14 Testvéreim, ti is sorstársaivá lettetek Isten Júdeában élő, Krisztusban hívő gyülekezeteinek. Ti is ugyanúgy szenvedtetek a saját honfitársaitoktól, mint ahogy ők a hitetlen júdeaiaktól, 15 akik megölték az Úr Jézust és a prófétákat, és minket is üldöztek. Ezek nem tetszenek Istennek és minden embernek ellenségei, 16 hiszen próbálnak minket megakadályozni abban, hogy az Izráelen kívüli népeknek is hirdessük az örömüzenetet. Pedig szükséges, hogy azok a nemzetek is hallják az örömhírt, hogy ők is üdvösségre jussanak. Ezek a hitetlen júdeaiak mindig csak újabb és újabb bűnökkel gyarapítják vétkeiket, amíg végleg betelik a pohár, de Isten haragja már utol is érte őket.

Igyekeztünk meglátogatni titeket

17 Testvéreim, egy kis ideig el kellett válnunk tőletek, bár lélekben mindig veletek maradtunk. Az utóbbi időben azonban már nagyon szerettünk volna látni benneteket. 18 Ezért minden erőnkkel igyekeztünk eljutni hozzátok — különösen én, Pál, aki többször is megpróbáltam hozzátok utazni, a Sátán azonban mindeddig megakadályozott. 19 Mert ugyan ki más lehetne a mi reménységünk, örömünk és győzelmi koronánk, ha majd megállunk Urunk, Jézus előtt, amikor visszajön? 20 Bizony, ti vagytok a mi dicsőségünk és örömünk!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20Thessalonians+2&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Óvakodjatok a farizeusok kovászától!

12.1 Egyszer több ezren gyűltek össze Jézus körül. Olyan sokan voltak, hogy majdnem letaposták egymást. Jézus ekkor a tanítványaihoz fordult: „Tartsátok távol magatokat a farizeusok kovászától, vagyis attól a képmutatástól, amely rájuk jellemző! Mert minden eltitkolt dolog nyilvánosságra fog kerülni, és minden titok kitudódik! Amit a sötétben mondotok, azt a világosságban fogják hallani. Amit a belső szobákban suttogtatok egymás fülébe, azt a háztetőkről fogják kihirdetni.”

Istent tiszteljétek, ne az emberektől féljetek!

„Nektek mondom, a barátaimnak: Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, de utána már nem árthatnak. Megmondom, kitől féljetek: Istentől, akinek hatalma van, hogy miután megölt, a Gyehennára dobjon! Őt féljétek és tiszteljétek!

Ugye, két fillérért[a] öt verebet lehet venni? Mégis, egyetlen ilyen verébről sem feledkezik el Isten. Még a hajszálaitokat is számon tartja! Tehát ne féljetek, ti értékesebbek vagytok, mint sok-sok veréb!”

Ki tartozik Jézushoz?

„Mondom nektek: aki az emberek előtt tanúskodik arról, hogy hozzám tartozik, arról én[b] is tanúskodom Isten angyalai előtt, és vállalom, hogy hozzám tartozik. De aki az emberek előtt nem vállal engem, arról én is azt fogom mondani Isten angyalai előtt, hogy nem tartozik hozzám.

10 Ha valaki az Emberfia ellen szól, az még kaphat erre bocsánatot. De ha valaki a Szent Szellemet gyalázza, az nem nyer bocsánatot soha!

11 Amikor zsinagógákba, uralkodók és más hatalmasságok elé visznek titeket, ne aggódjatok előre, hogy mit feleljetek védekezésül, vagy hogy mit mondjatok! 12 Ne tépelődjetek ezen, mert a Szent Szellem a maga idejében meg fog tanítani titeket arra, hogy mit mondjatok!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+12%3A1-12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/10/02
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Üdvösség Anyja: Fiam Egyháza az antikrisztus székhelyévé fog válni

Igazság Könyve:
“2013.10.29 19:30
Édes gyermekem, az egész Mennyország Fiammal egyként egyesül, hogy segítségére siessen azoknak a szent papoknak, akik a legnagyobb csata közepén fogják magukat találni. Ezen értékes lelkekből oly sokaknak kell majd borzalmas fájdalmat és szenvedést elviselniük, amikor tanúi lesznek azoknak az eretnekségeknek, amelyek Egyházam belsejéből fognak fakadni. Zavarodottak és rémültek lesznek, és sokan úgy fogják érezni, hogy nincs hova fordulniuk. Ekkor Hozzám kell fordulniuk, kérve Engem, hogy Szenteljem őket Fiamnak, hogy Drága Vérének minden cseppjével beboríthassa őket. Amikor ezzel az Ajándékkal be lesznek borítva, tudni fogják, hogy mit kell tenniük. Nekik tudniuk kell, hogy az elmúlt évszázadok során valamennyi gyermekemet figyelmeztettem erről a gonosz hitehagyásról, amelyet a gonosz tervezett.
Fiam Egyháza az antikrisztus székhelyévé fog válni, és most, hogy az Igazság feltárult, sokan félni fognak, és Fiam Megostorozásának fájdalmát fogják elszenvedni. Fiam Egyházát üldözni fogják, lerombolják, megszentségtelenítik – míg végül az szállást nem készít a trónnak, amelybe az antikrisztus fog ülni. Ettől kezdve az antikrisztus úgy fogja magát bejelenteni, hogy ő a Krisztus, és hogy a világ általa kerül majd megmentésre.

A hazugságok elfogadásával ti megtagadjátok az Igazságot. Figyelmen kívül hagyván az Igazságot, ti hinni fogtok egy megtévesztés gyártotta hálóban, amelyet a gonosz szőtt, és ez tőrbe fog benneteket csalni. Miután tőrbecsalt benneteket, kísértve lesztek, hogy a tömeget kövessétek, minden nemzetben, mely nagy tisztelettel fog adózni az antikrisztusnak. Kérlek benneteket, gyermekeim, imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat ezen imáját, hogy leküzdjétek az eretnekséget, mely el fogja borítani Fiam Földi Egyházát.

A Keresztes Imahadjárat 125. imája: Isten Legszentebb Szavának a megvédésére

Ó, Üdvösség Anyja, segíts nekem, Isten egy alázatos szolgájának, hogy megvédjem az Ő Legszentebb Szavát a gyötrelem idején. Drága Anyám, szentelj engem Fiadnak, hogy Drága Vérével beboríthasson engem. Add meg nekem, Fiad, Jézus Krisztus közbenjárására a kegyelmet, az erőt és az akaratot, hogy továbbra is hű maradjak Krisztus Tanításaihoz a Gyötrelem idején, mely fel fogja falni az Ő Legszentebb Egyházát a Földön. Ámen.

Menjetek Fiamhoz, Krisztus drága szolgái. Ti Hozzá tartoztok. Ő segíteni fog nektek az üldöztetés során. Soha nem fog cserbenhagyni benneteket a szükség idején.

Szeretett Édesanyátok, Az Üdvösség Anyja”

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/udvosseg-anyja-fiam-egyhaza-az-antikrisztus-szekhelyeve-fog-valni/

—–

Római katolikus:

2018-10-2930. évközi hét hétfő

SZENTLECKE

Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből Éljünk szeretetben, amint Krisztus is szeretett minket! Testvéreim! Legyetek egymás iránt jóindulatúak, könyörületesek, és bocsássatok meg egymásnak, amint Isten is megbocsátott nektek Krisztusban. Mint Isten kedves gyermekei, legyetek az ő követői, és éljetek szeretetben, ahogy Krisztus is szeretett minket, és odaadta magát értünk Istennek jó illatú áldozati adományként. Paráznaságról és más tisztátalanságról vagy kapzsiságról szó se essék köztetek! Ez nem illik Krisztus híveihez. Ocsmány, léha vagy kétértelmű szót ne ejtsetek ki! Ez sem illik hozzátok. Ehelyett inkább hálaadással magasztaljátok Istent! Értsétek meg, és jegyezzétek meg jól magatoknak: Krisztus és Isten országában semmi része sincs annak, aki parázna, tisztátalan vagy kapzsi, és így földi dolgoknak szolgál Isten helyett. Ne engedjétek, hogy hamis beszédekkel a bűn útjára vezessenek titeket! Isten büntetése éri mindazokat, akik nem engedelmeskednek neki. Kerüljétek tehát az ilyen cselekedeteket! Egykor ti is sötétségben éltetek, de most már eljutottatok a világosságra az Úrban. Úgy éljetek, mint a világosság fiai! Ez az Isten igéje. Ef 4,32-5,8

VÁLASZOS ZSOLTÁR : Válasz: Mint Isten kedves gyermekei, * legyetek az ő követői. Ef 5,1 – 5. tónus. Előénekes: Boldog ember, aki nem követi a gonoszok tanácsát, † nem lép a bűnösök útjára, * a gúnyolódok körében nem foglal helyet, hanem az Úr törvényében leli örömét, * az ő parancsairól elmélkedik éjjel és nappal. Hívek: Mint Isten kedves gyermekei , * legyetek az ő követői. E: Olyan, mint a fa, melyet folyóvíz mellé ültettek, * mely idejében gyümölcsöt érlel. Nem fonnyad el a lombja, * siker koronázza minden tettét. H: Mint Isten kedves gyermekei , * legyetek az ő követői. E: Nem így járnak a gonoszok, nem így, * hanem mint a polyva, melyet szétszór a szél. Mert az Úr őrzi az igazak útját, * a gonoszok útja pusztulás. H: Mint Isten kedves gyermekei , * legyetek az ő követői. Zsolt 1,1-2.3.4 és 6

ALLELUJA Uram, a te szavad igazság, * tégy szentté minket igazságod által! Vö. Jn 17,17b és a – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből Jót mindennap tehetünk: Jézus szombaton is meggyógyítja a beteg asszonyt. Jézus szombatonként a zsinagógában tanított. Volt ott egy asszony, akit a betegség lelke már tizennyolc éve hatalmában tartott. Annyira meggörnyedt, hogy egyáltalán nem tudott felegyenesedni. Amikor Jézus meglátta, magához hívta, és így szólt hozzá: „Asszony, megszabadultál betegségedtől.” Közben rátette a kezét. Az rögtön felegyenesedett, és dicsőítette az Istent. A zsinagóga elöljárója méltatlankodott azért, hogy Jézus szombaton gyógyított, és a sokasághoz fordult: „Hat napotok van a munkára. Akkor jöjjetek gyógyulást keresni, ne szombaton!” Jézus feléje fordult, és megfelelt neki: „Képmutatók! Van-e köztetek egy is, aki nem oldja el a jászoltól ökrét vagy szamarát szombati napon, hogy megitassa? Ábrahámnak ezt a lányát pedig a sátán tartotta megkötözve immár tizennyolc éve. Nem kellett-e őt feloldani kötelékétől akár szombaton is?” Ellenfelei e szavakra szégyenükben elpirultak. A nép pedig örvendezett, hogy Jézus ilyen csodát művelt. Ezek az evangélium igéi. Lk 13,10-17″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-10-29

—— Görög katolikus:

Üdvözlet Páltól, Szilvánusztól és Timóteustól, a Thesszalonika városában élő gyülekezetnek, amely Istené, az Atyáé és Urunké, Jézus Krisztusé. Kegyelem nektek és békesség!

Hálát adunk értetek Istennek

Mindig hálát adunk Istennek mindnyájatokért, amikor csak értetek imádkozunk. Emlegetjük a munkátokat, amelyhez az energiát a hitetek adja, és a szolgálatot, amelyre az isteni szeretet indít benneteket. Hálát adunk, hogy kitartóan reménykedtek Urunkban, Jézus Krisztusban. Jól tudjuk, testvéreim, hogy Isten szeret és kiválasztott benneteket, hiszen, amikor az örömhírt elvittük hozzátok, az nem csupán beszéd volt. Bizony, az örömhír isteni hatalommal és a Szent Szellem megnyilvánulásaival érkezett meg hozzátok, és annak a teljes bizonyosságával, hogy ez az igazság! …” https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20Thessalonians+1&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Jónás jele

29 Amikor egyre nagyobb tömeg gyűlt Jézus köré, ő ezt mondta: „Gonosz ez a nemzedék! Mindenáron valami csodás jelt akarnak látni bizonyítékul. De nem fognak semmilyen csodát látni, csupán azt, amely Jónás prófétával is történt.[a] 30 Ahogyan Jónás figyelmeztető jel volt Ninive lakóinak, úgy lesz az Emberfia is figyelmeztető jel ennek a nemzedéknek. 31 Az ítélet napján Dél királynője[b] együtt fog feltámadni ezzel a nemzedékkel, és elítéli őket. Miért? Mert ő igen messziről utazott ide, hogy Salamon király bölcsességét hallja. Most pedig nagyobb van itt Salamonnál! 32 Ninive lakói is feltámadnak az ítéletkor ezzel a nemzedékkel együtt, és elítélik őket. Ők ugyanis Istenhez fordultak, amikor Jónás üzenetét hallották. Most pedig nagyobb van itt Jónásnál!”

