Címke: Nagyfigyelmeztetés

Ajánljatok fel Szentmiséket mindazokért, akik talán fizikailag a Nagyfigyelmeztetést nem fogják túlélni, lelki állapotuk miatt.

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

https://masodikeljovetel.hu/most-tartsatok-isteni-irgalmassag-vigiliakat-virrasztas-nagyfigyelmeztetes-egyre-kozeledik

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az új EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

„Jézus kérdése Péterhez, Péter megbízatása

15 Miután ettek, így szólt Jézus Simon Péterhez: “Simon, Jóna fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” Ő pedig így felelt: “Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged!” Jézus ezt mondta neki: “Legeltesd az én bárányaimat!”

16 Másodszor is megszólította: “Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem?” Ő ismét így válaszolt: “Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged.” Jézus erre ezt mondta neki: “Őrizd az én juhaimat!”

17 Harmadszor is szólt hozzá: “Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem?” Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte tőle: szeretsz-e engem? Ezért ezt mondta neki: “Uram, te mindent tudsz; te tudod, hogy szeretlek téged.” Jézus ezt mondta neki: “Legeltesd az én juhaimat!

18 Bizony, bizony, mondom néked: amikor fiatalabb voltál, felövezted magadat, és oda mentél, ahova akartál; de amikor megöregszel, kinyújtod a kezedet, más övez fel téged, és oda visz, ahova nem akarod.”

19 Ezt azért mondta, hogy jelezze: milyen halállal dicsőíti meg majd Istent. Miután ezt mondta, így szólt hozzá: “Kövess engem!”

Jézus szava Péter és a szeretett tanítvány sorsáról

20 Péter ekkor megfordult, és látta, hogy követi az a tanítvány, akit Jézus szeretett, aki a vacsorán ráhajolt a keblére, és megkérdezte: “Uram, ki az, aki elárul téged?”

21 Őt látta tehát Péter, és megkérdezte Jézustól: “Uram, hát vele mi lesz?”

22 Jézus pedig így szólt hozzá: “Ha akarom, hogy ő megmaradjon, amíg eljövök, mit tartozik rád? Te kövess engem!”

23 Elterjedt tehát az atyafiak között az a mondás, hogy ez a tanítvány nem hal meg. Pedig Jézus nem azt mondta neki, hogy nem hal meg, hanem ezt: “Ha akarom, hogy megmaradjon, amíg eljövök, mit tartozik rád?”

Az evangélium írója Befejezés

24 Ez az a tanítvány, aki bizonyságot tesz ezekről, és megírta ezeket, és tudjuk, hogy igaz az ő bizonyságtétele.

25 De van sok egyéb is, amit Jézus tett, és ha azt mind megírnák egytől egyig, úgy vélem: maga a világ sem tudná befogadni a megírt könyveket.”

 

 

 

„2 Ha másoknak nem volnék is apostola, nektek bizony az vagyok, mert apostolságom pecsétje ti vagytok az Úrban.

3 Ez az én védekezésem azokkal szemben, akik engem bírálgatnak.

4 Vajon nincs-e szabadságunk arra, hogy együnk és igyunk?

5 Nincs-e szabadságunk arra, hogy keresztyén feleségünket magunkkal vigyük, mint a többi apostol, meg az Úr testvérei és Kéfás?

6 Vagy csak nekem és Barnabásnak nincs szabadságunk arra, hogy ne dolgozzunk?

7 Ki katonáskodott valaha is a saját zsoldján? Ki ültet szőlőt úgy, hogy nem eszik a terméséből? Vagy ki az, aki nyájat legeltet, és nem iszik a nyáj tejéből?

8 Vajon csak emberi módon mondom-e ezeket, vagy nem ugyanezt mondja-e a törvény is?

9 Mert Mózes törvényében meg van írva: “A nyomtató ökör száját ne kösd be.” Vajon az ökörről gondoskodik-e így az Isten?

10 Nem teljes egészében értünk mondja ezt? Bizony, értünk íratott meg, hogy aki szánt, reménységgel kell szántania, és aki csépel, azzal a reménységgel csépeljen, hogy részesedik a termésből.

11 Ha mi nektek a lelki javakat vetettük, nagy dolog-e az, ha földi javaitokból fogunk aratni?

12 Ha mások részesedhetnek ezekből, miért nem inkább mi? De mi nem éltünk ezzel a szabadsággal, hanem mindent elviselünk, hogy semmi akadályt ne gördítsünk a Krisztus evangéliuma elé.”

 

 

„ Most tartsatok Isteni Irgalmasság vigíliákat (virrasztás)– a Nagyfigyelmeztetés egyre közeledik

2011. szept. 5., hétfő; 21:00

(Megjegyzés: Ezen az estén két üzenet érkezett Jézus Krisztustól. Az első üzenetben, egy magán kinyilatkoztatásban, részleteket kapott a látnoknő a Nagyfigyelmeztetés bekövetkezésének időszakáról. Ennek közzététele a látnoknő megítélése alá esik, aki úgy döntött, hogy ebben az időpontban nem teszi közé a részleteket. Helyette, átadta ezt egy papnak, biztos megőrzésre. Ez az üzenet csak a Nagyfigyelmeztetés után lesz kinyilatkoztatva. A második üzenet a mostani világhoz szól.)

Szeretett leányom, most már közeledik az idő. Az ima segített szeretett Helytartómnak, Benedek pápának, hogy ellenálljon a gonosz erők okozta belső harcnak. Az ő ideje a Vatikánban meghosszabbodott.

Sürgősen felkérek minden követőmet, hogy tartsanak imatalálkozókat és Isteni Irgalmasság vigíliákat (virrasztásokat), minden szegény gyermekemért, akik eltávolodtak Tőlem és Örök Atyámtól. Sürgősen szükségük van imáitokra. Az imára, és abból nagyon sokra most szükség van, hogy megmenekülhessenek. Ajánljatok fel Szentmiséket mindazokért, akik talán fizikailag a Nagyfigyelmeztetést nem fogják túlélni, lelki állapotuk miatt. Nekik szükségük van imáitokra. Egyesüljetek. Fogjátok meg egymás kezét, egységben Velem.

A ti szeretett Jézus Krisztusotok”

https://masodikeljovetel.hu/most-tartsatok-isteni-irgalmassag-vigiliakat-virrasztas-nagyfigyelmeztetes-egyre-kozeledik

 

 

 

23 Ezért hasonló a mennyek országa egy királyhoz, aki számadást akart tartani szolgáival.

24 Amikor hozzákezdett, vittek eléje egy szolgát, aki tízezer talentummal volt adósa.

25 Mivel nem volt miből fizetnie, megparancsolta az úr, hogy adják el őt és feleségét, gyermekeit és mindenét, amije van, és fizessen.

26 A szolga erre leborult előtte, és így esedezett: Légy türelemmel hozzám, és mindent megfizetek neked.

27 Az úr pedig megszánta a szolgát, elbocsátotta, és elengedte az adósságát.

28 Amikor azonban eltávozott az a szolga, összetalálkozott egyik szolgatársával, aki száz dénárral tartozott neki. Megragadta, fojtogatni kezdte, és ezt mondta neki: Fizesd meg, amivel tartozol!

29 Szolgatársa ekkor leborult előtte, és így kérlelte: Légy türelemmel hozzám, és mindent megfizetek neked.

30 De az nem engedett, hanem elmenve börtönbe vettette őt, amíg meg nem fizeti tartozását.

31 Amikor szolgatársai látták, hogy mi történt, nagyon felháborodtak. Elmentek, és jelentették uruknak mindazt, ami történt.

32 Akkor magához hívatta őt ura, és így szólt hozzá: Gonosz szolga, elengedtem minden tartozásodat, mivel könyörögtél nekem.

33 Nem kellett volna-e neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, amint én is megkönyörültem rajtad?

34 Ekkor haragra lobbant ura, és átadta őt a hóhéroknak, amíg meg nem fizeti neki az egész tartozást.

35 Így tesz majd az én mennyei Atyám is veletek, ha szívetekből meg nem bocsátotok, mindenki az ő atyjafiának.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John%2021:15-25;%20%20%20%201%20Corinthians%209:2-12;%20%20%20%20Matthew%2018:23-35&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/09/05

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-09-05

Ébredjetek fel, és fogadjátok el az Igazságot, még mielőtt túl késő lenne.

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

https://masodikeljovetel.hu/penz-es-ha-abbol-tul-sok-van-megrontja-lelket

———-

Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

A TI SZÍVETEKBEN FOGOM ÚJJÁÉPÍTENI EGYHÁZAM EGYSÉGÉT

1991. május 2.
Üzenet egy lélek számára:
Béke legyen veled! Országom eljövetele hamarosan bekövetkezik, és akaratom is teljesülni fog a Földön éppúgy, ahogy a mennyben 1 , és a ti szívetekben fogom újjáépíteni Egyházam egységét.

Nem várok tovább emberi jóváhagyásra, és menyasszonyomat újból ragyogó dicsőségbe öltöztetem.

Fel fogják oldani a megosztottság átkát. …

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum617.html

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

A gyülekezeti összejövetel rendje

26 Mi következik mindezekből, testvéreim? Amikor összejöttök, kinek-kinek van zsoltára, tanítása, kinyilatkoztatása, nyelveken szólása, magyarázata: minden épüléseteket szolgálja!

27 Ha nyelveken szól is valaki, ketten vagy legfeljebb hárman szóljanak, mégpedig egymás után; egy valaki pedig magyarázza meg.

28 Ha pedig nincs magyarázó, hallgasson a gyülekezetben, csak önmagához szóljon és az Istenhez.

29 A próféták pedig ketten vagy hárman szóljanak, a többiek pedig ítéljék meg.

30 De ha közben az ott ülők közül egy másik kap kinyilatkoztatást, az előző hallgasson el.

31 Mert egyenként mindnyájan prófétálhattok, hogy mindenki tanuljon, és mindenki bátorítást kapjon.

32 A prófétákban lévő lélek pedig alárendeli magát a prófétáknak.

33 Mert Isten nem a zűrzavarnak, hanem a békességnek Istene. Mint ahogyan ez a szentek valamennyi gyülekezetében történik,

34 az asszonyok hallgassanak a gyülekezetekben, mert nincs megengedve nekik, hogy beszéljenek, hanem engedelmeskedjenek, ahogyan a törvény is mondja.

35 Ha pedig meg akarnak tudni valamit, otthon kérdezzék meg a férjüket, mert illetlen az asszonynak a gyülekezetben beszélnie.

36 Vajon tőletek indult ki az Isten igéje, vagy egyedül hozzátok jutott el?

37 Ha valaki azt tartja magáról, hogy próféta vagy Lélektől megragadott ember, tudja meg, hogy amit nektek írok, az az Úr parancsolata.

38 És ha valaki ezt nem ismeri el, ne ismertessék el.

39 Ezért, testvéreim, törekedjetek a prófétálásra, de a nyelveken való szólást se akadályozzátok.

40 Azonban minden illendően és rendben történjék.”

 

 

„ Mi készteti a fiatalokat arra, hogy ennyire szégyelljenek Engem?

2011. augusztus 19. péntek; 23:00

Használjátok az internetet üzeneteim terjesztésére. Beszéljetek ezekről. Nem számít, ki gúnyol ki benneteket. Mert ha ezt teszitek, akkor világszerte sok-sok fiatalnak lesz majd része az örök életben, a megtérések eredményeként.

Most induljatok, értékes, ifjú Hadseregem. Itt az ideje, hogy összeszedjétek bátorságotokat Üzeneteim terjesztéséhez, amelyek ennek a generációnak adatnak a világban, arra emlékeztetvén őket, hogy Én Ki Vagyok, hogy miért mentettelek meg mindnyájatokat a pokol mélységéből, és hogy miért nyújtom most ki a Kezemet, hogy még egyszer megmentselek benneteket.

Ez most Számomra az az idő, amikor felétek nyújtom a Kezemet, hogy kézen fogjalak benneteket.

Szeretlek benneteket.

A ti szeretett Megváltótok és Barátotok,

Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/mi-keszteti-fiatalokat-arra-hogy-ennyire-szegyelljenek-engem

 

 

 

 

Jézus megtisztítja a templomot

12 Azután bement Jézus a templomba, és kiűzte mindazokat, akik a templomban árusítottak és vásároltak, a pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit pedig felborította,

13 és ezt mondta nekik: “Meg van írva: Az én házamat imádság házának nevezik: ti pedig rablók barlangjává teszitek.”

14 Azután vakok és bénák mentek hozzá a templomba, és meggyógyította őket.”

 

 

„A pénz, és ha abból túl sok van, megrontja a lelket

2011. augusztus 21. vasárnap; 23:00

… Amint megfosztottan és meztelenül maradtok, Én újra fel foglak benneteket öltöztetni, gyermekeim, csak ezúttal ez a fegyver palástja lesz, melyet arra a célra terveztek, hogy védelmet nyújtson nektek a rossz emberek gonoszságaitól. Amint fel lesztek vértezve, készen álltok majd arra, hogy egy más életfelfogással menjetek ismét a világba. Egy olyan életfelfogással, amelyben a felebaráti szeretet a legfontosabb célt fogja jelenteni. Ha egymás iránt szeretetet mutattok, akkor az Irántam való valódi szereteteteket bizonyítjátok.

Soha ne engedjétek, hogy a gazdagsággal és a hírnévvel való kérkedés elcsábítson benneteket, tudván azt, hogy a pénz, és ha abból túl sok van, megrontja a lelket. Mindazok, akiknek olyan sok pénzük van, hogy nem valószínű, hogy még ebben az életben el tudják költeni, oda kell adniuk azoknak a szerencsétlen embereknek, akiknek az élelemre is kevés jut. Ha ezt megteszitek, megmenthetitek lelketeket. De ha még többre éheztek, habár már elég van ahhoz belőle, hogy egy egész nemzetet etessetek és ruházzatok, akkor éhezni fogtok. Az élet kenyere számotokra az, hogy alázatosan elfogadjátok az egymás iránti szeretetet, amit Én tanítottam nektek. Felebarátaitokat szeretni azt jelenti, hogy azokkal törődtök, akiknek semmijük sincs.

Ébredjetek fel, és fogadjátok el az Igazságot, még mielőtt túl késő lenne. Sokkal nehezebb Atyám kegyelmére találniuk azoknak, akik nagy anyagi vagyonnal rendelkeznek, kivéve, ha csak meg nem osztják azt másokkal. Emlékezzetek erre. Mindazoknak, akiknek kevés van, de irigykednek azokra, akiknek látszólag minden anyagi kényelmük megvan, amire ők is vágyakoznak, azt mondom, hogy óvatosnak kell lennetek. Csak egyetlen palota létezik, amelybe meg kell próbálnotok belépni, és ez az a palota, amely a földi Új Paradicsomban vár rátok. Csak azok fogják a kulcsot megkapni, akik a szívükben, az elméjükben és a lelkükben is egyaránt alázatosak.

A ti szeretett Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/penz-es-ha-abbol-tul-sok-van-megrontja-lelket

 

 

 

17 Erre otthagyva őket kiment a városból Betániába, és ott töltötte az éjszakát.

A fügefa elszáradása

18 Amikor korán reggel a város felé ment, megéhezett.

19 Meglátott egy fügefát az út mellett, odament, de semmit sem talált rajta, csak levelet. Ekkor így szólt hozzá: “Ne teremjen rajtad gyümölcs soha többé!” És hirtelen elszáradt a fügefa.

20 Amikor látták ezt a tanítványok, elcsodálkoztak, és azt kérdezték: “Hogyan száradt el ez a fügefa ilyen hirtelen?”
… (tovább olvasva)

21 Jézus így válaszolt nekik: “Bizony, mondom néktek, ha van hitetek, és nem kételkedtek, nem csak a fügefával tehetitek meg ezt, hanem ha ennek a hegynek azt mondjátok: Emelkedj fel, és vesd magad a tengerbe! – az is meglesz.

22 És mindazt, amit imádságban hittel kértek, megkapjátok.””
https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+14%3A26-40%3B+++++Matthew+21%3A12-14%2C+17-44&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/08/20

 

———-

Római katolikus:

08-20

Szent István király, Magyarország fővédőszentje – FÜ

OLVASMÁNY a Példabeszédek könyvéből
Szent István király intelme: Járjunk az igaz úton.
Hallgasd meg, fiam, fogadd el szavaimat, akkor megsokasodnak életed esztendei.
Megmutatom neked a bölcsesség útját, egyenes lesz az út, amelyen vezetlek.
Semmi sem gátolja lépteidet, amikor jársz, és ha gyorsan szaladsz, akkor sem botlasz meg.
Tartsd meg intelmemet, ne tágíts tőle! Őrizd meg, hiszen ez a te életed!
Ne lépj a gonoszok ösvényére, és a gonosztevők útján ne járj!
Hagyd el s ne menj rajta tovább, kanyarodj el tőle, úgy folytasd utadat!
Az igaz ember útja olyan, mint a hajnal pirkadása, amely egyre világosabb, míg fényes nappal nem lesz.
A gonoszok útja olyan, mint a sötét éjszaka, maguk sem tudják, miben botlanak meg.
Fiam, figyelj szavaimra, nyisd ki füledet a beszédeimre!
Ne téveszd el őket soha a szemed elől, és őrizd meg a szíved közepében!
Mert élet annak, aki megleli őket, gyógyulás az egész testének.
Nagy gonddal őrizd a szívedet, mert hiszen belőle indul ki az élet.
Tartsd távol magadtól a száj hamisságát, távolítsd el az ajkak álnokságát!
Egyenest előre nézzen a szemed, legyen egyenes a szemed pillantása.
Egyengess sima utat a lábadnak, legyenek biztosak mind az útjaid.
Se jobbra, se balra ne térj le az útról, és a gonosztól tartsd távol a lábad.
Ez az Isten igéje.
Péld 4,10-15.18-27

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Légy áldott, Szent István király! (10. tónus, 13. szám.)
Vagy: Alleluja, alleluja. 10. szám.
Előénekes: Minden föld dicsérje Istent, † dicső nevének zsoltárt zengjetek, * magasztaló éneket mondjatok.
Hívek: Légy áldott, Szent István király!
Vagy: Alleluja, alleluja.
E: Áldjátok Istenünket, nemzetek, * dicsőségéről éneket zengjetek.
H: Légy áldott, Szent István király!
Vagy: Alleluja, alleluja.
E: Életet ő ad lelkünkbe, * s lábunkat meginogni nem hagyja.
H: Légy áldott, Szent István király!
Vagy: Alleluja, alleluja.
E: Mindnyájan, kik félitek az Istent, † jertek, halljátok: * elbeszélem, mily nagy csodákat tett vélem.
H: Légy áldott, Szent István király!
Vagy: Alleluja, alleluja.
E: Ajkam hozzá kiáltott, * nyelvem dicséretet mondott néki.
H: Légy áldott, Szent István király!
Vagy: Alleluja, alleluja.
Zsolt 65,1-2.8.9 és 16.17

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből
Öltsétek magatokra az új embert, aki Istenhez hasonló!
Testvéreim!
Azt mondom nektek, sőt figyelmeztetlek titeket az Úrban: Ne éljetek úgy, mint a pogányok, akik hiábavalóságokon jártatják az eszüket. Elméjükre sötétség borult, elidegenedtek az istenes élettől tudatlanságukban, amely szívük megátalkodottságának következménye. Lelkileg eltompulva kicsapongásra adták magukat, és kapzsiságból mindenféle ocsmányságot művelnek.
Ti azonban nem ezt tanultátok Krisztustól, ha valóban őrá hallgattok, és megtanultátok, hogy az igazság Jézusban van. Tehát eddigi életmódotokkal ellentétben vessétek le a régi embert, akit a csalóka vágyakozások romlásba döntenek. Újuljatok meg lélekben és érzéseitekben! Öltsétek magatokra az új embert, aki Istenhez hasonló, igaz és valóban szent teremtmény.
Ez az Isten igéje.
Ef 4,17-24

ALLELUJA
Ha megmaradtok tanításomban, valóban az én tanítványaim lesztek, * megismeritek az igazságot, s az igazság tesz szabaddá titeket. Jn 8,31b és 32 – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Az okos ember a házát sziklára építette.
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
Mindaz, aki meghallgatja szavaimat és szerintük cselekszik, ahhoz az okos emberhez hasonlít, aki a házát sziklára építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak, de az nem dőlt össze, mert sziklára épült.
Aki viszont hallgatja szavaimat, de nem követi azokat, ahhoz az ostoba emberhez hasonlít, aki a házát homokra építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, nekizúdult a háznak, az összedőlt, és nagy romhalmaz lett belőle.
Ezzel Jézus befejezte beszédét. A nép elragadtatással hallgatta tanítását, mert úgy tanított, mint akinek hatalma van, nem úgy, mint az írástudók.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 7,24-29

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-08-20

Már nem sokáig kell önmagatokat megvédenetek, mert nagyon közel a Nagyfigyelmeztetés

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

https://masodikeljovetel.hu/isten-az-atya-szenvedes-szerepe

———-

Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

A TI SZÍVETEKBEN FOGOM ÚJJÁÉPÍTENI EGYHÁZAM EGYSÉGÉT

1991. május 2.
Üzenet egy lélek számára:
Béke legyen veled! Országom eljövetele hamarosan bekövetkezik, és akaratom is teljesülni fog a Földön éppúgy, ahogy a mennyben 1 , és a ti szívetekben fogom újjáépíteni Egyházam egységét.

