Címke: modernizmus

Ellenségeim sok laikus embert fognak színre léptetni, és megtanítják nekik, hogyan kell evangelizálni

Igazság Könyve:
2014. szeptember 14. vasárnap, 17:45

 

Drága szeretett leányom, jöjjön, aminek jönnie kell, Isten Igaz Szava továbbra is életben fog maradni, jóllehet azt Egyházamnak csupán csak egy maradéka fogja támogatni.

A megjövendölt hamis próféták nagy számban fognak fellépni, hogy hazugságokat terjesszenek egy félrevezető globális evangelizálás keretében. Őket éppen azok fogják felhatalmazni, akik azt állítják, hogy Engem képviselnek, hogy milliókat csábítsanak földi Szent Egyházamnak egy általuk létrehozott új, úgynevezett modernizált változatába. Ó, mennyire félre fogják vezetni azt a sok embert Igémnek általuk elferdített változatával, mely számos eretnekséget fog álcázni. Csak azok, akiknek éles elméjük van, fogják felismerni ezeket a hazugságokat, mert gondosan el fogják rejteni azokat a hamis tanban, amelyre úgy fognak tekinteni, mint egy kis friss szellőre. *

Sok dicsérettel fogják elhalmozni ellenségeimet, akik beszivárogtak Egyházamba, hogy felkészítsék azt az antikrisztus érkezésére. Ők a nyilvános összejöveteleiken nagy lármát fognak csapni, és miközben hazugságaikkal átkozni fognak Engem, valótlan kijelentéseket is fognak tenni Rólam – arról, Aki valójában Vagyok; Örök Atyámmal való kapcsolatomról és Istenségemről. Az Igazságot össze fogják vegyíteni a hazugságokkal, hogy megtévesszék a Keresztényeket, mert attól félnek, hogy olyannak fogják látni őket, mint amilyenek valójában.

Ellenségeim sok laikus embert fognak színre léptetni, és megtanítják nekik, hogyan kell evangelizálni. Sokan a fenevad készséges edényeivé fognak válni, aki a Pokol tanaival fogja megtölteni őket. Nektek, szeretett követőim, mindent meg kell kérdőjeleznetek, amiről ők azt mondják, hogy meg kellene hallgatnotok, és amelyről ellenségeim azt fogják nektek mondani, hogy ezek azért vannak, hogy új életet adjanak a Szentírásban foglalt Igének. Ezek a hamis próféták új imákat fognak adni nektek, amelyek sérteni fognak Engem, és káromolni fogják Istenségemet. Ahogy milliók felállnak majd, és imádkozni fogják ezeket az új imákat, úgy fognak tenni a hamis próféták is. Ők arra fogják tanítani Isten gyermekeit, hogyan bálványozzák a fenevadat a vallási szertartás egy új formája által. Ez az új vallási szertartás, mely a fenevadat tiszteli, az egy- világegyházba fogja vezetni azokat, akik a hamis prófétákat követik.

Azok a felszentelt szolgáim, akik elég gyorsan meg fogják érteni azt a fondorlatos tervet, amellyel követőimet megtéveszti, tehetetlennek fogják érezni magukat. Sokan be fognak dőlni a csalásnak, és mivel oly kevés hitük van, alig foglalkoznak majd azzal, hogy elolvassák az új hamis tant; ennek köszönhetően úgy fogják azt bevezetni, hogy kevés ellenállásba fog ütközni.

Amikor Igémet meggyalázzák, abból semmi jó nem fog származni, hanem a gonoszság fog növekedni. A lelki üdvötök érdekében figyelmeztetlek benneteket, és hogy felkészítselek titeket az emberi történelem legnagyobb hitehagyására, mely fel fogja falni Isten Igéjét.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/ellensegeim-sok-laikus-embert-fognak-szinre-leptetni-es-megtanitjak-nekik-hogyan-kell-evangelizalni

* “… Mintha friss tavaszi szellő fújdogálása indult volna meg az egyházban. …” 
 

2014. szeptember 13. szombat 22:50

Azoknak mondom, akiket azzal fognak megkísérteni, hogy engedjenek a hamis tannak: Figyelmeztetlek benneteket, hogy nemcsak kenyéren él az ember, azonban élhet csak az Igéből, mely Isten Szájából jön.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/sok-hamis-profeta-fog-kiemelkedni-hitszonokok-kozul

 
 
 
————-
Igaz élet Istenben:

A SZENT KERESZT FELMAGASZTALÁSA
 

FIGYELMEZTETEM AZOKAT, AKIK KINEVETIK A LELKET

1988. szeptember 5.(Ma korán reggel megmondta az Úr, hogy hamarosan visszautasít néhány helybeli pap.)

