Címke: nem ismernek

Mindenható hatalmamat fogom felhasználni, hogy megnyissam megkeményedett szíveteket, hogy rátok tudjam hagyni azt az örökséget, amelyet Szeretettel Teremtettem

Igazság Könyve:
 
 

IMÁK KÜLÖNLEGES KEGYELMEKÉRT – Hála és Dícsőítés a Mennyei Atyához

Keresztes Imahadjárat 5. imája

Dicsőség a Legmagasságosabb Istennek

Keresztes Imahadjárat 21. imája

Hálaadás a különleges ajándékért

Keresztes Imahadjárat 52. imája

Imádság az Atyához

Keresztes Imahadjárat 59. imája

A hűség fogadalma az Isteni Akarathoz

Keresztes Imahadjárat 69. imája

Ima Isten, az Atyához, az Ő Isteni Akaratának elfogadásáért”

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-7-nap-vasarnap

 

———-
Igaz élet Istenben:

 
———–

 

 
 
 
“… Az Én Mindenható Hatalmamat nem lehet megérinteni, megváltoztatni vagy provokálni. Csak provokáljátok a világ megmentése érdekében tett Isteni Beavatkozásomat, és érezni fogjátok Haragomat. Féljetek, ti, akik felálltok és átkozzátok Fiamat. Büszkeségetek és engedetlenségetek lesz a bukásotok. Az egykori próféták által is figyelmeztettelek benneteket a Hangom figyelmen kívül hagyásának a következményeire.
….
Azok számára, akik nem ismernek Engem, vagy Fiamat, nagy Kegyelmek fognak adatni, hogy ezáltal elfogadják az üdvösséget. Minden üdvösség Irgalmam Erejének köszönhető. Csak a makacs, megkeményedett szívűek maradnak hűségesek a fenevadhoz. A többieket Magamhoz fogom vonzani. Biztosítani fogom, hogy minden lehetőség megadassék minden lélek számára, hogy még az utolsó nap előtt megmenthessék magukat Fiam Színe előtt. ….”
 
 
“… Gyermekek, meg foglak áldani, és védelmezni foglak benneteket. Ti az Enyéim vagytok – mindannyian. Miközben vágyódom utánatok és sírok közületek azokért, akik gyűlölnek Engem, Mindenható hatalmamat fogom felhasználni, hogy megnyissam megkeményedett szíveteket, hogy rátok tudjam hagyni azt az örökséget, amelyet Szeretettel Teremtettem. ….”
 
———-
Római katolikus:

2020-10-18

Évközi 29. vasárnapKezdőének:
Hozzád kiáltok, mert te meghallgatsz, Istenem, fordítsd felém füledet, hallgasd meg szavam! Óvj engem, Uram, mint szemed fényét, szárnyad árnyékában védj meg engem! (Zsolt 16,6.8)

Könyörgés:
Mindenható, örök Isten, add, hogy mindenkor készséges akarattal és őszinte szívvel szolgáljunk neked. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Megfogtam Kürosz jobbját, hogy színe előtt meghódolásra bírjam a nemzeteket.
Az Úr így szól fölkentjéhez, Küroszhoz, akinek megfogja jobbját, hogy színe előtt meghódolásra bírja a nemzeteket, és megoldja a királyok derekán az övet; hogy
megnyissa előtte a kapukat, és ne maradjon egyetlen kapu se zárva: „Szolgámért, Jákobért, és választottamért, Izraelért szólítottalak neveden.
Dicső nevet adtam neked, bár nem ismertél. Én vagyok az Úr, és senki más. Rajtam kívül nincs más isten.
Bár nem ismersz, mégis felövezlek, hogy napkelettől napnyugatig megtudják: rajtam kívül nincsen más. Én vagyok az Úr, és senki más.”
Ez az Isten igéje.

