Címke: különbségtétel

Az „isten“, akit hirdetni fognak, nem az Én szeretett Atyám lesz

Igazság Könyve:

“2014.02.25 15:30

Drága szeretett leányom, az már előre meg volt jövendölve, hogy a végidőkben az emberiség Isten iránti gyűlölete soha nem látott méreteket fog ölteni. Akkor az emberek már nem lesznek képesek különbséget tenni a jó és a rossz között. Sok zűrzavar fogja beárnyékolni őket, és a lélek sötétsége fog uralkodni bennük, ami alig fog majd békét hozni számukra.

Istent meg fogják tagadni. Engem, az Ő egyetlen Fiát, gúnyolni fognak, és tagadni fogják Istenségemet. Azokat, akik szeretnek Engem, kísértésbe fogják hozni, csakhogy elforduljanak mindattól, amit tanítottam nekik. Mindazok, akik megtagadnak Engem, megpróbálják majd igazolni, hogy milyen okból kifolyólag cselekedtek így. A következő okokra fognak hivatkozni: „Jézus – fogják mondani – csak egy egyszerű névleges vezető, egy próféta, aki azért volt küldve, hogy az embereknek megtanítsa az Igazságot”. Hamarosan azt fogják hinni, hogy Istenségem egy hazugság volt, és ahhoz, hogy minden vallás egyként egyesülhessen, elegendő az Isten, egy Jóságos Isten iránti hűség.

Az „isten“, akit hirdetni fognak, nem az Én szeretett Atyám lesz. Ehelyett ők Isten angyalaiként álcázott hamis szellemeket fognak bálványozni. Miközben a világ a Keresztényekkel együtt örvendezni fog, akik hűségesek maradnak Hozzám, valamint a Zsidókkal, akik Atyámhoz maradnak hűségesek, Második Eljövetelem Ideje olyan hirtelen fog leereszkedni, hogy az csak keveseket fog készenlétben találni.

Aztán az üldözők el lesznek hallgattatva, a gonoszok meg lesznek semmisítve, és azok, akiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe, egyesülni fognak, és az örök dicsőség életét fogják élni.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/az-isten-akit-hirdetni-fognak-nem-az-en-szeretett-atyam-lesz/

—–
Római katolikus:

2019-02-25

7. évközi hét hétfő

OLVASMÁNY Sirák fiának könyvéből
Isten a bölcsességet alkotta elsőnek.
Minden bölcsesség az Úristentől van, és vele volt mindig, öröktől fogva. A tenger homokját, az eső cseppjeit és az örökkévalóság napjait ki tudná megszámlálni? Az ég magasságát, a föld szélességét s az óceán mélységét ki tudná megmérni? A mindent felülmúló isteni bölcsességet ki tudná kifürkészni?
A bölcsességet Isten minden másnál előbb teremtette; a bölcs értelem öröktől fogva van. A bölcsesség forrása a magasságbeli Isten szava, útjai az örök parancsok. Kinek fedték föl a bölcsesség gyökerét, rejtett terveit ki ismerte meg? Ki előtt tárult föl, ki előtt nyilvánult meg a bölcsesség tudománya? Ki értette meg sokféle útját?

Egyedül a Magasságbeli, a mindenható Teremtő, a hatalmas és szerfölött félelmetes király, Isten, aki trónján ül és onnan országol. Ő teremtette meg szent Lelke által.
Látta, számba vette és kiárasztotta minden művére. Bőkezűen juttat belőle minden embernek, ajándékul adja azoknak, akik őt szeretik.
Ez az Isten igéje.
Sir 1,1-10

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Király az Úr, a mi Istenünk, * az Úr fölségbe öltözik. (1a. vers.)
Előénekes: Az Úr országol, királyi fölségbe öltözött, † az Úr fölségbe öltözött, * felövezte magát hatalommal.
Hívek: Király az Úr, a mi Istenünk, * az Úr fölségbe öltözik.
E: Megerősítette a földet, hogy meg ne inogjon, † Öröktől fogva vagy te, Uram, * szilárdan áll trónod kezdet óta.
H: Király az Úr, a mi Istenünk, * az Úr fölségbe öltözik.
E: Bizonyságaid valóban igazak, † Uram, szentség illeti házadat, * most és mindörökké.
H: Király az Úr, a mi Istenünk, * az Úr fölségbe öltözik.
Zsolt 92,1ab.1c-2.5