Világosság és sötétség

33 „Senki sem azért gyújt olajmécsest, hogy kosár alá rejtse. Nem, a mécsest a mécstartóra teszik, hogy világítson azoknak, akik bejönnek a szobába!” https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+11%3A29-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS ——- https://oca.org/readings/daily/2018/10/29

Mint a vágóhídra terelt bárányok, úgy fogják a pusztulás útját követni

Igazság Könyve:

“2013.10.21 10:56

Drága szeretett leányom, a legnagyobb árulás szeretett, hűséges tanítványaim legnagyobb árulása – azoké, akik mindig szilárdan kitartanak az Igazság mellett – azon követőim által fog bekövetkezni Egyházamban, akik a nagy csalás áldozatává válnak.

Oly sok embert fog a csaló megtéveszteni – mert félrevezették őket hűségükben -, aki átveszi majd az irányítást mindenütt Egyházamban. Bár lehet, hogy ők idővel kényelmetlenül fogják érezni magukat, amikor Szent Szavam különös értelmezését hallják, ami nem a helyes tartalmában fog eljutni hozzájuk, mégis mint a vágóhídra terelt bárányok, úgy fogják a pusztulás útját követni. A hamis prófétát dicsérettel fogják elhalmozni és úgy fogják köszönteni majd, mint egy nagy diktátort, és eggyé fognak válni, hogy egy nagy hadsereget alkossanak. Ez a hadsereg a legnagyobb üldöztetést fogja végrehajtani keresztény testvéreik ellen. Testvér a testvér ellen fog harcolni az Igazságért folytatott csatában. Azok száma, akik a hamis próféta, az antikrisztus és a Sátán alkotta istentelen háromságot fogják követni, sokkal nagyobb lesz, mint azoké, akik hűségesek maradnak Isten kezdetben lefektetett Szent Szavához.

Ti, választott népem, akik nem tértek el az Igazságtól, nehéznek fogjátok találni ezt az utazást. Soha, egy pillanatig sem tudtátok volna elképzelni életetek során azt a szörnyű csalást, amelynek hamarosan tanúi vagytok. Ellenségeim jól felkészültek, nagy befolyással és komoly anyagi eszközökkel rendelkeznek. Nagy előnyre tettek ugyan szert, de Isten Ereje nem áll az oldalukon. Nemcsak, hogy nem rendelkeznek Isten, az Én Mindenható Atyám Erejével, de az Ő Akarata bármikor le is sújthat rájuk. Sajnos, sok lelket fognak elcsalogatni Tőlem, és Én ezt meg fogom engedni az emberiség végső megtisztulásának részeként. Ez a földi időszak a jók és a gonoszak szétválasztásának időszaka lesz.

Mit értek ez alatt? Bizonyára azt fogjátok mondani, hogy a jókat meg fogják téveszteni, és ez nem az ő hibájuk. Ez igaz. De azok, akik azt mondják, hogy igaz Keresztények, és Szent Szavam helyet mégis elfogadják az eretnekséget, akkor ők Engem káromolnak. Ők nagyon jól ismerik az Igazságot, éppen ezért nekik minden másodpercben ébernek kell lenniük Szent Szavamra. Oly sokan alszanak közületek. Oly sokan nem ismertek igazán Engem, mert nincs alázat a lelketekben, annyira büszkék vagytok a Szentírásban való jártasságotokra. Közületek sokan elmulasztották az Evangéliumok olvasását, vagy nem értik, hogy Második Eljövetelem előtt mi fog történni. Ti még most sem tudjátok, hogy a Legszentebb Bibliában megkaptátok az Igazságot. Miért szegültök szembe továbbra is Isten Szavával, miért érveltek ellene, miért utasítjátok el azt, és harcoltok a Kéz ellen, mely megteremtett benneteket? Ti nem vagytok tájékozottabbak, mint azok, akik keresztre feszítettek Engem. Nincs több tudásotok, mint a farizeusoknak, akik úgy vélték, hogy értelmezésük Isten Szent Szavát illetően különb volt, mint az Emberfiáé. Mivel nem vagytok hajlandóak elfogadni a végső próféciákat, ezért meg fogtok tagadni Engem. Az összes többi Nekem tett szolgálatotok nem fog jelenteni semmit, mivel ti azt az egyet fogjátok követni, akit a Sátán küldött, hogy megtagadja tőletek Paradicsomom jogos örökségét.

Ó mennyire kell sírnom miattatok. Mennyire el fogtok árulni Engem, ami abban az üldöztetésben fog tükröződni, amelyet azoknak fogtok okozni, akiket az Én Nevemben fivéreteknek és nővéreteknek neveztek. Ti hazugságokkal lesztek kioktatva, mint a többiek, akik előttetek éltek, a múltbeli gonosz vezetők és diktátorok által. Az Irántam lévő igaz szeretetetek hiánya miatt, mely szeretet nagy áldozatokat követel, ti sok bánatot és szenvedést fogtok Nekem okozni.

Miközben Egyházam ellenségei a megtévesztés hálójába fognak benneteket csalogatni, ti dicsőítő éneket fogtok nekik zengeni, imádni és szeretni fogjátok azokat, akik utálnak Engem, Én pedig el leszek felejtve.

Emlékezzetek vissza ezekre a szavakra. Ha Velem szemben a hamis isteneket részesítetek előnyben, akkor magatokra fogjátok vonni Isten Haragját.

Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/mint-a-vagohidra-terelt-baranyok-ugy-fogjak-a-pusztulas-utjat-kovetni/

—–
Római katolikus:
2018-10-21

Évközi 29. vasárnapKezdőének:
Hozzád kiáltok, mert te meghallgatsz, Istenem, fordítsd felém füledet, hallgasd meg szavam! Óvj engem, Uram, mint szemed fényét, szárnyad árnyékában védj meg engem! (Zsolt 16,6.8)

Könyörgés:
Mindenható, örök Isten, add, hogy mindenkor készséges akarattal és őszinte szívvel szolgáljunk neked. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
A próféta ezt mondja az eljövendő Üdvözítőről: Úgy tetszett az Úrnak, hogy összetöri szenvedéssel. Ha odaadja életét engesztelő áldozatul: látni fogja utódait, hosszúra nyúlik élete, és teljesül általa az Úr akarata. Majd ha véget ér lelkének gyötrelme, látni fogja a világosságot és megelégedés tölti el. Igaz szolgám sokakat igazzá tesz tudása által, és gonoszságaikat ő hordozza.
Ez az Isten igéje.
Iz 53,10-11

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Kegyes szemed legyen rajtunk, * tebenned van bizodalmunk. 5. tónus.
Előénekes: Sziklaszilárd az Úr igéje, * minden tettét hűség vezeti.
Az igazlelkűséget és a törvényt szereti, * telve van a föld az Úr irgalmával.
Hívek: Kegyes szemed legyen rajtunk, * tebenned van bizodalmunk.
E: Az istenfélőkre ügyel az Úr szeme, * akik bíznak az ő irgalmában.
Megmenti lelküket a haláltól, * és táplálja őket éhínség idején.
H: Kegyes szemed legyen rajtunk, * tebenned van bizodalmunk.
E: Az Úrra hagyatkozik lelkünk, * ő a segítőnk, és ő a mi oltalmunk.
Kegyes szemed legyen rajtunk, * tebenned van bizodalmunk.
H: Kegyes szemed legyen rajtunk, * tebenned van bizodalmunk.
Zsolt 32,4-5.18-19.20.22

SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből
Testvéreim!
Mivel olyan kiváló főpapunk van, aki áthatolt az egeken: Jézus, az Isten Fia, – ezért legyünk állhatatosak a hitvallásban. A mi főpapunk ugyanis nem olyan, hogy ne tudna együtt érezni gyöngeségeinkkel, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűntől azonban mentes maradt. Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónjához, hogy irgalmat találjunk és kegyelmet kapjunk, amikor segítségre szorulunk.
Ez az Isten igéje.
Zsid 4,14-16

ALLELUJA
Az Emberfia azért jött, hogy szolgáljon, * és az életét sokakért váltságul adja. Mk 10,45 – 5. tónus.

Hosszabb forma:
† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Abban az időben: Zebedeus fiai, Jakab és János odamentek Jézushoz, és ezt mondták: „Mester, szeretnénk, ha megtennéd nekünk, amit kérünk.” Ő megkérdezte: „Mit kívántok, mit tegyek nektek?” Ezt felelték: „Add meg nekünk, hogy egyikünk a jobbodon, másikunk a bal oldaladon üljön a te dicsőségedben.” Jézus így válaszolt: „Nem tudjátok, mit kértek. Tudtok-e inni a kehelyből, amelyből én iszom, vagy meg tudtok-e keresztelkedni a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem?” Azt felelték: „Meg tudjuk tenni!” Jézus így folytatta: „A kehelyből, amelyből én iszom, ti is inni fogtok, s a keresztséggel, amellyel megkeresztelkedem, ti is megkeresztelkedtek. De hogy a jobb és bal oldalamon ki üljön, azt nem én döntöm el. Az a hely azokat illeti, akiknek készült.” Amikor a többi tíz ezt hallotta, megnehezteltek Jakabra és Jánosra.
* Ezért Jézus odahívta őket magához, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy akiket a világ urainak tartanak, azok zsarnokoskodnak a népeken, és vezető embereik éreztetik velük hatalmukat. De közöttetek ez ne így legyen. Ha valaki közületek ki akar tűnni, legyen a szolgátok, és ha valaki közületek első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája. Hisz az Emberfia nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.”
Ezek az evangélium igéi.

Vagy rövidebb forma: Mk 10,42-45 a *-tól
Mk 10,35-45″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-10-21


——
Görög katolikus:

Jézus megjelenik a Galileai-tónál

21.1 Később Jézus újra megjelent a tanítványoknak a Galileai-tónál. Ez így történt: együtt voltak Simon Péter, Tamás, akit Ikernek hívtak, Nátánaél a galileai Kánából, Zebedeus fiai és még két tanítvány. Simon Péter azt mondta: „Kimegyek halászni.”

Erre a többiek azt mondták: „Mi is veled megyünk.” El is indultak egy halászbárkával, és egész éjszaka halásztak, de nem fogtak semmit.

Már reggel volt, amikor Jézus megállt a parton, de a tanítványok nem ismertek rá. Megkérdezte tőlük: „Barátaim! Fogtatok-e valamit?”

„Semmit” — felelték a tanítványok.

Akkor Jézus ezt mondta: „Vessétek ki a hálót a bárka jobb oldalán, ott majd találtok!” A tanítványok kivetették a hálót, de visszahúzni már nem tudták, olyan nagy volt a fogás.

Ekkor az a tanítvány, akit Jézus szeretett, azt mondta Péternek: „Az Úr van ott!” Amint Péter ezt meghallotta, felvette a felsőruháját — mert a munkához nekivetkőzött —, és beugrott a vízbe. A többi tanítvány a partra evezett, és húzták a halakkal teli hálót. Nem voltak túl messze a parttól, csak mintegy száz méterre. Amikor partot értek, ott egy tűzrakást láttak. A parázson halak sültek, és kenyér is volt ott. 10 Jézus megszólította őket: „Hozzatok néhány halat, amelyet most fogtatok!”

11 Ekkor Simon Péter visszament a bárkához, és a partra húzta a hálót, amely tele volt nagy halakkal, szám szerint százötvenhárommal. De a háló, bár ilyen sok hal volt benne, mégsem szakadt szét. 12 Azután Jézus hívta őket: „Gyertek, reggelizzetek meg!” A tanítványok nem merték megkérdezni tőle: „Ki vagy te?”, mert tudták, hogy ő az Úr. 13 Jézus ekkor fogta a kenyeret, és odaadta nekik, majd a halakat is.

14 Ez volt a harmadik alkalom, hogy Jézus megjelent a tanítványoknak, miután feltámadt a halálból.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+21&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

16 jól tudjuk, hogy az ember nem a Törvény szerinti tettei alapján válik Isten számára elfogadhatóvá. Isten egyedül a Jézus Krisztusban való hit által fogad el bennünket! Mi ugyanis azért hittünk a Krisztus Jézusban, hogy Isten számára elfogadhatóvá váljunk. Isten pedig azért fogadott el bennünket, mert hittünk Krisztusban, s nem a Törvény szerinti tettek alapján. Ezek által ugyanis soha senki sem válhat Isten számára elfogadhatóvá.

17 Mi zsidók azért jöttünk Krisztushoz, hogy Isten számára elfogadhatók legyünk. Ekkor ismertük fel, hogy mi is bűnösök vagyunk. Talán ez azt jelenti, hogy Krisztus tesz minket bűnössé? Semmi esetre sem! 18 Hiszen ha újból felvenném magamra azt a köteléket, amelyet egyszer már levetettem, akkor lennék csak igazán törvényszegő! 19 Maga a Törvény vetett véget annak az életnek, amelyet a Törvény uralma alatt éltem. Meghaltam a Törvény számára, hogy attól kezdve Istennek éljek.