Uram, valóban megint visszautasít néhány pap? Uram?

Én vagyok. Ne félj, hamarosan mindenre fény derül, és azok, akik visszautasítottak téged, és nem akarnak üzenetemben hinni, “bocsánatért fognak imádkozni az Atyához. Vassula, ha vakok lettek volna, meggyógyítottam volna őket, de ők azt állítják, hogy “látnak”. Ugyanazoktól a vak vezetőktől származnak, abból az időből, amikor a Földön voltam. Ha földi életem idején éltek volna, akkor azok között lettek volna, akik keresztre feszítettek, akik a prófétákat megkövezték és elhallgattatták. Mi a különbség a mostani és az akkori helyzet között? Azt állítják, hogy hisznek bennem, de visszautasítják azt, ami a Lélektől származik. Ezáltal újból elutasítanak engem. Te éntőlem származol üzenetemmel együtt, de ők is jeleket kérnek, bizonyítható jeleket, ahogy a farizeusok és az írástudók. Készülődj gyermekem, készítsd hátadat, mert megkorbácsolnak! Én, az Ur, megengedtem nekik, hogy megkorbácsolják hátamat, így te is nyújtsd oda nekik a tiedet. Hadd ismételjék meg tévedésüket, ha nem akarnak meghallani. Engem, az Urat, visszautasítottak, és végül felszegeztek a fára.  Légy tehát te is engedelmes, és oszd meg velem keresztemet! Ma éppen úgy van, mint tegnap. Bárkit küldök, tüzetesen megvizsgálják, üldözik vagy visszautasítják. Szakadatlanul vérét ontják azoknak, akiket én küldök, Ábel vérétől kezdve e nemzedék! Ahogy az írástudókat és farizeusokat figyelmeztettem, úgy figyelmeztetem ma azokat, akik üzenetvivőimet üldözik és elítélik Szavamat. Figyelmeztetem azokat, akik kinevetik a Lelket. Újból figyelmeztetem őket, hogy maguk ellen tanúskodnak, egyikük sem változott meg. Művük ugyanolyan maradt, gondolkodásmódjuk ellenük beszél:
Vezetők! Ti ugyan lelki üzenetekről prédikáltok, mégis semmibe veszitek azt, ami a Lélektől származik! Vezetők! Ti ugyan testemmel tápláljátok bárányaimat, de távol tartjátok tőlük Véremet!1 Elfelejtettétek tanításaimat? Vassula, éreztetni fogom veled töviseimet. Éreztetni fogom, hogy mennyire uralkodik a racionalizmus ezeknek a papoknak a szívében. Kiteszlek támadásaiknak. Kenyeremmel táplállak. Légy velem egy! Érezd töviseimet, és érezd magadénak a töviseket, hadd szúrja keresztül a te lelkedet is minden szög, ahogy engem keresztül szúrt. Figyelmeztettelek, készülj fel a korbácsolásra! Ne feledd azonban, hogy az én hátamat is érik azok az ütések, és bármit tesznek veled, azt velem is teszik.  Mi ketten? 

Igen Uram. ”

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum323.html

 
 
—-———
Római katolikus:
09-14A Szent Kereszt felmagasztalása

Amikor ez az ünnep nem vasárnapra esik, az evangélium előtt csak egy olvasmány van; bármelyiket választhatjuk az alábbi kettő közül