Nem várok tovább emberi jóváhagyásra, és menyasszonyomat újból ragyogó dicsőségbe öltöztetem.

Fel fogják oldani a megosztottság átkát. …

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum617.html

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

Mózes negyven napig a hegyen marad

12 Azután azt mondta az Úr Mózesnek: Jöjj fel hozzám a hegyre és maradj itt, mert át akarom adni neked a kőtáblákra írt törvényt és parancsolatokat, amelyeket azért írtam le, hogy tanítani lehessen azokat.

13 Elindult tehát Mózes és szolgája, Józsué. Mielőtt fölment Mózes az Isten hegyére,

14 ezt mondta a véneknek: Maradjatok itt, amíg visszatérünk hozzátok! Áron és Húr itt lesz veletek. Akinek vitás ügye lesz, forduljon hozzájuk.

15 Amikor fölment Mózes a hegyre, felhő borította be a hegyet,

16 mert az Úr dicsősége ereszkedett rá a Sínai-hegyre. Már hat napja borította be azt a felhő, és a hetedik napon kiáltott Isten Mózesnek a felhő közepéből.

17 Az Úr dicsőségének látványa olyannak tűnt Izráel fiai szemében, mintha emésztő tűz lett volna a hegy csúcsán.

18 Mózes azonban bement a felhő közepébe, egészen fölment a hegyre, és ott maradt Mózes a hegyen negyven nap és negyven éjjel.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Exodus%2024:12-18&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

 

 

„A várakozás ideje – mondjátok el a többieknek, hogy megtudják, mire számíthatnak

2011. augusztus 4. csütörtök, 21:40

Drága, szeretett leányom, a világ minden nap tovább süllyed a hanyatlás felé. Gyermekeim között vegyes érzelmek uralkodnak, mint a remény, az aggódás, a düh és kétségbeesés, mindez a háborúk és a pénz hiánya miatt, és családjaitok megfelelő táplálása és öltöztetése miatt. De szívleljétek meg a következőket: már nem sokáig kell önmagatokat megvédenetek, mert nagyon közel az idő, amikor a Nagyfigyelmeztetés után a világban a Világosság és a Szeretet által több lesz a pozitív érzés. Nincs minden elveszve, leányom.

Imádkozzatok azokért, akik a Nagyfigyelmeztetés alatt meg fognak térni, hogy az Igazság ösvényén maradjanak. Imádkozzatok, hogy mindazon követőim szeretete, akik már ismerik az Igazságot, megerősödjön Irántam és Örök Atyám iránt.

Mindaddig, amíg gyermekeim magukhoz ölelik a Nagyfigyelmeztetés Ajándékát, nincs mitől félniük.

Azoknak, akik nem maradnak meg az ösvényen, és egy bűnnel teli út felé fordulnak, sok félni valójuk van. Atyám nem fogja megengedni, hogy megfertőzzenek másokat csökönyös és gonosz módszereik által. Ők meg lesznek állítva. Sajnos sokan fognak elfordulni az igazságtól, és továbbra is megpróbálnak hatalmat és ellenőrzést gyakorolni a többi Gyermekeim felett.

Imádkozzatok, hogy a büntetés enyhüljön. Imáitok segíteni fognak a megtérésekben és az ilyen helyzetek elhárításában. Ez most a várakozás ideje, az imádkozás ideje, a felkészülés ideje, és annak biztosítása, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, megtudja, hogy mire számíthat.

Ez az augusztusi hónap, „A lelkek megmentésének hónapja” nagyon fontos, gyermekeim. Kérlek benneteket, hogy ebben a hónapban tartsatok ki hűségetekben a lelkekért, mert megsokszorozódik azok száma, akiket megmentetek.

A Mennyország örvend annak a szeretetnek és nagylelkűségnek, amely minden követőm szívéből és lelkéből árad, akik erre elkötelezték magukat azért, hogy az emberek a Nagyfigyelmeztetés alatt megmenekülhessenek; ez Számomra nagy ajándék.

Menj most, leányom, és terjeszd Szavamat. Menj most békével és szeretettel.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/varakozas-ideje-mondjatok-el-tobbieknek-hogy-megtudjak-mire-szamithatnak

11 Az Úr pedig színről színre beszélt Mózessel, ahogyan egyik ember beszél a másikkal. Amikor visszatért a táborba, a szolgálatára rendelt ifjú, Józsué, a Nún fia nem távozott el a sátorból.

Az Úr megmutatja dicsőségét

12 Majd ezt mondta Mózes az Úrnak: Lásd, te azt mondod nekem, hogy vezessem ezt a népet. De nem adtad tudtomra, kit küldesz velem. Pedig azt mondtad: Név szerint ismerlek téged, és megnyerted jóindulatomat.

13 Ha valóban megnyertem jóindulatodat, ismertesd meg velem a te utadat, hadd tudjam meg tőled, hogy megnyertem jóindulatodat. Nézd, ez a nép mégiscsak a te néped!

14 Az Úr így felelt: Megnyugtat téged, ha az orcám megy veletek?

15 Mózes azt mondta: Ha nem jön velünk a te orcád, akkor ne is vigyél tovább bennünket!

16 Mi másból tudnánk meg, hogy én és a te néped megnyertük jóindulatodat, ha nem abból, hogy velünk jössz? Ez különböztet meg engem és a te népedet minden más néptől a föld színén.

17 Az Úr így szólt Mózeshez: Megteszem ezt is, amiről beszéltél, mert megnyerted jóindulatomat, és név szerint ismerlek.

18 Mózes pedig ezt mondta: Mutasd meg nekem dicsőségedet!

19 Az Úr így felelt: Elvonultatom előtted egész fenségemet, és kimondom előtted az Úr nevét. Kegyelmezek, akinek kegyelmezek, és irgalmazok, akinek irgalmazok.

20 Orcámat azonban nem láthatod – mondta -, mert nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon.

21 És ezt mondta az Úr: Van itt hely nálam, állj a kősziklára!

22 És amikor elvonul dicsőségem, a kőszikla hasadékába állítalak, és kezemmel betakarlak, amíg elvonulok.

23 Azután elveszem kezemet, és megláthatsz hátulról, mert orcámat senki sem láthatja meg.”

 

 

 

 

4 Faragott tehát Mózes két kőtáblát, az előbbiekhez hasonlókat, korán reggel fölment a Sínai-hegyre az Úr parancsa szerint, és kezében vitte a két kőtáblát.

5 Ekkor leszállt felhőben az Úr, odaállt mellé, és kimondta az Úr nevet.

6 Elvonult előtte az Úr, és így mondta azt ki: Az Úr, az Úr irgalmas és kegyelmes Isten! Türelme hosszú, szeretete és hűsége nagy!”

 

 

 

„8 Mózes sietve letérdelt a földre, leborult, „

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Exodus%2033:11-23;%2034:4-6,%208&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

.

.

https://www.oca.org/readings/daily/2021/08/06

 

———-

Római katolikus:

08-06

Urunk színeváltozása – Ü

Ha ez az ünnep nem esik vasárnapra, akkor az evangélium előtt csak az egyiket olvassuk az alábbi két olvasmány közül.

OLVASMÁNY Dániel próféta könyvéből
Ruhája fehér volt, mint a hó.
Én, Dániel az éjjeli látomásban láttam, hogy egyszer csak trónokat állítottak fel, és az Ősöreg leült. Ruhája fehér volt, mint a hó, fején a haj tiszta, mint a gyapjú. Trónja lobogó lángból volt, kerekei meg izzó parázsból. Tűzfolyó eredt belőle és folyt tovább. Ezerszer ezren szolgáltak neki, és tízezerszer tízezren álltak előtte. Ítéletet tartottak és felnyitották a könyveket.
Láttam az éjjeli látomásban, hogy íme, az ég felhőin valaki közeledik. Olyan volt, mint az Emberfia. Amikor az Ősöreghez ért, színe elé vezették. Hatalmat, méltóságot és királyságot adott neki. Minden népnek, nemzetnek és nyelvnek neki kellett szolgálnia. Hatalma örök hatalom volt, amely nem enyészik el soha, és királysága nem megy veszendőbe.
Ez az Isten igéje.
Dán 7,9-10.13-14

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Király az Úr! * Legfölségesebb az egész világon! (6. tónus)
Előénekes: Király az Úr! † Ujjongjon a föld, * és örvendjen minden sziget!
Homály és felhő lebegi őt körül, * trónját jog és igazság tartja szilárdan.
Hívek: Király az Úr! * Legfölségesebb az egész világon!
E: A földkerekséget bevilágítják villámai, * a föld látja és beleremeg.
A hegyek viaszként szétfolynak az Úr arca előtt, * az egész föld az Úr színe előtt.
H: Király az Úr! * Legfölségesebb az egész világon!
B: Igazságosságát hirdetik az egek, * és dicsőségét meglátják a népek.
Mert te vagy, Uram, a legfölségesebb az egész világon, * messze fölségesebb vagy minden istennél!
H: Király az Úr! * Legfölségesebb az egész világon!
Zsolt 96,1-2.5-6.9

SZENTLECKE Szent Péter apostol második leveléből
Mi hallottuk az égből jövő szózatot, amikor vele voltunk a szent hegyen.
Szeretteim!
Nem ravaszul kieszelt mesék nyomán adtuk nektek hírül Urunk Jézus Krisztus csodálatos erejét, hanem mint megdicsőülésének szemtanúi. Amikor az Atyaisten megtisztelte és megdicsőítette, ez a szózat hangzott el hozzá a magasztos dicsőségből: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok!” Mi hallottuk ezt az égből jövő szózatot, amikor vele voltunk a szent hegyen. Így még jobban hiszünk a prófétai jövendölésekben, és ti is jól teszitek, ha figyeltek rájuk, mint sötétben világító lámpásra, amíg a nappal fel nem virrad, és a hajnalcsillag föl nem kél a szívetekben.
Ez az Isten igéje.
2Pét 1,16-19

ALLELUJA
Ez az én szeretett Fiam, akiben nekem kedvem telik, * őt hallgassátok! Mt 17,5c – 4 G. tónus.

B” évben:
† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
A mennyei Atya tanúsítja, hogy Jézus az ő szeretett Fia.
Abban az időben Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, és egyedül velük fölment egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük. Ruhája olyan ragyogó fehér lett, hogy a földön semmiféle kelmefestő nem képes így a ruhát kifehéríteni. Egyszerre megjelent nekik Illés és Mózes, és beszélgettek Jézussal.
Péter ekkor ezt mondta Jézusnak: „Mester! Olyan jó nekünk itt lennünk! Készítsünk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!” Nem is tudta, mit mond, annyira meg voltak ijedve. Ekkor felhő árnyékolta be őket, és a felhőből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!” Mire körülnéztek, már senkit sem láttak, csak Jézust egymagát.
A hegyről lejövet megparancsolta nekik, hogy ne mondják el senkinek, amit láttak, amíg az Emberfia fel nem támad a holtak közül. A parancsot megtartották, de maguk között megvitatták, hogy mit jelenthet az, hogy feltámad a holtak közül.
Ezek az evangélium igéi.
Mk 9,2-10 „B” évben”

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-08-06

Nektek, elveszett gyermekeim, a Nagyfigyelmeztetés alatt a Szeretet és a Béke Keze lesz felajánlva. Ragadjátok meg azt, mert ez lesz számotokra a mentőkötél

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

„Isten, az Atya – egy nagyon fontos üzenet az emberiség számára

2011. augusztus 2. 20:15

Fiam, Jézus Krisztus nevében jövök. Én, az Isten, az Atya Vagyok, és az egész világgal szeretnék kommunikálni. Az Én szándékom az, hogy enyhítsem a büntetések súlyosságát, hogy esélyt adjak az emberiségnek arra, hogy Létezésem Igazsága előtt megnyithassák a szívüket. Nekik, drága Gyermekeim, tudniuk kell, hogy Én elsősorban az Irgalmasság Istene vagyok, és majd csak azután leszek az Igazságos Bíró.

Irgalmasságom elérte legvégső határát. Az imák erejének köszönhetően, Irgalmasságom által vissza fogom tartani Kezemet, hogy az emberiség csillapítani tudja a gyűlöletet, amely oly sok lélekben megnyilvánul az egész világon.

Kövessétek Szavamat, gyermekeim, amikor arra figyelmeztetlek benneteket, hogy állítsátok meg a bűn terjedését, mert különben egy olyan büntetés fog bekövetkezni, amely az emberiség nagy részének a pusztulásához fog vezetni. Ilyen büntetést még nem látott a világ az Özönvíz óta, amely Noé idejében elpusztította a Földet.

Nektek, hálátlan gyermekeim, nem fogom tovább megengedni, hogy elpusztítsátok mindazokat, akik hűségesek Hozzám. Azt sem fogom tétlenül nézni és megengedni, hogy az Egy- Világrend beszennyezze Teremtésemet, gyermekeimet, Földemet.

Ezt úgy szívleljétek meg, mint az utolsó Figyelmeztetések egyikét, amely az emberiségnek adatik. Forduljatok el a bűn útjától, és megmenekültök. Forduljatok el attól, hogy vakon adjátok át magatokat a sátán csábításainak, és csábító bájainak, annak, hogy az önszeretet és az anyagi csodák által megnyerjen benneteket. Ha továbbra is megszentségtelenítitek ezt a szép világot, úgy ahogyan azt most teszitek, amely szeretetből lett megteremtve számotokra, akkor nem marad itt nektek, hogy továbbra is kárt tegyetek benne.

Én Vagyok a Szeretet Istene, és nem vagyok hirtelen haragú, de türelmem a végére ért. Ti, akik továbbra is megcsonkítjátok és elpusztítjátok gyermekeimet, a háború és a világ pénzügyi ellenőrzése által, tudjátok meg, hogy napjaitok meg vannak számlálva. Ez lesz az utolsó esély a megmenekülésetekre. Ha nem fogtok megfelelőképpen válaszolni az Irgalmasság nagy Ajándékára, amely a Nagyfigyelmeztetés lesz, akkor ti és csatlósaitok el lesztek pusztítva.

Dicsőségemet meg fogja ismerni minden férfi, minden nő és gyermek. Mindazoknak, akik a Királyságomhoz vezető ösvényt választják, örök életük lesz. Azok, akik nem akarnak megtapasztalni egy olyan sötétséget, amelyet sohasem tudnának elképzelni, vagy akarni.

Ti, a sátán követői, akik az ő gonoszságait bálványozzátok, hallgassátok most meg Ígéretemet. Nektek, elveszett gyermekeim, a Nagyfigyelmeztetés alatt a Szeretet és a Béke Keze lesz felajánlva. Ragadjátok meg azt, mert ez lesz számotokra az a mentőkötél, ami visszahoz majd benneteket Szeretetem kebelére. Ha kérésemet figyelmen kívül hagyjátok, akkor örökké szenvedni fogtok, és sohasem fogtok visszatérni az én drága családom nyájához.

Ez most, leányom, egyike a legfontosabb figyelmeztetéseknek, hogy testvéreid megmenekülhessenek az örök kárhozat kínzó tűzétől.

A Legmagasságosabb Király, Isten, a Mindenható Atya”

https://masodikeljovetel.hu/isten-az-atya-egy-nagyon-fontos-uzenet-az-emberiseg-szamara

———-

Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

A TI SZÍVETEKBEN FOGOM ÚJJÁÉPÍTENI EGYHÁZAM EGYSÉGÉT

1991. május 2.
Üzenet egy lélek számára:
Béke legyen veled! Országom eljövetele hamarosan bekövetkezik, és akaratom is teljesülni fog a Földön éppúgy, ahogy a mennyben 1 , és a ti szívetekben fogom újjáépíteni Egyházam egységét.

Nem várok tovább emberi jóváhagyásra, és menyasszonyomat újból ragyogó dicsőségbe öltöztetem.

Fel fogják oldani a megosztottság átkát. …

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum617.html

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

„Isten, az Atya – egy nagyon fontos üzenet az emberiség számára

2011. augusztus 2. 20:15

Fiam, Jézus Krisztus nevében jövök. Én, az Isten, az Atya Vagyok, és az egész világgal szeretnék kommunikálni. Az Én szándékom az, hogy enyhítsem a büntetések súlyosságát, hogy esélyt adjak az emberiségnek arra, hogy Létezésem Igazsága előtt megnyithassák a szívüket. Nekik, drága Gyermekeim, tudniuk kell, hogy Én elsősorban az Irgalmasság Istene vagyok, és majd csak azután leszek az Igazságos Bíró.

Irgalmasságom elérte legvégső határát. Az imák erejének köszönhetően, Irgalmasságom által vissza fogom tartani Kezemet, hogy az emberiség csillapítani tudja a gyűlöletet, amely oly sok lélekben megnyilvánul az egész világon.

