Címke: Szívemhez

Nincs az a hamis élénkítő (stimuláns), melynek hatása hasonlítható lenne ahhoz az örömérzéshez, melyet az Én Szívemhez közeledve éreztek

Igazság Könyve:

„Az ima jelentősége és ereje

2011. március 24. csütörtök; 23:00

Kedves, szeretett leányom, nagy öröm, hogy ma este újra egyesülhetek veled. Most már, hogy eltölt téged a megkülönböztetés kegyelme, egyértelmű számodra a helyes út, amelyet követned kell.

A Velem való egységre adtad át végre magad, és most szabad vagy. Nincsenek kétségeid, tiszta a lelkiismereted, erősebb vagy, mint valaha, és kész vagy arra, hogy felfedd a világnak az Én Ígéretemet. Szavam közvetíteni fogja sürgető szükségét annak, hogy nyitott szívvel készüljetek a pillanatra, amikor mindenkinek meg lesznek mutatva bűnei.

A felkészülés és a figyelmeztetés által sok sok lélek menekülhet meg. Minél nagyobb mértékű lesz a megtérés, annál enyhébb lesz majd az elkövetkező üldöztetés. Leányom, soha ne légy öntelt, sem félénk a jövőbeli események miatt. Minden elmúlik, átadva helyét egy boldogabb, szeretetteljesebb világnak.

Az üzenetek egyszerűen Isten létezésére akarnak figyelmeztetni

Mondd meg mindenhol népemnek, hogy ezek az üzenetek azért vannak, hogy Isten minden gyermekét egyszerűen az Ő Létezésére emlékeztessék. Arra is rá kell döbbenniük, hogy a lelkük a legfontosabb része emberi felépítésüknek. A lelkükre vigyázni létfontosságú, ha részesülni akarnak abban a csodálatos jövőben, amely mindenkire vár.

Az embereknek egyszerűen fel kell idézniük a Tízparancsolatot és figyelniük kell azok betartására. Ezek után már csak az Én Tanításimat kell követniük, és életüket úgy kell élniük, ahogyan azt megmondtam nekik.

Az oka annak, hogy próféciákat adok az, bizonyossá tegyem szeretett követőim előtt, hogy egy Isteni beavatkozásra kerül sor.

Az Isteni Szeretet Békét hoz

Sokan álhűséget mutatnak Tanításaim iránt. Mások számára ugyanez unalmas és fárasztó. Attól félnek, ha az Én példámat követik, nélkülözniük kell majd a jólétet, melyet hitük szerint az anyagi dolgok jelentenek az életükben. Nem értik, hogy az egyedüli igazi vigasztalás, melyet megtapasztalhatnak, nem más, mint az Isteni Szeretet. Ez a szeretet csak akkor jöhet be életetekbe, ha közelebb kerültök – egyszerű ima által – Hozzám és az Én Örök Atyámhoz. Amint egyszer megtapasztaljátok ezt a békét, felszabadultok az aggodalmaktól és a feszültségektől. Nincs az a hamis élénkítő (stimuláns), melynek hatása hasonlítható lenne ahhoz az örömérzéshez, melyet az Én Szívemhez közeledve éreztek. Ez a szeretet azon túl, hogy átjárja az egész testeteket, elméteket és lelketeket, lehetővé teszi számotokra, hogy szabadabb életet éljetek. Megtapasztaltok majd egy mély megelégedettséget, mely számotokra ismeretlen volt addig. Akkor majd meghökkentek azon, hogy mily kevéssé vonzó már az anyagi jólét világa. El fogjátok veszíteni az irántuk való érdeklődéseteket, és ez meg fog lepni benneteket.

Oh, gyermekeim, ha megpróbálnátok, hogy közelebb kerüljetek Hozzám, akkor végre szabadok lennétek.

Többé már nem fogtok üres kétségbeesést érezni a lelketekben. Ehelyett nyugodtabbak lesztek, nem siettek már, több időtök lesz arra, hogy másokkal törődjetek, és hogy elérjétek belső békéteket. Ezt fogjátok sugározni, és mások vonzódni fognak hozzátok. Csodálkoztok majd, hogy miért. Ne féljetek, mert ez Isten kegyelmének a munkája. Amikor tele vagytok kegyelemmel, akkor az fertőző és a szeretet által átterjed másokra is. Ezután a körforgás folytatódik.

Kérlek, gyermekeim, emlékezzetek ezért az ima jelentőségére. Az erőre és a sebességre, amellyel terjed, hogy beborítsa mindazokat a szerencsés lelkeket, akiket ez a szeretetfelhő magához vonz.

A sátán megtévesztésből font hálója félelmet kelt

Ahogyan az egymásért szóló ima és szeretet lendületre kap, ugyanúgy okádja a sátán gyűlöletet is. A csaló a hitetlen és sötét szellemi játékokkal foglalkozó embereken keresztül működve terjeszti megtévesztéseit. Az ő gyűlöletének hálója még a legtávolabbi körzetekben lévőket is csapdába ejti, akik úgy érzik, hogy viszonylag jó életet élnek. Ez a körmönfont háló bárkit megfog, aki nem eléggé óvatos.