OLVASMÁNY a Számok könyvéből
Akik a Felfüggesztettre néznek, meggyógyulnak.
Az Egyiptomból való kivonulás idején a választott nép elhagyta a Hór hegyét, és Edom földjét megkerülve a Vörös-tenger felé haladt.
A nép azonban belefáradt a vándorlásba, és zúgolódni kezdett Isten és Mózes ellen:
„Miért hoztál ki minket Egyiptomból, azért, hogy meghaljunk itt a pusztában? Nincsen kenyér, nincsen ivóvíz, és unjuk már e semmit érő manna-étket is!”
Az Úr ekkor mérges kígyókat küldött a népre, s ezek megmarták őket, úgyhogy Izrael fiai közül sokan meghaltak.
Erre Mózes elé járultak, és így kérlelték őt: „Vétkeztünk, lázadoztunk Isten ellen és teellened. Imádkozzál, hogy a kígyókat vegye el tőlünk az Úr!”
Mózes tehát közbenjárt a népért, és az Úr így válaszolt: „Csináltass egy rézkígyót, és tűzd ki jelül egy fára. Akit marás ért és rátekint, az életben marad.”
Csináltatott is Mózes egy rézkígyót, és kitűzte
jelül egy fára. Akit megmartak a kígyók, de föltekintett a rézkígyóra, az életben maradt.
Ez az Isten igéje.
Szám 21,4b-9

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: El ne feledjétek * Urunknak nagy tetteit! (Vö. 7c. vers. – 2. tónus)
Előénekes: Figyelj tanításomra, népem, * hallgassatok ajkam igéire.
Példabeszédekre nyitom meg ajkam, * ősidők titkait hirdetem nektek.
Hívek: El ne feledjétek * Urunknak nagy tetteit!
E: Amikor öldökölte őket, † keresni kezdték őt, * megtértek, és hozzá siettek.
Ráeszméltek, hogy Isten a kősziklájuk, * a fölséges Isten a szabadítójuk.
H: El ne feledjétek * Urunknak nagy tetteit!
E: Szájukkal azonban hamisan szóltak, * és nyelvükkel hazudtak neki.
Nem volt őszinte hozzá szívük, * s
nem maradtak hűek szövetségéhez.
H: El ne feledjétek * Urunknak nagy tetteit!
E: De ő mégis megkönyörült rajtuk, * elengedte bűnüket, és nem szórta szét őket.
Újra meg újra fékezte haragját, * nem engedte fellobbanni indulata lángját.
H: El ne feledjétek * Urunknak nagy tetteit!
Zsolt 77,1-2.34-35.36-37.38

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a filippiekhez írt leveléből
Megalázta magát, ezért az Isten felmagasztalta őt.
Testvéreim!
Krisztus Jézus, mint Isten, az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez feltétlenül ragaszkodnia kell, hanem szolgai alakot öltött, kiüresítette önmagát, és hasonló lett az emberekhez. Megalázta önmagát, és engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig.
Ezért Isten felmagasztalta őt, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön, és az alvilágban, és minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr.
Ez az Isten igéje.
Fil 2,6-11

ALLELUJA
Imádunk téged, Krisztus, és áldunk téged, * mert szent kereszted által megváltottad a világot. – 8 G. tónus,

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Az Emberfiát felmagasztalják a kereszten.
Abban az időben Jézus ezt mondta Nikodémusnak: Senki sem ment föl a mennybe, csak az, aki a mennyből alászállott: az Emberfia, aki a mennyben van.
Ahogy Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen.
Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy
aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy általa üdvözüljön a világ.
Ezek az evangélium igéi.

Jn 3,13-17″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-09-14

 
 
————–
Ortodox (Görög keleti): 

Izráel népe Márában és Élimben

22 Ezután Mózes útnak indította Izráel táborát a Vörös-tengertől Súr pusztája felé. Három napon keresztül vonultak, de sehol sem találtak ivóvizet. 23 Azután egy olyan helyre érkeztek, ahol végre találtak vizet, de az meg ihatatlanul keserű volt. Azt a helyet „Márának”, vagyis keserűnek nevezték.

24 A nép zúgolódni kezdett, és Mózest hibáztatták. „Most honnan vegyünk ivóvizet?” — kérdezték.

25 Akkor Mózes segítségért kiáltott az Örökkévalóhoz, aki egy fadarabra irányította Mózes tekintetét. Amikor Mózes beledobta a vízbe azt a fadarabot, a víz ihatóvá változott.

Az Örökkévaló ott törvényeket és rendelkezéseket közölt a néppel, és próbára tette őket, hogy vajon engedelmeskednek-e neki. 26 Ezt mondta a népnek: „Ha figyelmesen hallgatsz Istened, az Örökkévaló hangjára, ha azt teszed, amit ő helyesnek tart, ha engedelmesen követed parancsait és megtartod rendelkezéseit, akkor egyetlen betegséget sem engedek hozzád férni azok közül, amelyekkel az egyiptomiakat sújtottam, mert én vagyok az Örökkévaló, aki meggyógyítalak téged.”

