Címke: Szent Eucharisztia

A Szent Eucharisztiát a nyelven kell fogadni, és emberi kéz azt be nem szennyezheti.

Anneliese_HU

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

„ A Szentségek fontossága – a házasság és a szent Elsőáldozás

2011. július 6. szerda; 15:30

Drága, szeretett leányom, kísérd figyelemmel, amint gyermekeim hite most egyre csak nő, és virágzik. Bár a világban sok a sötétség, követőim számára a világosság mégis naponta mégis egyre erősebb lesz, ami a Szentlélek Lángjának köszönhető, és amely az egész világra leereszkedett.

Leányom, ma minden követőmet emlékeztetni szeretném az imádkozás fontosságára, hogy enyhítse a világban a szenvedéseket. Imáitok most sokat segítenek a számtalan megjövendölt globális katasztrófa elhárításában. Az imának van a legnagyobb ereje, és ha ezt másokért mondjátok, akkor ezekre válasz is érkezik.

Bár az erős hitűekkel elégedett vagyok, mégis aggódom azok miatt, akik Isteni Világosságomat, az Igazságot elutasítják. Sok ember úgy tévelyeg a világban, mintha valamiféle kábulatban lenne. Semmi sem hoz békét számukra. Az anyagiak nem enyhítik fájdalmaikat. Üres lelkük el van veszve. Kérlek benneteket, imádkozzatok értük.

Leányom, kérlek, imádkozz földi helytartómért, Benedek pápáért, mert őt a szabadkőművesek erői veszik körül, akik most minden erejükkel azon vannak, hogy megfosszák őt a trónjától. Ezek a gonosz erők a Második Vatikáni Zsinat óta beszivárogtak Egyházamba, és Tanításaimat felhígították. Sok törvényt eltűntettek, ami bánatot okoz Nekem, különösen a Szent Eucharisztia laikusok által történő kiszolgáltatása. A tisztelet hiánya miatt, amelyet Irántam, és az Örök Atya iránt tanúsítanak az új törvények bevezetése által, csakhogy előmozdítsanak egy modern társadalmat, a szomorúság miatt sírásra fakasztott Engem.

A Szent Eucharisztiát a nyelven kell fogadni, és emberi kéz azt be nem szennyezheti. De éppen ez az, amit felszentelt szolgáim tettek. Az Én Lelkem nem engedélyezte ezeket a törvényeket. Felszentelt szolgáim úton vannak lefelé ezen az ösvényen, mert nem egyeznek apostolaim tanításaival. Ma már a Szentségeket nem veszik komolyan, különösen azok nem, akik a Házasság Szentségében és az Elsőáldozás Szentségében részesülnek.

A házasság fogadalmát különösképpen komolyan kell venni, mert ne feledjétek, hogy ez egy Szentség, mely Isten Jelenlétében történik. De sokak számára ez csupán az anyagiasságról és a külsőségekről szól. Sokan, akik a Házasság Szentségében részesülnek, később már nem ismerik fel ennek fontosságát. Sokan nagyon könnyen szegik meg fogadalmukat. Miért teszik ezt? Miért mondják ki az ajkaik erre a Szent Egyesülésre a fogadalmat, azért, hogy később elváljanak? Ez kigúnyolása annak a legfontosabb egyesülésnek, amelyet Atyám Kezei megáldanak. Sok ember nem veszi Atyám Akaratát figyelembe, azt, hogy egy embernek sem szabad egy ilyen egyesülést szétválasztania.

De sok ember válik el mégis, ami egy olyan törvény, amit Atyám nem ismer el. A válás a legegyszerűbb út arra, hogy elfussatok felelősségeitek elől. Minden Házasság a Mennyben köttetik. Egyetlen ember sem rombolhatja le házasságát anélkül, hogy ezzel ne sebezné meg Atyámat.