Iz 45,1.4-6

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Adjatok az Úrnak dicsőséget, * ismerjétek el hatalmát. 4g. tónus.
Előénekes: Énekeljetek az Úrnak új éneket, * minden föld az Úrnak énekeljen.
Hirdessétek dicsőségét a nemzetek között, * és csodatetteit minden népnek.
Hívek: Adjatok az Úrnak dicsőséget, * ismerjétek el hatalmát.
E: Mert nagy az Úr, és minden dicséretre méltó, * félelmetesebb az összes isteneknél.
A népek minden istene csak üres semmiség, * az Úr azonban az ég alkotója.
H: Adjatok az Úrnak dicsőséget, * ismerjétek el hatalmát.
E: Népek családjai, adjatok az Úrnak, * adjatok az Úrnak dicsőséget és hatalmat.
Ismerjétek el az Úr nevének dicsőségét, * áldozatot hozva lépjetek udvarába.
H: Adjatok az Úrnak dicsőséget, * ismerjétek el hatalmát.
E: Boruljatok le az Úr előtt, * színe előtt rendüljön meg az egész föld.
Mondjátok a nemzeteknek: „Az Úr uralkodik, * igazságban ítéli meg a népeket.
H: Adjatok az Úrnak dicsőséget, * ismerjétek el hatalmát.
Zsolt 95,1.3.4-5.7-8.9-10a.c

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a tesszaloniki hívekhez írt első leveléből
Megemlékezünk hitetekről, szeretetekről és reményetekről.
Pál, Szilvánusz és Timóteus a tesszalonikiek egyházának az Atyaistenben és Urunkban, Jézus Krisztusban: Kegyelem nektek és békesség! Mindenkor hálát adunk Istennek mindnyájatokért, ahányszor csak megemlékezünk rólatok imádságainkban. Szüntelen gondolunk Istenünk és Atyánk előtt tevékeny hitetekre, áldozatos szeretetetekre és Urunkba, Jézus Krisztusba vetett szilárd reményetekre. Testvéreim, kiket az Úr szeret! Jól tudjátok, hogy választottak vagytok! Hiszen az evangéliumot nem csak szóval hirdettük köztetek, hanem erővel, Szentlélekkel és mélységes meggyőződéssel!
Ez az Isten igéje.
1Tessz 1,1-5b

ALLELUJA
Úgy ragyogjatok, mint csillagok a mindenségben, * és tartsátok meg az örök élet igéit. Vö. Fil 2,15d-16a – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, az Istennek pedig, ami az Istené.
Abban az időben:
A farizeusok félrevonultak és megtanácskozták, hogyan tudnának belekötni Jézus szavaiba. Majd odaküldték hozzá tanítványaikat és a Heródes-pártrakat a következő kérdéssel: „Mester! Tudjuk, hogy igazat beszélsz, és az Isten útját az igazsághoz híven tanítod, és nem vagy tekintettel az emberek személyére. Mondd hát meg nekünk, mi a véleményed: Szabad-e adót fizetni a császárnak vagy nem?” De Jézus felismerte gonoszságukat és így szólt hozzájuk: „Miért kísértetek, ti képmutatók! Mutassátok csak meg az adópénzt!” Aztán megkérdezte tőlük: „Kinek a képe és a felirata ez?” Azok azt felelték: „A császáré.” Erre ő így szólt hozzájuk: „Akkor hát adjátok meg a császárnak, ami a császáré – az Istennek pedig, ami az Istené!” Ennek hallatára elcsodálkoztak, otthagyták őt, és elmentek.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 22,15-21″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-10-18

 
 
 
 
————
Ortodox (Görög keleti): 

Az élet igéjének szemtanúi

Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk, amit megfigyeltünk, amit kezünkkel is megtapintottunk, azt hirdetjük az élet igéjéről.

Mert megjelent az élet, mi pedig láttuk, és bizonyságot teszünk róla, és ezért hirdetjük nektek is az örök életet, amely azelőtt az Atyánál volt, most pedig megjelent nekünk.

Amit tehát láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek is, hogy nektek is közösségetek legyen velünk: a mi közösségünk pedig közösség az Atyával és az ő Fiával, a Jézus Krisztussal.

Ezt azért írjuk meg nektek, hogy örömünk teljes legyen.

A világosságban való járás és a bűnbocsánat

Ez pedig az az üzenet, amelyet tőle hallottunk, és hirdetünk nektek, hogy az Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség.

Ha azt mondjuk, hogy közösségünk van vele, és a sötétségben járunk, akkor hazudunk, és nem cselekesszük az igazságot.

Ha pedig a világosságban járunk, ahogyan ő maga a világosságban van, akkor közösségünk van egymással, és Jézusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől.

————————–

Címzés, üdvözlés

Jakab, Istennek és az Úr Jézus Krisztusnak szolgája, üdvözletét küldi a szórványban élő tizenkét törzsnek.