Kövessétek Szavamat, gyermekeim, amikor arra figyelmeztetlek benneteket, hogy állítsátok meg a bűn terjedését, mert különben egy olyan büntetés fog bekövetkezni, amely az emberiség nagy részének a pusztulásához fog vezetni. Ilyen büntetést még nem látott a világ az Özönvíz óta, amely Noé idejében elpusztította a Földet.

Nektek, hálátlan gyermekeim, nem fogom tovább megengedni, hogy elpusztítsátok mindazokat, akik hűségesek Hozzám. Azt sem fogom tétlenül nézni és megengedni, hogy az Egy- Világrend beszennyezze Teremtésemet, gyermekeimet, Földemet. …”


————

Ortodox (Görög keleti):

9 Levelemben már megírtam nektek, hogy nem szabad kapcsolatot tartani paráznákkal.

10 De nem általában e világ paráznáival vagy nyerészkedőivel, harácsolóival vagy bálványimádóival, hiszen akkor ki kellene mennetek a világból.

11 Most tehát azt írom nektek, hogy ne éljetek közösségben azzal, akit bár testvérnek neveznek, de parázna vagy nyerészkedő, bálványimádó vagy rágalmazó, részeges vagy harácsoló. Az ilyennel még együtt se egyetek.

12 Mert mit tartozik rám, hogy a kívül levők felett ítélkezzem? Nem a belül levők felett ítélkeztek-e ti is?

13 A kívül levőket pedig Isten fogja megítélni. Távolítsátok el azért a gonoszt magatok közül!

Hívők ne pereskedjenek egymással

6.1 Hogyan merészel közületek valaki, akinek a másikkal peres ügye van, a hitetlenek, s nem a szentek előtt törvénykezni?

2 Vagy nem tudjátok, hogy a szentek a világ felett fognak ítélkezni? És ha ti ítélkeztek a világ felett, arra talán méltatlanok vagytok, hogy jelentéktelen ügyekben ítélkezzetek?

3 Vagy nem tudjátok, hogy angyalok fölött is ítélkezünk majd? Akkor mennyivel inkább ítélkezhetünk a mindennapi élet dolgaiban!

4 Ha tehát hétköznapi ügyekben pereskedtek, akkor azokat ültetitek a bírói székbe, akik semmit sem számítanak a gyülekezet előtt?

5 Megszégyenítésül mondom nektek! Ennyire nincs közöttetek egyetlen bölcs sem, aki igazságot tudna tenni testvérei között?

6 Sőt testvér a testvérrel pereskedik, méghozzá hitetlenek előtt.

7 Egyáltalán már az is nagy gyarlóság bennetek, hogy pereskedtek egymással. Miért nem szenveditek el inkább a sérelmet? Miért nem tűritek el inkább a kárt?

8 Sőt ti okoztok sérelmet és kárt, mégpedig testvéreknek!

A keresztyén szabadság nem szabadosság

9 Vagy nem tudjátok, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Isten országát? Ne tévelyegjetek: sem paráznák, sem bálványimádók, sem házasságtörők, sem bujálkodók, sem fajtalanok,

10 sem tolvajok, sem nyerészkedők, sem részegesek, sem rágalmazók, sem harácsolók nem fogják örökölni Isten országát.

11 Pedig ilyenek voltak közületek némelyek: de megmosattatok, megszentelődtetek, és meg is igazultatok az Úr Jézus Krisztus nevében és a mi Istenünk Lelke által.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+5%3A9-6%3A11%3B++++Matthew+13%3A54-58&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/08/02

 

 

„… Ezt úgy szívleljétek meg, mint az utolsó Figyelmeztetések egyikét, amely az emberiségnek adatik. Forduljatok el a bűn útjától, és megmenekültök. Forduljatok el attól, hogy vakon adjátok át magatokat a sátán csábításainak, és csábító bájainak, annak, hogy az önszeretet és az anyagi csodák által megnyerjen benneteket. Ha továbbra is megszentségtelenítitek ezt a szép világot, úgy ahogyan azt most teszitek, amely szeretetből lett megteremtve számotokra, akkor nem marad itt nektek, hogy továbbra is kárt tegyetek benne.

Én Vagyok a Szeretet Istene, és nem vagyok hirtelen haragú, de türelmem a végére ért. Ti, akik továbbra is megcsonkítjátok és elpusztítjátok gyermekeimet, a háború és a világ pénzügyi ellenőrzése által, tudjátok meg, hogy napjaitok meg vannak számlálva. Ez lesz az utolsó esély a megmenekülésetekre. Ha nem fogtok megfelelőképpen válaszolni az Irgalmasság nagy Ajándékára, amely a Nagyfigyelmeztetés lesz, akkor ti és csatlósaitok el lesztek pusztítva.

Dicsőségemet meg fogja ismerni minden férfi, minden nő és gyermek. Mindazoknak, akik a Királyságomhoz vezető ösvényt választják, örök életük lesz. Azok, akik nem akarnak megtapasztalni egy olyan sötétséget, amelyet sohasem tudnának elképzelni, vagy akarni.

Ti, a sátán követői, akik az ő gonoszságait bálványozzátok, hallgassátok most meg Ígéretemet. Nektek, elveszett gyermekeim, a Nagyfigyelmeztetés alatt a Szeretet és a Béke Keze lesz felajánlva. Ragadjátok meg azt, mert ez lesz számotokra az a mentőkötél, ami visszahoz majd benneteket Szeretetem kebelére. Ha kérésemet figyelmen kívül hagyjátok, akkor örökké szenvedni fogtok, és sohasem fogtok visszatérni az én drága családom nyájához.

Ez most, leányom, egyike a legfontosabb figyelmeztetéseknek, hogy testvéreid megmenekülhessenek az örök kárhozat kínzó tűzétől.

A Legmagasságosabb Király, Isten, a Mindenható Atya”

https://masodikeljovetel.hu/isten-az-atya-egy-nagyon-fontos-uzenet-az-emberiseg-szamara

———-

Római katolikus:

2021-08-02

18. évközi hét hétfő

OLVASMÁNY Mózes negyedik könyvéből
Mózes panaszkodik az Úrnak:
Egyedül nem bírja viselni a nép minden gondját, terhét.

A pusztai vándorlás idején a nép zúgolódni kezdett: „Ki ad nekünk húst enni! Visszagondolunk a halra, amelyet ingyen ettünk Egyiptomban, eszünkbe jut az uborka, a dinnye, a póréhagyma, a vöröshagyma meg a fokhagyma. Most pedig hiába epekedünk, a szemünk nem lát mást, mint csak a mannát!” A manna apró maghoz hasonlított, és színe olyan volt, mint a mézgáé. A mannát a nép mindennap felszedte, kézimalmán megőrölte, vagy mozsárban összetörte, azután fazékban megfőzte, és olyan ízű kalácsot készített belőle, mint az olajoslepény. A manna éjszakánként a leszálló harmattal hullott a táborra.
Mózes meghallotta, hogy siránkozik a nép, ki-ki a sátora bejáratánál. Az Úr nagyon megharagudott emiatt, de Mózesnek se tetszett ez a dolog. Azért így szólt az Úrhoz: „Miért sújtod szolgádat? Miért nem találok kegyelmet előtted, és miért raktad rám az egész nép terhét?
Hát én fogantam ezt a sokaságot, vagy én hoztam őket a világra, hogy azt mondod nekem: »Hordozd őket kebleden, ahogyan a dajka szokta hordozni a csecsemőt, és vezesd őket arra a földre, amelyet esküvel ígértem atyáiknak!«? Honnan vegyek húst, hogy enni adjak ekkora sokaságnak? Felém fordulva siránkoznak, és azt mondják: »Adj nekünk húst enni!« Én egyedül nem viselhetem a nép gondját, felülmúlja erőmet. Ha azonban te másként ítéled meg a dolgot, ha kegyelmet találtam előtted, akkor, kérlek, vedd el életemet, hogy ne szenvedjek ekkora nyomorúságot!”
Ez az Isten igéje.

Szám 11,4b-15

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Örvendjetek Istennek, * a mi segítőnknek! (2a. vers. – 5. tónus)
Előénekes: Népem nem hallgatta meg szavamat, * Izrael nem figyelt igémre.
Szívük keménységére hagytam őket, * járjanak csak szándékuk szerint.
Hívek: Örvendjetek Istennek, * a mi segítőnknek!
E: Bárcsak hallgatna rám népem, * bárcsak utamon járna Izrael.
Ellenségeit megaláznám akkor, * s gyötrőire emelném kezemet.
H: Örvendjetek Istennek, * a mi segítőnknek!
E: Akik gyűlölik az Urat, meghódolnának néki, * és sorsuk örökké tartana.
Népemet pedig a búza javából táplálnám, * és jóllakatnám őket mézzel a sziklából.
H: Örvendjetek Istennek, * a mi segítőnknek!
Zsolt 80,12-13.14-15.16-17

ALLELUJA
Nemcsak kenyérrel él az ember, * hanem minden igével is, mely Isten ajkáról való. Mt 4,4b – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézust könyörületre indítja az emberek lelki és testi ínsége.
(Az itt következő evangéliumot „A” évben már vasárnap olvastuk. Ma ezért Mt 14,22-36-ot olvassuk helyette lásd a 293. oldalon).

Amikor Jézus tudomást szerzett Keresztelő János haláláról, csónakba szállt, és elment onnan egy kietlen helyre, egyedül. De az emberek megtudták, és a városokból gyalogszerrel utána indultak.
Amikor kiszállt a hajóból, már nagy tömeget látott ott. Megesett rajtuk a szíve, és meggyógyította betegeiket.
Amint beesteledett, tanítványai odamentek hozzá, és figyelmeztették: „Elhagyatott ez a hely, és az idő is már későre jár. Bocsásd el a tömeget, hadd menjenek a falvakba, hogy élelmiszert szerezzenek maguknak.” Jézus azonban ezt mondta nekik: „Nem kell elmenniük, ti adjatok nekik enni!” Ők ezt felelték: „Nincs másunk itt, csak öt kenyerünk és két halunk.” Mire ő ezt mondta: „Hozzátok ide!”
Miután megparancsolta, hogy a tömeget telepítsék le a fűre, fogta az öt kenyeret és a két halat, szemét az égre emelve áldást mondott, azután megtörte a kenyereket, és odaadta tanítványainak, a tanítványok pedig az embereknek.
Mindannyian ettek, és jól is laktak. Végül tizenkét kosár lett tele a kenyérmaradékokkal. Pedig mintegy ötezer férfi evett, nem számítva a nőket és a gyermekeket.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 14,13-21

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-08-02

Segítsetek nekem, hogy megmenekülhessenek mindazok, akik azt hiszik, hogy rengeteg idejük van még

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

„Kérdések Jézushoz

2011. augusztus 1. hétfő; 23:30

Miután a látnoknő megkapta a „Legyetek felkészültek minden időben” című üzenetet, egy képet látott Jézusról, amelyen Jézus nagyon szomorúan jelent meg. Akkor kérdések sorozatát tette fel, amire Ő válaszolt.

Kérdés Jézushoz: „Szomorú vagy?”

A válasz: „Igen, és kimerült. Az emberek bűnei kettészakítják a Szívemet.”

Kérdés Jézushoz; „Mi az, ami segítene?”

A válasz: „Az ima, és abból nagyon sok. Híveim hűséges imái, az Irgalmasság Rózsafüzérének és a Szent Rózsafüzérnek naponkénti imádkozása, amelyek megmentik gyermekeimet. Nekik, követőimnek, ki kell tartaniuk, még akkor is, ha ez nehéz számukra.”

Kérdés Jézushoz: „Mi az, ami a legjobban zavar Téged?”

A válasz:

„Azok a személyek, akik nemcsak gyűlölnek Engem, hanem úgy döntenek, hogy a szemérmetlen rituálékon a sátánt imádják, miközben nem veszik észre, hogy a sátán hogyan csapja be őket.

„Felszentelt szolgáim, akik elvesztették Irántam való szeretetüket.”

„Mindazok, akik másokat üldöznek.”

„A gyilkosok, akik nincsenek tekintettel gyermekeim életére.”

„A terhesség-megszakítás, a népirtás rosszabb formája. Minden egyes pillanatban könnyeket sírok azokért a kis lelkeimért, akik sohasem kapják meg a lehetőséget az első lélegzetvételre.”

„A háború és az a könnyedség, amelyet rendszerint azok alkalmaznak, akiket ha a harcmező közepére állítanának, gyávaságból elszaladnának. Sokan ezek közül az emberek közül, akik háborút jelentenek be, csak azért teszik, hogy megszerezzék a hatalmat. Ők nagyon megbántanak Engem.”

Kérdés Jézushoz: „Mi az, ami boldoggá tesz Téged?”

A válasz: „Követőim hite és azoké, akik elhatározták, hogy segítenek Nekem a lelkek megmentésében. Szeretem őket, oly sok gyöngédséggel és együttérzéssel. Ők Atyám Birodalmában különleges módon lesznek megjutalmazva.”

https://masodikeljovetel.hu/kerdesek-jezushoz

———-

Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

A TI SZÍVETEKBEN FOGOM ÚJJÁÉPÍTENI EGYHÁZAM EGYSÉGÉT

1991. május 2.
Üzenet egy lélek számára:
Béke legyen veled! Országom eljövetele hamarosan bekövetkezik, és akaratom is teljesülni fog a Földön éppúgy, ahogy a mennyben 1 , és a ti szívetekben fogom újjáépíteni Egyházam egységét.

Nem várok tovább emberi jóváhagyásra, és menyasszonyomat újból ragyogó dicsőségbe öltöztetem.

Fel fogják oldani a megosztottság átkát. …

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum617.html

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

„ Legyetek felkészültek minden időben

2011. augusztus 1. hétfő; 23:00

Drága, szeretett leányom, most végre valóban egyesültél Velem. Most látni fogod, miért olyan sürgős segíteni embereknek, hogy megtérésük érdekében megnyissák a szemüket, és hogy bejuthassanak Atyám Birodalmába.

Manapság olyan sok ember gúnyol ki Engem. Amikor híveim elismerő módon a Nevemet említik, akkor őket is kigúnyolják, kicsúfolják és kinevetik. Vannak olyanok, akik dühösek lesznek, amikor a Nevemben provokálják őket. Aztán vannak olyanok is, akik nem csak elutasítanak, hanem gyűlölnek is Engem. Sohasem volt a világon ennyi ember, akik hátat fordítottak a hitnek, mint most.

Nagyon sok lélek döntött úgy, hogy még a gondolatát is elutasítja annak, hogy Én, vagy az Örök Atya Létezünk. Azt gondolják, hogy semmit sem számít, hogy hisznek-e vagy sem, és ennek semmi jelentősége sincs az életükben. Sokan azok közül, akik langyos hitűek, nemtörődöm módon elutasítják Tanításaimat azáltal, hogy csak a szájukkal vallják meg a hitüket. Ők azt hiszik, hogy később, az élet során sok idejük lesz még arra, hogy a szükséges időt hitük gyakorlásának szenteljék. Ez különösen a fiatal nemzedékre igaz, akik azt gondolják, hogy a hit nem egy olyan dolog, ami miatt zavartatni kellene magukat. Ők azt hiszik, hogy sok év áll még előttük, hogy tisztelhessenek Engem, szerető Megváltójukat és az Örök Atyát. Ezért az idősebbek hajlamosak arra, hogy a hitük újraélesztését az életük azon későbbi szakaszában kezdik el, amikor elkezdenek a túlvilágról gondolkodni.

Amit az emberek egyáltalán nem tudnak felfogni: az, hogy bármikor meghalhatnak, bármelyik pillanatban, bármely életkorban, születésüktől fogva egészen öreg korukig. Ezért minden időben fel kell erre készülniük.

Segítsetek nekem, hogy megmenekülhessenek mindazok, akik azt hiszik, hogy rengeteg idejük van még arra, hogy odafigyeljenek a lelkük felkészítésére, a földi Új Paradicsomra, amely egyre csak közeledik, és amely egy szempillantás alatt valósággá válik éppen akkor, amikor a legtöbben közületek a legkevésbé számítanak rá.

A ti szerető Tanítótok és Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/legyetek-felkeszultek-minden-idoben


————

Ortodox (Görög keleti):

Jézus megjelenik a tanítványoknak

36 Miközben ezekről beszélgettek, maga Jézus állt meg közöttük, és így köszöntötte őket: “Békesség nektek!”

37 Azok megrettentek, és félelmükben azt hitték, hogy valami szellemet látnak.

38 Ő azonban így szólt hozzájuk: “Miért rémültetek meg, és miért támad kétség a szívetekben?

39 Nézzétek meg a kezemet és a lábamat, hogy valóban én vagyok. Tapintsatok meg, és lássatok. Mert a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van.”

40 És ezeket mondva, megmutatta nekik a kezét és a lábát.

41 Mikor pedig még mindig nem mertek hinni örömükben, és csak csodálkoztak, megkérdezte tőlük: “Van-e itt valami ennivalótok?”

42 Erre adtak neki egy darab sült halat.

43 Elvette és szemük láttára megette.

44 Majd így szólt hozzájuk: “Ezt mondtam nektek, amikor még veletek voltam: be kell teljesednie mindannak, ami meg van írva rólam a Mózes törvényében, a próféták könyvében és a zsoltárokban.”

45 Akkor megnyitotta értelmüket, hogy értsék az Írásokat,

46 és így szólt nekik: “Így van megírva: a Krisztusnak szenvednie kell, de a harmadik napon fel kell támadnia a halottak közül,

47 és hirdetni kell az ő nevében a megtérést és a bűnbocsánatot minden nép között, Jeruzsálemtől kezdve.

48 Ti vagytok erre a tanúk.

49 És íme, én elküldöm nektek, akit Atyám ígért, ti pedig maradjatok a városban, amíg fel nem ruháztattok mennyei erővel.”

Jézus mennybemenetele

50 Ezután kivitte őket Betániáig, felemelte a kezét, és megáldotta őket.

51 És miközben áldotta őket, eltávolodott tőlük, és felvitetett a mennybe.

52 Ekkor leborulva imádták őt, majd nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe;

53 mindig a templomban voltak, és áldották Istent.”

 

 

„… Könyörgök minden hívemhez, hogy imádkozzanak a tisztánlátásért, a fiatalok tanításáért mindenhol, hogy sürgősen megnyissák a szemüket azon szeretet előtt, amelyet Én és az Örök Atya érzünk egyenként mindnyájatokért. Segítsetek nekik, hogy a Paradicsom ígéretével szemben megnyíljon a szemük. Ez most a ti kötelességetek Velem szemben, azért, hogy fiatal gyermekeim ne vesszenek el a hazugságokban, amelyeket a sátán ma a világban terjeszt. …”

 

A kereszt igéje Isten hatalma

18 Mert a keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje.

19 Mert meg van írva: “Elvesztem a bölcsek bölcsességét, és az értelmesek értelmét elvetem.”

20 Hol a bölcs? Hol az írástudó? Hol e világ vitázója? Nem tette-e bolondsággá Isten a világ bölcsességét?

21 Mivel tehát a világ a saját bölcsessége útján nem ismerte meg Istent a maga bölcsességében, tetszett Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által üdvözítse a hívőket.