27 Ezután továbbmentek, majd az Élim-oázisba érkeztek, ahol 12 forrás fakadt, és 70 pálmafa nőtt. Ott, a források mellett letáboroztak.

A manna és a fürjek

16.1 Azután Izráel népe továbbindult Élimből. Egyiptomból való elindulásuk után a második hónap 15. napján a Szín-pusztába érkeztek, amely Élim és a Sínai-hegy között terül el.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Exodus+15-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

11 Fiam, mikor az Örökkévaló figyelmeztet és fegyelmez,
    ne utasítsd el,
    ne sértődj meg, ha helyreigazít!
12 Mert akit szeret az Örökkévaló,
    azt helyreigazítja és megfegyelmezi,
    mint apa a fiát, akit nagyon szeret.

13 Boldog, aki megtalálta a bölcsességet,
    áldott, aki értelmet talált!
14 Mert ez több hasznot hoz, mint az ezüst,
    értékesebb, mint a színarany,
15 drágább, mint a rubin,
    kívánatosabb, mint bármi más!

16 A bölcsesség jobbjában hosszú élet van,
    bal kezében gazdagság és dicsőség,
17 útjai gyönyörűségesek,
    jólétre és békességre vezetnek.
18 Élet fája a bölcsesség annak, aki megragadja,
    és akik magukhoz ölelik, milyen boldogok!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Proverbs+3:11-18&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Iz. 60. 11-16

ld. Tóránál lentebb

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+60:11-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——
 
 
—-———-
Tóra:

Hálaáldozat az új termésből

26.1 Mózes így folytatta: Hamarosan bevonultok arra a földre, amelyet Istenünk, az Örökkévaló ad nektek, elfoglaljátok azt, letelepedtek ott, és megművelitek a földet. Akkor majd az aratás és a szüret idején — minden terményből, amit csak az Örökkévalótól kapott földed terem — tedd félre az új termésből, ami először beérik. Tedd egy kosárba, és vidd föl arra a helyre, amelyet Istenünk, az Örökkévaló kiválaszt, hogy neve ott lakjon. Menj oda a paphoz, aki majd abban az időben szolgálatot teljesít, és ezt mondd neki: „Istenünk, az Örökkévaló esküvel megígérte őseinknek, hogy nekünk adja ezt a földet. Most az ő jelenlétében kijelentem, hogy valóban bejöttünk erre a földre, és az Örökkévaló nekünk adta azt.

Akkor a pap vegye el a kezedből a terményekkel megrakott kosarat, és helyezze az oltár elé. Te pedig így imádkozz az Örökkévaló jelenlétében: „Örökkévaló Istenem! Arámi[a] vándorló nomád volt ősapám, aki családjával Egyiptomba költözött, ahol jövevényként időzött. Kevesen mentek le oda, de idővel erős és hatalmas néppé lettünk. Az egyiptomiak rosszul bántak velünk, sanyargattak, és keményen dolgoztattak bennünket. De mikor őseink Istenéhez, az Örökkévalóhoz kiáltottunk segítségért, ő meghallgatott minket, mert látta, milyen kegyetlenül bántak velünk, mennyire elnyomták és nyomorgatták népünket. Erős kezével és nagy hatalmával, jelek és csodák kíséretében kivezetett bennünket Egyiptomból, s ez nagy rémületet keltett a körülöttünk élő nemzetekben. Elvezetett minket erre a tejjel és mézzel folyó földre, és nekünk adta ezt az országot. 10 Most pedig elhoztam neked, Uram, az első részt földem idei terméséből, amelyet tőled kaptam!”