A kísértés célja és eredete

Teljes örömnek tartsátok, testvéreim, amikor különféle kísértésekbe estek,

tudván hogy hitetek próbája állhatatosságot eredményez.

Az állhatatosság pedig tegye tökéletessé a cselekedetet, hogy tökéletesek és hibátlanok legyetek, minden fogyatkozás nélkül.

Ha pedig valakinek nincsen bölcsessége, kérjen bölcsességet Istentől, aki készségesen és szemrehányás nélkül ad mindenkinek, és meg is kapja.

De hittel kérje, semmit sem kételkedve, mert aki kételkedik, az olyan, mint a tenger hulláma, amelyet a szél sodor és ide-oda hajt.

Ne gondolja tehát az ilyen, hogy bármit is kaphat az Úrtól,

a kétlelkű és minden útján állhatatlan ember.

A szegény sorsú testvér dicsekedjék a méltóságával,

10 a gazdag pedig megalázott voltával, mert elmúlik mindez, mint a mező virága.

11 Mert felkel a nap nagy hőséggel, és elszárítja a füvet; a virága lehullik, és szépsége elvész. Így sorvad el vállalkozásaiban a gazdag is.

12 Boldog ember az, aki a kísértés idején kitart, mert miután kiállta a próbát, elnyeri az élet koronáját, amelyet az Úr megígért az őt szeretőknek.

—————————–

Címzés, üdvözlés

Júdás, Jézus Krisztus szolgája, Jakabnak pedig testvére, köszöntését küldi az elhívottaknak, akiket az Atya Isten szeretett, és a Jézus Krisztus megtartott:

irgalom, békesség és szeretet adassék nektek bőségesen.

A hamis tanítók tévelygései

Szeretteim, miközben teljes igyekezettel azon fáradoztam, hogy közös üdvösségünkről írjak nektek, szükségesnek láttam, hogy ezt az intést megírjam: küzdjetek a hitért, amely egyszer s mindenkorra a szentekre bízatott.

Mert belopóztak közétek bizonyos emberek, akik régóta elő vannak jegyezve erre az ítéletre: istentelenek, akik a mi Istenünk kegyelmét kicsapongásra használják, és a mi egyedüli uralkodónkat és Urunkat, Jézus Krisztust megtagadják.

Emlékeztetni akarlak pedig titeket arra, jóllehet minderről tudtok, hogy amikor az Úr a népet egykor kiszabadította Egyiptom földjéről, azokat, akik nem hittek, később elpusztította.

Azokat az angyalokat is, akik nem becsülték meg a maguk fejedelemségét, hanem elhagyták saját lakóhelyüket, örökkévaló bilincsekben és sötétségben tartja fogva annak a nagy napnak az ítéletére.

Ugyanígy Sodoma és Gomora, meg a körülöttük levő városok, amelyek ezekhez hasonló módon paráználkodtak, és idegen test utáni kívánság hajtotta őket, például szolgálnak, amikor az örök tűz büntetését szenvedik.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+John+1%3A1-7%3B+++++James+1%3A1-12%3B+++++Jude+1%3A1-7%2C+17-25&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

…..

….
…..
—–

Mindig álljatok készen, minden nap, mintha a Nagyfigyelmeztetés már holnap bekövetkezne, mert az hirtelen fog eljönni hozzátok

Igazság Könyve:

“2014.01.31 15:27

Drága szeretett leányom, hallgass meg most Engem, amikor a Nagyfigyelmeztetés eljöveteléről beszélek. Beavatkozásom nélkül a világ nagy része a fenevad mélységébe vetné magát, és sohasem látná meg Isten Fényét. E Csoda nélkül, lelkek milliárdjai jutnának a Pokolba.

Így tehát emlékeztetnem kell benneteket arra, hogy fel kell készülnötök erre az Eseményre, mivel ez sokak számára szörnyű fájdalmat és szenvedést fog okozni. Olyan lesz, mintha sokan a Tisztítótűz legmélyebb szintjére süllyedtek volna, amely erős tűzzel tisztítja meg a lelket, és a bűntudatnak olyan rettenetes érzését váltja ki, ami testi fájdalmat okoz.