20 Krisztussal együtt engem is keresztre feszítettek, és meghaltam, s így ettől kezdve már nem a saját régi életemet élem, hanem Krisztus él bennem! Ezt az életet, amelyet most testben élek, az Isten Fiába vetett hit által élem, aki annyira szeretett engem, hogy önmagát áldozatul adta értem.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+2%3A16-20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A gazdag és Lázár

19 Jézus ezt mondta: „Volt egyszer egy gazdag ember, aki mindig a legdrágább, legfinomabb ruhákat viselte, és napjait fényűző lakomákkal töltötte. 20 A háza kapujában egy sebekkel borított szegény koldus feküdt, akit Lázárnak hívtak. 21 Arra vágyott, hogy legalább a gazdag asztaláról lehulló maradékokkal jóllakhasson, de csak a kutyák jártak hozzá, és a sebeit nyalogatták.

22 Egyszer aztán meghalt a koldus, és az angyalok oda vitték, ahol most Ábrahám él. A gazdag is meghalt, és eltemették, 23 de ő a halottak országába került. Egyszer, amikor gyötrelmei között felnézett, meglátta a távolban Ábrahámot, mellette pedig Lázárt. 24 Ekkor felkiáltott: »Atyám, Ábrahám, könyörülj rajtam, és küldd el Lázárt, hogy a vízbe mártott ujjával lehűtse a nyelvemet, mert borzasztóan éget ez a tűz!«

25 De Ábrahám így válaszolt: »Fiam, emlékezz csak! Amíg a földön éltél, részed volt minden földi jóban. Lázárnak akkor csak a nélkülözés, meg a szenvedés jutott. Most neki a vigasztalás, neked pedig a szenvedés a részed. 26 Ezen felül köztünk és köztetek nagy és átjárhatatlan szakadék van. Innen senki sem mehet át hozzátok, és tőletek sem jöhet át senki.«

27 Ekkor a gazdag így kérte: »Atyám, akkor legalább küldd el Lázárt az apám házához! 28 Figyelmeztesse az öt testvéremet, nehogy ők is ide kerüljenek, a gyötrődés helyére!«

29 De Ábrahám így válaszolt: »Nekik ott van Mózes Törvénye és a próféták írásai, hallgassanak rájuk!«

30 De a gazdag tovább vitatkozott: »Nem úgy van, Atyám! Ha valaki a halottak közül megy vissza hozzájuk, akkor biztosan megváltoztatják az életüket.«

31 Ábrahám így válaszolt: »Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, akkor az sem győzi meg őket, ha valaki feltámad a halottak közül.«””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+16%3A19-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/10/21
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

 

Daniel Ekechukwu . Feltámadás a halálból

Itt az ideje annak, hogy mindazok, akik Fiam szolgálatára hívatottak, legyenek éberek.

Igazság Könyve:
2013.10.06 23:30

Hamarosan azt fogják nektek mondani, hogy összpontosítsátok minden figyelmeteket a világ szegényeire. Pénzt fognak kérni tőletek – és ezt különböző forrásokból fogják beszedni, hogy a világ szegényeit, a munkanélkülieket és a hajléktalanokat segítsék. Azt fogják nektek mondani, hogy Én, Jézus Krisztus mindig is szerettem a szegényeket. A probléma a következő: Én először a lelki szegényeket keresem fel, hogy megszabadítsam őket az elveszett életüktől. A lélekben szegények – akik kevés lelki érzülettel rendelkeznek Isten iránt – azok, akikre vágyom. Boldogok azok, akik szegények ebben az életben, akik keveset tudnak felmutatni, de szeretnek Engem, mert ezek az emberek egyáltalán nem szegények. A gazdag embernek inkább van szüksége Szeretetemre, Irgalmamra és Együttérzésemre, mint azoknak, akik arra kényszerülnek, hogy élelmet, ruhát vagy menedéket találjanak. Arra kell figyelmet szentelnetek, hogy mennyire szerettek Engem, és hogyan kértek Engem, hogy megmentselek benneteket. A Szentségek lesznek a megmentő erő azok számára, akik gazdagok és szegények, de akik nem szeretnek Engem.
——–

“2013.10.08 15:40

Drága leányom, minden gyermekem megkapja Isteni Erőmet, aki Hozzám fordul, és Fiam által kéri Tőlem, hogy támogassam őket e földi megpróbáltatások idején.


Értem ez alatt azt az Igazságot, amely Legszentebb Szövetségemnek felel meg.

Mindazokat a dolgokat, amelyek a világra vonatkoznak, amelyben éltek, nem fogják valóban feltárni számotokra, mint például a háborúkat, amelyeknek hamarosan tanúi lesztek, és amelyeket szándékosan hoznak létre, hogy elpusztítsák népemet. Ezen háborúk egyike sem fogja az emberek javát szolgálni, és ezek nem lesznek igazságos háborúk. A világnak adott Szavamat – azóta, hogy az első próféta feltárta Vágyaimat – többé már nem fogják komolyan venni. Fiamnak, Jézus Krisztusnak Igéjét ócsárolni fogják, és a hazugságok igazolása érdekében be fogják mocskolni.

Itt az ideje annak, hogy mindazok, akik Fiam szolgálatára hívatottak, legyenek éberek. Nem tudjátok figyelmen kívül hagyni ezt az emberiséghez intézett Felhívásomat. Én Fiam által arra kérlek benneteket, hogy maradjatok mindenkor egységben Vele. Ti, gyermekeim, a Sátán elsődleges célpontjai vagytok, mivel Ő addig nem nyugszik, amíg elsőként Fiam földi Egyházát meg nem kaparintja. Fiam Egyháza nélkül ő nem fogja tudni vonzani azokat a lelkeket, akik után a legjobban vágyik. Nektek, gyermekeim, a fenevad – Antikrisztus – fájdalmat fog okozni, amennyiben engedtek a nyomásnak, mely arra kényszerít benneteket, hogy elfogadjátok az új hamis tant, amelynek gondos és könyörtelen előkészítése most van folyamatban.

Gyermekeim, ne hagyjátok, hogy ezen események hírei kitépjék a szíveteket, mert ha Rám hallgattok, és Fiam útját követitek, nagymértékben megkíméllek benneteket az eljövendő szellemi üldözéstől. Időről időre gyengülni fog ragaszkodásotok ezekhez az Üzenetekhez, a Sátán által elültetett támadások miatt. Néhányan közületek fel fogják adni, mások ellenben kételkedni fognak. A túlnyomó többség azonban hű marad Hozzám, Én pedig engedelmességetekért nagy Kegyekben és Kegyelmekben foglak benneteket részesíteni.

Szeretlek titeket, gyermekeim. Én irgalmas leszek, és amikor Fiam által kérni fogtok Engem, hogy nyugtassam meg a szíveteket, és segítsek nektek békében maradni, hogy magabiztosan mehessetek Új Paradicsomom Kapui felé, válaszolni fogok hívásotokra.

 
Szerető Atyátok,
A Legmagasságosabb Isten”


—–
Római katolikus:
2018-10-10

27. évközi hét szerda

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a galatákhoz írt leveléből
Pál apostol – hivatása tudatában – bátran kiáll pogányságból megtért hívei lelkiismereti szabadsága mellett.
Testvéreim!
(Meghívásom után) tizennégy évre Barnabással együtt ismét visszatértem Jeruzsálembe, és Tituszt is magammal vittem. Kinyilatkoztatástól indíttatva mentem, és megbeszéltem az apostolokkal a pogányok között végzett evangélium-hirdetés ügyét. Külön tárgyaltam a tekintélyesebbekkel is, hogy ne legyen hiábavaló az eddigi fáradozásom és a most folyó munkám.
Ellenkezés nélkül elismerték, hogy én éppen úgy megbízást kaptam az evangélium hirdetésére a pogányok között, mint ahogy Péter a zsidók körében. Aki ugyanis hatékonnyá tette Péter apostoli munkáját a zsidóknál, az enyémet is hatékonnyá tette a pogányoknál. Amikor Jakab, Péter és János, akiket oszlopoknak tekintenek, felismerték a nekem adott kegyelmet, az egyetértés jeléül jobbjukat nyújtották nekem és Barnabásnak: Mi apostolkodjunk a pogányok között, ők pedig a zsidók között! Csak gondunk legyen a szegényekre! Törekedtem is arra, hogy ezt megtegyem.
Amikor azonban Péter Antiochiába jött, nyíltan szembeszálltam vele, mert okot adott rá. Mielőtt ugyanis a Jakab környezetéből való testvérek Antiochiába jöttek volna, együtt étkezett a pogányokkal. Amikor viszont azok megérkeztek, visszahúzódott, és tartózkodott a pogányságból megtért testvérektől, mert tartott a zsidóságból megtért keresztények véleményétől. Ehhez a viselkedéséhez aztán többen is csatlakoztak; még Barnabást is belesodorták a kétszínűségbe. Amikor tehát láttam, hogy nem az evangélium igazságához híven viselkednek, mindnyájuk előtt kijelentettem Péternek: „Ha te zsidó származásod ellenére sem ragaszkodsz a mózesi törvény előírásaihoz, milyen alapon kényszerítheted pogány származású testvéreinket, hogy aszerint éljenek?”
Ez az Isten igéje.
Gal 2,1-2.7-14

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Menjetek el az egész világra, * és hirdessétek az evangéliumot! Mk l6,15. – 8 G. tónus.
Vagy: Alleluja. 8. szám.
Előénekes: Dicsérjétek az Urat minden népek, * magasztaljátok őt minden nemzetek.
Hívek: Menjetek el az egész világra, * és hirdessétek az evangéliumot!
Vagy: Alleluja.
E: Mert erős rajtunk az ő irgalma, * és az Úr hűsége örökké megmarad.
H: Menjetek el az egész világra, * és hirdessétek az evangéliumot!
Vagy: Alleluja.
Zsolt 116,1-2

ALLELUJA
Megkaptátok a fogadott fiúság Lelkét, * általa így szólítjuk Istent: „Abba, Atyánk!” Róm 8,15 – 10. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Ma Lukács evangéliumából halljuk az Úr imádságának egy rövidebb változatát; a hosszabbat a Máté-evangélium közli.
Történt egyszer, hogy Jézus éppen befejezte imádságát: Ekkor egyik tanítványa arra kérte: „Uram, taníts meg minket imádkozni, mint ahogy János is tanította imádkozni tanítványait.” Jézus erre így szólt hozzájuk: „Amikor imádkoztok, ezt mondjátok:
Atyánk! Szenteltessék meg a te neved.
Jöjjön el a te országod.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.
Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk minden ellenünk vétőnek.
És ne vígy minket kísértésbe.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 11,1-4″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-10-10


——
Görög katolikus:

24 Sőt, bízom az Úrban, hogy hamarosan én magam is meglátogatlak benneteket.

25 Úgy gondoltam, itt az ideje, hogy visszaküldjem hozzátok Epafroditoszt, aki kedves testvérem, munkatársam és harcostársam is. Őt azért küldtétek hozzám, hogy a mostani helyzetemben segítsen nekem, 26 most azonban visszaküldöm, mert már nagyon hiányoztatok neki. Az is nyugtalanította, hogy tudomást szereztetek a betegségéről. 27 Mert valóban beteg volt, sőt majdnem meg is halt, Isten azonban könyörült rajta. De nemcsak rajta, hanem rajtam is, hogy egyéb szomorúságaimra ne jöjjön újabb bánat. 28 Ezért még inkább haza akartam őt küldeni, hogy mikor találkoztok, újra együtt örülhessetek. Így én is megnyugodhatok. 29 Fogadjátok hát őt nagy örömmel az Úrban, mert megérdemli, hogy tiszteljétek! 30 Ő ugyanis Krisztus munkája miatt került oly közel a halálhoz. Életét kockáztatta, hogy engem szolgálhasson helyettetek is.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Philippians+2%3A24-30&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Jézus lecsendesíti a vihart

22 Azokban a napokban történt, hogy Jézus a tanítványaival együtt beszállt egy bárkába. „Menjünk át a tó túlsó partjára!” — mondta nekik, és elindultak. 23 Miközben hajóztak, Jézus elaludt. Hirtelen szélvihar csapott le a tóra. A hajó már kezdett megtelni vízzel, és mindannyian veszélyben voltak. 24 A tanítványok ekkor felébresztették Jézust: „Mester! Mester! Végünk van!”

Jézus felkelt, ráparancsolt a szélre és a dühöngő hullámokra, mire azok lecsillapodtak, és nagy csend lett. 25 Majd a tanítványokhoz fordult: „Hol van a hitetek?”

Ők nagyon megdöbbentek és elámultak ezen. Egymástól kérdezgették: „Kicsoda ez, hogy ha parancsol, még a szél és a víz is engedelmeskedik neki?””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+8%3A22-25&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/10/10
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Isten, az Atya: A Sátán és démonai egy nagyon nagy hadsereget toboroztak

https://szeretetlang.blog.hu/2016/09/23/pietrelcinai_szent_pio_atya_emleknapja

Igazság Könyve:

“2013.10.08 15:40

Drága leányom, minden gyermekem megkapja Isteni Erőmet, aki Hozzám fordul, és Fiam által kéri Tőlem, hogy támogassam őket e földi megpróbáltatások idején.