A Szent Elsőáldozás

Testemnek az első alkalommal való fogadása az Eucharisztia Szentsége által – ez egy másik példa arra, hogy hogyan gúnyolnak ki Engem. Olyan sok szülő nem veszi figyelembe annak fontosságát, amikor gyermekeik az Élet Kenyerét magukhoz veszik. Többet törődnek azzal, hogy gyermekeik jól legyenek felöltözve, mint azzal a csodálatos Ajándékkal, amelyet magukhoz vesznek. Ez az Ajándék a megmentésükhöz vezeti őket. De annak az anyagiasságnak, amely ezt az eseményt övezi, semmi köze a lelkiséghez. Számomra a legszomorúbb rész az, hogy ezeknek a kis gyermekeknek nem mesélnek Rólam. Szeretetem, amelyet a kis gyermekek iránt érzek, körülölel mindent. Amikor a Szent Eucharisztiát magukhoz veszik, és teljes tudatában vannak annak, hogy mi az, amit valójában magukhoz vettek, akkor a lelkük megtisztul. Minél többször vesznek Engem ilyen módon magukhoz, annál erősebb lesz a hitük.

Ne feledjétek: a Szentségek nélkül hitetek meggyengül. Egy idő múlva, amikor lelketeket megfosztják ezektől a különleges áldásoktól, akkor a lelketek elalszik. Idővel eltűnik minden hitetek Irántam és az Örök Atya iránt, csak a felismerés kis lángja marad vissza, ami időről-időre fellobban.

Térjetek vissza Hozzám a Szentségek által. Legyetek tisztelettel a Szentségek iránt, úgy, ahogyan azt elvárják tőletek, és akkor valóban érezni fogjátok újból Jelenlétemet.

Ne feledjétek: a Szentségeknek egy céljuk van, hogy táplálják lelketeket, amelyre a lélek örök élete miatt van szükség. Nélkülük a lelketek meghalna.

Mindnyájatokat szeretlek. Kérlek, öleljetek illendően magatokhoz Engem, azáltal, hogy tisztelitek a Szentségeket, melyek Isten, a Mindenható Atya Ajándékai számotokra.

Szerető Megváltótok, Az emberiség Királya, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/szentsegek-fontossaga-hazassag-es-szent-elsoaldozas

———-

Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

A TI SZÍVETEKBEN FOGOM ÚJJÁÉPÍTENI EGYHÁZAM EGYSÉGÉT

1991. május 2.
Üzenet egy lélek számára:
Béke legyen veled! Országom eljövetele hamarosan bekövetkezik, és akaratom is teljesülni fog a Földön éppúgy, ahogy a mennyben 1 , és a ti szívetekben fogom újjáépíteni Egyházam egységét.

Nem várok tovább emberi jóváhagyásra, és menyasszonyomat újból ragyogó dicsőségbe öltöztetem.

Fel fogják oldani a megosztottság átkát. …

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum617.html

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

A belső ember harca a benne lakó bűnnel

14 Tudjuk ugyanis, hogy a törvény lelki, én pedig testi vagyok: ki vagyok szolgáltatva a bűnnek.

15 Hiszen amit teszek, azt nem is értem, mert nem azt cselekszem, amit akarok, hanem azt teszem, amit gyűlölök.

16 Ha pedig azt cselekszem, amit nem akarok, akkor elismerem a törvényről, hogy jó.

17 Akkor pedig már nem is én teszem azt, hanem a bennem lakó bűn.

18 Mert tudom, hogy énbennem, vagyis a testemben nem lakik jó, minthogy arra, hogy akarjam a jót, van lehetőségem, de arra, hogy megtegyem, nincs.

19 Hiszen nem azt teszem, amit akarok: a jót, hanem azt cselekszem, amit nem akarok: a rosszat.

20 Ha pedig azt teszem, amit nem akarok, akkor már nem én teszem, hanem a bennem lakó bűn.

21 Azt a törvényt találom tehát magamban, hogy – miközben a jót akarom tenni – csak a rosszat tudom cselekedni.

22 Mert gyönyörködöm az Isten törvényében a belső ember szerint,

23 de tagjaimban egy másik törvényt látok, amely harcol az értelmem törvénye ellen, és foglyul ejt a bűn tagjaimban lévő törvényével.