ALLELUJA
Üdvözítőnk, Jézus Krisztus győzött a halálon, * és az evangéliumban felragyogtatta az örök életet. Vö. 2Tim 1,10 – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Jézus kiűzi a gonosz lelket, akivel szemben tanítványai tehetetlenek voltak.
Amikor a színeváltozás hegyéről Jézus visszatért tanítványaihoz, látta, hogy nagy tömeg tolong körülöttük, és írástudók vitatkoznak velük.
Amint az emberek észrevették Jézust, mindnyájan meglepődtek, majd elébe siettek és üdvözölték. Jézus megkérdezte tanítványait: „Miről vitatkoztok velük?”
Valaki a tömegből így felelt neki: „Mester! Elhoztam hozzád a fiamat. Gonosz lélek lakik benne, aki némává tette. Valahányszor hatalmába keríti, földhöz vágja. Habzik a szája, fogait csikorgatja és megmerevedik. Már kértem tanítványaidat, hogy űzzék ki belőle, de nem tudták.”
Jézus így válaszolt: „Ó, hitetlen nemzedék! Meddig maradjak még veletek? Meddig tűrjelek titeket? Vezessétek hozzám a gyermeket!” Erre odavitték hozzá.
Mihelyt a gonosz lélek meglátta Jézust, tüstént elkezdte ide-oda rángatni a fiút, az pedig a földre zuhant, és habzó szájjal vonaglott.
Jézus megkérdezte a fiú apját: „Mióta szenved ebben a bajban?” Ő azt felelte: „Gyermekkora óta. A gonosz lélek gyakran tűzbe és vízbe taszította, hogy elpusztítsa. Ha valamit tehetsz, szánj meg minket, és segíts rajtunk!”
Jézus így felelt neki: „Ha valamit tehetsz? Minden lehetséges annak, aki hisz!” Erre a fiú apja azonnal felkiáltott: „Hiszek, Uram, segíts az én hitetlenségemen!”
Amikor Jézus látta, hogy egyre nagyobb tömeg verődik össze, ezekkel a szavakkal parancsolt rá a tisztátalan lélekre: „Te néma és siket lélek! Parancsolom neked, menj ki belőle, és soha vissza ne térj belé!”
Erre (a gonosz lélek) összevissza rángatta a fiút, és hangos kiáltással kiment belőle. A fiú olyan lett, mint a halott. Többen meg is jegyezték: „Meghalt!” Jézus azonban megragadta kezét, és felsegítette. A fiú talpra állt.
Amikor azután Jézus hazaérkezett, és egymás között voltak, a tanítványok megkérdezték: „Mi miért nem tudtuk kiűzni a gonosz lelket?” Jézus így felelt: „Ezt a fajtát semmi mással nem lehet kiűzni, csak imádsággal és böjtöléssel.”
Ezek az evangélium igéi.
Mk 9,14-29″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-02-25

——
Görög katolikus:

Isten ajándéka és Krisztus ellenségei

18 Gyermekeim, elérkezett az utolsó óra. Ahogyan már hallottatok róla, Krisztus Ellensége el fog jönni. Valóban, Krisztusnak sok ellensége már itt is van, ebből is láthatjuk, hogy csakugyan az utolsó órában élünk. 19 Krisztusnak ezek az ellenségei egy ideig közöttünk voltak, azután elhagytak bennünket. Közöttünk voltak, de valójában sohasem tartoztak közénk, hiszen máskülönben nem hagytak volna el minket. Mivel azonban elmentek, nyilvánvaló, hogy valójában sohasem tartoztak közénk.

20 Gyermekeim, ti mindannyian különleges ajándékot[b] kaptatok Istentől,[c] ezért ismeritek az igazságot. 21 Nem azért írtam nektek ezeket, mintha nem ismernétek az igazságot, hanem éppen azért, mert ismeritek. Azért írtam, mert tudjátok, hogy az igazságból nem származik hazugság.

22 Mi a legnagyobb hazugság? Az, ha valaki azt állítja, hogy Jézus nem a Messiás. Aki ezt mondja, az Krisztus ellensége, mert nem akarja elismerni az Atya-Isten és a Fiú hatalmát. 23 Aki nem hisz a Fiúban, az nem ismeri az Atyát sem. Aki azonban elismeri a Fiú hatalmát, az elismeri az Atyát is.

24 Kövessétek továbbra is azt a tanítást, amelyet kezdettől fogva hallottatok! Ha ez bennetek marad, akkor ti is közösségben maradtok a Fiúval és az Atyával. 25 Mert ez az, amit ő nekünk megígért: az örök élet.

26 Mindezt azért írom nektek, mert vannak, akik megpróbálnak rossz útra téríteni és becsapni titeket. 27 Ti azonban különleges ajándékot kaptatok Istentől, amely most is bennetek van, ezért nincs szükségetek más tanítóra. Az ő ajándéka megtanít benneteket mindenre, és amit mond, az mind igaz, mert benne nincs semmi hazugság. Tehát ahogy ő tanított benneteket, úgy éljetek Krisztusban továbbra is!