22 És miközben a zsidók jelt kívánnak, a görögök pedig bölcsességet keresnek,

23 mi a megfeszített Krisztust hirdetjük, aki a zsidóknak ugyan megütközés, a pogányoknak pedig bolondság,

24 de maguknak az elhívottaknak, zsidóknak és görögöknek egyaránt, az Isten ereje és az Isten bölcsessége.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke%2024:36-53;%20%20%20%201%20Corinthians%201:18-24&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/08/01

 

———-

Római katolikus:

2021-08-01

Évközi 18. vasárnap

Kezdőének:
Istenem, jöjj segítségemre, Uram, siess, segíts meg engem! Segítőm és megmentőm te vagy, én Istenem, ne késlekedj! (Zsolt 69,2.6)

Könyörgés:
Urunk, boldogan vallunk téged teremtő és gondviselő Istenünknek. Oltalmazd mindenkor híveidet: újítsd meg bennünk kegyelmi adományaidat, és megújult életünket őrizd meg jóságosan. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Mózes második könyvéből
A Szin pusztában Izrael egész közössége zúgolódott Mózes és Áron ellen. Izrael fiai ezt mondták nekik: „Inkább haltunk volna meg az Úr keze által Egyiptomban, amikor a húsos fazekak mellett ültünk és jóllaktunk kenyérrel. Ti pedig ide hoztatok minket a pusztába, hogy az egész közösség éhen vesszen.”
Ekkor az Úr így szólt Mózeshez: „Íme, én kenyeret hullatok nektek az égből. A nép menjen ki és gyűjtsön magának egy napra valót belőle. Így akarom próbára tenni, hogy követi-e parancsomat. Hallottam Izrael fiainak zúgolódását. Közöld velük: ma este húst fogtok enni, és holnap reggel jóllakhattok kenyérrel. Erről fogjátok megtudni, hogy én, az Úr vagyok a ti Istenetek.” És valóban: estére fürjcsapat jelent meg, és ellepte a tábort. Reggel pedig harmatozó felhő ereszkedett alá a táborra. Amikor a harmatozó felhő felszállt, a puszta talaján valami finomszemcsés dolog maradt, olyan, mint a dér a földön. Izrael fiai meglátták és kérdezgették egymást: „Mi ez?” Nem tudták ugyanis, hogy mi az. Mózes így szólt hozzájuk: „Ez az a kenyér, amelyet az Úr ad nektek enni.”
Ez az Isten igéje.
Kiv 16,2-4.12-15

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Mennyei kenyeret * adott nékik az Úr. 2. tónus.
Előénekes: Hallottuk Isten nagyszerű tetteit, * amint atyáink elmondták nékünk.
Hirdetjük a jövő nemzedéknek az Úr dicsőségét és erejét, * a csodákat, amelyeket véghezvitt.
Hívek: Mennyei kenyeret * adott nékik az Úr.
E: Parancsot adott a felhőknek odafönn, * és az ég kapuit megnyitotta.
Eledelül mannát hullatott, * mennyei kenyeret adott nékik.
H: Mennyei kenyeret * adott nékik az Úr.
E: Angyalok kenyerét ette az ember, * eledelt küldött nékik bőséggel.
Bevezette őket szent hegyére, * a hegyre, melyet jobbja szerzett nékik.
H: Mennyei kenyeret * adott nékik az Úr.
Zsolt 77,3.4bc.23-24.25.54

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből
Testvéreim!
Azt mondom nektek, sőt figyelmeztetlek titeket az Úrban: ne éljetek úgy, mint a pogányok, akik hiábavalóságokon járatják az eszüket. Ti nem ezt tanultátok Krisztustól, ha valóban őrá hallgattatok, és megtanultátok, hogy az igazság Jézusban van. Tehát eddigi életmódotokkal ellentétben vessétek le a régi embert, akit a csalóka vágyakozások romlásba döntenek. Újuljatok meg lélekben és érzéseitekben? Öltsétek magatokra az új embert, aki az Istenhez hasonló, igaz és valóban szent teremtmény.
Ez az Isten igéje.
Ef 4,17.20-24

ALLELUJA
Nemcsak kenyérrel él az ember, * hanem minden igével is, mely Isten ajkáról való. Mt 4,4b – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Abban az időben amikor a nép nem találta Jézust, sem a tanítványait, bárkába szálltak, és elmentek Kafarnaumba, hogy megkeressék Jézust. Amikor a tó túlsó partján megtalálták, megkérdezték tőle: „Mester, mikor jöttél ide?”
„Bizony, bizony, mondom nektek – felelte Jézus –, nem azért kerestetek, mert csodajeleket láttatok, hanem mert ettetek a kenyérből és jóllaktatok. Ne olyan eledelért fáradozzatok, amely megromlik, hanem olyanért, amely megmarad az örök életre. Ezt az Emberfia adja nektek, – őt ugyanis az Atya igazolta.”
Erre megkérdezték tőle: „Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgot cselekedjünk?”
„Istennek az tetszik – válaszolta Jézus –, ha hisztek abban, akit küldött.”
De ők így folytatták: „Hát te milyen csodajelet teszel, hogy lássuk és higgyünk neked? Mit tudsz tenni? Atyáink mannát ettek a pusztában, amint az Írás mondja: Égi kenyeret adott nekik enni.”
Jézus erre így szólt: „Bizony, bizony, mondom nektek: Nem Mózes adott nektek kenyeret az égből, hanem Atyám adja nektek az igazi égi kenyeret. Mert az az Isten kenyere, aki alászállt az égből, és aki életet ad a világnak.”
Erre így szóltak hozzá: „Urunk, add nekünk mindig ezt a kenyeret!”
„Én vagyok az élet kenyere – felelte Jézus. Aki hozzám jön, többé nem éhezik, és aki bennem hisz, soha nem szomjazik.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 6,24-35

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-08-01

Imádkozzatok azokért a kárhozattal szembenéző lelkekért, akik nem fogják túlélni a Nagyfigyelmeztetést

A DIADAL – A HARC ELKEZDŐDÖTT
https://www.youtube.com/watch?v=7pFmCjQSrNA&t=2626s

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

https://masodikeljovetel.hu/ti-nem-satanhoz-tartoztok-hanem-hozzam-es-az-orok-atyahoz

———-

Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

A TI SZÍVETEKBEN FOGOM ÚJJÁÉPÍTENI EGYHÁZAM EGYSÉGÉT

1991. május 2.
Üzenet egy lélek számára:
Béke legyen veled! Országom eljövetele hamarosan bekövetkezik, és akaratom is teljesülni fog a Földön éppúgy, ahogy a mennyben 1 , és a ti szívetekben fogom újjáépíteni Egyházam egységét.

Nem várok tovább emberi jóváhagyásra, és menyasszonyomat újból ragyogó dicsőségbe öltöztetem.

Fel fogják oldani a megosztottság átkát. …

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum617.html

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

5 Egyáltalában ne ítéljetek azért addig, míg el nem jön az Úr. Ő majd megvilágítja a sötétség titkait, és nyilvánvalóvá teszi a szívek szándékait, és akkor mindenki Istentől kapja meg a dicséretet.

A korinthusiak gőgje és Pál alázata

6 Mindezeket pedig, testvéreim, értetek alkalmaztam magamra és Apollósra, hogy a mi példánkon tanuljátok meg: ahhoz tartsa magát az ember, ami meg van írva, és senki se fuvalkodjék fel az egyik tanítóval dicsekedve a másik ellen.

7 Mert ki tesz téged különbbé? Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, mit dicsekszel, mintha nem kaptad volna?

8 Ti már jóllaktatok, már meggazdagodtatok, nélkülünk uralomra jutottatok; bár csakugyan uralomra is jutottatok volna, hogy veletek együtt mi is uralkodhatnánk.”

 

Imádkozzatok azokért a kárhozattal szembenéző lelkekért, akik nem fogják túlélni a Nagyfigyelmeztetést

2011. július 28. csütörtök; 15:30

https://masodikeljovetel.hu/imadkozzatok-azokert-karhozattal-szembenezo-lelkekert-akik-nem-fogjak-tulelni-nagyfigyelmeztetest

 

Az elrejtett kincs, az igazgyöngy és a háló

44 “Hasonló a mennyek országa a szántóföldben elrejtett kincshez, amelyet az ember, miután megtalált, elrejt, örömében elmegy, eladja mindenét, amije van, és megveszi azt a szántóföldet.”

45 “Hasonló a mennyek országa a kereskedőhöz is, aki szép gyöngyöket keres.

46 Amikor egy nagy értékű gyöngyre talál, elmegy, eladja mindenét, amije van, és megvásárolja azt.”

47 “Hasonló a mennyek országa a tengerbe kivetett kerítőhálóhoz is, amely mindenféle halfajtát összegyűjt.

48 Amikor megtelik, kivonják a partra, és leülve a jókat edényekbe gyűjtik, a hitványakat pedig kidobják.

49 Így lesz a világ végén is: eljönnek az angyalok, és kiválogatják a gonoszokat az igazak közül,

50 és a tüzes kemencébe dobják őket, ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás.”

51 “Megértettétek mindezt?” – kérdezte tőlük Jézus. Azok ezt felelték: “Igen.”

52 Ő pedig ezt mondta nekik: “Tehát minden írástudó, aki tanítványává lett a mennyek országának, hasonló ahhoz a gazdához, aki újat és ót hoz elő éléskamrájából.”

Jézus Názáretben

53 Miután Jézus elmondta ezeket a példázatokat, továbbment onnan.

54 Elment hazájába, és tanította őket a zsinagógában, és álmélkodva ezt mondták: “Honnan van ebben ez a bölcsesség és ez a csodatevő erő?”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+4%3A5-8%3B+++++Matthew+13%3A44-54&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/07/30

„ Ti nem a sátánhoz tartoztok, hanem Hozzám és az Örök Atyához

2011. július 30. szombat; 15:30

Drága, szeretett leányom, időszakonként azt gondolod, hogy nem leszel képes elviselni az Üzeneteim miatti megpróbáltatásokat, de nem szabad félned. A félelem nem olyan dolog, amit érezned kell. Ha először is megengeded Nekem, hogy félelmeidet elvegyem, azáltal, hogy teljesen Rám hagyatkozol, akkor szabad leszel.

Ó, mennyire elfelejtették gyermekeim az Isteni Birodalom hatalmát, leányom. Ha csak egy pillanatra letennék pajzsukat, akkor képesek volnának tisztán látni az emberiségre vonatkozó isteni tervem részleteit, ahogy kibontakozik. Ez a pajzs, az emberi intelligencia pajzsa, amelyet az emberi logika vezérel, az emberi tudomány előrehaladásával lángra kap, mint a széna. Tömörnek tűnik, de mégis üres anyag. De az ember azt hiszi, hogy védelmet nyújt az Igazsággal, az Isteni Jelenlét Igazságával szemben.

Pajzsotok, gyermekeim, amely által kizártok Engem és Tanításaimat az életetekből, a bukásotokhoz vezet. Idővel nem fog már védelmet nyújtani számotokra, és olyan gyorsan el fog elégni, szinte azonnal, mint a szalma, így meztelenek lesztek. Meztelenségetek, végül, fel fogja fedni számotokra a sátán megtévesztését és minden üres ígéretét a világi biztonságról, ami valójában nem is létezik. Az ember a makacssága miatt nem fogadja el Örök Atyám Létezését, ezért a sötétségbe lesz száműzve. …” *

„Szűz Mária üzenete: „Engesztelő lélek“

2011. július 28. csütörtök; 14:25

Gyermekem, nagy örömmel jövök hozzád, hogy a küldetésedben vezesselek téged, és hogy segítsek szeretett Fiamnak, Jézus Krisztusnak, még több lelket megmenteni. Végleges önátadásodat az Örök Atyának, beleegyezésedet abba, hogy egy engesztelő lélek lehess, a Mennyország nagy örömmel fogadta.

Te, gyermekem, most segíteni fogsz megmenteni azokat a lelkeket, akik különben a sötétség vermébe kerültek volna. Ezért a felajánlásért különleges kegyelmekben lesz részed, hogy erőt adjanak neked a megpróbáltatások könnyebb elviselésében. A te lelked, gyermekem, most olyannyira megerősödik, hogy a materialista világra vonatkozó dolgok értéktelenek lesznek szemeid előtt.

Mindig fordulj Hozzám, a te Édesanyádhoz és tanácsadódhoz, hogy drága, szeretett Fiam és a Legmagasságosabb Isten ölébe vigyelek. Imádkozz most, hogy megfelelő módon felkészülhess arra, hogy felszentelhesd magad, erre a fontos feladatra.

Mindig szent palástommal foglak betakarni téged, és te, szeretett gyermekem, mindig közel leszel a Szívemhez.

Szeretető Édesanyátok,

Az Angyalok Királynője”

https://masodikeljovetel.hu/szuz-maria-uzenete-engesztelo-lelek

———-

Római katolikus:

2021-07-30

17. évközi hét péntek

OLVASMÁNY Mózes harmadik könyvéből
A választott népnek mindig meg kell tartania az Úr nagy és szent ünnepeit.
Az Úr így szólt Mózeshez: „Ezek lesznek az Úr ünnepei, a szent összejövetelek, amelyeket a maguk idejében meg kell tartanotok. Az első hónapban, annak tizennegyedik napján estefelé van az Úr húsvéti átvonulása. A hónap tizenötödik napján pedig a kovásztalan kenyerek ünnepe van az Úr tiszteletére. Hét napon át kovásztalan kenyeret egyetek! Az első nap nagy és szent legyen számotokra, semmiféle szolgai munkát ne végezzetek rajta! Mind a hét napon égőáldozatot mutassatok be az Úrnak! A hetedik nap ismét nagy és szent legyen, semmiféle szolgai munkát ne végezzetek rajta!”
Majd így beszélt az Úr Mózeshez: „Szólj Izrael fiaihoz, és mondd nekik: Ha majd bejuttok arra a földre, amelyet adok nektek, és learatjátok a termést, vigyetek egy kalászos kévét aratástok zsengéjeként a paphoz, s ő ajánlja fel a szombat után következő napon az Úrnak, és szentelje meg, hogy az Úr kedvesen fogadja tőletek! Számláljatok azután a szombatot követő naptól, amelyen az első kévét felajánlottátok, hét teljes hetet a hetedik hét eltelte után következő napig, azaz ötven napot, és akkor mutassatok be új ételáldozatot az Úrnak!
A hetedik hónap tizedik napján az engesztelés nagy ünnepe legyen! Nevezzétek szentnek ezt a napot, böjtöljetek, és mutassatok be égőáldozatot az Úrnak!
A hetedik hónap tizenötödik napjától fogva hét napon át sátoros ünnepet tartsatok az Úrnak! Az első napot nagynak és szentnek hívjátok: semmiféle szolgai munkát ne végezzetek! Mind a hét napon mutassatok be égőáldozatot az Úrnak! A nyolcadik nap ismét nagy és szent legyen! Mutassatok be égőáldozatot az Úrnak, mert az a szent összejövetel napja; semmiféle szolgai munkát ne végezzetek!” Ezek az Úrnak ünnepei, amelyeket nagynak és szentnek kell hívnotok, és amelyeken égőáldozatokat, egészen elégő áldozatokat és ételáldozatokat kell bemutatnotok az Úrnak aszerint, amint azt az egyes napok szertartása megszabja.
Ez az Isten igéje.
Lev 23,1.4-11.15-16.27.34b-37

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Örvendjetek Istennek, * a mi segítőnknek! (2a. vers. – 5. tónus)
Előénekes: Csendüljön a zsoltár, hozzatok dobot, * lágyhangú hárfát citerával.
Fújjátok meg a harsonát újholdkor, * holdtöltekor, a mi nagy ünnepünkön.
Hívek: Örvendjetek Istennek, * a mi segítőnknek!
E: Izraelben ez a törvény, * így rendelte ezt Jákob Istene.
Ő hagyta meg ezt Józsefnek, * amikor kivonult Egyiptom földjéről.
H: Örvendjetek Istennek, * a mi segítőnknek!
E: Ne legyen soha más istened, * és ne imádj soha idegen istent,
mert én vagyok a te Urad, Istened, * aki kivezetett téged Egyiptom földjéről.
H: Örvendjetek Istennek, * a mi segítőnknek!
Zsolt 80,3-4.5-6ab.10-11ab

ALLELUJA
Az Úr igéje örökké megmarad, * ez az a tanítás, amelyet hirdettek nektek. 1Pét 1,25 – 12. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
A názáretiek hitetlen magatartása Jézussal szemben.
Tanító körútján Jézus az ő városába, Názáretbe érkezett, és ott tanított a zsinagógában.
Hallgatói csodálkoztak, és így beszéltek róla: „Honnan van ennek a bölcsessége és csodatevő ereje? Hát nem az ács fia ez? És nem Mária az anyja? Nemde Jakab, József, Simon és Júdás az (unoka)fivérei? És nem itt élnek-e közöttünk az (unoka)nővérei is? Honnét vette hát mindezt?” És csak botránkoztak rajta. Jézus erre így szólt: „Sehol sem becsülik kevesebbre a prófétát, mint szülőföldjén és otthonában.”
Hitetlenségük miatt nem is művelt ott sok csodát.
Ezek az evangélium igéi.

Mt 13,54-58

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-07-30

„… Amikor már nem sokára látni fogjátok Fényemet, Szeretetem Lángjait, amint megjelenik az égen, akkor ne legyenek kétségeitek. Ez nem illúzió lesz. Ez valóság lesz, és nektek meg kell alázkodnotok, hogy megnyíljon a szemetek az Igazságra. Ne fordítsátok el a szemeteket, és ne merüljetek el a félelemben. Jelenlétemet úgy kell köszöntenetek, mint megváltásotok utolsó lehetőségét. Én Vagyok az, Aki jön, hogy Karjaimba vegyelek benneteket. Én vagyok a ti Megváltótok, aki még egyszer eljön, hogy a sötétség és a kétségbeesés mélyéről visszahozzon benneteket. Már megmondtam nektek, hogy sohasem hagylak el benneteket. Sohasem hagylak benneteket a sátán „irgalmasságára”, mert ti nem hozzá tartoztok. Ti Hozzám és az Én Örök Atyámhoz, a ti Teremtőtökhöz tartoztok.

Amikor az égen Dicsőségem Lángját látni fogjátok, akkor legyetek boldogok. Minden kétség el fog tűnni, amelyet bármikor is éreztetek az Isten, az Atya Létezésével kapcsolatban. Ahhoz, hogy javatokra fordítsátok azokat a kegyelmeket, amelyeket a Nagyfigyelmeztetés hoz magával a lelketek számára, hogy megmenekülhessetek, Szemeim előtt kicsiknek kell lennetek, és kérnetek kell Tőlem bűneitek bocsánatát. Akkor Szeretetem el fogja árasztani lelketeket, és vissza fogtok térni Hozzám, és a ti jogos Hazátokba.

Ha ellenálltok Irgalmasságomnak, az arrogancia vagy az intellektuális érveitek miatt, akkor el fogtok veszni.