A bűn olyan féktelen, hogy Fiam most ugyanazt a Gyötrelmet szenvedi el, mint amit annak idején mindnyájatokért elviselt a Kereszten. A bűn annyira elterjedt, hogy ti már mind immúnisak vagytok a bűnnel és a gonosszal szemben, amelyik azt kileheli. Gyermekeim, nektek Hozzám kell jönnötök, és nem szabad feladnotok soha a béke és a szeretet keresését. Soha ne gondoljátok azt, hogy nem fogom meghallani a hangotokat, amint hangotok Hozzám kiált, nem számít, hogy mennyire kicsinyek vagytok.

Fiam Második Eljövetele nagy pusztítást, megosztottságot, bizalmatlanságot, gyűlöletet és szomorúságot fog előidézni, mivel Szent Szavam Igazságát félre fogják dobni. A Sátán és démonai egy nagyon nagy hadsereget toboroztak – egy olyan nagy és erőteljes hadsereget, mely hihetetlen lenne számotokra, ha láthatnátok, hogy az hogyan van kialakítva. Ez a hadsereg, gyermekeim, ellenőrzi mindazt, amit nektek a nyilvánosság előtt mondanak. Mostantól kezdve csak nagyon ritkán fogják nektek az Igazságot mondani. Értem ez alatt azt az Igazságot, amely Legszentebb Szövetségemnek felel meg.

Mindazokat a dolgokat, amelyek a világra vonatkoznak, amelyben éltek, nem fogják valóban feltárni számotokra, mint például a háborúkat, amelyeknek hamarosan tanúi lesztek, és amelyeket szándékosan hoznak létre, hogy elpusztítsák népemet. Ezen háborúk egyike sem fogja az emberek javát szolgálni, és ezek nem lesznek igazságos háborúk. A világnak adott Szavamat – azóta, hogy az első próféta feltárta Vágyaimat – többé már nem fogják komolyan venni. Fiamnak, Jézus Krisztusnak Igéjét ócsárolni fogják, és a hazugságok igazolása érdekében be fogják mocskolni.

Itt az ideje annak, hogy mindazok, akik Fiam szolgálatára hívatottak, legyenek éberek. Nem tudjátok figyelmen kívül hagyni ezt az emberiséghez intézett Felhívásomat. Én Fiam által arra kérlek benneteket, hogy maradjatok mindenkor egységben Vele. Ti, gyermekeim, a Sátán elsődleges célpontjai vagytok, mivel Ő addig nem nyugszik, amíg elsőként Fiam földi Egyházát meg nem kaparintja. Fiam Egyháza nélkül ő nem fogja tudni vonzani azokat a lelkeket, akik után a legjobban vágyik. Nektek, gyermekeim, a fenevad – Antikrisztus – fájdalmat fog okozni, amennyiben engedtek a nyomásnak, mely arra kényszerít benneteket, hogy elfogadjátok az új hamis tant, amelynek gondos és könyörtelen előkészítése most van folyamatban.


Én, mindnyájatok Atyja, a Legmagasságosabb Isten, szeretném a tudomásotokra hozni, hogy az Antikrisztus most titkos rituálékon akarja ellenségeimet magához láncolni. A rejtett falak mögött teszik le neki az esküt, azokon a helyeken, amelyeket Fiam imádására jelöltek ki. Az egyházi szabadkőművesség, amelynek most tanúi lesztek, fontos szerepet játszik ebben az utálatban. Sajnos, mindennek meg kell történnie, még a Szövetségem beteljesedése előtt, hogy összegyűjtvén minden gyermekemet, újból visszavigyem őket a Paradicsomba, amelyet mindenekelőtt a számukra teremtettem.Rajtatok, az Általam kiválasztott lelkeken fog múlni, hogy mindig felismerjétek az Igazságot, és segíteni tudjatok Fiamnak azok megmentésében, akik felesküdtek a fenevad követésére.Fiam világszerte közismert képét a hamis próféta képével fogják felcserélni. Elsőként az ő képét fogják imádni a Fiam képe helyett. Majd ezt fogják követni a fenevad nagyméretű képei, mindenféle formátumban, akinek jele a 666- os szám minden egyes azonosítóba be lesz ágyazva, amelyet rá fog erőszakolni egy gyanútlan világra. Látni fogjátok ezt a jelet elrejtve ezekben a gonosz tárgyakban, amelyeket pontosan úgy fognak használni, mint a szent tárgyakat. Egyfajta Rózsafüzért is létre fognak hozni, hogy az „újat” bálványozza, a hamarosan bejelentésre kerülő világ egyházak egyesítését. Az Új –Világvallást azáltal fogják megünnepelni, hogy összegyűjtik az imakönyveket, érméket, skapulárékat, Rózsafüzéreket, Kereszteket, hogy megszentségtelenítvén azokat, új szerencsehozókká váljanak.Mindenki szeretni fogja az Antikrisztust, mivel ő fogja képviselni a világot vallási kívülállóként, másrészt pedig mivel őt Fiam földi Egyházának hamis szélhámosa üdvözölni fogja; úgy fognak rátekinteni, mint minden dolog képviselőjére, ami szent a világon.Gyermekeim, ne hagyjátok, hogy ezen események hírei kitépjék a szíveteket, mert ha Rám hallgattok, és Fiam útját követitek, nagymértékben megkíméllek benneteket az eljövendő szellemi üldözéstől. Időről időre gyengülni fog ragaszkodásotok ezekhez az Üzenetekhez, a Sátán által elültetett támadások miatt. Néhányan közületek fel fogják adni, mások ellenben kételkedni fognak. A túlnyomó többség azonban hű marad Hozzám, Én pedig engedelmességetekért nagy Kegyekben és Kegyelmekben foglak benneteket részesíteni.Szeretlek titeket, gyermekeim. Én irgalmas leszek, és amikor

Fiam által kérni fogtok Engem, hogy nyugtassam meg a szíveteket, és segítsek nektek békében maradni, hogy magabiztosan mehessetek Új Paradicsomom Kapui felé, válaszolni fogok hívásotokra.

 
Szerető Atyátok,
A Legmagasságosabb Isten”

Isten, az Atya: A Sátán és démonai egy nagyon nagy hadsereget toboroztak

—–
Római katolikus:
10-08

Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya, Magyarország főpátrónája

OLVASMÁNY Sirák fiának könyvéből
Mária reménységünk az életre és minden erényre.
Jó illatot fakasztok én, mint a szőlőtő, és virágaimból pompás, dús gyümölcs terem.
Anyja vagyok én a szép szeretetnek, az istenfélelemnek, a hitnek és a szent reménynek.
Nálam van az út és az igazság minden kegyelme, nálam az élet és erény minden reménye.
Jertek hozzám mind, akik megkívántok engem, és teljetek el gyümölcseimmel.
Mert lelkem édesebb a méznél, és birtoklásom a lépes méznél!
Emlékezetem él minden idők nemzedékeiben.
Akik engem esznek, még inkább éheznek, akik engem isznak, még inkább szomjaznak.
Aki reám hallgat, meg nem szégyenül, akik értem fáradnak, nem esnek bűnbe.

Akik fényt derítenek rám, örök életet nyernek.
Ez az Isten igéje.
Sir 24,23-31

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Szent Fiadat, Boldogasszony, kérd e népért! (SzVU! 287,7.) – 1 D2 tónus.
Vagy: Alleluja. 1. szám.
Előénekes: Az Úr, a fölséges Isten, * a föld minden asszonyánál jobban megáldott, leányom, téged.
Áldott legyen Isten, az ég és föld alkotója, * aki ellenségeink színe előtt dicsőségessé tett ma téged!
Hívek: Szent Fiadat, Boldogasszony, kérd e népért!
Vagy: Alleluja,
E: Mert nem szűnik meg dicséreted az emberek ajkán, * akik megemlékeznek az Úr hatalmáról.
Fordítsa ezt Isten örök dicsőségedre, és áldjon meg minden jóval mindörökké, * mivel nem kímélted életedet, amikor megaláztatásban volt részünk.
H: Szent Fiadat, Boldogasszony, kérd e népért!
Vagy: Alleluja.
E: Megakadályoztad néped pusztulását, * mikor Isten színe előtt az igaz úton jártál.
H: Szent Fiadat, Boldogasszony, kérd e népért!
Vagy: Alleluja.
Jud 13,18-19

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a galatákhoz írt leveléből
Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született.
Testvéreim!
Amikor elérkezett az idők teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született, alávetette magát a mózesi törvénynek, hogy felszabadítson minket a törvény szolgaságából, és a fogadott fiúságot elnyerjük.
Mivel pedig Isten fiai vagyunk, Isten szívünkbe elküldte Fiának Lelkét, aki ezt kiáltja: „Abba! Atyám!”
Nem vagy tehát többé szolga, hanem fiú, és ha fiú, akkor Isten kegyelméből örökös is.
Ez az Isten igéje.
Gal 4,4-7

ALLELUJA
Üdvöz légy, Mária, kegyelemmel teljes, az Úr van véled, * áldottabb vagy te minden asszonynál, Lk 1,28 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Isten feltárta örök tervét Mária előtt, hogy őt választotta a Megváltó anyjának.
Abban az időben:
Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt. Az angyal belépett hozzá és így szólt: „Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 1,26-28″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-10-08


——
Görög katolikus:

Isten végzi a munkáját bennetek!12 Szeretett testvéreim, ti mindig hallgattatok rám, amikor közöttetek éltem. Most, hogy távol vagyok, még sokkal fontosabb, hogy engedelmeskedjetek. Isten iránti teljes tisztelettel, sőt istenfélelemmel tegyétek teljessé és vigyétek véghez mindazt, ami az üdvösségetekből következik! 13 Mert maga Isten az, aki végzi a munkáját bennetek, és segít, hogy ti is azt akarjátok tenni, ami neki örömet szerez. Ő ad hozzá erőt is, hogy képesek legyetek megtenni, amit kell.

14 Mindezt azonban elégedetlenség és panaszkodás nélkül tegyétek! 15 Akkor Isten ártatlan és tiszta gyermekei lesztek, akikben senki sem találhat hibát. E gonosz és romlott nemzedékben úgy ragyogtok, mint a csillagok a sötét éjszakában, 16 miközben Isten életet adó üzenetét hirdetitek nekik. Ezért majd dicsekedni fogok veletek a Krisztus Napján, amikor ő visszajön. Akkor látni fogom, hogy nem hiába fáradoztam közöttetek. Akkor látszik majd meg, hogy a versenypályát végigfutottam, és győztem.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Philippians+2%3A12-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Akinek többet bocsátottak meg, az jobban szeret

36 Az egyik farizeus vendégségbe hívta Jézust, aki el is ment hozzá. Letelepedtek az asztalhoz. 37 Volt abban a városban egy asszony, akiről mindenki tudta, hogy bűnös életmódot folytat. Amikor megtudta, hogy Jézus a farizeus házában látják vendégül, ő is odament, és hozott magával egy alabástrom korsócskát, amely értékes illatszerrel volt töltve. 38 Az asszony sírva megállt Jézus mögött, a lábánál. A könnyeivel öntözte, hajával megtörölte, majd megcsókolta Jézus lábát, azután ráöntötte a drága illatszert. 39 A farizeus, aki meghívta Jézust, mindezt látta, de nem szólt, csak azt gondolta magában: „Ha ez az ember valóban próféta lenne, akkor tudná, hogy miféle nő az, aki hozzáér. Tudná, hogy ez az asszony bűnös!”

40 Jézus ekkor így válaszolt a házigazda ki nem mondott gondolataira: „Simon, szeretnék valamit mondani neked!”

„Mondd csak, Mester!” — válaszolta Simon.

41 Jézus így folytatta: „Volt egy hitelező, és annak két adósa. Egyikük ötszáz ezüstpénzzel tartozott, a másik ötvennel. 42 Mivel egyik sem tudta megadni, a hitelező mindkettőjüknek nagylelkűen elengedte az adósságát. A kettő közül vajon melyik szereti jobban a hitelezőt?”

43 Simon így válaszolt: „Gondolom, az, akinek nagyobb adósságot engedett el.”

„Igazad van!” — mondta Jézus. 44 Majd az asszony felé fordulva így folytatta: „Látod ezt az asszonyt? Eljöttem a házadba, de nem kínáltál vizet, hogy a poros lábamat megmossam. Ő pedig a könnyeivel mosta, és a hajával törölte meg a lábam. 45 Te nem üdvözöltél csókkal, ő pedig amióta csak megérkeztem, szüntelenül a lábamat csókolgatja. 46 Te nem kented meg a fejemet olajjal. Ő pedig a lábamat kente meg illatos olajjal. 47 Mondom neked, hogy ennek az asszonynak a bűneit — bármilyen sok is volt — megbocsátották. Ezt abból láthatod, hogy mennyire szeret engem! Akinek csak kevés bűnét bocsátották meg, az kevésbé szeret.”