28 Drága gyermekeim, éljetek továbbra is Krisztusban! Ha megmaradunk benne, akkor nem kell félnünk azon a napon sem, amikor ő majd megjelenik. Bízhatunk benne, hogy nem fogunk szégyent vallani előtte. 29 Tudjuk, hogy Krisztus igazságos. Ugyanígy biztosak lehettek abban is, hogy mindazok, akik igazságosan élnek, Isten gyermekei.

Isten gyermekei vagyunk

3.1 Gondoljátok csak meg: az Atya annyira szeret minket, hogy Isten gyermekeinek neveznek bennünket! De nemcsak így hívnak, hanem valóban azok is vagyunk! A hitetlenek nem értik, hogy mi Isten gyermekei vagyunk, mert nem ismerték meg Istent. Kedveseim, igaz, hogy most Isten gyermekei vagyunk, de még nem tudjuk, hogy majd mivé leszünk. Csak azt tudjuk, hogy amikor Krisztus visszajön, mi is hozzá hasonlóvá válunk, hiszen meg fogjuk látni őt teljes valójában! Mindenki, aki abban reménykedik, hogy meglátja őt, tisztán tartja magát a bűntől, ahogyan Krisztus maga is tiszta.

Aki bűnt követ el, az Isten törvénye ellen vétkezik, mert a bűn nem más, mint az Isten törvényével szembeni engedetlenség. Tudjátok, hogy Krisztus azért lett emberré, hogy a bűnt félretegye az útból, és benne egyáltalán nincs bűn. Aki Jézus Krisztusban él, és benne is marad, az nem fog továbbra is bűnben élni. Ha valaki folyamatosan bűnben él, az valójában nem is látta meg Jézust, sem nem ismerte meg őt igazán.

Kedves gyermekeim, nehogy valaki becsapjon benneteket! Aki Istennek tetsző életet él, az maga is igazságos és jó, amint Krisztus is igazságos és jó. Aki ellenben bűnben él, az a Sátánhoz tartozik. A Sátán ugyanis kezdettől fogva állandóan vétkezik. Isten Fia azonban éppen azért jött le a Földre, hogy lerombolja és megsemmisítse mindazt, amit a Sátán épít.

Aki Isten gyermeke lett, az nem marad továbbra is a bűnben. Miért? Mert új életet kapott Istentől, amely állandóan benne marad.[d] Isten gyermeke nem maradhat a bűnben, hiszen az ilyen ember Istentől született. 10 A(/z különbség * szerkesztő), hogy ki az Isten gyermeke, és ki tartozik a Sátánhoz, ebből látszik meg: aki nem Istennek tetsző életet él, az nem Isten gyermeke. Ugyanígy, aki nem szereti a testvérét, az sem Isten gyermeke.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+John+2-3&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

Jézus királyként vonul be Jeruzsálembe

11 Amikor Jeruzsálem közelébe értek, és az Olajfák hegyénél elérték Bétfagét és Betániát, Jézus előreküldte két tanítványát: „Menjetek be az előttetek lévő faluba! Amint odaértek, találtok ott egy kikötött szamárcsikót, amelyen még soha senki sem ült. Oldjátok el, és hozzátok ide! Ha valaki megkérdezné: »Miért viszitek el?«, mondjátok, hogy az Úrnak van szüksége rá, de hamarosan visszaküldi.”

A tanítványok elmentek, és az utcán egy ház kapuja mellett megtalálták a kikötött szamárcsikót. Amikor eloldották, néhányan az ott állók közül megkérdezték: „Miért oldjátok el a szamárcsikót?” A tanítványok azt válaszolták, amit Jézus mondott nekik, így elengedték őket. Jézushoz vitték a szamárcsikót, ráterítették a felsőruháikat, ő pedig felült rá. Ahogy haladt az úton, sokan a felsőruhájukat a földre terítették, Jézus elé. Mások meg a közelben lombos ágakat vágtak le, és azokat is eléje szórták. A Jézus előtt és mögött vonuló nagy tömeg mind azt kiáltotta:

„Hozsánna![a]
    Áldott, aki az Örökkévaló nevében jön![b]

10 Áldott legyen atyánknak, Dávidnak
    közeledő királysága!
Hozsánna a magasságban Istennek!”

11 Ezután Jézus bevonult Jeruzsálembe, a Templom területére, és miután mindent megnézett, tizenkét tanítványával együtt kiment Betániába, mivel már későre járt az idő, …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+11:1-11&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/02/25
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–