Most örömmel és lelkesedéssel várjátok Kegyelmemet, mert újra meg fogtok gyógyulni. Újjá fogtok születni.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/ti-nem-satanhoz-tartoztok-hanem-hozzam-es-az-orok-atyahoz

Most számítok rátok, hogy olyan nagy lendülettel fogtok imádkozni a bűnösökért, ahogyan csak tudtok, akik nem fogják kiállni a Nagyfigyelmeztetés megpróbáltatásait

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

„ A ti választott fegyveretek nem más, mint az Irántam való szeretetetek

2011. július 19. kedd; 23:45

Drága, szeretett leányom, hálásan térsz vissza ahhoz a gyakorlathoz, amely egy rövid időre megszakadt. Ennek eredményeképpen erősebbé fogsz válni, de kérlek, ne feledd, hogy neked minden időben Rám kell összpontosítanod.

Nagyon erőteljes a Szeretetem gyermekeim iránt, és ez egészen más szeretet, mint amiről ebben a világban olyan könnyedén beszélnek. Az Én gyermekeim akkor érzik igazán Szeretetemet, amikor kopogtatásomra ajtót nyitnak. Amikor az ajtójukhoz jövök, akkor két választási lehetőségük van: vagy kinyitják ajtóikat, és beengednek, vagy kizárnak Engem. Amikor valóban megengedik, hogy beléphessek lelkükbe, Szeretetem átjárja a lényüket. Ez egy olyan szeretet, amit úgy találnak, hogy a meglepetés erejével elgyengítheti őket, mert olyan heves vagy olyannyira örömteli, hogy nem tudja őket megállítani abban, hogy másoknak is elmondják a jó hírt.

Az Én szeretett követőim, akik szeretnek Engem, ezt már tudják. Irántam való szeretetetek és odaadásotok által megengedem, hogy szeretetem úgy áradjon ki általatok, hogy az ragályos legyen, és hogy szétterjedjen, hogy a többi lelket átölelhesse. Ha egyszer beengedtek Engem a szívetekbe, a Szentlélek kegyelmével foglak eltölteni benneteket, hogy mindenkinek elmondhassátok, mi is az valójában, amit most el kell mondanom nektek.

Először is: mély gyengédséggel a Szívemben szeretlek benneteket. Másodszor: Szeretetem miatt fogom most a gonoszságot kiirtani a világból, úgy, hogy minden gyermekemet visszavihessem a benneteket örökké szerető Teremtőtök, Isten, az Atya ölelésébe.

Kérlek benneteket, odaadó követőim, ne engedje meg közületek senki sem, hogy félelem költözzön a szívébe, ahogy a Nagyfigyelmeztetés minden héttel egyre csak közeledik, hiszen amikor Irgalmasságom nagy Eseménye bekövetkezik, akkor ti örvendezni fogtok. Mert az Én Ajándékom számotokra az, hogy közelebb kerüljetek Szívemhez, mint ahogy az annak előtte volt. Ez olyan erőssé tesz majd benneteket, hogy minden tétovázás nélkül be fogtok vitorlázni a földi Új Paradicsomba, olyan egyszerű lesz majd az átmenet.

Szeretetem most erősebb, mint valaha, ti pedig, szeretett követőim, tegyetek meg mindent, amit csak tudtok, hogy Szavamat terjesszétek. Használjatok fel mindent, amit csak tudtok, és mondjátok el az embereknek, hogy a Nagyfigyelmeztetésre fel kell készülniük. Ti bátrak vagytok, gyermekeim, és örömet és boldogságot hoztok szomorú Szívemnek, mely minden pillanatban arra vágyik, hogy minden elveszett lélek megmeneküljön.

Most számítok rátok, hogy olyan nagy lendülettel fogtok imádkozni a bűnösökért, ahogyan csak tudtok, akik nem fogják kiállni a Nagyfigyelmeztetés megpróbáltatásait, amelyeknek ki lesznek téve. Menjetek most, Én erős, szerető kis hadseregem. A ti választott fegyveretek nem más, mint Irántam való szeretetetek. Tudni fogjátok szívetekben, hogy Én Vagyok az, aki szól, és Én vagyok az, aki az ajtóitokon kopogtat. Nektek most mindenütt a világon a felszentelt szolgáim ajtóin kell kopogtatnotok, hogy megbizonyosodjatok arról, hogy elolvassák Szent Szavamat.

A ti szerető Megváltótok és Megmentőtök, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/ti-valasztott-fegyveretek-nem-mas-mint-az-irantam-valo-szeretetetek

———-

Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

A TI SZÍVETEKBEN FOGOM ÚJJÁÉPÍTENI EGYHÁZAM EGYSÉGÉT

1991. május 2.
Üzenet egy lélek számára:
Béke legyen veled! Országom eljövetele hamarosan bekövetkezik, és akaratom is teljesülni fog a Földön éppúgy, ahogy a mennyben 1 , és a ti szívetekben fogom újjáépíteni Egyházam egységét.

Nem várok tovább emberi jóváhagyásra, és menyasszonyomat újból ragyogó dicsőségbe öltöztetem.

Fel fogják oldani a megosztottság átkát. …

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum617.html

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

Az igazak és az istentelenek sorsa.

3 1Az igazak lelke azonban Isten kezében van, és gyötrelem nem érheti őket. 2Az esztelenek szemében úgy látszott, hogy meghaltak; a világból való távozásukat balsorsnak vélték, 3elmenetelüket megsemmisülésnek. De békességben vannak. 4Mert ha az emberek szemében szenvedtek is, a reményük tele volt halhatatlansággal. 5Kevés fenyítés után nagy jótéteményekben részesülnek, mert Isten próbára tette és magához méltónak találta őket. 6Mint aranyat a kohóban, megvizsgálta és elfogadta őket égőáldozatul. 7Látogatásuk idején majd felragyognak, és olyanok lesznek, mint a szikra, amely a tarlón tovaharapódzik. 8Nemzetek fölött ítélkeznek majd és népeken uralkodnak; s az Úr lesz a királyuk mindörökre. 9Akik benne bíztak, akkor majd megismerik az igazságot, és akik hűek voltak, szeretetben nála maradnak, mert kegyelem és irgalom lesz választottjainak osztályrészük. „

https://szentiras.hu/SZIT/B%C3%B6lcs3,1-9

„… Kérlek benneteket, odaadó követőim, ne engedje meg közületek senki sem, hogy félelem költözzön a szívébe, ahogy a Nagyfigyelmeztetés minden héttel egyre csak közeledik, hiszen amikor Irgalmasságom nagy Eseménye bekövetkezik, akkor ti örvendezni fogtok. Mert az Én Ajándékom számotokra az, hogy közelebb kerüljetek Szívemhez, mint ahogy az annak előtte volt. Ez olyan erőssé tesz majd benneteket, hogy minden tétovázás nélkül be fogtok vitorlázni a földi Új Paradicsomba, olyan egyszerű lesz majd az átmenet.

Szeretetem most erősebb, mint valaha, ti pedig, szeretett követőim, tegyetek meg mindent, amit csak tudtok, hogy Szavamat terjesszétek. Használjatok fel mindent, amit csak tudtok, és mondjátok el az embereknek, hogy a Nagyfigyelmeztetésre fel kell készülniük. Ti bátrak vagytok, gyermekeim, és örömet és boldogságot hoztok szomorú Szívemnek, mely minden pillanatban arra vágyik, hogy minden elveszett lélek megmeneküljön.

Most számítok rátok, hogy olyan nagy lendülettel fogtok imádkozni a bűnösökért, ahogyan csak tudtok, akik nem fogják kiállni a Nagyfigyelmeztetés megpróbáltatásait, amelyeknek ki lesznek téve. Menjetek most, Én erős, szerető kis hadseregem. A ti választott fegyveretek nem más, mint Irántam való szeretetetek. Tudni fogjátok szívetekben, hogy Én Vagyok az, aki szól, és Én vagyok az, aki az ajtóitokon kopogtat. Nektek most mindenütt a világon a felszentelt szolgáim ajtóin kell kopogtatnotok, hogy megbizonyosodjatok arról, hogy elolvassák Szent Szavamat.

A ti szerető Megváltótok és Megmentőtök, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/ti-valasztott-fegyveretek-nem-mas-mint-az-irantam-valo-szeretetetek

15Az igazak azonban örökké élnek, és az Úrban van a jutalmuk, és a Magasságbeli viseli gondjukat. 16Így elnyerik az Úr kezéből a dicsőség országát s a szépség diadémját, mert jobbjával oltalmazza és karjával védelmezi őket. 17Fegyverzetül felölti haragját, és fölfegyverzi a teremtést, hogy bosszút álljon ellenségein. 18Mellvértnek az igazságosságot ölti fel, sisaknak meg fölteszi a csalhatatlan ítéletet. 19Győzhetetlen pajzsul a szentséget veszi fel, 20bősz haragját karddá élesíti; vele harcol az egész világ az esztelenek ellen. 21Elröppennek a villámok jól irányzott nyilai, s a felhőkből, mint jól megfeszített íjból a célba találnak. 22És a parittyákból haragos jégzápor zúdul, és a tenger vizei ellenük tombolnak, és háborogva csapnak össze a folyók árjai. 23A mindenhatóság lehelete fölkel ellenük és forgószél módjára széthányja őket. Az istentelenség így pusztává teszi majd az egész földet, és a bűn felforgatja az uralkodók trónját.

II. A BÖLCSESSÉG MIBENLÉTE, EREDETE, MEGSZERZÉSÉNEK ÚTJA

A királyok keressék a bölcsességet.

6 1Halljátok hát, királyok, és szívleljétek meg, tanuljatok, akik a föld határait kormányozzátok! 2Figyeljetek föl, akik a sokaságon uralkodtok, és büszkék vagytok a népek nagy számára! 3A Mindenható adta nektek a hatalmat és a Magasságbeli az uralmat, s majd számon kéri tetteiteket, és kivizsgálja szándékaitokat. „

https://szentiras.hu/SZIT/B%C3%B6lcs5,15-6,3

„ A ti választott fegyveretek nem más, mint az Irántam való szeretetetek

2011. július 19. kedd; 23:45

Drága, szeretett leányom, hálásan térsz vissza ahhoz a gyakorlathoz, amely egy rövid időre megszakadt. Ennek eredményeképpen erősebbé fogsz válni, de kérlek, ne feledd, hogy neked minden időben Rám kell összpontosítanod.

Nagyon erőteljes a Szeretetem gyermekeim iránt, és ez egészen más szeretet, mint amiről ebben a világban olyan könnyedén beszélnek. Az Én gyermekeim akkor érzik igazán Szeretetemet, amikor kopogtatásomra ajtót nyitnak. Amikor az ajtójukhoz jövök, akkor két választási lehetőségük van: vagy kinyitják ajtóikat, és beengednek, vagy kizárnak Engem. Amikor valóban megengedik, hogy beléphessek lelkükbe, Szeretetem átjárja a lényüket. Ez egy olyan szeretet, amit úgy találnak, hogy a meglepetés erejével elgyengítheti őket, mert olyan heves vagy olyannyira örömteli, hogy nem tudja őket megállítani abban, hogy másoknak is elmondják a jó hírt.

Az Én szeretett követőim, akik szeretnek Engem, ezt már tudják. Irántam való szeretetetek és odaadásotok által megengedem, hogy szeretetem úgy áradjon ki általatok, hogy az ragályos legyen, és hogy szétterjedjen, hogy a többi lelket átölelhesse. Ha egyszer beengedtek Engem a szívetekbe, a Szentlélek kegyelmével foglak eltölteni benneteket, hogy mindenkinek elmondhassátok, mi is az valójában, amit most el kell mondanom nektek.

Először is: mély gyengédséggel a Szívemben szeretlek benneteket. Másodszor: Szeretetem miatt fogom most a gonoszságot kiirtani a világból, úgy, hogy minden gyermekemet visszavihessem a benneteket örökké szerető Teremtőtök, Isten, az Atya ölelésébe. …”

Az igaznak korai halála.

7Az igaznak azonban, ha időnap előtt hal is meg, nyugalomban lesz része. 8Mert a tisztes aggkort nem a hosszú élet adja, nem függ az évek számától. 9Sokkal többet ér az embernek a megfontoltság, mint az ősz haj és a bűntelen élet, mint a magas kor. 10Mivel kedves volt Isten előtt, szerette az Isten, és elvitte, mert bűnösök közt folyt az élete. 11Elragadta, hogy a gonoszság ne ártson értelmének, és az álnokság el ne csábítsa a lelkét. 12Mert a bűn igézete elhomályosítja a jót, és a szenvedély bódulata megrontja az ártatlan lelket. 13Aki korán tökéletes lett, nagy kort ért meg. 14Kedvét találta lelkében az Úr, azért sietett kimenteni a romlottság köréből. Látják ezt az emberek, de nem értik, és nem veszik szívükre, 15hogy kegyelem és irgalom vár az Úr választottjaira és oltalom a szentjeire.”

https://szentiras.hu/SZIT/B%C3%B6lcs4,7-15

 

 

27 Az én Atyám mindent átadott nekem, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú akarja kijelenteni.

28 Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.

29 Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek.

30 Mert az én igám boldogító, és az én terhem könnyű.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew%2011:27-30&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

.

.

https://www.oca.org/readings/daily/2021/07/19

 

 

———-

Római katolikus:

2021-07-19

16. évközi hét hétfő

OLVASMÁNY Mózes második könyvéből
A fáraó üldözőbe veszi hadseregével a választott népet, de megtapasztalja, hogy Isten az Úr, aki dicsőséget szerez magának az emberi erőszakkal szemben.
Amikor Izrael fiai kivonultak a pusztába, jelentették az egyiptomiak királyának, hogy elmenekült a nép. Megváltozott erre a fáraónak és szolgáinak a szíve a nép iránt. Azt mondták: „Hogy is tehettünk olyat, hogy elengedtük szolgálatunkból Izraelt?”
A fáraó tehát befogatott harci szekerébe, és maga mellé vette egész hadi népét; magához rendelte hatszáz válogatott harci szekerén kívül Egyiptom minden harci szekerét, és vezetőt állított mindegyik fölé.
Az Úr pedig megkeményítette a fáraónak, Egyiptom királyának a szívét, aki üldözőbe vette Izrael fiait, ezek azonban hatalmas kéz oltalma alatt vonultak ki. Az egyiptomiak pedig követték őket a fáraó összes harci szekerével, lovasságával és egész haderejével, és utolérték őket Pi-Hachirótnál, Baálszefonnal szemben, amint a tenger mellett táboroztak.
Amikor a fáraó közelükbe ért, Izrael fiai fölemelték a szemüket, és látták, hogy az egyiptomiak mögöttük jönnek. Nagy ijedtségükben az Úrhoz kiáltottak. Mózesnek pedig szemére vetették: „Talán bizony nincs elég sír Egyiptomban, hogy kihoztál bennünket a pusztába meghalni? Miért is tetted azt, hogy kihoztál Egyiptomból? Nemde megmondtuk neked már ott: »Hagyj minket békében, hadd szolgáljunk az egyiptomiaknak!« Hiszen jobb volt szolgálni nekik, mint meghalni a pusztában!”
Mózes erre azt mondta nekik: „Ne féljetek, maradjatok nyugodtan, és meglátjátok az Úr nagy tetteit, amelyeket ma cselekedni fog értetek. Mert az egyiptomiakat, akiket most láttok, nem fogjátok többé látni sohasem. Az Úr harcolni fog értetek, ti pedig maradjatok nyugodtan!”
Az Úr ekkor így szólt Mózeshez: „Miért kiáltasz hozzám? Parancsold meg Izrael fiainak, hogy induljanak. Te pedig emeld fel botodat, nyújtsd ki kezedet a tenger fölé, és válaszd ketté, hogy Izrael fiai száraz lábbal átmehessenek rajta. Én pedig megkeményítem az egyiptomiak szívét; erre utánuk sietnek, és akkor majd megmutatom dicsőségemet a fáraón, egész seregén, harci szekerein és lovasain. Az egyiptomiak megtudják, hogy én vagyok az Úr, ha majd megmutatom dicsőségemet a fáraón, a szekerein és a lovasain.”
Ez az Isten igéje.
Kiv 14,5-18

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Énekeljünk az Úrnak, * mert dicsőség övezi. (1a. vers. – 5. tónus)
Előénekes: Énekeljünk az Úrnak, mert dicsőség övezi: * a lovat és lovasát a tengerbe vetette.
Az Úr az én erősségem és pajzsom, * szabadítom ő lett nékem.
Dicsőítem őt, ő az én Istenem, * magasztalom, mert atyáim Istene.
Hívek: Énekeljünk az Úrnak, * mert dicsőség övezi.
E: Olyan az Úr, mint a hős harcos, * és „Mindenható” az ő neve.
A fáraó szekereit és seregét a tengerbe vetette, * válogatott harcosai elmerültek a Vörös-tengerben.
H: Énekeljünk az Úrnak, * mert dicsőség övezi.
E: A hullámok elborították őket, * mint a kő, mélybe merültek.
A te jobbod, Uram, erejével tündöklik, * Uram, jobbod szétzúzza az ellenséget.
H: Énekeljünk az Úrnak, * mert dicsőség övezi.
Kiv 15,1-2.3-4.5-6

ALLELUJA
Meg ne keményítsétek ma a szíveteket, * hanem az Úr szavára figyeljetek! Vö. Zsolt 94,8ab – 7 b. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus megjövendöli feltámadását.
Néhány írástudó és farizeus így szólt egyszer Jézushoz: „Mester, jelet szeretnénk tőled látni.”
Jézus így válaszolt: „Ez a gonosz és hűtlen nemzedék jelet kíván, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét. Amint ugyanis Jónás próféta három nap és három éjjel volt a hal gyomrában, úgy lesz az Emberfia három nap és három éjjel a föld szívében.
A ninivei férfiak feltámadnak az ítéletkor ezzel a nemzedékkel együtt, és elítélik ezt a nemzedéket, mert ők megtértek Jónás prédikálására. Ámde itt nagyobb van, mint Jónás. Dél királynője feltámad az ítéletkor ezzel a nemzedékkel együtt, és elítéli ezt a nemzedéket, hiszen ő a föld végső határáról is eljött, hogy meghallgassa Salamon bölcsességét. Itt pedig nagyobb valaki van, mint Salamon.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 12,38-42

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-07-19

Szeretetem miatt fogom most a gonoszságot kiirtani a világból, úgy, hogy minden gyermekemet visszavihessem a benneteket örökké szerető Teremtőtök, Isten, az Atya ölelésébe.

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

https://masodikeljovetel.hu/ti-valasztott-fegyveretek-nem-mas-mint-az-irantam-valo-szeretetetek

„ Egyesítsétek családjaitokat, hogy élvezhessétek a földi Új Paradicsomot

  1. július 16. szombat; 23:00

Drága. szeretett leányom, amikor a lelkek el vannak veszve, a külvilág számára úgy tűnhet, hogy tele vannak boldogsággal, és hogy élvezik az életet. Sőt lehet, hogy még Számomra is el vannak veszve, és ez nagy szomorúságot okoz Nekem. Oly sok az a lélek, aki egyedül k csak a mindennapi életével törődik, tele tennivalóval; olyan nagyon elfoglaltak, hogy közben elfelejtik azt, hogy ez a föld csak agyagból van. Az itt töltött idő nagyon rövid. A személyes tulajdon végül is semmivé válik. Ezek az emberek, amikor meghalnak, porrá válnak. Mégis lelkük élni fog, és sohasem fog meghalni. A lélek az örökkévalóságban továbbra is létezni fog.