Akkor tedd oda a kosarat Istenünk, az Örökkévaló oltára elé, és leborulva imádd őt. 11 Azután tarts ünnepi lakomát, és örvendezz mindannak a jónak, amivel Istenünk, az Örökkévaló megáldott, egész családoddal, a városodban lakó lévitákkal és a jövevényekkel együtt. …”


Izráel Szentjének városa

60.1 „Kelj fel és tündökölj,
    hiszen elérkezett világosságod,
    és az Örökkévaló dicsősége rád ragyogott!
Nézd, bár a földet sötétség borítja,
    és a népeken sűrű homály terpeszkedik,
de rajtad felragyog az Örökkévaló világossága,
    és dicsősége benned nyilvánvaló lesz.
Világosságodhoz nemzetek gyűlnek,
    királyaik eljönnek e hajnal fényéhez.
Nézz föl, és tekints körül!
    Lásd, mind hozzád jönnek,
    köréd gyülekeznek!
Fiaid ezek, akik messziről jönnek,
    és leányaid, akiket dajkáik a karjukon hoznak!

Mikor meglátod, arcod felragyog,
    szíved örömében majd kiszökik a helyéről,
    és remegve szélesre tárul,
mivel a tengerek gazdagsága özönlik hozzád,
    a nemzetek hozzák kincseiket.
Karavánok sora jön Midjánból, Éfából,
    tevék tömege tolong utcáidon.
Sebából is eljönnek mindannyian,
    aranyat és tömjént hoznak,
    és az Örökkévaló dicső tetteit hirdetik.
Hozzád terelik a juhnyájakat Kédárból,
    Nebajótból kosokat hoznak,
    hogy oltáromra kerüljenek kedves áldozatul.
Bizony, dicsőségem házát még dicsőségesebbé teszem!

Kik ezek, akik oly tömegben repülnek,
    mint a sűrű fellegek,
vagy mint galambok csapata,
    mikor dúcaikba leszállnak?

Mert rám várnak a szigetek
    és a távoli tengerpartok lakói.
Társis hajói is csak szavamra várnak,
    hogy elhozzák fiaidat messze földről,
    ezüstjükkel, aranyukkal együtt, Istened kedvéért,
hogy tiszteljék az Örökkévaló nevét,
    és Izráel Szentjét, aki téged felékesített.
10 Az idegenek fiai újra felépítik falaidat,
    és királyaik szolgálnak neked,
mert haragomban ugyan megvertelek,
    de mivel szeretlek, most könyörülök rajtad.
11 Ezért tartsd nyitva kapuid szüntelen,
    ne zárd be őket se éjjel, se nappal!
Hadd hozzák be a nemzetek kincseiket,
    királyaik vezetik ünnepélyes menetüket.
12 Mert az a nép és ország,
    amely nem szolgál téged, elvész.
Bizony, az ilyen nemzet elpusztul teljesen!
13 A Libanon dísze jön hozzád:
    legszebb cédrusaikat, fenyőiket
    és ciprusaikat hozzák,
hogy ékesítsék szent helyemet,
    s trónusom zsámolyát[a] díszítsék vele.

14 Hozzád mennek,
    s meghajolnak előtted elnyomóid fiai,
leborulnak lábad előtt,
    akik megvetettek téged,
így neveznek: »Az Örökkévaló városa«,
    és így: »Izráel Szentjének Sionja«.

15 Bár azelőtt utált és elhagyott voltál,
    és senki feléd sem nézett,
most már örökre dicsőségessé teszlek,
    és öröm forrásává nemzedékről nemzedékre.
16 A népek gazdagsága táplál,
    és királyok segítenek téged,
és akkor tudod meg,
    hogy én vagyok az Örökkévaló,
Megmentőd és Megváltód,
    Jákób erős Istene.

17 Bronz helyett aranyat hozok,
    vas helyett ezüstöt,
fa helyett bronzot,
    és kövek helyett vasat.
A békességet teszem fejedelmeddé,
    és igazságosság kormányoz téged.
18 Erőszaknak híre sem lesz földeden,
    pusztulás és rombolás elő sem fordul határaid között.
Isten szabadítása lesz városod védőfala,
    és dicsérete annak kapuja.

