Címke: különítélet

Ti egyedül fogtok megállni Előttem, nem lesz senki mellettetek

Igazság Könyve:

“2013.11.15 20:00

Drága szeretett leányom, Atyám, a Legmagasságosabb Isten Felhatalmazása által arról szeretném tájékoztatni mindazokat, akik az Én Nevemben szenvednek, hogy a Nagyfigyelmeztetés bekövetkezésének ideje közel van.

Azok közületek, akik tudomást szereztek erről – Irgalmasságom Nagy Napjáról –, rövidesen látni fogják a jeleket. Nektek meg kell vallanotok vétkeiteket Előttem, hogy megfelelően fel legyetek készülve erre az eseményre, mely sokkolni fogja a világot.

Én ezt rövidesen megteszem, még mielőtt túl késő lenne, hogy megmentsem azokat az embereket, akik elvágták a köldökzsinórt, amely Hozzám kötötte őket. Meg kell bíznotok Bennem, és imára kell összegyűlnötök, hogy a sötétségben lévő lelkek ne vesszenek el, még mielőtt felmenteném őket bűneik alól. Nézzetek most a szívetekbe és a lelketekbe, és úgy nézzétek azokat, ahogyan Én látlak benneteket. Mit láttok? Képesek lesztek megállni Előttem és ezt mondani: „Jézus, én mindent megteszek, amit kívánsz tőlem, hogy úgy éljem az életemet, ahogyan azt Te elvárod tőlem.”? Vajon ezt fogjátok mondani: „Jézus, én megbántottalak téged, mert sajnos én nem vagyok többre képes, légy tehát Irgalmas a lelkemhez.”? Vagy ezt fogjátok mondani: „Jézus, én vétkeztem, de csak azért, mert meg kellett védenem magam.” ?

Ti egyedül fogtok megállni Előttem, nem lesz senki mellettetek. Én meg fogom nektek mutatni a lelketeket. Minden foltot látni fogtok rajta. Át fogjátok élni a bűnt, és aztán időt adok nektek arra, hogy kérjétek Tőlem: hogy mutassam meg nektek Irgalmamat. Nem azért, mintha jogotok lenne Irgalmasságomra, hanem mert úgy döntöttem, hogy megadom nektek ezt az Ajándékot.

Az Én Napom váratlanul felvirrad azon jelek által, amelyek előre meg lesznek mutatva nektek.

Három évet töltöttem azzal, hogy megpróbáljam megnyitni szemeteket az Igazságra. Néhányan közületek elfogadták azt, mások viszont visszadobták azt az Arcomba. Most van itt az Isteni Irgalmasságom ideje, és csak azok, akik megnyitják Nekem a szívüket, és akik elfogadnak Engem, fognak esélyt kapni önmaguk megváltására.

Legyetek hálásak feltétel nélküli Szeretetemért.

 
Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/ti-egyedul-fogtok-megallni-elottem-nem-lesz-senki-mellettetek/
—–
Római katolikus:

2018-11-1532. évközi hét csütörtök

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak Filemonhoz írt leveléből
Az apostol arra kéri Filemont, hogy szökött rabszolgáját, aki időközben keresztény lett, úgy fogadja, mint szeretett testvérét.
Szeretett Testvérem!
Nagy örömmel és vigasztalással töltött el, amit szeretetedről hallottam, mert megnyugvást szereztél a hívek szívének. Ezért – bár Jézus Krisztusra hivatkozva meg is parancsolhatnám azt, ami úgyis kötelességed, mégis – a szeretet alapján inkább kérlek, én, az öreg Pál, aki most Krisztus Jézusért fogságot szenvedek. Fiamért, Onezimuszért könyörgök, akinek bilincseimben én adtam életet (Krisztusban). Egykor haszontalan volt számodra, most azonban számodra is, számomra is hasznos. Úgy küldöm vissza hozzád, mint saját szívemet. Szerettem volna magam mellett tartani, hogy helyetted szolgáljon nekem fogságomban, amelyet az evangéliumért viselek.
Beleegyezésed nélkül azonban mégsem teszem, hogy jótéteményed ne kényszerből fakadjon, hanem önként vállald. Talán éppen azért hagyott ott egy időre, hogy egyszer s mindenkorra visszakapjad, de már nem mint szolgát, hanem többet: mint szeretett testvért. Mert nekem teljesen az, de neked még inkább: test szerint is, az Úrban is. Ha tehát együtt érzel velem, fogadd őt úgy, mint engem. Amennyiben pedig megkárosított vagy tartozik valamivel, írd az én terhemre. Én, Pál – saját kezűleg írom – én térítem meg. Arról nem is szólok, hogy önmagaddal is nekem tartozol. Bizony, így van ez, testvér! Szeretném, ha örömömre szolgálnál az Úrban. Teljesítsd hát szívem vágyát Krisztusban!
Ez az Isten igéje.
Filem 7-20

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Boldog az az ember, * akinek segítője Jákob Istene! Vö. 5a. vers. – 4 g. tónus.
Vagy: Alleluja. 4. szám.
Előénekes: Isten igaz marad örökké, * az elnyomottaknak igazságot szolgáltat.
Az éhezőknek ő ad kenyeret, * kiszabadítja az Úr a foglyokat.
Hívek: Boldog az az ember, * akinek segítője Jákob Istene!
Vagy: Alleluja.
E: Az Úr megnyitja a vakok szemét, * és fölemeli azt, aki elesett.
Az Úr szereti az igaz embert, * a jövevényt megvédi.
H: Boldog az az ember, * akinek segítője Jákob Istene!
Vagy: Alleluja.
E: Az Úr támogatja az árvát és özvegyet, * és elpusztítja a gonoszok útját.
Az Úr uralkodik örökké, * a te Istened, ó, Sión, nemzedékről nemzedékre.
H: Boldog az az ember, * akinek segítője Jákob Istene!
Vagy: Alleluja.
Zsolt 145,7-10