Sok lélek örvendezni fog. Azonban még azok a lelkek is lelki fájdalmat fognak érezni, akik közel állnak Hozzám, amikor Színem előtt szembesülni fognak rossz cselekedeteikkel. Azonban a szégyen, amelyet érezni fognak, hamar el lesz felejtve, mihelyt Irgalmasságom Fénye elnyeli őket, és eltölti őket Kegyelmekkel. A lelkek, akik egyáltalán nem ismernek Engem, révületbe fognak esni, és sokan azt fogják hinni, hogy meghaltak és ítéletem alá estek az Utolsó Napon. Ők szintén örülni fognak, amikor az Igazság kiderül számukra. Aztán azok a szegény, szerencsétlen lelkek fognak a legjobban szenvedni, akik örömüket lelik bűnös életükben. Egyesek a Lábaim elé fognak roskadni, eltakarván a szemüket Fényemtől, mert a fájdalmat, hogy egyedül és védtelenül állnak Színem előtt, túl nehéz lesz elviselniük. Ők nem fogják kérni Irgalmamat, mert Irántam érzett gyűlöletük elérte mélypontját.

Végül, azok a lelkek, akik teljesen lemondtak Rólam, és átadták magukat testileg a gonosznak, lelkileg a legnagyobb kínt fogják elszenvedni, mintha a Pokol mélységébe kúsztak volna. Sokan nem lesznek képesek ellenállni Jelenlétemnek, és holtan fognak összeesni Színem előtt. Mások megpróbálnak majd hívni Engem, de a gonosz el fogja őket vonszolni Tőlem.

Azonban, miután ez az Én erőteljes Beavatkozásom megtörtént, több milliárd lélek fog megtérni, akik szintén csatlakozni fognak Maradék Egyházamhoz, hogy azokért a lelkekért vezekeljenek, akik teljesen elvágták magukat Irgalmamtól, hogy segítsenek Nekem azok lelkét is megmenteni.


Minden rendben lesz, mert végtére is Én Végtelenül Irgalmas Vagyok, Végtelenül Jóságos,és a Szeretetem Végtelen. Azoknak, akik szeretnek Engem, bőségesen lesz juttatva Szeretetem Ajándékából. Szeretetem feleleveníti majd bennük Szenvedésem Képeit, mely arra fogja ösztönözni őket, hogy nagy áldozatokat hozzanak engesztelésül az elveszett lelkek bűneiért, akiknek a legnagyobb szükségük van Irgalmamra.Mindig álljatok készen, minden nap, mintha a Nagyfigyelmeztetés már holnap bekövetkezne, mert az hirtelen fog eljönni hozzátok.Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/mindig-alljatok-keszen-minden-nap-mintha-a-nagyfigyelmeztetes-mar-holnap-bekovetkezne-mert-az-hirtelen-fog-eljonni-hozzatok/

—–
Római katolikus:

2019-01-31

3. évközi hét csütörtök

SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből
Tartsunk ki rendíthetetlenül reménységünk megvallásában, és buzdítsuk egymást szeretetre!
Testvéreim!
Krisztus vérének erejében bízva megvan a reményünk, hogy beléphetünk a mennyei Szentélybe. Ezt az élethez vezető új utat Krisztus a szentély függönyén, vagyis saját testén keresztül nyitotta meg nekünk. Ő a mi Főpapunk, akit Isten az ő háza népe fölé rendelt.
Járuljunk hozzá őszinte szívvel, hitből fakadó bizalommal! Hiszen szívünk megtisztult a rossz lelkiismerettől, és testünket is tiszta víz mosta le.
Tartsunk ki rendíthetetlenül reménységünk megvallásában, mert hűséges az Isten, aki az ígéretet tette! Legyen gondunk arra, hogy buzdítsuk egymást szeretetre és jótettekre!
Összejöveteleinkről ne maradjatok el, mint némelyek szoktak! Hanem annál inkább bátorítsátok egymást, minél inkább látjátok (Krisztus) napját közeledni!
Ez az Isten igéje.
Zsid 10,19-25

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Ez az istenkeresők népe, * mely látni kívánja arcodat, Urunk. Vö. 6. vers.
Előénekes: Az Úré a föld, és ami betölti, * a földkerekség, és minden lakója.
Tengerek fölé ő rakta alapját, * s a vizek árján ő tartja szilárdan.
Hívek: Ez az istenkeresők népe, * mely látni kívánja arcodat, Urunk.
E: Ki mehet föl az Úr hegyére, * ki állhat meg az ő szent helyén.
Aki ártatlan kezű, tiszta szívű, * akinek az esze nem jár csaláson.
H: Ez az istenkeresők népe, * mely látni kívánja arcodat, Urunk.
E: Az nyer áldást az Úrtól, * és megigazulást üdvözítő Istenétől.
Ez az istenkeresők népe, * amely arcát kutatja Jákob Istenének.
H: Ez az istenkeresők népe, * mely látni kívánja arcodat, Urunk.
Zsolt 23,1-2.3-4ab.5-6