Most azt mondom nektek, gyermekeim, egyesítsétek családjaitokat és barátaitokat, mint egységet, közel Szívemhez, mert ha ezt teszitek, akkor az Új Paradicsomot a Földön ezer évig nyugalomban, egységben fogjátok élvezni. Ez az Én Ígéretem mindnyájatok számára. Éljétek felelősségteljesen életeteket. Elsősorban a családjaitokat tegyétek mindennek elé ezen a Földön. Bizalmatokat mindig belém vessétek.

Hozzátok Hozzám családjaitokat. Ha nem akarnak önként jönni, imádkozzatok Hozzám, és Én a szükséges bátorítást megadom nekik. Mindig válaszolni fogok azokra az imákra, melyek a lelkek megmentését kérik.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/egyesitsetek-csaladjaitokat-hogy-elvezhessetek-foldi-uj-paradicsomot

———-

Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

A TI SZÍVETEKBEN FOGOM ÚJJÁÉPÍTENI EGYHÁZAM EGYSÉGÉT

  1. május 2.
    Üzenet egy lélek számára:
    Béke legyen veled! Országom eljövetele hamarosan bekövetkezik, és akaratom is teljesülni fog a Földön éppúgy, ahogy a mennyben 1 , és a ti szívetekben fogom újjáépíteni Egyházam egységét.

Nem várok tovább emberi jóváhagyásra, és menyasszonyomat újból ragyogó dicsőségbe öltöztetem.

Fel fogják oldani a megosztottság átkát. …

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum617.html

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

„14 Amint meghallotta Abrám, hogy unokaöccse fogságba esett, fölfegyverezte háromszáztizennyolc legényét, akik a házánál születtek, és Dánig üldözte őket.

15 Éjszaka azután csapatokra oszoltak, szolgáival együtt rájuk támadt, megverte, és üldözte őket egészen Hóbáig, amely Damaszkusztól északra van.

16 Visszahozott minden jószágot. Visszahozta unokaöccsét, Lótot is jószágával együtt, meg az asszonyokat és a népet is.

17 Miután így megverte Kedorláómert és a vele tartó királyokat, visszatért. Sodoma királya pedig kivonult eléje a Sávé-völgybe, azaz a Király-völgybe.

Ábrahám és Melkisédek

18 Melkisédek, Sálem királya kenyeret és bort vitt ki eléje. Ő a Felséges Isten papja volt,

19 megáldotta őt, és ezt mondta: Áldott vagy Abrám a Felséges Isten előtt, aki a mennyet és a földet alkotta!

20 És áldott a Felséges Isten, mert kezedbe adta ellenségeidet! Abrám pedig tizedet adott neki mindenből.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis%2014:14-20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

 

 

„ A ti választott fegyveretek nem más, mint az Irántam való szeretetetek

  1. július 19. kedd; 23:45

Drága, szeretett leányom, hálásan térsz vissza ahhoz a gyakorlathoz, amely egy rövid időre megszakadt. Ennek eredményeképpen erősebbé fogsz válni, de kérlek, ne feledd, hogy neked minden időben Rám kell összpontosítanod.

Nagyon erőteljes a Szeretetem gyermekeim iránt, és ez egészen más szeretet, mint amiről ebben a világban olyan könnyedén beszélnek. Az Én gyermekeim akkor érzik igazán Szeretetemet, amikor kopogtatásomra ajtót nyitnak. Amikor az ajtójukhoz jövök, akkor két választási lehetőségük van: vagy kinyitják ajtóikat, és beengednek, vagy kizárnak Engem. Amikor valóban megengedik, hogy beléphessek lelkükbe, Szeretetem átjárja a lényüket. Ez egy olyan szeretet, amit úgy találnak, hogy a meglepetés erejével elgyengítheti őket, mert olyan heves vagy olyannyira örömteli, hogy nem tudja őket megállítani abban, hogy másoknak is elmondják a jó hírt.

Az Én szeretett követőim, akik szeretnek Engem, ezt már tudják. Irántam való szeretetetek és odaadásotok által megengedem, hogy szeretetem úgy áradjon ki általatok, hogy az ragályos legyen, és hogy szétterjedjen, hogy a többi lelket átölelhesse. Ha egyszer beengedtek Engem a szívetekbe, a Szentlélek kegyelmével foglak eltölteni benneteket, hogy mindenkinek elmondhassátok, mi is az valójában, amit most el kell mondanom nektek.

Először is: mély gyengédséggel a Szívemben szeretlek benneteket. Másodszor: Szeretetem miatt fogom most a gonoszságot kiirtani a világból, úgy, hogy minden gyermekemet visszavihessem a benneteket örökké szerető Teremtőtök, Isten, az Atya ölelésébe.

Kérlek benneteket, odaadó követőim, ne engedje meg közületek senki sem, hogy félelem költözzön a szívébe, ahogy a Nagyfigyelmeztetés minden héttel egyre csak közeledik, hiszen amikor Irgalmasságom nagy Eseménye bekövetkezik, akkor ti örvendezni fogtok. Mert az Én Ajándékom számotokra az, hogy közelebb kerüljetek Szívemhez, mint ahogy az annak előtte volt. Ez olyan erőssé tesz majd benneteket, hogy minden tétovázás nélkül be fogtok vitorlázni a földi Új Paradicsomba, olyan egyszerű lesz majd az átmenet.

Szeretetem most erősebb, mint valaha, ti pedig, szeretett követőim, tegyetek meg mindent, amit csak tudtok, hogy Szavamat terjesszétek. Használjatok fel mindent, amit csak tudtok, és mondjátok el az embereknek, hogy a Nagyfigyelmeztetésre fel kell készülniük. Ti bátrak vagytok, gyermekeim, és örömet és boldogságot hoztok szomorú Szívemnek, mely minden pillanatban arra vágyik, hogy minden elveszett lélek megmeneküljön.

Most számítok rátok, hogy olyan nagy lendülettel fogtok imádkozni a bűnösökért, ahogyan csak tudtok, akik nem fogják kiállni a Nagyfigyelmeztetés megpróbáltatásait, amelyeknek ki lesznek téve. Menjetek most, Én erős, szerető kis hadseregem. A ti választott fegyveretek nem más, mint Irántam való szeretetetek. Tudni fogjátok szívetekben, hogy Én Vagyok az, aki szól, és Én vagyok az, aki az ajtóitokon kopogtat. Nektek most mindenütt a világon a felszentelt szolgáim ajtóin kell kopogtatnotok, hogy megbizonyosodjatok arról, hogy elolvassák Szent Szavamat.

A ti szerető Megváltótok és Megmentőtök, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/ti-valasztott-fegyveretek-nem-mas-mint-az-irantam-valo-szeretetetek

8 Íme, én elétek tártam ezt a földet. Menjetek hát, és vegyétek birtokba azt a földet, amelyről megesküdött az Úr atyáitoknak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak, hogy nekik és utódaiknak adja.

9 Abban az időben ezt mondtam nektek: Nem tudok egyedül gondot viselni rátok.

10 Istenetek, az Úr, megsokasított benneteket, és most már oly sokan vagytok, mint az égen a csillag.

11 Szaporítson is meg benneteket az Úr, atyáitok Istene ezerszeresen, és áldjon meg, ahogyan megígérte nektek!”

 

 

15 Fogtam tehát törzseitek főembereit, a bölcs és tapasztalt embereket, és elöljáróitokká tettem őket: ezredesekké, századosokká, ötvenedesekké, tizedesekké és felügyelőkké minden törzsben.

16 Bíráitoknak pedig ezt parancsoltam abban az időben: Hallgassátok meg testvéreiteket, és igazságosan ítélkezzetek mindenkinek az ügyében, akár testvérével, akár jövevénnyel van dolga.

17 Ne legyetek személyválogatók az ítélkezésben, a kicsit éppúgy hallgassátok meg, mint a nagyot. Embertől ne tartsatok, mert az ítélet Isten ügye. Ami pedig nektek túl nehéz, azt hozzátok elém, és én meghallgatom azt.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Deuteronomy%201:8-11,%2015-17&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

14 Íme, az Úré, Istenedé az ég és az egeknek egei, a föld és minden rajta levő.

15 Mégis csak a te atyáidat kedvelte meg az Úr, őket szerette, és az ő utódaikat, titeket választott ki valamennyi nép közül. Így van ez ma is.

16 Metéljétek azért körül a szíveteket, és ne legyetek többé kemény nyakúak!

17 Mert Istenetek, az Úr, istenek Istene és uraknak Ura. Ő a nagy, erős és félelmes Isten, aki nem személyválogató, és akit nem lehet megvesztegetni.

18 Igazságot szolgáltat az árvának és az özvegynek, szereti a jövevényt, kenyeret és ruhát ad neki.

19 Szeressétek a jövevényt, mert ti is jövevények voltatok Egyiptom földjén!

20 Az Urat, a te Istenedet féld, őt szolgáld, hozzá ragaszkodj, és az ő nevére esküdj!

21 Őt dicsérje éneked, mert ő a te Istened, aki azokat a nagy és félelmes dolgokat tette veled, amelyeket saját szemeddel láttál.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Deuteronomy%2010:14-21&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

.

.

https://www.oca.org/readings/daily/2021/07/18

———-

Római katolikus:

„2021-07-18

Évközi 16. vasárnap

Kezdőének:
Isten megsegít engem, és az Úr oltalmazója életemnek. Készséges lélekkel áldozom neked, magasztalom nevedet, Uram, mert jó vagy. (Zsolt 53,6.8)

Könyörgés:
Urunk, Istenünk, könyörülj népeden, és add nekünk bőségesen kegyelmed ajándékait, hogy mindenkor élő hittel, reménységgel, szeretettel és állandó éberséggel teljesítsük parancsaidat. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Jeremiás próféta könyvéből
Ezt mondja az Úr:
„Jaj a pásztoroknak, akik veszni hagyják és szétszélesztik legelőm juhait.” Ezért ezt mondja az Úr, Izrael Istene a pásztoroknak, akik népemet vezetik: „Szétszélesztettétek nyájamat, szétkergettétek, s nem törődtek vele. Nos, nekem majd gondom lesz rátok, mégpedig gonosz tetteitek szerint” – mondja az Úr.
„Nyájam maradékát viszont magam gyűjtöm össze azokból az S országokból, ahová elűztem őket: visszahozom őket legelőikre, ott gyarapodni fognak és megsokasodnak. Pásztorokat rendelek föléjük, hogy gondjukat viseljék és legeltessék őket: nem félnek és nem remegnek többé, és egy sem vész el közülük” – mondja az Úr.
„Íme, jönnek napok – mondja az Úr –,amikor igaz sarjat támasztok Dávidnak. Királyként uralkodik majd, bölcsen kormányoz, s gondja lesz az országban a jogra és az igazságra. Az ő napjaiban megszabadul Juda, és biztonságban él Izrael. Ez lesz a neve, amelyen szólítják: Az Úr a mi igazságunk.”
Ez az Isten igéje.
Jer 23,1-6

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom. 9. tónus.
Előénekes: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
Zöldellő mezőkön, terelget engem, * csendes vizekhez vezet, és lelkemet felüdíti.
Hívek: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
E: Az igazság ösvényén vezet engem, * ahogyan ő megígérte.
A halál sötét völgyében sem félek, mert ott vagy vélem, * biztonságot ad vessződ és pásztorbotod.
H: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
E: Számomra asztalt terítettél, * hogy üldözőimet szégyen érje.
Fejemet megkented olajoddal, * serlegemet csordultig megtöltötted.
H: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
E: Jóságod és irgalmad nyomon követ, * életemnek minden napján.
Otthonom lesz az Isten háza, * mindörökké szünet nélkül.
H: Az Úr nékem pásztorom,* ínséget nem kell látnom.
Zsolt 22,1-3a.3b-4.5.6

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből
Testvéreim!
Ti, akik egykor „távol” voltatok, Krisztus Jézusban most „közel” kerültetek, Krisztus vére árán. Ő a mi békességünk, aki a kettőt (Izraelt és a pogányokat) eggyé forrasztotta, és a közéjük emelt válaszfalat ledöntötte, az ellenségeskedést kiküszöbölte saját testében. A törvényt ugyanis parancsaival és rendelkezéseivel együtt érvénytelenítette. Mint békességszerző a két népet magában eggyé, új emberré teremtette, és egy testben mind a kettőt kiengesztelte Istennel kereszthalála által, amellyel az ellenségeskedést megölte. Eljött, hogy békét hirdessen nektek, a távol levőknek, és békét a közel levőknek. Az ő révén van mindkettőnknek szabad utunk az egy Lélekben az Atyához.
Ez az Isten igéje.
Ef 2,13-18

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Juhaim hallgatnak szavamra, * ismerem őket és a nyomomban járnak.” Jn 10,27 – 1D2 tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Abban az időben az apostolok összegyűltek Jézushoz, és beszámoltak mindarról, amit tettek és tanítottak. Ő így szólt hozzájuk: „Gyertek ti is, (menjünk) a pusztaságba egy magányos helyre, hogy pihenjetek egy kicsit!” Mert olyan nagy jövés-menés volt körülöttük, hogy még evésre sem maradt idejük.
Bárkába szálltak tehát és elmentek egy elhagyatott helyre, hogy magukban legyenek. De sokan látták, amikor elmentek, és sokan megtudták. Erre minden városból gyalog odasiettek, és megelőzték őket.
Amikor kiszállt és látta a nagy tömeget, megesett rajtuk a szíve. Olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok. Ezért tanítani kezdte őket sok mindenre.
Ezek az evangélium igéi.
Mk 6,30-34”

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-07-18

Kérlek benneteket, üdvözöljétek a Nagyfigyelmeztetést, mert ennek következtében sok lesz a megtérés

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

„ Ne féljetek, mert a megtérés a szeretet és a béke nagy érzését fogja kiváltani

2011. július 10. vasárnap, 12.10 óra

Drága, szeretett leányom, azoknak a gyermekeimnek, akiknek Üzeneteim félelmet okoznak, s akik nehezen tudják ezeket elfogadni, ezt üzenem:

Hallgassatok most Rám. A gonoszság, ami egyre nő a világban az ember keze által, a bűn által történik. Ez nem mehet így tovább. Kérlek benneteket, ne féljetek, mert ez nem fogja megváltoztatni azokat a terveket, amelyek most folyamatban vannak a gonosz “Egy-Világ-Csoport” által.

Gyermekeim, tudatosítanotok kell önmagatokban, hogy mi történik. Nagyon fontos, hogy minden gyermekem figyelmeztetve legyen ennek a csoportnak az akcióiról és gonosz terveiről.

Kérlek benneteket, üdvözöljétek a Nagyfigyelmeztetést

Nagyfigyelmeztetésem, mely Irgalmasságom nagy Cselekedete, nem más, mint Szeretetem nagy Ajándéka. Ezért kérlek benneteket, üdvözöljétek azt, mert ennek következtében sok lesz a megtérés. A megtérés széles körben el fog terjedni, ezért a szeretet és a béke fokozott érzését idézi elő, ha gyermekeim a nagy esemény által alázatossá válnak.

Aztán az erejűk a megnövekedett számuk nagyságrendjében lesz. Minél több ember hisz majd az Igazságban, annál inkább csökkeni fog az “Új-Világ-Csoport” befolyása. Az imádság, mégpedig a sok imádság, sok csapást háríthat el azok közül, amelyeket rátok akarnak mérni. Tehát soha ne felejtsétek elimádkozni a Szent Rózsafüzért és az Irgalmasság Rózsafüzérét, mert ez a két imádság együttesen fog majd segíteni benneteket az előttetek álló nehézségek egy részének az eltörlésében. Most menjetek, és ne féljetek. Várakozzatok lelkesedéssel egy új kezdetre, egy új békére, amikor a gonoszság örökre meg lesz semmisítve.

Gyermekeim ez az Én Ígéretem a számotokra.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/ne-feljetek-mert-megteres-szeretet-es-beke-nagy-erzeset-fogja-kivaltani

———-

Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

A TI SZÍVETEKBEN FOGOM ÚJJÁÉPÍTENI EGYHÁZAM EGYSÉGÉT

1991. május 2.
Üzenet egy lélek számára:
Béke legyen veled! Országom eljövetele hamarosan bekövetkezik, és akaratom is teljesülni fog a Földön éppúgy, ahogy a mennyben 1 , és a ti szívetekben fogom újjáépíteni Egyházam egységét.

Nem várok tovább emberi jóváhagyásra, és menyasszonyomat újból ragyogó dicsőségbe öltöztetem.

Fel fogják oldani a megosztottság átkát. …

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum617.html

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

Az igazak és az istentelenek sorsa.

3 1Az igazak lelke azonban Isten kezében van, és gyötrelem nem érheti őket. 2Az esztelenek szemében úgy látszott, hogy meghaltak; a világból való távozásukat balsorsnak vélték, 3elmenetelüket megsemmisülésnek. De békességben vannak. 4Mert ha az emberek szemében szenvedtek is, a reményük tele volt halhatatlansággal. 5Kevés fenyítés után nagy jótéteményekben részesülnek, mert Isten próbára tette és magához méltónak találta őket. 6Mint aranyat a kohóban, megvizsgálta és elfogadta őket égőáldozatul. 7Látogatásuk idején majd felragyognak, és olyanok lesznek, mint a szikra, amely a tarlón tovaharapódzik. 8Nemzetek fölött ítélkeznek majd és népeken uralkodnak; s az Úr lesz a királyuk mindörökre. 9Akik benne bíztak, akkor majd megismerik az igazságot, és akik hűek voltak, szeretetben nála maradnak, mert kegyelem és irgalom lesz választottjainak osztályrészük.”

https://szentiras.hu/SZIT/B%C3%B6lcs3,1-9

 

 

„ Ne féljetek, mert a megtérés a szeretet és a béke nagy érzését fogja kiváltani

2011. július 10. vasárnap, 12.10 óra

Drága, szeretett leányom, azoknak a gyermekeimnek, akiknek Üzeneteim félelmet okoznak, s akik nehezen tudják ezeket elfogadni, ezt üzenem:

Hallgassatok most Rám. A gonoszság, ami egyre nő a világban az ember keze által, a bűn által történik. Ez nem mehet így tovább. Kérlek benneteket, ne féljetek, mert ez nem fogja megváltoztatni azokat a terveket, amelyek most folyamatban vannak a gonosz “Egy-Világ-Csoport” által.

Gyermekeim, tudatosítanotok kell önmagatokban, hogy mi történik. Nagyon fontos, hogy minden gyermekem figyelmeztetve legyen ennek a csoportnak az akcióiról és gonosz terveiről.

Kérlek benneteket, üdvözöljétek a Nagyfigyelmeztetést

Nagyfigyelmeztetésem, mely Irgalmasságom nagy Cselekedete, nem más, mint Szeretetem nagy Ajándéka. Ezért kérlek benneteket, üdvözöljétek azt, mert ennek következtében sok lesz a megtérés. A megtérés széles körben el fog terjedni, ezért a szeretet és a béke fokozott érzését idézi elő, ha gyermekeim a nagy esemény által alázatossá válnak.