Az egyetlen közös nevezője azoknak, akik csapdába esnek, a nyugtalanság, a szorongás, a kétségbeesés és a félelem. És ez a félelem nagyon hamar gyűlöletté alakul át.

Fussatok hozzám, mindannyian. Ne várjátok meg, amíg az életetek összeomlik a felesleges fájdalomtól. Én mindig itt vagyok, figyelek és várakozom abban a reményben, hogy hagyjátok a gőgötöket lehullani, hogy beléphessek és megölelhesselek benneteket. Menjetek be a templomaitokba és imádkozzatok Hozzám. Beszéljetek otthon is velem, vagy az úton a munkahelyeitek felé. Bárhol vagytok is, csak szóljatok Hozzám. Nagyon gyorsan megtapasztaljátok válaszomat.

Ébredjetek, gyermekeim. Értitek most már, hogy szükségetek van Rám? Mikor nyitjátok meg végre bezárt szíveteket, és engedtek be Engem? Ne vesztegessétek el az értékes időt a saját magatok és családjaitok érdekében. Én vagyok maga a Szeretet.

Szükségetek van a Szeretetemre, hogy csillapítsa a kiszáradt és alultáplált lelketeket. Ha megtapasztaljátok Szeretetemet, az majd felemeli lelketeket, és lehetővé teszi számotokra, hogy újra igazi szeretetet érezzetek. Ez a szeretet majd meg fogja nyitni elméteket az igazság előtt- az ígéretek előtt, amelyeket mindenkinek tettem, amikor a bűneitekért meghaltam a Kereszten.

Szeretlek benneteket, gyermekeim. Kérlek, hogy mutassátok azt a szeretetet Irántam, amelyért könyörgök hozzátok. Ne maradjatok elveszettek Számomra. Kevés az időtök már a visszatérésre. Ne késlekedjetek.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/az-ima-jelentosege-es-ereje

———-

Igaz élet Istenben:

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

———-

Római katolikus:

2021-03-31

Nagyszerda

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
A megígért Megváltó az isten szolgája és a fájdalmak férfia; de szenvedése végül diadalt arat.
Prófétája által Isten szenvedő Szolgája így beszél:
„Isten, az Úr tanította nyelvemet, hogy az igével támasza lehessek a megfáradtaknak. Reggelenként ő teszi figyelmessé fülemet, hogy rá hallgassak, mint a tanítványok. Isten, az Úr nyitotta meg fülemet.
S én nem álltam ellen és nem hátráltam meg. Hátamat odatartottam azoknak, akik vertek engem, arcomat meg azoknak, akik szakállamat tépdesték. Nem rejtettem el arcomat azok elől, akik gyaláztak és leköpdöstek.
Isten, az Úr megsegít, ezért nem vallok szégyent. Arcomat megkeményítem, mint a kőszikla, s tudom, hogy nem kell szégyenkeznem.
Közel van, aki igazságot szolgáltat nekem. Ki szállhat velem perbe?
Álljunk ki együtt! Ki az ellenfelem? Jöjjön ide hozzám! Isten, az
Úr segítségemre siet. Ki ítélhetne el?”
Ez az Isten igéje.

Iz 50,4-9a

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Uram, hallgass meg engem, * nagy irgalmasságod szerint. (Vö. 14c. vers. – 2. tónus)
Előénekes: A gyalázatot érted viselem, * arcomat érted borítja, szégyen.
Testvéreim előtt idegenné lettem, * anyám fiai sem ismernek reám.
A házadért való buzgóság emészt engem, * rám hull a gyalázat, ha téged gyaláznak.
Hívek: Uram, hallgass meg engem, * nagy irgalmasságod szerint.
E: Vártam, hogy valaki együtt érez velem, † de nem akadt senki, * nem volt, aki megvigasztalt volna.
Enni nekem epét adtak, * szomjúságomban ecettel itattak.
H: Uram, hallgass meg engem, * nagy irgalmasságod szerint.
E: Énekemmel Isten nevét dicsérem, * magasztalom őt hálaénekkel.
Az alázatosak látják ezt, és örülnek, * keressétek Istent, és szívetek újra éled.
Mert az Úr meghallgat minden szegényt, * és foglyait nem hagyja magukra.
H: Uram, hallgass meg engem, * nagy irgalmasságod szerint.
Zsolt 68,8-10.21bcd-22.31 és 33-34