ALLELUJA
Lámpás a te igéd lábam előtt, * és ösvényem világossága. Zsolt 118,105 – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Keresztény életünk példájával világítanunk kell embertársainknak.
Egy alkalommal Jézus így beszélt hallgatóihoz: „Vajon azért gyújtanak-e lámpát, hogy a véka alá vagy az ágy alá rejtsék? Nem azért-e, hogy a lámpatartóra tegyék? Semmi sincs elrejtve, hacsak nem azért, hogy nyilvánosságra jusson; és semmi sem történik titokban, hacsak nem azért, hogy napfényre kerüljön. Akinek füle van a hallásra, hallja meg!”
Majd így folytatta: „Figyeljetek arra, amit hallotok! Amilyen mértékkel mértek, olyan mértékkel mérnek majd nektek is. Sőt ráadást is adnak hozzá. Mert akinek van, még kap; akinek pedig nincs, attól még azt is elveszik, amije van.”
Ezek az evangélium igéi.
Mk 4,21-25″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-01-31

 
——
Görög katolikus:
 

Engedelmesség

19 Tanuljátok meg, szeretett testvéreim: mindenki készségesen hallgassa meg a másikat, és jól gondolja meg, mit beszél, s emellett ne legyen hirtelen haragú, 20 mert az ember haragjából származó tettek nem szolgálják Isten céljait. 21 Ezért takarítsatok ki magatokból minden gonoszságot és aljas szándékot! Szelíden és alázattal fogadjátok szívetekbe Isten beszédét és tanítását, amely meg tudja menteni a lelketeket!

22 Amit Isten mond, azt tegyétek is meg, ne csak hallgassátok! Ha csak hallgatjátok, de nem teszitek meg, becsapjátok magatokat. 23 Van, aki csak hallgatja Isten tanítását, de nem engedelmeskedik annak. Az ilyen ember úgy jár, mint aki megnézi arcát a tükörben, 24 azután elmegy, és azonnal el is felejti, amit látott.

25 Aki viszont megnézte magát a szabadság tökéletes törvényében, és kitart a megismert igazság mellettvagyis nem felejti el, hanem tettekre váltja amit látott, hallott és tanult — az mindenben áldott és boldog lesz!

Isten igazi tisztelete

26 Ha valaki istenfélőnek tartja magát, de nem fegyelmezi meg a nyelvét, akkor csak magát csapja be. Az ilyen vallásosság semmit sem ér! 27 Ellenben az Atya-Isten azt tekinti igazán istenfélőnek, aki gondot visel az árvákról és özvegyekről, és tisztán tartja magát a világ gonosz befolyásától.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=James+1:19-27&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A gazdagok nehezen jutnak be Isten Királyságába

17 Jézus már útnak indult, amikor egy férfi odafutott hozzá, térdre borult előtte, és megkérdezte: „Jó Mester! Mit kell tennem, hogy örök életet kapjak?”

18 Jézus így válaszolt: „Miért mondasz engem jónak? Egyedül csak Isten jó. 19 Ismered a Törvény parancsait: Ne gyilkolj! Ne kövess el házasságtörést! Ne lopj! Ne tanúskodj hamisan! Ne csalj! Tiszteld apádat és anyádat!”[a]

20 A férfi erre így válaszolt: „Mester, én mindezt megtartottam gyerekkorom óta.”

21 Jézus rátekintett, megkedvelte, és ezt mondta: „Még egy dolog van, amit meg kell tenned. Menj, add el minden vagyonodat, és amit érte kapsz, oszd szét a szegények között! Akkor majd a Mennyben lesz a kincsed. Azután gyere, és kövess engem!”

22 Erre a válaszra a férfi arca elkomorult, és szomorúan elment, mert nagyon gazdag volt.

23 Jézus ekkor végignézett a tanítványain, és ezt mondta nekik: „Milyen nehezen jutnak be Isten Királyságába a gazdagok!”