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Én vagyok a szőlőtő, ti pedig a szőlővesszők. * Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz.” Vö. Jn 15,5 – 9. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Isten országa bennünk jön el. /i>
A farizeusok egyszer megkérdezték Jézustól, mikor jön el az Isten országa. Ő ezt válaszolta: „Isten országa nem jön el szembetűnő módon. Nem lehet azt mondani: »Nézd itt van, vagy amott!« Isten országa köztetek van.”
Azután tanítványaihoz fordult: „Jönnek napok, amikor az Emberfiának egyetlen
napját is szívesen látnátok, de nem látjátok. Mondják majd nektek: »Nézzétek, itt van, vagy amott!« Oda ne menjetek, és ne higgyétek! Mert ahogy a cikázó villám az ég egyik felétől a másikig villan, úgy jön el azon a napon az Emberfia is. Előbb azonban sokat kell szenvednie, és megvetésben kell részesülnie ettől a nemzedéktől.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 17,20-25″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-11-15


——
Görög katolikus:

Isten az üdvösségre választott ki benneteket13 Értetek azonban, testvéreim — akiket szeret az Úr —, mindig hálával tartozunk Istennek, mivel ő kezdettől fogva kiválasztott benneteket, hogy üdvösséget nyerjetek[a] az igazságban való hitetek és a Szent Szellem által, aki Isten számára különválaszt benneteket. 14 Mert Isten erre hívott el titeket az örömhír által, amit tőlünk hallottatok. Arra hívott, hogy ti is részesüljetek Urunk, Jézus Krisztus dicsőségében. 15 S mivel ez így van, kérlek, hogy minden tekintetben álljátok meg a helyeteket! Kitartóan ragaszkodjatok a tanításhoz, amit tőlünk élőszóban, vagy levélben kaptatok!

16-17 Azért imádkozunk, hogy Urunk, Jézus Krisztus és Isten, a mennyei Édesapánk bátorítsa a szíveteket és erősítsen meg benneteket minden jóra — szóban és tettekben egyaránt. Hiszen Isten megmutatta, hogy mennyire szeret bennünket, és irántunk való jóindulatából örökké tartó vigasztalást, bátorítást és biztos reményt adott nekünk.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Thessalonians+2%3A13-44&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Imádkozzatok értünk!

Végül pedig arra kérünk, testvérek, hogy imádkozzatok értünk! Imádkozzatok hogy az Úr üzenete mindenhol gyorsan és akadálytalanul terjedjen és győzzön, mint ahogy az nálatok is történt! Imádkozzatok, hogy Isten szabadítson és védjen meg bennünket minden rossz és gonosz embertől! Mert nem mindenkié a hit.

Az Úr azonban hűséges, megerősít és megvéd titeket a gonosztól! Az Úrra való tekintettel bízunk bennetek, hogy megtartjátok mindazt, amit tanácsoltunk és parancsoltunk nektek, de nemcsak most, hanem a jövőben is. Az Úr irányítsa szíveteket arra, hogy Istent tejes szívvel szeressétek, és kitartóan várjátok Krisztust, amíg visszatér!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Thessalonians+3%3A1-5&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Példázat a csaló intézőről

16.1 Azután Jézus a tanítványainak mondott egy példázatot: „Volt egy gazdag ember, és annak egy intézője, akire rábízta egész gazdasága irányítását. Az intézőt egyszer bevádolták a gazdánál, hogy elpazarolja a rábízott vagyont. Ezért a gazda magához hívatta, és felelősségre vonta: »Mit hallok rólad?! Számolj el, hogyan gazdálkodtál a vagyonommal, mert elbocsátalak!« Erre az így gondolkozott: »Mit tegyek? Látom, hogy elvesztem az állásomat! Kapálni nem tudok, koldulni meg szégyellek. Tudom már, mit tegyek, hogy az emberek befogadjanak a házukba, amikor majd elvesztem az állásomat!«

Azután egyenként magához hívatta a tulajdonos adósait. Megkérdezte az elsőtől: »Mennyivel tartozol?« Az így felelt: »Száz korsó[a] olívaolajjal.« Mire ő azt mondta: »Itt a papírod, ülj le, és gyorsan javítsd ki ötvenre!« Azután a másodiktól is megkérdezte: »Hát te mennyivel tartozol?« Az pedig így válaszolt: »Száz kórus[b] búzával.« Ekkor ő ezt mondta: »Itt a papírod, javítsd ki nyolcvanra!«

Később a gazda mégis dicsérte ezt a csaló intézőt, mert az okosan viselkedett. Mert akik ehhez a világhoz tartoznak, okosabban bánnak egymással, mint azok, akik a világossághoz tartoznak.

Én pedig azt mondom nektek, hogy használjátok fel a vagyonotokat és pénzeteket arra, hogy barátokat szerezzetek magatoknak! Így azután, amikor majd meghaltok, azok a barátok örömmel fogadnak titeket, amikor megérkeztek az örök hazába.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+16%3A1-9&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/11/15