48 Ezután az asszonyhoz fordult: „Meg vannak bocsátva a bűneid!”

49 Akik vele együtt vacsoráztak, ezt gondolták: „Kicsoda ez? Azt képzeli, hogy megbocsáthatja valakinek a bűneit?”

50 Végül Jézus ezt mondta az asszonynak: „A hited megmentett téged, menj békességgel!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+7%3A36-50&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/10/08
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Én irgalmas leszek, és amikor Fiam által kérni fogtok Engem, hogy nyugtassam meg a szíveteket, és segítsek nektek békében maradni, hogy magabiztosan mehessetek Új Paradicsomom Kapui felé, válaszolni fogok hívásotokra.

Igazság Könyve:

“2013.10.08 15:40

… 

Gyermekeim, ne hagyjátok, hogy ezen események hírei kitépjék a szíveteket, mert ha Rám hallgattok, és Fiam útját követitek, nagymértékben megkíméllek benneteket az eljövendő szellemi üldözéstől. Időről időre gyengülni fog ragaszkodásotok ezekhez az Üzenetekhez, a Sátán által elültetett támadások miatt. Néhányan közületek fel fogják adni, mások ellenben kételkedni fognak. A túlnyomó többség azonban hű marad Hozzám, Én pedig engedelmességetekért nagy Kegyekben és Kegyelmekben foglak benneteket részesíteni.

Szeretlek titeket, gyermekeim. Én irgalmas leszek, és amikor Fiam által kérni fogtok Engem, hogy nyugtassam meg a szíveteket, és segítsek nektek békében maradni, hogy magabiztosan mehessetek Új Paradicsomom Kapui felé, válaszolni fogok hívásotokra.

 
Szerető Atyátok,
A Legmagasságosabb Isten”

—–

“2013.10.13 18:00

Drága szeretett leányom, amikor ti, akik elhagyatottnak érzitek magatokat és bizonytalannak a világ iránti Szeretetemet illetően, soha nem szabad feladnotok, hogy hívjatok Engem, hogy segítsek nektek.

Időről időre a reménytelenség, a félelem és a magány érzését fogjátok érezni, amennyiben betartjátok Szent Szavamat, mely a Szentírás által a világnak adatott. Még most is, amikor Szent Evangéliumomat még mindig bemutatják nektek, nagyon elszigeteltnek fogjátok érezni magatokat, mivel csak kevés ember ülteti azt gyakorlatba, amit Szent Szavam által tanítottam nekik. …”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/ti-nem-ismertek-engem-mivel-nem-ismertek-fel-engem/


——-
Római katolikus:
2018-10-07Évközi 27. vasárnapKezdőének:
Hatalmad alá tartozik, Uram, minden, és senki sem állhat ellen akaratodnak. Te teremtettél mindent: az eget, a földet, és mindent, amit az ég határa magába foglal; te vagy a mindenség Ura. (Eszt 13,9.10-11)Könyörgés:
Mindenható, örök Isten, te mindig többet adsz nekünk, mint amit megérdemlünk és kívánhatunk. Áraszd ránk irgalmadat, bocsásd meg mindazt, amivel lelkiismeretünk vádol. És amit szinte már kérni sem merünk, add meg túláradó atyai jóságodból. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Mózes első könyvéből
Az első ember teremtése után így szólt az Úristen: „Nem jó az embernek egyedül lennie. Alkotok neki segítőtársat, aki hozzá illő.”
Az Úristen megteremtette a földből a mező minden állatát és az ég minden madarát. Odavezette őket az emberhez, hogy lássa, milyen nevet ad nekik. Az lett a nevük, amit az ember adott nekik. Az ember tehát nevet adott minden állatnak, az ég minden madarának és a mező minden vadjának. De a maga számára nem talált segítőtársat, aki hasonló lett volna hozzá.
Ezért az Úristen álmot bocsátott az emberre, és amikor elaludt, kivette az egyik oldalbordáját, a helyét pedig hússal töltötte ki. Ezután az Úristen az oldalbordából, amelyet az emberből kivett, megalkotta az asszonyt, és az emberhez vezette. Az ember így szólt: „Ez most már csont az én csontomból és hús az én húsomból. Asszony a neve, mivel a férfiből vétetett.” Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és a kettő egy test lesz.
Ez az Isten igéje.
Ter 2,18-24

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Életünknek minden napját, * Isten áldása kísérje! 6. tónus.
Előénekes: Boldog mindaz, ki féli az Urat, * aki az ő útjain jár.
Kezed munkájából élhetsz, * boldog leszel, és jól megy sorod.
Hívek: Életünknek minden napját, * Isten áldása kísérje!
E: Feleséged olyan, mint a termő szőlőtő, * a te házad bensejében.
Fiaid olyanok, mint az olajfacsemeték, * úgy veszik körül asztalodat.
H: Életünknek minden napját, * Isten áldása kísérje!
E: Íme, ilyen áldásban részesül az az ember, * aki féli az Urat.
Áldjon meg téged az Úr Sionból, * hogy lásd Jeruzsálem jólétét életed minden napján.
H: Életünknek minden napját, * Isten áldása kísérje!
E: Lásd meg fiaidnak fiait, * békesség Izraelnek!
H: Életünknek minden napját, * Isten áldása kísérje!
Zsolt 127,1-2.3.4-5.6

SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből
Testvéreim!
Annyit azért már látunk, hogy Jézus, aki kevéssel lett kisebb az angyaloknál, a halál elszenvedéséért a dicsőség és nagyság koronáját nyerte el, hiszen az Isten irgalmából mindnyájunkért megízlelte a halált.
Illett ugyanis (Istenhez), hogy azt, akiért és aki által minden lett – mivel számtalan fiát elvezette az üdvösségre –, az üdvösség szerzőjeként a szenvedésben tökéletesítse. Mert ugyanattól az egytől valók mind: a megszentelő és azok, akiket megszentelt. Ezért nem szégyelli testvérnek nevezni őket.
Ez az Isten igéje.
Zsid 2,9-11

ALLELUJA
Ha szeretjük egymást, Isten megmarad szívünkben, * és szeretete tökéletes lesz bennünk. 1Jn 4,12 – 10. tónus.

Hosszabb forma:
† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Abban az időben: A farizeusok odamentek Jézushoz és megkérdezték: „Szabad-e a férjnek elbocsátania a feleségét?” Próbára akarták ugyanis tenni. Ő azonban kérdéssel válaszolt: „Mit parancsolt nektek Mózes?” Azt felelték: „Mózes megengedte, hogy válólevelet írjunk és elváljunk.” Jézus folytatta: „A ti szívetek keménysége miatt írta nektek ezt a parancsot. Isten azonban a teremtés kezdetén férfit és nőt alkotott. Az ember ezért elhagyja apját, anyját, a feleségéhez csatlakozik, és ketten egy test lesznek. Ettől kezdve többé már nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét.” Otthon tanítványai ismét megkérdezték őt ezzel kapcsolatban. Ezt válaszolta: „Aki elbocsátja feleségét és mást vesz el, házasságtörést követ el ellene. Ha pedig a feleség hagyja el férjét, és máshoz megy, házasságot tör.”*
Kisgyermekeket vittek hozzá, hogy tegye rájuk a kezét. A tanítványok azonban elutasították őket. Amikor Jézus meglátta ezt, megharagudott, és ezt mondta nekik: „Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket, és ne tiltsátok el őket, mert ilyeneké az Isten országa. Bizony, mondom nektek: Aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy gyermek, nem megy be oda.” Azután ölébe vette a gyermekeket, és kezét rájuk téve megáldotta őket.
Ezek az evangélium igéi.

Vagy rövidebb forma: Mk 10,2-12 a *-ig.
Mk 10,2-16″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-10-07


——
Görög katolikus:

11 Mária pedig ott maradt zokogva a sír előtt. Közben lehajolt, és benézett a sziklasírba. 12 Két fehér ruhás angyalt látott, akik ott ültek, ahol korábban Jézus teste feküdt: egyik a feje, a másik a lába helyén.

13 Az angyalok megszólították Máriát: „Miért sírsz, asszony?”

Ő így válaszolt: „Mert elvitték Uramat, és nem tudom, hová tették.” 14 Majd hátranézett, és látta, hogy egy férfi áll a háta mögött. Jézus volt az, de Mária nem ismert rá.

15 Jézus megkérdezte: „Miért sírsz, asszony? Kit keresel?”

Mária azt hitte, hogy a kertésszel beszél, ezért így felelt: „Uram, ha te vitted el a testet, kérlek, mondd meg, hová tetted, és én elviszem!”

16 Jézus ekkor a nevén szólította: „Mária!”

Rabbuni!” — kiáltott fel Mária, miután Jézus felé fordult. (Ez a héber szó azt jelenti: „Mester”.)

17 „Ne tartóztass! — mondta Jézus —, mert még nem mentem fel az Atyához. Inkább menj a testvéreimhez, és mondd meg nekik, hogy most felmegyek Atyámhoz, aki a ti Atyátok is; Istenemhez, aki a ti Istenetek is!”

18 Ezután Mária elment a tanítványokhoz, és ezt mondta nekik: „Láttam az Urat!” Elmondta nekik azt is, amit Jézus üzent.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+20%3A11-18&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

31 Az Úr Jézus Istene és Atyja, aki örökké áldott, tudja, hogy igazat mondok.

32 Amikor Damaszkusz városában voltam, el akartak fogni. Ezért Aretász király helytartója őriztette a várost. 33 Akkor az ablakon keresztül egy kosárban leeresztettek a városfalon kívülre, és így menekültem meg a kezéből.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Corinthians+11%3A31-44&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Látomások és kijelentések

12 Bár semmi haszna sincs a dicsekedésnek, mégis hadd beszéljek az Úrtól kapott látomásokról és kijelentésekről![a] Ismerek egy embert[b] a Krisztusban, akit tizennégy évvel ezelőtt felvittek egy időre a harmadik Mennybe. Hogy ezt a testében élte át, vagy a teste nélkül, azt csak Isten tudja. 3-4 Csak azt tudom, hogy azt az embert — akár a testében, akár testén kívül, azt csak Isten tudná megmondani — felvitték a Paradicsomba, és ott olyan dolgokat hallott, amelyeket nem szabad, de lehetetlen is lenne elmondania. Ilyen dolgokkal dicsekszem, nem saját magammal. Vagy ha mégis magammal, akkor is csak a gyengeségeimmel.

Pedig ha dicsekedni akarnék, nem lennék ostoba, mert igazat mondanék, de nem akarom, hogy bárki is többet gondoljon rólam, mint amit látott a tetteimből, vagy hallott tőlem.

S hogy el ne bízzam magam az Úrtól kapott különleges kijelentések miatt, egy „tövist” kaptam a testembe: a Sátán egyik angyalát. Azért kaptam, hogy állandóan ostorozzon engem, hogy el ne bizakodjam. Háromszor kértem az Urat, hogy szabadítson meg ettől a „tövistől”, de ő ezt válaszolta: „Elég az a kegyelem, amelyet kaptál, mert az én erőm a te erőtlenséged által éri el a célját.” Ezért boldogan dicsekszem a gyengeségeimmel, hogy Krisztus ereje lakjon bennem.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Corinthians+12%3A1-9&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Jézus feltámasztja a naini fiút

11 Történt ezután, hogy Jézus a tanítványaival Nain városába ment. Nagyon sokan kísérték. 12 Amikor a város kapuja felé közeledtek, látták, hogy éppen egy temetési menet jön velük szembe. A halott egy özvegyasszony egyetlen fia volt. A városból sokan kísérték az özvegyet. 13 Amikor az Úr meglátta az özvegyasszonyt, megsajnálta, és azt mondta neki: „Ne sírj!” 14 Odalépett a holttesthez, és megérintette a hordágyat, amelyen az feküdt. A menet megállt. Akkor Jézus ezt mondta: „Fiú, neked mondom, kelj fel!” 15 A halott ekkor felült, és beszélni kezdett, Jézus pedig visszaadta őt az anyjának.

16 Mélységes csodálkozás és megdöbbenés lett úrrá az embereken. Dicsőítették Istent, és ezt mondták: „Hatalmas próféta jelent meg közöttünk! Isten meglátogatta népét!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+7%3A11-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/10/07
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–
Tóra:

Mert az Örökkévaló visszahív magához,
    mint elhagyott és kesergő asszonyt a férje.
Mint a magányos asszonynak,
    akit még fiatalon elküldött a férje,
    azt mondja neked Istened:
„Röpke pillanatra elhagytalak, igaz,
    de nagy irgalommal ismét magamhoz gyűjtelek!
Mivel megharagudtam rád nagyon,
    egy szempillantásig eltakartam előled arcomat,
de örök szeretettel könyörülök rajtad! …”

Igaz Egyházamat ki fogják dobni Rómából, és éveken át tartó elhagyatottságot kell majd elviselnie

Igazság Könyve:

“2013.09.28 15:23

Drága szeretett leányom, mindig emlékeztesd azokat, akik hisznek bennem, de fogalmuk sincs Második Eljövetelem közeledtéről, hogy legyenek éberek azokra a jelekre, amelyek a Nagy Napot megelőzik, s amelyek meg vannak jövendölve Atyám Könyvében.