24 A tanítványok nagyon megdöbbentek ezen. Ő azonban megerősítette: „Gyermekeim, látjátok, milyen nehéz bemenni Isten Királyságába! 25 Még egy tevének is könnyebb átmenni a varrótű fokán, mint egy gazdagnak bejutni Isten Királyságába.”

26 Ezen még jobban elcsodálkoztak, és egymás között azon tanakodtak: „Akkor egyáltalán ki kaphat örök életet?”

27 Jézus rájuk nézett, és ezt válaszolta: „Az emberek számára ez valóban lehetetlen, de Isten számára nem, mert neki minden lehetséges.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+10%3A17-27&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/01/31
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Én mindenekelőtt a Nagy Irgalmasság Istene vagyok

Igazság Könyve:
“2013.12.07 14:25

 

Drága szeretett leányom, azt akarom, hogy mindnyájan, akik szerettek Engem, tudjátok: Én most hívlak benneteket, hogy mint kisgyermekek jöjjetek Hozzám, és térdeljetek Elém.

Nyissátok meg a szíveteket, és helyezzétek Belém teljesen bizalmatokat. Aztán kérjetek Engem, hogy a mindnyájatok iránt érzett Szeretetem miatt mutassak Irgalmat mindazok iránt közületek, akik a Nagyfigyelmeztetés alatt el fognak utasítani Engem. Kérlek, imádkozzatok ezekért a szegény, elveszett lelkekért, akik annyira távol vannak Tőlem, mert ők rendkívül fájdalmasnak fogják találni, hogy a Lelkiismeret Megvilágítása során megmutassák arcukat az Én mindent látó Szemeim előtt.

Felemészt a fájdalom minden alkalommal, amikor letekintek azokra az emberekre, akik nem ismernek Engem, vagy nem értik, hogy mi történik a világban, miközben az Én Időm szinte már elérkezett hozzájuk.

Ezeket a lelkeket csaknem lehetetlen lesz már felkészíteni, mert ők nem fogják soha megnyitni a fülüket Isten Igaz Szavára. Így tehát szükséges, hogy imáitokkal Irgalomért könyörögjetek számukra. Én el fogom árasztani őket Kegyelmemmel, de ez egy bonyolult feladat lesz.

Hívom az egész világot, hogy hallgassa meg még ma ezt a Hívásomat.

Az Én Időm szinte elérkezett, azaz elérkezett végre az idő Isten számára, hogy a Szívem utolsó dobbanása és Kereszthalálom pillanata óta a legnagyobb megnyilatkozásban Ismertté tegye Magát a világ számára.

Amikor ti – akik ismeritek azt az Ígéretemet, hogy újra jövök – Elém jöttök, arra kérlek sürgősen benneteket, hogy ne csak a saját lelketekért imádkozzatok, hanem azokért a lelkekért is, akik a kárhozat útján vannak. Ne feledjétek, amit most mondok nektek. Azt akarom, hogy azon a Napon kérjétek Tőlem:

„Jézus, Irgalomért könyörgök mindazok számára, akik elutasítanak Téged, és akiknek a legnagyobb szükségük van Segítségedre. Ámen.”

Amikor arra kértek Engem, hogy segítsek másoknak, akkor Én abban a pillanatban rendkívüli Kegyelmeket áraszthatok ki azokra, akiknek az ördög megtévesztése miatt meghiúsult a sorsuk.
Én mindenekelőtt a Nagy Irgalmasság Istene Vagyok. Sose feledjétek, hogy milyen nagy az Én Irgalmam,
mert mindig van remény azok számára, akik eltávolodtak Tőlem. Nincs olyan dolog, amit ne tennék meg, csakhogy Szerető Karjaimba vehessem őket. Segítsetek Nekem megmenteni őket.Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/en-mindenekelott-a-nagy-irgalmassag-istene-vagyok/

 
 