Aztán az erejűk a megnövekedett számuk nagyságrendjében lesz. Minél több ember hisz majd az Igazságban, annál inkább csökkeni fog az “Új-Világ-Csoport” befolyása. Az imádság, mégpedig a sok imádság, sok csapást háríthat el azok közül, amelyeket rátok akarnak mérni. Tehát soha ne felejtsétek elimádkozni a Szent Rózsafüzért és az Irgalmasság Rózsafüzérét, mert ez a két imádság együttesen fog majd segíteni benneteket az előttetek álló nehézségek egy részének az eltörlésében. Most menjetek, és ne féljetek. Várakozzatok lelkesedéssel egy új kezdetre, egy új békére, amikor a gonoszság örökre meg lesz semmisítve.

Gyermekeim ez az Én Ígéretem a számotokra.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/ne-feljetek-mert-megteres-szeretet-es-beke-nagy-erzeset-fogja-kivaltani

 

15Az igazak azonban örökké élnek, és az Úrban van a jutalmuk, és a Magasságbeli viseli gondjukat. 16Így elnyerik az Úr kezéből a dicsőség országát s a szépség diadémját, mert jobbjával oltalmazza és karjával védelmezi őket. 17Fegyverzetül felölti haragját, és fölfegyverzi a teremtést, hogy bosszút álljon ellenségein. 18Mellvértnek az igazságosságot ölti fel, sisaknak meg fölteszi a csalhatatlan ítéletet. 19Győzhetetlen pajzsul a szentséget veszi fel, 20bősz haragját karddá élesíti; vele harcol az egész világ az esztelenek ellen. 21Elröppennek a villámok jól irányzott nyilai, s a felhőkből, mint jól megfeszített íjból a célba találnak. 22És a parittyákból haragos jégzápor zúdul, és a tenger vizei ellenük tombolnak, és háborogva csapnak össze a folyók árjai. 23A mindenhatóság lehelete fölkel ellenük és forgószél módjára széthányja őket. Az istentelenség így pusztává teszi majd az egész földet, és a bűn felforgatja az uralkodók trónját.

II. A BÖLCSESSÉG MIBENLÉTE, EREDETE, MEGSZERZÉSÉNEK ÚTJA

A királyok keressék a bölcsességet.

6 1Halljátok hát, királyok, és szívleljétek meg, tanuljatok, akik a föld határait kormányozzátok! 2Figyeljetek föl, akik a sokaságon uralkodtok, és büszkék vagytok a népek nagy számára! 3A Mindenható adta nektek a hatalmat és a Magasságbeli az uralmat, s majd számon kéri tetteiteket, és kivizsgálja szándékaitokat.”

https://szentiras.hu/SZIT/B%C3%B6lcs5,15-6,3

 

 

Az igaznak korai halála.

7Az igaznak azonban, ha időnap előtt hal is meg, nyugalomban lesz része. 8Mert a tisztes aggkort nem a hosszú élet adja, nem függ az évek számától. 9Sokkal többet ér az embernek a megfontoltság, mint az ősz haj és a bűntelen élet, mint a magas kor. 10Mivel kedves volt Isten előtt, szerette az Isten, és elvitte, mert bűnösök közt folyt az élete. 11Elragadta, hogy a gonoszság ne ártson értelmének, és az álnokság el ne csábítsa a lelkét. 12Mert a bűn igézete elhomályosítja a jót, és a szenvedély bódulata megrontja az ártatlan lelket. 13Aki korán tökéletes lett, nagy kort ért meg. 14Kedvét találta lelkében az Úr, azért sietett kimenteni a romlottság köréből. Látják ezt az emberek, de nem értik, és nem veszik szívükre, 15hogy kegyelem és irgalom vár az Úr választottjaira és oltalom a szentjeire. „

https://szentiras.hu/SZIT/B%C3%B6lcs4,7-15

…..

…..

…”

https://www.oca.org/readings/daily/2021/07/10

 

———-

Római katolikus:

2021-07-10

14. évközi hét szombat

OLVASMÁNY Mózes első könyvéből
Halála előtt József arra emlékezteti testvéreit, hogy Isten nem feledkezik meg ígéreteiről, és visszavezeti őket az ígéret földjére.
Halálos ágyán Jákob ezt a parancsot adta fiainak: „Ha majd én is őseim sorsára jutok, a heteus Efron mezején levő barlangba temessetek! Abba a barlangba, amely Machpela mezején van, szemben Mambréval, Kánaán földjén, és amelyet Ábrahám vett meg a heteus Efrontól a mezővel együtt temetőbirtokul. Oda temették el Ábrahámot és feleségét, Sárát; oda temették Izsákot és feleségét, Rebekkát; én is oda temettem Leát. A mi birtokunk ez a Het fiaitól vásárolt mező és a rajta levő barlang.” Miután Jákob befejezte a fiainak szóló parancsait, visszafeküdt az ágyra. Azután meghalt, és megtért népéhez.
Mivel atyjuk meghalt, József testvérei félni kezdtek, és azt mondták: „Csak vissza ne emlékezzék József arra a bántalomra, amelyet elszenvedett, és meg ne torolja mindazt a rosszat, amelyet elkövettünk ellene.” Ezért megüzenték neki: „Atyánk azt parancsolta halála előtt, hogy mondjátok meg Józsefnek: »Nagyon kérlek, bocsásd meg testvéreid vétkét és bűnét, amelyet elkövettek ellened.« Mi magunk is kérünk, bocsásd meg azok gonoszságát, akik atyád Istenének a szolgái.” Ennek hallatára József sírásra fakadt.
Ezután elmentek hozzá, és testvérei is arcra borultak előtte, és azt mondták: „Íme, a szolgáid vagyunk!” Ő azonban így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! Vajon ellene szegülhetünk-e Isten akaratának? Ti rosszat forraltatok ellenem, de Isten jóra fordította, hogy felmagasztaljon engem – amint most látjátok –, és sok népet megmentsen. Ne féljetek hát! Én gondoskodom rólatok és gyermekeitekről.” Így vigasztalta őket, és barátságosan és szelíden beszélt hozzájuk.
József Egyiptomban lakott egész családjával együtt. Száztíz esztendőt élt, és látta Efraim fiait harmadíziglen, és Manasszé fiának, Machirnak fiait is térdére vette József.
Ezek után József azt mondta testvéreinek: „Ha én majd halott leszek is, Isten bizonyosan megemlékezik rólatok és erről a földről elvezet benneteket arra a földre, amelyet esküvel ígért Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak.” Majd megeskette őket, és azt mondta: „Bizonyosan rátok tekint az Isten, és akkor erről a helyről vigyétek magatokkal az én csontjaimat is!” József száztíz éves korában halt meg.
Ez az Isten igéje.
Ter 49,29-32;50,15-26a

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Keressétek az Urat, alázatos lelkek, * és szívetek újraéled! (Vö. Zsolt 68,33. – 8. G tónus)
Előénekes: Adjatok hálát az Úrnak, és hívjátok segítségül nevét, * hirdessétek nagy tetteit a nemzetek között.
Énekeljetek és zengjetek zsoltárt neki, * emlegessétek minden csodáját.
Hívek: Keressétek az Urat, alázatos lelkek, * és szívetek újraéled!
E: Dicsekedjetek szent nevével, * az Urat kereső szívek örvendezzenek.
Keressétek az Urat és hatalmas erejét, * keressétek arcát szüntelen.
H: Keressétek az Urat, alázatos lelkek, * és szívetek újraéled!
E: Ti vagytok Ábrahámnak, az ő szolgájának ivadékai, * választottjának, Jákobnak fiai.
Ő a mi Urunk és Istenünk, * ő ítélkezik az egész földön.
H: Keressétek az Urat, alázatos lelkek, * és szívetek újraéled!
Zsolt 104,1-2.3-4.6-7

ALLELUJA
Boldogok vagytok, ha gyalázatot szenvedtek Krisztusért, * mert Isten Lelke nyugszik rajtatok. 1Pét 4,14 – 10. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Krisztus követői bátran nézzenek szembe a nehézségekkel!
Abban az időben Jézus így szólt apostolaihoz:
Nem különb a tanítvány mesterénél, sem a szolga uránál. Elégedjék meg a tanítvány azzal, ha olyan lesz, mint mestere, és a szolga, ha olyan lesz, mint ura! Ha a családatyát Belzebubnak csúfolják, mennyivel inkább háza népét?
Ne féljetek az emberektől! Nincs rejtett dolog, amelyre fény ne derülne, sem titok, amely ki ne tudódnék. Amit én sötétben mondok nektek, azt ti mondjátok el világosban: és amit fülbe súgva hallotok, hirdessétek a háztetőkön!
És ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, de a lelket nem tudják megölni. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, meg a testet is a pokolba taszíthatja.
Egy fillérért ugye két verebet adnak? És mégsem hull a földre egy se közülük Atyátok tudta nélkül! Nektek pedig minden szál hajatokat számon tartják! Ne féljetek hát: sokkal többet értek ti a verebeknél!
Ha valaki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van. De ha valaki megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 10,24-33

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-07-10

———

Tóra:

„Visszatekintés Izráel pusztai vándorlására

1 Ezeket a beszédeket mondta el Mózes egész Izráelnek a Jordánon túl a pusztában, a Szúffal szemben levő síkságon, Párán és Tófel, Lábán, Hacérót és Dí-Záháb között.

2 Tizenegy napig tartott az út a Hórebtől Kádés-Barneáig, a Széír hegyén át.

3 A negyvenedik évben, a tizenegyedik hónap elsején történt, hogy elbeszélte Mózes Izráel fiainak mindazt, amit megparancsolt neki az Úr,

4 miután megverte Szíhónt, az emóriak királyát, aki Hesbónban lakott, meg Ógot, Básán királyát, aki Astárótban lakott, Edrei mellett.

5 Így kezdte Mózes magyarázni ezt a törvényt a Jordánon túl, Móáb földjén:

6 Az Úr, a mi Istenünk, így beszélt hozzánk a Hóreben: Elég sokáig laktatok már e mellett a hegy mellett.

7 Induljatok útnak, és menjetek az emóriak hegyére, meg az azzal szomszédos területekre, a síkságra, a hegyvidékre és a Sefélá-alföldre, a Délvidékre és a tengerpartra, a kánaániak földjére és a Libánonra, a nagy folyamig, az Eufrátesz folyamig.

8 Íme, én elétek tártam ezt a földet. Menjetek hát, és vegyétek birtokba azt a földet, amelyről megesküdött az Úr atyáitoknak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak, hogy nekik és utódaiknak adja.

9 Abban az időben ezt mondtam nektek: Nem tudok egyedül gondot viselni rátok.

10 Istenetek, az Úr, megsokasított benneteket, és most már oly sokan vagytok, mint az égen a csillag.

11 Szaporítson is meg benneteket az Úr, atyáitok Istene ezerszeresen, és áldjon meg, ahogyan megígérte nektek!

12 Hogyan tudnám egyedül magamra vállalni bajaitokat, terheiteket és peres ügyeiteket?

13 Jelöljetek ki törzsenként bölcs, értelmes és tapasztalt embereket, és én elöljáróitokká teszem őket.

14 Ti feleltetek, és azt mondtátok nekem: Helyes, amit mondtál, így kell tenni!

15 Fogtam tehát törzseitek főembereit, a bölcs és tapasztalt embereket, és elöljáróitokká tettem őket: ezredesekké, századosokká, ötvenedesekké, tizedesekké és felügyelőkké minden törzsben.

16 Bíráitoknak pedig ezt parancsoltam abban az időben: Hallgassátok meg testvéreiteket, és igazságosan ítélkezzetek mindenkinek az ügyében, akár testvérével, akár jövevénnyel van dolga.

17 Ne legyetek személyválogatók az ítélkezésben, a kicsit éppúgy hallgassátok meg, mint a nagyot. Embertől ne tartsatok, mert az ítélet Isten ügye. Ami pedig nektek túl nehéz, azt hozzátok elém, és én meghallgatom azt.

18 Így parancsoltam meg nektek abban az időben mindazt, amit tennetek kell.

19 Azután elindultunk a Hórebtől, és bejártuk azt az egész nagy és félelmetes pusztát, amelyet az emóriak hegysége felé vivő úton láttatok, ahogyan megparancsolta nekünk Istenünk, az Úr. Így érkeztünk meg Kádés-Barneába.

20 Ott ezt mondtam nektek: Megérkeztetek az emóriak hegyéhez, amelyet Istenünk, az Úr, nekünk fog adni.

21 Lásd, eléd tárta ezt a földet Istened, az Úr. Vonulj ellene, és vedd birtokodba, ahogyan meghagyta az Úr, atyáid Istene. Ne félj, és ne rettegj!

22 Akkor hozzám jöttetek mindnyájan, és ezt mondtátok: Küldjünk előre embereket, hogy kikémleljék az országot, és hozzanak nekünk hírt, hogy melyik úton kell felvonulunk,hogy milyenek azok a városok, amelyekbe be kell vonulnunk.

23 Jónak láttam ezt, és kiválasztottam tizenkét férfit, minden törzsből egyet.

24 Ezek elindultak, fölmentek a hegyvidékre, eljutottak az Eskól-völgyig, és kikémlelték azt.

25 Szedtek annak a földnek a gyümölcséből, és elhozták nekünk. Hírt is hoztak nekünk, és ezt mondták: Jó földet akar nekünk adni Istenünk, az Úr.

26 Ti azonban nem akartatok felvonulni ellene, hanem fellázadtatok Isteneteknek, az Úrnak a parancsa ellen.

27 Zúgolódtatok sátraitokban, és ezt mondtátok: Gyűlöl bennünket az Úr; azért hozott ki Egyiptomból, hogy most az emóriak kezébe adjon, és elpusztítson bennünket.

28 Hova is vonulnánk? Testvéreink elcsüggesztették szívünket, amikor ezt mondták: Nagyobb és szálasabb nálunk az a nép, városaik nagyok, és falaik az égig érnek, sőt még Anák-fiakat is láttunk ott.

29 Akkor ezt mondtam nektek: Ne ijedjetek meg, és ne féljetek tőlük!

30 Istenetek, az Úr, aki előttetek jár, harcolni fog értetek éppúgy, ahogyan Egyiptomban tette veletek, szemetek láttára.

31 A pusztában is láttad, hogy úgy vitt téged Istened, az Úr, ahogyan fiát viszi az ember, az egész úton, amelyen jártatok, míg el nem érkeztetek erre a helyre.

32 Ennek ellenére sem hittetek Istenetekben, az Úrban,

33 aki előttetek járt az úton, éjjel tűzben, nappal felhőben, és kiszemelte azt a helyet, ahol táboroznotok kellett, és megmutatta az utat, amelyen járnotok kellett.

34 Amikor az Úr meghallotta hangoskodásotokat, felháborodott, és ilyen esküt tett:

35 Senki sem látja meg ezek közül az emberek közül, ebből a gonosz nemzedékből azt a jó földet, amelyről megesküdtem atyáitoknak, hogy odaadom.

36 Csak Káléb, Jefunne fia fogja meglátni azt, neki és fiainak adom azt a földet, amelyet bejárt, mivel ő hűséges maradt az Úrhoz.

37 Rám is megharagudott az Úr miattatok, és azt mondta: Te sem mégy be oda.

38 Józsué, Nún fia, aki melletted áll, ő megy majd be oda. Őt erősítsd, mert ő fogja szétosztani az örökséget Izráelnek.

….

.…

…”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Deuteronomy+1%3A1-3%3A22&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

Ne féljetek, mert a megtérés a szeretet és a béke nagy érzését fogja kiváltani

2011. július 10. vasárnap, 12.10 óra

Drága, szeretett leányom, azoknak a gyermekeimnek, akiknek Üzeneteim félelmet okoznak, s akik nehezen tudják ezeket elfogadni, ezt üzenem:

Hallgassatok most Rám. A gonoszság, ami egyre nő a világban az ember keze által, a bűn által történik. Ez nem mehet így tovább.

Gyermekeim, tudatosítanotok kell önmagatokban, hogy mi történik. Nagyon fontos, hogy minden gyermekem figyelmeztetve legyen ennek a csoportnak az akcióiról és gonosz terveiről.

Kérlek benneteket, üdvözöljétek a Nagyfigyelmeztetést

Nagyfigyelmeztetésem, mely Irgalmasságom nagy Cselekedete, nem más, mint Szeretetem nagy Ajándéka. Ezért kérlek benneteket, üdvözöljétek azt, mert ennek következtében sok lesz a megtérés. A megtérés széles körben el fog terjedni, ezért a szeretet és a béke fokozott érzését idézi elő, ha gyermekeim a nagy esemény által alázatossá válnak. …”

„Izráel bűne és büntetése

1 Ézsaiásnak, Ámóc fiának látomása, amelyet akkor látott Júdáról és Jeruzsálemről, amikor Uzzijjá, Jótám, Áház és Ezékiás voltak Júda királyai.

2 Halljátok meg, egek, figyelj ide, föld, mert az Úr szól: Fiaimat fölneveltem, fölmagasztaltam, de ők elpártoltak tőlem!

3 Az ökör ismeri gazdáját, a szamár is urának jászlát, de Izráel nem ismer, népem nem ért meg engem.

4 Jaj, vétkes nemzet, bűnnel terhelt nép! Gonosz utódok, romlott fiak! Elhagyták az Urat, megvetették Izráel Szentjét, elfordultak tőle!

5 Minél több verést kaptok, annál jobban ellenkeztek! Egészen beteg már a fej, egészen gyenge már a szív.

6 Tetőtől talpig nincs rajta ép hely, csupa zúzódás, kék folt és gennyes seb. Nem nyomták ki, nem kötözték be, olajjal sem gyógyították.

7 Országotok pusztaság, városaitokat fölperzselték, földeteket szemetek láttára idegenek tarolták le, pusztaság, mint ahol idegenek dúltak.

8 Olyan maradt Sion leánya, mint kunyhó a szőlőben, mint csőszház az uborkaföldön, vagy mint egy ostromlott város.

9 Ha a Seregek Ura nem hagyott volna néhány menekültet, olyanok lennénk, mint Sodoma, Gomorához hasonlítanánk.

Az áldozat nem elég, meg kell térni

10 Halljátok az Úr igéjét, Sodoma vezetői! Figyeljetek Istenünk tanítására, Gomora népe!

11 Mit kezdjek a sok véresáldozattal? – mondja az Úr. Elegem van az égőáldozati kosokból, a hízott marhák kövérjéből! A bikák, bárányok és bakok vérében nem telik kedvem.

12 Ki kívánja tőletek, hogy eljöjjetek, hogy megjelenjetek előttem, és tapossátok udvaromat?

13 Ne hozzatok többé hazug áldozatot, még a füstjét is utálom! Újhold, szombat, ünnepi összejövetel? Nem tűröm együtt a bűnt és ünneplést!

14 Újholdjaitokat és ünnepeiteket gyűlölöm én, terhemre vannak, fáraszt elviselni.

15 Ha felém nyújtjátok kezeteket, eltakarom szemem előletek; bármennyit is imádkoztok, én nem hallgatom meg: vér tapad a kezetekhez!