Az első jel a nagy hitehagyás. Ez akkor van, amikor eltűnik az Igazságba – Isten Szavába – vetett hit, és amikor a bűnt dicsőítik a világ minden táján. Amikor a hitehagyás belülről hatalmába keríti földi Egyházamat, akkor ez jel arra, hogy Második Eljövetelem nagyon közel van. Amikor látjátok azokat, akik azt mondják, hogy Én választottam őket földi Egyházam vezetésére, hogy a szekuláris világba vetik magukat evilági előnyökért, akkor tudni fogjátok, hogy a változások elkezdődtek. Amikor azt látjátok, hogy Nagy Áldozatom – Keresztrefeszítésem – a vita tárgyát képezi, és Eukarisztiámhoz új értelmezést csatolnak, akkor tudni fogjátok, hogy Egyházamat a pusztába fogják vetni.

Egyházamat illetően azokra utalok, akik nem fognak eltérni az Igazságtól, és akik továbbra is – akárcsak korábban – el fogják fogadni Isten Szavát. Igaz Egyházamat ki fogják dobni Rómából, és éveken át tartó elhagyatottságot kell majd elviselnie. A pogányok össze fogják (Egyházamat) taposni, és szenvedni fog, de Irgalmam által sértetlen marad, és a bátor lelkeket, akik nem fognak cserbenhagyni Engem, rendkívüli Ajándékokban fogom részesíteni. Amint az utálatos, úgynevezett „csodák”, a gyógyulások, a hamis alázat gesztusa és az emberiség iránti hamis szeretet láthatóvá válik Egyházam burkában, felismerhető lesz valódi természetfölötti beavatkozásom is. Én a Keresztes Imahadjárat-Csoportjaim által fogom megismertetni a Szentlélek jelenlétét azokkal, akik csúfolják és gúnyolják őket. Imacsoportjaim sok csodával lesznek megajándékozva, és azok akik imádkozzák az Imákat, mint ajándék, mely segít szeretett tanítványaimnak, hogy megbirkózzanak a vallási üldöztetéssel.

Az üldöztetés, amelyről beszélek elsődlegesen lelki jellegű. Igaz tanítványaim – értem ez alatt a minden felekezetből való, bárhol lévő Keresztényt – nagyon bánatosan fognak nézni, amikor tanúi lesznek annak a nagy csalásnak, amely a Katolikus Egyházra fog leereszkedni. A Katolikus Egyház át fogja ölelni a szekuláris világot, és ki fogja jelenteni, hogy a halálos bűn többé már nem létezik. A bűnt nem fogják bűnként elismerni, és megtévesztvén az ártatlanokat, azt fogják mondani, hogy nem nehéz bejutni Királyságomba. A gyónás jelenlegi formáját megszüntetik. Az embereknek azt fogják mondani, hogy a maguk módján kérjenek bűnbocsánatot (Istentől), és éppen ezért sokan nem fogják venni a fáradtságot, hogy megbocsátásomat kérjék. Azért nem fogják ezt megtenni, mert már nem fogják elismerni, hogy szándékosan bűnt követtek el, és azért, mert Isten úgyis megbocsát mindent. * Ez az a tévedés, ami meg volt jövendölve, és ami milliókat fog a Pokol tüzébe vezetni, ahová pedig a hamis próféta és az antikrisztus fogja vezetni őket.

Hamarosan a Katolikus Egyházban mindenütt pogány ünnepeket és fesztiválokat fognak bevezetni. A pogányok és azok, akik utálják Istent, meghívást fognak kapni az oltárokhoz, a tabernákulum elé. Azt fogják bejelenteni, hogy ez az ünnep a Szentáldozás újabb formája – Isten minden gyermeke egyesül annak érdekében, hogy tiszteletben tartsák egymás hitét és emberi jogait. Tőletek, követőim azt fogják kérni, hogy tiszteletet mutassatok azok iránt, akik meg akarják szüntetni a Szent Eukarisztiában lévő Jelenlétemet. Amennyiben nem karoljátok fel a pogányságot, azzal fognak vádolni benneteket, hogy Keresztény-ellenesek vagytok. Így fognak majd becsapni mindnyájatokat. Így fognak majd Engem, Jézus Krisztust meggyalázni. Ugyanezt fogják tenni az iskolákban is, hogy száműzzék a Kereszténységet. Hasonlóan fognak cselekedni a politikai körökben is, amikor mindent, ami velem kapcsolatos, el fognak törölni. Egyetlen más vallás sem lesz ilyen gyűlölet célpontja. A Kereszténységet, mert az maga az Igazság, el fogják pusztítani.

Az, amit nem vesztek észre, hogy ezáltal ti magatok váltok önként részeseivé ennek a gonosz megszentségtelenítésnek, hogy a lelketek megsötétedik, és idővel elpártoltok a saját üdvösségetektől.

Csak áruljatok el Engem – és Én meg fogok bocsátani nektek. Csak tagadjatok meg Engem – és Én meg fogok bocsátani nektek. De ha meggyaláztok Engem és a fenevadnak esküdtök hűséget, akkor teljesen elszakadtok Tőlem, és lehetetlennek fogjátok találni, hogy Irgalmamat elfogadjátok.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/igaz-egyhazamat-ki-fogjak-dobni-romabol-es-eveken-at-tarto-elhagyatottsagot-kell-majd-elviselnie/

 
0924:
“2013.09.24 11:18
A vallási háború lesz a középpontja ennek az ellenőrzésnek, és Keresztény Egyházaim vezetőit legyőzik és megsemmisítik a fenevadra való előkészület során, aki mind a négy birodalmat ellenőrizni fogja. Isten egyetlen (nagy) hatalmat sem jogosít fel arra – amelyek szembeszállnak Isten Szavával, vagy megpróbálják elpusztítani gyermekeit –, hogy erőszakkal elfogják azokat, akiknek a neve fel van írva az Élet Könyvében. És miközben Én a Keresztényekről beszélek és arról, hogy mennyire szükséges, hogy hűek maradjanak Hozzám, ugyanúgy utalok a zsidókra is, mert Szent Mihály arkangyal, aki a védelmezőjük, őrködni fog fölöttük, és segíteni fog nekik, hogy ellenálljanak az üldöztetésnek, amelyet nekik is el kell viselniük, mint Isten választott népének.” 
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-vilag-negy-resze-amire-utalok-a-negy-nagyhatalom-az-egyesult-allamok-oroszorszag-europa-es-kina/
 
 

“… 11 Boldogok és áldottak vagytok, amikor miattam üldöznek, bántanak titeket, vagy mindenféle rosszat mondanak rólatok ok nélkül. 12 Örüljetek és ujjongjatok, mert igen nagy jutalom vár rátok a Mennyben! Így üldözték azokat a prófétákat is, akik előttetek éltek.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+5%3A1-12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


—–
Római katolikus:
09-29Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok

Vagy:
OLVASMÁNY Dániel próféta könyvéből
Az angyalok ezrei szolgáltak Istennek, és hódoltak előtte.
Én, Dániel az éjjeli látomásban láttam, hogy egyszer csak trónokat állítottak fel, és az Ősöreg leült. Ruhája fehér volt, mint a hó, fején a haj tiszta, mint a gyapjú. Trónja lobogó lángból volt, trónja kerekei meg izzó parázsból. Tűzfolyó eredt belőle és folyt tovább. Ezerszer ezren szolgáltak neki, és tízezerszer tízezren álltak előtte, ítéletet tartottak és felnyitották a könyveket.
Láttam az éjjeli látomásban, hogy íme, az ég felhőin valaki közeledik. Olyan volt, mint az Emberfia. Amikor az Ősöreghez ért, színe elé vezették. Hatalmat, méltóságot és királyságot adott neki. Minden népnek, nemzetnek és nyelvnek neki kellett szolgálnia. Hatalma örök hatalom volt, amely nem enyészik el soha, és királysága nem megy veszendőbe.
Ez az Isten igéje.
Dán 7,9-10.13-14

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Angyalaid előtt zsoltárt éneklek, * magasztallak téged, Istenem. 1c. vers. – 12. tónus.
Előénekes: Ünnepellek, Uram, szívem mélyéből, * mert meghallgattad ajkam igéit.
Angyalaid előtt zsoltárt éneklek, * szent templomodban arcra borulok.
Hívek: Angyalaid előtt zsoltárt éneklek, * magasztallak téged, Istenem.
E: Szent neved mindig megvallom, * irgalmadért és igaz voltodért.
Amely napon hozzád kiáltok, hallgass meg engem, * gyarapítsd az erőt lelkemben.
H: Angyalaid előtt zsoltárt éneklek, * magasztallak téged, Istenem.
E: Dicsőítsen téged a föld minden királya, * amikor meghallja ajkad szózatát.
Az Úr útjairól énekeljenek, * mert nagy az Úr dicsősége.
H: Angyalaid előtt zsoltárt éneklek, * magasztallak téged, Istenem.
Zsolt 137,1-2a.2bc-3.4-5

Vagy:
SZENTLECKE a Jelenések könyvéből
Mihály és angyalai harcoltak a sátánnal.
Én, János, láttam, hogy nagy harc támadt a mennyben: Mihály és angyalai harcoltak a sárkány ellen. A sárkány és angyalai védekeztek, de nem tudtak ellenállni, s nem maradt számukra hely a mennyben. Levetették a nagy sárkányt, az őskígyót, aki maga az ördög, a sátán, aki elcsábítja az egész világot. A Földre vetették, s vele együtt letaszították angyalait is.
Ekkor harsány hangot hallottam az égben: „Eljött Istenünk üdvössége, ereje és országa, és Fölkentjének királysága, mert letaszították testvéreink vádlóját, aki éjjel-nappal vádolta őket Istenünk trónja előtt. De legyőzték a Bárány vérével és tanúságuk igéjével. Még életüket sem kímélték mindhalálig!
Ezért örvendezzetek, ti, mennyek, és ti, akik benne laktok!”
Ez az Isten igéje.
Jel 12,7-12a

ALLELUJA
Áldjátok az Urat, mind, ti, mennyei seregek: * szolgái, akik akaratát teljesítitek! Zsolt 102,21 – 7 b. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Látni fogj átok, amint az Emberfia felett fel-alá szállnak Isten angyalai.
Egy alkalommal: Amikor Jézus látta, hogy Nátánáel közeledik hozzá, így szólt: „Nézzétek, ez egy igaz izraelita! Nincs benne kétszínűség!”
Nátánáel megkérdezte: „Honnan ismersz engem?” Jézus így felelt: „Még mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak a fügefa alatt.” Nátánáel erre elismerte: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael Királya.”
Jézus így szólt: „Azért hiszel, mert azt mondtam: Láttalak a fügefa alatt. Nagyobb dolgokat is fogsz látni ennél.” Majd így folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, és Isten angyalai fel-alá szállnak az Emberfia felett.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 1,47-51″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-09-29


——
Görög katolikus:

Milyen lesz a testünk a feltámadáskor?

35 De azt kérdezhetné valaki: „Hogyan támadhatnak fel a halottak? Milyen testben jönnek vissza az életbe?” 36 Ezek ostoba ellenvetések! Gondolj arra, amikor elveted a gabona vetőmagját! Az előbb „meghal” a földben, és csak azután fog kihajtani. 37 Ami pedig kinő belőle, az nem is hasonlít az elvetett magra, hanem a magnak megfelelő növény lesz, például búza vagy más gabonaféle. 38 Isten azonban felnöveszti, és arra a mintára formálja, amelyet annak a bizonyos növénynek tervezett. Minden egyes fajnak a saját alakját adja.

39 Az élőlények különböző csoportjainak a teste és formája is különböző. Más az emberi test, más a négylábú állatok teste, megint más a madaraké, vagy a halaké. 40 Az égitestek pedig egészen mások, mint a földi élőlények. Bizony, nagy különbség van az égitestek szépsége és a földi élőlények szépsége között! 41 Még az égitestek sem egyformák: más a Nap ragyogása, más a Hold fényessége, megint másféle a csillagok fénye. Sőt, még a csillagok is különböznek egymástól a fényüket tekintve!

42 Így van ez a halottak feltámadásával is. Az emberi test, amelyet „elvetünk” a földbe, romlandó, és el is pusztul. A feltámadott test viszont romolhatatlan és elpusztíthatatlan! 43 Amikor eltemetjük a holttestet, az egyáltalán nem szép látvány, de amikor feltámad, már dicsőséges lesz! Amikor eltemetjük, már nincs benne semmi erő, de milyen erőteljes lesz, amikor majd feltámad! 44 Amikor eltemetjük, közönséges emberi testet temetünk el, de amikor feltámad, már szellemi test lesz!