12-08
A Boldogságos Szűz Mária szeplőtelen fogantatása

OLVASMÁNY a Teremtés könyvéből
Ellenségeskedést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé.
Az (első) ember és felesége a bűn elkövetése után elrejtőztek az Édenkert fái között. De az Úristen hívta az embert, és így szólt hozzá: „Hol vagy?” Ő így válaszolt: „Hallottam lépteidet a kertben, s féltem, mert mezítelen vagyok, tehát elrejtőztem.”
De Isten így szólt: „Ki adta tudtodra, hogy mezítelen vagy? Talán ettél a fáról, amelyről megtiltottam, hogy egyél?”
Az ember így válaszolt: „Az asszony, akit mellém rendeltél, ő adott nekem a fáról, ezért ettem.”
Az Úristen megkérdezte az asszonyt: „Mit tettél?” Az asszony így felelt: „A kígyó vezetett félre, azért ettem.”
Az Úristen így szólt a kígyóhoz: „Mivel ezt tetted, átkozott leszel minden állat és a mező minden vadja között Hasadon csúszol, és a föld porát eszed életed minden napján. Ellenkezést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé. Az (ő ivadéka) széttiporja fejedet, te pedig a sarkát mardosod.”
Az ember Évának nevezte feleségét, mert ő lett minden élő anyja.
Ez az Isten igéje.
Ter 3,9-15.20″

https://igenaptar.katolikus.hu/2019/nap/index.php?holnap=2018-12-08


—–
Római katolikus:
2018-12-07

1. adventi hét péntek

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Hamarosan eljön a Megváltó, hogy megnyissa a vakok szemét, és megszabadítsa választott népét.
Prófétája által szól az Úr: Még egy nagyon kis idő, és nemde gyümölcsöskert lesz a Libanon, a gyümölcsöskert meg erdővé terebélyesedik?
Azon a napon a siketek is meghallják az írás szavát, a vakok szeme pedig látásra nyílik a sötét homály után.
A szelídek ismét örvendeznek az Úrban, és a szegények ujjonganak Izrael Szentjében.
Mert a zsarnok
elvész, a gúnyolódó kipusztul, és kiirtatnak mindazok, akik gonoszat forralnak, akik gonoszul megrágalmaznak másokat, akik becsapják a bírót, ha pörre mennek, és az igazat alaptalanul megfosztják jogától.
Ezért mondja az Úr, Jákob házának Istene, aki megváltotta Ábrahámot: „Nem szégyenül meg többé Jákob, és arca nem sápad el többé, mert látni fogja, amit kezem végbevitt körükben, és szentnek hirdeti nevemet.” Valóban, szentnek magasztalják majd Jákob Szentjét, és félve tisztelik Izrael Istenét.
Akkor a tévelygő lelkűek bölcsességet tanulnak, és a zúgolódók elfogadják a fegyelmet.kez
Ez az Isten igéje.
Iz 29,17-24

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Világosságom az Isten, * ő az üdvösségem. 1a. vers.
Előénekes: Világosságom és üdvösségem az Úr, * kitől félnék?
Életem oltalmazója az Úr, * kitől rettegnék?
Hívek: Világosságom az Isten, * ő az üdvösségem.
E: Egyet kérek az Úrtól, csak egy a vágyam, * hogy az Úr házában lakjam életem minden napján.
Hogy élvezhessem az Úr örömét, * és szemlélhessem szent templomát.
H: Világosságom az Isten, * ő az üdvösségem.
E: Hiszem, hogy meglátom az Úr javait, * az élők földjén.
Remélj az Úrban, bátran cselekedj, * szíved legyen erős, és bízzál az Úrban.
H: Világosságom az Isten, * ő az üdvösségem.
Zsolt 26,1.4.13-14

ALLELUJA
Íme, Istenünk hatalommal érkezik, * és megadja szolgáinak a tisztánlátást. – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
A Jézusban hívő vakok visszanyerik látásukat.
Tanító útján egyik alkalommal két vak követte Jézust. Egyre ezt kiáltozták: „Könyörülj rajtunk, Dávid fia!”
Amint hazaérkezett, bementek hozzá a vakok. Jézus megkérdezte tőlük: „Hiszitek-e, hogy tudok segíteni rajtatok?”
„Hisszük, Uram!” – felelték azok.

Akkor megérintette szemüket, és így szólt: „Legyen a hitetek szerint!” Erre megnyílt a szemük. Jézus pedig rájuk parancsolt: „Vigyázzatok, ezt senki meg ne tudja!”
Ám azok elmenvén, elhíresztelték a dolgot az egész vidéken.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 9,27-31″

https://igenaptar.katolikus.hu/2019/nap/index.php?holnap=2018-12-07

” 2013.12.04 10:30

Egyedül az Én Hangom hozza el azokat a híreket, amelyeket Atyám szeretne gyermekeivel tudatni. Ezek az egyedüli üzenetek, amelyek nyilvánosságra hozzák az Igazságot az istentelen kettőről, akik a nagy hitehagyás által ketté fogják szakítani a világot. Sehol sem fogjátok hallani az Igazságot Második Eljövetelemmel kapcsolatosan, mert közületek senki sem kapott felhatalmazást arra, hogy annak az Egynek a nevében beszéljen a világhoz, Aki megteremtett benneteket.
….”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/jaj-nektek-csalok-mert-ti-nem-tolem-vagytok/