19 Attól kezdve nem a napfény lesz világosságod,
    s éjjel sem a Hold világít neked,
hanem maga az Örökkévaló lesz világosságod örökké,
    és Istened lesz dicsőséged.
20 Napod nem nyugszik le soha,
    sem a hold el nem fogy,
hanem az Örökkévaló lesz világosságod örökre,
    és gyászod napjai véget érnek.
21 Néped fiai mind igazságban élnek,
    és övék lesz a föld örökre.
Olyanok lesznek, mint a facsemete
    amelyet magam ültettem kertembe,
    hogy dicsőségemet nyilvánvalóvá tegyék.
22 A legkisebb közülük ezerre sokasodik,
    a kicsiny is hatalmas néppé növekszik.
Én, az Örökkévaló viszem ezt végbe,
    megvalósítom a maga idején.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+60:1-22&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

————-

2014. szeptember 7. vasárnap, 19:30
….
Még mielőtt az antikrisztus elfoglalná a helyét Fiam földi Trónján, akkor fognak mindezek a változások megtörténni ott, ahol az Egyház már nyilvánosan felszólított minden vallást az egyesülésre. * …”
 
 
* ONE WORLD RELIGION | World Alliance of Religions for Peace Summit Signing Ceremony

Mindezek az új szertartások, imák és fórumok egy üres tant fognak álcázni, és ezek nem Tőlem fognak származni.

Igazság Könyve:
2014. szeptember 13. szombat 22:50

 

Drága szeretett leányom, a változások, amelyeket földi Egyházammal kapcsolatosan megjövendöltem, hamarosan feltárulnak.

A világi szekták rövidesen meg fogják kísérelni, hogy elvegyék mindazt, amit követőim szentnek tartanak, és hogy egy új modern mozgalmat vezessenek be az Egyházba. Ez a modernizmus – fogják majd mondani – azért lesz, hogy új felszentelt szolgákat toborozzon, és hogy elfogadhatóbb formákat vezessen be Isten Dicsőségére, hogy így az új fiatal generációt vissza lehessen csábítani Isten Templomaiba. Mindezek az új szertartások, imák és fórumok – amelyeket úgy fognak bemutatni, mint Szent Szavam új és legmodernebb értelmezéseit – egy üres tant fognak álcázni, és ezek nem Tőlem fognak származni.

Az új mozgalmat egy világméretű evangelizáció részeként fogják népszerűsíteni, ahol a hamis tan, amelyet gondosan meg fognak fogalmazni, hogy az teológiailag tökéletesnek tűnjön, milliókat fog elcsábítani. Oly sok embert fognak belerántani a modernizmus eme formájába és emiatt el fognak fordulni az Igaz Hittől. Ami egyébként a Keresztény hit gyökeres megújításának fog látszani, el fogja ítélni az Igazságot.

Sok embert be fognak csapni, a hitszónokok közül pedig sok hamis próféta fog kiemelkedni. Ezek a hamis próféták egy hamis Kereszténységet fognak népszerűsíteni, mely fel fogja váltani az Általam és Apostolaim által meghatározott Szent Evangéliumokat. Amint a hitehagyás hangjai hallhatóak lesznek minden országban, különböző nyelveken és különböző népfajok között, Isten Igaz Szavát el fogják felejteni. Ezeknek a hamis prófétáknak és önjelölt hitszónokoknak a szájából csak hazugság fog ömleni. A Szentírásomról azt fogják állítani, hogy már nem felel meg a 21. században élő emberek igényeinek és vágyainak.

Az, hogy sok ember nem hisz Bennem, annak köszönhető, hogy mind a mai napig nem érdeklődtek Szent Szavam iránt. Hamarosan oda fognak fordulni, és lelkesen át fogják ölelni a legnagyobb csalást, amelyet a világ valaha is látott. És miközben sokan megragadják azt, amiről úgy gondolják, hogy a Kereszténységnek egy friss újjászületése, mindazt, amivel táplálni fogják őket, Isten ellenségei fogják előírni.

Tedd ismertté, hogy az ember soha nem tud hamis tanokból élni, és hogy az teljes pusztulást fog maga után vonni, amikor az istenkáromlás felfalja majd a lelkeket. Az, ami nem Tőlem származik, egy világméretű csoport kialakulásához fog vezetni, amelyet az emberek mindenhol meg fognak tapsolni. Aztán eljön az idő az Egy Világvallás bejelentésére, és annak Egyházamban való üdvözlésére. Ez oda vezet majd, hogy az antikrisztus átveszi tiszteletbeli helyét Egyházamban – amint az meg volt jövendölve -, amikor mint tiszteletbeli vendéget fogják őt meghívni azok, akik teljes alárendeltségben dolgoznak a Sátánnak.