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Üdvöz légy, Királyunk! * Tévelygéseinken csak te könyörülsz. – 4 g. tónus.
Vagy:
Üdvöz légy, Királyunk! Engedelmes voltál Atyádnak: * megfeszíteni vittek, mint leölésre a szelíd bárányt. – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Az Emberfia elhagyja a világot, de jaj annak az embernek, aki őt elárulja.
A betániai vacsora után a tizenkettő közül az egyik, akit karióti Júdásnak hívtak, elment a főpapokhoz és megkérdezte tőlük: „Mit adtok nekem, ha kezetekbe juttatom Jézust?” Azok harminc ezüstöt ígértek neki. Ettől kezdve csak a kedvező alkalmat kereste, hogy kiszolgáltassa őt nekik.
A kovásztalan kenyér ünnepének első napján a tanítványok ezzel a kérdéssel fordultak Jézushoz: „Hol készítsük el neked a húsvéti vacsorát?” Ő így felelt: „Menjetek be a városba, egy bizonyos emberhez, és mondjátok neki: A Mester üzeni:
»Közel van az én időm; tanítványaimmal nálad költöm el a húsvéti vacsorát.«” A tanítványok úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik, és elkészítették a húsvéti vacsorát.
Amikor beesteledett, Jézus a tizenkét tanítvánnyal asztalhoz telepedett, Miközben ettek, így szólt hozzájuk: „Bizony mondom nektek, közületek egyvalaki elárul engem!” Erre nagyon elszomorodtak, és sorra kérdezték őt: „Csak nem én vagyok az, Uram?” Ő így válaszolt: „Aki velem egyszerre nyúl a tálba, az árul el engem.
Az Emberfia ugyan elmegy, amint megírták róla, de jaj annak, aki az Emberfiát elárulja! Jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik!” Erre Júdás, az áruló is megkérdezte: „Csak nem én vagyok az, Mester?” Ő így felelt: „Te magad mondtad!”
Ezek az evangélium igéi.

Mt 26,14-25

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-03-31


————

Ortodox (Görög keleti):

„12 Asszíria királya nem tudja, hogy az Úr előbb befejezi, amit Sion hegyén és Jeruzsálemben elkezdett, azután pedig megbünteti Asszíria királyát gőgös szíve és kevély tekintete miatt. 13 Mert azt mondta az asszír király:

„Ezt mind a magam erejével
és bölcsességével vittem véghez!
Mert bölcs vagyok és hatalmas!
Eltöröltem királyságok határait,
elraboltam kincseiket,
letaszítottam trónjukról királyaikat.
14 Oly könnyen elvettem a népektől gazdagságukat,
mint madárfészekből az elhagyott tojásokat.
Így raboltam ki az egész földet!
A szárnyát sem merte mozdítani senki,
egy hangot sem szólt,
még csak nem is csipogott!”

15 Dicsekszik-e a fejsze[a] azzal szemben,
aki a kezében tartja, s fát dönt vele?
Hősködik-e a fűrész a gazdája előtt,
aki dolgozik vele?
Vajon a vessző mozgatja a kart,
mikor az megfenyít valakit?
Vagy a bot emelgeti a gazdáját,
aki büntet vele?
16 Emiatt Uram, az Örökkévaló, a Seregek Ura
Asszíriát kövérségét lesoványítja,
dicsőségét szégyenre változtatja,
s tűzzel
égeti meg.
17 Mert Izráel Világossága[b]
olyan lesz, mint a tűz,
Izráel Szentje, mint a lobogó láng.
Egyetlen napon
megégeti a gazt
és tüskés-tövises bozótját!
18 Bizony, elpusztítja a hatalmas erdőt
és a gyönyörű kerteket,
testestől-lelkestől
elemészti minden ékességét!
Mint korhadó gerenda,
elsorvad Asszíria dicsősége.
19 Oly kevés fa marad meg erdejében,
hogy még egy gyermek is számba veheti.

A hűséges maradék visszatér

20 Azon a napon Izráel maradéka, Jákób családjának menekültjei, többé nem abban bíznak, nem arra támaszkodnak, aki őket nyomorgatja és veri, hanem teljes szívvel-lélekkel az Örökkévalóban bíznak, Izráel Szentjére támaszkodnak! „

 

 

 

 

 

6 Az özönvíz idején Nóé 600 éves volt. 7 A fiaival, feleségével és a fiai feleségeivel együtt bement a bárkába az özönvíz elől. 8-9 Nóé engedelmeskedett Isten parancsának, és magával vitt a bárkába a tiszta és tisztátalan állatok, a madarak és a kisebb szárazföldi állatok fajaiból is egy-egy párt — hímet és nőstényét.

 

 

 

 

 

12 Ha bölccsé leszel, magad látod hasznát,
ha büszke és csúfolódó, te vallod kárát.

Ostobaság is hívogat

13 Az öntelt ostobaság,
mint fecsegő és tudatlan asszony,
14 kiül háza kapujába, a dombtetőn,
székében ül a város fölött,
15 hívja a járókelőket,
szólongatja az arra menőket:
16 „Jöjjetek mind, akik tanácsra szorultok!”
Hívja a tapasztalatlanokat is:
17 „A lopott víz édes,
a titokban evett kenyér gyönyörűséges!”
18 De azok nem tudják,
hogy házában a holtak árnyai laknak,
nem veszik észre,
hogy vendégei a sír mélyébe süllyedtek!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Isaiah%2010:12-20;%20%20%20%20Genesis%207:6-9;%20%20%20%20Proverbs%209:12-18&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/03/31