24 Én nyomorult ember! Ki szabadít meg ebből a halálra ítélt testből?

25 Hála az Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus! Én magam tehát értelmemmel az Isten törvényének szolgálok ugyan, testemmel azonban a bűn törvényének.

Akik Krisztusban vannak, Lélek szerint járnak

8.1 Nincs tehát most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak,

2 mivel az élet Lelkének törvénye megszabadított téged Krisztus Jézusban a bűn és a halál törvényétől.”

 

 

 

„… Bár az erős hitűekkel elégedett vagyok, mégis aggódom azok miatt, akik Isteni Világosságomat, az Igazságot elutasítják. Sok ember úgy tévelyeg a világban, mintha valamiféle kábulatban lenne. Semmi sem hoz békét számukra. Az anyagiak nem enyhítik fájdalmaikat. Üres lelkük el van veszve. Kérlek benneteket, imádkozzatok értük.

 

Leányom, kérlek, imádkozz földi helytartómért, Benedek pápáért, mert őt a szabadkőművesek erői veszik körül, akik most minden erejükkel azon vannak, hogy megfosszák őt a trónjától. Ezek a gonosz erők a Második Vatikáni Zsinat óta beszivárogtak Egyházamba, és Tanításaimat felhígították. Sok törvényt eltűntettek, ami bánatot okoz Nekem, különösen a Szent Eucharisztia laikusok által történő kiszolgáltatása. A tisztelet hiánya miatt, amelyet Irántam, és az Örök Atya iránt tanúsítanak az új törvények bevezetése által, csakhogy előmozdítsanak egy modern társadalmat, a szomorúság miatt sírásra fakasztott Engem.

A Szent Eucharisztiát a nyelven kell fogadni, és emberi kéz azt be nem szennyezheti. De éppen ez az, amit felszentelt szolgáim tettek. Az Én Lelkem nem engedélyezte ezeket a törvényeket. Felszentelt szolgáim úton vannak lefelé ezen az ösvényen, mert nem egyeznek apostolaim tanításaival. Ma már a Szentségeket nem veszik komolyan, különösen azok nem, akik a Házasság Szentségében és az Elsőáldozás Szentségében részesülnek. …”

https://masodikeljovetel.hu/szentsegek-fontossaga-hazassag-es-szent-elsoaldozas

 

 

 

 

9 Ne szerezzetek se aranyat, se ezüstöt, se rézpénzt az övetekbe,

10 se tarisznyát az útra, se két felsőruhát, se sarut, se botot: mert méltó a munkás a kenyerére.”

11 Ha pedig egy városba vagy faluba mentek be, tudjátok meg, hogy ki méltó ott erre, és maradjatok annál, míg csak tovább nem mentek.

12 Amikor beléptek a házba, köszöntsétek a ház népét,

13 és ha méltó rá az a ház, szálljon reá békességetek, ha pedig nem méltó, békességetek térjen vissza rátok.

14 Ha pedig valaki nem fogad be titeket, meg sem hallgatja szavaitokat: menjetek ki abból a házból vagy városból, még a port is verjétek le lábatokról.