Azoknak mondom, akiket azzal fognak megkísérteni, hogy engedjenek a hamis tannak: Figyelmeztetlek benneteket, hogy nemcsak kenyéren él az ember, azonban élhet csak az Igéből, mely Isten Szájából jön. *

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/sok-hamis-profeta-fog-kiemelkedni-hitszonokok-kozul

* 34 Jézus így válaszolt: „Számomra az az étel, ha azt teszem, amit az Atya rám bízott, hiszen ezért küldött el. Az táplál engem, amikor egészen elvégzem, amivel megbízott.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+4:34&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—————
Igaz élet Istenben:
ÉN VAGYOK A TE ÉLETED MARADJ AZ ÉN ÁLDOZATOM!

Vissza Svájcba,1989. március 26.

Rózsám, látod miképpen vezetlek? Nem vetted észre, hogyan egyengettem utadat? Azért vittelek el Garabandalba, hogy kívánságom teljesüljön. Arra kértelek, hogy szentesítsd Garabandalt. Odavittelek és megtetted  . Ne feledd, hogy az én útjaim nem a ti útjaitok! Arra tanítottalak, hogy bízd magadat teljesen énrám, és hagyj teret Lelkem számára, hogy benned lélegezhessen. Érted? Sohasem feledkezem meg rólad.  Az a szándékom, hogy mindvégig igénybe vegyelek, és betöltsd küldetésedet. Engedd meg, hogy ujjam rajtad nyugodjon, hogy Istened kívánságait beléd véssem ! Rózsám, szeretlek.  Az én tanításomat követed, ha így közeledsz hozzám, és felajánlod nekem akaratodat. Engem helyezz az elsõ helyre! Soha ne nézd az idõt, amit velem töltesz! Maradj mindig összekötve velem! Én vagyok a te életed. Az a legjobb neked, ha hozzám vagy kötve. Egyre mélyebbre viszlek Szentséges Szívembe, és lelkedet tökéletessé  teszem. Szerezz nekem örömet! Bízd magadat teljesen kezemre! Bízzál bennem! Jöjj, vidíts fel és dicsérj. Édesanyám, aki a te Édesanyád is, megvéd, vezet téged és segít neked. Leányom, áldjad Õt! Soha ne hagyd abba az imádságot!

Imádlak Téged Istenem.

Imádj mindig!   ”

 
 
—-———
Római katolikus:
2019-09-1323. évközi hét péntek

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak Timóteushoz írt első leveléből
Pál megvallja, hogy valamikor üldözte Jézus egyházát, de Isten megkönyörült rajta.
Szeretett Fiam!
Pál, üdvözítő Istenünknek és reménységünknek, Jézus Krisztusnak rendelkezéséből Jézus Krisztus apostola (üdvözletét küldi) Timóteusnak, szeretett fiának a hitben.
Kegyelem, irgalom és békesség Istentől az Atyától és Jézus Krisztustól, a mi Urunktól.
Hálát adok Urunknak, Jézus Krisztusnak, aki erőt adott nekem, megbízhatónak tartott és meghívott a szolgálatára – engem, aki azelőtt káromoltam, üldöztem őt, és erőszakos ember voltam. De megkönyörült rajtam, mivel hitetlenségemben tudatlanul cselekedtem. Sőt valósággal elárasztott az Úr kegyelme a
Krisztus Jézusban való hittel és az iránta való szeretettel.

Ez az Isten igéje.
1Tim 1,1-2.12-14

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Istenem, te vagy, nékem * az én örökségem. Vö. 5a. vers.
Előénekes: Istenem, oltalmazz engem, mert benned bízom! * Azt mondom Uramnak: „Istenem te vagy nékem.”
Isten az én osztályrészem és sorsom kelyhe: * örökségemet tőle várom.
Hívek: Istenem, te vagy, nékem * az én örökségem.
E: Áldom az Urat, mert tanácsot adott nekem, * éjjel-nappal erre tanít szívem mélye.
Mindenkor Istent tartom szemem előtt; * jobbomon ő áll, semmitől sem félek.
H: Istenem, te vagy, nékem * az én örökségem.
E: Megmutatod nekem az élet útját, * és a végtelen boldogságot, midőn szent orcád látom.
Gyönyörűségre hívtál engem * jobbod mellett szünet nélkül.
H: Istenem, te vagy, nékem * az én örökségem.
Zsolt 15,1-2a és 5.7-8.11

ALLELUJA
Uram, a te szavad igazság, * tégy szentté minket igazságod által! Vö. Jn 17,17b és a – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus figyelmezteti tanítványait:
Csak akkor tudnak megjavítani másokat, ha előbb a maguk hibáit szüntetik meg.