——
Görög katolikus:
15 A szellemileg tiszta ember számára minden étel és egyéb dolog is elfogadható. Azonban a romlottaknak és a hitetleneknek semmi sem tiszta, mivel a gondolkodásmódjuk és a lelkiismeretük is megromlott. 16 Azt állítják, hogy ismerik Istent, de amit tesznek, az ennek éppen az ellenkezőjét bizonyítja: utálatosak, engedetlenek, és már képtelenek bármiféle jóra.

Tanácsok időseknek, fiataloknak és szolgáknak

2.1 Te azonban, Titusz, tanítsd a hívőket, hogyan éljenek az egészséges tanítás szerint. Az idősebb férfiakat arra tanítsd, hogy legyenek józanok, mértéktartók és tiszteletre méltók. Legyenek egészségesek a hitben, a szeretetben, a türelmességben és az állhatatosságban.

Tanítsd az idősebb asszonyokat is, hogy tiszteletre méltó módon viselkedjenek, ahogy ez Isten népéhez illik. Ne terjesszenek rossz híreket, és ne legyenek részegesek! Sőt, másokat is tanítsanak a jóra. Neveljék arra a fiatalabb asszonyokat, hogy szeressék a férjüket és gyermekeiket, s hogy megfontoltak és kedvesek legyenek, tiszta erkölcsűek, jól igazgassák a háztartásukat, és engedelmeskedjenek a férjüknek, hogy ne hozzanak szégyent arra a tanításra, amelyet Istentől kaptunk.

Hasonlóképpen a fiatalabb férfiakat is biztasd, hogy legyenek mértékletesek és megfontoltak mindenben, és te magad légy a példa előttük minden nemes cselekedetben!

A tanítást igaz szívvel és méltósággal végezd! Minden, amit mondasz, legyen egészséges és igaz, hogy senki se vádolhasson érte! Így még az sem mondhat semmi rosszat rólad, aki ellenkezik veled, hanem kénytelen lesz elhallgatni.

A hívő rabszolgákat arra tanítsd, hogy mindenben engedelmeskedjenek a gazdájuknak, és igyekezzenek a kedvükben járni. Ne feleseljenek a gazdájuknak, 10 ne lopkodjanak tőlük, hanem legyenek hűségesek és teljesen megbízhatóak! Ha így szolgálnak, akkor az Üdvözítőnkről, Istenünkről szóló tanítást mások számára is vonzóvá teszik.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Titus+1-2&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

37 Jézus nappal a Templom területén tanított, de este kiment az Olajfák hegyére, és ott töltötte az éjszakát. 38 Az egész nép már korán reggel sietett hozzá a Templom területére, hogy hallgassa őt.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+21%3A37-44&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A vallási vezetők Jézus megöletését tervezik

22.1 Közeledett már a Kovásztalan kenyerek ünnepe, amit Páska ünnepnek is neveztek. A főpapok és törvénytanítók keresték a módját, hogyan végezzenek Jézussal, de ezt titokban akarták megtenni, mert féltek a néptől.

Júdás megegyezik Jézus ellenségeivel

A Sátán belement Júdás Iskáriótesbe, aki Jézus tizenkét apostola közé tartozott. Ezután Júdás elment a főpapokhoz és a templomőrség vezetőihez, és megbeszélte velük, hogyan adhatná a kezükbe Jézust, hogy letartóztassák. A vezetők nagyon megörültek Júdás ajánlatának, és megegyeztek vele, hogy megfizetik. Ettől fogva Júdás kereste a kedvező alkalmat, hogy Jézust olyankor adja az ellenségei kezébe, amikor nincs körülötte nagy tömeg.

Az utolsó Páska-vacsora

Elérkezett a Kovásztalan kenyerek ünnepe, amely előtt fel kell áldozni a páskabárányt. Jézus azt mondta Péternek és Jánosnak: „Menjetek, és készítsétek el nekünk a Páska-vacsorát, hogy együtt megehessük!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+22%3A1-8&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/12/07

VIDEO:

Don Francisco – Adam Where Are You