16 Mossátok tisztára magatokat! Vigyétek el szemem elől gonosz tetteiteket! Ne tegyetek többé rosszat!

17 Tanuljatok jót tenni, törekedjetek igazságra, térítsétek jó útra az erőszakoskodót! Védjétek meg az árvák jogát és az özvegyek peres ügyét!

Isten ítélettel tisztítja meg népét

18 Jöjjetek, szálljunk vitába! – mondja az Úr. Ha vétkeitek skarlátpirosak is, hófehérekké válhattok, ha vörösek is, mint a bíbor, fehérekké lehettek, mint a gyapjú.

19 Ha készségesen hallgattok rám, élhettek az ország javaival.

20 De ha vonakodva elpártoltok tőlem, fegyver pusztít el titeket. Az Úr szája szólt.

21 Milyen paráznává lett a hűséges város! Jogossággal volt tele, igazság lakott benne, most pedig gyilkosok!

22 Ezüstöd salakká lett, tiszta borod vízzel keveredett.

23 Vezéreid megátalkodottak, tolvajok barátai. Mindegyik szereti a megvesztegetést, ajándékot hajhász. Az árvák igazát nem védik, az özvegy peres ügye nem kerül eléjük.

24 Azért így szól az Úr, a Seregek Ura, Izráel erős Istene: Majd elégtételt veszek ellenfeleimen, bosszút állok ellenségeimen!

25 Ellened fordítom kezemet, kiolvasztom salakodat, mint a lúg, eltávolítok belőled minden ónt.

26 Megint olyan bírákat adok, mint régen, és olyan tanácsadókat, mint kezdetben. Akkor majd így neveznek: Igaz város, hűséges város!

27 Sion ítélettel váltatik meg, megtérői igazság által.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+1%3A1+-+1%3A27&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.hebcal.com/sedrot/devarim-20210717

Mivel pénzeteket ellenőrizni fogják, nehéz lesz számotokra megvédeni a tulajdonra, az élelemre és az egészségre vonatkozó jogaitokat

VAX ‘n’ CHIPS: Boomers Stayin’ Safe is the New Normal

https://www.youtube.com/watch?v=wUR7DlsMaVA&t=1150s

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

„ Az Örök Atya meg fogja akadályozni az Új Világhatalmat gyermekei végső üldöztetésében

2011. július 8. péntek; 15:30

Drága, szeretett leányom, belátom, hogy ez a munka nagy áldozatot követel tőled, és hogy még egy hét pihenésre lenne szükséged, de hallgasd meg, amit mondanom kell neked.

Mondd meg gyermekeimnek, hogy ébredjenek fel, és vegyék észre azt a nyugtalanságot, amely most a világot jellemzi, ahol a pénzügyi válság elhatalmasodott. Mondd meg nekik, habár részben az emberek kapzsisága okozta az eladósodást, mégis a bankok válságát az Egy- Világhatalom szándékosan tervezte meg.

Sokan, akik ezt az üzenetet olvassák, mosolyogni fognak, és ezt a tényt megkérdőjelezik, de tudniuk kell azt, hogy ha nem állnak fel, és nem védik meg a jogaikat, akkor kényszerítve lesznek arra, hogy elfogadják a Fenevad bélyegét, csakhogy hozzájuthassanak a pénzükhöz.

Az új Világpénznem egy hitetlen világot fog jelképezni

Az új Világpénznemet, amely egy hitetlen közösséget jelképez, azért agyalták ki, hogy ellenőrizhessenek benneteket. Aztán, ahogy ez megtörtént, azzal fognak próbálkozni, hogy az élelemtől is megfosszanak benneteket. Abban az esetben, ha most nem ismerik el gyermekeim ezt a valóságot, akkor, amint az új Világhatalom szabadkőműves erői ellenőrizni fogják őket, teljesen védtelenek lesznek.

Készítsd fel most gyermekeimet, mert hiába fog a Nagyfigyelmeztetés milliókat megtéríteni, beleértve azokat is, akik hűségesek az Egy- Világhatalomhoz, mégsem fogják tudni a sátán gonosz rabszolgáit és az Antikrisztust megállítani. Mivel pénzeteket ellenőrizni fogják, nehéz lesz számotokra megvédeni a tulajdonra, az élelemre és az egészségre vonatkozó jogaitokat, ezt a három dolgot, amelyekért ők lesznek a felelősek, ha ti már most nem kezdtek el velük szemben ellenállást tanúsítani. Állítsátok meg vezetőiteket pályafutásaikon. Ne engedjétek, hogy zsarnokoskodjanak fölöttetek. Ha elegen lesznek olyanok közületek, akik éberek ezzel a gonosz szörnyűséges tervvel szemben, akkor másokat is figyelmeztetni tudtok.

Már most gondoskodjatok élelmiszer tartalékaitokról

Már most gondoskodjatok élelmiszer tartalékaitokról. Termesszetek és vegyetek magokat, ami életben tart majd benneteket. Vegyetek ezüst, vagy arany érméket, amivel megvásárolhatjátok a legszükségesebbeket. A legfontosabb: keressetek olyan helyeket, ahol csoportokként találkozhattok, hogy Szentmisét tarthassatok, mert idővel templomaitokat az alapjukig leégetik.

A sátán kegyencei olyanok, mint a hangyák, ezrével szaporodnak

Sohase vegyétek fel a fenevad bélyegét, vagyis a chipet. Imádkozzatok, imádkozzatok, hogy otthonaitokra olyan különleges áldás szálljon, hogy védelmet nyújtson a hadsereg ellen, amely azzal fog próbálkozni, hogy kicsalogasson otthonaitokból. A sátán kegyencei olyanok, mint a hangyák. Ők óránként ezrével szaporodnak. Nektek, gyermekeim, imádkoznotok kell, hogy legyőzhessétek azon gonosztettek sorozatát, amelyek az egy Új- Világhatalom tervében lesznek, mely szerint arra fognak törekedni, hogy a világot ellenőrizhessék. Gondoskodjatok arról, hogy otthonaitokban szentelt gyertya legyen. Most szerezzetek be tartalékot, mert ezek majd a védelem világosságában fognak tartani benneteket. Ha nem akartok ennek a förtelmes tannak a rabszolgái lenni, akkor most kell mindent megterveznetek.

Vegyetek gázfőzőt, takarókat, szárított és konzerv ételeket, víztisztító tablettákat, gyertyákat szentképekkel együtt, hogy életben tartsanak benneteket és családjaitokat a büntetés idején, ami a Nagyfigyelmeztetést követi.

Az imák máris meggyengítették a nagy büntetés hatásait, de nektek, gyermekeim, minden időben ébernek kell lennetek. Azáltal, hogy elővigyázatosan felkészültök, ezzel a túléléseteket biztosítjátok a nagy bombázások idején, ami vezérelve lesz, és sokkal rosszabb lesz, mint az, amit annak idején a sátán uralma alatt Hitler tanítványai tettek a zsidókkal.

Szívleljétek meg nyugalommal ezt a figyelmeztetést. Abban az esetben, ha idejében előkészültök, akkor megkímélitek magatokat azoktól a megbotránkoztató dolgoktól, amelyeket az Új- Világhatalom tervez. Mindazoknak, akik ebbe az Új- Világhatalomba belebonyolódtak, azt mondom: Hallgassatok meg Engem. Bánjatok meg mindent. Úgy méltányoljátok a Nagyfigyelmeztetést, mint amit felkínál nektek: egy lehetőséget arra, hogy hátat fordítsatok a sátánnak és a Pokol tüzének.

Tanács az Egyház szolgáinak

Felszentelt szolgáim, a következőkről kell tudósítanom benneteket: szegezzétek Rám szemeiteket, és imádkozzatok a Szentlélekhez, hogy éberen tartson benneteket, úgy, hogy a hamis prófétát felismerjétek, amint az köztetek megjelenik. Aztán csoportokba kell tömörülnötök, és biztosítanotok kell, hogy gyermekeim az üldöztetés idején a Szent Eucharisztiában részesülhessenek.

Atyám keze készen áll arra, hogy nagy erővel sújtson le mindazokra a gonosz és arrogáns bankvezetőkre, és a nyugati és keleti hatalmak vezetőire, akik titokban azt tervezik, hogy célzottan hogyan ellenőrizhessenek benneteket. Az Örök Atya mindent el fog pusztítani nyomdokaikban, hogy megakadályozza őket a végső üldöztetésben, amelyet ők az Ő gyermekei ellen terveznek. Ezt nem fogja jóváhagyni.

Ne feledjétek, gyermekeim, Isten, az Örök Atya, mindnyájatokat meg akar menteni. Türelme végképp elfogyott. Ő még az utolsó pillanatban is elfogadja mindazok bocsánatkérését, akik Hozzá fordulnak. Azonban, most meg kell állítania azt a gonosz rendszert, ami maga a rettegés, mert ezzel ártani akarnak maradék Teremtményeinek.

Mindezt szeretetből teszi gyermekei iránt, hogy azok is tudják, akik azt szokták mondani, hogy Isten, az Atya nem lehet haragos, hiszen Ő mindenkit szeret. Igen, Ő haragos, és jogos a Haragja azért a gonosz igazságtalanságért, amelyet drága családja ellen követnek el. Még egyszer egyesíteni fogja gyermekeit, hogy végre békében élhessenek az egész örökkévalóságban.

Gyermekeim, ne feledjétek észrevenni azokat a jeleket, amelyek körbevesznek benneteket: a háborúk sokaságát, a pénz hiányát, az élelmiszer hiányát, az egészségügyi szolgáltatás hiányát, és fogadjátok el ezt úgy, mint az ördög művét. Ez nem Isten, az Örök Atya műve.

Ezt a viselkedési módot már nem fogja elfogadni. Legyetek hálásak cselekedetéért, mert ha nem avatkozna be, akkor az egész Teremtése elpusztulna, és ezt Ő nem fogja megengedni, hogy megtörténjen.

A ti szerető Jézusotok, Az emberiség Megváltója, a Világ Megmentője”

https://masodikeljovetel.hu/az-orok-atya-meg-fogja-akadalyozni-az-uj-vilaghatalmat-gyermekei-vegso-uldozteteseben

———-

Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

A TI SZÍVETEKBEN FOGOM ÚJJÁÉPÍTENI EGYHÁZAM EGYSÉGÉT

1991. május 2.
Üzenet egy lélek számára:
Béke legyen veled! Országom eljövetele hamarosan bekövetkezik, és akaratom is teljesülni fog a Földön éppúgy, ahogy a mennyben 1 , és a ti szívetekben fogom újjáépíteni Egyházam egységét.

Nem várok tovább emberi jóváhagyásra, és menyasszonyomat újból ragyogó dicsőségbe öltöztetem.

Fel fogják oldani a megosztottság átkát. …

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum617.html

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

„22 Hiszen tudjuk, hogy az egész teremtett világ együtt sóhajtozik és együtt vajúdik mind ez ideig.

23 De nem csak ez a világ, hanem még azok is, akik a Lélek első zsengéjét kapták, mi magunk is sóhajtozunk magunkban, várva a fiúságra, testünk megváltására.

24 Mert üdvösségünk reménységre szól. Viszont az a reménység, amelyet már látunk, nem is reménység; hiszen amit lát valaki, azt miért kellene remélnie?

25 Ha pedig azt reméljük, amit nem látunk, akkor állhatatossággal várjuk.

26 Ugyanígy segít a Lélek is a mi erőtlenségünkön. Mert amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell, de maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal.

27 Aki pedig a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek gondolata, mert Isten szerint jár közben a megszenteltekért.”

 

 

„ Az Örök Atya meg fogja akadályozni az Új Világhatalmat gyermekei végső üldöztetésében

2011. július 8. péntek; 15:30

Készítsd fel most gyermekeimet, mert hiába fog a Nagyfigyelmeztetés milliókat megtéríteni, beleértve azokat is, akik hűségesek az Egy- Világhatalomhoz, mégsem fogják tudni a sátán gonosz rabszolgáit és az Antikrisztust megállítani. Mivel pénzeteket ellenőrizni fogják, nehéz lesz számotokra megvédeni a tulajdonra, az élelemre és az egészségre vonatkozó jogaitokat, ezt a három dolgot, amelyekért ők lesznek a felelősek, ha ti már most nem kezdtek el velük szemben ellenállást tanúsítani. Állítsátok meg vezetőiteket pályafutásaikon. Ne engedjétek, hogy zsarnokoskodjanak fölöttetek. Ha elegen lesznek olyanok közületek, akik éberek ezzel a gonosz szörnyűséges tervvel szemben, akkor másokat is figyelmeztetni tudtok. …”

https://masodikeljovetel.hu/az-orok-atya-meg-fogja-akadalyozni-az-uj-vilaghatalmat-gyermekei-vegso-uldozteteseben

 

23 Ha pedig üldöznek az egyik városban, meneküljetek a másikba. Bizony, mondom néktek: még végig sem járjátok Izráel városait, mire eljön az Emberfia.”

24 “A tanítvány nem feljebbvaló a mesterénél, sem a szolga az uránál.

25 Elég a tanítványnak, hogy olyanná legyen, mint a mestere, és a szolgának, mint az ura. Ha a ház urát Belzebubnak nevezték el, mennyivel inkább háza népét?”

26 “Tehát ne rettenjetek meg tőlük! Mert nincs olyan rejtett dolog, amely le ne lepleződnék, és olyan titok, amely ki ne tudódnék.

27 Amit a sötétségben mondok nektek, azt a világosságban mondjátok el; amit fülbe súgva hallotok, azt a háztetőkről hirdessétek.

28 Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket meg nem ölhetik. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, meg a testet is el tudja pusztítani a gyehennában.”

29 “Ugye, a verébnek párja egy fillér, és egy sem esik le közülük a földre Atyátok tudtán kívül?

30 Nektek pedig még a hajatok szálai is mind számon vannak tartva.

31 Ne féljetek tehát: ti sok verébnél értékesebbek vagytok.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Romans+8%3A22-27%3B+++++Matthew+10%3A23-31&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/07/08

 

———-

Római katolikus:

2021-07-08

14. évközi hét csütörtök

OLVASMÁNY Mózes első könyvéből
Józsefet a Gondviselés vezérelte Egyiptomba, hogy általa meneküljenek meg testvérei.
Amikor a kis Benjámin zsákjában megtalálták az ezüst poharat, Júda közelebb lépett Józsefhez, és bizalommal így szólt: „Kérlek, uram, hadd szóljon szolgád egy szót hozzád! Ne haragudj szolgádra, hiszen te egyenlő vagy a fáraóval. Amikor uram azt kérdezte szolgáitól, hogy van-e atyátok vagy testvéretek, mi azt feleltük az én uramnak: »Van nekünk egy idős atyánk és egy fiatal öcsénk, aki az ő öregségében született. Ennek a bátyja meghalt, így egyedül maradt meg anyjától, és atyja nagyon szereti.« Te akkor azt mondtad szolgáidnak: »Hozzátok el hozzám, hadd lássam saját szememmel! Ha legkisebb öcsétek nem jön el veletek, többé nem kerülhettek a színem elé.«
Mi akkor fölmentünk atyánkhoz, a te szolgádhoz, és elmondtuk neki az én uram szavait. Amikor aztán azt mondta atyánk: »Menjetek, vegyetek egy kis élelmet!« – mi azt válaszoltuk neki: »Nem mehetünk. Csak ha velünk jön a legkisebb öcsénk is, akkor megyünk el; mert a színe elé se juthatunk annak az embernek, ha a legkisebb öcsénk nem lesz velünk.« Erre azt mondta atyánk: »Ti is tudjátok, hogy csak két fiam született attól a feleségemtől. Az egyik eltávozott tőlem, és én azt gondoltam, bizonyára vadállat tépte szét. Nem is láttam többé a mai napig. Ha ezt is elviszitek tőlem, és valami baj éri, ősz fejemet a bánattal ti juttatjátok a sírba.«”
Ekkor József már nem tudta magát tovább türtőztetni a körülötte álló sok ember előtt, ezért megparancsolta: „Menjen ki mindenki!” Nem is maradt senki vele, amikor József megismertette magát testvéreivel.
Aztán hangos sírásra fakadt, úgyhogy meghallották az egyiptomiak, sőt meghallotta a fáraó háza is. József azt mondta testvéreinek: „Én vagyok József. Él-e még atyám?” De testvérei úgy megrémültek, hogy felelni sem tudtak.
Akkor József azt mondta testvéreinek: „Jöjjetek közelebb hozzám!” Amikor közelebb léptek, azt mondta: „Én vagyok József, a ti testvéretek, akit eladtatok Egyiptomba. De most már ne bánkódjatok, és ne rémüldözzetek, hogy engem eladtatok, mert azért küldött ide az Isten előttetek, hogy életben maradjatok.”
Ez az Isten igéje.
Ter 44,18-21.23b-29;45,1-5

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Emlékezzetek a csodás tettekre, * melyeket Isten művelt. (5a. vers. – 8. G tónus)
Előénekes: Éhséget támasztott egykor a földön, * és elpusztított minden falat kenyeret.
De elküldött előttük egy férfit, Józsefet, * akit rabszolgának adtak el.
Hívek: Emlékezzetek a csodás tettekre, * melyeket Isten művelt.
E: Lábát bilincsbe verték, * nyakát vasba szorították,
amíg be nem teljesedett, amit mondott, * amíg nem igazolta őt az Úr szava.
H: Emlékezzetek a csodás tettekre, * melyeket Isten művelt.
E: A király üzent, hogy oldják föl bilincsét, * a népek fejedelme tette szabaddá.
Megtette őt házának urává, * és minden vagyona fölé rendelte.
H: Emlékezzetek a csodás tettekre, * melyeket Isten művelt.
Zsolt 104,16-17.18-19.20-21

ALLELUJA
Közel van az Isten országa, * tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban. Mk 1,15 – 2. tónus.

EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Az apostolok ingyen kapták hatalmukat Istentől. Ingyen kell azt gyakorolniuk.
Jézus e szavakkal küldte a nép közé apostolait:
Menjetek, és hirdessétek, hogy közel van a mennyek országa! Gyógyítsatok betegeket, támasszatok fel halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, és űzzetek ki ördögöket! Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok! Ne legyen övetekben se arany, se ezüst, se rézpénz! Ne vigyetek magatokkal úti tarisznyát, se két ruhát, se sarut, se botot! Méltó ugyanis a munkás a kenyerére.
Ha egy városba vagy faluba érkeztek, érdeklődjetek, hogy ki az, aki méltó arra, hogy nála maradjatok, amíg csak el nem távoztok! Amikor pedig beléptek a házba, köszöntsétek a ház népét. Ha érdemes rá a ház, akkor a békétek rászáll; ha pedig érdemtelen, akkor békétek visszaszáll rátok.
Ha valaki nem fogad be titeket, sem szavatokra nem hallgat, akkor menjetek ki a házból, de még a városból is, és rázzátok le a port a lábatokról! Bizony, mondom nektek: Szodoma és Gomorra földjének tűrhetőbb sorsa lesz az ítélet napján, mint annak a városnak.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 10,7-15

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-07-08