Jézus a hegyi beszédben ezeket a hasonlatokat mondta tanítványainak:
„Vajon vezethet-e vak világtalant? Nem esnek-e bele mind a ketten a gödörbe? Nem nagyobb a tanítvány mesterénél: Akkor tökéletes az ember, amikor már olyan, mint a mestere.
Miért látod meg a szálkát embertársad szemében, amikor a magad szemében a gerendát sem veszed észre? Hogyan mondhatod embertársadnak: »Barátom, hadd vegyem ki szemedből a szálkát«, holott saját szemedben nem látod meg a gerendát? Képmutató! Vedd ki előbb a magad szeméből a gerendát, s aztán törődj azzal, hogy kivedd a szálkát embertársad szeméből.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 6,39-42″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-09-13

 
————–
Ortodox (Görög keleti): 

Salamon imádsága

22 Ezután Salamon az Örökkévaló oltára elé állt, Izráel egész összegyűlt népével szemben, és karját az ég felé tárva 23 így imádkozott:

„Ó Örökkévaló, Izráel Istene! Nincs hozzád fogható isten sem égen, sem földön! Te megtartod a szövetséget, amelyet szolgáiddal kötöttél, és hűséges szereteted állandó marad azok iránt, akik teljes szívvel-lélekkel járnak jelenlétedben.

24 Megtartottad, amit szolgádnak, Dávidnak, apámnak megígértél. Amit mondtál neki, azt hatalmaddal a mai napon be is teljesítetted. 25 Most hát, Örökkévaló, Izráel Istene tartsd meg, és teljesítsd be a többi ígéretedet is, amelyeket szolgádnak, Dávidnak, apámnak ígértél, amikor azt mondtad:

»Mindörökké valamelyik férfi leszármazottad fog a szemem előtt Izráel trónján ülni királyként. De csak akkor, ha fiaid is ügyelnek útjukra, és jelenlétemben élnek, ahogyan te a jelenlétemben élsz.« 26 Most hát, Ó Örökkévaló, Izráel Istene, teljesítsd be, amit szolgádnak, Dávidnak — apámnak — ígértél!

27 De hogyan is lakhatna Isten a Földön, az emberek között?! Hiszen téged, Uram, az egész Menny, még a legmagasabb Menny sem tud magába fogadni! Mennyivel kevésbé ez a ház, amelyet építettem! 28 Mégis hallgasd meg, kérlek, szolgád imádságát és könyörgését! Istenem, Örökkévaló, hallgass meg engem, szolgádat, mikor ma hozzád kiáltok és hozzád imádkozom! 29 Legyen ez a ház éjjel-nappal szüntelen szemed előtt! Figyelj rá, hiszen te mondtad, hogy ide helyezed nevedet! Hallgasd meg szolgád, amikor e Templom felé fordulva hozzád imádkozik! 30 Hallgasd meg szolgád és néped, Izráel imádságát a jövőben is, amikor majd e Templom felé fordulva hozzád imádkoznak! Hallgasd meg a Mennyből, lakóhelyedről őket, és amikor elfogadod imádságunkat, bocsáss meg nekünk!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Kings+8%3A22-30&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


Jézus nagyobb Mózesnél

3.1 Ezért mindnyájan figyeljetek Jézusra! Őrá gondoljatok, aki hitünk szerint Isten Apostola és Főpapja. Nektek mondom ezt, szent testvéreim, akiket Isten elhívott. Jézus hűséges volt Istenhez, aki őt elküldte — akárcsak Mózes Isten népe között. Amikor valaki házat épít, akkor jobban megbecsülik az építőt, mint az épületet. Ugyanez a helyzet Jézussal is: sokkal nagyobb tiszteletet érdemel, mint Mózes. Mert minden háznak van építője, de Isten az, aki mindent felépített.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hebrews+3%3A1-4&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 
……..
……..
…….
——
—–———-