Igen, ahogyan van hús-vér emberi test, amelyet az emberi lélek ural, úgy van szellemi test is, amelyet a szellem kormányoz. 45 Erről beszél az Írás: „Az első ember, Ádám, élő lélekké lett.”[a] Az „utolsó Ádám”[b] viszont életet adó szellem.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+15%3A35-45&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Meggyógyít egy béna férfit

17 Egyik nap, amikor Jézus éppen tanított, farizeusok és törvénytanítók is hallgatták, akik Galilea és Júdea különböző városaiból és Jeruzsálemből érkeztek. Az Örökkévaló ereje volt Jézussal, hogy gyógyítson. 18 Eközben néhány ember érkezett, akik hordágyon egy megbénult férfit akartak Jézus elé vinni, 19 a nagy tömeg miatt azonban nem tudtak a közelébe férkőzni. Ezért felmentek a tetőre, kibontották, és úgy eresztették le a hordágyat Jézus elé. 20 Amikor Jézus látta a hitüket, a beteghez fordult: „Barátom, a bűneid meg vannak bocsátva.”

21 Erre a törvénytanítók és farizeusok így okoskodtak magukban: „Kicsoda ez, hogy ilyet merészel mondani?! Hiszen ezzel megsérti Istent, aki egyedül jogosult a bűnöket megbocsátani!”

22 Jézus átlátott rajtuk, és így felelt meg nekik: „Miért okoskodtok így? 23 Vajon melyik könnyebb, ha azt mondom a bénának: bűneid meg vannak bocsátva! — vagy azt: kelj fel, és menj el? 24 Győződjetek meg róla: az Emberfia felhatalmazást kapott, hogy itt a földön megbocsássa a bűnöket.”

Ekkor a beteghez fordult: „Én mondom neked, kelj fel, fogd a hordágyadat, és menj haza!”

25 Az pedig azonnal felállt, felvette a hordágyát, és Istent dicsőítve hazament. 26 Ezt látva mindenki magán kívül volt a csodálkozástól, dicsérték Istent, istenfélelem fogta el őket, és ezt mondták: „Csodálatos dolgokat láttunk ma!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+5%3A17-26&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/09/29
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–
Tóra:

A világ teremtése

Kezdetben teremtette Isten az eget, a földet és mindent, ami égen-földön létezik. A föld kaotikus, lakatlan és üres volt, a mélységet sötétség borította be. De Isten Szelleme ott lebegett[a] a mélységes vizek fölött.

Első nap

Parancsolt Isten: „Legyen világosság!” — és fölragyogott a világosság.

Akkor Isten megvizsgálta a világosságot, és örömét lelte benne.[b] Majd elválasztotta a világosságot a sötétségtől. Azután elnevezte a világosságot nappalnak, a sötétséget pedig éjszakának. Majd leszállt az este, azután felvirradt a reggel — ez volt az első nap.[c]

Második nap

Azután ismét parancsolt Isten: „Legyen boltozat[d] a vizek között, hogy elválassza a vizeket egymástól!”

Így teremtette Isten a boltozatot, amely elválasztotta a boltozat alatti vizeket a boltozat fölötti vizektől — és úgy is lett.

Majd elnevezte a boltozatot égnek. Leszállt az este, azután felvirradt a reggel — ez volt a második nap.

Harmadik nap

Azután ismét parancsolt Isten: „Gyűljön össze az ég alatt minden víz egy helyre, és váljon láthatóvá a szárazföld!”[e] — és úgy is lett.

10 Majd elnevezte a szilárd alapzatot szárazföldnek, az összegyűlt vizet pedig tengernek. Akkor Isten megvizsgálta, amit alkotott, és örömét lelte benne.

11 Azután ismét parancsolt Isten: „Sarjadjon ki a földből mindenféle zöldellő növény: magot termő lágyszárú növények és gyümölcsfák, amelyek termésében szintén mag van!” — és úgy is lett. 12 A földből kihajtott mindenféle zöldellő növény: magot termő lágyszárú növények és gyümölcsfák, amelyek termésében szintén mag van. Akkor Isten megvizsgálta, amit alkotott, és örömét lelte benne. 13 Majd leszállt az este, azután felvirradt a reggel — ez volt a harmadik nap.

Negyedik nap

14 Azután ismét parancsolt Isten: „Legyenek világító égitestek az ég boltozatán! Válasszák el a nappalt az éjszakától, szolgáljanak jelekül, és mutassák meg a kijelölt időket[f], napokat és éveket! 15 Ragyogjanak az ég boltozatán, és világítsák meg a földet!” — és úgy is lett. 16 Így alkotta Isten a két nagy világító égitestet: az erősebb fényűt, hogy nappal uralkodjon, és a gyengébb fényűt, hogy éjjel uralkodjon. Megalkotta a csillagokat is. 17 Isten helyezte ezeket az ég boltozatára, hogy világítsanak a földre, 18 hogy uralkodjanak nappal és éjjel, és hogy válasszák el a világosságot a sötétségtől. Akkor Isten megvizsgálta, amit alkotott, és örömét lelte benne. 19 Majd leszállt az este, azután felvirradt a reggel — ez volt a negyedik nap.

Ötödik nap

20 Azután ismét parancsolt Isten: „Mindenfajta vízi élőlény nyüzsögjön a vizekben! A föld felett, az ég boltozatán repdessenek szárnyas élőlények!” 21 Így teremtette Isten a nagy víziállatokat és mindenféle egyéb vízi élőlényt, amelyek élnek, mozognak, és tömegesen nyüzsögnek a vízben. Teremtett mindenféle repülő szárnyas állatot is. Akkor Isten megvizsgálta, amit teremtett, és örömét lelte benne. 22 Majd megáldotta őket: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok, sokasodjatok, és népesítsétek be a tenger vizét! A szárnyas állatok is sokasodjanak, és terjedjenek el a földön!” 23 Majd leszállt az este, azután felvirradt a reggel — ez volt az ötödik nap.

Hatodik nap

24 Azután ismét parancsolt Isten: „Hozzon elő a föld mindenfajta szárazföldi állatot[g]: háziállatokat, kisebb és nagyobb vadállatokat!” — és úgy is lett. 25 Így alkotott Isten mindenféle nagyobb vadállatot, háziállatot és kisebb állatot. Akkor Isten megvizsgálta, amit alkotott, és örömét lelte benne.

26 Szólt Isten: „Alkossunk embert[h], aki hasonló hozzánk, és olyan, mint mi. Uralkodjon a tenger halain, az ég madarain és a háziállatokon. Uralkodjon az egész földön[i] és a kisebb állatokon, amelyek a földön mozognak!” 27 Megteremtette hát Isten az embert, aki hasonlít hozzá. Úgy teremtette, hogy olyan legyen, mint ő. Férfinak és nőnek teremtette őket. 28 Azután megáldotta őket:

„Legyetek termékenyek,
    szaporodjatok, sokasodjatok,
népesítsétek be a földet,
    és vegyétek birtokba!
Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain
    és a többi állatokon,
    amelyek a földön élnek és mozognak.”

29 Még azt is mondta nekik Isten: „Nézzétek! Nektek adok az egész földön minden magot termő növényt és minden gyümölcsfát, amelynek termésében mag van — ezek fognak táplálni benneteket. 30 A föld összes állatainak pedig a zöldellő növényeket adom táplálékul. A mezei vadaknak, az égi madaraknak, és minden egyéb szárazföldi állatnak, amelyben az élet lehelete van, odaadtam a föld összes zöld növényét, hogy azt egyék.” 31 Akkor Isten megvizsgált mindent, amit létrehozott, és nagyon jónak találta. Majd leszállt az este, azután felvirradt a reggel — ez volt a hatodik nap.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis+1&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Ezt mondja az Örökkévaló, az Isten,
    aki teremtette és kiterjesztette az eget,
aki megalapozta a földet,
    és sarjasztott belőle élőket,
aki leheletet ad az embereknek,
    és az élet szellemét a föld lakóinak.

„Én, az Örökkévaló hívtalak el téged igazságban,
    megőrizlek, és fogom a kezed.
Szövetségül adtalak a népnek,
    világosságul a nemzeteknek.
Elhívtalak, hogy a vakok szemeit megnyisd,
    a foglyokat a börtönből kihozd,
    és a rabokat a sötétség fogságából kiszabadítsd.
Én vagyok az Örökkévaló,
    ez a nevem!
Dicsőségemet másnak nem adom,
    dicséretem a bálványoknak át nem engedem!
Lássátok meg, vegyétek észre,
    a régi dolgoknak örökre vége!
Most újakat hirdetek,
    s mielőtt kisarjadnak,
    tudatom veletek.”

Zsoltár

10 Énekeljetek az Örökkévalónak új éneket![a]
    Dicsérjétek őt a föld széléig mindenütt!
Énekeljetek, akik tengerre szálltok,
    és ti is, tengeri lények, mind!
Távoli partok lakói,
    ti is énekeljetek!
11 Zengjen a puszta és a városok,
    ujjongjanak Kédár falvai!
Kiáltsanak örömmel a sziklákon lakók,
    a hegycsúcsokról kiáltsanak!
12 Dicsőítsék az Örökkévalót,
    hirdessék dicséretét a szigetek
    és a távoli partok lakói!
13 Akkor az Örökkévaló kijön,
    mint hatalmas hős,
feltámad harci kedve,
    mint az erős harcosé,
csatakiáltása messze hangzik,
    felharsan félelmetes hangja,
s ellenségeit mind letiporja.

Vezetem a vakokat

14 „Régóta hallgattam,
    türtőztettem magam,
    nem szóltam.
De most kiáltok,
    mint a vajúdó asszony.
Nyögök és zihálok,
    mint aki szül.
15 Elpusztítok hegyeket és dombokat,
    kiszárítok erdőket és mezőket,
    kiszárítok folyókat és tavakat.
16 Vezetem a vakokat olyan úton,
    amelyet nem ismernek,
viszem őket olyan ösvényeken,
    ahol még nem jártak.
A sötétséget előttük világossággá teszem,
    a göröngyös utakat elegyengetem.
Bizony, ezeket teszem velük,
    s őket soha el nem hagyom.
17 De akik bálványokban bíznak,
és ezt mondják nekik: »Ti vagytok isteneink!«
    — mind meghátrálnak és megszégyenülnek.”

Nézzétek szolgámat!

18 „Ó ti süketek, hallgassatok rám!
    Ti vakok, nézzetek ide!
19 Nézzétek szolgámat!
    Van-e olyan vak, mint ő?
Nézzétek követemet!
    Kicsoda oly süket, mint ő?
Bizony, nincs más,
    aki ennyire vak lenne,
mint az Örökkévaló szolgája
    és szövetséges társa!”
20 Sokat láttál,
    de nem vetted észre!
Füled is nyitva volt,
    mégsem hallottad meg szavam!
21 Az Örökkévaló a legjobbat adta szolgájának:
    nagy és dicsőséges törvényét.[b]
22 De nézd a népet,
    hogy kirabolták, kifosztották!
Bilincsbe verték,
    tömlöcbe zárták őket!
Zsákmányul estek,
    és nem volt szabadítójuk!
Kifosztották őket mindenükből,
    és senki sem mondta:
„Add vissza nekik!”

23 Ki figyel rám közületek?
    Ki gondol azzal, ami következik?
24 Ki szolgáltatta ki
    Jákób népét ellenségeinek?
    Ki adta zsákmányul Izráelt kirablóinak?
Vajon nem az Örökkévaló,
    aki ellen vétkeztünk mindannyian,
    akinek útjain járni nem akartunk,
    s tanítására nem figyeltünk?
25 Ezért ránk zúdult izzó haragja,
    ezért támadtak ránk erős ellenségeink!
Lángolt körülöttünk a tűz,
    de észre sem vettük!

Már meg is perzselt lángja,
    mégsem vettük szívünkre,
    s nem tértünk észre!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+42%3A5-55&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://www.hebcal.com/sedrot/bereshit
—-

A világ négy része, amire utalok, a négy nagyhatalom: az Egyesült Államok, Oroszország, Európa és Kína.

Igazság Könyve:

“2013.09.24 11:18

Drága szeretett leányom, a világ négy része, amire utalok, a négy nagyhatalom: az Egyesült Államok, Oroszország, Európa és Kína. Minden megjövendölt prófécia ezeket a hatalmakat fogja érinteni, valamennyi bonyodalom a vallások és a politikai rendszerek körül fog bekövetkezni.

Szíria és Egyiptom, az országukban zajló zavargások miatt egy nagyobb háború katalizátorai lesznek, mely háború érinteni fogja majd mind a négy nagyhatalmat. E hatalmak mindegyike szövetségre fog lépni annak érdekében, hogy egy egységes rendszert hozzanak létre, amelyet az egész világra kiterjedő vagyon és népesség ellenőrzésre fognak alkalmazni.

A vallási háború lesz a középpontja ennek az ellenőrzésnek, és Keresztény Egyházaim vezetőit legyőzik és megsemmisítik a fenevadra való előkészület során, aki mind a négy birodalmat ellenőrizni fogja. Isten egyetlen (nagy) hatalmat sem jogosít fel arra – amelyek szembeszállnak Isten Szavával, vagy megpróbálják elpusztítani gyermekeit –, hogy erőszakkal elfogják azokat, akiknek a neve fel van írva az Élet Könyvében. És miközben Én a Keresztényekről beszélek és arról, hogy mennyire szükséges, hogy hűek maradjanak Hozzám, ugyanúgy utalok a zsidókra is, mert Szent Mihály arkangyal, aki a védelmezőjük, őrködni fog fölöttük, és segíteni fog nekik, hogy ellenálljanak az üldöztetésnek, amelyet nekik is el kell viselniük, mint Isten választott népének.