15 Bizony, mondom néktek: elviselhetőbb sorsa lesz Sodoma és Gomora földjének az ítélet napján, mint annak a városnak.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Romans+7%3A14-8%3A2%3B+++++Matthew+10%3A9-15&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/07/06

 

 

———-

Római katolikus:

2021-07-06

14. évközi hét kedd

OLVASMÁNY Mózes első könyvéből
Jákob új nevet kap, mert Istennel küzdött.
Amikor Jákob hazafelé tartott az ígéret földjére, egyik éjjel fölkelt, vette két feleségét, két szolgálóját meg tizenegy fiát, és átkelt a Jábbok gázlóján.
Miután átkelt a patakon, és átvitte mindannyiukat és mindenét, amije csak volt, egyedül maradt: és íme egy férfiú viaskodott vele hajnalhasadtáig. Amikor a férfi látta, hogy nem bír erőt venni rajta, megérintette a csípőjének inát, és az tüstént megbénult. Majd a férfi azt mondta neki: „Eressz el, mert feljön immár a hajnal!” Jákob azt felelte: „Nem bocsátalak el, míg meg nem áldasz engem.” Majd a férfi megkérdezte: „Mi a neved?” Ő azt felelte: „Jákob.” Erre a férfi azt válaszolta: „Ne Jákobnak hívjanak ezentúl, hanem Izraelnek: mert küzdöttél Istennel és emberekkel, és te győztél.” Ekkor Jákob arra kérte: „Mondd meg nekem, kérlek, a nevedet!” De ő azt mondta: „Miért kérded a nevemet?” Azzal megáldotta őt azon a helyen.
Jákob Fánuelnek nevezte el azt a helyet, és így magyarázta: „Színről színre láttam az Istent, mégis megmenekültem.”
Már fölkelt a nap, amikor Jákob átkelt Fánuelnél; a lábára azonban sántított. Emiatt nem eszik meg Izrael fiai mind a mai napig azt az inat, amely a csípőcsonton van, mivelhogy ő megérintette Jákob csípőjének inát és az megbénult.
Ez az Isten igéje.
Ter 32,23-33

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Uram, Istenem, * igazságban látom meg arcodat. (15a. vers. – 11. tónus)
Előénekes: Hallgasd meg, Uram, igaz ügyemet, * figyelj könyörgő szavamra.
Fogadd el imámat, * ajkam nem mond hamisságot.
Hívek: Uram, Istenem, * igazságban látom meg arcodat.
E: Színed előtt hangozzék felmentő ítélet rólam, * hiszen az igazságot nézi szemed.
Vizsgáld meg szívemet, látogass meg éjjel, † tűzpróbának vess alá engem, * és nem lelsz bennem gonoszságot.
H: Uram, Istenem, * igazságban látom meg arcodat.
E: Istenem, hozzád kiáltok, mert te meghallgatsz engem, * fordítsd felém füledet, és hallgasd meg ajkam igéit.
Csodálatos irgalmadat mutasd meg, * mentsd meg az ellenségtől azokat, akik jobbodban bíznak.
H: Uram, Istenem, * igazságban látom meg arcodat.
E: Szárnyad árnyékában oltalmazz * a gonoszoktól, akik szorongatnak.
Én azonban igazságban látom meg arcodat; * midőn felébredek, betölt engem színed látása.
H: Uram, Istenem, * igazságban látom meg arcodat.
Zsolt 16,1.2-3.6-7.8b és 15

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Én vagyok a jó Pásztor. * Ismerem juhaimat, és juhaim ismernek engem.” Jn 10,14 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus bejárja Galileát: tanít és gyógyít mindenütt.
Egyszer egy ördögtől megszállott néma embert hoztak Jézus elé. Mihelyt kiűzte belőle az ördögöt, megszólalt a néma. A nép elámult ezen, és azt mondogatta: „Ilyen még sohasem történt Izraelben.” A farizeusok azonban megjegyezték: „Az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.”
Jézus ezután bejárta az összes várost és falut. Tanított a zsinagógákban, hirdette Isten országának örömhírét, és meggyógyított minden betegséget és minden bajt.
Amikor látta a népsokaságot, megesett rajtuk a szíve, mert olyan fáradtak és kimerültek voltak, mint a nyáj, amelynek nincsen pásztora. Akkor így szólt tanítványaihoz: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat aratásába!”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 9,32-38

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-07-06