Isten Terve már létrejött, és most a Mennyország minden angyala és szentje arra készül, hogy segítsenek Nekem Küldetésemben, hogy mindenkit egyesíthessek, és hogy megvédjék azokat a nagy megtévesztéstől, akik szeretnek Engem, melyet azért hoztak létre, hogy becsapják a világot. Az emberi nem még sohasem koordinálta ennyire erőteljesen az Istennel szembeni gonoszságot, mint napjainkban. A halandó ember eddig még sohasem volt képes ennyi szenvedést okozni a hatalomátvétel által, csakhogy ellenőrzést gyakorolhasson, mint a történelem e pillanatában. A nagy üldöztetés Isten gyermekei ellen a szemetek előtt bontakozik ki, melyet a Sátán hozott létre, a gonoszságra kész, magas hatalmi pozíciókban lévő, hatalomra éhes férfiak és nők készséges támogatásával. Sokan mégsem látnak közületek, mert becsaptak benneteket.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-vilag-negy-resze-amire-utalok-a-negy-nagyhatalom-az-egyesult-allamok-oroszorszag-europa-es-kina/

—–
Római katolikus:
09-24

Szent Gellért püspök és vértanú

OLVASMÁNY a Bölcsesség könyvéből
Az igazak halálát Isten úgy fogadja, mint egészen elégő áldozatot.
Így szól az örök Bölcsesség: Az igazak lelke Isten kezében van, és a halál kínja nem érheti őket.
Az esztelenek szemében úgy látszott, hogy meghaltak; a világból való távozásukat balsorsnak vélték, elmenetelüket megsemmisülésnek.
Ők azonban békességben vannak.
Mert ha az emberek szemében szenvedtek is, a reményük telve volt halhatatlansággal.
Kevés fenyítés után nagy jótéteményekben részesülnek, mert Isten próbára tette és magához méltónak találta őket.
Mint aranyat a kohóban, megvizsgálta és elfogadta őket egészen elégő áldozatul.
Az (utolsó) ítélet idején majd felragyognak az igazak, és olyanok lesznek, mint a szikra, amely a tarlón tovaharapódzik.
Nemzetek fölött ítélkeznek majd, és népeken uralkodnak: és az Úr lesz a királyuk mindörökre.
Akik benne bíztak, akkor majd megismerik az igazságot, és akik hűségesek voltak, szeretetben nála maradnak, mert kegyelem és irgalom lesz választottainak osztályrésze.
Ez az Isten igéje.
Bölcs 3,1-9

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak. 5. vers.
Előénekes: Midőn az Úr hazahívta Sionnak foglyait, * olyanok voltunk, mint akik álmodnak.
Megtelt akkor örömmel az ajkunk, * és a nyelvünk ujjongással.
Hívek: Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak.
E: Akkor így beszéltek a nemzetek: * „Az Úr nagy dolgot művelt vélük.”
Hatalmas dolgot művelt az Úr vélünk, * azért szívből ujjongunk.
H: Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak.
E: Fordítsd, Uram, jóra sorsunkat, * amint megárasztod délen a folyókat.
Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak.
H: Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak.
E: Sírva viszik a magot, mikor vetni indulnak, * de ujjongva jönnek, jönnek és hozzák kévéiket.
H: Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak.
Zsolt 125,1-2ab.2cd-3.4-5.6

ALLELUJA
Boldog, aki a kísértést kiállja, † mert miután kiállta a próbát, * elnyeri az örök élet koronáját. Jak 1,12 – 3 a. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Ne féljetek azoktól akik megölik a testet!
Abban az időben Jézus ezt mondta apostolainak:
Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, a testet is a pokolba taszíthatja.
Egy fillérért ugye két verebet adnak? És mégsem hull a földre egy se közülük Atyátok tudta nélkül! Nektek pedig minden szál hajatokat számon tartják! Ne féljetek hát: sokkal többet értek ti a verebeknél!
Ha valaki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van. De ha valaki megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 10,28-33″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-09-24


——
Görög katolikus:
“… 9 Gyűljetek össze mind, ti nemzetek,
    népek, gyülekezzetek!

Közületek ki tudta ezt előre?
    Vagy ki tudja megmondani, mi volt régen?
Állítsák elő tanúikat, hogy igazolják őket,
    hogy aki hallja, azt mondja rá: »Igaz!«”

Az én tanúim ti vagytok, népem!

10 „Az én tanúim ti vagytok, népem
    — mondja az Örökkévaló —,
és szolgám, akit azért választottam,
    hogy megismerjetek,
higgyetek bennem,
    és megértsétek:
Én Vagyok, csak én!
    Előttem nem volt más Isten,
    és utánam sem lesz senki más!
11 Egyedül én vagyok az Örökkévaló,
    rajtam kívül nincs más Szabadító!
12 Én szóltam hozzátok,
    én szabadítottalak meg titeket,
    én jelentettem ki a múltat és jövőt.
Igen, én tettem ezt,
    nem valami idegen isten!
Ti vagytok tanúim,
    hogy én vagyok Isten egyedül!
    — ezt mondja az Örökkévaló. —
13 Mindig is én voltam,
    ezután is én leszek Isten egyedül!
Nincs senki, aki kezemből kivehetne,
    nincs, aki megmásíthatná, amit teszek!”

14 Ezt mondja Megváltótok, az Örökkévaló, Izráel Szentje:
„Értetek küldök seregeket Babilóniába,
    megalázom a káldeusokat.
Fogságba hurcolják őket a saját hajóikon,
    amelyekre oly büszkék voltak.[a] …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+43%3A9-14&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A menyasszony

Éjről éjre kerestem őt ágyamon,
    mert szívből megszerettem,
kerestem,
    de sehol sem találtam!
Felkeltem hát,
    bejártam a várost[a],
kerestem a tereken,
    kutattam az utcákon,
    mert szívemből megszerettem,
kerestem,
    de sehol sem találtam!
Rám akadtak az őrök,
    akik a városra vigyáznak.
Kérdeztem tőlük: „Láttátok-e őt,
    kedvesemet, akit lelkemből szeretek?”

Épp csak továbbléptem,
    máris megtaláltam kedvesemet,
    akit lelkemből szeretek!
Megöleltem, el sem engedtem többé,
    míg be nem vezettem anyám házába,
    szülőanyám belső szobájába.

Ó Jeruzsálem leányai,
    nézzétek az őzeket és a szarvasokat!
Ne ébresszétek fel a szerelmet,
    ne szítsátok fel tüzét, ameddig ő nem akarja!
Meg kell ígérnetek![b]

A barátaik

Nézzétek, ki közeleg ott,
    a puszta felől?
Olyan, mint füstoszlop,
    melyből mirha, tömjén
    és mindenféle fűszer illata árad.
Salamon gyaloghintója az!
    Körülötte erős vitézei,
    hatvan hős, Izráel harcosai közül.
Mind kardforgató, hadakozásban jártas,
    kardja az oldalán,
    nem fél az éjszaka rémeitől sem.
Gyaloghintót készíttetett Salamon király
    libanoni cédrusból, …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Song%20of%20Solomon+3&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“…

Mert minden eltitkolt dolog nyilvánosságra fog kerülni, és minden titok kitudódik! Amit a sötétben mondotok, azt a világosságban fogják hallani. Amit a belső szobákban suttogtatok egymás fülébe, azt a háztetőkről fogják kihirdetni.”

Istent tiszteljétek, ne az emberektől féljetek!

„Nektek mondom, a barátaimnak: Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, de utána már nem árthatnak. Megmondom, kitől féljetek: Istentől, akinek hatalma van, hogy miután megölt, a Gyehennára dobjon! Őt féljétek és tiszteljétek!

Ugye, két fillérért[a] öt verebet lehet venni? Mégis, egyetlen ilyen verébről sem feledkezik el Isten. Még a hajszálaitokat is számon tartja! Tehát ne féljetek, ti értékesebbek vagytok, mint sok-sok veréb!”

Ki tartozik Jézushoz?

„Mondom nektek: aki az emberek előtt tanúskodik arról, hogy hozzám tartozik, arról én[b] is tanúskodom Isten angyalai előtt, és vállalom, hogy hozzám tartozik. De aki az emberek előtt nem vállal engem, arról én is azt fogom mondani Isten angyalai előtt, hogy nem tartozik hozzám.

10 Ha valaki az Emberfia ellen szól, az még kaphat erre bocsánatot. De ha valaki a Szent Szellemet gyalázza, az nem nyer bocsánatot soha!

11 Amikor zsinagógákba, uralkodók és más hatalmasságok elé visznek titeket, ne aggódjatok előre, hogy mit feleljetek védekezésül, vagy hogy mit mondjatok! 12 Ne tépelődjetek ezen, mert a Szent Szellem a maga idejében meg fog tanítani titeket arra, hogy mit mondjatok!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

28 Egészen biztosak vagyunk benne, hogy minden összedolgozik azoknak a javára, akik Istent szeretik — akiket ő a saját terve szerint elhívott. 29 Hiszen őket Isten már a világ teremtése előtt ismerte. Sőt, külön is választotta őket, hogy a Fiához hasonlóvá váljanak. Igen, azt akarta, hogy Fia legyen az elsőszülött a sok testvér között Isten nagy családjában. 30 Azt tervezte, hogy ezek a testvérek a Fiához hasonlítsanak. Ezeket a maga számára előre különválasztotta, azután elhívta, majd elfogadhatóvá tette őket, és dicsőséget is adott nekik.

Isten szeretete Krisztus Jézusban

31 Mit is lehetne még hozzátenni ezekhez? Mivel Isten velünk van, ki lehet ellenünk?! 32 Hiszen ő még a saját Fiát sem kímélte meg, hanem odaadta értünk, mindnyájunkért! Akkor hogyne adna nekünk minden mást is a Fiával együtt?

33 Ki vádolhatja azokat, akiket Isten kiválasztott? Senki! Isten felmentette őket minden vád alól! 34 Akkor ki ítélhetné el őket? Talán Krisztus Jézus? Hiszen ő nemcsak meghalt, de fel is támadt értünk! Most pedig az Atya jobb oldalán ül, és közbenjár értünk az Atyánál! 35 Mi választhat el bennünket Krisztus szeretetétől? Elnyomás, szenvedés, nyomor, nehézségek, üldözés, éhínség, ruhátlanság, életveszély, vagy akár ha meg is ölnek bennünket? Nem, egyik sem! 36 Hiszen az Írás is azt mondja:

„Érted gyilkolnak bennünket állandóan,
    olyannak tekintenek, mint a levágni való juhokat.”[a]

37 Mindezek ellenére, minden nehéz helyzetben mi vagyunk a győztesek! Sőt, még annál is többek — ő általa, aki szeretett bennünket. 38-39 Mert Isten szeretetétől semmi, de semmi nem tud minket elválasztani — ebben egészen biztos vagyok! Sem halál, sem élet, sem angyalok, sem az uralkodó szellemek, sem ami most van, vagy ami ezután következik, sem azok, akiknek hatalmuk van, semmi, ami a magasságban vagy a mélységben van, semmiféle teremtmény sem választhat el bennünket Isten irántunk való szeretetétől, amely Urunkban, Jézus Krisztusban mutatkozott meg.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Romans+8%3A28-39&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

….

 
 
 

25 Ezért soha többé ne hazudjatok! „Mindig igazat mondjatok egymásnak”,[a] hiszen mindannyian ugyanahhoz a „Testhez” tartozunk! 26 „Még ha haragudtok is, de ne vétkezzetek!”[b] Mielőtt a nap véget ér, szabaduljatok meg a haragtól! 27 Ne adjatok helyet magatokban a Sátánnak, ne adjatok neki semmi lehetőséget! 28 Aki eddig lopott, többé ne lopjon, hanem dolgozzon! Saját kezével végezzen hasznos munkát, hogy még a szegényeknek is adhasson valamit!

29 Többé ne káromkodjatok, és romlott beszéd ne hagyja el a szátokat! Csak olyat mondjatok, ami a javát szolgálja annak, aki hallja! Legyen a beszédetek kedves és építő! 30 Ne szomorítsátok meg Isten Szent Szellemét, aki által meg vagytok jelölve arra az időre, amikor elnyeritek a teljes megváltást! 31 Tisztítsátok ki magatokból a keserűséget, haragot, indulatosságot és mindenféle egyéb gonoszságot. Soha ne kiabáljatok mérgesen a másikra, ne kívánjatok rosszat senkinek, ne átkozódjatok! 32 Ellenkezőleg, legyetek mindig kedvesek és együtt érzők! Bocsássatok meg egymásnak, amiként Isten is megbocsátott nektek Krisztusban.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ephesians+4%3A25-32&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/09/24
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–